Serge & Léah
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 7:56 am ✥
✥ Today at 2:00 am ✥
✥ Today at 1:00 am ✥
✥ Today at 12:17 am ✥
✥ Yesterday at 10:32 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
✥ Yesterday at 8:20 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Serge & Léah •• Szomb. Szept. 30, 2017 3:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

La Rochelle-be kellett elutaznom pár papírt kitölteni. No meg ott is előadni magam. Az eddig eladott albumok nagy sikert és felhajtást kaptak, a rajongók gyűlnek. Autogramok százait osztottam szét, de a mai napomat békében akartam eltölteni. Napszemüveg a helyén szóval hamar a repülőtéren voltam, ami Párizsba vitt. Az úton csak egy kislány mosolygott rám végig, de idő előtt bealudtam, elfáradtam és korán keltem, hogy elérjem a korai járatot, még ha késett is bő fél órát. Ráadásul kint meleg van, nem is az a nagyon meleg, de még épp túlélhető. Otthon majd kipakolok és elmegyek az öcsémhez kicsit beszélgetni, meg valami testvéri programot összeütni. Egy másfél hete nem voltam idehaza, biztos vagyok benne, hogy hiányolt már kissé, hiszen kaptam egy csomó SMS-t meg videóhívást is intézett felém. Nemrég küldtem üzenetet neki, hogy igyekszem feléjük is kitérni.
A gépről leszálltam, nem sokan voltak a gépen, csak kisebb családok, jómódúak. Boeing 767-700-es géppel érkeztem. Végre a föld… megcsókolnám, nem szívesen repülök, de most ez jutott ki nekem. Én választottam. A váróba érve egy kávézóba teszem be a lábam, ott a pultos felismert, ingyen kávét adott, egy autogrammért cserébe. Boldogan teljesítettem a kérését, még egy közös képpel is megajándékoztam. Aztán újra útra keltem, ezúttal egy pékséges boltba tértem be valami tízórai elférne már… éhes is voltam, szerintem minden bajom volt már az éhség miatt.
Négy croassant tökéletesen kielégítette a vágyamat, egy óráig tutira elegendő. Újra a folyosóra léptem, halottam egy női sikolyt, mellette egy kapják el, tolvajt. Hallottam a futó lépteket, mindenki félre ugrott a menekülő tolvaj elől, csak én toltam ki elé a bőröndömet, amiben szépen el is taknyolt, pofára esett, elejtve a zsákmányát. Le is ültem a fickó hátára, a fejére pedig rátettem tenyeremet, hogy lefele nyomjam azt. A futó lépteket meg hallom, irányába fordulok, a többi utas és egyéb sétafikáló kikerül minket, mintha semmi sem történt volna. Páran felismertek és már kutakodnak papír és toll után, meg fotók is készülnek.
Az érkező hölgyre pillantok, mosolyom szélesedik. Amikor az arcát meglátom, hogy feltűnt neki, hogy elkaptam a szemetet, csak utána szólalok meg, miközben feltolom a napszemüvegem.
- Hívjam a rendőrséget, vagy engedjem el, hölgyem? - érdeklődőm türelmesen, a fickó fészkelődik, de nem hajtja túl magát. A táska felé bámulok, utána nyúlok és felkapom, könnyű női táska, neki nyújtom. Ahogyan választ, akképp cselekszek, rendőrt hívok, vagy pedig elengedem.
A műsort követően lépek csak oda a nőhöz.
- Jól van? - érdeklődőm egy mosolyt követően. Arcát fürkészem… - Meghívhatom valamire, kávé? Egy késői reggeli? A nagy ijedtségre? - érdeklődőm tőle újfent, nem sok dologgal érkezett. Nem régen érkezhetett ő is valamerről.
- Serge vagyok. - nyújtok kezet, ha megfogja a kezem, akkor azt az ajkaimhoz emelem, hogy kezet csókoljak neki. Nem tudom, hogy felismert-e, eléggé híres vagyok, de nem akarom, hogy ő is egy legyen a rajongóim között. Nem azért mutatkoztam be neki.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Vas. Okt. 01, 2017 1:00 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Sikeresnek tudhatom le a tanári pályám első igazi tanulmányi kirándulását. Kicsit féltem amiatt, hogy fog sikerülni, hiszen nem olyan rég léptem a tanárok közé, és lettem az ami mindig is lenni akartam. Még én is keresem a saját utam, a módszerem, és legfőképp a kapcsolatomat a testülettel és a diákokkal egyaránt. De minden félelmem ellenére jól sikerült a pár napos kiruccanás, minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy a tudásomat a lehető legmegfelelőbb módon adjam át a lurkóknak. A nyárnak lassan vége, de mintha a napocska nem akarna pihenni térni, még mindig meleget áraszt magából. A levegő fülledt, ráférne már a természetre egy jó alapos esőzés, hogy felfrissüljön a talaj, a természet, a levegő. A repülő néhány perces késéssel ért földet végre Párizsban, mindenki mintha kicsit bezsongva hagyta volna el a gépet. Amennyire csak tudtam próbáltam őket civilizáltan, kettes sorokba állítani, de a levegőben szinte már tapinthatóvá vállt az érzés, hogy mindenki alig várja, hogy vége legyen és folytathassák saját kis életüket tovább. Kisebb megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, amikor a váróteremben megpillantom a szülők kisebb tömegét és realizálódik bennem, hogy hamarosan vége, szabad vagyok. Két napig még a lakásból sem fogok kimozdulni, begubózom majd a kanapém menedékébe, olvasgatok, festegetek, pizzát eszem és kipihenem a kirándulás fáradalmait. Teljesen belefeledkezem gondolataim menetébe, már otthon vagyok, a puha kanapém és a könyvem társaságában, viszont hamar visszatérek a valóságba, amikor a táskámat kirángatják a kezemből és elszaladnak vele. Első meglepettségemben felsikoltok, majd megpróbálok a tolvaj után szaladni, de nagy előnyre tett szert, és sokkal gyorsabb is mint én. Nem foglalkozom a kíváncsi szemekkel, semmivel, csak rohanok utána, hogy visszaszerezzem a táskámat, az életem van benne. Minden fontos dokumentumom, a lakáskulcsom, a pénzem, mindenem ami nélkül még a reptért elhagyni is nehezen menne. Nem érdekel a pénz, én mindent nekiadom ami van, de a kulcsomra és dokumentumaimra szükségem van. Az emberek azon kívül, hogy bambán bámulnak ahogy lassan kiköpöm a tüdőmet, senki nem mozdul meg, hogy esetleg segítsen nekem. Vagyis, egyvalaki mégis a segítségemre siet és filmbe illő jelenet játszódik le előttem ahogy elkapja a suhancot, majd még rá is ül a hátára. Az emberek körülötte suttogni kezdenek és csak úgy kattognak a fényképezőgépek, telefonok, őt fotózva. Kell néhány másodperc amíg újra meg tudok szólalni, a futástól teljesen kifulladtam, most már bizonyos, hogy nem vagyok  a legjobb formában. Azonnal felismerem a férfit ahogy feltolja a napszemüvegét, nem is olyan régen a lemezboltban még az ő arca mosolygott szembe velem az egyik lemezborítón. Kérdésén elgondolkodom néhány másodpercig, majd megcsóválom a fejem.
- Nem kell rendőrség, engedje el. talán túlságosan kockázatos szabadon engedni, hiszen ha engem megpróbált kirabolni, akkor valószínűleg mások sem ússzák majd meg, de nincs szívem ráhívni a rendőrséget. Ők sem csinálnának semmit, azon kívül, hogy hűvösre tennék néhány órára majd egy ejnye-bejnye után szabadon engednék.
- Jól vagyok. Köszönöm. ölelem magamhoz a frissen visszaszerzett táskámat és a férfi arcát fürkészem. Sokkal helyesebb, mint azon a bizonyos lemezborítón, nem csodálom, hogy a nőkből olyan reakciókat vált ki, mint a hátában álló csoportból, akik alig tudnak állni a lábukon a boldogságtól, hogy láthatják őt. Pedig még hozzájuk se szólt. Lehet, hogy velem van a baj, de nekem egy híres névtől, néhány lemeztől és egy igazán helyes pofitól több kell, hogy rajongást érezzek bárki iránt is. Ha tudok érezni ilyesmit egyáltalán.
- Nem. Köszönöm. Hálás vagyok amiért segített visszaszerezni a táskámat, de ennyivel most be kell érnie. Hívja meg az egyik hölgyet abból a csoportból, ők biztosan igent mondanának. mutatok az ötfős csapat nő felé.
- Monsieur Serge, még egyszer hálásan köszönöm, de ha nem bánja most megyek. Hagyom, hogy élvezze még a reflektorfényt. Jól áll önnek, nekem viszont kevésbé. Minden jót. fordulok sarkon, hogy piruló fejjel törjem át magam a tömegen. Sosem fogom elfelejteni ezt a nevet, és azonnal elmegyek a legközelebbi lemezboltba, hogy megvegyek egy lemezt, most már kíváncsi vagyok rá.
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Vas. Okt. 01, 2017 2:51 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

Nem kell rendőrség. Legyen hát. Kicsit még vakációzok a sráccal a földön ücsörögve hátha mégis csak kellene az a rendőrség, de mivel még sem, úgy kelek fel a földről és útjára engedem a srácot. Érdeklődőm hogyléte felől, a fáradtságon kívül nem látom jelét annak, hogy rosszul érezné magát, szóval megnyugodtam. Azonban a rajongó táborom nőni kezd körülöttünk és egyáltalán nem tetszik a helyzet, mert az addig oké, hogy elmegyek egy koncertet leadni meg ilyesmi, de ilyenkor, mikor jobb szeretnék kis időre legalább civilként gondolni magamra, akképp létezni, úgy is akarok hazaérkezni.
De vannak emberek, akik ezt nem mindig hagyják és keresztül szúrják a számításaimat. Meghívnám a hölgyet egy kávéra, vagy valami másra, a kifulladástól alig érezheti a lábát, ám visszautasított. Nem mindennap történik ilyesmi és ez meglep. Noha nem vagyok egy nagy nőcsábász, de eddig nem utasítottak vissza, csak egy kávéra hívtam meg, nem magamhoz… nem értem én a nőket. De sebaj. Túlélek egy ilyet, amúgy sem szeretem ha ilyenkor körülöttem tolonganak, valahogy nem kultiválom ezt. Hátra pillantok a hölgyek felé morcosan, mire visszafordulok, már el is indult. De… itt hagy? Hát jó, én ezt is túl élem. Megindulok utána és mellé érkezem, a táskám könnyedén gurul utánam.
- Elnézést, azt hiszem a kijáratig a nyakán maradok. Próbáltam nem feltűnést okozni, nem csípem, mikor rajongók lepnek el és civilként próbálok elvegyülni. A reflektorfény csak akkor izgalmas, amikor koncertezek, amúgy gyűlölöm, hogy mindenhol felismernek. - őszinte vagyok a nővel, nem akarom, hogy félre értsen és hogy nyomulok rá, félre értés ne essen, jól el vagyok én a zene mellet, kikapcsol és új ember leszek mellette. De hogy civilként is rajongókon kelljen átverekednem magam, mondjuk egy boltban...azt már nem szeretem. És egyszerűen nem tudok rejtve maradni. A kapucnis pulcsi nem áll jól, pedig az öcsém állítása szerint passzol az imidzsemhez, de ember! A színe borzalmas. Az anyaga szintén és még egy számmal kisebb is. Az öcsém nem ért a vásárláshoz, jaj nekem. Ha megint vesz nekem valami ruhaneműt…
- Pedig csak elkaptam egy tolvajt, mint bárki más... - tárom szét egyik kezem, hogy hátha valaki megmoccant volna, hogy elkapja a srácot, de nem esett nehezemre elkapni.
- Nehéz kimozdulni otthonról, főleg ha boltba akarok elrohanni, valahogy egy koncert után nem vágyom közönségre. Csak nem értik meg egyesek... - sóhajtok, az öcsémre gondolok, neki olyan könnyedén megy ez az egész, persze, ő könnyedén megjátssza a mosolyt, veleszületett tehetsége.




avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Hétf. Okt. 02, 2017 8:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Egyébként nem vagyok meglepve, hogy a nők olvadoznak ahogy megjelenik Serge. Igaz, nem ismerem még, - talán nem is fogom - , de már a kisugárzásában van valami, ami magára vonzza a tekinteteket. Erős jellemnek tűnik, magabiztosnak. Úgy érzem pótolnom kell a hiányosságomat és megvenni azt a lemezt, amivel néhány órával ezelőtt szemeztem a boltban. Kíváncsivá tett, hogy mit tudhat, ami miatt nők ezrei olvadoznak és fél életüket odaadnák ha legalább egy szót váltana velük. Szemügyre veszem, alaposan megnézem magamnak, de belőlem hiányzik a kamaszkori lángolás ami miatt azonnal a karjaiba kellene vetnem magam. Azt hiszem engem más fából faragtak mint a nők többségét, nálam egy kicsit több kell ahhoz, hogy bármire is igent mondjak. Nem én akarok hódítani, azt szeretem, ha engem hódítanak meg. Elvégre én vagyok a nő, és mint olyan szeretem érezni, ha valaki különlegesnek tart. Nekem nem elég egy sármos mosoly, vagy néhány kedves szó. Annál keményebb vagyok, az élet megtanított arra, hogy nem minden arany ami fénylik, emiatt sokkal óvatosabb vagyok. Hálás vagyok neki, természetesen, hiszen a több száz ember közül ő volt az egyetlen akibe szorult annyi erő, hogy megállítsa a táskatolvajt, de ez még nem jelenti azt, hogy igennel kell felelnem a meghívásárára. Valószínűleg Ő ahhoz van szokva, hogy kérdeznie sem kell máris mindenki körülrajongja, de az én életemtől mindez távol áll. A csillogás, a reflektorfény, az ismerkedés és mindaz amit ez a férfi képviselhet. Nem áll szándékomban több időt elfecsérelni a reptéren, alig várom, hogy végre hazaérjek, megmártózzak egy forró fürdőben és a lakásom magányában pihenjem ki az utazás és kirándulás fáradalmait. Ahogy sarkon fordulok és magára hagyom a férfit, megszaporázom a lépteimet. Minél hamarabb ki szeretnék jutni innen, friss levegőt szívni és meg sem állni az otthonomig. Azonban alig haladok néhány lépést, újra felbukkan mellettem, töretlenül haladva velem, és képes úgy tenni, mintha nem az előbb akartam volna lekoptatni magamról. Kitartása apró mosolyt csal az arcomra, nem tudom, hogy ebből a férfi mennyit észlelt. Érdekes, valamilyen furcsa okból kifolyólag nem érzem tolakodónak, sokkal inkább kíváncsinak és kitartónak. Vagy csak a férfiúi büszkesége sérült volna a visszautasításom miatt?
- Nem tudom. Nekem eléggé úgy tűnt, hogy semmi baja nincs a rajongó hölgyek gyűrűjével. nézek rá hosszú idő óta először és őszinte mosollyal jutalmazom meg.
- Megértem. Az emberek néha nagy túlzásokba tudnak esni, és el sem tudom képzelni milyen lehet mindennap megbirkózni a nem kívánatos egyénekkel az életében. Szerencsére én szürke kisegér vagyok, oda megyek és azt csinálok amit akarok, mert nem keltek feltűnést. Zavarnia kellene, hogy csak úgy a semmiből hozzám csapódik, de mégsem idegesít, sőt...azt hiszem ha jobban ismerném, akkor egész könnyen megkedvelném.
- Nem. Senki más nem kapta volna el. Legalább száz ember nézte végig ahogy szaladok utána, kiabálok, de ön volt az egyetlen, aki megállította őt. Tényleg igazán hálás vagyok érte. Lehet, hogy nem tűnök annak, hűvösségem és távolságtartásom már sok embert elijesztett, de azért amiért nincs minden érzelem az arcomra írva még nem azt jelenti, hogy nincsenek. Én csupán nem szeretek mindent megmutatni magamból, mert akkor kevésbé érzem magam sérthetőnek. Nem sok ember van az életemben aki igazán ismer és akinek bátran megmutatom önmagam.
- Dominique vagyok. mutatkozom be neki, hiszen az előbb nem árultam el a nevem, ha már úgy döntött, hogy a társaságomba szegődik egy darabig legalább hadd tudjon a keresztnevemen szólítani. Az iskolások és a tanárok lassan mind felszívódtak, csak egyetlen kollégám maradt értetlenül bámulva rám és a bőröndömet őrizve.
- Elnézést. lépek el a férfi mellől, hogy váltsak még néhány szót a tanártársammal és elvegyem tőle a csomagom. Rövid beszélgetésünk után mosolyogva érkezem meg ismét Serge mellé.
- A kollégám felajánlotta, hogy hazavisz... mondom neki csendesen. Nem akarok hálátlannak tűnni, vagy ehhez hasonló, de mégiscsak kényelmesebb lenne elfogadni a fuvart, mint taxizni.
- Nagyon nehéz ilyenkor taxit fogni, és nincs jogosítványom. Remélem nem haragszik, ha búcsút intek...
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Kedd Okt. 03, 2017 6:27 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

Nem nagyon szokott érdekelni, ha valakinek fingja sincs arról, hogy ki is vagyok én. Jómagam szeretek zenél, van akiben mindez megindít valamit magában, állandóan engem keresnek és veszik is ezerszám az albumjaimat, ám… van amit még én sem tolerálok. A nők és a nyomulásuk. Meg a csábítgatás és a fogdosásai. Ezt mind nem szeretem. Az öcsém biztos oda meg vissza lenne az ilyen jelenetekért, én kiválóan megvagyok ezek nélkül. Autogramot szívesen osztogatok, de a randijaimat én magam döntöm el, meg hogy kivel is állok szóba. Nem azzal, akit a menedzserem összeboronál valahonnan az isten háta mögül, mert milyen gyönyörű arca van…nem! Azt választok, akit én akarok. Ezért is vagyok még szingli, mert a tökéletest keresem, nem pedig azt, aki pár szép szótól szétnyitja a lábát. Az lehet hogy Dubois vagyok, de nem vágyom olyan nőre, aki mindenben sikeres és csak a pénzt nézi… nem. Az ilyen nők a ficsúroknak valók.
Haza akarok végre érni, átmenni a haveromhoz és a családjához, hogy beköszönjek nekik, meg hogy halljam a kislány bácsizását. Én meg a bácsi. Nem vagyok még olyan vén. Tök vicces. Serge bácsi.
Meg amúgy is hoztam nekik szuvenírt, át kell őket adnom. Ki nem hagynám a haveromat ebből… múltkor ő is hozott nekem az egyik útjáról, hát most én is neki.
Ha döntenem kéne, hogy a rajongó táborom mellett töltsek egy félnapot, vagy a barát-család körében, akkor az utóbbit preferálom… Hiszen őket sokkal többre tartom, ők a mindeneim.  A családomon és barátaimon kívül (nem sok barát, 2-3 elég közeli) senkim sincs. Nem is akarok több mindenkit magam köré csábítani. Idegeneket meg főleg nem, hiszen szeretem az ismerkedést…
- Bajom az sosincs velük. De ha választanom kell, hogy ők… - mutatok hátra felé a rajongók hadára, akik fényképeznek meg miegyéb, majd vissza fordulok egyenesbe. - … vagy a családom körét tiszteljem meg, akkor inkább az utóbbi. A családom szent és ilyenkor jobb szeretek velük társalogni, mintsem húzzák az időmet pár fölösleges kör miatt. Majd lesz idejük úgyis, hogy fotókat és aláírásokat kunyizanak. - magyarázom a hölgynek blazírt arccal előre bámulva, majd ahogy az arcára pillantok, enyhülnek vonásaim és mosolyra húzódnak ajkaim.  
- A szürkeség jó… néha én is elbújnék. Nem szokott színt vinni az unalmas szürkébe? - teszem fel a kérdést, és nem, nem gondolok semmi abszurdra, semmi aktfotó és járdaszéli kalandok, semmi ilyesmi. Valami másra gondoltam. Családi kiruccanások… buli a jobbik fajtából?
Nem a köszönetért ejtettem pofára a rablót és szereztem vissza a táskáját. Utálom a tolvajokat… és én legalább teszek is ellene… igaz, hogy elengedtem, de nem akartam nagyobb felhívást magunkra. Csak figyelem a lány arcát és vonásait, igazán különleges a megjelenése, nem mostanában botlottam bele ilyen hölgyeménybe, az arca kicsit semmit mondónak tűnhet…mégis ott virít rajta minden. Csak észre kell venni.  
- Örülök, hogy megismerhetem, Dominique. - mosolygok rá szélesen, jólesően ejtem ki a nevét, hosszúnak találom, még sem teszem szóvá, hogy lerövidíteném, vagy ha van rövidebb neve, azt használnám.
Néhány pillanatra magamra hagy, csak figyelem az alakját, miképpen kommunikál, majd a szemüvegem igazítom még jobban, pár barnább bőrű hölgy rém mosolygott. Csak bólintottam feléjük, s ők is csak elsétáltak. Nem verem nagydobra, hogy ki is vagyok, szeretem a nyugalmat. De mikor a nő, Dominique visszatér mellém és hallom a szavait… azt hiszem ezt másképp is megoldhatjuk.
- Elviszem. Bizonyára a kolléga is ledőlne már, én meg még úton leszek még pluszba amúgy is. - felelem neki hezitálás nélkül, majd mosolyra csábulnak ajkaim.
- Ha már a kávét visszautasította, ne adjon egy újabb kegyelemdöfést, kérem? - pöccintem fel a szemüvegem a fejem tetejére és nagy kutya szemekkel nézek a hölgyre, de természetesen nem bírom sokáig, elnevetem magam jó hosszasan, jó ízűen.
- Bocsánat, bocsánat. Nem akarok erőszakoskodni. - mosolyom levakarhatatlan, hiszen máris ragyogóbb kedvem lett a hölgy társasága végett, mint a rajongók zúgásában.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Kedd Okt. 03, 2017 8:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Nem is tudom mit szeretnék ebben a percben, azt, hogy magamra hagyjon végre vagy inkább azt, hogy soha ne mozduljon el mellőlem. Furcsa, de van valami megnyugtató a jelenlétében, valami amit nem tudok megmagyarázni magamnak. Nap mint nap találkozok emberekkel, férfiakkal, néhány randin is túl vagyok már, de igazán ritka az olyan ember, akiből már az első pillanattól fogva ennyire megbíznék. Nyugodtnak érzem magam mellette és bár tulajdonképpen idegenek vagyunk egymásnak mégis olyan, mintha évek óta ismerném. Ez a hirtelen rám tört érzés pedig összezavar. Szavai mosolyt csalnak az arcomra, úgy tűnik olyan emberrel van dolgom, aki ugyan élvezi a fényűzést, ami a sikerének gyümölcse, de vannak dolgok amiket előtérbe helyez, és ez ismét egy szimpatikus tulajdonsága.
- Nagy családja van? Feleség? Gyerekek? érdeklődöm udvariasan. Nem mintha rám tartozna a családi állapota, de ha már így mellém szegődött legalább ne csendben sétáljunk végig a várótermen. Addig is lefoglalom a gondolataimat és mi baj származhat abból, ha ismerkedem egy kicsit. Néhány nap múlva valószínűleg már egyáltalán nem fog emlékezni rám. Nem jellemző, hogy lehengerlő személyiségem mély nyomokat hagyna ay emberekben. Mosolya megnyugtat, kedves és lehengerlő, egyre tisztábban látom, hogy miért rajongják körbe ennyire a nők. Nehéz lehet ellenállni egy ilyen mosolynak, személyiségnek és arcnak egyszerre.
- Talán, ebben a néhány percben amíg mellettem van taníthatok valamit, hogy hogyan legyen igazán jó szürke. nevetek rá. - Az attól függ, hogy milyen színekre gondol. Szoktam kikapcsolódni, szeretek zongorázni, festegetni. Néha elmenni a barátaimmal, amikből megsúgom, hogy nincs túl sok. De...nekem sajnos nincs családom. Úgyhogy időm legtöbb részét szürkeségben és magányosan töltöm. mindig összeszorul a szívem, ha a család kerül szóba, ha be kell ismernem, hogy soha nem ismertem őket, soha nem volt mellettem senki. Sem gyerekként, sem felnőttként. Leszámítva Floretinát, aki örökbe fogadott, de ő sem nevezhető igazán a családomnak. Inkább csak egy nőnek, aki megsajnált és magához vett.
- Részemről a szerencse Serge. És kérlek tegeződjünk. Szólíts Dominak, a barátaim így hívnak. viszonozom a mosolyt amivel megajándékoz, és pillantásától egy röpke pillanatig zavarba jövök, talán még el is vörösödöm. Nem szoktam meg, hogy a férfiak ilyen tekintettel mérnek végig, ahogy az is újdonság, hogy rám ilyen hatással van valaki. Egy pillanatra gondolkodóba esem, nem tudom, hogy tényleg jó ötlet-e egy vadidegen férfit ennyire a közelembe engedni, felfedni előtte még a lakcímemet is, de pillantását látva hangosan felnevetek.
- Rendben. Nem utasítom vissza, de csak akkor, ha a szavát adja rá, hogy nem kerül miattam, és nem fog lekésni semmilyen családi összejövetelt? Ígéri? kérdezem, majd búcsút intve a lekoppintott kollégának indulok a kijárat felé. Bőröndöm elegánsan gurul utánam, tekintetem hol a férfin, hol pedig a szembe áramló tömegen járatom.
- Egyébként ez a technikád? Reptéren segítesz a nőknek, aztán szépen haza furikázod őket? A többségüknél bejön ez a trükk? húzódik féloldalas mosolyra a szám. Remélem hallja a hangomon, hogy csak viccelek.
- Ha már ilyen lovagias vagy velem, akkor azt hiszem az a legkevesebb, hogy nem fogok szótlanul ülni melletted egész úton. Mondd csak, mesélnél egy kicsit magadról? Szívesen hallgatnám a hangodat még....vagyis...úgy értem, hogy hallgatnám a történeteidet még. kislányos zavaromban kiigazítom a szemembe lógó kósza tincseket.
- Akkor merre tovább? Hol parkol az autó? kérdezem tőle, ahogy kiérünk a parkolóba, és végignézek a kocsik sokaságán. Már megint úgy érzem, hogy túl sokat dumálok, mindig ez történik ha zavarban vagyok.
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Szer. Okt. 04, 2017 6:43 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

