Szülészet, nőgyógyászat
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:10 pm ✥
✥ Today at 8:54 pm ✥
✥ Today at 8:30 pm ✥
✥ Today at 4:50 pm ✥
✥ Today at 4:46 pm ✥
✥ Today at 4:42 pm ✥
✥ Today at 4:34 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Szülészet, nőgyógyászat



✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Szülészet, nőgyógyászat •• Kedd Okt. 10, 2017 6:14 pm

Az Osztály 55 ágyas, mely négy részlegre tagolódik:
-Nőgyógyászat
-Terhespatológia
-Gyermekágy-újszülött
-Szülőszoba- Műtő
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Kedd Okt. 10, 2017 6:53 pm



Veronique  & Edmund

(még odahaza)

Egy hetet otthon maradtam a robbantást követően, megkaptam egy életre a lecseszést az életem szerelmétől és ez bőven elegendő volt a pihenésre. De ez sem ment fényesen. Mindig alkottam valamit a konyhában, még sem hagyhattam, hogy ő csináljon mindent egymaga. Persze, majd ha 12 gyerekem lesz és mind szüzen fog meghalni 99 éves korában. Na de visszatérve erre… vigyáztam magamra, a gyermekemre és az asszonyra is. Ahogy azt kérte. Hagytam, hogyha úgy van, úgy alakul, akkor átkötözőn, de mást nem. Reggel fél nyolckor még az ágyat nyúztam, úgyis mindkettőnknek jelenése van a kórházban. 10-re kell mennie ultrahangra, nekem fél 11-re varrat szedésre. Ráértünk. Tényleg. Cirógattam Veronique haját, feje búbjára adtam csókokat, másik kezem a pocakot simította. A kisasszony remek ébresztőt csinált nekünk pár perccel ezelőtt.
Odahajoltam közel a lányomhoz, majd mosolyogva suttogtam a pocaknak.
- Ugye tudod, hogy ezt nem játszhatod el minden egyes alkalomkor? - suttogtam neki, figyeltem a mocorgást, ahogy nyújtózkodik, helyezkedik, elmosolyodtam. - Úgysem tudok rád haragudni. - fejeztem be, csókot leheltem a pocakra, ahol vélni láttam a kobakját a lányomnak, majd visszahúztam rá a hálóinget és a takarót, meg ne fázzon Vero. Bár amilyen meleg van idebent… Végül visszatértem Veroval szembe és farkasszemet lestem vele.
- Készülődjünk, útközben meg veszünk reggelit. - adok csókot a bársony homlokra és feltápászkodom az ágyról, de egyelőre ülve maradok, Őt figyelem. - De ha nem érzed jól magad, akkor szólok a dokinak, hogy majd máskor, vagy egy kicsit késünk… - az a pár rúgás ébresztő gyanánt nem lehetett épp kellemes, arra még én is megriadtam… hiszen átkarolva aludtam vele. Bár most már óvatosabban mocorog, attól még aggódhatok. A doki szerint hamarosan már nem fog annyit mocorogni, hiszen nem lesz már akkora helye erre a tevékenységre, utána meg úgyis rengeteg mozgástere lesz, szóval rúg-kapálózhat boldogan.
- Segítsek felöltözni? - álltam fel végül, odasétáltam az ő oldalára, hogy felsegítsem az ágyból, ha szüksége volt rá.
- Húh, ugye tudod, hogy már alig van vissza ebből az egészből. - a doki szerint, a múltkori találkozásnál, a baba feje még nem „szállt le” a medencébe, de hamarosan a pocak is lejjebb ereszkedik és nem fogja akadályozni a légzésben a feleségemet. Szerencsére. De a terhességi csíkok már látszódnak….nem feltűnően még, de ha valaki közelebbről ránéz, akkor látszanak.
De még mindig nincs eldöntve, hogy hol akar szülni…pedig beleléptünk a nyolcadik hónapba… igaz, még csak az első napja van belőle, de akkor is. Jó lenne tudni a tervekről, mert ha a kórházat választja, be kellene pakolni a bőröndöt is.  

(a kórház nőgyógyászati részén)

Szerencsére a dokinkhoz nem kell várni egy percet sem, időpontra jövünk és ha megérkeztünk trappolhatunk be hozzá.
- Jó napot Veronique. Hogy érzi magát? - érdeklődik a doki, én pedig segédkezek a levetkőzésben a nőnek. Óvatos mozdulatokkal segédkezek.
- A Jósfájásai megkezdődtek, vagy még váratják magukat? - mosolyog, miközben előkészül az ultrahangra.  
Jómagam leültem a székre és figyeltem a dokira, meg a képre, meg azt, miképpen is csinálja. - Hát Doki, ma reggel a kisasszony nyújtott egy meredek ébresztőt... - panaszkodtam.








One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
77
● ● Posztok száma :
Tyler Hoechlin
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Pént. Okt. 13, 2017 2:32 pm



Veronique  & Edmund
Nem szerettem vele veszekedni, de szerencsére ő is belátta azt, ha jobban jár mind ő, mind én, ha kivételesen „engedelmeskedik” nekem és itthon marad egy hetet. Az utazást végül az elmúlt időben történtek fényében el is halasztottuk. Először én lettem rosszul a parkban, majd pedig ő lett részben az áldozata annak a terrorcselekménynek. Én nem hoztam fel, ő nem kérdezte. Talán mind a ketten sejtettük azt, hogy nem most kellene utazni. Ha megszületik a baba, akkor utána is mehetünk majd. Ha pedig nagyobb lesz, akkor vélhetően Lily-Rose-t is rabul fogja ejteni a sok színes ház, az emberek kedvessége.
Félig még szundizom, miközben Edmund a hajammal játszadozik, amikor viszont csókért hajol közelebb, akkor csak közelebb húzom magamhoz és habozás nélkül viszonzásra lel. Szeretem őt, s mellette ébredni az egyik legjobb dolog, még akkor is, ha nem éppen a világ legjobb ébresztője kelt, vagyis részben az, hiszen a lányunkról van szó. De az más kérdés, hogy nem mindig  éppen kellemes érzés, ahogyan focilabdának gondolja mondjuk a vesémet.
Amikor pedig a lányunkhoz hajol, akkor mosolyogva figyelem őket kicsit még mindig álmos pillantással. Gyengéden simítok végig közbe a férjem fején, túrok bele a hajába és érzem, hogy a lehető legjobbat kaptam az élettől. Ahogyan azt is, hogy a Törpilla igazán szerencsés lesz, hogy ő lesz az édesapja.
- Tudod, ha már most ennyire egyszerű dolga van, akkor mi lesz később? – kérdezem meg játékosan, majd ahogyan visszatakargat, azzal a lendülettel húzom a férjemet közelebb, hogy most én ajándékozzam meg egy jó reggelt csókkal.
- Még 10 percet kérhetek? – pillantok rá a lehető legcukibb nézésemet bevetve, mert lehet, hogy számára egészen könnyedén megy az ébredés, de számomra nem. Főleg, hogy este se mindig tudok igazán aludni, ha rákezdi a kisasszony. Tudom, kezd számára szűkös lenni a hely, de hamarosan már az „egész világ” az övé lesz, hogy elbűvölje az itt élőket. – Jól vagyok, álmosságon kívül nincs nagyobb gond. – mosolyodom el, miközben kezem a kerekded pocakomra siklik és gyengéden simítok végig rajta. Tény, hogy nem volt éppen kellemes és még mintha most is érezném azt a rúgást, de már egészen megedződtem az elmúlt hónapok alatt. Amikor pedig odasétál az én oldalamra, akkor kissé lassan és mackósra véve a figurát legalább felültem, majd a kezemet nyújtottam neki, hogy segítsen felállni. Kezdetnek már ez is megteszi. – Lehet szükségem lesz rá, de először is találnom kellene olyat, amibe még beleférek. – mintha egy görögdinnyét rejtettem volna el a hasamhoz. Az biztos, hogy nagy baba lesz, azt meg reméljük, hogy egészséges is.
- Nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy inkább hiányozni fog, hogy ennyire közel érezzem magamhoz, hogy a szívem alatt hordozzam őt és óvjam. – vallom be, ahogyan a fürdőbe totyogok, hogy megmossam az arcomat és a fogamat is. – Már várom, hogy a karomba tarthassam, hogy láthassam őt, ugyanakkor kicsit talán félek is, hogy vajon mennyire leszek jó anya. – mondom egy kisebb sóhaj keretében, majd megtörlöm az arcomat. Miután pedig minden elvégeztem, ami kellett, akkor visszasétálok a szobába. – Tudom, hogy döntenem kellene, de te melyiket szeretnéd inkább? – nem ő fog szülni, de ő is ott lesz velem és lassan ideje lesz tényleg dönteni. Az pedig, hogy neki mindegy, nem elfogadható válasz. Tényleg érdekel, ha ő neki kellene választania, akkor melyik mellett döntene.

