Elhagyatott partszakasz
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Elhagyatott partszakasz



✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Elhagyatott partszakasz •• Pént. Szept. 29, 2017 10:40 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Pént. Szept. 29, 2017 11:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

<< Előzmények

To my bestie

Még mindig sajgott kicsit a fejem, ahogyan az egyik fotós elkapott menekülés közben, hiszen minek kellene mondanom. Még mindig láttam apám dühös arckifejezést, ami csak még tovább torzult, ahogyan meglátta azt, hogy mit is viselek, vagy éppen mit szorongatok a kezemben. Szerintem még a hülyék is kitalálták volna, hogy mi is történhetett a kétségbeesés helyett a liftben. Elsüllyednék-e? Legszívesebben egészen Kínáig és talán vissza se jönnék, az lenne a legjobb mindenkinek, de vajon, ha tényleg képes lennék eltűnni, akkor képes lennék elfelejteni is őt? A testem még mindig nem felejtett, ahogyan elmém és a szíven borsónyi része se. Még mindig szinte magamon éreztem az érintéseit, a csókjának az ízét, hevességét, vagy erős karjait, ahogyan magához vont. Vagy azt a mámorító pillanatot, amit neki köszönhetően kétszer is átélhettem.
Idegesen pillantottam körbe, amikor is megláttam azt, hogy hova is sikerült elszaladnom a tömeg, a káosz elől, legalábbis ami a felszínt illette, mert mélyen legbelül a káosz nem múlt el. Sőt, igazán még csak most kezdett el szép lassan szétterjedni a testemben és bekebelezni, a tetteimmel szembesíteni. Hirtelen úgy éreztem, mint aki fuldoklik, s pontosan arra vágyik, azt gondolja, hogy az menthetné meg, aki ebbe taszított részben. Korlát alatt habozás nélkül átbújtam, hiszen jól ismertem ezt a helyet, mert mindig idemenekültem minden elől, vagy ha békességre vágytam. A növényzetet kicsit arrébb toltam, ahogyan beljebb sétáltam. A talpamat biztosan kicsit felsértettem, de nem érdekelt, hiszen hamarosan már a Szajna egyik elhagyatott partján voltam. Inkább a növényzet volt az úr, nem pedig az ember. Leterítettem a ruhámat, a cipőmet és a táskámat magam mellé ejtettem, ahogyan letelepedtem rá. Lassan dőltem hanyatt, hogy a kéklő égboltra pillantsak, amin ezernyi csillag ragyogott, mintha ez egy csodálatos este lenne.
Vajon ez az volt? Vagy csak egy újabb baklövés, egy újabb őrült tett, ami miatt megint be fogok zárkózni? Szememet lassan hunytam le, hallgattam a víz dallamát, a falevelek dallamát, ahogyan a szél beléjük kapott, de békesség helyett újra ott voltam. Láttam a pofont, láttam azt, ahogyan beszorulunk a liftbe. Ajkainak forró és perzselő érintését szinte még mindig az ajkamon éreztem, aminek köszönhetően automatikusan húztam végig az ujjamat az ajkamon, hogy utána sietve megrázva magam felüljek és megpróbáljam kizárni az elmémből, ami nem igazán ment. Mi történt? Miért nem tudom kiverni a fejemből, miért érzem ezt a kettőséget? Egyszerre akarok felejteni és egyszerre akarok újra előtte állni. A felszín alá látni, mintha az amit kaptam nem lett volna elég, csak arra, hogy felkeltse a figyelmemet és minden erőfeszítésem ellenére se tudjam kizárni őt a gondolataimból. A dühös pillantása, a mosolya, a gyengédsége, a bókjai, amik olykor mélyre hatoltak, míg máskor mellé fogott vele… Mintha csak a fent történtek csak egy bevezető út lett volna egy sokkal kuszább ösvényhez.
Sietve töröltem le a könnyeimet, majd pedig elkezdtem írni egy üzenetet . Szükségem van rá, nem tudok hazamenni, nem tudom, hogy merre kellene elindulni, mintha a kitaposott ösvényemről egyszerűen csak lependerített volna, mint egy orkán. A lábamat felhúztam, átöleltem a karommal és figyeltem a víztükrében megcsillannó éjszakai fényeket. Az illata még mindig képes volt megrészegíteni, fogva tartani és annak köszönhetően, hogy az ingjét viseltem még inkább éreztem. Nem akartam érezni őt, de el akartam veszni újra az illatában. El akartam lökni magamtól, de még se. Talán tényleg megégettem magam? Lehetséges az, hogy egyszerre utálj valakit, bosszantson, ha rágondolsz, az ahogyan viselkedik és egyszerre legyen vonzó, babonázó és olyan tűzet ébresztő, amiben újra és újra megperzselődnél? Nem tudom magam se, de mielőtt újabb idióta gondolataim támadhattak volna meghallottam az autóajtajának a csapódását, mire sietve pillantottam hátra.
- Itt lent vagyok! – csendült kissé erőtlenül a hangom, ami nem volt rám jellemző. Elvesztem és nem találom ebből a tűzből, erdőből a kiutat. Inkább csak újabb veszélyt és bonyodalmat látok, amit el akarok kerülni, de még se. Talán részben önként akarok belesétálni a csapdába és ott ragadni, míg csak lehet. Sietve nyúltam a telefonomért, hogy világítással jelezzem, hogy merre is vagyok. Fel kellene állnom, de nem megy. Nem süllyedhetnék el? A víz nem moshatná el az érzéseimet? Nem mutathatna utat, hogy merre is menjek ebből az erdőből, hogy újra szabad lehessek?
Nem akartam közel engedni, de sikerült neki. Ez ijesztő volt, túlzottan is, mert egy ismeretlen világba csöppentem ennek köszönhetően…


 hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Vas. Okt. 01, 2017 2:02 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my bestie

Ma este is úgy bújtam be az ágyba, hogy a telefonom kijelzőjét bámultam. Fel kellene hívnia, miért nem keres egyáltalán? Azt hittem, vagyis inkább reméltem, hogyha lelépek, átgondolja a dolgokat, és majd néhány nap múlva után jön. De a napok telnek, ő pedig egyáltalán nem keresett még. Tényleg ennyire megbántottam, ennyire fél és ennyire gyáva? Nem tudom, hogy meddig használhatom még ki Darren vendégszeretetét, nem élhetek a nyakán sokáig, hiszen neki is van élete, és bármennyire is gondoskodó, kétlem, hogy az én arcomat szeretné bámulni egész nap. Viszont holnap orvoshoz kell mennem, végre láthatom majd a picikémet és hallhatom a szíve dobogását. A kilátástalanságomban is örömmel tölt el a gondolat. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk, hogy hogyan fogok helyt állni mint anya, hogyan fogom egyedül nevelni, de az biztos, hogy már most ő életem legfontosabb kis emberkéje és senki miatt nem fogok lemondani róla soha. Nem vagyok az anyám, és jobb gyerekkora lesz, mint nekem volt. Megfogja kapni tőlem szívem összes szeretetét. A telefonnal a kezemben sírtam magam álomba, gondolatok cikáztak a fejemben és bár próbálok erős maradni és kitartani, mégis minden nappal egyre kétségbeesettebbnek és elhagyatottabbnak érzem magam. Mély álomba merültem, végre a boldog tudatlanság uralkodott végig rajtam, nem álmodtam semmit, nem gondolkodtam, csak kezemben szorongatva a telefont békésen aludtam. Addig a pontig amíg a telefonom hangja és rezgése fel nem ébresztett. Kellett néhány perc amíg magamhoz tértem és felfogtam, hogy SMS-em érkezett. Kissé kótyagosan pillantottam rá a képernyőre azzal a reménnyel, hogy Serge neve fog villogni a képernyőn. De nem ő volt. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy a vágyott férfi üzente helyett barátnőm neve villog a kijelzőn. Megnyitom az üzenetet és háromszor végig kell olvasnom amíg felfogom annak tartalmát. Nem szeretem ha az éjszaka közepén ébresztenek fel, de az üzenet alapján Pandának nagy szüksége van rám, és tudom, hogy ellenkező esetben ő is kipattanna az ágyból, úgyhogy gondolkodás nélkül mászom ki a takaró és párna rejtekéből. Hosszabb kutakodás és válogatás után végül bepakolom a táskámba egy nadrágot és egy pulcsit. Nincs nálam sok ruha, de ezt a két darabot még nélkülözni tudom. Fogalmam sincs mi történhetett, de nem hagyhatom, hogy a legjobb barátnőm ruha nélkül menjen haza. Vagy bárhová. De....miért is vár rám meztelenül? És mi történhetett a ruhájával? Két csomag papír zsebkendőt is a ruhák mellé pakolok. Lehet, hogy mindkettőnknek szüksége lesz rá. Rápillantok az órára, lassan éjfél is elmúlt már, honnan fogok ebben az órában piát venni neki?
Csendben lopakodok ki a szobából, hogy ne ébresszem fel Darrent. A konyhában gyorsan szemügyre veszem a szekrények tartalmát amíg végül találok egy fél üveg vodkát az egyik polcon. Ne haragudj Darr, holnap majd veszek neked egy másikat. A táskám mélyére rejtem az átlátszó üveget is, és kissé bűntudatot érezve lépek ki a sötét utcára. Pötyögök egy gyors választ a barátnőmnek, hogy tudja most indultam el. Remélem tényleg nagyon fontos, nem szép dolog az éjszaka közepén kiverni egy kismamát az ágyából. A taxi csendesen fékez le a ház előtt, leadom neki a címet és izgatottan de aggódva várom, hogy megérkezzek és megtudjam mi történhetett a mindig kiegyensúlyozott és távolságtartó barátnőmmel. Óvatosan tapogatózom a sötétben, szemem még nem szokott teljesen hozzá a fényviszonyokhoz. Most már valóban kíváncsi lettem, hogy mit keres egy ilyen elhagyatott helyen az éjszaka közepén. Hangja megtöri a természet csendjét és gyomrom görcsbe rándul, olyan erőtlenül és kétségbeesetten cseng. Óvatosan tapogatózok a fény és a hang irányába, nem szeretek megbotlani valamiben és eltaknyolni.
- Minden rendben van? Mi történt veled? kérdezem amikor végre leérkezem mellé. Végignézek rajta, és bár megnyugtat a tudat, hogy nem teljesen meztelen, de azért arra a férfi ingre még magyarázatot kell adnia. Bár igazság szerint örülnék neki, ha végre azt mondaná, hogy felszedett valakit, amióta ismerem egyedül van, és bár próbáltam biztatni, hogy legyen nyitottabb a férfiakhoz, de soha nem jártam sikerrel.
- Itt van minden amit kértél. szedem elő a táskámból a ruhákat, zsebkendőket és a fél üveg vodkát, hogy átnyújthassam neki.
- Azt hiszem van miről beszélgetnünk. Mesélj, mit keresel itt az éjszaka közepén, egy szán ingben, amit ha jól látom nem is a tied? kérdezem tőle és kíváncsian várom, hogy elmesélje mi történt vele.
- Az én életem sem úgy alakul ahogy azt szeretném. Pár hete amikor beszéltünk még minden rendben volt, most meg minden a feje tetejére állt.  
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Vas. Okt. 01, 2017 8:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my bestie

