Sétáló utca
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Yesterday at 11:57 pm
Yesterday at 11:46 pm
Yesterday at 10:26 pm
Yesterday at 9:24 pm
Yesterday at 9:04 pm
Yesterday at 9:03 pm
Yesterday at 9:02 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

nincsen



A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
3
Média, művészet
3
1
Civilek
-
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
-
Összesen
12
8
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Sétáló utca


Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Sétáló utca •• Vas. Jan. 15, 2017 4:12 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

585
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Ápr. 22, 2017 7:25 pm

[Only admins are allowed to see this image]
Mióta Russell megmutatta azokat a frissnek tűnő fotókat az évek óta eltűnt bátyámról, megint beindult a vezérhangyám. Az természetes – nekem legalábbis – hogy a képeket megtartottam, azóta már azok is a falamat díszítik, a többi kérdőjel társaságában. Ám hiába ácsorogtam órák hosszat, összefüggéseket keresve korábbi arcokkal, nevekkel, megpróbálva rájönni, hogy pontosan ki is lehet az a nő a társaságában, hiába. Ötleteim voltak, megérzéseim, de mire megy velük az ember? Így hát, mint azóta nem először, úgy döntök, hogy ismét elmegyek a helyre, ahol a fotó készült, hátha... hátha észreveszek valamit, ami Russell figyelmét elkerülte, hátha találok valami nyomot, egy jelet, üzenetet, amit a bátyám hagyott... De miért is hagyott volna, amikor tudja, hol laktunk? Nem, ha valamit, hát ezt nem tartom valószínűnek, pláne, miután az elmúlt tíz évben is bőven tudott volna jelezni, ha akart volna. Fáj bevallanom, de úgy tűnik, ha találkozni akarok vele, ki kell játszanom, és valahogy kereszteznem az útját. És ki volt az a nő a képen? Nem úgy tűnik, hogy rossz lett volna a viszony köztük... valami barátnő? De tényleg csak ennyiről lenne szó? Egy nő miatt lépett le a bátyám? Szeretném azt hinni, hogy ismerem, de akármennyire is fáj belátnom, kénytelen vagyok, hogy ez talán már korán sem olyan biztos, mint egykoron...
Útban a kiszemelt helyre még beugrok az utcánkban lévő kávézóba, egyrészt, mert hideg van, másrészt, mert imádom a kávét, és egy kis koffein nem fog ártani a kis magánnyomozáshoz, pláne, ha tényleg sikerrel szeretnék járni. Azzal azonban nem számolok, hogy nem hogy a kiszemelt helyre, de még az utcánkból sem fogok tudni kijutni...
Nos, az úgy volt, hogy... tudom, hülye szokás, az utcát járva telefonon nézelődni, de a biztonság kedvéért befotóztam azt a bizonyos képet, és most is azt próbáltam kimatekozni, hogy merre lehetne a leggyorsabban és legegyszerűbben eljutni odáig, ráadásul olyan szinten sikerült belemélyednem abba, hogy Dublin utcáit fejben rávetítsem a Google Mapsre, hogy hopp! Nem vettem időben észre, hogy valaki pont előttem akar elsétálni, én pedig azzal a lendülettel rohantam bele. Nincs abban semmi meglepő, hogy az ütközéstől sikerült elveszíteni az egyensúlyomat, az egyetlen szépséghiba csak az volt, hogy reflexből nyúltam szerencsétlen srác után, hogy megússzam az esést, ami sajnos, nem jött össze. Nos, így kötöttünk ki végül mindannyian a szökőkútban... Ő, én, a telefonom, és a kávém...
- A francba! Bocsánat, én... ez az én hibám volt, annyira tipikus, én... sajnálom. Nem figyeltem. És ez baromi hideg!
És az igazat megvallva nem is igen tudom, hogy mit mondhatnék ezen kívül, hogy ne legyen még kínosabb ez az egész, így csak megpróbálok felállni, mint valami szánalomra méltó, ázott macska, miközben legalább egy fél utcányi ember bámul minket, nevet, vagy éppen készít felvételeket a telefonjával. Szívem szerint valami szuper, telekinetikus erővel ideröppenteném az összes mobilt, hogy azokat is belevágjam a vízbe bosszúból, holott tudom, a saját figyelmetlenségemnek köszönhetem ezt az egészet.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Ápr. 22, 2017 8:37 pm

Teljesen képben vagyok, csak három kérdés foglalkoztat jelenleg alapvetően: hová induljak, mit csináljak és kivel. Ezen kívül minden tiszta.
Tehát röviden összefoglalva a tényeket, vagy legalábbis amiket kénytelen vagyok akként kezelni, ha nem kérdőjelezem meg az ittlétem értelmét alapból: apám egy olyan tag, aki természetfeletti lényekre vadászik, amikből itt többféle is van. Például a barátnőm, aki egy seelie. Anyám is valószínűleg részese a történetnek, jó lenne megtudni, hogyan. A nagyanyám pedig olyan magától értetődő természetességgel kezelte mindezt, mintha rá lehetne legyinteni, mondván, „a legjobb családban is előfordul az ilyen”.
Megint úgy érzem, hogy nem gondoltam át én ezt a dublini utat eléggé. Oké, körülbelül tudom, minek akarok utánajárni, mégha hihetetlennek hangzik is, de mégis kihez fordulhatok segítségért? Vagy ezek itt tök alap dolgok, csak be kéne mennem a városba, és ott mászkálnának a tündérek, meg boszorkányok? Túlspilázom ezt az egészet… végülis nagyi is szedte valahonnan a dolgot, pedig még csak nem is élt itt soha, biztos nem olyan hétpecsétes titok. Legfeljebb legendaként kezelik, nem tényként. Vajon afféle vegyes házasságok is vannak, csak itt nem az afroamerikai-fehér a leggyakoribb, hanem mondjuk a kelpie-ember…?
Na, jól van, túlpörög a hülyeség, Danny fiam, irány valami kocsma, vagy kávézó, ott tuti mindenféle alak megfordul. Amit ott nem szedek magamra a helyi legendákról, azt nem is érdemes tudni.

A Google Maps szerint van pár utcányira innen egy elég bejáratott helynek tűnő kávézó, egyből arra veszem az irányt. A járdára szegezem a tekintetem, nem is igen nézek fel, valahogy úgy érzem, ha az emberek belenéznének a szemembe, rögtön látnák benne, hogy megvesztem és Csingiling meg a barátai után szaladgálok…
Gyorsan el lehet jutni a-ból b-be úgy is, hogy az ember úgy csinál, mintha csak ő lenne az utcán, egyetlen hátránya a dolognak, hogy nem számít arra, hogy valamilyen okból esetleg más is így tesz. Ebből születnek a balesetek. Ezek a balesetek lehetnek bájosak, amolyan „szexi lányka négy óránál finoman meglöki a könyökömet, én bájos mosollyal hárítom a bocsánatkérést, tíz perc múlva velem van, ülünk egy ital mellett, egy óra múlva még szintén velem, de már egymásba gabalyodva az ágyban” típusú kis szösszenetek, meg lehetnek olyanok is, ami velem történt a kávézótól három háznyira.
Szexi lányka pipa, de finom könyöklökdösés helyett úgy rohan belém, mint egy expresszvonat, aztán meg hiába mosolyognék én bájosan, mert sikerült megőriznem az egyensúlyom, ő azzal adja tudtomra, hogy neki viszont nem, hogy konkrétan betaszajt a szökőkútba, magával együtt.
Mondanám, hogy köpni-nyelni nem tudtam, de nem állná meg a helyét, mert nyeltem is a mocskos vízből és köpködtem is utána rendesen.
Annyira szerteszét vagyok fejben, hogy hirtelen azt sem tudom, ideges legyek, röhögjek, vagy lovagiasan azt figyeljem, hogy a lány rendben van-e. Mikor konstatálom, hogy a fél kerület rajtunk röhög, és valószínűleg pár óra választ el attól, hogy egy videó-megosztó oldal hathatós segítségének köszönhetően ez a tábor rohamos gyorsasággal milliósra duzzadjon, úgy döntök, kicsit azért ideges leszek. De eszembe jut, hogy én se voltam éppen körültekintő és figyelmes. A két érzés keverékéből aztán ennyire futja:
- Hát ez szar ügy. Gyere, segítek. Öhh… kell egy forró kávé? Épp arra indultam. Ja, látom, már van kávéd… mármint most már megint nincs… A kurva életbe… vagy itt lakom pár percre, van hajszárító a fürdőben asszem, ha gondolod, a ruháknak…
Ránézek a didergő lányra, akiről patakokban csurog a víz, és az jut eszembe, hogy a fókaember is így nézhet ki, mikor a tengerből kijövet éppen visszaalakul emberré. Ezen aztán elröhögöm magam. És én még azt hittem, ez a nap se lehet már ennél szürreálisabb. Naiv vagy, Danny fiam, még mindig mennyire naiv...
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Vas. Ápr. 23, 2017 9:52 am

