Jake szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 6:29 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Yesterday at 10:38 am ✥

✥ Yesterday at 10:04 am ✥

✥ Szomb. Okt. 20, 2018 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Jake szobája •• Csüt. Aug. 31, 2017 12:53 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: pinterest
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Csüt. Aug. 31, 2017 1:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Előzmény


Cleo && Jake

- Randit is szervezzek netán nektek, ha már ennyire remekül megértitek egymást? Vagy félsz, hogy a végén még téged is ráncba szedne? – kérdezem meg úgy, mint aki tényleg komolyan gondolja ezt. Pont nem én lennék az, aki Jakenek randevút akarna szervezni és nem is pont a legjobb barátnőmmel. Arra meg nem vágytam, hogy még több dolgot kibeszéljenek ténylegesen a hátam mögött, amikor nem vagyok ott. Bár lehet még úgyis jobb lett volna, mint így.
- Nem vagyok az Aranyod, vagy lemaradtam volna valahol félúton? - a mosolyom pedig egyre szélesebb és elnevetem magam, mert van annyi fantáziám, hogy el tudom képzelni azt, ahogyan a banánjaival trónol a kanapémon. – Van egy rossz hírem, sokszor én megyek az ügyfeleimhez, és van más iroda is, ahol tudom őket fogadni. Nem hiszem, hogy sokakat érdekelne Madame Récamier újra gondolt változata. – pimaszság pedig most is megjelenik mind a hangszínemben, mind az arcomról is könnyedén leolvashatja, hiszen nagyon is élvezem ezt a fajta csipkelődést. Kicsit talán már hiányzott is.
- Mintha te bármi biztosat mondtál volna. – pillantok rá komolyan, hiszen mind a ketten a talánoknál maradtunk azzal kapcsolatban, hogy Párizs mennyire is tud minket megtartani magának. Vélhetően egyikünk se tudta azt, hogy mi is fog történni. Főleg most, hogy még mi is találkoztunk és a kisebb veszekedést követően egészen csipkelődős lett a hangulat, vagy éppen figyelemelterelésekbe kezdtünk.
- Csak nem attól tartasz, hogy ez valami csapda volt a számodra? Ha ez megnyugtat, akkor én se tudtam azt, hogy ma az irodámban foglak találni vagy még valaha találkozunk. Főleg nem így. – ez az igazság, így nem csak számára volt ijesztő kicsit a dolog, hanem számomra is. Mindenképpen beszélnem kell vele, hogy direkt csinálta-e ezt, vagy tényleg a véletlenműve, de gondolom úgyse vallaná be. – Greta talált ránk a húgommal azon a téli napon az utcán, aminek köszönhetően még itt vagyok. Ő volt az, aki elvitt az árvaházba és sok mindenre megtanított. Az egyik ottani nevelőnő volt. – avatom be, de szerintem már említettem neki korábban Gretát, maximum csak azt nem, hogy pontosan miként is mentette meg az életemet, vagy honnan ismerem.
- Ez most komoly? Aww, vagy még mindig ennyire élnek benned az együtt eltöltött idők? Nem te mondtad, hogy mindenki változhat? Lehet én is visszafogottabb lettem, sose lehet tudni. – mosolyodom el, mert azért valljuk be, nem lett belőlem apáca, de az is tény, hogy senkivel se volt annyira mámorító az együttlét mint vele. Tudom, hülyeség az ilyen, de ez van. Attól még, hogy élvezzük, az még nem azt jelenti, hogy ténylegesen arra is vágyunk.
- Ha leszakad a plafon ránk, akkor te lelkeden fog száradni a halálom. Sőt, ha életben maradunk, akkor te hozatod helyre az épületet is. – vágom rá minden habozás nélkül, ha már ennyire „szerénykedik”. Még látványosan fel is pillantok a plafonra, mint aki csak azt akarná tudni, hogy mekkora repedés keletkezett már rajta.
- És ezzel hódítottad meg a nőket, hogy törékeny lelkivilágodat megmutattad nekik? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet kicsit, mert még belegondolni is abszurd. Nekem pont az tetszett meg benne, hogy pimasz volt és nem adta fel könnyedén. Utána pedig jött a többi apró dolog is, mint a humor és még megannyi más minden.
Könnyedén vonja el a figyelmemet az apró csókjaival és balszerencsére, ha a testem reakciói nem lennének eléggé beszédesek, akkor az apróbb sóhaj tuti az. Ez pedig egyszerre bosszantó és nem is. Nem örülök annak, hogy ennyire könnyedén a kedvére tettem és kifejeztem azt, hogy mennyire is élvezem azt, amit tesz. Feleletén elnevetem magam és játékosan még homlokon is bököm őt. – Elszámolni? Attól még, hogy jót teszel magaddal és talán mással is, attól még másoknak nem lesz jó. És itt az lenne a cél, hogy másoknak jó legyen… - tényleg másokon akarunk segíteni, a könyvelés részét meg inkább hagyjuk. Most már az is érdekes lesz, ha itt megjelenik, vagy éppen ha úgy dönt, hogy a hecc kedvéért többet utal. Majd jön az, hogy biztosan tévesen utalt, aztán benyögne olyat, hogy az én szolgálataimért utal többet. Már csak az kellene, szerintem ott kapnék egyszerre sírógörcsöt vagy éppen nevetőgörcsöt, amiért meglépett egy ilyet.
- Nem mondtam, hogy nem szeretem, de mindennek megvan a helye, nem? – kérdezek vissza a lehető legtermészetesebben, miközben még mindig közel tart magához. Túlzottan is jó érzés elveszni az érintésében vagy éppen az illatában. Mámorító, ugyanakkor talán veszélyes is, de ha egyszer valamit elkezdünk, akkor illik is befejezni, nem?
- Hmm, ez igaz, de úgy érzed, hogy megint szükséged lenne erre a cselre, vagy hajdanán is úgy érezted, hogy szükségem van rá? – azt se tudtam ki ő, csak egy idegesítő egyedet láttam benne, akit talán így lekavarhatok, de aztán nem hogy lekavartam volna, hanem sokkal inkább rabul ejtett, magához láncolt egy láthatatlan kötéllel. Az pedig, hogy együtt voltunk-e vagy nem, az is mindegy volt, mert valahogy ezt a kötelet sose tudtam elvágni, eltűntetni, mintha örökre létezne…
Az érintésébe belebizsergek és akaratlanul is még inkább akarom őt. Pedig vélhetően nem helyes ilyet érezni, vagy ennyire könnyedén beadni a derekunkat, de ő nem volt idegen és túlzottan is hiányzott már, vágytam az érintéseire. Tudom, vélhetően egészen szánalmas dolog így érezni.
- Ezek szerint továbbra is úgy gondolod, hogy pezsgővel le tudsz venni a lábamról. Nem minden nő italra vágyik, vagy ilyen fajta elcsábításról. – pontosítom kicsit a dolgot, hogy nem az ital, vagy a márka a gond, vagy a fajta, hanem az, hogy nem minden ajtót lehet kinyitni egy üveg itallal, legyen az bármennyire is drága. Egyébként is nem őrültem meg annyira, hogy pont ma engedjem be, amikor a pólója ott hever a kanapémon, mert reggel ott hagytam el. Vagy éppen meglássa Rexit, hiszen mind a kettő tőle való.
- Nem én félek attól, hogy netán esküvőt akarnának szervezni neked. – vágom rá habozás nélkül, de bármennyire is magabiztosnak mutattam magam csöppet se voltam az. Kihátrálni viszont nem fogok, ha már belement – amit nem hittem volna -, akkor legyen. Ha mázlink van, akkor talán el is kerüljük a nagyszüleit, én nem bánnám, mert félő, hogy esetleg tényleg eléggé érdekes helyzetet teremtenénk vele. Abból pedig mára már szerintem bőven kijutott.
Kisebb hitetlenkedő nevetés hagyja el az ajkaimat, ha már annyira sikerül még tovább fokoznia a kinti helyzetet. Még a fejemet is megcsóválom picit, hogy tényleg képes még inkább zavarba hozni és még több pletykára okot adni? – Jogos, úgyis sokan már rég hazamehettek volna. – mondom direkt úgy, hogy az illetékesek is halják, miközben bevárom őt. – És talán máshol, de előtte lehet nem ártan átöltözni vagy így akar ma este csajozni Mr. Campbell, hogy a vére ott virít a ruháján? – kérdezem meg ártatlanul, majd az aktáimat átpasszolom az ő kezébe, ha már az úgyis teljesen szabad, akkor cipelje csak ő. Ha már pletykára akar okot adni. – Igazán kedves, hogy felajánlotta, hogy hazavisz. – fűzöm hozzá, mielőtt kilépnénk az ajtón és mielőtt átadtam volna az aktákat, amiket nem ártana átnéznem még.  Ha már színészkedni, akkor csináljuk jól, nem? A táskámat megigazítom a vállamon és utána hagyom, hogy mutassa az irányt. A kocsiba beszállok, az aktákat visszaveszem, övet bekapcsolom, hogy utána mehessünk arra, amerre szeretné.
- Látom még mindig ad a családod a látszatra is. - pillantok rá, ahogyan behajt a kapun és közben próbálom elrejteni, hogy csöppet se vagyok annyira nyugodt, mint eleinte voltam. Csak ne találkozzunk a szüleivel. Közben pedig kíváncsian veszem szemügyre a birtokot, már amit látok belőle, mielőtt megállnánk. – Talán lehet a pezsgő nem is lett volna rossz ötlet, vagy valami erősebb. – pillantok ki az ablakon, de egyelőre nem szállok ki. „Gyerünk, semmi vész nincs és nem is lesz semmi gond!” próbálom magamat győzködni, de nem túlzott sikerrel. Kicsit még a kezem is megremeg. – Ígérd meg, ha mégis találkoznánk velük, akkor nem hagysz magunkra. – pillantok Jakere komolyan és bármennyire is szerettem volna elrejteni azt, hogy ideges vagyok tuti nem sikerült, így inkább csak közelebb hajoltam és egy csókot loptam tőle, mintha abból akarnék bátorságot meríteni. Ha rajtam múlt, akkor inkább rövid volt, hogy nehogy valaki meglássa, ha rajta, akkor meg ki tudja, hogy mennyire is merültünk el ebben a „kedves és igazán kellemes szokásban”.

■ ■  Remélem jó lesz. edi   Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Csüt. Aug. 31, 2017 6:18 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Ha ez életed nagy vágya, ne fogd vissza magad. – vontam vállat végtelen nyugalommal, holott csak azért voltam ilyen biztos magamban, mert sejtettem, hogy ez lenne az utolsó dolog, amit megtenne. Már eleve az is, hogy randit szervezzen nekem úgy, hogy van közös múltunk, de hogy mindennek a tetejébe még egy ilyen jó ismerősével – nagyjából annyira lenne kellemes, mint ha kést forgatna a saját gyomrában, pláne, ha még valami komolyabb is kialakulna esetleg köztünk, hiába poénnak szánta.
- Mert, nem? Még úgy két és fél éve valahogy... – húzom az agyát, mert akkoriban nem nagyon panaszkodott a hasonló becenevek iránt, sőt, most is csak ezt az egyet tette szóvá, a többi ezek szerint vagy rendben volt, vagy csak fel sem tűnt neki?
- Ó, ne már... – játszom a hisztis gyereket, mielőtt eszembe nem jutna, hogy minden éremnek két oldala van – Ezek szerint itt mernék hagyni az irodádban, egyedül? Bátor vagy. – vigyorodok el, azzal meg, hogy nem értékeli a kreativitásomat, mit is mondhatnék? Összetöri a szívem. Kár a kanapéért is, mert amúgy egészen kényelmes darab volt.
- Jó, hát na! Ne kötözködj annyit, az ügyvéd fajtádat már...! – csóválom a fejemet, amikor ilyen kis csipcsup apróságokba is beleköt nekem, holott mennyi fontosabb megbeszélni valónk is lenne!
- Nem feltételeztem ilyesmit az előző vezetőről, de most, hogy szóba hoztad, talán nem is hülyeség. – jegyeztem meg óvatosan, amit pedig mondott, abszolút elhittem. Ha számított volna rám, biztos, hogy nem így fogadta volna, ahhoz túlságosan is őszinte volt a vonásaiból kirajzolódó színtiszta meglepettség.
- Ja tényleg, most, hogy mondod, rémlik a neve. – bólintok, a szavaira, mire némi hezitálást követően óvatosan hozzátenném – Egyszer majd mesélsz róla? Meg a húgodról? – akiről azt sem tudtam, hogy létezik. Belátom, hogy nem ez a megfelelő hely, idő vagy épp lelkiállapot ahhoz, hogy a múltjának ilyen régi szeletéről beszélgessünk, ami valószínűleg nem is lehet túl vidám, ha ennyire nem szeret beszélni róla. Erőltetni mindenesetre nem szeretném, pusztán ártatlan jelzés felé, hogy egyszer érdekelne, ha készen áll rá. Hogy hol, vagy mikor, az pedig csak rajta áll. No meg azon, hogyan alakul a folytatásunk...
- Sose lehet tudni, de a megérzéseim ezt súgják. Majd meglátjuk, mennyire megbízhatóak. – reagálok a szavairól, könnyedén legyintve a plafon-problémára – Ne aggódj, hacsak nem spórolták ki az anyagot belőle, úgy nem hiszem, hogy nagy gond lenne. Amúgy meg, tudod – pénz nem számít. – vigyorodok el, ha már úgy is szeret gúnyolódni az anyagi helyzetemmel. Egyébként sem titok most már előtte, így miért ne játszhatnék rá, hogy még nagyobbat szóljon?
- Az esetek többségében anélkül is gond nélkül sikerült. – kacsintok rá, viszonozva a csipkelődést. Mondhatnánk, hogy kinél mi használ, sejtem, hogy Cleo hogy körberöhögött volna, vagy elüldöztem volna akkor, ha nekiállok valami művészi áradozást lenyomni neki a galériában. Nagyjából ez is olyan, mint a virág, valaki teljesen odáig van érte és szép gesztusnak tartja, valaki szemében nem több egy rakás kókadozó értéktelen gazzal, amivel aztán csak a baj van.
- De hogy ha neked jó, akkor az az egész klinikának jó, vagy tévedek? – szemtelenkedek vele tovább, kajánul elmosolyodva mellé, értse csak úgy, ahogy – És ha a klinikának jó, akkor másoknak is jó. – ezt nevezem brilliáns levezetésnek! Lehet, hogy tényleg nagyobb hasznát vennék, mint ha az utalgatásokkal pepecselnék itt havi szinten?!
- Biztosan. Mindent én se tudhatok. – vonok vállat, elúszva hagyva a témát, mert őszintén, ki a fenét érdekel most a foci?
- Jelen helyzetben azt mondanám, hogy nem lenne rá ilyen szükség. – az meg, hogy mennyire kezd el szorongani, gondolkozni ennek az egésznek a helyességén, mire valamelyikünk lakásán kötünk ki, teljesen más téma, így nem lepődnék meg, ha végül mégis italozgatás lenne belőle.
- Ha nem, hát nem. Kinél mi működik, tudod, mondtam már. – vettem a lapot, nem szívügye a minőségi ital, ettől függetlenül még nem kaszálnám el a gondolatot, lehet, hogy jól jön az még később.
- Kac-kac. És még el is higgyem? – kérdezek vissza, mert biztosra veszem, hogy hülyét kapna, ha a nagyanyám letámadná ruhaméret miatt, vagy hogy milyen csinos kislányt hozott haza a kisunokája... Bár élvezném a helyzetet, hogyan váltana pipacsvörösre az egész arca egy hasonló szituban. Azt meg amit én kapnék utána mindkét frontról, huhh... Lehet inkább pattannék lóhátra és szöknék el pár napra!
- Látod-látod? Ne is húzzuk az időt, eleget dolgoztak már szegények. – értek egyet vele, mielőtt még gyors csókot váltanánk és színre lépnénk a többiek előtt – Igaz, hogyan is felejthettem el! Akkor mielőtt hazavinném, Miss Costigan, remélem nem bánja, ha előtte teszünk egy kitérőt a házunkhoz, hogy átöltözhessek, és ne utána kelljen visszajönnöm. – ütöm le a magas labdát, ha már volt oly kedves Cleo és bedobta a hazavitel kapcsán. Meg hogy emlékeztet, hogyan is néz ki az öltönyöm, mert én szinte már meg is feledkeztem róla, olyannyira lezsibbasztotta a sajgó orrom az agyamat is.
Ahogy magunk mögött hagyjuk az épületet és a kíváncsi tekinteteket, már mutatom is merre van az autóm, miután pedig ajtót nyitottam Cleonak, én is beülök a sofőrülésre, visszapasszolva neki a mappákat... vagy nemes egyszerűséggel a hátsó ülésre vágva őket, úgy sem szöknek el sehova.
- Most miért? Valami lepukkant Citroënnel még sem járhatok. – vontam vállat, mint ha magától értetődő lenne, hogy valami normálisan használható autót választok magamnak – Ja, hogy a házra értetted? Ha számít valamit, a nagyszüleim is úgy örökölték, nem ők vették. – teszem hozzá érdekesség gyanánt, igaz, ez nem változtat azon a tényen, hogy akkora a birtok, amin egy kisebb városrészt is ki lehetne alakítani, no meg magában a házban is kényelmesen elférne egymás mellett több család is.
- Mi az, csak nem kezdesz betojni? Pedig még senkivel sem találkoztál. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán a házban vannak az öregek, és nem az istálló környékén sertepertélnek. – jegyzem meg, miközben beállok az épület alatt húzódó garázsba, leparkolva a többi autó mellé.
- Persze ha kell, ettől keríthetek egy pezsgőt, biztos van a konyhában behűtve. Mindig van. – teszem hozzá úgy, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és talán az is, ha az ember a családunkban nő fel.
- Ígérem. – nagy a kísértés, hogy valami tőlem megszokott, pihent poénnal bohóckodjam el a helyzetet, de eszem ágában sincs még jobban beparáztatni szerencsétlen, így végül maradok a komolyság mellett, igaz, a csóklopást nem hagyom annyiban – vagyis, hogy pontosak legyünk, inkább őt nem engedem olyan hamar, a nyakához nyúlva húzom el a pillanatot, ameddig csak lehet...
Azaz nem túl sokáig, mert mielőtt még belefeledkezhetnénk a csókba, egy határozott kopogás hallatszik az oldalamon az üvegen, mire riadtan rebbenünk szét, akár a rajta kapott tinik, én pedig ártatlan, megszeppent tekintettel nézek farkasszemet az inasunkkal.
- Jó estét, Jean. – köszöntöm, megköszörülve a torkomat, mint ha nem épp most kapott volna rajta minket, bár még mindig szerencsésebb, mint ha a nagyi toporzékolna itt az ajtó mellett – Mit óhajt?
- A Madame üzeni, hogy legyen szíves a szalonba fáradni, beszélni akar Önnel. – tájékoztatott az idősődő, öltönyös férfi, szótlanul vetve egy pillantást az ingemen száradó vérfoltnak, majd miután megköszöntem a tájékoztatását, a mellettem ülő hölgynek egy biccentést követve tovább is állt dolgára.
- Felkészültél? – fordulam végül Cleo felé, majd ha nem volt más hátra, akkor mutattam neki az utat addig a bizonyos szalonig... Essünk túl rajta!


