Roderick szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:52 pm ✥

✥ Today at 11:04 am ✥

✥ Yesterday at 10:09 pm ✥

✥ Yesterday at 9:34 pm ✥

✥ Yesterday at 8:05 pm ✥

✥ Yesterday at 4:00 pm ✥

✥ Yesterday at 10:24 am ✥

✥ Yesterday at 9:36 am ✥

✥ Vas. Okt. 14, 2018 3:59 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Roderick szobája •• Kedd Okt. 31, 2017 4:31 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Szomb. Dec. 16, 2017 1:00 pm


●●●● Judas & Roderick ●●●●



Nem igazán tartoztam azok közé, akik átaludták a napot. Szerettem korán kelni, mert úgy éreztem, hogy rengeteg időt elpazarolok az alvással. Este meg elég későn jutok az ágyamba, szóval nem aludtam valami sokat. Elég fáradtnak tűnhettem volna, ha nem kezdem minden reggel azzal a napom, hogy futok egy keveset. Az mindig fel tudott ébreszteni és fontos volt a mozgás. Nekem meg főleg, mert a plusz pénzt a testem segítségével kerestem meg. Az állandó melóm nem adott nagyon sok pénzt, csak annyit, hogy meg tudjak élni. Ha egy kis pluszt akartam, akkor kellett egy mellékállás, ami nekem a modellkedés lett. Csak havi egy-egy fotózást vállaltam el nagyjából, hogy legyen mit a tejbe aprítani. De modellnek nem alkalmaztak mindenkit. Első alkalommal is csak azért mentek bele, mert a tervező asszony ágyába bújtam párszor. Aztán kaptam a tanácsokat, hogy mit egyek, hogy edzek, hova járjak szoliba meg ilyesmik. Ezt a reggeli futást is tanácsolták nekem és azóta szinte minden reggelem így kezdtem. Gyorsan kiugrottam az ágyból, de még nem készülődni kezdtem. Elsőnek mindig jól bereggeliztem, mert az a nap legfontosabb étkezése. Korgóhassal nem lehetett semmit sem csinálni. Az alvós alsómban siettem ki a konyhába, hogy összeüssek valamit. Nem igazán volt otthon semmi különleges, szóval maradtam a szokásosnál. Pár tojást vettem ki és elkezdtem egy nagy adag rántottát csinálni magamnak. Közben felfigyeltem Sophie ajtójának a nyílására.
- Jó reggelt húgocskám! Te is éhes vagy? - nem néztem oldalra, mert bele se gondoltam, hogy nem a húgom jött ki onnan. Kicsit több tojást tettem bele, mint szoktam, szóval neki is jutott volna.  Oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézzek, de nem ő állt ott. Csodálkoztam is, hogy ilyen korán felkelt.
- Judas? Te hogy kerülsz ide? - meglepett arccal néztem a haveromra, aki valahogy bejutott a lakásba, pedig én biztosan nem engedtem be. Elléptem a készülő ételtől és teljesen felé fordultam.
- Csak azt ne mond, hogy te meg Sophie... - nem fejeztem be a mondatom, csak kissé aggódva meg kicsit dühösen bámultam a srácot.




clothes ||  Remélem jó lesz kezdésnek, kedvenc sógorkám  edi   ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Kedd Dec. 19, 2017 9:02 pm

Valahogy végül sikerült rávennie Sophienak, hogy modellt álljak – vagyis jelen esetben üljek – neki egy rajzához. A helyzet meg az, hogy sokkal jobban élveztem, mint ahogy azt először gondoltam. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ültem ott mozdulatlanul miközben figyeltem, ahogy koncentrál, satíroz, hunyorogva rám néz. Közben persze szemügyre vettem a szobáját is és volt egy-két olyan fénykép amire szerettem volna rákérdezni, de nem tudtam, hogy ezzel kizökkentem-e majd a rajzolásból így inkább csendben maradtam. Végül felajánlotta, hogy pihenésképp nézzünk meg egy filmet én meg perrsze rögtön kaptam az ötleten, mert amúgy sem volt még kedvem hazamenni. Gyorsan meg is találtam a legkényelmesebb pózt a filmezéshez majd egy tíz perc eltelte után már éreztem, hogy gondok lesznek. A szemhéjaim mázsás súlyúak lettek, sokkal fárasztóbb volt ez a 'modellt ülés' mint gondoltam. A következő pillanatban meg már csak a kényelmes sötétség volt.

