Sophie szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:32 am ✥

✥ Today at 12:00 am ✥


✥ Yesterday at 11:01 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥

✥ Yesterday at 8:57 pm ✥

✥ Yesterday at 8:35 pm ✥

✥ Yesterday at 8:19 pm ✥

✥ Yesterday at 8:15 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Sophie szobája •• Kedd Okt. 31, 2017 4:30 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2090
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Princess Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája •• Vas. Márc. 04, 2018 5:06 pm

To my bestie...

A nem ráemlékezős álom utolsó foszlányai is elillannak, amikor lassan pislogva magamhoz térek. A felébredés erre a pillanatra erős kifejezés lenne. Néhány másodpercig komolyan gondolkodnom kell azon, hogy fel lehet-e ébredni mondjuk a másvilágon. Netán valahol máshol aminek nincs köze a fizikai, anyagi világ tereihez. Felnyögök és megmozdulok a takaró alatt. Tompa sajgás nyilall belém. Aaah, még hogy másvilág. Inkább másnap. Annak is egy súlyosabb formája látszik kibontakozóban. Maradhatna báb, mert ezt a pillangót inkább nem szeretné látni a világ. Gyanítom koktélpohár alakja lenne és legalább háromféle tömény csillámlana utána az égen át. Óvatosan emelem fel a takarót. Légyszi, legyen rajtam ruha és legyek a saját ágyamban! Légysziii! Némi megnyugvás szalad át rajtam. Valakinek a felsője és valami rövidnaci szerűség. Hála istennek, bár ennek fokán gyanús, hogy nincs meg a képsor amikor hazaértem és átöltöztem. Valaki másnak a cuccába. Na de ki az isten mászkál ilyen időben shortban és pántos felsőben? Pillanat. Óvatosan, csak semmi hirtelen mozdulat. Körbefuttatom a tekintetem a szobában. Nem, ez biztos nem az én szobám. Nem az én ágyam. Bazmeg. Akkor kié? Gyúrom, masszívan gyúrom a gondolataimat, hogy fellobbanjon a felismerés szikrája, mikor megmozdul mellettem az ágy. Te jószagú! Nem, tuti nem lehet. Ez a szoba nem pasis. Abszolút nem. Lázasan izzok a gondolatban, hogy ugye nem dugtam senkivel???!!! Biztos nem. Lapos tekintettel pislantok oldalra. Egy csaj. A hosszú haja kígyózva terül szét mögötte a párnán. Jó, rendben. Nőnemű. Hála istennek! Gyerünk Pree gondolkodj. Biztosan tudom, hogy tegnap...öööö. Hmmm. Pislogok felfelé a plafonra. Sophie! Igen, beszéltünk telefonon, hogy csajos estét tartunk! Hát persze! Ez az ő szobája! Halkan felnevetek és megbököm a hátát. De hova mentünk? És miért nem emlékszem én basszus semmire?
Hatalmas herkulesi erőfeszítés mellett felülök. A hajam úgy néz ki, mint aki a bokorban éjszakázott, vagy legalábbis egész este szexelt és nem a finomkodós változatban. Fájnak a hasizmaim is. Lepakolom a lábaimat és imbolyogva felegyenesedem. Kisettenkedem a mosdó reményében, na meg abban, hogy nem futok bele a fél Wrighton családba út közben. A tükörbe meglátva magam azért elsápadok két pillanatra. Szemfesték gyalázat, haj kócos. Ezek szerint jó buli volt tegnap, bár szeretném tudni, hogy mi történt. Nagyon szeretném. Mivel nem hallok neszezést a lakásból a konyha felé veszem az irányt és csinálok kávét. Istentelenül nagy adagot. Kicsit összeroskadva nézek az asztalra. Mi a..? Mi ez a kikúrt sok puding? - Soooophieeee! - kiabálok, ezt azért látnia kell, akármennyire is alszik. Bár saját hangom csak felerősíti azt a tézist, hogy nem, másnaposan nem kell ilyesmit csinálni. Ha megjelenik és legalább olyan szarul néz ki mint én, akkor a boldogság kis verebe azért csipog bennem kettőt. - Most a bátyád hozott meglepit, vagy ezt mi hoztuk tegnap össze? - nézek tanácstalanul rá és a puding halomra is. Őszintén? Képtelen lennék a számba venni akár egy kanállal is. A kávé közben elkészül és éhezve ugrok rá, töltöm ketté. Csak remélem, hogy tej is van. És lelek is a hűtőben még pár doboz puding között. Na jó, ez ...gáz. Jobb ötlet híján felülök a pultra és lassan élvezkedve kortyolok bele a meleg koffeinbombába. Kénytelen vagyok két kézzel fogni a bögrét mert egyben remegne. - Azt hittem basszus, hogy valami pasi mellett vagyok. - nevetek fel kicsit rekedtesen, eszerint sok volt a cigi és valószínűleg énekeltem is - Tudod mennyire megkönnyebbültem amikor megláttam a hajad? - sóhajtok fel, mert jártam már úgy, hogy valaki addig volt lehengerlően szexi amíg ki nem józanodtam. Vagy amíg meg nem láttam ruha nélkül. Szóval csínján. Kár, hogy nem lehet rögtön terepszemlézni ilyen esetekben. Megkönnyítené a kiválasztások folyamatait. Pedig na, mostanság rendes kislány vagyok ezen a téren. Semmi malackodás. Viszont a görbe esték, vagy ahogy én nevezem elhajlós éjjelek kellenek. Szériakellékek a mindennapok monotonitásának elviselésére. Végignézek Sophie-n és kibuggyan belőlem a nevetés, bár a fejem is belesajog. - Miért van a karodra írva az, hogy "Szeretem a májkrémes kiflit"?? - olvasom le a karjáról a feliratot. Nem rémlik. Basszus, nagyon nem. - Mi a fenét csináltunk tegnap? - nézek rá kérdőn, mert komolyan szeretném megfejteni a dolgot. Nagyon nagyon szeretném.

