Nappali és elõszoba - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:30 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥


Témanyitás ✥ Nappali és elõszoba •• Pént. Szept. 15, 2017 10:48 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

First topic message reminder :

****
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Csüt. Nov. 16, 2017 6:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szer. Dec. 27, 2017 1:02 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


●●●● Vero & Rollo ●●●●

Végre eljött a nagy nap. Az első hivatalos randi. Vagyis még nem az a nap jött, hanem még az előtte lévő, mikor kiválasztom a tökéletes szettet és elkészülök. Nagyon izgultam és nem is tudtam, hogy mit vegyek fel, meg hogy hogyan álljon a hajam, meg igazából semmit. Teljesen össze voltam zavarodva. A múltkor jól elbeszélgettem a nagynénémmel és igazából ő az egyetlen női családtag, akihez szívesen fordulok ilyen ügyben, szóval megkértem, hogy segítsen. A nővérem is jó lenne, de ő nagyon kíváncsiskodna, hogy ki az a lány és mindent tudni akarna róla, amit én nem szeretnék. Vero amúgy is nem olyan régen szült, szóval babalátogatóba is kellett mennem, ezért összekötöttem a kellemest a hasznossal. Elővettem két nagy sporttáskát és elkezdtem telepakolni. Először mentek a ruháim. A ruháim felét biztosan belegyömöszöltem a táskákba. Igyekeztem azért már otthon is válogatni, hogy például melegítőt ne vigyek, mert azt biztos nem vettem volna fel randira. Direkt nem borotválkoztam meg, mert nem tudtam, hogy ezzel a kis borostával és helyenként egy-egy nagyobb szőrszállal vagy teljesen csupaszon a jó. Úgyhogy bedobtam a borotválkozós szettem is. Több parfümöt is betettem, hogy még illatot is tudjunk választani. Amikor minden meglett, a kezembe vettem a két sporttáskát és átmentem a Rimbaud-lakba. Bekopogtam az ajtón és alig vártam, hogy nekiláthassunk.



clothes ||Elég rövidke, de remélem kezdésnek jó lesz  pirulo    ||  ©️



•• I don't like to say I given my life to music. I prefer to say music has given me my life. ••
avatar
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
97
● ● karakter arca :
Shawn Mendes


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szer. Dec. 27, 2017 10:43 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Rollo

Meglepődtem, amikor Rollo az én segítségemet kérte, hiszen azt hinné az ember, hogy talán a nagybátyától is hamarabb kérne ilyen tippeket, hogy miként is kellene menni randira, vagy bármi hasonló. Igaz, azt se hittem volna sose, hogy a férfiak is képesek izgulni, de legalább kiderült, hogy nem csak a lányok képesek nagyon izgulni, áttúrni az egész szekrényt, hogy mit is kellene felvenni. Az etetésen már túlvoltunk, a büfiztetés is megvolt, így nem sokkal evés után már a tisztába is kellett raknom a lányomat. Edmund már dolgozott, Sayfinak is el kellett mennie valahova, Jo pedig a szobájában pihent, szerintem megint bealudt a sok gyógyszertől, de az ő állapotában nem is csoda. Az a fontos, hogy hamar felépüljön és minden rendben legyen.
Amikor megszólalt a csengő, akkor sietve igazítottam meg a Tökmagon még a ruháját, hogy utána a karomba véve induljak el, ha már pont nem aludt, amikor jöttek hozzá is látogatóba. Én is igyekeztem úgy időzíteni mindent, hogy ne pont akkor aludja át a napot, amikor Rollo is jön, hiszen biztosan látni szeretné a kishercegnőt. Sietve nyitom ki az ajtót, majd félrelépve máris beteregetem őt, hogy utána puszival köszöntsem őt is, mint ahogyan szoktam.
- Woow, azt nem mondtad, hogy be is költözöl hozzánk, de ne aggódj, azért még van üres szobánk. – cukkoltam őt kicsit, mire a kezemben pihenő kislányom is a saját kis nyelvezetén kiadott egy-két hangot is. Elmosolyodtam, majd miután becsuktam az ajtót a nappaliba sétáltam.
- Kérsz valamit inni, enni? – pillantok a fiatalúrra kíváncsian, ha pedig lepakolt, akkor Lily-Roset is megmutatom neki. – Szeretnéd megfogni? Ne aggódj, nem olyan könnyű összetörni se, ahogyan megfogni se. – tettem hozzá, mielőtt esetleg elbizonytalanodna. Ha pedig szeretné, akkor biztosan először leültetném Rollot a kanapéra, hogy ott adjam óvatosan a kezei közé.
- Szóval milyen randiról is lenne szó? Azzal a lánnyal, akiről már meséltél? – faggatóztam picit, akár megfogta, akár legkisebb tagját a családunknak.



 pirulo  ahwie   ■ ■ credit



A hozzászólást Veronique S. Rimbaud összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 12:06 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Feb. 04, 2018 12:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


●●●● Vero & Rollo ●●●●


Kicsit még én is meglepődtem magamon, hogy tőle kértem segítséget, de ki mástól kérhettem volna? Olyan lánytól akartam tanácsot kérni, aki már nem az én korosztályom és nem a nővérem, mert akkor örökké azt hallgattam volna, meg mindent ki akart volna szedni belőlem. Vero is biztos kíváncsi, de ő nem kérdez rá mindenre olyan nyíltan, mint ahogy a tesóm tenné. Már a múltkor attól zavarba jött, hogy egy szál gatyában álltam előtte, szóval biztos voltam benne, hogy nem fog olyan dolgokat kérdezni, amitől elpirulnék. Bizony, néha még én is elszoktam. Két nagy sporttáskát pakoltam tele ruhával meg mindenféle dologgal, amire szükség lehetett, aztán átmentem a nagybátyámékhoz. Jobb ötletnek tűnt náluk elintézni ezt, mert az anyám is kérdezősködött volna, meg nem rég született a baba és egyszerűbb volt, ha én mentem és nem ők hozzám.
- Lehet egyszerűbb lenne. - nevetve túrtam a hajamba, hogy igazítsak rajta egy kicsit, amíg a táskák a földön pihentek. Egyre többet voltam náluk, meg amúgy sem szerettem otthon lenni, szóval jó lett volna, de nem akartam zavarni, meg tudtam, hogy csak viccel. Viszont én már tényleg sokat agyaltam azon, hogy el kéne költöznöm ahogy a bátyám is tette, de iskola mellett ez nehezen ment volna.
- Köszönöm, de nem igazán vagyok éhes. - Kivételesen tényleg nem kívántam semmit, lehet az izgulás miatt.
- Persze - mondtam bátran, de azért kicsit féltem, hogy elejtem vagy rosszul fogom meg. Még nem nagyon volt gyerek a kezemben azelőtt. Leültem a kanapéra, hogy a kezembe tudja adni a csöppséget.
- Igen, egy étterembe foglaltam helyet. - Fura volt nekem az egész. Sose csináltam ilyeneket egy lány miatt.




clothes || Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott  doboz    ||  ©️