Sose hittem volna, hogy valaha így fogok érezni, hogy ez a kettőség ennyire erős lehet. Könyvek lapjain megannyiszor lehet olvasni hasonló érzésekről, de nem hittem benne sose, hogy a valóságban is létezhet-e ilyen. Olyan volt az egész, mintha csak a forgó szél nem pusztított volna el mindent, csak egy részedet, hogy azt magával vigye, akár akarod, akár nem. Menekülni szerettem volna, elbújni a világ elől, vagy éppen az a szempár elől, amit még mindig magam előtt láttam. Mindegy volt, hogy lehunytam-e a szemeimet, vagy nem, mert akkor is képtelenség volt menekülni. Egyszerre akartam volna elűzni őt a gondolataimból, az érzékeimből és egyszerre kapaszkodtam volna bele is. Vágytam arra az érzésre, amit ébresztett bennem, még akkor is, ha túlzottan ijesztő és ismeretlen volt, ahogyan azt is képtelen voltam belátni, hogy pontosan milyen hatással is lehetett rám. Egyszerűen csak menekülni szeretnék, de még se tehetem meg, hiszen az ingje ölel körbe, mint valamiféle fura védelmező a hideg szellővel szemben, vagy éppen a kíváncsi szempárok elől. Az illata még mindig áradt belőle, körbeölelt és magával rántott az emlékek mocsarába, hiszen ez nem volt más, mint egy mocsár, ami elnyel és többé nem szabadulsz… Karomat összefontam magam előtt, az inget még inkább bőrömhöz szorítottam, mintha csak így akarnám egyben tartani magam. Nem akarok haza menni, nem akarok őt újra látni, nem láthatom, mert túl veszélyes lenne. Mindenkinek kijár a boldogság, de ez vajon az lenne? Nem, ez őrültség! Ő csak egy idióta és elkényeztetett királyfi! De alig, hogy ezzel próbáltam nyugtatni magam, elűzni őt, aztán mindig eszembe jutott az a pár őszinte pillanat, amikor a szellő túlerősen feszült neki a falaknak és bepillantást engedtünk a lelkünk mélyére, ami a felszín alatt lappang.
- Minden rendben van? – kérdezek vissza keserű nevetéssel, miközben egy-két könnycseppet törlök le arcomról, amik a holdjátékában ezüstösen csillannak meg orcámon, a bőrömön, de már a mélységbe nem zuhanhatnak velem. Helyette csak lesöpröm őket, mintha csak idegesítő koszok lennének az arcomon. – Semmi sincs rendben.  Rohadtul nincs rendben! Túl nagy őrültséget tettem! Hogy lehettem ennyire ostoba!? – nyögöm ki újra azt, amit már részben az üzenetből is megtudhatott. Többet kellene mondanom, de még se tudom, hogy miként kellene kezdenem.
- Köszönöm, te vagy még mindig a legjobb és bocsi, hogy ilyen későn üzentem. – elveszem tőle a pulcsit, sietve bújok bele, hiszen már szétfagytam, majd pedig jöhet a nadrág is, aztán pedig visszaülök a helyemre, a lábamat felhúzom, átkarolom, majd az üvegért nyúlok. Sietve húzom meg egy-két korty erejéig, majd kisebb fintor kíséretében elemelem az ajkaimtól.
- Nem, nem az enyém. Nem lett még kedvenc viseletem a férfiing, de más lehetőségem nem volt, ha csak nem akartam fehérneműben távozni a mai jótékonysági estről. – nevetem el magam ismét, hiszen még mindig nem tisztán értem, hogy miként is keveredhettem ilyen helyzetben. Hallom amit mond, de hirtelen még se tudok azzal foglalkozni, hogy mi lehet a baj nála. Ahhoz túlzottan kínoznak a gondolataim, a tetteim súlyai, így inkább újra az üveget ajkamhoz emelem, hogy igyak belőle, mintha az bármit is megoldhatna.
- Holnap tele lesz az újság az egésszel, hiszen igazán pikánsra sikeredett számukra az ártatlannak induló estély. Eiffel-torony egyik éttermében rendeztek jótékonysági estet, ami nem is lett volna baj, ha az idegesítően, beképzelt és felszínes Tökfej nem állít oda hozzám. – hangom viszont elárulja azt, hogy még se lehetett vele akkora gond, legalábbis valaminek kellett történnie. – Először fizetni akart azért, hogy lefeküdjek vele. Elhiszed, hogy valaki kurvának nézett? – újabb nevetés még a fejemet is megrázom két korty között, de szinte esélyt se adva válaszra folytatom tovább a dolgot. – Tudod, hogy mennyire gyűlölöm az arrogáns, beképzelt férfiakat, akik azt hiszik, hogy egy mosolyuktól mindenkinek eláll a szava és máris szétteszik a lábukat. Én felpofoztam ma egy ilyet, majd leöntöttem narancslével, vagyis a sorrend fordított, de megtettem… aztán… - kezdek bele, de hirtelen elakadok és ajkamba harapok. Szinte még mindig magamon érzem az érintését, a testének közelségét, leheletét, ahogyan bőrömet cirógatja, s leginkább azt gyűlölöm az egészben, hogy kezdem úgy érezni magam, mint egy idióta tinédzser, aki vágyik valamire, vagy elég csak rágondolnia, hogy újra az érzések szinte teljesen átjárják a testét. Inkább pedig az üvegbe fojtom a szavaimat, hogy az eddig hallottakat legalább legyen ideje feldolgoznia az eddig hallottakat. Ismer már annyira, hogy tudja nem volt szokásom senkit se felpofozni, inkább elsétálni szoktam. Az pedig várható volt, hogy majd jobb a kérdés, hogy „aztán mi történt”, de azt hiszem szükségem volt nekem is pár percre, hogy ne kerüljek a történtek hatása alá feleannyira se, mint tenném.

 hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Kedd Okt. 03, 2017 7:47 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my bestie

Én lennék a világ legrosszabb barátja, ha az SMS-ére nem ugrottam volna ki azonnal az ágyból, legyőzve a rajtam uralkodó fáradtságot. Főleg azzal a tudat, hogy ő soha nem hívna az éjszaka közepén, ha nem lenne fontos. Azért szükségem van néhány hosszú percre amíg életet lehelek újra magamba, de a gondolat, hogy valami fontos dologról lehet szó, elűzi az álmot a szememből és újult erővel vágok neki az éjszakának, hogy megtaláljam őt. Aggódom, hogy mi történhetett vele, mi az ami ennyire összezavarta. Addig sem gondolok saját nyomoromra, a kilátástalanságra ami körbeölel az elmúlt napokban. Ha van rá lehetőségem, hogy meghallgassam őt, segítsek neki, akkor meg is fogom tenni, nem számít hány óra van, nem számít milyen fosul érzem magam. Sosem voltam az a fajta ember, aki saját magát helyezi előtérbe. Nincs sok barátom, és Panda az egyik legfontosabb ember mind közül. Nem teljesen tudnám megmondani, hogy mikor kezdődött el a kapcsolatunk, mi volt az a pillanat, amikor mindketten úgy éreztük, hogy teljesen meg tudunk bízni a másikban, elfogadni és élvezni a másik társaságát. A taxiban szinte percenként figyelem az órát, bár nem tart sokáig az út, nekem mégis úgy tűnik, mintha a percek órákká alakulnának át pusztán néhány másodperc alatt. Megkönnyebbülten szállok ki az autóból, és követem barátnőm hangjának irányát, hogy aztán alig néhány másodperc után megpillanthassam őt. Hangja egyáltalán nem nyugtat meg, látszik rajta, hogy most nem teljesen önmaga. Normális esetben most örülnék neki, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy végre – talán – sikerült közel engednie magához valakit. Arckifejezése, és hangjának rezdülése viszont tényleg megrémiszt. Miután átadok neki mindent még egy ideig álldogálok, őt figyelve, majd lehuppanok mellé. Nem szólalok még meg, hagyom, hogy kibeszéljen mindent magából. Magamból kiindulva tudom, hogy az könnyít leginkább a lelken, ha kiadhassa mindazt magából ami bántja. A kérdéseimmel ráérek később is. Jobban összehúzom a cipzárt a kabátomon ahogy a szél felborzolja a hajam. Az őszi levegő, most már nem alkalmas az éjszakai szabadban ücsörgéshez. Remélem egyikünk sem fog felszedni egy jó kis náthát, ki tudja Panda mióta üldögél itt kint egy szál semmiben. Szemöldököm egyre jobban felszalad ahogy belelendül a mesélésbe. Amikor olyan tanácsot adtam neki, hogy ideje lenne felszedjen végre valakit, nem pontosan így gondoltam. Nem mintha ezzel lenne valami baj, de ismerem őt, tudom mennyire lelkiismeretes, és ez a tette még jó ideig nyomasztani fogja a lelkét.
- Kurvának? Téged? Ez nevetséges... nem tudom milyen idiótába botlott bele, de az, hogy valaki a mellettem ülő nőt prostinak nézi nem éppen éles észjárásra utal. Türelmesen hallgatok, jobb kezemmel magamhoz ölelem amennyire csak tudom, majd miután befejezte a mondandóját szólalok csak meg.
- Pandora! Mindenki követ el néha hibát, ne érezd magad rosszul. Ez csak azt bizonyítja, hogy te is ember vagy, akinek vannak vágyak, és szüksége van arra, hogy megkapjon mindent amit szeretne. Ne foglalkozz a pletykákkal, sem az újságírókkal. Tudom...ismerlek téged...tudom, hogy mi járhat most a fejedben, azt is sejtem, hogy mennyire nehéz, de ne okold magad miatta. nem kérdezem meg, hogy mi történt, hiszen a hülyének is nyilvánvaló, hogy mi történhetett. Ha szeretné, majd úgy is tovább meséli, nem akarom, hogy a hülye keresztkérdéseim miatt esetleg még rosszabbul érezze magát.
- Nagyon tenyérbemászó alak lehet, ha megütötted őt. Bele sem gondolni, hogy mit mondhatott neked. Azon kívül, hogy lekurvázott. Már az is megért egy pofont. Úgy látszik mostanság mindkettőnknek kijut az idióta férfiakból, több is mint elég. Nem értem, hogy miért nem tudják tisztelni és megbecsülni a nőket maguk körül.
- Tudom, hogy nem így tervezted az estédet...de...most már nincs értelme annak, hogy nyomaszd magad. Megtörtént. Próbáld meg elfelejteni. simítok végig a hátán, majd a messzeségbe bámulok, az Eiffel torony fényeire.
- Valami többről van itt szó igaz? Megmozgatott benned valamit? Többnek érezted puszta szexnél? nevezem végül nevén a dolgot, és türelmesen várakozok arra, hogy összeszedje gondolatait és folytassa mindazt ami a szívét nyomja.
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Csüt. Okt. 05, 2017 9:28 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my bestie