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Csüt. Aug. 31, 2017 7:37 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Legszívesebben most mutattam volna meg neki azt a nemzetközi jelzést, amit mindenhol ismernek, de lévén, hogy másabb neveltetést kaptam, így inkább nem mutattam meg a csodaszép és egyenes középső ujjamat, vagy az azon nem lévő lakkozást. Inkább csak nem feleltem semmit se a szavaira, pedig éreztem mélyen legbelül, hogy nem komolyan mondja, hanem csak engem akar piszkálni vele, de vannak olyan dolgok, amikkel jobb nem szórakozni.
- Aww, értem életem. Nem tudtam, hogy a kezdeti veszekedéstől hirtelen már ekkorát ugrottunk. – felelem teljesen higgadtan, mert lehet mondott más beceneveket is rám, de ez eléggé megragadta a radarjaimat és meglepett vele. De ha szerinte már ismét ennyire jó a helyzet, akkor legyen. Nem fogok rá nemet mondani, még ha tudom is azt, hogy ennyire azért nem lehet egyszerű.
- Miért mégis mit csinálnál? Összefirkálnád a falakat, vagy kupit hagynál? Ha igen, akkor össze is pakoltatnám veled. – közben pedig őt fürkészem, hiszen képes lennék rá. Ugyan már olyan sok kárt itt nem tud tenni, ez nem egy luxusiroda valamelyik cég legfelső szintjén.
A kisebb dorgálásán csak jót mosolygok és nevetek, majd megrántom a vállaimat, hogy ahogy gondolja. Majd igyekszem jókislány lenni.
- Akkor szerintem tudod, hogy merre találod és tudsz vele beszélni, ha netán reklamálni szeretnél. – én szeretnék is, meg nem is. Talán ez volt az egyik legjobb dolog ami történt velem, amióta betettem újra ebbe a városba a lábamat, hogy újra láthattam őt. Még akkor is, ha egy kisebb ladikon hánykolódtunk a tengeren, aminek ki tudja, hogy milyen partra érés lesz a vége.
Már éppen bólintani akartam, hogy mesélek róla, amikor hirtelen képbe került a húgom. Pár pillanat erejéig lefagytam, majd nagyot nyeltem és sietve vettem a levegőt, mert hirtelen úgy éreztem, hogy fuldoklom és nem kapok levegőt. – Egyszer majd igen, ha eljön az ideje… - mondok csak ennyit, de láthatja, hogy jelenleg nem akarok többet beszélni róla. És ha hallgat a megérzéseire, akkor sejtheti, hogy nem éppen vidám történet lenne, vagy talán többről van szó, hiszen egyetlen egy  kérdés is elég volt ahhoz, hogy pár pillanat erejéig minden kedvem tovaszálljon és ne maradjon más helyette, mint üresség és fájdalom az elvesztése miatt.
- Igaz is, miként felejthettem el, hogy az egyik burzsujhoz van szerencsém. – forgatom meg játékosan a szemeimet és még kicsit homlokon is bököm magam, miközben a jókedv ismét sugárzik az arcomról, vagy éppen a mosolyom is erről regél. A szavaim pedig pontosan annyira komolyak, amennyire az övéi voltak azok.
Csak morranok egyet a szavaira, mert valahogy nem akarom tudni, hogy mekkora sikere is volt más nőknél vagy éppen milyen mennyiségben. Tudom, hogy voltak és ennyi, nem kell ebben is túlzottan elmerülni, mert szerintem ő se akarná tudni, hogy kikkel ágyakrobatáztam esetleg az elmúlt időben.
Kikerekedett szemekkel hallgatom a logikáját és nem bírom megállni nevetés nélkül. – Honnan szedsz te ilyeneket? Attól még, hogy nekem jó lenne, másoknak nem szűnik meg a problémája, így bármennyire is próbálod meg levezetni ezt a dolgot, inkább add fel, hogy azzal csak maximum egy személynek okoznál örömet, másoknak nem. – felelem mosolyogva, miközben játékosan újból megbökdösöm a homlokát. Az orrát nem akarom bántani, mert talán még mindig fáj neki, meg nehogy már miattam kezdjen el vérezni megint.
- Hmm, talán jó meglátás, de sose tudhatjuk, hogy később kell-e vagy nem. – értek vele egyet, de inkább elengedem a dolgot, mert ha ennyire jól sodródunk az árral, akkor miért kellene később bármi ilyen? Nagyon reménykedtem, hogy nem fogok semmi olyanba se keveredni, hogy tényleg inkább azt kívánom, hogy bárcsak előtte betáraztunk volna valami italból, vagy elmentünk volna inni előtte. Ennyire csak nem utálhat minket az élet, vagy igen?
Csak széttárom a kezemet, hogy azt hisz el, amit szeretne. Erre nem fogok felelni, mert sokszor bátornak tűnünk, de mélyen legbelül valójában kis édes nyuszik vagyunk, akik félnek, de mást még se tehetünk. Farkasbundába bújt nyulaknak lenni olykor muszáj lenni.
- Ahogyan gondolja, nem szeretném, ha miattam késné le a randevúját. – pillantok rá pimaszul, hiszen nem kell engem félteni, mert csípőből jönnek a válaszok a szavaira. Ugyan már, ha azt akarja elhitetni, hogy miattam kell átöltöznie, akkor én pláne nem fogom csak úgy hagyni azt, hogy ennyire könnyedén beadja mindenkinek ezt a lehetőséget is. Néha kell kétséget kelteni, mert akkor a pletyka több mindenről is szólhat és talán jobban járok.
- Persze, az nem illene a rangodhoz. – felelem egy kisebb grimasz keretében, hogy még tovább szívjam a vérét. Tudom, már nincsenek itt se rangok, de attól még nem lehetett kihagyni. – Akkor is a családodé volt, nem? – másképpen nehezen tudom elhinni, hogy örökölték volna, így mindegy is. A családja vélhetően régóta gazdagokból állt, ugyanakkor egy pillanatra kicsit el is kalandoztam, mert szinte magam előtt láttam azt, ahogyan behajtottak ide egykoron lovas kocsikkal, szebbnél szebb ruhakölteményekben siettek a nők a férfiak oldalán a különféle partikra. Halovány mosoly kúszott arcomra, de aztán leállt a motor, én pedig visszatértem a valóságba.
- Aww, ugyan már kérlek. Azt ne mond, hogy te egy fikarcnyit se aggódsz, és elég csak ismerni magunkat, ha nem most, akkor majd később fogunk összefutni velük. – pillantok rá komolyan, mert nyíltan kimondani, hogy beijedtem eléggé… szánalmas lenne? Talán, így inkább visszakérdezek és próbálok terelni.  
- Nem is értettem, hogy miként is gondolhattam, hogy pont pezsgő nincs, de egy kérdésem lenne, mit is ünneplünk? Tudomásom szerint pezsgőt inkább ünneplésekkor szokta inni. – ha már állandóan a pezsgő van emlegetve, akkor most már muszáj volt megkérdeznem pimaszul ezt a kérdést is. Főleg, hogy addig legalább én se arra figyelek, hogy mennyire is vagyok berezelve.
Örültem annak, hogy nem mondott semmi poénosat rá, hanem inkább most komolyra vette a figurát, mert valahogy a poénkodásra nem vágytam erre a kérdésemre. Kicsit megnyugodtam a szavaira, hogy utána elvesszek a csókjainkban és mielőtt azt mondhattam volna, hogy hiányzott, azelőtt valaki kopogott az ablaküvegen, mire úgy reppentünk szét, mint két tinédzser, akiket azon kaptak, hogy tilosban járnak. Sietve csúsztam vissza az ülésembe, miközben óvatosan pillantottam az idegen férfira. Viszonoztam a biccentést, de hogy megnyugodtam-e? Szerintem most akadt volna ki a vérnyomásmérő. Nem lehetne inkább gyors kitolatni innen és menni máshova? Még, hogy nincs miért izgulni, mert nem lesznek itt!
- Erre fel lehet készülni? – pillantottam rá, miután kiszálltunk a kocsiból. – Ennyit arról, hogy nem lesznek itt. Na, meg csak téged hivatott, engem nem, így nem lehet, hogy egyedül jobb lenne menned? – persze, hogy figyeltem arra, hogy miként is fogalmazott az inas. Önnel és nem Önökkel szót használta. Egy-két lépésnyire lemaradtam, hiszen majdnem sikerült még a bokámat is kitörni eme remek felhajtón ebben a nyamvadt magassarkúban. Végül sietve értem be Jake-t, hogy utána kezemet a kezébe csúsztassam és megfogjam azt. Mintha csak ez lenne a természetes, de szükségem volt erre a támaszra, ha azt szeretné, hogy ne fussak el megint, vagy bemenjek vele abba a bizonyos szalonba, ahova csak őt hívták, engem nem. Jó kezdet, mi? -  Biztos vagy ebben, hogy jó ötlet? Ő mégis csak a nagymamád, aki téged akart látni. Én a váratlan vendég vagy és még… - mi is voltam én pontosan? De tényleg, ha rákérdezne, akkor vajon mit mondana, hogy mije vagyok? Az exe, egy kaland vagy netán annál több? Azt hiszem ez most még inkább bonyolultabb, mint azt hittük volna. – Jake, én… - torpanok meg vélhetően a szalon bejárata előtt, majd sietve túrok a hajamba, hogy kicsit legalább valahogy álljon, de igazából nem tudom mit akartam mondani, ha mentünk tovább, akkor vélhetően pár centit én csak csúsztam a cipőben utána, de végül normálisa lépdeltem tovább mellette.


■ ■  Te tényleg szívrohamot akarsz nekem okozni? Rolling Eyes   Fools  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Hétf. Szept. 04, 2017 9:50 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Miért, tán nem visszasírod inkább azt? – kérdezek vissza, mert valljuk be, tudok én hangulatember lenni, ha akarok, ha veszekedni meg vádaskodni akar, azt, hogy még több sérelmemet vágjam a fejéhez, csak egy szavába kerül... és folytathatjuk. De kétlem, hogy hiányozna neki.
- Istenem, mert úgy néze ki mint valami óvodás? Komolyan! Ennyire azért nem kell lebecsülni. – gőzöm sincs, mit alkotnék, de hogy ettől kreatívabb lennék, az aztán biztos. Mondjuk átolvasnám a leveleit, átrendezném az akták tartalmát, átrendezném a könyvespolcot, apró kis üzeneteket rejtenék el mindenhova az irodájába...
- Most, hogy mondod, lehet valamikor elugrok hozzá látogatóba, nehogy már pont ő maradjon le a hírekről, hogy amúgy mellesleg ismerjük is egymást. – dobom be, bár meglepődnék, hogyha nem jutnának el a fülébe a ma történtek, pláne úgy, hogy hiába a zárt ajtók, fogadni merném, hogy most is többen hallgatóznak odakint. Vagy legalábbis próbálkoznak.
A múltjával, a húgával kapcsolatos témára csak aprót bólintok, részemről most ez is elég, hogy nem zárkózik el előle teljesen. Az meg, hogy mikor jön el az a bizonyos idő, még úgy is a jövő zenéje, sem az idő, sem a hely nem épp a legalkalmasabb ilyen témákhoz.
- Az egyik? – vonom fel a szemöldökömet tettetett felháborodással – Miért, van másik is?! Ki vele, ki az! – szegem fel az államat, kíváncsi tekintettel, holott sejtem, hogy csak poénkodásból mondta az egészet, már ha nem nyelvbotlás volt. Ha ennyire taszítja a világunk, az életstílusunk, gondolom, nem is keresi a magunkfajták társaságát, hacsak nem muszáj a munkája miatt.
A morranásra halk nevetéssel felelek, mígnem bele nem bocsájtkozunk egy újabb kis szópárbajba, amiben épp azt ecsetelem, miért jó az egész klinikának az, ha a főnökasszony is jókedvű.
- Igaz, a problémájuk nem, de te is több kedvvel veted bele magad a munkába, vidámabban, energikusabban, és többre is haladsz az ő problémáik megoldásával, mint ha tiszta feszült és stresszes lennél. – vigyorgok továbbra is, kitartva az elméletem mellett, próbálja akármennyire is lehúzni. Próbálja csak tagadni, hogy nem így van, vagy hogy ő az a bizonyos kivétel, ami erősíti a szabályt!
Ám elég a beszédből meg a forró kása kerülgetéséből, inkább menjünk!
- Ó, attól nem félek, úgy néz ki, hogy házhoz jön. – vágok vissza magabiztosan, mielőtt még kiléphetnénk az utcára, mutatva az utat Cleo számára, hogy merre menjünk.
- Hát nem is... – mondjuk szívem szerint minden gond nélkül elközlekednék én lóháton is a városon belül, kár, hogy szerencsétlen jószágokat sajnálnám. Milyen stressznek lennének kitéve a belvárosban! Mennyi veszél, ismeretlen terep, sok idióta, zaj, füst... Nem, ennyire nem kínoznám szerencsétleneket, marad hát az autó.
- De, az övéké. – adok igazat neki. Nem is tudom, miből gondoltam azt, hogy számít bármit is az, ha örökölték és nem vették... talán csak annyit támaszt alá, hogy nem csak most, de több generációra visszamenőleg is jól futott a szekér. Különösebben nem zavartattam magam, ez volt az otthonom, ebben nőttem fel, így csak szótlanul hagytam, hadd nézelődjön Cleo kedvére, amíg a ház alatt lévő parkolóban le nem állítom a motort.
- Nem mondom, hogy egy cseppet sem izgulok amiatt, hogy hogy fog sikerülni a nagy bemutatkozás, de azért annyira nem vagyok betojva miatta, mint amennyire te. Egyszer úgy is túl kell esni róla, gondolj rá úgy, hogy a múltkorinál csak jobb lehet. – vonok vállat, bár remélem, annyira tragikus azért nem lesz a helyzet, a nagyszüleim mégis csak lazábbak és jobb fejek, mint édes jó szüleim.
- Franciák vagyunk... kell bármi ok arra, hogy pezsgőt igyunk? – kérdezek vissza, de ha ragaszkodik hozzá, hát legyen, mindjárt kitalálok valamit – Hmm... mondjuk az újratalálkozásunkra? Mit szólsz hozzá? – kérdezek vissza, mielőtt még egy csókkal próbálnék meg némi bátorságot önteni belé, kár, hogy még csak belemelegedni sem tudunk, már megzavarnak. Zavart torokköszörüléssel helyezkedem vissza az ülésre, letekerve az ablakot, hogy az inasunkkal váltsak néhány szót,és realizáljam, hogy ennyit arról, hogy szép kettecskén ellopakodunk a szobámig.
- Egy percet még hajlandó vagyok várni, de többet nem nagyon szeretnék. Na gyere, essünk túl rajta, előbb szabadulunk. – intek neki, miközben kiszállok a kocsiból, ám a kifogásait hallgatva csak a szememet forgatom.
- A fenébe is, Cleo! Ígérem, nem fognak megenni. Azért csak engem hívatott, mert azt hitték, hogy egyedül jövök, nem jelentettem be előre, hogy vendégem lesz. – mert nem is szoktam különösebben, pláne, ha nem akarom, hogy tudjanak róla... most speciel pont, mert nem családlátogatást terveztünk.
Hála az égnek, csak elindulunk végre, amikor pedig megérzem Cleo ujjait a kezemben, meg is állok egy pillanatra... Elengedem, majd a karom nyújtom felé, karoljon belém, szalonképesebb felnőtt létünkre, mint ha szerelmes tinédzserek módjára, kézlóbálva járulnánk nagyanyám színe elé, arról nem is beszélve, így legalább magam után húzni is könnyebb, amikor megmakacsolja magát...
- Az ég szerelmére, ne legyél már ennyire nyuszi, könyörgöm! – emelem a tekintetemet az ég felé, mert erősen kezdi kikezdeni a türelmemet, hogy ilyen rövid út alatt már hanyadszor hozakodik elő vele.
- Cleo, te. Mi az? – állok meg végül a szalon bejárata előtt, türelmesen várva, kinyögi-e végre, hogy mi a baja, vagy csak egyszerű női szeszélyből vonakodik itt minden különösebb ok nélkül? Ha van bármi, most mondja, vagy hallgasson, amíg le nem tudjuk ezt az egészet.
Kopogok az ajtón, majd ahogy meghallom a nagyi hangját, be is nyitok, Cleoval az oldalamon.
- Bonjour, nagymama. – köszönök vidáman, ahogy belépünk, kíváncsian fürkészve az öreglány arcvonásait, vajon hogyan reagál, ha meglátja, nem egyedül érkeztem?
Talán csak egy pillanatig, ha megbújik vonásaiban a meglepettség amikor érzékeli a plusz egy főt, mielőtt még rendezné őket, viszonozva a köszöntést.
- Nem számítottam rá, hogy vendéggel érkezel, Jake. Nem rémlik, hogy találkoztunk volna már korábban... Kit köszönhetünk a hölgy személyében? – kelt fel a helyéről, hogy közelebbről is szemügyre vegye a nem várt vendéget, arról nem is beszélve, hogy attól függetlenül, hogy hivatalos vendégként vagy közelebbi ismerősként mutatom be, kézfogással vagy puszival köszöntse. Vagy mindkettővel, mert annyira én sem teszem egyértelművé a dolgot számára, azt meg majd meglátjuk, Cleo mennyire harapja le a fejem érte.
- Mert én sem tudtam, hogy nem egyedül fogok érkezni. Cleopatra Costigan, régi kedves ismerősöm, és most már annak a jogi klinikának az új vezetője, amiről már annyit meséltem. Ő pedig a nagymamám, Marie Fontaine. – mutattam be őket egymásnak, mielőtt a tárgyra tértem volna – Miért hívattál? – kérdeztem vissza, mire csak fejingatást kapok válasz gyanánt.
- Monsieur Guerin járt nálunk ma délután, megbeszélni a részleteket a lovának a betanításával. A papírokat aláírtuk, holnap érkezik a lova. – közölte a lehető legnagyobb természetességgel, mielőtt Cleo felé fordult volna – De ne untassuk halálra a vendégünket a munkával... inkább segítsen felfrissíteni az emlékezetemet, kedves, honnan is ismeri az unokámat? – terelte érdekesebb vizekre a beszélgetést.




