Madame Rimbaud
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Legújabb történetek

✥ Today at 7:16 pm ✥

✥ Today at 7:05 pm ✥

✥ Today at 7:02 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Today at 6:07 pm ✥

✥ Today at 5:56 pm ✥

✥ Today at 5:46 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Madame Rimbaud •• Szer. Szept. 13, 2017 7:47 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Vera!

Ahogy azt már a szülinapok kapcsán ecseteltem neked korábban... boszorkány! Rolling Eyes Nekem mondjuk nem újdonság, de a kedves férjurad vajon tud róla? Na jó, komolyra fordítva a szót...
Szerettem olvasni a soraidat, még ha nem is volt benne semmi egetrengető, durva dráma - nem is kell bele, hiszen enélkül is szép, kerek történet volt. Hol mosolyt csalt az ember arcára, hol együttérzően szorult össze a szívem, ahogy a soraidat olvastam. Kedves, bájos, szeretni való karaktert sikerült összehoznod edi
Aranyos ötlet, hogy pont a nagymamával ilyen szoros a kapcsolatod, ahogy az is kedves gesztus volt a szülőktől, hogy pont az ő különleges keresztnevét kaptad meg második névként Mondjuk így olvasva mindig a Szaffi című mese jut eszembe róla... Embarassed
Azt hiszem, sikerült tökéletes pofit találnod a választott foglalkozáshoz, simán el tudom képzelni a képei alapján Danielle-t óvónőnek, amihez szintén jó párosítás a gyermekkönyv-illusztrálós szál, pláne most, hogy a kis hercegnő úton van... Még ha nem is volt zökkenőmentes az út idáig... Rolling Eyes Mondhatnám, hogy kicsit "tündérmesére" emlékeztető volt az életed története, életed nagy szerelmével, esküvővel, s így, hogy végül minden jóra fordult edi Miután Edmund karakterlapját is volt szerencsém olvasni, ezek után már csak arra leszek kíváncsi, hogy a játéktéren is hasonló meghitten fog alakulni a történetetek? Vagy hogyan fog megváltozni az életetek, ha megérkezik a csöppség? Mert ha jól olvastam, nemsokára megérkezik. Tényleg, a névre már van ötletetek?

Nem is húznám tovább az időt, lefogadom, hogy Edmund már vár rád, gondolom, tervek is akadnak bőven, úgyhogy megkérlek, hogy foglalj pb-t, aztán engedlek is, használd ki okosan a hátra lévő idődet, amíg még beoszthatod magadnak, és nem a picur fogja Wink


avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
Online
● ● Posztok száma :
398
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Madame Rimbaud •• Szer. Szept. 13, 2017 5:27 pm

Veronique Safiya Rimbaud

általános jegyzet
» Anyja neve: Louanne d’Anglemont
» Apja neve: Louis d’Anglemont
» Testvérek: -
» Egyébb hozzátartozók:
Safiya Couteau - Nagymamám, aki egyszerre volt a legjobb barátom és a bizalmasom is. Kevesen tudják, hogy viselem a nevét, hiszen a középsőnevem amolyan titok a legtöbbek számára. De ezt nem is bánom, hiszen így még közelebb éreztem talán mindig is magamhoz.