Ennek nagyon nem így kellene lennie, nem ezt kellene éreznem, egyszerűen az egész kész őrültség. Nem csak az, hogy lekevertem valakinek, hanem azt, hogy akkora vágyat ébresztett bennem, hogy egy liftben képes voltam elveszteni a fejemet. Szégyent hoztam-e a családra? Nem kizárt, ahogyan sokan már várják a következő ballépést is, de azt is tudtam, hogy nem akarok apám színe elé kerülni, mert vélhetően az se tetszett már neki, hogy nem jelentem meg a kötelező üzleti vacsoráján, de hogy még pont azzal zavarják meg, hogy valakit leöntöttem és „felpofoztam”, majd egy szál ingben ténferegtem elő a liftből kócos hajjal, és kissé kába tekintettel. Azt hiszem, hogy nem kérdés az, hogy ennek még több következménye lesz, mint azt bárki is gondolná.
Nem tudom, hogy miként kellene neki kezdenem, nem értem, hogy miért érzem még mindig azt, hogy legszívesebben azt a bájgúnárt még mindig felképelném. Miért akarok egyszerre mellette lenni, miért akarom azt, hogy a lehető legtávolabb legyen tőle. Nem értem, hogy miként lehetett ekkora hatással rám, vagy éppen mit kellene tennem, mondanom. Hirtelen úgy érzem, hogy most kellene eltűnnöm, mielőtt még forróbbá válik a talaj, mert bármennyire is élt bennem ez a kettőség, mert még mindig úgy éreztem, hogy valamennyire perzsel a szellő. Egyszerűen csak égetetett, mintha a hideg szellő is hirtelen újra perzselővé vált volna, vagy éppen nem is a szellő simogatta volna a bőrömet, hanem inkább újra az ő érintését éreztem volna, vagy éppen testének forróságát.
- Ugye, hogy az? Komolyan, nála idegesítőbb személlyel még nem találkoztam. – az más kérdés volt, hogy nem csak az önteltsége miatt gondoltam ezt, hanem amiatt is, hogy ilyen hatással volt rám. Sietve húztam meg újra az üveget, pedig sose rajongtam igazán az alkoholért, de most mégis jól eső érzés volt, ahogyan kicsit mart, ahogyan a tudatomra egy kisebb halovány köd kezdett el telepedni.
- Ne okoljam magam? Ez most vicc Domi? Felrepedt valaki szája miattam, még ha meg is érdemelte, de tudod, mi a legrosszabb az egészben? Hogy nem sokkal később hagytam, hogy azokkal az ajkakkal felperzseljen! – temetem arcomat a kezembe, a hajam előre bukik szintén, ahogyan előredőlök és még inkább felhúzom a lábaimat, mintha már csak ez a fajta védőbástya maradt volna és már semmi több. – Nem te virítottál egy szál ingben, miután kiléptél egy liftből. – nevetem el magam keserűen, mert elég beszédes volt a sok vaku és társai, vagy éppen apám pillantása, hogy inkább másik bolygón akarjak lenni.
- Tudod, az a nyálas, tenyérbe mászó képe mellé, még öntelt is volt, mint aki tényleg azt hinné, hogy mindent megkaphat, vagy mindenki fejet hajt előtte. Mint egy kis király, nem is értem, hogy mire ennyire öntelt. – rázom meg magam, mert tényleg nem értem. Színész, ha jól sejtem, így pedig olyan nagydolgot még se tett, hogy ekkora arca legyen, ami kész csoda, hogy befért abba a terembe, vagy éppen a liftbe.
- Elfelejteni? Tudod, szinte én könyörögnék leginkább az amnéziáért, ha ez tényleg így működne. – lemondó sóhaj bukik ki ajkaim között és megrázom a fejemet. – Egy liftben, érted egy liftben! Én nem szoktam ilyet tenni, nem szoktam vágyni senkire se ennyire! – nem, mintha nem is én lettem volna azokban a pillanatokban, pedig én voltam. – Őrültség mi? – nevetem el magam keserűen a kérdéseire adott kérdésemen, majd pedig a fejemet a vállának döntöm, miközben az üveget magamhoz ölelem.
- Ennek semmi értelme nincs, hiszen legszívesebben hagynám megfulladni a tengerben, megfojtanám egy kanál vízben, de még se tudom feledni. Egy pillanatra a falak megrepedtek, s ahogyan én, úgy ő is látott valamit a felszín alatti dolgokból, de ez akkor is badarság. Nem lehet ekkora hatással valaki ránk, akitől legszívesebben falra másznál vagy csak ismét viszketni kezd a tenyered, hogy lekeverj neki egyet. Én csak nem értem. – vallom be, majd pár pillanat erejéig hallgatok. – És tudod mi a legviccesebb az egészben? Hogy pontosan úgy hívják, mint a mesében és annyira idegesítő, öntelt és beképzelt idióta, mint Gaston a Szépség és Szörnyetegben! – bukik ki meggondolatlanul az ajkaim között, hiszen nem is gondolnám, hogy Domi ismeri. Sőt, ami még jobb, hogy netán a testvére lehet, akiről ő is nem rég tudta meg, hogy van.

 hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Hétf. Okt. 09, 2017 7:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my bestie

Bárcsak tudnám, hogy mit mondjak neki, hogy szavaimmal megnyugtassam, és ne csak üres szavakat kapjon helyette. Átérzem a helyzetét, tudom, hogy mit érezhet, hiszen ismerem őt és tisztában vagyok vele, hogy ez most mennyire megviselheti. Úgy érzem, hogy bármi amit mondani tudok ebben a helyzetben azok csak üresen hangzanak neki, és bármennyire is szeretném megvigasztalni, talán az lenne a legjobb megoldás, ha csak hallgatnék, hogy kibeszélhesse bánatát. Nem tudom, hogy melyik variáció lenne a jobb, csendben ülni mellette és végighallgatni vagy olyan tanácsokkal látni el, amiket valószínűleg úgysem fog megfogadni és a legtöbbjük fölösleges. Én viszont nem tudok csendben lenni, úgy érzem, hogy mondanom kell neki valamit, bármit, még ha ebben a percben fölöslegesnek is érzi őket. Nekem is jól esett kibeszélni a gondjaimat, meghallgatni a tanácsokat, még úgy is, hogy végül szinte egyiket sem fogadtam meg. Mert ez az én életem, az én döntéseim és az én hibáim, bárcsak tudnám mit kezdjek velük. Ahogy egyre többet árul el nekem a részletekből, egyre biztosabb vagyok abban, hogy tényleg kellemetlen szituációba keveredett, és mint olyan ezt nem lehet csak egy vállrándítással elintézni. Pandora nem olyan, ő sokkal lelkiismeretesebb, mint az emberek nagy százaléka és nem csak a saját dolgait viseli a szívén, hanem a körülötte élőkét is. Legalábbis én ilyennek ismertem meg. És hát legyünk őszinték, ki az akit nem zavarna a közvélemény, vagy esetleg az újságok címlapja, ha olyan szituációba keveredik mint ő. Főleg, ha a családnak még a befolyása is hatalmas. Átölelem a derekát, ha engedi és vigasztalásképp végigsimítok a hátán.
-Panda... mély sóhaj tör fel a mellkasomból. - Annyira szeretnék mondani valami okosat, valamit amitől jobban éreznéd magad...de nem tudom mit mondhatnék. Átérzem mindazt amit érzel, de tényleg nincs értelme annak, ha magadat hibáztatod. Megtörtént. Az időt nem tudod visszatekerni. néhány másodperces szünetet tartok, és a torony fényei felé nézek. Nem számít, hogy egész életemet ebben a városban töltöttem, hogy a tornyot is megannyi pompájában láttam már, de még mindig magával ragad a látvány. Ahogy a város fölé magasodik, a fények játéka, ma napig biztonság érzetet nyújt.
- Próbáld meg...próbáld meg kizárni magadból a negatív gondolatokat, bármennyire is furcsa. Úgy tudok csak túltenni magad rajta, ha megpróbálod más szemmel nézni a történteket. Tudom. pillantok rá - Tudom, hogy mondani sokkal könnyebb mint cselekedni. És...bármennyire is szeretnék, nem tudom ennél jobb tanácsot adni. Itt vagyok neked, bármi van, nekem elmondhatod, kisírhatod magad a vállaimon. Hallgatásban jó vagyok. Olyan bénának érzem magam, de ebben a percben ennél többre most nem futja. Nem hiszem, hogy képes lehetek bármivel is jobb kedvre deríteni, ezt a vitát legelső sorban magával kell lerendeznie.
- Nem. Egyáltalán nem őrültség. Mindenki életében eljön egy olyan ember, aki ilyen vegyes érzelmeket vált ki belőle. Ez...bármennyire is szokatlan neked...de normális dolog. Előbb vagy utóbb jön valaki, aki észrevétlenül befészkeli magát a szívedbe. Azt veszed észre, hogy indokolatlanul sokat gondolsz rá, hogy bár alig ismered, de mégis hiányzik. Hogy egyik percben lángra lobbant, a másikban meg felidegesít. Ez a szív és az agy harca... Serge jelenik meg lelki szemeim előtt, arcának vonásai, mosolya, ölelése és csókjai. Gyomrom összerándul a gondolattól, hogy talán soha többé nem lehetek a közelébe, nem érezhetem és nem szerethetem. Már nem is tudom, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy elhagytam, de még most sem sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy nélküle kell léteznem. Talán soha nem is fogok. Néhány pillanatra újra elveszek saját nyomorom kilátástalanságában, barátnőm szavai azonban nagyon hamar kijózanítanak. A név hallatán a szívem háromszor sebességgel kezd verni a mellkasomban és hirtelen idegesség és félelem kerít hatalmába.
- Gaston? Gaston Boucher? nézek ijedten a lányra. Válaszát meg sem várva folytatom a monológom, kezemmel átkarolva a lábam a térdeim alatt.
- Gastonnal nekem is volt egy érdekes találkozásom. És...úgy tűnik mostanában rájár a rúd, mert én is lekevertem neki egyet. Csak azt bánom, hogy nem sikerült eltörnöm az orrát. mély levegőt veszek, hogy lenyugtassam magam mielőtt folytatom.
- A semmiből bukkant elő a lakásnál, hogy bejelentse ő a bátyám. Szóval...ja...azt hiszem van egy testvérem. De...az a stílus ahogy beszélt velem, Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy szeretném a közelemben tudni. Vagy a te közeledben. Útszélre kidobott macskához hasonlított... próbálom elnyomni magamban a dühöt, hiszen pontosan tudom, hogy ez nem tesz jót sem nekem, sem pedig a szívem alatt növekvő csöppségnek.
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Pént. Okt. 13, 2017 1:51 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my bestie