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Hétf. Szept. 04, 2017 11:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Szerinted egyetlenem? – kérdezek vissza még mindig nyugodtan és direkt használva rá is már beceneveket, ezzel pedig talán még inkább érzi, hogy nem akarok megint veszekedni vagy egymás torkának ugrani.
- Komolyan kérdezed? – vágok ártatlan arcot az óvodás visszakérdezésére, de aztán egy kisebb sunyi mosoly jelenik meg az arcomon, amiből érezheti, hogy csak szívom a vérét, ha már ilyen jó lehetőségeket ad rá. Ennyi még nekem is kijárhat, nem? Másrészt meg érzem, hogy jobb ha nem próbáljuk ki, hogy mit is csinálna, mert a végén még én szívnám miatta a fogamat, hogy nehogy neki essek, ha olyat tett.
- Én nem félek attól, hogy újat tudnál neki mondani. – felelem teljesen higgadtan, mert ha szeretne, akkor nyugodtan elmehet. Én el fogok menni, mert mégis miért csinálta ezt? Miért csalt minket tőrbe? Jó, ha azt nézzük szerencsére nem valakinek a halálával végződött, de azért mégis csak jobb volt ez a műsor, mintha valami szappanopera elé ültünk volna le. Tényleg csak ez hiányzott nekem, hogy majd rólam pletykáljanak, én vagyok az új itt és mellé még a vezető is.
- Tényleg nem tudod, kivel kellene megvívnod a kegyeimért? – kérdezem meg ártatlanul, de nem mosolyodom el, mert az úgy túl könnyű lenne. – Segítek, egy egész családhoz volt szerencsém, hogy megismerjem, még ha csak pár órára is. – pillantok rá komolyan, mert kár lenne tagadni, hogy már burzsujokat nem ismerek. – Ahogyan vannak más támogatóink is. – fűzöm tovább úgy, mint aki olykor el-elgondolkozik azon, amit mond, majd végül ismét rajta állapodik meg a pillantásom. – De leginkább csak egyet ismertem és ezt sose bántam. – felelem teljesen őszintén, miközben elveszek a pillantásában, mert az igazság. Igazán csak őt ismertem és nem mások, még ha volt is más gazdagokhoz szerencsém is.
- Miből gondolod, hogy több lenne a kedv és nem akarna az illető az ágyhoz láncolni, vagy netán kiengedne az ajtón? – kérdezem meg somolyogva, mert nagyon is élvezem ezt a fajta kisebb szócsatát közöttünk. Fogalmam sincs, hogy mi fog két perc múlva történni, nemhogy azt tudnám ez az este miként fog véget érni, de azért az elméleti síkon jó eljátszadozni vele. – Kettő az egyben nem lehet? Mármint, hogy a főnöknek is jó legyen és másoknak is? – kérdezem meg kicsit pimaszul, mint aki netán egy hangyányit telhetetlen lenne, de akkor talán még egyet is értenék vele, hogy tényleg mindenkinek jó lenne.
- Mikor is lettél te ennyire pimasz? – kérdezem meg tőle mosolyogva, miután közölte mindenkivel kábé azt, hogy házhoz fog jönni a randevúja. Ezek után már biztosan pletykák áldozatai leszünk, én biztosan. Az meg, hogy ő mennyire fogalmam sincs.
- Most aztán meggyőztél, igazán biztatóak voltak a szavaid. – forgatom meg kicsit a szemeimet, mert annál már szerintem bármi csak jobb lehet, mint az a családi vacsora. – Ezek szerint te nem bánnád, ha megismernének? – pillantok rá ismét kérdőn, mert a szavai nagyon is ezt sugallták, nem is kicsit, de valami még ennek ellenére is úgy éreztem rá kell kérdeznem.
- Jogos! – kuncogom el magam, majd megrázom kicsit a fejemet. – Szóval ez ennyire ünnepelni való dolog lenne? Igaz, én megúsztam ép bőrrel, te meg csak egy kisebb orrtöréssel. Végül is tényleg van mit ünnepelni. – széles mosoly jelenik meg az arcomon, mert kár lenne tagadni, hogy mennyire is vagyok boldog ezekben a pillanatokban. Sose hittem abban, hogy valaha még leszek ennyire boldog, vagy éppen látni fogom őt, erre tessék mind a kettő derült égből villámcsapásként érkezett. Nem örültem annak, hogy máris valaki megzavart, mert már éppen kezdtem volna elveszni a csókban, de úgy döntöttek az égiek, hogy ennyire jó dolgunk nem lehet és nem tehetünk meg mindent, amit szeretnénk.
- Ahogyan nekem se jelentették be, hogy vendégem lesz, vagy éppen az estém ennyire könnyedén el fog kelni. – felelem csípőből neki, mintha csak ezzel akarnám leplezni a félelmeimet, de akkor is féltem. Túlzottan is. Túléltem a dzsungelt és megannyi veszélyes helyet, erre pont a nagyszüleitől félek… vicces így belegondolni, de úgy éreztem még egy újabb lázálommal is könnyebb lenne szembenézni, mint a családtagjaiból, hiszem mi is csak most találkoztunk újra.  
Nem értem hirtelen miért enged el, de aztán leesik. Én csak megforgatom a szemeimet, mert régebben nem zavarta, ha az ujjaink egymásba fonódtak. Végül belékarolok, mert kell a támasz, kell a tudat, hogy nem futhatok el tényleg úgy, mint legutóbb, de nézzük a jó oldalát még nem találkoztam egyetlen egy kutyával se. Addig legalább talán akkora idiótát nem is csinálok magamból. Nem menekülök sikítva… Lassan fújom ki a levegőt, mint aki próbál megnyugodni.
- Ez az, én mégis ki vagyok ebben a képletben? Az ex, a vezetője annak a helynek, egy kaland, egy régi kellemes emlék, akit jó újra látni? Mit csinálunk? – buknak ki végül a szavak ajkaimon, majd a cipőmről ráemelem a pillantásomat, mert nem hittem volna, hogy ezt ki fogom mondani, de mégis egyszerűen kimondtam, mielőtt lakatott tehettem volna a számomra. Kíváncsian fürkészem őt, mert nem akartam elszaladni, de nem értettem azt igazán, hogy mit is művelünk. Vajon mi lesz akkor, ha engedünk a vágyainknak, miközben még sok felnyitottan van és csak arra vár, hogy a felszínre kerülhessen?
De mielőtt akár tovább folytathattam volna máris beengedést nyertünk és nekem se volt sok választásom, mint Jake oldalán belépni a helységbe, ami csodálatos volt. Magában hordozta még a régi kor szellemét, ugyanakkor mégis kicsit modern volt. A tökéletes egyensúlyt hirdette ez a szoba. Míg ők beszélnek, én addig a helyet fürkészem és türelmesen várok, de aztán elérkezik a bemutatkozás pillanata is, mire egy barátságos mosollyal pillantok Jake nagymamájára.
- Örvendek a találkozásnak Madame Fontaine és elnézést kérem, hogy ilyen váratlanul és hívatlanul vagyok itt. – próbálok kedves lenni, de kezdem úgy érezni, hogy sületlenségeket beszélek zavaromban, de azért lopva Jake-re pillantok, hogy mennyire is élvezi azt, hogy sikerült megint zavarba ejtő helyzetbe hozni. Igazából én se tudtam, hogy ma bárhol is vendég leszek, vagy éppen valami férfival „szökök” meg estére.
Csendesen álldogáltam Jake mellett, miközben ők a munkáról beszéltek, de a nagymama reakciói se kerülték el a figyelmemet, de aztán a nekem szegezett kérdésére kicsit kikerekedett a szemem és talán az volt a szerencse, hogy nem ittam, mert vagy most nyeltem volna félre, vagy köptem volna ki a kortyot. De ha már az unokája nem sietett a segítségemre, akkor csak egy vöröslő tincset kisimítottam az arcomból és mosolyogva pillantottam Jake-re, majd a nagymamára. – Körülbelül három éve találkoztunk New Yorkban. Ő jelent meg azon a jótékonysági kiállításon, ahol az én fényképeket is kiállították, aminek köszönhetően megnyertem őt is magamnak, hiszen imádta felhozni, hogy miként is készítettem róla és Chantilly-ről képet. Véletlen volt, de igazán gyönyörű pillanat is volt, talán életem egyik legjobb képe. – mosolyodom el az emléknek köszönhetően. – Nos, bevallom eleinte idegesítő fráternek hittem az unokáját, de talán az volt a legjobb dolog, ami velem történt, hogy nem tudtam levakarni rólam, még a csipkelődéseimmel se, mert mindenre volt egy frappáns válasza, de gondolom ezt nem kell bemutatnom Önnek. És be kell vallanom, hogy tévedtem, mert remek férfi lett az unokájából, szerencsések. – aww, majd egy ártatlan pillantást bezsebelhetett Jake, ha már ilyen remek helyzetbe hozott, akkor hadd hallja a nagymama a mesét. Nehezen tudnám elhinni, hogy nem hallott arról a nőről, aki elrabolta, majd az akarta ellenére is összetörte az unokája szívét, vagy netán ennyire jól megúsztuk volna? – Végül, amikor távoztam, akkor utánam futott és nem engedett elmenni addig, amíg nem mondtam igent arra, hogy iszom vele. – fejezem be a történetet, hiszen innen ismerjük egymást. A többi meg már történelem és magán dolog, de vélhetően érteni fogja a Madame Fontaine, hogy ez ennél többről szólt. – Most pedig ott találtam az irodámban meglepetésként, csak szegénynek nem tanították meg, hogy ajtó mögött ne tartózkodjon, ha éppen nyitódik. Még szerencse, hogy volt egy orvos kéznél.  – tettem még hozzá ártatlanul, hiszen biztos voltam abban, hogy a véres ruha nem kerülte el a nagymama figyelmét. – Valamit kihagytam volna, életem? – pillantottam Jake-re, ha már ilyen jól magamra hagyott ebben a helyzetben, akkor ez volt a legkevesebb, hogy újra elhúztam az egyik legártatlanabbnak tűnő becézést, amire ma már sor került. Egyáltalán nem volt könnyű végigmondani, de mégis csak ügyvéd volnék, így azért könnyebben ment a színjáték, hogy tényleg ennyire könnyű róla beszélnem, de a mosolyom így is elárulta, hogy a megismerkedésünk is igazán kellemes emlék. Istenem, ha ezt túlélem, akkor talán már mindent. Miért nem segített benne, miért nem állított le, vagy vágta ki magát valamivel a nagyi előtt? Csak minél hamarabb kerüljünk ki ebből a szobából, mert csöppet se vagyok annyira higgadt, mint mutatom és nem véletlenül araszoltam ismét szinte totálisan Jake mellé, mert legalább az ő közelsége képes volt kicsit megnyugtatni.

■ ■   Rolling Eyes   The Night We Met  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Pént. Szept. 08, 2017 12:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Csak egy csúnya tekintettel reagálom le a visszakérdezését, majd egy szemforgatással a következőt... csoda, hogy még nem lettem kancsal tőle, annyit forogtak már ma este!
- Biztos tudnék, ha akarnék, maximum nem igazán érdekelné, vagy hatná meg. – vágok vissza, legyen szó akár szakmai dologról – hisz kétlem, hogy sokan lennének tisztában a lovakkal olyan szinten, mint én, vagy akár valami magánéleti dologról, hol csiklandós Cleo és társai. Érdemben valószínűleg nem menne, ez utóbbi meg csak a szokásos szőrszálhasogatás részemről, hogy ne érezzem magam hátrányban egy ügyvédhez képest.
- Nem. – vallom be kénytelen kelletlen, és akármennyire is szántam poénnak a korábbi szavaimat, most azért gyanakodva vonom fel a szemöldökömet, hogy mi a szösz... tényleg akad valami riválisom? Akaratlanul is feléled bennem a vadászösztön, mert eddig erről egy árva szó sem volt, ám amikor bevallja, hogy „csak” egy család az, ráadásul pont az én családom, észrevehetően ellazulnak a vállaim a megkönnyebbüléstől.
- Ők legyenek most a legkisebb bajod. Nem elég, hogy egy egész óceán választ el tőlük? – kérdezek vissza ezzel is egyértelművé téve számára, hogy csak én jöttem, kis családom maradt New Yorkban.
Persze, hogy nem hagyja annyiban... más támogatók, na persze, azt lefogadom, hogy vannak, azon azonban igencsak megdöbbennék, ha kiderülne, hogy velük is ilyen... khm, közvetlen módon viselkedik. Nem éppen rá vallana, legalábbis azok alapján, amilyennek megismertem, aztán ki tudja? Lehet, hogy én tévedek és ennyire megváltozott a külön töltött időben, még ha sajnálnám is.
- Abból, hogy korábban semmi jelét nem adta az illető annak, hogy az ilyen kikötözős és egyéb szadomazo játékok megmozgatnák a fantáziáját. Ahogy egy ügyvédtől az emberrablás, vagy túszejtés is távol állna. – vágok vissza szemtelen, mert... őszintén? Meglepne vele, ha bármelyiket is be merné játszani, igaz, ha még sokáig táncolok az idegein, lehet, hogy meggondolja magát.
- Mondanám, hogy akkor, amikor megszülettem, de az kissé túlzó lenne... miután megtanultam beszélni, meg ellestem másoktól a művészetét? Az évek alatt meg bőven volt időm tökéletesre fejleszteni. – ennyit a pimaszságról – meg a szerénységről. Igaz, a jó pap holtig tanul, és lefogadom, hogy nekem is lenne még mit csiszolni rajta, de ha már most ilyen elismerést kapok érte, akkor valamit csak tudok!
- Nők! Hogy milyen telhetetlenek tudtok lenni, a kisujjamat nyújtom és egyből az egész karomat akarnád? – csóválom a fejem az alkudozását hallva, de lévén nem piacon vagyunk, nem fogok leállni most erről cseverészni, már csak azért sem, mert úgy is elválik, hogyan is lesz a jövőben. Lehet, hogy mindkettőt zsebre teheti, lehet, hogy egyikből sem lesz semmi, majd meglátjuk, hogyan sikerül kevernünk a lapjainkat.
- Hogy neked a kákán is csomót kell keresned! Akkor majd kapsz egy pohár vizet, ha ennyire finnyás vagy. Ha meg úgy nézzük, már az is ünneplésre ad okot, hogy legalább kórházba nem kellett mennem vele. – mondjuk lehet, hogy később még kell, sőt, biztos, de legalább nem a mai napomat cseszem el azzal, hogy órákat valami fertőtlenítő-szagú váróban dekkolok, röntgenre várva. Így viszont kár a csinos orromért. Meg a félbeszakadt csókért, meg azért, hogy egy ekkora nagy házban, egy ekkora nagy birtokon ahol több család is kényelmesen elvérne egymás mellett, sokszor mégis túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy 5 perc nyugta legyen az embernek.
Meghallgatom hát a komornyik üzenetét, amit a nagyanyámtól továbbított felém, mielőtt végre Cleot is sikerülne kiimádkoznom a kocsiból, hogy induljunk már végre, nem fogja senki sem keresztben lenyelni. Sőt, még csak nem is vacsorára jöttünk, és ha szerencsénk van, pár percnél nem fog tovább tartani az egész. Én legalábbis ebben reménykedtem, gondolta volna a fene, hogy a lányokra épp most jön rá a beszélhetnék. Meglepődtem? Nem mondanám, mert nagyanyámat ismerem, mennyit tud mesélni vagy faggatózni, Cleo számára pedig édes lenne a bosszú, hogy zavarba hozzon azok után, amit Kiarával műveltünk az irodájában. Szerencsémre azonban nem jövök olyan könnyen zavarba, mint ő.
- Vezető és régi ismerős? – kérdezek rá, hisz talán még ezt mondanám arany középútnak a szakmai és magánéleti két véglet között, aztán majd meglátjuk, végül melyik irányba mozdítjuk el a dolgot a nagyi előtt – Cleo? Nyugi. Csak beszélgetünk. – szorítok rá a kezére bíztatóan, még el is mosolyodok mellé, hátha attól egy kissé megnyugszik, mielőtt benyitnék a terembe köszöntve a felmenőmet, no meg őket is bemutatva egymásnak, mielőtt meghallgatnánk, hogy miért is lettem idehívatva. És be is igazolódik a gyanúm, hogy amúgy pár percnél nem tartott volna tovább az egész, hacsak Cleo nyelve meg nem ered...
- Semmi probléma, előfordul az ilyen. – legyint a nagymamám, mielőtt feldobná azt az ártatlannak tűnő kérdést, hogy mégis, honnan ismerjük mi egymást? Én pedig vagyok olyan előzékeny, hogy hagyom Cleot kibontakozni, bebizonyítva, hogy a nagyi nem eszik embert sem uzsonnára, sem vacsorára.
- Igen, azt a képet én is ismerem, Jake mutatta, tényleg jól elkapott pillanat volt. – bólogat egyetértően, miközben bennem feléled a sanda gyanú, hogy ha ilyen részletességgel kezd bele imádott vörösöm, vajon a történet végét is ilyen alaposan fogja ismertetni? Vagy hogy pontosítsunk, hol is lesz a vége?
- Nos... igen, ez az unokámra vall. – tessék! És már kapom is a rosszalló pillantást, mintegy megerősítésként, hogy tényleg jó vagyok a visszapofázásban, meg abban, hogy enyém legyen az utolsó szó, én pedig csak hitetlenkedő tekintettel fordulok a nagymamám felé. Nagyi, ez komoly?
Viszonzom Cleo ártatlan pillantását, miközben dagad a keblem a büszkeségtől, mert mit szépítsünk, szép is az, amikor az ember egóját cirógatják, és ha úgy nézzük, összességében egész szépeket regélt rólam is eddig. Eddig, mert szinte már vártam, hogy milyen csattanóval zár a végén.
- Ebcsont beforr, kedvesem. Túlélt már komolyabbat is. – legyint az öreglány az orrtörésemre – Bár azért egy ottrötést úgy összeszedni, mert az ajtóval vágják orrba, tényleg elég szánalomra méltó, Jake. Akartam is kérdezni, ahogy megláttalak, hogy mi történt, de akkor legalább már ez kiderült. Orvos látta legalább, vagy hívassak neked egyet? – kérdez vissza, miközben a teáscsészéje felé nyúl.
- Már látta, egyelőre megvagyok vele, de azért köszönöm. Majd beveszek pár fájdalomcsillapítót rá. – legyintek mielőtt ismét Cleonak szenteltem volna a figyelmemet.
- Elég sok mindent, drágám, de ne untassuk a nagyit a részletekkel, nem hiszem, hogy mindenre kíváncsi lenne. – somolyogtam közelebb hozzá, miközben átöleltem, ha már így játsszunk, akkor mindent bele, nem igaz? Engem aztán nem hoz zavarba vele, de képzelem, őt mennyivel inkább, amikor még egy röpke csókot is lopok az ajkairól, rájátszva az „egy pár vagyunk” témára.
- Nagymama, múltkor említetted azt az estélyt, amit majd ősszel szeretnél rendezni az ismerősöknek, és kérdezgetted, hogy lesz-e partnerem, vagy egyedül jövök. Döntöttem. – azzal finoman át is öleltem Cleo derekát, választ adva ezzel a hetekkel ezelőtt feltett kérdésre, és ha már lúd, legyen kövér, még egy aprócska kérdéssel megtoldottam – Tudom, nem szóltam előre róla, de nem bánnád, ha Cleo maradna vacsorára estére? – nem mint ha amúgy olyan gyakran jelentettem volna be azt, hogy nálam éjszakázik valaki, sőt, mondhatni soha, hacsak nem csíptek el, de ha már így alakult, miért is ne?
- Őszintén, kicsim, számítana bármit is az, hogy mit mondok? Részemről nyugodtan, hely az van, minket nem zavar, Miss Costigan. Vagy szólítsam inkább Cleopatrának, ha szemmel láthatóan ilyen jóban van az unokámmal, hogy mondhatni, már-már családtag?  - azt meg csak gondolatban tette hozzá az arckifejezése alapján, hogy akkor pláne, ha az én ágyamban szobámban időzünk...