[Only admins are allowed to see this image]
- Az.
Egyetértek vele, tényleg nem túl rózsás a helyzet: hideg víz, szar idő, közönség, mi meg bőrig ázva, és még a kávémnak is annyi! Indulhatna rosszabbul a helyzet? Valószínűleg, mert rosszabb az mindig lehet, de inkább nem kísértem a sorsot azzal, hogy azon dilemmázok, merre van a még lentebb...
- Annak már annyi, de egy másikat örömmel vennék, ami meg a hajszárítót illeti, attól tartok, az ide kevés lesz most. Vagy... várj. Hogy itt laksz a közelben? Akkor meg miért nem láttalak még eddig soha?! – fakadok ki, mert ha találkoztunk volna, vagy nap mint nap látnám, ahogy erre sétál, akkor egészen biztos, hogy emlékeznék rá – ó, drága fotómemória! – viszont akármennyire is töröm a fejem, nem ismerősek a vonásai.
- Istenem, hogy milyen egy... idióta vagy.
Elsőre lesokkol a nevetése, nem is igazán bírom hová tenni ezt az egészet, mert külső szemlélőként biztos vicces és roppant nevetséges ez az egész helyzet, de így, bőrig ázva már nem mondanám. Csak duzzogva nyúlok a szökökút alján heverő telefonomért, amely mily meglepő, idő közben kilehelte a lelkét. Gagyi, rövid életű, mai gyártmányok... Biztos ami biztos, azért a vices zsebembe csúsztatom, hátha menthető még valami csoda folytán, sok reményt azonban nem adok neki. Ellenben egy merész ötlettől vezérelve gondolok egyet, és mint ha mi sem történt volna, lökök egyet a másikon, csak hogy végét vegyem a fene nagy jókedvének. És... azt hiszem, már kezdem is érteni, min szórakozott olyan jól, mert amint ismét a vízben köt ki, ezúttal én vagyok az, aki nevetésben tör ki.
- Tudod mit? Igazad volt, ez mégis vicces. – vallom be, majd hacsak nem harapja le a fejem ott helyben, vagy vágja be a pasihisztit, akkor a kezem nyújtom felé, hogy felsegítsem, abban meg csak reménykedek, hogy nem ránt vissza maga mellé a vízbe.
Amennyiben megúszom és mindketten talpon vagyunk, újra, úgy csak kimászok a szökökútból végre, ezzel is jelezve a kíváncsi közönségünknek, hogy nincs itt több látnivaló, menjenek dolgukra nyugodtan. Ha meg újra csobbanok, nos... akkor biztos, hogy azzal a lendülettel vetem magam a srácra, hogy össze-vissza pocsoljam vízzel, ezzel bosszút állva rajta, mint valami nagyra nőtt gyerek, bár képzelem, a pehelysúlyom milyen nagy fenyegetést jelent számára.

avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Vas. Ápr. 23, 2017 3:25 pm

Hát, citromba harapott kisasszony nem veszi olyan lazán a dolgot, amit meg is értek, végülis ha nem lennék egyébként is ilyen nevetséges helyzetben, valószínűleg én is bosszankodnék egy ilyen szitun.
- Neked most tényleg az a legnagyobb problémád, hogy nem ismersz? Talán így idegenként ki sem érdemeltem a kegyet, hogy nyilvánosan megfürdess? Csak a közeli ismerőseidet szoktad megtisztelni azzal, hogy a szökőkútba kényszeríted őket, vagy mi bánt?
Ahogy csuromvizesen lábra áll a minden bizonnyal döglött telefonjára meredve, még mindig röhögök. Talán meg is érdemlem, ami ezután jön, bár tény, hogy egyáltalán nem számítok rá. Egy szempillantás alatt újra a vízben találom magam.
Ahogy felettem áll és szemtelenül nevet rám, egy pillanatra elönt az ideg, de aztán rájövök, hogy olyan szinten csinálunk hülyét magunkból, ami már felszabadító. Ráadásul ebből a szögből szemlélve, egyáltalán nem esik rosszul a látvány, ami elém tárul. Klasszikus szépségű arc, a jókislányosnál jóval energikusabb és fürkészőbb tekintettel, amennyire a ruha látni engedi, ruganyos, kifejezetten formás test… nagy kár, hogy nem „egyszálpólós” idő van.
- Hát, legközelebb inkább júliusban kövess el hasonló merényletet, több szempontból is jobban díjaznám.
Ettől függetlenül nem szeretném még egyszer megúsztatni, félek, hogy elszáll a fene nagy jókedve, a hisztis nőktől meg az ég mentsen meg. A felém nyújtott kezéről természetesen nem veszek tudomást, talpra ugrok és leküzdöm magamról a víztől ólomsúlyúvá vált és kellemetlenül nyirkos felsőmet.
Ekkor jut eszembe a zsebembe nyúlni és rápillantani a saját telómra. Akár a másik ikertestvére is lehetne, sötét képernyő, hang egy szál se, se ki, se be, totál K.O. Felsóhajtok, mert a fél életem a mobilomon van, köztük olyan képek, hangfelvételek és fájlok, amiket nem engedhetek veszni. Lehervad a mosoly az arcomról. Nem ártana sietni.
- Figyelj, tényleg itt lakom három sarokra, a kis panzióban. Konkrétan pár órája szállt le a gépem. Kerítek neked valami göncöt, vagy köntöst, a radiátoron egy fél óra alatt okés lesz a ruhád, a telefonokat meg szétkapjuk, hátha nem menthetetlen a helyzet, ha megszáradnak. És tudod mit? Meghívlak egy kávéra ott, ha már nem didergünk és sikerült felvennünk egy emberibb külsőt.
Ahogy rám néz, egy pillanatra átfut az agyamon, hogy valami rossz perverznek néz, de mivel mindjárt megfagyok vizesen és félmeztelenül a nem túl kellemes kora tavaszi időben, nincs időm ezen lamentálni és a helyzetet finomítgatni. Kiszállok a szökőkútból, színpadiasan meghajolok a nézőközönség felé és visszaindulok a panzióba.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Pént. Ápr. 28, 2017 6:37 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- Istenem, tipikus pasi. Látom, neked is sikerült pont a lényeget megragadni az egészből. – forgatom a szemeimet, és kedvem támadna visszaszólni, hogy nem érdemelte meg? Szívem szerint megint víz alá nyomnám, csak ezúttal már szándékosan, nem pedig balesetből. De jó kislány vagyok, és fékezem a nyelvem. Már amennyire.
- A francba, lebuktam! – kapom a szám elé a kezem némi túljátszással, legalább annyira gondolva komolyan az egészet, mint amennyire ő – semennyire. És közben meg is gondolom magam, mégiscsak újra vízben landol a szemtelen fráter, hátha segít helyretenni a víz ezt a nagy hevességet.
- Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. – görbül széles mosolyra a szám széle, rajtam aztán ne múljon, ha az emlegetett hónapban is itt lesz még a városban, és lesz szerencsénk találkozni, isten bizony, hogy megint belelököm! Egy ilyen ajánlatot még fotómemória nélkül sem felejtenék el, az biztos!
Ha nem, hát nem, csak visszaejtem a kezem a törzsem felé, ha már a másik nagy fiú, és egyedül is fel bír tápászkodni – vagy csak a büszkesége nem engedi, hogy elfogadja a segítséget, tudja a franc, mindenesetre nem ezen fogunk összeveszni. Inkább a kabátzsebembe süllyesztem szerencsétlen, pórul járt telefonomat, aztán kimászok a medencéből, mert bár a vizes ruhákban sincs melegem, de a vízben ácsorogva még hidegebbnek hat az egész, ha mondhatok ilyet. Hát még amikor elkezd itt vetkőzni nekem, elég csak egy pillantást vetni rá, hogy a hideg szaladgáljon a hátamon tőle.
- Te meg vagy veszve. Tudom, hogy nem vagyok az anyád, de tüdőgyulladást akarsz kapni? – ha még valami jó, fűtött szobában lennénk... persze akkor meg jó eséllyel nem állna neki közönség előtt vetkőzni, mindenesetre én inkább vállalom, hogy jégcsappá fagyok, mintsem én is kövessem a példáját.
Ahogy hallgatom az ajánlatát, egyszersmint sok minden érthetőbb lesz. Na jó, ha annyira nem is sok, azért az megmagyaráz ezt-azt, hogy új a városban, és a panzióban lakik, nem pedig idevalósi, saját lakással. Egy darabig csak szótlanul fürkészem a tekintetét, hogy vajon mennyire gondolhatta komolyan ezt az egészet, de... miután ilyen hűvös időben, bőrig ázva lefújhatom az eredeti terveimet a nyomozással, úgy vagyok vele, hogy miért is ne?
- Tudod mit? Áll az alku. – amúgy sem tűnik olyan baltás gyilkos típusnak, és igaz, azt kétlem, hogy olyan hamar megszáradnának ezek a ruhák, mint ahogy mondta, de az legyen a később problémája, mást nem lesz okom később ismét felkeresni, ha ott maradnak nála száradni, ha meg mégsem, akkor legrosszabb esetben bukok egy szett ruhát. Nagy tragédia...
- Van az a cikk a neten, hogy a vízbe pottyant telefonokat egy tál rizsbe kell rakni, és állítólag az csodát művel, egészen jól kiszívja a nedvességet a készülékből. Vagy rossz nyelvek szerint egy kis kínai ideszalad az éjszaka alatt, és kicseréli egy másik készülékre... Még sosem próbáltam korábban, de majd meglátjuk, melyik az igaz. Vezess, kapitány! – ha még él az ajánlat. Amennyiben nem menekülni próbál, hanem tényleg az utat mutatja, akkor sietve én is felzárkózok mellé, ha meg kiderült, hogy csak szivat... na jó, ennyire elmebeteg csak nem lehet, csoda, hogy nem fagyott még meg.
- Egy hülye kérdés... nem valami északi országból jöttél egészen véletlenül? – azoknak folyik az ereikben vér helyett fagyálló.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Pént. Ápr. 28, 2017 9:41 pm