Kérdésére csak fejemet ingatom, kis fáziskéséssel válaszolok.
- A családom kimerül a testvéreimben és a szüleimben. Az öcsém 9 évvel fiatalabb tőlem, a húgom 12 évvel. Nekem ők jelentik a családot. Se nő, se gyerek… - válaszoltam neki. Bizarr dolog lehet ilyet hallani, nem igaz? Sikeres vagyok és gazdag, még sincs mellettem egy nő sem, aki a feleségemként díszelegne mellettem. Ne vágyódom ilyesmire, tényleg.
Csak mosolygok a nevetésén, fülemnek kellemes csilingelés, kellemesebb, mint a tumultus rikkangatása.
- Szeret zongorázni? Az igazán nyugtató tud lenni, bár olykor a lelki nyavalyákat is remekül tükrözi a billentyűk kombinálása. - hát ezzel meglepett, de tényleg. - És profi szinten űzi? - kíváncsiskodok tovább azért. Persze a mosoly azért ott bujkál arcomon. Az meg hogy nincs családja…. ez kicsit meglep. Se testvér? Se egy zömök férfi aki mindennap mellette áll, hogy minden este együtt feküdjenek le és ugyanazzal a széles mosollyal keljenek fel? Se gyerek? Se egy gyönyörű kislány? Se egy karizmatikus kisfiú? Akkor tényleg terjedhet a szürkeség… hát ez elég kellemetlen tud lenni.
- Szóval Domi. - mosolyodtam el újra, bólintva a tegeződéses viszonyra, mert hogy ne lennék benne. Hány év van köztünk? Egy kemény ötös? Nem tűnik se túl fiatalnak, se tőlem idősebbnek, de pofátlanság érdeklődni pont a kora felől, így majd magam találom ki. Ha majd elkezd érdekelni. Ahogy elvörösödik, úgy nyalom meg ajkam, hamar tarkót vakarok, egy kisebb zavar jele az ő zavarára.
Az meg hogy hazavihetem Őt egy külön öröm, hiszen látszott rajta a hezitálás, a legtöbb nőt, ha megkérdezném, hogy haza vihetem-e, egyből rávágná a boldogító igent. De ő nem, ő elgondolkodott rajta kicsit, de mégis igent mondott.
- Ígérem. - amúgy sem késnék el, időpontot nem mondtam, csak annyit, hogy majd érkezem. Meg különben sem kések le semmit.  Megindulva végre a kijárat felé a tömeget kerülgetem emelt fővel és közben utat is török az útitársamnak, hogy hamarabb kiérkezzünk. Kérdésére felhúzott szemöldökkel mérem végig tetőtől talpig.
- Viccelsz? Te vagy az első, akinek segítettem ezidáig, a többiek a nyálukat folyatva követtek a kocsiig. - a mosolyom a fülemig ér, jókedvem van, ez már most feltűnhet még a vaknak is.
- Tudod…ez tehetség, velem született képesség. - heccelem a csajt egy kacsintás kíséretében, majd magam elé meredve hagyhatjuk el a létesítményt. Megindulunk a parkolóba, ahol hagytam a kocsimat, remélhetőleg senki sem lopta el. Kérdésére őszintén felelek.
- Persze, kérdez csak, válaszolok, ha olyan. Mire vagy kíváncsi? Kiteregethetem a lapjaimat, ha te is a tieidet. - vágok vissza egyből, majd megindulok a kocsik között a parkolóban.
- Erre gyere. - intek fejemmel, majd a hosszú sor mentén végig gyalogolva egy fekete  Dodge Ramelé gyalogolok. Előveszem a csipogtatót és a slusszkulcsot, a kocsi csipogva nyílik.
Kinyitom a hátsó ajtót, elveszem a hölgytől a felszerelését és berakom úgy a hátsó részre a bőröndjét, hogy az sehogy se dőljön el. A sajátomét is mellépakolom.
Becsukom azt, majd az anyósajtó felőli oldalra lépek, kinyitva azt besegítsem a hölgyet. Még a kezemet is nyújtom, hogy könnyebben meg legyen oldva a beszállás. Csak mosolygok, hiszen én tényleg ilyen úriember vagyok, nem pedig megjátszom.
Végül én magam is bepattanok mellé, hogy indulhassunk. Biztosan vezetek ki a parkolóból, majd kitérek az útra és onnan tovább a forgalomba, ahol sebességet váltok.
- Szóval. Mire lennél kíváncsi? Gondolom nem az étkezéseimről...mert képzeld, nincsen cselédem, sem takarítónőm. Mindet magam intézem, magamra főzök és az öcsém szerint isteni jól. Szakácsnak is elmehettem volna. - magyarázok, ha már így feltette a nagy kérdést.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Szomb. Okt. 07, 2017 8:02 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Nem tudom miért, de meglep az őszintesége, hogy ismeretlenül is ennyire nyílt és beszédes. Tudom, erről szólnak az ismerkedések, de mivel én magam ritkán kerülök ismerkedős szituációba, ezért meglep a dolog. Véletlenül kerültünk egymás útjába, véletlenül sodort össze minket a sors, de ha már így alakult, akkor már megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet. A korlátaim közé szorítkozva ugyan, de megpróbálok nyitott lenni. Annyira, hogy ne érezze feszélyezve magát a társaságomban, és én se érezzem kevésbé biztonságba magam, amiért esetleg túl sok információt adnék át neki magamról. Fura, de van benne valami megmagyarázhatatlan ami miatt úgy érzem, hogy bízhatok benne és biztonságban vagyok mellette. Ez nagyon szokatlan számomra, hiszen általában távolságtartó vagyok és nem állok csak úgy szóba bárkivel. Lehet ez egy nagy gyengeség, de az évek megtanítottak arra, hogy magamon kívül senkire nem számíthatok.
Kérdésemre őszinte választ kapok és a meglepettségtől felszalad a szemöldököm. Hogy lehet, hogy egy ilyen jóképű, sikeres és karizmatikus férfinak nincs nő az oldalán. Lehet, hogy ő is azon férfiak táborát erősíti akik inkább csajoznak és az élvezeteknek hódolnak, eszük ágában sincs lekomolyodni. Az ilyen típusú pasikat próbáltam kerülni egész életemben, nem mondom, azért néha megakadtam egy – egy ilyen halász hálóján, de mindig igyekeztem kiszűrni őket. Legszívesebben rákérdeznék arra, hogy miért van egyedül, miért nincs egy csinos nő az oldalán, de elnyomom magamban a kíváncsiságom és inkább csak mosolygok rá. Nem rám tartozik, biztos megvan rá az oka.
- Igen, a zongora nagyon könnyen az ember legjobb barátja tud lenni. Szinte mindegy milyen hangulatban vagyok, ha megtáncoltathatom ujjaimat a billentyűkön máris jobban érzem magam. megcsóválom a fejem mielőtt folytatom. - Nem. Nem profi szinten, csak magamnak szoktam játszani, otthon a lakásomban. Sosem próbáltam közönség előtt játszani, lehet, hogy nem is menne a lámpaláz miatt. Fordult már meg a fejemben, hogy egyszer kipróbálhatnám magam emberek előtt, de végül mindig lebeszéltem magam a dologról, bőven elég számomra a tanári pálya, nem vágyom különösebb csillogásra. Néhány percig hezitálok még mielőtt igennel felelek az ajánlatára, nem szeretném, ha megkapnám „az ő is olyan nő” skatulyát. Mindegy, hogy ismerős vagy ismeretlen az ember, utálom, ha néhány mondat után skatulyákat aggatnak rám. Nem, én nem vagyok olyan nő, és bár lehetnék, mert az adottságom megvan hozzá, de inkább kihagyom az olyan alkalmakat, amikor megkaphatnám ezt a csodálatos jelzőt. Nem szeretek beolvadni a tömegbe, egy lenni a többi, még ha néha furán is viselkedem, és magányos óráimból is több jut számomra mint kellene, akkor is ki akarok tűnni a többi közül. Miután ígéretet tesz, hogy nem fog lekésni miattam egyetlen családi összejövetelt sem rábólintok a dologra, és mosolyogva, de egy kissé zavarban követem őt a parkoló irányába, majd tovább az autóig.
- Szép járgány. mondom elismerően, miközben figyelem ahogy a csomagokat a hátsó ülésre pakolja. - Mondjuk nem is vártam mást. Ez igazán illik hozzád. kiigazítok egy kósza tincset a szememből, amit a hirtelen feltámadó szél fúj bele.
- Pontos mit értesz az alatt, hogy kiteregetjük a lapjainkat? kérdezem kissé bizonytalanul néhány perc fáziskéséssel, mert csak most jutott el a tudatomig, hogy az előbb kérdezett valamit. Mi van veled Léah? Teljesen el vagyok varázsolódva. Elfogadom a felém nyújtott segítő kezet és kényelembe helyezem magam az anyósülésen. Becsatolom a biztonsági övet és még mindig kissé zavartan pislogok a magabiztos férfire mellettem. Annyira új nekem ez a szituáció, hogy azt sem tudom mit kellene mondanom, vagy hogyan kellene viselkednem. Próbálok természetesen viselkedni, de úgy érzem magam, mint egy szűz kislány, és ez elég fura és zavaró, hiszen rám nem szoktak ilyen hatással lenni.
- Főzni? Nocsak...ezzel most megleptél. Biztos, hogy az öcséd nem csak elfogultságból dicséri? kérdezem egy kicsit cukkolva őt, tekintetemmel az utat bámulva.
- Nem tudom. Úgy általánosságban szeretnék többet tudni rólad. felvonom a vállam. - Nem szeretnék semmi olyasmit kérdezni, amit nem mondanál el magadtól is. pillantok rá, hosszú idő óta először. Kettősség érzése váltakozik most bennem, az egyik a bizonytalanság, a másik pedig a kíváncsiság. Tényleg szeretnék megtudni róla minél többet, de ugyanakkor ez meg is rémiszt, mert nem tudom, hogy miért vagyok ennyire kíváncsi és miért keltette fel az érdeklődésem
- Kérdezz, felelek? Legalább izgalmasabban telne az út.
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Hétf. Okt. 09, 2017 8:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

