Konyha
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:10 pm ✥
✥ Today at 8:54 pm ✥
✥ Today at 8:30 pm ✥
✥ Today at 4:50 pm ✥
✥ Today at 4:46 pm ✥
✥ Today at 4:42 pm ✥
✥ Today at 4:34 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Konyha •• Vas. Okt. 22, 2017 6:27 pm

******


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Nov. 01, 2017 3:24 pm-kor.
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Laure Marie Verneuil tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Vas. Okt. 22, 2017 7:18 pm

Mozgalmas hetünk volt, de úgy érzem pozitívan zártuk. Gui és én két napja a suli igazgatónőjénél jártunk, hogy újra mehessek iskolába. Örülök, hogy sikerült meggyőznöm róla őket, hogy ott a helyem, és nem a lakásban mint valami agybajosnak. Elvégre nem vagyok dilinyós, sosem voltam, és bár nem vagyok pszichológus, de a naplója alapján Laure se volt az. Ő csak egy kislány akinek meghalt az apja, és mivel amúgy sem volt senki más aki szerette volna, úgy gondolta jobb véget vetni az életének. Nem mondom, hogy megértem, de ettől még nem tartom elmebajosnak. Jobban tennék mások is, ha követnék a példámat.
Amúgy, az elmúlt hetekben átrágtam magam minden családi fotón és naplón, videó felvételeken és miazmáson. Guillaume házába költöztem, hogy tudjon rám vigyázni, és már át is alakítottunk egy szobát, ami az én birodalmam lett. Már egész jól alakítom a kamaszlányt, sőt, lassanként már én is így gondolok magamra. Azt hiszem, úgy könnyebb lesz mindenkinek. Elvégre, ha kaptam egy második esélyt, akkor jobb, ha sodródok az árral, és megpróbálom kihozni ebből a maximumot. Most Laure vagyok, de mindenkit aki közelebb áll hozzám azt megkértem, hogy szólítson Minou-nak. Laure-t is így hívta az apja, és szerintem helyes becenév. Illik hozzám is.
Megismerkedtem pár új arccal is, az egyikük Jay, Gui régi ismerőse. Azt ugyan nem tudnám pontosan megmondani, hogy honnan ismerik egymást, de az tény, hogy mivel neki dolgoznia kell, a lány vigyáz rám. Nem túl öreg, épp csak pár évvel lehet idősebb mint én voltam. Eddig a szobámban kuksoltam, és a ruháimat raktam rendbe, amiket az iskolára kaptam, és a tanszereimet rendezgettem. Rendes tag ez a Guillaume, azt hiszem kezdem megkedvelni. Nem azért, mert bevásárolt nekem mindenféle klassz holmit, hanem mert nem kellett kérnem. Szerintem, mivel katona féleség, ezért kötelességének érzi, hogy a bajtársa helyett is helyt álljon mint apa. Vagy apa szerű valaki. Mivel sosem volt apám, úgy határoztam, hogy adok ennek a dolognak egy esélyt. Igen, erre ma jöttem rá.
Aztán, amikor végeztem, lecsattogtam a konyhába, és kinyitottam a hűtőt, hogy lássam: van-e miből valami vacsorát készíteni. Nem tudok főzni, sose tudtam, de Laure elvileg egész ügyes kis szakács volt, saját receptekkel meg minden. Szóval, az egyik receptes füzetét is magammal hoztam a konyhába, hogy ha Jay engedi, akkor készítsek valami ehetőt. Tényleg, hol lehet?
- Jay? – Kiáltok röviden, hogy előkerüljön, ha esetleg a közelben lenne. Tappancs már jön is, hallom ahogy skerál a konyha felé mint egy hűséges testőr. Kezdem megszokni, hogy van egy kutyánk. Nem volt eddig állatom, de tetszik a dolog, ráadásul ez az eb egészen okos és barátságos is. Egy dobozt veszek elő, amiben csirkemellet találtam, és egy másikat amiben a zöldségféléket tartjuk. – Jay, készíthetek vacsorát? – kérdem újra félhangosan, de már nem fürkészem a konyhát meg a nappalit, hanem a fiókot húzom ki, hogy egy kést vegyek elő a szeleteléshez.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
Ella Purnell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Vas. Okt. 22, 2017 11:02 pm


