Sétány padokkal
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 11:57 pm
Yesterday at 11:46 pm
Yesterday at 10:26 pm
Yesterday at 9:24 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 9:03 pm
Yesterday at 9:02 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

nincsen



A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
3
Média, művészet
3
1
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
12
8
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Sétány padokkal



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Sétány padokkal •• Vas. Jan. 15, 2017 2:49 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

585
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Vas. Márc. 12, 2017 8:21 pm

Perséphone &&  Nora

Későn érkezek meg a következő megállóhelyemre. Dublin. Ez az ír város is természetesen rajta van a listámon. Több mint egy éve vagyok úton is állítom, hogy ennél mesébeillőbb tájat nem láttam még. Átautóztam egész Angliát, Skóciát, láttam azokat a helyeket ahol a Harry Pottert és a Gyűrűk Urát filmezték. Néztem ahogy Axel és Alice boldogan rohangálnak a zöld dombokon, és az égvilágon egy kósza szomorú gondolatom sem volt. Szabad voltam akár egy madár. Ha akartam éjjel vezettem és nappal aludtam a kocsiban vagy épp fordítva. Most éjjel érkeztem és egy parkolóban szundikáltam a kocsimban. Késő délután ébredtem meg, elcsigázva a fejem pedig szagatott a fájdalomtól. Kinyitom a kocsiajtót, hagyom, hogy a két kutyám azonnal kiugorjon és lelkesen szimatolják a környket. Kilépek a betonra és egy hatalmasat nyúltózkodom, érzem ahogy az elgémberedett izmaim rostjai kellemesen megnyúlnak. Még meg sem néztem rendesen a várost, hiszen annyira fáradt voltam a vezetéstől, hogy az elsp parkolóban megálltam és kidőltem aludni. Kivettem egy bevásárolótáskát a kocsiból és elindultam keresni valami közértfélét.
- Ide hozzám! - szóltam a két ebnek, mire Axel azonnal megindult felém de persze Alice csak azután hogy körbeszagolgatta az egyik kutyát. A kis szelektívenhalló.  Körülbelül fél utcát sétálhattam amikor megláttam az első kisboltot, megálltam és ránéztem a két kutyára.
- Maradsz! Mindjárt jövök! - s ezzel gyorsan beléptem a helységbe. Nem szerettem őket kinthagyni sokáig és nem azért mert félek, hogy csinálnának valamit. Általában az emberek azok akik nem képesek felfogni, hogy ők teljesen jól vannak most nem dobták ki őket, nem hagyták el őket csak rám várnak, ezért aztán önkéntes mentőakcióba fognak amit Alice lévén, hogy barátságosabb és szeleburdibb mint bátyja jól fogad, de Axel már bizalmatlanabb és kifejezetten frusztrálja ha idegenek tapogatják. Szóval én tulajdonképpen a kiváncsi kotnyeles emberek alkarját féltem Axeltől és nem fordítva. Végigszaladok a sorok között, a kosarambe kerül többek között keksz, gyümölcslé, rozskenyér, szeletelt sajt, némi zöldség és egy zacskó jutalomfalat is. Sietősen fizetek közben nyújtogatom kifelé a nyakamat, hogy megvannak e még a kutyuskáim. Kilépve persze nagy farokcsóválások közepette fogadnak.
- Gyertek éhenkórászok, vacsizzunk! - szerintem már értik azt a szót, hogy éhenkórász mert erre csak még izgatottabbak lesznek. Visszamegyünk a kocsihoz, hogy kivegyek egy plédet majd körbeforgolódom, hogy keressek egy jó helyet a vacsihoz. Nem messze tőlünk látok egy sétányszerű helyet, úgyhogy arra indulok. Nem mondom, hogy nagyon tavaszias az idő de elmegy, nekik van bundájuk nekem meg dzsekim, úgyhogy nem vészes. Valahol a sétány közepén leterítem a pokrócot, és szépen kipakolom a cuccokat. Indulhat az alkonyati piknik. Persze ezek ketten már kunyerálnának is, úgyhogy adok mindkettőjüknek rágnivalót, aztán törökülésbe ülök és elkezdek én is falatozni. Kisvártatva viszont mozgolódásra leszek figyelmes a sétány elején és ez nem kerüli el Alice figyelmét is aki már indul, hogy megszaglássza az idegent aki én még csak alig látok a szürkületben. Ezzel szemben Axel mellettem marad, ahogy mondtam nem egy bratyizós fajta.

■ ■ Outfitt ■  ■credit




No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
My russian handsome soulmate.
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Vas. Márc. 12, 2017 10:31 pm

Nora &&  Panda

Lassú léptekkel indultam el ismét az őrsről, miközben kíváncsian figyeltem a helyieket. Pár napja sikerült egy találnom egy albérletet is. Nem egy villa, de számomra tökéletesen megfelelt. Mondjuk még talán így is túl nagy volt számomra, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak a felesleges szobáimmal. Nem az a típus voltam, aki csak úgy megtűrne lakótársat. Persze, az egyikre volt ötletem, hogy majd becipelem oda a Lyanna ügyében talált bizonyítékokkal tapétázom ki és pakolom tele az asztalt. De akkor is maradna még egy, meg abban se nyomozhatok állandóan. Viszont még nem értem el azt a pontot, hogy fel akarjam adni, hiszen még a medáliont se találtam meg. Tudom, hogy különleges és nincsen párja, de pont ezért nem értem, hogy ki olyan nyúlhatta le, aki nem akarta értékesíteni.
Könnyedén rúgtam bele egy aprócska kavicsba, miközben azon gondolkoztam, hogy tényleg haza akarok-e menni, de aztán rájöttem, hogy minden teendő megvár és egy kis friss levegő talán nekem is jót fog tenni, hiszen túl sok minden történt mostanában. Ott voltak azok a fura ízék… Fogalmam sincs, hogy minek kellene hívni, látomás? Hahh, kész vicc. Sose hittem az ilyenben, de még se találok semmi épeszű magyarázatot arra, hogy miért homályosodik a látásom, mármint az előttem álló emberi alak helyet valami más kezd el kirajzolódni, de sose eléggé éles a kép, hogy láthassam, hogy mi is az, de talán jobb is. Ott voltak még azok a bizsergető érzések is, mint amik figyelmeztetni akarnak valamire, de nem értettem, hogy mégis mire akarnának. Sietve dörzsöltem meg kicsit a tarkómat, ahogyan végül irányt változtattam és úgy döntöttem, hogy inkább a parkba megyek. Legalább már volt valami úti célom, abban pedig csak reménykedni tudtam, hogy végre sikerül kicsit lelőni az ezernyi gondolatot, ami állandóan a fejemben egymással versenyeztek, hogy melyik kergessen még inkább az őrületbe, hiszen Darraghot se bírtam kiverni a fejemből, vagyis inkább azt, hogy mi a francnak mentem csak úgy oda? Mintha tényleg valami nem lenne rendben velem.
Most legalább csendes volt a park, nem úgy, mint nem olyan régen, amikor egy holttestre bukkantak. Megvan az árnyoldala is ennek a munkának, de amikor elkapod a tettesd. Nos, az minden pénz megér, én legalábbis így voltam és egy részem túlzottan is várta azt, hogy Lyanna gyilkosával szembe kerüljek. Sok minden megfordult a fejemben, hogy mit tennék akkor, de aztán inkább sietve kergettem tovább a gondolatokat. Már éppen bosszankodni kezdtem volna, hogy nem sikerül kikapcsolni a gondolataimat, vagy takarékra állítani, amikor is egy igazán aranyos négylábú jelent meg a lábaimnál. Mosoly könnyedén jelent meg az arcomon, hiszen mindig is imádtam. Na, meg a rendőrök legjobb barátai is négylábúak.
- Szia, gyönyörűség! – nem igazán ijesztett meg a hatalmas termete, könnyedén guggoltam le hozzá, ha továbbra is úgy éreztem, hogy barátságos és kicsit meg is simogattam. – Gazdidat merre hagytad? – kérdeztem meg játékosan, hiszen gyönyörű teremtés volt és nem gondoltam volna azt, hogy képes lenne valaki kirakni őt. Legalábbis nagyon remélem. Végül sietve pillantottam körbe, amikor megláttam egy lányt, aki éppen minket figyelt. – Gyere, biztosan hiányzol már neki. – majd egy-két simogatási után felálltam és elindultam a gazdájának vélt lány felé.
- Ő a tiéd? Igazán gyönyörű és barátságos teremtés. – a hangom pedig barátságosan csendült. Mélyen legbelül meg hálás voltam a sorsnak, amiért a kutya odajött hozzám. Így végre nem fogok beleőrülni a gondolataimba és még a fejem se fog remélhetőleg szétrobbanni.



