Vízparti pavilon
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 7:28
Yesterday at 23:40
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. 13 Márc. 2017 - 23:05-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
-
-
Oktatás
4
1
Média, művészet
2
-
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
9
5
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Vízparti pavilon



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Vízparti pavilon •• Vas. 15 Jan. 2017 - 14:52

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

556
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Vízparti pavilon •• Szer. 15 Márc. 2017 - 19:34

Logan

Napok óta nem tudtam kimozdulni. Hol új áru érkezett, hol apám nézett rám sűrűbben, mint szokott, amit nem értek. Mert tudtommal nem történt semmi se. De ezt is azok közé a furcsaságok közé sorolom, amikből olykor látok egy kis darabot.
Mondhatom lassan azt is, hogy lelkem is nehéz lesz ilyenkor az életem mellett, mert nehézkesen telnek a napok. De amikor leszáll az este, mint ma is rájövök, hogy szárnyaim vannak. Képzelt szárnyaim, amiket lassan megrebbentek, mozgatok itt- ott gyorsabban, vagy lassabban, akkor ha nem is szállok fel. De egyik tető követi a másikat. Ezzel pedig elhagyok minden nehézséget , bánatot, gondot, ami a szürke hétköznapok alatt rám ragadnak, és szabadnak érzem magamat.
Hirtelen csak az enyém lesz a kék ég, ami telis tele van csillagokkal. Fenn az millión fény, ami végtelen, és nem köti semmi se. És ha ez az érzés átragad rám, akkor minden gondom elmúlik, mert úgy érzem magamat, mint aki a vesztébe rohan a világban. Egyszerűen szabad vagyok, könnyed, és már ez a tény örömet okoz.
A lába, a képzelt szárnyak a szokásos úton hoztak le a magasból, és vettek irányt a park felé, ahol ilyenkor csend honol. Emberek jönnek, mennek az utcán még. Nevetgélnek, rohannak, sírnak, szórakoznak, és meg annyi dolgot lehetne még sorolni, amit tesznek. Ehelyett én magányosan, szinte lopakodva közlekedem, hogy fel se figyeljen rám senki, hogy elérjem végre a parkot. Ami nincs messze, de olykor még is többnek tűnik az út, mint amennyi.
Lépteim lelassultak, amikor végre elértem a park szélét, és hevesen verő szívem is lassabb zakatolásba kezdett, amint elértem végcélomat a víz mellett. Körbe néztem mielőtt felmásztam volna a pavilon tetejére, ahová szoktam. Nem akartam, hogy véletlenül is meglásson valaki. Hogy miért jövök ide? Itt kevés a fény, egy bő félóra múlva már nem is fog erre járni senki sem, így békésen merülhetek el a kék égbolt végtelenébe, amit a város fénye miatt itt jobban látni, mint bárhol máshol.
Nem tudom mióta lehettem már ott, amikor egyszer csak hangos szóváltásra rebbentem meg, amire ösztönösen húztam össze magamat, ne hogy meglássanak. Kissé meglepődtem, amikor az órámra néztem, hiszen ilyenkor erre már tényleg nem jár senki sem.
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Logan Caevan Frewen tollából
Témanyitás Re: Vízparti pavilon •• Vas. 19 Márc. 2017 - 14:26