■ ■ Zene ■ ■Nyuu leszek jobb :3■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Alexis Ren


✥ Szeretettel Sophie Wrighton tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája •• Kedd Márc. 13, 2018 11:19 pm


Pree & Szofi


Minden egyes fejfájással átszenvedett napon megfogadom, hogy mostantól aztán tuti nem iszok soha annyit, mint előző este. Aztán persze mégis ott találom magam - jobb esetben a saját - ágyamban, igyekezvén nem tudomást venni arról, hogy még a levegővételem hangja is azt eredményezi, hogy a fejem szét akar hasadni. Lassan kattogó agyamban újra megfogalmazódik a gondolat, hogy talán legközelebb nem kellene ennyit innom, de még én magam sem igazán fogom fel teljesen mi is történik körülöttem. Ráadásul valahol nagyon mélyen amúgy is tudom, hogy úgysem tartom be. Mától viszont arra fogom fogni ezt az egészet, hogy csak nem bírom a piát.
Nem mintha eddig gondolkoztam volna azon, hogy vajon mennyire bírom az italt. Szóval nem állíthatom biztosan azt sem, hogy nincs igazam, amikor azt mondom, hogy csak azért vagyok rettentő másnapos, mert nem bírom a piát. Hú. Már abban is kifáradtam, hogy ezt sikerült végiggondolnom, pedig még a szemeimet sem nyitottam ki. Nyújtózom egy nagyot, de rögtön beleütközik valakibe a kezem, így inkább csak visszahanyatlom a párnára, hogy legalább még egy kis ideig úgy tudjak csinálni, mintha meghaltam volna. Próbálom ugyan összeszedni magamat legalább annyira, hogy a szemeimet kinyissam és meglessem ki fekszik mellettem - vagy hogy egyáltalán a saját ágyamban vagyok-e. De valami fene tudja hányadik érzékemnek köszönhetően egészen úgy érzem, hogy ez bizony az én ágyam. Hogy azért-e, mert megszoktam a fekvését, érzem a párna illatát, amibe most az arcomat fúrom, vagy csak szimplán akkora boszorkány vagyok, hogy egyszerűen tudom, abban nem vagyok biztos. De most nem is szeretném ilyeneken törni a fájó fejemet, sokkal inkább arra vágyom, hogy elteljen egy-két (hat) óra és ne érezzem magam olyan pocsékul, mint most. Ha most kajára kellene gondolnom, rögtön felfordulna a gyomrom.
Egyedül arra tudom csak rávenni magamat, hogy az ellenkező irányba tudjam fordítani a fejem és közben hagyjam lecsúszni az egyik karomat az ágy széléről. Ez már végül is beleszámít abba, hogy elkezdtem kimászni az ágyból, nem? Nyögök egy hatalmasat, amikor Pree megböki a hátamat. Mert közben valamilyen csoda folytán eszembe jutott, hogy vele mentem el inni, mert ki akartam ereszteni kicsit a gőzt azután, hogy Sinnel szakítottunk. Ha lesz még valaha szakításom, esküszöm inkább csokival fogom tömni magam ehelyett, hogy innék. - Mpfh - nem jön belőlem értelmes beszéd. Milyen jó is lenne, ha most Rod besétálna egy bögre - vödör - forró kávéval.
Valószínűleg visszakómázhattam, mert a következő dolog, ami történik, az, hogy igyekszem megállítani magamat az ágyról való leesésben - sikertelenül - , ami annak az eredménye, hogy barátnőm a nevemet kiabálja a lakás valamelyik pontjából. Magammal rántom a földre a takarót is, amibe eddig burkolóztam és amiből most nagy igyekezetek árán sikerül ki is másznom. Nem is különösebben foglalkozom azzal, hogy rendbe szedjem magamat - vagy hogy egyáltalán megnézzem magamat. Mert tudom, hogy valószínűleg úgyis elmehetnék akár dementornak is jelenlegi állapotomban, mindenféle casting nélkül. Hunyorogva botorkálók ki a konyhába, ahol Preet találom. Bár bevallom,  a folyosó felétől kábé már a kávé illata vezetett.
- Azt se... - megköszörülöm a torkom, mert kábé annyira lehet érteni, amit nyekergek, mintha száz éves láncdohányossal beszélgetne valaki. - Azt se tudom hol van a bátyám. - Hunyorogva pislogok körbe, hogy felmérjem a lakás állapotát, de úgy tűnik az embertelen mennyiségű pudingtól eltekintve túl nagy kárt nem tettünk a helyben, miután hazaértünk. - Volt még velünk valaki, amiért ennyit csináltunk? - felvont szemöldökkel pislogok rá. Hátha neki eszébe jut mi a fenét csináltunk éjszaka.
- Miért? Horkoltam? - Teszem fel a számomra olyan egyértelmű kérdést, miközben nagyra nyílt szemekkel pislogok rá. Ami rögtön rossz ötletnek bizonyul, mert a szemem olyan gyorsasággal fájdul meg a sok fénytől, hogy be is könnyezik. - Pedig simán lehettem volna valami viking pasi is, hosszú hajjal, meg minden - magyarázom vigyorogva, miközben gyenge kezekkel a számhoz emelem a bögrémet. A kávé kellemes illata szinte kényeztet, ahogyan beszökik az orromba és azt akarom, hogy sose hagyjon el ez az érzés. Kicsit talán még fel is ébredek tőle.
Összevont szemöldökkel pillantok az említett testrészemre és bevallom kell pár másodperc, hogy egyáltalán összeálljanak előttem a betűk és elolvassam én is a májkrémes kiflivel kapcsolatos üzenetet. - Akkor most májkrémes kiflit ettünk, vagy a puding volt a lényeg? - kérdezem értetlenül.
- Elmentünk inni, mert el akartam felejteni aa... - Hatalmas ásítás tör ki belőlem, csak utána folytatom. - Szóval a szakítást. De én arra sem emlékszem hova mentünk.


