Simon "Simo" Michel Thibodeaux
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Simon "Simo" Michel Thibodeaux



✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Simon "Simo" Michel Thibodeaux •• Kedd Okt. 31, 2017 9:55 am

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Simo,

imádom az arcodat, igazán kis huncut kisfiús, aki szerintem még sok fejtörést fog okozni, ugyanakkor mégis könnyedén fog mindenkit levenni a lábáról, ha arra van szükség. Azt pedig külön öröm volt látni, hogy ennyire villámgyorsan megérkeztél, még ha pár napot várnod is kell Rosiera. edi
Számomra öröm volt látni, hogy sikerült JK karakterekkel ötletelni és nem a nagyvilágba érkeztél meg, hanem van már családod, ahogyan azt is, hogy miként csapódott hozzád egy kicsit később érkőző személy is. Szeretem, ha az emberek plotolnak, itt pedig úgy érzem, hogy remek ötletek kezdtek kibontakozni, ami még sok izgalmas játékot hordozhat magában. edi Érdekes volt kicsit bepillantást nyerni általad is a családba, hiszen a testvéred által már volt szintén szerencsém olvasni és ki milyennek is látja a dolgokat. edi
A történeteden nagyon jót mosolyogtam. Tökéletesen sikerült visszaadnod azt, hogy az adott korokban milyen is lehettél. Talán testvéreid számára olykor kicsit bosszantó, de mégis megvan benned a gyermeki báj, csíntalanság, amire most nagy szüksége lesz még a nálad is kicsivel kisebb Tökmagnak. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen bajba fogtok keveredni, vagy éppen miként alakul ki köztetek a barátság és társai. edi Bár bevallom kicsit, hirtelen rólad a Kisherceg jutott eszembe, így mondanám, hogy Csipkerózsika biztosan vár, hátha a puszidnak köszönhetően felébred, de ha ezt Rafiék megtudják, hogy mire biztatlak, akkor lehet a nyakamat fogják venni. Rolling Eyes Kíváncsi vagyok, hogy a nagyok között miként sikerül majd érvényesülnöd, de szerintem nem lesz ilyen téren baj, hiszen imádtam olvasni az írásodat, mert remekül tudsz bánni a szavakkal, megjeleníteni dolgokat. woo

Nem is húznám tovább az időt, hess foglalózni, majd pedig irány a játéktér! Jó szórakozást kívánok! lufi



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Elit
Tell me your secrets
610
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Simon M. Thibodeaux tollából
Témanyitás ✥ Simon "Simo" Michel Thibodeaux •• Kedd Okt. 24, 2017 10:20 pm

Simon Michel Thibodeaux
Mit mond a róka?

általános jegyzet
» Anyja neve: Elsa Thibodeaux
» Apja neve:  Michel Thibodeaux
» Testvérek: Lionel  és  Sabrine Thibodeaux
» Egyéb hozzátartozók: Jessalyn és Jérome Chevotet