■ ■  lufi  ■ ■credit



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Hétf. Márc. 13, 2017 1:33 pm

Perséphone &&  Nora

Különös lehet a látvány. A lány a kockás pokrócon a fűben, két kutyával, kócos hajjal széldzsekiben szükültekor piknikezik. Én viszont pontosan ezeket a furcsa nem megszokott mégis olyan szép pillanatokat szeretem ebben az utazásban. A tudatot, hogy ott lehetek és azt tehetek amit akarok. Persze, nem mindenki kötne ilyen kompromisszumokat. Nehéz lehet lemondani a mangó illatú tusfürdőről, a bögrés kávéról, kádban habok között pancsolásról és a puha matracos ágyról. Mindenről ami egyébként olyan mindennaposnak és megszokottnak tűnik. Aztán útra kelünk és rájövünk, hogy a telefon töltő, ruhaszárító és a néha egy vágódeszka mekkora kincs tud lenni. Mióta úton vagyok felértékeltem az apróságokat. Hihetetlenül tudok örülni egy pár új túra bakancsnak és kiélvezem minden pillanatát egy hangulatos kis étteremben elköltött finom vacsorának. De ennek a pikniknek is megvan a maga varázsa. Így, hogy kézzel falatozom a földön ülve mintha - és most nézzetek nyugodtan hülyének - közelebb kerülnék az ételhez és a természethez. Marha giccsesen hangzik tudom, de így érzem. Átalában rohanva bekapunk valamit, vagy közösen leülve egy asztalhoz eszünk a családdal esetleg egyedül a tv előtt, de ritka az hogy kint a parkban egyedül a gondolatainkkal minimalista módon vacsorázzunk. Olyan... nyugodt és felemelő érzés. Mentes minden féle vacaktól, zajtól és frusztrációtól. Két kezemmel hátul megtámaszkodom és tekintetem a szürkés égre emelem Axel mintha utánozná a mozgásom ugyanezt teszi, ezzel szemben Alice szokásához híven kóborol szaglászik és barátkozik. Messziről látom ahogy odamegy valakihez és csak remélem, hogy az illető kutyabarát. Attól nem félek, hogy gazdátlannak néznék, hiszen piros nyakörvvén ott lifeg a biléta a névével és az én telefonszámommal és persze chip is van benne. Látom ahogy nagy fenékriszálás közepette teszi a fejét az idegen lánynak és nevethetnékem támad. Ez kutyalány egy igazi csacska lélek. Figyelem ahogy a nő kezeledik felénk és fél szemmel Axelre nézek, aki kíváncsiak fordítja a füleit a jövevény felé. Amikor odaérnek hozzánk ismét törökülésbe ülök.
- Szia! - köszönök rá a szőke lányra és villantok egy mosolyt felfelé. - Igen, ő Alice. Nagyon haverkodós. - paskolom meg a kutya oldalát aki most izgatottan bökdös jelezve, hogy hozott nekem egy jövevény. Axel is megmozdul, viszont ő már sokkal óvatosabban és bizalmatlanul csupán a nő térdét szaglássza meg majd csendesen lefekszik mellettem. Nevetek, majd visszafordulok a lány felé.
- Ő pedig Axel, a falka férfi tagja és amint látod majdnem teljesen ellentéte a testvérének. Bizalmatlanabb az idegenekkel. - magyarázom felfelé nézve aztán gyorsan hozzáteszem. - Ha zavar Alice tolakodása nyugodtan told el és akkor többet nem fog zargatni! - ajánlom fel, hogy tudja nem fogok megsértődni ha rászól a kutyára.
- Neked van kutyád? - kérdezem csevegve hiába ilyen vagyok s bár talán az angolom nem mindig tökéletes és átüt rajta az orosz akcentus eddig jól elboldogultam vele, beszélgetni meg amúgy is szeretek, ha kell aktivitizek hogy megértessem magam. Felveszem az egyik kekszet és felé nyújtom. - Épp vacsorázunk, kérsz esetleg? - most lehet, hogy majd valami jött ment utcalakónak néz, bár talán annyira csapzottan nem nézek ki, hogy hajléktalannak nézzen.


■ ■ Outfitt ■  ■credit




No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
My russian handsome soulmate.
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Hétf. Márc. 13, 2017 10:44 pm

Nora &&  Panda

Valószínűleg, ha nem bukkan rám a kutyus, akkor igazából fogalmam sincsen, hogy mit csinálnék most. Talán rövid időre leülök és csak élvezem a csendet és békességet, ami ebből a helyből árad. Kicsit talán még el is merengtem volna a múlt kellemesebb emlékein, mint mostanában olykor. Pontosan akkor tettem ezt, amikor úgy éreztem, hogy feladom és nem bírom tovább. Amikor megfordult a fejemben, hogy ideje lenne feladni az egészet, mert sose fogom meglelni azt, amit keresek és kutatok. A sorrend már felborult, a medált akartam. Anélkül sose lennék képes távozni és ha ezért még inkább be kell majd piszkolnom idővel a kezemet valószínűleg megtenném. Szükségem van rá, hiszen amióta nem viselem, de legfőképpen azóta, hogy elveszett, azóta érzem igazán a hiányát. Mintha csak egy részem vele együtt elillant volna és örök homályba vész, amíg azt nem lelem meg. Vagy éppen addig talán sose lehet nyugtom, mintha az otthonomat se lelném anélkül. Miután pedig kibosszankodtam volna magam, akkor nem kizárt, hogy ismét Dublin egyik pubját fedezném fel, vagy valami remek kis szórakozóhelyet. Ott legalább el lehet terelni az ember gondolatait. Kicsit másképpen, mint ez a cuki négylábú tette, de hát abból kell gazdálkodni, ami van. Most pedig ez volt, így ennek igyekeztem meglelni a jó oldalát és hagyni, hogy a gondolaimat a szellő magával vigye, miközben megszeretgettem a legújabb „barátomat”. Jó, még nem voltunk barátok, de én kedveltem máris őt, ő pedig engem. Kell egy kis idő is mire rájöttem, hogy esetleg nem ártan a gazdáját se megkeresni, mert a végén még félreérteni, vagy valami. Így rövid idő után meg is lehetett és nem sokkal később követtem a négy lábút a fiatal lányhoz. Szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat, miközben kíváncsian fürkésztem a helyzetet. Egy törékenynek tűnő lány két nagy bestiával. Hmm, igazán tetszett ez a felállás.
- Ohh bocsánat tiszta udvariatlan vagyok. Szia neked is. – szólaltam meg sietve, hiszen rájöttem, hogy nem is köszöntem neki. Sokkal inkább egyből letámadtam. Látszik, hogy már megszoktam, hogy legtöbb esetben kérdésekkel zaklatom az embereket. – Igazán aranyos és tényleg barátságos. – mosolyodtam el és ha esetleg újra közelebb jött volna hozzám, akkor habozás nélkül guggoltam le ismét, hogy megsimogassam és megszeretgessem. Én is szerettem volna kutyát, gyerekként volt is, de aztán baleset érte és onnan nem jött senki se a helyére. Most meg? Mégis miként tudnék bárkiről gondoskodni, ha igazából még a saját helyemet se lelem?  Mindegy is. Nem akartam újra elmerülni a saját kis mocsaramban. Amikor közelebb jön a másik kutyus is, akkor óvatosan nyújtom felé a kezemet, hiszen látom, hogy bizalmatlan és ha azt látom rossz ötlet, akkor inkább nem erőltetem a dolgot. Majd később.
- Nos, örvendek Axel, hogy megismertelek. Hmm, talán pont jól kiegészítik egymást. – pillantottam mosolyogva a lányra, miközben sietve ráztam meg a fejem. – Egyáltalán nem zavar. Szeretem a kutyákat és szerintem pontosan érezte, hogy most szükségem van egy ilyen tündérre. – nem kell tőlem félteni, semmi rosszat se akarok, de a kutyák mindig is az ember legjobb barátai és jobban megérzik, ha valami baj van.
- Régebben volt, gyerekként. Azóta már nincs, vagyis néha. A kiképzésem találkoztam velük, meg bevetésen. – feleltem mosolyogva, majd amikor rájöttem, hogy kilátszik a fegyverem is, akkor sietve húztam össze magamon a kabátot, mert nem akartam a lányra frászt hozni. – Köszönöm, igazán kedves vagy. – barátságos hang pedig természetesen jött. Régóta nem beszélgettem már így senkivel se. Elvettem egyet, miközben a másik kezemmel továbbra is a kutyát simogattam, majd leültem. – Azt hiszem ma elhagytam a jómódorom. Perséphone vagyok, te? – pillantottam rá kérdőn, hiszen a kutyák nevét már tudom, de az övét még nem. – Itt élsz vagy új vagy? – szegeztem neki még egy kérdést, miközben kényelembe helyeztem magam és az se zavart, ha esetleg Alice úgy gondolta az ölembe heveredne le.