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
85
● ● karakter arca :
bridget satterlee


✥ Szeretettel Princess Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája •• Vas. Márc. 18, 2018 2:28 pm

To my bestie...

Nem az a fajta másnap ez, mint ami fejbe szokott kólintani mondjuk akkor, ha több pezsgőt döntök be a kelleténél. Mert csak nyomott és kiszívott vagyok, de a fejem nem hasogat. Otthonosan mozgok ebben a lakásban de a tükröt kerülöm, mint a pestist. Egyszer akartam végigfuttatni ujjaimat a hajamban, de kócos. És nincs erőm rendbe tenni. Sőt igazság szerint az értetlen arcon és a funkcionális csináld-meg-a-kávét mozdulatsoron kívül máshoz sem igazán. Ez a halál, Isten büntetése amiért tegnap az Ördöggel cimboráltam. Cimboráltunk. Viszont a pudingok? Érthetetlenek. Nem tudok rá magyarázatot találni, bár a fogaskerekeim inkább hátrafelé forognak ma. Milyen napszak van egyáltalán? Óvatosan settenkedek az ablakhoz, nehogy meglepjenek a napsugarak. Így is megvakulok, de nem fájó a vakság élménye. Kiabálok hát ágytársam után, remélve, hogy nem a homlokráncain fog kikúszni a konyhában, mint egy Szofkukac. A kávé illata lassan kezdi feltölteni az agyi tankom, bár az alkohol maradványa sithként küzd ellene. Csak kár, hogy én is hallom a fénykardok zaját. Nyerhetne már az egyik oldal, de komolyan. Meglátva őt azonban a röhögés végigszalad rajtam, a bennem lötyögő agymaradvány pedig fájón ütődik a koponyám oldalának. Jó, jó. Semmi hirtelen mozdulat. Ő nem tudja hol a bátyja. Remek. Én főleg nem tudom. Meredten nézem a pudingokat. Ez egy fél vagyon lehetett. Meg ki hozta haza? Tuti nem mi. - Nem is rémlik, hogy láttam volna tegnap. Vagy amikor elindultunk még itthon volt? - gondolkodom hangosan. Tudja az ég, Rod néha olyan, mint a kámfor. Azt hiszed ott van közben meg már rég nincs. Silas 2. - Ezt vettük Szoff. - mutatok a gyönyörű, csinos kis pohárkákra. Ha mi csináltuk volna, romokban lenne a konyha. És nincs. Meglepő módon nincs. Akkor vajon egyből az ágyba mentünk volna? Átöltözve. Hmmm. Felnevetek. Nyiknyik hangon. Tehát rágyújtottam tegnap. Nem is kevésszer. Bahh. - Nem, csak nem ismertem fel az ágyat. Félve néztem meg, hogy van-e egyáltalán rajtam ruha. - csóválom a fejem vigyorogva, mert hát volt már ilyen eset. Csak ott tudtam kinél vagyok. Persze azt nem, hogy miért kellett levetkőznöm teljesen. - Lehet beszakadt volna a dobhártyád a sikolyomtól ha átölellek és nem olyan adottságokat találok mint amihez hozzá vagyok szokva. - megint felnevetek sajgó agyhellyel, célozva ezzel arra, hogy ő sem túl deltás, mellesleg lett volna dermedt pár másodperc akkor ha másmilyen mellet fogok mint egy férfié. Öhm na igen. Kiröhögöm a májkrémes kifli felirat miatt. Ráadásul az nem az én kézírásom, tehát nem én voltam az elkövető. - Fogalmam sincs. - tárom szét kezeimet értetlenül - Nem én írtam fel rád.
Igen, tényleg. Szakítottak Sinnel és jöttem én meg a nagy ötletem, hogy nehogy már a gépe előtt gubbasszon és sajnálja magát, hanem menjünk mulatni. Újabb áldozata az energiahullámomnak. Fahsza Pree. Na jó de egy elhajlós este önmagában még nem szolgál magyarázatként arra, hogy miért van teljes delete-em. Felnézek a plafonra és belekortyolok a kávémba. - Szóóval...felhívtál telefonon és elég hüpphüpp hangon...

