Cafe de la Paix - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 10:06 pm ✥

✥ Yesterday at 9:08 pm ✥

✥ Yesterday at 7:01 pm ✥

✥ Yesterday at 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Cafe de la Paix •• Hétf. Szept. 04, 2017 8:11 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Hétf. Feb. 19, 2018 10:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Ben & Vivi


Annyi mindent jelent nekem az az apróság, akinek hamarosan életet fogok adni, és azt hiszem ezt bárki nagyon hamar le tudja olvasni az arcomról, amikor a pocaklakót emlegetem. Nem egyszerűen hatalmas ajándék az nekem, hogy gyereket várok, akivel meg tudom ajándékozni a férjemet, akit annyira szeretek, hogy el sem tudom mondani. De reményeim szerint a kis trónörökös a családban uralkodó kedélyeken is simít majd, ha nem is teljesen rendezi a dolgokat. Mert amellett a boldogság mellett, amit a férjemmel nap mint nap átélek, szeretném tudni, hogy az apja elfogadja a mi boldogságunkat. Hogy örül az unokájának.
Teljes figyelmemmel és érdeklődésemmel hallgatom beszélgetőpartneremet, ahogyan a szép sorjában feltett kérdéseimre válaszol. Felmerül bennem, hogy ez az érdeklődés talán abból is fakadhat, hogy egy előző életemben, vagy akár egy következőben, ahelyett, hogy a művészetek felé fordulok, talán inkább orvos lettem volna. Bár korántsem vagyok szakértője annak, hogyan is működik pontosan a lélekvándorlás. De szeretném azt hinni, hogy az apám által "rendes munkának" emlegetett definícióba beletartozna az, ha következő életemben orvos leszek. Addig is beérem azzal, hogy egy igazi szakértővel beszélgetek.
- Remek, ez egészen megnyugtató - jegyzem meg, miközben az arcomra kiül határozott és egyben megkönnyebbült mosoly. Nincs is jobb annál, mint amikor azt hallja az ember, hogy a mindenféle bonyodalmak ellenére még sincs teljesen szétcsúszva a helyzet. Nekem jelenleg ez a legfontosabb.
Aggódtam ugyan, hogy mi lesz, ha ideállítok, a hónom alatt egy borítékkal amit a férjem küldött. Nem mindennapi eset, igaz? Nem minden válóperes ügyvéd feleségének van éppen szüksége egy szülész-nőgyógyászra, aki történetesen éppen válik. Azonban kezdettől fogva nem avatkozom be Tristan ügyeibe és úgy összességében a munkájába.  Van, hogy beszél nekem arról, mi minden nyomja a vállát egy-egy ügyével kapcsolatban,  és van, hogy mesél arról, minek járt utána egy-egy nap a bíróságon. De mivel semmi hasznom nem származna abból, ha töviről hegyire ismerném minden ügyét, jobbnak látom, ha kimaradok belőlük. Ezért sincs fogalmam arról, milyen papírok lehetnek abban a borítékban. És bevallom, nem is különösebben érdekel. Ez az Ő magánügyük.
- Szerintem izgalmas, ha egyszerre tudjuk meg. Nem mintha jómagam tudnék titkot tartani Tristan előtt - elnevetem magam, gondolataim pedig pillanatok alatt a férjemnél járnak, amitől rögtön úgy érzem, az eddiginél is jobban kipirul az arcom. Ezt pedig hirtelenjében úgy próbálom elrejteni, hogy a bögrém után nyúlok, hogy igyak belőle néhány kortyot.
- Rendben, akkor ezt semmiképp nem felejtem el - bólintok egyet. Majd a telefonom után nyúlok, hogy a találkozó időpontja mellé még egy apró bejegyzést is beszúrjak. Még a végén elfelejteném, amilyen feledékeny mostanában vagyok. Bár most,  hogy tudom, Tristan is jöhet velem, könnyen rá háríthatom azzal a felelősséget, ha elmondok neki mindent, amit Benjaminnal megbeszéltünk, aztán rajta kérem számon,  ha valamit mégis elfelejtünk. Rettentő jó feleség vagyok, nem igaz?
- Ó, köszönöm, de nem. Még ezt sem fejeztem be, és máris úgy érzem, tele vagyok.  - Újra a hasamra siklik a kezem, habár ezúttal csak közvetetten a baba miatt. Bármilyen informálisnak is érzem már akkor a kérdést, mielőtt elhagyta volna a számat, mégis felteszem, mert furdal a kíváncsiság, vajon hogy lehet, hogy egy olyan fiatalember, mint Dr. Peverell is, olyan lelkesedéssel a szemében beszél a munkájáról. - Önnek vannak gyerekei?


