Konyha és étkező
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Konyha és étkező •• Csüt. Okt. 19, 2017 8:41 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Csüt. Okt. 19, 2017 9:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


A harmadik emeleten pozícionált albérletnek csupán egyetlen hátránya volt, melyről drága Babette elszánt mélységgel hallgatott, s olyan magyarázatokkal gyújtott szerelmet mellkasomban az öt fő lakta egyetemista kégli iránt, minthogy a lift átmenetileg szünetel, s hogy a lépcsőzésben is megannyi szépség van, mint a hasztalanul töltött időnek a felvonó szűkös terében. Kifejezetten szerettem azt a bizonyos hasztalan időt a fülledt bezártságban, noha ezt elhallgattam, s felnőtt módon kezelve a helyzetet, teret adtam az egyetemen működő Despota Kör Egyesület vezető helyettesének, hogy levegyen a lábamról, s olyan reszketést keltsen térdkalácsaimban argumentumaival, mit csak az áhítatosan kívánt csókok előtt éreztem.
– Nézd csak! – vigyorogva kurjantott fel, amint az első lépcsőfordulóba érve körbetáncolta méretes csomagomat. Hirtelen némi értetlenséget szült bennem, hogy eldöntsem: a friss festésnek, vagy a pókszarral díszített üvegablaknak kellene örülnöm.
– Baby, láttam már lépcsőfeljárót…
Elrontva a mindig vidám lány örömét, oldalra biccentett bíráló fejtartással vártam, hogy folytassa. Legalább ő lelkes volt. Nem úgy, mint én. Vajon a tegnap este a lábszáramon talált viszereknek(!) – amik trombózishoz vezethettek –, mennyire tett jót az előttünk álló nyolcezerhatszázkilencvenhárommillió lépcsőfok?
– Nézd, nézd, nézd már Ada! – Csak nem a panelek mögül kikacsintó Eiiffel-toronynak kellett volna örülnöm?
Ja, igen. Megvolt. Bemértem. Hogy lehettem ekkora sznob és romantika ellenes ribanc! Hajlamos voltam elfelejteni, hogy a vidéki városokból Párizsba érkezőket extázis közeli helyzetbe sodort, ha láthatták a főváros nevezetesességét. Ha engem kérdeztek, a Diadal-ívünk robosztus valójában, s kecses hajlatában jóval nívósabb elegancia leledzett.
– Minden tiszteletem, komolyan… de itt nőttem fel. Ez nekem természetes. Természetes, minthogy van kanapé a nappaliban. Vagy, hogy nem veszek hipermarketben cserepes fűszernövényt. Vagy kávézok reggeli helyett. És amúgyis… hány lépcső van még hátra?
Jövőbeli lakótársam töretlen jókedvvel előzött be, hogy tovább mutassa az utat a belakott albérlet felé. Míg ő a város szépségeiről tartott nekem előadást, az én figyelmemet azért mégis magával ragadta a három oldalról üveggel határolt lépcsőházból nyíló külvilág. Egye kutya, szép volt.

– És a lakótársak?
– Ó, imádni fogod őket!
A kedvemre való beszélgetés elterelte gondolataimat a tengernyi lépcsőről. Ahhoz képest, hogy már két éve laktak együtt, a barna hajú gondosan elhallgatott minden kellemetlenséget, mi esszenciálisan hozzá tartozott az együttélés kálváriájához. Az arány velem vált egyenlővé, hiszen mint megtudtam, van egy tesis srác, Roel, akit ajánlatos nem túráztatni a túlságosan átfogó, logikai bukfenceket és hátra szaltókat tartalmazó kérdéskörökkel, különben elkezd az ujjain számolni. De borzalmasan jó a hátsója. Tényleg. Harapni való. Aztán Claude, aki jogot hallgat, és mivel barátnője van, ő tölti a legkevesebb időt a társasággal. Segítőkész, de komoly és távolságtartó. Koravén. A harmadik hímegyed Olivier névre kereszteltetett, s Babett nem győzött túllenni lányos zavarán, amint ő került terítékre.
– Olivier marha jó pasi… és egyébként… egy ideig jártunk. Aztán összejött Stacey-vel is – mint később megtudtam, Stacey volt az egyetem menő csaja, aki média szakra járt, s bármelyik pasit megszerezhette magának, ha kedve úgy tartotta. Úgy hozzánőtt a motorjához, hogy talán még a szüzességét is azon veszítette el. Persze Babe erről csupán pletykákból értesült. Na, de visszatérve Olivierhez. – Annyira, cuki…
– Eddig mondtál használható információkat a lakókról, de Olivierről még csak azt tudjuk, hogy egy tenyészbika, aki szórja a magvait.
– Dehogyis… majd ha meglátod, te is le akarsz feküdni vele.
Ó, hát persze.
– Orvosira jár.
Ennek fényében már megfontolandó volt széttenni neki a lábam.
– Ha nem zárod majd a szobád ajtaját, ne lepődj meg rajta, ha éjszaka megjelenik az ágyad mellett. Nyílt titok, hogy alvajáró… meg ki tudja, hogy milyen dolgokat szeret még alva csinálni… – jelentőségteljesen biccentett állával felém, miközben tekintetével felfalta küllememet.
– Most mi van? – nevetésem elhalt.
– Róla tudni kell, hogy megannyi allergiája van, és nagyon otromba tud lenni. És egy kicsit mániákus… fura szerzet. De mint mondtam, cuki. A legfontosabb, hogy sose nyúlj a legó szentélyéhez!
– A mihez?
Görcsös nevetés robbant ki belőlem, ahogy ezen szavakat kiejtette. Míg én a könnyeimtől fuldokoltam, Babette kitárta előttem a lakás ajtaját. Már el is fogytak a lépcsők?
Felocsúdni sem volt időm, hiszen odabent már nem voltunk egyedül.
– Na, ő Olivier, akiről már annyit meséltem.
Az a furcsa csillogás csak nem múlt kedves ismerősöm szeméből. Noha valahol igaza volt, s volt valami földöntúli szépség a borostás ficsúr arcában, túl dacos voltam hozzá, hogy megvalljam, nem esett volna nehezemre viszont szeretni.
– Oli, ő Ada. Itt fog lakni… ő az új lakó. Mivel nekem órám van, és már húsz perce tart, ráadásul színelmélet Hemsworth-szel, már itt sem kéne lennem. Úgy hogy legyél nagyon jó lakótárs és segíts Ada cuccait behordani a szobájába. Csinálj neki egy teát, és legyél kedves vele. Stacey csak délután jön. Addig ne hagyd, hogy elköltözzön, mert akkor te fizeted a többlet rezsit, Bisaillon! – tömött kulcscsomójával szórakozott fenyegetéssel bökött a kócos srác felé, majd csókot lehelt arcomra, s azt követően már csak léptei visszhangoztak a feljáróból.
– Hát, heló… nem szorulok gardedámra, szóval hagyd csak figyelmen kívül, amit mondott. Vagy még se… ezt a táskát nem bírom el egyedül.
Tulajdonképpen némelyik bőröndöm nagyobb volt, mint én, s ahogy lehajoltam, hogy legalább erőfeszítést tegyek, hogy függetlenül oldjam meg az életemet, rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Babette hogy a fenébe bírta ezt el?
A megtömött táska meg sem mozdult. Némi szégyent éreztem, mely vörös pír formájában arcomra is kiült, miután alsó fogsorommal minden vért kiszorítottam meggyötört hússzirmaimból. Nem akartam ránézni, de ahogy beláttam a pult mögé, szembe találtam magam star warsos alsójával. Ó anyám, csak most ne röhögjek!
– Nagyon menő a boxered…


A hozzászólást Ada Sicard összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:54 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Csüt. Okt. 19, 2017 9:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ta-ta…ta-ta-ta…-ta-ta…tatata…ta-ta….tatatata…- A Star Wars filmek jellegzetes dallama vert fel az álmomból, s hiába húztam fejemre a párnát, a készülék fáradhatatlanul játszotta a választott csengődallamot, miközben állandó rezgése egyre közelebb sodorta az éjjeli szekrény pereméhez.
- Olivier…nem láttad valahol a melltartómat? Olivier….és a fülbevalóm? Hol van a fülbevalóm?- A telefon csörgésével párhuzamosan Odette (vagy Ophelie, egész biztosan valami O-betűs) próbált ébreszteni a rikácsolásával, miközben fél lábon ugrálva igyekezett felhúzni talpára a balettcipőt.
- Csörög a telefonod is, Olivier…el fogok késni a vizsgámról, kellj már fel..- Tovább nyöszörgött, s miután már lábain viselte a cipőket, odalépett mellém, s ujjaival a párnám sarkába markolt, azt próbálta lehúzni a fejemről.
- Olivier….
- Ne már, aludni akarok…miért rikácsolsz? – Nyögtem bosszúsan, végül nem tehettem mást, kénytelen voltam feladni a küzdelmet, s tenyereimre támaszkodva, feltolni magamat ülő helyzetbe a hason fekvésből.
- Mondtam, hogy csörög a telefonod…már vagy huszadszor játssza le azt a szart….
- Hé, ez nem szar, ez a Csillagok Háborújának a zenéje, egy nagyon jó alkotás…- Jegyeztem meg összeráncolt homlokkal, miközben kócos hajszálaim közé túrtam, s némi pislogás után próbáltam szemügyre venni az előző esti kalandomat.
- A melltartóm hol van? – Követelőzően pillantott rám, mintha nekem bármiféle közöm is lenne az ő kebeltartójához.
- Honnan tudjam? De akár monokinizhetsz is.. – Szemtelen vigyor futott az arcomra, miközben a kezében lévő felsőjével az arcom felé suhintott. Így csak azért nem talált arcomba a parfümös szövet, mert reflexből felemeltem a tenyerem, s borostás arcélem helyett a szövet abba ütközött.
- Jaj Olivier…olyan izé vagy…amúgy is, tegnap azt mondtad hogy ma reggel beviszel az egyetemre. Szóval jó lenne, ha összekapnád magad, és fogat mosnál, mert bűzlesz a sörtől…Áh, megvan! Ülj arrébb…- A csaj csak mondta és mondta a magáét, miközben arrébb hessegetett a kezével, s közben arról csicsergett nekem, hogy mit kellene megtennem érte. Mi a franc? Létezik, hogy megnősültem, és ez a húsz éve nőül vett , házsártos banyám?

Szemöldökömet felvonva figyeltem a hiperaktív csajt, miközben ujjaimmal megdörgöltem a halántékom, csak hogy egy kis életet leheljek az elmémbe. Úgy nagyjából ekkor kezdett bennem tisztulni a kép az estével kapcsolatban, s eszembe jutott, hogy fűt-fát összeígértem a csajnak, csak hogy feljöjjön hozzám.
- Öhm , nem tudlak elvinni…
- Hogy?????
Hatalmas, barna szemeit dühödten kapta felém, ott állt előttem szoknyában, melltartóban, s már épp a blúz gombjait fűzte be a megfelelő helyekre, mikor meg mertem említeni annak lehetőségét, hogy talán gyalogosan könnyebben elérné az egyetem helyszínét.
- Mi az, hogy nem tudsz elvinni? Tegnap azt mondtad, hogy elviszel motorral!
- Hát cica bocs, de én tegnap elég sok mindent megígértem neked….nincs motorom. De van egy biciklim, aminek éppen lyukas a kereke..
- Egy biciklid???? Egy rohadt biciklid van Bisaillon???? Hogy a jó égbe lehet neked csak egy biciklid???? Azt mondtad, hogy gazdag a családod! És hogy elviszel…és…és
- …és feleségül veszlek? – Végül is, miért ne. Pusztán segíteni próbáltam neki a visszaemlékezésben, bár nekem sem volt könnyű dolgom, hisz erre speciel nem emlékeztem.
- Nem! Arghh! Hogy te mekkora egy pöcsfej vagy Bisaillon! – Sietve lépdelt elém, s oly hirtelen emelte a tenyerét a magasba, hogy időm sem volt lereagálni. A pofon a bal arcfelemen csattant, s miután bezsebeltem a reggeli jutalmam, Olive…vagy Ophelie fogta magát, s heves káromkodás közepette caplatott ki a szobámból.
- Hülye seggfej….gondolhattam volna. Akinek a szobája tele van ilyen szarokkal, az csak egy idióta lehet!- Meglátva a nagyjából harminchat óra alatt felépített, legóból precízen összerakott csillagrombolómat, egyetlen suhintással sodorta a földre.
- Ne máááár, ez a Csillagromboló volt te…te….- Nem találtam a szavakat. Hogy képes valaki egy ilyen remekművet csak úgy a földre seperni?
Míg én kikászálódva az ágyból, a megtépázott űrflotta felé tereltem utamat, addigra az O betűs hölgyemény már árkon bokron túl járt, s feltehetően szelesen hagyta el a lépcsőházat, s talán még az ajtókat is becsapta maga után. Ennyit az éjszakai kalandokról.
A sérült hajót, s annak megtépázott alkatrészeit gondosan helyeztem vissza polc tetejére, majd vettem egy mély levegőt, s mielőtt neki álltam volna újra összerakni szobám egyik legkiemelkedőbb darabját, úgy döntöttem, hogy táplálékot viszek a szervezetembe.
Kómásan, gyűrött képpel sétáltam ki a hálóból, egy fehér atlétában, s a kedvenc – star wars figurás- alsónadrágomban, ami meghozta a kellő hangulatot mindennapjaimhoz.
A hűtőből kitúrtam magamnak némi maradék kaját, sajtot és vajkrémet, meg valami felvágott félét, amit aztán a pultra helyeztem. Egy tányérra kenyeret tettem, majd kést ragadva telepedtem meg a pult mögött, s komótos tempóban kezdtem falni a reggelimet.
Még mindig kótyagos voltam az előző estén bevitt sörmennyiségtől, s talán még a bőrömből is a komló párolgott. De legalább nyugodt volt a reggelem. Legalábbis erre számítottam, ugyanis meg mertem volna esküdni, hogy a srácok suliban vannak.
Ekkor azonban berobbant az ajtó, majd belépett a harsány Babette, s követte őt valami szőke csaj. Ezt azután vettem észre, amikor kómás fejemet felemeltem, s a vajkrémes kenyér helyett egy pillanatra a szőkét néztem.
Babette természetesen lelőhetetlenül mondta a magáét, kissé gyors volt szavajárása az én reggelemhez, s még kellett néhány másodperc, hogy felfogjam mondandója lényegét.
- Várj már, mi van? Valaki kiköltözött? – Azt hiszem, nem egészen voltam magamnál, s talán elszámoltam magam egyel, mikor nem vettem számításba az egyik üresen álló szobát. Babette azonban máris kiadta a legfontosabb instrukciókat, s ha akartam, se kerülhettem meg a nyakamba akasztott melót.
- Aha…csá. – Babette ahogy jött, úgy ment is, én meg maradtam a szöszivel, meg a behemót bőröndjével.
- Helló – Köszöntem, majd pillantásom végig futtattam a csajon, de azt követően valahogy jobban lekötött a reggeli vajkrémes szendvicsem, így a már megkent kenyérre szalámi szeleteket kezdtem felpakolni, miközben hallgattam a szöszi bemutatkozó dumáját.
Felhívására visszapillantottam felé, szemügyre vettem az említett bőröndöt, majd a csaj tekintetébe fúrtam barnáimat.
- Hát ez nagy szívás, mert Babette csak délután ér vissza…- Azt hiszem, ezzel egyértelművé tettem, hogy nincs kedvem a mai reggelen még egy csaj ügyes- bajos dolgaival foglalkoznom.
Ehelyett inkább nagyot haraptam a szendvicsemből, s jóízűen kezdtem majszolni a falatokat. Az új jövevényt persze a szemem sarkából figyeltem, s láttam is, hogyan próbálja megmozdítani a megmozdíthatatlant.
Kíváncsi voltam arra, hogy vajon mikor adja fel a csaj, s mikor kér meg újból, hogy segítsek, ő ehelyett azonban meglepő megjegyzéssel hívta fel a figyelmemet magára.
- Igen? Szerintem is, Star Warsos. Ismered? – Ha poénkodásnak szánta, ha nem, ő legalább észrevette ezt a különleges darabot, s ha még ismeri is a filmet, az máris egy plusz pont.
- A tiéd milyen? – Kíváncsian siklott pillantásom csípőtájékára, majd vissza a szemeire, végül leraktam tányéromra a szendvicset, s ledörgölve tenyereimről a morzsát, odaléptem a lányhoz.
- Olivier , na add azt a táskát, mert ha még este is itt fogsz vele dekkolni, akkor a csajok kikaparják a májamat. Babette elég veszélyes ilyen szempontból…- Jegyeztem meg, hisz az édes drága, amennyire cuki tudott lenni, olyan hamar tudott kibukni egy-egy dologtól, s olyankor aztán néhány percig csak tőle zengett a ház.
A bőröndöt megemelve, elindultam a kiadó szoba irányába, s közben magam is tapasztaltam, hogy bizony több mázsás súly lapulhat a lány holmijában.
- Mi a frászt hordozol magaddal, atomrakétát? – Gyanakodva ráncoltam a homlokomat, miközben felé pillantottam. A helyiség ajtajához érve benyitottam, s kitárva az ajtót, behelyeztem a lány bőröndjét a szobájába.
- Ez lenne a lak, az enyém a tiéd mögött van, vagy mellett, kinek hogy tetszik…Az ott Stacey szobája, az pedig Babetté. Az meg Roalfé, és az ott a másik srácé, de ő riktán van itt. Remélem, nincs semmilyen állatod, állatokat nem tartunk itt. A fürdőt a szobáddal szemben találod, az egyiket, a konyhát és a nappalit már láttad….hm, röviden ennyi. Kérdés? – Valamelyest, katonás rendben mutattam be neki a helyiségeket, de azt gondolom, minden fontos információt megosztottam a csajjal.
- Hogy találtad amúgy a szobát, Babette ismerőse vagy? Nem láttalak még eddig, tanulsz az egyetemen? Vagy dolgozol?- Nem tűnt ismerősnek a csaj, így próbáltam megtudni róla néhány információt. Első benyomásra tízből hetes volt, bár a hátsóját még nem sikerült szemügyre vennem. Mindenesetre egész jó bőr volt, aki megérne egy misét.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Pént. Okt. 20, 2017 7:53 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Mr. Starwarsosalsógatya akár egy lehetett volna azon megmerevedett bálna nemiszerv méretű hím egyedek közül, kiknek egynél többször volt bejárása az ágyamba, de valószínűleg röhögésbe fulladtam volna minden alkalommal, ha átszellemülve a helyébe képzelem magam, magamévá teszem gondolatait és fantazmagóriáinak egész sorát – noha egy férfi agyában turkálni nem túl szerencsés, ha csak nem vagyunk készek önként és dalolva lemondani a napi orgazmus-adagról. Hát könyörgöm! Vajon milyen képzettársításokkal élt kilövellés közben? Tüzelt? Lelkiszemei előtt szétrobbant az ellenfél bombázója? Sziszegett-e, felkurjantott-e diadalittasan a végeztével? Majd mint tárgyiasult eszközt, mi hozzásegítette győzelméhez, megdicsérte-e a női meztelenséget, mint legénységének legkiválóbb tagját? Előléptette? S kinevezés után játszhatott-e a legógyűjteménnyel? Talán extázis közeli állapotában is egy nehéz lőfegyver hangját utánozta, s beszámolt a tejútrendszerben uralkodó állapotokról. És narkotikus állapotban? Fantázia-gazdag napjain? Mivel ünnepelt? Csubakkának öltözve nyögött és morgott, hogy állatias örömben részesítse az előzőlegesen kutyául bepozícionált delikvenst?
Ez nekem sok volt. A röhögés fojtogatott, rázta némiképp meggörnyedt hátamat. Jókedvemet palástolván néhány másodperc erejére eltakartam tenyeremmel arcomat, s hogy ne kelljen elárulnom azon eszmefuttatást, mit előítéletként néhány másodperc alatt kreáltam, egy erős dörzsöléssel szedtem ráncba vonásaimat.
Ó, jézusom! Hátha elképzelem, amint bombázót imitálva tempót diktál meztelenül, menten elsírom magam a röhögéstől. Törvényszerű volt, hogy akkor tört rá az emberre a röhögőgörcs, mikor inkább sírnia kellett volna, de legalábbis kulturált viselkedést produkálni, hogy némi szimpátiát ébresszen újdonsült lakótársában, akinek nem egy olyan jellemzője volt, mit akár a későbbiek során igénybe is vehettem volna.
Na, nem! Nem a lábai között himbálózó, csillagközi romboló harcászati eszközre gondoltam, mellyel hosszas ostrom után elpusztíthatta volna az én távoli állomásomat. Sokkal inkább a táskáimnak esett volna jól fizikai törődése, míg lábaim visszereinek orvosi szaktudása.
De nem. Röhögnöm kellett.
S míg ő kettőt csámcsogott a szendvicsén, köhögésbe fojtottam jókedvemet. Az a fránya cigi hagyta kátrány csiklandozta hangszálaim membrán-testét.

Megemberelhettem volna magam. Komolyan. Bármilyen katasztrofális, tragikus pillanatot felidézve átszellemülhettem volna unalmasan normálissá és megszeppent újonccá, de az az alsónadrág!
Nem, nem röhögsz Ada!
De azért szóvá tettem. De még mennyire, hogy szóvá tettem! S csak remélni mertem, hogy együtt nevet majd velem, s megosztja az infót, hogy ezt ajándékba kapta valamelyik haverjától, s mivel ellenséges volt vele a mosógép a múlthéten, ez volt az egyetlen, mit még a higiéniai szabályoknak megfelelően magára mert húzni.  De neeeeem. Tök komoly volt.

– Van olyan ember a földön, aki nem ismeri? Ne viccelj… – nem gyűjthettem negatív pontokat. Ha ő ezt ennyire komálta… kész voltam csillagokat lehazudni az égről. Ada, nem röhög! – Ta-ta…ta-ta-ta…-ta-ta…tatata…ta-ta….tatatata… – a bennrekedt jókedvű levegőt inkább arra használtam, hogy eldúdoljam a filmekhez tartozó főcímdalt, s talán belőle is kicsaljak egy rokonszenves mosolyt. A filmekben is legalább eddig a részig eljutottam.

– Ó, hát az enyém feleennyire sem menő – biccentettem az övé irányába. Volt egyáltalán rajtam fehérnemű, vagy miközben anyámmal vitáztam, sietségemben kimaradt? – Így aztán nem is tenném közszemlére. Nem éppen egy Leia hercegnő aranybikinije.
Ez az ember nagyon beteg volt. Hét pontos zárat rakatok az ajtómra.
Feltéve, hogy van ajtóm.