to Astrid
Éppen ideje már egy kicsivel több energiát fektetni a  vadászatba. Az utóbbi hetekben igencsak összecsaptaka hullámok a fejem fölött, úgy érzem, hogy kezdem elveszíteni a talpam alól a biztonságot nyújtó talajt. A műhelyem egyre felkapottabb, így viszont nap mint nap meg kell küzdenem a munkások hiánya miatt keletkezett űrrel. Még mindig csak négyen vagyunk, ez pedig eléggé megterhelő és sok túlórát kíván maga után, arról nem is beszélve, hogy a papírmunka is rám vár. Megbízom a fiúkban, de ezt az egyet nem fogom másra hagyni, jobban szeretem, ha látom a könyvelést és a pénz mozgását. Mégiscsak én vagyok a tulaj, ez az én feladatom. Nem lenne jó érzés, ha az embereim egy puha pöcsnek tartanának, aki nem képes még ennyit sem megcsinálni. Fontos nekem, hogy milyen véleménnyel vannak rólam a munkahelyen, szeretem, hogy félnek tőlem, hogy tisztelnek és, hogy bármilyen kérdéssel hozzám fordulnak tanácsért. Ez is a jó főnök dolga, nem? Sokat küzdöttem azért, hogy megvalósítsam apám álmát, ami a halála után már az én vágyam is lett. Többek között emiatt is lett vége a házasságomnak Deirdre-vel, a gyász teljesen elvette az eszem, megszállott lettem, megállás nélkül keresni kezdtem szüleim és öcsém gyilkosait, hajszoltam az emléküket és be nem teljesedett álmaikat. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy rá mindig számíthatok, hogy jóban és rosszban mellettem van. Eltaszítottam magamtól és azért is teljesen én vagyok a felelős, hogy hat évvel ezelőtt a válás mellett döntött és kilépett az ajtómon. Önző módon csak azzal foglalkoztam, hogy nekem mi a jó és figyelmen kívül hagytam, hogy ő mit is akar, hogy neki is vannak álmai. Néhány nappal ezelőtti felbukkanása pedig ismét felkavarta érzelmeimet, látni őt és érezni a közelségét teljesen kizökkentett az eddigi megszokott életemből. Rádöbbentem arra, hogy még mindig fontos nekem, hogy az együtt töltött évek emléke tartanak még mindig életben, hogy szeretem. Bármerre is sodort minket az élet elfelejteni nem tudtam, és talán nem is akartam soha. Menthetetlenül imádom mai napig.
Mindenféle gondolatok cikáznak a ejemben, miközben motorommal száguldozok Dublin elhagyatottam utcáin. Szükségem van arra, hogy levezessem az energiámat, hogy a túlvilágra küldjek valakit. Hallottam egy ellenséges csoportról a park közelében, akik fiatal lányokat és nőket ijesztgetnek, az elmúlt időszakban halottakat is találtak a környéken. Az avatatlan emberek számára mindez csupán néhány őrült ember cselekedetének tűnhet, de én pontosan tudom, hogy csakis természet feletti lények lehetnek. Hogy honnan vagyok ebben olyan biztos? Az elmúlt lassan tíz év bőven elég tapasztalatot adott ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni az emberek illetve más lények álltal véghezvitt cselkedeteket. Ölnöm kell, bosszúra szomjazom és nem érdekel, hogy milyen lény kerül az utamba, gondolkodás nélkül eltiprom.
Lassan már sötétség borul a városra, itt-ott még kóvályognak emberek, de a park lassan kiürül. Megállítom a kétkereű szerelmem az egyik félreeső parkolóban és gyalog indulok tovább, mellényem zsebében a pisztollyal és egy késsel. Gondoltam rá, hogy erősítést kellene hívnom, azt sem tudom pontosan, hogy hányan vannak, de egyedül akarok lenni, egyedül mészárolni. Rágyújtok egy cigire, az egyik fa tövében megbújva amíg arra várok, hogy felbukkanjon végre az említett csapat. Fogalmam sincs mióta álldogálok ott, amikor végre hangokat hallok és hamarosan meg is pillantom a három tagból álló görény bandát. Meg kell gondolnom minden lépésemet, nagyon hamar felül tudnak kerekedni rajtam, ha nem nem vagyok elég gyors és figyelmes. Egy rossz mozdulat elég ahhoz, hogy én legyek a hulla ma este, ahhoz pedig nincs kedvem. Csendben meghúzodok tehát a fa árnyékában a megfelelő alkalomra várva, hogy lecsaphassak rájuk. A parkban csend honol, csak őket lehet hallani, úgy tűnik, hogy közel s távol senki nincs jelen. Előveszem a pisztolyt, ujjamat a ravaszon tartva és előlépek a fa takarásából.
- Nocsak nocsak....ugye tudjátok, hogy itt számotokra véget ér az élet? Mondjátok csak, milyen érzés volt terrorban tartani az erre sétáló védtelen nőket? Élveztétek igaz? felemelem a fegyveres kezem és kibiztosítom. - Én is nagyon élvezni fogom, hogy szétlőhetem az fejetek. nem várok válaszra, nem érdekel hogy mit mondanának, mindez csupán csak költői kérdés tőlem. Meghúzom a ravaszt, az első golyó pedig süvítve hagyja el a tárat, belecsapódva a kopasz fickó fejébe. A kifröccsenő vér és a hulla látványa szemmel láthatóan megijeszti  amásik kettőt és menekülni kezdenek. A második töltény is célba ér, a szőké férfi hátába,  élvezettel nézem, ahogy  összeesik. A pillanat varázsában viszont az utolsót szem elől tévesztettem, sikerült feéhúznia a nyúlcipőt és elrohant. Hangtalanul próbálok a nyomába eredni, amikor végre megpillantom ismét lövök, de a golyó nem találja el, az első elsüvít mellette, a második pedig a pavilon oldalába csapódik. Káromkodva támaszkodok neki a pavilonnak, levegő után kapkodva, nagyon úgy néz ki, hogy a harmadikat elszalasztottam.