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
42
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
jules hough


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Kedd Feb. 20, 2018 3:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Viv

Jó látni az elégedett mosolyt, de igazából bárki arcán. Főleg Ana arcán, hisz jelenleg ő a legfontosabb kismamám. Szeretném is bebiztosítani, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, semmi komplikáció ne léphessen fel. És már alig várom, hogy látható jelei is legyenek annak, hogy odabent egy pocaklakó növekszik és erősödik napról napra. Erre várok már tíz éve és nem mondom, hogy gördülékenyen megy a közös élet, azért mindig ki tudunk egyezni valamiben. Egy valami előnye már most van a terhességnek, bármikor nyugodtan ehetek halat. Ana gyűlöli, már csak a szagát is. De amióta felborultak a hormonjai, elviseli. Igaz meg sem eszi továbbra sem.
- Rosszul is tud hazudni? - játékos mosoly bujkál a szám szegletében, ahogy érdeklődöm. Úgy gondolom, valahol nem is akarná véka alá rejteni. Mindenképpen örömhír az, ha nem tud valamit osztani a születendő gyermekéről, különösen ha már nem szégyenlősködik a pici és nem rejti el magát. Láttam azonban már olyat, hogy az apát nem érdekelte az ultrahang, vagy egyszerűen csak lelohadt a kedve, amikor a várt fiú helyett kislányt pillantottam meg a monitoron. Kellemetlen percek ezek, de szerintem nem az számít, mi van a lábai között, hanem hogy egészséges legyen. Meg persze nem árt, ha jó alvó, jó evő, kevésbé hasfájós, hisz ezek a szülők kedvencei. De áldott jó baba nincs és előbb vagy utóbb megkezdődik mindenkinek az összecsiszolódós időszaka, amikor már a gyerek is nyitja a száját és véleményt formál. Bár mi is itt tartanánk már.
Részemről tiszta, hogy ezzel egy újabb pácienst írhatok fel a határidőnaplómba. Még egy személy, akinek élete ezen szakaszát most már én fogom végig kísérni, felügyelni, minden rendben megy-e. Rengeteg vizsgálat előtt állunk, én pedig magamat ismerve nem fogok megállni a papíroknál. Jobb minél inkább képben lenni az apróságokkal és állapotukkal, én pedig igyekszem ezt becsületesen tartani. Figyelem, ahogy a bögréjébe kortyol, kivárok. Lassan részemről nem marad mondanivaló, így a számla kikérésén gondolkozom. Csak biccentek a válaszára. Természetesen ha nem ragaszkodik az egyenlítéshez, akkor a vendégem lesz egy bögre kávéra. Remélem nem lesz számára ez kellemetlen. A kérdése azonban azonnal feledteti velem távozási szándékaimat, teljesen véletlenül jön és az eddigi témákhoz képest sokkal személyesebb. Bizonyára csak érdeklődőnek szeretne tűnni. Egy picikét elmosolyodok.
- Hamarosan apai örömök elé nézhetek, ami azt illeti. A kedvesemmel nyárra várjuk a picit, de együtt nevelünk egy tüneményes hét éves kislányt is. - hangom szeretetteljesen csendül, ahogy rájuk gondolok. Noha még nem igazán gondoltam abba bele, hogy voltaképpen én is részt veszek Emma nevelésében, de nem tudnám soha azt mondani rá, hogy nem az enyém, mert kicsit mégis annak érzem. Nem a vér szerinti, amit tiszteletben is tartok - Kest egy pillanatig sem tüntetem fel rossz színben előtte - hisz az apját jobban szereti. És most különben is haragszik rám, azt hiszem. De az életem része, aki különleges helyet foglal el az én szívemben.
- Teljesen első tapasztalat lesz a baba?
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
94
● ● karakter arca :
Kit Harington


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Kedd Feb. 20, 2018 6:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Ben & Vivi


