Hálószoba
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:04 am ✥

✥ Yesterday at 11:42 pm ✥

✥ Yesterday at 10:41 pm ✥

✥ Yesterday at 10:37 pm ✥

✥ Yesterday at 10:23 pm ✥

✥ Yesterday at 10:05 pm ✥

✥ Yesterday at 9:59 pm ✥

✥ Yesterday at 9:39 pm ✥

✥ Yesterday at 9:21 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Hálószoba •• Vas. Szept. 17, 2017 5:48 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
1784
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szomb. Feb. 10, 2018 7:36 pm

to; Gale

Mi kell a nőnek?
Tizenévesen az, hogy a korosztályába tartozó fiúk figyelmét felkeltse. Rövid ruhákat vesz fel, bedob néhány kiegészítőt, ellopja anyuci sminkjét és idősebbnek tetteti magát, mint ami. Jönnek az egyetemi évek, még mindig keresi a megfelelőt. Bulizni jár, a rövid ruhái még rövidebbek lesznek, a felsők kivágottabbak, a smink merészebb, a bátorsága nagyobb. Aztán eljön az idő, mikor lenyugszik, ha sikerül megállapodnia, akkor máris nem az a fontos, hogy a külvilág mit gondol róla, hanem az, hogy a választott férfi – vagy nő, kinek mi… - hogyan látja, mikor reggel ránéz. Mert ugye itt már nem tudsz felkelni egy órával korábban, hogy tökéletesítsed a kinézeted, s elhitesd a szerencsétlennel, hogy ő igen, te minden egyes alvás után ilyen frissen és úgy ébredsz, mintha a kifutóról jöttél volna.
A férfi mellett van még az egzisztencia, ami egy nő idővonalát meghatározza, főleg akkor, ha ő már az elején céltudatos és tudja, mit szeretne. Én eredetileg ügyvédnek készültem, már a középiskolában harcoltam mindenkivel, főleg az elnyomó és mindenkit lenéző, menő klikkel. Persze ez csak azért volt, mert én is, mint minden más kitaszított, nyilván közéjük akartam tartozni. Aztán szerencsémre, nem kerültem be a körükbe, s utolsó évre még az is körvonalazódott bennem, hogy nekem a jogi kar nem való. Legalább spóroltunk egy kevéske pénzt. De azt nem viseltem volna el sohasem, ha eltartott nővé válok.
Ha már megvan a munka és a férfi, akkor a nő arra vágyik, hogy legyen egy lakás, melyet otthonnak nevezhet. Ez a hely azért fontos, mert mindig is a menedékeként fog rá tekinteni. A mi otthonunk tükröz mindent, ami bennünk rejlik. Van benne olyan helység, mely kifejezetten azt sugallja, hogy Gale milyen, van olyan, mely rám utal, s vannak a közös terek, melyekben mindkettőnk személyisége benne van. Imádok itt élni, nyugalmat és biztonságot érzek, ha itthon lehetek, még a legszörnyűbb órákban is.
Az elmúlt hetek hoztak némi változást. Azt hiszem mindketten rádöbbentünk arra, hogy nyitnunk kell a másik felé. Többet beszélünk, több lopott pillanat jut egymásra, ez pedig számomra új reményeket adott. Jobban érzem magam, azt hiszem már nem nyomom el a rosszat, mivel nincsen. Egyedül reggelente van fura érzésem, hányinger, fejfájás, néha visszajön a reggeli. Ez több mint két hete megy így, ezért tegnap eljutottam arra a pontra, hogy átlépjem egy gyógyszertár küszöbét és tesztet vegyek. Arra mondjuk nem számítottam, hogy már a vásárlás is más fajta hangulatállapotot idéz elő bennem, mint a megszokott.  Már régen lemondtam erről a dologról, volt egy pont, azt hiszem nem is Blair vetélése, hanem még a sajátom, amikor már elhagyott minden hitem. A sors nem akarja, hogy én boldog legyek, legalábbis azt nem szánja számomra, hogy boldog anyuka lehessek.