Miután a panzióba invitálom, olyan fürkésző tekintettel néz velem farkasszemet, hogy nem tudom, tényleg csak a hidegtől borzongok-e meg. Mondjuk, én személy szerint értékelem, ha egy lányban megvan a szükséges mennyiségű gyanakvás, és nem ugrik egy idegen első szavára. Emellett valamiért még azt is érzem, hogy ez a bizonyos lány éppenséggel meg tudná védeni magát egy rossz szándékú idegentől.
Megkönnyebbülök, mikor hallom, hogy követni kezd. Igazából nem bánom, hogy társaságom akad, segít természetesebben éreznem magam itt. Az pedig, hogy az említett társaság éppenséggel az esetem, csak még izgalmasabbá teszi a helyzetet…
Nagyszájú Kisasszony éppen a rizzsel szárításról, meg telefonokat csempésző kínaiakról, vagy mikről magyaráz bőszen, miközben nekem félig már azon jár az agyam, hogy hogyan tapogatózhatnék egy kicsit a saját ügyemben, ha már az utamba sodorta őt a szerencse.
A „vezess, kapitány” terel vissza a jelenbe, valamiért tetszik, hogy ezt mondta. Nagyjából felfogom a kérdését, hogy honnan származom.
- Holland vagyok. Földrajzilag valamivel délebbről, mint ahol most vagyunk, de az idő nem sokkal jobb, mint itt. Nem vagyok fázós típus, és hidd el, az átázott göncök nemigen melegítenek. De a férfiak testhőmérséklete amúgyis magasabb, mint a nőké.
Nem tudom, miért hordok össze ennyi hülyeséget. Szeretnék megbízhatónak és szimpatikusnak tűnni, hogy meg merjen velem osztani olyan képtelen történeteket is, amik esetleg tündérekről, meg vadászokról szólnak, ha vannak egyáltalán ilyen történetei. Csakhogy így nem biztos, hogy a bizalmába tudok férkőzni, inkább úgy viselkedem, mint egy idióta.
Megállok egy pillanatra, hogy ne mögöttem legyen, hanem beérjen és mellettem jöjjön.
- Te itt születtél? Mármint ír vagy? A hajad színe alapján minden bizonnyal. – Rákacsintok. Hú, Danny, nincs épeszű lány, akit ettől nem fog el a hányinger. – Igazából nagyon érdekel ez az ország. Annyi legenda, meg mende-monda fűződik hozzá…
Közben meg is érkeztünk a panzióhoz. Elhaladván a halszemű recepciós asszony előtt azon gondolkodom, vajon ha elég élénk a fantáziája, milyen történetet fűzhet ahhoz, hogy a legújabb külföldi vendége félmeztelenül állít be és egy csuromvizes lány társaságában üget fel a szobájába.
Kinyitom a kulcsra zárt ajtót és előreengedem a lányt a szobámba. Most tudatosul bennem, hogy jóformán még ki sem pakoltam. Az ágyamon jól megfér egymással egy dezodor, egy szakáll trimmelő és egy félig elfogyasztott Snickers. Remek…
- Ömm… bocsi, még nem rendezkedtem be igazán. – Ledobom az egyik fotelról a sporttáskám, jelezvén, hogy van ám itt hely leülni is. A bőröndömet feltúrva találok egy szürke köntöst, amit sose hordok, mindig utazáshoz dobom be, aztán úgy is kerül haza a nyaralások után, ahogy el lett csomagolva. – Ez gyak vadonatúj. A semminél jobb lesz. Nyugodtan vedd birtokba a fürdőt. Miután elintéztük a ruháinkat, lefőzök egy kávét. Érezd magad otthon, próbálok én is így tenni, ha már itt leszek egy darabig.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Ápr. 29, 2017 12:10 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- Holland? Óóó... – felelem némi megdöbbenéssel, mert... nem mint ha olyan meglepő lenne, hogy egy túrista keveredik a városba, mert van belőlük annyi, hogy csak na, szimplán csak ha tippelni kellett volna a másik származása kapcsán, inkább tippeltem volna finnországra. Vagy svédországra, ha már ilyen jól bírja a hideget. Az oroszra csak azért nem, mert sehol sincs a durván erős akcentusa, ami leleplezné...
- Egy újabb, az élet nagy igazságtalanságai közül. Pedig a nőknél magasabb a testzsírszázalék, mint a férfiaknál, kíváncsi lennék, akkor mi a magyarázat rá. – talán majd egyszer, ha sok időm lesz – kackac – utána nézek a könyvtárban, valamelyik orvosi könyv csak választ ad erre a titokra, mely már régóta foglalkoztat.
- A hajam színe alapján, mi? – mosolyodok el, amíg meg nem látom azt a kacsintást, mert akkor csak az ég felé emelt tekintettel rimánkodok magamban. Ez most komoly...? Mellesleg... nincs szívem belerondítani az ábrándjaiba azzal, hogy ez a vörös valójában nem az eredeti hajszínem. Az igazi a szőke lenne, de miután Russellel elváltak az útjaink, úgy éreztem, hogy ideje váltani, és mivel amúgy sem rajongtam soha a szőke nős viccekért...
- Igen, ír vagyok. Itt születtem Dublinban, itt is nevelkedtem, szóval ha bármi kérdésed van a városról, csak nyugodtan, egész jól ismerem. Ami pedig a mitológiát illeti, nos... igen, elég sok történetünk meg babonánk van, tudod, manók, goblinok, tündérek, meg társai... van, amelyik segít, van amelyik csak bosszantani akar, szinte bármi megmagyarázhatatlan furcsaságra van valami magyarázat, melyik fajta csinálta. – felelem némi túlzással, mert bár a nagy részük tényleg puszta kitaláció, de azért akad köztük olyan kis, amelyik létezik. De nem azért vagyok most itt, hogy ilyesmivel fárasszam a másikat, így inkább maradok a buzgó mitológia-fanatikus látszatánál.
A panzióhoz megérkezve aztán elcsendesedek én is, csak bájosan mosolygok, amíg besétálunk, igyekszem a lehető legbarátságosabb benyomást nyújtani, ha már minden lépéssel kisebb pocsolyát hagyok magam után... hát, mázli, hogy nem panzióban lakok, meg jó eséllyel nem sűrűn fogok erre járni, így a rosszalló tekinteteket sem sűrűn kell elviselnem.
- Nem mint ha a pasik annyira túlzásba vinnék az ilyesmit, nem? Vagy te az az ultra-pedáns fajta vagy, akinél minden ruha vállfán lóg a szekrényben, és vasalás nélkül semmit nem hajlandó felvenni? – kérdezek vissza, miután már bent vagyunk – Vagy az, aki simán öltözködik heteken át a bőröndből, mert minek pakoljon ki, ha úgy is mindent vissza kell majd rakni? – állok elő a másik lehetséges megoldással, és ha már a kettő közül kéne választani, inkább ez utóbbira tippelnék. Aztán lehet, hogy nagyon mellélövök vele, ki tudja.
- Engem nem zavar. – legyintek végül, az én szobám sem semmi, pedig állandó jelleggel lakok ott... és így utólag belegondolva, jobb is, hogy nem oda mentünk végül, túl sok titkot őrzök ott, a négy fal közt.
- Hmm, nem rossz. Mint valami wellness-nyaraláson. Vagy mint a nagyanyám pongyolája... Bár legyen inkább a wellness-es, az jobban hangzik. Egy törölközőt még kérhetek esetleg? Aztán nem is zavarlak tovább. – fordulok felé, ahogy elvettem a köntöst, mert tekintve, hogy minden ruhám csurom víz, azokkal se nagyon tudok törölközni, ha pedig már így átfagytam, egy forró zuhanyt csak megejtek gyorsan. Úgy is azt mondta, hogy érezzem otthon magam, nem igaz?
- Meddig maradsz itt? A városban?
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Ápr. 29, 2017 9:28 pm