- Nem szeretek hazudni. Nincs értelme - halkan nevetve megvonom a vállaimat. Nyilván valamilyen szinten arról is szó van, hogy rosszul megy a hazudozás, de éppen ezért igyekszem is kerülni, az életem minden területén. Egyébként is, ahogyan mondtam, nem látom értelmét. Lehet, hogy bizonyos körökben szükség van arra, hogy valaki rezzenés nélkül tudjon hazudni másoknak, viszont egy idő után úgy is kiderül és akkor senki nem jár jól. A mosoly akkor sem tűnik el az arcomról, amikor hozzáteszem: - Más kérdés, hogy rosszul is csinálom.
És különben is, a férjemnek sosem hazudnék. Ha valamiért mégis megpróbálnám, valószínűleg akkor is pár percbe telne neki kiszedni belőlem a teljes igazságot. Mert képes rá.
Úgy érzem a korábban bennem felmerült kérdésekre sikerült szép sorjában választ kapnom, aminek nyomán a napokban bennem felgyűlt aggodalom most szinte varázsütésre elmúlik. Már a legelején világos volt, hogy nem csak olyan emberrel van dolgom, aki igazán ért a dolgához, de a beszélgetés során az is kiderült számomra, hogy a szakmaiság mellé igazi odaadás társul. Én pedig éppen ilyen orvost szerettem volna nem csak a magam, hanem a születendő gyerekem számára is.
Megnyugtat az is, hogy azt mondja, magammal vihetem majd Tristant is a vizsgálatra. Az Ő jelenlétében mindig sokkal nyugodtabbnak érzem magam és sokkal hamarabb elhiszem, hogy ami történik velem, nem álom, hanem a valóság.
Ugyan azt már sikerült megbeszélnünk, amiért idejöttünk, nekem mégis akad még kérdésem. De nem tehetek róla, mostanában akárkivel találkozom, mindig ez a kérdés foglalkoztat. Lehet, hogy egyelőre az a legfontosabb, hogy a baba egészséges legyen és épségben növekedjen, amíg meg nem születik. De egyszer majd az is fontos lesz, hogy milyen óvodába járjon, melyik iskolában próbálkozzunk, vagy szimplán melyik játszótérre vigyük el. A szokásos szülős dolgok. - Ó, ez esetben gratulálok. - Mosolyogva pillantok a férfira. A hangjából lehet érezni mit is gondolhat a témával kapcsolatban és úgy érzem ez csal igazán mosolyt az arcomra. Talán mert számomra is olyan fontos a család. Különösen azóta, hogy elveszítettem édesanyámat.
- Igen, abszolút kezdők vagyunk a férjemmel - nevetem el magamat halkan. Mintha csak valamilyen nyelvről lenne szó, és arról, hogy milyen szintű is a tudásunk. De persze valamilyen szinten igaz is, aki már a második, harmadik, többedik gyerekét várja, az több tapasztalattal indul neki az egész élménynek. Remélem nekem is lesz majd következő alkalom.


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
42
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
jules hough


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Szer. Feb. 21, 2018 4:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Viv

Nincs értelme hazudni, mennyire igazat mond. Sokszor igyekszem becsületes lenni, de emberből vagyok és tévedek olykor. Hozok döntéseket, melyeket inkább átírnék, ha visszamehetnék az időben. A hazudozásról mindig az az időszak jut eszembe, amikor még a kapcsolatom titok volt, mert nős ember voltam. Még most is az igazából, de már idő kérdése - fél lábbal így is kifelé sorolok. De tény, a hazugságok csak bajt hoznak, valaki pedig mindig sérül. Történetesen sokáig húztam a dolgot és voltak napok, amikor még Ana is kétkedett bennem. Amikor hozzájuk költöztem, nem alakult minden felhőtlenül. Az első konferenciámon folyamatosan ellenőrzött, mit csinálok, mi lesz, kivel vannak programjaim. Pedig csupán másfél napot vett igénybe utazással együtt. Emlékszem, amikor a tárgyalás kellős közepén felhívott, én pedig nem egyszer nyomtam ki. Mire nagy elnézések közepette kimentem a folyosóra, hogy tényleg felvegyem sokadjára. Akkor megnyugodott, akkor elhitte, tényleg nem hazudok. A hazugságnak ára van, úgy hívják, bizalom. Nekem pedig meg kellett érte dolgoznom alaposan. Eltűnődve szemezek egy pillanatig csak vele, miközben a gondolataim egészen máshol járnak.
- És más kérdés, hogy miképpen számol el az ember ilyenkor önmagával. - meggondolatlan eltűnődős pillanatomban mondom ezt, majd rögvest el is hessegetem. Rossz gondolat, nem ide való, nem is érdemes rá szót fecsérelni.
- Elnézést, kicsit elragadtattam magam. - ismét az arcomon a mosoly, gondolataimat rövidre fogom és inkább összpontosítok a jelen pillanatban inkább aktuálisabb témákra. Miről is beszéltünk? Hát persze, babák, még mindig a babák. És a kismamák.
- Köszönöm, vagyis köszönjük. - mosolyom még szélesebb. Annyi év próbálkozás után nekem sikerül. Eszembe jut, hogy talán ezzel Hanát megbántom. De végtére is nem várhatja tőlem el, hogy amikor adott a lehetőség, ne próbálkozzak. Jobb lenne már teljesen elszakadni, nem látni a szomorú tekintetét, még ha annyira nem is mutatja, tudom, hogy ez rossz időszak. Nekem is az, sokszor nem vagyok passzban, sokszor csak haladok a napi teendőkkel. De majd amint lemegy a hacacáré, akkor bontok pezsgőt és iszok egy keveset. Szigorúan csak keveset, az alkohollal következetes vagyok már.
- Majd belejönnek. Én is gyakorló félben vagyok. Ha tudná, hogy a rengeteg munkahelyi tapasztalat az semmi, mert odahaza minden teljesen más. - először nevetem el magam úgy igazán ahogy belegondolok, mióta is foglalkozok babákkal, mégis bennem van a félsz egy kicsit, hogy majd nem fogok tudni helytállni. De majd mindent jól ellesek Anától, ő már másodszor fogja mindezt csinálni. Ez egy picit megnyugtat.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
94
● ● karakter arca :
Kit Harington