Edmund Hugó Rimbaud - Ő volt az első és remélhetőleg az utolsó  nagyszerelmem is. Sokáig még anyáék se sejtették azt, hogy egy 6 évvel idősebb fiúba szerettem bele, mert félő volt, hogy akár apa védené a lánya becsületét, túlzottan is.  Bár ezért kihibáztatná, hiszen még cska 15 éves voltam, amikor már a pillantásomat sikerült magára vonnia, vagy inkább fordítva? Igazából eleinte talán nem is akartam teljesen komolyan venni, hiszen miért pont engem akart volna, amikor bármelyik lányt megkaphatta volna akár a korosztályából is? Nagyi volt az egyetlen, aki szinte az elejétől kezdve tudta, hogy mit is érzek iránta, azóta pedig? Eltelt 10 év, abból 4 éve házasok vagyunk, egyszerre férj és feleség, támasz és menedék a másik számára. Olykor csak elég egy pillantás is, hogy tudjuk mi jár a másik fejében. Ez talán már többről szól, mint a nagy rózsaszínködös szerelemről, hiszen 10 év hosszú idő, de egyetlen egy napját se cserélném el ennek az időszaknak, még akkor se, ha nem mindig volt minden fényes és csupa boldogság. Közben pedig úgy tűnik, hogy teljesül a legnagyobb álmunk is, hiszen 7 hónapja várom életünk legnagyobb csodáját, a kishercegnőt, akinek az érkezését annyira szerettük volna már.

Henry - Maine Coon fajtájú cica. Nem kizárt, hogy furcsa dolog itt megemlíteni, de talán még se annyira, hiszen sokszor a háziállatok könnyedén válnak családtaggá és ő az lett. 1,5 éve van velünk, de el se tudnám már képzelni az olykor igazán bosszantó macska uraság nélkül az életünket, hiszen azt is pontosan tudom, hogy részben Edmund így szeretett volna egy kisebb vigaszt is adni azért, mert nem jött össze a gyermekáldás akkoriban.
tudj meg többet
» Születési hely: Colmar, Franciaország
» Születési idő: 1992. március 15.
» Mikor érkezett a városba: 1997. júliusában (5 éves koromban)

Vera, Saffie, Nie és még ki tudja, hogy miként emlegetnek
Danielle Campbell
25 éves múltam
Civil - óvónő & hobbi gyerekkönyv illusztrátor

Még mindig tisztán emlékszem a színes házakra, a víz csobogására az utcák között, vagy éppen miként csillantak meg ezernyi gyémántra emlékeztetően a víztükrén a napsugarak a szülővárosomban. Órákig képes voltam ülni a vízparton és figyelni az embereket, vagy éppen a szellő, netán a napsugarak játékát. Azt hinné az ember, hogy elfelejtjük azt, amit, vagy éppen akit régen láttunk már, de nem így van. Olykor még mindig képes vagyok álmodozni arról az időről, vagy éppen meríteni egy-egy ötlethez belőle, hiszen nem mindig könnyű az illusztrátorok vagy az óvónők élete se. Először azt hittem, hogy nyaralni hoznak anyáék Párizsba, hogy elfelejtsük kicsit nagypapa halálát, akinek szenvednie kellett a rák miatt, de nem így lett, mert végül ideköltöztünk munka miatt.
Nem volt hatalmas vagy a felső tízezrek házaira emlékeztető a ház, de valahogy még is képes voltam első pillanatra beleszeretni már gyerekként. Vélhetően amiatt is, mert nem modernépület volt, inkább emlékeztetett a régi és gyönyörű építészetre, ami egy kisebb tatarozásra szorult, vagyis én inkább azt mondtam volna akkoriban, hogy arra vár, hogy megmutathassa valakinek a segítségével a valódi pompáját. Nagymamámmal maradtunk ketten és kezdtünk bele a „helyrehozatalba”,  - amíg anyáék intézték az ügyeket és otthon csomagoltak -, már amennyire egy 5 éves gyerkőc segítség lehet egy ilyenben. Sok vidám percet töltött együtt a család, mire mindennek meg lett a helye, de legelőször talán a vidámság és a családi szeretet költözött be a házba.
Az élet könnyebb volt-e a világ „másikfelén”? Nem, egyáltalán nem volt az, de már itt kezdtem el az iskolát, ahova legtöbb esetben Sayfi kísért el. Gyerekként nem tudtam kimondani a nevét, amiből végül az lett, hogy felcseréltem a betűket és a nagyimon ragadt ez a becenév. Új barátokat szereztem, ahogyan új álmokat is. A díjugrató vagy éppen a történész álmok messze sodródtak. Helyette jött az, hogy majd én tűzoltó leszek, vagy mentős, aki másokon segít, hiszen egyszer láttam, hogy miként is mentenek meg ártatlanokat, az életüket se féltve. Nagyi csak mosolyogva hallgatta a történeteket, miközben sétáltunk a parkban, vagy esetleg a játszótéren töltöttük az iskola utáni szabadidőnket. Olykor pedig ő is mesélt arról, hogy miről álmodozott, én pedig szinte csüngtem minden egyes szaván. Sokat segített a tanulásban, ahogyan neki köszönhetően szerettem bele a rajzolásba is, hiszen megtanította azt is, hogy amit el lehet képzelni, azt le is lehet rajzolni, vagy festeni. Sőt, jobb szerettem magam megrajzolni olykor a szereplőket a könyvekből, mint egy-egy mesében vagy éppen filmben megnézni akkoriban. Időközben pedig cserfes, kíváncsi lánnyá cseperedtem fel, akinek az álmai változtak, de ügyeltem arra is, hogy a szüleim vállára ne rakjak még több terhet. Mindig is igyekeztem jó gyermek lenni, akire büszkék lehetnek, még akkor is, ha mindennél jobban vágytam egy testvérre, aki sose érkezett meg. Egy testvére, aki mindig velem van, még akár akkor is, ha messze vagyunk egymástól. Olykor kicsit talán irigykedve figyeltem másokat, akinek megadatott a testvérke, de aztán megtanultam azt is, hogy nem csak az lehet a testvérünk, akihez a vér köt minket, hanem akár az is, akit mi annak választunk, mert annyira fontossá válik a számunkra. A barátaink egyszerre válhatnák akár a családunkká, vagy egy idegen szempár tulajdonosa örökre elrabolhatja a szívünket és mire észbe kapnánk, addigra már ott állsz az oltár előtt évekkel később, hogy kimond újra az igent, amit már előtte oly sokszor megtettél és sorsdöntő volt a kapcsolatotokban.