Nem érzem a bal karom. Kell egy öt perc miután kipattannak a szemeim, hogy az agyam előteremtse azokat az információkat, amikből rájövök arra, hogy mit is keresek pontosan Sophie ágyában és mi is történhetett. Végül valamelyest megnyugszom és igyekszem a lehető legészrevétlenebbül kimászni az ágyból, a békésen szuszogó lány mellől.
Ugyan nem ez volt az első eset, hogy ott ragadtam egy lánynál, de akárhogy is nézem Sophie nem csak egy lány meg most kivételesen tényleg az az eset áll fent, amikor nem történt semmi. Hacsak meg nem erőszakolt míg aludtam a film közben, bár nem tartom valószínűnek, hogy ilyen fétisei lennének.
Szóval még utoljára visszanézek az ágyban békésen szuszogó lányra és leküzdöm a késztetést, hogy odahajoljak egy apró puszit nyomni arra a bársonyos bőrére. Lassan lenyomom a kilincset és ahogy kilépek a szobából becsukva magam mögött az ajtót, a fülemet olyan hang üti meg amit ha akarnék se tudnék összetéveszteni máséval és ezzel együtt ez a hang nem az, amire számítottam. Roderick Wrighton. Sophie Wrighton. Baszki.
- Helló Rod – próbálok nagyon megnyerő mosolyt varázsolni az arcomra, de hirtelen semmilyen épkézláb ötletem nincs amivel menthetném magam, mert hát valljuk be az, hogy „ez nem az aminek látszik” eléggé elcsépelt még akkor is ha teljes mértékben igaz.
- Csak rajzolgattunk – védekezőn felemelem a kezem – mármint ő rajzolt engem aztán meg elaludhattam..gondolom – teszem hozzá és a tekintetem egy pillanatra kiutat keres a konyhából, de akárhogy is nézem minden út Roderickon keresztül vezet. Úgyhogy inkább csak arrébb oldalgok, hogy közénk kerüljön a biztonságot nyújtó pult.
- Nem is említetted, hogy van egy húgod – kicsit sértődötten pillantok rá bár valószínűleg csak azért nem szólt Sophieról, mert nem akarta, hogy valamelyik haverja kihívásnak tekintse a kistesó megdöntését. Vagy pedig lehet említette csak akkor még a Giselle-ködtől nem láttam és hallottam.
- De öhm – megköszörülöm a torkom és a serpenyőre pillantok – Egyébként éhes vagyok.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Vas. Dec. 24, 2017 1:48 am


●●●● Judas & Roderick ●●●●


Egyáltalán nem számítottam arra, hogy nem én leszek az egyedüli srác a lakásban azon a reggel. Gondoltam, hogy Sophie fog pasizni, de azt hittem, hogy legalább szól előtte. Nem rá voltam kiakadva, hanem Judasra, hogy rámászott a húgomra. Teljesen lesokkolódtam mikor megláttam és nem tudtam, hogy dühös legyek vagy csalódott.
- Te csak ne vigyorogj, mikor most jöttél ki a húgom szobájából! - eldőlt, dühös lettem csalódás helyett.
- Ohh csak rajzolgattatok? És mit? Várj erre inkább ne válaszolj. - ráztam meg a fejem gyorsan. Judas amúgy rendes srác volt. Jó fej volt másokkal, pénzesek is voltak és nagyon jó haverom volt, szóval Sophienak tökéletes. Kezdtem kicsit lehiggadni.
- Mert eddig messze lakott és nem került szóba. De amúgy valamikor tuti említettem már. - kezdtem el magyarázkodni és közben én is a pult másik oldalára kerültem, hogy kiszedjem a tojást a serpenyőből.
- Jut neked is és közben szépen elmesélsz mindent, hogy mit akarsz a húgomtól. Remélem komolyak a szándékaid. - Két tányérba kezdtem el szortírozni az ételt. Aztán eszembe jutott valami az utolsó szavaimról.
- Héé.. neked...neked barátnőd van! - mondtam szaggatottan, de egyre idegesebben és közben kiesett a kezemből a serpenyő. Szóval csak kihasználta a húgom. Biztos összeveszett a nőjével és az én kis tesókámmal vigasztalódott. Ökölbe szorítottam a kezem.
- Barom! - Az öklömet nagy erővel az arca felé indítottam, hogy behúzzak neki.
- Nőd van és rámászol az én testvéremre. Undorító vagy! - kiabáltam.





clothes ||  Kicsit rövidke, de remélem jó lesz, kedvenc sógorkám  edi   ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Szomb. Márc. 17, 2018 11:17 am

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Vas. Márc. 18, 2018 10:03 pm


●●●● Soph & Rod ●●●●

Imádtam Sophiet. Ő volt az egyetlen olyan testvérem, akit már kiskora óta szerettem. A kedvencem volt, ezt nem is titkoltam. Tényleg nagyon imádtam őt és bármit megtettem volna érte. Már kicsiként tervezgettük, hogy össze fogunk költözni egyszer. Ez be is következett. Amint Párizsba jött én magamhoz is költöztettem. Minden pillanatát élveztem az együttélésnek. Sokkal jobb volt, mint még kicsiként a szüleink házában.
De hiába laktunk együtt, így sem tudtam megvédeni mindentől. Hiába mondtam neki, hogy szóljon ha van valami, nem beszélt az alakuló dolgokról. Ezt meg is értem valamennyire, hisz tényleg nem számolhatott be minden helyes pasiról, hiába hallgattam volna szívesen. Fura lett volna. Meg amúgy én sem meséltem neki minden lányról. Még azok közül is kihagytam jó párat, akikkel lefeküdtem, nem hogy azok, akikkel csak jót beszélgettem. Viszont az már zavart, hogy Judas sem mesélte, hogy pont az én húgomon akadt meg a szeme. Pedig jó barátok voltunk. Már évek óta ismertük egymást. Rendes srác volt és áldásom is adtam volna rájuk, ha nem lett volna már egy barátnője. Egyszerre két nőt is tartott az az idióta. Én sosem hitegettem a lányokat, nem mondtam, hogy leszek a pasijuk és együtt élünk boldogan a halálunk napjáig. Sophie nagyon kiakadt, mikor kiderült, hogy a pasijának volt végig egy másik nője is. Mikor meg tudtam, nagyon ideges lettem. Vártam egy kicsit, míg beesteledett, aztán elmentem ahhoz a paraszthoz. Más dolog is volt, ami miatt alapból idegesebb voltam és ennek Judas itta meg a levét. Amint kinyitotta az ajtót, be is húztam neki. Már az első ütéstől eleredt az orra vére, ami kicsit rám is fröccsent. Pont fehér póló volt rajta, szóval meglátszott rajta. A cipőm is fehért volt, nem gondolkodtam előre. A gyomrába is kapott, utána meg ellöktem. Még adtam az arcába pár ütést, mert tényleg nagyon dühös voltam és le kellett vezetnem. Közben beszéltem is hozzá, kioktattam, de már nem emlékszek, hogy miket hordtam össze a dühtől.

Gyorsan hazarohantam, de a lakásba már óvatosan léptem be. Nem akartam felébreszteni Sophiet. Legalábbis nagyon reméltem, hogy már alszik és nem kell kimagyaráznom a történteket. A szobám ajtaja alól fény szűrődött ki. Azt gondoltam, hogy égve hagytam a lámpát, de mikor beléptem, nagyon meglepődtem.
- Sophie... mit keresel itt? - kérdeztem meglepődve.


clothes ||  szeri  ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Kedd Márc. 20, 2018 12:53 am


Rod & Sophie


Azt hiszem nekem soha nem lesz már szerencsém a pasikkal. Legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján valahogy mindig sikerül rosszul választanom. Kezdve mondjuk a gimis barátommal, aki képes volt megcsalni a legjobb barátnőmmel. A végzős bál estéjén. És még azt is hitte, hogy nem fogok rájönni. Idióta. Azért bevallom, utána irtó jól esett, hogy körülbelül a suli háromnegyede előtt felpofoztam. Meg persze az is melengette egy kicsit a lelkem utána, hogy csak meg kellett említenem a dolgot Rodnak és Richie olyan monoklit kapott, hogy egy egész héten át napszemüvegben ült az órákon és még utána is látszott a sötét folt a szeme körül.
De hogy ez a balszerencse még akkor is a nyomomban járjon, amikor másik kontinensre költözök? Na az már valószínűleg nem véletlen. Senki nem örülne neki, ha kiderülne, hogy a pasinak, akivel találkozgat már évek óta barátnője van, akivel együtt él és akinek már tervezi megkérni a kezét. Nos, én sem örültem neki egyáltalán. Az elején egyszerűen nem akartam elhinni, hogy a történelem megismételni látszik önmagát. Nekem pedig megint sikerült kifognom valaki olyat, aki apró pici darabokra töri össze a szívem. A kezdeti döbbenetet aztán felváltotta a harag és a düh, amivel szerettem volna neki esni Judasnak és ütni, amíg bele nem sajdulnak a kezeim.
És mindezeket követte a leghosszabb és legkeservesebb érzelem, a szomorúság. Ami arra kényszerít, hogy kisírjam a szememet, és úgy zokogjak, mint egy öt éves. Utáltam magam, amiért képes voltam megint ennyire mellé lőni, és őt is, amiért ilyen könnyedén a bolondját járatta velem. Mosollyal az arcán. De ha csak belegondoltam abba a ragyogó, jókedvű mosolyba, megint kitört belőlem a zokogás, mert tudtam, hogy valószínűleg sosem látom már újra. Aztán persze arról győzködtem magam, hogy nem is akarom! A fene egye meg őt ott, ahol van!
Egész nap ki sem mozdultam a szobámból, végig az ágyban fekve szenvedtem. Hol telesírtam a párnámat, hol próbáltam elterelni a figyelmem azzal, hogy valami hülyeséget bámultam a tévében. De a telefonomhoz nem mertem nyúlni. Még a végén valami meggondolatlan hülyeséget csináltam volna, mondjuk rátelefonálok Judasra. Akkor aztán tuti el kellett volna ásnom magam szégyenemben... Viszont amikor már nagyon úgy éreztem, hogy ma este már képtelen leszek lehunyni a szemeimet, hogy kicsit is aludjak, úgy döntöttem felkeltem inkább a bátyámat, hogy ő szórakoztasson.
A takarót magam köré csavarva csoszogtam át az Ő szobájába, hogy felébresszem, de.. Nem volt ott. Én pedig jó testvér módjára úgy döntöttem hát, hogy megvárom. Ami már csak azért sem bizonyult túl jó ötletnek, mert mégis mit csináltam volna teljesen egyedül, a bátyám szobájában, amikor semmi mást nem tudok csinálni, csak Judasra gondolni? Igen, persze, hogy sírok.
Összerezzenek, amikor kinyílik az ajtó, és gyorsan letörlöm az arcomon végig gördülő könnycseppeket. - Rod.. - Hüppögve igazítom meg a vállamról lecsúszott takarót. - Nem tudtam a..ludni - magyarázom bánatosan. - Hol voltál? - kérdezem gyámoltalanul, mint egy kislány, akinek rémálma volt. Most sikerül csak megnéznem jobban a hazaérkező bátyámat. - És az a pólódon.. vér? Rod!


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Vas. Ápr. 01, 2018 3:49 pm


●●●● Soph & Rod ●●●●


Nagyon ideges lettem, hogy pont az egyik haverom csavarta el a fejét. Vagyis nem ez volt a dühítő, mert eddig jó fej srácnak ismertem meg Judast, de azt is tudtam róla, hogy van már valakije. Nem is tudtam elhinni, hogy tényleg képes volt rámozdulni a húgomra, miközben volt valakije. Teljesen kifordult magából. Nagyon megbántotta Sophiet. Nem is tudtam, hogy hogyan nyugtassam meg. Nagyon kiborult. Sajnáltam őt és móresre akartam tanítani a srácot. Tudtam, hogy hol lakik, szóval átmentem hozzá és jól szétvertem. Az se érdekelt, ha utána feljelent miatta. Azt akartam, hogy ugyan olyan fájdalmat érezzen, mint a húgom. Elégedetten tértem haza, mert megkaptam a magáét az a szemét. Már elég késő volt, szóval reméltem, hogy alszik Sophie, de a szobámba belépve nagy meglepetés fogadott. Ott szomorkodott az ágyamon a húgom. Még mindig nem tette túl magát a történteken, de azt hittem már tud aludni. Ebből arra következtettem, hogy még sem sikerült és azért jött át hozzám. Hamar be is bizonyul, hogy igazam van.
- Húgi, túl kell tenned magad rajta. Nem sírhatsz ilyen barom srácok miatt. - Lehet, hogy nem ez volt a legjobb nyugtató szöveg, de még mindig tele voltam adrenalinnal a verekedés miatt, vagyis verés miatt, és ilyenkor nem voltam jó a lelkizésekben.
- Kicsit sétáltam. Ki kellett szellőztetnem a fejem. - Nem volt akkora hazugság, hisz tényleg kint voltam a levegőn. Viszont nem maradt sokáig rejtve a titkom, mert észrevette a vért a pólómon. Eddig fel sem tűnt nekem.
- Izé.. öhm. - A két kezemmel próbáltam eltakarni a foltot, de akkor vettem észre, hogy az öklöm is vére még kicsit.
- Muszáj volt... nem hagyhattam, hogy ilyen simán megússza azt, hogy összetörte a szíved. - Közelebb mentem az ágyhoz, hogy végigsimítsak a karján, megnyugtatás gyanánt, de ahogy hozzá értem, halkan fel is szisszentem. Még fájt a kezem az ütésektől.



clothes ||  szeri  ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Kedd Ápr. 03, 2018 1:22 am


Rod & Sophie


Akár szabad ilyesmit kijelentenem, akár nem, én kerek perec megmondom, hogy az összes bátyám közül Rodot szeretem a legjobban. Ez pedig még csak nem is a közöttünk lévő korkülönbségnek köszönhető, ugyanis nem Ő a legkisebb Wrighton fiú mind közül - és bizony mit ne mondjak, jó néhányan vannak. Sok mindent elmond már maga a tény is, hogy hozzá költöztem Párizsba. Ő az, akinek mindent elmondok - mert el merek mondani -, tudom, hogy meg fog érteni. Persze van, amit ha elkövetnék, még Ő is szobafogságra ítélne, de ha valaki megbánt, bizony csak egy szavamba kerül, hogy az illető megbánja egész életére.
Amikor hazaér persze nem esik le rögtön, hogy merre is járhatott, vagy mit is csinálhatott éppen az éjszaka közepén. De végül mégis valamilyen furcsa elégtételt érzek, ha arra gondolok, hogy Judas most valahol a városban éppen a törött orrát jegeli.
- De... - Szipogok néhányat, és bár nem látszik ugyan, de a takaróm alatt megvonom a vállamat. - Tudom, hogy nem kellene. Mert egy mocskos paraszt! - Hirtelen olyan indulat költözik a hangomba, hogy magamat is meglepem az intenzitásával. Ugyanakkor jól esik olyasvalakit sértegetni, aki nincs a szobában. Remélem most irtóra csuklik. A törött orra mellé éppen elfér egy nem múló csuklásroham. - Csak tudod olyan rosszul esik, mert ugyanez volt Richievel is, még a gimiben - magyarázom szomorúan, megint csak azzal a gondolattal játszva, hogy nekem soha nem lesz már normális pasim. - Esküszöm inkább zárdába vonulok. Én nem bírom ezeket  a pasikat - a sírás és nevetés furcsa egyvelege tör ki belőlem, ahogyan próbálom megmagyarázni az érzéseimet.
- Hívhattál volna engem is, minden jobb, mint itt ülni és sírni - mondom durcásan. Aztán persze eszembe jut, hogy hogyan is nézhetek ki pontosan. - Bár megértem, minden járókelő megijedt volna tőlem, ha így lát. - S rámutatok a sírástól vörös szemeimre és a - valószínűleg - ugyanezen okból felpuffadt, könny csíkozta arcomra.
Aztán persze eltelik annyi idő, hogy legyen időm jobban megnézni magamnak a bátyámat, akinek az indokának már a legelejétől fogva is kifejezetten gyanúsnak kellett volna lennie. Csak amikor ráeszmélek, hogy a pólóján ékeskedő folt valakinek a vére esik le az állam igazán.
- Jézusom... - Ha vért látok újra és újra rájövök, pontosan miért is nem mentem orvosnak. Fél napig sem bírnám a szakmát és sikítva rohannék el az ellenkező irányba. A kórházak különben is csak elszomorítanak. Nem úgy a bátyám, aki bármilyen meggondolatlan is volt, amikor elment szétverni annak a baromnak az arcát, mégis azért tette, hogy én jobban érezzem magam.  - Nem kellett volna... - nyögöm ki, ám amikor meghallom, hogy felszisszen, pillanatok alatt elfelejtem minden bánatomat és dobom le magamról a saját szobámból átvonszolt takarómat, majd mászok oda a bátyámhoz, hogy megfogjam a kezeit és jobban megvizsgáljam őket. - Nem lenne jobb bekötni? Vagy legalább lemosni... Nagyon fáj?


Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Kedd Ápr. 03, 2018 8:37 pm


●●●● Soph & Rod ●●●●


Nagyon szerettem a húgomat. Örültem, hogy újra együtt lehetünk. Sokáig voltunk távol, mert amint lehetett elhagytam a családi fészket. Amint Párizsba költöztem, tudtam hogy egy nap jön ő is utánam. Már házat is úgy kerestem, hogy legyen még egy szobája, hogy majd be tudjon hozzám költözni. Be kellett pótolnunk azokat az éveket, amiket elvesztegettünk. Jó bátyó akartam lenni, mert eddig nem voltam annyira normális testvére. Ő így is szeretett, de én még többet akartam tenni érte.
Figyeltem, ahogy az ágyamon ül és szipog. Nagyon sajnáltam őt. Segíteni akartam rajta. de akkor hirtelen nem tudtam, hogy mit tehetnék.
- Igen, tényleg az. Felejtsd el őt - Ezt nyilván könnyebb mondani, mint csinálni. Nekem nem voltak komoly kapcsolataim, szóval nem volt tapasztalatom ezen a téren, de megpróbáltam tanácsot adni.
- Ő is fasz volt, de hidd el, hogy nem minden srác ilyen. - Abból a Richieből is kivertem a szuszt is. Judason kívül ő volt az egyetlen, akit így elvertem. Meg is érdemelte ő is, mert nagyon megbántotta Sophiet.
- Nyugi, nem kell zárdába vonulni. Egyszer majd jön egy olyan srác, mint én- kacsintottam rá. Na jó, talán még sem kéne neki egy olyan, mint én. Ha lenne barátnőm, akkor biztosan nagyon jól bánnék vele, de egyelőre csak kihasználom a lányokat.
- Jó lett volna, ha jössz. - ez nem volt teljesen őszinte. Biztos nem hagyta volna, hogy ennyire megverjem Judast. Még is csak együtt voltak egy darabig. De nem mondhattam neki, hogy nem örültem volna.
- Dehogy! Nagyon szép vagy. A legszebb lány, akit ismerek. - közelebb hajoltam és egy puszit nyomtam a homlokára. Tényleg csinos lány. Nem csoda, hisz ő is Wrighton. Mi mind jól nézünk ki.
- Nagyon ideges voltam és amúgy is megérdemelte. - mondtam miközben visszavettem a kezem, hogy megnézzem. Nem volt sok időm, mert már oda is ugrott, hogy megvizsgálja.
- Nem fáj csak... csak tényleg kemény feje van annak a baromnak. - kicsit felnevettem.
- Megmosni nem kell, de lehet be kéne kötni. - néztem a kezeimre, majd kivettem az ő kezéből, hogy megtöröljem a pólómba. Minek ide víz? Már úgy is véres volt a pólóm, szóval mindegy volt. Nem volt kedvem kimenni a fürdőbe. Nem akartam otthagyni őt, meg reméltem, hogy kicsit megnevetteti a hülyeségem.


clothes ||  szeri  ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Szomb. Ápr. 07, 2018 1:51 pm


Rod & Sophie


- Mintha az olyan könnyen menne - jegyzem meg durcásan, habár mindketten tudjuk, hogy ez a hangsúly nem Rodnak szól. Sokkal inkább magának a helyzetnek, sőt, sokkal inkább magának a szóban forgó egyénnek. Akinek remélem rettenetesen fáj most valamije. És akkor még egészen jóindulatú vagyok vele. Arra tanítottak, hogy senkinek ne akarjak rosszat, hogy legyek kedves és bocsássak meg másoknak. De a helyzet az, hogy nem mindig olyan könnyű megbocsátani. És ha majd valamikor sikerül is megbocsátanom Judasnak, elfelejteni akkor sem fogom tudni neki amit tett.
- Tuuudom, csak... - Nem fejezem be a mondatot, mert nagyon is jól tudom, hogy a bátyámnak igaza van. Ellenben lebiggyesztett ajkaim éppen az ellenkezőjéről árulkodnak. - Csak... - finoman megköszörülöm a torkom, miközben halvány, cinkos mosoly jelenik meg a szám sarkában. - Annyira, de annyira szeretnék neki behúzni, egy jóó nagyot. Baromira megérdemelné. Mmhm, én meg még le is rajzoltam. - Sóhajtok egy nagyot, aztán elhúzom a számat. Senki nem szereti elpazarolni a papírját és az idejét, hogy ekkora szemétládákat rajzolgasson, nem igaz?
Még jó, hogy az ilyen esetekre itt van nekem a bátyám. El sem tudnám képzelni az életemet a bátyáim nélkül, akik már kicsi koromtól kezdve úgy vigyáztak rám, mint egy hímes tojásra, nehogy összetörjek. Amikor mégis megtörtént, akkor pedig bizony tettek érte, hogy a másik fél duplán megbánja a dolgot. Bár voltak esetek, amikor azt kívántam bárcsak lennék inkább egyke - például amikor Rod lefejezte az összes babámat, vagy amikor Kes csak nevetett rajtam, mert nem sikerült lemásznom a fáról, ahová Ő csalt fel -, de ma már tudom, hogy ha fizetnének sem cserélném el egyik bátyámat sem. Na jó, Kest talán néha mégis. Különösen amikor megjegyzéseket tesz a magasságomra.
- Na perszee... - Képtelen vagyok megállni, hogy ne vigyorodjak el, és még arra is van energiám, hogy a mellém telepedő bátyámat finoman oldalba bökjem. - Ne beszélj hülyeségeket. Fogadjunk, hogy utálnád, ha az egyik modell haveroddal jönnék össze - mosolyogva megrázom a fejem, habár a válaszában nem vagyok teljesen biztos. Ki tudja, lehet, hogy egyszer tényleg el kellene vinni egy fotózására, ahol ott vannak a haverjai is.
- Köszönöm! - Ezúttal őszinte mosoly költözik az arcomra, elég hozzá néhány szép szó, és az a puszi, amit a homlokomra kapok. - De Te elfogult vagy, úgyhogy... - halkan nevetve megrázom a fejem, aztán a fülem mögé tűrök néhány tincset az elszabadult hajamból. Csak egy kicsit kell jobban kinyitnom a szemem és máris látom, hogy Rod megint valami butaságba keveredett. Hamar leesik, hogy ez valószínűleg nem más volt, mint hogy meglátogatta Judast és jól betörte az orrát. (Hurrá!)
- Jó, megérdemelte, de... - A helyzet az, hogy tényleg valamiféle elégedettséget érzek azzal kapcsolatban, hogy a rohadék most otthon ül és jegeli azt a mocskosul jóképű arcát. - Azért nem kellene folyton megverned azt, aki megbánt... Bár.. jól esik, hogy megtetted. - Akármennyire küzdök magammal, hogy ne dicsérjem meg a cselekedete miatt - mert most komolyan, mi van, ha bajba keveredik miatta? - mégis kicsúszik a megjegyzés.
- Ro-od - hangsúlyom megtévesztő, mert képtelen vagyok nem felnevetni, amikor, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, egyszerűen beletörni a kezét a pólójába. - De akkor ne nekem nyavalyogj majd, ha mégis fájni fog a napokban a kezed... - mosolyogva felvonom a szemöldököm, mert a kijelentés egyszerre költői kérdés is.
- Na jó.. van itthon valami, amivel be tudjuk kötni?



Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Vas. Ápr. 15, 2018 8:56 pm


●●●● Soph & Rod ●●●●


- Tudom hogy nem könnyű. - sóhajtottam. Rossz volt így látni őt. Nem akartam hogy szomorú legyen, de azt sem tudtam, hogy hogyan vidíthatnám fel. Kíváncsian figyeltem, hogy mit szeretne mondani. Ötletem se volt, hogy mire akar kilyukadni, de mikor kimondta, kicsit felnevettem, hisz épp az előbb vertem szét a hülye fejét.
- Ne mocskold be a szép kezed. Így is megkapta, ami járt neki. - mosolyogtam rá és csak akkor esett le, hogy mit is mondott.
- Mi? Lerajzoltad? Ugye ruhában és nem anélkül- néztem rá felvont szemöldökkel és kicsit zaklatottabban. Tudom én, hogy hogy van ez. Én is álltam már modellt egy festőlánynak és hamar előkerült az ötlet, hogy ruha nélkül legyen. Utána már egyenes út vezetett az ágyig. Nagyon reméltem, hogy Judas és Sophie között nem volt semmi ilyesmi. Akkor még egy látogatásra számíthat az a szemét.
- Attól függ, hogy melyikkel. Van olyan, amelyiktől nem féltenélek. - Mindenki azt gondolná, hogy egy modell állandóan csajozik. Ez amúgy így is van, de az én korombeliek, akik már nagyon befutottak, nem akartak minden este új lányt. Ők már megállapodni akartak végre. Nem is értettem, hogy miért, hisz bárkit megkaphattak.
- Lehet, hogy elfogult vagyok, de ha nem lennék a testvéred, akkor is így gondolnám - mondtam őszintén. A nőkhöz értettem és egyértelmű volt, hogy szép a húgom. Szerintem ezzel senki se szállt volna vitába. Kicsit féltem, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy megvertem a barátját, de nem haragudott, sőt még talán kicsit örült is.
- Tudom, de nem bírom ki. Vissza akarom neki adni. - Nagyon megbántotta őt, ezért én is bántani akartam őt.
Annak is örültem, hogy meg tudtam nevettetni a pólóba törlős dologgal. Én is nevettem vele.
- Van ott a szekrényem alján egy kötszeres doboz. - mutattam az említett hely felé és közben az ágyon ülve vártam, hogy hozza. Meg tudtam volna csinálni én is, de azt gondoltam, hogy ez eltereli a figyelmét és nem szomorkodik.

clothes ||  szeri  ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Vas. Ápr. 29, 2018 7:09 pm


Rod & Sophie


- Hogy van az, hogy nektek pasiknak meg sem kottyan ez? - Esküszöm, ha lenne valamilyen könyv, aminek az elolvasása után már a szakértője lennék ennek a témának, legalább hatszor is elolvasnám, csak értsem meg a dolgot. Velem ellentétben Rodot valahogy soha nem láttam még bárki miatt is búslakodni. Mondjuk tény, hogy nagyon megijednék, ha egyszer arra jönnék haza, hogy a bátyám éppen kisírja a szemét. - De azért majd igyekszem - halovány mosoly jelenik meg az arcomon, amit bár úgy kell odaerőltetnem, szavaim azonban mégis őszintén csengenek. Senki nem akarhatja magát sokáig bánatosnak és csalódottnak érezni. Túl rövid az életünk ahhoz, hogy rosszul érezzük magunkat az olyanok miatt, mint Judas is, vagy valami ilyesmi.
- Tökre szeretnék megtanulni mondjuk bokszolni, hogy ha ilyesmi még egyszer előfordul, szétverjem a hülye fejét az illetőnek - magyarázom félig nevetve, félig még mindig a könnyeimet törölgetve. Jól esik Rod törődése. Pont olyan, mint amikor kiskorunkban elestem és ő vigasztalt meg, hogy ne sírjak miatta. Aztán persze másnap már ugyanúgy lefejezte a babáimat, mintha mi sem történt volna. De a testvérek között előfordul az ilyesmi.
- Le, de... - megszeppenve pillantok a bátyámra. El szoktam én neki mesélni a pasi ügyeimet, de a legtöbb esetben csak akkor, amikor azt akarom, hogy törje be valakinek az orrát. - Volt rajta ruha, ne aggódj. - Az, ha valaki félmeztelen, meg amúgy sem számít, nem?
- Komolyan? - A szemöldökeim felszaladnak, pillantásommal érdeklődve fürkészem a bátyám arcát. - Akkor egyszer igazán elvihetnél egy bemutatódra, vagy fotózásodra. - Ezúttal a mosoly az arcomon már sokkal szélesebb, őszintébb. Lehet, hogy nincs is vége a szerelmi életemnek, mint ahogyan korábban gondoltam.
- Tényleg köszönöm. - Mosolyogva nyúlok a keze után, hogy finoman megszorítsam azt. Fogalmam sincs milyen lenne, ha Rod és én nem lennénk ilyen jóban. El sem tudok képzelni egy olyan világot, ahol a bátyám és én nem vagyunk a legjobb barátok. Szinte mindent el merek neki mondani - azokon a dolgokon kívül, amikről csak Pree tudhat -, és tudom, hogy meg fog érteni. És persze ez fordítva is így működik.
- De azt sem szeretném, ha miattam esne bajod - rázom meg a fejemet határozottan. A legutolsó amiről hírt szeretnék kapni, hogy Rodot letartóztatták, mert megvert valakit, aki engem megbántott. - Megígéred, hogy vigyázol magadra, ugye? - Vonom fel a szemöldökeimet, miközben a pillantásom továbbra is határozott marad.
- Meg sem kérdezem miért tartasz ilyeneket a szobádban - jegyzem meg halkan nevetve, miközben lemászom az ágyról, hogy elővegyem az emlegetett kötszeres dobozt.  Amikor már a kezemben tartom, visszaülök Rod mellé, és intek párat a kezemmel, hogy nyújtsa oda a sajátját, hogy jobban meg tudjam nézni.
- Ugye tudod, hogy ha neked akadna bajod egy nővel, én is simán elintézném? - kérdezem mosolyogva, miközben egy puha gézlapot helyezek a kezére, amit aztán körbetekerek kötszerrel. - Szólj ha erős... - mondom halkan, de így is érthetően, hiszen itt ülünk egymás tövében. - Szóval... Van most valakid?



Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Szer. Május 16, 2018 12:17 am


●●●● Soph & Rod ●●●●



- Mi teljesen mások vagyunk. Nekünk se jó dolog, de nem készülünk ki. Egy csaj ritkábban szemét, mint egy srác. Még ha megcsalja, akkor se olyan csúnyán, mint ahogy egy srác tenné. - Minket tényleg nem hatott meg annyira, hogyha egy lány kilépett az életünkből. Nyilván, ha valaki már úgy tervezte, hogy vele éli le az életét, akkor az elég szar érzés volt, de én még csak hasonló gondolatokkal se küzdöttem. Engem nem fenyegetett ez a veszély.
- Helyes, majd besegítek. - mosolyogtam én is vele. Éreztem, hogy nem volt teljesen őszinte a mosolya, de nem tudtam, hogy mit tegyek.
- Azért vagyok itt, hogy megtegyem az ilyeneket helyetted. De tényleg kéne tanulnod egy kis önvédelmet. Majd segítek, ha gondolod. - Sosem tanultam hivatalosan ilyet, de amikor megjártam az utcák rémségeit, megtanultam egy-két dolgot.
- De? - néztem rá kérdőn. Az egy kicsit megnyugtatott, hogy nem meztelenül festette le, de az a "de" szócska megint idegessé tett.
- Vedd úgy, hogy a következőre már kaptál is egy VIP jegyet. - rákacsintottam. Komolyan gondoltam, hogy bemutatom pár modell haveromnak. Voltak olyanok köztük, akire talán tényleg rá mertem volna bízni a húgom.
- Nem esik a bajom. Van egy kis tapasztalatom ebben a világban. Ki tudom húzni magam az ilyenből. - Ez nem volt teljesen igaz. Ekkor döbbentem rá, hogy Judas családja gazdag és lehet majd felbérelnek valami jó ügyvédet, hogy feljelentsenek. Biztos nem úsztam volna meg.
- Persze, vigyázok, nyugi! - nyugtatgattam, hisz ez volt a legkisebb probléma. Az ő lelkivilága volt az első.
- Ne is - nevettem. Odanyújtottam neki a kezem, hogy elkezdje bekötözni.
- Tudom, de ez a veszély nem fenyeget. - Nevettem ismét és közben párszor felszisszentem, mert még fájt a kezem.
- Jó ez így, erősnek kell lennie. - Lehet, hogy eltört vagy megrepedt a csont és ahhoz erős kötés kellett, hogy a helyén maradjon és jól gyógyuljon be.
- Ezt ki tudod szedni valahogy? - A pólómon lévő vérfoltokra tekintettem. Az egyik kedvenc pólóm volt és nem akartam, hogy a kukában landoljon.
- Dehogy, még mindig nem nőtt be a fejem. Csak ártanék egy lánynak, ha komolyabb szándékkal közelednék felé. Úgy se tudnék megmaradni mellette. - vontam meg a vállam.


clothes ||  szeri  ||  ©️
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája •• Pént. Jún. 08, 2018 10:46 pm


Rod & Sophie


Lehet, hogy a férfiak soha nem fogják megérteni a nőket, de egészen magabiztosan tudom állítani, hogy mi nők sem fogjuk soha teljesen megérteni a férfiakat. Még az sem segít, hogy a bátyám próbálja meg nekem elmagyarázni, hogy mi a jó abban, ha valaki egy alpári nagy tapló. - Lehet nekem is ki kellene próbálnom milyen szemétnek lenni - jegyzem meg halk nevetés kíséretében, mert mindketten tudjuk, hogy sosem tennék ilyesmit. Még csak szórakozásból sem.
- Köszönöm. - Mosolyom ezúttal határozott és egészen őszinte. Fogalmam sincs mit csinálnék a bátyám nélkül, aki nem csak elintézte, hogy itt élhessek vele, Párizsban (uramisten!), de mindig mellettem is áll, amikor szükségem van rá. És most bizony rettenetesen szükségem van valaki, akinek elfecseghetek mindent, ami a szívemet nyomja. Szegény Rod.
- Szívesen járnék én valami ilyen önvédelmi vagy mit tudom én milyen órára is - jegyzem meg az eddigi hangulatomhoz képest kifejezetten lelkesen. - Képzeld Kiki múltkor szinte kiröhögött, mert szerinte annyira nincsenek izmaim. Pedig... fúú - sértődötten fújok egyet, mint valami pukkancs. Pedig az ember azt hinné, ennyi idő alatt bőven megszoktam, hogy a bátyáim előszeretettel beszólogatnak nekem. De a helyzet az, hogy ezt soha nem lehet megszokni. Elfogadni legalábbis tuti nem.
- Tényleeg? - Szemöldökeim kérdőn felcsúsznak, s úgy nézek Rodra, mintha most látnám először. Na de ilyet, hogy ennyire könnyedén belemenjen hogy magával vigyen egy olyan helyre, amelyik tele van olyan kaliberű.. férfiakkal, mint ő? Talán máskor is ezzel a sírós taktikával kellene tőle kérnem dolgokat. Tuti működne, bár egy idő után valószínűleg könnyen lelepleződnék.
- Azért én mégsem szeretném, ha bajod esne - rántom meg a vállaimat nemtörődöm módon. - Rajtad kívül nem sok ember van, akit ismerek ebben a városban. - Szavaim halkan, szinte alig-alig akarnak kibukni az ajkaim közül, olyan ez, mint egy hirtelen vallomás. - Tudod, lehet, hogy itt van Kes, meg Kiki, meg Riley is, de mindig te voltál a kedvencem - szúrom közbe széles vigyorral az arcomon, hogy oldjam szavaim komolyságát. - Velük nem jövök ki úgy, mint veled - finoman megrázom a fejem. - Őket még az sem érdekelné, hogy most miért sírok.
A bátyámmal való beszélgetés alatt valahogy szép lassan kezdek rájönni arra, hogy az, amit ma este csinált, tulajdonképpen több dolognak is köszönhető. Nem csak meg akarta mutatni Judasnak, hogy nem lehet ekkora tapló, de kiállt mellettem is. A felismerés ezernyi érzelemmel tölt el, mert érzem, ahogyan sugárzik rólam a rosszallás, a szeretet, a hála és még legalább hat érzelem egyszerre. S bár számomra ez az egész megéri, mert újra rádöbbenek, hogy mennyire szeretem, hogy Rod a testvérem, számára talán mégis kicsivel kényelmetlenebb a helyzet, a keze állapotát tekintve, amit próbál elviccelni, de szerencsére sikerül rávenni, hogy legalább bekötözzem.
- Azért ha akad valaki, mindenképpen nekem mutasd be először. Csak akkor randizhatsz vele tovább, ha én megengedem. Értve vagyok? - kérdezem huncutul, hiszen ez a dolgom. Ha nem ütném bele folyton a bátyáim magánéletébe az orrom, akkor rettenetesen unatkoznék. Gondolom. Nem próbáltam még.
- Nem túl nagy szám, majd holnap meg csinálom - Előre nyúlok és úgy csipkedem meg az arcát, mintha én lennék a nagymamája. Tudom, hogy utálja, mert kicsi korunkban a nagyi ugyanezt csinálta mindkettőnkkel és szinte menekültünk előle, amikor meghallottuk a hangját a házban, csak hogy ne tudja megcsipkedni az arcunkat.
- Tudod... - finoman megpaskolom a kezét, amikor végzek a kötéssel. - Te legalább így látod. Más nem tölti azzal az idejét, hogy belegondoljon nekünk milyen rosszul esik néhány dolog...



Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Roderick szobája ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Roderick szobája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Sophie és Roderick otthona-