- Nem, szerintem jól érzed, nem vagyok az ultra-pedáns fajta. – mosolyodom el. – Mondjuk, ha nem éppen átutazóban vagyok valahol, igyekszem eggyel rendezettebb lenni, mert alapvetően néha idegesít a saját disznóólam, csak lusta vagyok rendet tenni, megtartani a rendet pedig végképp’ lehetetlen küldetés  számomra. Szóval általában inkább kupi van és elnézést kérek, ha felnéz valaki, az sokkal egyszerűbb.
Miközben beszélek, felvont szemöldökkel méregeti a szürke köntöst. Biztos, ami biztos, végül le is fitymállja. Csalódtam volna, ha nem.
- Bocs, nem a legfrissebb divat a párizsi kifutókról, de ha gondolod, nekem az is bőven megteszi, ha ezt magad köré tekered. – nyújtom felé a kért törülközőt. – Vagy igazából nekem az is tökéletesen megfelelne, ha még azt sem tennéd.
Nem igazán látom rajta, hogy zavarba hoznám. Ez egyrészt nem igazán lep meg, mert nem is csajozási szándékkal állok hozzá, hanem az ügyemben szeretnék előrejutni. Másrészt azonban, mint pasiban, felébreszti bennem a kíváncsiságot, hogy ha tényleg sima turista lennék, sci-fibe illő gondok nélkül, vajon akkor is teljesen sikertelen lennék-e, ha tényleg azon járna az eszem, hogy felszedjem. És valljuk be, valószínűleg akkor azon járna, mert amennyire képes vagyok figyelni, szimpatikus a csaj.
De ahogy eltűnik a fürdőszobában, rögtön visszacsengenek a fejemben a szavak, amit még az utcán mondott manókról, tündérekről. Tündérek… engem pont ez érdekelne. Fogalmam sincs, hogy tényleg hisz bennük, vagy csak dajkamesének tartja az egészet, de mindenképpen ki szeretném deríteni.
Miután szétkaptam a telefonom, egyelőre csak az éjjeliszekrényem tetejére teszem – nem meglepő, de nincs itthon rizs. Az övéhez persze nem nyúlok. Elindítom a kávéfőzőt, a csukott fürdőszoba ajtajához lépek és beszólok neki.
- Ha már úgyis csak egy fal választ el engem és a valószínűleg gyönyörű, pucér valódat egymástól, azt hiszem, itt az ideje, hogy bemutatkozzam. – Elmosolyodom. Legalább már önmagam vagyok. – Daan vagyok. Haveroknak Danny. A kérdésedre válaszolva, két hónapig maradok, úgyhogy tényleg jobb lesz, ha megszokom ezt a szobát. Viszont legalább lesz időd mesélni a városról és a hozzá fűződő fura sztorikról, szívesen hallgatnék meg párat, ha van kedved beavatni.
Visszalépek a konyharészbe. Még jó, hogy vásárolni már voltam, és otthonról is hoztam egy-két dolgot. Kenyeret dobok a pirítóba, az asztalra meg teszek egy darab vajat és házi appelstroopot. Hadd lásson valami hollandot; én nagyon szeretem ezt a melaszos almaszirupot, mifelénk nagyon népszerű.
Mire kilép a fürdőből, a forró pirítós és a gőzölgő kávé is az asztalon várja.
- Kíváncsi vagyok, hogyan iszod a kávét. Sokat elárul egy emberről, szerinted nem?
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Ápr. 29, 2017 10:42 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- Mondhatnám, hogy a női megérzés, vagy boszorkány vagyok, de... – intek az ágyán heverő pár holmi, meg a bőröndje felé ahelyett, hogy befejezném a mondatot, mert azt hiszem, ezek is kellően beszédesek jelen esetben – Ne aggódj, valahogy majd csak túlteszem rajta magam. – legyintek színpadiasan, pláne, hogy az égvilágon semmi közünk egymáshoz azon túl, hogy sikeresen levettem a lábáról ma reggel – olyan sikeresen, hogy mindketten a szökőkútban landoltunk...
- Valahogy sejtettem. Pasik. – forgatom a szemeimet a megjegyzését hallva, azzal ki is kapom a törölközőt a kezéből, hogy visszavonuljak a fürdőbe. Cseverészni majd ráérünk utána is, előbb szeretnék felmelegedni ebből a jégkocka-állapotomból... Így hát a fürdőbe lépve nem is vacakolok sokat, szerintem rekordidő alatt termek a zuhany alatt, hogy átmelegedjek kissé, s látom előre, ha otthon lennék, akkor minimum egy fél óráig ellennék, mint a befőtt – vagy inkább engednék egy nagy kád vizet és olvasnék közben, de lévén nem otthon vagyok, ennyire azért nem akarok visszaélni a másik vendégszeretetével.
Pláne, hogy alig pár perccel később már hallom, ahogy az ajtó előtt állva magyaráz nekem, így aztán tényleg kénytelen vagyok elzárni a csapot, hogy értsek is valamit abból, amit mond. Legalább amíg hallgatom, addig magamra öltöm ezt a csudi szürke kölcsönköpenyt, meg a ruháimból is kicsavarok annyi vizet, amennyit csak tudok, igaz, még így sem tartom valószínűleg, hogy fél órán belül megszáradjanak... Ellenben válaszolni nem válaszolok, mert hogy néz már ki, hogy úgy kommunikálunk, hogy köztünk egy ajtó?! Semmi szemkontaktus, vagy ilyesmi... nem mint ha akkor jobban örültem volna, ha benyit, miközben törölközök, csak na...
- Ó, csak ez az egyetlen oka annak, hogy elárultad a nevedet? Milyen kár... Vagy várjam meg én is, amíg majd odabent leszel a víz alatt, és akkor mutatkozzak be? – kérdezek vissza, miközben előmászok a fürdőből, köpenyben, a törölközővel a hajamat szárítgatva, melyre igaz, egy fésülés is ráférne, de ha már úgy is minden a kinézetem, csak nem szalonképes, azt hiszem, emiatt sem fogok túlzottan aggódni.
- Két hónapba az bőven belefér, ha gondolod, akár mutathatok is pár népszerű helyet a városban. Régi várromok, ősi kőkörök, tündérházak...  – vonok vállat, ami meg a történeteket illeti, csak a könyvtárban annyi ilyen témájú könyv van, amit szerintem egy év alatt sem olvasna ki, nem hogy két hónap alatt.
- Egyébként mire fel ez a nagy érdeklődés a régi mítoszok iránt. És miért pont két hónap? Tanulás, munka, vagy családlátogatás, vagy... – találgatok, abban a reményben, hogy kisegít, bár ha magánügy, akkor sem sértődök meg, ha nem köti az orromra. Mindenesetre azért lehuppanok az egyik székre mellé, miközben az orromat megcsapja a frissen főtt kávé illata.
- Hmm, kávé... Igazából bárhogyan képes vagyok meginni, de ha már én dönthetek róla, akkor két cukorral, tejjel. Nos, ez mit árul el rólam?
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Ápr. 29, 2017 11:28 pm

Fura ez a lány, egyszer nagyon laza, egyszer meg mintha babszem lenne a fenekében. Végülis nem gáz, nem vagyok annyira önérzetes és sértődős fajta, hogy romokba döntsön, ha valaki nem vevő a stílusomra, de a hirtelen jött ismeretségünk még hasznos lehet nekem, úgyhogy remélem, konkrétan ellenszenves azért nem vagyok neki. Mindenesetre azért rákérdezek a nevére.
- Bocsi, tudod, két fajta ember van: aki rosszul van tőle, ha aközben beszélnek hozzá, miközben a fürdőben van, és akit egyáltalán nem zavar. Olyan kardinális kérdés ez, mint az, hogy ki hogyan issza a kávét.
     Kerítek neki tejet a hűtőből és elé teszek egy fél doboz kockacukrot is.
- A cukorért nem vállalok felelősséget, eleve a konyhaszekrényben volt, mikor becuccoltam.
A tejet hanyagolom, de egyetlen cukrot beledobok a saját csészémbe.
- Tejjel, két cukorral? Tíz nőből kilenc így issza szerintem. Nem tudom, miért. Nem egy cukor, nem három, pont kettő. És a tej sem maradhat el. De annak örülök, hogy nem édesítőszert kértél, mert a padlás tele van az örökké diétázó csajokkal.
Vastagon megvajazok egy pirítóst és csurgatok rá az almaszirupból.
- Kóstold csak meg, ízleni fog. Még a nagyi saját alkotása. Ő mesélt elég sokat az itteni történetekről, nos hát… az utóbbi időben.
Hirtelen elfog valami fura, nosztalgikus érzés. Szerettem az öreglányt. Jó lenne hinni benne, hogy nem úgy ment el, hogy elvesztette az eszét és csak össze-vissza beszélt. Ha viszont bármi is igaz abból, amiket olyan fontosnak tartott elmondani a végén, az nagyon sok mindent megváltoztatna.
- Mondjuk úgy, hogy kellett egy kis környezetváltozás. Sűrű volt az elmúlt pár hónap. Amúgy meg mondjuk úgy, hogy a családi gyökereimet kutatom. Talán van bennem olyan vér is, amit nem is gyanítottam. Mármint úgy értem, ír… - teszem hozzá, mielőtt hülyének néz.
Hirtelen elfog az érzés, hogy sietnem kell és nincs időm túl sok felesleges körre.
- Hallottad már valaha azt a szót, hogy ’seelie’? Nagyi hordott erről össze valamit. – Úgy teszek, mintha nem emlékeznék minden egyes szavára, amit a volt szerelmemről és apámról mondott. Habár nem volt minden érthető és összefüggő, de azt azért kivettem, hogy a barátnőmet valamiféle tündérnek tartotta, akinek menekülnie kellett. Persze ezt nem kötöm a lány orrára, mert vagy hülyének néz és lelép, vagy ha nem néz hülyének, akkor… nem is tudom, nem az lenne-e a rosszabb eset. Mindenesetre próbálok minden apró rezdülésére figyelni, vajon hogyan reagál a fura kérdésre.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Vas. Ápr. 30, 2017 10:46 am