■ ■ Zene ■ ■remélem tetszik :3 ■ ■credit



Forgive your enemies, but never forget their names
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

26
● ● Posztok száma :
Charlie Hunnam
● ● karakter arca :


Szeretettel Vendég tollából
Témanyitás Re: Vízparti pavilon •• Hétf. 20 Márc. 2017 - 20:25

Addig minden szép és jó volt, amíg a fülemet számomra igen csak kellemetlen hangok meg nem ütötték. Jobbnak láttam, hogy meghúzzam magamat a pavilon tetején, de majd nem felsikkantottam, amikor az egyik golyó eltalálta a pavilont. Épp csak a szám elé sikerült kapni a kezemet, hogy ne adjak ki hangot, és csendben lapuljak. Ijedtem ekkor még az illúziót se húztam vissza magamra, de amint újra kicsit csend lett összeszedtem magamat, és már álcáztam is magamat.
Fejben tanakodtam azon, hogy most lemásszam e vagy sem. Elvileg csend van, nyugalom, aztán még sem. Valaki erőteljesen levegő után kapkod. Nem vagyok egyedül. Óvatosan mozdultam, próbáltam nesztelen lenni, de végül megcsúszott a lábam, és ezzel együtt én magam is a pavilon tetejének a széle felé. Nem tudtam mit tegyek, teljesen ledermedtem. Az odáig rendben van, hogy a fiúk kiképeztek arra, hogyan védjem meg magamat, de éles helyzetbe soha, de soha nem voltam még. ÉS azt hiszem ezen kis kaland után mostanában nem is fogok ide kijönni. Azt hiszem értem apámat, amikor azt mondja, hogy ne mászkáljak egyedül éjjel, hogy mi lehet az oka.
Nem tudom mi lehetett ezeknek a nézeteltérése, de valami nagyon nincs rendjén. a hideg futkosott a hátamon. Ráadásul cselekednem is kell. Mindezt szerintem tovább tartott végig gondolnom, mint megtenni, mert rögtön a csúszás után reflexből nyúltam kapaszkodóért, és belenyúlva egy szögbe felszisszentem.
Pedig már olyan szép volt ez az este. Sehol egy felhő sem. Az éjszaka feketéjében ott vannak ezek a világító pontok, amiket csillagoknak neveznek. Néha arra gondolok, hogy minden csillag egy gond megoldására szolgál, míg mások teljesen másra használják. Aztán ott van az, hogy amikor bámulom őket, akkor alakokat rajzolok beléjük. Hol ilyet, hol olyat, de soha nem csúnyát, vagy rondát, gonoszat. Néha ez elég zavaró, mert a szemem akadályoz abban, hogy gyönyörködjem bennük. De most megzavartak benne, ráadásul bajban is vagyok. Hogy eshetett ez meg ?
avatar
Vendég
Tell me your secrets



Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Vízparti pavilon ••

Tell me your secrets


Vízparti pavilon
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros :: St Stephen's Green-