- Talán nem is akarom visszaforgatni. Egyszerre gyűlölöm magam azért, hogy megtettem, de másrészt meg… Nem tudom, annyira másabb volt, fura és szokatlan. Mintha csak nem találnám minden egyes darabomat utána. – vallom be, hiszen ez az igazság. Nem tudom, hogy merre kellene lépni, merre kellene mennem, de ez így nagyon nem jó. Csak felejteni szeretnék, nem érezni az érintését, elveszni az emlékeimnek köszönhetően a pillantásában, mosolyában. Sötétséget kérnék, de még se akarok, hiszen a sötétség fátyla volt az is, ami közelebb sodorta az a felfuvalkodott hólyagot és engem egymáshoz.  Nem akarom ezt érezni, én csak újra önmagam akarok lenni. Csak nem ilyen részben elveszett lenni.
Gyengéd érintése, simogatása jól eső, hiszen testvérként tekintek rá, de tudom, hogy most még se fogja tudni elvenni vele a bennem lakozó káoszt.
- Más szemmel nézni? – nevetem el magam keserűen, majd pedig idegesen tűröm egyik oldalt a fülem mögé a hosszú tincseimet. – Nem tudom hogyan lehetne ezt más szemmel nézni. Olyat hibáztam, amit sose lett volna szabad. És tudod mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy egy ennyire arrogáns idióta majom miatt érzek így, vagyis igazából nem tudom, hogy miként érzek, csak azt tudom, hogy nem akarom ezt érezni, akármi is legyen. Ezt a zűrzavart, ezt a kettőséget… - ha ez így megy tovább, akkor nem kizárt, hogy be fogok dilizni. De talán pár óra, vagy pár nap és minden a helyére billen. Nem keresem őt, amekkora egoista személy lehet vélhetően ő se fog engem. Megkapott, így biztosan menni is fog az újabb prédáját keresni. De ahogyan erre gondolok máris olyan, mintha egy láthatatlan kéz gyomorszájon vágna. Miért érdekel ez? Miért zavar? Nem lenne szabad és nem is fog. Nem fogom hagyni!! Elfelejtem, mintha sose létezett volna! Kár, hogy ez nem ilyen egyszerű, mint kijelenteni.
- A szívembe? – nézek úgy Domira, mint aki nem tudja eldönteni, hogy ő neki mentek e el otthonról, vagy nekem. Az biztos, hogy nem férkőzött be a szívembe, ahogyan az is biztos, hogy nem vagyok abba a p*csbe szerelmes. Már csak az kellene, hamarabb esne szerintem piros hó, mintsem én ilyet érezzek Gaston irányába. – Lehet mindenkiébe eljön, de az enyémben nem. Az meg biztos, hogy pont nem általa! Ahhoz még nem fordult ki a világ eléggé önmagából! – hangom eléggé határozottan csendül, hogy leessen neki, hogy nem fog tudni ettől a ténytől könnyedén eltántorítani és nem eszik olyan forrón ezt a kását, hogy én szerelmes legyek abba a pojácába, vagy éppen megpróbáljam valamennyire is elfogadni azt, amit mond Domi ilyen téren.
- Igen, ő. Ismered? – pillantok meglepetten a barátnőmre, hiszen a reakciója eléggé beszédes és egy pillanat én is félni kezdek, hogy vajon ki lehet ez a személy, ha ő így reagál rá. Ahogyan pedig folytatja… Most vegyük úgy, hogy eléggé kíváncsivá tett. Domi meg akarta ütni? Miért? Ő nem ilyen természet, sose láttam még senkit se megütni, meg egyáltalán milyen köze lehet egy ilyen alakhoz?
- Miiii? – pattanok fel túl hirtelen, mire meg is botlom és újra fenékre esem a földre. Nem, ez csak vicc! – Ő a te bátyád? – ejtem ki úgy a szavakat, mint aki nem tudja elhinni azt, amit hallott. Hirtelen fel se fogom azt, amit mond. – Aww, mond, hogy ez csak valami rossz tréfa és én nem a bátyáddal… - de hirtelen elharapom a mondandó végét, mert vajon ez a tény őt vagy engem sokkol jobban? Vagy az, hogy éppen pont a semmiből megjelenő bátya miatt vagyunk most itt a parton az éjszaka közepén?
- Ezt mondta rád? Csak kerüljön a kezem közé és nem csak a szája fog fájni. – düh csillan a szemeimben, majd egy aprót sóhajtok. – S mi van akkor, ha csak azért mondta, hogy ellökjön magától? Ha csak fél megismerni téged, vagy attól, hogy megpillantsd ami a felszín alatt rejlik? – nem akarom védeni, de akaratlanul is bevillan az a pár percnyi őszinteség, amikor a maszkok lehullotok és csak azt adtuk, amik vagyunk valójában. Közelebb mászom Domihoz, majd magamhoz ölelem. – Sajnálom, de nem te szoktad mondani, hogy nem mindig minden egyszerű vagy könnyedén jön? Szerettél volna családot, most megkaptad, de lehet küzdened kell majd érte, mint mindenért az életben, viszont ha bántani mer az a pöcs  - bukik ki az ajkaim között. – bocsánat. – kérek elnézést, hiszen mégis csak a bátya. – akkor velem gyűlik meg a baja…  - És én mennyire is akarom, hogy a közelemben legyen Gaston? Semennyire és teljesen. Ez a kettőség pedig szép lassan talán darabokra fog törni… Főleg most, hogy még inkább tiltott gyümölcs lett a szememben, hiszen a legjobb barátnőm bátya.

 hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Pént. Okt. 13, 2017 9:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my bestie

Egyre hűvösebb a levegő, úgyhogy őszintén örülök, hogy rendesen felöltöztem és a kabátomon nem fúj át a szél, mert igencsak bajban lennék, most itt üldögélve. Bárcsak tudnék segíteni neki, bárcsak a szavaimon és a támogatásomon kívül mást is adhatnék neki. De ebben a helyzetben nekem csak a hallgatóság szerepe jut. A szavaimnál többet most nem adhatok neki, és úgy érzem, hogy talán még az is kevés és hiába próbálom megnyugtatni, semmit nem ér az erőfeszítésem. Szeretném, ha boldog lenne, szeretném, ha végre rátalálna a boldogság és megnyílna valaki előtt, befogadná őt az életébe, de most, hogy ennyire összezavarodott magam sem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. Nem tudom ellátni épkézláb tanáccsal és ez zavar.
- Figyelj. Még túl friss ez a dolog. Szerintem adj magadnak néhány napot, hogy letisztázd, hogy mi történik veled. Adj időt magadnak, ez a legjobb amit tehetsz. Ennél jobb tanácsot ebben a pillanatban nem tudok ennél jobb tanácsot adni, és tudom, hogy még ez is felesleges. Mondhatok én bármit, saját magával kell megküzdenie és tisztáznia azt, hogy mi is történt valójában. Mert, a ez csak szex volt, akkor hamarosan elmúlik a hatása, viszont, ha annál sokkal több és mélyebb...akkor tényleg időre van szüksége és arra, hogy ne legyen ennyire szigorú magához. Ami történt megtörtént, ezen már akkor sem változtathat, ha leissza magát a sárga földig. A világ egy pillanat alatt fordul kétszer körbe körülöttem, ahogy kiejti a Gaston nevet. Minden érzés amit megpróbáltam elnyomni magamban az elmúlt napokban újra a felszínre tör és legszívesebben messzire szaladnék, hogy végre kiűzzem találkozásunk emlékét a fejemből. Jobb lenne, ha mindketten ki tudnánk verni őt a gondolataink közül, mert ezek szerint igencsak nagy hatással van mindenki életére akivel találkozik. Gombócba húzom össze magam, ahogy átölelem a térdeimet. Még senkinek nem meséltem arról, hogy felbukkant egy testvér az életemben, tulajdonképpen még én magam sem fogtam fel teljesen ami velem történik. Panda az első, akinek úgy ahogy, de szavakba foglaltam azt ami történt. Pillantásommal követem a mozgását, ahogy felpattan mellőlem meglepettségében, majd másodpercekkel később vissza is huppan a fenekére, talán kicsit erőteljesebben mint ahogy azt kellett volna.
- Bárcsak tréfa lenne. De nem az. Huszonnyolc év után a semmiből bukkant fel, hogy a képembe vágja az igazságot. Még nekem sem sikerült felfognom, hogy van egy testvérem. Igazából még a testvér szó is elég idegenen hangzik a saját fülemnek. Nem tudom, hogy egyáltalán meg akarok-e barátkozni a gondolattal. Vágytam a családra, vágytam egy testvérre, de az ahogy felbukkant az életemben ilyen hosszú idő után teljesen összezavart és most már nem tudom, hogy mit is akarok. Sem magamtól, sem tőle sem pedig a romokban heverő életemtől. Saját magam is meglepem, hogy ennyire jól tartom magam és még egyetlen könnycsepp sem folyt végig az arcomon. Felvont szemöldökkel nézek rá a mellettem ülő lányra.
- Ellökni magától? Panda...én eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Ő bukkant fel a semmiből, és nem...nem azért, hogy megismerjen. Csak biztos akart lenni abban, hogy nem az anyja pénzére fáj a fogam. Csak alá akart íratni velem egy lemondó nyilatkozatot mi szerint nem tartok igényt az örökségemre. Azt sem tudtam, hogy létezik. Sem róla sem anyámról nem tudtam semmit. Csak felbukkant mint egy szélvihar és a lehető legdurvább dolgokat vágta a fejemhez. legszívesebben most elvenném tőle a vodka maradékát, hogy zsibbasszam vele az agysejtjeimet, de a jelenlegi állapotomban ez nem a legjobb ötlet. Így csak némán ülök mellette, a csillagos eget bámulva.
- Én elfáradtam Panda. Nem akarok küzdeni vagy harcolni semmiért. Miért csak nekem legyen fontos? Miért csak harcoljak? Értem miért nem képes senki küzdeni? mély levegőt veszek, hogy legyűrjem magamban a sírás kényszerét, kevés sikerrel, mert a könnycseppek hamarosan már végigfolynak az arcomon.
- Harcoljak azért, hogy megszerettessem magam vele? Miért? Harcoljak a testvérem elfogadásárt, a szeretetéért? Harcoljak azért, hogy visszaszerezzem Serget? Harcoljak a szerelmemért? Az életemért? Saját magamért és a gyerekemért is? nem akartam kimondani, nem akartam kiakadni. Azért vagyok itt, hogy neki segítsek, ez most nem rólam kellene szóljon. Milyen pocsék egy barát vagyok.
- Nem akarok. rázom meg a fejem tagadólag, mert még nekem is szükségem van arra, hogy bizonyítsak, arra, hogy meggyőzzem saját magam, hogy tényleg ez a legjobb amit tehetek.  
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Hétf. Okt. 16, 2017 9:23 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my bestie

