Irvin lakása - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Irvin lakása •• Csüt. Okt. 12, 2017 7:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Hétf. Okt. 23, 2017 4:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

A vudut békén hagyjuk egyelőre. Tudom, hogy furán hangzik. Ott mindenki hisz benne. Kicsit, jobban, nagyon és még számtalan fokozat van. Nekem van ilyen csomagom, de szeánszra nem megyek. Majd egyszer elmagyarázom, mert látom, hogy Apolline-t érdekli a téma.
Az alvás meg neki nehéz ügy. Meg is értem. Azt hiszem, nem bántódott meg. Én pedig érzem, hogy ezt nem is kell ragozni. Pont egy idegen helyen lesz a szokásosnál jobb éjszakája? Lehetetlennek hangzik, de talán nem az. Talán.
- Pedig az is varázslatos tud lenni. Evőeszközök csörgése, koccanásak, harsány zsivaj és ami mögötte van, az ugyanolyan fontos. Vannak, akik meglátják. De bárból is annyit találni a városban, hogy végig se lehet járni.
Értem amúgy, amit mond. Nagyobb figyelemre lenne szüksége. Meg is érdemli, megelőlegezem neki. És egyszer hallanom kell!
Apo szavaira bólintok, számat összeharapva veszem tudomásul, hogy a húga sanyarú életben rekedt. Még kitörhet, simán kitörhet. Na ja. Szegény kislány. Ha arra gondolok, hogy az én testvérem lenne halálos beteg, kikészülnék. Valahol megértem, hogy nem mondta el.
- Ezt jó hallani - válaszolok egy kedves mosollyal.
- Akkor veled nem is könnyű összeveszni.
Szeretetre vágyik, szomjazza azt, de tudja kezelni, hogy ha valakitől nem kapja meg. Persze ez nem én leszek. A határokat akartam felmérni. A hagyományokkal például nem is foglalkozom tovább, mert feltűnik, hogy gyorsan megállunk. Találunk ezer más dolgot, amiről lehet beszélni. Aztán majd később. Majd egyszer.
Még egy vidám vacsorát el kell költeni. Nincs olyan nagyon késő este. Sok minden történt ma, de nincs késő.
- Hát az ember otthona legyen is otthonos, én azt mondom. Sok idő volt megtalálni, hogy érezném jól magam, milyen körülmények között. És mindig változtatok is valamin.
Apo-ra nézek. Tudom, hogy ő nem egyedül él. Osztozni kell és úgy más. A szobáját rendezheti be. Az is újítás, hogy most itt van. Remélem, jön még. Jöhet.
- Nem baj, én se vagyok az a típus, aki gyorsan felkapja a vizet. Tudom, hogy nem akartál rosszat.
Rámosolygok és a szabad kezét is megfogom egy pillanatra. Kicsit hosszabb lesz az a pillanat a kelleténél. Visszahúzom.
- A legkülönbözőbb időpontokban érünk rá, úgyhogy kicsit nehéz, de igen, sokszor találkozunk. Még többet beszélünk. Ő is hozzánőtt a telefonjához.
Elnevetem magam. Ma úgy tűnt, hogy nem vagyok telefonos. Ez volt a kivétel. A zenekarral is rengeteg a dolog, írni, hívni, felvenni és a civilben is mindig találok valamit, valakit. Mennyire egyszerű lett volna az otthoniakkal is tartani a kapcsolatot. Azt már nem hozhatom helyre, de legalább a hibát nem ismétlem meg.
- Akkor lehet, jobb is, hogy ide jött, nem? Háh, az élet fura dolgokat produkál...
Szomorú a története. Érdekes, hogy egyikünk se beszélt erről korábban, csak magunkban hordoztuk ezeket. Biztos, hogy ezért is értjük meg egymást.
- Az én szüleim azt akarták, hogy a példájukat kövessem. Ha így lett volna, egy aktakukac lennék. Esetleg sikeres aktakukac. Próbálkoztam még a műszakival, de az nagyon nem ment. Aztán fogtam magam, átugrottam a nagy óceánt és ide jöttem tanulni. Ezt nem bántam meg.
Mesélek magamról, a családról, ahogy Apo is teszi. Ő már itt született, de ismeri a nagy ugrást, én pedig végre is hajtottam. Ebben jól döntöttem.
- Szereted egyébként Párizst? Úgy általában, a hétköznapokban?
A szépen világított estéket, a csillogó helyeket sokan szeretik. Nekem a reggeli piac, a festői kisutcák, az utcazenészek és a pezsgő klubélet is nagyon fontos. Érdekel, mit gondol ezekről a lány. Ahogy látom, ő is éhes volt, nem csak én. Jó ütemben fogy a vacsora. Ez más mosolyt csal az arcomra. Jó érzés Apo-t látni, ahogy élvezi az ízeket.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Hétf. Okt. 23, 2017 5:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Talán nem könnyű összeveszni velem, de az is lehet, hogy csak én gondolom ezt. Vagy az se kizárt, hogy én is változni fogok ilyen téren, de még ha sokak szemében bolondság is hinni abban, hogy higgadtan megbeszélni jobb mindent, addig én ebben hiszek. Attól, hogy az emberek egymás fejéhez vágják a dolgokat semmi se fog változni. Maximum a feszültség eltűnik, de a kínzó és fojtogató érzés nem. – nem kell velem egyetértenie, de a szüleimet se gyakran láttam veszekedni, vagy talán sose. Én ebben nőttem fel, hogy nem a hangerő old meg mindent. Én pedig sose bántam ezt, még akkor se, ha mások emiatt furán pillantottak rám.
- Azt mondják, hogy a változás jó, de nem felejtjük el azt, hogy honnan jöttünk és szemmel láthatóan ez nálad is igaz. – mosolyodom el haloványan, hiszen elég csak arra a tárgyra gondolni, amit mutatott nem olyan régen a falon lógva. Ami szerintem nem baj, hiszen a múltat szerintem sose szabad feledni, de azt se szabad engedni, hogy fogva tartson és ne éljünk igazán.
Bólintok egy aprót, amikor azt mondja, hogy tudja nem akartam rosszat, amint pedig megérzem az érintését kicsit zavarba jövök, hiszen ez másabb. Ez nem kényszerből van, mint egy-egy partin, hanem ez sokkal több érzést hordoz magában. Elmosolyodom, és úgy pillantok a férfira, aki most vendégül lát. Másnál talán nem mertem volna csak így feljönni, de benne megbíztam, fura mi?
- Akkor valamiben gondolom hasonlítotok. – legalábbis csak erre tudok gondolni, hogy magára is gondolt a kijelentésével, de hát híres zenész. Így gondolom másképpen eléggé nehéz lenne leszervezni mindent, meg tartani másokkal a kapcsolatot. Emlékszem, hogy milyen volt az én gyerekkorom, amikor még nem ezek körül forgott minden. Boldog volt és mennyi barátság kötetett. De ez már másabb világ és a mobilok, meg társai nélkül talán élni se tudnánk.
- Itt boldog volt, így gondolom igen és ahhoz mehetett hozzá akit őszintén szeretet, nem pedig talán megszeretett volna. Sok próbát kellett kiállniuk, de talán pont ettől szép az igaz szerelem, hogy minden akadályt képes legyőzni, még ha túl nyálasan is hangzik. – hittem abban, hogy a szerelem sok mindenre képes, az igazi pedig még több mindenre. Olykor talán azt is kívántam, hogy egyszer én is leljem meg azt, amit a szüleimnek sikerült és tartson ki örökre. Most meg? Inkább azt kívántam, hogy bárcsak nem talál rám a szerelem, mert akkor nem hozok valakinek az életébe szomorúságot, ha netán nem győzném le a rákot.
- Ezek szerint akkor követetted az álmaidat, ami viszont remek dolog. Főleg, hogy kitartottál mellette. – mosolyodom el őszintén, mert tényleg becsülendő ez benne. Ritka manapság a hasonló kitartás.
- Igen, szerintem gyönyörű hely, mindig tartogat meglepetéseket. Sose alszik és könnyedén képes magával rántani az embert, hogy utána ne eressze el. Te? – pillantok rá kérdőn, majd újabb falatot fogyasztok el, hogy szép lassan végül a szeletkenyér végéhez érve kicsit megtöröljem a számat és a maradék teámat kiigyam.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Szer. Okt. 25, 2017 7:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Veszekedni én se szeretek. El szoktam mondani a véleményemet, de ha valaki nagyon nem kíváncsi rá, azt inkább ott hagyom. A menedzseremmel viszont nem egyszerű.