[Only admins are allowed to see this image]
- Hogy ne tudnám... csak két féle ember van, aki csak úgy szeret beszélgetni, hogy közben szemkontaktus is van, és aki anélkül is... Aki két csoportba osztja az embereket, és aki nem... vagy akit érdekelnek a mítoszok, és akit nem... – és még folytathatnánk ezt a témát napestig, annyi „két féle ember létezik” típusú dolog kering a köztudatban manapság. Szerintem lassan már nincs olyan területe az életnek, amire ne gyártottak volna néhány ilyen mondást.
- Mit ne mondjak, nagyon bíztató. Elvileg a cukor nem romlékony, hacsak nem kap párát, de... – igaz, lehet még ezer meg egy módja, hogy elvegyék az ember kedvét tőle. Azonban kiemelve két szemet a dobozból és alaposabban szemügyre véve őket úgy döntök, hogy jó lesz ez... pottyannak is a kávémba.
- Naná, mert úgy a legjobb. Tíz nőből kilencnek jó ízlése van. – vigyorodok el, miközben a forró italt kavargatom, ám ahogy szóba kerül az édesítő, csak megborzongok.
- Semmi pénzért sem. Maximum akkor fanyalodnék olyasmire, ha cukorbeteg lennék, és nem lenne más választásom. De amúgy inkább a méz, mint az. – közlöm a véleményemet, miközben nézem, mit művel Daan azzal a pirítóssal... Vagy Danny? Ezek szerint már barátoknak számítunk?
- Mit ne mondjak, elég bizarr... mondjuk van, aki az ír ételekre is ezt mondja, szóval... Egy próbát megér, nem igaz? – amúgy is szeretek újdonságokat kipróbálni, így hát elfogadok egy szelettel, pláne amikor megemlíti, hogy „nagymama-féle” fajta... azok pedig mindig fényévekkel jobbak, mint a bolti utánzatok, nem igaz?
- Csak nem idevalósi volt, hogy ennyire képben van vele? – kérdezek vissza kíváncsian, bár az is lehet, hogy csak szimplán érdekelte a kelta mitológia. Mindig is elég népszerű volt...
- Áhh, vagy úgy. Értem. – bólintok nagyot miközben az ittlétének okairól mesél, közben pedig fel sem tűnik, hogy az almaszószos pirítósnak már legalább felét eltüntettem – Hmm, azt kell mondjam, ez egész finom! – dícsérem meg szóban is, mielőtt tovább „pusztítanám”, s néhány falat után reagálnék a többire is – Családfakutatás? Az mindig érdekes téma. Egy időben én is gondoltam rá, hogy nekivágok, de olyan kuszák a szálat a családunkban, hogy valahogy nem igazán bírtam még rávenni magam. Remélem, te több sikerrel jársz. – vonok vállat. Az meg már más téma, hogy nehéz úgy családfát kutatni, hogy apám hollétéről jó ideje semmit sem tudok például, mert a válás után nem csak, hogy lelépett, de a kapcsolatot sem igazán tartjuk egymással. Van ilyen...
- Szerintem nincs olyan ír, aki ne hallotta volna. Egy halom gyerekmesében szerepel, a tündérek ezer meg egy fajtája közül az egyik, a „jók” csapatából. Amikor kislány voltam, én is az akartam lenni, aztán idővel leesett, hogy nem így működik. – nem is tudom, miért teszem hozzá, hisz csak bugyuta, gyerekkori hóbort, mint ahogy festő, űrhajós, sárkányölő lovag, vagy épp királylány akar lenni az ember.
- Egyébként Roisin-nak hívnak. A Rose ír alakja, igaz, azt annyira nem szeretem, de ha nagyon beletörne a nyelved, hallgatok arra is. – csak ha már eddig részemről elmaradt a bemutatkozás, úgy gondolom, ideje pótolni.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Vas. Ápr. 30, 2017 12:23 pm

Szinte már meg sem emelkedik a szemöldököm, mikor Nagyszájú Kisasszony kötekedni kezd velem. Annak viszont örülök, hogy megkóstolta az almaszirupos pirítóst, amivel kínáltam. Leírta volna magát, ha nem teszi, nem szeretem azokat az embereket, akikben annyi figyelmesség, illetve annyi kísérletező kedv sincs, hogy egy ilyen gesztust elfogadjanak. Benne viszont volt, ráadásul úgy néz ki, mintha tényleg ízlene is neki, amit eszik. Ez valamiért nagyon jólesik. Talán a nagyi miatt, nem tudom.
- Nem sokat tudok az ír konyháról, de biztos bírnám. Már csak abból kiindulva, hogy a kávéba itt is szeretnek egy kis pluszt adagolni, csak itt whiskey-t, mi Hollandiában tojáslikőrt.
A neve először tényleg kicsit furán hangzik, de hiába hatalmaz fel rá, biztos nem fogom „Rose”-ra változtatni. A helyében én elég tiszteletlennek tartanám, ha valakiben annyi nem lenne, hogy a tényleges nevemen szólítson, inkább keres helyette valami egyszerűbb megoldást.
-Nem, nem volt idevalósi az öreglány, vagy legalábbis én nem tudok róla, ezért is lepődtem meg, mikor elkezdett ilyesmikről beszélni. Kusza család? Ismerős érzés… neked honnan kezdenek bonyolódni a szálak? Mert én arra jöttem rá, hogy jóformán a nagyszüleim fiatalkoráról sem tudok már szinte semmit, nemhogy korábbról. Nem is beszélve arról, hogy anyám is vadidegen számomra.
Egy pillanatra eszembe jut, hogy túl sokat mondok, ami nem természetes egy ennyire felszínes ismeretségnél, de aztán rádöbbenek, hogy ez az előnye is lehet az egésznek. Ha sok vagyok, vagy parának tart, lelép és úgysem látom többet. Nem szeretem az alakoskodást, ezért eldöntöm, hogy nagy vonalakban vázolom, miért vagyok itt, persze azért úgy tálalva, hogy ne meneküljön el azonnal.
- Valójában mielőtt meghalt, a nagyi elég sok mindent mondott nekünk. Mármint nekem és az ikerhúgomnak. Úgy jöttek belőle a szavak, mikor már érezte, hogy nincs sok hátra, mintha hosszú évek óta őrizgetett titkokat osztana meg velünk, amiket nem akar magával vinni. – Rápillantok Roisinra, aki talán a negyedik pirítóst tolja be éppen, de úgy érzem, hogy közben figyel rám. – A sokféle történet közül az egyik leglényegesebb pont az volt, hogy az exem egy seelie, apám meg olyasvalaki, aki rájuk, vagy rájuk is vadászik. Hogy miért, nem tudom. – Égnek emelem a tekintetem, hogyha akarja, úgy vehesse, hogy csupán jól szórakozom a hallottakon, holott ez távol állt az igazságtól. – És mivel a lány novemberben, apám pedig pár héttel utána lelépett, és azóta sem tudom, hol lehetnek, úgy döntöttem, ideutazom. Ha csak annyi igaz az egész hablatyból, hogy valahol itt találom meg őket, már előrébb vagyok, mintha otthon sajnálnám magam, ráadásul közben még világot is látok.
Beszélgetőtársam farkasszemet néz velem, de a tekintete kifürkészhetetlen. Jó emberismerőnek tartom magam, és bizonyos múltbéli események miatt sokkal több empátia és jobb megfigyelőképesség szorult belém, mint amennyit az emberek a felszínes maszk mögé gondolni mernek, amit folyton viselek, de ebből a tekintetből mégsem sokat tudok kiolvasni. Úgy érzem, oldanom kell egy kicsit a hangulatot, ezért csevegősebbre veszem a hangsúlyt, vállalva a kockázatot, hogy benne is több van, mint elsőre gondolná az ember, és előbb-utóbb rájön, hogy jelenleg inkább csak megjátszom a lazát.
- Mesélj egy kicsit arról a kusza családodról. Tudod űberelni az enyémet?
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Kedd. Máj. 02, 2017 4:11 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- Röviden-tömören: krumpli krumplival meg birkával. – ha meg bővebben érdeklődik iránta, akkor igazából bármelyik étterembe, kajáldába betérve kipróbálhatja az összes híres fogást, ami csak szimpatikus neki – Vagy ha már kávé és whiskey, akkor ír krémlikőr. Baileys, hm? – kérdezek vissza, mert szerintem nincs olyan alkoholfogyasztó ember Európában, aki ne hallott volna a híres-neves likőrről.
- Akkor így tényleg furi egy kicsit. – értek egyet vele. Mert az oké, hogy az én nagyszüleim folyton ilyen tündérmesékkel szórakoztattak minket, de ez nálunk a kultúra része, azt pedig nem hiszem, hogy Hollandiában olyan sok selkie meg kelpie rohangálna... Vagyis lehet, hogy már oda is eljutottak, de nem hiába Írországban van a legtöbb.
- Nos... az igazat megvallva, az ő fiatalkorukról én se tudok túl sokat. – vonok vállat, valahogy sem anya, sem apa nem mesélt róla, és azon túl, hogy eleve nem is ismertem mindet, már sajnos évek óta egyikük sem él.
- Ó, van egy ikertesód? Az de vagány! Ő is itt van? – vágok közbe akaratlanul is, igaz, körbenézve a szobán... nos, az is lehet, hogy máshol szállt meg. Vagy később érkezik talán?
Mindenesetre hallgatom tovább Daan történetét, ahogy a nagymamájáról beszél, csak szótlanul nyammogom már ki tudja, hanyadik pirítóst közben. Érdekes, mit ne mondjak, érdekes... ha nem innen származik, honnan tudhatott ennyit? Csak nem neki is valami köze volt hozzájuk? Találkozott valamelyikükkel? Vagy talán a nagymamája is vadász volt, csak nem tud róla? Vagy hogy az apja volt, vagy úgy...
- Nos, hát ez igazán... érdekes. Tündér exbarátnő, vadász apuka, mindentudó nagyi... Akkor ezek szerint csak a húgod és te lógtok ki a sorból? – próbálom a másik oldalról megközelíteni a helyzetet, megpróbálva finoman kipuhatolni, hogy ő kicsoda-micsoda valójában, vagy hogyan is illeszkedik a képbe.
- Ez most komoly?! – pislogok hatalmas szemekkel a másikra – Az exed meg az apád...? Hát ez... – inkább nem mondok semmit, mert míg a vadász-énem számára teljesen világos a képlet, addig „tudatlan halandót” játsszva, naná, hogy arra gondolok először, amire nem kéne.
- Te meg csak úgy utánuk jöttél, hogy kiderítsd, hogy mi is az igazság? Legalább van bármi bizonyítékod, vagy tapasztaltál korábban bármi furcsaságot velük, vagy mindez a nagyid szavaira alapozva? – érdeklődök, miközben belekortyolok a kávémba, amikor pedig visszakérdez az én családomra, nos...
- Passz, dönts  te! Anyum is elvált, az első házasságából van egy féltesóm, aki évek óta eltűnt, és senki sem tud róla semmit... És mint nemrégiben kiderült, apámnak sem ez volt az első házassága, sőt mi több, az sem biztos, hogy én vagyok az első gyereke... bár tekintve, hogy bő tíz évvel ezelőtt az én szüleim is elváltak, valószínűleg nem is az utolsó. Viszont mint ha egyszer olyat is hallottam volna tőlük, hogy apám első felesége valójában anyum nővére volt... igaz, anya meg nem hajlandó erről beszélni, az is lehet, hogy csak valami rosszindulatú pletyka, vagy én hallottam félre, úgyhogy... hát, mit szépítsem, elég cifra a családfánk. – ráadásul akárcsak Daan esetében, nálunk is van egy tű a szénakazalban, természetfeletti az emberek közt, különben én sem látnék furcsaságokat időről időre...
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Máj. 06, 2017 10:01 pm