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Pént. Szept. 08, 2017 3:12 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Látom rajta, hogy mennyire nem nyeri el a tetszését éppen az a lehetőség, hogy netán esetleg akadhat vetélytársa és tényleg lehetett volna, ha a szívem nem maradt volna az övé a távolság ellenére is, de mivel nála maradt vagy az övé lett, így sose tudott senki se annyira közel kerülni hozzám, mint amennyire neki. Ezt pedig sose bántam, inkább csak nem tudtam azt, hogy hova is fog vezetni ez az egész.
- De elég. – felelem kurtán, de egyikünk se tudja mi lesz ennek a vége és talán idővel az se fog számítani, hogy egy óceán választ el tőlük minket, mert… Mindegy is, hiszen hirtelen talán mi is éppen egy kis ladikban sodródunk az óceánon, aminek ki tudja, hogy mi lesz a vége, vagy éppen merre sodor minket partra, hiszen még az se volt biztos, hogy együtt fogunk partot érni. Sok minden történt és sok volt vélhetően mind a kettőnkben a sérülés különféle okok miatt. S ahhoz, hogy bármi is működni tudjon, ahhoz sokat kell tenni, nem elég csak megbocsájtani, vagy az elmúlt időbe bepillantást engedni, hanem most már a múltnak is vélhetően felszínre kellene kerülnie.
- Kimondta, hogy ilyenre vágyna. Lehet csak azért tenné, hogy legalább egy perc nyugta legyen. – mondom úgy, mint aki tényleg elgondolkozik ezen az eshetőségen is, majd végül nemes egyszerűséggel megrántom a vállaimat is. Sose vonzott az ilyen és nem az elmúlt időben változtam ilyen téren. Lehet, hogy már pikánsabb fotókat is készítettem, de az másokról szólt, nem rólam. Ők kérték, én pedig elkészítettem, hogy legyen egy ilyen fajta titkos fotójuk is? Vagy igazából passz, hogy mit is kezdenek egyesek az ilyen fajta művészi fotókkal. Eleinte még én is olykor zavarban voltam, de aztán inkább próbáltam meglelni az a képet, elkészíteni, amit ők is igazán szeretnének.
Pimaszságra adott válaszára nemes egyszerűséggel forgatom meg a szemeimet, de nem mondok már semmit se, hiszen ő se gondolhatta ezt komolyan. Tényleg a határait akarná feszegetni? Vajon másokkal is ennyire pimasz, vagy csak velem meri megtenni?
- Ki tudja, lehet ha így folytatod, akkor még a végén menned kell oda, hogy valaki helyre tegye. – pislogok totálisan ártatlanul és angyalian. Képzelheti, ha dzsungelbe mentem hosszabb időre, akkor nem pont egy kisebb orrtörés okozna gondot. Mármint az, hogy behúzzak valakinek, még akkor is, ha jobb szerettem a békésebb megoldásokat, mintsem verekedni, vagy kiabálni. Még ha a nyitány az irodában nem is erről tanúskodott. Túl sok időt nem kaptunk, hogy kiélvezhessük egymás társaságát. Még a motor is éppen hogy leállt, amikor máris valaki megjelent. Kíváncsi lennék arra, hogy valaki miért akar komornyik lenni, másokat kiszolgálni, lesni azt, hogy mit óhajtanak. El se tudom képzelni a másik oldalt se, hogy miért lehet jó másokat ugráltatni akár még egy teafőzésért is és talán nem is akarom ezt az oldalát megtapasztalni igazán a dolgokat. Még szép, hogy úgy megyek Jake mellett, mint mások esetleg a fogorvoshoz, vagyis nem éppen boldogan, mert félek attól, hogy bármelyik családtagjával találkozzak. Részben amiatt is, mert még magam sem tudom, hogy mi ez az egész, vagy éppen mit keresek itt. Tényleg hagytam azt, hogy elhozzon ide? Mi ütött belém? Nem tudom, de aztán sietve pillantok rá és bólintok, hogy legyen, akkor maradjuk az aranyközépútnál. Bár ettől se lesz több kedvem az egészhez. Miért nem lehet az, hogy ő bemegy, én meg itt kint várok.
- Csak vacsorázunk. – vágok vissza pontosan azzal, ahogyan anno is előadta a családi vacsorát. Az se volt nagyszám, aztán látjuk, hogy mi lett a vége. Tudom, én is gyerekes voltam, vagy túlzottan is sebzett, mert nem kellett volna lelépnem, de mégis úgy éreztem, hogy ez a legjobb dolog, amit tehetek.
Amikor viszont megemlíti a nagymamája, hogy látta a képet, akkor meglepetten pislogok párat, mert nem hittem volna, hogy megmutatta neki, vagy látta. Vajon akkor még mindig megvan neki is, netán más kép is, amin netán mi voltunk rajta, vagy ő azokat nem tartotta meg? Inkább elégette, amiért egy vörös boszorka eltűnt mellőle?
- Köszönöm. – felelek csak ennyit aztán diplomatikusan, hiszen erre mit kéne mondani? A meglehetettségemet inkább csak a nagyijának mutattam meg, Jake-nek nem. Ennek köszönhetően pedig magabiztosan ejtettem ki eme egy szót is. Nagyi visszaszólásán, hogy a visszabeszélés Jake-re vall mosolyt csal az arcomra, amiből jut még az emlegetett szamárnak is, hogy én megmondtam, nem? Ezek szerint viszont nem csak engem tisztel meg olykor a pimaszkodásaival, hanem másokat is.
- Igen, valóban az. – értek egyet a nagyijával, de lakatot tenni nem tudok a számra, hiszen egészen kedves nőnek tűnik, így talán nem fog megenni azért, ami utána kiszaladt még a számon. – Talán a sors tudta, hogy rosszat tett és így büntette meg, ahogyan mondani szokták, olykor még a karma is visszaüt. – zengem igazán édes hangon, hiszen az a műsor után, ami kirobbant az irodámban tényleg kicsit megérdemelte.
Legszívesebben most bokszolnám vállba, azért, ahogyan kiejti a mindenre dolgot, de inkább bölcsen hallgatok, miközben figyelem a somolygását, vagy éppen azt, ahogyan egyre közelebb somfordál hozzám. Kicsit fagyok le, amikor megérzem a karját magam körül, míg végül ajkai ajkamat nem érintik. Na, most akarnám igazán seggbe rúgni, megérdemelné, de viszonozom a csókot, de mielőtt még messzire juthatna még azért megszólalok, hogy csak ő hallhassa. – Ezért még számolunk. – mert biztosan tudja már az első pillanattól kezdve, hogy mennyire is hozott zavarba és így tuti még inkább élvezi az egész helyzetet. Főleg, hogy nem mutathatom jelét, hogy mennyire zavarba ejtő a felállás, és mennyire is esik jól ismét a karjaiba simulni, mintha sose tűntem volna onnan el.
Estély? Most viccel? Meg komoly, hogy engedélyt kér? Jake, én tuti, hogy kinyírlak. Mintha én ebbe a közegbe való lennék. Nem aranyvillával a kezemben születettem meg, még akkor is, ha tudom az illemet, de mégis mit keresnék az egy százalék partiján? És még ezernyi nem éppen kedves gondolat tódul elmémbe, amiből a nagymamája kérdése zökkent ki. Sietve kapom fel a fejemet, miközben a kezem Jake kezén pihent, ha már olyan jól körém fonta, akkor játsszuk ezt. – Ahogyan Önnek jobban megfelel. – felelem illedelmesen, mégis csak ő rangban feljebb lévő és az idősebb is. Azt meg, hogy mennyire is számítok családtagnak szerintem inkább ne firtassuk. – Örülök, hogy megismerhettem Madame Fontaine. – teszem még hozzá, mielőtt távoznánk. Alig, hogy kilépünk a szalonból és becsukódik az ajtó mögöttünk sietve próbálok megszabadulni az öleléséből, hogy aztán a vállába bokszolhassak.
- Megvesztél? Mire volt ez jó? Most a nagymamád vagy egyszerre szomorú, vagy baromira örülhet, hogy az unokája végre boldog valakivel, még ha talán nem is így van!!!! Meg estély? Ugyan már Jake, mi keresnivalóm lenne egy olyan eseményen? – kérdeztem meg még mindig kicsit sokkban, de legalább már nem bokszoltam a vállát, még finoman se. Nem értettem, hogy mi ütött belé. – Azt hiszem, hogy mégis jöhet a pezsgő. – fűztem hozzá, miközben vélhetően haladtunk valamerre ebben a hatalmas palotában, ami gyönyörű volt belülről. – Nem akarom elhinni, hogy még egy programot beszerveztél nekem… - pufogtam az orrom alatt, mint egy kisgyerek. Persze, neki biztosan élvezetes színjáték volt, de azért be kell látnia neki is, hogy olyan dolgokat mondott, aminek még akár következményei is lehetnek. Ennyit arról is, hogy maradjunk a semleges területen „Vezető és régi ismerős” státusznál. Azt hiszem szintet léptünk, legalábbis a nagymama szemében.


■ ■  Bocsánat, lesz még jobb is. doboz  I Can't Fall In Love Without You  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Pént. Szept. 08, 2017 6:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Elég nyugta lehet akkor, amikor egyedül van, ha már adott a társaság, akkor tessék megbecsülni és vele foglalkozni. – közlöm a véleményemet, a foglalkozás pedig ne abban merüljön ki, hogy kikötözi az ágyhoz, és lelép...  Még csak azt kéne! Azt hiszem, ahhoz nekem is lenne egy-két keresetlen szavam, az meg a legkevesebb, hogy nem szólnék utána hetekig.
- Miért, képes lennél orron vágni, hogy aztán végigszenvedjem az egész estét neked? Nem vagy te olyan, az meg a minimum, hogy elrángatnálak magammal kísérőnek. – mert ezt biztosan nem hagynám szó nélkül, s bár nem néznék ki ilyen aljasságot belőle, azért jobb óvatosnak lenni. Nem, valóban semmi kedvem a kórházhoz, pláne, ha kellemesebben is eltölthetjük azt. Inkább leparkolom az autót, hogy miután átvettük az üzenetet, már induljunk is a már emlegetett szalon felé.
- Csak iszunk egyet. Csak reggelire maradok. Csak eszembe jutottál, beugrottam köszönni... – hozok néhány másik „csak” példát arra, ami pedig jól sült el kettőnk közös múltjában – Ha már megjártad a dzsungelt is, nehogy egy nyugdíjas öregasszonytól parázz már... – csóválom a fejemet, pláne, hogy szerintem egész jó fej az öreglány, nem lesz semmi porig alázós, középkori kínvallatás, aminek alávetik.
Mielőtt pedig meggondolhatná magát, vagy futásnak eredhetne, be is nyitok, majd azzal a lendülettel túl is esünk a kötelező tiszteletkörökön, amiért idehívattak engem.
- Rosszat tett? Mégis, mit művelt már megint ez a gazember? – kapom az újabb rosszalló tekintetet, mire már emelem is fel a kezem védekező mozdulattal. Kérem szépen, én ártatlan vagyok! Másrészt pedig azt hiszem, elég csúnya visszaütés volt az is Karma barátunktól, hogy az ajtót közelebbi ismeretségbe hozta a most már nem annyira csinos orrommal.
Ha már ő kezdte, én folytatom a (szín)játékot a nagyi előtt, és meg sem próbálom palástolni az arcomra kiülő derűt, miközben közelebb somolygok Cleohoz. Ahogy a kezem a ölelőn a derekára siklik, érzem azt a pillanatnyi rezdülését, de miután nem tűnik túl vészesnek, nem foglalkozok vele különösebben... csak akkor csillan meg némi pajkos fény a szememben, amikor meghallom az elsuttogott fenyegetését.
- Fiatalság, bolondság. – a nagyi nem zavartatja magát különösebben a kis összeborulásunk láttán, csak kortyol néhányat az előtte lévő teáscsészéből, amíg hajlandóak vagyunk újra rá koncentrálni, majd mielőtt még elbocsájtást nyernénk, előhozakodok az estély ötletével is... ha már eddig annyit nyaggatott érte, hogy kivel jövök, akkor most már megnyugodhat, hogy nem kell meghívni egy rakás hajadont csak azért, hogy feleséget vadásszon nekem.
- Szintúgy, kedvesem. Remélem, látjuk még egymást addig is, és nem csak az estélyen. – biccent kimérten – Menjetek csak nyugodtan, tovább nem is szeretnélek feltartani benneteket. Biztos akad mit mesélnetek egymásnak, hess-hess. – azzal már int is, hogy mehetünk.
Csak értetlenül nézek Cleora, ahogy hirtelen moocorogni-kapálózni kezd a karjaim közt, mielőtt azonban megszólalhatnék, már kapom is az áldást az öklétől.
- Hééé te nő, meghibbantál?! – kérdezek vissza, miközben hátrébb lépek és megdörgölöm a fájó vállamat. Nem mint ha olyan elviselhetetlenül nagy kárt tett volna benne, de azért érzem a helyét, és nem is számítottam rá.
- Most mi van? Te kezdted, életem, én csak folytattam. Vagy az úgy már nem vicces? – kérdezek vissza, miközben csak a szemeimet forgatom a nagyit illető megjegyzés hallatán. Nem is mondok rá semmit, majd eldönti az öreglány, hogy örüljön vagy szomorkodjon, de nem hinném, hogy különösebben fenn akadna ilyesmiken. Többet látott már annál, mint hogy egy találkozás alapján olyan nagy, biztosra következtetéseket könyveljen el magában.
- Egy estély még nem a világvége. Túlélted a galériás estet is, amikor találkoztunk, nem igaz? Ez sem lesz sokkal másabb, csak a képek helyett a nagyszüleim körül fognak legyeskedni az emberek. – vontam vállat, mielőtt bővebb magyarázatot adtam volna a miértekre – Lovakat tenyésztenek, néha kellenek az ilyen kapcsolatépítések, akár támogatók, akár potenciális vevők terén. – teszem hozzá, mielőtt azt hinné, hogy esetleg őt akarják bemutatni itt a nagyközönségnek, vagy valami hasonló meredek elképzelés jutna eszembe.
- Én mondtam. De van töményebb is, ha inkább azt szeretnéd. – dobtam be lehetséges megoldásként, mielőtt elindultam volna a konyha irányába. Fel is vitethettük volna a szobámba, de egyszerűbb erre jönnünk és így legalább később sem zavar minket senki, remélhetőleg. Vagy legalábbis az italok miatt nem fognak. Ha kitalálja Cleo, hogy mit inna szívesebben, akkor abból szerzek is egy üveggel, a hozzá illő poharakkal, majd mutatom is tovább az utat, hogy merre kell menni a szobám felé.
- Ugyan már, ne nyafogj mint valami kislány, jó buli lesz! Legalább engem sem fog megölni az unalom, ha ott leszel. Ha meg nagyon nem jönne be, legrosszabb esetben hamar visszavonulót fújunk. – jegyeztem meg – Egyébként meg úgy is rég láttalak már kisestélyiben, no nem mint ha kosztümben nem lennél csinos, de mégiscsak más. – vigyorodtam el, ahogy felsétáltunk a hatalmas lépcsőn az emeletre, majd a folyosón végigsétálva meg nem álltam volna az egyik ajtó előtt.
- Kinyitnád, kérlek? – ha már az egyik kezemben az ital van, a másikban pedig a poharak... ha pedig eleget tett a kérésemnek, akkor az egyik asztalkára le is pakoltam a zsákmányt – Nos, ez lenne az, voilà. Nyugodtan érezd otthon magad, meg a többi szokásos... – tártam szét a karjaimat, majd következő lépésként már neki is láttam, hogy meglazítsam a nyakkendőmet, elég fojtogató érzés tud lenni így több órányi viselet után, ha pedig sikerült megszabadulnom tőle, már neki is látok, hogy töltsek az italból mindkettőnknek, az egyik pohárral Cleo felé nyújtva.