Megint nevetnem kell. Marianne a mai napig próbára tesz, segít gyakorolni a kulturált vitatkozást és sokszor alulmarad.
Ez se a legjobb szokás és tudom, hogy otthonról hoztam. Míg a szülők nagyokat vitáztak, én inkább bementem zenét hallgatni. Vagy később átjöttem Európába. Persze változtam azért, fejlődtem.
- Szerintem felesleges is felejtéssel próbálkozni. Vagy nem megy vagy úgy kifordítja az embert magából, hogy utána már sosem talál semmit, ami ő lenne.
És jön az összeköpködött tükör. Amikor nem beszéltem a szüleimmel és Thierry-vel se, akkor leplet raktam a múltra. Mindig kikukucskált alóla. Onnan jöttem. Valamilyen szinten ott is maradtam. Janine néni szerint néha megjelentem. Ezt persze nem hiszem el, de amit jelent, azt értem. Nem kell a lepel. Nem működik.
Amikor biztatólag megérintem Apolline kezét és zavarba jön, hirtelen én sem tudom, mi a helyes? Elijesztem és végülis becsapja az ajtót? Vagy csak megrémül, de érti, mit szeretnék és él a segítséggel? Ez valószínűbb, de... Leveszem róla az ujjaimat. Kicsit dobolok az asztalon, aztán a tányér szélén matatok. Keressük a helyünket.
- El se hinnéd, mennyi mindenben.
A mosolyomban benne van, hogy oda vagyok Sherylért. Sok bennünk a közös. Sok bennünk a különbség. A ragaszkodás nagyon erős. Szerintem kedvelnék egymást. Akár barátnők is lehetnének, igaz, ehhez nem értek. Nem tudom, mikor kapna össze két nő és mikor kovácsolódik össze. Rejtély.
- Ez annyira igaz, hogy ha nem áll elé igazi akadály, nem is derül ki, mennyire valódi az a szerelem.
A nagy szakértő. Amiket én éreztem, azok szerelmek voltak. Nem egy. Több. Több kicsi. Ha arra gondolok, melyik lányért tettem volna meg, amit Apolline-nak ígértem, hát... Egy kezemen meg tudom számolni. És nem számolnék sokáig.
- Haha! Tudtam, hogy ha Haitin maradok, akkor ez álom is marad. Ott óriási a szegénység, felkopott volna az állam a művészkedésben. Ki akartam tartani.
Apo szemeibe nézek. Mintha azt keresném, ő is képes volna-e visszatérni ahhoz, amit igazán szeret. Pedig nagy a különbség. Egy családért felel, míg én a saját sorsomat alakítottam, ezért mertem annyira kockáztatni.
- Én is imádom. Az egyetemi életbe csöppentem bele először, az is virágzó, egész más, mint otthon. Csodálatos épületek, csodálatos emberek.
Ha nem is a gazdagság fellegvára, az élet akkor is sokkal több színt hordoz itt, mint mondjuk New Yorkban. Engem taszít is a rideg felhőkarcolók világa. Az utolsó falat sajtomat még megrágom, aztán egy kicsit hátradőlök.
- Egy kis sütit? Van cseresznyés pite. A húgom csinálta.
Nem tudom, akar-e ilyet este. Ha nem, akkor is megyek a hűtőhöz, mert valamit inni kell.
- Bocsánat, hogy megkérdezem, de szedsz gyógyszert? Mert akkor nem kínállak borral.
Kétlem, hogy nem találunk olyan italt, ami megfelel Apo-nak. Üdítővel is készültem, mindig akad, ásványvíz is. De a borok! Itt fantasztikus borok vannak. Szoktam tartani.
- Mennyire vagy álmos? Szerintem még van erő a napban.
Rámosolygok, törődően nézem őt. Ha már lefeküdne, mutatom is a hálót. De nekem még nagyon nem csörög a pizsama.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Szer. Okt. 25, 2017 8:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Gondolom ott inkább ő akarja jobban tudni, hogy mi a jó nektek, vagy tévednék? – pillantok rá kérdőn, hiszen fogalmam sincs, hogy miként is működik az ilyen. Sose voltam ilyen nagykutya a zeneiparban és vélhetően már nem is fogom tudni, hiszen ki tudja, hogy le fogom-e tudni győzni a rákot, vagy nem. Vagy éppen a kezelések mennyire veszik igénybe a szervezetemet, mennyire fogok kitartani, vagy inkább elfutni. Pedig a rák nem fog eltűnni magától, szép lassan fog emészteni, ellopni tőlem az időt.
Látom rajta, hogy hirtelen ő is zavarba jön, ahogyan reagálok az érintésére. Ez új, ez másabb és talán, ha nem lenne a betegségem, akkor mi se lennénk ennyire tanácstalanok. Meddig mehetünk el, mit tehetünk meg, hogy kapjunk is valamit, amíg lehet, miközben ha még se adatik meg sok idő, akkor talán kisebb kárt hagyjunk magunk után, vagyis én magam után, hiszen az én életem kétséges, hogy még meddig vehetek levegőt, meddig veszhetek el a pillantásában. Látom a pótcselekvéseit, én pedig csak ölembe ejtem a kezemet és rövid időre inkább az ablakon át figyelem a várost, ha pont az asztalnál van az ablak, ha nem, akkor csak az ölemben heverő kezemet fürkészem.
Viszonozom a mosolyát és jó tudni azt, ha még se élem túl a rákot, hanem legyőzz, akkor is lesz támasza, akkor is lesz valaki, aki nem fogja hagyni, hogy a mélybe zuhanjon. Ez pedig számomra túlzottan is fontos, mert ha netán mennem kell, akkor azt szeretném, ha idővel boldog lenne és megkapna mindent, amit csak szeretne.
- De vajon megéri ekkora akadályt is legyőzni? Azt hiszem ez a kérdés, vagy tévednék? – pillantok rá kérdőn, hiszen magam sem tudom. Tudom, azt mondta, hogy ki fog mellettem tartani, de vajon tényleg kell ekkora árat fizetnünk azért, hogy boldogok legyünk? Egyáltalán igazán tudunk boldogok lenni így, hogy tudjuk mivel kell szembe néznem…néznünk?
- Nos, akkor egyikünk már biztosan igazi harcos. – mosolyodom el, állom a pillantását, de nem tudok felelni arra, hogy én is képes vagyok-e ennyire küzdeni, vagy nem. Pedig okom is, hiszen itt van ő és a családom, de mégis annyira ijesztőnek tűnik minden. A hiú ábránd, remény.
- Akkor már azt hiszem van még egy közös szerelmünk. – mosolyom pedig szélesebb lesz, hiszen akár így is lehetne nevezni. Ott a zene, majd pedig mind a ketten ugyanúgy szeretjük Párizst.
- Azt hiszem majd később, de köszönöm. – rázom meg kicsit a fejemet is, hiszen egy falattal se bírnék többet enni. Félő lenne, hogy akkor rosszul lennék.
- Nem vettem be. Igazából azt se tudom, hogy használ-e, még akkor kaptam a receptet, amikor összeestem, de azóta nem jártam vizsgálaton. Egyszer elmentem, de nem tudtam betenni végül a lábamat. Helyette inkább csak órákig ültem a kórházi folyosó egyik székén. Szánalmas, mi? – nevetek fel keserűen, így pedig értheti, hogy miért ne szedem rendszeresen se a gyógyszert. Nem akarom mérgezni magam, pláne úgy nem, hogy pontos vizsgálatok meg se történtek, mert gyáva módon elfutottam. Így ha borral kínálna, akkor egy köszönöm kíséretében elfogadom, hiszen talán kicsit segít feloldódni és nem leszek ennyire zavarban.
- Kicsit, de nem vészes. Inkább most akarom kiélvezni minden egyes percét az életemnek, mint amikor már túlzottan is gyenge leszek vagy a ráknak, vagy a kezeléseknek köszönhetően. – hangom alig hallhatóan csendül, hiszen nem éppen bizalomgerjesztő válasz, de legalább őszinte. Így, vagy úgy de nem lesz fényes a helyzetem. – Mihez lenne kedved? – mégis csak nála vagyunk, így döntsön ő. Én már azt hiszem annak is örülök, hogy még itt lehetek. – De előtte segítek elpakolni, ha engeded. – szívesen tenném és legalább egy kicsit hasznosnak is érezném magam, akár legyen szó mosogatásról, vagy tényleg csak elpakolásról.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Csüt. Okt. 26, 2017 6:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ő maga mondta ki: "azért fizettek, hogy én jobban tudjam, mi jó nektek". Ez sokszor így is van, de néha elszalad vele a ló. Az az igazság, hogy a zenekarok nem szokták szeretni a menedzserüket. Csak értékelni.