■ ■  lufi  ■ ■credit



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Hétf. Márc. 13, 2017 11:37 pm

Perséphone &&  Nora

Azt hittem egyedül fogok vacsorázni, és lám. Egy szőke idegen lány akadt társamnak a késői piknikhez. Mivel a kutyájáim elfogadták én sem tartok különösebben tőle. Furcsa lehet de én tökéletesen megbízom Axel és Alice ítélőképességében, hiszen volt olyan, hogy egy egy kétes alakot Axel vad agresszív morgása zavart el a közelemből amiért én roppant hálás voltam. De ennek vannak előjeli, ilyenkor mindketten mereven állnak, figyelnek tartásuk veszes szinte ugrásra készen állnak. Ez viszont most nem így van, nagyon nem. Alice már többször lökdöste meg a lány kezét még egy kis simiért és bármennyire is úgy tűnik, hogy Axel rideg ez most a laza és nyugodt énje. Szorosan mellém fekve csendben figyeli az eseményeket. Elkapom a pillantását ahogy végignéz rajtunk, gondolom most azt találgathatja mi a bánatot csinál egy ekkora lány mint én két ekkora állattal egyedül a parkban? Csak elnézően nevetek arra, hogy esetleg ő udvariatlan volt, részemről semmi gond szeretem a közvetlen csevegéseket és ez határozottan annak indul.
- Kicsit már már túlzottan az. - célzok itt Alice bizalmára.
- Igazán boldog kölyökora volt szerencsére nem tapasztalta meg, hogy mennyire rettenetes és kegyetlen tud lenni az ember, ezért mindig rettegek, hogy egyszer egy állatgyűlölő zakkanthoz megy oda aki reflexből belerúg, mert akkor az illetőnek ott haragoztak. Nem is tudom ki ugrana rá előbb Axel vagy én. - viccelem el a végét pedig valójában az a helyzet, hogy ez most az egyik legnagyobb félelem. Figyelem ahogy Axellel ismerkedik és azonnal kiszúrom, hogy nem ez az első kutyás találkozása. Határozottan tudja, hogy hogyan kell közelíteni egy bizalmatlan kutyához és ez nem jellemző mindenkire. Sőt! Kétféle emberrel szoktam leginkább találkozni. Az egyik aki felhúzza az orrát és igyekszik felmászni a ház falára hogy kikerüljön minket. A másik fajta pedig messziről hadonászva és artikulálatlanul gügyögve könyékig benne van a kutyám szájában mielőtt annyit mondhatnék, hogy: fogkefesörteméretező. Ám ez a lány most meglep.
- Értesz a kutyákhoz? - húzom fel a szemöldököm miközben Axel felé nyújtott kezére pillantok. Arra, hogy a Alice megérezte, hogy szüksége van rá csak egyetértően elmosolyodom. Nagyon jól tudom miről beszél. Amikor egy kiképzést említ újra felkapom a fejem. Pillantásom megakadt a nő fegyverén és a torokom elszorul egy pillanatra. Nem tőle, talán inkább a pisztoly látványától. Lassan kifújom a levegőt.
- Bevetés... fegyver... -mondom halkan és kissé talán félénken. - Zsaru vagy? - szegezem neki a kérdést hát most mit kerteljek. Kikkel nem találkozok az eszem megáll, most mégis erre mennyi esély volt?
- Ez azért izgi... remélem nem vétettem semmilyen szabályt azzal, hogy közterületen piknikezek. - kuncogok miközben elmajszolok egy darab sajtot. Ahogy leül Alice azonnal igyekszik a lehető legközelebb férkőzni hozzá.
- Nagyon megkedvelt a kislány. - mutatok a szőrős négylábúra, lesz nagy sírás amikor elválnak majd. A bemutatkozás hallva gyorsan lenyelem a falatot a számban a jobb kezem beletörlöm a farmeromba mégsem kekszes morzsás sajtos kezet nyújtsak már.
- Nora! - ha ő is kezet nyújt akkor megrázom aztán egy kis darab rozskenyérért nyúlok. A kérdésére jóízűen felnevetek. Annyiszor kérdezték már ezt tőlem. Most erre mégis mit lehet mondani? Új vagyok és egy furgomban élek?
- Éjjel érkeztem a városba. - kezdem végül mesélve. - Éjjel vezettem, úgyhogy eléggé hulla voltam reggel és így bealudtam. Nemrég ébredtem! - nevetek mert eszembe jut, hogy mennyire nyúzottan keltem körülbelül egy órája. - Úgyhogy nem itt élek... nagyon nem. - megrázom a fejem. - Orosz vagyok, ez bizonyára hallatszik a borzasztó kiejtésemen! - nézek Perséphone-ra egy bocsánatkérő pillantással.
- Nagyon érdekes neved van! - jegyzem meg tovább csacsogva. Orosz honban még csak hasonlót sem hallottam. - De teljesen jó értelemben! Ritka és szép!- jah, nem úgy mint az enyém. A szüleim nem voltak túl kreatívak, és amúgy is fiúnak vártak így amikor szóvátettem hogy azért megerőltethették volna magukat nemes egyszerűséggel azt válaszolták, örüljek, hogy Nora vagyok és Norbert.


■ ■ Outfitt ■  ■credit




No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
My russian handsome soulmate.
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Kedd. Márc. 14, 2017 11:54 pm

Nora &&  Panda

- Így legalább megkönnyíti a dolgodat, nem? – kérdeztem meg mosolyogva arra utalva, hogy könnyedén szerezhet barátokat. Legalábbis szerintem, ha az embernek van egy kutyája, akkor könnyebben megy ez is. Persze megvan a maga veszélye is, mert nem mindenki rajong mondjuk annyira a négylábúakért, mint én, vagy egyáltalán nem. Nem értem, hogy miként nem lehet őket szeretni, de ez mindegy is. – Ohh, én ettől nem tartanék. Szerintem a kutyák mindig is jobb ember ismerők voltak, mint esetleg mi magunk vagyunk. Ugyanakkor régóta nem láttam olyat, aki ennyire védené és szeretné a kis kedvencét.  – persze az meg szerintem részletkérdés, hogy melyikük esnek hamarabb az illetőnek, mert sokkal inkább az a lényeg, hogy vajon melyikükkel járna rosszabbul az a személyt. Szerintem egy felpaprikázott leányzó is eléggé veszélyes tud lenni, nem csak egy kutya.
Messze nem nevezném magam szakértőnek, de nekem is volt és már a munkám során is volt szerencsém velük együtt dolgozni, így kicsit értek hozzájuk. Ennyire látszik? – pillantottam a lányra kérdőn, hiszen nem gondoltam volna azt, hogy annyira feltűnően másképpen viselkednék a kutyájával, mint bármelyik másik kutyabarát tenné, de sokszor nem is sejtjük, hogy egy-egy gesztusunk miről árulkodik. Amikor észreveszem, hogy miként reagál a szavaimra, majd feltűnik neki a fegyver, akkor sietve húzom össze a dzsekimet, mert nem akarom megrémiszteni. Nem azért jöttem ide, hogy megbüntessem, vagy éppen a frászt hozzak rá.
- Nyomozó egy ideje. – feleltem barátságos mosollyal az arcomon. – Sajnálom, ha rád hoztam a frászt a fegyveremmel. Néha elfelejtem, hogy egyeseket ez esetleg eléggé tud feszélyezni. – ezért is hordjuk úgy, hogy ne lehessen egyből észrevenni, de hát nem mindig jön össze, ahogyan most se. Használni pedig végképpen nem akarnám. Akkor se mindig egyszerű meghúzni a ravaszt, amikor muszáj.
- Ha vétettél is, akkor most már együtt végünk. Mára végeztem és néha kellenek ilyen apróságok is. – nem gondoltam volna azt, hogy egy ilyen miatt bárkit is elő kellene állítani. Persze az megint más dolog lenne, ha éppen nem szedné maga után össze a dolgait és szemetelnek, de nem olyannak tűnt, mint aki nem tisztelné a környezetét. Sőt, inkább kedvesnek és barátságosnak.
- Ez fordítva is igaz. Nagyon szerencsés vagy, hogy ők melletted vannak. – tényleg így gondoltam, még ha a fiú nem is volt olyan barátkozós, de az, ahogyan a gazdájához viszonyult sokat elárult. Legalábbis számomra biztosan. – Örülök a találkozásnak! – nem csak úgy mondtam, hanem tényleg így gondoltam. Nem volt szokásom ilyenekről hazudni, vagyis mostanában megesett, ha úgy hozta az érdekem, de nem tehettem róla. Szükségem volt arra a medálra és meg kell találnom.
- Wooow, akkor mondhatni világutazó vagy? Jajj, dehogy. Nincs gond a kiejtéseddel, emiatt tényleg nem aggódj! – pillantottam rá csodálkozva, hiszen ezt nem gondoltam volna. – Bátor vagy és irigyellek is kicsit. Biztosan remek lehet az, hogy bejárhatod a világot. Van kedvenc helyed? – kíváncsiskodtam kicsit, hiszen legalább hallgatom őt és beszélgetek vele, addig se kell törődnöm a bennem zajló viharral.
- Köszönöm, bár annyira talán nem ritka. Sokan tudják, hogy mit jelent és emiatt még inkább furábban néznek rám. – rántottam meg kicsit a vállaimat, mert nem mintha annyira érdekelne mások véleménye ilyen téren. – Sokáig maradsz a városban?