A családja rövid történetét meghallgatva megállapítom, hogy tényleg mindenkinek ott vannak azok a bizonyos csontvázak a szekrényében.
Bólintok, hogy természetesen ismerem a Baileyst, bár nem igazán az én italom; gyanítom, nem is annyira férfiaknak szánták, bár ízlések és pofonok. Részemről, ha már alkohol, akkor maradok a jó öreg sörnél.
- Igen, van egy ikerhúgom. 17 perccel fiatalabb nálam. Nem, ő nem jött velem, de amilyen kis nyughatatlan és kíváncsi, képes és a végén még itt köt ki a nyakamon. – Akaratlanul is elmosolyodom. Imádom a húgomat, jobban, mint bárkit a világon. Ő az, akiben sosem tudnék csalódni. Nem sok ilyen embert tudok mondani, még a családomból sem… sőt, végeredményben senkit. – Gondoltál már rá, hogy megkeresed a féltesódat? Nem tűnhetett csak úgy el a föld színéről! Vagy nem voltatok jóban? Én mindenáron szeretném megtalálni Gwendolynt, a volt barátnőmet, de főképp’ apámat, hogy megtudjam, mi a fene folyik itt. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lelépett.
Kedvetlenül lötykölöm a csésze alján a maradék kávémat. Ha jobban belegondolok, a húgomon kívül a kutyának se kellek. Nem egy kellemes érzés, úgyhogy úgy döntök, inkább mégse gondolok bele komolyabban.
- Jajj, nem, nem úgy léptek le, együtt. – Ezt azért nem tudom elképzelni. – Viszont, ha apám az olyanokat vadássza, mint amilyen állítólag Gwen, akkor… - Te jó ég, ez eddig eszembe sem jutott. De nem, ez aztán már végképp’ hülyeség. Gwen azért tűnt volna el az életemből, mert apám fenyegetést jelentett volna számára? És egy hónappal később apám esetleg utána jött volna ide…?
Felpattanok a helyemről, aztán rájövök, hogy külső szemlélő számára furán viselkedem, ezért úgy teszek, mintha a telefonom alkatrészeit ellenőrizném, vajon száradnak-e már. De nem bírom, hogy ne tudjak meg rögtön mindent, amit lehet, most, hogy olyan gondolat fészkelte magát az agyamba, amitől a hideg is kiráz.
- Figyelj… te hiszel ezekben a mesékben? Vagy elképzelhetőnek tartod, hogy egy normális, felnőtt ember higgyen bennük? Mert én már komolyan nem tudom, mi a valóság és mi a kitaláció. Azt tudom, hogy a barátnőm ír, és pár hónapja eltűnt előlem, furcsa, ködös dolgokat magyarázva, hogy muszáj mennie; nem sokkal rá apámnak is nyoma veszett, ami nemigen jellemző rá az üzleti útjain kívül, amik viszont elég gyakran szólították éppen Írországba őt is. De mindig tudtuk hol van, és mikor jön haza. Erre elültetik a fejemben a gondolatot, hogy veszélyt jelent Gwenre… ráadásul mióta itt vagyok, annyira furán érzem magam. Mintha teljesen megőrültem volna… egyfolytában fáj a fejem, és időnként, ha elmegy mellettem valaki, fura dolgokat érzek velük kapcsolatban… ne haragudj, nem akarom rád hozni a frászt, nem vagyok őrült gyilkos, ne aggódj…
Hirtelen éles fejfájás tör rám, és az asztalra döntöm a homlokomat. Nem tudom, mi a baj velem, de rohadtul jó lenne tudni, mi a dörgés, mert begolyózok.
- Figyelj, ne haragudj, hogy feltartalak a hülyeségeimmel. Hamarosan biztos megszárad a ruhád, és elfelejtheted, hogy találkoztál egy elmebeteggel. – Erőltetem magam, hogy a szemébe nézzek, és meglepődve látom, hogy nincs az a fajta félelem, vagy értetlenség a tekintetében, ami normális lenne egy ilyen lehetetlen szituációban. Az elmúlt hetek feszültsége, keserűsége és dühe, amit a testvérem előtt mindig magamba fojtottam, most egy adagban akar kitörni belőlem. – Kérlek, Roisin, ha tudsz bármit, ami segíthet, mondd el, eléggé szarban vagyok ugyanis, és nem tudom, mihez kezdhetnék…
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Kedd. Máj. 09, 2017 11:07 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- És működnek azok a furcsa dolgok is, amiket az ikrekhez szoktak társítani? Megérzitek egymás fájdalmát, meg ilyenek, vagy csak kamu az egész? – kíváncsiskodtam egy sort, miközben továbbra is termeltem befelé az almaszószos pirítóst, kávéval kísérgetve.
- Hogy a fenébe ne gondoltam rá! – kérdeztem némi felháborodással a hangomban – A rendőrség semmi különöset nem bírt kideríteni az eltűnéséről, úgyhogy nem hagytam annyiban, eldöntöttem, hogy megpróbálom kideríteni, hogy mi állhatott az eltűnése hátterében, mert nem vall rá. – csendesedik el a hangom, ebből következik az, amire mindannyian gondoltunk, hogy elrabolták, vagy valami baja eshetett... de a legutóbbi fénykép, ami Russell mutatott róla, ott meg kutya baja! Ami meg pont azt bizonyítani, hogy önszántából lépett le... vagy ha nem is, boldogan él a tudattal, hogy halottnak hisszük – Nem egyszerű helyzet, annyi biztos. Az a baj, hogy szinte semmi infóm nincs róla az eltűnése óta, így pedig elég nehéz bármit is lépni. – felelem némileg letörve. Már évek teltek el azóta, szinte minden nyom kihűlt, megsemmisült, ami pedig volt, kevés vígasz.
-...akkor ha fontos számodra az exed, vagy szeretnél még találkozni vele, akkor nem árt, ha belehúzol. – fejezem be helyette a mondatot. Aztán kapcsolok, hogy milyen neveletlen vagyok én is, csak rombolom itt Daan amúgy sem túl rózsás hangulatát, be is fogom inkább, a kávémnak szentelve a figyelmemet. Közben a csészémből felpillantva őt kémlelem, mégis mit csinál, vagy hová megy?
- Figyelj, Daan... – kezdek bele, miután végigdarálta a mondandóját, bár az igazat megvallva, magam sem tudom, mit is kéne mondanom... hogy is kezdjem? Az elején illene, gondolom én, de nem könnyű, amikor ilyen szinten beleavat valaki a dolgaiba, ráadásul csupa olyan dologba, amiről beszélned sem lenne szabad kívülállóknak. Mielőtt pedig megszólalhatnék, már koppan is a feje az asztalon, én meg egészen megsajnálom. Hiába, mint valami elanyátlanodott kölyökkutya, akaratlanul is bekapcsolnak a tyúkanyó génjeim.
- Az elmebetegségnek teljesen mások a tünetei. – kelek fel az asztalról, hogy mögé sétáljak, és hacsak nem ellenkezik, úgy óvatosan a fejéhez nyúlok, hogy a halántékát kezdjem finoman masszírozni – Pontosan hol fáj a fejed? Nekem ez egész jól segített annak idején a fejfájáson. – kérdezek vissza rá, hisz emlékszem, nekem is voltak hasonló tüneteim amikor jelentkezett a látó képességem, igaz, nálam korábban, mint esetében...
- Van aki az ilyen-olyan vallásban, vagy épp a mindenféle istenségekben hisz. Miért ne hihetne valaki pont a mítoszokban? – jegyzem meg, feltételezve a szemében, hogy  én is ezek táborát erősítem.
- Tudod mit? Segítek, ha te is. – igaz, még nem tudom, hogy pontosan miben, de a segítség mindig jól jön, nem igaz?
- Lehet, hogy ez most furcsa lesz, de... Mesélsz az exedről? Milyen volt? Csinos? Olyan, aki után gyakran megfordultak utána a férfiak? – kérdezősködtem tovább, hisz ha valóban Seelie tündér a leányzó, akkor esélyesen igaz lesz rá valami ilyesmi. S hacsak nem hessegetett el azúta, úgy még mindig mögötte álltam, némi buksimasszázzsal közreműködve a jobb közérzetért. Ki tudja? Talán használ... vagy talán könnyebb úgy beszélnie, hogy nem kell egy idegennel farkasszemet néznie közben.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szer. Máj. 10, 2017 10:02 am