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.


A hozzászólást Jake Campbell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 08, 2017 10:37 pm-kor.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Pént. Szept. 08, 2017 7:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Tényleg azt hiszed, hogy olyan könnyedén magaddal vinnél? Meg boldogítanál? Miért netán lekuporodnál az ajtóm elé, mint valami elárvult kiskutya? – húztam tovább az agyát, direkt nem cáfoltam meg azt, hogy képes lennék-e rá, vagy nem. Maradjunk annyiban, hogy volt már szerencséje másnak megtapasztalnia azt, hogy egy nőben is rejlik erő. Igaz, akkor okkal ütöttem azon a messzi vidéken, mert bántani akartak egy kislányt. Sok mindent elnézek, de ilyet nem.  Egyébként meg nem bántanám, megteszi helyettem a karma is.
- Látom, még mindig mindenre szeretsz rákontrázni, hogy tiéd legyen az utolsószó. Nem tévesztettél véletlenül pályát? – mondom egy apró sóhaj kíséretében, mert tényleg hihetetlen, hogy mindenre tud valamit mondani és legtöbb esetben igaza is van, mint például most is. – Tudod, néha pont az ilyen ártatlannak tűnő emberek tudnak veszélyesebbek és ravaszabbak is lenni, mint maga a dzsungel. – emlékeztetem őt arra is, ha közös ismerősünk is éppen nyugdíjba ment és lám milyen kis cseles volt, hogy elfelejtett szólni a másiknak rólunk. Legalábbis, ha mind a ketten ebben az egész találkozásban egy kisebb cselt érzünk, akkor lehet benne valami. De mielőtt egyáltalán a szökés, mint ötlet felsejthetne, azelőtt máris bent vagyunk a szalonban, hogy túlessünk rajta és bármennyire is reménykedtem abban, hogy meg fogom úszni ezt az egészet, végül egészen belekeveredek, viszont a szavak mégis könnyedén jönnek, hiszen jó visszagondolni arra, ami elhangzik. Arra már kevésbé, hogy mi lett a vége az egésznek körülbelül félévvel később, de most mégis itt álltunk.
- Elfelejtette, hogy hangerővel nem lehet mindent megoldani. – csúszik ki ajkaim között, mielőtt végiggondolhatnám, de reménykedtem abban, hogy nem fogunk ennél jobban belemenni a dolgokba. Nem akarok róla beszélni és nem is az én saram lenne azt hiszem elmondani az egészet. – De a lényeg az, hogy egészen jól megúszta és nem lett semmi komolyabb baj.  – igyekszem terelni a dolgot és remélhetőleg megérzi a nagyija, hogy ne feszegesse a dolgokat. Legalábbis úgy tartják, hogy ők is olyanok, mint az anyák, hogy tudják mikor is kell hallgatni, vagy éppen beszélni. Én nem tudom, hiszen sose volt olyan családom, mint a legtöbbeknek megadatik.
Látom az íriszeiben megjelenő pajkosságot, amire legszívesebben orron pöckölném őt, de mivel nem rég törött volt, így megkímélem, meg nem hiszem, hogy a nagyi kíváncsi lenne ilyen gyerekes civódásokra. Nagymama szavai mosolyt csalnak az arcomra, mert még ha nem is vagyunk annyira fiatalok, de bolondok részben biztosan. Két bolond, akik egymásra talált, majd mégis külön utakra tévedtek, hogy aztán az élet a lehető legváratlanabb helyzetben újra egymás útjába sodorjon.  
- Köszönöm, és én is remélem. – meg kell hagyni, hogy amennyire hárpiának és boszorkánynak tartottam magamban Jake édesanyát, ahhoz épest a nagymamája egészen kellemes meglepetés volt és egy pillanatra kicsit talán irigyeltem is a mellettem sétáló személyt, hogy neki van nagymamája, míg nekem nem. Annyira édes és kedvesnek tűnt, reméltem, hogy később se fog ilyen téren változni a véleményem.
- Jajj, ne már! Nem vagy cukorból, hogy ennyitől bajod legyen! – pillantok rá meglepetten és komolyan. Tényleg ennyi fájt volna? Még erőt se adtam igazán bele, csak annyit, hogy kicsit észbe kapjon, hogy nem volt totálisan vicces, amit művelt, még akkor se, ha túlzottan is jó érzés volt elveszni az ölelésében.
- Én kezdtem? Én csak azt mondtam el, ami a múltban volt, de még se másztam az ölelésedbe, hogy szegény nagyidat netán összezavarjuk vagy akármi. Hol maradt az, amit mondtál, hogy semlegesség? Egyébként meg igazán aranyos a nagymamád, szerencsés vagy. – kérdezem meg érdeklődve, de inkább legyintek is, hogy hagyjuk, hiszen túléltük, de kicsit rossz belegondolni, hogy akár rosszul is elsülhet és akkor vélhetően a kedvesnek tűnő nagymamát se látom soha többé.
- Igazából arra se akartam elmenni, úgy rángattak el rá, ha már kiállítják a képeimet, akkor ott legyek. – forgattam meg a szemeimet, mert képzelheti, hogy ez tényleg nem az én világom.  Ez a hely csodálatos, ugyanakkor még kisebbnek éreztem magam a hatalmas falak, pompa és történelmi dolgok között. – Igen, ezt sejtettem, hogy azért van. – pillantok rá komolyan, miközben követem őt a konyhába. Azért még rémlik, hogy mivel is foglalkoznak. Lehet olykor feledékeny vagyok, de azért legtöbb esetben szerencsére nem.
- Jó lesz a pezsgő, ha már franciák vagyunk, legalábbis elméletileg. – állítólag itt láttam meg a napvilágot, legalábbis Párizs egyik utcáján találtak rám és a húgomra, így végül ezt a helyet adták meg, amikor is kiállították hosszadalmas vizsgálatok után az anyakönyvi kivonatunkat. Saccolni tudták a korunkat és Greta döntötte el a születési dátumot is. Meg se kérdeztem, hogy kell-e valamiben segíteni, mert a végén több kárt tennék, mint hasznot. Bele se merek gondolni, hogy a kezében tartott poharak mennyire drágák lehetnek.
- Képzelem mennyire ölt volna meg az unalom. Biztosan minden ujjadra találtál volna partnert, ha úgy tartja kedved. Mert szerinted olyan könnyedén meg tudnál szökni, ha már neked is ennyi közöd van a lovakhoz? – kisebb grimasz is jár a szavaim mellé, mert nem akarok erre gondolni, de azért kár lenne tagadni a nyilvánvalót. – Nem is gyakran fogsz látni, egyébként sincs mit felvenni, mert az elmúlt években valahogy nem azzal foglalkoztam, hogy kisestélyiben járjam be a dzsungelt, vagy segítsek az embereknek. – vágom rá csípőből, mert tényleg nincs egyetlen egy ilyen göncöm se. Sőt, amit New Yorkban viseltem azon a kiállításon, azt is kölcsönbe kaptam, de ezt ő is tudja. Ahogyan azt is, hogy tényleg nem ez a fajta lány vagyok, aki ilyen ruhákban akarna minden egyes nap rohangálni.
Könnyedén engedem be magunkat a szobájába, már ha ezt annak lehet nevezni. Megvárom, amíg ő is belép, majd becsukom az ajtót. Inkább mint egy 3x lakosztály vagy nem is tudom mi lenne a legjobb szó rá. Döbbentem figyelem a helységet, amikor pedig a poharat nyújtja felém akkor is kell pár perc, mire realizálom; sietve veszem el tőle. – Érezzem magam otthon? Hirtelen úgy érzem, hogy egy egérlyukban élek ehhez képest. – tudja jól, hogy ami a szívemen az a számon. Lassan sétálok a vélhetően teraszra vezető ajtóhoz, de nem nyitom ki, csak figyelem a látványt, ami elém tárul a birtokból. – Ezek után nehezen tudom elhinni, hogy visszasírod a new york-i babaházat. – töröm meg a csendet, ha esetleg nem szólalt volna meg. De igazából megmozdulni alig merek, mert félő, hogy valamiben kárt teszek és életem alatt nem keresném meg azt a pénzt, amivel kifizethetném neki. – Nos, mire igyunk? Általában szokás valamit mondani. – főleg, ha az ember pezsgőt iszik, közben pedig őt fürkészem. Nem kerülhette el a figyelmemet az se, hogy a nyakkendőjétől már megszabadult. Ezek szerint nem csak én utálom még mindig a túlzott eleganciát.


■ ■   Rolling Eyes   The Night We Met  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Pént. Szept. 08, 2017 10:41 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Nem is olyan rossz ötlet. Valld csak be, hogy működne! – nevetek fel jóízűen a kiskutyás hasonlatra, ráadásul még az adottságaim is megvannak hozzá. Szép, nagy, barna szemek, amikkel olyan jól lehet hozni az elárvult kölyökkutya tekintetet, hogy azt már tanítani lehetne.
- De, lehet. De az ügyvédi pályát nem nekem találták ki. – legyintek, és inkább a nyelvembe harapok, mielőtt kimondanám, hogy nem vagyok elég karót nyelt hozzá... Persze igaz, hogy Cleora sem mondanám, hogy az, de tény, hogy kettőnk közül még mindig ő a komolyabb és visszafogottabb. Amúgy se lenne türelmem kismillió paragrafust szó szerint benyalni, minden névelőre meg vesszőre ügyelve...
- Igen, sejtem... alamuszi nyuszi nagyot ugrik, vagy mit is szoktak mondani? – mondhatnám, hogy igaz mindkettőnkre, hisz milyen jól titkoltam előtte fél éven keresztül a családi hátteremet, és én sem néztem volna ki belőle, hogy csak úgy meglépne köszönés nélkül... Egy-egy, mondhatni, de nem hiányzik az újabb veszekedés, így inkább megtartom a további véleményeimet, hogy helyette a szalonba vezessem a vendéget.
A magyarázatra a nagyi csak bólint egyet, tudomásul véve, hogy megint valami idiótaságot csináltam... különösebben már meg se lepődik rajta, épp azért sem erőlteti a témát tovább részletekért, amiért kivételesen én is hálás vagyok. Pláne, hogy így további kínos percek helyett inkább Cleot hozhatom újfent zavarba, egyúttal felíratva a nevét a vendéglistára, már ami azt a jövőbeli estélyt illeti.
Még intek egyet a nagyinak búcsúzólag, miközben távozóra fogjuk, és már épp Cleonak szegezném a kérdést, hogy mennyire volt vészes? Túlélte? Ám szóhoz sem jutok, mert ő csap le előbb...
- Nem vagyok, de attól nem jelenti azt, hogy szeretném, amikor így piszkálódsz! Vagy kezdjelek el én is csikizni, hogy érezd, miről is beszélek? – elvégre fájdalmasnak az sem fájdalmas, egy cseppet sem, mégsem szereti az ember, amikor csinálják, legalábbis az elszenvedő fél biztosan nem.
- Ugyan, hagyd már! Mint ha ennyitől annyira összezavarodna. – csóváltam a fejemet, ami pedig a semlegességet illeti, nos – Volt az is... vagyis azzal indítottunk, nem igaz? Csak aztán elmozdult az egyik irányba. – tettem hozzá – Köszi, tudom. – reagálom le végül a nagymamámmal kapcsolatos bókot, inkább terelgetem a konyha felé Cleot, mert jól mondta, hogy inni kell... amilyen feszült, őszintén szólva el is bizonytalanodok, vajon elég lesz-e egy üveg pezsgő, hogy lazuljon már egy kicsit?
- Ezen ne múljon, majd elrángatlak ide is. Állítsam ki most is a képedet? – kérdezek vissza, hisz az a bizonyos, ma is emlegetett darab megvan a mai napig, szóval ha egy kicsit nagyobb rivaldafényt szeretne, ezen aztán ne múljon – képzelem, ez élete minden vágya...
- Akkor pezsgő, értettem, ma’am. – váltok vissza a szlenges angolra, mire elcsakliznék a hűtőből egy palackkal majd hozzá illő kristálypoharakat is, és indulhatnánk végre tovább az emeletre a szobám felé, ahová eredetileg is indultunk.
- Lehet, de abban mi az izgalom? Vagy a kihívás? Vagy mondjam inkább azt, hogy nem igazán vonzanak az olyan partnerek, akik szemében csak a pénzem miatt vagyok olyan vonzó? – kérdezek vissza, és ebből már azt is levonhatja következtetésképp, hogy inkább tölteném vele az időmet, mintsem a már említett célcsoporttal. Ő tényleg azért kedvelt és szeretett, aki vagyok, lévén lövése sem volt arról, hogy valójában ki is vagyok... Megsértődhetnék rajta, hogy fél év alatt arra se vette a fáradtságot, hogy legalább a neten utánunk olvasson, de különösebben nem zavart, élveztem az együtt töltött, nyugodt, békés légkört. Már amikor nem egymással vitáztunk.
- Meg tudod mit szoktak erre mondani, mindig az kell az embernek, amit nem kaphat meg. Izgalmasabb kihívás téged elcsalni az estélyre tudva, mennyire nem akarod, mintsem valamelyik támogatónk lányával érkezni. – vonok vállat, részemről ez a vita is túltárgyalva, igaz, ha szeretné, ragozhatjuk tovább is.
- Emiatt ne aggódj, itt az ideje, hogy legyen egy. De bízd csak rám a ruhádat. – kacsintok rá, miközben alaposan végigmérem magamnak, ma már sokadszorra... – Ha jól látom, nem igazán változott a méreted, úgyhogy azzal nem lesz gond. – mosolyodok el, miközben magamban már azon dilemmázok, hogy milyen ruha is lenne megfelelő az estélyre? Mondanám, hogy ő úgy is bármelyikben lélegzetelállítóan nézne ki, de majd előkerítem neki a tökéletes darabot, időnk úgy is van még, mint a tenger addig.
Közben meg is érkezünk a szobámba, s miközben én otthonosan teszek egy kört, az itallal pepecselve, a szemem sarkából azért titkon azt lesem, vajon Cleo mit szól hozzá?
- Egy egérlyuktól azért nagyobb volt a New yorki lakásod is. Meg szebb is. – válaszolok a szavaira, mielőtt átnyújtom neki az italt. Sejtettem, hogy valami hasonló lesz, ha egyszer idáig jutunk, bár azt magam sem tudom, hogy hirtelen mihez kezdjek ezekkel a reakciókkal...
- Lehet, hogy más életstílus volt, de megvolt annak is a szépsége. Ha annyira ellenemre lett volna, szerinted nem rágtam volna a füledet azért, hogy keressünk valami mást? Vagy költözz hozzám? – kérdeztem vissza, mielőtt eltöprengtem volna a szavain.
- Én már ajánlottam néhányat, ha azok közül egyik sem nyerte el a tetszésedet, akkor hajrá, tiéd a lehetőség. Vagy inkább igyunk csak arra, hogy ne legyél már ilyen karót nyelt? Buborékos-gyertyafényes forró fürdőt kérsz hozzá, vagy csak egy hideg zuhanyt? – emelem vigyorogva koccintásra a poharamat, majd ha nincs jobb javaslat, akkor egy „Santé” kíséretében le is gurítom a buborékos nedűt.
- Tudom, hogy nem pont ilyesmihez szoktál, de azért próbáld meg mégis otthon érezni magad, a kedvemért. Oké?– teszem hozzá némileg megenyhülve, majd ha rábólint, akkor közelebb is lépek hozzá egy újabb csókért, immár közönség és zavaró külső tényezők nélkül.