"- Naaa Szoficicmicc mi a baj? Mi ez a hangszín? - kérdezem nagyokat pislogva, nem mintha látná a vonal másik végén lévő barátosném. Persze hallva szavait rögvest feléled bennem a tettrekészség. - Babám, vakarj magadba életet. Egy óra múlva ott vagyok és elmegyünk mulatunk egyet. Történetesen pont ilyesmi tervem volt. - vallom be, de egyébként ha az lenne a megoldást hát Violettát nézhetnénk maratonban is, számomra a bármi is opció, meg a minden is. - Egy óra. És amiben leszel abban viszlek. - nyomom ki a telefont és legurulok az ágyamról. Fickándozik bennem az adrenalin, a kíváncsiság, a vágy arra nézve, hogy kicsit szabaduljak már meg a gondolataimtól. Meg úgy mindentől. Vagy csak akarom, hogy fájjon holnap? Mindegy is. nem kell annyira lebúvárkodni itt a lelkek mélyére. Eltűzök zuhanyozni de a kinti időjárás gondolatára elengedem a szoknyának még a létezését is. Marad a farmer. Cakkonpuszi 40 perc múlva megállok a tükör előtt. Na, így már szava nem lehet senkinek sem. Kocsiba pattanok, ha már van akkor illik is használni, egyébként meg rühellek tömegközlekedni. A forgalomkorlátok meg néha csak zavaró táblácskák az út szélén. Szóval relatíve hamar pattanok ki a kocsimból a lakásuknál és fel is trappolok a lépcsőkön. Zsebben az otthonról kiemelt pezsgővel amit nekem határozottan nem szabadna még csak meg se szagolnom, mert megint szempillán fogok pörögni tőle, de egyszer élünk, egyszer élvezünk. Ami belefér. Még egyszer kopogok. - Na végre! - vigyorodom el amint nyílik az ajtó. - Megjött a felmentő sereg babám. - ölelem magamhoz és lerakom a kabátomat is ha beenged. - Ugye nem ebben akarod, hogy kicipeljelek az ajtón? - nézek rá végig, bár jól van jogosan nézve van még 5 perce. Kicsit siettem. Mert hát ilyet is tudok. - Rendezd el magad, kibontom a pezsit. - voltaképp nem, nem kell, hogy segítsen remekül eligazodom már a lakásukon. Ő csak csinálja amit kell. Szóval poharakat keresek és némi trükközés árán kibontom a pezsgőt is. - Közben mesélhetsz azért!!! - szólok ki a konyhából, mert a fülem egyébként remek. Belekortyolok a hideg, buborékos finomságba és halkan elmormolok egy imamalmot, hogy csak menjen minden rendben!!"

Újra ránézek. Igen, ez így megvan. Már itt elbasztam egyébként, hogy pezsgőztem. Kérdőn nézek rá, neki maradt-e meg valami az indulásról. Egyébként már itt se tudtam, hogy kettesben voltunk-e, vagy Rod is házon belül tartózkodott valakivel, netán egyedül..semmit.

■ ■ Zene ■ ■Nyuu leszek jobb :3■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Alexis Ren


✥ Szeretettel Sophie Wrighton tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája •• Hétf. Ápr. 02, 2018 9:50 pm


Pree & Szofi


Az egész estés ivászatok után sokszor nem is az elfogyasztott alkohol mennyisége teszi be a kisajtót, hanem sokkal inkább az alvással eltöltött órák száma. Ki ne akarná ilyenkor átaludni a fél napot, lustán heverészni az ágyban és nem figyelni a fejfájásra, ami minden alkalommal erősebb lesz, amikor az illető felemeli a fejét a párnáról, akár csak pár centire is? Az álmaim nem válnak valóra, tekintve, hogy az ilyen napokon általában olyan korán pattannak ki a szemeim, hogy még a kakas sem kukorékolt - vagyis hogy egyébként megtette, és már bőven benne járunk a napban, de sosem tudtam a nap állásából megállapítani mennyi az idő, szóval... Kakasok egyébként sincsenek Párizs belvárosában, kivéve ha a fura szomszéd a földszintről nem rejteget egyet. Bár az is lehet, hogy simán csak drogfutár. Vagy drogfutár és van egy házi kakasa is.
Ha akarnék sem tudnék már visszaaludni, amikor meghallom barátnőm kiabálását a lakás valamelyik sarkából - jelenleg azt is nehéz eldöntenem, hogy az ágyamnak melyik felén fekszem. Rögtön rájövök, hogy hol is vagyok, amikor a takaróval együtt legördülök a földre, szerencsére különösebb sérülés nélkül. Maximum az alsó szomszéd fog majd reklamálni a koppanásért. Az ő véleménye meg nem különösebben érdekel.
- Mmm... - Nekidőlök a pultnak, hogy minél kevesebb energiát kelljen fektetnem abba, hogy meg tudjak állni a két lábamon. - Már elment itthonról, mire ideértél. - Állításomat igazolandó bólintok néhányat, amit rögtön meg is bánok, a fejembe hasító fájdalom miatt. Ellenben öröm és boldogság jár át, hogy a szemeimet már rendesen ki tudom nyitni, nem úgy, mint tíz perccel ezelőtt.  
- Ja, oké. - Jobban belegondolva egyébként igaza van. Csak ki kellett volna nyitnom a szemem, ami addig nem túlságosan sikerült, míg nem csúszott le legalább három korty kávé. - De mi a fenének vettünk ennyit, ha nem hoztunk fel magunkkal senkit? - teszem fel az oly' egyértelmű kérdést. Mert ha a mi lakásunkban lett volna az afterparty, akkor megértem, hogy tele a konyha pudinggal. De mivel jelenlegi tudásom szerint csak ketten vagyunk a lakásban, együtt aludtunk az ágyamban és senki nem terpeszkedik a kanapén... - Nem értem. - Finoman megrázom a fejem és halk, rövid nevetéssel veszem tudomásul, hogy a kávé mintha instant új életet adna, hatással van megfáradt, másnapos szervezetemre.
- A saját hangom is elég jelenleg elviselnem, ami idebent szól - vigyorogva megkocogtatom a homlokom. - De legalább csak én voltam, és nem valami tök ismeretlen pasas. Vagy csaj. - Halkan felnevetek. Szerencsére engem nem ért még hasonló meglepetés, bár ha a szüleim tudnék mi mindent tapasztalt már meg az egy szem kicsi lányuk, biztosan elkönyvelnék, hogy a pokol tüzén fogok elégni. - Csoda, hogy nincs puding a szobámban - mondom elgondolkodva, s úgy meredek a konyhaszekrény egyik pontjára, mintha gondolatban most akarnám megváltani a világot. Holott csak azon kattog az agyam, vajon kettes fokozatból sikerül-e átkapcsolnia hármasra, vagy kell még hozzá fél liter kávé, hogy sikerüljön.
Lehet, hogy egyesek  - Pree - szerint a legjobb ötlet egy szakítás elfelejtéséhez az, ha elmegyünk iszizni egyet, hogy pikk-pakk elfelejtsük a dolgot, de lehetséges, hogy a gyakorlaton annyiban finomítani kellene, hogy a másnap ne arról szóljon, hogy próbáljuk összeszedni a nem létező emlékeinket. - Hát igen, mert mindig én érzem magam szar alaknak... - mondom sértődötten, ami egyáltalán nem barátnőmnek szól, sokkal inkább annak a tulajdonságomnak, hogy egy másfél hónapos kapcsolat miatt is annyira el tudok szontyolodni, hogy azzal már mást is elkezdek aggasztani.