•• I don't like to say I given my life to music. I prefer to say music has given me my life. ••
avatar
● ● Posztok száma :
131
● ● Reag szám :
97
● ● karakter arca :
Shawn Mendes


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Feb. 04, 2018 3:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Rollo

- Lehetséges, de aztán lehet mégis hamar megszöknél, mert állandóan felébrednék a kisasszonyra éjszaka. – pillantok a fiúra mosolyogva, mert azért neki is tud hangja lenni, amikor felébred, mert éhes, vagy éppen tele a pelusa. Részben ezért is költöztem be hozzá a szobába, hogy ne keljen fel az egész ház, ha indul az estiműszak. – Egyébként meg beszéld meg a nagybátyáddal, ha ő lerendezi anyáddal, akkor felőlem tiéd lehet az egyik vendégszoba. – család mindig összetart, s ha ő inkább menekülne otthonról, akkor tegye meg nyugodtan. Én mindig szívesen fogom látni, ahogyan a férjem is. Az már más kérdés, hogy Edmund mennyire is ráncolná a homlokát, amikor meghallaná az ötletet. Vélhetően nem kicsit, de szerintem a nagy morgós medvéd is meg lehet győzni sok mindenről, csak érteni kell hozzá.
- Rendben van. – mondom neki mosolyogva, ha nem éhes, akkor nem eszik. Inni viszont ha kért, akkor kapott, de nem szíverősítőt. Nem őrültem még meg ennyire.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj se. – utána pedig szépen a kezébe adom. Sőt, még kicsit igazítok is a kezén, hogy jól fogja az unokahúgát. Aki nagy szemekkel figyeli őt, kicsit még a kezével is felé nyúl, ásít egyet, majd a pindurka kezét a saját kis szájába rakja.
- Biztosan minden rendben lesz. Első randi? És elegánsabb, vagy inkább nem annyira elegáns helyet választottál? – faggatózom, hiszen attól is függ, hogy mit is kellene viselnie. A percek múlásával pedig elveszem tőle a kislányomat. – Mars próbálni, mert a végén pont a lényeg fog elmaradni. – mosolyom pedig levakarhatatlan volt az arcomról.


 pirulo   ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 04, 2018 11:59 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szomb. Márc. 17, 2018 12:23 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

Talán már két hét is eltelt, mióta hazaengedtek a kórházból azzal a remek hírrel, de lehet már három is volt. Igazából a napok teljesen összefolytak és a legtöbb esetben alig voltam kapható bármire is. Még beszélgetésre is, a lányommal se sok időt töltöttem. Edmund és a nagymamám foglalkozott vele. Hiába hiányzott, akkor is egyszerűen rettegtem újra a kezembe fogni, mert mi van akkor, ha tényleg csak veszélyt jelentek rá? Nem tudtam ettől a gondolattól szabadulni, így pedig szinte bezárkóztam az egyik vendégszobába. A lehető legkevesebb időt töltöttem a családommal, olykor hümmögtem, vagy csak valami rövid feleletet adtam, amikor beszélgetni próbáltak, de ennyi volt. Tudom, hogy változtatnom kéne, mert ez se helyes, se nem jó, de attól még abban se tudtam hinni, hogy a régi dolgok azok lehetnek. Össze voltam zavarodva és hiába szeretem még mindig a férjemet, vagy a lányomat, akkor se tudtam közel engedni megint őket.
A hűtő is viszonylag üres volt már, ahogyan nassolnivalóból is kifogytunk már, így nem tehettem mást, mint hogy ideje legalább kitenni a lábamat a házból. Maszatot inkább magammal vittem, mielőtt Henry úgy dönt, hogy ennél is barátságtalanabb lesz az új jövevénnyel és elnézve a méreteket. Góliát és törpe jutott eszembe róluk. Egy óra alatt meg is jártam mindent, ahova mennem kellett, sietve állítottam le a motort a ház előtt. Az se érdekelt, hogy az emberek mennyire néztek meg, hiszen nem viseltem most se sminket, pedig lehet jót tett volna, hiszen nem kicsit volt nyúzott az arcom vonásai. Sietve vettem a vállamra a táskámat, benne az új háziállatunkkal. Kidugta aprócska fejét, mire nyomtam egy puszit, utána pedig a csomagtartóhoz sétálva elkezdtem kiszedegetni a szatyrokat. Kettőt is magamhoz öleltem és nem is lett volna gond, ha ügyeskedés közben nem szakad el és hullik a földre a legtöbb dolog.
- A rohadt életbe!! – mondtam bosszankodva, sietve hajoltam le és raktam le a táskámat, csak arra nem gondoltam, hogy a kutya is úgy dönt inkább világot lát. Alig telt el pár másodperc máris kimászott a táskámból és elindult kifelé. – Maszat!! – kiállítottam el magam, mielőtt netán kiszaladna az autók felé. Sietve hagytam szanaszét heverni a kajákat, hogy utána rohanjak, hiszen arra nem számítottam, hogy netán valaki pont jönni fog és van esélye elkapni, mielőtt még bajtörténe. Inkább a paradicsom lapuljon ki, mint a kiskutyánk, aki még csak két napja van nálunk.


 edi    ■ ■ credit



A hozzászólást Veronique S. Rimbaud összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 12:08 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szomb. Márc. 17, 2018 12:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Tudtam, hogy tiszta őrültség, amit művelek. Már az is, hogy minden este Ed nyomába szegődtem, amikor kiment arra a helyre. De hiába a józan ész, mostanság újra és újra azon kaptam magam, hogy elsétálok a házuk előtt. Eszembe sem jutott, hogy vegyem a bátorságot és bekopogjak. Ugyan, mit mondhattam volna? "Szia, Ed. Emlékszel rám? A halott legjobb barátod vagyok, egy kölyök testében. Örülsz nekem?"
Na persze.
A kapuig sem jutottam soha. Csak végigsétáltam a járdán, esetleg megálltam bekötni a tornacipőm, kihasználva az alkalmat, hogy éppen csak belessek, hátha meglátom őt. Vagy a családját. Ma sem volt más a terv. Végigmegyek a jól ismert úton, remélve, hogy... nos, fogalmam sincs, pontosan miben reménykedtem. Talán ez is már egyszerű megszokás nekem, mint Ednek ez esti kis programjai.
Beteges? Abba kellene hagynom? Hiszen miben is reménykedek, mit érek el ezzel?
Éppen ezen járt most is az eszem, amikor a gondolataim közül kiszakított az a bizonyos hang, majd a felém rohanó apró tappancsok. Szinte már ösztönből léptem oldalra és kaptam el a rohanó kiskutyát. Nem úgy tűnt, mintha túlzottan bánná. Kicsit ficánkolt a kezeimben, de én máris öleltem magamhoz és tettem meg azt a pár lépést... felé.
Ed felesége. Persze, hogy ismerem őt. Mindent tudok, ami a barátomhoz köthető.
- Elkaptam a kis szökevényt - jelentettem ki egy nagy mosollyal. Igazából pont úgy viselkedtem, mintha egy nincs-jobb-dolga suhanc lennék, aki imádja az állatokat. Talán a hófehér ing, ami kicsit belerondított a képbe, de ez farmerral nem is olyan különös a fiataloknál manapság, nem igaz? Ahogy az sem, hogy egy fiatal srácot nem érdekli, ha egy kutya összekoszolja a ruháját a mancsaival.
Persze, hogy öleltem tovább, egy pillanatig lemosolyogva rá, kicsit megvakarva a füle tövét. A ficánkoló kiskutya a sajátomra emlékeztetett. Pont ilyen apró volt, amikor megkaptam... és nem sokkal nőtt nagyobbra, amikor Eddel eltemettük.
- Egyedül? Egy nagy adag bevásárlással és egy energiabomba kiskutyával? - kérdeztem rá, ahogy már nyújtottam is felé a kutyát, hogy vegye csak el.
- Ha már a férje nincs itthon... Hadd segítsek - ajánlottam fel azonnal. Bármi van, ott él bennem a segítőkész orvos és ez soha nem fog változni.
Amúgy is, mi különös lett volna a felajánlásomban? Hiszen ismerem! ...csak ő nem engem... Az is csak megkésve ötlött fel bennem, hogy a férj dologgal talán túl sokat mondtam. De bárki megtippelhet ilyesmit, nem igaz? Ráhibáztam.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
158
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szomb. Márc. 17, 2018 1:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