Nem gyakran van részem a pesztraszerepben. Mondhatnám úgyis, hogy szinte sosem, az közelebb állna a valósághoz. A mostani viszont minden szempontból különleges alkalom, mert alapból valljuk be, egy nagy kamaszlány nem igényelne felügyeletet, ha a helyzet nem az volna, ami ezt az esetet minden szempontból felülírja. Gui kedvéért kérdés sem volt, hogy átrobogjak hozzájuk és ott legyek, ameddig szükséges, így a hívásra rögtön igent mondtam és aznap estére minden egyéb programomat átütemeztem a másnap délelőtt óráira. A napközben viselt szigorú kosztümöt kényelmesebb viseletre cseréltem, egyszerű farmer és pulóver párosára. Kényelmesebb viselet és kevésbé távolságtartó, mint az általában viselt szettjeim többsége.
Érkezés előtt még beugrom az egyik üzletbe, az egyetlenbe a környéken, ami klasszikus amerikai márkákat is tart. Nagyon régen élek már itt, de van ami hiányzik "otthonról" és az elmúlt évek alatt sikerült felfedeznem azokat a helyeket a városban, ahol megvehetem az ismerős ízeket, amikor éppen szükségét érzem. Többek között végül pillecukor, csoki, sós mogyorókrém és popcorn is kerül a kosaramba. Fogalmam sincs, hogy Laure mit szeret vagy mit nem, de ha már így alakul mindkettőnk estéje, arra gondoltam, talán nem rossz ötlet egy halom édesség is a háznál vagy ebben az esetben az alkalom szülte pesztránál. A cuccot a konyhában elteszem, nem ismeretlen számomra a ház, tudom mit és merre találok vagy éppen minek hol a helye.
A szobájában tartózkodó nagylányt nem szeretném megzavarni vagy konkrétan a nyakán lógni, ezért a nappaliba veszem be magam a kutya társaságában. Ha lesz kedve, majd előkerül, erőltetni persze nem akarom a társaságomat, ha éppen nincs kedve hozzá. Hívást ugyan nem fogadok, de a beérkező e-maileket átfutom a telefonomon, amit azonnal leteszek, amikor a nevemet hallom a konyha felől. - Jövök, egy pillanat. – Tappancs beelőz, a hátsója már régen eltűnik, mire a kanapéról felállok és a német juhászt követve indulok a hang forrása felé.
- Persze. Segíthetek benne? – Arra érek a konyhába, hogy a fiókba nyúl a kés után. Ismerve azt nagy vonalakban, hogy min ment keresztül, mégsem kapok szívrohamot a látvány miatt. - Mit szeretnél elkészíteni? – Előbb a mosogatóhoz indulok, hogy megmossam a kezeimet. Nem vagyok valami nagy konyhatündér, nem értek több fogásos vacsorák elkészítéséhez, de azért teljesen analfabéta sem. Egyszerűen csak nincs arra időm, hogy csiszoljam a tudásom az ételkészítés művészetében. Kézmosás után a konyharuha után nyúlok és Laure válla felett átpillantva próbálok belelesni a konyhapulton heverő füzetbe. - Ez a tiéd? – Bökök rá és leteszem a rongyot, vissza a helyére.
à; Laure


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
44
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Laure Marie Verneuil tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Hétf. Okt. 23, 2017 12:23 am