- Csak ez a dolog Sinnel.. Szerinted most én vagyok a picsa, amiért szakítottunk? - hüppögöm a telefonba, aminek a másik végén barátnőm hallgatja - és remélhetőleg érti is - amit próbálok neki elmagyarázni. - Jóó. - Nyöszörgöm a vonalba, majd amikor megszakad, a takaróim közé dobom a készüléket, és a kiadott parancsnak eleget kívánva tenni el is küzdöm magam az ágy széléig. Viszont a falra biggyesztett tévé képernyőjén Sean Connery éppen szépen ívelt ajkai közé biggyeszt egy szál cigarettát, én pedig megbabonázva figyelem, ahogyan meggyújtja, majd be is mutatkozik, a pókerasztal túloldalán ülő tűzpiros ruhás nőnek. Ez pedig éppen elég ahhoz, hogy ott ragadjak, az ágy szélén ülve, kedvenc filmjeim egyikét bámulva. Egészen addig, amíg körülbelül a kapott idő felénél eszembe nem jut, hogy miért is akartam kimászni az ágyból és a pillanatnyi mély depresszióból.
Személyes rekordként élem meg, hogy barátnőm kopogásáig nem csak az új arcommal sminkemmel sikerül elkészülnöm, hanem a hajamat is majdnem teljes egészében sikerült begöndörítenem. Emberi külsőmet egyedül a fekete cicanadrág és a fél vállamon lecsúszott, túlméretezett kötött pulcsi rontja el. - Sziaa - üdvözlöm Preet mosolyogva, ahogy kitárom előtte az ajtót. Lehet, hogy a kedvem még nincs eléggé a helyén, de már így is sikerült kirángatnia az ágyból. - Csak Rád vártam! - Halkan felnevetek, miközben beljebb tessékelem, nem mintha nem ismerné már a járást. - Azért arcom már van és a hajam is félig kész, ne ölj meg - jegyzem meg, miközben ovis módjára rányújtom a nyelvem. Megindulok a szobám felé, hogy felforgassam a szekrényem és legalább olyan csinos legyek, mint Pree.
Szerencsére a "nincs egy göncöm sem" krízis nem éppen most tör rám, mert kábé a második kezembe akadó ruhadarabot magamra kapom, annak reményében, hogy meg fog felelni ma estére. - Meséltem, hogy mi volt a Valentin-nappal, ugye? - teszem fel elég hangosan a kérdést ahhoz, hogy a konyhában poharak után kutakodó barátnőm is hallja. - Na képzeld el, hogy baromira nem változott semmit a helyzet. Én meg most hogy legyek meg mellette, ha a munkája fontosabb neki? - Három különböző farmert halászok elő, s magam elé próbálgatom őket az ajtóm mögött álló, falnak támasztott tükör előtt., próbálom eldönteni melyik menne jobban a felsőmhöz. De mivel a feketéhez minden megy, végül csak belegyömöszölöm magam az egyikbe. Aztán csatlakozom Preehez, mert az az emlegetett pezsi túl jól hangzott jelenleg ahhoz, hogy ne akarjam megkóstolni.


