Diamant noir - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 10:06 pm ✥

✥ Yesterday at 9:08 pm ✥

✥ Yesterday at 7:01 pm ✥

✥ Yesterday at 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Diamant noir •• Hétf. Okt. 30, 2017 7:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Vas. Márc. 11, 2018 7:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sophie & Henry & Sin
Eloszor kedvem lenne elasni magam, hogy effele modon jarattam le magam Sophie elott.
Igaz, gondolom, mar korabban is sejtette, hogy amennyi kulonfele titkom volt, valami biztos nincs rendben velem, biztosan tudataban volt annak is, hogy valamit rejtegetek, de nem akartam, hogy ezt az oldalam valaha is megismerje. Talan ostoba dolog volt nem mondani neki korabban, hogy vannak olyan dolgok, amik istentelenul triggerelnek, es az egyikuk epp itt allt elottem, teljes lenyeben, majdnem ugyanugy, mint ahogy evekkel korabban eltunt az eletembol, es igazabol nem is annyira triggerelt maga a jelenlete, mint a sertett egom. Mert hat.... az isten szerelmere, egy idoben baratok voltunk, es annyit se erdemeltem meg, hogy kozolje, lelep a fenebe? Arrol nem is beszelve, hogy az eskuvojere sem hivott meg; bar ez inkabb mar csak azert volt, mert szerintem tudta, hogy az eletcelom lett volna raboritani az eskuvoi tortat arra az ostoba picsara, akit felesegul vett.
Lapozzunk.
- Ha legalabb szoltal volna arrol, hogy elmesz, talan meg orulnek is annak, hogy eletben vagy, de igy... - Erdektelenul forgatom meg a szemeimet, aztan elnezek egy teljesen mas iranyba, valamerre a barpult fele; a sertett egom nem hagy tullepni ezen az egeszen, pedig tudom, hogy inkabb orulnom kene annak, hogy a hazassag meg a katonasag nem keszitette ki, de azt hiszem, erzekeny pontomra talalt azzal, hogy az erdeklodeset annyi no kozul, akik itt voltak, pont Sophie keltette fel. Igen, elismerem, feltekeny voltam, de ki ne lett volna a helyemen? Hiszen ki voltam en Henryhez, a katonahoz kepest? Csak egy senki, felalallasu informatikus es lemezbolt-tulajdonos.
- Bocsi. - Ezt az egy szot Sophie-hoz intezem; apro, zavart mosolyt villantok ra, de nem tudom, mi mast tehetnek meg; elvegre is ez nem a legmegfelelobb pillanat arra, hogy elkezdjuk analizalni az egesz gondolkodasmodom, meg foleg hogy miert tartottam meg jo otletnek olyan harom perce, hogy megprobaljam eltorni Henry allkapcsat; meg igazabol nem is tudtam, mi mast mondhatnek meg. Teljesen igaza van abban, hogy tudta volna kezelni a helyzetet, csak en voltam ostoba es hagytam, hogy elszaladjon velem a lo. Egyaltalan mit latott O bennem valaha is?
Mielott meg leleken veresre ostoroznam magam, inkabb ugy dontok, megvalaszolom a kerdeset; lgalabb addig is elterelem valamennyire a gondolataim, meg hatha elfelejtjuk egy idore ezt az egesz ostobasagot, amit tettem. Pedig Henry szavai majdnem arra kesztetnek, hogy behuzzak neki meg egyet; megis mit kepzel magarol, hogy ot ev utan ilyen modon beszel hozzam? De aztan cak veszek egy mely levegot es lassan ellazitom okolbe szoritott ujjaimat; elvegre mar igy is eleg figyelmet vontunk magunkra.
- Aha. - Hanyagul vonom meg a vallam, ujjab szemforgatast tarsitva ehhez, de vegul megis csak kezet fogok vele, mert... Nem vagyunk mar kozepiskolasok, ahol meno volt haragot tartani. Igaz, valahol sziven utott, amit mondott, de azt hiszem, ennek mar csak ez a rendje, hogy elszenvedjem, amit mond majd, mert hat... Na. Mi ertelme lenne visszavagni neki?
- Par evig, igen. - Sophie kerdesere ovatosan vonok vallat; ovatosan razom meg a fejem, hogy a folosleges flashback-eknek esze agaban se legyen visszaterni. Nem tudom, mit mondhatnek meg; inkabb hagyom, hogy Henry kianalizalja az egesz egyutt lakasunkat, ha akarja - meg igazabol kezdtem is magamnak foloslegesnek erezni ebben a beszelgetesben. Jol jott volna egy ital is; csupan az volt a baj, hogy nem mertem megint elmenni. Ki tudja, mit mondana meg Sophie-nak, amig en nem vagyok itt?
Azt hiszem, kezdek paranoias lenni.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Márc. 13, 2018 2:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Szigorúan bizalmas. Közel járok az igazsághoz, ha azt feltételezem, nem gomboltál még ki kellően sok férfi inget? - kedvem támad játékosan megközelíteni a témát, ha már így incselkedik ő maga is. De aztán lehet, hogy én értem félre a helyzetet és valahol erre garázdálkodik a kandúrja. Biztos nagyot szakít vagy épp letol valami bogyót a mellékhelyiségben, nem tudom mi dívik erre. Igazából már az egész hely hangulatától szédülök, vagy csak a piától. Vagy csak a szemem káprázik, amikor Sint megpillantom. Tényleg megtörtént, hogy orrba gyűr? Megérné kakaskodni csak azért, hogy ki az erősebb? Valószínűleg úgy dobnának ki minket a biztonságiak, mint macskát szarni.
Oh, szóval pusztuljak meg a végtelen tenger fenekén amiért most itt vagyok. Azt nem gondoltam, hogy majd ismerősökbe botlok itt egy kaszinó kellős közepén, ahol mindenki más megfordul, csak a régi baráti köröm nem. Mert hiába teltek el évek, hiába nem voltam idehaza nagyon sokáig, nagyjából sejtettem, hogy ő sosem vetemedtek volna erre. Képzelem, a fél társaság lebabázott már meg megnősült, a másik fele meg valami kevésbé puccos kuplerájban poshad. Sint ráadásul egy ilyen helyre valahogy nem tudtam volna elképzelni, őt nem így ismertem. Valamikor jóban voltunk, most pedig pokolian neheztel rám. Értem, okkal, leléptem szó nélkül, nem jelentkeztem soha többé, pedig elváltam közben, az egyetlen ellentétünk forrása pedig ezzel ki is került a képből. De nem értette mi motivált engem akkor, a légió hirtelen ötlet volt, egy reklámban emlegették őket, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem. Életem legjobb döntésének tartom mind a mai napig mert amennyit elvesz tőlem, annyit ad is. Megbecsülni, amim van, türelmesnek lenni, kiismerni a határaimat és mindenekelőtt önfegyelmet gyakorolni. A régi Henry gondolkozás nélkül ütött volna vissza, megjegyzem hatásosan mindannak a harctéri tudásnak a birtokában, amit elsajátítottam az öt év alatt. Akár be is perelhetném őt, amiért mint állami biztonsági szervezet egy tagjával szemben agresszíven lépett fel, de én nem neheztelek rá. Bármennyire is úgy érzem, nem érdemeltem meg azt az öklöst, értem a miértjét.
- Értem, hogy dühös vagy, de ne itt akard ezt elintézni. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne összetűzésbe keveredni a biztonságiakkal, gondolom ti szórakozni jöttetek. - egyikükről a másikra pillantok. Ha Sin ennyire nem partner a beszélgetésben, mert láthatólag csak egyoldalú a válaszolgatásban. Zavar? Egy kissé igen, mert úgy érzem ezzel levegőnek néz. Pedig egyszer őt is meg akartam látogatni, hogy elhívjam inni valahová ahol meg tudjuk beszélni a dolgokat. Mondjuk már nem is olyan jó ötlet ez az ivás, mert mint látszik nem bírom annyira az alkoholt.
Egy picit megmosolyogtat Sophie felháborodása. Vajon tényleg csak háborog? Biztosan levegőnek érzi magát, miközben mi megvitatjuk kollektíve őt. Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, így bocsánatkérő pillantást küldök felé.
- Sajnálom, nem ellenetek szólt. - vagyis kettejük ellen. Még mielőtt úgy tűnnek, tényleg fel akarom őt szedni Sin mellől. Nem vagyok az a fajta fickó, akinek a más nőjére fáj a foga. Egyszerűen csak jó társaságnak ígérkezett és a jelenlévő női társaság egy igazán üde színfoltjának véltem őt felfedezni. Bájos a mosolya.
Sin figyelmen kívül hagyása egyre jobban zavar. Van amit neki szántam, mégsem reflektál semmit. Ennyire haragudna rám? Nem túl jó szájízzel mesélnék így ebben a helyzetben, pedig most eszembe jutott egy évekkel ezelőtti sztori. Mégis látom rajta, hogy be van feszülve, talán nem kellene annyira feszegetni azokat a határokat.
- Egyetemista voltam még, mikor megláttam valahol a hirdetését. Ő csak egy a környezetére igényes lakót szeretett volna, én pedig olcsón egy helyet, ahol aludhatok és esetleg télen fűtenek is. Voltaképpen egész jól kijöttünk, amíg egy nő közénk nem állt. - úgy mondhatni két lábbal. Sin nem kedvelte, megvolt róla a véleménye, én pedig szerelmes lettem. Nincs mit szépíteni, láthattam volna reálisabban a dolgokat, akkor talán nem veszem el, nem kell elválnom és most nem így találkoznánk. Egy pillanatig tanácstalanul ácsorgok ott a poharat markolászva, amíg nem fogalmazódik meg bennem valami: mi van, ha én amúgy baromira nem kellek ide?
- Nos én nem szeretnélek titeket feltartani a pénzszerzésben és a szórakozásban. Szóval...
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Vas. Márc. 18, 2018 11:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Sin & Henry