Ha egy kutyára nem tudok vigyázni, akkor a lányomra mégis miként lennék képes? Pláne, hogy majdnem elütötte egy autó… Újra és újra átéltem azt a napot, hiszen csak apát akartuk meglátogatni, ha már végre kicsit tavasziasabb lett az idő, akkor sétáljunk egyet együtt, de aztán minden rémálommá változott. A kiáltások, a kocsi robaja, a vér fémes íze…aztán pedig a kórházban tértem magamhoz. Szerencsére a kislányunknak nem esett baja, de most mégis újra úgy éreztem, hogy reménytelen eset vagyok és nem is értettem, hogy miként tudtam eddig helytállni az óvodában, ha most ennyire nem. Lépteim sietősek voltak, hiszen szerettem volna még idejében a születésnapomra kapott kutyát épségben tudni, de szerencsére valaki megelőzött és könnyedén kapta el. A lendületnek köszönhetően pedig majdnem még neki is ütköztem a férfinak. Arcának vonásai egyáltalán nem voltak ismerősek, így meglepetten pillantottam rá, ugyanakkor hálásan is.
- Köszönöm. – szólaltam meg végül nagy nehezen, miközben figyeltem azt, hogy milyen szeretettel is bánik a csöppséggel. Még bőven akad olyan dolog, amit meg kéne tanítanom Maszatnak, de két nap alatt se lehet csodát tenni. A macskánkkal pedig nem akartam jelenleg kettesben hagyni, hiszen elegendő arra gondolni, hogy már miként legyintette meg véletlen a farkával is őt. Fura belegondolni, hogy Henry nagyobb, mint vélhetően valaha is lesz Maszat, de attól még örültem annak, hogy ilyen meglepetés fogadott a születésnapomon. Sose hittem volna, hogy lesz kutyánk.
- Igen, de szerencsére nem lett baj. – kicsit talán túlzottan is távolságtartó voltam vele. Nem ismertem és egyébként se voltam mostanság arról híres, hogy könnyedén barátkoznék, vagy a kedvességemről, ami régebben túlzottan is jellemzett. Elvettem tőle a kutyát egy újabb köszönöm kíséretében, majd lassan elindultam vissza a kocsihoz, közben pedig kerülgettem a szétszóródott kajákat. Sietve nyúlok a táskámért, hiszen a szanaszét heverő kaják megvárnak, de nem akartam újabb esélyt adni arra, hogy Maszat megszökjön, de a mozdulatban a szavai megállítottak.
- A férjem? Honnan tudja, hogy van férjem? – lassan fordultam meg és kicsit talán gyanakvóan fürkésztem őt. Meg se fordult a fejemben, hogy az események sodrásában esetleg a gyűrű miatt is mondhatta ezt. Inkább csak vártam a válaszára, miközben magamhoz öleltem óvatosan a kutyámat. Végül egy aprót sóhajtottam.
- Sajnálom, csak annyi rosszat hallani mostanság. Inkább jobb óvatosnak lenni. Megköszönném, mindjárt hozok egy másik szatyrot. – utaltam itt a földön heverő szétszakadt papírzacskóra és a széthullott vásárolt dolgokra. Sietve tűntem el a házban, miközben próbáltam megnyugodni és nem túlaggódni az ismeretlen férfi segítőkészségét. Talán már ott is rémeket látok, ahol nem kellene. Egyelőre a hálóba zártam be Maszatot, mert a végén akkor szökne ki, amikor nyílik a bejáratiajtó. Kerestem egy szatyrot és vissza is sétáltam a férfihoz. – Ez talán megteszi és köszönöm, ritka manapság az önzetlen segítség. – közben pedig elkezdtem felszedegetni a dolgokat és belepakolni a szatyorba.

 edi    ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szomb. Márc. 17, 2018 2:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Ed, Ed, Ed. Más sem visszahangzott a fejemben percekig. Mégis igyekeztem figyelni és nem elfelejteni a tényt, hogy nekem semmiről nem szabad tudnom. Csak egy srác vagyok, aki erre sétált és úgy nevelték a szülei, hogy ahol tud, segítsen. Kár, hogy úgy tűnik, máris túl sokat járt a szám. Egy pillanatra meg is dermedtem, amikor visszakérdezett. Honnan tudom, hogy van férje?
Gyerünk Mich, állj elő valami okos válasszal!
- Talán tévedek? Nincs férje? - kérdeztem vissza, csak hogy még egy kicsit húzzam az időt. Éppen csak addig, amíg nem válik túl feltűnővé.
- A gyűrűje - választottam végül a lehető legegyszerűbb magyarázatot, de azért közben lepillantottam a kezére, hogy tényleg van-e az ujján.
- Meg persze nem olyan nehéz megtippelni. Egy nagy családi ház... - intettem azért a ház felé, ami inkább már birtoknak számít, bárhogy is nézem. Valószínűleg hasonlóban laknék is én. Hatalmas falak vennék körbe a birodalmam...
- Semmi gond - bólintottam végül aprót a bocsánatkérésre és már léptem is közelebb a kocsihoz, pontosabban a kiborult bevásárláshoz, hogy amit csak tudtam már elkezdjem felszedni. Majd amint visszatért a szatyorral, már vettem is el és vele együtt kezdtem belepakolni mindent, ami még egyáltalán menthető volt.
- Minden nevelés kérdése. Egy jó szülő tudja, hogy mire nevelje a gyerekét - jegyeztem meg, talán kicsit halkan és reménykedtem benne, hogy ez nem túl különös megjegyzés egy tizenéves szájából. A fenébe is, harminckettő vagyok, nem tizenhét! Hogy máshogy beszélhetnék?
Végül, amint nem maradt más a földön már fordultam a csomagtartó felé és felkapva a másik szatyrot újra fel is festettem a nagy mosolyt az arcomra. Egyetlen szót sem szóltam, csak vártam, hogy behívjon és elvihessem a pultig őket. De aztán csak kicsúszott pár szó. Jobb, mint némán állni.
- Remélem nem veszi tolakodásnak. Esküszöm, nincs semmi hátsó szándék csak segíteni szeretnék - léptem párat a bejárat felé, de végül megtorpantam. Talán túl rámenős vagyok. Nem akarom elrontani a lehetőséget, ha már az ölembe hullott. Bent akarok lenni. Bent, hogy...
...fogalmam sincs, miért.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
158
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szomb. Márc. 17, 2018 7:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