A zongora jó hatással van az emberekre. Az összes zenére alkalmas eszköz, ha azt vesszük…. jó és kihozza az emberből az érzelmeket. Belőlem is olykor a gitárom.
-A lámpalázon lehet segíteni. – azt nem mondanám, hogy megismerném őt, miközben játszana, mert lehet ha hazaviszem, utána elvállnak az útjaink, de nem bánom. Rendes nő, rendes élettel és rendes úriember illik hozzá. A kocsira való megjegyzésén csak elmosolyodtam…
- Nemrég cseréltem le az előzőt… kicsit összetörött. - vakartam tarkót hamar, hiszen azt a kocsit jobban szerettem, e hát ez is megfelel a célnak. Lényegtelen milyen kocsiba ülök, ez nem luxus járgány, csak jól néz ki és ennyi. Kérdésére csak vállat vonok, különben is ő kezdte, hogy nem akar hallgatni, hanem meg akar tudni rólam pár dolgot. Hát akkor én is róla, elég egyértelmű, hogy nem az évszámai érdekelnek…
Indulunk is végre, kérdésére pedig elmosolyodom.
- Igen. Szeretek főzni, bár nem sok időm van, így általában rendelek, de ha a konyhába lépek, akkor ott rossz kaja nem jut ki a főzőfülkéből. És mivel egyedülálló ipse vagyok… nos magamra főzök, meg ha a tesóim meglátogatnak, akkor nekik is össze szoktam ütni valamit… nem szeretem üresen fogadni őket. Bevásárolni is magam szoktam...tudod, kis vásárlólista, meg minden...  - mosolyodom el az utat fürkészve, majd kanyarodok is ki, indexet rég kiraktam már, körül is néztem. Tökéletes, tovább mehetünk. A nőre pillantok. Kissé zavarban van. Jó, én elhiszem, hogy idegenek vagyunk meg miegyéb, de nem fogom megenni vacsorára. Szavaira pedig elmosolyodom.
- Benne vagyok, de a hölgyeké az elsőbbség. - kacsintok rá, remélem érti a célzást. Egy piros lámpánál állok meg, figyelem az elhaladó autókat, majd a lámpára siklik a tekintetem. Aztán a hölgyre.
Ahogy zöldre vált, úgy indulok el én is, újbóli sebességváltás megtörtént, kényelmesen gyors tempóval haladunk előre.
- Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de elárulod a teljes neved? - pillantok rá, majd vissza az útra, táblákat figyelek és jelzéseket, szóval lassítok. Hamarosan lakot területre érünk és más szabályok lépnek érvénybe. Újabb lámpa vált pirosra, szóval várakozunk újra, ezúttal zebrán átkelő gyalogosok jönnek és mennek, az utolsó egy idős hölgyike. Türelmesen megvárom míg átbotorkál az út másik felére. - Szóval. - indulunk ismét, ezúttal balra kanyarodok és egy újabb hosszú egyenes van előttünk.
- Neked valaki? Kisgyerek? Valami jó pasi? - ő is megkérdezte, hogy van e családom, én annál nyíltabban érdeklődök, max nem válaszol.




avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Kedd Okt. 10, 2017 6:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Egyre jobban sikerül magam mögött hagynom a kezdeti izgalmat és félelmeimet, már nem érzem magam annyira feszélyezve, mint a találkozásunk első pillanatában. Könnyeden folyik a beszélgetés közöttünk, nem érzem azt a megfelelési kényszert, ami legtöbbször rám tör, ha idegenekkel ismerkedem. Nem mondom, hogy késztetést érzek arra, hogy azonnal a nyakába vessem magam, de nálam már az is nagy szó, hogy el tudom engedni magam mellette és nem vagyok zavarban. Vagyis nem, túlságosan. Tetszik, hogy nem próbál erőszakoskodni, nem tesz fel olyan kérdéseket amiktől legszívesebben a hajamat tépném, nem akar felfalni a tekintetével. Udvarias és pillanatok alatt sikerült elnyernie a bizalmam. A kisugárzása és a karizmája bizalmat sugall, szóval teljes nyugalommal ülök mellette az autóban. Tekintetemmel az utat figyelem, a mellettünk elhaladó autókat és néha kíváncsi pillantásokat küldök Serge irányába is. Magabiztosan uralkodik a jármű fölött, látszik rajta, hogy pontosan tudatában van annak, hogy mit csinál és miért csinálja.
- Gondolom a zenélés lefoglalja az időd nagy részét. Az is kész csoda, hogy van időd néha főzni valamit, vagy épp bevásárolni. De...azért még mindig fura egy kicsit, hogy tényleg nincs barátnőd, vagy feleséged. Hirtelen valami fura belső késztetést érzek arra, hogy rákérdezzek, mikor kóstolhatom meg azt a nagyon híres főztöt. Mielőbb még bármi hülyeséget mondanék, némán kibámulok az ablakon és próbálok nem arra gondolni, hogy agyamban a gondolatok teljesen összekavarodtak.
- Első kérdés. Írtál már dalt valakinek, aki nagyon fontos volt a szívednek? még mindig nem akarom bevallani, hogy igazából én még egyetlen dalát sem hallgattam meg. Ha nem szegődött volna a nyomomba, eddig már biztosan beszereztem volna a lemezboltból azt a CD-t, amivel szemeztem, és amiről megnyugtató mosolya köszöntött vissza.
- A teljes nevem? szalad fel egy pillanatra a szemöldököm, majd egy mosoly kíséretében válaszolok. - Minden amit mondok, nem használható fel ellenem. Dominique Léah Lefevre. árulom el neki végül tömören. Mi baj lehet abból, ha tudja, hogy ki ül mellette, valószínűleg néhány nap múlva már nem fog emlékezni rám, úgyhogy ennyi plusz információ még belefér. Nem tudom...de a gondolat, hogy ezután többé nem találkozunk majd, megmagyarázhatatlan szomorúsággal tölt el. Szeretném még látni, hallani a hangját...megismerni őt. Bárcsak tudnám, hogy miért.
-Nincs. Sem férfi sem gyerek. Egyedül élek. rövidre fogom a választ, nem szeretnék részletekbe belemenni, hogy miért nincs senki az oldalamon, hogy miért élek ennyire begubózva, hogy miért nem keresek magamnak valakit...stbstb. Mert egyszerűen nincs szükségem olyan emberekre, akik megsebezhetnek. Jobb egyedül. Csendben ülök néhány percig, azon gondolkodom, hogy mit kellene mondanom neki, nem szeretném, ha a csend ránk telepedne és megbélyegezné a perceket.
- A belvárosba vigyél kérlek. Tudod hol van a Pavillon de Paris étterem? Ott kell lefordulni az első saroknál jobbra. irányítom őt a megfelelő irányba ahogy megpillantom a város tábláját. Jobba ha most tudja, merre kell vinnie.
■ ■■ ■ hug■ ■credit

[/color]




A hozzászólást Dominique Léah Lefevre összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 13, 2017 7:08 pm-kor.
avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Csüt. Okt. 12, 2017 7:35 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

Figyelek rá, figyelek az útra és szavaira.
- Tudod, mindenkinek arra van ideje, amire fordít. Én magamra ennyit vagyok hajlandó fordítani. Az már más, hogyha találok valakit az életembe, akkor annak a felét neki áldozom. - ennyire egyszerű a képlet. Persze ez is változó dolog, mert ha az öcsém nálam van pár napig, akkor semmibe sem kezdek, míg ő velem van, mert hozzám jön és nem a zenémhez, szóval ez ilyen furcsa dolog. Bennem.
- Az igazira várok. - válaszul ennyi, hiszen egy nagyobb kalandom volt csak, az is balul sült el, még egy katasztrófát nem akarok megélni, amiben halállal végződnek a dolgok. Nem akarok egyedül maradni. - Arra, aki megérti a zene iránti rajongásomat... - nem érzem úgy, hogy ezt magamban kellett volna tartanom, hiszen mindenki azt kezd az életével amit akar, attól hogy elárultam ezt az életem egyik szegmenseiből, ettől még nem vagyok rossz ember. Vagy Théo…rossz ember lennék? Na majd tőle ezt meg érdeklődőm, ő őszintén fog válaszolni nekem. Újabb kérdés tőle.
- Hadd gondolkodjam. - eddig tartott. - A húgomnak és az öcsémnek volt már alkalma kapni egy egy dalt tőlem. Nekik szólt, hogy mennyire szeretem őket, bár ez csak az övüké, CD-re tömeg szám nem kerülhetett ki. - senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen viszonyt ápolunk a testvéreimmel. Nálam ők szent emberek és mindent megteszek értük.
- Nőnek még nem igazán, ami azt illeti, ha írtam is, akkor az még papíron várja a kiteljesedést. - mosolyodok el, hiszen ez egy olyan dolog, hogy kulisszatitok, mégis itt fecsegek egy idegen nőnek erről. Mi van, ha riporter? Áh. Itt hajítanám ki a kocsiból.
A teljes nevéről érdeklődőm, meg is kapom, ízlelődök rajta és eléggé illik is hozzá.
- Szóval Dominique Léah Lefevre… milyen csinos név…mint a tulajdonosa. - pillantok rá bókom után, aztán kanyarodok is. Tovább érdeklődőm, de senkije sincs. Senkije! Hogy lehet egy ilyen csinos, kiforrott hölgynek se gyereke, se csodás nagy családja? Nem találta meg az igazit, vagy nem akarta megtalálni?
- Értem. - rövid válaszra, rövid értelmezés. Hihetetlen dolog az ilyen. Hát senki sem látja a csodás fürtjeit, vagy a csillogó élettel teli szemeit? Vagy az arcán a kipirosodást, ha kap valami bókot? Egy kis figyelmet?
- Pavillon de Paris? - magamnak kérdezek vissza, de láthatja a bólintást is, persze hogy tudom merre van és fordulok is irányba innentől kezdve, hogy meg kaptam az útmutatást is.
- Nos… én jövök. Azt hiszem. Van valami amit kívánnál? Értem ezt egy aranyhal és az egy kívánságos szitura. – váltok, majd kanyarodok, körül nézek és újra egyenesbe hozom a kocsit. Rá pillantok, mosolyom levakarhatatlan.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Pént. Okt. 13, 2017 7:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

- Az egyetlen kívánságod, hogy a jövendőbelid megértse a zene iránti szenvedélyed? Ennyi? Ilyen könnyen le lehet venni a lábadról? kérdezem félig viccesen, félig viszont elgondolkodva a hallottakon. Mindenkinek fontos, hogy az akit társának választ szeresse vagy legalább elfogadja a munkáját, de hát van ennél fontosabb is.
- Ha lenne valaki az életemben, nekem is fontos lenne, hogy elviselje a munkám iránti szenvedélyem, de a legfontosabb mégis az lenne, hogy támogasson, őszinte legyen, meghódítson, nap mint nap éreztesse, hogy mennyit jelentek neki. Minden nap új kalandokat szeretnék megélni vele, együtt tölteni a lehető legtöbb időt. Hűséget és lojalitást. Ő lenne a másik felem, a jobbik énem. mondom ki hangosan a gondolataimat. Azért vagyok még mindig egyedül, mert nem találtam meg azt a férfit, akiben mindezek a tulajdonságok benne lennének. De tudom, hogy van még időm megtalálni azt a férfit, aki mindezt megtestesíti majd nekem, és azt is tudom, hogy akkor fog belépni az életemben amikor nem is várom.
- Túl nagyok az elvárásaim igaz? mosolygok rá kissé zavartan, de ennél nem akarom lejjebb adni, soha. Azt hiszem megérdemlem, hogy olyan társat válasszak magamnak aki minden elvárásomnak megfelel. Lehet, hogy egyedül fogok megöregedni, de vállalom a kockázatot és nem vagyok hajlandó engedni az elvárásaimból.
- Nagyon szerencsések vagytok, hogy ott vagytok egymásnak. A család nagy kincs. mondom őszinte mosollyal az arcomon és így is gondolom. A fél életem odaadnám, ha lehetne családom. Ha nem kínzott volna egész életemben a magány és a sóvárgás. Nem tudom miért mondtak le rólam, kinek árthattam azzal, hogy megszülettem, de most már nem is igazán érdekel. Megtanultam elfogadni a sorsom és kihozni a legtöbbet abból ami jutott nekem. Bókjától elvörösödöm, szinte érzem ahogy fejem kivörösödik és zavartan vizsgálgatom az ölemben pihenő kezem.
- Köszönöm...kedves tőled. pillantok fel rá és hálás mosolyt küldök neki. Nem így terveztem a mai délutánomat, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Ha nem találkozom ezzel a férfivel valószínűleg már otthon lennék, a kedvenc könyvem társaságában és magányosan olvasgatnék a kanapén, vagy a fürdőkádban. Némán figyelem az utat, a csend lassan körénk telepedik, de ez nem kellemetlen csend, inkább várakozó. Nem szeretek csendben ücsörögni, ha társaságban vagyok, hiszen az néha kellemetlen tud lenni, de most valahogy még ezt is élvezem. Csak ülni mellette és az utat figyelni is megnyugtató és egyáltalán nem unalmas. Újra ránézek amikor végre megtöri a csendet és őszintén elgondolkodom a kérdésén.
- Hmm...azt hiszem, ha kívánhatnék valamit, ami biztosan teljesül akkor az a szerelem vagy család lenne. Vagy szerelem és család. kislányos zavaromban a fülem mögé simítok egy kósza hajszálat. - Nyugodtan kimondhatod, hogy álomvilágban élek. Tudom. De...az ember mindig arra vágyik a legjobban amit nem kapott meg az életben. Nem igaz? kérdezem és megvonom a vállaimat. Nem fogok hazudni, vagy magamban tartani azt amire tényleg vágyom csak azért, hogy esetleg ne nézzen gyerekesnek vagy álmodozónak. Igazából mindegy kellene legyen, hogy mit gondol rólam, hiszen valószínűleg ha hazaértünk soha többé nem fogom őt látni, de valami furcsa okból kifolyólag mégsem mindegy. Nem szeretném, ha elválásunk után kellemetlen emlékei maradnának rólam.
- Na és te? Mit kívánnál az aranyhaltól, ha teljesíthetné egy kívánságodat? kérdezem és az arcát fürkészem miközben a válaszára várok. Egész kellemes fordulatot vette ez a nap, és hazudnék magamnak, ha az ellenkezőjét állítanám. Ahogy befordul az autó a következő utcában máris megpillantom az előbb említett éttermet és furcsa szorongás hatalmasodik el rajtam.
- Az utca végén a legutolsó tömbház lesz az. mutatom az irányt a kezemmel.
- Úgy tűnik lassan búcsút kell intenünk egymásnak. Köszönöm a fuvart. érintem meg hálásan a karját és arra várok, hogy leparkolja az autót és kiszállhassak belőle.
■ ■■ ■ hug■ ■credit