Ahogy Olivier elemelte a földről a ruhákkal megtömött bőröndöt, magam is kerestem egyet, mely az én testi teherbírásommal arányban volt, s kíváncsias siettem utána, hogy felfedezzem saját szobámat. A tudat, hogy távol leszek az otthoni helyzettől, megnyugtatott, de hogy Mr. Starwarsosalsógatya is a lakótársam lesz… hát nem is tudom.
Egy biztos. A világos szoba minden bájával eleget tett igényeimnek, addig a percig, hogy nem derült ki, hogy Olivier ahelyett, hogy öt helyiséggel arrébb lakna, pont a szomszédban tanyázik majd.
– Jobban tetszik a mellett kifejezés. Kevesebb kétértelműségre ad okot – jegyeztem meg félvállról, miközben elégedetten lehuppantam az ágy szélére. – Igen, Babette-tel anno együtt jártunk jégtáncra. Aztán az egyetemen futottunk össze, és ő jegyezte meg, hogy új lakótársat kerestek. Valójában itt lakok a városban, de nem éppen szerencsés egyetemistaként együtt lakni a szülőkkel. Nekik sem szívderítő látvány az egy szem kicsi lányukat ittasan látni. És mivel korán kelőek, még sosem volt olyan mázlim, hogy időben ki tudjam terelni a múlt este kalandját.
Miért hazudtam? Miért tűnt könnyebbnek egy orbitális hazugsággal előállni? Miért nem vallottam a nővéremről? Miért nem a valóságnak megfelelően adtam elő helyzetemet? S miért akartam elhitetni vele, hogy a szüleim szeretnek és aggódnak értem? Neki nem mindegy lett volna, hogy milyen helyről érkeztem? Talán ez rólam szólt. Nekem esett jobban erről beszélni.
– Áh, még nem dolgozok. Huszonegy vagyok… anyámék fizetik az egyetemet, meg az albérletet is. Volt két passzív félévem, azért nem fordultam meg mostanában a fősulin. Pszichológiát hallgatok. Ha jól tudom, te meg orvosnak készülsz.
Vajon minden orvosnak ennyire elfajzott volt az érdeklődési köre? dr. Darth Vader minden esetre furcsa lény volt, s ezen a kidolgozott izmos vállai egyelőre nem segítettek.

– Milyen szabályok vannak még az albérletben azon kívül, hogy nem hozhatok fel állatot? – nyílt titok volt, akár csak az ő éjszakai járőrözése, hogy nem kívántam minden éjszakámat egyedül tölteni. Miután levetett bőrkabátomat az ágy végébe hajítottam, feljebb mászva az ágyon, heves, rugózó mozdulatokat imitáltam. Elbillentem jobbra-balra, előre-hátra, s minél keményebben igyekeztem meggyötörni az ágy keretét, hogy még most számba vehessem annak lehetőségét, hogy zavarni fogom a szomszéd Oliviert hajnali lepedőakrobatikámmal.
Átmászva a széles ágyon, meggyűrtem a fedőtakarót, s a párnák akkurátus sorát is szétziháltam, de ennél sokkal jobban érdekelt az ablakomból nyíló kilátás. Így azonnal felcsaptam a kétszárnyú nyílászárót, s ahelyett, hogy a távolba néztem volna, elpillantottam a ház fala mentén mind két irányba. Némiképp ki is lógtam, ahogy a párkányra könyököltem, így odabent már csak deréktól lefelé voltam jelen. Legalábbis pár percig.
– Csúcs, egész nagy teraszotok van. Gondolom gyakran csináltok házibulit… minden adott hozzá. Egyébként visszatérve a táskámra… van benne egy xbox, amitől nehéz lehet. Nem akarsz segíteni összeszerelni később?
Miután ismét visszabújtam a szoba légterébe, csípőmmel az ablak peremének támaszkodtam, s onnan fixíroztam a Csillagromboló kapitányát. Azt a kócot a feje tetején… anyám!
Megmosolyogtatott.
A kintről beáramló szabadság leheletében némiképp megborzongtam, hiszen a nagy izgés-mozgás közben szinte teljesen lecsúszott vállamról a lenge anyagú kardigán.



A hozzászólást Ada Sicard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:54 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Pént. Okt. 20, 2017 10:32 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Pedig elhiheted, hogy nagyon sokan vannak, akiknek még csak gőzük sincs erről a világról, amit zseniálisan kidolgoztak. Tengernyi fantázia van benne, sokkal jobb, mint a Gyűrűk ura..- Jegyeztem meg, s bár azt a történetet sem vetettem meg, a tündék világánál mégis sokkal jobban vonzott a Galaktikus Köztársaság.
Hallva a lány által dúdolt, már jól ismert dallamot, némi mosoly futott az arcomra, bár a ritmusban volt némi kivetni való, de azért még így is felismerhető volt.
- Majdnem jó, de ezt inkább ne dúdold többször, ha lehet – Fűztem hozzá produkciójához, amivel egy fél ponttal máris feljebb küzdötte magát azon a bizonyos skálán.
Pillantását fürkészve, kíváncsi lettem volna arra, hogy vajon a karaktereket, és a történetet is ismeri-e, netán látta-e már az összes filmet, de nem akartam azonnal letámadni, hogy megijedjen a fanatizmusomtól.
Végül is, volt időnk még arra, hogy összeismerkedjünk, s ha kiderül, hogy a csaj valóban szereti a sci-fi-t, akkor végre lesz a társaságból egy ember, akivel nem csak részegen érzem majd jól magam.
- Nocsak, azért megnézném… - Ez kihagyhatatlan volt, akár csak az a szemtelen mosoly, ami felütötte fejét a szám sarkában. Nem tehettem arról, hogy kora reggel is intenzíven élt a fantáziám, s bár nem voltam egy csak szex és más semmi gondolatoktól zsibongó alkat, néha azért megfordult egy, s más még az én fejemben is.
- Na, azt ne is említsd..egy olyan szettben tutira menőnek számítanál. Most kíváncsivá tettél…biztos nem aranyozott? –Kíváncsian vontam fel egyik szemöldökömet, miközben őt fixíroztam. Nem voltam perverz – annyira – így a lány is érezhette, hogy csak viccelődöm, s nem kell attól tartania, hogy egy óvatlan pillanatban majd rámászom.

A szoba bemutatásával igyekeztem beavatni őt a legfontosabb tudnivalókba, s egyelőre nem is vezettem körbe, hisz a szoba ajtajából is tökéletes kilátás nyílt a környező terekre. Jól kivehető volt minden szobaajtó, a fürdő éppen nyitva állt, így tényleg mindent sikerült néhány másodperc alatt megmutatnom.
- Kétértelműségre, miért is? – Megint csak feljebb szökött az egyik szemöldököm, miközben hallgattam a lányt, s nem tudtam, hogy mosolyogjak-e, amiért kétértelműsége gyengéd pajzánságra hajaz, avagy tartsam meg inkább magamban a gondolatokat.
Végül inkább megtartottam.

Vállammal az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy a lány körbejárja a szobát, s szemügyre veszi a birtokába került helyiséget. S miközben én lopva végig futtattam pillantásomat az alkatán, ő addig elmesélt nekem néhány dolgot magáról, amivel máris több információ volt a birtokomban, s ezzel már meg is alapozta a beszélgetés fonalát.
- Hm, tehát bulizós vagy és hajnalban jársz haza…belefér, mi is ilyenek vagyunk, kivéve, amikor vizsgaidőszak van. Olyankor én nem szívesen mozdulok ki, nálunk elég kemények a vizsgák. Egy pillanatra elgondolkodtam, s eszembe jutott, hogy hamarosan már tanulhatok is ezerrel, ha véget érnek a zh-k, s jönnek a szóbelik, akkor pedig majd még többet.
- Szóval akkor már ismered Babettet. Említette nekünk, hogy talán az egyik ismerőse ideköltözne, de aztán pár hétig nem volt ezzel kapcsolatban semmi, most meg kicsit meglepődtem reggel. De sebaj, végül is, hely az van. – Igazából nem zavart, hogy egy emberrel többen lettünk, hisz már korábban is voltunk ennyien. Csak az előző csajjal gázok voltak, sosem fizetett rendesen, mindig balhé volt miatta, és rontotta a levegőt. Reméltem, hogy ezzel a lánnyal nem lesznek ilyen problémák, s ha Babette már ismerte, akkor csak tudta azt, hogy kit is hoz be a mi kis közösségünkbe.

- Ja, okés ez így tök jó. Király, hogy te is tanulsz. Az előző lány már dolgozott, egész más volt az életvitele, mint a miénk. – Csupán ennyit árultam el a szoba korábbi tulajdonosáról, több részletbe nem mentem bele, untatni sem akartam őt, meg amúgy sem voltam egy pletykálkodó fajta. Babette talán már úgy is mesélt neki, s ha nem, akkor legalább lesz témája a csajokkal.

- Aha, orvosira járok, végzős vagyok. Téged mi vezérelt a pszichológiára? Egyébként jó választás, engem is érdekel a pszichológia. – Nem tagadom, hallva hogy végre nem egy divatmaca lett az új lakó, hanem egy látszólag értelmes lány, aki komoly szakmát is tanul, máris elnyerte a szimpátiámat. Bár, egyelőre még nem szavaztam felé bizalmat, hisz hosszú távon ismerszik meg az ember, s volt bennem némi kétség még szőkeségével kapcsolatban.

- Na látod ez egy nagyon jó kérdés. Egyrészt van egy takarítási rendünk, minden héten más takarít, kivéve a saját szobádat, azt saját magadnak kell rendben tartanod. A fürdőszobára elég háklisak vagyunk, azt nem árt rendben tartani, mondjuk ugyanez a helyzet a konyhával is. Idegeneket lehet felhozni, csak ne csapjatok túl nagy zajt és ne hangoztassátok a főbérlőnek. Hm, azt hiszem, ennyi a szabály. Ja igen, időben kell fizetni, mert ebből már voltak problémák. – Jegyeztem meg, de ennél többet nem is kívántam mondani. Úgyis biztos voltam abban, hogy az örökösen fecsegő Babette már jó néhány dologról felvilágosította őt.
Pillantásom ismét megakadt az új csajon, s meglepetten figyeltem, ahogy az ágyon helyet foglalva, mindenféle módon igyekszik kipróbálni vadonatúj fekhelyét.
- Látom, szeretsz rugózni…ne aggódj, stabil az ágy, elég strapabíró. – Jegyeztem meg egy piszkos vigyorral, hisz nem voltam hülye, hamar leesett, hogy miért vizsgálódik ennyire a szőkeség.
- A falak viszont nem szigetelnek elég jól, szerintem kihagyták belőle az anyagot. Ha nagyon ordibálsz, hangosan hallgatod a zenét és egyéb ilyen rugózó mozdulatok…azt egészen biztosan át fogjuk hallani. – Diszkréten céloztam arra, hogy ne igen élje bele magát fergeteges hancúrokba, ha csak nem akarja nyilvánosságra hozni magánéletét a lakótársai előtt.
- Aha…. – Míg a lány felfedezte a külső környezetet, s az ablakból lógva nézelődött, addig én is szemügyre vehettem hátsóját. - …tényleg csúcs.

- Hm, szoktunk házibulikat tartani, de ez nem olyan jellemző, inkább elmegyünk itthonról, ha lehet. Van néhány kedvenc szórakozóhelyünk itt a közelben. Ez a környék eléggé nyüzsög éjszaka, mindig találunk valami kikapcsolódási lehetőséget. – Figyelmemet nem kerülte el a válláról lejjebb csúszott darab, ahogy az sem, hogy topja alól kikandikált a melltartó pántja. Jobban szemügyre véve a csajt, a nyolcast is megkaphatta, amin még a szöszisége is dobott.

- Xbox? Neked? – Nevetve ráztam meg fejemet, hitetlenül pillantottam a lányra, akiből első látásra egy tetoválóművészt, egy sztriptíztáncost, vagy egy plázacicát néztem volna ki. Azt viszont nem gondoltam, hogy ismeri az xbox fogalmát, sőt, még van is egy sajátja.

- De, lehet…segíthetek majd összerakni, csak most dolgom van. Pakolj ki, meg amit akarsz, most már otthon vagy. – Ellökve magamat a szobaajtajából, visszasétáltam a saját lakrészembe, miközben ásítottam még egy nagyot, s próbáltam feldolgozni a reggel viharos eseményeit.

Pechemre egy legódarab beleállt a talpamba, így újdonsült szomszédom hallhatta a szobámból káradó, bosszús dünnyögésemet.
- Rohadt életbe..miért kellett ezt a földhöz vágni. – Sóhajtva markoltam fel a törött elemeket, s telepedtem velük az íróasztalomhoz, hogy még fennmaradó szabadidőmben összeállítsam újra a Csillagrombolót.
Ophelie csúnyán tönkre tette hosszas órák munkáját, hirtelen nem is tudtam, hogy melyik elemnek álljak neki, így találomra, s emlékezetből próbáltam kijavítani a hibákat.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Pént. Okt. 20, 2017 2:29 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Sosem gondoltam úgy az előttem álló tíz éves pszichológiai képzésre, mint komoly, a jövőmhöz szorosan hozzákapcsolódó kontextusra, kongruens szakmára. Felvételiztem, valamilyen orbitális baleset útján felvételt „nyeltem”, s azóta csak nap-nap után járok be az egyetemi előadásokra és szemináriumokra tétek, álmok, tervek nélkül. Nem, mintha ezen a világon bármi más lett volna, ami megfelelően simulékonyan illett volna a tervezetlen jövőm idomaihoz, mégis gyakorta tört rám az idegen lét érzete, hogy nem a megfelelő helyre pozícionáltam önmagam.  Tulajdonképpen a fizikai munka derogált a családomnak, s egyszer az anyám azt mondta, hogyha a testemmel kívánok pénzt keresni, akkor legalább szexmunkás legyek, mert abból kellőképpen meggazdagodhatok. A pályaválasztás előtt anélkül találtam meg az egyetlen motivációmat, hogy tanácsadóhoz fordultam volna. Hiszen minden, amiért a bölcsész szak ezen területén esett választásom, az önmagam keresése volt, a családommal való kapcsolatomra való megoldás keresés egy hatásos eszköze. Meg akartam érteni önmagam, majd pedig a körülöttem lévőket. Meg akartam érteni, hogy miképp lehetséges, hogy egy szülő ne hasonló érzéseket tápláljon gyermekei iránt. Meg akartam érteni, hogy mi tett engem gyűlöltté, mi a nővéremet kiváltságossá. Mitől lettem akadály a plusz egy külső fő impressziójával. De ezen kívül?

Őrült vehemenciával kerestem-kutattam a megfelelő választ Olivier kérdésére. Most nem volt humorom az alsónadrágjára gondolni, mert a mélyreható, személyes indíttatású kérdésével szétzilálta eddigi gondtalanságomat. Hiszen hazudnom kellett neki. Nem volt a világon olyan ember, kiben kellően megbíztam volna, kihez szívesen mentem volna problémáimmal. Sem régóta ismert, sem újonnan berobbanó félig ismeretlen.
El sem tudtam képzelni, hogy Oliviernek megnyílhatok.
– Az édesanyám pszichológus. Tetszett a munkája.
Szemrebbenés nélkül hazudtam a fiatal férfi kérdésére. Kezdett összeállni illuzionált családi hátterem. Gazdag család egyetlen leánygyermeke, kinek az anyja pszichológus. Kezdtem megundorodni ettől a beszélgetéstől. Noha kívülről csak néhány másodpercig engedtem az érzelmi hullám nyomásának, majd egy könnyed simítással lemeztelenedett felkaromon, lesöpörtem magamról súlyát a momentumnak, belül megviselt, hogy nekem tudnom kellett az igazságot.
– Te milyen orvos leszel? Ebben a Star warsos szerelésben szerintem a gyerekek között simán helyt állnál. Szót értenél velük… – erőszakosan eltereltem magamról a szót, hogy arcomat újra mosoly virágozza fel. – Te lennél a Jedi mester, aki a távoli csillagról érkezett, hogy varázsgyógyszert adjon nekik.

Visszahelyezve súlypontomat a matrac közepére, megbizonyosodhattam róla, hogy az ágy állapota kifogástalan volt.
– Szólhattál volna, hogy ne strapáljam magam az empirikus tapasztalatgyűjtéssel, mert te már feküdtél az albérlet összes ágyában… – vontam fel szemöldökömet a megjegyzés végén, mintha csak pontként használnám zárásnak. Hiszen, ha ő megengedte magának érkezésem óta a kirívó stílust, nekem sem kellett rejtegetnem csípős nyelvemet, s szabadon köszörülhettem rajta azt.
– Akarod mondani, te leszel az egyetlen, aki hallani fogja… ahogy néztem a helyiségek elrendezését, ez a fal a te szobáddal közös. Tehát te leszel az maximum, akinél kiverhetem a magas c-vel a biztosítékot. De nyugi. Vigyázok a hallásodra. Igyekszek vigyázni…
A csipkelődést követően ismét a pakolásra koncentráltam.
A földre helyezett táskát komikus mozdulatokkal sikerült beljebb ráncigálnom, hogy a kitárt ajtajú szekrény elé kerüljön, s könnyebb legyen behajtogatnom a ruhadarabokat a polcokra. Csomagjaim mellé térdelve hallgattam tovább Olivier szavait.
– Ez nem túl sok szabály, megjegyzem. Takarítok két hónaponta egyszer. Nem hagyom szét a hajszálaimat a fürdőszobában, nem kenem össze rúzzsal a tükröt, és elmosogatok magam után, ha főztem. Ja és időben fizetek, minden szociális életemről pedig hallgatok a főbérlő előtt. Értettem – mint katona felsőbb tisztje előtt, úgy szalutáltam ülő helyzetembe némi szórakozottságot belecsempészve a szigorú testtartásba.

– Menj csak. Kösz a segítséget, Olivier!
Már eltűnt a szobaajtóból, mikor még hálásan utána kiabáltam.
Tekintve, hogy elfoglaltsága volt, nem gondoltam, hogy még visszajöhet, így bátrán merítettem ki a táska oldalából fehérneműimet, hogy azokat tegyem elsőként a fiók mélyére. Megtalálva kedvenc laza felsőmet a rengeteg női holmi között, ellenállhatatlan vágyat éreztem annak lecserélésére. Arra még volt időm, hogy megváljak a pántos toptól, de az felöltözést aggodalmasan odáztam el, amint fájdalmas ordítás rázta meg a csendet. Olivier szobája zengett.
A fiatal férfi sérülésétől félve szeltem át a két szoba közötti távolságot, kezemben a pamut felsővel. Mellkasomat csupán a fehér melltartó takarta, így óvatosan hajoltam be az ajtókeret mellett, hogy pillantásommal megkeressem Oliviert.
– Hé, jól vagy? Megsérültél? Csak mert a szívbajt hoztad rám…
Nagy baja nem lehetett, hiszen egészségesnek tűnt, amint felemelt a földről egy játéktárgyat. Tulajdonképpen az egész szobája tele volt játékgyűjteményekkel. Star wars poszterekkel… és ha elég jól láttam távolra, már pedig ezen képességem átlagfelettinek volt mondható, akkor a kezében éppen valami galaktikus űrsiklót tartott. Nem akartam észrevenni a sorozat alapján mintázott törölközőt, de az összegyűrt ágynemű felett is el akartam siklani. Azonban nem ment.
Többé már nem tudtam tagadni jókedvemet, így hangosan felnevettem, amint egészében megjelent előttem a fanatikus szobája, közepén Mr. Starwarsosalsógatyával. Eszméletlen látványt nyújtott a helyiség, tudva, hogy egy felnőtt emberről beszéltünk.
– Ez most tök komoly? Itt minden a sorozatból van? Milyen Star Warsos tárgyaid vannak még? Ez kész… az ott egy bögre… toll…
Valahol félúton megfeledkeztem felsőtestemet hiányosan takaró textilről, s egyre beljebb lépdeltem a srác birodalmában. Nem hívott, de nem is kellett. Totálisan elvarázsolt a legóból felépített univerzum a szekrény tetején, lábaim maguktól vittek egyre előrébb. Nem tudtam parancsolni a kíváncsiságomnak, így őrjöngve a jókedvtől, felemeltem egy gondosan összeépített szerelvényt.
– Komolyan ilyenekkel játszol? Baromi jó… tényleg. Én meg azt hittem, hogy őrült tudósként befőttes üvegbe zárt szervek sorakoznak a polcaidon. De ez… sokkal jobb.
A játékok között válogatva, néhány figura is szemet szúrt. Csubakkának nem tudtam ellenállni. Kézbe kellett vennem, megnézni alaposabban. Lehet, hogy ettől akart megóvni Babette?