■ ■  lufi  ■ ■credit



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Csüt. Márc. 16, 2017 9:36 pm

Perséphone &&  Nora

- Ebben igazad van. - valóban könnyebb egy kutyával ismerkedni, bár én alapból is közvetlennek érzem magam, főleg így egy ilyen úton az egyik legjobb dolog a spotán ismerkedés és beszélgetés. Szám kissé szomorú mosolyra húzodik, a következő mundata is igaz. A kutyák valahogy ösztönösen megérzik, hogy ki jó és ki rossz.
- 2 éve vannak velem, ebből 1 éve utazunk együtt... - így kimondva kissé szíven üt az idő amióta úton vagyok, te jó ég valóban lassan egy év lenne? - És mivel csak mi vagyunk így hárman, - bal kezemmel megpaskolom Axel oldalát, ujjaim sűrű rövid szőrébe túrnak mire ő hunyorgással jelzi, hogy jól esik neki a dögönyözés. - igazán összenőttünk. Szerintem ha valaki ennyi időt tölt bármilyen állatal, akkor mindenképpen a szívéhez nő. - mosolyodom el a végére és egy utolsó simítás után visszafordulok a lányhoz. A fegyver látványa miatt nagyot nyelek, nem is a félelemtől csak azért mégis, azt hiszem talán most látok először ilyesmit enynire közelről. Megrázom a fejem, nem szeretném ha félreértené.
- Semmi gond! Csak nagyon meglepődtem! Igazán izgalmas és nehéz hivatás elhet a tiéd... szívesen kérdeznélek az ügyeidről de van egy olyan tippem, hogy nem beszélhetsz róluk... még nekem se. - nézek rá cinkosan. Hiába vagyok teljesen ismeretlen számára és valószínűleg soha többé nem is látjuk egymást a szabály az szabály. Ha van egyáltalán ilyen szabály náluk. Figyelem ahogy Axellel bánik és szemöldököm kissé felhúzom a meglepetéstől. Nagyon úgy tűnik, hogy tudja hogyan viselkedejen a kutyákkal, ami nálam egy nagyon jó pont.
- Meglepődnél, hogy mennyien hiszik azt, hogy tudják, hogyan kell egy kutyához főleg egy zárkózottabhoz közeledni.... - húzom el a szám kissé morcosan. Ha valami akkor az igazán fel tud húzni, ha visítva és hadonászva a kutyám arcába másznak.
- Te viszont nagyon jól csináltad! - szólok hozzá ismét elismeréssel a hangomban. A zacskóból egy újabb szelet kenyeret veszek elő, teszek rá némi sajtot és ráérősen majszolni kezdem.
- Nem készültem vacsora vendégekre ne haragudj... - pillantok körbe magunk körül bűnbánóan.   - nem tudlak megkínálni mással, mocsok paraszt módon beleittam az üdítőbe is. - ha az emberlány így nomdákodik mint én akkor az olyan dolog, hogy bögre meg pohát luxuscikkek lesznek.  kedves mosoly kúszik az arcomra, vidámán megrázom a fejem, hogy a sötét fürtjeim a vállam fölött a hátamra omoljanak. Amikor újra megszólalok hangom halk és az első mondtanál kissé talán szomorú.
- Hát világutazó azért még nem, remélem majd egyszer az is. De inkább Európa járó, - fejem oldalra billentem felé s mostmár sokkal magabiztosabban szólalok meg. - egyenlőre, remélem. - nevetek fel a végén, s hallgatom a követekző kérdését. Oh, hányan kérdezték már ezt tőlem és még mindig nem tudok válaszolni rá. Az viszont kifejezetten jól esik, hogy nem azt mondja őrült vagyok, felelőtlen és könnyelmű aki csak a bajt keresi.
- Köszönöm. Nem is tudod, hogy ez mennyire jól esik. - célzok itt arra, hogy bátornak tart és nem bolondnak. - Elindulni bátorság volt, úton lenni ennyi ideig már szenvedély, azt hiszem. - kinyújtom a két lábam, s egymásra teszem őket. Elgondolkodva nézem a tornacipőm orrát.
- Kedvenc helyem? Hm.. - szegény Perséphone, feltett egy olyan kérdést amire órákon át megállás nélkül tudnék válaszolni. - Európa az a hely ahol minden megvan ami vonzó lehet egy magamfajta utazónak. Csodás tengerpartjai vannak, elképesztő hegységei, magával ragadó nagy csendes dobásgai és síkságai. Hihetetlen történelme van és természeti kincsei. Ha romantikára vágysz, érzelmekkel átfűtött éjszakákra és remek ételekre ott van Olasz vagy Spanyolország. Ha hegységekre, csodálatosan kék égre és magányra nincs jobb hely az Alpoknál Svájcban, ha a múltról akarsz tanulni, szereted a könnyedséget, a jó borokat és imádod a művészeteket akkor irány Franciaország. Ennyi csoda közül képtelenség egyet kiválasztani. Mindegyikbe más miatt szerettem bele. - kismonologóm végén sóhajtok egyet majd tekintetem az égre emelem. - És északon még nem is jártam! - csattanok fel kissé éreztetve, hogy mennyire nehéz akár többet is kiválasztani eme csodás és magávalragadó helyek közül. - De mielőtt elindulok a tundrára, fel kell kicsit javítanom a járgányom mert azért megviselte ez a több ezer kilométer. - egy könnyed mozdulattal a parkoló felé mutatok, ahol két családi autó és az én nagy piros terepjáróm áll. Okos lányak tűnik csak kitalálja, hogy nem egy hétévégi piknikezős autóval indultam neki a nagyvilágnak, ennyire én sem vagyok bátor. Ahogy elnézem Alice rettentően kényelembe helyezte magát a lány ölében, lesz majd nagy vinnyogás amikor továbbállunk. Elsőre nem akarom hirtelen kinyögni aztán csak győz a kiváncsiságom.
- Hát... ég az arcom, de én nem tudom mit jelent. Szóval kiváncsi vagyok, de persze csak ha el akarod mondani! - teszem hozzá gyorsan hátha jó kis nomádkislány módjára totál belegyalogolok a privát ügyeibe. Kérdésre felhúzom a két vállam majd egy félmosollyal az arcomon válaszolok.
- Ez egy igazán jó kérdés. Nem szoktam előre tervezni, addig maradok mindenhol amíg jól érzem magam. Ez a hely viszont lehet, hogy megfog 1-2 hétre, talán hónapra, aztán majd tovább állok. Ki tudja... - érek a végére s ejtem ki sejtelmesen a szavakat. Hozzám inkább senki ne igazítson határidőnaplót mert nemhogy órákat de napokat, heteket csúszhatok. Lehet, hogy meggondolom magam félúton és nem Németország lesz a cél hanem Lengyelország, vagy épp meghosszabítom a látogatásom a belgáknál. Ki tudja? Még én sem. Kósza gondolataimból érdeklődve fordulok vissza Perséphone-hoz.
- Figyelj csak, tudsz ajánlani egy középkategóriás szállást ahol fogadnak kutyákkal? Jól esne most ágyban aludni és egy kádban áztatni magam. - magyarázom egy sóvárgó sóhajjal a végén. Hát igen azért megedzi az embert ez az autósdi. De hátha neki van egy két ötlete és akkor ma este kényeztethetem magam olyan hétköznapi dolgokkal mint a hajszárító és puha matrac.