[/color]


avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Szomb. Okt. 14, 2017 3:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

- Az első és legfontosabb persze, hogy nem ez. De a zene a szenvedélyem, ezt mindenképp meg kell értenie. Álljunk a másik mellett, mikor ott kell lennünk. Erősnek lenni, mikor a másik nem az. Kitartani a végsőkig, mikor ő már nem hisz. -  magyarázok. Mert egy nő mellett állni szent és törhetetlen kapcsolat. Főleg szeretni őt. Ebben hiszek. Amit ő mond, teljesen megfelel a valóságnak, egyes nők így gondolkodnak, egyes férfiak is. Teljesen jogos, hogy egy összetört nő… ilyenekre vágyik. És megvalósítható.
Kérdésére megingatom a fejem.
- Nem. Ennyi szerintem egy valós kapcsolat miértjei és hogyanjai. Egyeseknek talán túl sok lenne ennyit beleölni egy kapcsolatban. Szerintem meg igenis fontos, hogy törődjünk egy nővel… még akkor is, ha közben róla komponálok egy zenét, vagy épp mindennap ő jár a fejemben. A lélek saját társat választ. - felelem az őszintét. Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs elvárás, nincs függőség. Nem követelem tőled, hogy tégy boldoggá; a boldogságom nem benned leledzik. Kötődés nélkül élvezem a társaságodat. Amit valóban élvezek, az nem te vagy; az a valami mindkettőnknél nagyobb. Valami, amit felfedeztem, egyfajta szimfónia, egyfajta zenekar, amely egy melódiát játszik a jelenlétedben.
- Ahogyan meg látod Őt, az olyan, mintha a napot látnád kibukkanni a felhők mögül. Nem igaz? - nézek rá újfent, hiszen ha valaki elrabolja a szíved, könnyedén, vagy hosszas teperés után, olyan érzésed lenne, mintha egy hatalmas csodát látnál magad előtt.
A kérdésemet követően ismét vörössé válik arca, szemem sarkából látom ám. Család és szerelem. Szóval senkid sincs.
- Egy ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét.  -nézek rá, miközben lassítok, a szemeibe bámulok, megérteni próbálom a lelke mélyét.
- Család nélkül minden csak illúzió. Nélkülük az ember elveszett zsebkendő. - folytatom, hiszen ez szépen leírható lóra, de nem szólom le, eszemben sincs megszólni őt azért, mert nincs senkije sem. Egy ilyen nőnek… nem szabadna egyedül lennie.
- De te, meg fogod találni azt az embert, aki igenis számítani fog neked. - nem magamra gondolok, nem, én nem állapodhatok meg… még gyászolok és amíg le nem vergődik mindez bennem, nem lehet.
- Hogy én? - nevetem el magam. Röpke gondolkodás után válaszolok.
- Tulajdonképpen semmit sem kívánnék ettől az aranyhaltól. Tudod, miért nem? Mert ha útközben beleütközők néhány áramlatba, szélbe, viharba, de csak evezek tovább, aztán egyre jobban elfáradok, és most már tisztában vagyok vele, hogy elvétettem az irányt, eltévedtem, és már nem is látom a szigetet, amit kiszemeltem. De most már azért sem fordulok vissza. Nincs semmiféle kívánságom, mert magam valósítom meg az álmaimat. Nem hagyom azt egy ostoba halra. - őszinte vagyok mint mindig, de így van. Ha valami kitűzött célja van az embernek, két kézzel kapaszkodjon bele, mintha az élete múlna rajta. Ragadja meg és soha ne eressze el.
Az utca végére irányítom a járgányomat, amelyikre éppen mutatott Domi. Egészen az út szélére lefékezem azt.
- Ugyan, nem tesz semmit. Önzőségből tettem. - fordulok felé, most már, hogy az út szélén leparkoltam.
- Beszélni akartam veled.
Felnéztem az épületre, elég érdekes hely. Figyelem, ahogy kiszáll. Ahogy bevágja az ajtót, szusszanva magam elé pillantok, de aztán kipattanok a járgányból, hogy odaadhassam neki a bőröndjét. A csomagtartóhoz lépek, felnyitom és kiadom neki, puha, bársony bőre kezemhez ér, egy másodperc alatt fordul velem a világ, rápillantok Léah arcára, A csodát látom magát. De elmulasztom a pillanatot.
- Legyen további szép napod, Léah. - nem érdekelt, hogy mindenki más, csak Domi-nak szólította. Én nem más vagyok. Én egy Dubois vagyok. - Örülök, hogy megismerhettelek. - mosolyogtam rá szelíden, majd visszaléptem a kocsim vezetőoldalához, hogy beszállva, elhagyjam ezt a zónát. Kényelmetlen érzés itt lenni, olyan más… de ő érte megérte eljönni idáig. Ugyan nem tudom melyik emeleten lakik, de tudom merre lakik. Nem mintha zargatnám.

A napok tova röpültek, egy dal született meg a fejemben, mindenféle körítés nélkül. Az a nő járt a fejemben. Nem tudom miért, de nem volt képes elmenni onnan. Leírtam a gondolataimat róla, a legelsőket, mik eszembe jutottak róla, majd zenét komponáltam köré. Mindezt pillanatok alatt. Sosem tudtam senkiről se írni hirtelen jött ötlettől vezérelve, de ez a nő körém csavarta magát, megbűvölt. De nem hagyhattam hogy sokáig rám telepedjen, az élet folytatódik tovább. Mindenképpen folytatódnia kell tovább, s ez így is történt.
A bevásárlóközpontba mentem, hogy valami főzni valót szerezzek, hogy húst és zöldséget kapkodjak össze. A zöldségsoron mentem végig, sárgarépát, zellert, gyömbért pakoltam a kocsimba. Végül a húspultnál is megálltam. Évek óta járok ide, friss húst árulnak és a legjobbat. Megvettem megint a hétre való húsokat, majd ismét irányt váltottam. Bementem a sorok közé, de közben megpittyent a telefonom. Elő kellett vennem. Céci volt az, SMS-t küldött. Arrébb léptem a bevásárló kocsitól, hogy közben kényelmesen megírjam a választ, aztán úgy fél szemmel egy nagyon pipiskedő nőt vettem észre. A felső polcról kellett neki valami. Pötyögtetés közben léptem oda, majd felnyúltam az elérhetetlen tárgyért és neki adta. Azonban az arcára pillantottam. Ismerős volt. Léah volt az.
Üzenet küldése.
- Mekkora már. Ki gondolta volna, nem? Szia. - mosolyodtam el kedvesen, miközben visszatettem a telefonom a zsebembe. A kosarát/kocsiját figyeltem, úgy tűnik nagy bevásárlást hajt végre... ő is.
- Mi a helyzet? Jól vagy? - érdeklődtem meg tőle hogylétét, mert azért nah... érdekelt. Még ha nem is igazán látszott.  




avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Vas. Okt. 15, 2017 7:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Újra meg újra meglepem saját magam a hirtelen támadt őszinteségemmel. Nem tudom mi ütött belém, nem szoktam csak úgy megnyílni és mindenkinek mesélni az életem sötét oldaláról, vagy éppen arról, hogy milyen vágyaim vannak. Ezek a dolgok rám tartoznak és senkinek nincs hozzá semmi köze. Talán túl szigorú vagyok saját magamhoz, talán túl szigorúan építem a kapcsolataimat, de muszáj falakat építenem magam köré, ha azt akarom, hogy kevesebb fájdalom érjen. Szenvedtem már éppen eleget, és pontosan emiatt lettem olyan amilyen, visszahúzódó, magányos nő, hatalmas elvárásokkal saját magammal és a világgal szemben is. Sergehez viszont első pillanattól fogva őszinte vagyok, mintha az első pillantásával a vesémig látott volna és lerombolta volna az összes bástyát amit magam köré emeltem. Még nem tudom eldönteni, hogy ez jó dolog, vagy sokkal inkább veszélyes. Olyan érzés hallgatni a szavait, mintha teljes egészében nekem szánná őket, mintha minden mondatának hátterében érezni lehetne, hogy direkt nekem szólnak. Ez egy kicsit összezavar, de ugyanakkor fura bizsergést érzek miatta a gyomromban. Nem merek rápillantani, mert attól tartok, hogy a tekintetem most túl sokat árulna el, így inkább csak az utat és mellettünk elhaladó autókat figyelem.
- Pontosan. A napot ami felmelegít, ami boldoggá tesz és ami nélkül létezni is nehéz. bólintok egyetértően és hosszú percek óta, most pillantok rá először. Szívom magamba arcának vonásait, minden egyes gondolatát és mondatát jó mélyen elraktározom az agyam és szívem legmélyére, hogy magányos óráiban legyen majd mire emlékeznem. Mert erre emlékezni akarok, nem tudom, hogy miért, de akarom.
- Ezek szerint én egy nagyon elveszett zsebkendő vagyok. Vagy...inkább mondanám, hogy kidobott, elhasznált, fölösleges zsebkendő. mosolygok rá, de most mosolyom nem őszinte, sokkal inkább fájdalmas, sosem lesz könnyebb az életem ezen szakaszáról beszélni. Kényelmetlenül mocorgok az ülésen, túlságosan mélyre ástam és emiatt most nem érzem magam a legfényesebben, sebezhető vagyok, és az, hogy a gyenge pontomat felfedtem valaki előtt sokkal rosszabb érzés, mint amire számítottam.
- Tetszik, hogy ilyen magabiztos vagy. Azt hiszem az jó dolog, és talán ez is a sikered kulcsa. Én ehhez képest örök álmodozó vagyok, mit ne mondjak, szépen kiegészítenénk egymást. figyelmem továbbra is az útra szegezem és ismét érzem ahogy elönti a pír az arcomat. Utálom, hogy ilyen kettősség játszódik le bennem, utálom, hogy ilyen hatással van rám. Gyűlölöm a gondolatot, hogy túl sokat árultam el magamból, gyűlölöm, de mégis tetszik és boldoggá tesz. Mi ez, ha nem az őrültség határa?
Némán feszengek még az autóban, miután sikeresen leparkol, az agyam hiába súgja azt, hogy lépjek le amíg nem késő, mégis nehezen tudom cselekvésre kényszeríteni magam. Néhány tétova másodperc után mégis erőt veszek magamon és kiszállok az autóból, bármekkora is a hiányérzet bennem, őt sem akarom feltartani, már így is éppen elég nagy szívességet tett meg értem.
Mosolyogva nyúlok a bőröndöm után, kezeink néhány percre összeérnek és szinte már tapintható a szikra amit érintése lobbantott fel körülöttem. Nem tart sokáig érintése a bőrömön, de mintha örökre rajta hagyta volna a nyomát, bőrének puhaságát örökké érezni fogom már. Középső nevemen szólít meg, ami egy pillanatra kizökkent az ámulatból. Soha senki nem hív a második keresztnevemen, ahogy ajkai megformálják a szavakat olyan fira érzés kerít hatalmába, pillangók ezrei kezdenek röpködni a gyomromban és nem akarom, hogy elváljanak az útjaink.
- Köszönöm Serge. nézek rá még egyszer mielőtt elindulok az otthonom magánya felé. Hangja és arcának vonásai teljesen beitták magukat a gondolataimba.