A hozzászólást Ada Sicard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:55 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Pént. Okt. 20, 2017 6:20 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Komolyan? Akkor üdv a klubban – Egy mosollyal értékeltem a válaszát, noha ő még talán nem sejthette, mire is gondolok. Hozzám hasonlóan, ő is a szülei nyomdokába lépett, és talán őt is hasonló értékek vezérelték, mint engem annak idején, amikor a szakmát választottam.
S bár lehettem volna bármi más, közgazdász, jogász, asztronauta, de akár még kémikus is, már gyermekkoromtól vonzott az a világ, amibe belecsöppentem.
Néhány kósza másodperc erejéig eszembe jutottak pillanatképek, amikor anyám karján ülve meglátogattuk apámat a neurológián, s míg ők beszélgettek, addig játszhattam az asztalán díszként funkcionáló, rétegekként szétszedhető, műanyag koponyával.
Már akkor lenyűgözött az orvosok világa, a különféle műszerek, a csontokról készült röntgenfelvételek, s a színes fejfedők kavalkádja. Talán Adának is valami hasonló élmény kapcsán vált követendő példává az édesanyja szakmája.
- Nekem anyám és apám is orvos, sőt a nagyapám is orvos volt, szóval eléggé egyértelmű volt ez a pálya. Ebben nőttem fel, érdekelt is egyébként mindig, jó dolognak tartom, hasznosnak és ez valami olyasmi, amiben még mindig van felfedezendő újdonság. Jó lenne egyszer valami nagy lépést megtenni, és gyógyírt találni komolyabb problémákra…- Egy pillanatra, mintha hangosan gondolkodtam volna, megjelenítettem a lány előtt legfőbb vágyaimat jövendő karrierem kapcsán.
- Ó hogyne, jedi mester…hát nem is tudom. – Nevetve ráztam meg a fejemet. - Lehet a gyermekorvoslás sem lenne egy utolsó eshetőség, de talán valami más lesz a választásom. Igazából még nem tudom, az anyám kardiológus, apám meg neurológus. A nagyapám belgyógyász volt, szóval, ha ilyen formában nézem a listát, akkor talán valami újat kéne hoznom a családba, mondjuk ortopéd szakorvos, vagy nőgyógyász…nem döntöttem még. – Egy kellemes mosoly futott végig az ajkaimon, fura, de a többiek sosem kérdezték tőlem azt, hogy mégis mi akarnék lenni. A haverság, a bulizások mellett nem sok dolgot vitattunk meg egymással. Néha egy-egy vizsga végeredményét, és nagyjából ennyi. Érdekes, kezdtem úgy érezni, hogy személyiségében kissé hasonló hozzám ez a lány.
- Ez nem teljes igazság, mindegyikben nem… - Sejtelmesen válaszoltam csak a lány megjegyzésére, nem igazán akartam kiteregetni előtte azonnal a magánéletemet, vagy azt, hogy kivel milyen volt a kapcsolatom az albérlet falain belül.
- Babette pletykált, igaz? – Gyanúsan emeltem meg a szemöldökömet, s szinte biztos voltam abban, hogy Baby nem csak kettőnk sztoriját oszthatta meg a lánnyal, de talán még egyéb szaftos részletekbe is beavatta őt.
- Nem kell neki mindent elhinni, az állításával ellentétben nem húzok meg minden nőnemű albérlőt. – Ezt mindenképp ki akartam hangsúlyozni, hogy nehogy valami rosszat feltételezzen rólam, esetleg azt higgye, hogy ő lesz a következő áldozatom. Nem akartam, hogy azt gondolja, nekem teljesen mindegy, ki az, csak legyen valaki. Az, hogy az albérlet lakói közül két lánnyal is volt közelebbi kapcsolatom, nem függött össze a ténnyel, hogy egymás lakótársai voltunk. Pusztán a körülmények alakították helyzetünket.
- Akarom mondani igen, hozzám hallatszik át a legjobban…- Nem folytattam, remélem vette a célzásomat, bár ha úgy vesszük, ez kölcsönös volt, s mostantól nekem is figyelnem kellett arra, hogyan is viselkedem a vendégeimmel, mikor idehaza csendesen szunyókál a szőke jövevény.
- Helyes, ezt örömmel hallom. – Látszólag a lány mindent megértett, s erről tanúbizonyságot is tett azzal, hogy megismételte előttem a hallottakat.
- Jól van, szuper. Akkor jó csomagolást! – Intettem neki még egyet az ajtóból, s azután caplattam vissza a szobámba, ahol bizony elszenvedtem azt az átkozott balesetet. Sokan talán nem is tudják, miféle fájdalmat képes okozni néhány legódarab. De aki már lépdelt salakon, az tudhatja, hogy a legó még annál is sokkal rosszabb, hisz a kemény, apró részecskék bele állhatnak az ember bőrébe, s ha nem vigyázunk, komoly fájdalmakat is okozhatnak.
Velem is megtörtént, az első darabot követte a második, mely úgy beleállt a talpamba, hogy aztán bosszankodva telepedhettem le az ágyam szélére, hogy kiműtsem a talpamba ékelődött darabot.
- Aha… - Fejemet a váratlanul érkező lány felé fordítottam, s meglepetten tapasztaltam, hogy milyen lengén – felső nélkül – sétált be a szobámba. Mindenre számítottam, de arra éppen nem, hogy már az első délelőtt alkalmával bemutatjuk egymásnak fehérnemű kollekciónkat.
- Csak beleléptem ebbe a darabba, és baromira fáj….vigyázz, mezítláb ez életveszély. Mindig ügyelek erre, de nem lehet ezt elkerülni , ha…van aki a földhöz vágja a szettedet. – Bosszankodva meséltem el csak részleteiben a történteket, nem utalva arra, hogy ki volt az, aki képes volt összetörni a legómat.
- Azért olyan nagy szívbaj nem lehet, ha ilyen ruciban mászkálsz…de most csalódást okoztál. Semmi mintázat, semmi arany? Ez fehér…- Utaltam melltartójának a színére, s azért némi vigyor felsejlett az arcomon.
- Vigyázz, abba bele ne rúgj – Mielőtt még tovább trappolt volna, megelőzve a további károkat felpattantam az ágyamról, s odalépve, felemeltem a földről az űrsiklót, mely talán a legkevésbé sérült meg a korábbi hisztérika támadásától.
- Mi vicces? – Pillantásom a lány íriszeire talált, s észrevettem, hogy hirtelen hatalmas nevetés tört ki belőle. Erre mondjuk nem számítottam, s kissé rosszallóan ráncoltam a homlokomat, látva hogy neki mennyire mókás ez a helyzet.
- Igen, minden onnan van…szinte minden. Bár azért nem mindig ilyen a szoba. Az ágyneműt én is gyerekesnek találom, csak azt ajándékba kaptam… - Jegyeztem meg, miközben a kezemben tartott űrsiklót az íróasztalomra helyeztem, s újra a lány tekintetét kerestem.
- A látszat ellenére teljesen normális vagyok, oké? Ez a rajongás még a gyerekkoromból ered, akkor ragadott magával ez az egész…és tetszik, nincs ebben semmi. – Nem mintha magyarázkodnom kellett volna, de úgy éreztem, hogy ezt ki kell mondanom. Nem szerettem, ha előítélettel voltak irántam, s a szenvedélyem irányában, úgy hogy nem is ismertek. Igaz, mondhattak rám sok mindent, de ebben tényleg nem volt semmi ártalmas. Talán még élt bennem némi gyermeki lény, ezt leszámítva, teljesen normális voltam.
- Tudod, nem mindegyiket én vettem. Csak szinte mindenki tudja rólam, hogy imádom, így lassan már mindenem Star Warsos. De amit kimondottan sajátomnak tartok, az a legókészlet. – Mondandómat befejezve az ablakhoz sétáltam, hogy kitárva azt, egy kis friss levegőt engedjek a helyiségbe. Megfordulva azonban azt kellett látnom, hogy Ada a még épp, és sértetlen bázisomat tartotta a kezében.
- Ne, azt tedd le, az tabu! – Szólítottam fel, és odasietve hozzá, óvatosan vettem ki a kezéből a bázist, hogy azt visszaállítsam a kijelölt helyére.
- Ez nagyon aprólékos munkával készült és tele van kis figurákkal, amik egy rossz mozdulattól borulnak. És akkor le kell szedni a tetejét, és újra állítani az egészet…- Morcosan emeltem pillantásom kékjeire, miközben arcán őszinte kíváncsiságot és örömet véltem felfedezni.
- Nem, de nem is nagyon játszom velük, inkább csak gyűjtök. Jó ránézni… - Jegyeztem meg, s döbbenten néztem rá ismét, mikor elhagyták száját a dicsérő szavak.
- Tényleg tetszik? – Gyanakodva fürkésztem Ada tekintetét, hisz elég furcsa volt látnom, ahogy egy nőnemű ennyire begerjed a játékaimtól.
- Fura, mert eddig egyetlen csajnak sem tetszett…mindegyik azt mondta, hogy béna cuccok é hogy mennyire gáz. Szerinted nem az? – Most már egyre inkább érdekelt, hogy mi lesz Ada válasza, ekkor azonban a bejárati ajtó zörgése hallatszott, s nem sokkal később öblös léptek, melyek meg sem álltak a szobám ajtajáig.
- Csá Oli , figyelj már , nem tudnád kölcsön adni az ernyőd? Rohadtul szakad odakint, az a buzernyák busz meg nem jár. Szívás haver, nézd meg hogy szarrá áztam. – Roel az átázott pólóját lengette az ajtómban, nem örültem annak, hogy szanaszét csepegteti esővízzel a parkettámat.
- Odaadom, ha megvan még. Legutóbb Babette vitte el, várj… - Hátat fordítva lépdeltem a szekrényemhez, hogy feltúrjam az esernyő végett, közben Roel arcát a felhúzott pólójába törölte, s csak utána vette észre a szőkét.
- Héééé szia, téged ismerlek? – Mutatóujjával Adára bökött, miközben pillantásával végig stírölte a lányt. Sajnos nem volt jó az arcmemóriája, s mivel túl sok csaj járt hozzá, abban sem volt biztos, hogy ez a lány véletlenül nem-e járt már az ágyában.
- Nem is mondtad Vader kapitány, hogy új csajod van – Nevetve szólt be nekem, s közben tenyerét nyújtotta a szöszi felé.
- Roel vagyok…
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 21, 2017 9:06 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Felsőtestem meztelensége elenyésző jelentőséggel bírt ahhoz képest, hogy Olivier káromkodva szentségelt a hirtelen jelentkező fájdalma végett a szomszéd szobában. Szerettem a legrosszabbra gondolni látatlanban, s előre sokkal negatívabbat, pesszimistábbat, szenvedélyeimnek derogálót feltételezni, hogy édes lehessen a felocsúdás pillanata. Szerettem az érzést, amint adrenalin áradt szét testemben, majd a megnyugvás pillanatában szintje visszazuhant, s kábult józanságot hagyott hátra. Hiszen szerettem, ha valami fele olyan súlyos sem volt, mint aminek képzeletem világa lefestette.

– Ja, hogy csak legó… – már a szobája ajtajának küszöbét is átléptem, mikor kiderült, hogy a probléma még csak akkora mértéket sem öltött, hogy érdemes legyen az ereimben toporzékoló adrenalint megcsúszdáztatni. Vagy inkább azon srácnak péniszméretéhez kellett volna hasonlítanom, kit egy éjszakán át aláztam csilingelő nevetésemmel.  Megkönnyebbülten söpörtem ki arcomba hulló tejfehér loknijaimat, s csak azt követően ismertem rá a hiányosságra, miről a legósérülést szenvedett Olivier beszélt rettentő szenvedéllyel.
Nagyon-nagyon-nagyon rosszul kellett volna éreznem magam, amiért egy szál melltartóban álltam előtte. Ez valami elvárás volt. Meg amúgyis, mi az, hogy nem pirultam bele a jelenetbe fülig? Hát hogy merészeltem megőrizni arcom színét? Vagy nyugalmi állapotú, stabil pulzusszámomat? Kész gusztustalan, hogy nem kezdtem kapkodni, s megannyi zavarban lévő szerencsétlennek sorozatos pech-szériáját reprezentálni.
Más lányokkal ellentétben nem kérettem magam egy percig sem, hiszen az élet megtanított rá, hogyha valamire kétértelmű reakciót adok, s a másikban nincs elég motiváció, hogy masszívan eldönthesse, akar engem, akkor az ilyen lehetőségeket sorra elbukom. Lásd a szüleimet. Akarsz kislányom fagyit? Nem tudom, apa. Nem ismerem ezeket a színeket. Akkor ne egyél kislányom. S már tovább is álltunk a standtól. Nem várhattam a külvilágtól a megerősítést.

– Pont az jelenti a szívbajt, Legóharcos, hogy alulöltözve iderohantam, mint egy jó lakótárs, hogy megnézzem, vajon kitört-e a nyakad… – negédes mosollyal, s oldalra döntött fejjel viszonoztam pillantását, mivel testemen szerte kajtatott. Már ha ő rám nézett volna, s nem foglalja le a melltartóm. Vagy a mellem… áh nem. A melltartóm. – Te okoztál csalódást, Olivier. A férfiakat nem a melltartó érdekli, hanem, ami benne van.
S ha nem az útban lévő, feleslegesnek gondolt melltartómmal foglalkozott, akkor a földön heverő legójával. Nem akartam én félni Oliviertől, de valójában marhára ijesztő volt szembesülni a fanatizmusával. S min először jót nevettem, most kezdett csak igazán komollyá válni.
– Nyugi, nem fogom eltiporni a férfiasságodat – nemiszerv helyett most persze a gondosan összeépített űrsiklóra céloztam metaforikusan. Legalább úgy védte a játékdarabokat, mint önön férfiasságát.
Míg ő felkapta az értékes tárgyat, volt időm széthajtani a kezemben tartott kapucnis felsőt, hogy belebújjak. Őt lefoglalta a kezében tartott ritkaság, engem pedig a szemeim elé táruló látvány. Az elején még nevettem, de valójában egyre nagyobb tisztelet ébredt bennem Mr. Alsógatya irányába. Más női tangákat gyűjtött, használt óvszereket, szeretőinek levágott hajtincsét, ő legalább egy megmagyarázhatóbb fétis mellett kötelezte el magát.
A két héttel ezelőtti piacozásom során látott, neonszínben pompázó fallosz-esőkabát jutott eszembe, ami konkrétan jedi karddá alakította a férfiasságot. Világított a sötétben… és ki tudja, talán már ilyen vagy ehhez hasonló is leledzett a gyűjteményében. Nem mintha máris azt akartam volna látni, hogy milyen jedi karddal büszkélkedett. Inkább csak magamban mosolyogtam meg az emléket, miközben a szekrényhez szegődtem.
Elsőként végighordoztam tekintetem a kiállított tárgyakon, de később már nem tudtam türtőztetni magam. Az én mániám sorát tarkította a leküzdhetetlen vágy, hogy fontoskodva mindent megtapogassak, anyagát megismerve forgassam körbe, s így nyerjek részleteit illetően is több információt.

– Miért vagy ilyen rohadt hangulatromboló? Nem vagyok egy szeles egyén… semmit nem tettem tönkre, s a saját lábamban sem esek el… csak meg akartam nézni. De lehet már azzal is kárt teszek a legó-szentélyedben – szemeimet megforgatva léptem hátrébb a csábító polcrésztől. Természetesen nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt jártam. Szinte biztos voltam, hogy megvizsgálom majd a miniatürizált világot, ha a féltő gazdi távolabbra kerül.
Addig is felemelve kezeimet, elléptem mellőle, s csinálva egy hátraarcot, a poszterek világában mélyedtem el.
– Épp azt akartam mondani, hogy marha jó az egész. De nem is tudom…
Szánt szándékkal hallgattam el. Véleményem nem változott a helyiséget illetően, hiszen a srác kiérdemelte elismerésemet, amiért ennyire kitartó tudott lenni. Már most tiszteltem, amiért konkrét elképzelései voltak az életről. Én meg úgy éreztem magam, mint egy dagadt papagáj, aki tíz év fogság után repült ki a kalitkájából, s csak arra várt, hogy felzabálja egy macska.
Az én kilátásaim fele ennyire sem voltak pazarok. Szíven vágott, hogy mekkora ellentét húzódott közöttünk.
Még kettőt-hármat pördültem a szobában, majd tudva, hogy tilos bármihez is nyúlni, mert itt törékenyebb a berendezés, mint a Londoni Természettudományi Múzeumban, úgy döntöttem, hogy visszamegyek a szobámba, ahol talán semmit nem fogok összetörni.
Felhúzott orral, s zsebre tett kézzel sétáltam kifelé, csak éppen az ajtó nyílást foglalta el egy megtermett fekete srác.
Ó, jézusom, de jó pasi volt.
Ugye mindenki egyetért velem, hogy addig nem is voltál igazán egyetemista, míg nem feküdtél le egy fekete sráccal?
Nem hederített rám először sem ő, sem Olivier, a beszélgetés elvitte őket, nekem pedig csak annyi jutott osztályrészemül, hogy meghúzódjak az ajtó mellett, s ne zavarjak be. Aztán csak azon kaptam magam, hogy köpni-nyelni nem bírok az otromba feltételezéstől, így inkább elnevettem magam.
– Nem vagyok egy Leai hercegnő, szóval még véletlenül sem vagyok Vader kapitány esete. De annyi baj legyen… helyette én vagyok az új lány a szomszéd szobából. Név szerint Ada – illedelmesen nyújtottam felé bemutatkozásra kezemet, s vigyorogva figyeltem, amint tejfehér, kecses kézfejem elveszik a srác ujjai között.
– Így máris sokkal szimpatikusabb vagy, Ada…
Ez valami beteges fétis lehetett a részemről, mégsem szégyelltem szimpátiámat irányába. Szélesen vigyorogtam fel, majd lassan, de visszahúztam kézfejem, hogy azt is a másik mellé tűzzem üres farzsebembe.  
– Oliviertől már meghallgattam, hogy milyen szabályok vannak az albiban, neked valami egyéb kérésed?
Nem kellett sokáig gondolkodnia, hiszen másodperceken belül ihletgazdagságtól csillant fel mélybarna tekintete. Csupán jólneveltségében gondolkodást színlelt.
– Az én kérésem, hogy gyakran járj fehérneműben… vagy anélkül.
– Ó, wow… meglátom, mit tehetek.
Nevetnem kellett a srác rohamtempóján, s mivel sikerült némileg kibillentenie merész egyensúlyomból, beszívva alsó ajkam, szobám irányába pillantottam.
– Na, megvan, Oli?
– Ne keresd, ha nincs meg. Én is hoztam egyet. Mindjárt odaadom azt Roelnek.
Megnyerve magamnak a menekülési útvonalat, átsiettem saját szobámba, hogy táskám legmélyéről előhúzzam az emlegetett használati eszközt. Ez alatt a szomszéd szobában Roel hasonló férfi-vonzalmat érzett irányomba, így a felegyenesedő Oliverhez fordulva, tátogva, s kezeivel megformázva áramvonalas alakomat, pantomimezte el mondandóját. Még az sem zavarta, hogy mikor kiléptem a szobából az ernyővel, tökéletes rálátásom nyílt a srác szórakozott bemutatójára, melyben éppen azt imitálta, miképp tenne a magáévá.
– Lenyűgöző csípőmozgás, Roel… – elismerésem mellé az esernyőt is átnyújtottam, s ezzel sikerült némiképp kizökkentenem őt testi vágyak okozta illumináltságból.
– Áh, kösz… istennő vagy. Gyorsan átöltözök, aztán meg itt se vagyok. De este jövök… van egy jó üveg martinim. Megihatnánk hatan az érkezésed örömére, csajszi. De most… helósztok! – befordulva a folyosó végén, eltűnt szobájában, nekem pedig volt időm felmérni Olivier reakcióit.
– Nem is akarom tudni, miről folyt a diskurzus, amíg kerestem az ernyőt.
Elnevetve magam, persze azonnal lelepleztem perverz gondolatvilágomat.



A hozzászólást Ada Sicard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:55 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 21, 2017 2:36 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Nem kell gúnyolódni, én nem vagyok hangulatromboló, de ez nem egy tipi-tapi hely. Tudod említettem azokat a házi szabályokat, ez lemaradt. Tilos a legó-gyűjteményemhez hozzáérni…- Jelentőségteljesen fúrtam pillantásomat tekintetébe, majd folytattam.
- Az, amit az előbb a kezedben tartottál, nagyon sok ideig épült és nem örülnék annak, ha olyan sorsra jutna, mint ez itt…- Mutattam a korábban földről felemelt darabra, s kissé talán szúrós szemmel fürkésztem a lányt, aki valószínűleg még nem értette meg azt, hogy számomra mennyire fontosak ezek a dolgok. S végig pillantva rajta, határozottan olyan érzésem támadt, hogy neki nincsen efféle dolog az életében.

- Tessék? Mit nem? – Egyik szemöldökömet kíváncsian emeltem a magasba, vártam a folytatást, kíváncsivá tett megkezdett mondatával, de bármennyire is áhítoztam oly régóta már egy pozitív gondolatért, valahogy ez most sem jött össze.

Vajon tényleg tetszettek neki a cuccaim, ez a Star Wars-os őrület, vagy csak gúnyolódni próbált?

Gondolataimban két lehetséges válasz is felmerült ezzel kapcsolatban, de ahhoz még nem ismertem elég jól Adát, hogy tudjam, a gonoszkodók, vagy a lelkesek táborába tartozna. S mielőtt ezt még felmérhettem volna egy újabb kérdéssel, berobbant közénk Roel, aki félbeszakította komoly eszmefuttatásunkat.

Míg fél füllel hallottam, hogy ők ketten arról cseverésznek, miféle kapcsolatban áll velem a lány, az esernyőt hiába kutattam a szekrényem aljában. A nekem címzett becenévre csak megrándult a szemöldököm, s újfent szúrósan fúrtam pillantásomat a lány íriszeibe.
- Lehetnél, ezek csupán részletkérdések. Egy felmérés során megállapították, hogy a férfiak hatvan százaléka képzelt el már egy szenvedélyes éjszakát Leia hercegnővel. Egy olyan cucc még az én fantáziámat is beindítaná. – Jegyeztem meg gúnyos mosollyal, miközben kezet ráztam Roellel, akinek láthatóan bejött a szőke lány -mint minden női egyed, tudjátok, ő az, aki még a legyet is röptében- s máris elkezdte nyomatni neki a szokásos, csajozós dumáját.
- Várj, még itt megnézem…- Az íróasztalom legalsó fiókjában próbálkoztam, hátha ott lehet az a haszontalan ernyő, de mire felegyenesedtem, a Szőke már ki is iszkolt a szobából, nagy lelkesedéssel ajánlva fel saját vízlepergetőjét.
Roellel ekkor néztem össze, perverzen vigyorgott, s elkezdte mutogatni, hogy pontosan mi is tetszik neki a csajban, mire mosollyal bólintottam, s egyetértettem az általa kiemelt pozitívumokkal. Viszont mikor elkaptam Ada pillantását, arcomról lehervadt a mosoly és ismét citromba harapott fejjel ácsorogtam, még mindig alsónadrágban, még mindig kócosan.
- Csá haver! – Roelről köztudott volt, hogy kondizás után mindig hazaesett és legalább három-négy órán keresztül nyomta az ágyat, és aludt, mert állítása szerint szüksége volt ennyi pihenésre ahhoz, hogy tökéletes legyen a teste.
- Áh, csak hétköznapi dolgokról, mint hogy jó a melled, meg a segged, ilyesmik… - Egy vigyort is elengedtem a lány felé, hisz szerintem már nyílt titok volt az, miként elemeztük ki őt a lakótársammal. Pontosabban, Roel hogyan elemezte őt ki, hisz én szívesebben intéztem ezeket a dolgokat diszkréten, s általában az ilyen gondolatokat megtartottam magamnak.
- Szóval…- Hirtelen nem tudtam, hogyan is folytathatnánk a csillagrombolómmal kapcsolatos történetet, hisz Roel felbukkanása tényleg mindent félbeszakított, s valahogy már ez a téma sem volt aktuális.
Láthatóan Adát is lenyűgözte a fekete srác személyisége, s le mertem volna fogadni, hogy amikor távozott a srác a hálomból, akkor pontosan azért fordult utána, mint amiért mi srácok fordulunk meg a csajok után.
- …akkor ha nincs más kérdésed, én most..- Fejemmel a szobám felé biccentettem, jelezve hogy a továbbiakban egyedül kívánom tölteni az időmet, s ha a csajszi vette a lapot, akkor még egy kedves mosolyt is erőltettem az arcomra, majd visszavonultam a szobámba, s bezárva az ajtót, hanyatt dobtam magam az ágyamon.
Ezen a napon nem volt órám, csupán egy beadandót kellett volna megírnom, de ahhoz még elég lusta voltam, így felcsaptam a szemüvegemet, s a megkezdett olvasmányomat folytattam ott, ahol abba hagytam.
Közben persze nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mit akart mondani Ada, mielőtt megérkezett Roel, s megfordult a fejemben, hogy átsétáljak hozzá és kivesézzük a legófanatizmusomat, de végül nem mozdultam meg.
További három fejezetet végeztem ki a könyvemből, mire végül elszántam magam arra, hogy egy gyors zuhany után lecseréljem az alsómat, és normális holmit húzzak magamra.