■ ■ Outfitt ■  ■credit




No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
My russian handsome soulmate.
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Pént. Márc. 17, 2017 10:38 pm

Nora &&  Panda

Kíváncsian hallgatom azt, amit mond és mosolyogva figyelem, ahogyan Axel élvezi a kényeztetést, amit kap. Látszik az összhang is, amikor viszont azt említi, hogy egy éve van már úton, akkor kicsit meglepetten pislogok. Nem gondoltam volna első pillantásra, hogy ilyen régóta járja „egyedül” a világot. – Wooow, akkor jó régóta egyedül vagy, mármint velük. Nem semmi, igazán bátor vagy.  – elismerés pedig könnyedén kicsendülhetett a hangomból, hiszen tényleg az volt. Még nekem is fura volt megszoknom egy idegen várost, még talán teljesen nem is sikerült. – Gondolom, nem lehet mindig könnyű. – remélem sose került igazán nagybajba, mert egyedül kimászni bárbiől is nem könnyű. Lehet amiatt gondolom így, ami a szakmám, vagy éppen azért, mert már nyakig benne vagyok hazugságaim mocsarában…
Néha tényleg izgalmas, máskor meg egészen unalmas tud lenni. Amolyan vihar előtti csend, de inkább a veszélyes szó lenne rá szerintem a helyes. – mosolyodtam el, majd egy szőke tincset a fülem mögé simítottam, amivel korábban a szellő játszadozott. – Ohh, szerintem nem is akarnál róla hallani. Tudod, senki gyomra nem veszi be legtöbb esetben azt, amit mi látunk. – utalok itt a hullákra. – Hidd el, néha még nekem is nehéz megállnom ennyi év távlatából, hogy ne legyek rosszul, ha éppen olyan a helyszín. – fogalmazok óvatosan, hiszen minden tényleg egy vízi hulla, vagy éppen egy brutálisan elkövetett emberölés sose lesz kellemesebb látvány. Idővel kicsit jobban hozzászokunk, de teljesen szerintem sose lehet, vagy ki tudja.
Ilyenek vagyunk mi, emberek. Azt hisszük, hogy mindig mindenhez értünk. – szólaltam meg egy kisebb nevetés keretében. Régóta nem éreztem már ennyire jól magam. Végre nem kellett hazudnom, nem kellett újabb hülye történetet kitalálni. Mondhatni most nem mélyítettem a saját árkomon, hogy utána még nagyobbat zuhanjak. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy egyre inkább kezdtem elengedni magam. – Köszönöm, ez jól esik. – mosolyom pedig még szélesebb lett, hiszen egy-egy dicséret néha tényleg tudja kicsit melengetni az ember szívét.
Könnyedén nevetem el magam azon, amit a lány mond és még a fejemet is megrázom. – Ne kérj bocsánatot ilyen miatt. Azt hiszem, hogy most én voltam a váratlan és nem várt vendég. Szóval tényleg nem kell szabadkozni. –pár pillanat erejéig elgondolkoztam, de végül óvatosan megszólaltam. - Hmm, esetleg nincs kedved meleg ételt elfogyasztani? Van a közelben egy kis étterem és tudtommal a háziállatokat is szívesen látják. – pillantottam rá kérdőn, hiszen én is kezdtem egyre éhesebb lenni és szerintem mind a ketten találnánk olyat, amit szívesen megeszünk. Mellette pedig még Axel és Alice is biztonságban lenne.
Kíváncsiság könnyedén csillan az íriszeimben, miközben hallgatom őt. Nem vagyok olyan nagyutazó. Néha egy-egy ügy miatt utaztam és igazából most is amiatt vagyok itt, de ez most mindegy is. – Igen, azt hiszem ebben tényleg igazad van. Ez már szenvedély és jó látni azt, hogy a világ még képes egyesek ennyire magukkal ragadni. – pár pillanat erejéig még el is merengtem, mint aki hirtelen kicsit másfelé kalandozik, de aztán a pillantásommal ismét megkerestem őt és hallgattam azt, amit mesél. A lelkesedése pedig könnyedén kicsendül a hangjából, ahogyan arcának mimikája is elárulja, hogy cseppet se bánta meg a döntését és szeret utazni. – Tudod, ezzel a beszéddel szerintem bárkit rávennél arra, hogy emelje fel a seggét és lásson világot. Őszintén még az én kedvemet is meghoztad. – nem hülyítésből mondtam ezt neki, hanem azért, mert tényleg így volt. Hirtelen ráébredtem arra is, hogy mennyire kicsi részét láttam még csak a világnak. Na, majd talán egyszer, de előtt meg kell találnom a medálomat.
Mindenkinek kell egy kis pihenés. – kacsintok rá cinkosan, hiszen egy-egy autónak se árt, ha néha pihen és kicsit rendbe szedik. Azt meg sejtettem, hogy nem egy városi kisautóval vágott neki a világnak.
Nem olyan nagy titok, miért ne árulnám el? – de mielőtt válaszolhatott volna sietve szólaltam meg. – Úgy tartják, hogy az alvilág istennője, a halál volt. – rántom meg a vállaimat könnyedén, hiszen sokakat megrémít a halál, ahogyan engem is olykor, de annyira nem szokott letaglózni már, mint egy átlagembert. Lehet amiatt, mert már túl sok halált láttam, vagy éppen mert múltkor is életben maradtam…
- Nos, remélem, hogy még lesz szerencsém később is összefutni veletek és még jó darabig maradni fogsz. – kedves volt és barátságos. Nekem meg pont talán egy ilyen személyre volt szükségem. Nem mondom, hogy rábíznám már most minden titkomat, hiszen annyira nem ismerem, de most először éreztem azt, hogy mennyire is hiányzik egy barát, akiben megbízhatnék…
- Bevallom őszintén, hogy annyira nem ismerem még ezt a várost. Nem olyan régen keveredtem ide én is, viszont nálam akad egy üres szoba és szívesen látom a kutyáidat is. Ha gondolod, akkor meghúzhatod nálam magad addig, amíg szeretnéd. – igazából még végig se gondoltam az egészet. Könnyedén jött tőlem ez a felajánlás. Maximum vissza fogja utasítani, de ha megbízik bennem és abban, hogy továbbra se akarom őket bántani, akkor legalább lenne élet a lakásomban is. Mostanában szinte minden időmet az őrsön töltöttem, vagy bárokban, így legalább lenne egy kis normális egyensúly is az életemben, társaság, akivel esetleg lehet beszélgetni vagy éppen filmezni, vagy mit is szokás csinálni.
■ ■  lufi  ■ ■credit



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Vas. Márc. 19, 2017 11:14 pm