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Pént. Szept. 08, 2017 11:34 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Awww, ne is álmodozz róla, hogy magam ellen beszélnék, vagy megkönnyíteném a dolgod! Ki tudja, lehet azóta megedződtem! De azért ügyes próbálkozás volt! – kacsintok is egyet a szavaim mellé, miközben igazán aranyos mosolyra húzódik az ajkam. Persze, hogy nem fogom bevallani azt, hogy még mindig hatással lenne rám, ha úgy nézne. Nem őrültem meg teljesen, hogy ennyire a kedvére tegyek, vagy magam ellen játsszak ebben a fura felállásban.
Csak megrántom a vállaimat a nyuszis megjegyzésére, mert szerintem ebbe ne akarjunk most belemenni. Nem akarok veszekedni, mert szerinte még így is bőven lesz alkalmunk rá; jelenleg inkább a viziten kellene átesni. Komolyan, mintha dokihoz mennénk, vagyis oda akarna bevinni, de szerencsére pozitívan csalódok az egész helyzetben. Magam sem tudom, hogy azért, mert Jake-t akartam kicsit zavarba hozni, vagy tényleg a nagymamájának van egy kellemes kisugárzása és azért eredt meg a nyelvem, de talán mindegy is. A lényeg az, hogy azért nem feszengek annyira, mint előtte, de azért azt se mondanám, hogy teljesen megnyugodtam.
- Meg ne próbáld! Még a végén a nagyid kiszaladna, mert azt hiszik valakit nyúznak, vagy csak jönne az, hogy még ilyen idősen se bírunk viselkedni és olyanok vagyunk, mint két tinédzser, vagy netalán nem félsz attól, hogy közben véletlen megint a fitos kis nozid bánná? – pillantok rá ártatlanul, hiszen ha ő elkezd csiklandozni, akkor nem csak nevetek, hanem kicsit talán sikítok is már, mert szabadulni akarok, ha túlzottan belendül. Az pedig azzal jár, hogy kalimpálok és végén a fájós orra járna porul.
- Ami szemmel láthatóan nem bántál. Sőt, inkább tettél róla, hogy billenjen a mérlek, vagy tévednék? – kisebb kihívó él csendül a hangomban, ahogyan a pillantásomban is megjelenik. Most komolyan, ahogyan oda somfordált, majd ahogyan a kezét körém fonta, a csók. Komolyan mintha valamiféle színjáték lett volna, pedig nem az volt, vagyis egy részem azt súgja, hogy nem teljesen az volt. Őszintén gondolta a csókot, vagy éppen az ölelését, legalábbis merem remélni, hogy most nem hagytak cserben a megérzéseim.
- Tényleg ennyire szeretnéd kísérteni a sorsodat? Nem, nem vágyom rivaldafényre, de hogy-hogy a nagyid látta? – kíváncsiskodom kicsit, hiszen egyszerre szól belőlem talán kicsit a művész és a régi emlékek által a barátnő is. Tényleg érdekel, ahogyan az is, hogy vajon mit mondhatott a képről. Netán a szobájában lóg, vagy csak elpakoltatta valahova?
Apró kuncogás elhagyja ajkaimat, ahogyan a szlenges angolra visszavált. Fura, hogy mind a ketten franciák vagyunk, de ha kettesben maradunk, akkor máris az angolra térünk vissza.
- Passz, nem tudom, hiszen sose voltam ilyen helyzetben, de talán azt hiszem értem, hogy mire gondolsz. Sokkal jobb érzés az, amikor valaki azért szeret, amilyen vagy, mármint önmagadért, de ez ritka is. – ujjaimmal a hajamat kezdem el babrálni, ha már úgyis kiengedtem; zavaromban nem egyszer esik meg, hogy piszkálom, babrálom a hajamat, de vélhetően ő is jól ismeri eme apró tetteimet. Félév alatt szerintem ennyire már kiismert. Ugyanakkor tényleg ritka, mert ő volt az egyetlen akit annyira szerettem, vagy éppen ennyire közel engedtem. Vélhetően neki is volt előttem szerelme, ahogyan nekem is, de az nálam teljesen másabb volt.
- Elcsalni? Szerintem már kész tényként lett közölve, hogy jövök, még akkor is, ha én akkor hallottam elsőre. Csak aztán nehogy Hamupipőke késsen, vagy eltévedjen útközben, netán hamarabb távozzon az estélyről és csak egy cipő maradjon utána. – húztam kicsit az oroszlán bajszát, mert azt ő se gondolhatta, hogy ennyire könnyedén rá tud venni arra, hogy megjelenjek. Egyszerre volt csábító, de ijesztő is, mert mégis miről beszélhetnék? Én leszek a szegény ügyvédlány a jogi klinikáról a sok pénzeszsák között - már bocsánat -, de tényleg.
- Vigyázz kiesik a végén a szemed. – forgatom meg játékosan, ahogyan végigmér. – Ezt te se gondolhatod komolyan, hogy majd ruhát is küldesz, meg gondolom akkor már kocsit is, hogy biztosan ideérjek időben, vagy személyesen adod át? Netán még segítesz is öltözni? Vagy inkább itt akarsz meglepődni, hogy jól választottál-e? – sose vártam el senkitől se, hogy ruhát vegyen nekem. Majd megoldom magam, de azt is tudtam, ha ő valamit a fejébe vesz, akkor azon változtatni úgyse lehet. Így inkább csak időben küldje, hogy még akár változtathassak rajta valami varrónővel, ha túlzottan is olyan lenne, amiben még inkább feszengenék, vagy úgy érezném, hogy túl sokan néznének meg benne.
- A mostani lakásomra céloztam az egérlyuk kifejezéssel, de majdnem. – kacsintok rá, hiszen arra a házra babaházat mondtam. Azért van különbség, de hirtelen el se tudom képzelni, hogy milyen lehet egy ilyen helyen élni. Nem magányos? Egy ház, de hirtelen úgy érzem, mintha házon belül is egy külön házba sétáltam volna be. Ugyanakkor gyönyörű is. Tetszik a belmagasság, a falak színe és a falon futó zöld növényzet is, de másrészt attól még kicsit, vagyis inkább nagyon idegen számomra ez a közeg.
- Hmm, de ebben igazad van, vagy lehet csak még túlzottan is üdítő volt számodra a változatosság. – pillantok rá, miután so-so már kigyönyörködtem a látványban, amit a hatalmas üvegajtó/falak mögül láttam.  Kortyolok párat a pezsgőből, hiszen szükségem van rá, kicsit azt hiszem segíthet feloldódni. Sose rajongtam igazán az alkoholért, de most mégis részben annak a hatására vágytam.
- Karót nyelt? Tényleg annak tartasz? És köszi, a hidegzuhanyt kihagynám, nem vagyok éppen egy tomboló kisgyerekre emlékeztető, aki ellene ezt bevetik. – és még a fejemet is megrázom, hogy utána újabb bár kortyot elfogyasszak. Nem felelek semmit se, inkább csak koccintásra emelem a már csak félig lévő poharamat. Tudom, meg kellett volna várni, de hát ami nem megy, azt csak nem most akarja majd az orromra vetni.
- Igyekszem, de lehet egy kis ösztönzés vagy segítség nem ártana. – pillantok fel rá ártatlanul, ugyanakkor pimasz mosollyal, miközben egészen közel jött. A csókot pedig habozás nélkül viszonozom, a szabad kezemet köré fonom és hagyom, hogy elvegye kicsit az eszemet és jobban megrészegítsen, mint talán valaha a pezsgő képes lenne rá. Egy apró „hmm” hagyja el az ajkaimat a végén. – Nem rossz, de bármennyire is csábító érzés, amit művelsz velem, vagy remek a kilátás és az, ahogyan próbálod elérni, hogy kicsit feloldódjak van egy hiba a képletedben.  – kezdek bele totálisan ártatlanul. - Azt hiszem, ideje lenne a vértől megszabadulnod, mert valljuk be nem a te színed teljesen ez a fajta piros és nem is annyira csábító dolog rajtad, mint a filmekben szokták hangsúlyozni. – majd egy újabb, de már csak egy apró csókot kapott tőlem, hogy tényleg menjen megtisztálkodni, vagy amit szeretne, mert valóban nem volt valami bizalomgerjesztő a rászáradt vér. – Ha így haladsz, akkor még a végén a pezsgő is felmelegszik. – csipkelődtem vele, ha nem akart egyből megmozdulni. Azt meg csak reméltem, hogy nem azon törte a fejét, hogy éppen milyen cselt is vessen be ellenem a kisebb „beszólásomért”.


■ ■   Rolling Eyes   The Night We Met  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Vas. Szept. 10, 2017 12:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Inkább az utóbbi. A két utóbbi. – pontosítok, mert a nagyit ismerve, csak a fejét csóválná azon, hogy milyen neveletlen unokája van, vagy azon, hogy anyám ennyi idő alatt se bírt rendesen megnevelni, vagy mit művelek szegény Cleoval, de legyünk őszinték, így, egy valószínűleges orrtörést követően szerintem egy egyszerű kis orrpöcköléstől is a sírás kerülgetne, amit egyébként meg sem éreznék. Már csak ezért is óvatosabban és visszafogottan piszkálódok. Majd ha meggyógyultam, akkor rettegjen!
- Nem mondanám, hogy különösebben bántam. Láttad volna az arcodat! – vigyorodok el, hisz én láttam a meglepettséget a tekintetében, azon meg pláne jót mulattam, hogyan próbálta meg hozni a szerepet nagyim előtt – Mit is mondhatnék? Olyan nagy volt a kísértés! – somolygok egy sort, meg amúgy is, ezek után nem hihetőbb, hogy miért akar itt maradni estére? Vagy inkább reggel magyarázkodna mindenkinek, akivel összefut, hogy a fene nagy közömbös ismeretségünk ellenére mégis együtt töltöttük az éjszakát? Biztosan csak beszélgettünk...
- Úgy szép az élet, ha zajlik. És még szép, hogy látta. Még amikor kiállítottad, anyumék révén akkor is eljutott hozzá, tudod, eredetileg a szüliem miatt voltam ott és akkor a galériában... de miután megvettem a képet, úgy voltam vele, hogy hozom magammal, ha már költözök. Az épület túlsó szárnyában lóg a falon a többi családi képpel. – vonok vállat, hisz mit tagadjuk, tényleg jó kép, és sokkal jobban is kedvelem mint azokat az erőltetett, beállított, muszáj-szagú képeket amikor a fotós szinte az ember szájába mászik. Annyiva viszont nem vagyok nárcisztikus típus, hogy a szobám falán lógjon, így került hát a többi családi kép közé, a ház egy olyan részén, ahol tényleg csak mi közlekedünk, idegenek szinte soha.
- Hm, egész jól megy akkor, hogy a sok rizsázásomból kiszűrd a lényeget, jó tudni. Már amikor épp erre koncentrálsz, nem a kiskapukat keresed. – mert valljuk be, azért azt is profin űzi, bizonyította már az irodájában is, amíg kisebb sokkot nem kapott attól, hogy hol is élek – vagy hogyan is élek... Azért valahol mulatságos belegondolni, hogy míg alig egy órával korábban még ő poénkodott azon, hogy mióta van szükségem arra, hogy leitassam a nőket, csak hogy a szobámban kössünk ki, miután megérkezünk, mégis ő az, aki csak úgy kap a pezsgő után, mint fuldokló a mentőövért. Mit is mondhatnék... sejtettem, hogy ez lesz? Hogy valahol féltem, hogy mégis hogyan fog reagálni, ha meglátja, hol élek, és úgy néz ki, nem is volt alaptalan a félelmem? Mindenesetre azért remélem, hogy annyira azért nem fogja kényelmetlenül érezni magát.
- Ismerlek annyira, hogy tudjam, Cleo, ez nálad még semmit sem jelent. Simán megpróbálnád kimenteni magad alóla, vagy valami más kifogásra hivatkozva kitáncolni a meghívásból. – teszem szóvá, amiatt pedig ne aggódjon, pont azért, mert sejtem, mennyire nem hiányzik neki, felkészülök a hasonló húzásaira, kifogásaira. Úgy is ráveszem, hogy eljöjjön, ilyen könnyen azért én sem hagyom magam.
- Ha kiesik, majd visszarakom. – jegyzem meg annyira komolyan, amennyire ő is gondolta, hogy kiesne, amúgy is kikérem magamnak, annyira még csak nem is bámultam idegesítően... Menne az is, de ahhoz képest mi egy szimpla végigmérés a tekintetemmel?
- Most miért, nem bízol az ízlésemben? Vagy hogy eltalálnám a méretedet? – kérdezek vissza, ennyire azért nem kell lebecsülni, mást nem majd valami varrónőt is kerítek mellé, aki segítene ráigazítani a ruhát, amennyiben valahol mégsem állna tökéletesen rajta – A kocsi pedig nem rossz ötlet, de akkor miért ne egyből limuzin? Az lenne a szép belépő. – mondanám, hogy adjon még ötleteket, de szerintem magamtól is simán előállnék hasonló jókkal, amire nem is gondolna – Hát, ha egyedül nem megy, tudod, hogy bármikor szívesen, de vetkőzni jobb szeretek segíteni. Félő, hogy akkor az estély helyett máshol kötnénk ki, úgyhogy lehet, inkább a meglepődést választanám. – ha már nekem kötelező a pofavizit meg az, hogy jelen legyek... Mást nem valami mondvacsinált kifogásra hivatkozva előbb lelépnénk a társaságból.
- Miért, olyan kis lakásban laksz? – kérdezek vissza, miközben körbenézek a saját „szobámban”, és... na jó, az meglehet. A belvárosban ez már simán elmenne egy nagyobb lakásnak, milyen jó, hogy itt, a város szélén sokkal szellősebben lehet építkezni! Arról nem is beszélve, hogy nem csak az épület elrendezése ilyen tágas, szellős, de a hozzá tartozó birtok is hatalmas, nem véletlenül.
- Lehet, hogy az is közre játszott. Néha jó egy kis légkörváltozás. Vagy csak a személyed dobott rajta akkorát? – adok igazat neki, hisz valószínű, hogy csak úgy, magamtól esélyesen más stílusú lakást néztem volna magamnak, ha költözni akartam volna... Így viszont, hogy ez volt az ő közege, amiben otthonosan érezte magát, valahogy akaratlanul megszerettem én is, még ha eleinte furcsa is volt ez a fajta... egyszerűség.
- Alapból nem, de ha most látnád magadat... – kortyolok bele az italomba, egy sokatmondó pillantást küldve felé a pohár felett, amiből egyértelművé válhat számára, hogy igen... lerí róla, hogy mennyire is feszeng, amiért ilyen környezetbe csöppent. Igaz, valóban nem kisgyerek, de a zuhany biztos segítene kicsit kizökkennie ebből a félénk visszafogottságából, mást nem annyiból, hogy biztosan kiakadna és minimum meg akarna ölni érte, és tessék! Már ott lennénk, ahol a part szakad, egy szempillantás alatt dobná le ezt a visszafogott maszkot.
- Azon talán segíthetek. – mosolyodok el, miközben közelebb lépek hozzá egy csókért, ám miért nem lepődök meg azon, hogy a végén megint csak a kifogásokkal jön?
- Szörnyű vagy, mondtam már? – szólalok meg, miközben hallgatom, majd sóhajtva lefejtem a nyakamról a karját, jelezve, hogy értettem az utalást, sőt, még a poharamat is visszateszem a palack mellé, mielőtt gyorsan megszabadulnék a zakómtól – Az legyen a legkisebb gondod, majd kerítünk másikat. – legyintek arra, hogy megmelegedne, inkább Cleo poharát is elveszem, majd mielőtt még sokat értetlenkedhetne amiatt, hogy miért is tettem így, nemes egyszerűséggel a karjaimba kapom és vele együtt indulok el felfelé a lépcsőn.
Lehet, hogy kicsit lassabban, mint egyébként egyedül mennék, de talán érthető is, hisz nem szeretném, ha leesnénk, így remélem, ő sem kapálózik túlzottan, amíg fel nem érünk a tetejére, ahonnan már alig néhány lépés a fürdő.
- Mielőtt megkérdeznéd, igen, egyedül is megy még a fürdés, nem más szokta a hátamat mosni. Igen, megengedem, hogy segíts, és igen, kinézem belőled, hogy amíg a vízben áztatom magam, te megszöksz. – válaszolom meg előre a még fel sem tett kérdéseit, mielőtt óvatosan belökném a fürdőszoba ajtaját, majd újra leengedném Cleot a karjaimból.
- Van kedved esetleg csatlakozni, vagy inkább csak szóval tartasz, amíg szalonképes állapotba hozom magam? – teszem fel a nagy kérdést, miközben nekilátok kigombolni az ingemet.




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Vas. Szept. 10, 2017 2:11 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Csak nehogy egyszer visszaüssön megint a karma Pimasz uraság. – mosolyodom el, majd egy puszit nyomok az arcára, mert lehet igazán zavarba hozott és legszívesebben kicsináltam volna érte, amiért olyan helyzetbe sodort még inkább, de azt kár lenne tagadni, hogy nem volt jó érzés elveszni az ölelésében. Arra, hogy mekkora is volt a kisördög a vállán, vagyis a kísértés csak megforgattam a szemeimet.
- Ez igaz, de azért néha nem baj, ha egy kicsit meg is áll. – utalok itt az életre, nem kell mindig több bonyodalmat hozni az így se éppen egyszerű életünkbe. Csendesen hallgatom azt, amit a képpel kapcsolatban mond és még mellé olykor bólintok is egyet, hogy figyelek. Azért kíváncsi vagyok, hogy milyen családi képek között kapott helyet, de most még se dobom fel. Még a végén kiderülne, hogy még több emberbe botlunk és még inkább sikerülhet neki zavarba hoznia. Egyszer majd talán látom.
Megcsóválom a fejemet és egy aprót sóhajtok. – Mindenki keresi olykor a kiskapukat, mert azt hisszük, hogy attól jobb lesz vagy csak menekülni akarunk, meg téged se kellett félteni. Attól még, hogy néha azt hiszed nem figyelek rád, több mindent megjegyzek, mint hinnéd. Maximum nem mindig kötöm az orrodra. – nincs benne semmi vádaskodás, pusztán tényeket közlök. Muszáj megjegyeznem dolgokat, hiszen ügyvéd vagyok, ráadásul rászorulókon akarok segíteni, ami nem mindig könnyű és a részletekben rejlik a megoldás. Azt meg nem is tagadnám, hogy most én vágyom arra, hogy kicsit leitasson. Szükségem van egy kis italra szerintem, hogy sikerüljön feloldódnom és ne azon agyaljak, ha véletlen neki megyek valaminek, akkor éppen milyen drága dolgot tettem tönkre. Nem akarok véletlen se elefánt lenni a porcelánboltban.
- Én meg ismerlek annyira Jake, hogy egy ilyen felvezető után ne hagyd, hogy tényleg kifogásra hivatkozva ne jelenjek meg. Egyébként is talán nincs sok kedvem hozzá, meg helyem se igazán lenne itt, de attól még nem akarok csalódást okozni, se megbántani a nagymamádat, ha már ilyen előzékenyen előtte jelentetted be, hogy én lennék a kísérőd. – pillantok rá komolyan, mert az tény, hogy nem téved, de szerintem én se. Játszhatjuk majd az egér-macska játékot azzal a bállal, vagy mivel kapcsolatban, de mind a ketten tudjuk, hogy itt leszünk, mert másképpen nem nagyon történhet.
- Vagy csak szimplán nem szoktam meg azt, hogy bárki ruhát vegyen nekem, vagy csak nem várom el? – kérdezek vissza ahelyett, hogy felelnék a kérdésére. Ízlésében? Biztos vagyok megtalálná a megfelelő ruhát, amit én ennek ellenére is kicsit fogcsikorgatva vennék fel és bármennyire is tetszene, pontosan annyira érezném magam furán benne, de ez igazából a legtöbb ilyen ruhára igaz lenne. – Persze, kicsit se lenne könnyű levágni, hogy biztosan nem én béreltem, hanem úgy küldték elém. Netán még a lépcsőn is elém szaladnál, hogy fogadja? - szavaim mellé meg még egy kisebb kuncogás is jár, mert szinte magam előtt látom a jelenetet vagy éppen azt, hogy mennyire is furán néznék páran a jelenetet. A kis királyfi a rangján aluli leányzóhoz siet, mint valamiféle fura mese, ami átkerült a valóságba. – És annyira bánnád, ha nem kellene elvártnak megfelelően úgy tetted, mintha élvezed a dolgot. Másrészt meg kettőn áll a vásár, így miből gondolod, hogy nyert ügyed lenne abban, hogy a fel helyett inkább le segítsd a ruhát? – játszadozom vele, hiszen ismer már annyira, ha valamit a fejembe veszek, akkor nehéz eltántorítani tőle és bármennyire is jó lenne inkább az ő elképzelése, ami miatt a meglepődést választaná, attól még képes lennék nemet mondani neki, csak hogy szenvedjen kicsit az este alatt.
- Tudod ez a belvárosban már egy nagyobb lakásnak felel meg. – csak ennyit felelek, mert annyira nem pici. Van benne egy háló, nappali, fürdőszoba, konyha és még egy kis erkély is, meg egy kisebb gardrób. Nekem pontosan megfelel. Egy személynek szerintem tökéletes. Ekkora házban mégis mihez kezdenék egyedül? Mármint ha csak az ő szobáját vesszük. Szerintem halálra unnám magam és nem érezném igazán otthonosnak. Az a kis zúg legalább teljesen olyan, mint amilyen én vagyok.
- Az se kizárt. – mosolyra húzódik az ajkam, mert vélhetően én is hozzájárultam ahhoz, hogy szeretett ott lenni annak ellenére is, hogy nem egy palota volt, vagy annak az egyik nagyobbik lakószárnya.
Kicsit széttárom a karomat, de mégis mit várt? Ez az egész este, amióta találkoztunk egy hullámvasútra emlékeztet, vagy éppen ez a hely. Hirtelen úgy érzem, hogy semmi keresnivalóm nincs itt, én nem tartozom tényleg ebbe a közegbe. Még ha jól is alakulna, akkor is valaha képes lennék esetleg megszokni ezt az életmódot? Szerintem sose, hiszen nem is vágytam ekkora pompára. Én csak arra vágytam, hogy másoknak segíthessek és egyszer legyen egy családom, akik boldogok. Akik fontosak számomra és én is nekik, vagyis hogy valahova igazán tartozzak és egyszer már majdnem összejött, de mégis mindent elszúrtam.
- De még így is elviselsz, szeretsz, nem? – akkor meg valamit jól csinálok, hiszen tényleg igazán remek érzés volt elveszni a csókban, de attól még a tényen nem változtatott, hogy a véres ruházata nem éppen volt nyerő. Már éppen válaszra nyitnám a számat, amikor is elveszi a poharat, a következő pillanatban meg a karjaiba kap, mire egy kisebb sikoly kiszökken az ajkaim között, hiszen nem számítottam erre. Egy kisebb rosszalló pillantást kap, de végül inkább csak a karomat fonom köré, ha tudom, hogy véletlenül se tudjon leejteni, ahogyan felfelé sétál a lépcsőn. Nem akarok én se leesni, így annyira nem is hadakozom ellene.
Szavaira elmosolyodom és kicsit még feljebb is szalad a szemöldököm. – Majdnem minden a helyén volt, de kivételesen nem akartam megszökni, maximum az erkélyedre, vagy teraszra – ki tudja, hogy nála melyik van. Tényleg kíváncsi lettem volna még inkább a kilátásra, de a többivel eléggé fején találta a szöget.
- Hmm, te is tudod még miként tereld el a gondolataimat, mi? – lépek hozzá közelebb, majd elhessegetem az ujjait, hogy én kezdjem el kigombolni, majd lehámozni róla az inget, miközben gyengéden, de szenvedélyesen csókolom meg. – Hiányoztál… - bukik ki ajkaim között meggondolatlanul eme egy aprócska szó – amire vélhetően már le is került róla felülről minden -, mert ez volt az igazság, de vélhetően akkor se kellett volna kimondanom. Idegesen harapok az alsó ajkamba, mert fogalmam sincs, hogy miként is fog reagálni arra és lehet inkább csak hátra arcot kéne csinálnom és maximum szóval tartanom, de még se bírtam elszakadni a pillantásától, miközben ott tipegtem egyhelyben a kosztümömben.