- Óó.. - elnevetem magam a kreatív riposzton. - Mondjuk, hogyha eskü alatt vallanék, azt mondanám tényleg nem. - Mosoly költözik az arcomra. Végre egy értelmes beszélgetés! Ami nem arról szól meghívjon valamire, ami az este végén az ágya lenne. Nem kell lázasan azon törnöm a fejem hogyan rázhatnám le, vagy mikor érkezik vissza a partnerem. Egyszerűen csak kellemesen beszélgetünk. - De a teljes igazság valami olyasmi lenne, hogy sosem figyeltem ennyire a férfi ing részleteire - magyarázom még mindig jókedvűen, azzal a mosollyal az arcomon, amit Henry csalt oda. Pár pillanatig elgondolkodom azon ki is lehet ez a férfi a hétköznapokban. A hangos, dübörgő zene és villódzó fények világán kívül. Süt róla, hogy nem illik ide, a giccs és a hazugságok közé, ahol az italtól bódult elmék őrült ötletei és vágyai lengik be a helyiséget. A fülsértő kacajok és negédes mosolyok valahogy mind távol állnak tőle. Ő ebben az egész kavalkádban olyan... Valódi.
Ezer és egy dologra számítottam a mai estén, de arra, hogy Sin bemos valakinek, aki történetesen az a volt lakótársa, aki elmondása szerint a legjobb barátja volt, na arra egyáltalán nem. Tulajdonképpen egészen kicsi volt az esélye, hogy erre egyáltalán számítanom kellett volna. De az alig pár másodperccel korábban még teljesen idegennek érzett férfi most valahogyan sokkal közelebbi ismerősnek tetszik, mint azt a helyzet megindokolná. Hiszem még mindig csak azt a néhány röpke információt tudom róla, amit az egymásnak odavakkantott szavakból leszűrök. Na meg tudom a nevét.
A kezdeti ijedelmet rögtön felváltja valamiféle zsigeri kíváncsiság, amivel a két férfit kezdem vizslatni. Rá kell jönnöm, hogy sok olyan dolog van még, amit nem tudok Sinről - és ha rajta múlik talán soha nem is tudom meg. Egészen ma estig például azt sem gondoltam volna, hogy képes ilyen simán behúzni valakinek. Akárkit is kérdeznék meg a közönségünkből - akik közül néhányan még mindig nyíltan, mások kevésbé nyíltan, de minket bámulnak -, valószínűleg senki nem hinné el, hogy Sin és Henry valaha legjobb barátok voltak. Még én sem.
Nehéz belegondolni milyen lehet több évnyi kihagyás után újra látni a legjobb barátodat. Épp ezért is érzem magam hirtelen olyan feleslegesnek. Egyrészt szeretném őket itt hagyni, hogy elbeszélgethessenek. Ha nem is tudnák pótolni az öt évet, amit kihagytak egymás életéből, de legalább beszélgetnének. Azonban a kettejük között szinte tapintható feszültség egyszerre késztet arra is, hogy maradjak csak nyugodtan a fenekemen és ne hagyjam őket magukra. Mert a végén még újabb pofonok csattanának, az pedig egyikük arcának sem tenne kifejezetten jót.
- Oké. - Motyogok valami válaszfélét Sinnek, amikor bocsánatot kér. Ez persze nem azt jelenti, hogy olyan könnyen el fogom engedni a témát. Sőt, Sin egészen biztos lehet abban, hogy már akkor fel fogom hozni, amint kilépünk innen.  
- Semmi gond. - Felelek halvány mosollyal az arcomon Henrynek. Ha tehetném, szeretném eltörölni az elmúlt tíz percet és megváltoztatni valami sokkal nyugalmasabbra. Mondjuk valami olyanra, ahol ők ketten nem egymásnak esnek, hanem szimplán elintézik egy csontropogtató kézfogással és néhány szemrehányó szóval. De mivel nem vagyok sem jóságos tündérkeresztanya, sem pedig boszorkány, ezt már nem fogom tudni elsimítani. Viszont attól még próbálkozhatok, nem igaz?
- Akkor Te is tudod, hogy akkor irtó hangosan horkol, ha nagyon fáradtan kerül ágyba? - bukik ki belőlem a kérdés, amiről rögtön úgy érzem, talán nem kellett volna. Óvatos pillantást vetek Sinre, próbálva felmérni vajon mennyire érzi magát nyitottnak a beszélgetésre. De ha már itt áll előttem ez a férfi, akit Sin évek óta ismer, miért ne ragadnám meg az alkalmat, hogy megismerjem őt is? És általa a barátomat is még jobban? Az én első benyomásom Henryről kifejezetten pozitív, és ha Ő meg Sin legjobb barátok voltak, akkor nem lehet egy kellemetlen alak.
- Ne! - A tiltakozásom túl gyors, de tény, hogy pánikba estem. Nem szalasztom el az alkalmat ilyen könnyedén, Henry pedig nem szökhet meg a társaságunkból. Különben is, ha őket talán nem is, de engem bántana, ha ezekkel a morcos tekintetekkel válnának el egymástól. Megköszörülöm a torkom, igyekszem megmenti a helyzetet. - Egyáltalán nem tartasz fel. Csatlakozhatnál hozzánk... És mesélhetnétek még pár szép emléket...? - A mondandóm végére jócskán elbizonytalanodom, hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam nekik mit csináljanak? Mindenesetre vetek egy jelentőségteljes pillantást a barátomra, remélve, hogy oldódik egy kicsit és hajlandó lesz beszélgetni.


