Carpe Diem Tattoo
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 2:25 pm ✥
✥ Today at 2:14 pm ✥
✥ Today at 1:30 pm ✥


Témanyitás ✥ Carpe Diem Tattoo •• Vas. Okt. 29, 2017 11:11 am

Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Vas. Okt. 29, 2017 12:03 pm



Kieran & Samuel


Mióta bokszolni járok Sebastienhez, némi izom is került rám, nem sok, de nem is az izomgyűjtés volt a lényeges, hanem az önvédelem. Ráadásul Rafi is könnyedén bebizonyította, hogy rátermett apa és igenis a családja elé áll, hogy bemutasson engem, mint fiát. És azt hiszem büszke is vagyok rá. A nővérem is jól van a körülményekhez képest, a húgom pedig még mindig a kórházi ágyat nyomja.
De már eldöntöttem, meg a srácokkal is beszéltük az egyetemen, hogy még elfér rajtam pár tetkó, szóval örömmel vágnék bele még egybe.
Tulajdonképpen fogalmam sincs mi legyen. A nevelőapám és anyám hazudott nekem, eltitkolták a születésem körülményeit, meg az azelőttit is, de most hogy Rafi minden téren támogat… belevágok újra a vizsgámba.
De előtte még, hogy szabadnapot kaptam volna, kinéztem egy tetkószalont, hogy képben legyek pár dologgal kapcsolatban. Az árakat néztem, melyik méret mennyibe kerül…aztán egy újabb szalon, majd egy újabb került terítékre. De eldöntöttem. Nem hátrálok meg, ebben voltam biztos. Meg is rajzoltam mit akarok. Valójában csak írtam, mert… mert egy egyszerű kis firka lenne, aminek köze van apához, meg úgy a családomhoz. Hector kivételével mindenki benne van.
Szóval a térképen is rákerestem, annyira nem voltam biztos még Párizs környékével, ezután mertem csak feltérképezni. A nővéremnek nem szóltam, hogy tetkót csinálok, egy újabbat, arról sem tud, hogy féltestvérek vagyunk… van mit mesélnem neki. Mindig is őszinte voltam vele, de most van pár dolog amit elhallgatok előle. Nem szívesen teszem, őt védem ezzel és az unokaöcsimet, vagy húgomat, bármelyik is lesz, én örülni fogok neki. A város hatalmas, rengeteg lehetőség van a szórakozásra, az ismeretségekre, shoppingokra és mindketten jól döntöttünk, hogy ide cuccoltunk…
Az ősök pedig nem jelentkeznek, azt hiszem szerencsések vagyunk.
Körül jártam a Carpe Diem szalont és végül benyitottam. Körülnéztem, alakot kerestem, majd megpillantottam a srácot. Teli volt tetoválva és csak szájtátva bámultam rá. Hamar figyelmezettem magam.
- Ahm…Helló. Remélem nem rosszkor jöttem… tudsz rám szánni egy kis időt? - érdeklődtem, miközben közelebb léptem, hogy kezet nyújtsak neki. És persze bemutatkoztam. Nem ez lesz az első és utolsó itt létem, úgy hiszem.
- Samuel.
- Mond csak mennyiért csinálsz egy öklömnyi firkát? Az oldalamra…? - érdeklődtem meg, hiszen ezért is vagyok itt. Részben.




Öltözet

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Vas. Okt. 29, 2017 12:42 pm


Ritkák azok a napok amikor nem rúgok ki a hámból, hanem egész visszafogott életet élek, bár nem mintha ezt most saját akaratomból tenném. El lettem „tiltva” minden megerőltető dologtól, ha nem akarok magammal kiszúrni. Az oldalamon még mindig egy szép fehér kötés díszeleg, alatta pedig még mindig össze vagyok foltozva. Pont olyan helyen ért a szúrás, hogy minden mozdulat fájdalommal jár, de erre vannak a csodás gyógyszerek, ha pedig azok elfogynak, akkor is lesz mihez nyúlnom, de egyelőre még élvezem az ellenőrzött pirulák jótékony hatását. Négy napja élem az eminensek életét és majd beleőrülök, egyedül az jelent szórakozást, hogy Sashat cukkolhatom, akinek persze nem beszéltem az oldalamon meghúzódó sebről, tehát továbbra is előszeretettel vág hozzám dolgokat, ha úgy tartja kedve. Következő szülinapjára egy adag szivacs labdát fog kapni, az legalább nem fáj, és nem is tesz vele tönkre semmit sem.
Épp arról faggatom kedvenc vásznamat, hogy mikor varrhatom már rá a következő mintát, mikor hallom az ajtó nyílását. Most amúgy dolgoznom kellene, de a vendég lemondta, mivel megbetegedett, legalábbis ezt mondta, de ki tudja, hogy ez mennyire igaz. Valójában egy cseppet sem érdekel.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, majd én is bemutatkozom.
- Kieran vagyok, persze ráérek, pont jókor jöttél. - felelem, miközben végig nézek rajta gyorsan. Első ránézésre nem olyannak tűnik, mint aki tetováltatna, de már megtanultam, hogy a látszat alapján nem szabad megítélni senkit sem. Jó pár fehér inges volt már a kezeim között.
- Az ár függ a mintától, hogy mennyire bonyolult, vagy hogy egyszínűt vagy több színűt szeretnél, illetve hogy konkrét mintával érkeztél vagy nekem kell-e pontosan kidolgoznom. Gyere üljünk le, és akkor át tudunk beszélni mindent. - mondom, és el is indulok hátra felé, majd a boxok mellett elhaladva egy asztalhoz ülök le.
- Mesélj, hogy mire is gondoltál pontosan. - Az asztalon van ceruza meg papír, ha esetleg nem hozott volna mintát, így le tudja majd rajzolni, hogy pontosan mire is gondolt.
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
24
● ● karakter arca :
Vinnie Woolston


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Hétf. Okt. 30, 2017 10:14 am



Kieran & Samuel


Jókor jöttem, szóval ez széles mosolyra késztet. És egyben végig is nézem a srác látható tetkóit. Csak ámulok rajta, én ennyibe sose mertem beleszállni, Hector ki is nyírt volna, ha ennyit látott volna rajtam. Most belevágnék, csak épp ötletem nincs, de majd egyszer. Rosie úgyis mondta, hogy modellnek beillenék, tetkós csávókat keresnek… hát Kieran túlmutat rajtam, mind ezek terén és talán már kor terén is.
Szavaira bólogatni kezdek, utána lépek a boxokhoz, hogy leüljek, majd a zsebemben kezdek kutatni és papírt veszek elő. Amin ennyi áll angolul: the best: my real family
Átnyújtottam neki, majd fel is álltam, hogy levetkőzzek felülről. A tetkóim igy is látszanak, Angliában a haverom testvére készítette őket, van pár mindenfelé, csak úgyból, de vannak jelentőségteljesebbek is.
- Hát tulajdonképpen… - mutatok a bal oldalamra, ott végig húzom az ujjamat. - … ide szeretném ezt. De majd még úgy is jövök, mert lesz még egy, ebben biztos leszek… - nézek rá a férfire, majd leengedem a karjaimat.
-  Méretre pedig beleférjen 10-15 cm helyre… a Family szócskát meg jól ki kéne emelni, de nem kell túlcsicsázni…az már nem én lennék… - magyarázok, hogy mit is akarok úgy teljesen. Bár otthon már körvonalazódott bennem, de látva őt, kissé elvesztettem a fonalat, mely a fejemben már kihúztam teljesen.
- Mióta tetováltatsz? - érdeklődök, nem azért, mert nem bíznék meg benne, hanem mert teli van varrva.
- Bocs, hogy megkérdezem, de te mikor varrattad magadra a legelső tetkódat? Jelentőség teljes volt, vagy csak úgy valamit, hogy legyen rajtad? - mellkasomon viritó 3 hónapra mutattam, nekem ezek voltak az első gondolataim és igen, jelentettek számomra valamit, elég sok mindent, ami azt illeti.





Öltözet

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Hétf. Okt. 30, 2017 4:03 pm


Megszoktam már, hogy az emberek alaposabban szemrevételezik a tetoválásaimat, nagyon sok tekintettel találkoztam már, sokak szemében undor játszik, hisz azt hiszik semmire kellő vagyok és talán igazuk is van, míg mások elismerő pillantásokkal néznek, talán az jár az agyukban, hogy ilyen nekik is kell. Nagyon is ismerem az utóbbi kategóriát, a legtöbbjük eljön, megrajzoltatja a mintát, majd mikor végre nekiállnék felvinni a bőrére a festéket, meggondolja magát. Az ilyen emberek nem a jó ok miatt kerestek fel és még éppen idejében meggondolták magukat. Ők az okosak, bírom az okos embereket. Egy tetoválás örökre megmarad, és megváltoztat, soha nem leszel olyan már, mint amilyen akkor voltál, mielőtt a minta a bőrödre került, az emberek megbélyegeznek, de téged boldogság fog el, hiszen ha ránézel, eszedbe jut valami, amit örökre az emlékezetedbe akartál vésni.
Elveszem a felém nyújtott papírt és megnézem a szöveget. Egyszerű, de annál ütősebb és ha rám bízza a megtervezést teljes mértékben akkor eszméletlen jól fog kinézni. Nem nagyképűségből, de ismerem a korlátaimat.
- Ötletem már van arra, hogy milyen is legyen pontosan. Ha ráérsz akkor gyorsan megrajzolom, és akár fel is varrhatom. Egy ügyfelem lemondta a mai napot, szóval bőven van időnk. - Ha bele egyezik, akkor magam elé veszek egy papírt és egy ceruzát és rajzolni kezdek. Először csak egy vázlatot kezdek el, és ha majd arra rábólint akkor bele mehetek jobban a részletekbe.
- Tizenhat évesen varrattam az első mintát magamra. Aztán szépen jött a többi is egymás után.  - Az elsőt nem tudom neki megmutatni, pontosabban nem akarom, mert az az oldalamon található, nem messze a vágásomtól. Nem szeretném megmutatni neki, hogy a fél oldalam be van kötve gézzel.
- Sohasem tetováltatnék magamra olyat ami csak jól néz ki, és nincs mögöttes jelentése, azért, mert előbb vagy utóbb megbánnám, illetve mert csak foglalná a helyet azok elől amit tényleg jelentenek is számomra valamit. De rengeteg olyan ember van, akik csak azért varratnak magukra valamilyen mintát, mert az éppen menő vagy mert csak szépnek találnak egy mintát… vagy csak azt akarják, hogy jó sok ideig bámuljam a feneküket. - Eleinte számoltam, hogy mennyi ribanc rendszámot kell felvarrnom, de aztán már nem maradt több hely a lapon, amire a neveket írtam. Szerencsére az ma már nem divat.
- Mikor csináltattad az elsőt? - Nézek a mellkasát díszítő szavakra. Ezek nem hobbi tetoválások, ebben biztos vagyok.
- Mesélj erről. - Mutatok a papírra, amin hamarosan befejezem a vázlat készítését. - Miért ezt szeretnéd következő tetoválásodnak? - kérdezem, majd felé fordítom a lapot, hogy véleményt mondhasson a rajzról. Nem túl csicsás, de mégsem csak a a szevek szerepelnek a lapon, hanem van rajta egy kis díszítés is, a family szó pedig hangsúlyosabb, mint a többi.

avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
24
● ● karakter arca :
Vinnie Woolston


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Hétf. Okt. 30, 2017 6:51 pm



Kieran & Samuel


A tetoválás egy életre szóló emlékeztető, a nagy felismerések vagy a fontos elhatározások maradandó nyoma. Nekem az összes ilyen varrat az, és nem bántam meg őket sosem.
Szavaira meglepődök, majd el is mosolyodom.
- Tényleg? De jó! Az szuper lenne. - örülök a fejemnek, mekkora szerencse már, hogy nem kell sokat várakoznom és vissza sem kell jönnöm később, mert azon nyomban neki is lát a dolognak.
Türelmesen nézem a lapot, amit szerkeszt, tudja a dolgát, szóval nem aggódom.
A tetoválóművészek olyanok, akár az orvosok. Bízni kell bennük - nemcsak a tűhöz való szakértelmükben, hanem abban is, hogy képesek olvasni a gondolatainkban. És ez teszi őket remek emberré. Ahogy Őt is. Bólogatok a vázlatra, amint megmutatja, a vázlatok mindig jók, a kiegészítések pedig mindkettőnket érdekelni fogja.
Tizenhat évesen… én is olyan körül, azt hiszem mielőtt betöltöttem volna, akkor jött rám az első. Ami a bátyámmal kapcsolatos… régen volt már a halála, de a pillanat, mikor megtudtam… nehéz volt.
Szavaira csak elmosolyodok, hiszen én is ekképp érzek, csak úgy még sosem varrattam magamra semmit, mindnek van jelentése. Legalábbis számomra. Sok nő lehetett már a kezei között, míg a tetkóikat készítette, meg srác is, szóval sok tapasztalata van és némelyik negatív. Csak azért varratni magadra egy nevet, mert ő volt az első és utolsó pasid? Ez hülyeség. Hány millió ember él a földön? Ugye? De ő az utolsó akibe beleszeretett? Há’ persze. Sok ember nem gondolkodik….
- Az élet néha rákényszerít, hogy olyanok legyünk, amilyenek nem akartunk lenni. Ilyenkor próbálunk belekapaszkodni régi énünk egy kis darabkájába. Mondjuk egy tetoválásba, vagy egy ékszerbe, egy aprócska emlékbe, ami felidézi, hogy ez vagyok én valójában. - ujjaimat kocogtattam össze, a tetoválásokon húztam végig egyik ujjamat, miközben figyeltem a művet, amit nekem készít.
Kérdésére rápillantottam. Hezitálás nélkül feleltem neki.
- Mielőtt 16 lettem, előtte 2 nappal. - majd visszapillantottam a lapra.
- Amikor a bátyám meghalt…a hónap és az, amit néztem pont a TV-ben. - mutatok az első hónapra hüvelykujjal bökők rá. A kis Liza figurára is rámutatok, pont a Simson családot néztem, mikor a hírről tudósítottak. Elcsapta egy autó, miközben a nővéremet bántotta… ő csak védelemből lökte el magától… baszki…nem volt még 18 éves… én meg csak 12 voltam.
Az új tetkóról hirtelen nem sok minden jut eszembe, csak Apa… és az itt létem oka.
- Tudod… mielőtt Párizsba jöttem volna… kiderült, hogy az apám, aki eddig nevelt… semmi köze nincs hozzám. - ingattam meg lassan a fejem, majd hajamba túrok.
- Leléptem Angliából 3-4 hónapja, mert Anya kibökte, hogy itt megtalálhatom… szóval jöttem, úsztam egyet a fókákkal az állatkertben, fogadásból…ott kaptam az első munkámat is…. trágya lapátoló gyakornok. - röviden elnevettem magam.
- A Főnököm meg hát… jó fej. Ismerte anyámat és voltak dolgaink. Oda költözhettem hozzá. - hallgatok el egy pillanatra.
- Megismertem a kislányát, kis nagyszájú 10 éves, most kórházban van, baleset érte… de ez előtt a fickó bejelentette, hogy vérségi kötelék van közöttünk. - hallgatok el egy pillanatra, még mindig nehezen emésztettem meg a dolgot, persze örülök az egész kialakult helyzetnek.
- Itt, Párizsban Ő talált rám… én kerestem pedig. Vicces egy helyzet volt 3 hónappal ezelőtt. Egy hónapon keresztül titkolta előlem a Főnököm, hogy Ő tulajdonképpen az apám… és nem jöttem rá hogy időközben apaságit is csináltatott. - vonok vállat, hiszen számára lényegtelen infó, csak hogy a helyzetet tisztázzuk, miért pont ez. De folytatása is van.
- Szóval egy hónap után képes volt elém tolni a lapot…. A nővérem is ide költözött Párizsba… Miattam. Nem akarta, hogy egyedül legyek, eddig Ő óvott engem, mot én akarom Őt megóvni. Nagyon imádom, elég szoros a kapcsolatunk, amolyan legjobb barátom és még terhes is, most jár a harmadik hónapban, a barátja eljegyezte… szóval ez a története. - pillantok a lapra, melyet éppen készít, a kiegészítésre már kíváncsi vagyok. A történetem ez és hiszem, hogy még lesz folytatása.



Öltözet

avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szomb. Dec. 30, 2017 10:07 am

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Kedd Feb. 06, 2018 5:49 pm

...::: Sophie:::...
Délután hét óra, van akinek ez már estének számít. Általában ilyenkor még jó néhány boxban dolgozni szoktak a srácok, de most mindenki lelépett, ami nem csoda, hiszen péntek van, szóval vagy a kedvenc csapatuk játszik és azt nézik az egyik kocsma kivetítőjén vagy alapoznak az esti bulira, netán a kettőt egyszerre teszik. Nekem is ott lenne a helyem, de most más programom van, olyan, amit csak akkor lehet amikor a többiek nincsenek itt. Kivételesen nincs semmi illegális a dologban, ami mivel rólam van szó nagy dolognak számít…
Most egyszerűen csak a húgomra várok és azért nem lehetnek itt a srácok, mert tuti, hogy ráhajtanának, aminek következtében kénytelen lennék laposra verni valamennyiüket, aztán kereshetnék új munkahelyet, azt pedig nem szeretném, mert baromira szeretek itt dolgozni.
Míg várok addig max hangerőre veszem a hifit, melynek hatására a hangszórókból dübörög a rock zene, elnyomva minden mást. Az ajtóm megfordítom a táblát, miszerint zárva vagyunk, de az ajtó továbbra is csak becsukva van, nem pedig bezárva, hogy Sophie be tudjon jönni.
A telefonom után nyúlok, majd válaszolok pár sms-re, és egyéb platformon érkezett üzenetekre, és megkérem a szomszéd csajt, hogy menjen át hozzám és etesse meg Bobot, mert nem tudom mikor végzek. Néha el szoktuk ezt játszani, vagy én etetem meg az ő kutyáját Pudingot, néha pedig ő az én macskámat. Sajnos egymást nem szoktuk… de ez most nem is annyira lényeges.
Dobok egy üzenetet Sophienk is, miszerint már negyed órája várok rá és ha nem csipkedi a hátsóját érkezik meg öt percen belül én lelépek. Ki nem állhatom az üres járatokat a napjaimban, mikor nincsen semmi dolgom és csak úgy vagyok… Semmi értelme, nem tudom, hogy mások hogy nem őrülnek bele ebbe. Kéne egy hobbi amit ilyenkor csinálhatok, talán le kellene töltenem valami játékot a telefonomra, de az sem tűnik valami hasznos időtöltésnek. Elfoglalom Sasha székét a bejáratnál lévő pult mögött, a hifin pedig visszább veszem a hangerőt, mielőtt valamelyik szomszéd rám hívná a zsarukat csendháborítás miatt.
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
24
● ● karakter arca :
Vinnie Woolston


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szer. Feb. 07, 2018 11:07 pm


Kieran & Sophie


Nem ismerős az a helyzet, amikor sietsz valahová, hogy megérkezz a megbeszélt időpontban, de valahogy mégsem jön össze semmi, mert az égiek összeesküdtek ellened? Na most úgy érzem velem is ez a helyzet. Már éppen fél úton voltam hazafelé, amikor eszembe jutott, hogy bent hagytam az egyik mappámat a cégnél, és mivel biztosan szükségem lesz rá hétvégén, muszáj volt visszafordulnom. Hiszen az a mappa tele volt olyan vázlatokkal, amelyeket be akartam fejezni. Vagyis nem is csak be akartam őket fejezni, hanem muszáj lett volna legalább néhánnyal elkészülnöm teljesen.
Úgy gondoltam nem szólok a bátyámnak, hátha mégsem kések el a megbeszélt időpontunkról. Ilyen helyzetekben persze végül mindig rájövök, hogy vagy nem kellene gondolkodnom, vagy meg kellene már tanulnom ennyi idősen, mit is jelent az, amikor csúcsidő van és a dugóban őszülök meg. Persze én, aki a tömegközlekedés előnyeit használtam ki, valamennyivel még mindig szerencsésebbnek mondhatom magamat, mint azok a lúzerek, akik a saját kocsijukban ülve bámulták a piros lámpát, arra várva, hogy végre tovább indulhassanak és haladjanak egy-két métert.
Amikor végül leszállok a buszról, már csak pár perc sétára vagyok ugyan a tetoválószalontól, ahol Kiki dolgozik, ugyanakkor több, mint tíz perces késésben is. Megrezzen a telefonom a zsebemben, én pedig elnevetem magamat, amikor elolvasom a bátyám üzentét. Nem is Ő lenne, ha nem fenyegetne azzal, hogy otthagy a fenébe, ha nem érkezem meg végre. De mondhatjuk, hogy van kifogásom... Körbepillantok, reménykedve, hogy a nevetés miatt senki nem néz teljesen hülyének így az utca közepén, majd megszaporázom a lépteimet.
Amint a szalon közvetlen közelébe érek, meghallom a zenét, ami vigyort csal az arcomra, így tárom lendületesen szélesre az ajtót és lépek be a helyiségbe, ahol rögtön szembe találom magamat Kikivel. - Na felkészültél, hogy televarrd az egész hátam? - kérdezem nevetve. Mindketten tudjuk, hogy csak viccelek, hiszen korábban már küldtem neki képet arról,  hogy pontosan milyen tetoválásra is vágyom. És az az igazság, hogyha nem kések tizenöt percet, valószínűleg már készen is lennénk vele, olyan aprócska. De az a helyzet,  hogy csak mostanra sikerült találni egy olyan időpontot, ami mindkettőnknek jó, lévén elfoglalt emberek vagyunk. És különben is, a bátyámról van szó, így legalább beszélgethetünk egy kicsit.
- Ne haragudj a késésért. - Odasétálok hozzá, hogy megölelhessem, akkor is, ha nem akarja, mert nem ez a kishúgok dolga? Idegesíteni a bátyójukat? Az én szótáramban legalábbis ez áll a 'kishúg' szónál. - De belekeveredtem abba a hülye dugóba, azt hittem sosem érek ide - sóhajtok egy nagyot, aztán a fülem mögé simítok egy tincset a hajamból, ami eddig az arcomba hullott. - Hol van mindenki? Már hazamentek? - pillantok körbe.


avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szomb. Feb. 17, 2018 9:03 pm


Sophie&& Kieran
Ujjaimmal dobolok a szék karfáján a hangszórókból üvöltő zene ritmusára, AC-DC- TNT-je dübörög a hangszórókból, imádom ezt a számot, legszívesebben itt hagynék mindent a francba és elmennék újra egy koncertjükre, de ezt több okból sem tehetem… most nem turnéznak, szóval cseszhetem, plusz hamarosan betoppan a húgom akire fel kell varrnom egy aprócska mintát.
Hamarosan nyílik az ajtó és szerencsére nem egy idegen jelenik meg az ajtóban, hanem Sophie, felállok hogy üdvözölhessem, nem zavar ha megölel, már egy kicsit sem tartom cikinek, már nem vagyok elcseszett kis kamasz aki még puszit sem hajlandó adni a rokonainak, mert mi van ha valami ismerős meglátja? Összedől a világ. Alaposan megszorongatom, majd elengedem vékony kis testét.
- Ne viccelj Sophie, én lennék a legboldogabb ha valami szép komoly és nagy mintát választottál volna. - Lehet, hogy neki sokat jelent majd az a kis minta amit választott, de én mindig is azokat a tetoválásokat szerettem elkészíteni amiben tényleg van művészet és jóval több munka, de hát ha neki nem egy olyan a szíve vágya nem tudok mit csinálni vele.
- Nem baj, a lényeg, hogy egyben megjöttél. - Felelek úgy, mintha nem én küldtem volna neki korábban türelmetlenkedő sms-t.
- A többiek… - túrok bele a hajamba és elindulok hátra az én boxomig.
- Megmondtam nekik, hogy tűnjenek el, mert nem tudhattam, hogy meggondolod-e magad és végül a fenekedre akarod a tetoválást. Akkor tuti az mindenki a nyálát csorgatta volna, nekem meg kutya kötelességem lett volna laposra verni a srácokat. - Leülök a kis forgós székemre, már nem kell előkészíteni semmit sem, minden szükséges eszközt elővettem már korábban.
- Még mindig ugyan az a minta amit elküldtél nekem? - veszem elő a telefonom és megnyitom a képet ami a kis szívet ábrázolja.
- Miért ezt választottad? - Kíváncsiskodok egy kicsit, mert ha valami hülye indokot mond tuti megpróbálom lebeszélni róla.

■ ■ ■ ■  ■ ■credit


A hozzászólást Kieran Wrighton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 12, 2018 8:05 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
24
● ● karakter arca :
Vinnie Woolston


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Hétf. Márc. 05, 2018 2:28 pm


Kieran & Sophie


Nem tudnám megmondani, hogy a családunkban mégis honnan jön ez a művészi véna, meg az elhatározás, hogy „normális munka” helyett inkább a kreativitásunkat próbáljuk kifejezésre juttatni. De tény, hogy másban nem is, Kiki meg én ebben nagyon is hasonlítunk. A különbség az, hogy ő a papírral és festővászonnal ellentétben az emberek bőrén hívja életre a mintákat és képeket. Amiért nem mellesleg rettenetesen csodálom, mert amíg én simán használhatok radírt, neki sokszor már elsőre is tökéletesen kell dolgoznia. Nem mintha annyira nagyon értenék ahhoz, hogyan is folyik egy-egy komolyabb, mondjuk egész hátat elfoglaló tetkó készítése, de mondjuk, hogy hallottam már sztorikat.
- Te gyúrsz? Majdnem összetörtél – vigyorogva paskolom meg a karját, csak hogy érezze, hogy nem gondolom teljesen komolyan. Vajon hány fiúnak ment el a kedve attól, hogy megpróbáljon felszedni, amikor meglátta, hogy olyan bátyám van, mint Kieran? Ha pasi lennék és az Ő húgának akarnék udvarolni, hát lehet, hogy minimum kétszer meggondolnám a dolgot.
- Sokkal jobban félek a tűtől, mint hogy kibírjam, hogy tele varrják a karom. – Elnevetem magamat és még mindig jókedvűen megvonom a vállamat. – Amúgy is, erre a karra nem sok minden férne rá. – Megemelem behajlított karomat és igyekszem úgy megfeszíteni, mint ahogyan a testedzők szokták, meg a pasik akik azokra a versenyekre járnak, ahol az a lényeg, hogy minél jobban nézz ki. Fogalmam sincs mi a neve. De velük ellentétben az én bicepszem kábé nem is létezik.
- Ki nem hagytam volna, legalább ki tudlak faggatni, hogy van-e már barátnőd – mondom gondolkodás nélkül és széles vigyor kúszik az arcomra közben. Mire valók a kishúgok, ha nem arra, hogy mindenbe beleüssék az orrukat? Követem őt, amikor elindul hátrafelé és igyekszem nem leragadni valaminél, ami a szalonban csak úgy hever. De nem tehetek róla, amikor ennyi szín és minta között vagyok, muszáj kicsit megnézegetnem őket. Hátha később fel tudom használni egy-egy rajzomban. Viszont nem szalasztom el az alkalmat, hogy meghallgassam a válaszát és rögtön ki is tör belőlem a nevetés.
- Kár, pedig szívesen megismertem volna őket. – Magyarázom még mindig jókedvűen, miközben felpattanok az ágyra, ahol más órákig szenved, hogy megkapja a tetkóját, én meg valószínűleg tizenöt percig foglalom csak el. De a helyzet az – és ha bárki kérdezné, simán letagadom -, de túlságosan nyuszi vagyok én egy nagyobb mintához. Ez van. – Mindenesetre a fenekem köszöni az elővigyázatosságot. – Közben megszabadulok a cipőmtől, amitől rögtön sokkal kényelmesebb lesz a helyzet.
- Aha, azt szeretném – bólogatok, miközben körbe pillantok és megnézem magamnak hol is dolgozik a bátyám. – Tök menő ez a hely – teszem még hozzá mosolyogva, aztán az előkészített cuccokra pillantok. – Ugye nem fog fájni? – Én meg a fájdalomtűrő képességem nem vagyunk túl jóban. De mégsem verekedni fogok, szóval annyira nem félek tőle.
- Hát... – nagy levegőt veszek és az alsó ajkamat rágcsálva pillantok a bátyámra. Hogy mondjam el neki, hogy ne hangozzon hülyén és ne is akarjon utána meggyilkolni senkit? – Volt ez a srác, akivel randiztam néhányszor. És tök jól kijöttünk, aztán kiderült, hogy már négy éve barátnője van, akit el akar jegyezni! – Lehet, hogy már elég idő eltelt ahhoz, hogy erről tudjak beszélni, de a hangomon még mindig érezni, hogy nem tudom, hogy lehetettem ilyen vak. - És Richie után… - Kieran tud a volt gimis pasimról, meg arról is, hogy a legjobb barátnőmmel csalt meg. Arról nem is beszélve, hogy tudja, hogy Rod elintézte a srácot. – Szóval úgy voltam vele, hogy nekem elegem van ebből az egészből. De ezzel a szívvel szeretném emlékeztetni magamat arra, hogy szeretem az életemet, és az embereket is és néhány hülye miatt nem éri meg szomorkodni. Kábé ennyi. – A végére még el is vigyorodom. Na meg persze remélem, hogy nem néz miatta hülyének.


avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szomb. Ápr. 14, 2018 9:34 pm


Sophie&& Kieran
Nagyon örülök annak, hogy Sophie engem kért meg, hogy készítsem el az első tetoválását. Ha mást kért volna meg akkor baromi pipa lettem volna rá amiért nem bízik meg bennem annyira, hogy rám merje ezt bízni, de szerencsére most nem kell ezzel foglalkoznom. Csak arra kell majd figyelnem, hogy szép legyen, de annyira egyszerű mintát választott, hogy azt szinte lehetetlenség elrontani.
Nézem a behajlított karját, és megnyomkodom a nem igazán létező izmait a bicepszén.
- Igazad van, ide tényleg nem férne el sok minden, de attól még csodás mintákat lehetne rá varratni. Ha meggondolod magad, akkor keress meg és tervezünk valami szépet. - nem tudom, hogy Sophie látta-e már a munkáimat vagy sem, de emailben elküldtem neki pár képet azért, hátha meggondolja magát és sikerül rávennem valami komolyabb mintára.
Szeretek nagy mintákat készíteni, bonyolultakat, amik tipikusan csak akkor lesznek gyönyörűek ha mindennel elkészültem. Az olyanokban van fantázia és bele lehet szőni számos élményt az ember életéből amit meg szeretne örökíteni.
Szerintem mindenkinek kellene varratnia magára valamit, valami olyat jelent a számára valamit, nem pedig idióta mintákat.
A barátnős megnyilvánulására inkább nem reagálok, nem akarom, hogy elkezdjen faggatni, tudja jól, hogy mellettem nem szoktak sokáig megmaradni a nők, ha pedig erre valakivel mégis lenne esély, akkor egészen biztos, hogy nem szállna le a témáról egészen addig míg ki nem húz belőlem minden részletet… bár nem sok minden van amit mesélni tudnék… inkább csak megyek és megmutatom neki, hogy hol fogjuk csinálni a tetoválását. Már minden elő van készítve, így gyorsan végzünk majd.
- megismerheted majd a munkatársaimat, ha egyszer beugrasz délután mikor éppen nincsen semmi dolgod, jó fejek, csak nincs kontrol a szájuk és az agyuk között ezért mindent kimondanak ami az eszükbe jut. - felelem, és szinte biztosra veszem, hogy Sophie valamikor be fog ugrani ide, lehet pont akkor amikor én nem vagyok itt, csak azért, hogy ne szólhassak bele a beszélgetésbe.
- A fájdalom nem elkerülhető, de nem lesz vészes, és hamar végezni fogunk, ki fogod bírni ebben biztos vagyok. - Rá is ijeszthettem volna, hogy de, baromira fog fájni, de akkor lehet hogy azonnal az ajtó felé vette volna az irányt, hogy elmeneküljön, nekem pedig kutya kötelességem lett volna utána iramodni, hogy a vállamra vetve hozzam vissza.
Kíváncsian hallgatom a magyarázatot és közben ökölbe szorítom a kezeimet, így próbálom meg levezetni a dühöt amit az idióta pasijai iránt érzek. Ha ismernék olyan pasast aki megfelelne neki akkor ide rendeltem volna őt is, de nem, mindegyik ismerősöm egy seggfej. Na jó nem, csak nem elég jók a húgomnak, mert neki minimum egy herceg kéne, de nem olyan aki csak vár és vár, de aztán sohasem lesz belőle király, hanem olyan akinek a fejére egyszer korona kerül. Talán egy olyannal kiegyeznék.
- Nagyon helyes, ne add fel, de ha megtaláltad majd a lovagod akkor ugye tudod hogy alapos ellenőrzésen kell majd átmennie? - Szegény lány jól megszívta, hogy csak fiú testvérei vannak.
- Vedd le a cipőd meg a zoknid és akkor neki is állhatok a munkának, közben pedig szépen mesélhetsz, hogy mi van veled mostanában. -


■ ■ ■ ne haragudj amiért csak most ő.ő ■  ■ ■credit
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
24
● ● karakter arca :
Vinnie Woolston


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szomb. Jún. 09, 2018 12:07 am


Kieran & Sophie


Ha Kieran és közöttem nincsen ekkora korkülönbség, talán még a jelenleginél is jobban kijönnénk egymással. Le sem tudnánk tagadni egymást, és nem csak azért, mert mindketten a Wrighton nevet viseljük, hanem mert mind a ketten odáig vagyunk a művészetekért. Amit én papírra vetek, vagy elektronikusan alkotok meg, addig Ő szinte ugyanazt csinálja, csak Kiki vászna az emberek bőre. Vele ellentétben én nem lennék elég bátor valami olyasmit alkotni, amit utána nem lehet kiradírozni. Mi van, ha a munkám nem tetszik az illetőnek? Azt nem tudnám elviselni, hogy olyasmit adjak ki a kezem közül, ami nem tetszik a másik félnek. Ezért nem szaladgálok körbe a rajzaimmal sem. Elég, ha én látom őket.
- Hé! - nevetem el magamat, hangsúlyomban ott a tiltakozás, nevetésem azonban darabokra töri az ellenállásom, mert tény, hogy én hoztam fel a dolgot. De hogy is mondják? A remény hal meg utoljára? Én is reménykedtem benne, hogy a karizmaim nem olyan szánalmasak, mint amilyenek valójában. - Azért nem olyan vészes.. - S megnyomom a bicepszem, hogy úgy tűnjön, mintha tényleg lenne ott valami, amikor befeszítem a karom.
- Te leszel az első, akinek szólok, ha meggondoltam magam - jegyzem meg jókedvűen. Ki más lenne? Ő ért hozzá, azt szeretném, hogy ha valaha lenne annyi bátorságom, hogy komolyabb tetoválást készíttessek, akkor a bátyám legyen az, aki megcsinálja. Mert tudom, hogy az Ő munkája hibátlan.
- Tudod a hallgatás, beleegyezés.. - trillázom jókedvűen, miközben a nyomában vagyok, amikor megmutatja hol fogok szenvedni.. Kemény öt percen át. Vagy kettő, nem tudom. - Szóval mi a neve? - kérdezem kíváncsian. Valójában csak remélni tudom, hogy beletrafáltam a közepébe. - Vagyis várj.. Várj! - Felemelem a kezem, mintha valójában meg kellene őt állítanom a beszédben. Pedig ha eddig nem mesélt el semmit, valószínűleg nem most fog. Vajon miért van az, hogy a bátyáim nekem félnek elmondani, ha barátnőjük van? Nem vagyok olyan rémes.. Hiszen a potenciál sincs meg bennem, hogy megfenyegessem a csajt és egy életre megrémítsem, ha meg meri bántani Kikit. - Ha tovább kérdezősködöm, kiraksz és nem csinálod meg a tetkót? Vagy csak az idegeidre megyek és végül egy.. macska fejet csinálsz? Vaagy... - vigyorogva nézek rá, szememben kihívás csillan, várom veszi-e a lapot és belemegy-e a játékba. - Csak szimplán nem válaszolsz nekem?
- Akkor majd egyszer rád csörgök, hogy biztos itt legyél. - Félrebillentett fejjel magyarázok. - Ki tudja milyen alakokkal dolgozol együtt, lehet megennének - nevetem el magamat jókedvűen, mert ezt én sem gondolhatom komolyan. Nem véletlenül mondta épp az előbb a bátyám, hogy a kollégái jófejek. Minél többet beszélünk róluk, annál kíváncsibbá válok.
- Akkor jó. - Érkezik a felelet, magabiztos bólintással társítva. Ami persze nem jelent garanciát arra, hogy amikor nekikezdünk, nem fogok úgy nyöszörögni, mint egy kölyökkutya.
- Persze, persze, tudom - jegyzem meg szemforgatva, viszont azt sem tudom megállni, hogy ne jelenjen meg az arcomon egy széles, jókedvű mosoly. Hát lehet nem odáig lenni az én őrangyal bátyámért? Különben sincs kit bemutatnom jelenleg, szóval.. Ezt a kérdést egészen hamar le is zárhatnánk.
- - motyogom inkább csak magamnak, miközben eleget teszek az utasításoknak és megszabadulok a cipőmtől és a zoknimtól is. - Hát tudod nem igazán tudom mit mesélhetnék.  - Tanácstalanul vonom meg a vállaimat, miközben kicsivel jobban körülnézek a helyiségben. - Képzeld, kaptam munkát, ahol grafikával foglalkozhatok, rettenetesen menő - mesélem lelkesen. - Bár múltkor bejött ez a csaj... Azt mondta az egyik megrendelő lánya, és... - És ezzel a lendülettel kezdem el ecsetelni, hogy szinte a hajamat téptem, amikor a szóban forgó nőszemély tizenöt percen át, rettenetes stílusban próbált meggyőzni a saját igazáról, meg arról, hogy a főnökeim utasítása nélkül változtassak egy olyan munkán, ami már ki volt fizetve. - Tudom, hogy hülye kérdés, de.. Volt már, hogy valaki varratott magára valamit, aztán a végeredményt látva azt mondta, hogy mást akar? Nem azért mert rossz lenne a végeredmény, hanem mert... Az illető hülye? - Teszem fel a kérdésemet nehézkesen, a végére azonban képtelen vagyok visszafogni magam és kitör belőlem a nevetés.


avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Kedd Aug. 21, 2018 7:54 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szomb. Szept. 29, 2018 10:56 pm

To Kieran

Egyre többször jutott eszembe Gotthard, hetek óta nem hívott és nem is írt semmit se. Nem tudtam, hogy pontosan merre jár, vagy mit is csinálhat, de reméltem, hogy nem a régi munkájához tért vissza. Egyszerűen csak próbáltam elfogadtni már nincs ideje rám.  Egyelőre pedig egy menhelyi kutyát vettem magamhoz. Foltos mindennek mondható volt csak aprónak nem, ahogyan senki se hitte volna róla, hogy pár hónapja még mennyire rosszul is nézett ki. Eleinte velünk is kicsit bizalmatlan volt. Elmondták, hogy bántalmazták, magára hagyták, se innivalója, se kajája nem volt. Kész szerencse, hogy rátaláltak. Nekem pedig egyből ő kellett. Idővel pedig ő is erőre kapott, míg végül most ketten maradtunk a világgal szemben. Mind a ketten megjártuk a pokol egy részét, de harcoltunk, mint az igazi harcosok. Könnyedén csalt mosolyt mindig az arcomra, ahogyan egészen megszokta már, hogy Gotthard helyét is befoglalhatja az ágyban, hiszen másik gazdi régóta nincs otthon.
Aggódtam, de ő mindig megérezte, ha szomorkodtam. Fejét könnyedén fektette az ölembe és böködött addig, amíg nem figyeltem rá. Imádtam őt és örültem annak, hogy végül vele bővült a családunk. Sietve dobtam el most is a labdát a parkban. Próbáltam elkapni a levegőben, de ehelyett inkább csak „bukfencezett”, majd máris talpon volt, hogy megkeresse. Boldogon csóválta a farkát is, ahogyan egyre közelebb ért hozzám. Nyálas labda a lábam előtt landolt, mire megsimogattam a fejét, de aztán minden megváltozott. Egyszer csak ugatni kezdett, majd zavarodottan viselkedni, mintha valami zaj váltotta volna ki belőle, vagy látott volna valamit? Belvárosban semmi nem volt kizárva, de mire igazán kapcsolhattam volna, hogy sietve tegyem rá a pórázt, addigra már lába kélt. Szerencsére még láttam, hogy merre is ment. Sietve rohantam utána a nevét kiabálva.  
Dudálás, szívem majdnem kiugrott a helyéről, de szerencsére nem ütötték el. Egy hajszálon múlott, de nem lett baja, aztán egyenes egy üzletbe ment be. Sietve néztem körbe, de pont jöttek az autók mind a két irányból, így kicsit késve tudtam követni. Az üzletajtaját könnyedén löktem be, de arra nem számítottam, hogy kisebb tanként vonult rajta végig  a kutyám, aki valami bútor alatt, vagy sarokban elrejtőzve próbált fedezéket keresni magának.
- Hahó! – csendült a hangom bizonytalanul, miközben néztem a felborult székeket, tárgyakat, papírokat a földön. Mi történhetett itt? Soha nem viselkedett még így. Nem is értettem az egészet. Bár az még furább volt, hogy azt se tudtam kihez beszélek, mert nem láttam senkit se. – Sajnálom, de azt hiszem a kutyám befutott az üzletbe. – nyeltem egy nagyot, ahogyan beljebb sétáltam és próbáltam nem rálépni semmire se. Remélem, hogy nem okozott túl nagy kárt. – Foltos! Folti, gyere elő. Itt vagyok, nincs baj. – próbáltam meglelni őt a számomra is idegen helyen. Rajzok pedig rövid időre még a figyelmemet is elvonták. Ha pedig megjelent valaki, akkor sietve kaptam abba az irányba a fejemet. – Bocsánat, nem látott erre egy kutyát? – hamarosan esélyesen úgyis megkapom, hogy milyen felelőtlen gazdi vagyok, meg miként lehet háziállatom, ha nem hallgat rám. Az emberek úgyis szeretnek ítélkezni, így próbáltam lelkiekben felkészülni erre, miközben valójában túlzottan is aggódtam a kutyámért. Soha nem viselkedett még így, biztos voltam benne, hogy valami kiváltotta nála ezt a fajta félelmet, különben soha nem szaladt volna el.

■ ■ Ha nem jó, nyugodtan szólj. edi ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
45
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Szer. Okt. 10, 2018 9:25 pm



Mostanában egyre többször van az, hogy szinte teljesen egyedül vagyok a szalonban, de ez nem baj, nem kell a többiek ugratását hallgatni, mert egy idő után már nagyon fárasztóak tudnak lenni. Néha jó egy kicsit egyedül lenni, bár Sasha társasága már hiányzik, régen láttam a szöszi fejét és ez jelenthet jót is és rosszat is, remélem inkább az előbbi a helyzet. Oda megyek az asztalához, hogy megnézzem a naptárát. Tudom, nem illik ilyet tenni, de olyan, mintha ő is a húgom lenne és csak azért csinálok ilyet, mert aggódom érte. Számos nap megjelölve, bekarikázva, néhány mellé pedig rózsaszín szívek voltak rajzolva és egy név, illetve egy időpont. Thomassal találkozik ma fél ötkor. Kicsit korai ez randevúnak ha még a kapcsolat elején tartanak, márpedig muszáj ott tartaniuk, különben a srácok már régen rászálltak volna szegény pasasra és megpróbálnák elüldözni, vagy csak tesztelni, hogy tényleg ő-e a megfelelő a mi Sashánknak. A véleményük valószínűleg az lenne, hogy nem, Sashának csakis egy herceg lenne megfelelő személy, senki más.
A mai nap viszonylag nyugodt volt, senki sem jött be részegen, és lány csapat sem érkezett nevetgélve és azt nézegetve, hogy melyik tetoválónál szeretnék megcsináltatni a fenekük fölé a ribanc rendszámot. Egy visszatérő vendégem volt, akivel minden alkalommal kellemesen elbeszélgetünk, rendőr az illető és most épp a kutyáját varratja az alkarjára. Azért oda, mert a felsőteste és a felkarjai már mind tele vannak, szintén az én műveimmel. Mikor először betévedt hozzám akkor még egyszer sem érintette tű és tinta a bőrét, ez mára már egyáltalán nem mondható el róla. Érdekes motívumokat választ, és mindegyiknek megvan a saját története, amiket nem rest elmesélni nekem.  
Ő mát negyed órája elment én pedig lassan végzek a rendrakással és a takarítással, mikor hatalmas csörömpölés hallatszik, és egy hatalmas barna árny rohan végig a szalonon, hogy a leghátsó sarokban elbújjon. Pont az én asztalom alatt és amint felemelte a fejét megemelte vele az asztalt is, így még több csörömpölés és nagyobb kupleráj keletkezett. A barna árny egy extra méretekkel rendelkező kutya volt, aki nagysága ellenére egyáltalán nem néz ki veszélyesnek, bár a fejemet nem szívesen dugnám be a szájába.
Vékony női hang, melyhez hamarosan egy alak is társul. Elsőre mérges lennék, de amint meglátom a kutya tulajdonosát ez a harag máris elszivárog belőlem, ugyanis a kutya tulajdonosa tipikusan olyannak tűnik akire nem lehet egy pillanatig sem haragudni. Egy szó jut eszembe róla az pedig a cuki, de hát tényleg az, ahogy néz a nagy barna szemeivel.
- Mi a szöszt csináltál a kutyusoddal, hogy így megijedt? - kérdezem, miközben arrébb megyek, hogy észre vehesse a kutyust az asztal alatt.
- Valahogy meg tudod kötni ? Ha sokáig mászkál még a végén belelép az egyiktűbe, aztán viheted az állatorvoshoz a nyakadban. - Kérdezem, mert az asztalról jó néhány tű is elgurulhatott, igaz be vannak csomagolva, de ki tudja, inkább jobb ha vigyázunk.
- Az a helyzet, hogy most végeztem a takarítással és így kezdhetem elölről… segítesz? Kieran vagyok. - mutatkozok be a végére, hátha ő is elárulja majd a nevét.
avatar
● ● Posztok száma :
34
● ● Reag szám :
24
● ● karakter arca :
Vinnie Woolston


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo •• Pént. Okt. 12, 2018 10:32 am

To Kieran

Olykor egészen irigyeltem azokat az embereket, akik arra panaszkodtak, hogy mennyire is unalmas és tökéletes az életünk. Mindenük megvolt legtöbb esetben, de a legfontosabb nem. A szeretet. Sok emberrel találkoztam itt is már és egy dolog elmondható volt hazámról és erről az országról. Az emberek félnek szeretni, félnek szembe nézni az elmúlással, hiszen mennyi időset meg se látogatnak? Pedig olykor egy-egy mosoly többet jelent számunkra, mint ezernyi csecsebecse. Ők csak azt szeretnék érezni, hogy még emberek, nem mondtak le róluk és ahogyan hajdanán ők szerették gyermekeiket, unokáikat, úgy őket is képesek még szeretni. Lehet nem emlékszenek mindenre, de attól még ők is szeretetéhesek, mint mindenki ebben a világban. A történeteik pedig olyan időkbe képesek repíteni minket, amiket mi már nem élhettünk meg, de általuk kicsit mégis. Ilyen volt, amikor berlini fal leomlásáról meséltek, arról, hogy miként vártak és reméltek. Milyen érzés volt újra megpillantani azt, akitől annyi évvel ezelőtt elszakították őket… Szívesen hallgattam őket, olykor még kérdeztem is. Imádtam hallgatni ezeket a történeteket, ahogyan már Foltos is. Sokszor magammal vittem, hiszen imádták bent őt. Igaz, csak a teraszig mehetett, mert jobb volt a biztonság, de mintha újra gyerekekké változtak volna akkor. Simogatták a kutyám fején, akit pontosan úgy hagytak el, mint őket. Megtörten, elveszetten volt ő is a menhelyen, amikor rátaláltam. Ahogyan nézett, mint aki reményt keres és csak arra vágyik, hogy újra szerethessen valakit…. képtelen voltam otthagyni, így magamhoz vettem és próbálom azóta is meggyógyítani az ő sebzett lelkét, ahogyan ő is próbálja az enyémet.
Azt hiszem pontosan a családom hiányát próbálom elnyomni velük. Ők lettek az én családom, az idősek otthonában élők és Foltos. Meg persze ott van Roisin is, de mégis hirtelen Gotthard eltűnésével olykor egyedül éreztem magam. Talán ideje most már eladnom a lakását is, vagy legalábbis kiköltöznöm belőle, mert nem fog visszajönni. El kell fogadnom ezt a tényt, meg egyébként is hogy lehettem olyan ostoba, hogy pont egy csalfa és gyilkos férfit engedtem a szívembe? Nem tudom.
Szívem zakatolt, majdnem kiugrott a helyéről és nem a futás miatt, na jó, egy kicsit amiatt is, de sokkal inkább amiatt, hogy túlzottan is aggódtam a behemótomért. Soha nem viselkedett még így és az még inkább a frászt hozta rám, amikor megláttam, hogy milyen felfordulást okozott. Remélem, hogy nem lett semmi komolyabb baja. Csak legyen jól, a többi kárt meg valahogy majd megoldom, csak ő legyen jól, más tényleg nem számított számomra.
- Semmit! A közeli parkban játszottunk, amikor egyszer csak elrohant. Tényleg kinéznéd belőlem, hogy ártani tudnék neki? – csendült kicsit meglepetten, kicsit durcásan a hangom. Még akkor is, ha sokkal dühösebb is lehetett volna rám amiatt, amit a kutyám okozott ebben az üzletben. De akkor is fájt a feltételezés, hogy netán én tettem valamit. – Menhelyi kutya, esélyesen csak olyat látott, ami a frászt hozta rá. – tettem még hozzá, miután megpillantottam, majd leguggoltam, hogy láthassa itt vagyok. Ő meg csak hátrébb próbált még inkább mászni. Remek. – Nagyon vicces. Biztosan elbírnám a nyakamban. – szerintem ülve majdnem akkora volt, mint én. Súlyra meg? Lehet több is nálam. Megforgattam a szemeimet, majd sóhajtottam egyet. – Talán, de ismeri a kutyákat. Olyanok, mint a nők. Kiszámíthatatlanok. – próbáltam egy béna poénnal elütni a dolgot, majd közelebb sétáltam lassan Foltoshoz, miközben beszéltem is hozzá. Közben próbáltam a tárgyakat kicsit arrébb rakni. De ő meg se akart moccanni. – Sajnálom, remélem nem lett túl nagy a károd. Ki is fizetem, ha kell, csak a rendőrséget ne keverjük bele. – csendült kicsit ijedten a hangom. A munkám miatt se lenne jó, meg amiatt se, mert akkor esélyesen felismernének és rájönnének, hogy én vagyok az a portugál lány, színésznő, akit keresnek, mert eltűnt lassan egy éve már, vagy lehet már több ideje? Fura, hogy amennyire eleinte számoltam a napokat, most már annyira nem teszem. De nem volt más választásom, láttam egy gyilkosságot és féltem attól, hogy netán a családomon áll bosszút az illető, így azon az estén eltűntem minden jelzés nélkül és ebben a városban kötöttem ki. – Bocsánat, nem akartam neveletlen lenni. Elmira vagyok, de sokan csak Miranak hívnak. – nyújtottam felé a kezemet és elmosolyodtam. Ha tetoválásait nem takarta semmit se, akkor rövid időre a pillantásom is elkalandozott rajtuk. – Szóval takarítás… - sietve nedvesítettem be az ajkaimat, miután sikerült elfordítanom a pillantásomat a tetoválásairól, mielőtt túlzottan is őrültnek hatnék. – Lehet jobban járunk, ha azzal kezdünk, mert egyelőre nem úgy néz ki, mint akit ki tudnék onnan imádkozni. – húztam el kicsit a számat, de láthatta, hogy én próbáltam szólítani, de meg se moccant. Kényszerből meg egyelőre nem akartam kirángatni a menedéket jelentő ideiglenes odújából. – Itt dolgozol, vagy tiéd a hely? – kíváncsiskodtam kicsit. – Lehet kérnék kesztyűt, vagy nem gond, ha megfogdosom… - utaltam itt a földön heverő kacatokra, vagyis reméltem, hogy nem értette félre a korábbi bámulásom miatt. Ebből meg sejthette, hogy nem sok közöm van egy ilyen helyhez. Régebben gondolkoztam, hogy jó lenne egy tetoválás, de aztán valahogy messze sodródtam tőle.


■ ■ iloveu edi ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
45
● ● karakter arca :
❖ Sarah Hyland ❖


Témanyitás ✥ Re: Carpe Diem Tattoo ••

Ajánlott tartalom

Carpe Diem Tattoo
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Damien Knight
» Part 14 / 14
» A Vérfarkasokról általában

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-