Reggel van, szemeim könnyedén pattannak ki, hiszen szinte semmit se aludtam az éjszaka folyamán. Az éjjeli szekrényen található digitális órára pillantok, ami 7:07 –et mutat. A gyomromban van egy hatalmas gombóc, melyet a remény nevelt. Tudom, hogy most már én jövök. Annyit szenvedtem, harcoltam, hogy már megérdemlem ezt az egészet. Galenek nem szóltam, nem akartam őt is feltölteni a reménnyel, a vággyal, hogy aztán a végén velem együtt roppanjon össze. Bár azt hiszem őt már nem is viseli ez meg annyira. Építgetjük itt a világunk, igyekszünk minden kockát a helyére tenni, közben mégis elveszünk. Ha ránézek, látom a férfit, akibe beleszerettem, akiért életem végéig odáig leszek, ugyanakkor azt is látom, hogy ő is kezd belefáradni, s megtörni. Én pedig a világért sem szeretnék lökni rajta még egyet a szakadék felé.
Lassan mászok ki mellőle, ő még jóízűen szuszog mellettem. Máskor elnézegetném pár percig, de egyrészt hajt a rosszullét, másfelől pedig a kíváncsiság. Tudnom kell, látnom kell végre a fényt, mely megmutatja számunka az utat, mely összekap minket, mely megnyugvást hoz. Így hát nem teketóriázok, elvégzem, amit kell, hogy aztán kivárjam a fél – egy perces időkorlátot. Ezalatt már lejátszom a fejemben az első lépéseket, az első iskolai bizonyítványt, az érettségit, a diplomát, mindent látok a lelki szemeimmel. Ám mikor az óra hangos csipogással jelzi, hogy letelt az idő, a pálcikán nincsen elegendő csík, s én egy hangos puffanással rogyok a földre, s zokogásban török ki.
Mert nekem, mint nőnek már nem kellene más, csak egy gyerek, ki kerek egésszé teszi a történetünket.

<3
Song
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
19
● ● karakter arca :
Blake Lively


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Kedd Feb. 13, 2018 6:14 pm

to Debbie


A házasságot a legjobban úgy tudnám jellemezni, mint egy mérleg két nyelvét. Az egyik oldal a férjet képviseli, a másik a feleséget. Az egyensúly akkor teremtődik meg, ha mindketten kellő mennyiségű figyelmet, szeretetet, türelmet teszünk bele, mert mint minden más az életben, egyfajta munka. Nem teher, ha jól csinálja az ember, de előfordulhat, hogy ez a képzet alakul ki benne. A legjobbakkal is megesik, hogy a mérleg nyelve az egyik oldalra billen ki, és akkor észhez kell kapni, mert valaki többet áldozott be, mint kellett volna. Én nem hiszek abban, hogy a nőnek kell vinnie az állandó szerepeket, nem feltétlenül értem ez alatt, hogy én ne lennék lusta, vagy ne venném szívesebben, hogy Debbie csinálja a vacsorát, vagy mosogasson el, de nem azért vettem el, hogy legyen egy élő bejárónőm. Meg tudnánk fizetni, a kelleténél jobban megy mindkettőnk szekere, mégsem szorulunk rá, hogy idegenek takarítsanak utánunk. Én nem vagyok rest a porszívót a kezembe fogni, vagy éppen felmosni, csak vasalni ne kelljen, mert azzal ki lehet üldözni a világból. Debbie nekem a társam, aki szeret pihenni, kikapcsolódni, és karriert építeni. Nem mondom, hogy a kenyérkereső ne én lennék, de az baromság, hogy a hierarchiát is én teremtem meg otthon. A nagyobb költségvetéseket is együtt beszéljük meg, és talán a legutolsó döntésünkben nagyobb szerepet vállaltam, de a nejem tisztában volt vele, hogy az édesanyám szent és sérthetetlen. A halál gondolata is megrémisztett, nemhogy olyan esetben, mikor rádöbbensz, hogy veled is megtörténhetnek a rossz dolgok. Anya tündököl, és apa lesi minden kívánságát, de látszik rajta az idő múlása, és a megannyi kezelés utóhatása. Sápadt, a haja elkezdett hullani, de töretlenül okítja ki a húgomat is, vagy engem, ha valamit rosszul csinálunk. Ő az én mentorom, a keménykezű díva odahaza, és emiatt érzem azt, ha ő el fog menni, akkor összeomlok. Deborah nem olyan, mint ő, sokkal kifinomultabb, talán gyengébb is, de melyik lelket nem szakítaná szét, ha már ennyi negatív esemény érte. A gyerekvállalást egyelőre nem feszegettük, megpróbáltunk a szürke hétköznapokban egymás támaszai lenni, és ami eddig nem jött össze, arra most időt szánni. Milával átbeszéltem a beosztásomat, többször értem haza vacsorára, és az is előfordult, hogy lemondtam a szüleimnél esedékes vacsorát, hogy kettesben lehessünk. Nehezemre esett, de kompromisszumot kötöttünk, hogy megmentsük a frigyünket, így vagy úgy, de nem mehet a kukába hat év. A szerelem átalakul, de ahhoz mi még csak az elején járunk, hogy ennyire könnyedén feladjuk.