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Hétf. Márc. 19, 2018 3:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sophie & Henry & Sin
Azt hiszem, le sem tagadhatnam, hogy feszelyez ez a beszelgetes; pont, amikor mar beletorodtem volna abba, hogy az egykori legjobb baratom le sem szar, neki muszaj volt visszaszambaznia az eletembe, es a teny, hogy Sophie is erdeklodest tanusit iranta, semmiben sem segit. Lassan en kezdtem foloslegesnek erezni magam a sajat randevumon, de ezert is inkabb csak sajat magamat hibaztathattam; hiszen ha kordaban tudtam volna tartani a sertett egom, most nem tartanank itt. Eh.
Es nagyon nem is tudom, mit mondhatnek, igy csak hagyom, hogy ok ketten ezt megbeszeljek, ha annyira akarjak; probalom nem tulanalizalni azt sem, hogy milyen kozosen megtalaltak a kozos hangot mar igy, elso alkalomra is, amig nekunk be kellett ragadnunk egy liftbe es vegigzongorazni egy rendkivul awkward beszelgetest, ami utan meg lepcsot is kellett masznunk. Es most itt voltunk, a leheto legvekonyabb parkapcsolati jegen setalva, es valamiert olyan erzesem volt, hogy az mindjart be fog alattam szakadni es a jedhideg, maganyos viz a nyakamba szakad majd, aztan elsodor az ar, a leheto legmesszebb innen.
Bar azt hiszem, Sophie kedveert talan kepes vagyok vegigjarni ezt a tiszteletkort, amit kell, aztan... Majd lesz valahogy, nem? Vagy legalabbis lenne, egesz addig a pillanatig, amig a jelenbe vissza nem rant a kerdese; a szemoldokom a masodperc toredeke alatt szokik a magasba, ahogy tekintetem Sophie-rol Henryre, majd vissza vezetem, elgondolkodva azon, hgoy ez vajon feltetlenul szukseges volt-e. Tenyleg nem jutott mas eszebe, csak ez? Es azt hiszem, minden korabbi jo szandekom itt szallt el, pont most, ahogy tiltakozon fonom ossze a kezeimet a mellkasom elott, felrenezve a tomegre a barpult kornyeken.
- Azt hiszem, celszerubb lenne talalnunk egy asztalt, ha mar beszelgetni akarunk. - A kozony teljes dozisaval forgatom meg a szemeimet, hiszen azt hiszem, itt es most ugrott epp a szerencsejatek-estenk; elvegre is harom ember a pokerhaz mar tul sok, akkor meg mi masert maradnank meg itt? Es ha a villogo neonok fenye nem csal, talana kozelb en vanis egy  szabad asztal, vagy legalabbis egy olyan, amit orizetlenul hagytak az elozo tulajdonosai. Talan ha eleg gyorsak lennenk, sikerulhetne megszerezni... Aztan elslisszolhatnek egy uveg whiskyert, mert van egy olyan erzesem, hogy szuksegem lesz meg ma az alkoholra. Hatalmas mennyisegben. Remelem, legalabb a telefonom kitart addig, hogy hivjak egy Ubert...
Pedig kedvem lenne azt mondani, hogy menjen a faszomba, aztan sajat magamnak is tavozni, es bezarkozni a lakasom biztonsagot es konfliktushianyt ajanlo, bekes, negy fala koze, de aztan csak rezignaltan sohajtok; hiszen gondolom, mar igy is elegge elbasztam Sophie estejet es nem akarom, hogy az esemenyek innentol kezdve csak lefele haladjanak a lejton, csupan azert, mert a dolgok nem ugy alakultak, ahogy azt elterveztem.
- Sophie-nak igaza van... Egesz jo otletnek tunik, hogy csatlakozz hozzank. - Meg egy apro, felszeg mosolyra is telik tolem, es csak remenykedek, hogy nem fogja ezt az egeszet tamado szandeknak velni; igazabol most, hogy tudom, itt van, elobb vagy utobb ugyis felkeresnem, hogy magyarazza mar el az inditekait, meg igazabol mindent, amit az elmult ot evben csinalt, es talan jobb otlet ezen minel hamarabb tul esni, meg igazabol mi vesztenivalom van mar? Egyebkent sem telik tolem tobb tilakozasra, foleg annak fenyeben, mennyire ketsegbeesettnek tunt a baratnom tiltakozasa, es hat... Hazudnek, ha azt mondanam, hogy ez nem utott sziven. Mocskosul fajt; meg ha igazabol nem is volt mogotte semmi hatso szandek, azert valamiert fajt, hogy ilyen egyszeru volt feladnia a kettesben toltott estenket, csak hogy megismerje az ot evvel ezelotti lakotarsam. Hah.
- Szoval ize, akkor keresunk egy asztalt? Mert gondolom, pokerezni ma mar ugyse fogunk... - Hanyagul vonom meg a vallam, probalva elhitetni magammal is, hogy tenyleg komolyan gondolom ezt az egeszet, es igazabol par pillanatig sikerul is, aztan elgondolkodok azon, hogy egyaaltalan lehetne meg ennel rosszabb?
...valoszinuleg nem.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Márc. 27, 2018 3:47 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem tudnám letagadni, hogy tetszik a válasza, a félreérthetően kacér megjegyzése és a bája, miközben válaszol az okfejtegetésemre. Valóban nem nagy dolog ezt észrevenni és még csak erősnek sem nevezném a vicces és színes papirkába erőltetett mondandómat. Mégis annyira könnyeden mosolyodik el, hogy elhiszem neki, tényleg bejön neki. Így szívesen ütném el az időmet én is ezen a helyen vagy felőlem bármelyiken is, mert szerintem nem a hol számít, hanem a kivel. Egy jó társaság aranyat és feledtet minden kellemetlenséget. Kivéve, ha az ember fia kelletlenül is rájön, olyan terepre merészkedik, ami számára tilos. Egy pofon kíséretében érkezik a felismerés: el a mancsokkal!
Örömmel nyújtottam volna rég látott barátomnak a kezem, bókoltam volna, hogy milyen remek csajt szedett össze - velem ellentétben, már ami a múltat illeti - és hívtam volna meg még egy valamire, csak hogy feltarthassam, elvonva sajnálattal az asztaltársaságától. De nem így történt, engem pedig majdnem sikerült kiborítania, hogy visszaüssek. Azok a francos reflexek! De a katonaság keménységre, fegyelemre nevelt, hogy az erőt, tudást, tapasztalatot nem használhatom fel és fordíthatom civilek ellen. Mert itt most én magam is abban voltam és legyen bármennyire is abszurd a helyzet, egyszerűen nem tehetem meg. Esetleg önvédelemből lefegyverezhetném, de hé, ő egy jó cimborám, aki bizonyára okkal mosott be. Mert elismerem, hogy okkal tette, elismerem, hogy jogos, még a pár perccel korábbi túlzott szimpatizálásért is... Ők együtt vannak, én pedig bárhogy szépítjük is majdnem kikezdtem a párjával. Vagyis csak örültem volna a társaságnak és most is örülnék, ha nem érezném ennyire tapinthatónak a feszültséget. Főképp Sinét.
De csak hogy tiszta lappal játsszunk, ugorjunk neki még egyszer. Én bocsánatot kérek, elköszönök és rendeztük a dolgot. Szerintem szükséges lépés, ők pedig folytathatják ott, ahol abbahagyták, mielőtt én befúrtam volna magam kettejük közé. Tényleg nem volt szándékom semmi jót elrontani és tudom, hogy rég nem látott cimborámnál így is eléggé elvágtam magam a történtek miatt. Talán máskor tisztázhatnánk, talán... meglepetten nézek a nőre a válaszát hallva. Öhm... kérdés a következő, ha adott egy helyzet, amiből igazából bármilyen válasszal kínos kihátrálni, mi a teendő? Hallgatni, vagy... hagyni, a másik majd megoldja. Ez esetben Sin szól közbe. Végre, köszönöm! Hát hogy a viharba ne tudnám, milyen idegesítő, amikor éjszakai meló után arra próbálok meg elaludni, hogy ő egy fúrót megszégyenítően horkol a szomszéd szobában? Sin hálás pillantást kap tőlem, hogy nekem nem kell lereagálnom a kérdést, inkább reflektálok az övére. Ha már ennyire marasztalna, ami talán egy picit még kellemetlenebbé teszi a helyzetet. Most kell egy mély levegőt venni és az amerikai lazaságot előkotorni valahonnét nagyon mélyről. Vagyis nem is tudom, megtalálom én azt még mostanság?
- Talán asztalnál a hangzavar sem ennyire intenzív. - érzem a kettős élét a mondatnak, mégsem szánom semennyire sem célzásnak. És ezzel igazából teljesen elvágom magamtól az egérút lehetőségét. A tiltakozás, Sin aktivizálódása némiképp meggyőz. De még mindig úgy érzem, kelleni fog a pohár ital és talán még egy is.
- Nos, rendben. Legyen, ez esetben akkor... - körbepillantok, bár drága barátom valamennyivel előnyt élvez magasságban velem és könnyebben átlát a tömegen. Noha nem okozna nagy gondot, az emberek átlagban alacsonyabbak - szokták is mondani, nem vagyok egy francia termet, Sinnel együtt kenterben verhetjük amerikai majmok módjára a tősgyökeres lakosokat -, nyugodtan rá bízhatnám a választást. De minek, amikor a radar bejelez, szabad asztal keletnek.
- Ott hátrébb esetleg? A vendégeim vagytok egy kör italra. Valami rövid? Whisky?- jobb ötlet híján mondom ezt, miközben a saját italom jellegzetes szaga csapja meg az orrom, ahogy egészen magam elé emelem. Ha már így marasztaltak, illő viszonoznom valahogy. Nem tétlenkedek tovább egy helyben, míg ők befoglalják az asztalt, én elindulok kérni egy üveggel az italból és hozzá két poharat. Adok időt nekik, én nagyon szívesen támasztom a sort, ha szükségük volna pár percre. Igazából nem tudom én magam sem mi lehet az este kimenetele, még csak azt sem, bizakodhatok, avagy sem. Különös érzés jár át, mint mikor kapok valami igazán számomra tetszetőst, ami nem várt problémákkal jelentkezik. De bízom benne, a problémákon könnyedén átlendülhetünk és Sinből az alkohol nem a rossz oldalát hozza ki, mint ami az imént már jeleskedett tiszteletét tenni. A sorom nem tart addig, amíg gondolom, az italt hamar kikérem és a tálcával átegyensúlyozok a tömegen az asztalig. Középre csúsztatom, én pedig megpróbálok úgy helyezkedni, hogy igazából jó rálátásom legyen mindegyikükre.
- Sorban állás közben eszembe jutott, hogy régebben mi nem mozdultunk ki ilyen helyekre, miért pont egy kaszinó? - Sinnek szánom a célzást, de a kérdés mindkettejüknek szól.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Vas. Ápr. 01, 2018 11:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sophie & Henry & Sin
Egyikuk valaszat sem varom meg, egybol asztal utan kezdek el nezelodni; kellemetlen lenne igy elvalni, foleg ugy, hogy tudom, minden bizonnyal meg nem lennek kepes higgadtan kezelni a helyzetet - meg el bennem az emleke annak, hogy mar korabban is mindig Henrynek volt sikere a noknel, amig nekem csak a melegbarok darkroomjai jutottak, es most is kellemetlenul szurt az a rossz erzes valahol a bordaim kornyeken, ami akkor allando kiserom volt - foleg, hogy Sophie rengeteg figyelmet szentelt neki. Ugy beszelt vele, mintha evek ota ismernek egymast; es tul jol ismertem magam ahhoz, hogy tudjam, erre aludnom kell parat, mielott kepes lennek kulonosebb emocionalis raadas nelkul beszelni arrol, hogy egyaltalan mi a fene volt ez az egesz.
- A whisky tokeletes lesz. - Ovatosan vonok vallat, elgondolkodva azon, hany oranak is kell eltelnie ahhoz, hogy kulonosebb kovetkezmenyek nelkul ulhessek ujra a volan moge. - Ott leszunk a hatso bokszban, ha keresnel minket.
Es miutan Henry elindul a pult fele, sarkon fordulva indulok en is a korabban kinezett boksz iranyaban, abban a remenyben, hogy Sophie is jon majd; valamiert nem ereztem helyenvalonak mondani neki, hogy jojjon, elvegre is ma mar eleg olyan dolgot mondtam, ami triggerelhette (foleg, hogy magamat is triggereltem veluk), es hat minden deitasok legyenek a tanuim, hogy nem akartam osszeveszni Sophieval, foleg nem valaki olyan miatt, akit mar ot eve nem lattam.
A kiszemelt bokszot az utolso pillanatban foglalom el, mielott egy csapat vihogo tinedzser leulhetne oda; valtok veluk par gyilkos pillantast a telefonom kijelzoje folott; hirtelen szornyu kenyszert erzek arra, hogy valamelyik social media platformon keressek menekulesi utvonalat, akarmit, ami kituno indok lehetne arra, hogy minel korabban hazamehessek es elashassam magam a king sized franciaagyam takaroja alatt.
De az internet, mint mindig, most is ilyenkor hagy cserben; csak odaig jutok, hogy megnyissak par instagram live-ot, mielott Henry ideerne az italjainkkal es akkor mar tul keso van arra, hogy rohanjak, amerre csak latok; igy csak egy rezignalt sohaj kisereteben csusztatom vissza a telefont a nadragom zsebebe, bucsut intve neki az este tovabbi reszere.
- Igazabol csak teged nem vittelek soha kaszinoba, en eleg gyakran jartam oket. - Szorakozottan mosolyodok el, felidezve magamban azokat az idoket meg, amikor Athena olebekent jartam minden draga lokalt, ami hasznot hozhatott az uzletnek; de ez mar tul regen volt, elvegre is a no az utobbi idoben nem jelentkezett, es abban sem voltam mar biztos, egyaltalan benne volt-e meg a bizniszben; bar nem volt mire panaszkodnom, igy legalabb lehetett egy viszonylag normalis eletem, azt hiszem. - De egyebkent csak a szerencsejatek-est eleg jo alkalom volt ahhoz, hogy vegre kiszedjuk ezeket a remesen giccses ingeket a szekrenyembol, es... hat nagyjabol ennyi.
Es ahogy ezt kimondom, mar rajovok, hogy ez fejben sokkal jobban hangzott; hirtelen megbanom, hogy egyaltalan megszolaltam es inkabb hagyom, hogy ez a beszelgetes csak kettejuk kozott menjen le, amig en csak nezem a lokalban osszegyult tomeget; foloslegesnek erezni magam a sajat randevumon... Hah, ilyen se volt meg.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Ápr. 03, 2018 12:56 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Sin & Henry


Bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy ma este ilyen helyzetbe fogok keveredni. Hogy mekkora esélye volt ennek a találkozásnak? Ki tudja? És hogy mekkora esélye volt, hogy én is jelen leszek? Megint csak fogalmam sincs. Viszont mivel szinte az egész gyerekkorom arról szólt, hogy a bátyáim és a szüleim közötti konfliktusok mellett nőttem fel, felnőtt életemet mindig is igyekeztem különösebb konfliktus nélkül leélni. Nem mintha tizenkilenc (és fél!) évesen olyan sokat beszélhetnék arról a bizonyos felnőtt korról. Ellenben a konfliktusokat, na azokat tényleg gyűlölöm - bár valamilyen szinten biztosan álszent dolog ezt állítani, amikor nekem is van egy jókora konfliktusom... A hittel, amit a szüleim egészen kicsi korom óta próbáltak rám erőltetni.
Valószínűleg ezért is igyekszem annyira valami természetfeletti képességet igénybe véve nagyon gyorsan kibékíteni a két férfit, akiknek a társaságában ragadtam. Ugyan a kedélyek már lenyugodni látszanak, de annak tudatában, hogy ők egyszer barátok voltak, valami nem hagy nyugodni. Amitől persze még simán lehet, hogy teljesen el vagyok tévedve és olyasmibe próbálok beleszólni, ami attól a pillanattól kezdve javíthatatlan volt, hogy ők ketten felismerték egymást, itt ebben a színektől és hangoktól zavaros összevisszaságban.
- Oké, akkor... - kitör belőlem egy sóhajt, amit szerencsére csak az vehet észre, aki éppen engem néz, mert egyébként elnyomja a hangszórókból dübörgő zene, ami szinte mindig olyan nekem, mintha a mellkasomban dobolna. - Egy asztal... - Zavartan küldök egy mosolyt Henry felé, aztán az alsó ajkamat harapdálva indulok meg Sin után. Nyűgös leszek a gondolattól, hogy én vagyok közöttük az ütközéscsillapító. Ha bárki más át tudná venni tőlem ezt a feladatot a helyiségben, szíves örömest át is adnám, azonnali hatállyal. Szeretném megkérdezni Sint, hogy pontosan mi is a baj azzal, ha jót akarok neki. Hiszen ha Henry és Ő elég jó barátok voltak évekkel ezelőtt, nincs az a konfliktus, amit ne lehetne felnőttként megbeszélni. Igen, azt hiszem a beszéden a lényeg, ami a partneremnek nem igazán fekszik ma este.
- Igen, az szuper lesz. - Hátha az alkohol old valamennyit a pasik hangulatán, és az én idegeim is meg tudnak majd nyugodni, amikor nincs annyira tele körülöttem a levegő tesztoszteronnal. Azt persze nem teszem hozzá, hogy más, viszonylag erősnek nevezhető alkoholos röviditalokkal ellentétben a whisky mindig is abba a kategóriába tartozott, ami pillanatok alatt a fejembe szállt. A jelenlegi helyzetben viszont talán éppen erre van szükségem ahhoz, hogy ne én akarjak a következő lenni, aki hármunk közül pofonokat osztogat.
Ez az agresszív oldalam nagy valószínűséggel csak azért tör elő belőlem, mert az idő alatt, amíg Henry a pultnál az italainkat intézi, Sin nem hogy nem próbálja meg megmagyarázni mi volt az a jobbhorog, egyáltalán miért ez a sok indulat és... Egyszerűen csak nem szólal meg, hanem lefoglalja magát a telefonjával. Ha bátrabb lennék és az idő közben érkező whiskyt már korábban elfogyasztottam volna, most valószínűleg nemes egyszerűséggel kiverném a kezéből a telefont. Így azonban csak elutasítóan fonom össze a mellkasom előtt a karjaimat, s keresztbe tett lábamat lóbálva a tömeget figyelem, olykor elcsípve egy nevető arcot, vagy egy ideges kezet, ahogyan végigszánt a tulajdonosa haján, amikor éppen azon gondolkozik, emelje-e a tétet. Éppen csak nem kezdem el a hangszórókból áradó Madonna dalt dúdolni, de arra való tekintettel, hogy Henry újra csatlakozott hozzánk, inkább mellőzöm ezt a pótcselekvést.
Kérdésére odafigyelek ugyan, de mivel a kérdés főleg Sinnek szólt, ezért ideiglenes háziasszonynak választva meg magamat azzal foglalom el magam, hogy egyikünk pohara se legyen üres. S míg barátom válaszát hallgatom, bele is kortyolok a sajátomba, igyekezvén nem túlságosan grimaszolni a torkomat égető erős italtól. Bezzeg a tequilával nincs ennyi bajom. - Milyen kedves... - felnevetek, aztán cinkos pillantást váltok Henryvel, mielőtt jókedvű mosollyal az arcomon Sinre nem néznék. - Én a helyedben ezen biztosan megsértődnék. Kihagyni a jóból... - finoman megrázom a fejemet. Aztán mosolyogva pillantok a poharam aljára, a karamellbarna italt figyelve.
- Igen, a mai estének nagyjából ennyi a titka - jegyzem meg mosolyogva. Ami  ugyanolyan hirtelen olvad le onnan, mint ahogyan odakerült, köszönhetően annak, hogy belegondolok: hiába töröm kezem-lábam egy normális beszélgetésért, ha van olyan fél, amelyik nem akar benne részt venni. Nos, too bad, márpedig én akkor is igyekezni fogok.
- Szóval.. Azt említetted, hogy a munkád miatt nem jártál Párizsban már régóta. - Azt is tudom, hogy katona, figyelek ám! - Most mi hozott vissza? Már ha kérdezhetek ilyet...


Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Szomb. Ápr. 07, 2018 10:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Most kissé úgy érzem, a pohár whisky is jobb társaság lenne, mint ez a fagyos légkör, amit az elmúlt pár percben volt szerencsém megtapasztalni. Soha nem vagyok ellenére a régi ismerősök viszont látásának, hisz semmi olyat nem tettem a múltban, ami miatt szégyenkeznem kellene bárki előtt is. Nem váltunk el a legjobb viszonyban, amikor csak úgy bejelentettem, hogy elköltözök és megnősülök, de úgy érzem, hogy semmi olyat nem tettem és most sem teszek, ami miatt ezt kapjam. Vegyes érzéseim vannak, egyfelől szívesen megbeszélném Sinnel a dolgokat, mindazt ami félresikerült, másfelől pedig ezt pont nem a barátnője előtt kellene, hanem négyszemközt. Most mást kellene csinálni, kellemesen eltársalogni talán?
A sor általában akkor torlódik fel, amikor pont én szeretnék valamit. Ez Murphy. De nézzük a jó oldalát a dolognak, addig is van időm elkortyolgatni azt a pohár aranyszínű nedűt. Tudom, hogy fejbe fog vágni, tudom, hogy a többi pohár is fejbe fog vágni, amit majd az üvegből fogok kitölteni. Akárhogy nézem, az legalább három vagy négy pohár lesz. De talán van lehetőségem elhúzni az időt és akkor nem egyszerre adom be a dózist. Kegyetlenül elszoktam az italozástól, odaát a seregben fegyelem volt, ha hétvégén akadt is, hogy a közeli kisvárosba kinéztünk valami szórakozóhelyre, maradtam a sörnél. De rövidet abban a hőségben inni felért volna az öngyilkossággal. Még ha az éjszaka folyamán jótékonyan lehűlt az idő.
A jó öreg Jacknél maradok, nem tudom mi a mai hóbort és milyen italok kerültek a piacra, apám amíg én élek, ez biztosan lesz. Elegánsan eloldalgok a tömegben az asztal felé. Nem kell ahhoz közelebb mennem, hogy lássam a nyilvánvalót, nem igazán használták ki az időt, amíg távol voltam. Sin a telefont nyomkodja, Sophie pedig... nos őt sajnálom egy kicsit. Valahogy még mindig olyan érzésem van, hogy ez az egész miattam áll így, nekem pedig nem lenne szabad sokáig rontani a levegőt. Pedig én örülök Sinnek, de őszintén!
Az asztalhoz érve úgy érzem, nekem kell megnyitnom a beszélgetést. Pedig jobban örültem volna, ha valamibe belecsöppenek. De azzal is jobban jártam volna, ha kínosan elhallgatnak mert valami olyanról van szó, ami nem tartozik rám. Bármi. Sophie átveszi az italok kitöltését, mikor lepakolok az asztalra. A megjegyzésére szórakozott mosoly ül ki az arcomra.
- Igazából most sem az én világom, akkor sem volt. Egy ilyen helyen nyerészkedni... az ember nem áll meg akkor, ha beindul a szekér és szegényebben megy haza, mint jött. - vonok vállat, inkább csak kihúzom a széket és leülök. A pohár után nyúlok, emelem feléjük.
- Az orrba gyűrést leszámítva én örülök a találkozásnak. Figyelmes barátnőd van Sin, becsüld meg. Aki felveszi ezeket a giccses ingeket... - eldöntöttem, ha mást nem, igyekszem humorosra venni a figurát. Talán átjön, talán nem. Az este eddigi részét figyelembe véve inkább nem fog átjönni. Azért igyekszem.  A poharat az övékhez koccintom, majd belekortyolok az italba. Erős, kicsit jobban meg is húzom a kelleténél, így némi grimasz ül ki az arcomra a torkot karcoló kellemetlen mellékhatást megérezve. Csak mértékkel, csak mértékkel.
- Öhm... Erről sok mindent nem mondhatok, szerződés köt. Az idegenlégió kicsit másképp működik, mint a katonaság itthon. Ha jelentkezel, átmész a kiképzésen, a rengeteg pszichés és fizikai teszten, akkor felajánlanak egy végleges szerződést, miszerint öt évig nem hagyhatjuk el a tábort sem. Nem igazán látogathattunk haza ez alatt az idő alatt, legyen szó akár karácsonyról. Az öt év pontosan három hónapja telt le, akkor hazalátogattam egy hétvégére és mentem is vissza. Itt is azért vagyok igazából, mert egy katonatársam nehezményezte, hogy túl átlagos életet élek az itthon tartózkodásunk alatt.  Vagyis...
- Hé, ez nem ér, csalt! Bizisten, hogy csalt! - mintha csak hallotta volna az az ütődött, úgy ordít fel szavamat véve, hogy felkapom a fejem az asztalok felé. Nem csalt a megérzésem, miszerint az emlegetett szamár ordít. Lerí róla, hogy csont részeg, biztos már kettőig sem tud számolni. Szemem sarkából látom, ahogy a biztonságiak megmozdulnak, mert ő továbbra is hadonászik. Oké, nem kell a cirkusz, jobb a békesség. A párosra nézek tanácstalan arccal.
- Sin, jó lenne egyszer összefutni. Beszélgetni... kicsit békésebb körülmények között. - oldalra billentem a fejem a kötekedő felé, majd egy bocsánatkérő pillantást kapnak tőlem. Elköszönésre nyújtom a kezem.
- És neked is örültem Sophie. De most jobb, ha mentem az irháját. - legurítom a maradék löttyöt a kezemben, elköszönök és határozott léptekkel indulok meg a társam felé, mielőtt a két melák gorilla a földbe passzírozza. Hacsak nem kap valami féktelen erőre és felszántja velük a pókerasztalt. Ugye nem akarunk verekedni? Ugye nem akarunk semmi balhét? Mert akkor a karrierje is kockázatos és én nem várom meg, hogy majd ezt hallgassam évekig, mit nem akadályoztam meg. Nemes egyszerűséggel karon ragadom és a kijárat felé ráncigálom. Komolyan nem láttam még ilyen szétnyíló tömeget, mint ami ordítozó cimborám láttán fogad.


