Yang Shu Lei
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Raphaël Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Yang Shu Lei •• Csüt. Nov. 23, 2017 8:28 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Lei Lei,

hát ez valami fenomenálisan cuki volt! edi Azt hiszem, roppant találó volt ez az Alíz Csodaországban utalás, tényleg olyan kis imádnivalóan elvarázsolt vagy te is, hogy rá emlékezteted az embert És a tüneményes jellemhez sikerült egy hasonlóan aranyos pofit találni, szerintem tökéletesen illenek egymáshoz!
Érdekes volt már a kusza családi dolgaidat is olvasni, pláne annak fényében, hogy ilyen hatalmas családba csöppentél - úgy, hogy örökbe fogadtak. Nincs is ezzel semmi gond, sőt, kimondottan szimpatikus volt számomra, hogy annak ellenére, hogy nem valami összetartó a família, a legkevésbé sem bánkódsz miattuk, sőt! Azzal, aki számít - mondjuk a tesóddal - még jó a kapcsolat, és talán ez az ami a legfontosabb
Tetszett ez a meseszerű elbeszélő mód, te, mint a jószívű vándor, aki a bajba jutott herceg megmentésére siet... vagy inkább a hercegnő menti meg a herceget? Mindenesetre igazán kedves volt maga a gesztus és a jelenet is, amibe bepillantást nyerhettünk általad. Akárcsak az, hogy a későbbi napokban is vissza-visszatérsz, mindig valami jelentéktelennek tűnő, de szívmelengető aprósággal, ami számodra nem nagy dolog, de más számára talán nagy segítség - mint mondjuk az a zsiráfos ragtapasz Rolling Eyes
Egyedül csak azt sajnáltam, hogy nem folytatódott tovább a történet, pedig olyan szinten magával ragadott, hogy szívesen olvastam volna még tovább. Vajon újra találkozol a fiúval? Ő volt az, aki eltüntette a padon hagyott apróságokat, vagy az más keze munkája? Mi történhetett vele, mielőtt rátaláltál? Próbálja kideríteni, hogy ki volt a jótevője?

Nem is húznám tovább az idődet, hiszen már várnak rád, így megkérlek, hogy foglalj avatart, aztán spuri játszani meg játékostársakat keríteni! És ha már ez a korosztály vagy, nem tudom, ezt láttad-e már...? A játékokhoz pedig jó szórakozást!


avatar
tudomány emberei
Tell me your secrets
369
● ● Posztok száma :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● Keresem :
Chris Pratt
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Yang Shu Lei tollából
Témanyitás ✥ Yang Shu Lei •• Szomb. Okt. 14, 2017 8:30 pm

Yang Shu Lei
Aki látott már mesehallgató gyereket és felnőttet, annak feledhetetlen élmény, hogy a mese hallgatói egyfajta révületben élik át a hallgatott meséket. Valószínűleg nem azon merengnek, hogy vajon igazak-e a mese állításai, hanem épp annak bizonyosságában vannak, hogy ez csakis úgy történhetett, ahogy a mesemondó mondja.

általános jegyzet
» Anyja neve: Yang Mei Ling
» Apja neve: Yang Dong Hai
» Testvérek: Micah J. Yang;; bátyuska Yang Yi Hun;; öcsike
» Egyéb hozzátartozók: Sok sok sok másod, harmad, elsőunokatestvér, akiknek a nevét alig tudom megjegyezni, mert kétévente egyszer látom őket.

Ami azt illeti, a lány akkora családdal rendelkezik, amivel kevesen büszkélkedhetnek,
viszont nem nevezhető ennek ellenére összetartó famíliának az övé. Kifejzetten szoros kapcsolat csak a szüleihez és a testvéreihez fűzi, még a nagyszülőket sem látták, amióta elhagyták Kínát. Nem beszél telefonon az unokatestvéreivel, nem szokott találkozni a hatszázadik nagynénjével... Mindig úgy érezte, hogy máshogy kezelik őt ezek az emberek, aminek okát nem tudja, de egyszerű az... Nem vér szerint tartozik a Yangok közé, ugyanis a szülei örökbe fogadták. Igazi édesapja egy észak-koreai menekült, akinek utolsó kívánsága volt az, hogy neveljék fel a kislányát, akivel elmenekült otthonról. Mindezt ő nem tudja, a család többi tagjával ellentétben. Nem bánja egyáltalán, hogy nem szeretik... Inkább próbál azokra az emberekre koncentrálni, akikhez annyira szoros kapcsolat fűzi.
tudj meg többet
» Születési hely: Hyesan, Észak-Korea
» Születési idő: 2001. október 23.
» Mikor érkezett a városba: 2012 nyarának vége

Lei Lei
Lee Ji Eeun
16
Oktatás;; diák

Október 22. 16:37
Ráérősen kezdtem el gyűjtögetni a faleveleket, amik között találtam elég sokféle színt. Mindegyikből haza akartam vinni egyet, kipréselni, és betenni a gyűjteményes füzetembe, amibe kicsi korom óta szedegetem össze a kis erdei vackokat. Imádtam tobozokat díszíteni, hogy felakaszthassam őket a karácsonyfára, vagy virágcsokrokat szárítani, és kitenni a ház különböző pontjaiba dekorációnak. Mindenben képes vagyok meglátni a jót és a szépet, ezt a képességemet pedig olyan adottságnak véltem, amit nem mindenki kap meg. Talán naiv vagyok. Talán egy kislány vagyok, akit át fognak verni. Talán túlságosan elhiszem, hogy léteznek tündérmesék. De boldog vagyok. Sokkal boldogabb, mint azok az emberek, akik bezárják magukat a realitásba, és morcos arccal, szürkébe öltözve járnak kelnek körülöttem. Egy. Kettő. Három... Tizennyolc. Harminckettő. Ennyi ember ment el mellettem szürke vagy fekete ruhában. Ellenben én a bézs színű bakancsommal, a hozzá passzoló világos kabátkámban, a sötét kis harisnyámmal, és a bordó szoknyámban igazi színfolt voltam az őszi napon. Mint a fa által lehullatott levelek... Vagy mint a szivárvány, ami a gondosan nyakam köré tekert sálamban bújt el. Az arcomat a nap felé fordítva mosolyodtam el, felemeltem a kezem, és az ujjaim között néztem át a sugarakra. Szerettem a napot és a meleget, ellenben utáltam a hideget, és a zord időt... Hófehérke meséjét sem szeretem. Nem szeretem a havat. Minden télen latyakos trutymóvá változik két nap alatt, amin a bakancsom megcsúszik, és ha nem nyalom fel a földet, akkor heves kalimpálások közepette izzadom szét magam, miközben a bátyám hülyére röhögi magát, és várja, hogy mikor esek el... Rendszerint sikerül megtartanom az egyensúlyomat, de nagyon igyekeznem kell is érte.
Lassan engedtem le a kezem és hunytam be a szemem, miközben az arcomat cirógatták a lágy, sápadt kis sugarak. Már nem sokáig lesz ebben részem... Hamarosan jön a rossz idő, a zord sötétség, ami miatt be kell kucorodnom a forró csokimmal és Alice kalandjaival a kandalló tövébe, a térdig érő, csíkos kis zoknimmal, a tesóm kopottas színű piros pulcsijával a testemen, ami legalább a térdemig ér... Szívesen fogom újra elolvasni a történetet, századjára, ezredjére, de még százezredjére is, mert úgy érzem rólam szól... Igazán boldog lennék, ha egyszer eljutnék Csodaországba. Tudom, hogy érdeklődve néznék végig a furcsaságokon, szívesen ülnék egy asztallal a bolondokkal... Mert mitől mások ők, mint a normális emberek? Csupán, csak több dolgot tudnak elképzelni, olyanokat is, amik egy ép elméjűnek eszébe sem jutna. Az, hogy valakinek nincs ki a két kereke, nem jelenti azt, hogy feltétlen veszélyes. Szerintem minden emberhez megvan a kulcs. Ha elég kedvesen közelítünk feléjük, akkor nem történhet baj velünk. Legalábbis én ebben hiszek.
Leporoltam a harisnyámat, és a kezemben tartott zacskóval indultam meg, keresztül a parkon. Kezdett kifejezetten hűvös lenni, ezért időben haza akartam érni, hogy ne fagyjon meg a kezem... Megint otthon felejtettem a kesztyűmet.
Ahogy sétáltam, úgy néztem végig mosolyogva az embereken, megcsodálva a ruhájukat, belehallgatva egye-egy beszélgetésbe. Valaki a munkáról, valaki a családról, valaki az új lekvár receptjéről beszélt... Akaratlanul is el akartam elképzeltem azt, hogy milyen életük van ezeknek az embereknek. A férfi jól öltözött, márkás öltönyt viselt. Minden bizonnyal karrierista és agglegény. A néni valószínűleg az unokáinak főzi a folyékony édességet. Nagy szívű, odaadó asszony lehet. A bosszús anyuka pedig azon gondolkozik, hogy miképp fizesse ki a gyermeke okozta kártérítést? Szegény kicsike biztosan kapni fog otthon a fejére... aztán az anyuka megölelgeti, leül vele, és megtanítja rá, hogy más értékeire bizony vigyázni kell... Tényleg elhiszem, hogy így lesz. Hiszen a büntetés után a mesékben mindig levonják a tanulságot. Hiszem, hogy a főgonoszok nem meghalnak, hanem megjavulnak. Mert rájöttek, hogy hibáztak, és abban a fejezetben, ami már nem lett megírva a sötét herceg szőkévé válik, és ő is hercegnőket fog menteni, nem pedig bezárja őket, mindennemű szabadságtól megfosztva.
A gondolataimból egy kissé reszelős lélegzetvétel szakított ki. Abban a pillanatban, ahogyan meghallottam, odakaptam a fejemet a padon kuporgó, fekete göncökbe burkolt emberke felé. Olyan picire húzta össze magát, hogy szinte már gyermetegnek láttam tőle, viszont az arcára nem nyertem betekintést, a fejére borított kapucni miatt. Összevont szemöldökkel, vad gondolkozásba kezdve próbáltam rájönni arra, hogy miért nem segített neki senki. Hiszen egyértelműen látszik, hogy nincs jól. Az oldalára szorított keze, a reszkető teste... Minden bizonyítja, hogy nincs jól. Óvatosan guggoltam le a lábai közé, és hajtottam hátra a fejem, hogy az arcába nézhessek a nagy szemeimmel.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle, miközben próbáltam bekukkantani a csuklya alá, de mivel semmit sem láttam az arcából, és nagyon kíváncsi természetem van, összeszedtem minden bátorságomat, és óvatosan húztam le a fejéről a takaró textildarabot. Azonnal kitágultak a szemeim, amikor megpillantottam az aprócska sebet a járomcsontján, a felszakadt ajkát, és... azokat a fekete szemeket, amikben olyan mélyen merültem el, hogy egy pillanatig azt hittem, hogy megfulladok. Fogva tartotta a pillantása az enyémet, nem akarta elereszteni, én pedig csak elnyílt ajkakkal figyeltem az arcát. Ő egy herceg. Minden kétséget kizáróan herceg. Nem az a fajta, aki pompába burkolja az életét. Az, akiről az ember az első pillanatban tudja, hogy egyszerűen csak... Csak egy herceg. A legkisebb fiú, aki álruhában elindul szerencsét próbálni, és végül elnyeri a méltó jutalmát. Talán... Talán ő is ezt tette most, és ezért sérült meg.
Sebesen kaptam le a hátamról a táskám, és kezdtem el kutatni a pici zsebekben, amíg végül elő nem került a sebfertőtlenítő krémem, és az apró ragtapaszok, amik hozzá tartoztak. Most én leszek a jószívű vándor, aki segít neki. Egyetlen szó nélkül csavartam le a kis kupakot és nyomtam ki egy kis adagot az ujjamra. Közelebb hajoltam, és ezzel egy időben nyeltem is egyet, mert megcsapott a samponjának a vérének, és a verejtékének is az illata. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ilyen kellemes egyveleget még sosem tudtam beszippantani. Ezáltal gyilkos erővel is rendelkezett a szag, mert tartottam tőle, hogy úgy dőlök majd ki tőle, mint egy szerencsecsomag. Viszont a bőröm alatt mozgolódó adrenalin egyáltalán nem engedte, hogy ezt megtegyen. Lassan emeltem fel a kezemet, és óvatosan kentem be a felszakadt bőrfelületet a krémemmel, aztán nyomtam az arcára egy zsiráfos ragtapaszt, ami piros alappal bírt. Elégedetten néztem a művemre, aztán rögtön vörösre is változott az arcom, amikor a kisebesedett ajkára pillantottam. Lesütöttem a szemem, és most én tettem fel a saját kapucnim, mert nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy ott is hozzáérjek. A vándornak nincs joga megérinteni egy herceg ajkait...
Ekkor akadt meg a pillantásom a csupasz nyakán és jöttem rá arra, hogy mitől féltem annyira.
- Ne legyél buta  - emeltem rá megint a tekintetem, és rögtön elkezdtem lecsavarni a színes sálamat a helyéről – Torokgyulladást akarsz kapni és undorító sárga izéket felköhögni? Az ágyban feküdni hetekig? Kihagyni a napokat az iskolából, és utána körmölni, mert lemaradtál a leckével?
Halk hangon dorgáltam meg, miközben a nyaka köré tekertem a puha anyagot, betűrtem a kabátjába, hogy a mellkasát is melegíthesse, és annyira felhúztam a cipzárt ameddig csak tudtam. Úgy nézett ki tőle, mint egy kis töltött galambocska, de ettől annyira... Annyira aranyos lett!
Pár másodpercig megint mosolyogva szemléltem a művemet, és ekkor jöttem rá, hogy jócskán túlléptem a hatáskörömet... Ismét kissé vöröslő arccal pattantam fel, és kezdtem el háttal futni.
- Haza kell mennem! – kiáltottam – Vigyázz magadra! Szia!
Néhány vad kézcsapás után, amit én integetésnek csúfolok, sarkon fordultam, és gyorsan elszeleltem, mielőtt a lelkembe költöző szégyentől elkezdenék túl hangosan és magatehetetlenül kiabálni...

Október 23. 8:55
Nem tudom, hogy szándékosan, vagy véletlenül, de a lábam ismét ahhoz a padhoz vitt, ahol tegnap a fiút találtam. Nélküle annyira... Üresnek és átlagosnak tűnt. Azelőtt meseszép volt! Mintha egy különleges világba vezetett volna, ahol ennyire gyönyörű hercegek laknak... Most csak ugyanolyan kopott és hétköznapi volt, mint a többi. Talán azért van ez, mert el akarja rejteni a szépségét az átlag emberek elől... Csak különlegesek találhatják meg benne a csodát.
A zsebembe nyúltam, amiben megtaláltam a raktapaszt, és a sebkrémet. Némi gondolkodás után leraktam őket a fára. Nem tudom miért, de jó érzéssel töltött el a dolog. Úgy gondoltam, hogy nem fogom többet látni Őt, elvégre én csak a vándor vagyok. Viszont adni akartam neki valamit, amitől talán jobb kedvre derülhet. Mikor délután arra sétáltam, már nem volt ott a kenőcs.

Október 24. 8:55
Ismét ott hagytam valamit... Egy kis papírdobozban kávét, amire hatalmas mosolygós fejet rajzoltam. Eltűnt.

Október 25. 8:55
Egy színes falevelet, amit szépnek találtam. Eltűnt.

Október 26. 8:55
A mesekönyvemet. Eltűnt.

Október 27. 8:55
Egy szál rózsát... Ami szintén csak eltűnt.

Október 28. 8:55
Leragasztottam a rózsaszín post-it cédulát, amire ezt írtam: szia! legyen szép napod!
Hiszen tudtam, hogy a közönséges pad, tényleg varázserővel bír. Biztos voltam benne, hogy a dolgokat nem ő viszi haza... De titkon reménykedtem benne. Tudtam, hogy a minden nap otthagyott kis apróság talán valakinek jobbá teheti a napját. És ez hajtott előre, ez csalt minden reggel mosolyt az arcomra. Hogy már hetedik napja talán valakinek örömet tudtam örülni. Hogy találhattam valakit, aki szintén úgy látja szépnek a világot, amilyen...

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Top secret || Keresett
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
7
● ● Posztok száma :
❁ Lee Ji Eun
● ● karakter arca :

Yang Shu Lei
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Chakraelmélet Kiegészítő: Yin-Yang

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-