- Sajnálom, én csak hirtelen… - hallgatok el, mintha hirtelen a legjobb szavakat keresném rá, de talán semmi se képes igazán kifejezni azt, amit érzek jelenleg. – Azt hiszem elvesztem. Sose történt meg velem, sose veszítettem el a fejemet ennyire és egyszerűen azt hiszem, egyszerre akarok elfutni, maradni, távol kerülni mindentől, amit ő hordoz magában, de még se. – vallom be akaratlanul is azt, amit érzek, gondolok jelenleg. Fejemet a térdemre hajtom, a szemeimet pedig lehunyom rövid időre, mintha csak egy kisgyerek lennék. Lassan fújom ki a levegőt, miközben hallgatom a víz halk dallamát, amit hagy maga után. – Talán igazad van, az idő segíteni fog… - felejteni. De ezt már nem mondom ki hangosan. Ezt csak magamban, mert félő lenne, hogy a hangom megremegne, azt pedig nem akarom. Még magam sem vagyok abban biztos, hogy felejteni akarok, emiatt pedig inkább jobb lesz most hallgatnom. Ha azt hittem, hogy ez az este nem lehet már rosszabb, akkor tévedtem, mert jön az újabb bomba, ami földbe döngöl és még kutyábbul érzem magam, hogy nem akárkivel sikerült összeakadnom, hanem legjobb barátnőm bátyával. Tényleg lehet ennyire kicsi ez a hely, vagy lehet valaki ennyire balszerencsés?
Ezek után? Felejtenem kell, meg kell próbálnom távol lenni tőle. Muszáj, akkor is, ha nem lesz könnyű. Ez nem történhet meg, sose lett volna szabad. Legszívesebben már nevetnék, de még erre is képtelen vagyok hirtelen, mintha csak kívülről bámulnám ezt az abszurd helyzetet.
Szarul vagyok-e? Szerintem nem kérdés, hiszen alkoholért se szoktam nyúlni, most pedig megtettem, nem is egyszer, de elég csak ránéznem Domira és tudom, hogy a saját szarságomon most túl kell lépnem, a saját könnyeimet, pofonjaimat el kell raknom a dobozba és itt lenni neki. Óvatosan csúszom közelebb, hogy az ölelésembe vonjam és gyengéden simítsak végig a hátán.
- Tudod, régebben vágytál arra, hogy legyen testvéred. Nem olyat és olyan módon kaptad meg, mint remélted, de… - most légy okos Pandora. Egy aprót sóhajtok, ahogyan a barátnőm arcából kisimítok egy-két kósza tincset és haloványan, de szeretetteljesen pillantok rá. – De arra még nem gondoltál, hogy talán okkal nem hullott eddig csakúgy az öledbe, vagy éppen okkal pont ő a testvéred? Elhiszem, hogy elfáradtál és olykor nem akarunk küzdeni, de mi van akkor, ha neki rád van szüksége, csak ezt még ő se tudja, de az élet csalfa írói igen? – pillantok rá kérdőn, hiszen pontosan tudom, hogy ég és föld lehetnek ők ketten. Egyiküket egészen jól ismerem, a másikat meg… Nos, ha valaki képes kihozni ezt belőlem, amit tettem, akkor őt is valamennyire, még ha csak a felszín is volt. – Talán csak látnia kell, hogy megéri miért küzdeni. – simítok végig testvérien az arcán. Én is mindig testvérekre vágytam, a halálommal megkaptam, de könnyű-e? Nem, ebben az életben, második esélyben semmi se egyszerű.
Ha pedig nem sokkolt eléggé, akkor most még inkább megteszi. Gyerek? Serge? Mi a francot nem mondott még el nekem? Nem bízna benne, vagy miért nem tudok semmiről se? Gyomorszájon vágnak a szavai és még rosszabbul érzem magam, hogy hirtelen úgy érzem, mintha kívül rekednék az életén, mintha csak tévedtem volna azzal kapcsolatban, hogy mennyire is vagyunk jóban, számíthatunk a másikra. – Azért küzdj, hogy boldog légy és az álmaidért. Néha az, amire vágyunk nehezebben jön, mint gondolnánk. – próbálok biztatóan mosolyogni rá. Nem kell egyedül végigcsinálnia, kitartok mellette, de ha Gaston megint bántani fogja, akkor biztosan bezsebelhet majd még egy két pofont, vagy ki tudja mit. Viszont azt is tudom, hogy küzdenie kell, mert ha elveszíti a testvérét még inkább, mint amennyire most ramatyul áll a helyzet, akkor örökké marcangolni fogja magát érte.
- A többire meg visszatérve. Mégis milyen gyerek? Meg mi van Sergével? – nézek rá úgy, mint aki hirtelen tényleg nem ért semmit se, de hát tényleg nem értettem. Én valahol nagyon lemaradhattam az egészben és nem értettem semmit se jelenleg. Talán kicsit az alkohol miatt is lassabban forogtak a kerekek. Nem vagyok hozzászokva és éhgyomorra se a legjobb ötlet írni.

 hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Szer. Okt. 18, 2017 11:06 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my bestie

- Nem kell szabadkoznod semmiért. Teljesen érthető, hogy össze vagy zavarodva és nem tudod mit kezdj magaddal, veled, és ezzel az egész kialakult helyzettel. Jogosan érzed zavarodottnak és talán még egy kicsit kihasználtnak is magad. De muszáj lenyugodnod, hogy át tudd gondolni mi is történt, és, hogy mire vágysz igazából. Ehhez pedig tényleg időre van szükséged, minden olyan friss még benned, hogy nem tudnál racionális döntést hozni. De tudd, hogy én itt vagyok neked ma is és bármikor amikor beszélni szeretnél róla. mosolygok rá biztatóan és csak remélni tudom, hogy az idő múlásával majd tényleg tisztábban fog látni és mindenre talál olyan megoldást ami a legjobb lesz neki. A tudat, hogy ebben a nagy és nyüzsgő városban pont a bátyámat sikerült kifognia magának, még nem is lenne baj. Mindenkinek joga van a boldogsághoz, ha valaki akkor Pandora meg is érdemli, testvéri kötelék ide vagy oda. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy Gaston a legjobb választás neki. Nem akarok, és nem is fogok pálcát törni senki fölött, főleg egy olyan ember fölött nem, akit nem is ismerek igazán, de azt az a férfi, aki az én ajtómon kopogott néhány nappal ezelőtt nem tudom, hogy mennyire lenne képes törődni és szeretni egy olyan nőt, mint a barátnőm. Ha csak a szexre kellett neki, csak azért, hogy férfiasságát bizonyíthassa akkor nem vagyok biztos benne, hogy hosszútávra jó vele tervezni. De ez megint egy dolog, amiről én nem tudhatok, hiszen csak ők ketten tudják, hogy mit éltek át, mit éreznek illetve mit nem. Ha Pandának ő lesz majd a választottja akkor nem én leszek az, aki ebből őt kirángatja. Nem tehetek más, csak támogatom, meghallgatom és reménykedek abban, hogy nem döfi át az amúgy is megtépázott szívét senki. Nem akartam rázúdítani a problémáimat, nem akartam ennyire kiakadni, de gondolkodás nélkül törtek utat maguknak a gondolataim, szavakká formálódva. Pontosan tudom, hogy van most elég problémája anélkül, hogy még én is nyavalyogjak neki, de az érzelmeim másképp látják és mire ráeszmélek, már ki is mondtam mindent magamból. Szavai és biztatása melengetik a szívem. Talán igaza van, talán tényleg minden okkal történik az életemben, nem vártam, teljesen lemondtam már róla és mégis kaptam egy testvért magamnak. Egy bátyust, aki segíthet, hogy megértsem a család értelmét és aki idővel tényleg testveremmé tudna válni. Rámosolygok barátnőmre és próbálom elfojtani magamban a feltörni vágyó könnyeimet. Sírtam már éppen eleget az elmúlt napokban, nem szeretnék még most a könnyeimmel vívni harcot.
- Talán igazad van. Tényleg időt kellene adnom magamnak és neki is, hogy feldolgozzuk amit mindkettőnk elől titkoltak ennyi éven keresztül. De...egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy akarom ezt az egészet, ahogy abba sem, hogy Ő is akarja. Nem akarok púp lenni a hátán. Mindkettőnknek megvan a szépen kialakított életünk, vajon tényleg elfér még benne egy semmiből előbukkant testvér? Nem tudom... még nagyon friss az élmény, és tulajdonképpen fel sem sikerült fognom, ami körülöttem történik mostanában. Egyik dolog a másik után, valaki kilép az életemből, más meg pont most akar belépni. Tényleg elfáradtam és összezavarodtam, nem tudom, hogy megéri még egyáltalán küzdenem bármiért is, vagy csak engedjem, hogy a dolgok maguktól oldódjanak meg. Lesz ami lesz. Látom az arcán, hogy sikerült összezavarnom a hirtelen rám tört őszinteségi rohammal. Csendben ülök mellette, még mindig lábaimat ölelve és nézem ahogy a szél táncoltatja a fák ágait. Érződik már az őszi levegő, egyre hidegebb van, és mintha a levegő páratartalma is napról napra változna. Hatalmas sóhaj tör fel a mellkasomból mielőtt válaszolnék a kérdésére.
- Állapotos vagyok. Körülbelül a második hónapba járok, de eltitkoltam Serge elől. Nem mertem megmondani neki, hiszen tudtam, hogy nem akar gyereket, sem családot. Szerettem volna elmondani neki, nyilván, de soha nem éreztem úgy, hogy ez lenne a tökéletes pillanat. Aztán már túl késő lett, mert megtalálta a tesztet, amit gondosan rejtegettem előle. Hát...enyhén fogalmazva nem fogadta jól a hírt. Teljesen kiakadt és elég nyilvánvalóan a fejemhez vágta, hogy ő nem akarja a gyereket, és mit szeretnék csinálni vele? Én meg....megpofoztam, gyávának neveztem, majd összecsomagoltam a cuccaimat és elhagytam. Azóta semmit nem tudok róla, és még csak nem is keresett. Egy árva SMS-t nem írt. Csak hagyta, hogy kisétáljak az életéből, a gyerekével együtt. rápillantok barátnőm arcára.
- Most...itt vagyok, fogalmam sincs mi lesz holnap, vagy azután. Egyedül maradtam és nem tudom, hogyan fogom megoldani ezt a helyzetet, hogy képes leszek-e egyáltalán felnevelni egyedül egy gyereket. Lehet, hogy igaza volt, és tényleg nem állok még rá készen. Viszont nem fogom megtagadni önmagam, és a méhemben növekvő aprócska élet meg fog születni, én pedig mindent meg fogok adni neki, ami erőmből kitelik. Kezem automatikusan csúszik a hasamra, nem tudom, hogy ebben a pici korban érzékelnek-e már valamit vagy nem, de szeretném, ha tudná, hogy az anyukájára bármikor számíthat és mindig ott leszek majd neki.
- Nagyon idióta vagyok mi? .  
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Szer. Okt. 18, 2017 1:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my bestie