//köszönöm a játékot //
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Ápr. 17, 2018 6:42 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Sophie & Henry & Sin
Minel tovabb tart ez az egesz, annal biztosabb vagyok benne, hogy ennek nem lesz jo vege. A feszultseget szinte kessel lehet vagni a levegoben, es tudom, hgy ennek nagyreszt en vagyok az oka, de hat... Miert varja el tolem mindenki, hogy ot ev utan ugy reagaljak az egykori legjobb baratom visszateresere, mintha csak tejert ment volna le a boltba? Elvegre is ot ev telt el, ami alatt ketszer koltoztem mar, es amik alatt allandoan ide-oda kellett pakolgatnom a nalam hagyott dolgait, mert hittem meg abban, hogy egy nap visszajon ertuk. Adhatott volna valami eletjelet; elvegre is kurva sok ideig meg voltam gyozodve arrol is, hogy a ribanc exe megfojtotta almaban, vagy darabjaira szedte es eladta a fekete piacon. Es most itt volt, mintha mi sem tortent volna, es igazan fogalmam sem volt, hogy kellett volna viselkednem.
Nem akartam ennyire passziv-agressziv lenni; tokeletesen tudataban voltam annak, mekkora cunt modjara viselkedhettem, de a stresszhelyzeteket sosem kezeltem a legjobban, raadasul ez a rendkivul giccses es tul zajos kaszino-imitacio sem volt tokeletes hely arra, hogy bizonyos dolgokat megbeszeljen az ember, es talan ezert is zarkoztam magamba, ahelyett, hogy probaltam volna legalabb reszben megmagyarazni a viselkedesem Sophie-nak. Egyebkent is hogy kellett volna neki megmondanom, mennyire feltem attol, hogy egy nap majd rajon, sokkal jobbat erdemel nalam?
- Aki nem tudja, mikor hagyja abba a szerencsejatekot, inkabb ne is kezdje el. - A tekintetem talan valamivel agresszivabban villan, ahogy Henry feje mellett elnezek a tomegre, akik kozott most mi is ott lehetnenk; es hirtelen szornyen giccsesnek erzem magamon a dollaros banjegyekkel teli inget; rendkivul ostobanak erzem magam amiatt, hogy egyaltalan beleegyeztem ebbe az egeszbe, mert azt hittem, jo lesz majd figyelemelterelesnek, szorakozasnak... Barminek. Es most? Magam sem tudtam, mi tartott meg itt?
Szemoldokom akaratom ellenere is a magasba szokik a Sophie-rol szolo szavaira, de vegul csak egy felszeg bolintassal nyugtazom, mennyire igaza van; elvegre is, ha tudna, mennyire is szeretem Sophie-t, tudna azt is, hogy ezt nem kell mondania se, mert anelkul is jobban becsulom a baratnom, mint akar a sajat eletem is, de hat.... Epp most erzelgosse valni nem lenne celszeru, ugye?
Es igazabol ra akarnek epp kerdezni valamire a katonasagaval kapcsolatban, de erre mar sose lesz lehetosegem; fuleim orditas uti meg, es osztonszeruen kapom oda a fejem, hogy megnezzem, mi tortenik. Talan ha Henry nem nezne rank ilyen tanacstalan arccal, talan ignoralnam is az egesz incidentst, de igy csak annyira telik, hogy apro, provokativ mosolyra huzom az ajkaimat.
- Szaladj, szupermen, mentsd meg a baratod. Ahogy elnezem, szuksege lesz a segitsegedre. - Sietosen fogok kezet vele, hogy ne tartsam fel foloslegesen, es igazabol mikor mar par lepessel odebb van, szolok meg utana, hogy: - A telefonszamom azota se valtozott, hivj fel valamikor!
A balhet figyelo tomeg meg fel sem oszlik, mikor visszaulok a korabbi helyemre, csak azzal a cellal, hogy a poharamban maradt whiskyt a leheto leggyorsabban juttassam a szervezetembe; ez a sietos osszefutas kibillentett a lelki egyensulyombol, es barmennyire is tudom, hogy azzal, amit most fogok tenni, valoszinuleg teljesen elasom magam Sophie szemeben, de nem birom elkepzelni, hogy tovabbra is itt maradjak.
Mely levegot veszek.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de en mara meguntam a kaszinozast. - Unottan forgatom meg a szemeimet, mielott felmarkolnam a felig teli whiskys uceget az asztalrol. - Hazavigyelek, vagy maradsz meg? Vagy hivjak egy taxit?
Bar, ahogy jobban belegondolok, biztos vagyok abban, hogy nem akar majd beulni velem egy kocsiba, tekintve, mennyit ittam az egesz este alatt. Nem ilyet veget terveztem a kaszinozasunknak, de hat... Majd egyszer elmagyarazom, mi is volt ez az egesz. Talan.
Egyelore viszont haza akarok jutni, lehetoleg gyorsan.


// thanks a lot //
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Május 15, 2018 2:00 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Sin & Henry