Habozok, nem felelek, mintha egyszerűen nem tudnám, hogy mit is kellene ráfelelnem. Mármint tényleg van férjem, de annyira fura érzés fog el, mintha ő biztosra állította volna, de a kérdésem miatt inkább zavarba jönne és próbálná menteni a menthetőt. Amikor a gyűrűt említi, akkor automatikusan fogom meg azt az ékszert, ami szintén az összetartozásunkat szimbolizálja Edmunddal.  
- De valóban férjnél vagyok, de a családiház nem jelent semmit se. Élhetnék a nagyszüleimmel is, akik gondoskodásra szorulnak. – teszem hozzá, amiből kisebb gyanakvás is kihallatszódott, mert nem tudtam elrejteni és teljesen hétköznapian előadni. Gyerünk már, ne légy ennyire gyanakvó és borúlátó! Nem ilyen voltam, de féltem attól, hogy soha nem fogok tudni már visszatalálni ahhoz az életvidám és energiabombához, aki a baleset előtt voltam. Hogy sose fog elmúlni az önvádaskodás.
Hamarosan pedig már a szatyorral tértem vissza, miközben próbáltam minden fura és kétséget ébresztő érzést eltűntetni. Nem mondanám, hogy sikerrel jártam, de ha már végre egy normális fiatallal hozott össze az élet, akkor ideje lenne kevésbé bunkó módon viselkedni, de néha megvan az elhatározás, de a kivitelezés már sokkal nehezebb. Mély levegő, ezt a pár percet csak túl fogom élni.
Pár másodperc erejéig még a csend is ránk telepszik, egyedül az utcazaja az, ami ebbe belerondít, majd a szavaira sietve pillantok rá. Csodálkozás kiül az arcomra, hiszen mostanság nem túlzottan voltam jó a pókerarcból. Talán igaz, ha rosszpasszban van az ember, akkor sokkal nehezebb elrejteni a valódi érzéseit, vagy legalábbis minden egyes másodpercben megjátszani magunkat.
- Ritka az, amikor a fiatalok közül valaki ezt gondolja és mondja. Inkább lázadni szerettek és bosszantani a szüleiteket. – nem a levegőbe beszélek, hiszen elég csak megnézni a férjem testvérének a családját és tudom, hogy nem lehet könnyű a fiúkkal, illetve az egyszem lánnyal. Még akkor is, ha én imádom őket, de azt is pontosan tudom, hogy velem másképpen viselkednek, mint a saját szüleikkel.
- Azt szokták mondani, hogy minél inkább bizonygatja valaki az ártatlanságát, annál biztosabb, hogy vaj van a füle mögött. – pillantottam rá halovány mosollyal az arcomon, majd az utolsó ételt is beleejtettem a zacskóba. A kocsiban pihenő két másikra pillantottam, majd a fiúra. Csak nem a baltásgyilkost engedem be az otthonunkba. – Esetleg segítenél velük, mielőtt azokat is elejtem? – hangom kicsit barátságosabban csendült és érezhette, hogy nincs benne semmi kötelező dolog. Hálás leszek, ha segít, de ha inkább menne a dolgára, hiszen a fiatalok úgyis mindig azt hangoztatják, hogy mennyire elfoglaltak, akkor se lesz semmi gond.

 edi    ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Szomb. Márc. 17, 2018 9:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



A házra pillantok, mintha egy másodperc erejéig mégis megfordulna a fejemben, hogy talán tényleg a nagyszüleivel lakik itt és őket ápolja. De tudom, hogy nincs így. A látszatra viszont adni kell. Kénytelen voltam megtanulni az utóbbi években. Hiába az őszinteség a legfőbb erény, néha fel kell adni és egyszerűen azt mondani vagy tenni, amit elvárnak az embertől.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy tökéletes lenne a kölyök-álcám. Érzem, hogy most is túl sokat mondtam ezzel a nevelés dologgal, de késő bánat. Meg sem próbálok mentegetőzni, csak aprót bólintok.
- Tapasztalat? - kérdezek vissza a lázadás dologra, de aztán már teszem is hozzá a saját kis megjegyzésem.
- Azt hiszem, én már korábban túlestem a nagy lázadáson - mosolyodok el egy röpke pillanatra, de pár mondattal később újra elkomorodok. Kénytelen vagyok beismerni, hogy talán igaza van. Azért akarom annyira meggyőzni az ártatlanságomról, mert hazudok. Folyamatosan.
Nem mintha bántani akarnám, egyszerűen csak minden egyes lépésem hazugság. Önzetlenség? Talán azért akarok neki segíteni, de nem ez az elsődleges ok. A legaggasztóbb az egészben, hogy már egyáltalán nem érzem magam rosszul emiatt.
- Természetesen - jön az újabb bólintás, ahogy felkapom a két szatyrot, félig magamhoz ölelve, hogy az alját is tartani tudjam és... - ...csak ön után, hölgyem - mosolyodok el. Ezúttal semmi színészkedés nincs bennem. Nem megjátszom az úriembert, ez jön, ösztönből.
Ha pedig megindul előre, már követem is a szatyrokkal a kezemben. Csak valamivel beljebb szólalok meg újra.
- Cserébe kérhetek valamit inni, ha beljebb érünk? - vetem fel. Újabb ok, hogy akár pár percig bent maradhassak. Ez akár arra is elég lehet, hogy szétnézzek. Vajon tele van képekkel az előszoba? A konyhában családi fénykép lóg a falon?
Látni akarom. Látni akarom az életed, Ed.
- Szóval, szabadnapja van, vagy épp nem dolgozik? - abban csak reménykedek, hogy nem jut eszébe visszakérdezni, én miért nem vagyok épp iskolában. Hiába nem először lógok, még mindig nincs meg erre a tökéletes válaszom.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
158
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 12:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