A nutella és én egy külön történet, de hogy éppen én váljak egy mesebeli herceggé, aki egy olyan ország fölött uralkodik, mint a Nutellandia, hát kicsit meredek. Napok óta akörül jártak a gondolataim, hogy ennék már egy jó palacsintát, de nem jött össze, így szerintem már a tudatalattim vetíti a képet, hogy mire is vágyom igazából. Az egyik oldalamról a másikra fordulok át, még félálomban vagyok, és a szemem is csak résnyire van nyitva, mikor feltűnik, hogy a mellettem lévő hely üres, és a fürdőszoba ajtaja nyitva áll. Magában ez nem fura, mert Debbie mindig hamarabb ébred fel, mint én, de a következő pillanatban egy éles csattanást hallok, vagy puffanást, első körben nehezen mérem be, aztán jön a sírás. Ezer közül felismerném, már nem az első szívszaggató feljajdulása, mégis reménykedem benne, hogy nem az, mint legutóbb. Felpattanok, a takarót felhajtom, és már rohanok is a nyílászáróhoz, de amit ott látok…földbe gyökerezik tőle a lábam. A feleségem összekuporodva fekszik a padlón, és én azonnal keresem a kiváltó okot, a gyökér problémát, de nem kell sokat szemlélődnöm, mert észreveszem a pálcikát. A gyomrom összeugrik, és forog velem a világ. Mikor hitte, és ez? Miért nem szólt róla, hogy esélyes lehet? A szőke hajzuhatag elterül a földön, és nem látok belőle semmit szinte. Óvatosan lépek át felette, és guggolok le mellé.
- Debbie… - szólongatom, de semmi sem hat rá, így a teljes nevén szólítom meg.
- Deborah.. – lágyan, szinte vajolvadósan kérlelem, hogy nézzen rám, de nem történik semmi. A fizikai érintkezés néha a visszájára fordulhat, de úgy döntök, hogy átfogom hátulról őt, és a hátára simítom az arcomat.
- Debbie…kérlek…nézz rám. – átfogom a hóna alatt, és ha nem szorít túlzottan, akkor felemelem onnan, és a fenekemre ülve az ölembe helyezem, és a hátammal a fürdőszoba szekrénynek dőlök.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



A hozzászólást Gale Thompson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm-kor.
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
44
● ● karakter arca :
Ryan Reynolds