- Azt tudom, hogy a Le Red-et kizártuk, mert a cégtől általában oda mennek iszogatni... - Nekem pedig legkevésbé ahhoz volt kedvem, hogy esetleg összefussak Sinnel. Nem, a tegnap este arról szólt, hogy két barátnő elmegy mulatni egy rendeset. Kis híján félrenyelek, miközben a kávémat kortyolgatom tovább, mert olyan emlékkép jelenik meg lelki szemeim előtt, amivel bizony még magamat is meglepem.
- Te figyelj csak, mekkora az esélye, hogy mi kikötöttünk egy sztriptízbárban?


avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
85
● ● karakter arca :
bridget satterlee


✥ Szeretettel Princess Romily tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája •• Vas. Ápr. 08, 2018 10:51 pm

To my bestie...
Szóval itthon se volt, akkor még jó, hogy nem kezdtem eziránt kutakodni az agyamban. Neeem szeretem a másnapot, pláne az ilyet ami tele van fehér foltokkal. Fájnak az izmaim, a mindenem és még ülni meg létezni is megerőltető. Bár legalább Szoff sem fest jobban. Ez azért nyújt némi vigaszt. Meg persze a kávé is, de az csak a funkcionáláshoz kell, semmi máshoz nem jó jelenleg. Emlékeket pedig sajnos nem ad vissza. Bah. - Fel se tűnt. Nem mintha annyira figyeltem volna. - húzom el a számat, ámbár kétlem, hogy Szoff tudna arról, hogy Rodot én már egyébként ismertem korábban is, csak akkor még nem igazán tudtam összeragasztani, hogy a Wrighton név pont kettőjüket fogja csokorba. Jó család. De tényleg. Egyébként még szeretek is itt lógni. Otthonos. Lévén én egyedül élek, nincs senki akivel akár összeveszhetnék bármin. Bár lehet nettó alkalmatlan vagyok az együttélésre. Fogalmam sincs. A bentlakásos után egyetem jött, az meg azért kicsit más. Szóval ez is amolyan X-akta az agyamban. Bár általában...minden, ami komolyabb fajsúllyal rendelkezik. Egyszer biztos felelősségteljes felnőtt leszek. Egyszer.  - És hogy hoztuk fel egyáltalán? A hűtő is tele van velük. - csóválom a fejem. Mire ezt ide felhordárkodtuk...vagy nem is mi hoztuk fel? Hanem ki? Taxis? Találtunk netán két hülyét? Többet? Ajh, ne már. Ne mááár.
Na igen, annak én is nagyon nagy hálát adok, hogy nem valami tök idegennel kell most itt szemezni egy kávé felett. Mert vannak kínos pillanatok az életben mindig, de amikor ki kell valakit tessékelni az ajtón, mert bennfelejti magát, holott tudnia illenék, hogy mennyi tartozott a keretbe..na az nettó gáz. - Nem, teljesen rendes lányok voltunk. És oda nem vittünk. - elnevetem a végét sajgó aggyal is. Bár csak elképzelni tudom, hogy hogyan mentünk be. Mindenesetre legalább átöltöztünk. Bár gondolom nem a minden pudingok istene segített benne, szóval csak hálás vagyok azért, hogy Rod nem volt itthon és nem készült az esetről felvétel. Azt hiszem az hatásosan égés lenne. Mert amiről egyszer videó készült, az meg is marad, mindegy honnan próbálod meg törölni. És egyébként is, tegnap totális hangulatmentés volt. Értem persze, lekettyent mert nem működik a dolog Sinivel. Ezért jöttem én Baywatch módra, fürdőruha nélkül, de megmentésre készen, némi azonnal oldódó folyékony boldogsággal. - Pedig mennyiszer mondtam, hogy nem kell mindent annyira a lelkedre venni Szoff. - ingatom a fejem - Bár ettől imádlak. Ettől is. - teszem hozzá mosolyogva. De eddig megvoltam...

- Nem vagy picsa. Azért vagy picsa mert picsogsz! - csicsergem a telefonba. Jó, néha annyira vagyok együttérző, mint egy fatörzs. Pontosabban csak nem értem..én még nem kötődtem érzelmileg ennyire senkihez meg semmihez. Mármint idegenhez nem, helyesbítenék. Lehet akkor állt meg bennem ez az egész, amikor a szüleim meghaltak. Végtére is, pont azokat veszítettem el, akikről reméltem, hittem, hogy egész életükben velem lesznek. Hogy láthatom őket majd megöregedni. És tessék! Mi történt? Meghaltak. Mindketten. És mielőtt még jönne, neem nincs szükségem dokira. Eddig se volt, eztán se lesz. Azzal kell élned amit kapsz, kész pont. Más nem lényeg. De az már nagyon is, hogy még nincs kész mikor ajtót nyit. Bruu, mintha mondtam volna valamiiiit! - Ahaa, és arcban meg hajban jössz? - mérem végig, de egye fene azért hoztam a pezsgőt, hogy megvárjam ha szükséges. Ha meg elkészült volna, akkor is megittuk volna. Így akkor várakozom, de addig is ihatok. Legjobb egyveleg. És némi fojtott nyögdörészés árán ki is nyitom a pezsgőt és keresek poharakat is. Mivel Rod babaszemeit nem látom a látóteremben, feltételezem, hogy nincs itthon. Több marad. Ó, mennyire önző dög vagyok mi? Rossz, rossz Pree. Ah, jó hideg és isteni finom. Relatíve hamar eltüntetek egy poharat. Illenék lassan, illenék igen..de nem érdekel. Általában az ilyen előírásokon gyorsan keresztüllépek. Majd amikor valahol nagyestélyiben ácsorgok Mr. Tökéletes oldalán a tökéletes életemben, majd akkor. Vagy ha lehiggadtam. Ha nem érzem ezt az örökös...mozgáskényszert. - Aaha, akkor végül is te hagytad ott. - összegzem, ami érthető..kell ez a stabilitás netán, a visszacsatolás, hogy a másikat egyáltalán érdekli, veled mi van. Hogy nem helyezi indokolatlanul örökké előtérbe a munkáját, az iskoláját, a macskáját meg miinden mást. - És ezek szerint nem is láttál esélyt a változásra. - ezt is amolyan kommentnek szánom csupán, nem szeretném semmiben befolyásolni. Meghozott egy döntést én pedig mellette állok. Hozom a gyorsragasztót és kicsit összekaparom. Ez a dolgom. A sárkány fejét neki kell levágnia. - Na gyereeeeeeeee felmelegszik a pezsgő!! - kiabálok neki és ha megjelenik elismerően ciccentek - Ez igen! - adom a kezébe a poharat - Húzzad gyorsan én a másodiknál járok! - noszogatom. - Remélem készen állsz. - koccintok vele. Ja és nem bírom a pezsgőt.