- Nem voltam nagyon lázadó típus, kivéve azt a tényt, hogy egy jó pár évvel idősebb fiúba szerettem bele. – mosolyodom el haloványan, de mégse teljesen őszinte a mosolyom. Nem tudok úgy mosolyogni, mint régebben. Persze, ez is kifejezi azt, hogy Edmund még mindig fontos számomra és kedves emlék visszagondolni a múltra, de a jelen pocsék helyzete mégse engedi azt, hogy teljesen boldog tudjak lenni. Újra és újra belém mar az önvád, hogy miattam van ez az egész, mert nem vigyáztam eléggé.
- Akkor a szüleid biztosan örülhetnek ennek, mármint, hogy nem vagy bajkeverő. – próbálom pontosítani a dolgot, mielőtt netán még megsérteném és hamarosan netán egy paradicsom landolna a kobakomon. Nem vágytam paradicsomfürdőre. Ahogyan társaságra se, de valamilyen fura oknál fogva egészen kellemes volt társalogni vele. Ezt viszont még magamnak is képtelen lettem volna teljesen beismerni, mert túlzottan bizarr dolog lenne, nem?
- Köszönöm és persze. – becsukom a csomagtartót, bezárom a kocsit is, majd bezáródik a kertkapu is, ahol beálltam korábban, csak odáig se jutottam el még, hogy becsukjam. Aztán pedig elindultam befelé. Betessékeltem a házba, ahol megannyi családifotó lógott a falról, vagy a bútorokra rakva lehetett látni. Becsuktam a bejáratiajtót, kibújtam a kabátomból és a cipőmből, miközben magyarázni kezdtem, hogy merre is van a konyha, mert a pultra lerakhatja a csomagokat. Sietve engedtem ki Maszatot a szobából és pillanatokkal később Henry is megjelent, a Jetire emlékeztető macska. Gyönyörű volt, de hatalmas nagy és dús szőrzete is volt. Main Con macskák már csak ilyenek, de viccesen mutatott egymás mellett a két háziállat.
- Remélem nem vagy allergiás a macskákra. – bár az talán hamarabb kiütközött volna, hiszen szobamacska, így az egész lakásban járkálhat. Nincs kitiltva, mint sok helyen teszik az állatokkal.
- Nem dolgozom, gyesen vagyok. Most nem mások gyerekei után, hanem a sajátom után kell rohangálnom, de most a nagymamájával van. – az okát pedig inkább hagyjuk, hogy miért nem hagyták velem kettesben itthon. Mindenkinek jobb és egy idegenre nem is tartozik.
- Egyetemista vagy? – kinézetre annak tippelném, de lehet még csak középiskolába jár. Majd eldől. – Mit szeretnél inni? Van tea, kávé és gyümölcslé is. – közben pedig a konyhába sétáltam, összefogtam egy lazakontyba a hajamat és elkezdtem kipakolni a szatyrokból, amik pedig a földre hullottak azokat megtörölgettem és külön helyre raktam, hogy tudjam meg kell mosni őket fogyasztás előtt mindenképpen, de ha most tenném meg, akkor túlzottan hamar meg is romlanának a zöldségek.


 edi    ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 12:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Kis híján kibököm, hogy én meg pár évvel fiatalabba szerettem. Az a lány... aki miatt az egész veszekedés volt. Persze, hogy újra eszembe kellett jutnia az egésznek és egy pillanatra nemhogy eltűnik a mosolygós kedv, de egészen máshova is kerülök. Az agyam legmélyére, a másik életbe... A rendesbe. Az igaziba.
Nem mintha nem rángatnám ki magam onnan, mielőtt túl feltűnő lenne a változás.
- Ő is lett a férje? A nagy szerelem? - érdeklődök inkább, ahogy kell és illik, de azt inkább nem teszem hozzá, hogy még mindig ugyanolyan szerelmes-e. Az már túllépné az illendőség határát.
Hamarosan pedig úgyis elterelték a figyelmem a képek. Ed élete, képkeretekbe zárva. Legszívesebben ott ácsorogtam volna hosszú percekig, mindent megvizsgálva, amiből kimaradtam. Amiről nem tudok. De megemberelem magam és tovább megyek, egyenesen a konyhába, ahol le is teszem a szatyrokat és könnyedén megfordulva dőlök neki a pultnak.
- Nem vagyok allergiás. Soha nem is voltam - válaszolok egy apró mosollyal, ahogy a betévedő állatokra téved a tekintetem. Nem hajolok le, hogy játsszak velük, csak figyelem őket. Tökéletesen lefoglalják egymást.
- Már rohangál a gyerekük? - kérdezek vissza egy pillanatig egészen összezavarodva. A születéséről tudtam, de az nem volt olyan régen. Mégis belém hasít, hogy valamiről lemaradtam. Valamit nem tudok, amit kellene. El is felejtek magyarázkodni. Végül is, gyes meg miegymás, össze lehet rakni, hogy túl kicsinek kellene lenni ahhoz, hogy rohangáljon.
- Középiskolás - bólintok aprót, aminek kíséretében egy grimasz is kiül az arcomra. Igen, középiskolás vagyok. Újra.
- Egy kávét kérnék - válaszolom végül egy felfestett mosoly kíséretében, de már szinte azonnal teszem is hozzá a számomra fontosabb kérdést.
- Nem bánja, ha megnézném a fényképeket? Boldog családnak tűnnek...
Talán féltékenynek kellene lennem. Dühösnek, amiért Ed elérte, amit akart. Hogy neki megvan mindene, míg nekem újra kellett kezdenem. De belegondolva inkább örülök. Elérte, amiért olyan keményen küzdött.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
158
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 5:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

Egy pillanatra ismét megtorpanok a személyeskérdésének köszönhetően. Nem értem, hogy miért kérdez ilyeneket, vagy hirtelen miért is kelt bennem fura érzéseket az, ahogyan felteszi őket. Mintha csak ismerne minket, de az nem lehet. Emlékeznék rá, hiszen a név és az arcmemóriám is remek, másképpen nehezen lennék óvónő is. Habozok, mint aki mérlegeli azt, hogy mit feleljen rá, mennyi joga van egy olykor fura alak benyomását keltő srácnak tudnia a dolgokról.
- Igen, ő lett a férjem és a gyermekem apja is. Miért érdekel ez annyira? – nem akartam kimondani a kérdést, azt, ami könnyedén tükrözi azt, hogy kicsit gyanakszom, kételkedem benne, hogy mit is akarhat itt. De olykor nehéz magunkban tartani a gondolatainkat és ez most sincsen másképpen. Főleg, amikor egyébként se érzem magam a toppon és nemhogy az érzéseimen olykor rohadt nehéz uralkodni, de még a kiejtett szavakon is mellé. Nah, mindenkinek van olyan napja, napjai, amikor nem tudja tartani magát.
- Akkor szerencse, legalább kisebb az esélye annak, hogy mentőt kell hívni. – kivéve ha netán forró italt kér és sikerül még egy emberre közveszélyesnek lennem, s netán ráborítom. Tudom-tudom, hogy az annyira azért nem veszélyes, de magamat ismerve most még az is megviselne és csak még inkább úgy érezném, hogy jobban tenném, ha nem kerülnék senki közelébe se. Még mindig nem tudom elfelejteni a balesetet, amibe akár a lányom bele is halhatott volna.
- Nem, még nem. Novemberben született meg. – túlzottan is könnyedén jön a válasz. Sietve harapok az ajkamba, hogy végre befogjam. Mi van, akkor ha  feleannyira se jófiú, mint mutatja magát és netán most csak felméri a terepet? Lehet ilyenekről hallani… Jobb, ha minél kevesebbet tud a családunkról, vagy bárkiről ebben a házban. Kicsit újra gyanakodva nézek rá, amikor találkozik a pillantásunk, de igyekszem nem túl rémesen látni a világot.
- És tudod már, hogy mi szeretnél lenni? – pillantok rá kérdőn, hiszen akkor ezek szerint fiatalabb, mint aminek tűnik. – Egyébként még a nevedet se tudom, Veronique vagyok. – mutatkozom be én, mintha reménykednék benne, hogy erről nem fog hazudni, ha mégis, akkor felismerem és tudni fogom, hogy mentők helyett inkább a rendőröket hívjam. Még kész szerencse, hogy jól tudok rajzolni, mert simán lerajzolnám, hogy miként is festett az a bizonyos gyanús alak, aki miatt kihívtam őket, ha addigra el is illanna.
- Rendben és nem, de miért talán a családod nem az? – megint óvatlan vagyok, de hát az őrültek is tűnhetnek jó embernek, de aztán kiderül, hogy a családjukkal se volt minden rendben és emiatt öldökölni kezdenek. A kávét felrakom és türelmesen várok rá, miközben a fogaskerekek tovább kattognak a fejemben. Van egy kép is, ami legalább 6 éves kép. Edmund, Mich és én vagyunk rajta. Mi hárman és soha nem engedtem, hogy levegye onnan a férjem. Mich is örökké a családunk része marad, még akkor is, ha évek óta nincs velünk, de soha nem feledtük el.
- Kész a kávé. Kérsz bele valamit? – pillantok rá kérdőn, miközben kilépek a konyhából és a fiút fürkészem kíváncsian, mint aki kutat valami után.

 edi    ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 6:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Az egy nagyon jó kérdés, hogy miért is érdekel engem... Ennél már csak az lenne különösebb, ha azt is megkérdezném, boldogok-e. Mindketten. Vagyis hárman. De visszafogom magam. Csak a válasz jön félig ösztönből.
- Kíváncsi természet vagyok - mondom ki egy mosoly kíséretében, ami nem biztos, hogy segít átlagos srác benyomását kelteni. Én is érzem, hogy kezdek túlzásokba esni. Hogy kezd széthullani az a bizonyos "új én" álarc és fura vagyok.
- Jobban szeretné, ha nem kérdezősködnék ennyit? - érdeklődök inkább, mintsem akár egy perc gondolkodási időt is hagynék neki. Nem akarom, hogy kitegyen. Most, hogy bejutottam a házba... az egésznek a része akarok lenni legalább erre a kis időre.
A mentős részre nem is felelek semmit, talán egy mosolyt látni az arcomon, de az sem a valódi. A kórház és mentők az egyike annak a sok témának, amiről nem vagyok hajlandó beszélni. Nem feltétlen azért, mert így is túl sok időt töltöttem ott az Ébredés után, sokkal inkább azért, mert ott lehetnék... most is, dolgozhatnék...
Inkább a kávéra terelem a figyelmem és addig is kiűzöm az előző életem minden darabját. Legalábbis a háttérbe szorítom, amennyire lehet. Vissza az agyam leghátsó részébe, be a ládába és kattanjon a lakat. Most nincs időm erre.
- Akkor még egészen kicsi... - kicsi lány. Ezt akartam mondani, de időben félbehagyom. Talán nem is annyira feltűnő, mintha inkább csak elgondolkoztam volna valamin közben. Jobb is így, nem akarom, hogy még inkább gyanakodjon.
Kár, hogy minél inkább próbálok uralkodni magamon, rendesen viselkedni, annál nagyobb hibákat vétek.
- Orvos. Hasi sebész - vágom rá gondolkodás nélkül. Ezúttal érezni, hogy elharapom a mondatot. - De az is lehet, hogy tanár lesz belőlem - teszem hozzá gyorsan. Hiszen Philipék ezt akarták. Efelé terelik a fiukat a mai napig is. Talán én nem küzdök eléggé ellene. Hiszen a kölyök is ennek készült az egész előtt. Gyerekkori álmok meg minden.
- M...Maze vagyok. Vagyis Mason - egy kis torokköszörülés, semmi több. - Apa állandóan leszedi a fejem, amikor becenévvel mutatkozok be valahol - magyarázom meg a kis botlást. Közben pedig más sem visszhangzik a fejemben... Komolyan azt készültem neki mondani, hogy Mich vagyok? Úgy tűnik, teljesen megvesztem. Párszor már megtörtént, hogy rossz nevet mondtam, de mindig gond nélkül sikerült kimagyaráznom, itt viszont kétlem, hogy túl jól venné ki magát a dolog.
Viszont a magyarázkodás és minden helyett, sokkal jobban kezdenek érdekelni a fényképek. Le sem veszem a tekintetem arról a közös képről. Emlékszem arra a napra, amikor készült. Milyen boldogok voltunk. Nem csoda, hogy kicsit lassabban megyek közelebb hozzá, mintha már az is kényszer lenne, hogy elé álljak és jobban megvizsgáljam.
- Nincs gond a családommal. Kicsit kilógok közülük. Néha úgy érzem, csak az öcsém tartozik oda igazán... De azt hiszem ez normális ilyen korban - kezdek bele hosszabban is, mint szükséges lenne, de alig figyelek oda a szavakra, amik elhagyják a szám.
A képet nézem. Magunkat. Hiányzik. Újra elfog az az érzés, ami mostanság egyre gyakrabban tör utat magának. Nem akarom ezt. Nem akarok egy kölyök testében raboskodni! A régi énem akarom, akinek csak ki kellett nyújtania a kezét és már el tudta érni, amit akart az életben. Ha most kinyújtom a kezem, mint ahogy meg is teszem, csak a kép üveglapját érinthetem.
Dühönghetek, csinálhatok, amit akarok, azt az életet már nem kapom vissza.
- Feketén szeretem. Köszönöm - térek vissza a kávéra. Inkább, minthogy a képről kérdezzek. Amúgy is, mit akarhatnék tudni? Mindennel tisztában vagyok.
A tekintetem mégis újabb képek után kutat. Újabb emlékek. Újabb fok a satun, ami anélkül is egyre inkább összeszorítja a mellkasom.
- Ritka, hogy valaki nem digitálisan tárolja a fényképeit - jegyzem meg, ahogy elveszem a kávét, még egy halk köszönetet motyogva. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne nézzek vissza a kis csapatra. Csak és kizárólag Verot figyelem, majd lesütöm a tekintetem pár korty erejéig, mielőtt túl sok lennék.
- Bocsánat. Talán mennem kellene... - igen. Ez a legjobb lépés. Eleve őrültség volt behívatni magam és képeket nézegetni. Az előző életem darabjait, amit úgy tűnik, itt hagytam. Velük.
Túl fájdalmas.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
158
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 7:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

Nem pillantok rá, inkább csak elraktározom a szavait, mint aki utána akarna felállítani egy képet róla, hogy milyen is lehet. Biztos voltam abban, hogy nem fogom tudni egyhamar kiverni a fejemből. Sőt, még az se kizárt, ha végre újra jobban beszélőviszonyban leszünk a férjemmel, akkor neki is felhozom őt, de addig is talán marad a rajz, amiben a fiú vonásait fogom megörökíteni és rájönni arra, hogy vajon ki is lehet őt. Némaságot követően viszont inkább habozok, mint aki nem tudja, hogy kimerje-e mondani azt, amit gondol vagy hallgasson örökre, de annyi ideje hallgatok már, hogy most mégse megy.
- Nem a mennyiséggel van a gond, inkább az a fura, amiket kérdezel. Ilyeneket jóbarátok szoktak kérdezni, vagy inkább olyanok, akik ismernek minket. Mintha… - de inkább megrázom a fejemet, hiszen badarság. Sehonnan se ismerős az arca. Talán tényleg túlzottan kíváncsi és a maifiatalok olykor túlzottan is bizarrok ilyen téren. De lehet velem van a gond és elszoktam már más emberek társaságától. Kórházban se nagyon adatott meg és egyébiránt meg most se voltam éppen olyan, aki társaságiéletet élt volna. Jelenleg nem ment.
- Igen, szereted a gyerekeket? – automatikusan tegeztem már, hiszen fiatalabb volt nálam és valahogy ehhez voltam szokva. Ha zavarja őt, akkor ki fog javatini és próbálom majd tartani magam, de talán szakmai ártalom is volt, hiszen a szülőkkel is mindig átléptünk az Önözésen.
Válasza újfent meglep, de hamar rendezen arcom vonásait, így szinte semmit se olvashat le róla. Jobb is így, hiszen egyre inkább furábbnak érzem ezt a találkozást és mi van akkor, ha nem is véletlen? Lehet kevesebb krimit kellene olvasnom, vagy thrillert mostanság, de jelenleg csak ennyi jutott nekem, a könyvek menedéke és túlzottan romantikus könyvektől hirtelen a falra tudtam volna mászni. – Egyik se éppen könnyű pálya, mitől függ? És miért pont orvos, vagy ha tanáripályát választod, akkor ott mit választanál? – kíváncsiskodtam tovább óvatosan, mert magam sem tudtam, hogy tényleg akarom-e tudni a választ, vagy csak inkább több információt akartam belőle kihúzni. De az se kizárt, hogy csak menekülni akartam. Nem én akartam az lenni, akinek kérdésekre választ kell adnia, hanem hogy ő váljon azzá. Hogy ő legyen a középpontban, ne pedig a családom, mert féltettem őket. Még akkor is, ha éppen hasonlított egy viharos partra az otthonunk, de attól még… szeretem a férjemet és a lányomat.
- Örülök a találkozásnak és emiatt ne aggódj. Régebben volt, hogy két kedves úriember Törpeként mutatott be másoknak. – forgatom meg a szememet, de közben mosolyra görbül rövid időre az arcom, amikor eszembe jut az, hogy Mich és Ed együtt miként szívták a véremet. Tényleg képesek voltak megtenni, hogy Törpének hívtak mások előtt is, hogy ő itt Törpe. Ne aggódj, hallgat erre a névre is. Ilyenkor mindig jól oldalba böktem a góliátokat. Ők nőttek túl nagyra, nem én túl picire. Túlzottan is rég volt már, de most még inkább úgy érzem, hogy hiányzik nekem is Mich. Ő biztosan tudná, hogy mit tegyünk, mit kéne tennünk. Mindig számíthattunk rá és hiába hiszi azt Edmund, hogy csak neki hiányzik a barátja, mert nem. Nekem is… sokszor eszembe jut.
- Gondolom igen, de nem tudom. Mamám nevelt fel szinte, testvérem meg soha nem volt. – vallom be, hiszen a szüleim mindig dolgoztak, közben pedig titkon őt figyelem. Nézem, ahogyan leragad egyetlen egy képnél. Ahogyan megérinti és sietve harapok az ajkamba. Nem kérdezhetek, nem mondhatok semmit se, pedig annyira könnyedén jönne. Ismerte őt? Miért pont az a kép fogta meg, majd végül inkább sietve menekültem vissza a konyhába, mintha attól tartanék, hogy rajta kap, hogy meglestem őt. Nagyot nyelek, de szerencsére a kávé lefő, így megmenekülök, hogy ostobaságot tegyek. Kiöntöm sietve egy bögrébe, de alig, hogy a kezembe veszem a bögrét a kezem remegni kezd, így sietve rakom le a pultra. Mély levegőt veszek és lassan kifújom. Pár másodpercig habozok, de végül újra a kezembe veszem a frissen főtt kávét és máris felétartok vele.
- Úgy nehezebb lenne kiállítani őket, s így személyesebb is. – van köztük frissebb kép is, de a legtöbb régről van. Rólunk, a családunkról, a kismamaságról és egy kép az elvesztett baráttal. Mind-mind egy történetet hordoz magában. Nem csak képek, nem csak díszek, mert jobban mutat tőle a lakás, hanem elegendő olykor rápillantanom, hogy emlékek tömkelege rántson magával.
- A kávédat még meg se ittad. – felelek csak ennyit, miközben felé nyújtom. Nem eresztem őt a pillantásommal, mintha csak arra akarnék rájönni, hogy vajon most valami miatt elfutna, vagy már képzelődőm, netán másról lehet szó. Az ajtó tudja, hogy merre van, de a bögrét nem húzom még vissza, inkább csak várok, hogy elveszi-e tőlem. Talán tényleg megárott a sok könyv és a kevés alvás.


 edi    ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 7:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



- Mintha...? - kapok az alkalmon azonnal. Nem számít, hogy megrázta a fejét. Még ha tudom, hogy a kérdéseim miatt is érzi különösnek a helyzetet, kétségbeesetten kapaszkodok a ténybe, hogy valaki felismer.
Még ha ez közel sem lehet felismerésnek nevezni.
De ha azon múlik, hamar annyiban is hagyom. Tényleg nem célom, hogy kidobassam magam, terelődjön csak a téma. Tökéletes. A kislányuk és a gyerekek.
- Azt hiszem, egy nap majd én is szeretnék egyet - válaszolom kis gondolkodás után. Ha élnék... ha igazán élnék és én lennék, mára már valószínűleg nekem is lenne egy. Pont itt lenne az ideje. Együtt nőne fel az ő gyerekükkel és talán pont olyan lenne a kapcsolatuk, mint Ednek és nekem volt.
De ez már soha nem fog megtörténni.
Az orvosiból viszont még lehet valami. Újra nekifuthatok. Ott vannak előttem az évek és csinálhatom még jobban, mint először. Lehetek még jobb, még több tapasztalattal.
- Mindig is arról álmodoztam, hogy orvos leszek. Mostanra már annak kellene lennem - mondom és mondom, tudomást sem véve a tanárságra vonatkozó részről. Egészen belelendülök és csak megkésve javítom magam.
- Úgy értem, hogyha olyan zseni lennék, mint az orvosok. Előre hozott iskolák, osztályok átugrása. Könnyedén lehetnék már mostanra - annyira nem is tűnik hazugságnak.
Szép mentés, Mich... Maze...
... és ez csak egyre jobb lesz. Törpe. Igen. Nincs benne semmi különös, hogy erre az emlékre kicsit elnevetem magam, ugye? Hiszen külsős szemmel is igazán vicces tud lenni.
- Két kedves úriember? Így nevezte őket akkor is, amikor Törpének hívták? - kérdezek vissza egészen elengedve magam erre a röpke percre. Annyira könnyedén bele tudnék feledkezni az emlékbe. Sőt, rákontrázni! Újabb és újabb ilyen esetekkel előhozakodni.
De őrültség lenne. Sajnos nem csak azért, mert honnan is tudhatnék én ilyesmiről, hanem azért is, mert tudom, utána fájna. Ahogy a képet látva is végigcikázik bennem a fájdalom. Úgy érzem, hogyha nem szakítanám el a tekintetem a képről, képtelen lennék talpon maradni és tovább elviselni.
Inkább kérdezek. Felé fordulok. A kávéra figyelek. Amit végül elveszek. Hiába súgja az ösztönöm, hogy mennem kellene, hiszen semmi keresnivalóm itt. Elveszem a bögrét, egy kicsit szorongatom a két kezemben, aztán jöhetnek az első kortyok.
Legalább időt nyerek a válaszra.
- Köszönöm. Akkor ezt még megiszom - újabb kortyokat tüntetek el, mielőtt folytatnám és megpróbálnék valami magyarázattal előállni a nagy sietségre.
- Tudja, vissza kell érnem biológiára - a lehető legegyszerűbb. Lógok. Viszont vannak olyan órák, amiken fontos, hogy ott legyek. Nem mintha tényleg megcéloznám az iskolát. Képtelen lennék beülni a padba és úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
Tényleg egész sietősre fogom, miközben csak fogy a kávé. Nem rohanok, mégis kezdem úgy érezni, mintha az a kép még most is engem figyelne. Mintha arról mindenki engem nézne, látná, ki vagyok és hogy hazudok.
- Mondja meg a férjének, hogy jól választott. Csak mosolyogjon többet... Törpe - húzom én is mosolyra a szám, miután valahova becsempésztem még egy köszönetet és felé nyújtom az üres bögrét.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
170
● ● Reag szám :
158
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 9:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vero && Maze

- Semmi… őrültség lenne és olykor elménk talán szeret becsapni minket. – nem pillantok rá, mert sose voltam jó hazudozó és most nem akarom, hogy bármi ilyet leolvasson az arcomról. Ezt mindennek lehetett nevezni, de nem volt semmi és nem is az elmém szórakozott, hanem inkább az egész lényem. Mintha olyan után kutattam volna a szavai, a tettei mögött, amik valakire emlékeztetett volna. Vajon mennyire rémes dolog egy halott ismerőst kutatni egy fiatal srácban? Mennyire rémes „kapaszkodni” a holtakba, miközben el kéne engednünk őket?
- Remélem valóra válik az álmod. – szívből kívánom ezt, hiszen az enyémek szinte mind-mind valóra váltak, még akkor is, ha most nagyon úgy fest, hogy minden romokban hever és mindent elveszíthetek, ami a világot jelenti számomra. A férjemet és a lányomat is a bűntudat és az önvádak miatt, de mégse vagyok képes megszabadulni a démonjaimtól. Egyszerűen nem megy.
Szavaira felkapom a fejemet, hiszen nem tudom feledni, hogy mit mondott, még akkor se, ha mások azt mondanák, hogy nyelvbotlás volt. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor túlzottan valami a bőrünk alá férkőzik, a gondolatainkat nem hagyja nyugodni és ez egyre inkább ilyen volt. A sok apró rezdülés, a hasonlóságok, de pont ettől tűnt az egész még nagyobb őrültségnek és el kell engednem. Sose hittem az ilyen dolgokban, így talán nem most kellene elgondolkoznom ezen.
- Talán igen, de kevés ilyen orvos van. Ha valamit akarunk, akkor azért küzdeni kell és idővel valóra is válhat. Ha tényleg orvos szeretnél lenni, akkor biztosan össze fog jönni. – mondom barátságosan, ahogyan mindig biztatni szoktam másokat. Az más kérdés, hogy jelenleg az életem rendbehozatalára kicsi esélyt láttam. Talán még akad is valami Mich által itt hagyott orvosi könyv. Lehet még hasznát is venné. Majd meglátom és eleve Edmundot is meg kellene kérdeznem. Talán tényleg nincs velem minden rendben, egyik pillanatban rendőrt hívnék rá, a következőben meg már könyvet adnék neki. Ideje azt hiszem kipihennem magam és újra átgondolni a történéseket…
- Nem, de attól még mindig tudták, hogy nagyon szeretem őket. – siklik a pillantásom pontosan arra a képre, amit ő is pár pillanattal korábban annyira nézett. Úgy érzem, hogy a torkom kiszárad kicsit, hogy nem kapok levegőt. Miért nehéz ennyire erről beszélni? Miért emlékeztett olykor ez a srác annyira rá? Miért nézte annyira azt a képet? Megannyi kérdés zakatol az elmémben, de egyszerűen egyetlen egyet se bírok kipréselni magamból, helyette inkább a kávét adom át neki.
Már éppen felajánlanám, hogy elviszem. Még annak ellenére is, hogy a történtek óta nem szívesen ülök be autóba, csak ezt senki se sejti a családból és addig jó. Akkor vélhetően elvenné a kulcsaimat és a jogosítványomat is a férjem. Jelenleg legalább csak a saját életemet kockáztatom, de mielőtt mondhatnám neki, hogy szívesen kirakom a sulija előtt, azelőtt ismét megszólal. A mondandója pedig elegendő ahhoz, hogy lefagyjak. Annyira könnyedén hív engem Törpének, mintha bármi joga meglenne hozzá. A mosoly pedig amit produkál mellé. Annyira ismerős, még akkor is, ha az arcberendezés teljesen másabb. Kábán veszem el a bögrét, szinte fel se fogom, hogy megteszem, ahogyan azt se, hogy elsétál és én nem mondtam semmit se. Utána mennék, megállítanám, ostoba dolgokkal vádolnám őt, de képtelen vagyok rá. Helyette csak hosszú percekig állok ott és bámulok magam elé az üres bögrét szorongatva és az utolsó szavakat újra lejátszva…
Mi történt itt? Ki ő valójában?    


 edi    ■ ■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
216
● ● Reag szám :
175
● ● Keresem :
My lovely Bestie neighbor
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba •• Vas. Márc. 18, 2018 9:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Nappali és elõszoba ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Ajánlott tartalom

Nappali és elõszoba
Second Chance frpg
2 / 4 oldal

Similar topics

-
» Nappali
» Nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Rimbaud-lak-