- Van közöttünk egy nagyon erős kapocs, ez tény, általában megérezzük például, ha valami baj van a másikkal, mégha távol van is, meg ilyesmi. Persze, nem tudom, ez mennyiben speciális iker-dolog, mert nem tudom, milyen, ha nincs ikre az embernek. Mindenesetre azt tudom, hogy ő a legfontosabb ember számomra a világon, és bármit megtennék érte. Ezért is szeretném kihagyni ebből az egészből. Nem akarom, hogy sérüljön, hogy aggódjon. Remélem, nem vette komolyan nagyi elképzeléseit. Vagy legalább nem annyira komolyan, mint én...
Ahogy a testvére eltűnéséről beszél, érzem a feszültséget és a fájdalmat Roisin hangjában. Úgy érzem, megértheti, mi játszódik most le bennem, min megyek keresztül. Olyan eltökéltséggel jelenti ki, hogy ha a rendőrség nem is, de ő maga majd a nyomára akad a testvérének, hogy a kétségbeesés helyét bennem is kezdi újra átvenni a tettvágy tüze. Megengedtem magamnak, hogy egy pár percre kiboruljak, amire szükségem is volt, bár nem örülök neki, hogy mindezt egy vadidegen előtt tettem. De ez kellett hozzá, hogy újult erővel nézzek szembe a problémával. Amikor megjegyzi, hogy nem ártana sietnem, ha megállja a helyét az a felállás, amit Gwennel és a faterommal kapcsolatban vázoltam, nyelek egy nagyot, de nem süppedek vissza az önsajnálatba.
Ebben sokat segít az is, hogy mögém lép, és váratlanul masszírozni kezdi a halántékom, amitől rögtön enyhülni kezd a fájdalom. Annyira jólesik, hogy egy percig meg sem szólalok. Legszívesebben hangosan nyögnék, ahogy végre kicsit el tudok lazulni, de nem akarom még kínosabbá tenni a szituációt, mint amennyire a beszélgetésünk témája miatt már eleve az. A következő dolog, ami kizökkent, az, amikor Gwenről kérdez.
- Ő a leggyönyörűbb lány,akit valaha láttam. Bár nem tudom, nem így gondolja-e minden pasi élete első komoly szerelméről. – Kinyitom a szemem, és a relax után lélekben is visszatérek a szobába. Ha egy csinos lány masszírozza a fejem, és közben ráadásként szerelmekről és kapcsolatokról beszélgetünk, bármilyen összefüggésben is, annak szemmel is jól látható jelei lesznek rajtam, ami ugyan természetes, és nem befolyásolható reakció egy férfinél, de most nem szeretném, ha ilyesmi terelné el a gondolataimat, vagy hogy ő rosszra gondoljon. Így hát kénytelen-kelletlen elhúzom a fejem.
Újra darabjaiban lévő telefonomhoz lépek, ezúttal azért, hogy összerakjam és kipróbáljam. Szerencsém van, egy hosszabb töltés után bejön a kezdőkép és a szerkezet életre kel. Kikeresek egy képet Gwenről, amin éppen a nap felé fordítja az arcát, a haját fújja a szél. Ki ne gondolná gyönyörűnek. Nem hiszem, hogy ez elfogultság részemről. Miközben azon kezdek gondolkodni, teljesen túljutottam-e már rajta, Roisin felé mutatom a képet.
Amit ezután felajánl, felkelti az érdeklődésem.
- Segíteni? – érdeklődés csillan a szememben. – Benne vagyok. Játszunk együtt magánnyomozósdit. Két kérdés: mi a legutóbbi hír és nyom a tesódról, amin elindulhatunk? Illetve te hol keresnél egy vadászt, vagy egy seelie-t...?
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szer. Máj. 10, 2017 8:26 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- És mit gondolsz... ha ennyire megviselt ez az egész szó nélkül eltűnős eset, akár az exed, akár az apád esetében, majd pont a húgod lesz az, akiben nem kelt majd gyanút? Vagy ennyire nyugodt, vagy földhöz ragadt típus lenne, aki nem aggodalmaskodik ilyeneken? – kérdezek rá, hisz elvileg arról az emberről van szó, aki talán a legjobban ismeri. Nekem csak féltesóm van, mégis, állítom, hogy amíg el nem tűnt az életünkből, ő volt az, akivel a legjobban ismertük egymást, talán az egész világon! Közös háttér, tapasztalatok, csínytevések... és még sorolhatnánk!
- Valahogy sejtettem... – gondolkozok hangosan a fejmasszázs közben, miközben gondolkozok, hogy hogyan is kéne közölni vele ezt az egészet... egyáltalán mennyit kéne elárulnom neki úgy, hogy ne keverjem bajba? – Nos, nem vagyok pasi, így nem tudhatom, mindenesetre kedves gondolat tőled. – igaz, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy őt hagyták el, nem pedig ő volt az, aki kiadta a másik útját. Nyilván fájdalmas tapasztalat lehet így véget vetni egy kapcsolatnak, kíváncsi vagyok, hogy ha rosszabb érzésekkel válnak el, vagy dühös lenne a lányra, akkor is ugyanúgy vélekedne-e a szépségéről. Bár ha valóban Seelie, akkor vagy igen, vagy hazudna róla.
Amikor Daan elhúzódik, a legkevésbé sem akadok fenn a dolgon, inkább visszahuppanok a helyemre a kávéscsészém mellé, hogy onnan kövessem nyomon, hogyan reagál egy-egy kérdésemre?
- Működik? Gratulálok! Én egyelőre még nem merem bepakcsolni a sajátom. – húztam el a szám, elvégre többet is időzött a vízben, így inkább nem kapkodnék vele, sokszor nagyobb kárt okoz a türelmetlenség, mint az a plusz egy-két óra várakozás. De az, hogy Daan telefonja még nem mondta be az unalmast, már félsiker, így amikor felém mutatja a már oly sokat emlegetett ex képét, csak elismerően bólintok. El kell ismernem, tényleg csinos, még annak ellenére is, hogy kissé elmosódott a kép... Vagyis annyira nem is kicsit, mint ha a körvonalai „zizegnének” egy kicsit a képen. Nem tudnám igazán szavakba írni, hogy hogyan, mert nem bemozdult a kamera, nem is valami effekt, és nem is a nemrég még vízben úszó telefon hibájának tudnám be. Pláne, mert láttam már ilyesmit korábban is.
- Ez a kép hol készült? Vagy mikor? – kérdezek rá Daannél, mert nem vagyok teljesen biztos benne, hogy esetében „mivel” is van dolgom. Vajon ő sima, hétköznapi halandó? Vagy látó? A papája vadász volt, ha minden igaz, de az anyukájáról egy szó sem esett, így egyiket sem lehet biztosan állítani. Vagy még ő sem tudja, hogy micsoda, azért tűnik számára a kép egy tökéletes minőségű felvételnek? Még nem tudja, hogy mit kell keresni a képen szakavatott szemekkel?
- Igen, segíteni. Tudod, több szem többet lát, meg más-más kultúrával, múlttal, tapasztalatokkal a hátunk mögött ki tudja? Lehet, hogy pont egymás segítségére van szükségünk. – mosolyodtam el, hisz még az is lehet, hogy ami számomra már olyannyira természetes és megszokott, hogy fel sem tűnik, ő elsőre észreveszi majd, idegen lévén.
- Szuper! Akkor... az első kérdés, a legutóbbi nyom egy pár héttel ezelőtti fénykép. Itt készült a város mellett, a régi romoknál az erdő szélén, épp oda igyekeztem, amikor egymásba botlottunk... – szó szerint is – Ami pedig a második kérdést illeti... Logikusan végiggondolva, ha vadász lennél, hol keresnélek? Nyilván, ahol a préda van! És hol van a préda...? Nos... az már jobb kérdés. A Seelie-k az ír mitológia tündérei, egy fajta a megszámlálhatatlan körül, így nyilván ha a bolygót nézzük, akkor Írországra szűkíthetjük a kört, amit kipipálhatunk. Rebesgetnek olyat is, hogy erdei lények, de őszintén, ki az, aki manapság az erdőben él? Gondolom, Gwen sem valami föld alatti odúban élt Hollandiában, szóval... ha elvonatkoztatunk a seelie dologtól, te merre keresnéd? Mit szeretett? Te hová mennél, ha egy súlyos titkot őriznél, és üldöznének? – próbálom más irányból megközelíteni a problémát, hátha együtt okosabbak leszünk. Vagy hátha én nyitom fel Daan szemét valami olyanra, amire magától nem gondolt volna?
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Daan Van Der Vaart tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szer. Máj. 10, 2017 10:46 pm