Csak egy egészen kicsit aggódom, hogy suliba kell mennem. Mivel mindig is magántanuló voltam, így furcsa lesz, csupa újdonság. Nem kellene ettől így tartanom, de azért… sok múlik majd a hétfőn. A diákok, osztálytársak biztos megjegyzik majd, hogy megváltoztam. Mit mondjak nekik? Kik a barátaim? Kivel beszélgessek? Ki az, aki kedvel egyáltalán? A ruhák amiket vettünk, vajon kinevetnek majd miattuk? Sosem voltam normális kamasz, én tizenhét évesen már olyan életet éltem amit az osztálytársaim többsége el se tud képzelni… aggódom emiatt.
Ezért is mentem le a konyhába, hogy valami kaját csináljak, talán majd a főzés eltereli a gondolataimat erről. Úgyse nagyon tudok mást csinálni itt, sajnos Laure-nak ez volt a hobbija, nincs itt se hangszer, se rajz füzet, se semmi. Süteményeket sütögetett, és mindenféle kajákat, meg frizurákat csinált magának. A naplójában többször is csapongott a szakács, cukrász és fodrász foglalkozások közt, nem tudta még, hogy mi akar lenni. Nem túl izgalmas, átlagos kislány, átlagos vágyakkal.
Tappancs aranyosan siet a konyhába amikor meghallja a hangom. A szobámból is csak azért zártam most ki, hogy ne szőrözze össze az új ruháimat, egyébként szeretem, ha a közelemben van. Egészen megnyugtató. Lerakom a csirkét a pultra, és hallom, hogy Jay is közeledik. Kész csoda, hogy Gui hagyott a konyhában egy-két kést, szerintem eldugta őket a házból, mert mikor először akartam csinálni magamnak egy szendvicset, akkor órákig keresgéltem. Mintha attól tartana, hogy majd felvágom az ereimet míg nincs itthon vagy nem is tudom. Persze megértem, hogy aggódik.
- Ha szeretnél. – vonok vállat egy kis mosoly kíséretében, és mielőtt elkezdenék a csirkével dolgozni, én is kezet mosok. Aztán kiszedem a dobozból, és formás, falatnyi kockákra vágom. – Azt a pirított tésztás, zöldséges csirkét, ha szereted az ilyesmit. – pillantok a pulton lévő nyitott füzetre a recepttel. Kicsit lassan megy a szeletelés, nem vagyok benne valami ügyes a jelek szerint. Koncentrálok, hogy még a nyelvem is kicsit kidugom. Más se hiányzik, mint hogy elvágjam az ujjam és újra eldugják előlem a késeket.
- Igen. Én írtam őket még régen. – félre teszem a húst, és gyorsan leöblítem a kezem, aztán megtörlöm. – Ide írtam, hogy honnan van a recept – mutatok az egyik lap sarkába, ahol ott a kis felirat, a másik receptnél pedig az, hogy „saját”. – Ide pedig azt, hogy szoktam-e variálni, és ha igen akkor melyik alapanyagot cserélem ki és mire. A csillagok azt jelzik, hogy mennyire ízlett a papának… - sóhajtok egy aprót, aztán inkább elfordulok a füzetkétől, és visszafordulok a csirke felé. Laure rendszere, ahogy a receptjeit leírta szinte egyedülálló, és van benne valami kislányos báj, ami miatt megtetszett ez a füzet. – Neked mi a foglalkozásod? – amikor legutóbb találkoztunk, sokkal csinosabb volt. Mármint, értem én, hogy szitterkedéshez ez a ruha is megfelelő, de az a kosztüm egészen más volt. Látszott rajta, hogy drága, és egyáltalán, a fontos emberek hordanak ilyesmit. Az egyik menedzserem, Lucretia viselt ilyesmit, csak ő mindig valami undorító neon színben. De Jay ruhája más volt, az csinos volt és elegáns. Őszintén érdekel, hogy mi a munkája, milyen helyen dolgozik ahová ilyen csinosan kell járni.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
Ella Purnell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Hétf. Okt. 23, 2017 7:27 pm


Határozottan bólintással nyugtázom a ráhagyó beleegyezést a szavaim előfutáraként. - Aham, nagyon is. – Nem akarom átvenni tőle a stafétát, főleg, hogy egyelőre még nem pontosan tudom, mihez is ajánlkoztam.
- Gyakran szoktál a konyhában serénykedni? – Amíg a tekintetemmel követem a jelzésértékű pillantást, éppen csak elkezdve a recept átolvasásába, apró információ töredék után érdeklődöm. Szinte semmit sem tudok erről a lányról, illetve csak nagyon keveset, a megismerkedés alapja pedig az érdeklődés.
- Mmm, jól hangzik. Fel kell kössem a nadrágot, ha rendesen a kezed alá szeretnék dolgozni. Megpucoljam a zöldséget vagy a tésztát készítsem inkább? – Fordulok felé egy kedves mosoly kíséretében miután sikerült átfutnom a teljes útmutatót a vacsorához. Kifejezetten jól hangzik már a megnevezés is, az olvasottak után pedig azt hiszem messzemenően jobban járunk, mint az édességtengertől, amit a magam részéről beterveztem. Persze a pizza és a kínai is a listán volt, szerencsére mindkettőt házhoz hozzák, viszont erre már nem lesz szükség, amit egyáltalán nem bánok.
Elismerő pillantással figyelem a munkában, nekem sosem jutott eszembe, hogy recepteket írjak az ő korában. Emlékszem, nagyjából ennyi idős voltam, amikor az Államokból ideköltöztünk a papával. Akkoriban kicsit sem örültem ennek, azóta meg alaposan itt ragadtam. Párizsba nem lehet nem beleszeretni, főleg, ha külföldiként jön ide az ember. - Hűha, szép munka. Régóta érdekel a sütés-főzés? – Közben a lap sarkát figyelem meg érdeklődve, ahogy felvilágosít milyen rendszer szerint vette sorba a lejegyzetelt recepteket. Nagyon jól szervezetten sikerült sorolja őket, a rendszer kifejezetten tetszik.
- Ennek sok csillagot adtál. – A nyilvánvalót jegyzem meg a mai menüvel kapcsolatban. Igazság szerint a magam részéről imádok enni. Nem látszik, mert rengeteget mozgok a munka miatti stressz levezetéseként és nem mellékesen megvan azaz előnye is a dolognak, hogy büntetlenül falhatok, ami egyébként igen nagy gyengém.
Feltűnik, hogy ugyanúgy hívja az apját, ahogyan én is szoktam az enyémet a mai napig is, amikor magunk vagyunk. A gondolattól pedig kedélyes mosoly húzódik az ajkaimra és ott is marad. A kérdése váratlanul ér, de egyáltalán nem rosszul. Amennyiben időközben elárulta, miként lehetek a kuktája, úgy hozzáfogok a magam feladatának, mellette helyezkedve el.
- Csőd szélén álló vállalatokat próbálok megmenteni. Újratervezni a költségvetésüket, befektetőket keresek vagy felvásárlom és átalakítva, esetleg felosztva eladom úgy, hogy a dolgozók megtarthassák a munkájukat. Kicsit száraznak hangzik, de én kifejezetten szeretem, mert sosem unalmas és közben nőcis magassarkúban lejthetek mindennap. – A végét, noha igaz, inkább poénnak szánom. Sokak szerint igen kényelmetlen viselet, de amennyiben sikerül megtalálni azt a fazont és tervezői márkát, ami megfelelően illeszkedik a lábra, rögtön szertefoszlik minden városi legenda a női öltözet egyik, nem csak szerintem legnőiesebb viseletével kapcsolatban. Nem mellesleg egyébként rengeteg önbizalmat tud adni egy jól megválasztott darab.
- Mi lesz a következő lépés? – Befejezem az éppen aktuális munkafázis az étel előkészítésével kapcsolatban és amennyiben kiderül számomra a hogyan-tovább, úgy nyúlok a megfelelő eszköz és alapanyag után.
à; Laure


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
44
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Laure Marie Verneuil tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Hétf. Okt. 23, 2017 11:52 pm

Rövid, udvarias mosollyal reagálok arra, hogy segít a főzésben. Talán nem hiszi, mert Laure ügyesen mozgott a konyhában, de ez rólam nem mondható el. Kelleni fog a plusz két kéz, ha nem akarok bénázni. Pedig bele kellene jönnöm, nehogy Gui gyanakodjon, hogy miért nem megy ez nekem a történtek óta.
- Néha. Ez a konyha még kicsit idegen nekem, otthon másképp volt berendezve. – jövök zavarba, és előre is próbálom magyarázni a bizonyítványom, ha esetleg valami nem sikerülne úgy. Nem tűnik rossz taktikának.
- Hát, a tésztát segíthetsz megfőzni, aztán jöhetnek majd a zöldségek is. – a csirke aprítás gyorsabban ment mint vártam, lassan kész is leszek vele, aminek örülök, mert egyáltalán nem kellemes a nyers húst tapogatni. De azt hiszem meg kell szoknom, ha jól akarom alakítani a szerepem. Még egy évig legalább kénytelen leszek, amíg Gui a gyámom, aztán ki tudja. Lehet beavatom majd az igazságba, ha addigra biztosnak érzem majd, hogy nem csukat diliházba.
Inkább elmagyarázom a rendszert Jay-nek, ahogy a receptek vannak csoportosítva, értékelve. Elmosolyodok, hogy milyen érdeklődő a füzettel kapcsolatban. Nem csodálom, én is az voltam már az elején is.
- Régebben cukrász vagy szakács akartam lenni. – vonom meg a vállam. Szándékosan így fogalmazok, hiszen én nem biztos, hogy ezeket a szakmákat választom majd. Sőt, valószínűleg nem, mivel nem sok érzékem van hozzá. – Fura, nem? A legtöbben filmcsillagok vagy híres énekesek akarnak inkább lenni. Nem tűnik túl izgalmasnak. – húzom el az orrom kissé csalódottan. Ennek a kislánynak nem voltak nagyravágyó tervei, ami felettébb bosszant. Az ő korában még álmodozni kell, és minél nagyobb dolgokra vágyni.
- Aha. – mormolom halkan. Nem szeretek „a papáról” beszélni, tekintve, hogy minél többet beszélnék róla, annál nagyobb az esélye, hogy valami ellentmondásba keveredek. Az emberek többnyire ezt betudják annak, hogy megráztak a történtek vagy ilyesmi. De nem kerülte el a figyelmem, hogy Jay valami miatt elmosolyodott, gondolom eszébe jutott valami. Vajon neki volt rendes családja? Apa, anya aki figyeltek rá és törődtek vele? Biztosan. A legtöbb embernek normális az élete, nem mindenkié olyan kusza mint az enyém.
Inkább az iránt érdeklődök, hogy mit dolgozik Jay. Őszinte figyelemmel hallgatom, néha bólogatok is. Nem tűnik unalmas munkának, sőt! Talán ez alkalommal én is valami hasonló dologba fogok majd, nem áll szándékomban ugyanis újra a csillogás világába beszippantódni.
- Én is imádom ezeket a cipőket! Egyszer volt egy olyan Louboutin cipőm, amire kis pávatoll formában strasszok voltak téve. Nagyon tetszett! – lelkesedek fel, aztán észbe is kapok. A fenébe is! Az az én cipőm volt, honnan lett volna egy gyereknek Louboutin topánkája?! Hülye barom vagyok, nem vitás. De talán nem teszi szóvá Jay, vagy ha mégis majd kimagyarázom valahogy. Bár lehet bölcsebb lenni a probléma elé menni? – Mármint képen. Egy magazinban láttam, és gyűjtöttem az ilyesmit, ruhákat amik megtetszettek. – teszem hozzá bizonytalanul, mintha csak attól tartanék, hogy kinevet a kislányos ábrándozás miatt. De inkább az, mint hogy bajba sodorjam magam és irány a viccosztály!
- A csirke mehet a wokba. – már teszem is ügyesen a forró olajba a csirke falatkákat, amik hangos sercegés kíséretében kezdenek el azonnal kifehéredni. – Azt hiszem, én a paprikát csíkozom fel, neked van kedved a gyömbért lereszelni? Szereted a csípőset? – kérdezősködök tovább. Szerencsére szinte pár perc alatt kész ez az étel, így hamar kajához jutunk majd.
Miközben a paprikát szeletelem, véletlenül megvágom az ujjam, ami miatt felszisszenek. Más se hiányzott. Gyorsan lerakom a kést, és már nyúlok is a csaphoz, hogy víz alá tegyem, és megtisztítsam kicsit a vérző kezem.
- Ne mondd el légyszi Guillaumenak, hogy megvágtam az ujjam. – nézek a lányra azonnal, amint látom, hogy nem vészes a dolog. – Akkor megint eltűnteti előlem a késeket és még egy szendvicset se tudnék csinálni magamnak. – apró, kamaszokra jellemző grimaszt vágok, húzom az orrom a szülői szigor ellen. Gui talán egy kicsit még túl is aggódja a dolgokat, ha engem kérdez bárki is.
Inkább egy papírtörlőt csavarok az ujjam köré, és megkeverem a húst mielőtt odakapna. Ha nem lennék ilyen béna, fele ennyi problémám se lenne a konyhában.
- Azt hiszem a pillecukor se lett volna rossz vacsora amit hoztál. – mosolyodok el halványan, miközben azon gondolkodok, hogy merre lehet a sebtapasz? A fürdőben tartjuk? Vagy a konyhában? Tappancs érzi, hogy feszült vagyok, így toporog egy kicsit a reggeliző sarok mellett. Szeretem ezt a kutyát, okosabb mint amilyennek elsőre gondoltam volna.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
Ella Purnell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Csüt. Okt. 26, 2017 10:01 pm


Azt hiszem nem csak a konyha az, ami idegen neki és érzésem szerint, meg, mert a józan ész is ezt diktálja számomra, valószínűleg nem is kicsit az neki. - Értem. – Nem akarok olyan frázisokat pufogtatni, miszerint majd megszokja idővel. Előbb-utóbb meg fog történni, azzal meg nincs semmi baj, hogyha most még nem érzi otthonosnak se a konyhát, de magát a házat. A helyében valószínűleg bárki más így lenne. - Olykor nekem is az a sajátom, mert nagyon ritkán és elég kevés időt töltök ott. – Kedves mosollyal és kevés humorral fűszerezve oldanám a témát a hangulattal egybecsomagolva. Természetesen az állítás a maga komolytalansága ellenére igaz, valóban szinte csak aludni járok haza és több időt töltök evéssel éttermekben vagy éppen hozatok házhoz teljesen kész ételeket.
- Rendben, akkor kezdem a tésztával. – Bólintással veszem tudomásul a kiadott feladatot és egy megfelelő méretű edény után kezdek kutatni a konyhában. Azt tudtam, hogy a tömérdek édességet hová is tegyem el, mint a száraz holmik lelőhelyét a helyiségben, de a különböző lábasok és serpenyők pontos lelőhelye azért számomra sem tökéletesen egyértelmű. Nem éltem ebben a házban soha. Beletelik úgy egy percbe, mire meglesz, amit keresek.
- ..és mostanra meggondoltad magad? Már nem érdekel egyik szakma sem? – Érdeklődéssel a hangomban fordulok felé. Felteszem már más érdekli, ha úgy kezdte, hogy csak régebben vágyott a sütés-főzés mesterségének elsajátítására. - Hm.. igen, lehet ebben valami. Viszont, ha máshonnan nézem: én például sosem vágytam a szereplésre vagy a hírnévre.. – Pedig állítólag van hangom az énekléshez, de nem vonzott a gondolat, hogy kiálljak mások elé és közszemlére tegyem magam. - ..a számok mindig jobban érdekeltek. – Jó kedvűen vonom meg a bal vállamat és keverek egyet a készülő tésztán közben.
A csillagokkal értékelt recept témája látszik, hogy nem szívlelt a számára, ezért nem feszegetem tovább, gördülékeny könnyedséggel lépek át a következő téma küszöbére. Főleg, hogy éppen az imént vallottam be, a számok világa volt számomra kedvelt már iskolás koromban is. Azóta persze kiegészült sok minden egyébbel is, ahogy beletanultam a szakmámba. A cipőkre pedig igen könnyű a szárazabbnak ítélt meló lefestése után áttérni. Valójában nem ért volna meglepetésként, ha annyiban hagyja, hogy volt már tervezői lábbelije, de azon sem akadok fenn, amikor kiderül, inkább egy vágyálomról mesélt az imént. Az viszont rögtön leesik, hogy ez a téma inkább érdekli, mint korábban bármelyik. - Érdekel a divat? Cipők, ruhák, kiegészítők és a többi? – Teljesen normálisnak tartanám, ha így lenne. Egyébiránt pedig nekem is kedvelt dolog, szeretem a nőiesség, ízlés, elegancia és szépség kifejezésének ezen módját.
- Persze, bízd csak ide. – Már nyúlok is a gyömbér után, hogy a következő munkafázisra térhessek át, amíg a csirkecsíkok sisteregve vesznek forró olajfürdőt. - Igen, kifejezetten szeretem. Bár be kell valljam töredelmesen, hogy az evés az egyik nagy gyengém, úgyhogy szinte alig van, amit ne szeretnék, ne ízlene vagy ne próbálnék ki. – Mondhattam volna azt is, hogy a legnagyobb gyengeségem; túlságosan is imádok enni.
A felszisszenésre odakapom a tekintetem rá és amint látom, hogy vérzik az ujja, automatikusan teszem le a kezemben lévőket, hogy aztán a konyharuhába törölve a kezeimet, odaléphessek mellé, közelebbről is szemügyre kívánva venni, mekkora a baj. - Megengeded, hogy megnézzem? – Kutakodok a tekintete után és, ha nem bánja, csak akkor nyúlok nyitott tenyérrel felfelé a keze után. Úgy látom, hogy a seb nem túl mély, szerencsére. Az ujjáról akkor emelkednek feljebb kékjeim, amikor megszólal. - Jó, nem mondom. – Lágy mosollyal igyekszem megnyugtatni. Nem szándékosan tette, ez eléggé jól látszik, ha másképpen lenne, akkor nem az ujját és nem csak ennyire vágta volna meg. - Megnézem van-e kötszer a fürdőben. Egy pillanat és visszajövök, addig tartsd még a hideg víz alá. – Már éppen indulnék, amikor elkap az utolsó mondata. - Azt majd a vacsi után megcsináljuk, imádni fogod! – Széles, kedves mosollyal fordulok még vissza, aztán a fürdőszoba irányába kormányozom a lépteimet. A tükrös szekrénnyel próbálkozom, illetve addig kutatok, míg valamit nem lelek. Szerencsére nem is kell túlságosan sokáig kincskeresőt játszanom.
- Nézd csak, találtam sebtapaszt. – Mutatom fel a visszatérésemkor a megleltet és felé is nyújtom. - Na, hogy állunk a vacsival? Teríthetek? – Az edény felé sandítok, de csak akkor kezdek tányérokat és evőeszközöket keresni, amikor megkapom erre a szóbeli zöld jelzést. Nagyon finom illata van, annyi biztos.
à; Laure


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
44
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Laure Marie Verneuil tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Kedd Nov. 07, 2017 11:10 pm

Nem különösebben meglepő, hogy új és ismeretlen ez a konyha nekem, lényegében bármelyik konyha az lenne. Míg ide nem költöztem, valahol a tea szinten megrekedt a főző tudományom. De szerencsére Laure egészen részletes recepteket írt, minden benne van, mit mekkorára kell vágni és ilyesmi. Megkönnyíti a dolgom, nem is kicsit!
- Miért nem vagy többet otthon? – kérdezem tőle őszinte kíváncsisággal. Minek ennyit dolgozni? Én is éltem ilyen pörgős életet, de nem éri meg. Szívesen elmondanám ezeket neki, de az hétszentség, hogy gyagyásnak nézne. Inkább maradjunk a főzésnél, az biztonságosabb talajnak tűnik.
- Kösz! – foglalkoznék inkább a csirkével, meg a többi hozzávalóval, de csaknem elszólóm magam. Nehéz azonosulnom egy átlagos kislány vágyaival, valahogy ez benne a legnehezebb. Képtelen lennék megelégedni azzal, hogy egész nap süteményeket birizgálok. Tanultam a hibáimból ugyan, de szeretném sokra vinni az életben. Ki tudja, most még csak tizenhét vagyok, akármi is lehet belőlem.
- Hát igen… tudod, azt hiszem kinőttem az ilyesmiből. – jövök kissé zavarba, majd figyelmesen hallgatom a lányt. – Vannak akik vágynak valamiféle… szeretetre. Talán azok akikre nem figyeltek a szüleik eleget. Vagy egyáltalán. – inkább a zöldségekre figyelek, hiszen túlságosan megnyíltam előtte. A végén vagy dilisnek fog nézni vagy… dilisnek, nincs más alternatíva. Komolyan elkezd érdekelni, hogy mi visz rá bárkit is, hogy a számokkal foglalkozzon. Engem egyáltalán nem érdekelnek, a matekhoz meg mindig is dinka voltam. Csak annyira érdekelt, hogy tudjam számolni az ütemet, oktávot… a többi számomra (eddig legalábbis) teljesen fölösleges volt. Viszont most, az iskolában, fix, hogy szükségem lesz rá, és az is, hogy semmit se fogok belőle megérteni. Szeretném, ha Gui büszke lehetne rám, de az az igazság, hogy sosem tanultam jól. Talán ha megkérném, Jay segítene nekem? Az ajkamba harapok, de aztán meggondolom magam. Nem merem megkérni rá.
- Egy kicsit. – füllentem fülem hegyéig elvörösödve. Szeretem a szép ruhákat, csinos cipőket. Régen rengeteg csillogó vagy épp kihívó holmim volt, tűsarkúk és miniszoknyák, kivágott felsők… ez voltam én a színpadon. Élveztem és szerettem tetszeni az embereknek, de a kis Laure a maga szürke kisegér stílusával túl távol áll az ilyesmihez. Idővel talán majd lassanként alakíthatok rajta pár dolgot, de azt tudom, hogy így is nehezen bíznak az emberek bennem, hisz olyan mintha amnéziás lennék, mintha semmire se emlékeznék. Leszámítva azt amit a naplójából tudok. Szerencsére unalmas kis élete minden percét megörökítette, így meggyőzően tudom alakítani, de minden nap belefutok valamibe amit bizony nem írt le. Apróságok, de bosszantóak nekem és a környezetemnek is, hogy nem tudok vagy nem emlékszem dolgokra.
- Enni én is szeretek. Régen sokat futottam, hogy ledolgozzam de most már inkább diétázok. Többnyire. – teszem hozzá kuncogva mit sem sejtve arról, hogy Laure távolról se volt a futás bajnoka, sőt egy csúnya sport sérülés miatt nem is próbálkozott ilyesmivel. Nem szeretem a diétás, zsírszegény vagy cukormentes dolgokat, de a szépségért meg kell szenvedni és ha nem akarok jó nagy feneket akkor bizony tennem kell ellene.
Aztán véletlenül megvágom az ujjam, amitől jobban megijedek mint azt a sérülés indokolná. Guillaume túlságosan aggódik értem, és attól tartok ő megijedne ha azt látná, hogy sebes lett bármim is, még ha csak egy apró vágásról van is szó. Meg is kérem Jayt, hogy ne mondjon neki semmit se.
- Ühüm. – adom kezébe a sérült kezem, hogy megnézhesse. Nincs nagy baj, és egy kis szerencsével elég lesz némi fertőtlenítő és sebtapasz. – Annyira nem fáj. – füllentem, és megpróbálom bizonyítékként behajlítani az ujjam, aminek köszönhetően a seb kissé szétnyílik, és megmutatkozik az igazi arca, valamivel intenzívebben festi vörösre a csurdogáló vér a hideg vizet. – Azt hiszem Gui a kisszekrényben tartja. A tükrösben! – kiáltok még utána, hogy megtalálja a sebtapaszt, én pedig addig is a víz alá tartom a kezem, és szemmel tartom a vacsoránkat. Ahogy elnézem egészen ehető lesz, és az illata alapján talán még finom is.
- Köszi! – elveszem a sebtapaszt, és egy papírtörlővel megszárítom a kezem mielőtt feltenném. – Szerintem már nem kell neki sok idő, pár perc és jó is lesz. – szándékosan nem nyúlok újra a kés felé, még azért se, hogy elrakjam a mosogatóba. Mintha csak haragudnék rá, pedig valójában az én ügyetlenségem mindennek az oka. Inkább segítek teríteni, és néhányszor megkeverem a tésztát is a serpenyőben.
Amikor leülünk enni, egy ideig csak bámulom a tányéromat. Ő az első, akivel megpróbálok valamiféle kapcsolatot kialakítani, és bár Laure a katona apja miatt hozzászokott a tudathoz, hogy a papa nem biztos, hogy hazajön, nekem túlságosan új és félelmetes ez a helyzet. És ez az első alkalom, hogy Gui elment reggel, és csak holnap este tér majd haza a küldetésről. Félek. Mi lesz, ha bántani fogják?
- Jay? …Ugye Guillaume haza fog jönni? – nem vagyok hülye. Ha ide hívta a lányt, hogy vigyázzon rám, akkor valószínűleg veszélyben lesz, és nem akarja, hogy egyedül legyek. Nem mintha azt feltételezném, hogy holmi balfék és lelöveti magát, de tagadhatatlan, hogy nagyon megkedveltem, és fogalmam sincs mihez kezdenék nélküle. Kicsi vagyok és esetlen ebben a világban, Gui vigyáz rám egyedül. Ahogy nagy, kerek szemeimmel Jayt bámulom, gondolom összerakja a dolgokat, hogy aggódom a pótpapám miatt.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
17
● ● Posztok száma :
Ella Purnell
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jay Bouchard tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha •• Szomb. Nov. 18, 2017 8:30 pm