■ ■   Rolling Eyes   You Are Mine  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Hétf. Szept. 25, 2017 7:41 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Ne üssön. – szűkülnek össze a szemeim, láthatja rajtam, hogy komolyan gondolom, annyira pedig ismerhet már, hogy tudja, ha képes lenne bántani az amúgy is sérült orromat, akkor a legkevesebb az, hogy olyan műsort levágnék érte, amit a háta közepére se kívánna... meg úgy itt hagynám, mint eb a Szaharát, kereshetne ebben a nagy házban, valószínűleg kevés sikerrel. Hála az égnek azonban szó sincs ilyesmiről, sőt, helyette inkább puszit kapok nagy örömömre.
- Attól függ... ha a te döntésed, hogy megállítod, mert pihenni akarsz, az úgy tényleg nem rossz, de amikor terveid vannak, és az élet szól közbe, na, az már kevésbé. – húzom el a számat, hisz mondhatni, hogy az elmúlt két év nagy része számomra is hasonló kényszerpihenő volt a balesetünk után. Na, azt szívesen kihagytam volna.
- Mit is mondott erről az egyik humorista? A női agy az olyan, mint a polaroid fénykép, nagyon lassan jön elő, de akkor borotvaéles? – jegyzem meg szemtelenkedve, igaz, nem kell messzire mennem, nagyanyám is olyan félelmetes ilyen téren, hogy az valami hihetetlen. Nem hogy a gyerekkori sztorijaimra, mikor mit műveltünk a tesómmal, de még arra is emlékezni szokott, hogy történetesen milyen színű ruhában voltunk, vagy mit ettünk aznap ebédre. És tudtommal még fotómemóriája sincs. Akkor mi lenne! Mindenesetre megjegyzem, hogy Cleoval is jobb vigyázni ilyen téren.
- Még szép, hogy nem hagynám. Kórházi zárójelentést elfogadnék kifogás gyanánt, de légy oly kedves, és inkább ne törd össze magad, ha nem muszáj. És mit gondolsz, miért pont előtte mondtam? – éljen a fordított pszichológia, legalább jó tudni, hogy nem csak nálam működik, de nála is – Ami pedig azt illeti, hogy ne lenne helyed, miből gondolod? Semmivel sem fogsz kitűnni a tömegből, a családi háttere meg senkinek sem lesz a homlokára írva. – ruha teszi az embert, ahogy mondani szokták, így ha akarna, azzal kitűnhetne közülük, de arról meg majd gondoskodok... Nehogy már amiatt érezze kevesebbnek magát, vagy kényelmetlenül, mert nem volt elég bevállalós a ruhával!
- Akkor fogd fel sima ajándéknak, azt már csak adhat egyik ember a másiknak, vagy tévednék? Vagy előkarácsonyi ajándéknak... megkésett szülinapinak, aminek csak szeretnéd. – vonok vállat, azt sejtettem, hogy nem fog ugrálni az ötletért, de szerintem ha azt mondanám neki, hogy hozzon már két kristálypoharat a konyhából, azzal is így viszolyogna, mert nem ilyen környezetben mozog napi szinten. Remélem, azért sikerül idővel megbarátkoznia vele, vagy ha azt nem is, nem fog ennyire elveszett úrlakó módjára óvatoskodni. Ha nekem ment, hogy hozzászokjak az ő életritmusához, annyira talán fordítva sem lehet lehetetlen a dolog.
- Hm, nem is rossz ötlet. Majd gurítom a vörös szőnyeget eléd, mint ha valami hollywoodi híresség lennél, az úgy megfelel? – fűzöm még hozzá a limuzinus ötlethez, ha már lúd, legyen kövér, meg hadd főjön a feje miatta. Mondanám, hogy ennyire nagy feneket azért csak nem fogok keríteni annak a bizonyos estének, de magamat ismerve, ha épp olyan lábbal kelek fel reggel, még olyanabbat is!
- Ne szemtelenkedj, ha te is olyan sok estélyt éltél volna már túl, mint én, te is a hátad közepére kívánnád őket. És nem gondolom, tudom. Valahogy csak sikerülne elérnem nálad, vagy tévednék? – kérdezek vissza, hisz mondhatni, ismerem már annyira, hogy tudjam, milyen szituációban hogyan ragálna... És persze, lehet, hogy ha megmakacsolná magát, esélyem se lenne, de ahogy ma is kinevetett korábban, amikor az alkohol áldásos hatását említettem a nők feszültségének oldására, most mégis ő az, aki olyan szorgosan kortyolgatja a pezsgőjét... Én megmondtam.
- Tisztában vagyok vele. De ez nem a belváros, nem olyan szűkös a hely. – sőt, a külvárosnak is igencsak a peremrésze, tekintve, hogy nem csak maga a ház hatalmas, de a birtok is, és a legközelebbi szomszédok is több km távolságban vannak. Legalább nem kell attól tartani, hogy zajt csapnának vagy idegesítenék az embert!
Nem, hogy nem kizárt, én biztosra is veszem, hogy miatta szerettem annyira azt a New yorki kis lakást is, ellenben már rég hazaköltöztem volna. Ahogy széttárja a karjait, csak fél kezemet zsebre vágva, a másikban a pezsgős poharamat tartva mosolygok rá, nézve, hogy mennyire meg van még mindig szeppenve az otthonomtól. Vagy attól, hogy nem erre számított?
- Még szép. Ellenben nem lennénk most itt, így. – teszem hozzá a csók után, mielőtt még sóhajtva fogadnám a megjelenésemet érő kritikát. Jó, valószínűleg igaza van, nem lehet valami bizalomgerjesztő látvány a véres ingem, még jó, hogy a képemről sikerült levakarni az irodájában, különben egészen horrorfilmbe illő kinézetem lenne. De ha már így alakult, akkor nem hagyok neki esélyt a menekülésre, a karjaimba kapva indulok a fürdő felé az emeletre, az meg már csak rajta áll, hogy csatlakozik-e, vagy csak szóval tart. Mit se törődök a rosszalló pillantásával, sem az apró sikollyal, legalábbis amíg nem ejtem el és azért jön, inkább csak vigyorgok rajta.
- Maximum az erkélyre vagy a teraszra? Képzelem, onnan meg az udvarra, onnan meg... mindegy is, majd lesz időd később bőven a kilátásban gyönyörködni. – legyintek nagyvonalúan, majd neki is állok kigombolni az ingemet, igaz, néhány gombnál nem jutok tovább, mielőtt Cleo is közelebb lépne, s bár egy pillanatra csak értetlenül emelem rá a tekintetemet, nem kell sok hozzá, hogy leessen, mire is készül. És ki vagyok én, hogy ellenkezzek? Segítőkész módon lazítom el a karjaimat, miközben viszonzom a csókját, legalábbis arra az időre biztosan, amíg megszabadít az ingemtől. A szavai mosolyt csalnak az arcomra, ám ahelyett, hogy szavakkal válaszolnék, csak egy újabb csókkal fejezem ki az érzéseimet, azt, hogy ő is mennyire, és mióta is hiányzott... Hát kellett neki úgy szó nélkül ott hagynia?! Magára vessen, de tekintve, hogy részben már kivitáztuk magunkat rajta, és fogadok, hogy később is lesz még bőven lehetőségünk, most sietve el is hessegetem a gondolatokat. Van most fontosabb dolgom is, mint például megtalálni, hogy hol van cipzár a szoknyáján, vagy hogy a lehető leggyorsabban gomboljam ki a gombokat a blúzán... lehet, hogy a nagy sietségben néhány meg is adta magát nagy türelmetlenségemben, de annyi gond legyen, majd máskor foglalkozunk vele! Egyelőre csak egy cél lebeg a szemem előtt, mégpedig az, hogy a maradék ruháinkat szétdobálva mielőbb berántgatsassam magammal a zuhany alá és vele együtt feledkezni meg a külvilágról.
+18





When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.


A hozzászólást Jake Campbell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 25, 2017 9:44 pm-kor.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Hétf. Szept. 25, 2017 8:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Elnevetem magam azon, amit a női agyról mond és még kicsit megrázom a fejemet is. – Nos, ha így van, akkor jobb lesz óvatosnak lenned, nem? – kérdezem meg játékosan. Sok mindenre emlékszem, de azt se állítanám sose, hogy mindenre konkrétan emlékszem, hiszen szó sincs erről. Egyszerűen csak vannak olyan dolgok, amik megragadnak, és sose fogjuk elfelejteni, vagy olykor csak bevillan. Meg egyébként is eléggé helyén kell lennie az eszemnek, hiszen nem hibázhatok. Jog amúgy se volt sose könnyű, de azoknak akiknek segíteni próbálunk még inkább nem az, hiszen útmutatás mindenkinek kell vagy éppen képviselni őket. Segítség ritkán jön ingyen, de igyekszünk mindent megtenni és csak a támogatásoknak köszönhetően sikerül sokszor életben maradnunk.
- Félsz, hogy azt hinnék, hogy csak kitalált személy vagyok, vagy csak attól, hogy egyedül kell túlélned? Mindig is tudtam, hogy ravasz vagy, de ez… - hitetlenkedve rázom meg a fejemet is, hiszen sejtettem, hogy miért is pont a nagymamája előtt dobta fel a dolgot. Ugyanakkor kicsit felelőtlennek is tartom őt, hiszen egyikünk se tudja, hogy mi lesz ennek a találkozásnak vége. Mi van akkor, ha netán nem akarjuk soha többé látni a másikat? Vagy ha minden félresiklik, akkor azért nehezen fogom tudni kimagyarázni és kinézem a házúrnőjéből, hogy már most azon kutat, hogy én ki is volnék pontosan és mi történt New Yorkban. Isten óvjon minket, azt hiszem. – Csak amikor majd beszélgetni szeretnének, aztán sajnálnak, hogy nem valami örökösnőt fogtál ki partinak, hanem csak egy jogi klinika vezetőjét. – rántom meg végül a vállaimat. Mindegy is, hiszen volt már szerencsém hasonló partikhoz, ahogyan azokat, úgy ezt is túl fogom élni. Ha pedig nem hagy magamra, vagy nem éri el, hogy megint zavarba hozzon egy tömeg előtt, akkor talán nem lesz akkora gond. Afelől meg kétségem se volt, hogy úgyis küldeni fog ruhát, akár akarom, akár nem, így nem is firtattam tovább, hogy miként is fogjam fel. Számomra fura volt ez a közeg, talán meg lehet szokni, érezhetném otthonosan magam, de nem megy annyira egyszerűen. Talán időre van szükségem, ahogyan azt se tudom, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége és ezért is félek teljesen elengedni magam? Nem akarok valamire úgy tekinteni, mintha otthon lennék, miközben lehet sose lesz igazán alkalmam rá? Azt hiszem igen.
- Meg ne próbáld, mert különben nem szállok ki a kocsiból! – pillantok rá komolyan és láthatja nem tréfálok. Sőt, ismer is, így tudja, hogy képes lennék ott ücsörögni, mint valami dedós. Már az is nagyszó lesz, ha megjelenek, nem kérek külön felhajtást, mert már szerintem amiatt is több szempár fog rám szegeződni, hogy a házigazda unokájának az oldalán mutatkozom.
- Miért különben megbüntetsz? – pimaszkodom tovább és eléggé kihívóan csendül a hangom is. Olykor talán nem árt kísérteni a sorsunkat. Meg egyébként is ő eldöntötte, hogy jövök egy partira. Sok beleszólásom már nincs, ennyi még nekem is kijár, hogy legalább kicsit pimaszabb legyek, vagy táncoljak az idegein.
Elmosolyodom arra, amit mond, de a csók se tarthat örökké, hiszen a véres ruha nem éppen bizalomgerjesztő. Oké, nem ájulok be tőle, de azért jobb lenne nélküle, meg a kilátás is és talán kicsit olyan lenne, mintha feljebb tekerték volna a fűtést is abban az esetben. Persze, fogjuk a vérre és máris mennyi mindent nyerek vele, ha ő megválik a felsőjétől.
Nem sokkal később pedig máris a fürdőben találom magam. Mosolyogva hallgatom és érdeklődve a szavait, mire kicsit elkuncogom magam. – Ezek szerint, szerinted lesz még alkalmam. Vagy netán attól félsz, hogy elvesznék? – pimaszkodom kicsit tovább, mielőtt szavak helyett esetleg tettek mezejére lépném, hogy tudtára adjam nem leszek a nézelődő fél, hanem ha már így összesodort az élet és szemmel láthatóan ő is inkább mással vetetné le a ruháit, akkor miért ne. A ruhák szép lassan kerülnek le,amik inkább szanaszét terültek el a fürdőben, mintsem egymásra hajigálva, hogy utána csókban forrjunk össze. Kezem vándor útra indult és innen már nem volt visszaút. Aztán pedig várt minket a zuhany, hogy rövid időre a külvilág megszűnjön és ne maradjon semmi más, mint az elmúlt két év hiánya és az oly sokáig elfojtott vágyak végre utat törjenek maguknak.

~ +18, mindenki fantáziájára bízva ~

Nem csak a zuhanyzóban hódoltunk a vágyainknak, hanem az ágyat is volt szerencsém felfedezni és nem csak alvásra használni. Korán megébredtem, hiszen elszoktam attól, hogy valaki aludna mellettem. Rövid ideig őt fürkésztem, majd lassan magamra véve a felsőjét kibújtam az ágyból, hogy valami innivalót keressek és rájöjjek arra is, hogy mit keresek itt. Poharammal a kezemben, felsőjében ácsingózva dőltem neki az ajtófélfának és figyeltem, ahogyan békésen alszik. Akaratlanul is eszembe jutott a múlt. Szerettem volna visszabújni mellé, de tudtam jól, hogy képtelen lennék aludni, felébreszteni meg nem akartam a mocorgásommal, így inkább visszasétáltam a földszintre és a hatalmas ajtóhoz sétáltam. Kicsit kinyitottam, hagytam, hogy a hajnali hűvösség körbeöleljen, válaszokat hozzon felém, amik nem akartak megérkezni. Még csak most kezdett pirkadni, ami még érdekesebb színbe öltöztette a szobát is. Csendesen álltam ott, ahogyan a friss levegő a tüdőmbe áramlott. Nem érdekelt az se, hogy miként lettem libabőrös, hiszen mégis csak a felsőjét viseltem csak és semmi mást. Kisebb mosoly kúszott az arcomra és fel se tűnt, hogy esetleg időközben felébredt ő is és netán mögém osont, vagy csak éppen megint szívrohamot kapott, pedig a ruháim eléggé beszédesek voltak, hogy még mindig ott hevertek, ahol voltak, így nem tűnhettem el. Ha pedig netán a nevemet kiállítottam volna, akkor riadtan rezdültem össze és pördültem meg a tengelyem körül, mielőtt megszólaltam volna. – Igen? – nem hittem volna, hogy netán ilyen hatással lehet rá, ha lejövök a földszintre és nem magam mellett tud.  