- Azt hiszem, titkon azt remélem, hogy én is csak túlreagálom ezt az egészet, és talán húgi az okosabb kettőnk közül, és komolyan sem veszi. – vakarom meg a fejem. – De azt biztos érzi, hogy velem valami nem oké, bár nagyon igyekeztem, hogy ne sejtse meg, hogy itt vagyok. Valójában azt mondtam neki, hogy Londonba repültem melóügyben. De abban igazad van, hogy őt nem tudom teljesen átverni, mint ahogy ő sem engem. Néha szar ügy ez a fajta kötelék, ha szeretnéd megtartani a titkaidat...
Közben szórakozottan nézegetem a Gwenről készült képet, amiről Roisin kérdez.
- Tavaly ősszel elmentünk exemmel ketten egy háromnapos biciklis túrára, akkor készült a kép. Fura nap volt, akkoriban kezdődött a migrénem, ami azóta is sűrűn előjön, egész nap fájt a fejem, és elég szétszórt voltam. Jobban belegondolva egyik éjjel a sátorban elég nagy hülyeséget álmodtam, de most, hogy itt vagyok, furán idevág. Kívülről láttam magam az álomban, valami olyasmi volt a lényege, hogy én egy ágyban feküdtem, elég fáradt voltam, beszélgettünk. Gwen ott ült mellettem, a keze a mellkasomon, furán nézett rám, én meg egyre álmosabb lettem, és minden átmenet nélkül elaludtam. Ő megcsókolt, suttogott valamit a fülembe, amire nem emlékszem, aztán belefésült az ujjaival a hajamba, és kitépett egy ősz hajszálat, amit talált. Másnap reggel röhögve elmondtam, hogy milyen hülyeséget álmodtam, ő meg furán túlreagálta. Mármint olyan bűntudatosan és rémülten nézett rám, és azt mondta, sosem tudna bántani. Én meg csak még jobban nevettem, hogy hogyan is bánthatna ő engem, és, hogy csak egy álom volt. Aztán pár héttel később lelépett.
Megráztam a fejem, és töltöttem magamnak még egy kávét, ami már langyos volt, de nem érdekelt. Furának találtam, hogy így felelevenedett ez az emlék, eddig azt sem tudtam, hogy emlékszem arra az álomra. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy múltjára ébredő amnéziás, aki foltokban nyeri vissza az emlékképeket.
- A ti legendáitokban ezek a seelie-k… szóval, milyenek? Mármint… gonosz lények?
Nagyon hülyén érzem magam, amiért ezt így megkérdeztem és rögtön megbántam, hogy kicsúszott a számon. Egy ötéves gyerektől lenne elvárható, hogy ilyesmit kérdez.
- Igazából szerette a természetet. El tudom róla képzelni, hogy hetekig egy faházban húzza meg magát, ha úgy érzi, veszélyben van… Szeretett kirándulni, akár több napra is eltűnni. Neki való is volt az ilyesmi program, egy energiabomba volt. Nem vagyok egy satnya gyerek, de mindig tartotta velem a tempót, sőt. Akkor azt gondoltam, biztos alapból ilyen szívósak az ír csajok. Ez talán így is van – Megeresztek Roisin felé egy mosolyt.
Kíváncsivá tesz a testvére eltűnése.
- Mi van azon a pár hete előkerült fényképen? Hogy került hozzád? – kérdezem, miközben felkapom a farmerdzsekim. – Ha tudom, hogy ezzel kapcsolatos dologban vagy éppen, akkor nem tartalak fel ilyen sokáig. Mit szólnál hozzá, ha amíg megszárad a telefonod, elmennénk oda, ahol a fotó készült? Hátha találunk valami érdekeset, addig meg mesélhetnél kicsit te is a tesódról, és hogy hogyan tűnt el. Talán még közös pontot is találunk kettőnk sztorijában.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

43
● ● Posztok száma :
Demian Overduijm
● ● karakter arca :


Szeretettel Roisin Zoe Carvey tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca •• Szomb. Máj. 13, 2017 6:31 pm

[Only admins are allowed to see this image]
- Ó, boldog tudatlanság! Nemde? – passzolom vissza a költői kérdésem, döntse el ő, hogy melyik a jobb. A húga álláspontja, miszerint hülyeség ez az egész, nem hisz benne, vagy ő, hogy többet akar tudni, keres, kérdez, még ha ismeretlen is számára a terep?
- Londonba, melóügyben. És ha felhívja a munkahelyedet? Vagy a hotelt? Esetleg odautazik, hogy meglepjen, és akkor esik majd pofára, hogy hoppá? – kérdezek vissza, bár én ilyen esetben tuti, hogy előbb a hotelnek próbálnék utánanézni, aztán ha hamar kiderülne, hogy nem is létezik az a bizonyos, istenem, mi veszekedést csapnék... Még jó, hogy ez esetben nem rólam van szó, hanem a húgáról, biztos lerendezik egymás között. Bár azt elég valószínűtlennek tartom, hogy egy ilyen hazugságot nyugodt szívvel venne a húga. Pláne, ha még nem is hisz ebben az egészben.
- Hm, szóval migrén, mi? Már nem azért, de hány éves is vagy? – kérdezek vissza, mint ha csak azt furcsállanám, hogy ilyen fiatalon ilyesfajta gondokkal küzd, holott tisztában vagyok vele, hogy pont a migrén már egészen fiatal körban is jelentkezhet. Akkor meg pláne, ha az ember párja egy seelie, aki időről időre esetleg az energiáit is megcsapolja! Nem, mármint nem úúúgy, ahogy jó esetben a párok egymásért, hanem amolyan seelie módra.
- Szóval így lefárasztott? Húha... Azt hinné az ember, hogy ilyen fiatalon azért még jobban bírjátok energiával. – jegyzem meg szemtelenül, szemrebbenés nélkül, szándékosan kétértelműen fogalmazva, igaz, amit mond, tökéletesen alátámasztja az eddig hallottakat. A hirtelen lelépését meg még lehetne a lelkiismeretfurdalásra is fogni. Vagy esetleg azért lett ilyen sietős  a távozás, mert az apósjelölt megneszelte, hogy mi ez az egész?
- Hogy is mondjam... Lehetne rosszabb is? – azt mondani még sincs szívem, hogy olyan, mint ha lenne egy pitbullja, aki igaz, letépi a karját, de aztán visszahozza. Csak ha valóban seelie a leányzó, akkor az életenergiáit csapolgatja meg időről időre? Kinyírni nem akarja, mert ahhoz túlságosan is szereti, de attól még éveket vesz el tőle.
- Ahham, értem. Amúgy naná, ilyen szívósak vagyunk. Meg ügyesek, erősek, csinosak, viccesek, aranyosak, szerények, meg sorolhatnánk még napestig is. – feleltem vigyorogva, mert egy ilyen magas labdát bűn lett volna kihagyni. Egyébként meg azt biztosra veszem, hogy mondjuk valami mediterrán tengerpart mellett nevelkedett emberhez képest simán szívósabbak vagyunk, ami meg az oroszokat illeti, mi is elbújhatnánk mögöttük... minden viszonyítás kérdése, ugyebár.
- Az exem kerítette. Már nem emlékszem, hogy ő fotózta, vagy valami haverja, de annyira nem is lényeges. – kamuzom szemrebbenés nélkül, mert hogy ne lenne az? De még sem mondhatom, hogy bocsi, mi is vadászok vagyunk, és a fejvadász expasim kapta az egyik kémünktől.
- Egyébként semmi különös, a bátyám, meg valami cicababa, akit még életemben nem láttam. – vonok vállat, tippelgethetnénk, hogy barátnő-e, vagy szerető, esetleg fogvatartó, vagy más, de igazából én sem tudom.
- Hát, ha valami ruhát kapok kölcsönbe... az enyém még mindig nem száradt meg, – éljenek a női ruhák az ő kényes anyagukkal... – így, köntösben meg kissé hideg lenne. Meg csak kicsit néznének hülyének. – pillantok végig az aktuális öltözékemen.
avatar
Új vagyok
Tell me your secrets

27
● ● Posztok száma :
Hey, Russell, where are you?!
● ● Keresem :
Evan Rachel Wood
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Sétáló utca ••

Tell me your secrets


Sétáló utca
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros-