Minou szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Minou szobája •• Szer. Nov. 01, 2017 3:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Vas. Jan. 14, 2018 4:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

Délután sikerült időben haza érnem a suliból, délutánra meg nem terveztem bemenni az állatkertbe. Szabadnapom volt, majd vasárnap egész napozok. Szeretek ott lenni az állatok között. Teljesen beleedződtem. Ráadásul a bokszedzéseim is sűrűbbé váltak, amit nem hogy bántam, de még élveztem is. A nővéremhez heti háromszor mentem el, két három órára. Segítettem ezt azt, beszélgettünk és sokat nevettünk. Rosie balesete kissé megváltoztatta az emberek körül a dolgokat. Az édesanyja és az édesapánk is máshogy áll már a dolgokhoz. Jó ez? Rossz? Hát inkább vegyes vágott.
De legalább megismertem egy lányt. Apa egyik barátjának a lányát… és hát… nem azt mondom, hogy tetszik, de megismertem őt. Ő is engem, annál a pár találkozás alkalmával, amit az ittlétükkor tettünk. Beszélgettünk. Rosie-ról, Rólam, rólunk, apáról és hogy hogyan kerültem ide. Mi célból és ilyenek… na de kicsit hagyjuk is ezt a részt.
Lefürödtem és átöltöztem, rendeltem hamar pizzát, szóval míg elütöttem az időt, addigra ki is szállítottál és ki is fizettem. Azt beszéltük meg, hogy angolt oktatok neki náluk, Rosie-nak pihen a szobájában, apa pedig mindjárt haza ér…de mivel hallom az autóját, így semmi okom tovább itthon maradni. Léonie akkor mehetett el, mikor fürödni mentem, szóval a kis csaj nem volt egyedül. Semmi probléma. Szóltam, hogy elléptem itthonról kicsit, szóval két angol füzettel és a pizzával leléptem. Siettem, mert még friss volt ez a mennyei étek. Egyeztettünk már korábban időpontot, szóval nem akartam elkésni. A megadott címre menni, meg olyan mintha a nővéremhez mennék…nem? Nem, egyáltalán nem. Elvileg csak kettesben leszünk, és görcsben van a gyomrom… mi van ha az apja otthon van és nem enged majd be? Malacság…hiszen a haverja fia vagyok, és csak tanulunk… meg pizzát eszünk majd. Rossz, aki rosszra gondol ilyen helyzetben, nem?
A megadott címre érkeztem, szóval becsengettem és várakoztam. Mikor végül kinyitja az ajtót, egy kurta mosolyt megengedtem magamnak.
- Szia. - köszöntöttem, majd a dobozra pillantottam, végül vissza a lányra.
- Hoztam pizzát. - felé nyújtottam, múltkor halottam milyen pizzát kért, szóval olyat rendeltem most. Ha beengedett, akkor beljebb léptem.
- Remélem még meleg azért. - vakartam meg a tarkómat, majd újra a lányra pillantottam. - Hoztam az angolt is. - lebegtettem meg a füzeteket, majd a hónom alá csaptam őket.
- Amúgy mi a  helyzet feléd? Hogy vagy?


Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Hétf. Jan. 15, 2018 10:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nagyon örültem amikor Rosie-t kiengedték a kórházból. Tudom, hogy szükséges volt ott bent maradnia, de amikor már jobban lett… hát, én is a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen trágya érzés bezárva lenni és semmit sem csinálni. A semmittevésben lehet legjobban elfáradni ugyanakkor borzasztóan bosszantó is. Hát még egy kislánynak! Szóval, örültem neki, hogy már otthon lábadozik, családi körben.
Ami azt illeti, nem csak az én családom különös. Gui és én néhányszor átmentünk a barátaihoz (akiket ő néha testvéreiként emleget), hogy meglátogassuk a kislányt, és olyankor kellemes estéket töltöttünk el együtt. Persze én még mindig úgy viselkedek mintha lenne egy köldökzsinór Gui és köztem, valahogy jobban érzem magam ha a közelében lebzselhetek, de abban a kellemes, családias légkörben még én is el tudtam engedni magam.
Az ő életük is felfordult, amikor előkerült Raphael fia. Úgy tűnik neki sem könnyű egy család részévé válni, de azt hiszem kap hozzá elég támogatást. Sokat beszéltünk erről, amikor a kislány már elaludt. Érdeklődve hallgattam a történetét, szó szerint mivel újabban elég hallgatag vagyok. Bizonyos pontokon közbe kérdeztem, odafigyeltem rá, bólogattam vagy épp elképedve meresztettem nagy őzgida szemeket. Samuel különös fiú, és azt hiszem több van a felszín alatt mint amit a tetkói látni engednek. Engem nem zavarnak, sőt, még faggattam is róluk egy kicsit, hogy melyik volt az első,miért csináltatta, mit jelentenek számára, hol vannak még a testén, amit nem látni a pólótól. Nem zsibbasztottam olyan agyalágyult kérdésekkel, mint hogy fájt-e, mert tudom, hogy kellemetlen de túlélhető érzés. A régi életemben az én testem is nem egy minta tarkította, persze a cuki kis Minou bébi puhaságú selyem bőrét nem lyuggattam még ki. Azt hiszem Gui nem is örülne neki.
Guillaume egyszer jó kínos helyzetbe hozott, mikor a tanulás jött szóba, és elkotyogta, hogy nem állok valami fényesen (többek közt) angolból (sem). Sajnos még mindig tanulási nehézségeim vannak, nem azt mondom, hogy buta lennék, de nehezen mennek a fejembe a dolgok. A magán tanárokkal sikerült felhozni a jegyeimet, és félévkor valószínűleg nem lesz hármasnál rosszabb jegyem. De vissza az angolra: olyan helyzetbe hoztak, hogy megkértem Samuelt, hogy segítsen egy kicsit. Nem szívesen kértem tőle ilyesmit, és nem azért mert nem szimpatikus hanem azért mert… kínos volt beismernem előtte, hogy nem megy valami jól az angol, és segítségre szorulok. Valahogy zavarba jöttem ettől az egésztől, de megbeszéltünk egy napot amikor majd átjön tanulni.
Gui nem volt még itthon, reggel mondta, hogy csak későn ér haza. Nem kérdeztem, hogy a munka miatt vagy esetleg más vana dologban, mindenesetre jobban örülnék ha inkább randizna. Abba azért csak nem hal bele! Tappanccsal játszottam éppen, amikor kopogtatott Samu, sietve ugrándoztam az ajtóhoz miközben az eb méltatlankodásának hangot adva vakkantott egyet.
- Szia! – viszonzom a mosolyát, miközben négy lábú haveromat türelemre intem. – Gyere be! – félre állok az ajtóból, miközben elveszem tőle a pizzás dobozt. Finom az illata, és még melegnek tűnik. Vajon tudja, hogy milyen pizzát szeretek? Vagy csak a hasára csapott rendelés közben? Zavarba ejtő, hogy én csak egy kis üdítővel, sütivel és némi rágcsálnivalóval készültem. De hát nem az angol királynő jött hozzánk!
- Köszönöm! Szerintem még pont jó. – épp csak pár másodpercig ácsorgok ott zavartan a pizzával a kezemben, aztán sikerül úrrá lennem a helyzeten. Még sose jött át hozzám senki, és azt hiszem furcsa érzés még akkor is, ha ismerem őt valamennyire. – Azt hiszem az angol várhat, vagy hideg pizzát kell majd ennünk. – mosolyodok el, aztán elindulok a lépcső felé.
- Egész jól kösz. Ma kiderült, hogy létezik olyan szárazföldi sport amiben tűrhetően teljesítek. – még el is nevetem magam, hiszen már meséltem neki, hogy nem igazán megy sem a futás se a labda játékok, se semmi, ha valami van ami kínszenvedés számomra az a torna óra. Csak úszni szerettem mostanáig. A szobámba lépve elgondolkodok, mert mégse akarok az íróasztalnál eszegetni, szűkös lenne a hely a dobozokkal is. Gyorsan körbe pillantok, de nem túl nagy a választék.
- Dobd le magad nyugodtan az ágyra, ott kényelmesebb. – teszem le a dobozokat az ágy szélére, majd Tappancs kunyerálását megelőzendő, becsukom a szoba ajtaját. – Neked milyen napod volt? – a kedvenc párnámat az ölembe húzom, úgy ülök le az ágyra, törökülésben miközben érdeklődve várom, hogy elmesélje a napját. Gondolom érdekesebben telt mint az enyém.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Kedd Jan. 16, 2018 11:44 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

A mosoly megjelenik a képemen, mikor meglátom őt. A pizza az csak pizza, de neki állhatunk falatozni, mondjuk nekem mindegy mikor esszük, de ha ő nem szereti a kihűlt és melegített pizzát, akkor ehetünk. Mindketten zavarban vagyunk, de hát csak felülemelkedünk ezen az egészen. Vagy most, vagy majd a következőre. Követem őt a lépcsőn fel, közben a kabátomat is zipzárját is lehúzom, hogy odabent levegyem és letegyem valahová. Mondjuk len is hagyhattam volna, ez most lényegtelen. Nem koszos, minden héten kimosom, szóval ennyit erről.
A sportról mesél, mellyel mosolyt csal az arcomra. Megint. Szóval akad pár sporttág, amiben béna lenne? Hát ha ez a helyzet, nem nevetem ki, nekem se megy pár dolog. Szóval nem illik. Aki meg nem szereti a tornát az meg nem gáz. Vannak csajok, akik nem rajonganak érte, nem látnak benne semmi extrát.
- És melyik volna az? - teszem fel a kérdést, hiszen ha akad egy, az már jót jelent, nem? Nekem az úszás sose lesz a nagy kedvencem, tekintve, hogy úszni sem tudok. A boksz az megy szerencsére. A szobába beérve nem nézek körül, illetlenség, főleg ha egy hölgy a házi gazda, így aztán csak a kabátomat helyezem el egy másik ülőalkalmatosságra, ha őt sem zavarja. Pillantásom követi a lány útját, hogy miképp is csukja be a kutya előtt az ajtót, és ez csak ismét mosolyt generál.
Az angolt is lerakom magam mellé, miközben ő is helyet foglal, kérdésére eltűnődőm.
- Hát koránkelés volt… aztán az egyetemen az új tanárunk megszólalni sem tudott, kicsit zavarban volt, nem tudott kinyögni egy rendes mondatot sem, szóval mi tettük helyette, bemutatkoztunk, mire a végére értünk, ő már feloldódott.  - vontam vállat, hiszem ez a rész minden volt csak épp nem izgalmas.
- Aztán bedobott minket a mély-vízbe, dolgozatot íratott velünk. - húztam el a számat, de hát ez van, ezért járok egyetemre… Tanulni, majd vizsgázni, valamiért örök körforgásnak érem meg.
Végül csak rá kellett, hogy nézzek megint. - Na és a te napod hogy telt? Remélem nem csak a szárazföldi sporttal. - kacsintottam rá, mertem remélni, hogy megered a nyelve és aztán tanulhatunk is mellette, ha már angol, az az én terepem. Anyanyelv, azt hiszem. A francia is már megy szépen, hála Rosie-nek és apának, no meg a nővéremnek és az egyetemnek. Bő hat hónapja itt élek, szóval volt időm okosodni.
- És amúgy már eldöntötted, mi lesz belőled később? - felnyitom az egyik füzetet és elé tolom, nézze át, szerintem elég olvasható minden. Írás és kiejtés, no meg a jelentés.
- Röviden... melyik része nem megy a dolognak? - mert akkor azzal kezdenénk. Remélem Guillaume tudja, hogy itt vagyok és nem dob ki az ablakon, mert a lánya egy sráccal tanul.


Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Kedd Jan. 16, 2018 11:22 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Furcsa, de ahogy ott áll az ajtóban, képtelenség nem viszonozni a mosolyát. Tényleg örülök neki, hogy átjött, bár bevallom kicsit aggódom amiatt, hogy talán butának fog tartani. Nem szoktunk ilyesmiről beszélni másokkal, Gui és én megtartjuk magunknak a jegyeimet és azt, hogy hogyan állnak a dolgaim a suliban. Pedig nem vagyok én buta, csak valahogy a tanulás nem megy. Ami viszont érdekel, arról szoktam olvasni is, és egészen tájékozott vagyok a világ dolgaiban.
Elveszem a dobozokat, ha már felém nyújtotta, aztán a szobám felé indulok. Szeretem ezt a kis kuckót, direkt kértem, hogy ilyen legyen, csupa olyan holmival ami kedves számomra. Az ágyra telepszek, de még nem kezdek el enni. Ha kihűl a kaja, legfeljebb majd meg lesz melegítve, nem nagy dolog.
- Hát, talán  furcsa lehet, de a foci. Kiderült, hogy elkapni nem tudom a labdát, de rúgni igen. Meglepően szórakoztató volt. - vonok vállat, mert kicsit zavarba jöttem. Nem tudom, hogy ő hogy viszonyul a focihoz, talán nem szereti vagy nem érdekli vagy ilyesmi. Persze alapvetően én se vagyok nagy rajongó, de néha szoktam meccset nézni.
- Ez nem volt tőle valami kedves. - felelem csodálkozva, majd kissé elgondolkodva húzom az orrom. - Nincs erre valami szabály, hogy nem lehet első órán dolgozat? Ha nincs akkor kellene, nem? - kérdezem halványan mosolyogva. Aztán őszintén elmerengek a kérdésen. Mivel telt a napom? Zavartan gyűrögetem a párna csücskét.
- Igazából unalmas volt, semmi különleges nem volt benne. Az osztályban mindig történik valami, de én azt hiszem... Valahogy nem passzolok közéjük, nem vagyok a társaság középpontja. - mert az egy dolog, hogy a buli macák világa távol áll tőlem, de tény, hogy az se segít a beilleszkedésben, hogy elég zárkózott vagyok. Nehezen nyílok meg az embereknek. Persze, viccelődök, tréfálok meg minden de csak azokkal akiket kedvelek.
A következő kérdése pláne zavarba ejt, még jól el is pirulok.
- Szívesen dolgoznék egy óvodában. Vagy esetleg sérült gyerekekkel. Mikor Rosiet látogattuk meg, akkor láttam a csecsemő osztályt a kórházban, és még az is lehet hogy ott szeretnék dolgozni. De mindenképp gyerekekkel. - fura, hogy Samu az első akinek elmondtam. Guillaume még nem tudja, nem beszéltünk erről eddig. Az apró pici lépések filozófiát valljuk, hogy szépen be tudjak illeszkedni. De azt hiszem lassan ideje lesz rendes, átlagos fiatal lányként kezelnie, nem úgy mint egy porcelán babát. Tudom, butaság volt az az öngyilkossági kísérlet, de rég volt már, ideje lenne átlépni rajta.
Amikor Samu elém teszi a füzetet, bele is olvasok, majd angolul szólalok meg, hátha úgy könnyebb megértenie mi a baj.
- A nyelvtan. Beszélni szeretek, és sok filmet is nézek, de sose találom el, amikor kérdezik, hogy milyen igeidő, meg melyiknek mi a neve. Csak úgy használom. - mosolyodok el haloványan. - Amúgy, neked nem gond, hogy segítesz? Nincs valami más dolgod, ugye?
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Pént. Jan. 19, 2018 10:37 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

A foci? Végre egy csaj aki szereti rúgni a bőrt. Nem sok lány mondhatja el magáról, hogy tud vagy szeret focizni. Szóval csak bólogatás és mosoly jár ezért, no meg:
- Az tök szuper, abba ne hagyd, jó kis kikapcsolódás. Én már nagyon régen fociztam, még Angliában a haverokkal, meg meccsekre jártunk… - elgondolkodok, aztán szintén elmosolyodom.
- Ha gondolod, vagy ha szeretnél, jövőhéten lesz focimeccs, ha ráérsz, kimehetnénk megnézni. - vetem fel az ötletet és nem, ez nem randi, azt hiszem ez nem az. Még nem…
a tanár elve furcsa volt, az meg hogy jól járt-e el, vagy sem, hát nem tudom.
- Hát tudod, mindig a tanárnak van igaza, ha meg nem, hát akkor is. - bár kellene valami szabályzat erre, hogy új tanár ne írasson már dolgát…
- Van benne valami. - kacsintok rá, hiszen valóban jó lenne ere valami írott szabály. Figyelmem még mindig az övé, le sem veszem róla figyelő tekintetem. Mert igen, érdekel a vele történtek, sőt ami azt illeti nagyon is. Unalmas napja volt… nos remélem én nem leszek unalmas társaság a számára. Remélem felpörgethetem a tanulást valamivel, hogy az unalmat elfelejtse. És itt senki se gondoljon semmi perverzióra. Látom rajta, hogy próbál bízni és beszélgetést kezdeményezni, ami még nem az igazi, bár múltkor ezt észre vettem már, így próbálok minél többször mosolyt csalni az arcára. Az általában segít. Kérdésemre tök hamar elpirul, bár fogalmam sincs mi olyan zavarba ejtőt kérdezhettem. Szavai hallatán azonban meglepődök, de el is mosolyodok, hiszen milyen jó dolog ez már.
- Wáo. Gyerekek között? Újszülöttekre gondolsz, vagy a bölcsis korúakra? Akad pár hely, ahová keresnek embereket, persze csak ha kitanult egy olyan szakmát… szerintem jó dolog gyerekek között lenni, olyan megnyugtató érzés. - vigyorom egyre szélesebb, hiszen jó érzés Minou-val beszélgetni, teljesen kikapcsol és átpörget valami másra. Az is igaz, hogy ilyen sokat még nem igazán beszélgettem egy lánnyal sem, de valahogy Minou az a csaj, akivel ellehet beszélgetni és nem gáz, ha épp nincs témája, vagy épp olyan amilyen. Senki sem tökéletes, de vannak akik szerint ők pont a tökéletes, szerintem Minou-ban semmi hiba sincs. Aztán tanulhatnánk is, meg ehetnénk is, hallgatom Minou angolját, igen kihallom belőle a problémát, meg is értem mit akar kihozni belőle, kérdésére egyből rá pillantok.
- Nem, dehogyis. Ha dolgom lenne, nem itt lennék most Minou. Ne butáskodj. Ma ezt terveztem be, szóval nyugi. Oké? - mosolyom megint arcomon terül el, majd vissza gondolok az igeidőkre. Az a baj, több féle van… A múltban kezdődött, a jelenben is folyó cselekvés, vagy a Cselekvés, esemény vagy tény a jövőben… elég sok ilyen van, de szerencsére időnk is. Nem egy nap alatt fogok mindent elmagyarázni, szóval tud majd rendesen tanulni.
-  Nem kell szabályokat tanulni! Sőt, nem is tanácsos. Ha minden mondatnál megállsz végiggondolni, hogy vajon melyik szabályt is kell éppen alkalmazni, még a legtürelmesebb hallgatóságot is el fogod veszíteni egy idő után. Nem is beszélve arról, hogy saját magaddal szemben is el fogod veszíteni a türelmed. Viszont, ha kulcsszavakhoz kötöd a különböző alakokat, pikk-pakk be fognak ugrani a helyes szerkezetek beszéd közben. - magyarázok, majd odafordítom a másik füzetet is.
„Egyszerű jelen: mindig, általában, néha ritkán. PL:
I don’t always get up at six o’clock.(Nem mindig hatkor kelek.)
She usually goes jogging alone.(Általában egyedül jár kocogni.)”

Hátha megérti ezt a fejezetet, ha nem, akkor tovább magyarázok, közben a pizzás dobozhoz hajolok, felnyitom a fedelét és az illatok kitávoznak onnan. Mennyei. Fogom a dobozt és felé nyújtom a már felszelt pizzát.
- Tessék enni. - ha vett, utána én is szedtem belőle egy mosollyal és tanulás mellé meg pont belefér.


Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szomb. Jan. 20, 2018 12:09 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Látom rajta, hogy először meglepődött, hogy éppen a foci az amiben nem éreztem magam bénának. Nem hibáztatom, alapvetően tényleg kevés lány próbálja ki egyáltalán a dolgot, az osztálytársaimnak nem is tetszett egyáltalán. Viszont mivel a felvételiknél plusz pont jár majd érte (ha jól emlékszem), és amúgy se ártana valamit sportolnom, mindenképp szeretném folytatni.
- Nem szeretném abbahagyni, szeretném megtudni, hogy milyen poszton játszhatnék… nem is tudom, egy lány csapatban mondjuk? – vonok vállat mosolyogva. A következő kérdésénél sem hagy alább a lelkesedésem, és első meggondolatlanságomban bólogatok is, majd észbe kapok, és kicsit óvatosabban fogalmazom meg a válaszomat.
- Szívesen mennék, csak még meg kell beszélnem itthon, Gui eléggé aggódós, ha egyedül megyek valahová. Mármint nem lennék egyedül, de „felnőtt nélkül”. – még az ujjammal is mutatom a kis idézőjelet. Mehetek én bárhová, de időben otthon kell lenni, és azért könnyebb megbeszélni ezeket, ha megmondom kivel mennék. Aggódós, lányos apa? Guillaume akár mintapéldány is lehetne, de lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgokat. - Vagy ha már Rose meggyógyult, akkor lehet, hogy kihívunk egy meccsre téged, hátha legyőznénk. - kuncogok. Biztos vagyok benne, hogy bármilyen játékot is játszanak, hagyná nyerni a húgát. Egy bátyusnak ez a dolga, és ahogy néha elnézem őket mikor náluk vagyunk, jó testvéreknek tűnnek.
Érdeklődve hallgatom, amikor a suliról mesél, bizonyára érdekesebb volt mint az én napom. Milyen jó lehet amikor már azt tanulod amit akarsz, és nem a sok fölösleges marhaságot! Néha találkozik vele a tekintetem, furcsán érzem magam, hogy tényleg odafigyel arra amit mondok. Az emberek általában nem mutatnak semmiféle érdeklődést az iránt amit a másik mond, pláne a fiatalok. Roppant szimpatikus benne, hogy ő ebből a szempontból is más, őszinte érdeklődés van benne mások iránt. Persze, amilyen kalandos a története, ebben aligha van bármi meglepő. Ahogy ezen merengek, őt nézem, alaposan elidőzök az arcán, haján, néhány látható tetováláson… régebben biztosan zaklatottabb életet élhetett, most viszont kiegyensúlyozottnak tűnik. És egészen jól áll neki, ha mosolyog. A nagy elmélkedés után persze rögtön el is pirulok. Nem sztárügyvéd vagy ilyesmi akarok lenni és nem is űrhajós. Tartok egy kicsit tőle, hogy nem ért meg, de aztán mégis elmesélem, hogy mi is szeretnék lenni ha „nagy leszek”.
- Kösz! – mosolygok rá vissza, és nagyon megnyugszom amiért nem tartja butaságnak a dolgot. – Én is szeretek velük lenni, olyan őszinték, nem? Amúgy inkább bölcsisekkel vagy ovisokkal lennék. Egész nap játszani, megtanítani nekik dolgokat… - nem olyan rég jöttem rá, hogy a gyerekek milyen jópofák. Régen egyetlen gyereket se ismertem, mostanában viszont egy csomót, és egészen jófejek ha az embernek van hozzá türelme, és nekem van.
Aztán végül is az angolra terelődik a szó, de mégse vallhatom be, hogy régen egészen jó voltam benne. Lassan fél éve élek mint Minou, és egészen elfelejtettem már, hogy milyen volt felnőttnek lenni, híres énekesként kiállni a színpadra egy csomó ember előtt. Sose voltam szégyellős, most viszont így, hogy csak Samu és én vagyunk a szobában, mégis képes vagyok zavarba jönni. Mert még nem voltam ilyen helyzetben, bevallom őszintén. Lassan tényleg Laure lesz belőlem? És ez vajon baj? Szeretek tini lány lenni, szeretem, hogy most normális a fiatal korom, hogy suliba járok, próbálok barátkozni. Igazából talán szeretném is elfelejteni, hogy egy huszonhat éves nő voltam mielőtt visszatértem a kis Minou testében. Laure olyan lány akit mindenki szeret, és azt hiszem, ehhez én is tettem hozzá valamicskét. Önmagam lehetek, egy tiszta lappal, hát nem gondolkodok inkább azon, hogy milyen jól érzem magam a fiú társaságában, egyszerűen csak élvezem. Azért arra még rákérdezek, hogy nem gond-e neki az, hogy az én fejembe kell némi tudományt vernie.
- Köszönöm, Samu. – mosolyodok el, mert olyan furcsán hangzott tőle, hogy Minounak szólított. Azt hiszem, ő még nem mondta ezt nekem. Bólogatok arra amit mond, ezzel én is így vagyok, hogy jobb beszélni mint azon gondolkodni, hogy mi is lenne a helyes igeidő. Olvasgatom a füzetet, és értelmezem a leírtakat. Talán nem is olyan bonyolult ez. Aztán amikor elém tolja a pizzás dobozt, egy kicsit meglepődök, de elveszek egy szeletet és lassan rágcsálni kezdem.
- Neked nem furcsa, hogy a családod olyan emberekből áll, akiket mostanáig nem is ismertél? – tudja, hogy nekem (Laure-nak) meghalt az apukája, és emiatt vett magához Guillaume. Nekem is új a családom, akárcsak neki, és őszintén kíváncsi vagyok, hogy hasonlóan érez-e. – Mármint… én rettentően megszerettem már Gui-t, és… hát, furcsa érzés ha jobban belegondolok. – nehéz lenne megfogalmazni. Talán nem is tudom sosem, anélkül, hogy azt gondolják rólam, hogy megőrültem. Csak őszintén nézek Samura, keresem a tekintetét. Ő egy komplett családot kapott, apa, hugi, és apa felesége. Tényleg érdekel, hogy ezt az egészet miként éli meg.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Hétf. Jan. 22, 2018 3:16 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

- Hát… kideríthetjük. - ez mondjuk engem is érdekelne, hogyha csapatban játszana, akkor hova kerülhetne be, melyik az a poszt ahol kiválóan tudna teljesíteni és még élvezné is a helyét ott. Szóval igen, ez engem is kíváncsivá tett. Focimeccs lesz, elmehetnénk együtt, ám Gui-val is meg kell beszélnie, hát ez természetes, hát persze. Még jó hogy én csak apunak mondom, mikor jövök…azért ő is szokott aggódni ha a megadott időben nem érek haza. Igen, már láttam rajta párszor, hogy aggódik.
- Biztos elenged. Ha meg nem, hát jöjjön ő is. Szereti a focit? - dobok be egy ötletet és még kérdés is jár hozzá, mert hát az apja nem néz ki nagy focirajongónak, szóval nem tudom. Ám az ötlete megmosolyogtat és még jó ötlet is ez.
- Kihívtok? Rendben. Kettő egy ellen, az elég para… - bólogatok megjátszott sértődőset, de hát ez van, bármikor ki állok ellenük, persze óvatosan játszunk. Senki sem sérülhet meg.
Az, hogy mi szeretne lenni, elég aranyos célnak tűnik, sőt, ha szereti a gyerekeket, akkor remek lesz benne. Ebben biztos vagyok. És támogatni is fogom benne, ha kell. Szívesen segítek neki is, pont úgy, mint Rose-nak. Bármiben, komolyan.
Kérdése megakaszt, kissé meglepetten pillantok rá, majd harapok a pizzából és amíg össze szedem a gondolataimat, addig össze is rágom azt.
- Hát tulajdonképpen 6 hónapja jöttem el Angliából csak azért, hogy felkeressem a vér szerinti apámat és tulajdonképpen ő talált rám. Eleinte furcsa volt kimondani Raphi-ra, hogy apa, de aztán most már könnyebb. És azt hiszem befogadtak. Rose is, Léonie is, bár ő még kicsit furcsán néz rám…de szeretem őket. - magyarázom őszinte mosollyal a képemen. Itt megtaláltam a helyemet és a számításaimat, szóval nyert ügyem van Párizsban. És senki sem akart haza toloncolni. Azt hiszem, szerencsés vagyok, bár nem tudom, apu hogyan gondolja a jövőbeli terveket, ami a nevére vételt illeti. Mondjuk, nem a név teszi az embert családdá, nem? Meg csalódást sem akarok okozni, no meg hogy púp legyek valamelyiknek a hátán.
Azt meg ő tartja furcsa érzésnek, hogy megszerette Gui-t. Hát igen, aki nem is az apád, hanem egy nagyon közeli barát, furcsa lehet kötődni hozzá. De meg lehet szokni.
- Szeretitek és támogatjátok is egymást, szóval ebben semmi rossz, vagy épp szégyellni való nincs. - újabbat harapok a pizzából, majd a füzetre terelődik a figyelmem, azon az oldalon még mindig a jelen idejű dolgok vannak, aztán a múlt-jelen és a jelen-jövő. Azt hiszem bonyolultabban írtam le, de ha kéri elmagyarázom.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Hétf. Jan. 22, 2018 10:48 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ezt hogy érted? - bukik ki belőlem a kérdés őszinte kíváncsisággal. Az arcát fürkészem érdeklődve. Hogyan lehetne kideríteni, hogy mi lenne a nekem való poszt? Van erre valami bevett módszer?
- Hát, majd megkérdezem. De őszintén, jobb lenne nélküle. - megint zavarba jövök egy kicsit, mert nem arról van szó, hogy nem szeretek vele lógni... De azért néha jobb egy kicsit szülői felügyelet nélkül szórakozni.
- Naná! Kösd fel a gatyád, mert úgyis mi nyerünk, majd meglátod! - incselkedek vele egy kicsit vigyorogva. Rosie biztos szívesen játszana velünk. Rossz lehet, hogy korlátozza a mozgásban a gipsz meg a mankó, de hamarosan úgyis jobban lesz. A gyerekek már csak ilyenek, felgyógyulnak annyira sok dologból, és hála égnek neki már nincs nagy baja. Alig várom, hogy a kertben szaladgáljunk.
Beszélgetünk még egy kicsit, aztán végül is az angolra koncentrálok. Nem egyszerű, és nem is szeretem a szabályokat. Főleg az ilyen nyelvtani dolgokat. Miért olyan fontosak? Mire jók? Miért ennyire nehezek?
Miközben falatozok, közben kérdezek is. Tudni szeretném, hogy ő miként éli meg az új család dolgot. Könnyedén? Vagy neki is voltak problémái?
- Szerencsés vagy. Rafi tényleg jófej, és igazából az egész családod tök normális. - bólogatok. Gui és én, na az már más kérdés. Szeretem, de olyan fura ez az egész. Nem mutathatom ki teljesen, hiszen elvileg most halt meg az apám, ugyanakkor ő lett az akit legjobban szeretek a világon. Gui egyszerűen egy szuperhős!
- Gui tényleg mindent megtesz, és azt hiszem én is... Szép lassan talán család lesz belőlünk. - bólintok újra mosolyogva, majd alig egy szelet pizza után már fordulok is vissza az angolhoz. Csupa bonyolult dolog, de lassan ahogy olvasom úgy értem meg. Néha ugyan kérdezek, de körülbelül fél órával később már stabilan belement a fejembe ez a "fejezet". Elfáradtam,illetve az agyam elfáradt.
- Szerinted reménytelen eset vagyok, vagy fogok még szépen beszélni angolul? - mosolygok rá, miközben töltök egy pohár üdítőt és felé nyújtom. Ha elveszi akkor én is iszok egy kicsit, majd becsukom a füzetet.
- Ha te írnád a tankönyvet, nem állnék ilyen rosszul. - kuncogok, és remélem kihallja belőle a dicséretet. Nagyon jól éreztem magam ma délután, és fura, de nem akaródzik még elengedni Samut, szívesen beszélgetnék még.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Vas. Jan. 28, 2018 9:58 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

- Hát… vagy védő vagy középpálya vagy támadó. Meg ugye a kapus. A középpályások és a csatárok elsődleges feladata gólhelyzetek kialakítása és értékesítése, a védekező munka kisebb szerepet kap. Labdaszerzés esetén a csatárok, a támadó középpályások, illetve adott esetben a szélsők hirtelen ritmusváltással az ellenfél kapuja felé törnek. Mivel az ellenfél középpályásainak nagy része még többnyire az ő térfelükön van, gyakran csak a védőkkel kell szembenézniük, így könnyen létszámfölény alakulhat ki. Ezt kihasználva igyekeznek minél gyorsabban, hatékonyabban gólt szerezni. - magyarázok, hiszen Angliában így ment, gondolom Párizsban ez annyira nem változott. Ennyit még én is tudok, legalábbis még anno sokat magyarázták.
- Szóval majd ez eldől melyik posztra vagy alkalmas. - vakarom meg a tarkómat, hiszen lehet nem is ezek alapján döntik el, hogy ki melyik helyre jut. De jó lenne, ha Minou bekerülne és szárnyalna benne. Támogatnám ebben.
Az meg hogy jobb lenne Gui nélkül elmenni valamerre, hát ez mosolyt varázsol a képemre, hiszen egész jól hangzik ez a csak kettesben dolog. De az a rész sem vakarja le a mosolyt rólam, mikor elakarnak verni fociban. Oké, nekem mindegy, megnyerik vagy elbukják. Szerintem mindegy, szórakozzunk jót egymás társaságában, ez a lényeg. Minou mellett jó lenni, igaz nem rég ismertük meg egymást, de attól még ez jó, és ismerkedünk. Ennek így kell lennie, nem?
- Egész jól elvagyok velük. - mert ez az igazság, jó fej apa is, a felesége is, meg a gyerekük is. Ha kérek valamit, főleg franciából, akkor segítenek, még mindig nem megy tökéletesen, de beleszoktam. Angolból meg én segítem ki őket, ha kell persze, szóval remekül kiegészítjük egymást. Ha meg útban lennék, akkor csak szólnának, nem? Gui és ő is jól megvannak, látszik rajtuk mennyire kötődnek egymáshoz és ez egy jó dolog. Észre sem veszem, de a lányt figyelem már egy jó ideje, ahogy a füzetet böngészi, ahogy ott ül, ahogy a pizzát eszi. De aztán kénytelen vagyok visszakalandozni a témánkhoz, hiszen az angol miatt jöttem. Kérdésére újfent rápillantok, figyelem ténykedését, majd mosolyra húzom ajkaimat. Átveszem a poharat, majd válaszolok.
- Nem vagy reménytelen, de ez mégis csak az első óránk. Leszel még jobb is a mai napnál. Ne aggódj miatta. -ezek után kortyolok az üdítőből, majd a földre helyezem úgy, hogy ne legyen utamban. Még a földön sem. Meghökkenve pillantok rá, mikor kiejt pár szót, kicsit bele is pirulok, zavarba hozott ennyivel.
- Öhm, köszi... azt hiszem. - tarkót vakarok egy széles mosoly kíséretében, majd jóleső érzés fut végig gerincem mentén, ahogy hallgatom a nevetését.
- Ha kellenék még akkor szólj, jó? Szívesen átjövök segíteni. - jó nem azt mondom, hogy máris menni akarok, csak szóltam arról az aprócska dologról, hogy tényleg jövök, ha szól. Mondjuk anélkül is elhívnám moziba, de nem tudom mitévő legyek. Majd később, azt hiszem....


Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Hétf. Jan. 29, 2018 1:15 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Hát, ez… elég bonyolultan hangzik. – kissé ijesztő, hogy ilyen összetett a foci. Persze, láttam már meccset a tévében, és el tudtom képzelni, hogy a profik milyen összpontosítással és tehetséggel kezelik a labdát, de hogy emögött szinte már tudományos elméletek vannak! Ki hitte volna! – Az órán, amikor kipróbáltuk, én csak úgy… megállítottam aki jött velem szembe a labdával, megszereztem tőle és tovább passzoltam előre. De legalább már tudom mi az a les! – rettentően zavarba jövök, hiszen az alapján amit mondott, én védőnek lennék vagyis voltam. Ők ezek szerint a legritkább esetekben rúgnak gólt, és (jelenleg még) nem igazán érzem őket túl fontos játékosnak. Vagy tévedek? Igen, biztosan tévedek, mindenesetre eléggé „meg nem becsült” posztnak tűnik, hiszen ha nincs védő, a kapus magára maradna a támadókkal szemben. A védők, eddig legalábbis úgy hittem, olyanok lehetnek mint egy fal, amin nem juthat át az ellenfél a labdával. De bizonyára túlbecsültem a jelentőségüket, és emiatt most egy kicsit butácskának érzem magam. Megint.
Szeretem az időmet a nevelőapámmal tölteni, de azért mégis csak jobb lenne „korombeliekkel” kimozdulni, szórakozni. Egy focimeccs egyébként is izgalmasnak tűnik, még sosem láttam élőben, és szeretném ha Samuval drukkolhatnék és kérdezhetnék is tőle a meccs alatt. Igen, határozottan szeretnék vele elmenni! Meg a kertben is játszhatunk majd, ha a húga meggyógyult. Biztosan szoktak ők is együtt lógni, de kedvelem a kislányt, és talán bevennének a játékba. Rosie vajon örülne annak, ha lenne még egy lány akivel eltölthet egy kis időt, vagy inkább haragudna rám, amiért befurakodok a tesós programjukba? Nem tudom, de talán nem is kell emiatt aggódnom.
- Jó lehet egy olyan családdal, mint amilyenek ők. – bólintok. Én is kedvelem őket, olyan… szeretetet érzek bennük. Nem is irántam, hanem egymás iránt, és emiatt jó rájuk nézni. Nehéz elképzelni, hogy Rafi majdnem elvált a feleségétől, egyszerűen fel nem foghatom, hogy egy ilyen szép párnál, aranyos kislánnyal mi lehetett a probléma. Inkább a pizzával és az angollal foglakozom. Szemem sarkából észreveszem, hogy figyel engem Samu, és ettől kicsit néha zavarba is jövök. Mikor izgulok, mindig a hajamat piszkálom, vagy a karkötőmet birizgálom. Nem zavar, hogy néz, ez a legfurcsább benne, csak szokatlan a dolog.
- Hát, remélem. Szeretném ha jobb jegyeim lennének. Gui miatt. – teszem hozzá magyarázva, majd kortyolok egyet az üdítőből. Nyilván, nekem is jobb ha nem bukdácsolok, és ha óvónő vagy ilyesmi szeretnék lenni, akkor a tovább tanuláshoz se ártanak a jó jegyek, de igazából Gui miatt csinálom. Szeretném, ha büszke lenne rám.
Aztán amikor Samu elvörösödik, a poharamba kell rejtenem a mosolyomat. Milyen jól áll neki! Vajon a fiúk miért nem szoktak elpirulni, miért nem hagyják, hogy ezek a dolgok csak úgy… megtörténjenek?
- Tényleg! – erősítem meg, hogy neki kellene írnia a tankönyveket. Sosem lógtam együtt kamasz fiúkkal, nem tudom milyenek. Régen, még az előző életemben sem jártam fiatal sráccal, sőt, nem is jártam senkivel se, szóval… nem tudom, hogy mennyire összetettek. Furcsák és titokzatosak, még hiányzik belőlük a húszonöt-harminc éves pasik magabiztossága, még nem önteltek és nagyképűek, még képesek zavarba jönni ha az ember mond nekik valami kedveset. Tetszik ez a dolog, szeretném jobban megismerni Samuelt, és a normális embereket, átlagos fiúkat.
- Mondjuk szerdán? – az arcát fürkészem. Lehet, hogy csak udvariasságból mondta, hogy átjönne még segíteni? Vagy komolyan gondolta? Izgatottan várom a válaszát, észre se veszem, hogy szinte már udvariatlanul bámulom közben. Az egyik osztálytársam mondta, hogy úgy tudok nézni az emberekre mintha a veséjükbe látnék.
- Milyen az állatkertben? Van kedvenc állatod? – terelem egy kicsit semlegesebb vizek felé a beszélgetést, mert nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát. – Tényleg, nem zavarna, ha beengedném Tappancsot? Általában velem szokott lenni ha nincs itthon más, nem igazán szeret egyedül lenni.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Kedd Jan. 30, 2018 4:50 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

Ahogy magyarázza mit művelt a labdával, hát kénytelen voltam elnevetni magam. Nem őt nevetem ki, csak hogy most már tudja. Csak ne lesz belőle sértődés.
A foci jó ötlet, szóval mindenképp kiviszem Laure-t. A családom meg valóban remek emberek, jobb fejek, mint Hector és az anyám. De az utóbbiakra több szót nem is pazarolnék.
Jobb jegyeket varázsolunk neki, ehhez az kell, hogy a fejében maradjon minden, amit majd mostanában fogunk tanulni. Nem ássuk el. Nem bukunk meg. Ez az első, amire figyelünk. Nem romolhat le, csak mert elmegyünk kicsit szórakozni, szóval erre is figyelünk.
- A szerda jó. Ugyanezen időpont? - tettem fel a kérdést, hiszen nem mindegy, hogy mikor szeretne időt szánni erre az egészre. Én ráérek, Rafitól el tudok kéretőzni, szerencsémre el is szokott engedni.
- De a szombaton is áttudok jönni, persze csak ha nem gond. - lesek rá, hogy választ adjon, akár semlegeset, akár pozitívot. Mindegy melyik lesz, megértem. Át is pakolhatjuk a dolgokat, ha úgy adódna, szerencsémre remek főnökkel áldott meg az ég, hogy megértsen.
- Egész jól. A haverjaim az oroszlánfókák. Nekik köszönhetően ismerkedtem meg apával…amolyan medencés sztori volt… játszani akartak durván. Mára más integetni tanítom őket. Az egyiknek már szépen megy. De apa előtt pssz. - teszem az ujjamat a szám elé, majd kacsintok is rá, majd ha adódik alkalom, akkor elviszem az állatkertbe. Talán egy randira. Vagy csak úgy.
A kutyás kérdésére bólintok, hamar fel is kapom a poharat a földről, meg addig folytatom a magyarázatot.
- Amúgy remek minden. Karámokat takarítok, a medencéket…amikor nincs benne víz. – nem tudok úszni, nem tudom tudja-e, egyelőre nem szólom el magam. –Útba igazítom a látogatókat, postát viszek, meg pattogatott kukoricát adok ki ha épp azt kell. Közben meg a latin nevek is mennek. – a kutyára pillantok, ahogy bejön, ahogy megszaglássza a lábamat.
- Helló Tappancs. Samu vagyok. Lefoglaltam kis időre az ágy ezen felét. Ne haragudj jó? - megiszom a maradék üdítőmet, majd leteszem biztonságos helyre a poharat.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szer. Jan. 31, 2018 12:44 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Egyáltalán nem sértődök meg, amikor nevetni kezd, inkább csak tovább mosolygok és megvonom a vállam. Nyilván, amit csináltam életem első focival töltött perceiben, inkább a szumó és a pankráció valamint a labdarúgás pikáns elegye volt, de senki nem mondhatta, hogy nem adtam bele apait, anyait! Jött felém, nála volt a labda, megállítottam. Az edző is azt mondta, hogy ne féljek, ütközzek, hát behunytam a szemem, és vártam a csattanást.
Bármennyire is jobb lenne beszélgetni csak úgy, bele a világba mindenféléről, attól nem lesz jobb osztályzatom angolból. Kénytelen vagyok hát a tananyagra koncentrálni, és imádkozni, hogy valami a fejembe menjen. És tényleg, bele is megy. A példák mellett mindig van magyarázat, vagy egy kis szó, ami segít emlékeznem. Hogy a suliban ezt miért nem így csinálják?! Annak viszont örülök, hogy amikor már végzünk a mai fejezettel, akkor felajánlja, hogy eljön máskor is. Több szempontból is örülök, mert egyrészt az ő segítsége az angollal kapcsolatban tényleg hasznos volt, másrészt nagyon szívesen lógok vele együtt. Talán egy kicsit túl szívesen is, ami azt illeti, de hát néhány beszélgetésbe még senki nem halt bele… kivéve persze ha van barátnője, mert akkor bármennyire is ártatlanul ültünk össze például ma délután is, akkor én halál fia-lánya vagyok.
Hirtelen nem is tudok válaszolni a kérdésére, hogy szerdán pontosan mikor lenne jó az angol óra, így elgondolkodom rajta. Aztán fülem hegyéig elpirulok amikor másik időpontot ajánl. Lehet, hogy menet közben meggondolta magát, és mégse szeretne velem elmenni focimeccsre? Lehet, hogy a haverjaival már megbeszélte, és ciki lenne neki, ha vele tartanék, csak eddig nem gondolt bele. Na ebből hogyan mászok ki?
- Szombaton nem… nem a meccs lesz? – kérdezem bizonytalanul, a szerdát egyelőre jégre rakva. Aztán az is lehet, hogy az a meccs nem szombaton hanem vasárnap lesz vagy ki tudja mikor. Meg hát, nem csak egyszer van, el lehet azt is halasztani. Inkább lerakom a poharam az asztalra, és gyorsan körbe futtatom a szemem a szobán, mintha bármitől is segítséget kaphatnék. De amikor a tekintetem újra visszatér hozzá, elmennek világgá az ötleteim. Valamiért amíg a füzetet olvastam, addig is, ha felpillantottam rá, elfelejtettem amit addig olvastam.
- Nem mondom el neki, de egyszer úgy megnézném! – bólogatok lelkesen, amikor az állatkertről mesél, és örülök neki, hogy sikerült más témát találnunk. Mert az állatok cukik, erre Tappancs és Mú az élő példa! – Nekem a malac a kedvencem. – teszem még hozzá, majd tovább hallgatok csendben. Érdekes lehet az állatkertben dolgozni, és olyan jó lenne, ha még többet mesélne róla.
- Szóval nem unatkozol. – summázom a rengeteg tennivalóját, miközben az ajtóhoz megyek, hogy beengedjem a haveromat. – Elég változatos, szóval egyhamar nem fogod megunni. És egyébként is, szerintem tök menő, hogy az állatkertben dolgozol! Mármit, megismered őket, a gondozásukat, mit szeretnek, mit nem. – azon pedig mosolyognom kell, hogy Tappancs milyen akkurátusan szaglássza végig a fiú lábszárát. Nem bíz semmit sem a véletlenre.
- Tappancs, okosan! – mondom ki a szavakat, mert ezt a trükköt én tanítottam neki. Most elvileg bánatos szemeket meresztve kellene oldalra hajtania a fejét, de nem teszi, csak mellém nyargal, míg visszaülök az eddigi helyemre. Végül aztán Tappancs is megteszi amit kértem, és nagyon büszke vagyok rá is és magamra is. – És van valami hosszú távú terved az állatkerttel? Mármint, szeretnél mondjuk az apád mellett dolgozni ha végeztél a suliban?
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Pént. Feb. 02, 2018 10:21 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

- Délután lesz a meccs, azt hiszem. Délelőtt meg ha gondolod, kicsit átnézzük ezt a csúnya angolt. - pillantok rá, majd kicsit javítok a dolgon.
-  De ha pihenni akarsz, akkor megértem. Délután érted jövök. - hátha ez a verzió megfelel neki. Döntsön ő, a szerint akarok cselekedni, nem akarom se megsérteni, se szomorúvá tenni.
Az állatkert fókái a barátommá váltak, ezt megmutatnám Laure-nek is, ha már ő is ilyen lelkesen fogadta őket. Kíváncsi vagyok majd a reakciójára, ha majd látja őket. Igazán aranyosak, ha az ember közelebbről is megismeri őket (hahaha).
- A malac? Milyen malac? - érdeklődők, mert nem értem, hiszen sok féle malacot ismerek, hála Raphi-nak. Földi malac? Tengeri malac? Vagy a házi malac?
Unatkozni egy állatkertben sosem lehet, mindig van tenni való, szerencsére akad bőven. No meg az állatok is elszórakoztatják az embert, ha épp olyanjuk van, szóval a móka is megvan.
- Tervem? Hát… nos igen. Maradnék is meg nem is. Attól függ, hogy a vizsgámat sikeresen teszem le jövőre. Katasztrófavédelmi vizsgát akarok letenni. Tavaly ezen buktam el, mielőtt eljöttem volna Angliából. - őszinte vagyok újfent, nincs okom kerülni a témát.
- Aztán ha sikerül és eltudok helyezkedni benne, akkor megnézem, hogy jut időm az állatkertre. De aztán azon is gondolkodtam, főleg hogy kiderült, hogy Raphi az apám, mellette fogok maradni. Leteszem a vizsgámat de nem helyezkedem el benne. Inkább megtanulom azt még mellette, amit Ő is évekig tanult. Talán jó buli lesz. Nem tudom. - hajtom le a fejem, majd tarkót is vakarok.
- Te mit gondolsz erről? - érdekel a véleménye igen, mert fontos dolog ez… ráadásul ha az állatkertet választom, több időm lesz Laure-ra és Rosie-ra. Nem szeretném őket magukra hagyni, valahogy nem lenne rá szívem. Ráadásul ez a munka veszélyes is, mi van, ha ott hagyom a fogam… Mára már sokan szeretnek és bírnak, így nem nagyon hagynám ott a fogam sehol se…csak űrt hagynék az emberekben.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Vas. Feb. 04, 2018 11:13 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Ha nincs más dolgod. – pirulok el egy kissé, mert erre nem számítottam, hogy az egész napot együtt töltenénk. Nem mintha ellenemre lenne, de zavarba jövök a dologtól, mert egy kicsit meglepődtem. Valószínűleg láthatja is ezt az arcomon, mivel ő is korrigál egyből, mintha valami rosszat mondott volna, pedig nem mondott.
- Nem erről van szó, nekem jó a délelőtt is, ha ráérsz. – bólintok halványan mosolyogva. Végül is már egészen megkedveltem, és jó mókának ígérkezik egy „korombeli” sráccal lógni. Vajon milyen lehet, ha vannak barátai az embernek? A suliban nehézkesen megy a beilleszkedés, azt hiszem Laure túlságosan magának való, különc lány lehetett, mivel nem igazán barátkozik velem senki se. Szóval nagyon örülök neki, hogy Samu ilyen kedves velem, igyekszem én is megismerni őt, és a lelkem mélyén őszintén érdekel, hogy ki is ő, mik foglalkoztatják, és ilyesmi.
A fókák tényleg aranyosak, elég mókás jószágok, és cuki hangokat adnak ki olykor. Már kétszer is voltam az állatkertben, és mindig megállok náluk is. Szeretem nézegetni a különböző állatokat, de azért… megsimogatni nem mernék mindenkit közülük, elég félős vagyok ha erről van szó.
- Hát az ilyen. Mú a neve. – mutatok a sarokban, egy kis kosárban szunyókáló Mú-ra. Törpe malac, és elég sokat alszik. Igazából annyira csendben volt, hogy nem csodálom ha Samu eddig nem vette őt észre a szobában. Mú karácsony óta van velünk, Guillaume ajándéka volt, és én azóta gondozom, takarítom, etetem, foglalkozok vele. Helyes és barátságos turcsi orrú kurtalábú, és nagyon okos is!
Kíváncsi vagyok, hogy mit tervez az állatkerttel, vagy van-e valami amit szívesebben csinálna. Őszinte érdeklődéssel hallgatom, miközben a halkan lihegő Tappancs füleit simogatom.
- Katasztrófavédelem? Olyasmit szeretnél csinálni mint Gui, vagy… tűzoltó lennél vagy ilyesmi? – kérdezem kissé félve. Túl fiatal lenne még ahhoz, hogy ugyanúgy kockára tegye a bőrét mint Gui. A tűzoltás se veszélytelen, de még mindig kevésbé halálos mint a kommandós lét. Félteném Samut, ha ilyesmit akarna csinálni… ahhoz már túlságosan megkedveltem, hogy ne aggódjak érte, és ez furcsa érzés. Kicsit meglep, hogy a véleményemet kérdezi, de néhány másodpercnyi gondolkodás után a hajamba túrok, és a tekintetét keresem.
- Azt gondolom, hogy bárhogyan is döntesz, alaposan át kell gondolnod, minden oldalról. – halványan elmosolyodok, és az arcát fürkészem. – Tedd le a vizsgát mindenképp, mert szerintem fontos, hogy megcsináld. Nem maradhatnak olyan dolgok az ember életében, amiken elbukott, mert nagyon sokáig fogsz még rágódni emiatt, hogy mi lett volna ha. Az állatkert pedig klassz hely, de… tényleg boldoggá tenne? Mármint, egészen más mint az eredeti terveid, szóval csak akkor csináld ha tényleg szereted. – talán túl felnőttesre sikeredett ez a néhány mondat, de tényleg így gondolom. Kissé félve nyújtom ki a kezem, és ha hagyja, akkor megérintem a vállát.
- Még egy csomó időd van ezt eldönteni, most neked is hirtelen fordult fel a világod. Ezek a dolgok maguktól is rendeződnek majd, anélkül, hogy túl sokat agyalnál rajta. – mosolygok rá őszintén, majd kicsit zavarba jövök, és visszahúzom a kezem. Nem akarom, hogy valami buta libusnak tartson, vagy ilyesmi. Nem vagyok az a fajta aki a másik nyakába akaszkodik, és nem akarom, hogy így érezzen velem kapcsolatban. Ahhoz túlságosan is kedvelem.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Kedd Feb. 06, 2018 10:57 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

Ráér és az sem zavarja, ha egész nap együtt lennénk Örömmel hallom, hogy elfogadja és ez a pirulás a részéről, teljesen aranyos, illik hozzá, aranyossá teszi. Elmennék vele, az egész napot vele tölteném. Olykor tényleg jobb egy korombeli, mint egy 30-as felnőtt, vagy épp egy szőrős állat, az állatkertben. Vagy épp Rosie társasága. Nem szólom le a kis csajt, de olykor ki kell pihenni az embernek az állandó csevegését. Imádom, ez tény. De heti egy két ilyen alkalom belefér. És nem fogom elfelejteni őt egy lány miatt.
Amikor a sarok felé mutat, pillantásom is oda téved és hát a szám is elnyílik. Olyan csendben van, hogy észre sem vettem, hogy nem ketten voltunk eddig, hanem hárman.
- Egy szoba malac. - pillantok vissza a lányra, de aztán újra a malackára tekintek és mosolyt csal az arcomra. Egy malacot lehet szobatisztaságra nevelni? Jó persze, okos állatok, ezt el is hiszem, de hogy egy malac a szobában. Az meg megint egy más kérdés, hogy tényleg törpe malac-e? Mi van ha egyszer csak egy 200 kg-os disznóvá válik. Vágósúly. Csak viccelek. Egy szívünkhöz közel állót nem ölünk meg.
- Hát… tűzvédelmi és mentésirányításhoz húz a szívem a legjobban. Gui hány éves korában kezdte el? - érdeklődőm, mert hát 18 és 19 évesen ha ez még fiatal és taknyosként kezelnének egy gyakornokot, akkor tennék róla, hogy jobb legyek, jobb leszek. Jó én nem szolgáltam a frontvonalon, én nem tudom milyen egy háború közepén, elképzelni még eltudom. Véleményt kérek, tapasztalatlan vagyok és kissé még ingatag az ehhez hasonló nagy dolgok eldöntéséhez. Veszélyes és egy magam fajtát is kiküldenek terepre. Tudom.
A szemeibe pillantok, szavait hallgatom, mélyen belém hatnak, érzésekkel bombáz mindennel, ami tőle fakad. Tegyem le. Ha nem teszem, akkor bánni fogom. Valahogy igaznak érzem, de amint a vállamat érinti a keze, kicsit meglep, de elmosolyodom a gesztuson. Figyelemmel hallgatom őt és szinte elveszek a lélektükreiben. És igen, igaza van, annak érzem szavait. Így is sok mindenen estem keresztül és még fogok is, hát még várhatok. Amint elhúzza a kezét, elmosolyodva döntöm oldalra a fejem, úgy tekintek rá.
-  Köszönöm Laure. Ez sokat jelentett most nekem. - őszintén így gondolom, így érzem, hiszen egyből belevágni nem lehet valami jó buli. Őt figyelem, a pírt az arcán, szívem heves dobogással jelez, hogy furcsa érzéssel vagyok iránta. Ami furcsa és idegen, ismeretlen és új.


Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szer. Feb. 07, 2018 1:33 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Törpe malac. – javítom ki mosolyogva Samut, miközben Mú-t nézegetem. – Ősszel barátkoztam vele össze az állatkereskedésben. A testvéreit mind elvitték, csak ő maradt… Aztán nagyobb lett, és már nem kellett senkinek sem, senki se akarta hazavinni. – megrázom a fejem, mert még mindig nem értem, hogy az emberek miért ilyenek. Miért csak a kölyök kutya és macska kell, miért csak a kisbaba, és miért csak a bébi malac? – Szóval, karácsonyra megkaptam, azóta ő a szobatársam. És persze Tappancs. – teszem még hozzá, mielőtt megsértődne az eb.
Aztán, hallgatom, hogy Samuelnek milyen tervei vannak. Katasztrófavédelem. Katasztrófa védelem. Minek kell védeni a katasztrófát, sose értettem ezt a hülye szót! Annak mindenesetre örülök, hogy inkább csak tüzet oltana és ilyesmi, és nem állna be ő is élő céltáblának. Vagy mégis?
- Hát, nem tudom… azt hiszem ő mindig ilyesmit csinált. – felelem kissé zavarban, mert tényleg fogalmam sincs, hogy Gui mikor kezdte az ipart. Valószínűleg fiatalon, meg hát neki ott van a múltja is, amiről-nem-beszélünk-soha. Nem szeretném, ha Samuelnek is olyan kis megtört lelke lenne mint a pótapámnak, és egyedül lenne. Mert Guillaume is csak a véletlen játéka miatt nincs egyedül mint az ujjam, ha rajta múlt volna akkor én se lennék itt, mármint, nem lenne gyereke. – Az a mentésirányítás jobban hangzik. – fogalmam sincs persze, hogy mit jelent, de ennél csak jobb lehet! Már csak jobb mint emberekre lövöldözni meg bombákat hatástalanítani és ki tudja még miket csinálnak…
Inkább elmondom neki, hogy én mit gondolok. Hogy ne adja fel, menjen és tegye le a vizsgát, ha már egyszer belekezdett. Fontos, hogy megcsinálja, ne maradjon kudarc vagy be nem fejezett dolog az életében. Én aztán tudom mit beszélek, az én álmaim totál ketté törtek és most kezdhetek mindent elölről egy tinilány testében. Samuel ennél értékesebb, ő biztos nem csinált olyan hülyeségeket mint én, neki nem szabad elkallódnia néhány rossz döntés vagy kudarc miatt. Az apja biztosan rettentő csalódott lenne. Csak őszintén és biztatóan nézek a szemeibe. Fiatal még, és egész okosnak tűnik, bőven van ideje átgondolni, hogy mihez akar kezdeni az életével. Talán tűzoltó lesz talán kommandós, talán az állatkertben fog dolgozni. Mindegy, a lényeg az, hogy maradjon ez a kedves, furcsa fiú aki most is. Így kedveltem meg, és szerintem ezzel más is így van.
Aztán mikor megérintem a vállát, már tudom, hogy túl mentem egy határon, ezért visszahúzom a kezem. Zavarba jövök ettől, és bár eddig tartottam a szemkontaktust, most össze-vissza nézek a szobában, hátha megakad valamin a szemem. Aztán meglep amit mond. Nem kellett volna megköszönnie, ez természetes volt.
- Semmiség. Csak megkérdezted, hogy mit gondolok, és elmondtam. Nyár óta én azt tapasztaltam, hogy a kérdésekre néha csak úgy választ kapok ha várok türelmesen. – megint a hajamat piszkálom, és képtelen vagyok tovább kerülni a tekintetét, de olyan furcsán összezavar. Most mi van?! Miért izzad a tenyerem és esik nehezemre állni a szemkontaktust? Eddig nem volt vele semmi bajom!
- Rosie hogy van? Lehet már tudni, hogy mikor lesz újra a régi a lába? – kérdezem inkább sután, mert nem akarom, hogy beálljon valami kínos csend vagy ilyesmi. Inkább gyorsan utántöltöm a poharainkat, és iszok még egy kis narancslét. Hetek óta ismerem Samuelt, sőt, lehet, hogy még régebb óta találkozok vele néha, és nem értem most mi változott. Oké, még sose beszélgettünk így, anélkül hogy valaki potenciálisan át trappolt volna a szobán, vagy kotyogott volna közbe. Igazából nem is ismertem, most is alig tudok róla valamit, pedig érdekesnek és izgalmasnak tűnik az élete. Bárcsak mesélne még!
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Csüt. Feb. 08, 2018 5:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

Törpe malac. Aha. Érdekes név, érdekes a kiejtése is, szóval akkor nem sima házi malac. Feljegyeztem. Csak figyelem őt és hallgatom, amit a malacról mond, hogy Gui vette, mert csak egyedül volt. Hát elég rendes ez a Gui, hogy az állatokkal is így foglalkozik, szóval rossz ember nem lehet. Szobatársnak meg tök klasz, főleg ha takarít is maga után, vagy csak az udvaron piszkit, mint a kutya.
- Szuper kedvenc lehet. Taníttathatod őt is, mint.. Tappancsot. Botot eldobni, pici akadályokon átugrálni. Baromi okosak ám. - kacsintok rá Laurie-ra, hiszen jól döntöttek mind a ketten, hogy befogadtak egy malackát. Főleg ha nem büdös és fürdetve is van. Mondjuk jó illat van idebent, előfordulhat hogy heti egyszer kétszer fürdetve van. Na nem mintha ezt nem nézném ki Minou-ból, biztos jó gazdája a Mú-nak és Tappancsnak is.
A férfi világéletében ilyesmit csinált? Hát jó, ő már rég nem 18 éves és talán már 40 éves is van, szóval elég tapasztalt lehet ilyen téren. Főleg akkor, ha őt ilyen téren képezték siheder kora óta. Az úgy elég menő. Azt hiszem apa mellett őt is menőnek fogom tartani. De tényleg. Apa abban menő, hogy sok mindenféléhez ért, köztük az állatokhoz is persze, Gui meg tiszta harcedzett.
- Igen, az jól hangzik, bár ott is akadnak veszélyes dolgok. A mentőautókba van egy fajta IFT modul, amit Intelligens Fedélzeti Terminálnak hívnak. Ezeket a mentőautóban helyezik el, és a mentésirányító által rögzített feladatot nemcsak rádión, hanem elektronikusan, írásban is megkapják a munkatársak. Ez abban is segít, melyik útvonalon érdemes megközelíteni a helyszínt. Szóval… ha elbassza valaki és rossz helyszínt ad meg, akkor ott életek foroghatnak kockán. Képzelj el hat monitorképernyőt. Minden képernyő mást mutat, az egyik a mentőnek a helyzetét, egy másik a kijelölt útvonalat egy másik meg a célt. Meg csomó más koordináta és egyéb adat. De akár egy szülést is levezethetek. - nevettem el magam a végére, hiszen ahogy az oktató is mondta, ez is megtörténhet. - Szóval lesz egy menő asztalom, ahonnan egy nap 100 hívás is befuthat. - húztam fel a szemöldököm, miközben a lányt figyeltem és nem nem épp egyszerű feladat, mert mindenre megoldást kell találni pillanatok alatt.
A tanácsát igenis érdemes megfogadni még akkor is ha ezt nem csak úgy mondta. Őszinte volt és ez a fontos. A szemeibe pillantok hosszasan és mélyen, olyan szinten, hogy a szívem már rég az egekbe pumpálta a vért bennem, nem pillantok el róla. Újabb kérése azonban megakasztja ezt a fura pillanatot, elakasztom a pillantásomat róla és a párnáját kezdem figyelni.
- Hát, jól van. Terápiára kell majd menni vele, orvosi javaslatra. - tartom a poharamat felé, ne keljen az ágyat megkerülnie/átmásznia amiatt, hogy a poharam közelébe kerüljön. Egy mosolyt kap cserébe, majd bele is kortyolok.
- Bár elég hosszú út vár még rá, míg a végére ér és sokkal jobban lesz. Mire újra a régi lesz, mire újra tud szaladni… de ott leszek és segítek neki. - mert jó bátyó vagyok, jobb akarok lenni a mai énemnél. De ez már csak ilyen mindennapos dolog. Szerintem a nagyobb testvéreknek ez a dolga, ráadásul a nővérem is folyton aggódik értem, így hát én miért ne aggódnék a féltestvéremért?
- Amúgy csak az angollal vagy hadiállapotban, vagy másban is elkéne a segítségem? - tekintek fel az arcára, majd újabbat kortyolok az üdítőből, mielőtt még letenném. Segítek neki, amiben csak tudok, hogy újra szárnyalni tudjon. Kivéve a táncolásban, abban nem tudnék segíteni, nem tudok táncolni.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szomb. Feb. 10, 2018 2:54 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Tudom! – válaszolok széles mosollyal. Ha tudná, hogy Mú mennyire okos! Igazi kis agytröszt, ha hívom, hallgat a nevére, és már egy trükköt is tudunk. Na jó, nem igazi trükk, ha mutatok egy jelet neki a kezemmel akkor eldől az oldalára és lehet simogatni a hasát, de azért ennek is örülök, hogy én tanítottam neki, viszonylag rövid idő alatt. – Ha felébred, ismerkedhetsz vele, nagyon barátságos. Majd hozok fel uborkát, látnod kell hogyan tünteti el egy pillanat alatt! – kuncogok, mert képtelenség nem nevetni, ha Mú dolgairól van szó. Ahogy rohangál a lakásban, a kis fülei csak úgy lobognak. Fürödni kifejezetten szeret, hetente kétszer is meg szoktam mosdatni, de amikor bejövünk a kertből, olyankor is alaposan át törölgetem, hogy ne sározzon össze semmit.
Guillaume nem tudom, hogy csinált-e valaha is mást, de nem hiszem. Ő olyan mint egy szuperhős, a világon benne bízok legjobban, és biztos vagyok benne, hogy mindig megvéd majd, bármi is történjen. Valamiért mégse szeretném, ha Samu is erre az útra lépne, mert félteném. Aggódnék érte, hogy baja esik… amikor Gui elmegy dolgozni, már nem áll görcsbe a gyomrom minden egyes alkalommal, és ha esetleg reggel elmegy és csak másnap este jönne haza, akkor sem gondolok a legrosszabbra, mert tudom, hogy tud vigyázni magára. Az a sok év tapasztalat ami a háta mögött van… de ahogy Samu szemeibe nézek, képtelen vagyok elhinni, hogy meg tudná húzni a ravaszt ha a testi épsége a tét. Olyan kedves fiú, őt a kommandós osztag csak tönkre tenné.
- Jó sokmindent tudsz erről. Szóval… segíteni szeretnél másokon. – bólintok, és az arcát fürkészem. Furcsa, hogy benne is megvan ez a valami, ami a pótapámban, hogy másoknak akar segíteni, önmaga érdekei helyett a másét nézi. Rettentő felelősségteljes munka lenne amit az előbb vázolt, és mégis, hogy ennyi mindent tud róla, azt mutatja nekem, hogy őszintén, szívesen csinálná. – Egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, és szörnyen nagy felelősség múlna a döntéseiden. – summázom a dolgot, és valószínűleg látszik minden gondolatom az arcomon. En nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy a döntéseimtől akár egy ember élete is függhet. Ijesztő, nekem túlságosan is az. Viszont ettől, hogy ő képes lenne rá, nagyot nőtt a szememben, tisztelem azért, mert meg akarja próbálni a dolgot.
Ahogy a szemembe néz, furcsán zavarba ejt, de nem kapom el a tekintetem, már csak azért sem, mert kíváncsi vagyok. Az emberek általában nem szoktak egymás szemébe nézni, mintha megláthatnánk valamit a másikban, amit titkol, pedig ez nem igaz. A szem a lélek tükre, és én most Samu szemeiben nem látok titkokat, nem látok ártó szándékot, mégis hevesebben ver a szívem, és valami furcsa idegesség szerű állapot telepszik rám. A hajam piszkálom, mint mindig amikor izgulok vagy zavarban vagyok. Szédüléshez hasonló az érzés, nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Talán éppen ezért hülye ötlet valakinek a szemébe nézni?
Gyáván futamodok meg, és inkább az innivalóért nyúlok, miközben Rosieról kérdezek. Bár nem láthatja, mivel háttal állok neki, de megremeg a kezem amikor az üveget fogom meg. Az ajkamba harapok, és épp csak egy árnyalatnyival veszek mélyebb levegőt, hogy elmúljon a kezemből a remegés is, és ne cincogó kisegér hangom legyen. Szerencsére sikerült megnyugodni, így remélhetem, hogy ez a furcsa bizsergető érzés rejtve maradhat. Újra töltöm a poharát, és viszonzom a mosolyát.
- Olyan lesz mint azelőtt, főleg ha te is vigyázol rá. Milyen terápiája van? Valami gyakorlatok, amitől gyorsabban gyógyul? – amikor náluk voltam, észrevettem, hogy különleges kapocs van közte és a húga közt. Szívet melengető, szeretetteli kapcsolat, ami bármikor mosolyt csal az ember arcára. Azt hiszem, semmi sincs a világon, ami a kislányt elválaszthatná tőle, annyira szereti.
- Mármint az angolon kívül? Hát, csak a matek, fizika, történelem az ami nem megy… - kuncogok kínomban, majd megvonom a vállam. – Azt mondják ez még a kóma hatása, olyan mintha elfelejtettem volna azt amit mostanáig tanultam. Szóval, hiába is igyekszem és járok most külön tanárokhoz, ha az eddigi összes év anyaga mintha kiesett volna. – már begyakoroltam ezt a hazugságot, így ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy hitelesen adtam elő. Az igazság az, hogy régen volt már a gimnázium, sőt, valójában sosem volt, az egész életemet a zene töltötte ki, nem tanultam gyakorlatilag semmit se. Az pedig tény, hogy kómában voltam, és az is tény, hogy ilyenkor vannak dolgok amik kipotyognak az ember fejéből.
- Járok külön tanárokhoz, szóval megbukni nem fogok, és szerintem már Guillaume is elfogadta, hogy nem lesznek jók a jegyeim. Megteszek mindent, de ha éjjel nappal tanulnék, akkor sem tudnám csak úgy behozni a lemaradást. Azért köszi, hogy felajánlottad, de ha egy perccel is többet kellene tanulnom azt hiszem kipukkadna a fejem. – mosolygok rá jókedvűen. Tény, hogy tanulhatnék jobban is, de többet semmiképp. Így is minden nap valami maszlagot tömök a fejembe. Aztán, ahogy ott ülök, megint érzem a bizsergést.
- De ha szeretnéd, mármint ha lenne kedved, vagy… szóval ha te jobban értesz a matekhoz és ilyesmi, egyszer átnézhetnénk, hátha. Légyszi. – a poharam szélét buzergálom, és most nem merek ránézni, csak az ujjaimat bámulom, ahogy a pohár szájánál rezegnek.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szomb. Feb. 10, 2018 12:08 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Laure & Samuel

A malacok szórakoztató állatok, aranyosak és még csámcsognak is, de szobatiszták. Ott nem ürítenek, ahol fekszenek, ahol esznek. Szóval nagyon értelmesek tényleg.
Az én munkám, ha egyáltalán belevágok a dolgokba, akkor az húzós lesz. Sok kocsit kell irányítani.
Esetkocsit, rohamkocsit, ilyesmiket és az a poén, hogy mindig csak ketten ülnek majd a kocsiban. Mentőgépész és szakápoló… szóval igen, már rengeteget tanultam erről, nem is értem miért húztak meg belőle anno. No sebaj, a tudás ismétlése sosem rossz. Noha igen nagy felelősség az egész, talán ilyen fiatalon nem is tudnám, hogy menyire, de tudok felelősségteljes lenni. A húgomat például óvom, ahogyan a nővéremet is. Bár valószínüleg a kettőnek semmi köze egymáshoz, igaz?
Minou időnként zavarban van, pont úgy ahogy én is, ekkor áll be közöttünk az a bizonyos csend. Igen, megfigyeltem és igen, fura egy helyzet, szokatlan minden téren.
Remélem Rosalie hamar rendbe jön a terápiától, szóval igyekszek itthon is segíteni neki a feladatokkal, ha olyan kedve lesz. Minou kérdésére elmosolyodom.
- Hát őő igen. Amolyan tornagyakorlatok. Csak épp a javaslatot kaptuk meg és a címet. - magyarázok kicsit visszafogottabban, majd elmosolyodok. Akképp pillantok a lányra.
- Ne mond vissza senkinek, jó? De ez egy lovas terápia. Société lovardához kaptunk ajánlatot, szóval majd ellátogatunk oda. - felelem tök komolyan, igaz még meg kell néznem merre van, mert nem ismerem, de ha eljutunk oda, akkor már jó szórakozás lesz a számunkra. Aztán meglátjuk, mit mondanak, mit és meddig kell csinálni, no meg majd fizetni is kell, bár nem tudom, hogy a kórház állja-e a dolgot, ha már ő ajánlotta fel. De majd minden kiderül idővel.
De térjünk vissza kicsit a tanulásra is, hogy mik azok, mik gyengébben mennek. Mert jó lenne tudni, hogy tudok-e segíteni neki. Akarok, ez tény, de csak akkor, ha benne van a dologban. Meg ha együtt működő. Miért is ne lenne együttműködő?
- Matek és fizika… - bólogatok, hiszen igen, ezek elég fontos dolgok az életben, mondjuk nem tudom hogy mikor veszi hasznát a fizikának, de jobb ha minden apróságot tud. És hogy a kóma kilökte minden ilyen tudását a kukába…hát az durva. Nem akarok kómában lenni, kárba veszne minden tudásom, ahogy nála is és ezt sajnálom is.
- Persze, hát nehéz lehet sok tananyagot visszaszerezni, főleg ha kevés idő is áll rendelkezésedre. Nem megy minden egy karikacsapásra. - ezt még én is megértem, nekem sem ment a francia annyira, mikor idekerültem, de sokat segítettek benne. Gui meg elégedjen meg azzal, amit most nyújtani tud Laure, majd minden szépen fokozatosan visszatér, ennél már csak jobb lesz.
Aztán jön a kérdésével. Vagy nem is tudom, segítségkéréssel. Rálesek, látom ismét zavarát, rákezdek én is, belepirulok, nyelnem kell kissé a dolog hatására.
- Persze, amiben tudok, próbálok segíteni. Csak beszéljük meg mikor jöjjek, vagy jössz te és akkor átnézzük az angolt, meg a matekot… - elvigyorodom, miközben a pohara felé tekintek, végül vissza a lány arcára. Feladatokat adhatok neki, már a terv is meg van, de majd, még van időnk ilyesmiket csinálni.
Amúgy jó társaságban az idő is gyorsabban telik, amit nem bánok, de mennem kéne, akad még dolgom, meg szerintem Minou is szeretne egyedül lenni, vagy valami ilyesmi.
- Azt hiszem én most már megyek. A füzeteket itt hagyom, ha valami nem tiszta velük kapcsolatban, akkor szólj és segítek. És akkor a hétvége, a szombati nap még áll, ugye? Nem ijesztettelek el vagy valami? - érdeklődtem, miközben fel álltam az ágyról, közben a kabátomért léptem, hogy felvegyem.
Ha még ki is kísért a bejárati ajtóig, akkor egy mosollyal nyugtáztam a dolgot.
- Ha kellenék...izé, mármint ha segítség kell, tudod a számom ugye? - pillantottam rá zavaromba, bár ez így elég félre érthető volt, de remélem nem lett belőle nagy katyvasz és nem ásom el magam a szemében. Ha nincs meg a számom, úgyis megkapja, ez nem lehet akadály.
Végül egy suta sziát is kinyögtem, majd távozóra fogtam. Nem akartam feltartani, hátha valami más programot is tervezett mára.


// Köszönöm a játékot, imádtam nagyon  ahwie  //

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Minou szobája
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Sandy, Minou és Gui otthona-