Szupermarket
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Szupermarket •• Vas. Szept. 10, 2017 11:29 am

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Szer. Szept. 27, 2017 9:50 pm

TIKI VS SUE


- Kicsim, nem vagy már öt éves, szállj már ki a kocsiból! - Anyám könyörgő tekintettel méregette egy szem lányát, miként a bevásárlókocsi egyik oldalában kucorogva bájosan úgy tett, hogy élvezi a nagybevásárlást. Kényelmetlen volt. A négyzetrácsok nem csak fájdalmas lenyomatokat készítettek a hátsómra, de vékony vászonnadrágom könnyedén átengedte a fém hideg tapintását, amitől majdnem annyira kellett fáznom, mint a hűtős részeken, ahol a vajak, és a sajtok szoktak lenni. Meg amúgy is, be voltam passzírozva az egyik végébe, a lábaimat nem tudtam teljes egészében kinyújtani, mert a kocsi másik fele már meg volt pakolva két karton tejjel, vízzel, macskakajával, és egy új kávéfőzővel.
- Minek veszünk kávéfőzőt? - engedtem el fülem mellett anyám kérését, és ujjaimmal a térdembe vágó kartondobozt kezdtem nyomkodni. - Elromlott az előző?
- Igen. Tiki reggel szólt, hogy... - kezdett volna neki a nő, mire én fújtatva kerestem közelben kódorgó bátyámat, és lesikoltottam a csinos kis arcát az irritáló fejéről.
- TIKI!!!! Elcseszted a kávéfőzőt??? - Tovább vizsgáltam az újat, a Nespresso-Krups-ot, most már az ölembe kaparásztam, hogy elolvassam a funkcióit.
- Kicsim, ne üvölts már kérlek, most veszünk újat - csitítgatott anyám, és elkezdte tolni a kocsit, miután bedobott mellém két guriga sajtot. - Timo, told kérlek, nem bírom el így, hogy a húgod belemászott.
- Hallod anya! - szólaltam meg, még mindig mélyen elmerülve a Nespresso-Krups nyújtotta olvasmányban, és zaklatottan csaptam ujjammal a dobozra. - Ezen a neszpresszó-krápszon nincsen latte funkció. Még capuccino sincsen. Sima hosszú kávét főz...
- Angyalom, ne hisztizz, most ilyet veszünk, a másik az drágább. - Anya negyedszer futtatta végig vékony kis ujjait a listáján, mert negyedszerre vesztette el a fonalat az elmúlt fél percben.
- Majd Tiki kifizeti. Elvégre te rontottad el, nem? - villogtam kígyószemekkel az ősellenségre.
Nagycsaládos törvények, első rész: Ha nálad romlik el, te rontottad el.
- Na jó, én ezt nem bírom, nem bírok koncentrálni. Itt hagyom a lista felét. Szedjétek össze ezeket, én elmegyek a tejtermékekért, meg húsért - vetette ki magát az oroszlánveremből anya, és olyan gyors léptekkel hagyta el a területet, hogy biztos voltam benne, most láttam őt utoljára. Egyébként is, az ő hibája volt. Tudhatta volna, hogy az utolsó esélye, amikor elhozhatott volna minket közös, családi nagybevásárlásra, valamikor tíz évvel ezelőtt elszállt.
Szóval ott maradtunk.
A fehérhajú, meg mellette én, gondosan belecsüccsenve egy nyikorgó kocsiba, melynek kerekeiből megmagyarázhatatlan sok hajtincs lógott ki a csempére emlékeztető piszkos padlózatra. Az anyától kapott fél listát a térdemre helyeztem, és mint a fedélzet új hivatalos kapitánya, parancsba adtam az úticélt.
- Zöldségek. Vigyél minket a zöldségekhez, ott kell összeszedned paprikát, paradicsomot, meg... ezt nem tudom elolvasni, anya nagyon rondán ír. Te hallod bolond, ez itt mi? - dugtam az orra alá a papírt, majd gyorsan vissza is rántottam. - Tudod mit? Hagyjuk, te ehhez kevés vagy. Ööö... Ja, uborka. Na, toljál már, mire vársz, tapsra?
És próbáltam úgy tenni, mintha a ránk szegeződő értetlen pillantások mindennapiak volnának. Mert a mi családunkban mindennapiak is voltak.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets

67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


Szeretettel Timothy Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Pént. Szept. 29, 2017 9:31 am



Susan & Timothy

A mai napot nem terveztem meg, lustálkodni akartam. De ilyen kezdésre…ennyire korán még én sem tudok rögtönözni. anyám és a híres nagybevásárlásai. Szinte csak sodródni tudok az eseményekkel, hiszen húgom már jó ideje nem hajlandó kimozdulni a bevásárló kocsiból, nagy bánatunkra. Csak mögöttük kullogok, közben fontos termékeket olvasok. És már most megőrülök a húgom viselkedésétől… irritál, még sem teszem szóvá. Egyelőre csak kussban kullogok mögöttük 2méterre.
- Nem kellettem én ahhoz... - még hogy elcsesztem. Cseszte a nyavalya. Magától ment tönkre, szerintem behalt a szűrője, vagy úgy az egész. Nem érdekel, így nem néztem utána túlzottan, más dolgom is lett volna, minthogy ide jöjjek az idiotikusz társaságában. Ez már külön faj... túl az emberiségen, eléggé visszamaradottan.
Anya se mindig tudja elviselni a húgomat, de ha ketten vagyunk, az már durvább. Mindig egymást marjuk, mint két veszett kutya. Hirtelen kergülünk meg. Mint most is. Anya kérésére felpillantok a leírás mámorító olvasásából, odaléptem a kocsi mellé, rátehénkedtem a kocsira, onnan olvastam tovább a wii egyik játékának alapinfóját. Mert másabb, mint a legtöbb ilyen. Alap meg a plusszok. Elsiklik a húgom problémázása az olcsóbb kávéfőző irányába. Több mint idegesítő. Ez már kórós. Kórházi eset ami azt illeti. Fáj a fejem tőle…de mindig ez van. Mármint ha a kisebbik testvérem kinyitja a fecsegőjét. Aztán ő féltékeny, hogy Darrennel jobban kijövök. Érthető, hogy miért.
Nem válaszolok a tesómnak, értelmetlen kérdésre nem adok választ. De mégis kinyögöm.
- Ha kell az a főző, vedd meg saját pénzedből. Ja várj. – lesek rá egy pillanatra. - Nem is dolgozol. Szívtad. - aztán vállat vonva olvasok tovább, nem is érdekel mit duzzog összevissza. Anya kiborul kis idő alatt, ránk hagyja az egész vásárlás dolgot. Csak aprót bólintok, felpillantok anya távozó alakjára, a játékot a kezemben tartom, Sue képes kibaszni azt a kocsiból. A lány olvasni kezdett, én meg hallgattam, de ahogy folytatta… csak szemet forgattam. Nem mozdultam se én, se a kocsi, se a húgom. Csak támaszkodtam a kocsin és lestem előre a folyosón és a sorok között bámészkodókon.
Kicsit hátrébb húztam a fejem, amikor a képembe tolta a listát, egy adott szó miatt,  de mivel nem hagyott időt…nem is tudtam elolvasni a lényeget.
- Dugulj már el. - morgok elég érthetően, hogy hallja ő is, meg a vásárló népesség is, mennyire szeretem is a kis hercegnőt.
- Búj el baszki, Viszik a szemetet. - löktem egyet a fején előre felé, persze azért nem hülyültem meg, óvatos voltam, mégis csak egy elkényeztetett kis csaj. A rinyálását meg én se akarom napokig hallgatni. Elég ilyenkor, meg még sokszor máskor.
- Szűnj meg végre. Ha nem tetszik, itt hagylak a francba. - nem lennének boldogok anyáék, de 16 évesen már csak tud boldogulni egyedül egy boltban.
- Szóval tedd magad hasznossá...szállj ki végre. Nem akarok egész nap itt szobrozni veled majom.



avatar
Online
Egyetemista
Tell me your secrets

41
● ● Posztok száma :
Lucky Blue Smith
● ● karakter arca :


Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Hétf. Okt. 02, 2017 6:43 pm

TIKI VS SUE


Bepukkadt fejjel néztem farkasszemet nemtörődöm ábrázatával, és majd' tényleg kipattintottam magamat a kocsiból, hogy macska módjára az arcának ugorjak. A vásárolni kívánt termékek viszont éppen eléggé temettek be ahhoz, hogy a kocsiba betonozódva a seggemen kelljen maradnom. Úgyhogy csak onnan fújtam rá.
- Hogy dolgoznék már, hülyegyerek?! Iskolába járok, ha nem vetted volna észre. És nem ilyen kretén-képzőbe, mint te, ahová be sem kell járni minden nap.
Persze tisztában voltam vele, hogy az egyetem nem egészen arról szól, hogy minden nap reggeltől délutánig az iskolában tengesd az életedet, de jelen pillanatban az sem érdekelt volna, ha ő maga Bill Gates, és egy szemhunyásnyi idő alatt megkeres annyit, amennyit én egész életemben nem fogok. Csak próbáltam megvilágítani a sötét fejében a tényt, hogy ha akarnék sem tudnék rendes munkát találni. Főleg, hogy én feleannyira sem voltam jóban Darren-nel, mint ő, és előbb hajtottam volna végre brutális öngyilkosságot, mint sem hogy az ő forgatásaira mehessek gyakornoknak. Inkább haljak éhen.
Tiki azon szerencsétlen emberek közé tartozott, akik kénytelenek voltak hozzámszokni. Ezért akár hálás is lehettem volna neki. Amiért nem fordul sarkon, hagy itt, és dönt úgy, hogy nélkülem folytatja tovább a nagybevásárlást, a hétvégét, és az egész életét. Helyette egyik kedvenc hobbimmá vált, hogy a kelleténél még egyetlen centivel kijjebb húzzam a gyufát, és pontosan egy cseppel többet töltsek a pohárba, csak hogy éppen kiboruljon. Valahol a lelkem mélyén talán azt vártam, hogy tényleg itt hagy, és nem kell többé látnom a képét. Talán hiányzott volna. De úgy képzeltem, nem hiányozna, sőt.
- Ne nyúlj már hozzám! - csattantam fel a lehető leghangosabban, és rácsaptam a fejemtől visszahúzódó kezére. Kígyó szemeimmel villogva méregettem, aztán oldalra pislogtam, és a minket bámuló vásárlókra vetettem néma, elátkozó pillantásokat. Néha megfeledkeztem róla, hogy talán Tiki hozzámszokott, az emberiség nagy többsége azonban nem. És ők inkább menekülőre fogták a közelünkből.
Végül megmozdítottam magamat, halkan, az orrom alatt duruzsolva.
- Olyan utálatos vagy. Komolyan, szívem szerint én hagynálak itt téged, de még erre sem akarom venni a fáradtságot. - Meg még elmotyogtam, hogy ő szűnjön meg, ő duguljon el, és ő bújjon el - csak a rend kedvéért, mindent elismételtem, amit ő is mondott. Kérdés nélkül a vállába kapaszkodtam, és kiugrottam a kocsiból, nem törődve vele, hogy megrántom-e, vagy sem. - Tessék, most már örülsz? Most már hajlandó vagy megtenni, amit anyu kért, és bevásárolni? Legalább told a kocsit, izomagy, remélem azért ennyit még elbírsz - fontam össze magam előtt két karomat, és elindultam a zöldségek felé. - Siess bajnok, ilyen tempóval megrohadnak a zöldségek, mire odaérünk. Egyébként amilyen vézna vagy csoda, hogy van barátnőd. - Megtorpantam, és savanyú képpel hátrapislogtam rá a vállam fölött. - Ja várj csak...
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets

67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


Szeretettel Timothy Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Hétf. Okt. 02, 2017 7:47 pm



Susan & Timothy

- Nem vagyok kíváncsi a kicseszett életedre. - vágom vissza, hiszen mi köze van ahhoz, hogy én nem mindennap járok be abba az egész szarságba. Könnyű elhitetni mindenkivel azt, hogy happy minden, mert jó vagyok és senki se gondolná el, hogy pont én cseszném el az életem. Pont én, aki egy zseni? Ki gondolná, nem? Az hogy a húgom miképp cseszi el az életét, a kutya sem nézi mit művelhet kint az utcán a srácaival. Darrent már elmondták mindennek… hamarosan én is követni fogom, de míg tartom magamban a lelket, nem adom magam. mert magam vagyok ő nélküle. Kinek panaszkodjak? Susannak? Felejtős. Ő csak kiröhögne és kipakolna apáék előtt, ettől félek.
Hozzá sem érhetek, pedig csak meg ”pöcköltem” tenyérrel a nagy lufi fejét. Velem nem szórakozik. És megint neki áll feljebb, nem unja még?
Unittan figyelem a hisztijét, a többiek nem érdekelnek, húzzanak sorszámot és uzsgyi. A mozdulatait figyelem, hallgatom ahogyan be nem áll a lepénylesője…
- Néztél tükörbe? - utálatos? - Nem ijedtél meg a látványtól?
Utálatos?? Én? Mindenki söprögessen a saját háza táján talán. Ahogy belém kapaszkodott, persze hogy hagytam, sziklává váltam, hogy ne döntsön le olyan könnyedén a lábamról, majd rá pillantottam.
- Mindjárt jobb. Nagyszájú. - vágtam vissza. Megindultam a kocsival, elmosolyodtam. Szinte megkönnyebbültem.
- Ember, 100 kilótól szabadult meg ez a kocsi. És nem is értettem, miért nyikorgott alattad. - húztam vigyorra a szám, vissza szúrtam neki, a bögyébe, oda ahová ez mind való. Tusshé.
Toltam tovább, nézelődtem, hangjára pillantottam csak felé, áh, zöldségek, tényleg. Ám ahogy tovább mondja a magáét, szinte lemerevedve állok a placc közepén…mégis honnan tud róla? Tud Róla!? Honnan!? Kotorászott az email fiókomban? Honnan tudja a jelszavamat…de ahogy folytatja, és ahogy rám néz…nem tetszik ez a nézése. Nagyjából megkönnyebbülök a folytatást hallván, de cseppet sem nyugtatott meg.
- Elmész te a sóhivatalba! - dörrenek fel és megkezdem a támadásom, a kocsit neki tolom, had boruljon meg a zöldségekre, úgy is szeret pajtizni velük, főleg a répával.
- Vegyél répát, legalább 6 féle nagyságban, úgyis nálad gyorsabban fogy, fogyi. - tehénkedtem rá a kocsira és eszem ágában sem volt kitolni a kocsit a sejhajából. Most szemtől szemben megtanulhatja milyen ha van egy visszavágó. Mert nincs vége.
- Na? Ismerkedtek? Szólj ám, ha el kell forduljak….
Ha nekem nincs is barátnőm, neki még bőven juthat elegendő répa.




avatar
Online
Egyetemista
Tell me your secrets

41
● ● Posztok száma :
Lucky Blue Smith
● ● karakter arca :


Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Szer. Okt. 04, 2017 6:30 pm

TIKI VS SUE

- Néztél már tükörbe? Nem ijedtél meg a látványtól? - utánoztam őt idióta hangon, idióta akcentussal, a nyelvemet félig kilógatva a számból, mintha legalábbis valamiféle furcsa agyi betegségben szenvednék, vagy állat lennék, aztán egy jóleső, lenéző grimasszal megspékelve egyszerűen vállat vontam, és válaszra sem méltattam költői kérdését.
A hánykilóvagy témára elborzadt tekintettel fordultam vissza hozzá. Égő tekintettel, ádáz arccal lendítettem a kezemet, hogy tenyerem csípősen, messziről hallhatóan csattanjon a hátán. Ez lehet még nyomot is hagy. Saját ujjaim pumpálásra emlékeztető lüktetéssel sajogtak a testi fenyítést követően, lábaimmal pedig odébb szökkentem, mielőtt elkaphatna, vagy mielőtt gyanússá válok, hogy tényleg bántalmazom a testvéremet. Nem látta senki. Amit nem látunk, azt nem is hisszük el.
- Bunkó paraszt! Ha én kövér vagyok, akkor te már majdnem lerágott csont - fontam össze mellkasom előtt mindkét karomat, és úgy lépdeltem a kocsi előtt, mintha legalábbis én lennék az agyaúristen a háznál. Vagy hát a szupermarketben.
Háromszor, vagy négyszer is eszembe jutott, hogy hozzávágok a fejéhez egyet az akciós vizek közül, vagy a háborús konzervekből, melyek mellett időközben elhaladtunk, de végül mindenféle egyéb fizikai bántalmazás nélkül megérkeztünk a zöldségek és gyümölcsök tarka birodalmába. Szemem önkéntelenül is a mangók felé pislantgatott, csak a rend kedvéért, mert muszáj volt kikönyörögnöm négy-öt darabot, hiába drága, de Tiki rivalgása visszahúzott a kínos valóságba.
Eh, tényleg, ez még mindig itt van.
Éppen kiröhögném, hogy ki használ már ilyen kifejezéseket, mint sóhivatal, de mielőtt válaszolhattam volna, a kocsival a hátsómnak nyomult, én meg összegabalyodott, felkészületlen lábakkal zuhantam az előttem lévő zöldségespultra. Egyik kezem a sárga, másik kezem a fehérrépák kosarába esett, ahogy próbáltam visszatartani magamat a zöldségekkel való teljes asszimilációtól. De hiába az akarat, hiába tolnám el magamat kézzel-lábbal, ha a bevásárlókocsi, és sofőr még mindig kitartóan nyomott neki az árunak.
- Hé! - sikoltottam rögtön, mikor szavai értelme még el sem jutottak tudatomig, majd egy másodperccel később a répás dumáját is felfogtam, és még hangosabban, még sivítóbban tört elő belőlem: - HÉ!
Kezemmel próbáltam eltolni magam, de a csontváz erősebbnek bizonyult nálam. Nincs mit tenni, fiú, még akkor is, ha ilyen ronda.
- Tiki, te nyomorék, engedj már el! Hallod? - próbálkoztam tovább, hiábavalóan. Az arcom égett, az emberek felém pislogtak, mire csak még idegesebb, és még, még kellemetlenebb lett az egész helyzet. Nem mintha zavart volna, hogy hallanak. Az zavart, hogy a bátyámat hallották. És hogy ők is éppen annyira értették szavainak értelmét, mint amennyire én.
És ezt nem. Nem, ezt nem voltam hajlandó lenyelni. Persze, semmit nem voltam hajlandó lenyelni, és általában mindenen kiakadtam, amit valamelyik bátyám közölt velem. Főleg Tiki, tekintve, hogy vele laktam egy fedél alatt. De nem, ezt nem. Persze, senkinek nem volt joga így beszélni rólam, és kiteregetni a szexuális életemet, ami messze nem volt annyira érdekes, mint amennyire az emberek szerették felfújni. De hogy a saját bátyám?? Utálat ide vagy oda.
Kezem gondolkodás nélkül ragadott meg két répát - egy fehéret, meg egy sárgát, ugyebár -, gerincemmel valahogy hátrafordultam, és erőteljesen nekivágtam a két zöldséget. Hogy csattanjon az arcán.
Aztán nyúltam vissza munícióért, és még két répát vágtam hozzá.
- Utállak! - dobtam az egyiket. - Nyomorult rövid hajú Gandalf! - Sértetten, megvetéssel bámultam rá, és reméltem, hogy a répák mind eltalálják. Vagy legalább egy-kettő. Ahhoz nem volt elég, hogy megríkasson. Inkább voltam mérges, mint sem szomorú, amiért képes volt ilyeneket mondani. De lényegében teljesen mindegy volt, melyik vagyok.
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets

67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


Szeretettel Timothy Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Hétf. Okt. 09, 2017 7:17 pm



Susan & Timothy

Az utánzása nem hoz lázba, mindig ezzel jön, ha valami nem tetszik neki. Semmi sem tetszik neki, ha már itt vagyunk. Sem az, hogy van két bátya, akiket irritál olykor a viselkedése, sem az, hogy hercegnőt játszik és mindenkit kedvére ugráltathat…na abból nem eszik az szent. Engem nem táncoltat. Az meg hogy totálisan megsértődik arra, amit mondtam a súlyáról…majd megemészti. De még akkor is, könnyebb nélküle ez a tetű kocsi… és még az őszinteségem végett még hátba is vert. Csak behúztam a nyakam a kellemetlenségre, aztán felé fordultam, amolyan „te most tényleg megütöttél?” című fejjel. Szerencséje, hogy odébb sasszézott, különben ugyanakkorát levágtam volna neki. Testvéri szeretet. Szeretem én őt, ebben gond nincs, csak olykor azt kapja, amit érdemel, vagy viszont kap dolgokat.
A mostani is revansért sikolt, meg is kapja a répák formájában, miközben kocsival kicsit erősebben szorítom a pulthoz. Felszólítása és az, hogy eltolni akarta magától a kocsit, egyik se jött át, süket fülekre talált mindkettő. Csak sikítozzon, kit hat meg vele, nem? Az meg hogy a mellettünk álldogálók odébb mennek furcsa tekintetekkel, nem érdekel. Végül arra eszméltem, hogy egy fehér répa száguld el a fejem mellett, majdnem levitte a fehér séróm. Döbbentem figyeltem oda, ahonnan az áru érkezett, egy újabb támadás elől lehajoltam kissé.
- Hé. Ne már. Hé. - csak sűrű pislogással értelmeztem mindezt, de az, hogy utál, az szíven mart…. mikor mondtam én neki ilyesmit? Sose! Igaz, azt sem mondogatom túl sűrűn, hogy mennyire szeretem, de ilyet a képébe sem dörgöltem még. Jó, persze, egy csaj számára sértő lehet ilyesmit hallani, amit beszóltam neki, de ami kijár, az kijár. Félre löktem oldalra kettőnk közül a kocsit, majd magamra mutattam, aztán széttártam a karom.
- Gyere! Ne csak a szád járjon kisember! Mutasd meg azt a hírhedt nagy utálatodat! - szúrtam oda neki, ha ő így, akkor én is. Ha nekem esik? Szerintem meg tudom védeni magam egy kis 16 évestől, de ne csak a szája legyen nagy. Szavakkal én is tudok vagdalózni, aztán mehet bemártani apának, hogy mekkora utálatos testvér vagyok. Darrennel ezért jobb lenni, ő ezt nem vágta sose a képembe. Egy rossz szavunk sem volt a másikhoz, de a húgunk az más…totális ellentétünk. Nem fogok panaszkodni Darrennél, ha a kis mitugrász kikészítene, van jobb megoldásom az ilyen esetek levezetéséhez. És ott kitudom adni mindezt és ez miatt nem vágtam még le egy pofont se Susannak… mert kiadom a dühöm valahol máshol, hogy ne rajta csattanjon. De hogy ez meddig lesz így? Majd elválik.




avatar
Online
Egyetemista
Tell me your secrets

41
● ● Posztok száma :
Lucky Blue Smith
● ● karakter arca :


Szeretettel Susan Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Szomb. Okt. 14, 2017 1:07 pm

TIKI VS SUE

Volt egy sanda gyanúm már egy ideje, hogy a mi családunkban valami egészen hibás gén öröklődik. Valahol a gyökereinkben lehetett a hiba, a vérünkbe volt kódolva az elcseszettség, és bár én gyakorta úgy tettem, mintha magam sem tudnék erről az egyértelműen létező fogyatékosságomról - mert már a tény, hogy Meyer voltam, maga után vonta azt az lemaradhatatlan következményt, hogy ne legyek teljesen normális -, valójában pontosan tisztában voltam vele. Azt hiszem a két bátyám is tudta (bármekkora idióták is). Lényegében tehettünk bármit, lehettünk bármilyenek, és válhattunk bármilyenné, mindig ott lappangott bennünk, hogy ne egészen legyünk épelméjűek.
Így eshetett meg az a váratlan eset, hogy egy teljesen átlagos párizsi szupermarket zöldségosztályán repkedjenek fehér- és sárgarépák, mintha ez legalábbis bevett szokás lett volna a helyen. Mármint az, hogy a vásárlók néha random egymáshoz vágják a kezük ügyébe kerülő termékeket. De az igazság az, hogy ez egyáltalán nem volt bevett szokás a teljesen átlagos párizsi szupermarket zöldségosztályán. Ez még csak nálam sem volt bevett szokás... de egészen megtetszett, úgyhogy lehet, hogy beveszem.
Méregtől eltorzult arccal bámultam az ellenséget, aki végre valahára eltüntette közülünk a bevásárlókocsit, ezzel megadva az egérutat a menekülésre. Én viszont Susan voltam, és megvolt az a rossz szokásom, hogy az egérút láttán eszembe sem jutott a menekülés gondolata.
- Hah. Rendben! - tört fel belőlem egy elfojtott nevetés a kérésre, és ádáz mosoly ült ki az arcomra. Kezem hátranyúlt, valami fegyverért kutakodva, mert hát na, hiába piszkafa, attól még kétszer akkora, mint én. Meg egyébként sem állt szándékomban komolyan nekiesni, és komolyan megpróbálni megverni egy bevásárlóközpont kellős közepén - hiába játszottam el a gondolattal, és hiába voltunk Meyer-hülyék. A kezem valami gömb alakút tapintott pár kosárral a répák fölött, és meg sem győződve róla, hogy ez a valami üt, vagy vág, vagy fröccsen, neki is vágtam az előttem alig egy méterre ácsorgó bátyámhoz.
Paradicsom volt.
A paradicsom szépen, ívesen reppent a bátyám mellkasának, ahol egy csúf, paradicsomleves trancsírozott kis foltot hagyva maga után zuhanórepülésben véget vetett pályafutásának. Hallottam, ahogy kellemetlenül placcsan egyet a földön. A bátyám pólója meg úgy nézett ki, mintha legalábbis lehánytam volna. Nem, azért annyira nem volt szörnyű.
- Hoppá! - nevettem fel, bár őszintén próbáltam magamban tartani a jókedvemet, mert éppen rémesen dühös voltam, és rémesen dühös is akartam maradni. Mindegy, a káröröm a legszebb öröm, még én is engedélyezem magamnak. - Nem tudtam, hogy paradicsom - mutattam a pólójára, és vállat vontam. - Nézd csak, ott a hírhedt nagy utálatom. Remélem még mosással sem jön ki onnét - vágtam savanyú képet, és összefontam magam előtt a karomat.
Egyébként sem értettem, hogy mit van úgy oda. Kit izgat, hogy utálom vagy sem? Engem sem érdekel, hogy ő mit gondol rólam. Talán csak az indulat beszélt belőlem, és talán nem is igazán gondoltam komolyan, hogy utálom. Talán, talán. De ha már így alakult, egyáltalán nem bántam, hogy ezt mondtam. Ami azt illeti, egészen meg voltam róla győződve, hogy megérdemelte. Elvégre hogy jött ő ahhoz, hogy így beszéljen rólam? Azt sem tudta, hogy mi az igazság. Azt sem tudta, hogy valójában hány fiúval volt dolgom. Ő is csak a pletykák visszhangja szeretett lenni, és eszébe sem jutott, hogy ne higgyen nekik. Hülye idióta. még szép, hogy utálom...
 coded by elena
avatar
Középisk.
Tell me your secrets

67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
maggie duran
● ● karakter arca :


Szeretettel Timothy Meyer tollából
Témanyitás Re: Szupermarket •• Yesterday at 6:39 am



Susan & Timothy

A kocsi kettőnk között,  a harag az arcunkon virult, eltorzultan. A kocsi végül félre került és szabad teret adtam kettőnknek. Ki mit tud életérzést adva ezáltal. Vártam. Hogy mire? Magam sem tudom. Talán hogy Susan befejezi ezt az őrült szövegelést, felhagy vele és végre normális testvérként lézenghetünk tovább a világban. Talán erre vágytam. Talán arra, hogy feladjam ezt az egészet. Soha nem fogom megtudni, itt biztos nem, vagy nem ebben az életben, ebben biztos voltam.
Valami visszapattant a mellkasomról, döbbenten meredtem a húgomra, annak ádáz mosolyára, majd magam elé. Szívem őrületes sebességgel kezdett el verni, tekintetem pánikszerű volt, ahogy a vöröst megláttam magamon. A ruhámon, majd a földön, ahogy az leesik. Szám elnyílott, friss levegőt akartam a tüdőmbe juttatni, majd számolni kezdtem, egytől háromig. Ez csak paradicsom, hiába vérszínű, ez csak paradicsom. Az agyam ezt elfogadta hamar, befogadta az információt, a szívem is lelassult, majd felpillantottam Sus-ra. Még hogy hoppá. Hát menj a picsába. Az istenit.
- Ez lenne a nagy utálatod? - húztam fintorba a szám, miközben végig néztem a fiatalabbon, majd visszaemeltem íriszeimet az övéibe.
- Akkor inkább egy kés a hátamba! - vágtam hozzá az igazságot fullos őszinteséggel, mert az még mindig jobb, mint ez a paradicsomos dolog. És még finom voltam, már ami a nyugodtságomat illeti… zord tekintettel néztem rá, arra az idegesítő mosolyára, az egész lényére. És ő lenne a tökéletes gyermek?
Hirtelen mozdultam, felé indultam, de leginkább csak mellette álltam meg, végig néztem a zöldségeken, majd a zöldség és sárgarépa kombókat, zellert, ilyesmit pakoltam bele a kocsiba. Közben megragadtam a húgom karját, hogy el ne meneküljön eközben, hiába akarta volna menekülőre fogni, sehogy sem engedhettem el. Nem! Ez vért kíván!
Magamhoz húztam. Lehajoltam a füléhez, közben a szabad kezemmel egy paradicsomért nyúltam.
- Tudod.. ha valamit jól akarsz csinálni… - a paradicsomot a feje tetejére téve nyomtam ott szét, mintha barackot akartam rajta nyomni, majd szét is nyomkodtam azt a fején, hogy elterüljön rajta. Lefolyjon az arcán, szétfolyjon az egész, az okos kis fején. Csinos.
- …akkor azt csináld már jól. - belevigyorogtam a képébe, szemeim jegességet tükröztek, majd löktem rajta egyet, persze csak akkorát, hogy talpon maradhasson
- Sokkal jobban! Még ennél is! - aztán megindultam, távozóra fogtam. Nem is érdekelt, hogy mit vágott még utánam, tárgyilagosan, vagy épp szóban.
- A többit rád bízom. Remélem a takarításban példamutatóbb vagy. Mert testvérnek elég hitvány. - intettem még, miközben előre haladtam, vissza sem fordultam felé, hogy lássam értetlen vagy épp dühös fejét. Épp eleget tett, eleget láttam belőle, ilyenkor meg lelépek. jobb ez így, jobb mintha komolyabban ártanánk egymásnak. Az utálata így is úgyis betalált, szíven mart elég rendesen. És nem a paradicsom foltra gondolok a felsőmön... hanem a szavaira. Eléggé komolyan hangzottak, a fejemhez vágta azt az egy szót. A paradicsom csak egy végtermék volt...
A szava volt az ami fájdalmat, szakadást és vért okozott, egy újabb sebet hozott magával ezzel. Hogy elviselem-e? Nehezen, de cipelem magammal. Mindent, amit eddig tett, vagy épp én az életben. Minden szavát és morzsáját... nehezen engedem a változást és a békénket is egy hajszál választja el a háborútól.
El kell vágnom azt a szálat, ha ez kell hozzá, ahhoz az egészhez. Bár lehet ő lesz az, aki megtöri a csendet. És háborúhoz vezeti majd kettősünket. Mire várok úgy igazán? Arra, hogy feladja, ezáltal követve én is abban, hogy békére leljünk.
De ez már halva született ötlet és képzelgés...



// Köszönöm a játékot  Cool  és folyt köv. Tiki ennél tovább nem bírja melletted  Laughing szóval hogy a baj ne csőstül jöjjön... és nagyon imádtam!!  edi  edi  //


avatar
Online
Egyetemista
Tell me your secrets

41
● ● Posztok száma :
Lucky Blue Smith
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Szupermarket ••

Tell me your secrets


Szupermarket
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-