Csak egy mosollyal pillantok rá és bólintok, de még se mondok már semmit se. Nem tudok, vagy inkább úgy érzem, hogy most így a helyes. Főleg azok után, hogy kiderült, hogy pont a bátyával sikerült összegabalyodnom és sikerült neki összezavarnia. Tényleg inkább elsüllyednék, vagy éppen csak sírásban törnék ki ismét – még ha nem is voltam egy sírós fajta -, de most úgy éreztem, hogy muszáj eltuszkolnom az érzéseimet több ok miatt is, hiszen szemmel láthatóan neki is szüksége van rám. Muszáj összekapnom magam, nem hagyhatom azt, hogy egy idióta, arrogáns fráter így a padlóra küldjön. Ennél erősebb vagyok. Főleg, hogy biztos vagyok abban, hogy ő éppen éli tovább a világát, mintha mi sem történt volna. Ez pedig csak még inkább idegesítet, dühített, ha csak erre gondoltam és még inkább utáltam magam, hogy hagytam neki azt, hogy a bőröm alá férkőzzön és szép lassan becsalogasson a csapdájába. „Idióta! Idióta!” mormoltam magamban némán, de legalább igaz volt.
Szorosan ölelem magamhoz, miután teljes mértékben némaságba burkolóztam. Nem feleltem a testvéres dologra, helyette inkább faggattam tovább a többi dologról. Talán szükségem volt arra, hogy mindent tudja és csak utána szólaljak, meg utána tudjak adni neki támaszt és vigyázni rá. Egyszerűen csak muszáj volt elengednem a saját gondolataimat, fájdalmamat, vagy éppen azt, ami rákmódjára kezdett el szép lassan felfalni. Szüksége volt rám, én pedig segíteni szerettem volna neki. Könnyedén tűrom el arcába omló angyali fürtjeit, majd pedig nyomok egy testvéri puszit az arcára.
- Tudod, mindig azt hisszük, hogy elértük a limitünket, hogy több minden nem fér bele az életünkben, de egy váratlan testvér, egy váratlan gyermek… - pillantok rá halovány mosollyal rávilágítva két dologra is, hogy mind a kettő váratlan volt. – nem jelent rosszat. Az ember állandóan változik, ahogyan a körülmények, vagy éppen az események láncolatában. Néha meggondolatlanul cselekszünk, máskor pedig egy szokatlan helyzetben támadunk, fájdalmat okozunk a másiknak, mert megrémülünk. Félünk, de leginkább attól, hogy a félelmünket nem fogjuk tudni elzárni, mert ha a másikra pillantunk, akkor hirtelen olyan, mintha tükörbe néznénk. Van egy testvéred Domi, tényleg csak úgy le akarsz mondani róla? Nem olyannak ismerlek, aki megfutamodna, vagy lemondana. Elbírsz egy seregnyi gyerekkel, akkor egy tuskóval is elfogsz. Talán még sokszor fogsz sírni, sokszor fogod úgy érezni, hogy nem éri meg, de ahogyan a virágok is olykor elszáradnak, majd mégis újra élednek, úgy hidd el szép lassan a jég is meg fog törni és ráébredsz te is, meg ő is, hogy szükségetek van egymásra. Meghalt az édesanyátok, ha neki ez nem volt elég sok, akkor kiderült, hogy létezel még te is. Talán nem véletlen, hogy akkora tahó volt veled. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, túl sok minden szakad a nyakába, de hidd el minden rendben lesz. – simítok végig az arcán, és ha eddig nem felém nézett volna, akkor pedig magam felé fordítom. – Azt hiszem az volt a minimum, hogy ezek után felképelted Serge-t, de… - kezdek bele és egy pillanatra alsó ajkamba harapok, miközben elgondolkozom. – de talán időre van szükséges. Tudod, a férfiak eléggé hülyén képesek viselkedni legtöbb esetben. Adj neki időt, nem tudom mennyi nap telhetett el, de hidd el, hogy vissza fog térni hozzád. Láttam, hogy miként néz rád. – mosolyodom el biztatóan. – Másrészt meg ne is mond azt, hogy egyedül vagy, mert nem vagy. Itt vagyok én is és gondolom az a személy is, akinél meghúztad most magad. És idióta vagy-e? Melyikünk nem az? Mind követünk el hibákat, áztatjuk el a párnákat, de ez így van rendjén. Nem lehetünk mindig erősek. – mosolyodom el, majd újra közelebb húzom magamhoz, hogy az ölelésembe zárjam. Remélem, hogy sikerült egy kis lelket öntenem belé, hogy sikerült elérem azt, hogy fel ne merje adni, mert küzdenie kell. Főleg most, még ha nehéz is az élet. Én már csak tudom, hogy milyen minden egyes nap önmagunkkal megküzdeni. Hogyne tudnám…

 hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Vas. Okt. 22, 2017 3:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my bestie

Nem akartam csak úgy rázúdítani a problémáimat, hiszen most nem miattam vagyunk itt, hanem azért, hogy ő könnyíthessen a lelkén, hogy segítsek neki, meghallgassam és tanácsot adjak. Bár nem vagyok a helyzet magaslatán, nem igazán tudom mit és hogyan kellene csinálni, hogy jobban érezze magát, de megpróbáltam. Ha a szavaimmal nem is tudok nagyot lökni a jó irányba rajta, de azért azt remélem, hogy tudja számíthat rám. Nem fogom elnyerni a legjobb barátnő címet, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy éreztessem vele vagyok. Ma is, holnap is és bármikor amikor szeretné. A szavak csak úgy hagyják el ajkaimat, szinte végig sem gondolom, hogy miket mondok, hogy nem elég neki a saját problémája még én is ráteszek egy lapáttal, ettől egyáltalán nem érzem jobban magam. Ahogy mesélek neki, mintha mázsás súlyok gördülnének le rólam. A megkönnyebbülés hulláma járja át a testem, minden nehézség ellenére könnyű beszélnem róla, sokkal könnyebb mint azt gondoltam. Tudom, hogy számíthatok rá, tudom, hogy támogat és ettől sokkal könnyebben tudom kiönteni a lelkem neki. Érintésétől és testvéri puszijától csak még biztosabban tudom, hogy szerencsés vagyok, amiért ilyen barátnőm van, amiért mellettem áll és képes félretenni saját problémáit azért, hogy engem vigasztaljon. Ő a legönzetlenebb ember, akit ismerek, én pedig önzőbb vagyok, mint azt hittem. Csendben hallgatom szavait, megpróbálok erőt meríteni mindenből amit mondd.
- Igazad van. Akármennyire nehéz, nem szabad feladnom. Én csak úgy érzem, hogy időre van szükségem, hogy feldolgozzak mindent, viszont...nem tudom. Hogyan csináljam? Én...nem tudok osztozni a gyászban, nem tudom siratni azt a nőt, akit nem is ismertem. Aki eldobott magától és nem adta meg a lehetőséget arra, hogy megismerjem a testvérem. Talán túl gyorsan akarom, hogy most minden a helyére kerüljön, hogy olyan legyen minden mint régen, sőt jobb. Idő kell, de félek, hogy én most azzal állok a legszűkösebben. sóhajtok fel őszintén.
- Lassan egy hete engedett kilépni az ajtón. Azóta egyáltalán nem keresett. Egy SMSt nem volt képes írni. Meg sem kérdezte, hogy hogy vagyok, vagy hogy van a gyerek. Nem hiszem, hogy bármi is változni fog. A világ legboldogabb nője kellene lennem, hiszen végre megvalósul amire vágytam. Anya leszek. De...mégsem vagyok teljesen boldog, mert ezzel elveszítek egy olyan embert az életemből aki a világot jelentette nekem. Aki megmutatta, hogy milyen a szerelem, a boldogság és a valódi élet. Elveszítettem a másik felem. Lehet, hogy ha esélyt adnék neki, hogyha legyőzném a büszkeségem, akkor rendbe lehetne hozni a dolgokat, de nem fogok kuncsorogni azért, hogy visszatérjen az életembe. Ha valaha szeretett legalább egy kicsit, akkor nem szabadott volna elengedjen.
- Tudom, hogy számíthatok rád. Köszönöm Panda. Őszintén köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy végig hallgattál. Nem tudom mi lesz később, az viszont biztos, hogy nálad jobb barátot nem is kívánhatnék. Ne haragudj, hogy nem mondtam el hamarabb, de féltem szembenézni a valósággal. ölelem magamhoz, ahogy csak egy testvért lehet. Szerencsés vagyok, hogy a legnagyobb szerencsétlenségemben is olyan emberek vannak mellettem mint Pandora és Darren. Letörlöm a könnyeimet és mosolyogva nézek bele megnyugtató tekintetébe.
- Most mihez kezdünk? Két magabiztos, fiatal nő, összetörve üldögél a parton. Ebből még filmet is lehetne csinálni. kuncogom el magam. Tényleg elég abszurd helyzet, minden esetben erősek és kitartóak vagyunk, most pedig egymás vállán sírunk néhány idióta hímnemű miatt.
- Szedjük össze magunkat, rázzuk le a gondokat, és emelt fővel lépjünk tovább. Mit szólsz?   
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Hétf. Okt. 23, 2017 10:59 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To my bestie

Nem értettem, hogy honnan jött az, hogy siratnia kellene egy olyan nőt, akit nem is ismert. Meg se fordult hasonló a fejemben és nem hiszem, hogy a testvére ezt várná tőle, ha igen, akkor ott gondok vannak. – Szerintem senki se várja ezt tőled, így nem értem, hogy miért gondolod. Nem szokás azt elvárni, hogy sirass meg olyat, akit nem is ismertél. Elég csak az, ha ott vagy amellett, aki éppen gyászol és nem több. Időd szűkös? Nem vagy 70 éves nénike, aki a halált várná. Bőven van időd, hiszen semmit se egy nap alatt építettek. Szép lassan majd minden a helyére fog billenni. – pillantottam rá komolyan, hiszen ha totálisan betemeti ez a fajta önsajnálat és nem fog tudni inkább előre pillantani, akkor abból sok jó nem fog származni. Ezt már én is tudom, hiszen mentem már keresztül ilyeneken. Nem is egyszer, emiatt reménykedek abban, hogy sikerül legalább egy fajta kezdőlöketet megadnom a számára, hogy inkább előre pillantson, ne pedig azon rágódjon, hogy mikor lesz minden rendben? Mikor? Semmikor, mert szerintem olyan sose létezett, hogy minden a helyén lenne, inkább csak vannak kevésbé káoszos napok, meg nagyon káoszos napok.
- Sms? Komoly? Ha azt írt volna neked, akkor a telefonod bánta volna, vagy csak egy nem éppen kedves üzenetet írtál volna neki. Ezt nem lehet egy sms-ben megbeszélni, ezt pedig mind te, mind én tudjuk. – nyomok egy puszit az arcára, mert igazán aranyos, de kötve hiszem, hogy Serge sokat lendített volna a helyzetén, ha úgy próbálja megbeszélni a dolgokat. – Egy hét? Az még nem a világ vége, s nem biztos, hogy elveszíted őt. Mindenki másabb Domi, te szerettél volna babát, ő egyelőre még nem. Talán csak nem állt készen erre a dologra, és több idő kell neki, hogy feldolgozza a dolgokat. Másrészt meg egyáltalán tudja, hogy merre kell téged keresni? Mert őszintén szólva, én se tudom, így azért ahhoz is kell idő, hogy kiderítse, hogy hova is szöktél. Tudod, ha majd 3 hétig nem jelentkezik, akkor kezdj el aggódni, a pasik kicsit lassabban őrölnek. – mosolyodok el biztatóan, mert elhiszem, hogy most szar neki is, ahogyan nekem is, még ha különféle okok miatt is, de akkor se hiszem, hogy temetnie kellene a boldogságát. Ismerem őket, ahogyan azt is tudom, hogy biztosan fontos Sergének Domi és nem fogja hagyni azt, hogy egy ilyen miatt elveszítsék a másikat. Inkább csak több időre van szüksége, mint a barátnőm szeretné, de hát a nőknek is olykor több időre van szükségük, mint a férfiak szeretnék. Vannak olyan dolgok, amikhez idő kell.
Viszonozom az ölelését, de nem mondok semmit se, hiszen per pillanat nekem is jelenleg nehéz jó barátnőnek lenni és magamba temetni mind azt, ami még a mai estémmel kapcsolatban mardos belülről, vagy éppen eltemetni Gaston pillantását, vagy azt, hogy milyen érzéseket csalt a felszínre. De szüksége volt rám, én pedig igyekeztem helytállni most is, mint mindig. A barátok mindig ott vannak a másiknak, még akkor is, ha olykor nekünk lenne a legnagyobb szükségünk segítségre. – Szeretlek. – mondok csak ennyit, majd nyomok egy testvéri puszit az arcára, a következő szavaira pedig elnevetem magam.
- Hmm, talán ideje lenne menni. Hívok taxit, téged kiraklak ott, ahol megszálltál most, utána meg hazamegyek. Úgyse kerülhetem sokáig az újabb remek beszélgetést az apámmal a történtek miatt. Főleg, hogy faképnél hagytam őt is a felfordulásban. – nevetem el magam, de inkább volt szomorú, mintsem boldog. – Na, de gyerek. Nem tesz nektek jó ez a hideg, és most a fontos, hogy ne essen bajotok. – lassan felállok, majd pedig a kezemet nyújtom neki. Utána összeszedem a cuccaimat. Majd a ruháját visszaadom a napokban, miután kimostuk. A taxi szerencsére egészen hamar meg is érkezett, így nem volt más hátra, mint előre és ne futamodjunk meg, hanem kitartsunk. Biztatóan megszorítottam gyengéden a testvérem kezét, hogy minden rendben lesz, csak ne adja fel. Pláne most ne, amikor egy kicsinek még inkább szüksége lesz rá, mint bárki másra.


Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! <3  hug ■ ■credit

avatar
Elit
Tell me your secrets
577
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Szer. Nov. 08, 2017 8:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1395
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Mary S. Melvo tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Vas. Nov. 12, 2017 7:55 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Léon && Marie
«Ce qui ne me tue pas me rend plus fort»

A hétvégéknek nem is tudom melyikünk örül jobban, én vagy Lily. A különbség annyira kevés lehet, hogy tényleg nem tudom megmondani. Ugyan minden nap sétálni viszem Lilyt, de igazán együttöltendő idő, mindig csak a hétvégén van, amikoris leviszem az egyik közeli parkba játszani. Így történik hát ez ma is. Összepakolom az összes használható holmiját, mint például az agyonra rágcsált kis teniszlabdát, a pórázt, valami rágcsálni valót neki plusz víz. Általában póráz nélkül is nagyon jól megvagyunk a kislánnyal, de sohasem tudni, hogy mi történik, így nem árt ha a táskámban van.
Mondjuk az a legérdekesebb ezekben a játékos napokban, hogy minden alkalommal én fáradok ki előbb, jobban. Pedig nem én rohangálok órákon át egy labda után. Még akkor sem tenném ha fizetnének érte, nem igazán vagyok az a szaladgálós típus. Még a buszra sem szoktam rohanni, hacsak nem szorít annyira nagyon az idő, sokkal jobban szeretem megvárni a következő járatot. Szóval miután nagy nehezen lefárasztom szegény kutyámat, vagy inkább magamat... Magamhoz hívom, hogy megsímogassam, adjak neki néhány ropit és egyben elvegyem a nyálas kis labdáját. Ő már farokcsóválva, csillogó szemekkel várná a következő dobást, de sajnos el kell szomorítsam azzal, hogy a nyálas kis labda ezúttal egy zacskóba megy, majd azzal együtt a táskámba. Egy kissé még én is megsajálom őt, így mégegy adag simit kap és közlöm vele, hogy kezd későre járni az idő. Persze még bőven világos van, de nem igazán szeretném a szombat esti fiatalok áradatában elveszíteni őt. Éppen ezért is használok általában olyan útszakaszokat amik nincsenek tömve turistákkal, főleg mert akkor illene pórázt is használni, amit pedig jól tudom, hogy nem igazán szeret. Így hát a hosszabb és csendesebb partszakasz menti utat választom magunknak hazafelé. Hagyom, hogy ő minden létező dolgot átszaglásszon ötször, nem bánom, hogy öregasszonytempóban haladunk, elvégre ráérünk mi.
Mikor megpillantok néhány méterrel előttünk egy körülbelül hasonló korú nőt mint én és egy körülbelül hasonló nagyságú kutyát, mint Lily, már kezd átfordulni a fejemen a gondolat, hogy ennek nem lesz jó vége, de mégis elüldözöm mivel hát mi baj is lehetne. Nem sok mivel én tudom, hogy Lily fittyet sem hány más kutyákra, de a másik kutyában nem merek bízni. És mint kiderült, ezt jól is teszem. Amint a másik eb kiszagolja Lilyt már rohan is, hogy "játszadozzon" egy kicsit. Szinte azonnal leteríti a kislányt, aki nyüszítéssel jelzi, hogy segíthetnék is neki. Utálom az ilyen helyzeteket, hiszen a másik kutyával semmit sem tudok kezdeni, a sajátomat meg csak nem ráncigálhatom ki alóla. Azért mégis megpróbálkoznék valami hasonlóval, aminek köszönhetően az a karom felé kap és egy igencsak erős mozdulattal rá is harap arra. Ekkor veszi a fáradtságot a tulajdonosa, hogy egy kissé felszaporázza már a lépteit, majd semmi szó nélkül elkapja a kutyája grabancát és konkrétan a nyakánál fogva cibálja tovább az állatot. Elvégre ki nem szarja le, hogy megharapott... Mondjuk ezt egyenlőre még én sem veszem teljesen tudomásul, vagy legalábbis még nem érzem. Tudom, hogy ez nem marad így sokáig, de egészen addig míg nem veszem észre, hogy vércseppek csöpögnek le a pulóverem ujjából, inkább azzal törődöm, hogy Lilyt megnyugtassam.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Tanárok
Tell me your secrets
15
● ● Posztok száma :
szeretetet¬
● ● Keresem :
Rachel Weisz ¬
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Kedd Nov. 14, 2017 11:02 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mary &&  Léon
Manapság ritka, hogy szabadnapom legyen. Épp ezért ma sincs. Rezidensként nem engedhetem meg magamnak, hogy keveset dolgozzak. Ha már itt tartunk, nem is akarok. Szívesen vállalok be ha kell pluszműszakot, ügyeletet, túlórát is. És ezért csak elismerés jár minden oldalról, hogy milyen céltudatos és elkötelezett is vagyok. Na persze. Ha tudná a családom, a menyasszonyom, a főnököm, úgy általában bárki, hogy csak azért csinálom, mert addig is elszakadok a gondjaimtól… Amit a menyasszonyom és az ő húga jelentenek… Minél kevesebbet látom, annál jobb. Az a gond, hogy ezt arra a nőre jobban értem, aki életem szerelme, mint a testvérére. Tőle inkább a ráció, a józanész tart távol. Hisz könyörgöm, csak egy egyetemista, vagy tíz év van közöttünk! Meg úgy egyáltalán. Nem egészséges ez. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak bennem, ahogy a folyóparton sétálok. Még van néhány órám a műszakomig, de már nem akartam otthon maradni. Otthon… a menyasszonyoméknál, de már lassan azt tekintem otthonnak. Nem mintha kevésbé lenne merev, álszent a légkör, mint a szüleim házában. De legalább Lily, a sógornőm ott van. Na jó, ebből tényleg elég! Nyugodt léptekkel sétálok végig a partszakaszon, ahol szerencsére kevés ember jár, többnyire összebújó szerelmeseket, esetleg kutyájukat futtató gazdikat lehet itt-ott látni. Pont erre van szükségem, hogy kicsit kikapcsoljak. Már ha tudnék. Mert a gondolataim egyre csak száguldoznak, mindig ugyanoda visszatérve végül…
Ebből az állapotból hangos kutyacsaholás hangja ránt ki. Eddig a vízre szegeztem a tekintetem, valahova messzire révedve gondolatban, erre azonban odafordítom a fejem. Még látom, ahogy a gazdák, két nő szétválasztják aránylag nagyobb termetű kutyáikat. Nem lenne ebben semmi különös, még abban sem, hogy az egyik nő úgy rohan el az állattal, mintha kergetnék, a másik pedig ott marad a saját kutyáját csitítgatni. Nem láttam, mi történt, melyik kutya mennyire volt agresszív, de nem is fontos. Amit azonban meglátok, ahogy a nő pulóverének ujját vörösre festi a vér, az már felébreszti bennem a kötelességtudatot. Megszaporázom a lépteimet is, már alig néhány méter választ el a kettősüktől, mikor fennhangon megszólalok.
- Asszonyom, bocsásson meg, jól érzi magát? – A kutyán, ahogy kiveszem, nincs sérülés és ha jól láttam, a két nő közül ő nyúlt oda, hogy szétválassza az állatokat, így jó esélyt látok rá, hogy a vér sajnos az  övé legyen a karján. Akkor pedig ellátásra szorul, hiszen egy kutyaharapás nem játék. Egyáltalán nem. Ennyit az én szaktudásommal biztosan tudok. Már csak azt kell elérnem, hogy megengedje nekem, hogy megnézzem a sérülését és ellássam, amennyire lehet, mielőtt kórházba ér vele. Mert orvosként úgy érzem, kötelességem ezt megtennem. Hiába nem dolgozom éppen, nem mehetek tovább mindezt látva, mintha mi sem történt volna. Azt a lelkiismeretem biztos, hogy nem engedné meg nekem.