■ ■   Rolling Eyes   You Are Mine  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Szomb. Szept. 30, 2017 2:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

- Valahogy csak túlélném, de egyértelműen viccesebb lenne úgy, ha te is ott vagy. – teszem szóvá, túléltem azt is, hogy faképnél hagyott minden szó nélkül, ahogy számos más estélyt is nélküle, de ha már így alakult, miért ne? Hülye lettem volna nem élni a lehetőséggel az előbb, még a nagyi előtt.
- Önbizalom, Cleo, önbizalom! – reagálok a szavaira, hisz lehet, hogy nem valami elkényeztetett milliomoscsemete, de hát no, azért nem árt, ha az ember ismerősei között akad egy jó ügyvéd... meglepően sokszor van szükség rájuk, amúgy meg másfelől, kinek mi köze ahhoz, hogy kivel milyen a kapcsolatom, viszonyom?
A vörös szőnyeggel kapcsolatos fenyegetésére már meg sem szólalok, csak sokat mondó mosolyra húzom a számat, értelmezze, ahogy szeretné. Bár az arcát megnézném, hogyan fogadná, ha tényleg bejátszanék valami ilyesmit, milyen hisztit csapna le ott a kocsiban. Bár a limuzin után ilyen miatt kiakadni...
- Rád férne, amennyire elszemtelenkedtél. – felelem végtelenül komolyan, abban a naiv hitben élve, hogy valójában kettőnk közül én az idősebb. Pedig ha tudnám, hogy nem... Lehet, én sem lennék ilyen vagány, de legalábbis alaposan meglepődnék.
De elég is a szavakból, ha már szó érte a hát elejét, konkrétabban a kifogásolható megjelenésemet az orrtörésemet követően, inkább mozgósítom magunkat, és a fürdő felé igyekezve Cleot is magammal viszem társaság gyanánt. Legrosszabb esetben maximum szóval tartana, amíg én zuhanyzok, azonban miután hamar kiderül, hogy nincs ellenére egy közös tusolás, így nem kell hozzá sok idő, hogy a ruháink hamarosan szanaszét heverjenek a padlón szétdobálva. Ha eddig még lett is volna visszaút, azt a határt már biztosan átléptük, amikor egymást ölelve, csókolva betántorogtunk a zuhany alá, bepótolva az elmúlt hónapokat, amiktől megfosztottuk a másikat, akarva vagy akaratlanul.
Még ha nem is olyan korán keltem, mint szoktam, de azért egész korán felébredtem – vagy inkább riadtam, amikor realizáltam, hogy egyedül fekszem az ágyban. Nem mint ha olyan megszokott lett volna, hogy minden este osztoszkodok rajta másokkal, viszont az előző nap kellően mély nyomot hagyott bennem ahhoz, hogy álmaimban se feledkezzek meg Cleoról, akinek most megint hűlt helye volt. Riadtan ültem fel, miközben a tekintetemmel keresni kezdtem. A ruhái érintetlenül hevertek, ugyanott, ahol tegnap hagytuk őket, viszont a fürdő felől nem érzékeltem mozgást... jobb híján hát csak magamra kaptam egy boxeralsót, miközben elindultam lefelé a lépcsőn, hogy megkeressem.
Szerencsére azonban nem kellett messzire mennem, a teraszajtó felől érkező hűvös hajnali szellő elég árulkodónak bizonyult, így a függöny  takarásán túl Cleo körvonala is egész hamar kirajzolódott a szemeim előtt, nagy megnyugvásomra. Nagy volt a kísértés, hogy szóljak neki, ám végül erőt vettem magam és inkább lábujjhegyen mögé osontam, hogy reggeli köszöntő gyanánt hátulról ülelően köré fonjam a karjaimat.
- Jó reggelt! Ennyire nem bírtál aludni? – szólalok meg, hisz azt nem hozhatja fel mentség gyanánt, hogy kevés volt a hely egy akkora ágyon... és hacsak nem csapott le feflexből, vagy kapott szívrohamot az előbbitől, akkor még egy apró csókot is nyomok a nyakhajlatába. Az persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy az én felsőmet vette kölcsön, de miután rajta legalább olyan jól mutatott, mint rajtam, ha nem jobban, kivételesen nem próblémáztam miatta.
- Vagy csak sietsz valahova? Esetleg valami érdekeset láttál? – kíváncsiskodok, miközben a válla felett ácsingózva kilesek a birtokra, ami még egészen békés ilyen korai órán. Bezzeg amikor edzek...! De nyilván annyi parasztság nem szorult belém, hogy most húzzak el edzeni, itt hagyva egyedül.




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Szomb. Szept. 30, 2017 3:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Nem felelek a szavaira, pedig ha tudná, hogy én vagyok az idősebb, akkor lehet már menekülne? Vajon tényleg számít a kor egy kapcsolatban? Nem mindegy, hogy a férfi vagy a nő-e az idősebb? Sose értettem ezt, hogy miért kor, vagy éppen magasság miatt kell valakiket elítélni, vagy éppen amiatt, hogy nem mindegy melyik nemet is szereted. A szerelemnek inkább csodálatosnak kellene lennie, nem pedig attól tartani, hogy vajon mások miként reagálnak arra, ha kiderül valami vagy éppen meglátnak azzal a személlyel. Az pedig, hogy előbb a fürdőben, majd pedig a hálóban kötöttünk ki… Hmm, egyáltalán nem számítottam rá,  ahogyan arra se, hogy ma vele fogok találkozni, vagy a kezdeti viharok ilyen irányba fognak sodorni minket. Ahogyan talán helyesnek se tartottam teljesen, hiszen a múltat és a bennünk dúló érzéseket nem tudjuk a szőnyeg alá söpörni, bármennyire is volt kellemes az este.
Egyszerre akartam eltűnni és maradni is, de most a második győzött, hiszen nem akartam még több sebet ejteni rajta, ahogyan attól is tartottam, ha átlépem a küszöböt, akkor többé nem fogom látni őt. Amilyen gyorsan berobbant ismét az életembe, olyan gyorsan is fog elillanni, vagy csak rossz vége lesz. Ezernyi kétely lappangott bennem, de most még se akartam engedni egyiknek se. Csak el akartam veszni újra az ölelésében, de ahelyett, hogy hozzábújtam volna, vagy felébresztettem volna, inkább magamra kaptam a felsőjét, hogy utána elinduljak az ő külön „lakásában” körbenézni, innivalót szerezni, hogy aztán újra az erkély felé tévedjek.
- Jesszusom!!! – bukott ki csak ennyi ajkaim között, amikor megéreztem az ölelését, hiszen túlzottan is nesztelenül osont mögém, így még szép, hogy egy kisebb szívrohamot okozott vele. Ugyanakkor inkább csak belebújtam az ölelésébe, mintsem ellöktem volna magamtól és a kisebb sokk után mosolyogva pillantottam rá. Jól eső hümmögés hagyja el az ajkaimat, amikor ajkának az érintését megérzem a nyakam vonalán és csak utána szólalok meg. – Jó reggelt álomszuszék. – húzom kicsit őt, hiszen még mindig egészen korán volt. A táj még csak most kezdett ébredezni.
- Korán kelő vagyok és nem szoktam meg azt, hogy valaki alszik mellettem. – ez pedig akaratlanul is eléggé beszédes lehet, hogy azóta, hogy eltűntem egykoron mellőle nem igazán akadt állandó alvótársam. – Ugyanakkor a látvány magáért beszél, hogy miért voltam képes itt ragadni. – pillantok magunk elé, ahogyan a napfelkelte gyönyörű színbe öltözteti a birtokot, az épületeket, a fákat és így tovább. – Érdekeset láttam, de nem akartam felébreszteni azt az érdekesen és édesen alvó személyt. – mozdulok kicsit úgy, hogy feltudjak rá pillantani, majd egy puszit nyomok az arcára, miközben a kezem kezére siklik, ahogyan átölel. – Meg lassan indulnom is kellene, hiszen valakinek muszáj dolgozni és még előtte átöltözni se ártana. – teszem még hozzá, mert bármennyire is megállítanám jelenleg az időt, hogy a karjaiban maradhassak, attól még másokat se hagyhatok cserben, akik a segítségemre, segítségünkre szorulnak. – Te jól aludtál? -

■ ■   Rolling Eyes   You Are Mine  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Szomb. Szept. 30, 2017 3:54 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Valahol azért némi sikerkényt könyvelem el azt, hogy egy kisebb sikkantással megúsztam a meglepetés-ölelést, és nem tenyerelt orrba érte, vagy valami hasonló finomság, mert egyből nagyságrendeket zuhant volna ez a mostani reggel a minőségéből.
- Álomszuszék? Pedig most még nem is aludtam olyan sokat. – kérem ki magamnak, tudok én ettől többet is, ha akarok, meg az időm engedi – Te meg esküszöm, mint nagyanyám... ő is mindig a tyúkokkal kel. Már azt hittem, felfedezőútra indultál a házban, aztán együtt reggeliztek az étkezőben. – az lenne még csak a „szép”, ha összebarátkoznának itt a hátam mögött. Nem mint ha az lenne ellenemre, hogy jól kijönnek egymással, sokkal inkább az, ha nekiállnak sztorizgatni rólam, mint közös témáról...
- Régebben bezzeg nem zavart. – teszem szóvá, bár valljuk be, még mindig jobb ilyen kifogást hallani, mintsem a képembe tolná, hogy van valakije. Igaz, elég csak a következő szavait meghallani, hogy egyből a magasba szökjön a szemöldököm.
- Igen? Szóval csak ezért érte meg itt maradni? Ha én ezt előbb tudom... – játszom a sértődöttet, mint ha ez lett volna az egyetlen oka a maradásra, és mit sem számítana szerény személyem. Azt egyébként aláírom, hogy szép a kilátás, reggeli kávézgatás közben én is szívesen elnézegetem, már amikor ilyen korán kelek, vagy nem vagyok már eleve lóháton ilyenkor.
- Szóval érdekesen alszok, mi? És mégis, mi az a nagyon érdekes benne? – kérdezek vissza óvatosan, miközben inkább bele sem akarok gondolni, hogy mire gondolhat... Beszéltem álmomban? Vagy csináltam valamit?  Nem is tudom, hogy melyik lenne a kínosabb, így titkon azért reménykedek benne, hogy csak úgy mondta, és nincs semmi konkrétabb oka.
- Ilyen korán? – a puszi nyomán arcomra költöző mosoly hamar tűnik tova, ahogy meghallom, hogy máris menni készül, talán némi csalódottságot is kiérezhet a hangomból. Persze, értem én, hogy várja a munka, de könyörgöm, ő a főnök, mégis ki állítja pengellérre, ha késne egy kicsit?
- Nyolcra kell menned, nem? Mert akkor addig azért még van pár óra, ilyen messze nem vagyunk a belvárostól. – jegyzem meg, igaz, ha a reggeli dugókat is hozzászámoljuk... ne, inkább ne számoljuk. Megsértődhetnék azon is, mint ha úgy értette volna, én bezzeg nem dolgozok, de annyiból még mindig több oka lenne indulni, mint nekem, hogy az én munkahelyem innen nagyjából száz méter légvonalban... míg az övé több kilométer.
- Aludni egész jól. Bár reméltem, hogy nem ilyen sietve akarsz majd távozni, hanem legalább még egy reggeli belefér az idődbe. – tekintettem le rá, mint ha csak szuggerálni akarnám, hogy maradjon. Vagy lelki terrorizálni, manipulálni, hátha meglágyul a szíve egy kissé a kérlelő tekintetem láttán. A másik oldalról viszont kényelmesen odatelepedett a kisördöt a vállamra, hogy ha részéről csak ennyi volt ez az egész, egy kellemes este a viszontlátás örömére, én minek töröm magam különösebben miatta? Legutóbb is ő volt az, aki csak úgy lelépett, nehogy már megint én búslakodjak utána!
- Hányra mész egyáltalán dolgozni? Mert még öt óra sincs. – keresem a tekintetemmel a faliórát, majd elengedve Cleot a terasz felé veszem az irányt, jól esően nyújtózkodva egyet, mielőtt háttal a korlátnak dőlnék, Cleot figyelve. Csatlakozik, vagy tényleg annyira sietős a dolga, hogy inkább menne?




When I first met you, I honestly didn't know
You were gonna be this important to me.
Elit
avatar
● ● Posztok száma :
89
● ● Reag szám :
82
● ● Keresem :
Reine d'Egypte
● ● karakter arca :
James Wolk


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája •• Szomb. Szept. 30, 2017 4:32 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Cleo && Jake

Vélhetően, ha valami idegen helyen lettünk volna és tudtam volna, hogy akár más is a hátam mögé somfordálhat, akkor nem úszta volna meg ennyire, így viszont legalább az orra nem bánta az újabb találkozást velem, csak az előzőt még.
- Hmm, valóban? Ha ezt tudom, akkor lehet bátrabban neki vágtam volna a háznak, hogy netán elbeszélgethessek vele. Tegnap már amúgy is egészen jól ment. – vágtam rá hezitálás nélkül. Nem tennék ilyet, de a mosolyom pontosan annyira volt sejtelmes, hogy ne tudja eldönteni tényleg megtenném-e csak azért, hogy visszaadjam a tegnapit, vagy inkább még mindig nyuszi volnék.
- Őszintén? Eleinte kicsit fura volt, szokatlan volt és zavart. – kezdek bele, még ha ő ezt nem is sejtette, majd egy vöröslő tincset elsimítok az arcomból. – Hiszen valaki megszokja mások ölelését, abban nő fel és természetes. Nekem nem volt az, mert eléggé korán rájöttem arra, hogy részben egyedül vagyok, ami nem feltétlenül jelent rosszat. De határozottan az egyik legjobb dolog volt, amit idővel megszerettem az életem során. – szerettem hozzábújva aludni, vagy csak elveszni az ölelésében. Ha már annyi mindent nem mondtuk ki hajdanám, akkor legalább most egy-két dolog fény derülhet, vagyis remélem. Nem szégyellem bevallani azt, hogy nagyobb hatással volt rám, mint én azt az első pillanatban hittem volna, vagy gondoltam volna, hogy valaha egyetlen egy férfi is az lesz.
Jót mosolygok azon, amit mond és még el is játssza a durcás kisfiút. Fejemet megrázom, majd gyengéden simítok végig arcán. – Én meg ha tudom, hogy még mindig egy durcás kisfiú az, aki képes levenni a lábamról. – sejtelmes mosollyal, pillantással ajándékozom meg a szavait, hiszen pontosan tudja, hogy nem kell félteni. És egyébként se a kapcsolatunk első randijánál járunk, hogy féljek viszonozni a hasonló megnyilvánulásait. Igazából már az első perctől kezdve nem féltem. Mázlimra, hiszen emiatt keltettem fel részben még inkább az érdeklődését, hogy nem olvadtam el attól a szempártól, amitől amúgy elolvadnék bárhol bármikor. Főleg, ha úgy néz rám.
- Igazán aranyosan motyogtál az orrod alatt. – felelem teljesen ártatlanul, mert fogalmam sincs, hogy valaha mondta-e már neki ezt, de ha még ő se jött rá arra igazán, hogy nem beszél álmában, akkor legalább húztam kicsit őt. Egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni. Tudom, azok a fránya kisördögök, de néha engedni kell azoknak. Főleg, amikor csínyekről van szó.
Hallom a csalódottságot, így ha van esélyem rá, akkor megfordulok a karjai között, hogy vele szemben legyek. – Lehet korán van, de valaki ilyenkor szokott futni, jógázni, aztán még ott a zuhanyzás, a reggeli és társai. – sorolom fel a dolgokat, hogy továbbra se lett belőlem olyan személy, aki képes hosszabb ideig nyugton maradni. Már a reggelem se éppen békésen indul legtöbb esetben.
- Azt hittem már ahelyett, hogy a távolságokat hozod fel felajánlod inkább a fürdőd és szerzel nekem ruhát, hogy ne akarjak olyan sietve távozni, de akkor maradjunk a távolságnál. – hümmögök egy sort, mint aki gondolkozik és számolja, hogy mennyi idő alatt is jutna haza. – Hmm, szerinted mennyi idő kellene ahhoz, hogy hazaérjek, rendbe szedjem magam és dolgozni is beérjek? – billentem oldalra játékosan a fejemet, miközben őt figyelem, mert érdekel a véleménye, hogy szerinte még  mennyi idő jutott ki nekünk, mármint közösen ebből a reggelből.
- Hmm, csábítóan hangzik. – adom meg magam a reggeli gondolatának, hiszen tényleg kicsit éhes vagyok. Ugyanakkor futás helyett is el tudnék képzelni másabb testmozgást. Francba, inkább ki kellene vernem a fejemből, de most, hogy újra beadtuk a derekunkat, hogy a múltat még inkább felidézzük nehéz. Nem is kicsit, hiszen túlzottan is szeretek elveszni vele.
- Nyolcra, mert fél kilenckor jelenésem van, kilenckor meg tárgyalásom. – eleinte csak a pillantásommal követem őt. Majd pedig követem őt, és most én fonom a karomat köré hátulról, hogy lapockájára egy-két csókot hintsek a régi időket idézve, majd pedig utána befúrom magamat elé. – Mihez lenne kedved? – pillantok rá kérdőn, miközben őt fürkészem, hiszen fel se tűnt, hogy ennyire korán van. De valóban még sok időnk van, így rajta áll részben, hogy mihez is szeretne kezdeni, de ma nem késhetek el.


■ ■   Rolling Eyes   You Are Mine  ■ ■credit



when i'm alone, i think of so many things to say to you, when I have a chance to tell you. I go speechless.
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
90
● ● Reag szám :
76
● ● Keresem :
∫∫ The one that drives the whirlwind into my way
● ● karakter arca :
∫∫ Elçin Sangu


Témanyitás ✥ Re: Jake szobája ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Jake szobája
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Fontaine villa-