Perséphone &&  Nora

Vártam, hogy mikor jön el az a pillanat amikor látom az arcán a döbbenetet. Amint elmondom, hogy lassan több mint egy éve vagyok úton észreveszem a meglepődés árnyékát átsuhanni az arcán. Szám félmosolyra húzom és zavaromban a szeletelt sajt csomagolásával játszadozom. Tényleg jól esik az amit mond.
- Végre valaki aki nem azzal jön, hogy ez mekkora felelőtlenség és könnyelműség. Sok embertől megkaptam már azt, hogy ez olyan mintha keresném a bajt szándékosan, na meg persze, hogy mit szól a család és a párom majd burkoltan céloztak rá, hogy inkább ülnék a fenekemen és vezetnék egy háztartást vagy fognék magamnak férjet. - a végére kissé indulatosan felemelem a hangom és forgatom a szemem. Egy hosszú pillanatig hagyom hogy az esti hűvös szellő ami magával hozza a közeli virágok illatát kitisztítsa a fejem. Elhiszem, hogy a világ nagy és csúnya és rossz dolgok történnek, de a jókat miért nem vesszük észre és csapunk akkor hőhót körülötte mint ahogy atragédiák körül szoktuk? Ha előkerül egy nő holtteste és később kiderítik, hogy kirabolták megerőszakolták és elásták - leszögezem borzasztó ilyenről hallani - a csapból is ez az eset fog folyni napokon vagy akár heteken keresztül. De amikor lehoznak egy cikket egy nőről aki áthajózta a csendes óceánt egyedül akkor mindenki vállat ránt, mondvan ügyes és van ideje, majd felhoznak egy állatkínóz hírt. Ennyire ki lennénk éhezve a sokkoló hírekre? csak az döbbenthet meg ami rémisztő és rettenetes? A várandósságon kívül nem ismerünk más örömhírt? Perséphone következő mondata ránt vissza a valóságba melyre helyeslően bólogatok.
- Persze... sokszor nem könnyű! Egyedül vagy, teljesen ismeretlen helyeken, idegenekkel és tudod, hogy csak magadra számíthatsz ha baj van. Ez viszont más szempontból kifejezetten jó, hiszen rádöbbensz, hogy sokkal több van benned, csak az eddig kényelmes helyzeted miatt a "kalandor éned" - hangsúlyozom ki késs ezt a két szót mosolyogva - nem tudott kibontakozni. Így viszont muszáj megtanulnod kereket cserélni és sátrat veri, javítani befőttes gumival és celluxxal és hasonlók... - kiveszek egy kekszet a zacskóból eltöröm s közben figyelem ahogy a két kutya füle egyből az ég felé mered. Éhekórászok. De ez a fajta kaja nekik kifejezetten ártalmas, így az egyik kabátzsebemből két cosnt alakú kutyakekszet veszek elő.
- Tessék, ha szeretnéd odaadhatod neki! - nyújtom a lány felé az egyik én pedig a másik darabot Axel orra alá dugom. Két ropogtatás és már be is falta.
- Nem szeretek úgy enni, hogy ők csak nézik... - rántom meg a vállom kis magyarázat képpen. Anyám de utálta ezt a kijelentésemet. Számára a kutya egy állat, nem pedig társ és barát. Ő a vasszigorban hisz és abban, hogy a kutyának tartania kell a gazdájától, engem viszont elborzaszt a tudat, hogy a kutyám fél tőlem. Ahogy majszolom a kekszemet és hallgatom őt egyre lassabban csúsznak le a torkomon a megrágott darabok. A szemem előtt mindenfél rémképek jelennek meg, különböző holttestekről. Remekül belekérdeztem a jóba...
- Oké... meggyőztél! - nyelek egy nagyot kitágult szemekkel, de azért próbálok egy vigyort erőltetni a képemre.
Hallom hangjában az óvatosságot, s meg tudom érteni. Furcsa lehet az embereknek egy vadidegennel ebédelni, vacsorázni. Főleg egy ilyen jött ment utazóval mint én akinek egy kisebb falkája van, szóval teljesen átérzem viszont a felajánlás jól esik.
- Hát félig már tele vagyok, és de valami könnyebbet még szívesen ennék, jó ötlet! - vidulok fel ahogy eszembe jut egy pita tele gyros hússal és a többi szottyos dologgal. Szegény Perséphone! Belekérdezett abba a témába amiről megállás nélkül tudnék több órán keresztül beszélni.  Az Alpok hideg mégis gyönyörű hegyeiről, Franciaország lankás napsütötte vidékeiről. Az olasz kis falukról ahol 10 métert nem tudtam úgy sétálni, hogy valaki meg ne kínált volna valamivel. Rögtönzött kiselőadásom végén azért kissé elszégyellem magam amiért ennyit járt a szám pedig akár azt is mondhattam volna, hogy a kedvencem Karakószörcsög mert ott finom a sajots pogácsa. Azonba a szavait hallgatván enyhül bennem a szorongás a befoghatatlan számat illetően.
- Óh, ennek örülök. Ez is többek között a célom. Vezetek egy blogot, amiben az utazásaimról írok és ezzel is próbálom megmutatni az olvasóimnak, hogy nem egy öngyilkos küldetésre indultam hanem egy kalandra! - csillan fel a a szemem újból. Ez a lány annyira más mint akikkel eddig nyugaton találkoztam. Ugyanis erre nyugaton mindenki a biztonságra és a kényelemre törekszik. A keleti emberek ezzel szemben edzettebbek, ha mondhatom így rátermettebbek. A nevének jelentése elgondolkodtat. Egy fűcsomót tekergetek az ujjaim között a földön miközben a gondolataim ide oda cikáznak. Érdekes. Vajon kiskorában tudta, hogy egy olyan pályán akar majd elhelyezkedni ahol akarva akaratlanul sokszor találkozik majd a halálal? S nevének jelentése is közel áll hozzá? Mit nem tud kitalálni a sors. Furcsa, ám ennek a gondolatmenetemnek nem kívánok hangot adni, nem szeretném megbántani vele esetleg így csendben végighallgatom majd megértően hümmögök. Azonnal kapok is a másik témára s sietve kérdezek közben.
- Óh, csakúgyan? És merről jöttél? - kérdezek rá kíváncsian közbevágva ám a következő modatától garantáltan eláll a szavam. Egy pillanatig leesik az állam és elkerekedett nagy szemekkel bámulok rá. Megrázom a fejem, hogy végre valami értelmeset is tudjak mondani.
- Ez... nagyon rendes tőled tényleg... - hangom bizonytalan és azvart. Valóban befogadna egy vadidegent, mégha az egy nő is. Ráadásul két kutyával? Öröm és kétség érzése keveredik bennem, meglehetősen kellemetlen érzés. Én egy naívban bízó típus vagyok hiszen az utam során csak így juthattam el ilyen messzire. Bíznom kellett az emberek jóindulatában, s bár nem ez az első, hogy valaki befogadna pár napra még mindig meglepődöm.
- Jól meggondoltad? Kutyaszőr mindenhol... - én megszoktam persze és már fel sem tűnik de másoknak ez kifejezetten undorító.
- Lehetek akár egy sorozatgyilkos is! - nézek rá komolyan, hiszen ez egy felelősségteljes döntés. Nem mintha nem lenne felnőtt, azt csinál amit akar, de nem akarom, hogy esetleg a pillanatnyi szimpatizálás miatt aljánlja fel, egyfajta hirtelen felindulásból. Mindazonáltal én nagyon hálás lennék érte.  A szám szóra nyitom, hogy ennek a hálának hangot is adjak ám valaki megelőz. Egy fiatal férfi hang szeli át a parkot. Kiabál s társa azonnal felnevet mellette.
- Hellóóóóó csajok! - cuppog az első mézesmázos hangon. - Óóó, mi ez piknik? Mi is csatlakozhatunk? - röhög fel mindkettő miközben közelebb lépkednek. A gerincemen végigfut a feszültség s ez a negatív energia azonnal átterjed a kutyáimra. Mindkettő idegesen mozgolódni kezd. Két ujjam Axel nyakörvébe dugom, tudom, hogy ő az aki lobbanékony ésha úgy érzi, hogy a falka veszélyben van képes támadni. Alice ezzel szemben inkább megfigyelő s amíg én és a testvére nem cselekszünk ő sem tesz semmi csak a legvégső esetben. Azonban ha Axel ugrik akkor ő is. Határozottan pillantok a kan kutyára, jelezve, hogy húzza meg magát és ne akarja letépni az idegen srác lábát azonnal. Majd talán később.
- Megkínáltok valamivel minket szépségeim? - az egyik farmert a másik szabadidő alsót visel, mindketten mintha most végeztek volna egy épitkezésen. Itt ott fehér mészfoltok vannak a nadrágjaikon. Kabátjuk sötétkék, bal melloldali részén céges emblémával, valószínűleg egy helyen húzzák az igát. Zsebredugott kézzel állnak meg nem messze előttünk és várják... a nem tudom mit de most komolyan. Mérgesen forgatom a szemeim majd elhúzom a szám és nem túl kedvesen odavetem.
- Épp most végeztünk! Bocsi... - remélem veszik a lapot és tovább állnak, az efajta társaságra pont nincs szükségem. Lopva Perséphonera pillantok magam mellett, remélem ő is hasonlóan viseltetik a két nem várt jöveveénnyel szemben mint én.

■ ■ Outfitt ■  ■credit




No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
My russian handsome soulmate.
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Hétf. Márc. 20, 2017 7:56 pm