- Jó napot! – viszonozom a kedves köszönést. – Úgy, mint aki napok óta nem aludt, de igazán boldogan. – felelek barátságosan, miközben szép lassan sikerül lefeküdnöm az ágyra. Hamarosan pedig meg is jelenik a monitoron a kislányunk. Mosolyogva pillantok a férjemre, majd újra vissza a képre.
- A parkos incidens óta nem történt semmi különös. – rázom meg kicsit még a fejemet is. – Jól vagyunk, csak kicsit mozgékony még mindig a kisasszony. De ha jól tudom, akkor vannak olyanok, akik nem tapasztalják meg egész terhesség alatt a jósfájásokat, vagy rosszul rémlene? – pillantok rá kérdőn, hiszen mostanában megint sok cikket és könyvet olvastam. Ezt pedig véleményem szerint olvastam valahol. Amikor viszont Ed megszólal, akkor elmosolyodom.
- És miért Önnek ennyire panaszos a hangja, netán Ön szenvedte el? – kérdezi meg az orvos bolondozva, majd kimerevíti a képet, hogy jobban megmutathassa rajta a lányunkat. – Gondolom most is vinnének majd képet róla, vagy tévednék? – mosolyodik el, hiszen én minden egyes vizsgálat után legalább egy képet magammal vittem, amikortól már volt rá lehetőség és a kis könyvbe, amit neki rajzoltam be is ragasztottam mindig serényen.
- Mindenképpen szeretnék. Tényleg eléggé nagyot rúgott, de gondolom ez amiatt van, hogy már szeretne kint lenni és szűkös neki a hely, de hamarosan alább fognak hagyni, legalábbis múltkor ezt mondta, nem? – pillantok rá kérdőn és csak reménykedni tudok, hogy itt még nem fog szóba jönni az, hogy mi mellett is döntöttünk. Befekszünk-e, vagy inkább otthon szülés. Döntenem kell, de mind a kettő részben ijesztőnek tűnik és ez a 9 hónap is piskótának mellette.



avatar
Civilek
Tell me your secrets
67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Vas. Okt. 15, 2017 2:25 pm



Veronique  & Edmund

Örülök, hogy semmi gondja jelenleg nincs, semmi fájdalom, semmi idegtépőség, tisztára nyugodt még minden körülötte. Csak fáradt és én ezt meg értem. A kislány nem sok időt hagy neki a pihenésre, remélem a születése után ez megfordul. Többet alszik és csak keveset sír fel.
- A születése után is óvhatod őt. - mosolyodom el, miközben utána nézek, közben meg készülődni kezdek én is. szavait hallgatva megállok egy pillanatra, mérgesen nézem a falat, majd sóhajtok.
- Remek anyja leszel. - válaszolok ennyit, aztán rövid szünet után válaszolok.
- Ne merj kételkedni magadban. - folytatom az öltözködést. Jó anya lesz belőle, én nem kételkedek. Képes végig csinálni. Képesek vagyunk együtt felnevelni. Mert külön nem működne, nem tudnánk mit lépni magányunk miatt, szükségünk van a másik félre ezálltal. Felpillantok rá, ahogy visszatér. Szavait hallva apró mosoly húzódik képemre.
- Én… - lépek elébe, hogy magamhoz vonzzam egy ölelésre.
- Itthon szülnék, ismerős környezetben, ahol senki sem zavarna meg, ahol önmagam lehetek és nem kell visszafognom magam. - mert nyilván egy kórház az kórház, idehaza bátrabb lehet, steril körülmények között szülné meg őt. Berendezkedek egy pillanat alatt, ha csak ez kell.

A doki mosolyog a feleségemre, majd engem kérdez. Csak elnevetem magam, ingatom a fejem a végén, de nem szólok. Nem nekem fájt, de átéreztem a dolgot. A monitorra pillantok, majd a dokira, végül vissza a monitorra.
- Hát, lassan le fog ereszkedni a feje a helyére, már nincs sok helye. Amúgy lazul eleget és pihen, vagy még mindig tenni venni szokott? Most már tényleg el kell maradnia, hogy nyugodt maradhasson. - feleli a doki a munkája közben.
- Látod, mondtam én, hogy most már ne aggodalmaskodj. - fogom meg a feleségem kezét mosolyogva. Látom a monitoron, ahogy a lányunk mocorog, forgolódik valami kényelmes pózba. Hüvelykujját is felmutatja, mire én elnevetem magam.
- És doki, megtudná mondani, most mekkora a pici. Nőni fog még a születéséig? - érdeklődőm, miközben figyelem mosolyogva a gyerkőcömet. Ám a monitor ki ír mindent, amire most szükségem van. - 38 cm hosszú és 2500 gramm. - bólogatok, majd a feleségem homlokához hajolok, hogy csókot leheljek rá.
- A szívhang rendben van. Vizeletet hoztak? - emeli le a készüléket Vero hasáról, majd elteszi azt és nyújt egy puha papírtörlőt is nekem, amit átveszek, hogy letörölgessem a pocakot.
Közben vérnyomásmérő is előkerül, felcsatolja Vero egyik karjára, majd várakozunk az eredményre. De az eredményekkel nincs probléma.








One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
77
● ● Posztok száma :
Tyler Hoechlin
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Kedd Okt. 17, 2017 9:06 am



Veronique  & Edmund
Sejtem, hogy éppen miért hallgathat rövid ideig és miért csak kisebb szünet után szólal meg. Lopva pillantok ki a fürdőből, miközben megszólalok. – Miért érzem, ha a plafon szaladni tudna, akkor most inkább elfutott volna a nézésedtől? – pillantok rá a lehető legcukibb mosollyal, mintha csak így akarnám elűzni a kisebb bosszúságát, vagy minek is kellene nevezni. Szerintem teljesen normális, ha valaki kételkedik kicsit magában.  Rendben van, én gyerekekkel foglalkoztam eddig is, de azért más gyerekére vigyázni, vagy a sajátodat nevelni nem ugyanaz. Kicsit se. – Inkább kételkedjek, mintsem elbízzam magam. A kételkedés szerintem lehet jó is, ahogyan azt is tudom, hogy amíg velünk leszel, addig semmi baj se történhet. – fűzöm hozzá még a fürdőből kisebb vállrándítás közepette, de azt úgyse láthatja, majd pedig irány a szoba, hogy felöltözzek én is. Amikor pedig magához von, akkor kíváncsian pillantok fel rá.
- Ahol nem kell visszafognom magam? – nevetem el magam és kicsit még a fejemet is megrázom. – Mert szerinted a kórházban visszafognám magam? – kérdezem meg mosolyogva, mert ha fáj, akkor annak tuti hangot adnék, de végül egy aprót bólintok. – De csak te, Sayfi és akinek szükséges itt lennie, mármint ha ő szeretne. Más nem. Én nem akarok ilyen csoportos szülést itthon se, hogy mások is részesei legyenek. – tudom manapság az is divat lett, ha otthon szülünk, akkor jöjjön az egész család, meg a barátok, meg a szomszédok is. Nem, akkor tuti én lépnék le és inkább szülők kórházban zárt ajtók mögött mindenkit kizárva, egyedül a férjemet nem.  Az öltözködés még ment, a cipőnél pedig jöhetett a Hamupipőke effekt, mert ha rám várunk az hosszú percek lett volna a görögdinnye méretű hasamat tekintve.


- Csak rajzolgatni szoktam, meg főzni és a háztartást vezetni, de semmi több. Már szeptemberben se mentem vissza dolgozni. – emelem fel a kezemet megadóan, hogy én aztán nem pörgök túl, vagyis azt hiszem. De szeretek tenni-venni, ha pedig nem bírom, akkor úgyis mindig lepihenek. Nem esem túlzásba, de a ruhák nem fogják magukat kimosni, vagy kiteregetni.
Edmund szavaira elmosolyodom, ahogyan összepillantunk, majd újra a felvételt figyelem, hiszen teljesen másabb mindig így látni, mint érezni, vagy látni egy-egy mozdulatát a pocakomnál. – Nem lesz aprócska teremtés. – nevetem el magam, de azt is tudom, hogy vannak ennél nagyobb babák is, így okom nem lehet panaszra. Már csak pár hét és hamarosan hallani fogjuk a hangját, vagyis a sírását, a karjainkban tartani. Már úgy várom, hogy az ölelésembe vonhassam és apró csókokkal halmozzam el pindurka arcát majd.
- Igen, hoztam. Nem felejtettem el. – nyúlok sietve a táskámért, majd pedig odaadom a dokinak amit kért, amikor pedig a férjem elkezdi letörölgetni a pocakot, akkor a kisasszony megint mozdul párat, mintha még így is pontosan tudná, hogy édesapját „érzi”. Jön a vérnyomás mérés, amit nyugodtan kibírok, de szerencsére azzal sincs gond.
- Gondolkoztunk a szülésen, és úgy döntöttünk, hogy otthon szülnénk. – töröm meg végül a kisebb csendet, hiszen biztosan a dokinak is lesz egy-két szava ehhez, tanácsa és mi egymás. Így talán itt az ideje ezt a dolgot is bedobni. Közben pedig meg fogom a férjem kezét is, hiszen lehet a világ egyik legcsodálatosabb dolga a szülés, de azt is kár lenne tagadni, hogy sokan mondják, hogy pokolian fájdalmas is tud lenni.

avatar
Civilek
Tell me your secrets
67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Szomb. Okt. 21, 2017 3:47 pm



Veronique  & Edmund

Nem számít hol fog szűlni, itthon, vagy kórházban, rám számíthat, nem hagyom magára sehol sem.
- Csak te és Sayfi, meg én. Meg a doki és egy bába. - ennyien leszünk össz-vissz, szóval megnyugodhat, senki más sem fogja őt nézni. Persze, aggódhat, első gyerek meg minden és remélem, hamar lezajlik majd. Ő pedig jó anyja lesz a leánynak, ebben biztos vagyok. Az élmény amiben részesei leszünk, csak a miénk lesz. Kettőnk éli meg.

Ő már csak otthon mozog, vagy épp egy finom sétát ejt meg a városban és ennyiből áll a napja, már nem jár el dolgozni, nem is engedném. Maradjon otthon, hamarosan én is csak vele leszek, átadom a főnökséget pár hétre, míg megszül és utána is vele maradok, meg kicsivel. A mostani rajzait láttam egytől egyig, nagyon jók. Szóval nem füllentett, tényleg ezzel tölti az idejét. Nem kételkedek benne, hiszek neki. miért is ne hinnék, nem? Mondjuk órák hosszat ücsörögni nem szeret, inkább jár kel, fel, s alá, nyugodt nap nap után, de közben ezerrel pörög fejben. Ahogy én is azon vagyok, hogy mindkettejüknek jobb legyen. A képeket nézve, nem lesz pici, bár így hogy az utolsó hónap megkezdődött, tud e még fejlődni valamennyit.
- Azért még nőni fog… három kilós lehetne, mikor kibújik. - ebben reménykedem, persze lehet, hogy nem vesz magához már ennél több súlyt, csak éldegélni fog, míg meg nem mutatja magát a világnak. És akkor felteszem…el lesz kényeztetve a lehető legjobban. Vagy én, vagy a család többi tagja által. Persze nem szándékozom ezt tenni vele, hogy később vissza éljen vele, ezzel csak magunknak ártunk, mint hasznunk volna belőle, de most a vizelet kerül elő a táskából. Igen, vizelet, Vero magával hozta, szükséges pár vizsgálat megejtése végett. Törölgetem a pocakot, kislányom érezteti magát, csak mosolyogni tudok rajta, bezzeg ha más csinálná, még ennyit sem mocorogna.
Ahogy a nejem az otthon szüléssel folytatja, arcára pillantok, szemeibe, majd az orvoshoz, aki mosolyog mindezen.
- Rendben van, mivel az orvosa vagyok Veronique, ezért én is vezetem le a szülést és mivel rendben ment minden az eddigiekben… szerintem nem lesz gond. - vigyorog.
- Igen, erről is szerettem beszélni magának, de négyszemközt. Később. - néztem magam elé, mintsem a dokira, aki csak egy perszével folytatta tovább a vizsgálatokat.
Végül a kezembe nyom egy CD-t amin a jelenlegi felvétel található, meg egy képet is, amin jól látszik a kicsi csöpp arca, majd távozhatunk. Jövő héten pedig újra jöhetünk, vagy akár előbb is , ha Vero nem érzi jól magát.
A búcsú után Vero kezét fogom meg, kéz a kézben sétálok vele a kórház folyosóján.
- Akkor mivel lepjük meg magunkat? Hova menjünk?










One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
77
● ● Posztok száma :
Tyler Hoechlin
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Hétf. Okt. 23, 2017 11:30 am



Veronique  & Edmund
Hiányzik-e az óvoda és a munkám? Nem is kicsit, nagyon hiányoznak a kicsik, nem véletlenül látogattam meg olykor őket, amikor amúgy is volt teendőm a városban, de attól még én is beláttam, hogy már nem tudnám jelenleg ezt a munkát csinálni. És azt is tudtam, hogy a mi hercegnőnk már elég nagy lesz, akkor séták közben majd biztosan útba ejtem az óvodát is, hiszen mindenki kíváncsi rá. Már most mondták a picik is, meg jött az is, hogy nőjön meg gyorsan és akkor együtt tudnak fogócskázni. Az én arcomra pedig ez a fajta gyermekei ártatlanság mindig képes volt mosolyt csalni.
- Persze, te könnyedén beszélsz, mert nem te fogsz szülni. – pillantok a férjemre, miközben a hangom játékosan csendül, de azt is tudom, hogy nem minden szülés megy úgy, mint a karikacsapás. Nem, néha órákig is képes egy anya vajúdni, de remélem, hogy nálunk nem így lesz, hanem minden szépen gördülékenyen fog menni. Nem sokkal később pedig felhozom azt is, hogy akkor melyik szülés mellett döntöttünk. Kár lenne tagadni, hogy nem izgulok kicsit, de igyekszem megnyugodni és elhinni azt, hogy tényleg nem lesz semmi baj se és minden rendben lesz, mert úgy lesz, nem?
- Reméljük igaza lesz doktorúr. – én tényleg ezt kívánom, hogy továbbra is minden rendben legyen és a végén egy egészséges kislányt tartsak a kezemben. Igazából az se érdekelne, ha kiderülne, hogy minden vizsgálat tévedett és fiú születik meg, csak tényleg azt szeretném, ha minden rendben lenne vele, hogy teljes élete lehessen, de bárhogyan is lesz, akkor is imádni fogom és szeretni, meg óvni őt.
Amikor pedig végeztünk, akkor lassan összeszedtem én is, a kapott cd-t, meg fényképet elvettem Edmundtól és a táskámba raktam, de ügyeltem arra is, hogy a fényképnek se eshessen baja, mert otthon várja őt is az album. Búcsút követően pedig könnyed természetességgel tűnik el aprócska kezem a férjem kezében, az ujjaink összekulcsolódnak és úgy sétálunk kifelé.
- Elmehetnénk valahova enni, utána pedig beugorhatnánk a kiadóhoz is, hogy leadjam a rajzaimat, ha már magammal hoztam, de azt követően teljesen a tiéd vagyok. Neked mihez lenne kedved? – pillantok rá kérdőn, hiszen szeretném tudni, hogy ő mire vágyik. Sétálhatunk, elmehetünk moziba is, vagy akárhova, hiszen jól vagyunk és egy kis kikapcsolódás mindenkinek jár.
- Egyébként nem rég járt nálam Lucky, de ha jól vettem ki a szavaiból, akkor előtte már veled is beszélsz.  Mit szólsz, hogy megtalálta őt is a szerelem? Te is ennyire féltél bevallani nekem, hogy mit érzel? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen mindig is érdekelt, hogy neki ez könnyedén ment, vagy ő is netán ennyit aggódott, habozott, mint ő teszi? Egy kis nosztalgia pedig sose árt.


avatar
Civilek
Tell me your secrets
67
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Danielle Campbell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edmund H. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Szer. Okt. 25, 2017 5:30 pm



Veronique  & Edmund

Nyugodt vagyok. Vero és a kicsi egészségesek, mint a pinty. Igaz, hogy most már sűrűbben látogatjuk a dokinkat, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, én szívesen szállítom őket, akár gyalog is kísérgetek. Aztán úgyis eljön az idő, amikor toporoghatok a szülőszobában és izgulhatok, vajon meddig fog tartani és miket fog a fejemhez vagdalni. De nem baj, a csodálatos pillanatokért megfogja érni.
A dokitól elköszönve és összepakolva a kapott „ajándékokat”, megindultunk bele a városba, kéz a kézben egymás mellett. A kiadóhoz megyünk legelőször. Azt mondjuk, nem tudom, mekkora utat kell innen megtenni, hogy gyalog kibírja e, vagy pattanjunk kocsiba és úgy igyekezzünk. Vagy hagyjam a kocsit és sétáljunk.
- Farkaséhes vagyok. - szorítottam meg finoman a kezét, jelezve, hogy támogatom a kajás ötletet, mehetünk egy közeli étterembe, vagy valami pékségeshez, bármelyik jó, amit ő szeretne enni. A kiadót is meglátogathatjuk, mehetünk is, vele megyek jómagam is. Mosolyogva és büszkén lépdelek mellette, közben rápillantok, közelebb húzódom hozzá, feje búbjára csókot hintek, a lépcsőkön segítek neki lemenni, lassabban megyek, hogy a tempójára hangolódjak, érte még ezt is.
Végül rátérünk Lucasra is, meg a barátnőjére, felhúzott szemöldökkel hallgatom feleségem szavait, majd rápillantok. Majd elnevetem magam, lágyan, röviden, kedvesen, jóízűen.
- Lucasra ráfért már, hogy a testvéreitől távol legyen, begyöpösödötten… most hogy külön él és a lánnyal akinek kedves a szívének… szerintem a legjobban döntött. - válaszolom meg a véleményemet, hiszen ha már kérdezte, akkor kifejtem, ráadásul pont velem beszélte meg a dolgait legelőször, szóval én láttam el tanácsokkal. Jobb szeretem, ha hozzám jön, mint hogy fejjel szaladjon bárminek is. Nem kell gondolkodnom azon, hogy én mit éreztem vele kapcsolatban, egyszerűen csak megállok előtte és féltérdre ereszkedve, két tenyerem közé rejtem két törékeny kacsóját. Mint egy szerelmes férfi, úgy tekintek fel reá.
- Nem, nem félelem volt, amit én éreztem. Azt gondoltam, hogy egyáltalán nincs szükségem nőre, mert bármikor magamra hagyhatnak, hogy lassan elsüllyedjek a fájdalom és a becsapottság mocsarában. Abban a percben megváltozott a véleményem, hogy veled találkoztam. Szükségem volt rád. Ezért sétáltam be az életedbe. Szeretlek, mert eljöttél az életembe. Ebben benne van minden... És most együtt vagyunk, és szeretjük egymást. Úgy érzem, nem tudnék élni, ha nem szeretnélek. Te vagy az éltető levegőm. Szeretem, ahogy megcsillan a hajad a fényben, szeretem, ahogy mosolyogsz. Ugyan a világ számára csak egy vagy a sok közül, de nekem te vagy maga a világ. - beszéltem, hosszan, nyugodtan, jól tagoltan, a jövőbe vetettel hittel, reménnyel. Végül csuklót csókoltam neki, felálltam, magamhoz öleltem, finoman, de mégis jó szorosan, aztán tovább haladhattunk. És igen. Újra szerelmet vallottam neki. Mert Ő mindezt megérdemli, mind hallani és éreztetni akarom Vele. Velük.



// Köszönöm a kört,  woo  woo  folyt köv.: a városban (?) //









One life


avatar
Elit
Tell me your secrets
77
● ● Posztok száma :
Tyler Hoechlin
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Szer. Nov. 01, 2017 6:55 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Szer. Nov. 01, 2017 7:25 pm



Léah & Serge


Öltözet

A békülés után segítettem haza cuccolni Léah csomagját, meg a kutyát is elhoztuk. Monk és Bulu újra egymásra találtak, jó barátok lévén Bulu is visszatért a helyes ösvényére. Megbeszéltünk minden fontos dolgot, ami kettőnk között történt azokban a pillanatokban, és hogy mégis milyen célból kifolyólag gondoltam meg magam. Mert nem akarom őt elveszíteni. Ez a legfontosabb dolog. Mert nélküle teljesen elveszettnek éreztem magam, olyan voltam, mint akinek elvágták a hangszálait… De mikor újra megláttam őt Darrennél… annyira boldog voltam. Felszabadultnak éreztem magam, mint aki máris tudja, hogy mit akar csinálni az elkövetkezendő órákban, hetekben és években.
Megmutatott egy dobozt, édesanyjától volt, fivért kapott. Igazat kapott melyek évek óta kergethették.
De legalább fény derült erre is hosszú évek óta… vajon…mit érezhetett akkor? Boldogságot? Szomorúságot? Vegyes érzelmeket? Valószínűleg ugyanazt, amit én éreztem a gyerekekkel kapcsolatban.
De most már más idők járnak. Elfogadtam Léah állapotát és egyben a gyereket is. Felakarom vele együtt nevelni és ezt elfogadtam. És közben megmutattam Léah-nak az új szobát is, a picinek készül lassacskán és hamarosan megtehetjük azt is, hogy lakhatóvá tesszük számára. Addig nem akarok semmi olyat venni ami épp lányos, vagy épp fiús, előbb orvoshoz kell elmenni és ott majd úgyis megmondják, hogy melyik nemhez tartozik. És akkor úgy megyünk el kiválasztani a gyermek cuccokat, bútorokat. Egyéb kellékeket. Mert mindent meg fogok számára teremteni és meg is adok mindent neki. kicsit el lesz kényeztetve?
Hát oda adom anyámnak egy hétre és nem ugyanaz a gyerek lesz, akit odaadtam…
Szóval orvost kerestem, és ami azt illeti… találtam is egy remek szakembert.
Anya nála szült minket, ő volt az orvosa, benne még ő is megbízik, én is így teszek és fizetek is neki, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsa.
Anyáéknak is elmondtuk a hírt szemtől szemben, unoka lesz pár hónap múlva. Apa megkönnyezte örömében a dolgot. Mindketten nagyon örültek ennek, azt viszont, ami Darren és Théo között zajlik épp… azt majd nekik kettejüknek kell majd elmondani. Ugyanígy eléjük állni, mint ahogy megtették előttünk. Persze, ez lesz a legnehezebb az egész dolognak, de mellettük leszek, mikor közlik. Ott akarok lenni. Történjék bármi.
Kaptunk időpontot a dokitól, hogy mikor és mikorra érjünk oda, szóval mindent összeszedtem, amit vinni kellett, amit az ipse mondott. Még vizelet mintát is ki kellett Léah-nak csavarnia magából, szóval a dolgot naná hogy rá bíztam.
- Ne légy ideges. Különben meg igen, ugyan úgy parázok, ahogy te. - lépek a lány háta mögé, óvatosan masszírozni kezdtem a vállait, hogy ne legyenek annyira görcsbe állva, majd kicsivel később a hasára siklott a kezem. Elmosolyodtam, majd nyakához hajoltam, csókot leheltem rá, majd füléhez emelkedtem.
- Nagyon szeretlek.
Időre értünk be a kórházba, és mint mindig a mai napig megbámulnak minket és fényképeznek. Kéz a kézben a folyosón sétálunk, keresve a helyet, a nőgyógyászatot… Léah-t magamhoz vonom, átölelem a vállánál fogva és feje búbjára hintek egy csókot, ezzel óvva a fényképek kereszttüzétől. Már nyiltan is felvállalom őt, már azóta, hogy a családnak is bemutattam, szóval nincs mitől félni, csak egyikőnk sem szereti a paparazzókat. De ezzel jár az én életem és a Dubois lét… és ő szerintem már megedződött. Ráadásul készen állok feljebb lépni, szóval hajrá.
Az ajtó előtt megállva bekopogtam, majd a jelzésre kinyitottam az ajtót, előre engedtem Léaht, majd utána léptem be.
- Jó napot Doki. Szerintem nem kell bemutatkoznom, de ha mégis, hát Serge. - fogok kezet az orvossal, aki ugyanúgy vigyorog mint a tejbetök.
- Az a nagy szitu, amit a telefonban is megejtettem... - pillantok rá Léah-ra, a doki lejebb ereszti az ágyat, ahová ha készen áll, akkor felfeküdhet. És bebalzsamozza. Lehuppanok mellé a székre, közben csókot nyomok a homlokára.
A doki nekilát elkenni a balzsamot a pocakon, a gépét is benyomja, minden remekül működik, majd a hideg eszközt a nő hasához érinti, mozgatni kezdi, a monitoron bejön egy igen érdekes mozgó kép....




avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Csüt. Nov. 02, 2017 4:27 pm


to my love

Mintha minden ami velem történt csak rossz álom lett volna, ennyi idő távlatából  és végre felébredtem belőle. A békülésünk után megpróbáltunk mindent átbeszélni, kihúzni egymásból a tüskéket, és új lappal indítnai a kapcsolatunkar, hogy immár teljes mértékben egymásra és a születendő gyerekünkre tudjunk figyelni. Nem szeretnék neki soha többé hazudni, vagy eltitkolni előle az igazságot így beavattam őt Gaston hirtelen felbukkanásáról. Megmutattam neki az anyám által oly sokáig rejtegett kis dobozt, benne a nekem írt levelekkel, a rólam készült fényképekkel. Volt időm gondolkodni mindenen, mégsem tudtam még teljesen zöld ágra vergődni a dolgok fölött. Nem tudom hogyan jellemezhetném a kapcsolatom a testvéremmel, igazából még a testvér szó értelmét sem sikerült felfognom, olyan hosszú ideig éltem abban a tudatban, hogy nekem senkim sincs a családomból, hogy az agyam egyszerűen nem akarja feldolgozni az ellenkezőjét, hiába dobban másképp a szívem. Minden úgy alakul ahogy első perctől történnie kellett volna. Látom Sergen, hogy tényleg örül annak, hogy apa lesz, elfogadta és mostmár legalább olyan izgatottan várja, mint én. Sokat változtam az elmúlt időszakban, testem napról napra gömbölyödik, mostmár szemmel látható a pocakom. Egyre sűrűbben kell rohangáknom a Wcre, a reggeli rosszullétek pedig néhány hete kimaradtak. Az étvágyam megnőtt, néha fel tudnék falni egy fél malacot, az édességről nem is beszélve. Imádom az állapotomat, az egyre kerekedő pocakom, a testem apró elváltozásait, a fáradékonysággal és az érzelem ingadozásokkal viszont nem tudok mit kezdeni. Vannak pillanatok amikor a semmin sírom el magam, legutóbb például azon, hogy a kedvenc nadrágom már jön fel rám, de volt, hogy azt is megkönnyeztem milyen szép a kék szín a vásznon. Minden nap bejárok tanítani, a gyerekek és a kollégák is örömmel fogadták az állapotomat, jobban fáradok ez igaz, de úgy érzem, hogy még jó néhány hónapig képes leszek bejárni dolgozni. Hazudnék, ha azt mondanám ez a része az elképzeléseimnek tetszik Sergnek, mert szinte a hazajövetelem másnapjától próbál meggyőzni arról, hogy a munka már nem tesz jót nekem, a stressz árthat a gyereknek, nem tudja megérteni, hogy nekem ez fontos és nem tudok a fenekemen ülni a szülésig hátralévő hónapokban, egyébként sem akarok eltartott barátnő lenni.
Az első doki nem felelt meg az elvárásaimnak, majdnem minden előre beírt időpontot lemondott, csak felületesen vizsgált meg néhányszor és nem igazán hatották meg az aggodalmaim, Serge hatására pedig új doki után néztünk, aki elméletileg az egyik legjobb a szakmába. Már reggel idegesen ébredtem, ez lesz az első vizsgálat ahol mindketten ott vagyunk, alig várom már, hogy lássam az én kicsikémet, de legalább ugyanannyira félek attól is, hogy valami gond lesz. Azt akarom, hogy szép és egészséges kisbabám legyen, annyi mindent olvasni a neten, hogy már napok óta azon parázok, hogy valami baj fog történni vele.
- Nagyon ideges vagyok. motyogom az orrom alatt miközben elrejtek egy palack vizet a táskám mélyére. Inkább magamnak mondom a szavakat, de Serge is reagál rá. Tudom, hogy igaza van és meg kell nyugodnom, próbálok nem stresszelni fölöslegesen a semmin. Ajkam mosolyra húzódik ahogy puszit hint a nyakamra, és apró libabőrőket hagy maga után lehelete.
- Én is nagyon szeretlek. csúsztatom kezem az övére, és valami földöntúli boldogságot érzek. Szeretem ezt a férfit, a méhemben növekvő kis életet, a szerelmünk gyümölcsét, az életem. Ennél többet nem is kívánhatnék magamnak, már így is sokkal többet kaptam tőle, mint amire valaha rászolgáltam életem során. Mint mindig, most is pontosan érünk be a kórházba, egyikünk sem szeret késni. Még mindig egy kicsit izgulva lépkedek a folyósón a megfelelő teremet keresve. Átkarolom a derekát és fejem a vállára bújtatva igyekszem minél kevesebbet megmutatni magamból a paparazziknak, egyszerűen utálom amikor mindenféle hülyeségeket találnak ki és, ha tele van az arcommal minden másnapi pletykalap. Ez a mi életünk, nem tartozik senki másra. Mosolyt erőltetve az arcomra, legyűrve a félelmeimet lépek be az idősődő orvos rendelőjébe. Illedelmesen köszönök, majd bemutatkozom neki, telefonon már beszéltünk, de az illem az úgyis illem marad.
- Áh, hogyne monsieur Dubois és a bájos mademoiselle Lefevre. Remélem nem izgulnak nagyon. Bár az első gyereküket váró szülők minden nagyon izgatottak, ami érthető is természetesen. magyaráz mosolyogva, miközben lennebb engedi az ágyat. Kigombolom a nadrágomat és felhúzom a blúzomat szabaddá téve neki a hasam, majd Serge kezét szorongatva fekszem el az ágyban. A krém hideg, akaratom ellenére is végigfut a hideg a végtagjaimon, amit a doki csak egy mosolygással reagál le. Tekintetem a kijelzőre szegezem, hogy a sok fekete-fehér pötty között megpillanthassam életem értelmét.
- Hmmm...ez nagyon érdekes... igazítja meg a szemüveget a fején.
- Ugye, minden renden van doki? pillantok rá ijedten.
- Minden rendben. Nyugodjon meg...úgy tűnik, hogy...nos, hogy is mondjam....két magzat növekedik odabent. Igen. Határozottan ikreik lesznek. Még pedig két petéjűek, ami azt jelenti, hogy külön magzatburokban fejlődnek. ujjaival rámutat az egyik, majd a másik kisbabára, hogy mi is érthessük miről is beszél. A világ forog körülöttem, mindenre számítottam, de erre a hírre nem. Két gyerek? Eggyel még elbánok, de kettővel? Hogy fog ez működni? Mélyeket lélegzek, mert szempillantás alatt rámtört a sírógörcs, ijedten nézek rá Sergre, nem hiszem, hogy erre fel van készülve. Egynek a gondolatával még megbarátkozott, de, hogy kettő van...
- Serge....hallod? Kettő...

■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Pént. Nov. 03, 2017 5:36 pm



Léah & Serge


Öltözet

A képernyőt nézem és igazat kell adnom a doki szavainak. Elsőgyermekes friss szülők leszünk. Parázhatunk. Mert az olyan természetes dolog. Akkor nyugodtan teszek eleget ennek a dolognak, ha nem mondja, akkor is aggódok a dolog miatt, mégis mit fogok látni. A dokit ismerem, anya hozzá járt szülni, ő volt az orvosa, és amikor Cécivel volt terhes, mindig jötten vele, szóval a képernyőn megjelenő foltok nem tűnnek már olyan idegennek. De mégis azok. És ahogy a doki tűnődve figyeli, rápillantok az idősebbre, annak arcára, hogy ez vajon rossz hümmögés e tőle, vagy egy jobb fajta.
Végül a képernyőre pillantok és igen…olyat látok, ami még számomra is furcsa….mert sosem láttam ilyet így ekképp. Léah is aggódik, meg is értem a miértjét, hiszen mi van, ha valami nagyobb gond van… Ám a doki szavait hallva, csak döbbenten nézem az egyik majd a másik csemetémet.
Ketten vannak. Ikreink lesznek. kétpetéjűek. Ezt aligha tudnám egyszerre és ilyen hamar feldolgozni. Jó persze, ez egy remek hír meg minden…de sokkoló…jó értelemben sokkolta le az embert ez a hír. A két magzatot figyelem, Léah sírása, aggodalmas hangja ránt ki a csodálatomból, mélázásomból. A testvérek többnyire közel állnak egymáshoz, de ikernek lenni olyan kötelék lehet, amit hétköznapi testvérek soha nem foghatnak fel. Az első naptól barátok lesznek.
A nőmre nézek, rémült tekintete aggodalmat sugároz. Miért? Mert ketten vannak? Mi lehet abban a rossz? Több munkával jár? Csak egyre számítottunk? Elfogadtam, hogy gyerekem lesz és most el kellene fogadnom, hogy gyerekeim lesznek? Ezért fél? Ezért sír? Mi az oka a könnyeinek. Mert ezek nem örömkönnyek.
- Léah… - szólalok meg, miközben a szemeibe nézek, majd fel a monitorra.
- Ne sírj, rendben? Ez egy csodálatos dolog. Ketten vannak. Na és? Megbirkózunk ezzel a feladattal is. Nincs olyan, amellyel egy Dubois ne nézzen szembe. - szavaim végeztével Léah-ra pillantok és elmosolyodom.
- Théodore úgyis unokaöcsit akar. - hajolok közelebb a lányhoz, hogy homlokon csókoljam, majd a dokinkra pillantok.
- Nagyjából hányadik hónapban járunk? - érdeklődőm meg mosolyogva, majd újra csodálattal a képemen tekintek a lurkókra. - És hogy fiúk, vagy lányok lesznek-e? Vagy itt még nem tudni?  
Ezután pillantok vissza Léahra.
- Léah, ők a mi csemetéink. Akár egyedüli gyermek, akár ketten vannak, nem számít. Mert ők már most Dubois gyerekek és nem fogom magukra hagyni őket. Sem téged. Megoldjuk. - simítok a lány arcán végig, miközben közelebb hajolok hozzá, onnan fürkészem őt mosolyogva. A gyermekeim anyja a legcsodálatosabb nő az egész életemben.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Szomb. Nov. 04, 2017 10:25 am


to my love

Boldog vagyok, félre értés ne essék, hiszen ez életem legcsodálatosabb élménye, már maga a tudat is, hogy édesanya leszek, hogy egy ilyen csodálatos férfi a társam is földöntúli boldogsággal tölt el. Mindezek ellenére mégis félek, a doki szavai megnyugtatnak ugyan, hiszen semmi bajuk a gyerekeknek, de az, hogy kettő van sokk-ként ér. Hirtelen ezernyi kérdés kavarog gondolataimban, amikre most azonnal választ akarok. Hogyan fogok boldogulni két kis törpével? Serge...ugye nem fog beparázni a dologtól? Képes leszek jó anyának lenni, mindkettőnek ugyanazt a szeretetet és törődést megadni? Könnyeim fátylán keresztül nézem a monitort, ahol valóban látható a két kis magzat, már most ők a legtökéletesebb kisbabák. Tekintetem hol szerelmem arcára vándorol, hol a dokiéra, hol pedig hosszasan bámulom a csemetéimet. A mi két kis apró boldogságunkat, a szerelmünk apró csodáit.
- Hogy lehet, hogy az előző orvosom ezt nem mondta...gondolom már az elején is látni lehetett nem igaz? nézek rá a dokira, választ várva. Tényleg nem értem, hogy miért kellett ennyi időnek eltelnie ahhoz, hogy ezt megtudjam.
- Igazság szerint, az első hetekben, előfordulhat, hogy nem vette észre, mert az egyik baba takarta a másikat. Általában a 10.ik hét környékén viszont már pontosan lehet látni, főleg a kétpetéjű ikrek esetében. Ha másból nem...de a szívhangból...Itt is lehet látni, hogy a B. baba egy kicsit hátrább van, mintha elbújna az A háta mögött, de még így látható mindkettő. mutat ismét a kijelzőre. Még mindig kissé zavartan bámulom a monitort, időre van szükségem, hogy feldolgozzam a hallottakat, hogy felhőtlenül örülni tudjak neki. Rápillantok Sergre, megpróbálok teljesen őszintén mosolyogni rá, tényleg örülök én a hírnek, hiszen ez egy csoda, de azért még van bennem egy kis félelem, viszont biztos vagyok benne, hogy amint agyam felfogta az eseményeket felhőtlenül tudok majd örülni a babáimnak.
- Nem sírok. Törölgetem le könnyeimet és elkuncogom magam, milyen szentimentális sírós nő lett belőlem. - Tudom, hogy minden rendben lesz. Mindent megoldunk, és nagyszerű szülők leszünk. Szerencsés vagyok, hogy te vagy apjuk, hogy itt vagy mellettem és támogatsz. simítok végig arcán hálás pillantásokkal követve őt.
- Azt mondanám, hogy hogy körülbelül a 14.-15. hét tájékán vagyunk. A babák méretei megfelelnek a fejlődés ritmusának, a B baba viszont valamennyivel kisebbnek tűnik a testvérénél, de nem kell aggódni ez teljesen normális, az egyikük súlya és hossza is nagyobb lesz, de mindketten egészségesek. A legjobb dolog hallani, hogy egészséges kisbabáink születnek, semmi nem annyira fontos, mint az hogy ők jól legyen.
- Az anyuka is szeretné tudni a nemüket? néz rám a doki mosolyogva, ujjaimat összekulcsolom Serge-vel és bólintok.
- Rendben...nos...a terhesség ezen szakaszában már ki vannak fejlődve a nemi szervek, ha szerencsénk van és jól fordulnak a picik, akkor megállapítható a nemük. Lássuk... izgatottan figyelem a képernyőt. Nem is tudom mit remélek igazán...
- Hmm...az A baba kisfiú, szép és egészséges kisfiú, látják? Itt van a kis nemiszerve...a B baba....nos, úgy tűnik, hogy a ő pedig kislány lesz. Vagyis gratulálok, egy kisfiú és egy kislány. A kétpetéjű ikreknél ez a gyakoribb, úgyhogy megnyugodhatnak, nem hazudik a gép. De a következő vizsgálatnál még egyszer le ellenőrizzük majd. most már fülig ér a mosoly az arcomon, mintha egy nyisszentéssel vágták volna egy könnycsatornáimat. Boldog vagyok, és ahogy végignézek Sergen, azt látom, hogy ő is ugyanígy érez.
- Egy kisfiú és egy kislány. Tökéletesek. bámulom szinte megbabonázva a felvételt. - Van egy olyan érzésem, hogy Théo is boldog lesz a hír hallatán. amióta megtudta, hogy állapotos vagyok, minden alkalommal unokaöcsinek hívta a magzatot, hát úgy tűnik szerencséje van és ajándékba kapni fog egy unokahúgot is.
- Hallgassák csak! töri meg a csendet a doktor határozott, de nyugtató hangja, majd a következő másodpercben tisztán lehet hallani a szívhangokat. A két pici szív, néhány másodperces eltéréssel dobban. Ez a legcsodálatosabb hang amit valaha halottam, és a legjobb érzés, hogy ezt életem férfiával oszthatom meg.

■ ■■ ■ hug■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Serge Dubois tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Vas. Nov. 05, 2017 12:59 pm



Léah & Serge


Öltözet

Léah és az előző orvos. Igen, van, aki tökre leszarja, hogy mi is történik az újdonsült anyukában, csak a pénz az ami érdekli. Nem nőgyógyásznak vagy ilyesminek kellett volna elmennie, hanem pénzbehajtónak. Az ilyet rühellem. Főleg ha szarul végzi a munkát. A jelenlegi dokiban megbízok, benne van mindenben, amit ez érint, idősödő is, szóval már anyám előtt is vezetett le szüléseket. Megbízok benne, ahogy annó anyám is tette, meg apám… igaz 35 évvel ezelőtt még másabb volt, de akkor is.
A gyermekeimet nézem. Fuh, de furcsa kiejteni ezt a szót. Mert ők már tényleg azok. Az én csemetéim lesznek. Mind a ketten. A szavakra figyelek, az A és B babára, a megnevezésük megmosolyogtat, de hát igen, még nevük sincs, de majd fordítunk rájuk időt. Rettenetes mód örülök a két picinek, főleg így átgondolva a múltkor történteket…felesleges volt az összes aggodalmam, az összes kételyem… szeretem ezt a nőt itt mellettem és már tudom is a folytatást. A legjobbakat akarom neki nyújtani és a piciknek is.
Mert kiérdemeli. Léah szavaira komoly fejet vágok, de már most tudom, nehéz lesz, de túljutunk, ügyesek leszünk. Ha mást nem, akkor lesz kinek unokáznia és segíthet a dolgokban. Anyám felnevelt 3 gyereket, csak nem okoz neki majd gondot a pelenkázás.
Jó persze, a mi dolgunk, de tudom, hogy mennyire vágyott már a kicsikre. Hát most megkapta, de nem támaszkodunk rájuk, csak osszanak meg egy kis tippet, tanácsot hogy hogyan pelenkázzunk, fürdessünk, ilyenek…
14-15. hét… akkor az olyan a harmadik hónap vége… akkor a nyaralás előtt… óh bakker.
Hát nem mindegy mikor? Apa leszek! Nem is foglalkozom tovább a számolgatásokkal, mert nem is fontos, csak felírom magamban a számokat. Az egyik baba viszont kisebb a másiknál, és nem tudom, hogy ez természetes, vagy igenis aggódnom kellene a dolog miatt. Az utóbbit nem tudom elnyomni, szóval a dokira pillantok. Természetes dolog, ha nem egyforma méretekkel születnek? Akkor ez olyan, hogy aki az erősebb, az mindent vinni fog? Valószínűleg….hát jó lenne, ha egyformán lennének szép kerek súlyúak.
A doki kérdésére Léahra pillantok felhúzott szemöldökkel, kérdőn, de amikor rábólint, hát a képernyőre meredek, amint a doki is magyarázni kezd. A kezeink összekulcsolva, másik kezem a nőm kézfejére vándorol, megnyugtató simogatást kezdeményezek, ahogy a doki folytatja a magyarázást, a szám mosolyra húzódik.
Főleg ahogy a kisfiút kimondja… kisfiam lesz, erős és egészséges, Théodore repesni fog a boldogságtól, főleg hogy mennyire vágyott már rá…
Tudom, hogy remek nagybácsi lesz számukra… és lesz még egy kislányom is. Óh te jó ég, egy gyönyörű kislány? Gondolkodhatunk a nevekben gazdagon ám!
- Rendben, köszönjük. - nézek rá az úrra, ahogy a következő vizsgálatot ejti ki, majd Léahra pillantok.
- Théo? Théo oda meg vissza lesz a boldogságtól, ha megtudja. - nevetem el magam, majd a lány kezét ajkaimhoz emelem, hogy csókot hintsek rá. A legcsodálatosabb nő az életemben.
A férfi „utasítására” a monitorra pillantok és hallgatózok, és igen, ahogy így elnyúlik kicsit az idő, rákapok a szívhangra is.
Hallom. Mindkettőt. És ez mosolyt csal újfent a képemre.
- Nagyon gyönyörű. - hallgatni a kis szívveréseket, szerintem igenis szép dolog, főleg kettőjét, ami nem a sajátunk.
- A következő vizsgálat mikor lesz? S mit hozzunk? - előzöm be Léah-t ami a kérdéseket illeti, s figyelem ahogy a doki a gépéhez megy, DVD-t rak be, majd nyomtatni is kezd, meg gépelni is. Végül a kezembe nyomja a nőm nevével együtt a DVD-t, amit mosolyogva fogadok, hiszen ez az esemény lett megörökítésre kerülve rá, majd egy kép is előkerül a nyomtatóból, fényképpapír,  két kicsi tökéletesen látszik rajta, meg pár információ is.
Mosolyogva fogadom, közben a lánynak egy törlőkendőt adok, segítek neki a tisztításban, hogy a hasáról lekerüljön a cucc, majd felkelni is felsegítem, meg összepakolni is. De ezt a két dolgot viszem én ki, ezen nem múlik.
- Doktor úr, nagyon köszönjük, majd jelentkezünk, ha a szükség hozza, de az időpontra mindenképp megjelenünk. - fogok kezet az idősebbel, majd ajtót nyitok Léah-nak, menjen csak, megyek utána. A folyosón Léah elé lépek, az álla alá helyezem az ujjaimat, felemelem a fejét és hosszasan megcsókolom puha ajkait. Majd a homlokának döntöm a sajátomat.
- Boldoggá teszed az életemet. - suttogom neki, majd eleresztem állát, hogy kéz a kézben vonuljunk ki a kórházból. A friss levegő jót tesz, körül nézek, majd Léah-ra pillantok.
- Gondolkodnunk kell a neveken is… És tulajdonképpen négy neven… egy nevet nem adunk nekik semmiképp. - szögezem le már itt a legelején. Nem vagyok hajlandó egy nevet adni se a lányomnak, a fiamnak meg végképp nem. Ők Dubois-ok lesznek, kiérdemelik a neveiket.
- Haza menjünk elsősorban, vagy merre menjünk el? - érdeklődőm meg azért, nehogy megsértődjön, hogy meg sem kérdezem, hova szeretne menni, hanem egyből haza vágtatunk.
- Nem vagy éhes?




avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
112
● ● Posztok száma :
Garrett Hedlund
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Hétf. Nov. 06, 2017 9:29 pm


to my love

Hallgatni a gyerekeim szívdobbanást szinte már felér egy kisebb csodával, életem eddig évei alatt semmi nem volt ami hozzá hasonlítható. Teljesen elérzékenyülök tőle és ha tehetném egész nap hallgatnám, mert ennél szebb dallam még soha nem járta be hallójárataimat. Nem akarok sírni, mert Serge valószínűleg így is szentimentálisnak és túl érzékenynek gondol, úgyhogy csak magamban könnyezem meg a két kis csodát a méhemben. A gondolat, hogy nem egy, hanem két csemete növekedik odabent egy kicsit megrémiszt, mert tudom, hogy nem lesz egyszerű. Egy gyerek is is igényli a szülei idejének, szeretetének és törődésének száz százalékát, így viszont kétszáz százalékon kell pörögnünk. Aki azt mondja, hogy nem rémíti meg ez a gondolat, az szerintem nem mondd igazat, mert valljuk be őszintén, elég ijesztő. Viszont ugyanakkora öröm is, hiszen mindabból az örömből és szeretetből amit csak egy gyermek képes adni, én duplán fogok kapni. Összességében azt hittem bátran kijelenthetem, hogy én vagyok a világ legboldogabb nője és kismamája. Gondolatmenetemből szerelmem és az orvos szóváltása rángat vissza, hol egyikükre, hol pedig a másikukra nézek, megpróbálva elraktározni az összes információt amit hallok.
- Nézzék, én orvos vagyok, nekem az a dolgom, hogy őszinte legyek önökkel. Természetesen nagyszerű hír ez önöknek, és idáig aggodalomra semmi ok, mindketten szépen fejlődnek, de... tart egy kis szünetet amíg átnyújt nekem egy papírtörlőt, hogy letörölgethessem vele a hasamat. - az iker terhesség kockázatokkal járhat, lehet, hogy nem fejlődnek rendesen, hogy nincs elég hely odabent nekik, könnyen előfordulhat a koraszülés is. Az ikrekkel várandós anyukák több mint hatvan százalékában idő előtt szülnek. Megteszünk majd mindent annak érdekében, hogy minél hosszabb ideig benn tartsuk őket. Ismétlem, nem kell megijedni, ezek csak lehetséges végkifejletek, de őszintének kell lennem.  A folyamatos megfigyelések miatt két vagy három hetente megvizsgálom majd. A következő pontosan két hét múlva lesz, kérem jöjjenek el, és nem kell hozniuk magukkal semmit, a gyerekek növekedését fogom megnézni, illetve egy gyors vérvétel is lesz, amiből kiszűrhetők majd az esetleges betegségek. amíg végig mondja a monológját letörölgetem a zselét a hasamról és egy kicsit rendbe szedem magam. Nem tudom mit gondoljak, nem szeretnék fölöslegesen idegeskedni, azt hiszem jobb elkerülni minden negatív gondolatot. Nem lesz semmi baj. A hirtelen információ áradattól kissé kótyagosan követem Serget a kijárat felé.
- Lefevre kisasszony, amennyiben lehet kérem kerülje a stresszes helyzeteket, a túlságos idegeskedéseket, és javaslom, hogy sportoljon, az jót tesz a babáknak és önnek is. Úszás vagy terhestorna, és bármilyen kérdése vagy gondja van, hívjon fel. mosoly rám és megérinti a vállam.
- Rendben. Köszönjük doktor úr, akkor két hét múlva. lépek ki az ajtón. Átölelem életem szerelmét és viszonozom puha, édes csókját.
- Te teszel boldoggá engem. mosolygok rá hálásan és összekulcsolom ujjainkat. Nem is lehetnék boldogabb, hogy ő a társam, a gyerekeim apja, életem és szívem bitorlója. A friss levegő segít gondolkodni, és szinte varázsütésre térít vissza a földre, összehúzom a kabátomon a cipzárt, úgy tűnik a tél lassan Párizsba is beköszönt, egyre hidegebbek a nappalok.
- Négy név? Hmm...igazából...nekem van néhány ötletem. Tudod...én már gondolkodtam rajtuk amíg szüneteltünk... nem tudom másképp hívni azt a másfél hetet amit nélküle kellett töltenem. Természetesen nem áll szándékomban egyedül elnevezni őket, de sokat voltam egyedül, gondolataim társaságában és ilyenkor az én kis csöppségemre gondoltam. Akkor még nem tudtam, hogy dupla öröm elé nézek.
- Éhes vagyok. Egy picit... mutatom ujjaimmal a méretet. - De ehetünk otthon is. Főzünk együtt valamit? Megnézünk egy filmet? Összebújunk egy kicsit...és gondolkodhatunk neveken is. Mit szólsz? nézek rá mosolyogva....igen...vágyom arra, hogy kettesben legyünk, hogy megöleljen, megérintsen és szeressen. Vágyom rá.
- Szeretnék elmenni és vásárolni a kicsiknek a napokban. Bútorokat, ruhacskákat...lesz időd eljönni velem? Nem szívesen mennék metróval. kérdezem tőle, már az autóban ülve, miközben arra várok, hogy elinduljunk. Haza, vagy ahová csak szeretné, a lényeg, hogy mi ketten.

■ ■■ ■ Imádlak ahwie és nagyon imádtam ezt a játékot. Nem zártam le az oldalt, mert nem tudtam, hogy szeretnél még ide írni vagy sem? Részemről benne vagyok a folytatásban otthon, vagy valahol a városban, rajtad áll a döntés. Ha nem írsz már ide, megtennéd, hogy lezáratod? És nagyon várom a folytatást love■ ■credit



avatar
Tanárok
Tell me your secrets
146
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Kedd Nov. 07, 2017 7:39 am

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Roxanne Allaire tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat •• Szer. Dec. 13, 2017 11:15 pm

to Dr. Peverell & Leny

Nem tudom meddig tart. Hogy percekig vagy órákig fekszem-e Valentin ágyában, miközben a gyerekem odabent épp a haláltusáját vívja. Ha a fájdalom, a vér és a görcs nem lenne elég bizonyíték, érzem is a lelkem mélyén. Már nem csak fájdalmamban sírok, szavak nélkül, csendben gyászolok is. De még emellett is érzem, hogy simogat, csitít és aggódik.
A takróm nyirkos, a hideg pedig rázza a testem, míg a mentőautóba nem kerülök. Ezt is csak onnan tudom, hogy amint az ajtó kattan, hallom a szirénát, és még a csukott szemhéjaimon keresztül is látom a villogó fényeit. Egy férfi és egy nő van velem, a hangjuk alapján középkorúak lehetnek, más egyebet nem tudok. Annak is örülök, hogy a kérdésre, miszerint van-e gyógyszerallergiám, jól láthatóan megrázom a fejem. Azt nem érzem, mikor bökik belém a tűt, csak azt, hogy pillanatokon belül csillapodik a fájdalmam és a testem ernyedni kezd. A fogaim vacognak, a kezem vértől vöröslik, de a még mindig lapos hasamra csúsztatom és némán zokogok. Már nem kellene, hogy fájjon, a látásom is homályosodik, mígnem teljesen beszűkül és a külvilágot már csak egy apró foltként tudom értelmezni. Piros folt, fehér folt, ami piros lesz.. A vérzést akkor sem tudnák elállítani, ha akarnák. Nem is akarják, meg sem próbálják. Tompán hallom, hogy a pulzusomat keresik, aztán rántást érzek magam alatt, de már a fejemet sem tudom felemelni. Úgy érzem, hogy pecek alatt elszállt belőlem minden erő, pedig a java még csak most jön.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
22
● ● Posztok száma :
gigi hadid
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Szülészet, nőgyógyászat ••

Tell me your secrets

Szülészet, nőgyógyászat
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» [Küldetés]Ezüstróka Vadászat
» [Játékos Küldetés] Legendák nyomában 1. rész: A vadászat kezdete
» Part 14 / 11
» Mira&Timur - Avagy egy jól sikerült tanvadászat végállomása
» Egyetemek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Kórház-