A délután végére, miután már túl voltam a zuhanyozáson, és bő kétszáz oldalon, farmert ráncigáltam magamra, zoknit húztam – sötétkéket – pólót rángattam magamra – led zeppelineset – a hajamba túrtam, s magamon feledve a szemüvegemet, korgó gyomrom éhségét követve, célba vettem a konyhát, hogy összeüssek valami speckó vacsit, mire a többiek hazaérnek.

Legnagyobb meglepetésemre azonban, a konyhába érve megpillantottam a Szöszkét, aki a pult mögött vagdosta apró csíkokra a csirkét, miközben a zöldségeimet már felvagdosta egy edénybe. Gyanúsan hasonlított a dolog arra, amit magam is terveztem, ellenben nem gondoltam azt, hogy valaki majd lenyúlja az ötletem.
- Öhm, te mit főzöl? Azok az én zöldségeim, nem? – Nem akartam már az első napon összetűzést a csajjal, de hát nem szerettem, ha valaki hozzányúlt az én kajámhoz. Hisz ki más vett volna rajtam kívül szarvasgombát és brokkolit?
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 21, 2017 5:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Párizsban születtem, itt éltem le a fél életemet, mégsem ismertem ki magam a környéken, ráadásul hiába akartam útbaigazítást kérni egy utcán járó idős pártól, azok földönkívüli akcentussal beszélték a franciát. A csattanó persze az: érti, kedves? – volt az elhadart útbaigazítást követően, melyre megkönnyebbülten csípőből vágtam rá a határozott igent. Csak távozásukat követően ébredtem rá, hogy nem jutottam előrébb a mai vacsora alapanyagainak begyűjtéséhez.

A nehezített kommunikációt végül a telefonomhoz csatlakoztatott internetkapcsolat váltotta ki, s a google maps gondoskodott róla, hogy újdonsült lakótársaim ne maradjanak vacsora nélkül. Az én hangosan korgó gyomromnak már akár a hitvány pórias szendvics is megtette volna egy bögre teával, de ma kivételesen, mikor még nem fárasztottak le az előadások, szándékomban állt elkápráztatni lakótársaimat az elmúlt években elsajátított főzőtudományommal.
Mivel az anyám általában nem nekem kedveskedett főztjével, hanem idősebbik lányának, kit már huszonhat éve temetett, s ezért mindennap az ő kívánalma szerint készült utolsó közös vacsorát tette tányéron elénk, így kénytelen voltam megtanulni néhány fogást, hogy saját szám íze szerint étkezhessek jobb napjain. Már, amikor volt egyáltalán kedvem bármit is bevinni a szervezetembe.

A mai képzeletbeli menükártyámra két fogást vezettem fel: brokkoli krémleves bazsalikommal és pirított fenyőmaggal, valamint szarvasgombapesztós sült csirkemell karalábéraguval. A vacsorához kísérőnek a fehér száraz francia borra, a Le Moulinra esett választásom, melyből a tervezett egy helyett végül kettőt fizettem, mert a Közép-Loire borvidékéről származó chenin blanc egyetlen üvege kevés lett volna, hogy a lakótársaimnak is jusson poharába, s ne hörpintsem fel főzés közben én magam egyenesen az üvegből.

A megpakolt bevásárló szatyrok terhe alatt remegtek karjaim, mire felértem az albérletbe. A konyha változatlanul üres volt, a lakásban csend honolt, s Olivier szobájának ajtaja kitartó elutasítással pihent tokjában. Mivel azt feltételeztem, hogy alszik, lábujjhegyen jártam a helyiségekben, s óvakodtam a legapróbb neszeknek elkövetésétől is. A Linkin Park albumát is éppen csak olyan hangerőre tekertem fel, mit a kés munkálkodásán, az edények csörgésén, a zacskócsörgéseken túl kellemesen hallani lehetett.

Fél órára volt szükségem, hogy otthonosan mozogjak a fehér konyharészben, s megtaláljam a kellő felszerelést. Halkan dúdoltam a laptopomból előcsalogatott dal szövegét, néha elakadva, néha megfeledkezve a tempóról, vagy más egyéb profizmusnak oltárán áldozó részletről. Az elfogyasztott második pohárka bor után, már sokkal bátrabban tomboltam, kezemben a megélezett konyhakéssel, csípőmmel a pult fedőlapját támasztva.
Ernyő híján a kint szakadó eső bőrig áztatott, így ma már a harmadik ruhaszettet voltam kénytelen magamra húzni. Számítva a főzőfülkében képződő párára, nem voltam szégyenlős rövid pamut sortot húzni a lenge anyagú fehér trikóhoz, s a magasszárú szőrmés mamuszhoz.
A zene ütemére ficánkoló csípőm megdermedt, amint Olivier megjelent mellettem a pultnál. Mintha csak bűnözésen kaptak volna rajta, úgy felejtettem el megrágni a számból félig kilógó karalábé kockát.
– Nem is gondoltam, hogy egy magadfajta csillagharcos fogyaszt zöldséget – pimaszul szúrtam oda megjegyzésemet a srácnak, s megelégedve a hozzá intézett szavakkal, büszkén rágcsáltam el a nyers zöldségkockát. – De örülök, hogy ez kiderült… mert akkor tudsz enni a vacsorából, amit nektek készítek. Brokkoli krémleves lesz pirított fenyőmaggal és nagyon sok bazsalikommal, valamint második fogásként csirkemellet sütök szarvasgombapesztóval és karalábéraguval. A zöldségeidhez pedig nem nyúltam, nyugi. Gondoltam, hogy azokra is érvényes ez a tilos a tapizás dolog.
Gyengéd mosollyal fejeztem be az utolsó csirkemell hártyáktól és inaktól való megtisztítását, hogy a sütőlap olívaolajjal meglocsolt felszínére fektessem őket.
– Fehérborssal igazán megszánhatnál, mert elfelejtettem venni… így is alig találtam egy normális bevásárlóközpontot a közelben. Elég finnyás vagyok, szóval csak bioboltban vásárolok, és csak olyan állatot eszek meg, aki nem érzett fájdalmat a halálakor.
A csirke előkészítését követően megérdemelten kortyoltam a boromból, s újra megakadt a srácon szemem.
– Hé, te hallgatóztál, hogy Linkin Parkos pólót vettél fel? Ez csalás… Nekem is van ilyenem feketében. De tényleg… és hallgasd – azzal feljebb tekertem a gépezeten a hangot, hogy távolabbról is élvezhetővé váljon a híres rockzenekar előadása.
– Kérsz bort? Van egy üveg, amit anélkül megihatunk, hogy félnünk kellene, nem marad a többieknek. Rögtön kettőt vettem… – levegőbe emelve a megbontott üveget, meglengettem szeme előtt, várva, hogy választ adjon, s eldöntse, igényli-e a minőségi alkoholt.



A hozzászólást Ada Sicard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:55 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 21, 2017 6:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A távolból szembetűnő csípőmozgás néhány másodpercre elterelte figyelmemet a konyhai pulton heverő zöldségek és fűszerek kombinációjától. Egyik szemöldököm magasba szökkent, s úgy mustráltam végig a táncmozgással bíró Szőkét.
Míg közeledtem, kiélveztem a műsort, de megállva a pult mellett már nem a szexi tánc vett le a lábamról, hanem a gondolat, hogy ez a csaj talán lenyúlta a zöldségeimet, már a beköltözésének az első napján. S hogy erre fény derüljön, szinte azonnal szót is emeltem gyanakvásommal kapcsolatban.
- De bizony, imádom a zöldségeket, mert mindenféle kaját fel lehet velük dobni, megszínesítik, nem mellesleg még egészségesek is. Magában, köretként, levesben…na de, visszatérve azokhoz ott – Pillantásommal a lány közelében heverő zöldségekre böktem, majd kérdő pillantásomat a tekintetére emeltem. S bár én egész más dolgokról érdeklődtem, a lány igen tehetségesen vonta el a figyelmemet, hogy bemutassa nekem a főzőtudományát.
- Nekünk? Na jó ez most elég bizarr, de te olvasol a gondolataim közt? Csak mert…- Közben kezemet a hátam mögé emelve, a szobám felé kezdtem mutogatni, miközben folytattam mondandómat. – Odabent éppen azon agyaltam, hogy csinálok valami vacsit ma estére közösbe..de hogy te is. Gyanús vagy te nekem…pont szarvasgomba, meg brokkoli? – A biztonság kedvéért odalépdeltem a hűtőhöz, és feltártam annak ajtaját, csak hogy meggyőződjek arról, lopás érte-e házam tájékát, netán tényleg van valami közös bennem, meg a szöszkében. S láss csodát…a hűtőben ott volt minden zöldségem.
- Oké, ez egy plusz pont, ha már jó kajákat szeretsz… - S ezzel a lendülettel, kíváncsian álltam oda Ada mellé, hogy figyeljem, hogyan tisztítja meg a csirkét.
- A krémleves jó, de fenyőmag? Képes lennél fenyőmagot tenni a brokkolikrémlevesbe? Felejtsd el, allergiás vagyok rá…- Fejemet megrázva jeleztem a lánynak, hogy ez nem éppen egy jó ötlet, ha már közösbe készíti az ételt.
- A többi viszont királyul hangzik.. – Jegyeztem meg, s letelepedve az egyik közeli reggelizőszékre, odanyújtóztam Ada kezéhez, hogy a mellette heverő tálból kilopjak magamnak egy karalábékockát, amit azt követően jóízűen kezdtem szétrágcsálni.
- Egész jól csinálod, majdnem olyan jól megy neked ez, mint a csípőriszálás…- Piszkos szemtelenséggel néztem fel rá, miközben szemtelen mosoly kúszott az arcomra. Na igen, nem tudtam nem megjegyezni neki, hogy milyen előnyösen mutatott főzés közben, míg nem tudta, hogy közeledem.
- Fehérbors? Megnézem . – Lehuppanva a székről, a konyhaszekrényhez léptem, s kitárva a kétszárnyú nyílászárókat, szorgosan járattam pillantásomat a sorok között.
Volt ott mindenféle fűszer, oregánótól át az indiai curryig minden. Kis keresgélés után a fehérborsra is ráleltem, amit máris Ada irányába nyújtottam. Az viszont, hogy bioboltban vásárol, megint csak meglepettséget szült az arcomra, s fura mosollyal fordultam felé, miután sikerült visszazárnom a szekrény ajtaját.
- Te most tényleg szórakozol velem, ugyanazokat a kajákat vásároltad be, és még bioboltba is jársz, és csak olyan állatot eszel?...Gyanús vagy te nekem. Fogadjunk, hogy Babette megsúgta a rigolyáimat, és most ezekkel próbálsz nálam bevágódni, igaz? Lássuk, hol van a puska – A lány mögé állva, megemeltem jobb, majd bal karját, s színpadiasan keresgéltem az információk halmazát. Végül elengedtem őt, s egy újabb kockát lopva a karalábéból, visszahúzódtam a pult mellé.
Az ott ácsorgó borokkal kezdtem szemezni, hallgattam is az italok sztoriját, hogy miért is ezekre esett a csaj választása. Közben még egy karalábé kocka után kaptam, s ha nem vette el előlem, akkor képes lettem volna felzabálni az egészet.
- Mert miért? – Értetlenül ráncoltam a homlokomat, de amikor Ada a laptopján feltekerte a hangerőt, s meghallottam, hogy miféle muzsika is szól a háttérben, már tényleg azt gondoltam, hogy ez bizonyára egy jól megrendezett tréfa lehet.
- Na jól van. Oké, bedőltem neked, király vagy, elő a kamerákkal, elő emberek – Körbe fordulva a széken, kerestem a lakótársaimat, s vártam, hogy majd nevetve bújnak elő, de rajtunk kívül senki nem rontotta a levegőt. Ez pedig már kezdett felettébb gyanússá válni nekem.
- Ada…te most le akarsz engem kenyerezni, igaz? – gyanakvó pillantásomat a tekintetébe fúrtam, egy ideig némán kivártam, végül legyintettem egyet. – Áh miért is ne, legyen. Jöhet az a bor…na de, figyelj egy kicsit rám, és légy teljesen őszinte. Te tényleg szereted ezeket a kajákat, tényleg bioboltba jársz, linkin parkot hallgatsz ééés netán tetszenek neked a legóim?- Tessék, csak nem bírtam magamban tartani a kérdést, hisz már a szobámban zajló beszélgetésünk óta érdekelt, hogy vajon mit gondol az ereklyéimről igazán.
- Várj, segítek…- Mivel a lány nyakig volt a melóban, s éppen a bort töltötte, nem volt, ki belerakja a húst a serpenyőbe. Sietve váltottam fel őt, majd egy helycserés támadással én kerültem a főzőlaphoz. Jó kuktához híven, a fűszerezett húsokat a serpenyőre öntöttem, és egy fakanál segítségével kezdtem mozgatni a kockákat.
- Egyébként van lézerkardom is…- Rápillantva a lányra, fel-le mozgattam a szemöldökeimet, miközben nevetés tört fel belőlem. Nem tudtam, hogy mennyire érdeklik az efféle dolgok, vagy mennyire csábítaná el egy suhogó, villogó gyerekjáték, de valahol legbelül egy kicsit reménykedtem abban, hogy talán ez a csaj mégis egész különleges.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 21, 2017 8:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Kezem ügyében egy pillanatra sem állt meg a munka. Nő lévén magaménak tudhattam nemem azon előnyös tulajdonságát, hogy egyszerre nem esett nehezemre több dologra is koncentrálni, így Oliviernek nem kellett elárulva éreznie magát, amint éhes farkasként járta körbe a prédának kinevezett pultot és annak zöldséghalmát, könnyedén figyeltem fél füllel a fiatal férfire is.
– Tehát az elmúlt három órában azon gondolkoztál, hogy vacsorát készíts? Én az elmúlt három órában ezt nyélbe is ütöttem és elkezdtem a realizálását a dolognak. Tehát nagyon kegyetlen feltételezés a részedről, hogy plagizálással vádolsz, Olivier… én sokkal inkább gondolom azt, hogy egy igazi Jedi lovag vagy, tele figyelemmel a lakótársaid iránt – nevetve feleseltem a vádak elé állító sráccal, majd elnyújtózva előtte, magamhoz vettem poharamat, hogy kortynyi fehérborral öblítsem le jókedvtől száradó nyelvemet. Tudtam én, hogy meleg lesz a konyhában, ha beindul a sütő, na de, hogy ennyire…

Inkább kétszer húztam meg az üvegpohár selymes tartalmát, s csak azt követen állítottam vissza talapzatára. A csirke nem volt hajlandó magától megfürdeni a sóban, sem a fehérbors pakolás nem imponált számára, így némi erőszakot kellett alkalmaznom a hibátlan, friss filékkel szemben. Először egyik, majd másik oldalukat dörzsöltem be a fűszerkeverékkel.
Az oldalam mellett pultnak dőlő Olivier premier plánból nézte végig, miképp bánok el az állati tetemekkel, de legalább megfosztott ezen morbid gondolattól, s elhessegette a fejét hirtelen felütő, a múltban már többször is fenyegetően felötlő elhatározástól, hogy vegetáriánussá avanzsáljak.
Időnként alig észrevehetően a mozdulataimat mustráló srácra vezettem tekintetem, de nem különösebben zavart a munkában, így nem kellett arrébb hessegetnem. Szavai sokkal inkább megbotránkozásra késztettek.
– Héhé, mi az, hogy pontozgatsz? Mi az, hogy rangsorolsz? És mi az, hogy felcsigázod a kíváncsiságom, de nem mondod el a részpontszámaimat. Tudod, mi vagy te Olivier Bisaillon? – szórakozottan kaptam kezembe a konyhakést, mit gondosan úgy fordítottam, hogy saját ujjaim közé szoruljon pengéje, s műanyagból formált nyele legyen az, mivel álla alá nyúlva, némiképp megemelem lógó fejét. – Kegyetlen. Kegyetlen vagy Olivier. Nem akarod megosztani velem, hogy milyen pontokat kaptam?
Még pilláimat is megrebegtettem az összhatás kedvéért, miután visszahelyeztem a pultra a színpadi kellékként felhasznált vágóeszközt, hogy így gyakoroljak hatást beszédközpontjára. Vagy talán valami más testrészére? Ejnye, Ada. Igyál még egy kicsit.
Szófogadóan kortyoltam is a félszáraz borból.

– Komolyan? Akkor a tiédnek nem lesz a tetején. Nem akarlak az első nap kiiktatni… habár… gondolj bele. Átvehetném az uralmat a szobádban, és undorító módon összefogdoshatnám az összes legóbábudat. Élvezném. Szeretek tilosban garázdálkodni. De ha már így áll a dolog, majd csinálok neked pirított kenyérkockát. Az jó lesz hozzá?
Nem sok figyelmességet kaptam, így én magam hálás és hálátlan személyt egyaránt kész voltam elkényeztetni odaadó törődésemmel.

A srác bókján csak pironkodva elsomolyogtam magamban, s magam is a tálba nyúltam, hogy elvegyek egy újabb letisztított karalábékockát, s azt rágcsáljam munka közben. Igyekeztem megfeledkezni róla, hogy milyen meleg is volt bőre, mit véletlenül súroltam a mozdulat közben.
Ahelyett, hogy elveszítettem volna tetteim felett a kontrollt, s hagytam volna magam lenyűgözni, megsiettetve mozdulataimat, a főzésbe temetkeztem. Haladnom kellett, ha kész akartam lenni. Észre sem vettem, hogy miközben lepirítottam a fokhagymát a vajon, s megbolondítottam némi fehérborral, miképpen csábult el csípőm a zene ütemére. A szemközt helyet foglaló srácnak ismét tökéletes rálátása nyílt akaratlan mozdulataimra. Mielőtt dúdolni is kezdhettem volna a Numb című számot, önmagamat fegyelmezvén ráharaptam alsó ajkamra.
– Elég lesz, Olivier… ezt kérem vissza! – S ugyan kikapta a harmadik kocka karalábét is, de fürgébb voltam annál, minthogy megvárjam, amíg azt is széttrancsírozza fogai között. Az utolsó szem is a serpenyőben végezte, s így már teljes megelégedéssel kevertem egyet a tartalmon.
– Olivier, kezd előbújni a szög a zsákból. Nem vagy a világ közepe… még ha szeretnéd, akkor sem. Tehát nem. Nem azért költöztem ide, hogy levegyelek a lábadról, megtanuljam a mániáidat, együtt rajongjak veled a fétiseidért, vagy vigyázzalak az allergén anyagoktól, vagy bókoljak a legóidnak. Nem akarlak levenni a lábadról, ahhoz amúgyis pont elég, ha beöltözök Leia hercegnőnek és megriszálom a csípőmet, valahogy így… – az érintésektől vissza nem riadó srác már prezentálta, hogy meddig mehettem el büntetlenül, így úgy gondoltam, belefér némi szándékos, kéjfakasztó mozdulat.
– Inkább táncolj te is és ne gondolkozz ennyit. A szemüveget meg inkább vedd le. Még a végén zavarban leszek a jelenlétedben… túl sokat dob az IQ-don. Nem akarom butának érezni magam melletted.
Kinyúlva a készülő szarvasgombapesztó munkafolyamatából, én magam húztam le orráról az olvasó szemüveget, hogy a korábban már kiöntött borospohara mellé helyezzem.
– A húst éppen csak addig pirítsd a serpenyőben, míg a külső kérge megpirul, aztán berakjuk a sütőbe, hogy szaftosra és omlósra süljön. Isteni jó lesz. A pesztó pedig feldobja majd az egészet… – miközben kiadtam a segítségemre siető srácnak a feladatokat, én magam kiemeltem egy falatnyit a karalábé raguból. Az én ízlésemnek megfelelt, de most nekik főztem. A következő fakanálnyi adagot megfújás után az ő szája felé közelítettem. – Nyisd a szád és kóstold meg. Megfújtam, nem lesz forró, nyugi…
Kellett hozzá némi kézügyesség, hogy a nálam némiképp magasabb srác szájába juttassam a falatnyi adagot, de végülis sikerült anélkül kiviteleznem a műveletet, hogy leöntöttem volna őt a tejszínes szósszal.
– Remélem, a többiek is szeretni fogják a főztömet, és nem ugranak le a mekibe, hogy még egyszer megvacsorázzanak. Tényleg, mikor jönnek haza?
Lehúzva a tűzről a ragut, azt már késznek tekintettem. Tulajdonképpen nagyon jól haladtunk. A hús sült, s a fenyőmag megpirításán kívül már nem sok munka volt a konyhában. A lepakolt márvány részre könnyedén ültem fel, hogy ott kortyoljam tovább a boromat.
– Koccintsunk. Mondjuk arra, hogy megismertelek, Legóharcos – vidáman csendült össze a két üvegpohár teste, s törvényszerűen ittam is belőle. A számban lötykölt korty kis híján persze félrement, amint a srác előhozakodott a lézerkardjával. – Ó, istenem… ezt tényleg nem tudtad kihagyni, mi? Nem akarok bemenni a szobádba és nem akarom megnézni az alsónadrágodban lévő fénykardot. Tényleg, lecserélted már az imádnivaló alsódat? Mert látod az megért egy misét… és tényleg Olivier. Ne bonyolódjunk bele semmi kacifántosba, ha nem muszáj. Babette biztos szívesebben nézné meg a lézerkardod. Ahogy csillogott a szeme reggel… féltem, hogy elájul jediségedtől.
Eszembe sem jutott, hogy a szóban forgó lézerkard műanyagból legyen és mindössze egy ártalmatlan játékeszközt takarjon. Ahhoz túl perverznek tartottam kétértelmű beszélgetésünket.
– De a legóidat megnézném. És megfogdosnám… Össze-vissza forgatnám… szóval, inkább avass be, hogy mivel vegyelek le a lábadról, hogy hagyj odabent érvényesülni és megcsodálhassam a gyűjteményed. Mert tényleg lenyűgöz. Persze inkább napfénynél mennék majd, s ha éppen fel vagy öltözve. Most már lemenőben van a nap. És megérkeznek a többiek. Ők elhinnék, hogy a legóidat néztem? Mert szerintem nem. Na, nézzük azt a húst.
Elhagyva ülőhelyemet, megkerültem a srácot, hogy kihalásszam a sütőből az átsült csirkét. Az illata mennyei volt.