- Egyedül élek és nincs abban sok izgalom, ha a négy fal között csak magad vagy huzamosabban. – Többek között ezért sem vágyom arra, hogy több időt töltsek a lakásomban. Ráadásul a munkám tényleg sokat megkövetel, időben is, de ezt egyáltalán nem bánom. Valójában kifejezetten szeretem, hogy mindig van mit csinálnom. Számomra nem teher vagy rossz az, hogy szinte csak aludni járok haza, néha pedig még azt sem.
Érdeklődéssel hallgatom a válaszadását, gyakran rápillantva az éppen aktuális munkafolyamat felett. Amikor annyi idős voltam, mint Ő most, azt hittem, hogy az életemet majd otthon, az Államokban fogom leélni, eszembe sem jutott volna a világ másik felére költözni példának okáért. Most pedig mégis itt vagyok és nem gondolkozom a visszaköltözésben. A változásokat megértem és nem is tartom rossz dolognak.
- Érdekes gondolat, talán tényleg így van. – Személyes tapasztalatom nincs a kérdést érintően, mert sosem vágytam arra, hogy kiálljak a nagyközönség elé, de valahogy szerettem annak a gondolatát mindig, hogy akik mégis megteszik, azoknak szándékukban áll közölni valamit másokkal. Átadni egy érzést, egy gondolatot, élményt nyújtani, teremteni valami megfoghatatlant, ami csak magával ragad, mindegy, hogy zenéről, képekről vagy mondjuk egy előadásról beszélünk. ..de abban is bőven lehet valami, amit Laure mondott.
- ..és mostanában milyen terveid vannak, mit szeretnél tanulni mondjuk vagy mi szeretnél lenni? – Azt említette, hogy régebben szakácsnak vagy cukrásznak készült, de arról nem beszéltünk, hogy a jelenben mi a helyzet, egyáltalán vannak-e konkrét gondolatait a jövőjét illetően vagy nincs. Utóbbi sem baj, nagyon fiatal még, rengeteg ideje van kitalálni mihez is akar majd kezdeni az életben.
Helyes, ahogy elpirul. Jól áll neki. - Van kedved valamikor egy közös vásárláshoz? Egy barátnőmnek saját ruhaszalonja van, baromi csinos darabokat árul. Szétnézhetnénk nála, hátha találunk valamit, ami tetszene neked is. Mit gondolsz? – Nem igazán tudom, hogy miért van zavarban azért, ha érdeklik a csajos dolgok, mert a pirulását kicsit ennek tudom be. Teljesen természetes egy lány életében, amikor elkezd érdeklődni az olyan dolgok iránt, amik majd hatalmas részét fogják képezni később a mindennapjainak.
- Mi lett a futással? Már nem szereted? – Számomra ez az egyik legkedveltebb mozgásforma, heti kétszer csak futni járok el reggelente, de persze megértem, hogy ez nem mindenkinek a szíve csücske. A magam részéről azonban inkább a plusz mozgás, mint a diéta, ahhoz túlságosan is imádok enni. Mindenkinek megvannak a maguk rossz szokásai ugyebár.
A vágás nem tűnik túl vészesnek, amikor engedi, hogy egy pillantást vethessek rá, de azért nem árt beragasztani. - Köszi a tippet, megnézem. – Már a fürdőszoba felé tartva szólok vissza és az útmutatásnak megfelelően rögtön a tükrös szekrényhez megyek, hogy ellenőrizzem, hátha meglelem, amit keresek. Szerencsére nyert ügy a dolog, mert tényleg ott van, így miután magamhoz veszem, már indulok is vissza a konyhába a fertőtlenítőszerrel együtt.
- Nézd csak, találtam ezt is. – Mutatom fel a kis flakont, amivel lekezelheti még a sebet, mielőtt beragasztaná. - Ugyan, nincs mit! – Legyintek egyet, mert ez a legkevesebb és amíg az ujját ragasztja le, addig ránézek a tűzhelyen lévő vacsorára, nehogy odaégjen valami, amíg nem figyelünk.
Egyetértek vele az edényben lévőkkel kapcsolatban, na meg persze amúgy is neki van nagyobb tapasztalata ezzel az étellel kapcsolatban, ezért nem nyúlok hozzá, helyette inkább tányérokat veszek elő a helyükről és azokat pakolom a konyhapultra, amikor a nevem hallom. - Hm? – A fiók következik, hogy evőeszközt is társítsak a terítéshez, de megállok a megkezdett mozdulatban a váratlan kérdés hallatán. A szemöldökeim kicsit feljebb is szaladnak a homlokomon és talán fél percig ott is maradnak, majd eleresztem az ujjaim között tartott fémeket és teljesen felé fordulok.
- Hazajön. – Határozottan jelentem ki, minden kétség nélkül, mert úgy érzem, hogy erre van szüksége. - Tudom, hogy ez most nem lehet könnyű neked, de miatta nem kell aggódnod. Itt lesz, amikorra ígérte, ebben teljesen biztos vagyok. – Hiába veszélyes a munkája, mert valóban az, szavahihető ember is és nem tenné meg, hogy magára hagyja ő is ezt a lányt. Nem, abba bele sem akarok gondolni, hogy baja esne, akkor sem, ha közben tudom, hogy mennyire jogos a kérdés.
Nem ismerem még és tolakodó sem akarok lenni azzal, hogy mondjuk egy nem kért vagy kívánt ölelést ráerőltetek, ezért maradok a fiók előtt és, ha szüksége van még megnyugtatásra vagy csak arra, hogy beszélgessünk ezzel kapcsolatban, akkor szívesen teszem, de ha nincs, abban az esetben azt hiszem folytathatjuk, amibe belefogtunk.
- Együnk, rendben?! Tele hassal minden jobbnak tűnik majd egy egész kicsit. Utána pedig megtanítalak egy nagyon hizlaló, nagyon amerikai, de annál jobb édesség elkészítésére, oké?! – Mosolyt küldök felé, bízva abban, hogy engedi elterelni a gondolatait.
- A főzésen kívül mit szeretsz még csinálni? – A közben kiszedett vacsorából a villámra tűzök egy falatot és amíg várom, hogy kicsit kihűljön, tovább érdeklődök felőle, hogy kicsit jobban megismerjük egymást, meg mert érdekel, hogy mivel szereti eltölteni a szabadidejét.
à; Laure


La vie est simple mais c'est le monde qui la complique.

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
44
● ● Posztok száma :
melissa benoist
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha ••

Tell me your secrets

Konyha
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Gui és Minou otthona-