Elsa és Michel a világjáró. Biztos láttad a sorozatukat amit anno a tévében is adtak,
három évados volt, minden évad harminc részt tartalmazott és az utolsó előttiben még én is szerepeltem. Nem dicsekszem ezzel, majdhogy nem az egész világ látta amint megszületek és felsírok. Meg persze azt a boldogságot amit anya és apa akkor érzett amikor harmadik és egyben utolsó gyerekként megszülettem a családba. Ezért van az, hogy mindenki felkapja a fejét, mégis hogyan lehetséges ez? A válasz nagyon egyszerű, akkoriban a szüleim mindent bevállaltak, legalábbis anyám biztosan és terhesen azt remélve, hogy még jól elleszek a pocakjában néhány napot míg haza utaznak nem lesz baj és nyugodtan betudják fejezni az évadot.
Persze a testvéreim akkor még igazán normálisak voltak, nem viselkedtek felnőttesen a korukat meghazudtolva, most rájuk se ismerek. Ezért próbálom meg mindig emlékeztetni őket arra, hogy egyszer régen milyenek voltak és legyenek olyanok most is.
De könnyedén neveznek szemtelennek, kis suhancnak, anya kedvencének, meg még ennél is rosszabbaknak, csak mert szerintük mindaz amit teszek idegesítő. Illetve jobban tenném, ha végre lenyugodnék és nem pattognék előttük. Ám szeretem őket. Tényleg. Bár megbántanak ez tény, de sose haragszom rájuk míg a világ a világ.
Emellett imádom a többi rokonomat is, ezalatt most kivételesen Lyn-t és Rome-t értem.
Nem, nem Rómára gondoltam, hanem Jérome-ra, de addig jó amíg tudja, hogy róla van szó és nem egyszerűen csak Jer-nek szólítom, ahogy ő mutatkozna be mindenkinek. Amikor kisebb voltam nem tudtam kimondani teljesen a nevét, ezért Rome lett szegényből. Nem egy romhalmaz, hanem Róma. Lyn meg ő egy káprázat. Egy csoda.
Egy megmagyarázhatatlan fogalom. De persze mindez jó értelemben. Ettől függetlenül ha hiszik ha nem, én mindkettőjüket tényleg egyformán szeretem, még kisebb koromban is ugyanolyan szívesen másztam a karjukba ha engedték ha nem. Most nem kérek engedélyt, hanem lelkes lendülettel üdvözlöm őket és próbálom kifejezni feléjük azt,
hogy mennyire hiányoztak. Mentsenek már meg a testvéreim elől és hasonlók.
tudj meg többet
» Születési hely: Ottawa, Kanada - ez hosszú történet
» Születési idő: 2005. 05.13.
» Mikor érkezett a városba: Egészen pontosan 2005.05.24.-én

Simo (ejtsd csak itt Szimó, nem szájmó)
Jared Scott Gilmore
12
Ált. iskolás tanuló

Ha négyévesen az öcséd már korán reggel felkel, sose tégy úgy, mintha aludnál. Miért? Tanulj Lionel esetéből. Akkoriban még nem tudtam mi fán terem az alvás, hogy nem egyszerre fekszünk le és ebből kifolyólag kelünk fel. De én játszani akartam vele. Vele, nem Bri-vel, aki bizonyára rögvest babát nyomott volna a kezembe, mondván, hogy tanuljak meg beszélni hozzá és legyek el amíg ő kipiheni magát. Lio sose tenne ilyet. Akkor is az járt a fejemben, hogy rendesen fel se öltözve odasurranjak hozzá és a nevén szólítsam. Ám hiába szólítottam a nevén, ő nem felelt, csak aludt tovább. Mit tettem én kétségbeesettségemben? Amikor azt hittem, szegény épp meghalt úgy alszik? Arcon csaptam és…
– 'Iohnel kelj fel! – egy darabig ez volt ugyanis a neve, mert sehogy se akaródzott oda mondani azt a fránya l betűt a neve elé és elhagyni a h-t a nevéből, hisz nincs is ott. Ő persze tudta, hogy róla van szó. Különben nem kapott volna az arcához és nem is nyitotta volna ki a szemeit. Él. Azt könyveltem el, hogy él és máris mellé vetettem magam.
– Hája az égnek 'Iohnel! – azzal elővettem a leghálásabb vigyoromat, hogy ő bizony él és nem halt meg. Az már mind mellékes volt, hogy épp alig bírt szóhoz jutni, mert én kiszorítani próbáltam belőle a szuszt is a nagy hálálkodásban, amiért felébredt.
– Megyünk a bojtba? – vásárolni akartam, nem játszani, hanem valami apróságot venni, vagyis megvetetni vele. Köszönni az eladó néninek. Beszélni hozzá. Elmondani, hogy nekem van a legszuperebb testvérem. Megkérdezni, hogy van, hányan voltak ma már vásárolni. Aztán haza jönni és bújócskázni a testvéreimmel. Mert szerettem, szörnyen szerettem bújócskázni. Még titkon szeretek.

Ha ötévesen az öcséd veled akar aludni, sose tégy úgy, mintha ebből már kinőttél volna. Miért? Tanulj most Sabrine esetéből. Abban az időben nem szerettem egyedül lenni, a kedvemtől függően átmentem az egyik vagy másik testvéremhez. A ma este a Bri estéje volt. Nála kötöttem ki. Nem is kopogtatva, mit se törődve azzal, hogy ő már javában alszik vagy ami még jobb, odáig se jutott el, hogy aludjon. Mert a nappali ruhája volt rajta. Nem tudnám megmondani mit csinált az íróasztalánál, annyi szent, hogy pizsamástól felugrottam a hátára és…
– Brine a póni! – azzal csüngtem volna még rajta, ha hagyja és nem toll el magától. Valami olyat mormolva, hogy adok én neked pónit öcsi, menj vissza a szobádba. De nem mentem. Azt hittem tréfál. Ezért tovább motyogtam neki.
– Ma veled alszok! – meg se kérdeztem, hogy örül vagy mi a véleménye róla, egyből az ágyába ugrottam és ugrándozni is kezdtem rajta. Mintha trambulin lenne, de nem volt az és ezt Bri nagyon jól tudta. Ezért is adott volna szerintem egy taslit ha időközben abba nem hagyom az ugrándozást és be nem bújok a paplan alá.
– Bújjunk el a zombiktól! – ez volt a sláger akkor ha jó kedve volt és lehetett vele is azt játszani, hogy épp kilövünk egy zombit vagy elbújunk előlük a paplan alá. Abban a percben is azt tettem. Rá várva, hogy esetleg veszi a lapot. Hogy esetleg idefekszik mellém, hogy mesél és helyzetjelentést ad az éppen aktuális zombikról és kilövi őket nekem a puskakezével. Ha úgymond megsebesült, mindig puszit kért, mert az energiát adott neki és megújult erővel szállhatott szembe a mostanra már tudom, hogy nem létező dolgokkal.

Ha a kilencéves unokaöcsédre rátört a fogócska roham, sose mondj neki nemet. Különben minden fát annak a bizonyos háznak nevez, ahol megpihenhet és nem kaphatod el. Miért? Tanulj Jérome és Jessalyn esetéből. Akkor tisztán emlékszem, hogy azt bizonygattam, mennyire jó látni őket és mérlegesen szeretem őket. Ezt a kifejezést használtam arra, amikor mindketten egyformán szerethetőnek bizonyultak. Ez mindig is így volt, ezután sem lesz másképp. Hiszen kevesebbet látom őket. Mai napig, ezért is megy csodaszámba, ment akkor is, ha találkozhattam velük. Én meg tényleg mindent meg akartam tenni azért, hogy nekik jó kedvük legyen. Így hirtelen nem is figyelve arra, hogy éppen miről beszélgetnek vagy mit mesélnek nekem, elkezdtem előre szaladni. Bizonyára azt hihették épp a kiskutya imádatomat fogom kiélni, amint megpillantottam jóval előttünk egy látszólag ismeretlent aki a kutyáját sétáltatja. De számomra nem volt az az illető, ahogy a kutyája se. Most azonban vígan elszaladtam előtte is, csak amikor már kellően távol voltam az unokatestvéreimtől szólaltam meg.
– Úgysem fogtok tudni elkapni! – de, ha nagyon megerőltetik maguk, akkor igen. Csak akkor még nem gondoltam arra, hogy milyen gyorsak tudnak lenni ha akarnak, vagy az átjáró és a piros lámpa épp megállít. Ez a fás átjáró volt, ahol békésen magasodott fel az égig egy nyárfa. Én meg kihasználtam az alkalmat és merészen megérintettem a fa kérgét.
– Ház! – a szó másik értelmében véve, ahol az ilyen fogócskamániás egyedek megpihenhetnek. Fél szemmel persze rajtatartottam ám a figyelmem a stoplámpán, hogy mikor vált át pirosról zöldre. Át kellene mennem. Valahogy. Ilyenkor mindig egy idősebb kezét fogva, de most nincs szükségem kísérőre. Nem vagyok pipogya, át tudok menni az út egyik oldaláról a másikra.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
A makiknak szükségük volt egy jeltolmácsra || Keresett


Here is my secret. It is very simple: It is only with the heart that one can see rightly; what is essential is invisible to the eye.
avatar
Ált.isk
Tell me your secrets
19
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
◢◤ Jared Scott Gilmore
● ● karakter arca :

Simon "Simo" Michel Thibodeaux
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-