A hozzászólást Ada Sicard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:55 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Vas. Okt. 22, 2017 8:51 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem sok olyan eset történt meg velem, hogy olyan személyek társaságába keveredtem, akik hasonló dolgokat kedveltek ételben, zenében és egyéb tevékenységekben. S bár Adát még mindig nem ismertem elég jól ahhoz, hogy beazonosítsam, mennyiben hasonló hozzám, egy dolgot már mindenképpen tudtam. A kajákban egy az ízlésünk.
A kényelmes bárszéken ücsörögve kényelmes páholyból nézhettem végig, hogyan bánik a húsokkal, s valamelyest hízelgő volt annak a gondolata, hogy mindezt nekünk készíti. Így nem kell neki állnom ugyanezen munkálatoknak, elég ha csak nézem őt, miközben diskurálunk.
- Na mi vagyok? - Nevetve pillantottam a lány kékjeibe, aki váratlanul a kezében tartott kés műanyag részével emelte feljebb az államat. A mozdulat meglepett, de egyben még szórakoztatott is, így csak még szélesebb lett a vigyorom.
- Dehogy vagyok kegyetlen, azzal az oldalammal még nem találkoztál. – Nevetve loptam a karalábé kockából, ami megroppant fogaim között, ahogy nyomást mértem rá a harapásommal.
- Ne akarj mindent tudni Szössz, legyen elég annyi, hogy egész jók az értékeid – Kacsintva mosolyogtam rá, s továbbra sem voltam hajlandó megosztani vele azt a skálát, amin Roellel a csajokat rangsoroltuk.
A fekete srác skáláján persze egész más értékek szerepeltek, ő például a gondolkodásmódot és az egyedi véleményt nem értékelte, helyette azonban fontos volt neki az, hogy a csaj mindent bevállaljon, és szeresse az óriás hot-dogot.

Látva, hogy Ada bora megfogyatkozott, magamtól nyúltam az üveg után, hogy töltsek neki még, s saját poharamat is feltöltöttem, hogy újra kortyolhassak a fehér álomból. Valójában nem voltam oda a borokért, de ez tényleg egész jóízű volt, ami az iható kategóriánál egy csillaggal jobb.
- Komolyan. De a mogyoróra, és a dióra is allergiás vagyok, szóval remélem nem volt a fűszerkészítményedben ilyesmi származék, mert akkor tényleg feldobom a talpam….- S hogy meggyőződjek arról, fogyasztható élelmet készít a lány, az általa használt fűszeres tasakért nyúltam, hogy annak átfussam hátoldalát, s a benne rejlő tartalmakat.
- Hmm, szerencséd, ez nem mérgező – Jegyeztem meg egy mosollyal, bár a legókészletemet érintő fenyegetés némiképp átrendezte az arcberendezésemet, s egyik szemöldököm feljebb csúszott a kelleténél. Még jó, hogy a lány csak viccelődött, ezért nevetve engedtem el a dolgot.
- Már csak az hiányozna, hogy rajtuk hagyd az ujjlenyomatod…felejtsd el….amúgy bizarr hogy te ennyire szeretsz tapizni, mindent tapizol? – Kíváncsian vontam fel a figyelmem, egyelőre még szigorúnak tűntem a star wars készletemmel kapcsolatban, noha ködösen már felsejlett előttem egy kép, hogy talán majd Ada lesz az a lány, aki valóban értékelni fogja, és vele akár együtt is felépíthetjük a galaktikus köztársaságot.
- A pirított zsemlekocka tökéletes lesz, köszi – Viccet félretéve, a kedves odafigyelése nagyon is szimpatikus volt, s ez az apróság emlékeztette egy kicsit az anyámra. A családunkban mindig ő volt az odafigyelőbb fél, s általában tőle lehetett elvárni efféle gesztusokat.
- A végén még feleségül veszlek… - Sejtelmesen vigyorogtam rá, s úgy nyúltam egy újabb kocka után a tálba, kezem viszont az övéhez ért, így megvártam míg elhalászott egy darabot, s csak utána vettem magamnak a karalábéból.
- Klassz ez a szám, az egyik legjobb, imádom őket…- Magam is ingattam a zenére, miközben feltűnt hogy Ada a főzés közben ismét beleélte magát a ritmusokba, s mintha csak megfeledkezett volna rólam, úgy kezdte rázni csípőjét az ütemre.
- Ez az, jól csinálod…- Nevetve emeltem magasba a borospoharamat, jelezve elismerésemet, majd újra kortyoltam az italból, s aztán megint lopni akartam a kockából, Ada azonban visszaszerezte tőlem, így a kis karalábédarab a serpenyőben végezte.
- Ó már…cöhh, nők. Annyira jellemző, hogy először beetetitek az embert, utána meg mindent elvesztek. – Kétértelmű megfogalmazásom a karalábé végett tettem szóvá, miközben sértettséget színleltem, de ezt nem tudtam tartani, mert ajkaimra – talán a bor hatására – széles mosoly húzódott.
- Aha..hm…na persze…tényleg nem akarsz levenni a lábamról? – Már egész jó hangulatba kerültem, akár csak Ada, így sokkal könnyebben ment a beszélgetés. Tekintetem végig futtattam a lányon, nem rejtve véka alá, hogy éppen a táncát csodálom, s elképzelem őt az aranyozott kosztümben.
- Ígérd meg, hogy egyszer beöltözöl nekem Leia hercegnőnek…mondjuk a születésnapomon, oké? – Furcsa, de tényleg az álmaim közt szerepelt egy ilyen jelenet, persze soha, egyetlen csaj sem akarta értem ezt megtenni. Még a jelmezbálok alkalmával sem, akkor is inkább ostoba jelmezeket aggattak magukra. Ada azonban eléggé odaadónak tűnt, s valamiért úgy éreztem, hogy ő talán még efféle őrültségre is kész lenne, főleg ha elfogyaszt még egy-két pohár borocskát.
- Nem szexi? Pedig sok csajnak bejön a szemüveg…egyébként enélkül is IQ bajnok vagyok – Nevetve fürkésztem a mozdulatait, s miután levette rólam a szemüveget, ujjaimmal eligazgattam a hajszálaimat, hogy azok ne lógjanak a szemembe.

Eközben álltam be segíteni a főzésbe, s a lány utasításainak megfelelően próbáltam lepirítani a befűszerezett csirkemelleket. A konyhában már ekkor hihetetlenül ínycsiklandozó illatok kavarogtak, hogy szinte összefutott a nyál a számban. Erre ismét innom kellett, ezért kavargatás közben a poharamért nyúltam, s újra kortyoltam a borból.
- Hm? Ez mi? – Kíváncsian érdeklődtem, amint felém tolta a fakanalat, így meg is kóstoltam az étket, ami némi ízlelést követően lecsúszott a torkomon.
- Ez kurva jó..- Csúszott ki a számon a nem túl úrias megjegyzés, noha anyámék soha nem tűrték volna meg, hogy így beszéljek odahaza a szakács főztjéről. Az albérletben azonban egész más viszonyok uralkodtak, itt olykor még ilyen dolgokat is megengedhettem magamnak.
- Tuti fog nekik ízleni, ez tényleg jó lesz. Egész ügyes vagy a konyhában…öhm, nem tudom, lehet hogy csak este. Néha ilyenkor beülünk egy pubba, és van hogy előtte már nem jövünk haza. Majd megcsörgetem őket. – Jegyeztem meg, miközben ügyesen kavargattam-forgattam a csirkefalatokat, melyek szép, világosbarna réteget kaptak a serpenyő hőjétől.
- Nézd csak, ez is mindjárt kész lesz..- Csekkoltattam Adával az általam kavargatott csirkét, majd felhívására ismét felemeltem a poharam, és koccintásra emeltem felé.
- Micsoda név, igyunk az ismeretségünkre Furalány…vagy hívhatlak Leia hercegnőnek? – Nevetve fürkésztem kékjeit, s ekkor már kihagyhatatlan volt az, hogy említést tegyek a lézerkardomról. De egyszerűen tényleg érdekelt az, hogy a lány mit gondol ezekről a dolgokról, mert már a szobámban is felkeltette a kíváncsiságomat. Nehéz volt elhinnem, hogy ő is vonzódna ezekhez a dolgokhoz, főleg úgy, hogy csak sejtelmesen nyilatkozott, mintha csak titkolni akarta volna előttem a véleményét.
- Héé, te miről beszélsz? – Nevetnem kellett, amikor Ada arról nyilatkozott hogy az alsónadrágom tartalmára nem kíváncsi. Ezt akár sértésnek is vehettem volna, de ehelyett inkább csak nevettem azon, hogy mennyire félreértett engem.
- Lehet ,hogy azt is megmutatnám neked Ada…de most én tényleg a lézerkardomra gondoltam, mert tényleg van. – Büszkén meséltem az egyedi darabról, amit még annak idején az Amazonról rendeltem, s ami szekrényem egyik polcán virított, kiemelt becsben.
- Képzeld ,lecseréltem…de nem mondom, hogy ezt most nézd meg – Mosolyom egészen addig virított a képemen, amíg a lány szóba nem hozta Babettet, ezzel hárítva azt, hogy bármi is legyen közöttünk. Nem, mintha annyira előre haladtunk volna, hisz még csak egy napja ismertük egymást, de tekintve hogy mennyire szimpi volt már elsőre, esélyt láttam valami többre. A finom visszautasítás azonban komolyan érződött.
- Babette nem bírja ezeket a dolgokat, szerinte gyerekes vagyok, hogy ilyeneket tartok felnőtt létemre a szobámban…egyébként meg, csak haverok vagyunk. Neki amúgy is csillog mindentől a szeme…félig ázsiai. – Jegyeztem meg, megforgatva a szemeimet, s nem akartam arra gondolni, hogy a csaj még mindig nem lábalt ki az egy éjszakás kapcsolatunkból. Ezt valahogy sosem tudtam megérteni, hogyan eshetett így belém, miközben nem történt köztünk több, csak testiség.
- Na tessék…bezzeg a legóimat megfogdosnád, mi? – Nevetve ráztam meg a fejemet, hihetetlen volt ez a csaj. Már csak azt nem tudtam, hogy szórakozik-e velem, vagy tényleg gerjedt a legóimra?
- Na, ennyire félsz velem sötétben tartózkodni egy szobában úgy, hogy rajtam van az alsógatyám, és kezemben villog a kardom? – Nevetve néztem a szemeibe, majd inkább elengedtem ezt a dolgot, s hagytam, hogy ismét a főzésre koncentrálhasson.
Átengedtem Adának a csirkét, de még nem léptem el mellőle, megtámaszkodva mögötte, válla fölül figyeltem minden mozzanatát. Így persze óhatatlanul is közel kerültünk egymáshoz, s mellkasom szinte hozzápréselődött a hátához. Feltéve, ha nem zavartam őt ezzel, s nem kért fel arra, hogy lépdeljek arrébb tőle.
- Baromi jól néz ki…tutira csípni fogják a srácok…hm, mit szólnál, ha lemennénk a törzshelyünkre? Úgyis kész van a kaja, bedobunk egy-két felest, szólok a többieknek is, megünnepeljük hogy beköltöztél, aztán utána hazajövünk, és befaljuk a kaját…na? Tudod mit? Megyek is , és átöltözöm…- Azzal magára hagyva a lányt egy tíz percre, gyorsan normális ruhát öntöttem magamra, lecseréltem a farmeromat, tisztességesen inget húztam, kicsit megigazgattam a hajamat, s még némi kölnit is hintettem magamra. Csak ezt követően sétáltam vissza, majd megkopogtattam a lány szobájának ajtaját, aztán be is nyitottam.
- Jaj, bocsi…- Nem számítottam arra, hogy alsóneműben találok rá, a kép ezért intenzíven égett a retinámba. Mielőtt azonban még szó érte volna a ház elejét, gyorsan kihúzódtam a szobájából.
- Kint megvárlak…- Azzal visszasétáltam a konyhába, s lopva leszeltem egy apró falat húst, hogy megkóstoljam az elkészült ételt. Isteni volt.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Hétf. Okt. 23, 2017 7:23 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Az igazi nő szakács a konyhában, felszolgáló a nappaliban, s ribanc a hálószoba berkein belül. Persze ezen foglalkozásoknak szintjét mind szuperlatívuszi magaslatokon űzi, s munkája bűntudat nélkül aposztrofálható azon jelzőkkel, mint a kiváló, odaadó, lojális, szakképzett, s messze menőkig kielégítő tapasztalattal rendelkező. Olyan szakemberek tudását kellett a férjre vágyó nőnek a kiválósági sorrendben maga mögé utasítania, mint Gordon Ramsey vagy Mata Hari. Az igazi nő kész drága kincs, kit bátran mutathatott fel baráti körei előtt az ura. Nem parancsoknak tett eleget viselkedésével, csupán megtalálta azt az utat, mit úgy járhatott, hogy ne érje bíráló szó a következményekben, mégis kellően kerekre nyalta édes drágája hátsó felét. Kompromisszumokat kötött önmagával egy másik boldogságáért. Tettekbe öntötte dús impresszióit és érzületeit, mikor még kétséges volt a hely és az idő azokról beszélni.
Komolyan ennyire tökéletes nő lettem volna Olivier szemében?
– Na, ne fenyegess ezzel a házasság dologgal… megígérted, hogy nem egészíted ki velem az albérletben megszerzett trófeáid sorát. Visszavonom, nem kapsz pirított kenyeret.
Hiába nevettem el magam, miközben a felemelt fakanalat fenyegetően ráztam meg a férfi feje mellett, így bizonytalanítva el a minden komolyság nélkül felvetésre kerülő szándékával kapcsolatosan. S ha ő nem is lovalta bele magát annál tovább a gondolatba, hogy gyűrűvel és papírokkal bilincseltesse meg magát a házasság intézménye által, az én tudatomat szapora vírushoz hasonlatosan lepte el a jövő, mely talán csak egy éjszakán keresztül tart, mégis a figyelem legtöményebb koncentrációjával habosra kevert fürdővízbe ültetett volna.
Még az is megfordult fejemben, hogy vajon a szüleim milyen reakcióval konstatálnák az orvosi pálya előtt álló Olivier Bisaillon érkezését otthonukba az én jegyesemként.
Hosszan képes lettem volna eljátszani a gondolattal, ha a pesztó nem vonja el figyelmem, s nem követeli meg a fűszerezés előtt a durva aprítást.

A kezemben munkát járó, fallikus turmixbot, s a figyelmetlenségemben hozzápárosuló csípőmozgás ismételten megmozgatta a szemközt ülő srác fantáziáját, s láss csodát, visszajutottunk Leia hercegnőhöz és annak aranyozott bikinijéhez. Nagyon-nagyon jó hatással lehettem a libidójára.
– Szerinted gyúrok a legjobb lakótárs címre és igyekszek elvállalni minden esztelenséget, hogy a kedvetekben járjak? – borral frissítettem fel jóízű nevetésem, amint elképzeltem magam a kényelmetlen együttesben. Hihetetlen volt, hogy egyáltalán elgondolkoztam rajta, hogy mégis melyik internetes portál felületén lenne érdemes rákeresnem az értékes jelmezre. – Tudod mit? Beöltözök. Te meg veszel bilincset, és szerzel egy Jabba maszkot, hogy kellően rabszolganőnek érezhessem magam. Ha csináljuk, legalább csináljuk rendesen. De ígérd meg, hogy te is beöltözöl! Koccintsunk is rá, hogy úgy legyen… – poharamat ismét az övének lapjához érintettem. Az élesen csilingelő üveg hangja újra nevetésre sarkallt. Mégis hogy mehettem bele ekkora őrültségbe?
– Mikor is van a születésnapod, Olivier? Csak, hogy legyen időm átszellemülni és felkészülni… felkészülni mindarra, amit a szobádban akarsz majd megmutogatni nekem.

Jelentőségteljes pillantást mértem a jókedvű srácra, akiről nem akartam elhinni, hogy minden perverzitás nélkül hozakodott elő lézerkardjával. Mégis miért nyújtana számára nagyobb örömöt, ha én, az örök tapizó, egy villogó műanyagot forgatok ujjaim között, mint élettel teli harcászati eszközét? Ó nem, Olivier, nem vagyok naiv és engem nem fogsz megtéveszteni!
Talán gondolatai mentén már régen a magáévá tett. Mondjuk kedvenc bikinink felidéződésének idején.

A felforrt ragut lehúzva a tűzről, már szinte teendő nélkül maradtam. Munkafolyamatot keresve néztem szét a konyhában, s mivel néhány edény még kimaradt a korábbi mosogatás epizódból, most azokat is bepakoltam a mosogatótálcába, hogy a letisztított pult szabadon használható felületté válhasson.
A srác által kezelésbe vett hús is jól nézett ki, így elhajolva oldala mellett el is zártam a gázt a serpenyő alatt.
– Akkor ez azt jelenti, hogy ez is készen van…

A Babette-re, s ezzel együtt egy kalap alá vett kapcsolataira terelődött szó jelentése nem mondhattam volna, hogy őszintén meglepett. Hiszen amellett, hogy barátnőm mekkora energiát feccőlt bele, hogy reális képet alkosson nekem elfogult véleménye ellenére, most magától az illetékestől is megerősítést kaptam.
– Juj, de gonosz vagy… ezt a rasszista megjegyzésedet ne hangoztasd előtte – józanítóan, szavai igazságát mégis osztva, jelentőségteljesen boxoltam bele felkarjába. Nem akartam nevetni, mégis rá kellett jönnöm, hogy mennyire konkrétan tudta megragadni a tényeket. – Tehát azt mondod, hogy nálad nem is rúghat labdába, aki nem érez némi nemi vágyat a starwarsos gyűjteményed iránt? Ez nálam pipa, csak kár, hogy nem akarlak lenyűgözni.

Mindössze néhány percre nem figyeltem, s ezért súlyos árat kellett fizetnem. A hátam mögé settenkedő srác olyan alattomosan közeledett, hogy nem voltam felkészülve sem érintésére, sem a testéből áradó hőre, mi borzongásba hozta egész testemet, de főleg nem forró leheletére, mi megcsiklandozta meztelen vállamat. Riadtan konstatáltam, ahogy a kés hegyes vége beleszaladt tenyerembe. Nem sikoltottam, s ha ő nem vette észre, még csak figyelmet sem akartam szentelni a sérülésnek, hogy ne láthassa meg, hogy közelségével miként rombolta le a bennem leledző határozottságot. A rövid sort pamutanyagába töröltem kezem, majd markomba szorítottam lüktető ujjbegyemet, hogy megfeledkezzek a kellemetlen érzésről.
Olivier talán nem volt rá felkészülve, de ha már meglepetésekkel halmoztuk el egymást, akkor én következtem soron, így egy hirtelen mozdulattal fordultam felé, figyelmem egészét rááldozva. Ez volt az a pont, hol egy idegen már zavaró közelségben volta.
Talán most először zavartak meg ajkai, s képzeltem el, hogy valami egészen másra használja őket, mint a starwarsról tartott előadássorozat elregélése. Nem tehettem meg ezt egyikünkkel sem, így ugyan nem menekültem ki karjai satujából, de beemelve magunk közé borral feltöltött poharamat, hosszú kortyokat nyalintottam ki belőle, végig tartva a sráccal a szemkontaktust.

– Benne vagyok. Menjünk, nézzük meg, hogy hová jártok – az előrelépéstől megkönnyebbülten lélegeztem fel. Hiszen térben is hozzájárult szabad mozgásomhoz, s ezt jólesően vettem azonnal tudomásul. Mikor ő már szobája felé tartott, csak akkor húztam elő még mindig vérző ujjamat.
– A fenébe…
Éreztem, ahogy bizonytalanná válik lábam alatt a talaj, így elszakítottam pillantásom a lecsorduló vércseppektől. Az hiányzott volna, hogy helyben elájuljak.
– Azért ne siess annyira, Olivier… csupa fokhagyma szagú vagyok a főzéstől, szóval nekem kell legalább fél óra…
Plusz fél óra, hogy összegyűjtsem a lelki jelenlétem a baleset után. Ugye ez nem fertőződhetett el?