- Igen, azt maximálisan ki. - vonom össze a szemöldököm - Szerintem a.... - csóválom a fejem. - Megittuk Rodnak valami dugi piáját...ez biztos. Ott az üveg. - bökök rá.

Vigyorogva és belékarolva lépek ki az épületből, hogy taxiba szállhassunk. Ilyenkor soha nem ülök be előre. Csüccsenek is hátra Szoff mellé. - Le Rue. - mondom zen mosollyal. De talán némi magyarázatot is kellene szolgáltatnom neki. - Happy hours. 2-t fizet hármat kap koktél van csajoknak. - felelem lágy mosollyal. - Szóval szedjed fel a mosolyodat, mert kettőt se akarok fizetni. - bámulok ki aljasul az ablakon. Vannak dolgok amit ki lehet mosolyogni. Bár most azt hiszem a legkevésbé se valami nyálas szájú idiótára van szüksége, de hát pár piaa..az pár pia. Kisvártatva ki is szállunk a taxinál, akit viszont kifizetünk.És húzom is magam után, hogy benyomuljunk a kisebbfajta tömeggel. A pultig ugyan nehezebb utat törni. - Long island. Minimum. - nézek Szoffra, dobja csak be magát.

- Azt hiszem az a koktélosdi nem volt túl jó ötlet. Pláne a pezsgő után . - kapaszkodom a bögrémbe, mert még ennek a gondolata is nagyon fáj. Eddig legalább megvan. Azt se tudom pontosan honnan leltem azt a helyet. Kicsi is, de lehet táncolni, nincs sem facecontrol sem más. És olcsó a pia. Fuh...én meg a nagy ötleteim. - És innen neked sztripbár rémlene? Úristen..mennyit ittunk itt?? - gondolkodom el hangosan.

■ ■ Zene ■ ■Nyuu leszek jobb :3■ ■credit

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Alexis Ren


✥ Szeretettel Sophie Wrighton tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája •• Vas. Május 13, 2018 8:21 pm


Pree & Szofi


- Pedig amúgy akkora jelenség... - jegyzem meg vigyorogva. S közben legalább harmadjára vizsgálok meg egy a pulton hagyott magazint, de harmadik alkalommal sem ragadja meg annyira a figyelmem, hogy megjegyezzem, egyáltalán mit látok benne pontosan. Egyszerűen csak túl jól esik a pótcselekvés és el is tereli kicsikét a figyelmemet a fájó fejemről, meg arról, hogy mennyire szeretnék belátható időn belül visszavánszorogni az ágyamba, puding ide vagy oda. - Az sem lenne baj, ha figyelnéd, tudod ebben a családban csak jó géneket lehet örökölni - magyarázom nevetve, azonban rövid időn belül abba is kell hagynom, mert a fejfájásom nem hogy csillapodna, csak még jobban hasogatni kezdi a fejem. Elgondolkodom, vajon volt-e egyáltalán értelme felkelni, de végül is most már elmondhatom, hogy csináltam valamit ma: kimásztam a konyhába és leküzdöttem négy korty kávét. Eredmény, nem?
- Te... Biztos, hogy nem találkoztunk Roddal? Tuti, hogy valaki segített nekünk... - Hiába igyekszem törni a fejem az éjszaka történteken, valamiért képtelen vagyok visszaemlékezni, legalább annyira, hogy a saját kérdésemet meg tudjam válaszolni.
- Azért annyira talán mégsem... Nincs meg a fél este. - Bevallom szeretnék nevetni, de a korábbi tapasztalatok alapján az a fejecskémnek most nem tenne jót. És különben is, ezen nem nevetni kellene, hanem rosszul érezni magamat, amiért ennyit ittam és megfogadni, hogy soha többet, meg hogy amúgy is, egy nőben semmi vonzó nincsen, amikor sokat iszik... De még jó, hogy jelenleg senkinek nem akarok tetszeni, aki miatt szégyellnem kellene, hogy jól éreztem magam a barátnőmmel. Mert tény, hogy ha Pree feltűnik, akkor a buli ezer százalékosra sikerül. Mellette nem lehet az embernek rossz kedve, olyan mint egy jókedvű napsugár. - De azért annyira voltunk rendesek, hogy pasit sem hoztunk fel... - Húha, komolyan. Fáradt agyamnak már ez a beszélgetés is bőven filozófiai mélységekben - vagy magasságokban? - folyik. - Nem mintha most hiányozna egy az életembe - jegyzem meg egy akkora sóhajtás kíséretében, hogy van esélye, hogy még a szomszéd is hallotta. - Bár a Le Rueban az a pultos még mindig annyira.. ahw - magyarázok vigyorogva, és igyekszem minél hamarabb a bögre kávéba fojtani a gondolataim. Csak mert félek, ha nem tenném, akkor megjelenne előttem az emlegetett férfi, ahogyan a csinos egyenruhájában áll a pult mögötte, aztán rövidesen lekerülne róla az az egyenruha, én pedig teljesen elolvadnék a gondolataim között.
- Tudoom... - Bár forgatom a szemem, mégis megjelenik az a bizonyos mosoly az arcomon. Ha nem lenne a barátosném, akkor a tegnapi napom egyedül abból állt volna, hogy a szobámba bezárkózva sajnáltatom magam. Viszont így volt egy nagyon jó estém.. csak emlékeim nem nagyon vannak róla. - Én is imádlak - jegyzem meg vigyorogva, s közben jókedvűen grimaszolok egyet, próbálva a legangyalibb arcomat mutatni Preenek, ha már megjegyezte, hogy imád engem.  
Nem is csodálom, hogy az este elejéről még mindkettőnknek szinte hibátlan emlékeink vannak, hiszen bár megittunk együtt egy üveg pezsgőt, de az még csak az alapja volt mindannak, ami most mindkettőnk számára belevész a ködbe. Ha fizetnének sem cserélném el Preet, hiszen már akkor ugrásra készen állt, amikor meghallotta a telefonban a kedvetlen hangomat. És szavaihoz híven, nem sokkal a telefonbeszélgetésünk után már ott is állt az ajtónkban. Jött hurrikánként és pillanatok alatt megtöltötte a lakást az energiájával, ami bevallom hamar átragadt rám is.

- Honnan van a nadrágod? Irtó csinos benne a hátsód, te végzet asszonya! – Magyarázok fennhangon, még mindig a szobámból, tekintve, hogy még mindig nem vagyok teljesen elkészülve. Nem azt mondom, hogy sokkal jobban érzem magam, de ha annak a pezsgősüvegnek a fenekére néznénk, akkor már sokkal, de sokkal jobban lennék. Addig csak egy fokkal érzem jobb kedvűnek magam. Pree jelenléte és a tény, hogy elmondhatom neki mi bántja a kis lelkem egy olyan kombináció, ami minden alkalommal működik. Mert oké, hogy ott van Rod, de neki mégsem feltétlenül nyavalyognám el az egész sztorit a szakítással, meg mindennel kapcsolatban. Az fura lenne. Neki csak azt jelentem le, hogy kit kell péppé verni.
Ellenben például a bátyám nagyon jó arra, hogy dugi piát tartogasson a lakás különböző pontjain, amiket a munkája miatt kap, mert hát tudjuk, hogy nagyon szép, és mégis hogyan jutalmaznának egy modellt másképp, mint mondjuk azzal a piával, aminek modellt állt?


- Fúj, ugye nem azt az undorító…? – Felkapom a fejem, amikor az üveget említi és odapillantok, aztán rögtön a kezeimbe is temetem az arcomat. – Komolyan ennyire szar kedvem volt, hogy ráfanyalodtam? – Nevetem el magam beletörődve a ténybe, hogy ha rossz a hangulatom, akkor bármit le tudok erőltetni a torkomon. Jó kis képesség, nem?

Ha tudtam volna, hogy rögtön a mély vízbe leszek dobva, amikor megérkezünk a Le Rueba, akkor még megpróbálkoztam volna a taxiban azzal, hogy még egyszer megigazítsam a felsőmet, meg az ikreket alatta. De ha eddig elég volt a csodálatos mosolyom és elképesztően lehengerlő kisugárzásom ahhoz, hogy felszedjek bárkit is, akkor talán most is menni fog.
Eddig Preenél volt a gyeplő, amikor azonban a pult közelébe érünk, én kapom el a kezét és húzom egy egészen kellemes társaságnak tűnő csapat pasi közé, miközben feltett célom elhitetni velük, hogy csak a pulthoz szeretnénk odajutni.
- Hoppá, bocsánat – szólalok meg nevetve, amikor véletlenül – dehogyis – nekidőlök az egyik srác karjának. Amint rám pillant, tudom, hogy ő az áldozatom, s alig szólítom meg, már a haverjai figyelme is a miénk. – Ne haragudjatok. Most vagyunk itt először a barátnőmmel… Nem tudjátok véletlenül melyik koktél itt a legütősebb?


- Hát… Gondolom az is egy képesség, hogy beledumáljam magunkat az ivásba – vonom meg a vállaimat mosolyogva. – Azt sem tudom milyen koktélt rendeltek nekünk végül. – És megint csak hiába töröm a fejemet, olyan, mintha egy lejárt bakelit lemezt hallgatnék odabent. Vagy tücsökciripelést.
- Azoknál a srácoknál is volt valami. Velük indultunk el a Rueból… - jut eszembe hirtelen, és olyan izgatott leszek, mintha csak ajándékot kapnék. Bár bizonyos értelemben ugye az emlékek is számíthatnak ajándéknak. Csak mondjuk általában a gyerekkorból, nem pedig a tegnap estéről kell őket összeszedegetni. – Úgy emlékszem oda az ikrek miatt mentünk. – És most nem a melleimről beszélek, hanem az unokatestvéreimről.  – Silas azt mondta, hogy bevárnak ott minket, de mire odaértünk, eltűntek. Emlékszel?



avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
85
● ● karakter arca :
bridget satterlee


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Sophie szobája ••

Tell me your secrets

Sophie szobája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások :: Sophie és Roderick otthona-