■ ■ Monster ■ ■Remélem jó lesz ■ ■credit



To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
32
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Julian Morris
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Mary S. Melvo tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Szomb. Nov. 18, 2017 6:48 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Léon && Marie
«Ce qui ne me tue pas me rend plus fort»

Miután jó alaposan megvizsgálom Lilyt, szerencsére azt állapítom meg, hogy ő semmilyen testi sérülést nem szenvedett. Egy pillanat erejéig magamhoz ölelem a kutyát. Talán egy kicsit furcsa lehet külső szemmel, hogy jobban aggódom egy kutyáért mint saját magamért, de bizony ha az ember évek óta teljesen egyedül él és magányos, akkor tudja meg igazán milyen jó barátra és egyben családtagra lehet lelni egy egyszerű kutyában. És hát bizony még csak nem is egy egyszerű kutya. Tényleg nem tudom mihez kezdenék nélküle, az életem egyszerűen csak nem lenne teljes, ahogyan túlzottan boldog sem. Miután megnyugszom, hogy vele minden rendben van azon kívül, hogy talán egy kissé megrémült a kislány, lassan eljut az agyamig a csuklómban lévő fájdalom, ami az iménti idegen kutya harapásából adódik. Ekkor szólal meg valaki mellettem, aminek hatására konkrétan ugrok egyet ijedtemben. Nem számítottam, hogy bárkinek is feltűnik mi történt néhány perccel ezelőtt, arra meg végképp nem számítottam, hogy valakit még érdekelni is fog. Elvégre a legtöbb ember csak elsétál a dolgok mellett, mint ahogyan már legalább tíz ember megtette egy árva szó nélkül.
- Persze... Teljesen jól vagyok. - Pillantok a férfi kedves és egyben aggódó szemeibe. Tényleg meglepő, hogy akad még néhány ember aki aggódik mások miatt, vagy éppen törődik a másikkal. Eddig az egyetlen két lábon járó élőlény aki hasnonló tulajdonsággal rendelkezik és még ismerem is, az a nagynéném volt. Vagyis még mindig, szerencsére. - Ez semmiség. Tényleg! - Pillantok zavartan a csuklómra, ahol a felsőm lassan teljesen átázik a vértől, így aztán jobbnak látom elrejteni. - De köszönöm, hogy megállt érdeklődni. - Mosolyodom rá miközben leengedem magam mellé a karom, hogy legalább ne legyen annyira szembetűnő. Szerencsére már nem olyan messze a lakásom, valószínűleg tizenöt perce múlva már otthon lehetünk Lily-vel és aztán bekötözhetem magam is a kutya általi sebeket. Tényleg nem nagy ügy...

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Tanárok
Tell me your secrets
15
● ● Posztok száma :
szeretetet¬
● ● Keresem :
Rachel Weisz ¬
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Kedd Nov. 21, 2017 9:54 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mary &&  Léon
Ezt a délutánt finoman szólva sem így terveztem. Csak a fejemet szerettem volna kiszellőztetni egy kicsit, ami végül azt eredményezte, hogy a gondolataim megint visszakanyarodtak Lily-hez, a menyasszonyom húgához. Ami minden, csak nem épp helyes. Talán jobb is, hogy kirángat a gondolataimból az a történés, ami alig pár méterre tőlem zajlik le. Két nő kutyája ugrik össze, az egyikük próbálja szétválasztani őket, a másik pedig csak némi késéssel lép oda és elrángatja onnan a saját ebét, de úgy, hogy vissza sem néz. Nem lenne igazából ebben semmi rendkívüli, de ahogy az ott maradó asszonyt nézem, észreveszem, hogy a ruhája ujján vér folydogál le. Az pedig már nem játék, egyből felébred bennem az orvos és nem tudom szó nélkül hagyni a jelenetet, öles léptekkel odasietek a kutyáját ölelve nyugtatgató nőhöz és a hogylétéről érdeklődöm.
- Asszonyom, ha jól sejtem, azt a harapást nem az Ön kutyájának köszönheti. Nem akarom megijeszteni, de jobb lenne, ha bemenne vele az ügyeletre. Feltételezem nem az ismerőse a másik hölgy, aki elsietett, így már nem tudjuk megkérni, hogy mutassa meg az eb oltási könyvét. Ezért a seb fertőtlenítésén kívül, csak a biztonság kedvéért néhány védőoltást sem ártana felvennie. Mert gondolom szeretne ennek a kutyusnak még sokáig szerető gazdija lenni – rámosolygok az állatra, aki békésen lihegve ül mellette és inkább érdeklődéssel néz fel rám, agressziónak nyomát sem látom rajta.
- Kérem, higgyen nekem, orvos vagyok, tudom, mit beszélek. Szívesen el is kísérem és vigyázok a kutyájára is, míg a vizsgálóban van, ha gondolja – kedves, de meggyőző hangot igyekszek megütni a felajánlásom közepette. Futottam már össze elég sok emberrel, akik körömszakadtáig igyekeznek bagatellizálni a gondjaikat és mindenképp igyekeznek elkerülni, hogy orvos lássa őket. Egy állatharapás viszont pont nem az a sérülés, amit otthon leragaszt az ember egy sebtapasszal vagy beteker egy kis gézzel és ennyi. Komoly szövődményei is lehetnek, ha nem kezelik szakszerűen. Ezért igyekszem minden meggyőzőerőmet latba vetve rávenni ezt az asszonyt, hogy ne próbáljon maga megoldást találni erre a dologra. Bízom benne, hogy tudok hatni rá a megfelelő mértékben ehhez.

■ ■ Monster ■ ■Remélem jó lesz ■ ■credit



To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
32
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Julian Morris
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Mary S. Melvo tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz •• Hétf. Nov. 27, 2017 6:21 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Léon && Marie
«Ce qui ne me tue pas me rend plus fort»
Egy nagyon rossz tulajdonságom, hogy általában mindenkivel és mindennel törődöm, csak éppen magammal nem. Persze tudom én, hogy orvoshoz kellene fordulnom még mielőtt valami baj történik velem, de mégis előbb szeretném jó helyen tudni a kutyám, tisztában lenni azzal, hogy megnyugodott és semmi baja sem esett. Ez persze nem csak Lilyvel van így. Az iskolában is mindig a diákokat helyezem előnyben, még akkor is ha éppen az a diák nem érdemli meg, hogy kockára tegyem az állásom. Ez talán azért van így, mert mellettem nincs senki aki saját maga helyett, engem helyezne előnybe. Egész életemben így volt ez. Az egyetlen ember akinek bármikor fontos voltam, az apám. Az anyám elhagyott minket mert... fene tudja miért. Önzésből. Én pedig soha nem akarok olyan ember lenni mint az anyám. Soha nem tudnám a saját gyermekem elhagyni mert megijedtem, de legfőképpen annak az embernek a pénzéért nem, akivel előtte 20 évig együtt voltam. Soha nem fogom őt megérteni. Egyszerűen csak más akarok lenni. Bár talán azért hülye nem. Így hát bólintok egyet a kedves úriembernek, ezzel jelezve, hogy elfogadom a segtségét. Tényleg ostobaság lenne nem ezt tenni, főleg miután ő az orvos. Én pedig... én pedig az vagyok aki a vér látványától elájul. Tehát igyekszem nem a karomra pillantani, bár már a gondolattól is émelyegni kezdek, attól pedig, hogy érzem a cseppeket, a nedvességet egyenesen megszédülök.
- Rendben, igaza van. - Pillantok mégegyszer a kutyámra, aki csak a nagy barna szemekkel néz ránk, fogalma sincs ki ez az úr, ahogy azt sem, hogy mi történik éppen. - Komolyan elkísérne? Vagy csak ránézne, hogy rendben van-e és aztán én magam bemegyek az ügyeletre? Igazán nem szeretnék gondot okozni magának, vagy elvenni a hétvégéjét. - Vonom meg alig láthatóan a vállam, miközben ismét a szemeit méregetem kissé zavartan. - Biztosan van jobb dolga is a szabadidejében. - Mondom, miközben még mindig szédeleg a fejem, így inkább megkapaszkodom jobbik kezemmel a mellettünk lévő korlátban, ami arra szolgál, hogy senki ne pottyanjon a folyóba. Ennek az okos találmánynak én pedig most igencsak hálás vagyok. Nem igazán szeretnék itt összeesni, nem szeretném sem az urat, sem pedig Lilyt megijeszteni... mégjobban.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Tanárok
Tell me your secrets
15
● ● Posztok száma :
szeretetet¬
● ● Keresem :
Rachel Weisz ¬
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Elhagyatott partszakasz ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Elhagyatott partszakasz
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott gyárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-