* * *

Női életek megrontója volt a szűkös gardrób, na meg a telefonhoz járó  internetkapcsolat. A zuhanyzást követően a fehérneműt még viszonylag időben sikerült kiválasztanom, de azt követően megrezzenő telefonom foglalt le, s egészen elvesztem a közösségi oldalak keresőoldalai között, hogy megtaláljam facebookon Mr. Starwarsosalsógatyát.
Öt perc telt el, mire sikerült fellelnem őt ismerőseim ismerősei között, hogy úgy tegyem őt sajátomévá is.
Ezt követően sietve kerestem rá az aznap este várható időjárási viszonyokra, hogy úgy készüljek rá az öltözködésre. Nem akartam megfázni, tüdőgyulladást kapni, tüdőgyulladásból szepszist, aminek kezeletlenül halál volt végkimenetele.
Olivier a szobában fel-alá sétálós, telefonom képernyőjével kommunikáló pillanatot választotta, hogy rám törje az ajtót.
– Hé… – még időm sem volt megfedni, úgy menekült ki a szobámból. Hirtelen ötlettől vezérelve siettem utána az ajtó küszöbéig. – Bejelöltelek facebookon. Igazolj szépen vissza, amíg várakozol. Mert még kell tíz perc. És egy ragtapasz is. Keresel nekem egy ragtapaszt?
Tekintetem könyörgő ártatlansággal és elveszettséggel csillant fel, s még arra is hajlandó voltam, hogy lebiggyesszem alsó ajkamat, így tetézve ellenállhatatlan küllememet. Nem hagytam fel a teátrálisan pimasz grimaszolással, míg válasza nem volt igenlő.
Lassan, de biztosan, a szekrény előtt való ácsorgás megihletett, így magabiztosan kaptam rá egy testszínű nejlonharisnyára, a térdem fölé érő szárral szabott bőrcsizmára, s a meleg kötött anyagú, bő ruhára, mi leginkább szabásában egy hosszban néhány centivel elméretezett pulóverre hasonlított, vastag passzéval az alján. A ruhákat megannyi ékszer követte, egy leheletnyi smink, majd kedvenc kalapom, mit magabiztosan tűztem szőke loknijaim fölé koronaként.
Táskám tartalmával nem foglalkoztam vállamra akasztva, bőrkabáttal alkaromon, indulásra készen sétáltam ki a konyhába Olivierhez. Jóízű mosolyt csalt arcomra, amint láttam, hogyan lop a vacsorából. Hangtalanul sétáltam mellé, majd meglepetésszerűen halásztam ki a villát ujjai közül, hogy azzal vegyek egy falatot a pesztós húsból, majd a zöldség-raguból is.
– Na, milyen? Nem mintha szerencsés lenne ebből most belaknunk indulás előtt, mert tele van fokhagymával, és így akár fogadhatsz is egy csókmentes éjszakára. Készen vagy? Mert felőlem mehetünk. Csak még a ragtapasz… elvágtam az ujjam.
Miközben felmutattam sérülésem, másik kezemmel megszereztem maradék boromat, ami talán Olivieré volt, de most már ez sem számított. Túl sokat ihattam, s csak ez lehetett oka, hogy én magam is olyan csillogó szemekkel pásztáztam a fölém magasodót, mint ázsiai barátnőm.
– Szóltál a többieknek? Mert akkor indulhatunk akár… Hova rejtetted a jedikardod, amit meg akartál mutatni? – a boros pohár visszaállítása közben akaratlanul is hozzáértem a sráchoz, hiszen, hogy megőrizzem egyensúlyom, amint féllábon állva nyújtóztam meg a márvány lap felé, belekapaszkodtam oldalába. Zavarta? Nekem már fel sem tűnt, hogy mikor lett zavarba ejtően közvetlen a viszonyunk.

– Esküszöm Oli, olyan, mintha ezer éve ismernélek.

Ezt ki is mondtam? Pedig a lépcsőn lefelé andalogva, úgy sejtettem, hogy csupán gondolataimat bitorolta el magának a felfedezés.



A hozzászólást Ada Sicard összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 12, 2017 12:37 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szer. Okt. 25, 2017 3:37 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Azt nem mondtam, hogy mindenki kedvében akarsz járni, de az enyémben minden bizonnyal- Ismét szemtelen mosolyt villantottam felé, miközben kékjeibe fúrtam a pillantásom. Tekintetemből érezhette, hogy nem közömbös számomra, s azt hiszem, ugyanez fordítva is így volt, s a lánynak valószínűleg szimpatikus voltam. S ugyan még csak alig fél napja ismertük egymást, volt egy olyan érzésem, hogy mi ketten még nagyon jól ki fogunk jönni egymással.
- Na mit? – Kíváncsian vigyorodtam el, s csak aztán kortyoltam a boromból, továbbra is fülelve minden egyes szóra, amit kiejtett a száján. Nevetnem kellett, s még az egyik szemöldököm is feljebb csúszott a bilincs hallatán.
- Ejha, ez kezd veszélyessé válni..perverz vagy? – Ismét felnevettem, hisz a lánynak meglehetősen fura kérései voltak, talán még érdekesebbek, mint az én szimpla vágyálmaim. Mielőtt azonban azt hitte volna, hogy elítélem, közelebb léptem hozzá, s úgy fúrtam pillantásom a tekintetébe.
- Legyen, áll az alku. Ha születésnapom lesz, és te beöltözöl nekem Leia hercegnőnek, akkor ígérem, hogy lesz bilincs, Jabba maszk és egy szuperaktív lézerkard is – Nevetve kacsintottam a lányra, majd poharamat az övéhez emeltem, s összekoccintottam az övével.
- Karácsony előtt két héttel…szóval közeleg – Tettem hozzá széles mosollyal, közben a mosogató lány felé pillantottam, majd kavartam még a serpenyőben heverő húsfalatokon, amik látszólag és illatra is megfeleltek a kiváló minőségnek. Ezt Ada is észrevette, s mivel segítőkészen lépett oda hozzám, hogy elzárja a gázt, így nekem már nem maradt más dolgom, mint hogy újra töltsek a poharakba és ismét igyak a selymes italból.
- Befogok rúgni, ha ebből még iszok néhány pohárral – Állapítottam meg egy jókedvű mosollyal, nézegetve poharam tartalmát, majd röviden lereagáltam a Babettel kapcsolatos megjegyzéseket is. Erről a témáról nem szívesen beszéltem, már csak azért sem, mert valamelyest zavart az exem túlzott ragaszkodása.
- Nem vagyok gonosz, ha megnézed azokat a japán rajzfilmeket, azokban is jobban ragyog a mesehősök szeme, mint a nyugati mesefilmekben…- Nevetve igyekeztem meggyőzni arról, hogy nem gonoszságnak szántam megjegyzésemet, csupán egy megállapításnak.
- Mondhatjuk…viccet félretéve nem, mert nem erőltethetem rá senkire a szenvedélyemet, de ha nem is szereti, akkor legalább ne húzza rá a száját látványosan, és fogadja el, hogy nekem tetszik. Viszont ha kölcsönös, akkor az még egy plusz pont…- Elvigyorodtam, majd kíváncsian szökkent feljebb szemöldököm a megjegyzésén. – Nem akarsz? Még…ez majd változni fog. – Ekkor lépdeltem oda mögé, s ha felém fordult, satuban tartottam őt a pult és testem fogságában, miközben kezeimmel még mindig a konyhapultot támasztottam, s úgy fürkésztem íriszeit.
- Reméltem is, hogy van kedved szórakozni. Általában a közeli bárba, ahol kajálni is lehet, van zenegép, csocso és biliárd is. Egész jó kis hely, és nem is olyan drága, ahhoz képest, hogy Párizsban vagyunk. – Mosolyogva megosztottam vele, hogy mi hol szoktunk tölteni a szabadidőnket estefelé, ha éppen ünneplünk valamit, vagy csak egy sört akarnánk legurítani egy hosszú, s fárasztó nap után.

Ezt követően, mivel elfogadta a meghívásomat, mosolyogva tettem le félig kiürült poharamat a pultra, majd befordultam a szobámba, hogy összekapjam magam. Azt még hallottam, hogy megkér, ne siessek annyira, ezért ennek eleget téve, nagyjából fél órán át készülődtem, s komótosan kaptam össze magam az esti bulira.

* * *

Mivel elegendő időm volt arra, hogy elkészüljek, kivételesen egy kicsit több időt szenteltem a ruházkodásnak, s nem csak a kezem ügyébe eső darabokat kaptam fel, hanem gondosan megválasztottam a farmerem, a hozzá passzoló, sötétkék ingem, a zoknim, de még az alsógatyám is – hátha este azt még valaki más is látja.

Az elegáns ruhadarabokban a tükör elé állva ellenőriztem, hogy jól mutat-e rajtam, de mivel a gallérom borzalmasan festett, ezért azt némi igazgatással hoztam helyre. Ezt követően a hajamat is megfésültem, borostás arcélemen végig simítottam az ujjaimmal, végül némi parfümöt fújtam magamra, hogy tökéletes legyen a csajozós szettem.

Az órára pillantva még így is volt bő tíz percem, ezért elkezdtem hívogatni a többieket, Roellel telefonon beszéltem, Babettet is elcsíptam a mobilján, Staceynek azonban csak egy sms-t tudtam küldeni arról, hogy helyileg hol várjuk őt az est során.

A dolgok elrendezését követően persze voltam olyan marha, hogy benyissak az új lány szobájába, aki természetesen még nem volt teljesen kész. S bár általában lakozott bennem némi kisördög, hogy olykor trükkösen közelítsem meg a csajokat, eszem ágában sem volt kukkolni. Viszont nem voltam vak, így máris láttam, immár másodszor azt, amit a legtöbb lakótárs legfeljebb egy-két hónap együttlakás után vesz észre a véletlen során.

- Basszus, tényleg bocsi….- Azért elcsíphette a vigyoromat, ami az arcomon elterült, de nem voltam pofátlan, s inkább kifordultam a helyiségből, hogy nyugodtan készülhessen tovább.
- Okés…- Már csak háttal szóltam neki oda, s intettem kezemmel jelezve, hogy hallottam, de mielőtt előhalásztam volna újra a készülékem, óhatatlanul is csábított az omlós húsfalat.
Az étel mennyei volt, s az első falat után már egy következőt akartam halászni, amikor hirtelen a lány mellettem termett, s ezzel még a frászt is rám hozta.
- Te jó ég Ada…megijesztettél – Nevetve ráztam meg a fejem, s miközben ő a tőlem elrabolt villával halászott új falat után, addig pillantásommal alaposan is szemügyre vettem őt.
Baromi jól nézett ki, s ha eddig hetest adtam neki, úgy most egész biztosan top tízes volt a listámon. Lopva még a hátsóját is megnéztem a ruhában, aztán tekintetem arcára siklott, szemügyre vettem vonásait, s a feje tetején viselt kalapot.
- Szexi – Mondtam nevetve, miközben megigazgattam a nadrágövemet, s magam is leemeltem kabátomat a ruhafogasról.
- Iszonyat jó lett a kaja, olyan mintha tudnál főzni – Szemtelenül szúrtam oda a szavakat, hogy csipkelődjek vele, miközben jóízűen nevettem, s a konyhai törlőből tépve egy darabot, megtöröltem az ujjaimat.
- Engem nem feltétlen zavar a foghagyma, téged? – Kíváncsi mosollyal vontam fel szemöldökömet, de tekintve hogy már ő is fogyasztott a fokhagymás húsból, úgy gondoltam, hogy ezt a problémát már mindketten lehúzhatjuk a listánkról.
- Elvágtad? Mutasd…- Ha megemelte a kezét, akkor tenyeremet a kézfele alá csúsztatva emeltem feljebb végtagját, hogy alaposabban is szemügyre vehessem a sérülését.
A seb hajszálvékonynak látszott, azonban egy kicsit szivárgott belőle a vér, ezért jó ötlet volt ujjának a leragasztása.
- Várj, majd én segítek. Először ezt lemossuk. – Kezét a csap alá húztam, s ha engedte, akkor a kezét lemostam egy kis vízzel, azután konyharuhával szárazra töröltem ujjait, végül az egyik fiókot kihúzva elővettem egy sebtapaszt.
- Nálunk az albiban ez gyakori eset, így mindig van ragtapasz a fiókban. – Mosollyal fürkésztem tekintetét, azután leragasztottam az ujját.
- Aha, szóltam nekik, szóval már indulhatunk is. – Amikor megbillent, s a derekamba kapaszkodott, úgy automatikusan én is utána kaptam jobbommal, s elkapva csípőjét, közelebb húztam magamhoz. Ekkor ismét egészen közel kerültünk egymáshoz, ismét volt szerencsém mélyen kutakodni íriszeiben.
- A bor mi? Néha engem is megtréfál. – Mosolyogva karoltam át, hogy finoman megindítsam az ajtó irányába, s ha már bátran lépkedett, akkor elengedve követtem őt, majd elhagyva a lakást, bezártam annak ajtaját.
- Ha jó leszel, akkor majd egyszer megmutatom. – Kacsintva direkt nem meséltem neki ereklyémről, s hagytam, hogy a kétértelműség járja át gondolatait. Végül is, már az én gondolataim is elég perverzek voltak, ha csak Adára gondoltam.
- Ha hiszed, ha nem, én is pontosan erre gondoltam. Ez nagyon durva, és ritka is egyben. A többiekkel majd egy-két hónapig küszködtem, mire eljutottunk a köszönéstől a közös főzésekig. – Nevetve emlékeztem meg a múltról, hisz az albérleti élet első évében bizony még a többiekkel is voltak összezördülések. Aztán valahogyan összecsiszolódtunk.

A Pubhoz vezető út során rengeteget beszélgettünk – viccelődtünk Adával, így a társaságában olyan gyorsan telt az idő, hogy a bő húsz perces séta is rövidnek tűnt. A helyiséghez érve előre sétáltam – hisz efféle helyeken ez a szokás – s megtartva az ajtót, magam után engedtem Adát.

Odabent rengeteg fiatal volt, de ez a tömeg még meg sem közelítette azokat az éjszakákat, amikor buli van. Ha jobban körbenézett a lány, láthatta a hely színeit, elegáns kialakítását, s érezhette, hogy mennyire barátságos és otthonos ez a bár.

- Nézd csak, az a törzsasztalunk, és még éppen üres. Ülj le, hozok inni valamit. – Ha Ada elmondta a kívánságát, hogy mit inna szívesen, akkor felvéve a rendelését, kikértem az italokat a bárnál, majd egy-két perc múlva csatlakoztam a lányhoz a kért italokkal.
- Bocsi, hogy eddig tartott, voltak páran előttem. Minden okés? – Mosolyogva fúrtam pillantásom a tekintetébe, mikor úgy láttam, mintha elmélyülten fürkészte volna mobilja sorait. Nem tudtam, hogy kitől kaphatott üzenetet, de nem akartam pofátlan lenni, hogy megkérdezzem, kivel kommunikál.
- A többiek lehet, hogy késnek kicsit, de nem féltem magunkat. – Szemtelen mosollyal fürkésztem kékjeit, miközben koccintásra emeltem poharamat, s ittam a sörömből.
- Azt már tudjuk, hogy én mit kedvelek, de rólad még semmit sem tudok. Biztos te is gyűjtesz valamit, tuti van neked is valami elborulásod, nem? Hisz engem is megértesz, szóval halljuk…miért rajongsz annyira? – Tényleg érdekelt a lány, s nem csak a saját hülyeségeimről akartam vele beszélni. A jedi kardomra bármikor visszatérhetünk, de nem akartam, hogy ellaposodjon az est, meg akartam ismerni Őt.
- Hé, bocs srácok…akarnánk csocsózni, de hiányzik két ember, nem csatlakoznátok be? – Beszélgetésünk közepette váratlanul egy srác lépett oda hozzánk, s pillantását rólam Adára emelte, s feltűnő mosollyal fürkészte a lány íriszeit.
Hátra pillantva szemügyre vettem a srác haverját, aki egy kissé megtermettebb, ám jámbor lelkületű fickónak tűnt. Nagyjából velünk egykorúak lehettek, s az egyetemi címeres pulcsijukat tekintve még egy suliba is jártunk.
- Ada? – Kíváncsian pillantottam a lányra, hisz tőle függött, hogy játszunk-e egy kör csocsót az idegenek ellen.

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Pént. Okt. 27, 2017 11:07 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA


Azon emberek, kik sokszor mantrázzák hangosan: tökéletes vagyok! – ők törnek a legapróbb szilánkokra belül. Megkeseredetten, önmaguk létbizonyosságának megerősítésére használják a hangos megerősítést. Nem az őket megkérdőjelezőt nyugtatják tévedése felöl, csupán magukat. Háborgó belsőjüket, a megbillentett asztalsíkra állított pohárban ringatózó vizet csitítják el, miből aztán kéjnedvtől viruló száját eltátva hörpint a másik.
A tökéletesség elixírje valójában pillanatnyi illúzió. Mint a pirula íze. Szacharóz fertőzéses bevonatát leszopogatva elkeseredett lesz a valóság, kilátástalan a jövő, megkérdőjelezett a múlt. A belső érték valójában a rothadás által elkerült kiváltságos szeglet. A kézzelfogható, s tányéron felkínálható hozzávaló.
Én maga voltam a külső báj. Az egykori legtökéletesebb, ki porrá zúzott szilánkokból igyekezett egyenesbe fektetett kirakóst építeni, kit már meg sem kísértett, hogy elrontsa a megfestett álarc vonásait, hogy némiképp önmagát lássa viszont benne. Az én igazságomat férgek rágták, s hazugságtól virágzottak a kimondottak.

Talán pont ezért tartózkodtam a pub felé vezető úton a személyiségem feltárásától, az igyekezettől, hogy meséljek magamról. Ez sosem volt egyszerű. Mesélni valakiről, aki sosem létezett. Akinek nincs terve, s minden ideája mások öröméért született. A felsőbbrendű bizonyítási vágy nem lehetett személyiségem éltes prioritást élvező vonása. Az nem illett volna a lázadó szőkéhez, ki kitetováltatta urizáló hibátlansággal operáló, porcelánsimaságú felhámját minden különösebb ok és indíttatás nélkül.
Egy életre szóltak a tintás lenyomatok, a tinédzserkori billogok, a két oldalon duplikált tűnyomokba ékelt fülbevalók.
Láttam a szemében, hogy mit vár. Láttam mozdulataiban az akarást. Magamat nem ismertem elég jól, de az évek alatt kifejlett a mások vágyainak és igényeinek kiszolgálására irányuló, elsőosztályú minőséget ambicionáló képesség tudatomban, s előbb észrevettem más szemében a vágyódás szálkáját, mint saját szükségleteim gerendáját szempillákkal lekerített határaimon belül.
Megannyi mesélni való jutott eszembe, de egy sem volt megfelelő ahhoz, hogy elkápráztassam az oldalamon lépkedőt.
Inkább szórakozottan léptem elé, hogy az egyik, majd másik oldalról passzolt, focilabdának használt követ fenéken billentsem csizmám hasított bőr orrával, s tovább játszva felejtkeztem meg az ismerkedős alkalmak oly sok veszélyt, s taposó aknát rejtegető harcmezejétől.
Kényelmesen lavíroztam el a banális semmiségek karámjában.

A pub félhomálya magába ölelt. Kellemes meleg uralkodott az egy légterű szórakozóhelyen, melynek méretein csak a puritán módon, előkészítetlenül hagyott, oszlopként funkcionáló fagerendák karcsúsítottak. A természet repesztette fal ekrüje mögül néhol megsárgult téglák kandikáltak ki, felszínükre szerte képeket aggattak.
Amint befelé haladtunk, egy nekem csapódó itallal töltött ókori agyagedény sikeresen gyomorszájon könyökölt, majd a nyomában lihegő tyúk megtaposta a lábamat. A telefonom feltehetőleg ebben a percben rezzent meg táskámban először, csak a heves impulzusok elterelték figyelmemet a jelentéktelen motoszkálásról.
A mai fiatalok bőrét átszövő idegek már immunisak volt az idegen testek keltette rezgésekre. Én sem voltam kevésbé mai fiatal.

– Tequilát kérek… és igenis… – játékosan szalutálva adtam be derekamat a srác parancsának, hogy átvágva az emberektől hangos termen, eljussak a kiszemelt asztalig. A méretes hordónak tetejébe fektetett üveglap kettőse szolgált asztalként a rusztikus tégla sarokban. Magasított lábú székek tetejébe ülve nyerhette el az idetelepedő a szórakozóhely fölötti uralom érzetét. Keresztezett lábaim mélybe lógtak, gerincem vonala peckesen kiegyenesedett, s diadalmas elégedettséggel kortyoltam a bár andalító levegőjéből. Pár percig üres kézzel, s elbódult mosollyal vártam Oliviert, de a tehetetlenség, s a korábban beütött alkohol hozta bódulat tettekre sarkallt. Táskámból elővonva a vékony szálú cigaretta dobozát, egy nőies szálat tűztem ajkaim közé. A felparázsló végű bláz cseresznyés aromája tüdőmig kígyózott, gyengéd porát az üvegtartóba pöccintettem. Újabb szöget ütöttem koporsómba.
Na, pont ezért kérek majd hamvasztást.

Táskám rejtekéből percek múlva előkerült telefonom is, melynek képernyője megkönnyebbülten villant fel érintésemtől. A füstfelhő mögött kénytelen voltam felfedezni, hogy a fantomrezgésnek tulajdonított inger valóságos volt, s pontosan három üzenet érkezését jelezte a készülék.
Míg egyet a szolgáltató küldött, aki kíméletlenül megvonta tőlem a mobilnetet, a másik kettő Remitől érkezett. Legnagyobb meglepetésemre. Erre inni dukált volna, de ital híján az édeskés aromával csitítottam torkom követelődző attitűdjét.

„Hívj fel!”
Dehogy hívlak.
„Add meg a címed és odamegyek. Beszélnünk kell, Ada. Sürgősen beszélnünk!”
Francokat. Újabb slukk marta fel kiszáradt nyálkahártyám.

Az utolsó elválásunk óta nem hittem, hogy maradt bármiféle megbeszélnivalónk, így feleslegesnek láttam, hogy bármiféle visszajelzést küldjek számára. A hektikus idegállapotban történő elvállás nyomait ott hagyta lelkemben. Mire visszatért a lakására én már tovább álltam, ezzel téve pontot egy olyan álomkép köré szőtt fabula végére, mit sosem szabadott volna megkezdenünk.
A visszaérkező Olivier elvonta figyelmemet, s ijedten toltam távolabb magamtól a mobilt, hogy helyét átadjam az italos pohárnak.
– Jó ez a bár, tényleg. Jó helyre jártok. Te mit iszol? Gyere, ülj le… – a mellettem lévő szék irányába böktem csontos állammal, majd hogy segítsem a döntésben, pofátlanul közel húztam magamhoz a bárszékméretű lábakkal felszerelt ülőalkalmatosságot.
Saját italomból nyalintva, megelégedve nyögtem egyet az ízextázistól. Erre számítottam.
– Te mit iszol? – közelebb dőlve hozzá, kíváncsiságot mímelve pillantottam bele poharába. – Tessék?
Ismét felmerült a legriasztóbb téma: én.
Libabőr csipkézte ki felhámom, kellemetlen hideg söpört végig a piheszálak közén. Megfeszültek izmaim, s komoly erőfeszítésembe telt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy hazudnom kell, ha nem akarom elveszíteni a srác szimpátiáját. Tulajdonképpen ezért hazudtam a világnak. Hogy kedveljenek. Szeressenek. Imádjanak.
– Tetoválásokat gyűjtök. Piercingeket. Noha abból még csak most került be a második a köldökömbe… az első helyéről meg egyelőre nem ejtenék szót jólneveltségem végett – nevetve hárítottam el az igazmondást, hogy továbbra is az izgató titokzatosságba burkolózhassak. Ismét kortyoltam a selymes alkoholból.
– Én nem vagyok annyira izgalmas, mint te…
Mielőtt tönkretehettem volna a pillanatot, két ismeretlen egyetemista srác lépett mellénk, hogy megzavarva az affért, csocsózni hívjanak kettőnket. Tulajdonképpen az én válaszom jobban izgatta őket, de mivel olyan kényelmes volt lábfejemet Olivier vádlijának döntve melengetni, s mivel még volt hátra két korty a poharamban, azt meg kellett várniuk.
– Nem vagyok semmi rossznak az elrontója. A vesztes csapat fizet fejenként öt üveg sört. Áll az alku, fiúk?
Látva, hogy megelégedéssel reakciómra mind a két hímegyed bólint, felállva a székről, lekaptam fejemről kalapomat, s közelebb hajolva Olivierhez, az ő fejére adtam azt.
– Azt elfelejtettem mondani, hogy imádom a focit… én vagyok a legnagyobb drukker. És imádom a csocsót is. De ezeknél jobban, csak a paintballt és a call of dutyt és a verekedős játékot az xboxomon… na annak nem jut eszembe a neve. Na, gyere már… ne kortyolgasd azt a whiskyt.
Nem volt bennem szégyenérzet, mikor kikaptam kezéből a poharat, hogy helyette éljem fel annak tartalmát.