A napok lassan vánszorognak egymás után, Serge mosolya, őszintesége és szavai teljesen levettek a lábamról, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, hogy ne látnám magam előtt arcának vonásait. Nem szeretem ezt a hiányérzetet ami bennem uralkodik, teljesen jól megvoltam, amíg hurrikánként meg nem jelent az életemben és fel nem forgatta azt. Furcsa ez az egész ami bennem zajlik, az érzések és a gondolatok mind teljesen újak és olyan hatással vannak rám, amit még sosem éreztem. Üresnek érzem magam, ezen még az sem segített, hogy végül megvettem a a lemezt, amivel annyiszor szemeztem már a boltokban, és amivel egy kicsit közelebb érezhetem őt magamhoz. Hamarosan vége a nyárnak és újult erővel kell meghódítanom ismét az iskolát és a diákok szívét, nem nagyon lesz időm magamra, így elhatároztam, hogy elmegyek és bevásárolok, hogy a mozgalmas hétköznapjaimon kevesebb gondom legyen. Céltalanul bolyongok a a sorok között, fogalmam sincs, hogy mit akarok. Csak bámulom a termékeket, és amelyik szimpatikus és úgy vélem szükségem lehet rá bekerül a kosaramba. Szépen lassan a kosár megtelik mindenféle alapanyaggal, tejtermékkel, húsfélékkel és zöldségekkel egyaránt. Már éppen indulnék a kassza felé, amikor eszembe jut, hogy elfelejtettem müzlit venni, így kissé sietősen fordulok vissza, hogy megtaláljam a kedvenc márkámat. Fogalmam sincs, hogy mi az üzletek polcrendezésének a taktikája, de amire a legnagyobb szükségem van mindig a lehető legmagasabb polc hátsó felén van. Lábujjhegyre állok és próbálom levadászni a dobozt, de minden erőfeszítésem ellenére sikertelennek érzem magam. Teljesen beleélem magam a nyújtózkodásba, amikor valaki mellém lép és a lehető leglazább módon emeli le a dobozt és adja azt a kezembe. Mosolyogva pillantok a megmentőm felé, de ahogy megpillantom az ismerős arcot néhány másodperce levegőt venni is elfelejtek. Serge áll velem szembe, teljes életnagyságban. Sosem gondoltam, hogy látom még valaha, arra pláne nem, hogy egy bevásárló központ közepén sodor össze minket a sors. Újra.
- Serge... remélem, hogy nem hallatszik ki annyira az izgalom a hangomból. Legszívesebben a nyakába vetném magam és jó szorosan megölelném, talán még az sem fejezné ki teljesen az örömömet.
- Milyen kellemes meglepetés. Örülök, hogy látlak. mondom neki, miközben beleteszem a megszerzett zsákmányt a kosárba, a többi fogoly mellé.
- Jól vagyok. Köszönöm, élvezem a nyári szünet utolsó napjait. És? Te? Minden rendben? Ahogy elnézem főzni készülsz. Csak nem randevú? nézek bele gyönyörű íriszeibe és valahol mélyen legbelül azt remélem, hogy éppen nem egy randira készül
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Hétf. Okt. 16, 2017 10:45 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

Nem számít, mit is gondol magáról. Nincs elveszve. Attól, mert nincs családja, valakit még annak tarthat, hozzá láncolhatja. Mondjuk egy közeli barát, barátnő. Aki nem csak egy barát, hanem valami fogadott testvér féle is. Nekem is van olyanom, mondjuk őt Madridban hagytam, mikor Párizsba költöztünk. Azóta Raphaël a másik felem, akiben megbízok, aki a legjobb barátommá vált annó.
- Nem vagy fölösleg. - annyira butaságokat beszél, hogy az hihetetlen. Jó persze, érezheti így magát, de nem az. Az én szememben ő más, mint egy zsebkendő. Ő teljesen más kategória, mint akiket eddig megismertem. Őt nem tudom se szürkének se fehérnek, se egyéb skatulyába sorolni.
Szavai, miszerint mi tökéletesen összeillenénk, megugrik hirtelen két szemöldököm, meglepett ezzel, de nem teszem szóvá. Sőt erre nem is igen tudok mit válaszolni. Hát így érezne? Vagy csak merő véletlen? Létezne az a bizonyos szerelem első látásra érzés? Hát nála biztosan…én meg még nem vehettem észre. Nem tudom, tényleg. A kedvességem megérintheti a szívét.
Nem tudom milyen múltja volt, de így mint két idegen, ez most nem is foglalkoztat. Nem, senki múltja nem szokott érdekelni, csak a családi hátterünk.  A gyerekek a legelesettebbek a világon. Teljesen védtelenül születnek meg, de ösztönösen tudják, hogy a körülöttük lévő felnőtteknek szeretniük kell őket, különben nem tudnának megfelelő módon gondoskodni róluk. Nem elég etetni és ruházni őket. Gépek is életben tudnának tartani egy csecsemőt, ám akkor nem fejlődhetne ki benne az intelligencia és a kedvesség, és tényleg különös teremtmény válna belőle. Mindehhez úgy jut hozzá, hogy szülei gyengéden gondoskodnak róla, énekelgetnek neki, beszélgetnek vele, ringatják, szeretgetik: ettől a baba megtelik életerővel, és úgy dönt, hogy az élet szép. És ezt örökre magával fogja vinni. Léah nem ezt tapasztalhatta, hiszen mit is mondott? Kidobott. Ez a gyerekkorára való gondolat? Hogy ő egy árva? Mire másra gondolhatnék?

A városunk hatalmas. Utoljára láttam őt, ebben biztos voltam. Hiszen nem állt szándékomban megfigyelés alatt tartani őt, sem követni, sem ehhez hasonló dolgok. Nem vagyok perverz kukkoló. Szóval hagytam folyni mindent a maga medrében, semmit sem akartam mássá tenni, csak mert volt egy rajongóm, aki nem rajongott értem. De ez sose érdekelt engem. A rajongóimmal nem kezdenék futó kapcsolatba, sem komolyabba, olyan vagyok, aki az igazit keresi, aki nem csak rajong, hanem a bajban ott áll velem, mellettem és nem rohan el fejvesztve. Úgy vagyok vele, hogy az ilyen után nem fogok a nők után futkosni, szeretem, ha valaki nem a zeném miatt imád, hanem a belső értékeim miatt. Nálam gyerekkorom óta ez volt a kiindulópont.
Mondjuk arra én sem gondoltam, hogy egy üzletben fogunk újra összefutni, ugyanakkor, ugyanott.
A meglepettség mindkettőnknél meg van, látszik és érződik is. Egyikünk sem gondolt egy ilyen helyzetre. Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. Ebben hiszek, de mégsem. Ennyi. Nem kell túlbonyolítani semmit.
- Hát még én. - mosolyodom el kellemesen és jó hosszasan. Tényleg örülök neki, de meglepett is vagyok az is igaz. Figyelem a termék útját, majd visszatekintek saját kocsimra, végül a kérdése zökkent ki. A szemöldököm is felszalad, el is mosolyodok bárgyún.
- Randi? Ne viccelj. Magamat etetem. - a mosolyt levarázsolom magamról, de az öröm a szemeimben ugyan úgy ott virít, miközben figyelemmel kísérem őt.
- Nem, tényleg nem készülök semmi ilyesmire. A mai és a holnapi ebédemet kellene összeütnöm, ahhoz meg nem lett volna elég az otthon lévő cuccok. - magyarázom, de tényleg ez a helyzet. Meg kellene főznöm, ahhoz meg „alkatrészek” kellenek, amiket itt találok meg leginkább. És én a jóra hajtok mindig étel szempontból, szóval valami olcsóval nem vesznek le a lábamról. A minőség, ugye?
Az ő kocsiját/kosárját nézem. Elég sok minden van benne, amolyan heti/ havi szintű élelmiszer.
- Kocsival vagy? - érdeklődtem meg, mert ennyi mindent elvinni egyedül, busszal, sétával kissé nehézkes lenne. Főleg ha…ez egy 5 táskás cuccnak bír. Hát kb én ennél jóval több mindent szoktam összevásárolni, szóval ez annyinak felelne meg és csak két keze van.
- És te? Nagy bevásárlás, vagy egy napi? - léptem vissza a holmimhoz, hogy a pénztárhoz meneteljek. Ha Léah jött, előre engedtem, én ráérek.
- Szóval…mi lesz nyári szünet után? - kérdezem felhúzott szemöldökkel, miközben segítek neki felpakolni a szalagra. Könnyebb és gyorsabban megy ha segédkezek neki kicsit. Mikor az ő vásárlását felpakoltuk, az enyémet kezdem pakolni, amíg ő fizet. Utána segítek neki elpakolni, míg az enyém gördül és csippan, majd azt is pakolni kezdem.
Hamar végeztünk, majd léphettünk is le, az ő szatyrait is megfogtam, legalábbis kettő nehezebbet.
- Haza viszlek, segítek. - mosolyodom el, majd a fejemmel az autóm irányába bökök.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Szer. Okt. 18, 2017 10:21 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Az elmúlt napokban rengetegszer álmodoztam arról, hogy újra találkozom a férfival, de igazából nem hittem, hogy látni fogom még. Ő és én két teljesen különböző világban élünk, Ő sziporkázó személyiség, sikerekkel és kemény munkával a háta mögött. Ehhez képest én még semmit nem tudok felmutatni, unalmas vagyok és azon kívül, hogy a munkám a szenvedélyem semmim sincs. Őt felismerik az utcán, szeretik, ismerik a dalaikat. Ellenben én, maga vagyok a megtestesült szürkeség, a nagy semmi. Összezavarnak a saját gondolataim a fejemben. Nem szabadna ilyesmiken agyalnom, nem szabadna egy teljesen idegen férfi arcának megjelennie lélektükreim előtt. Nem helyes, hogy hangját hallom lefekvés előtt, hogy szavai visszhangoznak folyamatosan a fejemben. Azelőtt sosem fordult elő velem ilyesmi, és mindennél jobban szeretném, ha most sem kellene átélnem ezeket a zűrzavaros érzéseket. Ahogy megpillantom Serget teljes életnagyságban, egy pillanatra forogni kezd a világ körülöttem, úgy érzem magam mint tinédzser koromban amikor életemben először estem szerelembe. Nem állítanám a legnagyobb bátorsággal, hogy most szerelmes vagyok, nem tudom mit érzek, minden olyan bizonytalan és képlékeny. Csak annyit tudok, hogy másképp érzem magam amikor a közelemben  van és másképp, amikor nincs. Néhány óra alatt megváltoztatott bennem valamit és nem tudom, hogy jó vagy rossz irányba.
Szavai mosolygásra késztetnek és mélyen legbelül megnyugszom, nem tudom, hogy miért, de igazából örülök, hogy csak saját magának vásárol. Rosszul esne a gondolata is, hogy egy másik nővel oszthatja meg a mindennapjait. Nem tudom mi ütött belém, de nagyon gyorsan vissza kell állnia mindennek a régi kerékvágásba.
- Nem mintha rám tartozna, hogy mit csinálsz és kivel. Ne haragudj, eléggé illetlen voltam. bámulok zavartan lélektükreibe. Kínosan érzem magam, és remélem, hogy minél hamarabb kiszabadulhatok innen, hogy a friss levegőn észhez térjek.
- Még mindig nincs jogosítványom. csóválom meg a feje vigyorogva. Metróval és busszal közlekedem, mint mindig.
- Nagy bevásárlás. Ezzel kihúzom egy darabig, mert ha vége a nyárnak nem sok energiám lesz vásárolgatni és cipekedni. válaszolok kérdésére, miközben elindulok a kassza irányába, magam előtt tolva a kocsit.
- Vár az iskola. Történelem tanár vagyok, az egyik helyi középiskolában. mondom, miközben a termékeket kezdem pakolni a futószalagra. Kezünk néha összeér, ahogy segít pakolászni, érzem ahogy egyre vörösebb a fejem és csak azt remélem, hogy Ő, mint külső szemlélő ezt nem veszi észre. Éppen elégszer hoztam már magam zavarba rövid ismeretségünk ideje alatt. Egymás keze alá dolgozunk, úgyhogy a termékek rekord sebesség alatt kerülnek a futószalagra, majd fizetés után a szatyrokba. Azt hiszem kicsit elszámoltam magam, ezt tényleg nem lesz egyszerű hazacipelnem, talán jobban járnék, ha taxit hívnék. Mintha olvasna a gondolataimból, a két nehezebb szatyrot szinte azonnal kiveszi a kezemből és még azt is nagylelkűen felajánlja, hogy hazavisz. Megcsóválom a fejem, miközben a kijárat felé lépkedünk.
- Rendben, de csak akkor, ha cserébe meghívhatlak egy kávéra. Jó kávét szoktam főzni. ez a legkevesebb amivel meg tudom köszönni neki a folyamatos segítségnyújtását. Elindulok az autó irányába, amerre a fejével bökött. Segítek bepakolni a szatyrokat a csomagtartóba, majd megvárom amíg kinyitja az ajtót és beülök az anyós ülésre.
- Remélem nem keverednek össze a szatyrok hátul. mosolygok rá és várom, hogy elinduljunk a lakás irányába. Remélem igent mond, és elfogadja a kávé meghívásomat. Nem nagy dolog, tudom, de valamivel mégiscsak szeretném meghálálni.
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Szomb. Okt. 21, 2017 10:50 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge

Kire és mit vásárolni? Randevú? Egy nő az életemben? Mikor még szinte magamra sincsen sok időm? Nehéz az élet, ha tömegesen rajonganak érted, ha nap napután mást sem csinálsz, mint zenét alkotsz, hogy minél jobb és jobb legyen.  Jó nem azt mondom, hogy tök jó egyedül, de megvagyok magam is, mondjuk, egyedül megöregedni nem vágyom… ahhoz még tökösebbnek kell legyek. Az nem vagyok. Ekkora mártír… áhh.
Nincs kocsival, nincs jogosítványa. Említette ezt már korábban is? Első találkozásnál? Nem, nem emlékszem.
- Nincs. - ismétlek, majd mosolyogva bólogatok, szemem is lehunyom bocsánatkérőn. Elfelejtettem. Hát jó, senki sem tökéletes, így én sem vagyok az, nem érzem magam annak. A családom annak tart, de jó is ez így. Tökéletes. Legalábbis most még… de később?
- Egy időre? Egy hét és újra elkezdheted elölről. - cukkolom kicsit, nem gondolom komolyan a szavaim, hiszen ő dönti el miből mennyi kell és mikor. Elég sok dolog van, ami a cuccai között hever, nem kis feladat lenne hazacipelnie, ráadásul ha azt vesszük, hiába veszünk kilószám dolgokat, amikor lehet hónapokra sem lesz elég. Én is így vagyok ezzel általában. Bevásárlok, jó lesz az három hétre biztosan, aztán eltelik egy hét és újból jönni kell, mert nagyon elszámoltam magam… aztán jövök. De hát meddig tart.
- Történelem tanár? Az eléggé meredek téma…egyeseknek elég unalmas lehet, főleg az ifjabbaknál… hogy bírod amúgy? Úgy idegileg? - figyelem őt, szemmel és lélekkel, mindent figyelek, rá koncentrálok, teljesen rá fókuszálok, úgy, mint soha senkire.
- Én a diplomáciatörténelmet szeretem, demográfia hullámzás, egyszerűen régebben lekötött. Elég sok mindent letettem az asztalra, de a legfontosabb és ami a szívemhez is nőtt az az Alkotóművészet. A muzikológia alapszakon végeztem. - sorolom fel, hogy milyen képzettségeim vannak.
- A gazdaságinformatikust és a közgazdász vezetést  még nagyon régen…nagyjából 18 évesen kezdtem el… de akkor inkább a zene. - pillantok felfelé elgondolkodásképp, hiszen a megélhetéshez mindenféle tudomány kell, én a zenéhez értek, ebből élek…a kezünk összeér olykor olykor, de amikor rápillantok, mindig olyan vörösen fest az arca, kipirul teljesen és ez megmosolyogtat.
Ahogy a kocsiba pakolunk, felajánlja a kávét. Csak megingatom a fejem.
- Nem szükséges. Ugyan. - rápillantok, tekintetébe meredek, kiolvasom belőle, márpedig igenis kávézni fogunk, mert segítettem neki. Ahogy ránézek, ahogy őt figyelem, megmozgat bennem valamit, fény gyűlik egy sötét helyre és egyre jobban látni lehet a kopár falakat, ahogy megtelnek tarkább, színesebb festményekkel.
Apró mosolyt villantok, lecsukom a szatyrokkal teli hátsó ajtót, majd kinyitom a hölgynek az anyósülés felőlit, hogyha beszállt, becsukom és magam is beszállok mellé. Nem indulok azonnal, rápillantok.
- Rendben, elfogadom a kávét… - azzal már indulunk is, majd egy balra kanyar után újra megszólalok.
- Szóval… elkéne egy kis GPS segítség. - fogalmam sincs, merre lakik, a mosoly ott bujkál szám szegletében, közben oldalra sandítok a hölgyre. Nem, tényleg nem tudom, egyszer vittem csak haza, azóta napok teltek el, megismételni nem tudnám a műveletet, sok minden jár az agyamban, az, pillanatnyilag, hogy Ő merre lakik már nincs bennem. Pedig megakartam jegyezni az utcát is, meg a kanyarokat is, meg az emeletet is, de majd most.
- És amúgy hogy telt a nyár? - érdeklődőm, miközben egy lámpánál megállok piros jelzés végett, előttünk zebra van, sokan gyalogolnak át, köztük biciklisek és gördeszkások is. A szívem ütemesen ver,az ő jelenléte teszi gyorssá, és nem azért mert újra nála kötök ki, ez őérte szól, hogy mellettem lélegzik.
- Mielőtt elfelejteném. - nyúlok a hátsó ülésre, egy CD-t halászok elő onnan és átnyújtom neki.
- A legújabb, még nem került ki ténylegesen, szerintem még vár rá egy átalakítás…szeretném ha meghallgatnád és mondanál róla valami negatív-pozitív véleményt. - nem szoktam civileket ilyenbe belevinni, nem szoktam hagyni, hogy ők döntsenek, de most Léah rászolgált erre, szeretném, ha ő véleményezné, kritizálná mindezt. A zöld lámpa hatására megindulok, az irányba, amerre a GPS néni vezet, kanyarodok, lefordulok, újabb piros lámpánál állok meg, majd újra elindulok és ezúttal egyenes úton haladok. Majd lefékezek a ház előtt és kilépek a friss levegőre. Hátra lépek és ha Léah is kiszállt, akkor a szatyrokkal a kezemben zárom le az autót. Ő csak mutassa az utat, egyedül is boldogulok a csomagokkal.
- Amúgy ez csak a látszat, vagy tényleg ennyire kellemes ez a környék? - érdeklődőm, miközben az épületeket és az embereket figyelem, páran szájtátva bámulnak, de nem érdekelnek, viszem a hölgy csomagjait, még pár lesifotós sem hoz lázba.
- Mióta laksz itt? - teszem fel a kérdést, miközben mellette haladok befelé az épületbe.



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Vas. Okt. 22, 2017 11:53 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Az élet a legnagyobb mókamester, és többsörösen is bebizonyította már, hogy ott lep meg és olyan formában ahogy azt sosem várjuk. Megszületünk, lesznek álmaink, elkezdünk tervezgetni és próbálunk úgy élni ahogy azt elképzeltük, de mindig van valami ami kizökkent, ami miatt változnak az elképzeléseink vagy akár az életstílusunk. Kiszámíthatatlan és váratlan fordulatokkal van kikövezve minden lehetséges út az álmaink eléréséhez. Sosem tudjuk mikor fog meglepni minket valami az életnek nevezett hullámvasút. Az én meglepetésem most Serge, fogalmam sincs, hogy hogyan kezeljem a gondolatot, hogy hirtelen betoppant az életembe. Agyam azt súgja, hogy ne engedjem lerombolni a falaimat, hogy meneküljek amíg nem késő, mert nem akarok újra érezni és fájdalmat szerezni. Szívemben viszont valami ismeretlen bizsergés azt akarja, hogy ne engedjem el, hogy kapaszkodjak a remény utolsó vékony cérnaszálába és ne engedjem el. Gazdagabb lehetne az életem vele, egy baráttal, egy lelki társsal. Azt hiszem agyamra ment a magány, ha egy jóformán idegen ember is ilyen hatással van rám. De próbálom tartani magam, nem elgyengülni most, hogy a közelemben van. Senkinek nem adhatok támadható felületet.
- Imádom a történelmet, és imádok tanítani. Még zöldfülűnek számítok, pályakezdőnek, de ez nem tart vissza attól, hogy átadjam a szenvedélyem a diákoknak. Néha nehéz, fenntartani a figyelmüket, érdekessé tenni az anyagot, sokszor az agyamra mennek, de ha csak egyetlen diák is van az osztályban, akivel megszerettethetem, akkor már megérte. Imádom a gyerekeket, imádok tanítani, azt csinálom ami a szenvedélyem. De ezt neked nem kell magyaráznom, hiszen te is pontosan ugyanígy érzel. magyarázok neki mosolyogva és kissé belelkesülve, mint minden alakalommal amikor a hivatásom kerül szóba. Figyelmesen hallgatom ahogy felsorolja a végzettségeit és enyhén szólva is le vagyok nyűgözve tőle.
- Nahát. Te aztán nem vesztegetted az idődet és mindent kipróbáltál ami megtetszett. mondom neki még mindig lenyűgözve.
Az autóhoz érve valami belső sugallatra hallgatva hívom meg egy kávéra, nem szokásom férfiakat hívni a lakásomra, de úgy érzem, hogy benne megbízhatok és nem az a típusú férfi, akinek a négy falról és az ágyról azonnal az jut eszébe, hogy hogyan szabadítson meg a ruháimtól. Na, nem mintha én olyan különleges vagy szép lennék, hogy ilyesmit akarjon tőlem. Kissé csalódott vagyok, ahogy nemet mondd, némán segítek bepakolni a szatyrokat, majd elfoglalom a helyem az anyós ülésen, bekötöm magam és várom, hogy elinduljunk. Nem gondolok semmire, csak haza szeretnék érni végre, hogy újra beburkolózhassak magányomba. Szavaival azonban meglep. Nem tudom leplezni örömömet és mosolyogva pillantok rá.
- Szuper. Ígérem nem fogod megbánni. Nagyon jó a kávém. Tényleg. Máris sokkal jobban érzem magam, és bár egy kicsit izgatott vagyok, de csakis jó értelemben.
- Oh, igen. Itt menj előre, és az az első útkereszteződésnél kell letérned jobbra. Utána tartsd az irányt előre, majd a belvárosból, már tudni fogod az utat a Pavillon de Paris étteremig nem? magyarázom neki, és bízom benne, hogy elég érthetően magyaráztam és megtalálja az otthonomat.
- Jó volt. Táborban voltam a gyerekkel, pihentem és festegettem.  Nem csináltam semmi különösebbet. vonom fel a vállam. Az iskola kirándulást leszámítva nem hagytam el Párizst, egyedül hová mehetnék? Csodálkozó pillantásokkal kísérve veszem át tőle a felém nyújtott CD-t. Szívem nagyot dobban a mellkasomban a felém intézett szavai hallatán. Kell néhány perc amíg magamhoz térek és meg tudok szólalni.
- Serge...ez nagyon megtisztelő. Köszönöm. Ígérem, hogy meghallgatom. De...ez azt jelenti, hogy legalább egyszer még találkoznunk kell, hogy elmondhassam a véleményem. forgatom a kezemben az ajándékomat és próbálom lenyugtatni hevesen dobogó szívem. Gyorsan megérkezünk, rutinos mozdulatokkal vezet és parkolja le a kocsit. Ahogy beállt a parkolóba kipattanok az autóból, hogy segítsek cipekedni, és néhány szatyrot átvegyek tőle. Elindulunk az épület felé, az utat mutatva neki.
- Igen, csendes és békés környék. Én nagyon szeretem. Hmmm....azt hiszem olyan négy évvel ezelőtt vásároltam meg a lakást. Azelőtt is itt éltem, de csak béreltem. Innen nem messze nőttem fel, de a nevelőm halála után nem tudtam maradni a házában és ide költöztem. magyarázok, miközben kinyitom a lépcsőház ajtót és megtartom, hogy ő is be tudjon jönni utánam. Gyorsan lépkedek a lifthez és megnyomom a hívógombot. A hatodik emeletig megyünk. Az ajtó előtt leteszem a szatyrokat, hogy ki tudjam nyitni az ajtót, majd kitárom előtte. Most is mint mindig rend uralkodik nálam. Utálom a zűrzavart, a rendetlenséget. Mindennek megvan a helye, és nem szeretem elhanyagolni az otthonom tisztán tartását. Nem nagy lakás, valószínűleg látott már nagyobbat és szebbet is. A bejárati ajtótól egy rövid kis előszoba vezet a nappali irányába, ahonnan jobbra nyílik a konyha, és balra a hálószoba a fürdővel. Kellemes, krémszínű falak, és virágok rengetegét láthatja először. Bennem lépek a nappaliba, majd a konyhába és lepakolom a szatyrokat az egyik pultra. Nem fényűzű az otthonom viszont nagyon elegáns. A nappaliban a kanapéval szemben található a Tv, a sarokban pedig ott pihen a zongorám. A falakat saját készítésű festményeim díszítik.
- Nos. Itt lakom én. Ez a konyha, nappali. A fürdőszoba pedig arra van, ha használni szeretnéd. mutatom az irányt neki, majd odakészítem főni a kávét, miközben kipakolászok a szatyrokból.
- Cukor? Tej?  
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Szomb. Okt. 28, 2017 12:19 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Léah & Serge