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Kedd Feb. 13, 2018 7:41 pm

to; Gale

Mély levegő, lassan kifúj, a szemekből zúduló könnyeket, lenyel. Próbálok nem megfulladni a hajamtól, ám mozdulni a világ összes pénzéért sem tudnék. Tudom, hogy hiú ábránd volt, hogy nem lett volna szabad belelovalni magamat, ám mégis belesétáltam a csapdába, olyan kecsesen, mint egy őzgida. S tessék, itt az eredmény. Egy összetört szív, darabjaira hullott lélek, mely a fürdőszoba padlóján heverve igyekszik nem a legkiábrándítóbb képet mutatni.
Hallom Gale hangját, tudom, hogy itt áll mögöttem, mégis annyira távolinak tűnik. Képtelen vagyok megemelkedni. Csak azért moccanok, hogy kezeimmel az arcom elé tegyem, hajamat eltűrjem, hogy ne fuldokoljak tovább tőle. Szabályosan zokogok, nem tudom türtőztetni magamat, s már nem is akarom. Annyi mindent nyomtam el mostanság magamban, hogy éppen itt az ideje annak, hogy utat törjön minden magának, s meginduljon. S zokogásom közepette arra leszek figyelmes, hogy védelmező kezek nyúlnak értem, átölelnek, s közre fognak, biztonságot akarnak nyújtani, erőt tölteni a megtört és gyenge testbe. Mély levegő, lassan kifúj. Hátamat neki döntöm Gale mellkasának, de halkan szipogok.
– Én… – sóhajtok, s kezeimmel megtörlöm az arcomat. Nem nézek rá, képtelen vagyok arra, hogy a szemébe nézzek, s lássa rajtam a nyilvánvalót. Szavakba sem lehet önteni mindazt, amit jelenleg érzek. - Nem, megy – szipogom halkan, nagy nyelések közepette, s mivel nincs más opció a felsőmbe törlöm könnyeimet. Annyira vágyok a boldogságunk kulcsára, hogy pár félrevezető jel miatt, belelovaltam magam abba, amiről tudom, hogy lehetetlen. Annyi orvosi szarságon voltunk már, tömérdek vélemény és papír van arról, hogy ne várjak csodát, én mégis elhitettem magammal, hogy lehetséges. Hát tessék, itt az eredménye annak, hogy hagytam magamat naiv gondolatokkal kacérkodni. Most pedig nézhetek Gale szemébe, s kezdhetek magyarázkodni, összekaparni a darabkákat, hogy ne legyen a helyzet még siralmasabb. De egyelőre úgy érzem, hogy nincs ehhez elegendő erőm. Annyi minden kavarog a fejemben, hiába voltak az elmúlt hetek elég kellemesek, mindig is ott volt mögötte az, hogy jön valami, ami tönkreteszi. Hát tessék. Az ostobaságom, a hitem, az, hogy megkerültem őt és nem szóltam neki, odajutatott, hogy most az ölében ücsörgök, mint egy rongybaba. – Sajnálom – bököm ki végül azt, ami szívemet nyomja. Egy selejtnek érzem magamat ismét, nem vagyok megfelelő arra, hogy boldogságot hozzak neki, s csak az idejét pazarolja rám. Én pedig belepusztulok ennek a tudatába, de legfőképpen abba, hogy ezt az érzést folyamatosan elnyomom magamban, s nem mondom ki neki, mert félek. Félek attól, hogy mit válthat ez ki belőle, mit kell az elhangzott mondat után átélnünk. Én jelenleg nem bírok ki egy újabb harcot, megfáradtam.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
19
● ● karakter arca :
Blake Lively


✥ Szeretettel Gale Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Vas. Feb. 18, 2018 4:43 pm

to Debbie


Ott a földön feküdve realizálódik bennem, hogy mennyi veszítenivalónk van, és Debbie mennyi sérülést hordoz a lelkén. Nem tud gyermeket adni, és ezt úgy éli meg, mint a legnagyobb kudarcot a világon. Magamhoz szorítom hátulról, a karikagyűrűmön megvillan a fény, és csendben ringatom, akár egy csöppnyi gyermeket. Értetlen, és vak vagyok rá…a belőle áradó jelekre. Nem vettem észre az eltelt hónapokban, hogy többet engedett el magából…a mosolya megjátszott, tünékeny gesztus, már nem szívből jövő. Az utolsó alkalom azon a bizonyos holdfényes estén volt a csónakban, ahol önmaga lehetett, mert azóta csak szerepeket játszik. Az anyám állapotának romlásával, ő is haldoklik egy kicsit, mert érzi, ha elérkezik a vég, akkor még annyi figyelmet sem fog kapni tőlem, mint eddig. Önző fasz vagyok, ő csak a kedvemre akar tenni, és a bűntudat mardos. Hogy tehettem ezt vele, az igazi szerelem nem elvárások sorozata. Szeretett, de még mennyit kell beáldoznia értem? A hátára hajtom a fejemet, és alulról átfogva a hónalját igyekszem erősebb lenni nála, mert jelenleg nincs magánál. Önkívületi állapot, egy álomvilág rabja, ami most csapdába ejtette, és keményen taszította ki. A percek néma lassússággal küzdenek ellenünk, de eszem ágában sincs elengedni, addig itt fogunk ülni, amíg úgy nem érzi, hogy képes lesz megszólalni. Nem szoktam hasonlót tenni, de ma biztosan nem megyek be dolgozni, és Milának is szólok, hogy mondja le a betegeimet. Nem érdekel, hogy milyen kifogással, de félek, ha most a munkám megszállottja leszek, és így itt hagyom, annak súlyosabb következményei lennének, mint egy széttört tükör, vagy bevetetlen ágy. A háta a mellkasomnak feszül, fáj minden lélegzetvétel, ami külön történik, és tudom, hogy ezen nem tudok segíteni, ha nem fog bejutást engedni a várába. Kérlelem, hogy tegyen valamit, gyengéden szólongatom, de csak előrebámul, és úgy törli le az arcát. A szégyenérzetre semmi szüksége, de csak összepréselem az ajkaimat.
- Nem baj. – nyugtázom a kijelentését, ne higgye, hogy itt fogom hagyni, vagy cserben marad, amiatt mert nem tud szembesülni a ridegséggel, az egy csíkkal, melyet számtalan alkalommal láttunk már. A percek csigalassúsággal telnek, mire megtörli a felsőjébe a szemét, és kifejti a sajnálatot. Nem mondok semmit, mélyen a hajába túrom az orromat, és a tarkójánál döntöm neki a homlokomat.
- Deborah…ne kérj bocsánatot olyanért, amiről nem tehetsz. – fogom át, és kiegyenesítem a lábaimat, hogy most egy kicsit közelebb húzhassam magamhoz. A hátára fektetem az arcomat, és lehunyom a szemhéjamat. Nagyon szeretem, talán most még annál is jobban, mint amikor elvettem, és örök hűséget tettem neki.
- Ketten vagyunk ebben. Angyal. – a samponja illata felszökik az orrnyergembe, és el is tüsszentem magam. Mindketten megrázkódunk, én meg, ha már eltelt az a néhány szekundum, amit szükségesnek tartottam, akkor a feneke alá csúsztatom a kezemet és átfordítom oldalasan. A magzati pózt megtarthatja, de így kényelmesebb mindkettőnknek, és a szemembe sem kell néznie, mert oldalasan igazítom el a haját a combomon. A szőke hajzuhatagba fúrom az ujjaimat, és hol az egyikre csavarom fel, aztán a másikra, mint egy indát, de csendben maradok, és a mellkasa emelkedését, és süllyedését kémlelem.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
44
● ● karakter arca :
Ryan Reynolds