Hátrahagyva őt, egyedül grasszáltam végig az asztalok között. A játékgépnél a szabadon hagyott térfélre szegődtem, s gyakorlotlannak látszón pörgettem meg a karokat. A szabad karok között vacilláltam, miközben kétértelmű vigyorom egyértelmű perverzitástól árulkodva, megtalálta Oliviert.
– Fedezel hátulról, Mr. Starwarsosalsógatya?
Megfeledkeztem magamról, s csak később jöttem rá, hogy ezt hangosan kimondtam.
Még mindig az alsója járt a fejemben.
– Aztán persze cserélhetünk… lehetsz támadó. És nincs pörgetés... Ne játszatok nekem lányosan... Na, hol a labda fiúk? – miután sikerült elszakadnom Olivier ajkainak mély bámulásától, a két idegenre tekintettem. A játéknál egyelőre sokkal jobban izgatta a fantáziám, hogy Vader kapitány ismét centikre állt tőlem, s egyetlen gól rúgását követően jogot formálhattam rá, hogy a nyakába ugorjak, s kipróbálhassam ölelését.




For our only hope is falling in love
With who we are and what we wanna do
Is it gonna be you, is it gonna be me

Ada
Sicard_


A hozzászólást Ada Sicard összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:56 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 28, 2017 9:36 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Itt a tequila, ahogyan kérted, citrommal és sóval. Hoztam hozzá neked egy Sprite-ot is, leöblíteni a töményet – Mosolyogva helyeztem a lány elé az italokat, pincéreket is megszégyenítő módon, s csak azután foglaltam el helyemet a magasított bárszéken Ada mellett, kinek még mindig ott füstölgött a cigaretta az ujjai között.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol. Anyám is szokott olykor, de csak titokban, hogy apám nehogy észrevegye. Amolyan kocadohányos. – Jegyeztem meg nevetve, miközben a parázsló cigarettavégről tekintetem visszaszökött a lány kék íriszeire.

Nehéz volt nem őt nézni, hisz minden adottsága meg volt ahhoz, hogy a férfiak figyelmét felkeltse.

Kékjei mélyén volt valami kifürkészhetetlen, amit még nem sikerült megfejtenem, s valamiért úgy éreztem, hogy Ada nem is igazán akar megnyílni előttem. Ettől függetlenül nem mondtam le arról, hogy szóra bírjam, mert én is meg akartam ismerni őt, hogy tudjam, valóban annyira hasonló hozzám, mint ahogyan azt gondoltam.

- Nem csak jó, de még olcsó is. Általában jó a hangulat, kivéve amikor Roel haverjai összeakasztják a bajszukat – Nevetve jutott eszembe a bagázs, miközben lepakoltam az asztalra saját italaimat.
A lány még nem tudta talán, de köztudott volt a testnevelés szakosokról, hogy néhány elfogyasztott tömény után elszabadult a pokol, s képtelenek voltak megőrizni emberi mivoltukat.
Akadtak közöttük olyanok, akik pár vodka után már a nemiszervüket mutogatták a csaposlányok előtt, mások pedig a heti sporteredmények végett csépelték egymást.
- Whiskeyt és sört, tudom érdekes párosítás… - Jegyeztem meg nevetve, s azután emeltem koccintásra a poharamat, hogy végre hivatalosan is ihassunk egyet a lány érkezésére.
- Igyunk akkor rád, és arra, hogy megkezded új életed a mi kis albérletünkben. – Mosolyogva fürkésztem pillantását, s talán ő is érezhette rajtam, hogy milyen érdeklődéssel figyelem őt.
Ez most nem az a tipikus beittam, kinéztem és megfektetem szitu volt, hanem valami egész más.
Felkeltette az érdeklődésemet, mint nő, s kedvem volt megismerni, emiatt sem tétlenkedtem tovább, hogy előhozakodjak a kérdéseimmel.
- Jól hallottad, minden érdekel, most te jössz – Mosolyogva engedtem át neki a szót, s hagytam, hogy meséljen. Mivel azonban kissé még bizonytalannak tűnt, egy újabb kérdéssel próbáltam oldani a hangulatot.
- Na? Mit gyűjtesz Szöszke? Jedi kardokat?- Nevetve szúrtam közbe pajzán megjegyzésemet, s vártam, hogy némi mosoly kerekedjen a lány arcára is. Nem akartam, hogy kihallgatáson érezze magát, egyszerűen csak egy jóízű beszélgetést akartam lefolytatni, hogy jobban megismerjem őt.
- Ez most komoly? Ne már…- Sejtelmes mosoly szökött az ajkaimra, s persze hogy kíváncsivá tett a lány, s szinte azonnal beindította a fantáziámat.
- Egy tetkót már volt szerencsém kiszúrni, amikor…véletlenül rád nyitottam. Na de a piercingek…hol van a másik, hm? Megmutatod? – Mosolyom szemtelenül kiszélesedett az arcomon, s nem tudtam megtagadni önmagam. A már elfogyasztott alkoholmennyiség kihozta belőlem a szemtelen, pajzán alakot.
- Jaj ne már, ezt most miért mondod? Már az is épp elég izgalmas, hogy tudom, van rajtad valahol egy piercing, amit még nem láttam…tuti neked is vannak érdekes dolgaid. – A lány egy kicsit megnyílt, aztán ismét hárított, s kezdtem úgy érezni, hogy valamiért nem mer mesélni magáról. De hogy is lehetett ennyire zárkózott egy ilyen csaj, akinek látszólag mindene a helyén volt? Jó test, jó haj, klassz tetkók…mi kell még?

Ezt persze az érkező két srác is kiszúrta, aki a beszélgetésünk talán legizgalmasabb részénél szakított félbe minket. S bár kedvem lett volna még hosszasan beszélgetni Adával, hogy minél jobban megismerjem – már-már mintha egy randin lennék – nem akartam megfosztani attól a lehetőségtől, hogy ő dönthessen.
- Benne vagyunk – Vigyorogva válaszolt a srác, s hátrébb lépdelve még mindig Adát figyelte.
- Akkor várunk titeket….- Sokat sejtető mosollyal pillantott a kék íriszekbe, ami már nekem is feltűnt, de az hogy Ada lábfeje az én vádlimhoz ért, minden negatív gondolatot feledtetett, s egy újabb mosolyt csalt az arcomra.
- Mit csinálsz? Ezt most megkapom? – Nevetve, némi értetlenséggel figyeltem, ahogyan kalapját a fejemre helyezte, majd ujjamat végig vezettem a kalap karimáján. Szemöldököm azonban rögvest a magasba szökkent, amint a lány elkezdte sorolni a kedvenc játékait.
- Neeeee, te szereted a focit? És tudsz csocsózni? Hát én….nem találok szavakat…- A lány ugyan még nem tudhatta, de nem egy tipikus kocka voltam, aki naphosszat csak ül és a csillagrombolóival játszik.
Heti rendszerességgel eljártam focizni – a labdajátékok közül ez volt a kedvencem – s emellett még a csocsót is imádtam. Ada pedig egyre inkább hasonlatossá vált a jövőbeli ideálomhoz.
- Én elveszlek feleségül…- Ismételtem aznap már másodszor ezt a kijelentést, miközben széles vigyor ült meg az ajkaimon. A kalapot csak ezután vettem le a fejemről, s mivel a lány kikapta kezemből a whiskeys poharat, kénytelen voltam a sörös üvegem után nyúlni, hogy azzal kövessem őt a csocsó asztalhoz.
- Már vártunk… - A játékra hívó fél határozottabb fele egy mosollyal igyekezett fenntartani a szemkontaktust Adával, láthatóan bejött neki a lány, s nem igazán foglalkozott azzal, hogy én is ott voltam. Nem, mintha a pasija lettem volna, vagy randiznánk. Végül is, minden joga megvolt ahhoz a Szőkének, hogy pasizzon, ellenben kissé zavart, hogy az az alak ennyire bámulja őt.
- Szevasztok, Olivier – Az asztalhoz érve, mellőzve minden ellenérzésemet, egy mosollyal nyújtottam kezet a két srácnak a játék előtt, majd kézrázást követően Adára mosolyogtam.
- Úgy gondolod, szükség van arra, hogy hátulról fedezzelek? – Nevetve ráztam meg a fejemet a kétértelmű megjegyzésen, aztán ha a lány kiválasztotta, hogy melyik poszton szeretne játszani, magam is elfoglaltam helyemet az asztalnál.
- Most már csak a fél kocsma fogja tudni, hogy mit hordok…- Mosolyogva hajoltam hozzá, hogy fülébe súgjam a szavakat. Velünk szemben a két srác is nevetett, figyelmük azonban inkább a lányra összpontosult.
- Ne aggódj, kemény menet lesz, már ha szereted a kemény meneteket – Az Adával szemben álló srác mélyen fúrta pillantását a lány tekintetébe, tisztán érződött, hogy gondolatban már a partnerem bugyijában jár. S igazából nem is nagyon akarta titkolni az érdeklődését.
- Játék előtt mi viszont egy kicsit változtatnánk a téten…ha mi nyerünk, akkor kettő sört kérünk a havernak, te pedig randizol velem egyet. Áll az alku? – Vigyorogva még mindig csak Adát figyelte – miért is kellett volna kellemetlenül éreznem magamat – s közben a labdát már az asztal fölött tartotta, dobásra várva.
- Na srácok, sok a duma, kezdjük – Nem voltam egy türelmes fajta, s bár nem akartam tahó lenni, azért igyekeztem megsürgetni ezt a csocsózást, amihez már talán annyira kedvem sem volt, tekintve, hogy mire ment ki a játék.

A srác végül bedobta a labdát, ami azonnal Ada irányába gurult, ezért minden figyelmemmel a fehér gömb irányát fürkésztem, hogy a csatársorral segíthessem a lány kapuból elkövetett próbálkozásait.

A két srác természetesen nem hagyta magát, profin játszották a játékot, s a kezdeti, könnyed játékból egy nagyon is komoly, és véres harc lett, s még pislogni sem tudtam, úgy lőtték be egymás után a gólokat. Egy, kettő, három, négy….már csak két lövés választotta el őket a teljes győzelemtől, s ez némiképp citrommá facsarta arcvonásaimat.
- Nagyon úgy néz ki, hogy randizni fogsz… - Jegyeztem meg a lánynak, miközben az asztal oldalán lévő pohártartóból kiemeltem a sörömet, s hosszan kortyoltam a habzó italból.
- Na mi legyen, akarsz randizni a sráccal, vagy megmutassuk, hogy mire képes a Szöszke hercegnő és Vader kapitány? – Fel-le emelgettem szemöldökeimet, miközben rávigyorogtam a lányra, s a sörömet felé nyújtottam, hogy nyugodtan igyon egyet a nagy menet előtt.
- Miről susogtok? Gyerünk, játszuk le baby - A szemben álló srác közben már cukkolta Adát, miközben széles vigyorra húzta a száját. Ő már biztos volt a győzelmükben, talán ezért is emelte koccintásra üvegét a haverjával, aki szintén azt remélte, hogy ma este még két üveg ingyen sör üti majd a markát.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 28, 2017 3:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA
16+


Annyira kényelmes volt távol tartanom magam a mélyebb vizű kapcsolatoktól, s még az előtt elszakadni mindenkitől, mielőtt bárkinek érdeklődése tárgyává avanzsálnék, hogy a hirtelen rám törő – noha egy ideje már dukáló – kérdéssorozat, mit rám mért gyorslövetű nyelv-fegyverével, kis híján átlyukasztotta a golyók elöl menekülve fel-felrántott lábam, egészen elfárasztott.
Örömmel vettem, hogy nem kizárólag a könnyedén lehúzható tequilavodkával ajándékozott meg, hanem adott még mentsvárakat, mik mögé ajkammal rejtezhettem, míg berögzött mániákussággal kielégítően érdemleges választ kreálok kíváncsiságának.

Sápatag arcomat mosoly virágozta fel kijelentését követően, majd látva azt a kétségbeesett magatehetetlen kifejezést megülni vonásai között, vad nevetés váltotta fel a stagnáló jókedvet.
– Szerintem semmi köze nem volt a betörésednek a véletlenhez. Te szánt szándékkal törted rám az ajtót, Olivier. Abban reménykedve, hogy valamit meglátsz belőlem, és pontot adhatsz hozzá vagy vehetsz el a listádon versenyeztetett nevemtől.
Átlátva a fiatal férfi könnyed kis hazugságán, oldalra döntött fejjel vizslattam őt tovább, mintha csak a más látószög, az agy más részeinek megdolgoztatása egyéb információkkal ruházna fel Olviert illetően.
– Felejtsd el, hogy megemlítettem, hogy van egy piercing a fehérneműm alatt… – továbbra is igyekeztem fenntartani palástoló fátylamat, s csak ritkásan fedve fel az alatta elterülő, kívánatos területet, hogy még hosszan élvezhessem a srác felajzott érdeklődését. Azt hihette, hogy vétettem a szavak összepárosítása közben, de totálisan szándékolt volt, hogy újabb részletről rántottam le a leplet. Manipuláltam fantáziáját, s az ez által tekintetében fellobbanó lángnak látványa engem is érzékenyebbé és fogékonyabbá tett egy testi kapcsolat megkezdésére.

Talán már el is felejtette, hogy miről beszéltünk korábban, legalábbis hallgatásából következtetve igyekezhetett legyőzni a sóvárgást, hogy megcsodálhassa különleges testékszeremet, mikor kíméletlenül felszakítottam a nemi izgatottság frissen ejtett sebeit. Miközben szemtelenül elhalásztam tőle a whiskys poharát, sikerrel férkőztem be combjai közé, hogy úgy hajoljak füléhez, s mellőzve a véletleneket, tenyeremmel combjának felső harmadára támaszkodtam.
– Majd ha nyertünk, s még mindig el akarsz venni feleségül a tízüvegnyi sör elfogyasztása után… meg hogy hallottál karaokezni… megmutatom.
Legalábbis az egyiket. S nem azt, amire ő gondolt teli szájjal vigyorogva.
Minden célom a provokatív megmozdulással annyi volt, hogy motiváljam őt, s kedvet csináljak neki is a játékhoz, hiszen egyértelmű volt, hogy ellenfeleinket kellő inspirációt hajtotta a nyeremény felé.

Az asztalt támasztva mosolyogtam a két srácra, majd Oliviert követően én is bemutatkozásra nyújtottam kezemet feléjük. Legnagyobb meglepetésemre az amúgy kellemes küllemű srác elbitorolta kezem szabadságát, s a kelleténél tovább fogta azt sajátjában. Nem tetszésem lefelé hajlította ajkaim görbéjét a megvetéstől.
Nem számítottam rá, hogy az ártatlan játékon kívül valami egész mással is számolnom kell. Egy vadidegen srác rajongásával. Máskor, más helyzetben imponált volna törekvése, s még csak azt sem vártam volna el tőle, hogy győzelmet arasson a meccsen, mert a bár után hazatérve szívesen lettem volna vigaszdíj kezei között. Olivier jelenléte azonban megbonyolította hozzáállásomat a helyzethez, s készségességemet.

– Ugyanmár, én meg csipkés tangát hordok… és akkor? Had tudják? Elkiáltsam magam? – pimaszul nevettem el magam Olivier megjegyzésére, akinek reakciói sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rám, mint a túloldalon álló Lyleé.
Jókedvemet az utóbb említett srác sem tudta lehervasztani ostoba vágyával. Rá kellett jönnöm, hogy többet akartam Olivierből látni, mint a feszülős anyagú star warsos boxeralsója.
– Egy kicsit rámenős vagy, Lyle… de tudod mit? Randizok veled… csak először nyerd meg. Keményen…
Cukkoltam szavaimmal a szemben állót. Ő támadt a kapumra. Ó, édes istenem, hogy miért éreztem ezen kijelentés nyomán mély szánalmat? Viccesnek kellett volna lennie, de inkább fárasztott, ahogy feleslegesen törte magát.

– Hajrá… – bátorító felszólításom végszóként funkcionált az elhúzott tétlenségben, mielőtt begurult volna középpályásaim teste közé a műanyagból mintázott focilabda. Minden nőiességemet sarokba állítottam, s úgy küzdöttem a három hímnemű ellen, mintha én is egy lettem volna közülük. Az ellenfél góljai szaporábban találtak kaput, mint sajátjaink, s ez némiképp elkeserített. Marhára nem akartam az alsó ajkát nyalogató perverz döggel randizni. Se ma este, se máskor.
– Nehogy feladd, Olivier… cseréljünk helyet. Majd én védek te pedig támadj. Hátha ez lesz a jó felállás. Az nem lehet, hogy ne legyünk jó csapat… – bizalmatlan pillantást váltottam az asztal szélén leszámolt színes kockákkal. Ha kettőt lőnek, nyertek, már behozhatatlan lesz hátrányunk. Ha viszont nekünk hoz szerencsét a következő két kör, még lesz esélyünk nyerni. – Most ne hagyj szarban… – szűrtem fogaim között, csak neki, miközben a túloldali örömujjongás leszívta az én kedvemet is. Készséggel kortyoltam a srác italából, hogy új frissítsem fel a korábbi heves őrjöngéstől kiszáradt torkomat. Visszakapaszkodva az asztallapok között átbújtatott két karba, újabb kör vette kezdetét.
A veszteség okozta ijedelem kellő adrenalin lökettel kápráztatta el tudatunkat. Nem veszíthettünk. Amúgy sem tudtam veszíteni, így kész voltam megválni a fair játékszabályoktól, s az illegalitás mezejére lépni.

A vállamról lecsúszott kötött anyagot a melltartó pántja is követte. Minél előrébb dőltem az asztal fölött, hogy jobban átlássak az üveglapon, s úgy kövessem nyomon akkurátus precizitással a labda útvonalát, annál nagyobb belátást engedtem melleim közé.
A férfiak általában egy dologra tudtak koncentrálni, így ezen előnyömet kihasználva kezdtem bele mocskos mondandómba.
– Hé,  Lyle… örülni fogsz, ha megnyered… nézz csak ide, ez mind a tiéd lesz… mind, ami ez alatt a felesleges textil alatt van.
Megállás nélkül védtem ki a kapunkra törő passzokat.
– És ha ez nem lenne elég… van két pierciengem… az egyik intim tájékon helyezkedik el.... és ne a melltartóm alá gondolj… ez az ékszer sokkal lejjebb van. Még… még… még lejjebb… ne állj meg a köldököm vonalában – alsó ajkamat fogaim közt gyötörve, sóvárgó kéjéhséggel szűrtem a szavakat figyelemelterelés céljából. Totálisan elvontam a párzó majmok felajzottságával testemet pásztázó Lyle figyelmét a pályáról, így segítve hozzá Oliviert, hogy gólt rúgjon.
– Ó, igen, bébi! – diadalittasan kiáltok fel, s a mellettem álló srác felé fordulok, hogy a nyakába vetve magam ujjongjak az elmúlt percekben lőtt két gólnak. – Ezaz. Még egy gól… és istenek leszünk.
– Ez kurvára csalás…
– Ada, ne vond el a figyelmem… jobb lenne, ha az ilyen szavakat a hálószobámba tartogatnád. Hagyd, hogy megnyerjelek és aztán kellesd így magad…
Még senki nem ocsúdott fel az előbbi egyenlítésünkből, s nem is akartam arra várni, hogy a két srác gatyája újra elég tágas és kényelmes legyen a játékhoz, így csalva, de belöktem az utolsó golyót a pályára. A szájukba vett piát se volt idejük kiköpni, addigra gólt rúgtam, így döntve el a meccs kimenetelét.
– Kössz, fiúk… de ezt megnyertük. Jöhet a pia…
– Bassza meg…
– A ribanc csalt… Visszavágót akarunk!

– Fenéket. Meguntuk a játékot… egy menetről volt szó. Tanuljatok meg veszíteni, gyerekek… Ennél keményebbek már úgysem lesztek.
A hőbörgő túloldal csak nehezen fojtotta vissza indulatait, míg én visszaigazítottam mind fehérneműm pántját, mind a ruha kötött anyagát vállamra. – Az asztalunkat megtaláljátok… oda kérjük a tíz sört. Na, pá, Lyle… most próbálkozz inkább hétköznapi módon csajt csalni a mosdóba, hogy segítsen a dudorodó ágyékodon…
Megvető pillantással böktem az asztal mögött rejtegetett ékessége felé, majd hátraarcot csinálva, Olivierrel az oldalamon sétáltam vissza korábbi ülőhelyünkre.
– Sokkal lengébb ruhába kellett volna jönnöm, hogy ne kelljen ennyire közönségesen kivívnom a győzelmünket. Majd még gyakorlunk, szerintem elsőre királyok voltunk. Egy cigit a győzelmünkre? – mosolyogva kínáltam felé a doboz tartalmát, majd ha döntött, magam is előhúztam egy szálat, hogy rágyújtsak.
– Komolyan megijedtem, hogy hagyod, hogy azzal a baromarccal menjek haza… veled akarok hazamenni – jelentőségteljesen fúrtam hamuszürke íriszeimet a szemközt ülőébe a közöttünk kavargó cigaretta füstjén át. Nem szakítottam meg vele a szemkontaktust még akkor sem, mikor egy pincérlány pakolt le asztalunkra öt-öt csapolt sört, mint ahogy azt kiérdemeltük.
– És most megtudhattad rólam, hogyha akarok valamit, azt úgyis elérem… megtudhattad, hogy képtelen vagyok veszíteni…
Ezek voltak az első olyan szavak, melyek tényleg engem jellemeztek. Mikről nem hazudtam neki.




For our only hope is falling in love
With who we are and what we wanna do
Is it gonna be you, is it gonna be me

Ada
Sicard_


A hozzászólást Ada Sicard összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:53 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Olivier Bisaillon tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Okt. 28, 2017 10:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Idilli esténken nem a csocsó ejtett csorbát, hanem a Lyle nevezetű srác, aki pofátlan módon stírölte végig Adát, s nem rejtette véka alá, hogy mire is megy ki a játék. Az efféle csatározásokhoz persze nem volt kedvem, s nem is tartottam normális dolognak azt, hogy valaki ilyen ostoba fogadásokból akart magának barátnőt szerezni.
Ha nem Ada állt volna mellettem, s nem lett volna kedve egy ilyen játszmához, akkor egész biztosan hátat fordítottam volna, hogy magára hagyjam a tagokat. Mivel azonban ez volt az első estéje nálunk, és azt akartam, hogy jól érezze magát, s megismerje a mi kis világunkat, képes voltam tűrni, s elfojtani a megjegyzéseimet.
A tét azonban továbbra sem tetszett, de bármit is gondoltam, a mellettem álló szőkeség már beleegyezett. Játszanunk kellett.
S bár ő talán bízott a képességeinkben, én már közel sem voltam biztos abban, hogy megnyerhetjük a mérkőzést, amikor a két srác már a negyedik gólt is erővel vágta be a kapunkba. S annak a gondolata, hogy ezután elengedjem a lányt, csak hogy randizhasson azzal a barommal, egyáltalán nem tetszett.
- Nem is szándékoztam feladni, nehogy már ilyen rossz társaságban kelljen töltened a hátralévő estédet. – Szemtelen mosolyt villantottam a lány felé, s úgy beszéltem, mintha csak neki akarnék szívességet tenni. Valójában azonban engem nagyon is zavart volna az, ha ezzel a Lyle nevű alakkal randizik. Erről azonban nem nyilatkoztam.
Nagyot kortyolva a sörömből, végig futtattam pillantásomat a csocsó asztalon, majd Lyle-ra és a mellette álló Kevin-re emeltem a pillantásomat. Szúrósan néztem a velem szemben álló alak tekintetébe, mintha csak két farkasfalka alfája állna egymással küzdelemben. Csak egy különbség volt, míg Lyle nyíltan tudtunkra adta, hogy mit akar, addig én nem szóltam egyetlen szót sem.
- Rendben, cseréljünk – bólintva léptem hátrébb az asztaltól, engedve hogy a lány elfoglalja a helyemet, majd ezt követően léptem át a csatársorhoz, s lerakva sörösüvegemet a tartóba, mindkét kezemmel rámarkoltam a fogantyúkra.
- Nem hagylak – Felé pillantva elengedtem egy mosolyt, rákacsintottam, majd a szemben álló ellenfeleinkre vezettem lélektükreimet.
- Folytassuk – Erőteljesen koncentráltam a labdára, a bedobást újra Lyle végezte el, s bár próbált trükközni, hogy a fehér golyó náluk kerüljön jó pozícióba, Ada ügyesen kivédte a próbálkozásukat, s a visszapattanó labdát elkapva, egy-két trükköt bevetve, sikerült hálójukba lőni a labdát.
- Ezaz! – Örömmel fordultam a lány felé, hogy összeüssem tenyeremet az övével örömem jeleként, s csak ekkor vettem észre, hogy vállán lejjebb csúsztatta a felsőt, s bizony a dekoltázsához is kellő láthatóságot nyújtott.

Egy pillanat erejéig magam is megtorpantam, kellett néhány másodperc, míg fejemben összeállt a kép, s rájöttem arra, hogy Ada miféle praktikát igyekszik bevetni a velünk szemben állókkal szemben.
- A bugyit is ki fogod dobni az asztalra? – Szemtelen mosollyal súgtam oda neki a szavakat, miközben az örömünneplést követően újra elfoglaltam helyemet az asztalnál, s összpontosítva próbáltam minden egyes labdát a kapura lőni, amit Ada segített a csatáraimhoz.
Ennek, a csapatmunkának, s a lány női praktikáinak hála végül az utolsó gólt is mi szereztük meg, így nem csak, hogy kiegyenlítettünk, de egy góllal meg is nyertük a játékot.
- Nyertüüüüünk! – Örömmel kurjantottam torkom szakadtából, miközben a lány felé fordultam, s két karomba kaptam őt, hogy megpörgessem az asztal mellett a levegőben.
Ő valószínűleg annak örült, hogy nem kell randiznia azzal az alakkal , én pedig annak örültem, hogy nem kell randiznia azzal az alakkal. Lényegében mindketten jól jártunk, s a dicsőség mellé még vagy tíz üveg sör is járt.
- Tudtam, hogy megcsináljuk – Súgtam a lány fülébe, miközben tenyereim a csípőjére csúsztak. Csak ekkor ütötte meg fülemet az, ahogy Lyle és a haverja nem túl szép szavakkal illették a lányt, s a játéktechnikánkat.
- Héhé srácok, álljatok le. Megnyertük a játékot, ami full tisztességes volt. Máskor gondoljatok arra, hogy egy csaj is képes még meglepetéseket okozni a pályán, mert engem meglepett…- Utolsó szavaimmal már a lány felé fordultam és rá is mosolyogtam, hisz örültem a győzelmünknek. Lyle persze nem fogadta lelkesedéssel a veszteséget, mi több, bosszúsan nézett ránk, s további szitkokkal illette a lányt. S bár odakaptam a pillantásomat, nem gondoltam azt, hogy egy efféle, nem túl intelligens vitába beleálljunk.
Nem szóltam rá a srácra, csak hagytam, hogy mondja a magáét, miközben Adába karoltam, hogy visszatereljem őt az asztalunk felé. Közben közelebb hajoltam hozzá, s szavaimat már a fülébe súgtam.
- Ne is vedd magadra, nem tud veszíteni a csávó, ráadásul téged sem kapott meg, ezt elég nehéz lehet megemésztenie. – Jegyeztem meg, s végül már a lányra mosolyogtam, hogy ne vegye kedvét az a barom alak, és a véleménye.
- Szerintem is jók voltunk amúgy, főleg te! Nem gondoltam azt, hogy egy csaj tud szabályosan is játszani, nem csak pörgetni a bábokat – Nevetve ismertem el a lány játékát, a cigarettára azonban tiltakozva ráztam meg a fejemet.
- Nem köszi, nem dohányzom, mert tönkre vágja a tüdőmet. Egy ideig szívtam, de már leszoktam róla – Néhány évvel korábban még olyan voltam, mint egy gyárkémény, de végül beláttam, hogy az egészséges életmód rám is jó hatással lenne. Akkor kezdtem el sportolni, bio gyümölcsöket- és zöldségeket enni, és akkor hagytam fel a dohányzással is, hogy elősegítsem a sportolást. Azóta pedig már nem is kívántam a cigit, s még egy ilyen alkalommal sem estem csábításba.
- Viccelsz? Még ha nyer is az a barom, akkor sem engedtem volna, hogy elvigyen magával…- A lány vallomása egy pillanat erejéig meglepett, de jól eső érzéssel töltött el, s ismét feltűnt arcomon az a szemtelen mosoly, ami már a délután óta ott játszott arcomon, ha vele beszélgettem. – Velem? – Kíváncsian tettem fel a kérdésemet, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá, s közben pillantásom íriszeiről az ajkaira tévedt.
- Én sem tudok veszíteni, ebben is hasonlítunk…
Éreztem, hogy vibrál köztünk a levegő, kedvem lett volna megízlelni az ajkait, elkapni a tarkóját, hogy közelebb húzva magamhoz, hosszan megcsókoljam.

Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, s valóra válik a jedi álom, váratlanul vágta elénk a söröket a csapos lány, ezzel megtörve közöttünk az idilli pillanatokat.
- Ezt azok a srácok küldték - Mutatóujjával a pult mellett terpeszkedő Lyle felé bökött, aki citromba facsart pofával, de felemelte felénk a sörét, jelezve hogy végül is, elfogadta a veszteségét.
Egy poharat felemelve, én is felemeltem felé, jelezve hogy köszönjük szépen, elfogadjuk az italokat, majd ezt követően vezettem vissza tekintetem a lányra ismét.
- Mindig mindenki a legrosszabb pillanatban…hol is tartottunk?- Szemtelenül sugallni próbáltam, hogy ezúttal jöhetne már egy csók, ismét megmozdultam az irányába, mielőtt azonban ez újra bekövetkezhetett volna, hirtelen, visongva termettek mellettünk a lakótársaink, a csajok és Roel.
- Húúú sziasztok! Már régóta vagytok itt, mi ez a sok sör? Nem rendeltél sokat? – Babette nevetve akaszkodott a nyakamba, miközben egy puszit nyomott az arcomra, majd azután Adához is odahajolt, hogy üdvözölje őt.
- Jajj te még nem is ismered Roelt ! Ő itt Roel, a tesis srác, ő meg az egyik szaktársam, Evelyn. Stacey üzeni hogy késik. – A mindig is pörgős lány nem hazudtolta meg önmagát, hiperaktív módon bemutatott mindenkit, bár Roel már széles mosollyal hajolt hogy két puszit nyomjon Ada arcára.
- Én már ismerem Adát, igaz csajszi? Köszi az ernyőt, életmentő volt ma, nem áztam el…- jegyezte meg, majd kezet nyújtott nekem, s csak azután telepedett le Ada mellé.
A hirtelen jött társaságnak nem örültem, úgy éreztem, hogy megszűnt az a nyugalom, és az a béke, amit a lány társaságában éreztem. Már csak a csacsogást hallottam, a hangzavart körülöttem, s éreztem, hogy ismét elúszott a pillanat.
Pillantásomat azért Ada tekintetére vezettem, mélyen fúrtam pillantásomat a tekintetébe, s egy halovány mosolyt is megeresztettem felé.
- Gyere haver, hozzunk valami limonádét a csajoknak, ez a sör elég tré.Vagy valami töményet? Ki mit iszik? – Roel felegyenesedett, és gyorsan feljegyezte magának a rendeléseket, miközben én is felálltam, és követtem őt a bárpulthoz.
A csajok szinte csak erre vártak, mert ahogy távolabb léptőnk tőlük, máris közre fogták Adát.
- Na mesélj, milyen volt az első napod odahaza? Oliviert elviselted? Mert elég elviselhetetlen tud lenni a srác…na és Roelről mi a véleményed? Ugye milyen guszti a hátsója? – Babette nem bírt magával, teljesen fel volt pörögve, s neki talán már ital sem kellett ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha ittas lenne.
- Amúgy mit csináltatok itt ti kettecskén? – További információkat próbált gyűjteni, miközben maga elé húzta a sörös korsót, hogy nagyokat kortyoljon a hűs alkoholból.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
29
● ● Posztok száma :
Nicolas Simoes
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Ada Sicard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Vas. Okt. 29, 2017 7:34 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


≾ Men selling love like thieves

BAZSALIKOM ÉS ADA
16+


A tönkrevágja a tüdőmet kijelentés egy orvostanhallgatótól sokkal tragikusabban hangzott, mint mikor magukat barátaimnak nevezők engedtek meg szájukból valami hasonló okosságot, közönnyel és érdektelenséggel viseltetve rossz szokásom iránt. Eddig nem gondoltam rá, hogy a szórakozásomhoz hozzá társított néhány szál cigaretta mekkora galibát okozhat szervezetemben. Eddig nem hittem, hogy valaha majd megsajnálom rothadó tüdőmet, s megannyi egészségügyi panaszomnak szimptómájára ad magyarázatot a dohányzás.
Elkedvtelenedve forgattam át ujjaim között a kecses szálat, s már kedvem sem volt ajkaim közé venni szűrőjét. Megvetéssel fürkésztem a plafon irányába gomolygó, édeskés aromával megszínezett füstkígyók illékony testét. Hagytam, hogy magától elporladjon ujjaim között.
– Hm… akkor lehet, hogy a kátránnyal bélelt tüdőlebenyeimet ezért viselte meg annyira, hogy ma kétszer is fel kellett másznom a harmadikra az albérletbe. Nem gondoltam, hogy ennyire árthat… nem szívtam olyan sokat. De most, hogy így rávilágítottál…
Néhány percnyi hangos töprengés után inkább elnyomtam a hamutartó üvegfenekén a még füstölgő blázt. Szerencsémre nem függője voltam a nikotinnak, csupán mániákus rabja a társaságok alakította szokásoknak. Könnyen idomultam másokhoz. Túl könnyen alakíthatták akaratlanul is a szimpátiájukkal és kedvességükkel viselkedésem fejében kitüntetők tetteimet és gondolataimat. Talán soha nem leszek majd kellően önálló, s ez által életképes sem. Csak abban reménykedhetek, hogy majd mindig időben találok valakit, akit megéri majd követni, aki biztosít nekem előttem járásával olyan példát, mi kedvemre való lesz mind cselekedeteim, mind elveim szintjén.

A dohány okozta melankolikus agóniából az udvarló kijelentés szakított ki, mely hízelgőbb volt abban a helyzetben minden másnál. Tulajdonképpen én voltam az a szeretet bolondja, ki nem bánta, ha birtokolták, aki képes volt belepirulni, zavarodottan félrecselekedni, ha imponáló szavakkal illették. Egyszer mély gondolataimban született meg a felismerés, miszerint azt sem bántam soha, ha bántanak és üvöltenek velem, mert addig is odafigyeléssel tüntetnek ki.
Így most Olivier szavai nyomán, határozottságom lángokba borult, s azt sem tudtam, hogyan süssem le látványosabban szemem, miként szorítsak rá erőteljesebben fogaimmal ajakhúsomra.
– És most, hogy nyertél, úgy gondolod, érdemelsz valamit, amit meg kell szerezned? – incselkedve szegeztem neki a szemközt ülő srácnak a pimasz kérdést, miközben kihívó testhelyzetben előrébb hajoltam, hogy széttárt combjaim közén keletkezett résben támasszam meg felsőtestem, így szolgáltassam ki vöröslő ajkamat.

Az érkező söröspoharak katonás léptei az asztalon szétrebbentették kettősünket, így én magam is hátrébb húzódtam a pincérnő izzadságszagot árasztó valójától, míg munkáját végezte kettőnk között. Nem is vágytam igazán a sörre, ízlelőbimbóim minden módon tiltakoztak a kesernyés íz ellen. Most édesre áhítoztak. Sokkal édesebbre. Olivier ajkainak mézízére.
– Nagyon rosszkor – nyögtem fáradt egyetértéssel, s hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer, hogy bárki is zavaróan közénk ékeli magát, lecsúsztam saját bárszékemről, hogy a szemközt ülő fiatal férfi széttárt combjai közé húzódjak. Most saját székem ülőpárnája helyett Olivier combjára támaszkodtam rá, hogy úgy kerüljek egy magasságba vele.
A pillanat elepedve könyörgött csókunkért, s már a fantáziált gyönyörtől is reszketés söpört végig libabőrrel csipkézett felhámomon, amint elképzeltem, hogy milyen lesz a bársonyos szirmokat sajátjaim közé venni, úgy melengetni.
A világ maszatos foltokká mosódott körülöttünk, a zene hangzavarnak, zavaró neszezésnek tűnt a háttérben. Koncentrációm el nem szakadt a srác arcától. Hiába vettem az utolsó mély, tüdőre szívott levegőt, hogy szusszal bírjam a gyomromat izgatottság miatt szorító csókot, de ismét elveszett a miliő, s szinte riadtan voltunk kénytelenek szétrebbenni, ahogy ismerős arcok váltak ki a tömegből.
Megborzongtam a ruhájukba ivódott, párizsi éjszakából hozott hidegtől, s kelletlenül húzódtam ki Olivier privátszférájából, hogy még csak gyanút se keltsünk lakótársainkban. Elfojtva vágyaimat, azonnal átadtam magam a köszönésnek, s készséggel olvadtam bele a lemeríthetetlen elemmel működő Babette karjai közé.
Akaratlanul is észrevettem az Olivier által említett töretlen mosolygó csillogást tekintetében, s ez csalódottságom ellenére is megmosolyogtatott.
A lány válla fölött figyeltem, s kivárva Olivier figyelmét, jelentőségteljes, szarkasztikusnak csak kettőnk kontextusában értelmezhető szavakkal illettem az érkezőket.
– A legjobbkor érkeztetek!
Ujjongásom persze csak teátrális érzelmeket élt meg, s valójában az én belsőmet is feldúlta, amiért nem kapta meg, mire vágyott. Oliviert.
Az események persze elszakítottak a sráctól, s hol Roel, hol Babette csoporttársa követelte meg magának figyelmemet, ha nem éppen a harsány művészetis lány.
– Úgy nézzétek meg ezt a tíz pohár sört, hogy ezt csocsón nyertük teljes mellbedobással – jókedvem kiütközött, ahogy felelevenedtek emlékeim között a képek, hol még csak ketten voltunk.
– Nekem válasszatok valami finomat, meg valami erőset is mellé. Bízom az ízlésetekben.
Tulajdonképpen konkrétan Olivierre gondoltam, hiszen már korábban is megmutatkozott, hogy mennyi bennünk a közös, így szinte biztos voltam benne, hogy ízlelőbimbóink is a hasonló ízektől estek extázisba.
Nem volt időm azon gondolkodni, hogy vajon jó ötlet lenne-e még most látványosan elvonulni a mosdóba, ezzel végre pontot téve a bennem motoszkáló izgatott várakozásnak végére, mert Babette ijesztő kíváncsisággal igázott le, s épp, hogy arra volt még időm, hogy visszaüljek saját székemre az asztalnál. Kérdései, s észrevételei megkövetelték volna józanságomat, de én már jócskán becsiccsentettem, így tagadhatatlan vigyorom árulkodóbb lehetett minden másnál, mikor Olivierről beszélt. Hiába is akartam megregulázni arcvonásaimat, minduntalan elmosolyodtam.

– Nagyon jó volt. Csodálatos az albérlet. Már belaktam a szobámat és a konyhát is, mert készültem nektek vacsorára egy kis finomsággal. Fogalmam sincs, hogy milyen az elviselhetetlen Olivier Bisaillon… – vallottam be őszintén. – Szerintem jófej. Elneveztem Mr. Starwarsosalsógatyának. Néhány órára ugyan elvonult, hogy hosszú és tartalmas istentiszteletet bonyolítson le a Jedi-oltára előtt, de amúgy segítőkész volt. Még a főzéshez is becsatlakozott. Beszélgettünk. Főleg mondjuk róla és a legóiról, de bírtam. Nem kell leszedned a fejét, nem üldözött el az albérletből.
Nevetéssel zártam a rövid beszámolót, majd a már korábban is ízlelt sörért nyúltam, az üvegért, miből Olivier is fogyasztott, s melyből már én is kortyoltam a játékasztal mellett.
– Roel jót tesz a szemnek. Totál el volt ázva reggel. Még a mellkasát is láttam a fehér póló alatt… Ráadásul rám nyomult. Nem mintha most megtagadta volna önmagát, mert itt a nagy üdvözlésekben is megfeledkezett róla, hogy mennyire szorosan illik ölelni valakit, akinek melle van, vagy hogy merre van a csípőm és merre a fenekem, de ez legyen a legkevesebb. Túlélem. Meg amúgyis. Ez totál hízelgő szerintem.
Ó, igen. A rosszmájú társaságok régen nem hiába neveztek szeretetkurvának.
– Hogy ketten? Hát lehozott ide, hogy megismerjem a főhadiszállásotokat. Aztán már ittunk is valamit, míg várakoztunk. Csocsóztunk.
Mennyire szépen rímelt volna, ha azt mondom, csókolóztunk. Csupa „cs” csordult csókmentességtől csorbult ajkaim közül. Ezt az ittas alliterációt! Ó, istenem, fel fog emészteni, ha Olivier csak úgy visszajön és nem ér hozzám.
– Egyébként cuki… nagyon-nagyon cuki. De már leitatott, szóval ne is halljátok meg, amit mondtam.
Legyintéssel igyekeztem elviccelni a helyzetet, majd terelni a szót magamról azzal, hogy arról faggattam őket, hogy szeretik-e a karalábét, a csirkemellet és a szarvasgombát. Na meg a sok-sok fokhagymát.

* * *
Eközben Roelt és Oliviert hosszú sor fogadta a pultnál. A bartenderek egy percre sem álltak meg, ahogy egymás után töltötték meg folyékony jókedvvel a kiadott poharakat. A munkalapra csorduló italcseppek most senkit nem zavartak.
A rekreációra járó srác nem tudta megtagadni a reggeli találkozás óta benne munkálkodó kívánalmat. Az elmúlt napokban feltorlódott vizsgái és beadandói miatt arra sem maradt ideje, hogy nemi életet éljen, így vad türelmetlenséggel igyekezte az első szabad prédát becserkészni még akkor is, ha annak csont és bőr testéből nem tudja majd ragadozó étvágyát teljes egészében kielégíteni.
– Na, mi van? Megdöntötted már? Mert ha te nem, hát komolyan én fogom… csak asszem nincs otthon már kotonom. Ha úgy alakul, adsz kölcsön? Aztán majd visszaszolgáltatom… de ne ezen múljon már bassza meg. Így is feszülök odalent, mióta beindult a suli, nem volt időm magamra. Azok a virgácsok te… sikerült megfognom a fenekét. Nem pudingból van… és a mellei is elég feszesek a ruha alatt. Nincs kedvem felhívni az exeimet… valami újat akarok. Egy szőkét…
Roel akkor sem jött volna zavarba az elbeszélés közben, ha netán Olivier az elején leszögezi, hogy alakul közte és a szőke fruska között valami. Nem barátok voltak. Lakótársak. Roel nem hiába érezte felhatalmazva magát, hogy versenybe szálljon az újonnan beköltözőért. A versenyek éltették.
– Te, fogadjunk… fogadjunk, hogy kinek lesz meg előbb. De valami emberes nyeremény kell a végére… nem mintha nem lenne vigaszdíj az a két kéz. Nézd meg, farokfogásra termett a csaj keze.
Roel már rég nem látott túl a pulzáló férfiassága keltette gondolatokon.





For our only hope is falling in love
With who we are and what we wanna do
Is it gonna be you, is it gonna be me

Ada
Sicard_


A hozzászólást Ada Sicard összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 31, 2017 7:57 pm-kor.
avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
35
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
≾ Bryden Jenkins ≿
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Konyha és étkező
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Étkező és konyha [régi]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások :: Paris Hostel-