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Csüt. Feb. 22, 2018 11:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Ben & Vivi


Most hogy már találkozónk lassacskán a végéhez közelít, úgy érzem sokkal kellemesebb élménynek foghatom fel az egészet, mint amire korábban számítottam. Habár a helyzet az, hogy direkt igyekeztem kerülni a mai napról való fantáziálást abban a tekintetben, hogy a Benjaminnal való találkozómnak pontosan milyen vége is lesz. Akkor valószínűleg nem lettem volna olyan nyugodt és közvetlen - szeretném azt hinni, hogy az voltam -, mint amilyen igyekeztem lenni. És úgy érzem nem is volt nehéz dolgom, egy olyan téma mellett, mint amilyenről mi beszélgettünk. Nem nehéz lelkesnek és mosolygósnak lenni, amikor az ember gyerekekről beszél.
De a gyerekekről nem csak beszélni érdemes, hanem legalább olyan jó velük foglalkozni is. Előfordult már, hogy amikor tanfolyamot tartottam felnőtteknek műteremben, valaki magával hozta a gyerekét is, akit természetesen le kellett valahogy foglalni, amíg a szülei el voltak foglalva az adott feladattal. Volt, hogy már majdnem annyira belemerültem a játékba a kis lurkóval, hogy szinte megfeledkeztem a másik tíz emberről, akik tőlem várták az iránymutatást a munkájukkal kapcsolatban.
A másodperc tört részéig mosoly suhan át az arcomon, mert nagyon úgy tűnik, hogy jobban egyetértünk a hazugsággal és annak következményeivel, mint gondoltam volna.  És bár maga a téma nem indult ilyen komolynak, most már mégis kicsivel többet tudunk egymásról. Ráadásul nem is negatív értelemben.  - Ugyan, semmi gond. - Ezúttal az én mosolyom is határozottan kiül az arcomra.
- Igazán nincs mit. - Megvonom a vállaimat, hiszen egyrészt ilyenkor ezt illik mondani - engem pedig apám még így közel a harminchoz is simán rögtön leszidna, ha tudná, hogy nem ragadt rám semmi gyerekkoromban -, másrészt őszintén tudok örülni nekik, bármennyire nem ismerem a Dr. Peverell párját. Ha számukra is olyan pozitív élmény a babavárás és várják már, hogy szülők lehessenek, hát miért ne gratulálhatnék a boldogságukhoz?
- Remélem igaza lesz. - Továbbra is fesztelen mosollyal az arcomon szólalok meg, habár nem tehetek róla, de eszembe jut mennyire félek is valójában attól, hogy hamarosan anyává válok. Mindenféle tapasztalat, vagy segítség nélkül. De másoknak is sikerült már, és ott lesz mellettem a férjem, nekem ez éppen elég. - Pedig azt hinné az ember, hogy valamennyi segítséget jelent, ha valaki a baba szakmájában dolgozik. -  jegyzem meg mosolyogva. - Bár nyilván egy védőnő megint nagyon másképp nyilatkozna ezzel kapcsolatban.


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
42
● ● Reag szám :
29
● ● karakter arca :
jules hough


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Kedd Feb. 27, 2018 11:02 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Viv

Úgy fest mindannyiunknak vannak olyan cselekedetei, amelyeket vagy következetesen, vagy kevésbé következetesen tesz. A hazugságok pont ilyenek, melyekről végső soron jó hallgatni, megnyugtatja az ember lelkét, kevésbé teszi nehézzé. Olyan nincs, hogy nem hazudunk, legfeljebb a jó szándék vezérel. De mindenki megkapja előbb vagy utóbb a jutalmát érte. Az enyém épp egy válás, de úgy gondolom, ha most nem így történne, mi sem itt ülnénk egymással szemben, nem jegyezném fel őt újabb páciensemnek, nem beszélgetnénk gyerek témákról és még sorolhatnám. A pillanat csöndjét nem akarom megszakítani sokáig, ha szeretné, tegye inkább ő. Talán egy picit jobban engedem magam elragadtatni, amióta tudom, hogy gyerekem fog születni. Van aki biztosan megérti ezt, de egy ilyen áldás igazán inspiráló tud lenni a személyiségnek. Magamon tapasztalom, hogy mennyit változom, nyugodtabb vagyok, Emmával meglepően természetesen kezdtem el viselkedni - bár erre inkább azt mondanám, a hónapok és a megszokás. Azt hittem, nehéz lesz és tudom is, hogy most haragszik ránk és mérges. De bizakodok benne, hogy ha a leckével megkeres, akkor idővel megint magától értetődő lesz, hogy megnéz velem valami mesét, vagy hozza a játékát. Szeret a tejszínhabnyomkodós kütyüvel porig alázni, hogy aztán még a hajam is meg kelljen mosni. Igaz, olyankor neki is. Egy neki, egy revans. Aztán persze a végén hagyom nyerni, tudom hogy nem szeret veszíteni.
- Ó ha tudná, mennyire eltér a véleményünk. Én legfeljebb pár naposan látom a gyereket, de csak megnézem, kézbe veszem, esetleg lemérem, ha nagyon én szeretnék mindent csinálni. Elsősorban a babák a nővérekkel vannak napi kontaktban, mi a baba és az anyuka egészségi állapotát követjük nyomon többnyire. Egy védőnő pedig bizonyára ezekhez nem szól hozzá. Az élet minden szakaszának megvannak a kísérői, én egy apróságot jobb szeretek elindítani az úton, nincs is annál szebb. - ismét elragadtatom magam, így csak elhallgatok és a zsebembe nyúlok a pénztárcámért. Szó sem lehet róla, hogy fizessen.
- A vendégem volt. - ezzel pedig megadom a végszót és állok is fel, hogy a pulthoz sétáljak és kikérjem a számlát. Némi borravalóval egyszerűen rendezem. Visszatérve az asztalhoz felsegítem a kabátot rá, majd magamra kanyarintom az enyémet. Kilépek a kávézóból, de egy pillanatra még a nő felé fordulok.
- Legközelebb akkor várom a rendelőben. - biccentek, udvariasan elköszönök, majd elindulok a kocsim felé. Hideg van, nem szaporázom tovább a szót, ha nem szükséges. Neki különösen nem tenne jót egy megfázás, vesegyulladás és társai. Minden mást pedig bőven lesz alkalmunk megbeszélni. Kíváncsi vagyok azokra a leletekre.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
94
● ● karakter arca :
Kit Harington


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Csüt. Márc. 15, 2018 9:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Szomb. Jún. 30, 2018 6:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Minou && Léonie


- És már tudod, hogy hova fogod felvenni ezt a sok ruhát? Valami fesztiválra fogsz menni nyáron, vagy másabb terveid vannak? – pillantottam a mellettem sétáló lányra, hiszen már megjártuk a fodrászatot, utána pedig jó időre elvesztünk különböző boltok rejtekében. Vettem a lányomnak is egy-két dolgot, de ma is inkább a lovardát választotta, így csak ketten vágtunk neki a városnak. Örültem annak, hogy ennyire jól kijönnek és mostanság eléggé gyakori vendég volt nálunk is, vagy éppen a fiam náluk. A két család viszonya régóta nagyon szoros és amikor hazakerült a kórházból Minou, akkor is sokat voltam náluk. Az üzlet tud menni nélkülem is, a megrendelőkkel meg tudtam akkor találkozni, amikor már Gui is otthon volt. Tudom jól, hogy mennyire be volt rezelve, pedig mennyi mindennel kellett már szembe néznie, erre pont egy tündéri kislány ijesztette meg.
- Megszoktad már az új családodat? Vagy van valami panasz az apádra, hogy megneveljem? – kérdeztem bolondozva, hiszen tényleg olyan volt számomra, mint egy testvér. Neki köszönhetően ismertem meg anno a férjemet is. A családomat is részben ezáltal neki köszönhetem, hiszen ha nem találkozom a tökkelütött férjemmel, akkor nem lenne egy csodálatos kislányom, meg olykor egy kisebb állatfarmra emlékeztető családiházunk is. Ami nem mindig békés, de a szeretet és a boldogság újra, meg újra visszatalál a házba, meg a benne élők szívébe is.
- Ez a hely jó lesz? Beülhetnénk egy kávéra, meg valami édeséget is megérdemlünk már, hiszen annyit cipekedtünk és sétáltunk. – messze volt még a nap vége, de egy kis pihenés mindig kell. Ha benne volt, akkor magam elé engedtem, aztán pedig az egyik szabad asztalt meglátva el is indultam arra. Letettem a szatyrokat, majd kényelmesen elhelyezkedtem a széken. Kicsit még a hajammal, meg a ruhámmal is bíbelődtem.
- Van valami terved a nyárra, vagy csak pihenés és felkészülsz arra a megmérettetésre, ami hamarosan kezdetét veszi? – utaltam itt az érettségire, mert ha jól rémlik, akkor szeptembertől lesz az utolsó éve a suliban, utána pedig esélyesen tovább tanul. Nem csak szép volt, hanem nagyon okos is. – Vannak terveid a jövőre nézve, vagy még nem nézegettél sulikat? – az elmúlt hónapokban nem sokszor láttuk egymást, így nem tudtam, hogy milyen döntést hozott már meg, ha egyáltalán hozott. Viszont mindig is érdekelt, hogy mi a helyzet vele és hogy van. A családunkhoz tartozott és szemmel láthatóan ő is megkedvelt minket.

■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Rebecca Louisa Ferguson


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Kedd Aug. 07, 2018 10:54 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Léonie && Laure