Szavaira elmosolyodom, nagyon szeretheti valóban ezt az ágat. Történelem. És igaza van, ha van egy ember, aki érdeklődve hallgat, akkor már megérte a sok fáradalmas küzdelmet. Mert csak ez számít, ahogy ő mondja.
- Tudod… minden álom kényelemben születik, de csak lemondásokkal váltható valóra. - hiszen lemondtam még gyerekként arról, hogy színész legyek, nem hajlottam rá, nem érdekelt, lemondtam róla. Csak azért, hogy zenész lehessek, de számomra megérte. Totálisan ami azt illeti.
A kávét elutasítom, de mégis innék egyet, nem akarok bunkónak tűni a szemében, meg olyannak, aki nem kávét iszik, hanem valami menő italt fogad csak magába. Az nem én lennék.
Elhiszem, hogy jó kis kávét főz a gépe, a kávé az mondjuk kávé minden téren. Útmutatását megint csak kérem, a GPS nem én vagyok, nem jegyeztem meg múltkor merre is kell kanyarodjak. De ahogy kiejti a Pavillon-t máris tudom az irányt. Onnan már nem tévedek el.
- A festés különleges dolog. Te is a saját lelkedbe mártod az ecseted, és saját szívedet viszed a vászonra? - pillantottam rá apró mosollyal, de az útra jobban koncentráltam. A CD pedig hozzá került, a mosolya mindent megért, jó volt látni tőle mindezt és azt is hallani, hogy meghallgatja és nem az első konténerben fogja végezni.
- Biztos vagyok benne, hogy összefutunk még. - a hangom lágy, nem kell rápillantanom, hogy tudjam, őszinték a szavai felém. De hogy őszinte legyek tényleg örülnék egy újabb találkozásnak, de a sors és élet kiszámíthatatlan, lehet, sosem futunk össze megint, még véletlenül sem. De az élet ilyen, kiszámíthatatlan.
Az érkezés betonbiztos volt, mindketten tudtuk, hogy a másik mire vágyik, én a kávéra, ő az én segítségemre szatyrok terén. Az épület felé figyeltem, de a pillantásom a környékre vándorolt. Én nem ilyen helyen nőttem fel, nekem meg van a házam, mindenem, ő meg ide kényszerült. Ott egy öreg néni ücsörög, amott egy bácsi beszélget a kutyusával, ammarra meg egy csapat kölyök, olyan 17-18 évesek. Békés… Kinek mi a békés, ugye… A nevelője halála óta? Szóval árván nevelkedett fel? Se család, se testvér? Elég szomorú dolog, de az jó, ha akadt valaki, aki magához fogadta, nem? Rá pillantok, szemeimben szomorúság gyulladt, együttérzés, de ezzel együtt a boldogság is honorál. Hiszen itt van, megszületett és ez jó a világnak, nem? Nekem biztosan, hiszen nem mindennap találkozok ilyen nővel. Szerencsés lehetek és azon férfiak is, akik találkoznak vele. Az ajtó nyílik, belépek hát, lifttel megyünk fel…egyenesen fel a hatodikra. Ahol aztán a kulccsal bejutunk hozzá, belépek, de őt engedem előre, ő tudja, hogy hova menjek, hova tegyem le a szatyrokat. Az asztalra pakolom őket, közben a hangját is hallom, mi merre van és csak mosolygok.
- Két cukor, kevés tej. - felelem kérdésére, majd rápillantok.
- Segíthetek kipakolni és elpakolni? - érdeklődők, majd kilépek a kis helységből, a fürdőbe irányítom magam, ahol elvégzem a dolgom, kezet is mosok kétszer, majd úgy térek vissza hozzá. Nem nagyon néztem körül, de nem az a fajta vagyok, aki hibát keresne valamiben. Nem ülök le még akkor sem, ha hellyel kínál, nem ücsörögni jöttem, segíteni és kávézni.
- Azt mondtad korábban, hogy festegetsz. Megnézhetem? Később… - lépek mellé, hogy a pultnak dőljek és onnan figyeljem a szorgalmas kezét, ahogy felteszi a kávét főni. Arcára pillantok, majd ha megkér benne, akkor a szatyrokhoz vonulok, és elkezdek kipakolni belőle, ami a hűtőbe való, azt oda. De ha nem kér meg, hát ráhagyom... persze hogy segítek benne amúgy meg.
Az ablak felé pillantok, hogy kipillantsak a város ezen részére, majd az embereket is megnézem magamnak, biciklisek, deszkások, járókelők. Egytől egyig vagy a fiatalok körét képviselik, kb 23 évesekét, meg a nyugdíjasokét. Jó, lehet hogy a szomszédok kedvesek és aranyosak... de ilyen helyen megélni huzamosabb ideig.. hát gratulálok neki.
- Zongorázol? - fordultam felé, mintha láttam volna valamerre egy zongorát, de lehet csak a képzeletem játszik velem, pedig ma nem ittam és nem is szedek bolondítókat. Azok nélkül is jól érzem magam.





avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah •• Hétf. Okt. 30, 2017 11:19 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to my love

Úgy ölelem magamhoz a tőle kapott CD-t, mintha legalább az életem függne tőle. A gondolat, hogy én vagyok az első aki hallhatja és még véleményezheti is boldogsággal tölt el. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a megtiszteltetést, hogy miért pont én lehetek az első aki meghallgatja, de nem is érdekel, nem feszegetem a témát, egyszerűen csak örülök neki és kész. Kincsként fogom őrizni és ezt a pillanatot sem fogom elfelejteni soha. Lehet hogy számára semmit nem jelent, de el sem tudja képzelni, hogy nekem mennyit adott ezzel az apró gesztussal. Szívem hevesebben verdes a szívemben ahogy megígéri nekem, hogy találkozni fogunk még. Nem tudom ez miért ennyire jó érzés, miért érzem azt, hogy minél több időt szeretnék vele tölteni, egy kissé összezavar az az érzelmi kettősség amit kivált belőlem. Szeretnék elrohanni, hogy megelőzzem az esetleges sérüléseimet, de valami mégis megállít és nem tudok nélküle menni tovább. Nem mondom, hogy ez nem zavar össze, hiszen ez eddig teljesen új érzés számomra, amit egy olyan ember iránt érzek, akit még nem is ismerek, hiszen csak most kezdünk egyre több mindent megtudni egymásról.
Nem szokásom idegen embereket felvinni a lakásomba, főleg nem férfiakat így egy kicsit feszélyezve érzem magam. Ő biztos jobb környéken él, a lakása is sokkal fényűzőbb és nagyobb lehet mind az enyém. Teljesen más az életstílusunk, a múltunk, és nem szeretném, ha emiatt valamilyen rossz vélemény alakulna ki rólam benne. Kissé zavartan figyelem őt, ahogy belépünk a lakásom menedékébe.
- Megoldom, köszönöm. Te foglalj helyet, ahová csak szeretnél. Érezd magad otthon. mosolygok rá hálásan és először a kávét készítem oda főni, amíg az készül a szatyrokból pakol ki. Mindennek megvan a helye, szeretem ha a dolgok rendben vannak és nem kell keresgélnem mi merre van. Az elmúlt évek alatt egészen hozzám nőtt ez a lakás, szeretem, otthonossá varázsoltam és minden apró részletből a személyiségem köszönt vissza.
- Nos...ha körbe nézel a nappaliban, a falakon a festményeket mind én készítettem. Tudom, nem vagyok egy Picasso, és nem is az a célom. Ezeken kívül még vannak, mindjárt előszedem neked őket.
Válaszolok neki mosolyogva miközben előveszem a szekrényből két kávés csészét és megfőtt kávét beletöltöm. Kérése szerint két cukorral és egy kis tejjel ízesítem, majd kezemben a kávékkal sétálok a nappaliba, hogy letegyem őket az asztalra. Belekortyolok a fekete italba és próbálok túlságosan nem kimutatni, hogy mennyire zavarba vagyok a jelenlététől. Úgy érzem magam mint egy tizenéves csitri, nagyon nehéz ebben a percben felnőtt nőként viselkednem. A kávé jótékony hatással van a szervezetemre, élvezem az ízeket. Amióta először megkóstoltam ezt a jótékony italt, nem tudok neki nemet mondani. Mosolyogva figyelem a férfit, jó érzéssel tölt el, hogy itt van velem, hogy elfogadta a meghívásomat és, hogy ennyire figyelmes velem. Kérdésére viszont egy pillanatra felszalad a szemöldököm, hát tényleg ennyire nem emlékszik semmire amiről a múltkor beszélgettünk? Akkor csak én képzeltem be a kölcsönös összhangot, és akkor csak én vagyok az akinek mindez jelent valamit. Próbálom nem mutatni, hogy mennyire rosszul esik most a kérdése.
- Igen. Zongorázom. A múltkor is említettem. válaszolom, de ha igazán szemfüles akkor hallhatja a hangomban, hogy csalódott vagyok. Igazán nem szoktam túl sok információt megosztani magamról, vele különbséget tettem és mint kiderült nem is emlékszik rá. Nem mondok semmit, csak ülök a kanapén, gondolataimba merülve, kezemben a kávéval. Zavaromat és csalódottságomat leplezve már-már túl gyorsan iszom az italt. Én hülye már megint olyasmit képzelek el,ami nem is valós. Annyira jól esett a kedvessége és figyelmessége, hogy teljesen elvette az eszem, és megfeledkeztem néhány napra arról, hogy nekem a legjobb egyedül. Ideje visszamásznom a falaim mögé, ezt a hibát nem követhetem el még egyszer, nem dőlhetek be semmilyen kedves mosolynak.
- Köszönöm még egyszer, hogy segítettél. Igazán kedves. Remélem a kávé ízlett. állok fel ültömből és az üres csészémmel visszasétálok a konyhába, hogy fájdalmamat és csalódottságomat mosogatással vezessem le.   
■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Serge & Léah ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Serge & Léah
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 05. Különlegességek :: Múltbéli árnyak-