Sietve rakom le a ceruzát a kezemből és pillantok az előttem heverő rajzra, majd a mesekönyvre, vagyis a lapokra, amiből az lesz. Felkértek egy újabb illusztrációra, amit örömmel fogadtam el, hiszen hetedik hónapban lévő pocakkal nem éppen könnyű rohangálni a gyerek után. Júniusban nem csak egy-két csoport óvódást búcsúztattak el, hanem engem is, hiszen hamarosan már nem mások gyermekei után fogok rohangálni, puszit nyomni a kezeikre, a térdeikre, amikor elestek, hanem a sajátomét fogom a karomba vonni, hogy vigasza és támasza legyek. Reszketek-e olykor, amikor arra gondolok, hogy már csak pár hét, vagyis hónap és a karomban fogom tartani? Igen, nem is kicsit, hiszen bennem van a félsz, hogy jó édesanyja leszek-e, képes leszek-e megbirkózni vele, de aztán elég csak Edmundra pillantanom és tudom, hogy minden rendben lesz. Az ő magabiztossága könnyedén ragad át rám is, vagy éppen elég csak az ölelésébe vonnia, hogy a kétségeimet eloszlassa, hiszen hamarosan már hárman leszünk és szép lassan minden készen is áll arra, hogy betoppanjon az újabb személy az életünkbe, aki mindent fel fog bolygatni.
Olykor még mindig nehezen tudom elhinni, hogy ez valóban megtörténik és a várva vált gyermekáldás bekövetkezett, hiszen emlékszem milyen érzés volt újra és újra reménykedni, amikor késett. Nem, azt senkinek se kívánom, amikor ül és vár, de a végén mindig ugyanaz jön ki: a teszt negatív. Aztán már eljutottam odáig is, hogy nem mertem felhozni, nem mertem úgy megcsinálni a teszteket, hogy más is tudjon róla, mintha csak féltem volna ilyen téren még több „csalódást” okozni, mert reszkettem mélyen legbelül. Féltem attól, hogy netán velem van a baj és miattam nem lehet gyermekünk. Reménykedtem, erősnek mutattam magam, de olykor a mosdók magányában eleredtek a könnyeim, amikor senki se láthatta vagy halhatta, mert újra negatív lett a teszt. Aztán megváltozott egyik alkalommal minden. Nem, nem akartam több tetszet csinálni, sőt, már azon gondolkoztam, hogy esetleg megvizsgáltatom magam, amikor megint remény csillant. Még mindig emlékszem arra a félelemre, ami legutóbb átjárt, amikor végül úgy döntöttem, hogy ismét megcsinálom a tetszet. Tesztről kiderült, hogy pozitív, akkor se akartam elhinni. Jött az újabb és újabb, míg végül orvosnál nem kötöttem ki, hogy biztosra menjek. Nem akartam hiúreményt ébreszteni a családomban. Többé már nem, de akkor ott, azon a napon úgy éreztem, hogy minden megváltozott. 7 hónapja növekszik a gyermekünk a szívem alatt, s ennél nagyobb csoda sose történhetett volna velünk. Úgy érzem, hogy talán olykor kicsit mégis léteznek „tündérmesék”, ahol a vágyak és az álmaink valóra válhatnak. És minden egyes nap hálát adok azért, hogy kismama vagyok, hogy egyszer anya leszek, mert a karomban tarthatom a lányunkat és azért is, hogy a férjem a nehézségek ellenére is mindig kitartott mellettem és nem a könnyebbik utat választva inkább megpróbált volna elválni. Nem, ő kitartott mellettem, ahogyan én is mellette és csak remélni tudom, hogy ez sose fog változni.  