- Hát, fesztiválra nem megyek, egyedül biztos nem mert... áh, tudod milyen Gui, hajlamos túlaggódni a dolgokat. - pirulok el a fülem hegyéig. Most mondjam azt, hogy én nem akarok fesztiválra menni? Akkor jönne a kérdés, hogy miért, hiszen minden fiatal imádja, én pedig nem tudnék mit mondani az igazat leszámítva. Hogy körülbelül egy éve, amikor meghaltam, éppen egy szabadtéri fesztiválon volt koncertem, és egy elmebeteg elkezdett lövöldözni, majd felrobbantotta magát, és az egyik kordon a mellkasomba fúródott? Nem, azt hiszem ez nem az a téma, ami az eddig kellemes napunkhoz passzolna. Így inkább kicsit sem elegánsan az apámra tolom a dolgot (aki nem mellesleg ott volt a helyszínen annak idején), és azt mondom, hogy Gui nem örülne neki. Egyébként szerintem nem is örülne, de inkább meg se kérdezem ilyesmiről, amilyen aggódós.
- Hát, azt hiszem, amennyire csak lehet, annyira egymásra találtunk. - bólintok mosolyogva Léonie-ra. Kedves tőle, hogy segíteni szeretne, de még sosem volt olyan jó családom, mint amilyen Guillaume mellett van. - Bár, ha szeretnéd megnevelni, igazán mondhatnád neki, hogy egy anyára is szükségem lenne. - igen, még mindig nem tettem le róla, hogy teljes legyen a család, és az én imádott morgós medvém is megtalálja a párját aki mellette lenne jóban-rosszban. - Olyan jó lenne, ha nem csak felém, hanem mások felé is kimutatná az érzéseit egy kicsit jobban. - sóhajtok egy rövidet. Hát igen... ez tényleg jó lenne. Tudom, hogy ők ketten jóban vannak, sőt inkább testvér szerű a kapcsolatuk, így valószínűleg ha Léonie mondaná neki, lehet megfogadná a dolgot.
- Oké! - mosolygok rá, és már masírozok is be a sok szatyorral. Szép ruhákat vettünk, csinosakat is, meg csajosakat is... Rosie is kapott pár holmit, segítettem kiválasztani, hogy mi tetszhet neki, bár őszintén, Samu lehet nagyobb segítség lett volna ilyen téren. Imádja a húgát, én fele annyit se tudok a kislányról, mint ő. Persze én lány vagyok, és emiatt elvileg jobban kellene tudnom, de őszintén szólva még én is segítségre szorulok, nem véletlen, hogy ma is Léonie-val vásárolgattunk.
Csak nézem, ahogy megigazítja a haját, és a ruháját, addig én is leülök. Meg se próbálom utánozni a mozdulatait, inkább csak rá mosolygok, és kisöpröm a szememből a hajamat.
- Van pár ötletem és tervem, de semmi különös. - vonok vállat mosolyogva. - Bébiszitterkedek, leginkább, jól jön egy kis tapasztalat. És ti? Mentek majd valami közös családi nyaralásra? - az emberek el szoktak menni együtt a tengerpartra, vagy ilyesmi... most, hogy Samu ösztöndíjjal tanul vidéken, így én se mászkálok át hozzájuk olyan sűrűn. Nem mintha "bejelentettük" volna már a családainknak, hogy mizu, de azért mégis.
- Nézegettem, de az az igazság, hogy lehet, hogy nem tudom majd azt tanulni amit szeretnék. - megvonom a vállam, mintha nem számítana az egész, majd tekintetem Léonie-ról a pincérnő felé fordul, és udvariasan mosolygok rá, miközben kérek egy pohár kólát. Sajnos még mindig nem tudtam leszokni erről a cukros, egészségtelen italról, de valószínűleg ez már nem is fog változni. Amikor leadtuk a rendeléseket, akkor nézek ismét a nő felé, és két nagyobb levegő vétel után mondom el neki, ami napok vagy inkább hetek óta nyomja a lelkem. - Valószínűleg amiatt, ami tavaly történt... amit csináltam... szóval, amiatt valószínűleg nem dolgozhatok majd gyerekekkel, nem tanulhatok óvónőnek. - inkább az egyik szatyrot kezdem el piszkálni, és előveszem az egyik lenge, világos, csipke hátú felsőt, amit együtt választottunk.
- Ez a kedvencem. Imádom ezt a lyukacsos pillangót a hátán. - mosolygok rá, és próbálom terelni a témát, mert fájó pont ez nekem. - Szerintem Rosie is örülni fog majd, szuper holmikat választottál neki!

■  edi  ■   iloveu ■ ■credit

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
71
● ● Reag szám :
61
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix •• Pént. Aug. 10, 2018 10:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Minou && Léonie