✥ Szeretettel Deborah J. Thompson tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Vas. Feb. 18, 2018 6:27 pm

to; Gale

Lassan jár a mellkasom fel s le. Próbálom nyugtatni magam, elképzelek egy olyan jelent, melyben semmi sem bánthat, nincsen miért összeomlanom. Amelyben nem csak ketten vagyunk, hanem futkoz mellettünk két apróság, akár még egy kutya is. Ahol Gale anyukája jól van, s nézi, hogy unokái jól érzik magukat, ölelést adnak egymásnak. Egy olyan világgal nyugtatom magamat, mely tudom, hogy sosem lesz a mienk, hiszen a kettő együtt nem létezhet. Sírok tovább. Testileg és lelkileg is össze vagyok törve, s ez a pont, azaz egyetlen egy csík átszakította a gátakat.
Az elmúlt hónapok minden elnyomott aprósága jelen van. Sírok azért, mert pár hónappal ezelőtt megbántott, hullanak könnyeim amiatt, mert Blairnél is elment a baba, az is előtör belőlem, hogy Mila nélkül semmi lenne. Minden egyes dolog, mely a szőnyeg alá lett söpörve, most itt van. Letelepszik rám, s nem hagyja, hogy felkeljek, tovább sétáljak és úgy tegyek, mintha minden rendben lenne. Elfáradtam. Az arcomba hulló hajzuhatagot, ismét eltűrőm, nem adom meg a világnak azt az örömöt, hogy ettől most megfulladok. Gale jelenléte felkavar. Egyszerre szeretném, hogy itt legyen és azt, hogy tűnjön el, hagyjon egyedül, had legyek a saját bajom megoldója.
– Menj el – hangom halk, nem is biztos, hogy eljut hozzá az, ami mondok, ezért lassan megemelkedek. Kisírt szemekkel, meggyötört arccal és összetört lelkem minden darabjával nézek fel rá. – Tűnj el innen – sóhajtom a szavakat, s a semmiből jövő hisztériával, elkezdek kalimpálni felé, erőtlen ütésekkel érem őt el, miközben zokogásba török ki, ismét.
– Hogy mondhatod azt, hogy nem én tehetek róla? Egy selejt vagyok, aki nem tudja megadni neked azt, amire a legjobban vágysz, amit megérdemelsz – már nem vagyok halk, a sírás közepette megemelem a hangomat, s kezeimmel egészen addig csapkolódok, míg azokat le nem fogja. Ekkor fejemet a mellkasának döntöm. Testem beleremeg a sírásba, nem tud alábbhagyni, mert én egyre inkább hergelem magamat.
Elmém pedig csúf játékot kezd el játszani velem, mert az eddigi nyugtató álomképbe belelopódzik a sötétség. Eltűnik az egyik gyerek, aztán a másik is, az anyukája már járás képtelen, ott állunk a kórházban, igyekszünk úgy tenni, mintha ez jó dolog lenne, holott tudjuk, hogy az elmúlás ért el hozzánk. S a képbe belekúszik egy idegennő, ki Galehez lép, én már kívülálló vagyok, a kórtermen kívül láthatom ezt a képet. Gale és egy idegennő, együtt örülnek, hiszen kisbabájuk született rögtön kettő.
Mély levegő, egyszer, kétszer és háromszor. A kép eltűnik, elmém úgy dönt, hogy elég abból a játékból, mellyel megvezet. Én mégis úgy érzem, hogy ezzel csak azt akarta sugallni nekem, hogy el kell őt engednem.
– Menj el Gale, jobb lesz neked – mindezt igyekszem határozottan közölni vele, s hogy hitelesebb legyek, meg is emelkedem. Szemeibe nézek, párás, könnyektől átázott íriszeimben fájdalom, szomorúság és élettelenség tükröződik. Egyetlen egy csík, egy apró reménysugár és nézzenek oda, úgy zuhantam össze, mint egy bokszmeccsen ko.-t kapó szerencsétlen.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
19
● ● karakter arca :
Blake Lively


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba ••

Tell me your secrets

Hálószoba
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Thompson rezidencia-