Telefont zsebembe csúsztatom, a táskát átvetem a vállamon keresztben, majd még egyszer végiggondolom, hogy mindent kikapcsoltam-e, amikor pedig úgy gondolom, hogy igen, akkor nincs más hátra, mint előre. Első utam úgyis az óvodába fog vezetni, hiszen attól még, hogy már nem dolgozhatok ott még mondtam, hogy biztosan beugrom köszönni. Főleg, hogy tudom, vannak olyan picik is, akik nagyon várják az érkezésemet, vagy azt, hogy odabújhassanak a pocakomhoz, mint a nyár elején tették már. Utána pedig majd benézek az étterembe is a férjemhez, ha nincsenek sokan, akkor talán még pár szót is tudunk váltani és utána még remélhetőleg időben elérek a kiadóhoz is az eddigi kész vázlataimmal, hogy ilyesmire gondoltak-e a mesekönyvben vagy inkább mást szeretnének-e. Leginkább mi miatt izgultam? Hmm, talán a férjemmel való találkozás miatt, hiszen kérni szeretnék valamit. Szeretnék visszamenni Colmarba pár napra. Szeretném meglátogatni a nagypapám sírját is, beköszönni egy-két ismerősnek, mielőtt a hercegnő megérkezne. Két évtizede nem tettem be a lábamat oda és tudom, hogy titkon nagyi is szeretne még visszamenni a sírhoz, mielőtt belekóstolhat a dédnagymamák életébe. Talán mind a kettőnknek szüksége van arra a némaságra, vagy szeretetre, amit a nagypapa emléke hordoz magában.

„Emlékszem, ott ültem az ölében, és lovagoltatott a combjain, este betakargatott miután elkapta a szobámban lappangó szörnyeket, vagy éppen addig mesélt, amíg álomba nem szenderültem. Viharok idején ölelésébe vont, ha apáék nem értek rá.”

Ha már feleennyire is jó szülők leszünk, akkor azt hiszem nincs miért aggódnunk és csak remélni tudom, hogy amikor lepillant rám, ránk, akkor mosolyog és büszke arra, amivé cseperedtem.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
- || Keresett
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
89
● ● karakter arca :
Danielle Campbell

Madame Rimbaud
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Johanne Jones Tao / Madame Hydra

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Civilek-