- Igen, ebben teljesen igazad van, viszont abból kiindulva, hogy milyen felfordulások voltak itt az elmúlt időben annyira talán nem meglepő. Egyszerűen csak szeret téged és védeni szeretne. – teljesen át tudom érezni ezt a dolgot, hiszen én is sokszor aggódtam már a lányomért. Volt komolyabb balesete és kevésbé is, de azt is tudom, hogy egyetlen egy baleset is elegendő lehet ahhoz, hogy akár ne csak a karrierjének, hanem akár az életének is vége legyen, de mégis igyekszem támogatni a lovaglásban, hiszen évek óta kitart mellette. Sok versenyen megfordult már és nem is eredménytelenül.
Mosolyogva hallgatom őt, miközben egy kósza tincset a fülem mögé igazítok. Kicsit még a fejemet is megrázom. – A férfiak már csak ilyenek, nem szeretnek beszélni az érzéseikről és szerintem ez csöppet se gond. Idővel az ember megtanul olvasni a sorok között és könnyedén eligazodhat, hogy milyen érzések lappanganak egy-egy kimondott dolog és tett mögött. – nem mondom, hogy könnyű, de nem is lehetetlen. Ahogyan nők is bonyolultak, úgy a maguk módján a férfiak is, de annyi éve együtt élek már a férjemmel, hogy sokszor a legkisebb rezdülésből is tudjuk akár azt is, ha netán baj van.
- Izgalmasan hangzik, már találtál is munkaadót, vagy még csak keresgélsz? Kislány vagy kisfiú? – csillant kíváncsiság az íriszeimben, soha nem rejtettem véka alá, hogy szeretem a gyerekeket, de anya lévén azt is pontosan tudom, hogy mennyire nem egyszerű velük. Ha szerencsés, akkor egészen jót foghatott ki, ha nem, akkor akár pár óra is éveknek tűnhet. – Nem hiszem, fiam jelenleg nincs is itthon, a lányomat meg nem lehet kirobbantani a lovardából. Valami nagyobb versenyre készül. Kész csoda, ha egyáltalán enni haza jön és nem úgy kell elmennünk érte. – már ez is megesett, hogy szóltam Rafinak ugorjon be és hozza haza a kisasszonyt, mert a végén a szalmában, a lovak között fog bealudni. Ezzel viszont totálisan elkerültük azt a pánikolást, ami sokszor jelen van azoknál, akik éppen középiskolába kerülnek. Sőt, egyszer szóba jött az is, hogy netán magántanuló legyen a sok verseny mliatt, de egyelőre úgy gondoltuk, hogy jobb lesz neki az, ha társaságba jár és lesznek iskolatársai, barátai, nem pedig csak a lovaglás lesz számára.
Figyeltem minden rezdülését, nem túlzottan tudta elrejteni azt, hogy nagyobb a baj, mint mutatja. Túl jól ismertem az ilyen pótcselekvéseket. Én is sokszor tettem ezt, ahogyan a lányom is örökölte ezt és szemmel láthatóan a leányzó se tudta elkerülni az aprónak tűnő, de annál inkább árulkodó cselekedetet. Kezem óvatosan a kezére siklott, hogy megállítsam a pótcselekvésben egy biztató mosoly keretében. – Miért hagyod azt, hogy a múltad befolyásolja azt, hogy mit tehetsz meg a jelenben és a jövőben? – kérdeztem meg kíváncsian, mert nagyon is érdekelt a válasza. Tudom, hogy sok helyen tudni fognak arról, mit tett, de sok idő fog még eltelni ahhoz, hogy dolgozni kezdjen, addig pedig sokat bizonyíthat.
- Köszönöm, de nem volt nehéz dolgom. Remek segítségem volt benne. – kacsintottam cinkosan a lányra, majd sóhajtottam egyet.
- Nézd, én nem fogom erőltetni a dolgot, de ha szeretnél róla beszélni, akkor tudod jól, hogy meghallgatlak és segíteni is megpróbálok, ha tudok. A családunk tagja vagy, hiszen nem a vér és a név számít, csak az amit a szív súg ilyen téren. S pontosan úgy szeretlek ahogyan egy nagynéni tenné. – kedvesen csendült a hangom, amikor megérkezett a pincérnő, akkor mosolyogva köszöntem meg neki. Kortyoltam párat az italomból, közben pedig kicsit haboztam. – Tudom, hogy olyan dolog történt tavaly, amit soha nem fog senki se feledni és belekerült az „aktádba” is, de azóta sokat változtál és még megannyit tudsz bizonyítani is. Ne úgy fogd fel, hogy tönkre teszi az életedet, hanem próbáld meg elfogadni. Ne csak gyengeségnek lásd, hanem inkább erősségnek. Talpra álltál utána, ami keveseknek menne. Nem feledtél el álmodni és mersz tenni azért, hogy az álmaid valóra váljanak. Én legalábbis ilyenek ismertelek meg. Ha meg se próbálod, akkor nem tudhatod, hogy sikerülne e, vagy nem. A családod támogatni és segíteni fog, ha meg netán orra buknál, akkor el is fognak kapni, ahogyan legalább te se fogod magad azon emészteni, hogy mi lett volna ha… - komolyan gondoltam amit mondtam. Nem sokan képesek felnőttkorban se talpra állni, ha olyan törés történik az életükben. Én is rövid időre elzárkóztam a szeretteim elől a vetélést követően. S nem is tud róla senki se, csak a férjem és édesanyám. Remélhetőleg így is marad, de tudom, hogy ő is képes valóra váltani az álmait. Én is megtettem. Egyetem "kezdetén" szültem, a férjem idővel egyre többet utazott, de mégis elvégeztem az egyetemet, még ha segítséggel is, de megálltam a helyem anyaként is. Nem mondom, hogy mindig tökéletesen, de igyekeztem jó lenni benne. Ott lenni mindig a lányomnak. – Csak ne mondj le az álmaidról, mert sokszor abból nyerünk erőt. – pillantottam a leányzóra komolyan, utána pedig inkább az italomba temetkeztem, mielőtt még többet beszélnék és netán emiatt haragudna meg.


■ ■  iloveu■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
27
● ● karakter arca :
Rebecca Louisa Ferguson


Témanyitás ✥ Re: Cafe de la Paix ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Cafe de la Paix
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Cafe Galerie

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-