Az este alakulását tekintve már csak abban reménykedem, hogy ha hazamegyek, tudok aludni egy jót és ezt az egész feszültséggel teli légkört, ami rossz szellemként telepedig rá az idegeimre, záros határidőn belül ki is tudom űzni onnan. Egész életemben a bátyáimmal voltam körülvéve, így a csajos dráma jórészt a gimiig elkerült, hát nem most szeretnék belecsöppenni a közepébe. A legmeglepőbb az egészben pedig talán éppen az, hogy a feszültség nem abból adódik, hogy mondjuk ugyanolyan ruhát választottam ki, mint egy másik jelenlévő hölgyemény is, és ezért mindketten azt várjuk, hogy a másik kimenjen a mosdóba, hogy jól utána tudjunk menni lerángatni róla a ruhát. Nem mintha valaha elkövettem volna ilyesmit, vagy fel lenne írva a bakancslistámra. Ez egyszerűen csak ilyen csajos dolog.
Ellenben ami jelenleg körülöttem folyik, az csakis amiatt történhet, hogy két egykori jóbarát között olyan kimondatlan dolgok vannak, amelyek beárnyékolják a viszontlátás örömét. Legalábbis gondolom, ha más körülmények között találkoztak volna, lenne öröm is az arcokon, amik most olyan morcosnak tűnnek. Tudom, hogy nekem semmi közöm az egészhez, mégis úgy érzem, ha nem próbálnám meg oldani a hangulatot - amiben immáron a whiskey is sokat segít -, akkor teljesen el lenne rontva a napom. Éppen elég konfliktus vett körül a családomban, amit nem tudtam megakadályozni, hát miért csöppenjek bele még egybe?
Hümmögve hallgatom őket, ahogyan arról beszélgetnek, hogy milyen könnyedén romolhatnak el emberi életek a szerencsejátéknak köszönhetően és minél jobban belegondolok, annál kevésbé van kedvem itt lenni. Lehet, hogy mielőtt megérkeztünk volna jó ötletnek tűnt ez az egész, a hangos zene és a zajos tömeg azonban egyre fojtogatóbbnak tűnik és a pillantásom akaratlanul is a kijárat felé cikázik. És akkor meghallom Henry kedves szavait, amelyekre képtelen vagyok nem odakapni a fejem. Oda sem figyelek igazán, és máris halvány mosoly jelenik meg az arcomon, a meglepett pillantásom mellé. - Ezek szerencsehozó ingek - jegyzem meg nevetve. - Ha beszállnánk a játékba, mindenkit kifosztanánk a vagyonából. - Ami persze nem igaz, mert az ilyen helyeken nem örülnek annak, ha valaki túl nagy összegeket harácsol össze, másrészt pedig bármilyen magabiztosak is voltak a szavaim, a képességeimben már sokkal kevésbé bízom.
A hangulatom szinte pillanatok alatt megjavul valamelyest, belőlem pedig rögtön kibukik egy kérdés Henry felé, annak reményében, hogy egy számunkra idegen, számára azonban ismerős téma talán  kicsit felpezsdíti a beszélgetésünket. Bár tulajdonképpen már az is szerencse, hogy egyáltalán beszélgetünk, ugye?  - Óó.. - Amikor feltettem a kérdésemet, bele sem gondoltam igazán, hogy olyan komoly dologról van szó, amiről valakit szerződés köt. És talán ettől lesz éppen olyan izgalmas. Érdeklődve hallgatom a szavait és ezer meg egy kérdés merül fel bennem az egésszel kapcsolatban. Például hogy mégis honnan van valakinek annyi elhatározása, hogy képes legyen mindezt végigcsinálni, csak azért, hogy a hazáját védje? Ilyenkor érti meg az ember, hogy például otthon, mármint Amerikában miért vagyunk annyira büszkék a katonáinkra.
Kérdéseimet azonban nem tehetem fel, mert a helyzet - pontosabban Henry barátja - közbeszól, Ő pedig sietősen elköszön tőlünk, hogy mentse a menteni valót. Vagyis a barátja irháját. - Én is örültem - nyögöm ki a gyorsan pörgő események közepében, és már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy Henry egyáltalán hallotta a szavaimat.
- Ja, átérzem... - buknak ki belőlem automatikusan a szavak, és kell pár másodperc hogy el tudjam szakítani a pillantásomat a teremben összegyűlt emberekről. Sinre nézek, és az arcáról a szavainak kiköpött képmását olvasom le. - Hívj egy taxit, aha - bólintok néhányat. - De lehet jobb lenne, ha Te sem ülnél már autóba.

(köszi srácok hmm )



Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
121
● ● Reag szám :
68
● ● karakter arca :
bridget satterlee


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Május 15, 2018 6:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Kedd Jún. 05, 2018 4:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Drinking gin and dropping lines
á; Madmoiselle Delacroix

A bár sötét enteriőrje szokatlanul élénk műfényben úszik; régóta először kapcsolják fel a nagy lámpákat a plafonon, kézzelfoghatóvá téve a félbeszakított vad mocskát. Kénytelenek voltunk kinyitni az összes ajtót és sötétített ablakot, ám ennek ellenére is nehezen lehet levegőt venni, a tömény alkohol, rosszullét, izzadtság és miriád parfüm kaparja a torkom, jobban, mint az a cigaretta, amit az ajtóban nyomok el. A felállított kukába dobom a csikket, az azt körül ölelő halmokból ítélve, az elsők között. Hirtelen ereszkedett csend a környékre; bár mire mi ideértünk, a drogosztályos kollégák már a rendbontók, menekülők illetve kihallgathatatlan állapotban lévőkön is túl volt már, csak azt a néhány embert hagyta itt, akiktől még számíthattunk bármire. Az utolsó rendőrautó alig öt perce száguldott végig a koratavaszi eső ásztatta aszfalton, víjjogva, mint egy héja.
Torokköszörülést hallok magam mögül; megfordulván Mullinsszal találom szembe magam. Félreérthetetlen pillantást vet a kezemben lévő dobozra, ahonnét a második szálat húznám elő. – Valami böki a csöröd, Mullins tizedes?
Nem. De ha végeztél, mehetnénk. Szétszedtük őket. – Van valami különös a tekintetében, egyszerre mérhetetlenül lenéző és meghunyászkodó. De nem az ő személyiségének démonait jöttem ide fejtegetni; ha tehetem, leginkább senkiét. Szeretem, ha csak kérdezek, a dolgok pedig kiderülnek, és hogy ezt elérjem, jó sok kérdést teszek fel. Amolyan csúnya nyomozó szokás.
Átlépek egy elmenekülő fiatal ott hagyott kistáskája meg egy rakat műanyagpohár felett. Az egyik távolabbi sarokban Garcia és még valaki a drogosztályról, akinek most nem látom az arcát, a tulajdonost hallgatja ki, a férfi homlokán ilyen messziről is jól látható izzadtságcseppek gurulnak alá. Én tovább megyek, Mullinst jóval magam mögött hagyva, felborult bárszékek és változatos nedvek között szlalmozova, míg el nem érem a neonfényekkel díszített színpad mögötti részt, melyet boxokkal soroztak meg. Ahhoz sétálok, szangvinikus nyugodtsággal, amelynél a lány ül, nem sokkal fiatalabb a húgomnál. Nem mintha ettől szimpátiát éreznék iránta; a legtöbb fiatalt nem kedvelem.
Szó nélkül ülök le vele szemben. Nehéz eldönteni, hogy valóban ennyire apró, vagy csak az összetúrt haja és zilált, bundás kabátja miatt tűnik olyannak, mint valami ázott veréb. Vagy azok a perzsa macskák. Itt gyújtok rá az újabb szálra, és ha hozzám is szól, nem sietek a válasszal, sem a saját hangom hallatásával. A terem harmadik sarkában Mullins és két drognyomozó feszül neki két srácnak, akik voltak még olyan szerencsétlenek, hogy nem tudtak elszaladni a zűrzavarban. Ahhoz túlzottan be voltak állva. – Szóval Delacroix, hm? – kérdem végül, bár sokkal inkább kijelentésnek hangzik. A tabletet figyelem, azt a rohadt kütyüt; utálom a fogását, az érzést. Jobb a papír, de valahogy hajnali háromkor senki sem siet nekem fénymásolót keresni a környéken. – Ittam a borotokból. Jó drága. Jó szar. – Újabb megnyugtató, kátrányokkal és minden pacsmaggal teli slukk. Oda sem nézve mutatom fel a nyakamban lógó jelvényt; a fém részt, majd megfordítva az igazolványomat is. Aligha tudna ráfókuszálni, de a lényeg a protokoll. – Rendőrség, szervezett bűnözés. Rochelle nyomozó vagyok. Te pedig nagy szarban.

Wasting beats of this heart of mine
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
16
● ● Reag szám :
8
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Szer. Jún. 06, 2018 1:53 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Everyone lies and cheats their wants and needs and still believes their heart And everyone gets the chills, the kind that kills, when the pain begins to start--------
Gérard egész este arról mesélt, milyen volt, mikor börtönbe került, mert tíz évvel ezelőtt lecsukták, miután kirabolt egy bankot. Legalábbis mindenkinek azt mondta, hogy kirabolt egy bankot, de Blanca, aki arról híres, hogy mindenkinél egy kicsit azért többet tud, a lányvécében felhomályosított, hogy nem kell Gérard minden szavának bedőlni, legfeljebb két hetet volt rács mögött az öreg, és tulajdonképpen hét éve történt ez, mikor nem volt hajlandó kifizetni egy tisztességtelenül magas parkolási bírságot. Én pedig erre csak vállat rántottam, aztán megdörzsöltem az orromat, és valamit káromkodtam, majd pár pillanatra lehunytam a szememet. Arra vártam, hogy majd most stroke-ot kapok, és…
Oké, figyeljetek. A kokain jó. Erre csak mostanában kezdek rájönni. Nyugi, azért nem vagyok teljesen hülye, tudom, amit tudni kell erről a szerről, mégis csak ez tette majdnem tönkre Kate kibaszott istennő Moss-t, de Kate Moss-nak ott volt ugye Pete Doherty, akivel azért kellett kokainoznia, hogy Pete ne heroinozzon, egy ilyen felállásban pedig nehéz arra is figyelni, hogy az ember észnél legyen és mértéket tartson. Nekem szerencsére nincs Pete Doherty-m (ez tényleg szerencse lenne? mármint, oké, nem egy kimondottan szemrevaló emberről van szó, de mégis csak Pete Doherty, és… lehet, hogy gőzöd sincs arról, ki az a Pete Doherty és most nem érzed át ennek a gondolatfolyamnak a jelentőségét – így van, ugye?), szóval a lényeg, hogy tudom, hol a határ, tudom, hogy mennyit lehet és érdemes használni, hogy így megmaradjak a… öhm… ezt biztos lehet szépen is mondani, nem tudom, hogyan, de képzeld el, hogy ettől függetlenül mégiscsak megtörténik, és nem arról magyarázkodok, hogy csak ritkán és kevés kokaint használok, hogy el tudjam mondani továbbra is, hogy a kokain jó.
Az olcsó kokain pedig lehet jó.
A még olcsóbb gyógyszerek, amiket Gérard csór el nyugdíjasoktól, mikor felkeresi a farkán nőtt kelések miatt a nemi beteggondozót, összezúzva, elporítva és kokain helyett használva pedig… nos, ugye potenciálisan stroke-hoz vezetnek, de Blanca szerint jó a cucc, ő legalábbis elégedetten somolyog az orra alatt. És mondom, Blanca az, aki mindenkinél egy picit mindig többet tud, szóval igazán nem akartam nekiállni akadékoskodni, ha már megkínált az anyagból, csak bólogattam Gérard börtön sztorijainak tőle érkező változatára, és megesküdtem, hogy senkinek nem mesélem el ezeket.

És aztán pár órával később, ha nem is kaptam végül stroke-ot, de a fejem az iszonyatosan fájt, ahogy kezdett kitisztulni a cucc, de nem is ez a lényeg, hanem hogy valami szökött tininek kinéző srácot azzal a sztorival szórakoztattam, hogyan került Gérard börtönbe a szaros parkoló fecnik miatt. Ez egyébként valamikor az után volt, mikor a rendőrök már ellepték a helyet, és előállítottak minket (nagyjából ugyanabban a pillanatban szívódott fel Gérard és Blanca, ahogy az első tányérsapkás betoppant azon az ajtón), de még az előtt, hogy elbőgtem magam.

Mire Rochelle nyomozó elém állt, már túl voltam a bőgésen (meséljek külön arról, hogyan került a szempillaspirálom és a szemhéjtusom szabálytalan körben a szemeim… nos, köré, vagy erre senki nem kíváncsi?), mert amúgy ha fáj a fejed és pár rendőr csapdába ejt, és olyan dolgokkal fenyegetnek, amik azért messze több, mint ijesztőek, és még csak azt sem engedik meg neked, hogy elővedd a mobilodat, hogy kiderítsd, hogy az, hogy Gérard piruláiból hármat a pénztárcádban tartasz, tényleg tíz év börtönt hoz-e a nyakadba, szóval… hát, ilyenkor amúgy mocskosul könnyű elsírnod magad. A helyzeten az sem segít, ha aztán egy nyomozó eléd áll, hogy apád borát szidja, mert az ilyenektől elkerülhetetlenül az is eszedbe jut, hogy az egy dolog, hogy téged három tablettáért majd deportálnak Guantanamóba, de erről okvetlenül értesíteni kell a családodat is, vagy…
Na, jó. Nem fogok bőgni. Nem fogok újra bőgni. Nagylány leszek, és nem fogok bőgni, csak bámulom tovább a földet, mert amúgy meglepően zavaróak a fények, és zavaró minden… minden.
- Most… most akkor le vagyok tartóztatva?

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
10
● ● Reag szám :
2
● ● karakter arca :
staz lindes


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Csüt. Jún. 07, 2018 1:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Drinking gin and dropping lines
á; Madmoiselle Delacroix

Nem ugrottam ki a bőrömből, mikor valamikor háromnegyed egy körül csörgött a telefonom; próbáltam ignorálni, mint legtöbbször, ám kitartó egy rohadék volt, akárki is keresett – szentségelve és begörcsölt lábtól ugrálva jöttem rá, hogy Garcia az. Nem haladtunk túl sokat előre a Smith ügyben az utóbbi hónapokban; a legeredményesebb megbeszélésünk az volt, mikor konklúzióra jutottunk: a Smith a leghülyébb álnév, amit csak választani lehet.
A korábbi nyom, melyen elindultunk, hamar kihűlt; egészen pontosan azzal a gyorsasággal, ahogy egy halott test általános hőmérsékleten, minimális légáramlattal, ruhástól veszti el a hőjét. Ez az első tizenkét órában nagyjából másfél fokot jelent óránként, majd egyet minden azt követő órában. Egyszerűen fejbe lőtték egy kilenc miliméteressel, és ott hagyták az autópálya mentén, mégcsak meg sem próbálták eltűntetni. A forgalom ellenére is majd dél volt, mire felfedezték, addigra pedig már néhány állat is kikezdte. A fegyver persze csempészett; dulakodásnak pedig nincs nyoma. Kivégzés; valószínűleg nem számított arra, hogy meghal. A legtöbben nem számítanak rá.
Úgyhogy kezdhettük az újraépítést; a legaljáról. Smith, azon kívül, hogy pocsék álneveket talált ki magának, ideje igen jelentős részét fektette a drogügyletbe. Főleg partidrogokat árultak, szintetikus szarokat, amiket valami istenháta mögötti laborban kotyvasztottak, és mindennemű erőlködés nélkül találták meg piacukat: a huszonéves, agyonpénzelt isten barmait, akiknek nincs jobb dolguk, mint szarokat szívni az orrukba. A drogosztályos fiúk azt mondták, szólnak, ha egy razzia során megtalálják a Smith-ék által jegyzett szerek valamelyikét. Nem számítottam rá, hogy már ma jön a hívás, így némileg az átlagosnál is nyűgösebben vettem tudomásul az emberi faj pusztulásának újabb visszaeső lépcsőfokát. – Még nem – vonom meg a vállam közömbösen. Az egyik technikus kolléga sétál oda mellém zord ábrázattal (nem rossz a helyzet, egyszerűen ilyen aza rca), hogy a kezembe nyomjon egy kistáskát, külön bezacskózva egy pénztárcát, iratokkal, illetve egy egészen kicsi zacskóban három kerek pirulát. A színük alapján akár cukorkák is lehetnének; a tetejükre nyomott, amorf delfin jelzi, honnan valók. – Minek ezek neked, kislány? – teszem le magam elé a zacskót, úgy, hogy ő is jól lássa. – Azt gondolom te is tudtad, hogy nem torokfertőtlenítő. Anyu nem szeret? Apu bunkó? A többi kislány vékonyabb nálad? De borzalmas lehet szépnek és gazdagnak lenni, micsoda teher… – Mély sóhajjal szívok bele a cigarettámba, mé arra az időre sem veszem ki a számból, míg beszélek hozzá. Azt akarom, lássa, hogy én ráérek, én nyugodt vagyok, és bármeddig itt maradok, hogy megkapjam, amire szükségem van. – Honnan szerezted ezeket, hm? Azoktól az idiótáktól? – biccentek fejemmel a másik sarok felé. Néhány suhanc, a tipikus „az apám ügyvéd, maga nem tehet velem semmit” hivatalos öltözékben: drága, színes ing, dzseki, térd fölé élő nadrág. A kezükben szorongatott iPhone többe kerül, mint három havi fizetésem, gondolom.  

Wasting beats of this heart of mine
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
16
● ● Reag szám :
8
● ● Keresem :
garcia
&
jean d'arc
&
a mosómedvém
● ● karakter arca :
→ Nick Zano


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir •• Szomb. Júl. 14, 2018 1:50 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


AC miatt
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Diamant noir ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Diamant noir
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Amerikai Istenek NOIR

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-