Ezt én ugyanígy meg is mondtam Marianne-nak és értette. Sőt egyetértett. Ő se szeret minket. Fejemet csóválva mosolyodom el, ahogy erről beszélünk. Kompromisszumok, azokból van bőven. De a határokból nem engedek.
Fura dolgok történnek az asztalnál. Mintha félnénk egymástól. Nekem nem kéne. Tartok attól, hogy eltúlzom, hogy meg fogom őt ijeszteni. A félelmétől félek. Az aztán úgy hiányzik neki, mint üveges haitinek a hanyattesés. Szerény mosolya nyugtat meg. Messze állunk egymás ijesztgetésétől.
- Nem baj, ha felteszed ezt a kérdést. Az se baj, ha nem tudod a választ. Meglesz az.
Én csak magamnak fogom feltenni néha. Tudom, hogy Apolline nélkül nem lehet. Ő nem olyan, mint az eddigiek, hogy van, de az se baj, ha nincs. Baj, hogy nem volt. Lesznek nehéz pillanatok, amikor elrohannék, tudom, de ki fogok tartani.
- Nagy az akadály, de én abban hiszek, hogy van ennél is nagyobb dolog.
Kimondtuk. Mégse akarom ismételni. Nem csépelhetjük el azt a szót, ami önmagában képtelen leírni az érzést.
Apo-ra mosolygok, mikor harcosnak nevez. Küzdöttem, elég sokat. És még fogok is. Amiért érdemes. Akiért. Így van rendjén. Mi küzdünk, a nők örülnek nekünk.
- Itt nőttél fel? Vagy éltetek Franciaországon belül máshol is?
Közös szerelem. Még egy, bizony ám. Sok van.
- Nem, inkább fájdalmas. Legközelebb nem kell egyedül ücsörögnöd.
Sajnálom, hogy most kérdeztem meg. Egyszerűbb lett volna rögtön üdítőt adni vagy vizet. Szomorú a története. Át is akarom karolni, de annyi mindent kell csinálni. Hűtőajtót nyitni, italt tölteni... Ebből az lesz, hogy kicsit lebénulok és csak nézem őt. Aztán észbe kapok és csinálom, amit akartam.
Ha sütit nem is kér, a bort elfogadja. Egy pohár elég, én sem iszom többet. Nem a sárga földig akarunk eljutni. Van remény. Az is ott van, amit eldobott. Segíthet magán, aztán talán az isten is megsegíti. Én ezen leszek.
- Ha csak kicsit...
Túlzásnak érzem, nem hajszolnám túl.
- Akkor elénekelsz nekem egy dalt? Amit te írtál? Nem lopom el, nyugi!
Kiadósat nevetek. Nem feltételeztem, hogy ilyenekre gondolna. Szeretném őt hallani.
- Zongorázol, gitározol, esetleg más hangszer?
Hallani akarom. Hallani azt, amit szeret, ami a szívéből jött.
- Nem. Vendég nem pakol, nem mosogat. Amúgyis ráér minden.
Apo nagyon rendes háziasszony lehet. Megdobogtatja a szívemet, ismét. Nem hagyom őt dolgozni, nem azért hívtam. Ha benne van abban, amit kértem, akkor átmehetünk a nappaliba. Ott vannak a gitárok, akusztikus is, elektromos is. És egy szinti az ablak mellett. A szomszéd túl fogja élni, egész vastagok a falak.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Csüt. Okt. 26, 2017 8:13 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Talán nem is kell mindig mindenkit szeretni, de azért szerintem lássuk be, ha ő nem lenne, akkor ti se tartanátok ott, ahol vagytok. Így részben talán igaza van. – pillantok rá komolyan, hiszen pontosan nem látok bele a működésbe, de abból, amit eddig hallottam és láttam már ilyen téren, abból csak erre tudok gondolni, hogy a menedzser is eléggé fontos része az egésznek.
- Szóval te hiszel abban, hogy az a nagyobb dolog képes bármit is legyőzni? Azt is, amire még talán az orvos tudomány se képes? – pillantok rá kérdőn, hiszen sejtem mire gondolhat. Kimondtuk, de nem kell minden másodpercben ismételgetni, hiszen anélkül is tudjuk. Kíváncsian fürkészem őt, mintha csak meg akarnám lelni a választ az íriszeiben, vagy a mimikájában.
Mosolyát pedig könnyedén viszonozom. Egyszerre érzem túl nagy tehernek azt, hogy rákos vagyok, hogy ez mindent tényleg elronthat. Főleg így, hogy bevallottuk az érzéseinket. Ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy amíg mellettem van addig minden kicsit könnyebb is. Képes vagyok még boldog lenni, hallgatni a szívemre és talán pont ennek a kettőségnek köszönhetően zavarodom össze olykor és reagálok furán, vagy viselkedek úgy, mint egy tinédzser, aki azt se tudja, hogy merre van az előre a szerelemben.
- Mindig is itt éltem, ez az én otthonom és nem is nagyon vágytam másik városra, hogy ott éljek. – ez az igazság, olykor megfordultunk egy-egy utazás, nyaralás során külföldön, vagy az országon belül más városban, de mégis ez a hely volt az, ami igazán rabul tudott ejteni.
- Köszönöm. – csak ennyit mondok, mert nem akarok a kórházra gondolni, a vizsgálatokra, az esetlegesen előttem álló kezelésekre, amik talán segítenek legyőzni a rákot, de ugyanakkor vélhetően gyengévé is fognak tenni. Nem is kicsit, nagyon és ez megrémiszt, mint amikor a kislányként féltem a sötétben, vagy a mumusból, de ez valós, nem pedig csak a képzeletszüleménye, sajnos. Ez nem fair!
Látom, hogy miként fagyott le kicsit, mégse teszem szóvá, inkább csak elfordítom a pillantásomat, amikor pedig megkapom a bort, akkor megköszönöm. Koccintok vele, majd kortyolok egy-két kortyot, de csak mértékkel.
- Nem is gondoltam, hogy megtennéd. – mosolyodom el és kicsit zavarba is jövök. - Nem tudom, annyira talán mégse jó a hangom. – teszem még hozzá, hiszen meglep rendesen a kérdésével.
- Gitár, és kicsit tudtam játszani zongorán is, de azt már talán el is felejtettem, hogy miként kell. – teszem le a poharat az asztalra és továbbra is a férfit nézem, aki befogadott mára, aki mellettem akar lenni egy olyan csatában, amit talán egyikünk se fog tudni megnyerni igazán.
- És ha a vendég nem akarja, hogy vendégként kezeljék? – pillantok rá kérdőn, de végül megadóan emelem fel a kezemet. Ha ő elkezd pakolni, akkor halkan kezdek eldúdolni, de nagyon ideges vagyok és végül halkan dobolok az asztalon, mintha csak ritmust akarnék adni, mire énekelni kezdek legyőzve a félelmemet.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Vas. Okt. 29, 2017 5:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ezért mondom, hogy értékeljük. Nem szeretjük, de megbecsüljük.
Ugyanarról beszélünk. Marianna nő létére vállalta be mindezt. Kemény nő, "tökös csaj", ahogy a dobosunk szokta mondani.
- Nem tudom, talán. Az biztos, hogy ha megvan az akarat a gyógyulásra, ha él a remény, ha van miért, ha van kiért, az segít. Ezt az orvosok is elismerik.
Azt nem mondom ki, hogy ha marad is a kór és végigmegy, akkor is jobb szeretve megélni. Még túl keveset tudunk, hogy ilyenekkel tömjük egymás fejét. Maradjanak csak a gondolatok, aztán majd később. Van kiért. Itt elsődlegesen a családjára gondolok. Nem vagyok annyira önző, hogy máris magamat lógassam elé, mint versenynyúlnak a répát. Fontos szerepem lesz, tudom, persze. Akarom is. A szemeim beszélnek helyettem.
- Akkor Párizst biztosan nagyon jól ismered. Én is kapisgálom, de azért itt felnőni egész más, mint 10 évet eltölteni.
Láthatott negyedeket megújulni vagy eltűnni. A város vele együtt változott. Izgalmas város ez, megértem, hogy nem vágyik el. Én se.
Megint ott tartunk, hogy belefutunk mindenfélébe, amibe nem kéne. Jó dolog az őszinteség, de mesterien adagolni, na, az nem mindig megy. Természetes, hogy vannak közöttünk falak, hisz nem találkoztunk még annyit, nem érintkeztünk annyit, hogy mindent a másik elé tárjunk. Nem is kell rögtön az egészet a nyakába zúdítani vagy az én nyakamba venni, ami benne van.
- Ugyan már! Aki fel mer lépni egy bárban, az nem gondolja komolyan, hogy nincs hangja.
Tudom, hogy kéreti magát. Én meg biztatom. Mosolyogva, kedvesen beszélem le a szerénykedésről. Ha tényleg nincs jó hangja, akkor is szeretném hallani. Ez most nem felvételi vagy tehetségkutató.
- Egy a hangszerünk. Zongorázni is tanultam egyébként, valamennyire tudok is, de a gitárt jobban szeretem - fűzök egy kis magyarázatot a hangszerparkomhoz.
Egyébként meg nem hiszem el, hogy ennyi közös vonás van bennünk. Valami hibádzik. Ennyi egyezés nem lehet. Kevés időre nem. Idő kell nekünk, idő.
- Hanem mi szeretne lenni?
Megbeszéltük, hogy nem szokott megsértődni. Valamit most nem jól mondtam. Terheket akarok róla levenni. Otthon félig ő az anyuka, itt nem kell annak lennie. Befogadtam és nem dolgoztatni hoztam. Megérti, de valami nem jó, azt érzem. Túlzásokba nem akarok bocsátkozni. Pakolni se akarok. Apo hangját akarom hallani. A borosüveget azért elrakom, hogy ne melegedjen túl az ital. És mikor elfordulok a hűtő ajtaját kinyitni, akkor indul a műsor. Zavart dobpergés, aztán egy csodálatos dallam. Majdnem az ajtó mellé rakom a flaskát. A kezemben marad, így figyelem a lányt. Végül becsukom a hűtőt és karjaimat magam előtt összefonva, kezemmel államat simítva álldogálok. Mosolyogva bámulom őt. Elbűvölő a hangszíne és ahogy előadja ezt az idegen hangzású dalt, abban minden benne van, az egész este. Minden, amit tudunk egymásról, amit remélünk, amit (még) nem remélünk. Türelmesen végighallgatom és néhány apró tapsot kap a végére.
- Nagyon-nagyon szép dal! Elmondod, miről szól?
Kíváncsi vagyok, arról-e, amiről sejtem. Közben felveszem a poharamat és áthívom őt a nappaliba. Folytassuk ott!
- Ha megengeded...
Ezzel kezembe veszem a gitáromat és egy olyan dalt kezdek el, amit csak párszor mutattam meg próbán, a közönség előtt sose játszottuk. Énekelek is, lélekkel, átélve a sorokat, amiket én írtam. A hangom meg sem közelíti Apo színvonalát, de azért nem rossz. Ha az érzésekre figyel, akkor semmiképp nem az.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Vas. Okt. 29, 2017 6:39 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Valóban, ezt szokták mondani, de vajon csak akkor, ha tényleg van rá esély, vagy olykor hiúábrándot is adnak? – nem akartam hiúábrándot, de végül inkább megráztam a fejemet, hogy ne is mondjon semmit se. Nem tudjuk, hogy mi a helyzet, ahogyan én se tudom, vagy éppen ő, ha elmondja az orvos az esetleges esélyeket, akkor az mennyire is változtathat meg bármit is. Nem akarom, hogy megváltoztasson bármit, de eddig se én dönthettem sok mindenről, hanem a szellő ide-oda sodorta a hajómat.
- Azért 10 év se rövid idő és igen, egészen jól ismerem, de szerintem téged se kellene félteni. Egyébként is szerintem ez olyan város, aki a régieknek is tud mindig valami újat mutatni. – mosolyra húzódnak az ajkaim, hiszen ez azért kellemesebb téma, mint a betegségemről beszélgetni. Nem akarok arra gondolni, nem akarok az előttem álló útra koncentrálni. Gyenge és gyáva vagyok jelenleg. Nem is tagadnám.
- Egy bár és színpad között is nagy a különbség. – mosolyodom el, hiszen tényleg így gondolom, hogy kicsit azért másabb a felelősség is, ahogyan a profizmus is messze állhat emiatt tőlem.
- Miért pont gitár? – kérdezem meg kíváncsian, ha már ugyanazon hangszerek ejtettek minket rabul. Tényleg érdekel, hogy miért pont a gitárt választotta. Nálunk édesapám hangszere is az volt, igaz csak hobbi szinten, de azt hiszem ez elegendő volt ahhoz, hogy én is abba szeressek bele.
- Nem tudom, inkább felejtsd el. – sietve rázom meg a fejemet. Nem értem, hogy mi ütött belém, vagy miért mondtam azt, amit. Talán csak végre azt szeretném érezni, hogy valahol tényleg otthon vagyok és azt tehetem, amit szeretnék. Ha segíteni azt, ha csak leheveredni, beszélgetni, akkor azt, de hirtelen úgy éreztem, hogy ilyen hely lehet nem is létezik jelenleg számomra. Már azért is hálás lehetek, hogy egyáltalán itt lehetek, hogy nem kell minden egyes másodpercben azon rágódnom, hogy mikor szólom el magam, mikor mondom ki azt, hogy rákos vagyok, hiszen már megtettem, de ő még mindig itt áll mellettem.
Izgulok, de aztán ahogyan egyre inkább magával rántanak a sorok, a dallam, úgy csukom be a szememet és úgy folytatom tovább. Nem látom a reakcióját, a külvilág is megszűnik és messze járok a gondolataim között. Mintha hirtelen ott nem létezne közben még akkora távolság se, ami most meglelhető közöttünk. Őrültség, mi? Talán nem is kicsit, de még se tudok mit csinálni, ahogyan azt se értem, hogy miért pont ezt énekeltem neki. Óvatosan pillantok rá a dal végén.
- Inkább előbb te, hogy szerinted miről szólt, vagy mit éreztél közben. – még mindig őt fürkészem, kicsit görbül csak ajkam mosolyra, de előbb tényleg szeretném tudni, hogy súgott-e neki valamit a szíve, vagy a dal, még ha tudom a szövegét talán pontosan nem is érthette. Ha megtette, akkor én is beavattam, hogy valójában miről is szól. Pláne, ha nem találta el, vagy meg se közelítette a valóságot.
Követem őt a nappaliba. Leülök a kanapéra és kíváncsian hallgatom a dalt, amit előad. Egyre inkább úgy érzem, hogy nem véletlenül énekli ezt ő is. – Ez gyönyörű, de ha nem tévedek, akkor ezt nem szoktátok előadni. Saját szerzemény? – kérdezem meg kíváncsian, miközben a lábaimat is kicsit felhúztam, majd ráültem. Mintha csak részben rólunk szólna, a szememet is rövid időre lehunytam ismét, miközben hallgattam őt. – Valaki inspirálta, vagy csak úgy jött? – kérdezem meg kíváncsian, hiszen sok esetben inspirációnak köszönhető egy-egy dal, de mégse akartam arra gondolni, hogy esetleg más nőnek köszönhetően született meg ez a dal, mert úgy éreztem, mintha ez rólunk szólna, túlzottan is.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Hétf. Okt. 30, 2017 7:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Majd megkérdezzük őket.
Azt hiszem, itt diszkréten le is kéne zárni ezt a témát. Az esélyekről fogalmunk sincs. Ördögöt nem festünk a falra és a rózsaszín szemüveg is elég hülye divat. Maradjunk a tényeknél. Amiket ki kell kutatni. Nem ma este oldjuk meg a nagy problémát.
- Én se térképpel járkálok, persze. De igaz, vannak olyan helyek, hogy hú... Egyszer játszottunk a külvárosban egy kis kocsmában. Kellemes hely, de alig találtuk meg. És a környéke, hát...nem nagyon ajánlom.
Pedig hálás volt a közönség. És ittas. A kettő között erős összefüggést véltem felfedezni. Elmosolyodom, mert azért vicces este volt, nagyon is vicces.
- Ha a különbséget akarod látni. De ha azt nézed, hogy van valamid, amit meg akarsz osztani másokkal, mert szerinted érdemes, akkor ugyanaz az utcasarok és a stadion is.