Nora &&  Panda

Nem meglepődtem meg azon, amit mondott, hiszen az emberek mindig is szerettek abban a hitben élni, hogy megmondhatják a másiknak, hogy mit tehet vagy éppen miként kellene élni. Ilyen téren szerencsés voltam, hiszen édesanyám viszonylag egészen jól kezelte a hóbortjaimat, még ha óvni is akart, de sose mondta meg azt, hogy mit tegyek, mihez kezdjek az életemmel és mégis mindig mellettem állt. Tudtam, hogy számíthatok rá és mégis egyengette az utamat, segítő kezet nyújtott, ha tehette.
Az emberek már csak ilyenek, azt hiszik, hogy jobban tudják azt, hogy mi kell egyes lelkeknek, mert szeretnek abban hitben élni, hogy hozzájuk hasonló egy-egy teremtés. De igazán büszke lehetsz magadra, hogy nem hagytad azt, hogy az álmaidról bárki is lebeszéljen és mersz élni. – őszintén hagyták el a szavak ajkaimat, mert tényleg így gondoltam. Nekem se volt egyszerű az, hogy rendőr, majd nyomozó váljon belőlem, de örülök annak, hogy sose adtam fel és kitartottam. Igazából nem is tudom magam elképzelni másnak. Szeretem a munkám, ahogyan talán kicsit szükségem van a veszélyre is, mintha részben az tartana életben. – Másrészt a világ veszélyes, de szerintem sok jó dolog is történik a világban, de valahogy azokkal elfelejtünk foglalkozni. – rántottam meg alig láthatóan a vállaimat, hiszen a legutóbbi sérülésemnek köszönhetően még mindig fájt. Tudom, fel kellene kötnöm és pihentetni, de már kezdett agyamra menni az a hülye sín, vagy minek hívják.
Néha egy aprót bólintottam, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen érzés egyedül lenni, távol mindentől. Sokkal inkább magára marad az ember, hiszen itt volt még az is, hogy még néha az ír nyelvvel is meggyűlt a bajom, pedig gyermekkoromtól kezdve tanított rá édesanyám. A többiek nem igazán beszélik a családban, de mivel a lánya voltam, úgy gondolta, hogy ezt az örökséget legalább egyik gyermekének szeretné tovább adni. Persze a magányt nem csak ilyen téren ismertem, hiszen egy-egy bevetés során is eléggé fontos az, hogy valaki fedezze a hátunkat, de olykor sajnos ez nem adatik meg és olyankor még inkább észnél kell lenni. – Igen, de szerintem ez tök jó dolog, mármint az, hogy képes vagy meglátni a jó dolgokat. Meg ilyenkor szerintem sokkal inkább a felszínre kerül az, hogy kiben mi rejlik, néha talán még magunkat is képesek vagyunk meglepni, hogy „Woow, ezt tényleg én csináltam egyedül?” és hasonló dolgok. – mosolyodtam el, mert azért néha jó az ilyen fajta rácsodálkozás nem csak a világra, hanem magunkra is, hiszen sok ember szereti elhitetni a másikkal, hogy semmit se ér és jelentéktelen, mintha csak azt élveznék, hogy valaki önbizalmát megölhetik.
Köszönöm! – szólaltam meg sietve, miközben elvettem tőle, hogy utána Alicenek adjam a finomságot. Mosolyogva figyeltem, ahogyan elfogyasztotta a tenyeremből, majd szeretettel megsimogattam ismét őt. Legszívesebben talán hozzábújtam volna, hiszen a kutyák sokkal inkább érzik azt, amikor valakinek szüksége van egy kis szeretetre, mint bármely másik élőlény és nekem jobban szükségem lett volna rá, mint gondoltam.
Szerintem ez nem baj, én is ilyen voltam régen, amíg volt kutyám. – széles mosoly kúszott az arcomra. Tudom, hogy egyesek szerint nem helyes, de hát gyerek voltam részben még és képes voltam ilyen csínyre, de igazából talán most se tennék másképpen, ha lenne egy négylábú kedvencem, félő lenne talán, hogy képes lennék még el is kényeztetni őt.
Sajnálom, nem akartalak továbbra se megijeszteni. – és kicsit még a kezeimet is felemeltem megadóan, hiszen láttam a pillantását és kicsit rosszul is éreztem magam amiatt, hogy ráhoztam picit a frászt, mert most tényleg nem állt szándékomban.
Hmm, szerintem ott találni fogsz valami jót és leülhetünk a kertes részben és akkor ők is ellenének. Mindig szemeztem azzal a hellyel, de még sose próbáltam ki. Egyszer mindent el kell kezdeni. – feleltem jókedvűen, miközben megsimogattam Alice fejét és rövid időre még el is kalandoztam, mintha csak a távolban láttam volna valami érdekeset és így is volt. Ismét mosódni kezdett a kép, mire inkább sietve fordítottam el a pillantásomat ama távoli pontról és lassan fújtam ki a levegőt, mint aki csak próbálja visszanyerni az önuralmát a saját elméje fejet.
Ha gondolod, akkor megadhatod, nem ígérem, hogy bekövetlek, mert ennyire nem szokásom a neten lógni, de szívesen olvasnám, ha van éppen időm rá és ki tudja, lehet egyszer még máshol is találkozhatnánk. – szeretek olvasni, elveszni a könyvek világában, így miért pont egy blognak ne örülnék, ha már ismerem azt is, aki írja? Vagy legalábbis tudom, hogy ki ő, mert azért az egyikünk se ismerte a másikat igazán, de mégis több mindent árultam el neki a valóságból, mint bárki másnak az elmúlt időszakban.
Hamarosan pedig újabb téma merül fel, mintha csak a szellő magával sodorta volna az újabb fejezetet a közös utunkban. Jó volt vele beszélgetni, nem kellett ismét valami hülye hazugságot kitalálnom, amit utána fejben kell tartanom, hogy nehogy lebuktassam magam.
Washingtonban éltem mindig is, vagyis pár héttel ezelőttiig, de ha teheted, akkor egyszer mindenképpen keresd fel azt a helyet. Megvan annak is a maga varázsa. – valószínűleg arcomra könnyedén ült ki az, hogy messze járok gondolataimban. Újra kicsit otthon voltam, a múlt könnyedén derengett fel előttem, ahogyan édesanyám, a nevelőapám vagy éppen a testvéreim arcának a vonása, a sok kaland, amiben részünk volt. Végül szavainak köszönhetően tértem vissza a valóságba.
Ohh, ugyan már nem nagydolog. Legalább végre valaki használja is azt az ingatlant. – ebből pedig könnyedén leeshetett neki az, hogy nem sokat voltam eddig otthon. Igazából még néhány doboz is megtalálható a nappaliban, amit ideje lenne talán már végre kicsomagolni is. A kérdésére sietve bólintottam. – Hmm, kedvencem a kutyaszőrös bútor. – nevettem el magam, hiszen eddig se zavart az, hogy a kutyája az ölemben heverészett, így nem később fog zavarni eme része a látogatásának. Amikor viszont fojtatja tovább a dolgot, akkor még inkább nevetésben török ki, mert nem gondolom őt se sorozatgyilkosnak, általában már egészen jók ilyen téren a megérzéseim és már éppen válaszra nyitnám a számat, amikor is egy férfi megszólal. Sietve fordítom felé a fejemet és egy apró sóhaj is kiszökik az ajkaim között, hogy ez most komoly? Nem szólalok meg, a kezem ökölbe szorul mellettem, de még se teszek semmit se. Inkább reménykedek abban, hogy szépen tovamennek, ha nem is figyelünk rájuk, de amikor eléggé nyilvánvalóvá válik, hogy nem így lesz, akkor lassan lehúzom a kabátomat úgy, hogy ők ne láthassák és mielőtt megszólalhatnék megteszi Nora, de mintha ez se lenne elég.
Most minek kéreted magad? Látom ám, hogy miként nézel. – szólal meg ismét az egyik sietve, mire lassan felállok, majd úgy mozdulok, hogy a fegyver és a jelvény is kivillanjon.
Talán ideje lenne, ha tovább haladnátok. – szólalok meg komolyan, de nem rántok fegyvert, inkább csak finoman akarom őket figyelmeztetni, de mintha semmit se érnék vele. Helyette inkább az egyik közelebb lép és könnyedén ránt magához.
Lám-lám, a kicsike szereti a fegyvereket, nekem is van egy. Azzal is olyan jól bánsz? – szólal meg röhögve, de már a többit meg se hallom. Elég volt ennyi is, hogy robbanjak. Könnyedén találom el az állát, majd az orrát, hogy utána a lábát vegyem célpontba, mire kicsit megrogy. Miután pedig a kezét is elkaptam hamarosan az egyik közeli fának préselem őt. Ha szabadulni próbálna akkor se tudna.
Azt mondtam, hogy menjetek és ha meglátlak még egyszer ezen a környéken, hogy nőket inzultáltok akár csak szavakkal, akkor lecsukatlak. Világos voltam? – suttogtam csöppet se békésen a férfinak eme szavakat, mire ő csak remegve bólintott. Nem érdekelt, hogy miként vérzik az orra, mert úgy engedtem el, hogy löktem rajta egyet és így részben a földön kötött ki. Figyeltem, ahogyan sietve próbálnak elhaladni, majd megérintettem a fájós vállamat.  
Sajnálom, remélem nem sok ilyen barommal találkozol. – közben pedig ismét megleltem a lányt az íriszeimmel. Abban pedig csak reménykedni tudtam, hogy nem ijedt meg túlzottan. A fegyverem a testem volt, egészen jó harcos voltam, de hát ez szerintem nem meglepő, ha valaki nyomozó. Na, meg ők se éppen birkózok voltak, így annyira nagy harc nem is volt. Akár lehetne tekintetni önvédelemnek is.
■ ■  lufi  ■ ■credit



no one forgets the truth;
they just get better at lying.
avatar
Elit
Tell me your secrets

234
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


Szeretettel Nora Wellner tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Kedd. Ápr. 04, 2017 10:55 pm

Perséphone &&  Nora


​Ahogy a levegő egyre hidegebb és csípősebb lett és az égis eléggé szürkébe borult ahogy a nap lement a házak mögött a mi beszélgetésünk Perséphone-nal egy barátságosabb és érdekesebb lett. Furcsa, hogy az utazásaim során mennyire képes vagyok megnyílni vadidegen embereknek, talán azért mert tudnom, valószínűleg soha többé nem is találkozunk így miért ne mondhatnék el olyasmiat amit még egy barátnak sem? Miért ennyire könnyű egy ismeretlennel így beszélgetni? Valószínűleg azért mert nincs megfelelési kényszer mint egy baráti társaságban, nem akarunk senkit lenyűgözni túlszárnyalni hiszen minek ha találkozásunk épp csak pár órára szól? Vagy mégsem. Mert úgy látszik ezzel a lánnyal​ valami más lesz. Mit ki nem talál a sors! Egyik lábam felhúzom, ujjaim összefűzöm és a térdemre helyezem így figyelem ahogy Alice kutyám gyorsan rágcsálva pusztítja el a lánytól kapott falatot.  Ahogy végignézek Perséphone-on egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, ahogy ez a nő bekommandózik valahová egy fkeete bőrnaciban és minden rosszfiúnak szétrúgja a hátsóját.
- A szüleid mit szóltak hozzá, hogy ezt a veszélyes pályát választottad? - puhatolózom óvatosan. Meg tudom érteni, hogyha a szülei kissé ellenezték a szakmaválasztásást, ugyanakkor őt is megértem, hiszen... nézzetek csak rám, egy kocsiban lakó utazóblogger vagyok, az én szüleim sem röpködnek az örömtől és hiába próbáltak megállítani az álmomért mindenre képes voltam.
- Miért pont nyomozó akartál lenni? - ahogy felteszem a kérdést, megjelenik előttem egy kicsi szőke lány, jegyzetfüzettel és sherlock sapkával amint az utca bűntényeit próbálja megoldani.  Tekintetem a messzeségbe fúrom és azonnal a kajákról kezdek el fantáziálni amint feljön ismét a téma.
- Jól hangzik! Úgy is meg kellene kóstolnom már valami helyi finomságot! - a tény pedig, hogy kertes teraszis része is van és kutyabarát csak még jobban szimpatikusabb teszi a helyet. A blogom hallatán felnevetek majd a dzsekim zsebéből kihalászom a telefonom, gyorsan beírom a linket majd a képernyőt felé tartom.
- Ez az. - teszem hozzá még mindig mosolyogva és hogy mitől ennyire jó a kedvem? Mindjárt hozzáteszem.
- Ha hiszed ha nem, történt már ilyen. Egy török lánnyal találkoztam Rizében a törökmogyoró földjén, majd egy évvel később Budapesten. Kiderült, hogy az egyik budapesti egyetemen tanul egy félévet. Azt hinné az ember, hogy ilyen csak a filmekben van... és mégis megtörténhet. Erre szokták mindani, hogy kicsi a világ, hát még a vén Európa! - érek a történet végére elgondolkodva, mert azért mégis erre mennyi esély volt? Amerika hallatán azonban felkapom a fejem. Ha az amcsikat nem is bírom annyira, a kontinenst és annak tájait imádom.
- Nagy álmom a tengertúlra eljutni, szóval rajta van a listámon! - hadarom el csillogó szemekkel, de időm sincs ezen mélázgatni mert pár pillanattal később egy meghívás közepén találom magam. Ám egy szó furcsán cseng a fülemben. Ingatlan? Nem kötődhet annyira a lakásához ezek szerint, hiszek akkor nem egy ennyire hivatalos és kissé talán rideg szóval illetnél a helyet ahol él. Eszemben sincs azonban ezt szóvá tenni, csupán kissé összehúzott szemekkel elgondolkodva pillantok felé.​ Megkönnyebbülten sóhajtok, hogy nem fogja zavarni a kutyaszőr. Remélem az ugatás sem, vagy az, hogy lesz egy plusz árnyéka, mert hogy ezek a négylábúak imdáják követni az embereket a lakásban. Olyan igazi kis mindenlében kanalak. Ha 3 percre eltűnsz a mosdóban már kaparják az ajtót, nehogy lehúzd magad a klotyón. A szemeim Axelra kapom, mert tartása megmerevedik tekintete pedig a távolban egy pontra mered. Ismerem ezt a nézést, kiszúrt valamit amire most minden idegszálával figyel. Követem a kutyám tekintetét és két igazi városi tróger tart felénk munkás ruhában.  Imádom az ilyeneket, az imádom itt túl van fűtve iróniával. Már messziről érzem az alkoholszagot és azonnal tudom, hogy belénk fognak kötni. Alice is felfigyel a jövevényekre, Axel pedig megmerevedik mellettem. Hallom ahogy belsőjéből halk agresszív morgás tör fel, s érze ahogy a teste megborzong s gerince mentén feláll a szőre. Ez nagyon nem jó jel. Pár pillanat múlva minden feltevésem beigazolódik, megszólítanak minket s én azonnal igyekszem is hárítani kissé szúrósan a közeledésüket miközben egyik kezemmel Axel nyakörvét fogom. A kutya idegesen rángatja a száját, kevés kell hozzá hogy rámorduljon a férfiakra. Igazi rosszarcú betonozós munkásoknak tűnnek, a bunkó behízelgős hangsúly pedig kiveri nálam a biztosítékot. Cuppogva szól vissza nekem pedig elakad a szavam.
- Tessék, hogy mondtad? - bukik fel belőlem hitetlenkedve, mintha rosszul hallanék. Ez most komolyan visszaszólt? Időm sincs tovább kiakadni a dolgon mert Perséphone is közbelép. Pillantásom oldalra kapom és látom, hogy Alice négylábra emelkedik.  Ám ez sem elég, ez a két barom csak nem tágít. Sőt! Elpattan bennem valami és az idegtől hirtelen hangosabban szólalok meg mint azt terveztem.
- Tedd már magad takarékra te címeres bunkó! - a mondat végére úgy helyezkedem, hogyha kell gyorsan fel tudjak állni és próbálok nem tudomást venni a heves szívdobogásom okozta mellkasfájdalomról. Az hirtelen jött feszültség persze azonnal átragad a kutyáimra és egy mádosperccel később Axel figyelmeztetően agresszív ugatásba kezd mellettem. Állkapcsa élesen csattan össze amint a két férfi felé mar. Ez a két tuskó pedig csak most vezsi észre, hogy jelentős túlerőben vagyunk, nem védtelen lányokkal kezdtek ki. Alice bátyja reakcióját követve vad morgásba kezd, mire észreveszem, hogy a kisebbik fazon arc egy árnyalattal halványabb lesz. Na mi az tele lett a gatya malteros jancsikáim?
- Ba... - sszuskulcs lett volna de csak ennyit tudtam kinyögni Perséphone reakciójára. A lábam gyökeret ver a talajba és mint egy szobor nézem végig az egészet. Annyira goyrsan történik minden, hogy mire feleszmélek az egyiket már a fának nyomta, viszont a másik borzasztó patkány módon megmozdul, hogy kihasználja azt, hogy a lány háttal van neki. Egy mozdulattal elengedem Axel nyakörvét aki két hosszú ugrással a pasas és Perséphone közé kerül. A derékig érő állatból mély morgás tör fel ahogy fogait a férfira villantja. Egy fél lépést kell tennie csak és valószínűleg azonnal nekiugrik, ám annyi esze még van, hogy hátat fordítson és azonnal futásnak eredjen. Axel nem mozdul de Alice egy ideig még a nyomában van. Próbálok magamhoz térni a meglepetéstől. Egy hosszú pillanatig csak nézek a lányra amikor már mindkét pasas a aprk túloldalán van. Alice visszaszalad hozzánk s orrával megböki a kezem. Állok ott mint akit betonból öntöttek és üveges tekintettel nézek az előttem álló nőre. eltelik egy perc mire sikerül összeraknom fejben, hogy mi történt és milyen gyorsan.
- Eeez... - szólalok meg nagy sokára, kissé dadogva. - Eeez... - na majd harmadszorra ki is nyögöm ígérem.
- Ez rohadt király volt! - csillan fel a szemem és hangsúlyom is felszökik.
- Mennyire vagány módon elintézted már őket! - lelkendezek tovább és egy elismerő mosoly kúszik az előbb még döbbent képemre.
- Hallod muszáj tanítanod nekem pár ilyen fogást amíg nálad csövezek! - amint a mondatom végére érek halk moraj üti meg a fülem. Messze a város fölött komor szürke felhők telepedtek az előbb még halvány napsütésbenúszó égre. Ajjajj, fél órát saccolok és ázott verebek leszünk!
- A világért sem akarok bunkó lenni ... - kezdem egy kissé visszafogva magam. - De ha még mindig úgy gondolod, hogy befogadnál akkor megadnád a címed kérlek? Elugrom még vásárolni és megfutattni őket - paskolom meg Alice fejét mellettem. - Aztán mielőtt leszakadna az ég elmennék akkor hozzád... - nyögöm ki vágül kissé bátortalanul, nem fogom ám zokon venni ha mégis visszautasít ezesetben alszunk a kocsiban vagy keresek egy olcsóbb motelt.

■ ■ Outfitt ■  ■credit




No past, no future ... just the moment.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets

92
● ● Posztok száma :
My russian handsome soulmate.
● ● Keresem :
Lily Collins
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal •• Vas. Ápr. 09, 2017 9:54 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

585
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Sétány padokkal ••

Tell me your secrets


Sétány padokkal
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros :: St Stephen's Green-