Hisz ő magában, érzem. Szerénykedik. Nagyon jól áll neki. Kedvelhető a természete, ilyenkor érzem azt, hogy aki őt nem szereti, az nem is ember.
- Erre állt rá a kezem. Amúgy sokan gitároztak ott a környéken. Csak a kezedbe fogod és lemész az utcára. Haitin sokan dobolnak is, azt én unalmasnak találtam.
Elkezdek utánozni egy vudu dobost, még a nyelvem is kiáll, a szemem meg keresztbe. Aztán elnevetem magam. Valamennyit abból is tanultam, de nem lennék dobos. Talán a vudu miatt. Mély nyomot hagyott.
- És nálad hogy jött?
A zongorát nem kérdezem. Azt szinte mindenkinek tanítják, aki zenél. A vidám perceket sikeresen agyoncsapom, már megint. Dühítő, mikor nem találom magam, se a másikat. Nem akartam megbántani. Finom akartam lenni vele. Túlzásnak érezném rögtön azt mondani, hogy ide tartozik. Remélem, elérjük azt is. De még nem tartunk ott. Csinálhat bármit, csak ne dolgozzon. Attól nem érezné jól magát, ezt én eldöntöttem.
Tündéri, ahogy énekel, lehunyt szemekkel. Mintha nem is a hangszálain, hanem a szívén keresztül jönne a dal. És ez az utolsó pillantás. Megint az első találkozást idézi. Mikor még nem mondtam ki. Szerelmes vagyok. Nagyon.
- Háhá! - nevetek zavaromban és megint a hajamba túrok.
Pár tincs szerintem az égnek áll, a többi meg még úgy se. Itthon vagyok. A plafont nézem és megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Máskor egy egész klub vagy akár csarnok előtt vállalom büszkén a szövegemet. Most meg? Egy dalról kéne beszélni, arról, amit éreztem. Na, gyerünk. Mutogatok kicsit, aztán belekezdek, lassan, szedegetve a szavakat.
- Fájdalom. Szépség. Két ellentétes pólus, ami összetartozik. És egy csodálatos hangzás. Nyelv. Tónus. Zavartság. Közeledés. Valahogy így. Mintha összefoglaltad volna a mai estét.
Zavaros ez, de tényleg ennyi mindent éreztem. Mindketten benne voltunk. De ha kiderülne, hogy egy nagybevásárlásról szólt az egész, az akciós címkék vadászatáról, meg arról, hogy a jégcsapretek nem volt friss a zöldségpulton, az nagy csalódás lenne. Ekkorát nem akarok csalódni. Kíváncsian, szinte zsűri előtt állók izgalmával várom, hova lőttem a céltáblán, a közepébe vagy a szélére?
- Köszönöm, köszönöm! - fogadom el a dícséretet és hajlongani kezdek, mint a színpadon.
Csak itt tovább csinálom, addig, amíg Apo nevetését nem hallom. Szeretném megnevettetni. Arra szüksége van.
- Igen, ezt én írtam. A zenét is, a szöveget is.
Figyelem őt, ahogy elhelyezkedik. Ölembe fogom a gitárt, kezeimet a húrokra helyezve. Láthatja, hogy sokat jelent nekem a hangszerem.
- Vannak láthatatlan múzsák. Ez arról szól, amit akartam érezni, de nem éreztem még. És talán azért nem játszuk, mert nem lehetett teljes.
Talán most lépek arra az útra, amihez ez igazán illik. Tényleg nem szerettem egy barátnőmet se ennyire. De még plátóiban se éreztem ilyet.
- Elképzelt szerelem. Az volt. És jó a képzelet, de mikor valósággá válik, a tűzbe dobja a fantázia apró papírképeit és a lángokból rajzolódik ki maga az igazság, az mindent megér. Apo... Szólíthatlak így?
Kedvesen mosolygok rá. Még nem nagyon becézgettem. A szemeit kémlelem. Ott ég bennük, amiről beszéltem, amiről énekeltem. Égjen soká. Zavaromban pengetem a gitárt, ahogy szoktam. Aztán lefogom.
- Van kedvenc dalod, amit lehet, hogy én is ismerek?
Már nem érem be azzal, hogy hallottam őt. Ha együtt játszunk el egy dalt, úgy, hogy ő énekel, én gitározom, az nagyon sokat fog nekem jelenteni. Biztos találunk valamit. Biztos. Elkezdek valamit és ha tudja a szöveget, beszállhat. Szálljunk. Szálljunk.

The nightingale
Said he knew
That your love
Would find my love one day

My heart flies
With the nightingale
Through the night
All across the world
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Kedd Okt. 31, 2017 5:08 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Minden városnak van olyan része, ahova úgy tartják fiatal nő, vagy éppen gyermek be se tegye a lábát egyedül. – mosolyodom el, hiszen ez nem csak Párizsban létezik. Mindennek van egy kevésbé biztonságos környéke. Párizsnak meg pláne lett így a sok idegennek köszönhetően, hiszen annyi borzalmat hallani, hogy miként támadnak rá nőkre. Még belegondolni is borzasztó.
Bólintok egyet a szavaira, de nem felelek semmit se. Másképpen látjuk, hiszen ha tömegek állnak sorba, akkor átérzik azt, amiről dalolsz, de ha lemész az utcára, akkor csak arra vágysz, hogy valaki megértse a dalod lényegét. Én legalábbis ebben láttam a kettő között a különbséget.
- Ezek szerint, akkor azt is próbáltad. – vonom le a nyilvánvalót. Én még sose doboltam, biztosan érdekes lehet az is. Lehet számára csak azért volt unalmas, mert mindenki dobolt, legalábbis a többség, de passz, hiszen sose jártam azon a vidéken. Most is csak tőle nyerek egy kisebb bepillantást az ottani életbe.
- Édesapám szeretet gitározni. Gyerekként még mindig ott csüngtem a közelében, amikor játszott. Azt hiszem emiatt szerettem bele én is a gitározásba. – mosolyodom el, ahogyan az emlékek megjelennek a lelki szemeim előtt. Hiányzik apa, hiszen mindig is inkább apás lány voltam, mintsem anyás. A húgom meg inkább anyámhoz fordult mindenért. Így mind a kettőjük kapott külön-külön is figyelmet.
Kíváncsian fürkészem őt, ahogyan az se kerüli el a figyelmemet, hogy a nevetésével inkább a zavarát akarja leplezni. Talán nem volt fair ilyen dolgot kérdezni tőle, de tényleg érdeket, hogy ő mit gondol a dalról. Kíváncsian fürkésztem őt és kicsit már majdnem meg is sajnáltam, hogy inkább nem kell mondania semmit se, elárulom, hogy miről énekeltem az anyanyelvemen, de aztán megtöri a csendet és beszélni kezd. Mosolyogva figyelme őt, és ezek után mondja valaki, hogy a zene nem képes szívig hatolni. Nem érthette, de érezte, hogy miről is van szó.
- Igen, valahogy úgy, de talán egészen illik ide ez a dal. – amikor belekezdtem, akkor még nem tudtam, hogy ezt fogom énekelni, de aztán emellett döntöttem, mintha csak az este adta volna a dalt, hogy ezt keltsem most életre.
Ahogyan pedig jön a színpadi meghajlás és társai, már én se bírom és könnyedén nevem el magam. Még kicsit a fejemet is megrázom, ahogyan a lábamat felhúzom.
- Gyönyörű. – mondom ki újra azt, amit már korábban is, hiszen tényleg nagyon tetszett a szám és igazán szívből szólóan jött, ahogyan az enyém is.
- Szóval mondhatni vágytál valamire, amit nem kaptál meg egészen mostanáig? Érdekes dolog olykor az emberi elme. – hiszen fura, hogy korábban írta meg ezt a számot, mintsem megtapasztalta volna, de azt is tudom, hogy nem lehetetlenség, de egy dal csak akkor csendül igazán szépen, ha át is tudja élni az, aki előadja.
- Még a végén kiderül, hogy nem csak zenész vagy, hanem költő is. – mosolyodom el, majd bólintok. – Apo, Pollie és még megannyi néven szoktak szólítani, így nyugodtan. – a becézés is azt jelenti, hogy valakit közelebb engedtünk már, hiszen akárkitől nem szoktuk elfogadni, vagy nyeri el a tetszésünket, de most semmi ilyen nem volt. Nem bántam egyáltalán, ha nem a teljes nevemen szólít.
- Hmm, ismered Ed sheeran – Perfect c. számát? – pillantok rá kérdőn, s ha megvolt neki, akkor csak közelebb csúsztam hozzá, majd ha elkezdett játszani a gitáron, akkor idővel én is becsatlakoztam bizonyos sorokba, hiszen talán részben ez is illett volna a mai estére.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Pént. Nov. 03, 2017 6:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sajnos ez így van és állítólag más részeken is ez a helyzet. Hagyjuk is. Nem sírni jöttünk, nem azt szeretném.
- Igen. Bevallom, volt, amikor nem unalmasnak találtam. Hanem ijesztőnek. Egy vudu szertartás, az nagyon borzasztó tud lenni. Emberek úgy táncolnak vagy vonaglanak, mintha megszállták volna őket. És a mai napig nem tudom, hogy ilyen tényleg van-e vagy csak a hit ereje ilyen nagy. A másik meg, hogy üti boldog-boldogtalan és néha a ritmus úgy elmegy az erdőbe, hogy sose talál ki onnan. Téged érdekel a dobolás?
Haitin ennek óriási kultúrája van. A szomszédnak otthon is voltak dobjai és időnként rázendített. Nagyon durván. Hívta a szellemeket vagy űzte. Nekem unalmas volt, nem akartam ezzel foglalkozni. Semmit nem mondott.
- Az egy nagyon szép dolog.
Szegényt egyre jobban értem. Az apja remek ember lehetett. Megszeretett egy török nőt, minden előítéletet félredobott és remek ízlése volt! Az öröksége Apo és örülök, hogy ő megvan. Nem halhat meg. Még nem!
Amikor a lány a dalról kérdez és mondanom kell valamit, eléggé zavarba jövök. Nem tudom jól leplezni. Még interjúknál sem. Amiket egyébként nem szeretek. Mikor összeszedem magam, akkor viszont egész jól eltalálom.
- Ezt most komolyan mondod? Akkor embertelenül jól adsz elő.
Mert nem érzek rá mindenre. Sokszor egész máshol járok, mint kéne. Ha beletrafáltam, az Apolline érdeme. Ahogy ő előadta, ahogy időzítette, az volt igazán találó. Szívtől szívig, bizony!
Egy kis bohóckodásra is szükség van. Nem vagyok ilyen típus, de a színpadon is előjön és most is. Néha szeretek megőrülni. A nevetése végigfut a gerincemen. Megérint, nagyon mélyen. Most, hogy tudom, mit mondtak neki a dokik, csak ilyen pillanatokat szeretnék.
A mosolyomból láthatja, mennyire örülök annak, hogy tetszett neki a dal. Mikor megírtam, nem tudom, hogy róla szól, rólunk szól, az életünkről. Ha egyszer rákerül egy lemezre, egy pozitív kritika se fog annyit érni, mint ez az egy szó Apo-tól. Olyan a dal, amilyen ő is.
- Valami, amit ismertem, pedig nem ismerhettem. Egy kis jövőbelátás.
Igen, egész mostanáig láttam. Nem voltam biztos benne, hogy valaha lesz ilyen. Néha hidegnek érzem magam. Most kel életre a dal. Itt van a nagy varázsló, aki szívet ad a bádogembernek.
- Ezt mindig visszautasítom, akkor is, ha az én dalszövegeimet méltatják. Tisztelem az igazi költőket.
Talán eltaláltam pár sort, de Rimbaud-hoz vagy akár Poe-hoz nem lehet engem hasonlítani. Értékelem, hogy tetszik neki a szövegem. Csak épp nagyon kritikus vagyok magammal.
- Melyiket szereted legjobban? Nekem tetszik az Apo.
A Pollie nem. Az olyan öregasszonyos, az én érzetemben. Mikor megemlít egy nagyon, nagyon szép dalt, elmosolyodom. Nem csak ismerem, meg is tanultam ezt a dalt. Nagyjából. Elkezdem és beszállhat. Ahogy mi ketten játsszuk ezt, csodálatos, sokkal izgalmasabb, mint bármikor előtte. Apo közelségétől még intimebb lesz az egész. Végigjátszom. Tudom a szöveget is, de hagyom őt énekelni. Úgy csilingel a hangja, mint egy régi nagytemplom harangjátéka. Csodálatos, ezer színben tündöklik. Szeretnék neki még több szép pillanatot szerezni és annál is többet. Ahogy véget ér a dal, magamhoz húzom a gitárt és azt érzem, hogy át kell ölelnem őt. Mindent akarok, minden jót, ami tőle és neki jöhet az életben. Lehetetlen, hogy vége lesz. Hogy hamar vége lesz. Azt nem engedem, nem engedhetem. Úgy érzem, ismét meg kell csókolnom, finomabban, mégis hevesebben mint eleddig.
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Hétf. Nov. 06, 2017 10:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Nem, sose érdekelt. – elhiszem, hogy igazán ijesztő is tudott lenni egy-egy olyan szertartás. Lehet látni róluk olykor videót is a neten, vagy csak egy-egy filmben próbálnak valami hasonlót megjeleníteni. De a dobolás sose vonzott igazán, így emiatt nem is próbáltam. Ott volt nekem a zongora és a gitár.
- Igen, komoly. – szélesebb lesz a mosolyom, ahogyan figyelem őt. Megrázom kicsit a fejemet, mert annyira azért nem, de nem kezdek vitába vele. Csak mosolyogva figyelem őt. –Vagy csak túlzottan jól tud súgni a szíved. – teszem hozzá, hiszen olykor a zenét nem csak meghallani kell, hanem érezni is a szívünkkel, mert akkor lehet igazán hatással ránk. Akkor tud igazán szólni hozzánk, ha képesek vagyunk elveszni egy-egy sor között, vagy a mondandójában.
Az pedig, hogy a részéről mennyire is volt jövőbelátás a dal, az teljesen más kérdés, de az biztos, hogy tökéletesen illik a ma estére, ránk. Ez pedig egyszerre remek érzés, míg másrészt kicsit talán ijesztő is. Egyszerűen csak hihetetlennek tűnik az egész, azt pedig nem akarom, hogy csak egy dal maradjon utánam. Én nem akarok meghalni, nem akarok elveszni, hogy utána semmi se maradjon. Többé ne érezhessem azon érzéseket, amiket ő vált ki belőlem, vagy éppen a napsugarak gyengéd simogatását, a hó játékos pelyheit. Nem akarok arra gondolni, hogy szép lassan akár ez mind csak a feledéshomályába fog veszni és minden csak egyre rosszabb lehet.
- Túlzottan is szerény vagy, ezt nem mondták még? – vonom fel kérdőn kicsit a szemöldökömet, de a mosoly továbbra is ott bujkál az arcomon. Szerintem egy-egy zenét megírni is részben költészet, pláne ha a mi érzéseinkről szól, de azt úgy próbáljuk előadni, hogy más is a magáénak érezhesse.
- Mind a kettőt, így nyugodtan hívj Apo-nak. – felelem könnyedén, hiszen tényleg nem zavar, ha úgy hív. Eleve nem éppen könnyű vagy rövid nevet kaptam a szüleimtől, de nem is bántam sose. Igaz, gyerekként nekem is kellett idő, mire megtanultam leírni, vagy éppen kimondani, de már nincs gond vele.
A dal könnyedén kell életre, ahogyan elkezd játszani, majd eleinte hagyom őt énekelni, majd olykor én is becsatlakozom, ha kellett, akkor talán olykor picit másabb szavakat mondtam egy-egy helyen, hogy jól jöjjön ki. A dal magával ránt, a szememet is rövid időre becsukom, amikor pedig véget ér, akkor mosolyogva fürkészem őt. Ahogyan közelebb húz, úgy dobban a szív is egyre hevesebben, míg végül ajkai ajkamat nem érintik. A csókunk szenvedélyesebb, mélyebbről jövő, mint korábban bármikor. Kezem arcára siklik és ha a gitárt netán félre rakta, akkor hamarosan talán már az ölében ültem. Nem szoktam ilyet csinálni, de most mégis úgy éreztem, hogy vágyom rá, túlzottan is. És talán addig szeretném érezni őt, a gyengédségét, vagy éppen a szerelmét, amíg lehetőségem van rá.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Pént. Nov. 10, 2017 10:17 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tényleg telibe lőttem a tipptáblát. Lenyűgöző volt az előadás, szépséges a dallam. És aki énekelte, az is.
- Szerintem mindkettő igaz.
Vele jobban megy az intuíció. Rá tudok érezni arra, mit gondol. Ő meg olyan szépen, kifinomultan adja tudtomra, hogy talán nem is tudnék tévedni. Nem csak az én érdemem, egyáltalán nem.
- Mondtak, de nem igaz. A jogos dícséretet elfogadom. Én dalszövegeket írok. Elismerem, hogy sokszor sikerül frappánsan megfogalmazni őket és törekszem arra, hogy silány ne is kerüljön ki a kezeim alól. Az igazi költészetet viszont nagyobb kanállal mérik.
Művész vagyok, azt nem tagadom, még azt se, hogy jól csinálom, amit csinálok. Csak finomítok.
Találtunk egy becenevet, ennek örülök. Nagyon jól áll neki. A dal is. Rögtön az elején felveszi a ritmust, a fonalat és fűzi tovább. Szinte életre kel a kezeink alatt ez a nóta. Bizsergető érzés Apo-val együtt játszani. Ez nagyon hiányzott. Most érzem a kiteljesedést. Mi ketten képesek vagyunk ugyanúgy megosztani valamit a szívünkből, ugyanabban a formában. Senki mással nem éreztem ilyet.
A gitárt ügyetlenül kiteszem oldalra. A csók kicsit féloldalasra sikerül, így belekuncogok. A kanapé szélének támasztom a hangszeremet és utána már szabad vagyok.
Most heveskedünk igazán. Én nem emeltem volna magamra a lányt, nem gondoltam, hogy szeretné. De nem is zavarom el, örülök neki, hogy itt van. Átölelem a derekát és így húzom közelebb. A nyakát csókolom meg, ujjaimmal óvatosan simítom hátát a pólón keresztül. Kedves akarok lenni vele. Vajon meddig tehetem? Hess, hess, madár! Ne vidd el a pillanatot. Fel kell néznem a csókból, bele azokba az apró, édes szemekbe. Szerelmes mosollyal.

When the night has come
And the land is dark
And the moon is the only light we'll see
No, I won't be afraid, no, I won't be afraid
Just as long as you stand, stand by me
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Vas. Nov. 12, 2017 4:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Szerintem a költészet is különféle. Lehet az egy jól megírt dal, vagy netán egy ballada, egy szép vers, de akár olykor talán még egy kép is, hiszen a festmény is sok mindenről képes mesélni, vagy éppen mindenkinek kicsit mást mutatni, súgni. – nem hiszem, hogy pont ezen vesznénk össze, de azt se éreztem, hogy ne mondhatnám el azt, hogy én miként is látom a dolgokat. Szerintem a művészet legtöbb fajtája, ága maga is egy költészet, nem csak az, amit mindenki annak hív, vagyis a versek. Sok fajta ember létezik, így az is lehet szerintem igazán sokrétű, széles skálát lefedhet, hiszen mindenkit más érint meg, másképpen hat mindenkire akár ugyanaz a vers, kép vagy dallam.
Elmosolyodom, ahogyan kicsit féloldalasra sikerül a c sók, hiszen ő még részben a gitárjával babrál. Nem szoktam ilyet tenni, most mégis úgy érzem, hogy ez egyszerre lehet helyes és helytelen is. Magam sem tudom, hiszen ha eddig nem voltam összezavarodva, akkor most már tuti az voltam. Ennek tényleg így kellene lennie, vagy inkább mégse? Hiba lenne addig élvezni minden cseppjét az életnek, amíg biztosan lehetséges? Amíg nem derül fény arra, hogy mekkora esélyem is van legyőzni a rákot… Mielőtt pedig túl sokáig agyalhatnék azon, hogy mi a helyes és mi nem, lévén tinédzserek se vagyunk, akkor is ott van egy dolog, ami bélyeget nyomhat mindenre… mégis könnyedén felejtek el szép lassan mindent, ahogyan ajkaival egyre inkább nyakamon érinti a bőrömet. Szinte perzsel, még inkább vágyom rá. Gyengéd, szenvedélyes sóhaj tör a felszínre ajkainak érintésének köszönhetően, miközben gyengéden simít végig a ruhaanyagán keresztül a hátamon. A pillantásunk pillanatokon belül találkozik. Szerelmes pillantás, ahogyan talán kisebb kérdés is lappang mind a kettőnk íriszében, hogy vajon tényleg akarjuk-e ezt, ha igen, akkor most. Kételyek mikor nem léteznek, de nem akarom azt, hogy a kétely, vagy az esetleg közeli halál gondolata megfosszon mindentől, megfosszon tőle, így csak közelebb hajolok hozzá, hogy újra gyengéd csókot leheljek ajkára, a kezemet pedig köré fonom, vagyis az egyiket. Gyengéden simítok végig a tarkója vonalán, míg másik kezemmel mellkasától indul egyre lejjebb és lejjebb vándorol.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Csüt. Nov. 16, 2017 8:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Örülök, hogy tetszik, amit csinálok. Egyszer én is elolvasnám egy képedet.
Rámosolygok és meddő vitákba nem bocsátkozom bele, csak szólok, hogy gyönyörűen énekel, de a szövegei is érdekelnek. Szerintem mindkettőnknél párosul a látvány, a szöveg, a dallam az érzésekkel, ezért is tudtuk kitalálni, mit akar a másik azzal a dalocskával. Apo-ban benne rejlik, amikről énekel, amikről dalokat írt. És persze, hogy érdekel! Ami ő, aki ő, az érdekel.
Mikor együtt játszunk el egy közös kedvencet, akkor úgy érzem, hogy megint túlléptünk egy határt. És milyen jó környékre érkeztünk! Csodálatos itt, kettesben. Ennél jobbat még nem éltem át vele. Egy csókkal teljesíteném be, ő ennél is többet akar. Többre készül. A gitár nálam bezavar egy kicsit, szerencsére nem okoz komoly bajt. Sőt, még egy kis plusz vidámságot hoz.
Kényeztetni kezdem Apo-t, kis simításokat kap és lángoló csókokat a nyakára, hadd gyúljon ki ő is. Elégetjük egymást? Biztos, hogy erre van szükség? A bizonytalanságomra ugyanazt kapom válaszul. Fogalmunk sincs, meddig tart az élet, meddig lehetünk együtt. És mindketten erre gondolunk. Sietünk, kapkodunk? Vagy csak meg akarjuk adni, amire talán már nincs sokáig lehetőség? Mikor a lány viszonozza a közeledést, már tudom. Nem tarthatom vissza őt attól, amit szeretne és magamat sem. Ami késik, elmúlik. Ez a pillanat itt van és most. Öröklét, együtt, ezt éljük át, kizárva minden mást. Csak mi ketten vagyunk. Mintha soha nem lehetne máshogyan.
Az ujjainkkal bilincselőset játszunk, egymáshoz kötjük magunkat, ha engedi az egyik kezével. Sorra nézek le a szájára és vissza a szemeibe. Másik kezemmel közelebb húzom, hevesen szorítom, miközben még több csókkal kedveskedem. És feltör belőlem egy megnyugvó, beteljesülő sóhaj is. Hatalmas mosollyal. Úgy érzem, könnyítenem kell az ingemen. Lehet, hogy Apo is besegít, hisz pont arra jár. Utána viszont a combjaira téved a kezem és halad. Finom jelzésekkel, diszkréten végigsimítom a puha kis bőrét, lefelé haladva, a térdekig és a formás kis vádlikig, amiket a szoknya is kiemelt, bármekkorában láttam eddig.

Just you
And I
Just you
And I

Together
Forever
In love
In love
We go strolling together

In love
We go strolling forever
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Csüt. Nov. 16, 2017 9:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Egyre többször kezdem úgy érezni, hogy az életben egyáltalán nem létezik könnyebb út, választás, vagy döntés. Sőt, most mintha még inkább nehezebb lenne. Egy titok, amelyre fényderült, de még se jött el a feloldozás, hogy könnyebb legyen ez a teher. A halál kegyetlen gondolata még mindig létezett, még akkor is, ha bármit megadtam volna azért, hogy elfelejthessem, hogy több gondtalan időt nyerhessek ezzel a férfival, még akkor is, ha azt se tudom mennyi adatott meg, vagy mennyire is veszélyes a betegségem. Az ösztönök vezérelnek, a szív súg, az ész kavarog, mintha hirtelen nem tudnám már, hogy mi helyes és mi nem. Mit lehet megtenni és mit nem kellene. Nem akarok még több fájdalmat okozni, mint amit lehet már így is fogok, hiszen ha még közelebb engedem, még többet adok magamból, akkor nagyobb seb fog maradni is, ha netán már elkéstem, késtünk… Ugyanakkor vágytam mindennél jobban, hogy legalább egyszer elveszhessek, érezhessem őt és megtudjam, hogy milyen is lenne vele az élet. Gyerekes? Szánalmas? Ki tudja, én egyszerűen csak nem tudtam, de ez a kettősség erős volt és minden egyes másodperccel csak nőtt, még akkor is, ha szép lassan elvesztem neki köszönhetően és a vágyaim még inkább nőttek irányába.
Gyengéd érintései szinte perzseltek, amikor pedig ajkaival nyakamra tévedt, akkor kicsit oldalra is döntöttem a fejemet, hogy még inkább hozzáférjen és egy apró sóhaj is útra kélt, hiszen nagyon is kedvemre való volt az, amit csinált. A bizonytalanság pedig mind a kettőnknél jelen van, mintha ő se tudná azt, hogy tényleg erre vezet-e a helyes ösvény, vagy inkább másik irányba. Most talán túlzottan is nehéz lenne megmondani, s sokszor talán nem is létezik helyes út… Feledni szerettem volna, ha örökre nem is, de rövid időre. Kizárni mindent és elveszni a forró ölelésében.
Hagyom, hogy ujjaink egymásba fonódjanak és mosolyogva pillantok rá, ugyanakkor kicsit bizonytalanul is. Csókot viszonozom és egy kicsit bele is mosolygom, amikor közelebb húz, egészen közel. Kezemet elhúzom és köré fonom, mielőtt még vándorútra tévednék. Segítek neki a kigombolásba, amint pedig megérzem az érintését, gyengéd simogatását a combomnál, akkor rövid időre még lehunyom a szemet és átadom az érzéseknek. Utána közelebb hajolva gyengéd csókot leheljek ajkára. – Biztosan ezt szeretnéd? – suttogom alig hallhatóan, a hangom kicsit megremeg, mintha félnék attól, hogy talán ez még se helyes és nem-e a kétségbeesés szülte el, de tudom, hogy ez már többről szól régóta, még ha menekülni is akartam. Állom a pillantását, elveszek azokban az íriszekben és ha igen a válasz, akkor csak megszabadítom az ingjétől, ha inkább mégse, akkor meg megpróbálok felállni, ha engedi…
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Irvin Hibou tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Vas. Nov. 19, 2017 4:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Túl sok minden kering a fejemben. Néha egyszerűen nem szabad ezt megengedni. Ha beleesünk a folyóba, ellenállhatunk, kihúzhatjuk magunkat, minden izmunkat szakadásig feszíthetjük, amíg csak bírjuk, de a nagyobb erő vinni fog. Azt hiszem, itt is ez a helyzet. A szíveink összetalálkoztak, egymásra találtak. A fejünk meg mindent bonyolít. Mi van, ha és ha mégsem? Fogalmam sincs, meddig tarthat az élet, Apo-é vagy az enyém. Abban nem hiszek, hogy menekülni kell, hogy mindent meg kéne vonnia magától és aszkétaként, egy barlangban, csonttá soványodva kéne várnia a rák kiteljesedését. Lehet, hogy van gyógyszer, lehet, hogy van kiút.
Érintem őt, csókot lehellek és ahogy igyekszik megélni a teljességet, az engem is beindít. Úgy tudok gyújtani, ha én is égek és most már nagyon lángolok. A kezeink, mint a mágnes, úgy kapják el egymást. Nincs menekvés, egyikünk számára sem. Még nem tudjuk pontosan, mi lesz. Csak nézünk, keresünk, szavak nélkül. A tettek, azok beszélnek tisztán. Ez nagyon sokszor így van! Amikor Apo-t a mellkasomon érzem, közvetlenül magamon és újabb csókkal illetem, aztán pedig megindulnak a kezeink is, felderítőútra, hogy olyan helyekre jussanak el, ahol még nem jártak, ahová már nagyon vágynak, az is csodálatos.
Kérdés. Túl sok a bizonytalanság.
Egy biztos: mi itt vagyunk. Egymásnak, egymáshoz kötődve és hűséget is fogadva. Nem papíron, nem hivatalosan. Szívből, egyszerűen. Már nincs kérdésem. Ez a kérdés adta meg a választ. Fel akarom égetni a pusztaságot, hogy életet hozzak bele. Életet, ami elől elfutott.
- Téged szeretnélek... - suttogok vissza magabiztosan és most már a szemeimben is tiszta tűz látszik.
Az a fajta, amit nem lehet eloltani csak úgy. Égjünk inkább, mint hervadjunk. Egyik kezem a póló alá téved és Apo hátán kezd táncolni, apró, kicsit talán csiklandozó mozdulatokkal. Végig a gerince mellette. A finom kis hátát akarom érinteni, közben erősen tartom. Másik kezemmel a lábát simítom. És hagyom, hogy kicsomagoljon. Útközben azért párszor elkapom a kezét kis csókokkal, amik ugranak centiről centire, hogy mindenhova jusson belőlük. Ha pedig az ing lekerült, akkor én állok neki a pólójának. Csípőnél, két kézzel, ügyeskedve, hogy le ne essen az én kis drágám, de a ruha se maradjon rajta. Akarom őt, igen és látom, érzem, hogy csak azért volt bizonytalan, mert én is az voltam. Együtt leltünk rá a helyes útra. Ami csak egy irányba vezethet és csak ketten juthatunk el oda.

Dig out your soul, cos here we go
We gotta move, it's what we do
Let me come through
Let me take you away to be where there's life
To be where there's life
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
Aidan Turner
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Apolline Lafayette tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása •• Vas. Nov. 19, 2017 7:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Látom, ahogyan tiszta tűz lobban a pillantásában, ahogyan a szavainak köszönhetően a szív is nagyobbat dobban. Vajon ez tényleg igaz, vagy csak egy álom? Fel fogok ébredni és utána vajon otthon találom magam, vagy még mindig itt lesz, itt leszünk együtt? Mosollyal felelek, majd egy szenvedélyes csókkal, hiszen úgy érzem, hogy egyetlen egy tett is többet lenne képes mondani, mint ezernyi szó jelenleg. Amikor keze a pólóm alá téved, akkor jól eső bizsergés fut végig a gerincem vonalán, majd onnan kiindulva az egész testemben szétárad. Apró csókjai mosolyt csalnak arcomra, de végül a póló lekerül róla, ahogyan nem sokkal később neki köszönhetően az enyém is. Hajam könnyedén omlik a mellkasomra, eltakarva a halmaimat. Közelebb bújok hozzá, hogy lehajolva hozzá újabb csókban forrjunk össze, hogy utána az események könnyedén rántsanak magukkal. A tettek beszélnek helyettünk is. Felfedezzük a másik testét, hogy mi milyen hatást is vált ki a másikból. Mintha csak egy ismeretlen területre tévedtünk volna, és részben így is van. Nincs kétségem afelől, hogy voltak más nők az életében, de ez az este most a miénk volt, csak a miénk és valami új kezdődött most. Egy olyan ösvényre tévedtünk, aminek boldog vége lehet, vagy éppen a lehető legkeserűbb is, mert nem csak összetört szívek maradhatnak a végén, hanem az örökelmúlás is, hogy minden már csak tényleg emlék maradjon.
Mosolyogva pillantottam rá, ahogyan a hajába túrtam kicsit az ágyban mellette fekve. – Fura dolog az élet, hogy pont akkor kapjuk meg azt, amire mindennél jobban vágyunk, amikor már talán túl késő is lehet. – mondom alig hallhatóan, majd közelebb bújok hozzá, ha hagyja, vagy éppen egy gyengéd csókkal ajándékozom meg őt. Kicsit fölé hajolva pedig ajkaimmal állára tévedtem, majd onnan át a mellkasára, majd mosolyogva pillantottam fel rá a kisebb pihenőt követően. Azt hiszem, hogy még sose vágytam ennyire még senki közelségére, vagy társaságára, mint az övére és a félsz olykor még mindig könnyedén kelt életre bennem, hogy ki tudja mennyi ideig is adatik ez meg.

Bocsi, ez most nyomi lett tőlem és megy egy pm is. doboz edi
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
⊂ Deniz Baysal
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Irvin lakása ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Irvin lakása
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások-