Minou szobája - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:30 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥


Témanyitás ✥ Minou szobája •• Szer. Nov. 01, 2017 3:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Hétf. Feb. 12, 2018 1:12 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Persze, hogy nekem is feltűnt, hogy amikor egymásra nézünk, ránk telepszik ez a furcsa, feszült csend. Mintha milliónyi dolgot akarnál egyszerre mondani, vagy épp semmit se akarnál mondani, és a hangok helyett ha kinyitnád a szádat valószínűleg csak a saját szívverésed hallanád, ami őrült módon kalapál. Bumm – bumm – bumm – bumm. Mint valami kalapács, és ha észre veszed, nem tudsz ellene tenni csak még jobban rázendít.
Zavarban vagyok, mégse szeretném ha elmenne. Nem igazán értem a mosolyát, de csak érdeklődő, kedves mosolyommal viszonzom. Milyen terápiát írtak vajon fel a kislánynak?
- Lovas terápia? – kérdezek vissza kicsit értetlenül, majd kezd bennem összeállni a kép. Hát persze, hiszen a lovak kitűnő terápiás állatok, nem csak a fizikai hanem a lelki sérüléseket is gyógyítják velük. – Biztosan tetszeni fog neki, és használni is fog. Már olvastam ilyesmiről. – az pedig természetes, hogy nem mondom el senkinek sem. Bár nem értem miért ne lehetne… gondolom a szülei is tudnak róla, elvégre odafigyelnek rá meg minden.
Kedves tőle, hogy így gondoskodik a húgáról, és az is, hogy felajánlja, hogy nekem is segítene még. Miért ilyen? Miért viseli ennyire a szívén mások sorsát? A testvérét még megértem, de velem miért ennyire kedves, hiszen nem tettem semmit sem. Zavarbaejtő, én is egészen összezavarodok tőle.
- Aha. Hát, eleinte még nehezebb volt, de most már egész jól elvagyok vele. Megszoktam. – felelem, miközben látom, hogy azon gondolkodik amit mondtam. Könnyű a kómára fogni, és őszintén szólva lehet is benne valami… elég durva dolog. Ahogy a vágások a karomon, az öngyilkossági kísérlet miatt. Szerencsére azt még nem látta Samu, biztosan elijesztené, ha nem takarná a pulcsi.
- Köszi. De nem kell ám, ha nem érsz rá vagy nem szeretnél. Oké? – pillantok még rá, és magam se hiszem el, hogy komolyan megkérdeztem tőle, hogy átjönne-e segíteni. Mi ütött belém? Nem csoda, ha remegnek az ujjaim, próbálom elrejteni őket de gyakorlatilag lehetetlen.
Nem tudom leplezni a csalódottságomat, amikor feláll az ágyról, és a kabátját veszi. Valami rosszat mondtam, vagy miért siet? Fel se tűnt, hogy már későre jár, és talán más dolga is lehet…
- Nem, nem. – rázom meg a fejem, majd kapcsolok, és elvigyorodok. – Mármint, nem ijesztettél el, már várom a szombatot. Gyere délelőtt, és csinálok majd valami ebédet is. – követem a bejárathoz, nem akaródzik elengedni, de ha mennie kell, nem tarthatom fel. Nem is próbálkozok semmi butácska, mondvacsinált indokkal. Az már végképp ciki lenne.
- Ühüm. – bólogatok, hogy tudom a számát. – Köszönöm a segítséget! – mosolygok rá, miközben már kifelé tart. Még nézem, ahogy a kapun is kilép, aztán gyorsan be is csukom az ajtót, mivel hallom, hogy az állatkáim rombolnak le a lépcsőn, és nem akarom, hogy kiszökjenek. A malacot a hónom alá csapom, a konyhában felmarkolok egy uborkát, hogy némi jutalomként odaadhassam majd neki a mai játék után. Furcsa egy délután volt, a legfurcsább amit eddig megéltem, mégis, az egyik legjobb. Remélem én se ijesztettem őt el, és még sokat fogunk találkozni!


// Imádtam az egészet! Köszönöm a játékot! //
avatar
Online
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szer. Aug. 15, 2018 6:48 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Vas. Dec. 02, 2018 10:13 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gui & Minou

Az utóbbi időben azt hiszem, némi feszültség van bennem. Sok dolog nem éppen úgy alakul, ahogyan én azt szeretném, és leginkább nem is rajtam múlnak ezek a dolgok. Igen, még mindig, és egyre jobban szeretném, ha olyan lehetnék, mint Minou. Rettenetesen szeretnék hasonlítani arra a kislányra, aki kedves volt és szófogadó, és bár több mint egy éve élek így, mégis néha szörnyen nehéznek érzem. Hogy miért? A válasz egyszerű. Nyáron nagykorú lettem, élhetek ahogy akarok, elvileg még valami ügyvédekhez is el kellett menni, meg mindenféle dolgot adminisztrálni. Laure apja után örököltem némi pénzt, és a lakást, amiben a lány az apjával élt. De nem igazán a pénz miatt... szeretek Guillaume-mal és Sandyvel élni. Csak... amióta tudom, hogy ihatok alkoholt, dohányozhatok, szavazhatok, tehetek amit csak akarok, nehéz jól viselkednem. A múltam most kezd kisérteni, a régi bulik, a féktelenség... nem azt mondom, hogy hiányoznak, de a természetem nem tagadhatom meg, illetve nem tudom.
A tanulás szerencsére egyre jobban megy, bár nem rajongok érte, de megteszem ami tőlem telik, hogy Gui büszke lehessen rám. Meg aztán, a tovább tanuláshoz is kelleni fognak a jó jegyek, szerencsére ebben most nincs is probléma. Az edzéseken is egyre jobban teljesítek, mármint, általában. Néha érzem magamon, hogy játék közben adok ki egy adag feszültséget, mert máshol nem tehetem. Mert Minou nem szokott dühös lenni, és nincsenek benne agresszív hajlamok. Bennem se igazán, de néha, mint minden embernek, nekem is vannak rossz napjaim, amikor legszívesebben kiabálnék azokkal, akik vagy ami miatt épp bosszankodok. A tanárok, a felvételi, az ellenfelek, Samuel. Mostanában sokat bosszankodok.
Talán az én hibám volt, ami tegnap történt a pályán, mármint legalább részben. Meg kellett volna állnom, vagy másként cselezni, de úgy alakult, hogy összeütköztünk, én pedig szerencsétlenül estem el, és kificamodott a csuklóm. Először azt hitték, hogy eltört, de a kórházban kiderült, hogy szerencsémre nem ekkora a baj. Cserébe, a bal karomon szép kis gipsz díszeleg, és az idén már nem léphetek pályára. Még nem beszéltünk erről az apámmal, hogy mi történt, hogy történt. Valószínűleg a pálya széléről ő jobban látta, hogy miként is ütköztünk össze, és estem el. Talán, ha én voltam meggondolatlan, majd megosztja velem a dolgot, legalábbis remélem.
Két dolog van, ami meg tud nyugtatni, illetve, ami boldogságot hoz mostanában a napjaimba. Mú, ez a kis turcsiorrú szobacirkáló, meg a kistesóm. Mú most éppen a helyén hempereg, már felhoztam neki az uzsonnáját ami ma némi répa lesz és uborka, de még alszik a párnás fekhelyén.
Ami a kistesómat illeti, tényleg lelkesen várom. Sandynek sokat segítek a ház körül, önszántamból magamra vállaltam a porszívózást, takarítást és ilyesmit, hogy nehogy megerőltesse magát a nagy pocakjával. Persze, még nem vagyok profi benne, és gyakran hívom fel a nagyit, hogy mit mivel is kellene kipucolnom, hogy csillogjon-villogjon. A kistesóm nem érkezhet bacilussal teli házba, így apránként, hétvégente nekiálltam leszedni a függönyöket és kimosni őket, az ablakokat megtisztítani meg ilyesmi. Készülök az érkezésére, még ha nem is feltétlen úgy, mint ahogy egy gyerektől várnánk.
A baba szobáját is már gondolatban tervezgettem én is, de nem szólok bele ilyesmibe. Nem az én babám lesz. Az bánt egy kicsit, hogy az én szobám nagyobb, mint az övé, de őszintén nem merem ezt a dolgot felhozni, nem tudom, hogy Sandy és Gui mit reagálnának rá. Vettem is neki pár dolgot a zsebpénzemből, egy szép dobozban gyűjtöm őket. Plüss maci, focis cumi, egy-két jópofa rúgdalózó macival, vicces feliratokkal, helyes kis képekkel. Nem tudom, mire lehet szüksége egy kisbabának... Épp ezeket a holmikat rendezgetem, az ágyra tettem őket, hogy szépen összehajtogassam, és kitaláljam még milyen ajándékkal köszöntsem őt, ha megérkezik közénk. Már nincs messze, talán pár hét, vagy kevesebb lehet.
A pakolászásból Mú mocorgása rángat ki, észre vette az asztalon lévő zöldségeket, ezért szélsebesen kezd el szaladgálni a szobában.
- Adom már, adom az uzsidat Monsieur Mú! - már nyújtok is felé mosolyogva egy karika uborkát, hogy vidáman elcsócsálhassa.


avatar
Online
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Szer. Dec. 05, 2018 5:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Igyekeztem mindenben segédkezni otthon, amikor otthon voltam és nem a munkában próbáltam vigyázni a saját és a társaim életére. Nem veszíthettem el még több embert. Elég volt az a tavalyi tragédia, ahogyan az se kerülte el a figyelmemet, hogy mostanság Minou sincs a legjobban, de nem kérdeztem. Úgy éreztem, ha szeretne beszélni róla, akkor tudja, hogy merre talál meg, hiszen mindig is próbáltam a tudtára adni, hogy mindig itt leszek neki és meghallgatom őt. Közben pedig próbáltam a saját „házisárkányomat” is olykor lecsillapítani, amikor a terhesség végére egyre inkább őrületbe kergették a hormonok és egyre többször akart megenni azért, ha valamit elfelejtettem hozni, vagy csak túlzottan későn értem haza. Basszus, ő akarta, hogy a szülés után ne csak pár napot maradjak itthon, így nem tehetek mást. Mire jön a trónörökös, addigra nekem is mindent el kell rendeznem munkában. Ez pedig azzal járt, hogy néha sokáig maradtam bent, vagy hazajöttem délutánra, de késő este újra visszamentem dolgozni, amíg a családom tagjai alszanak.
Bármennyire is szerettem volna a meccsre nem jutottam ki, de nem sokkal a hazaérkezésemet követően már tudtam mindenről. Sandy elmesélte, hogy mi történt, ahogyan azt is, hogy azóta Minou ki se jött a szobájából, még enni se jött le. Én csak megcsóváltam a fejemet és miután megbizonyosodtam arról, hogy jól vannak a picivel és ő se hajszolja túl magát itt volt az ideje, hogy meglessem a másik nőneműt. Pláne, ha már ennyire csodálatos nőkkel vettem magam körbe az elmúlt egy év leforgása alatt, egy szavam se lehet. Nem csak gyönyörűek voltak, hanem igazán okosak is és könnyedén képesek voltak levenni a lábamról. Főleg akkor, ha akartak valamit.
Kopogtam az ajtón, kisebb várakozást követően pedig benyitottam, ha addigra nem szólalt meg, hogy bejöhetek. Csak egy lépést tettem a szobába és mosolyogva figyeltem, ahogyan a malacával foglalkozik, ha pedig még mindig nem vett észre, akkor kicsit megköszörültem a torkomat.
- Szia. – köszöntem neki mosolyogva. – Bejöhetek? – néztem rá kérdőn, hiszen lehet az én házam volt, de attól ez az ő szobája, vagyis az ő birodalma. Nem törnék rá soha se, kivéve ha bajban lenne, vagy valami önkárosítódolgot tenne.
- Hallottam, hogy mi történt ma, ahogyan azt is, hogy azóta se dugod elő az orrodat… - kezdtem bele és ha engedélyt kaptam, akkor leültem az ágya szélére. Kíváncsian vettem szemügyre az ágyon felejtett dolgokat, de nem tettem szóvá Most nem emiatt voltam itt, később is rákérdezhetek, hogy „ezek meg mik?”. Most az számított, hogy ő jól van-e. – Szeretnél róla beszélni? Tudod… - újabb torok köszörülés. – láttam az elmúlt időben is, hogy nincs valami rendben, de reméltem, hogy magadtól is elmondod. A kistestvér érkezése zavar, vagy félsz, hogy akkor neked már nem lesz helyed itt? – néztem rá kérdőn. – Szeretném, ha tudnád, hogy ez mindig is a te otthonod lesz. Itt mindig lesz hely számodra, a családunk része vagy és ezen semmi se változathat. – komolyan csendült a hangom, pillantásommal pedig még mindig őt néztem. – Vagy másról lenne szó? – ha nem mond semmit se, akkor kénytelen leszek találgatni, de reméltem, hogy nem kell addig elmennem. Egyszerűbb lenne, ha ő is segítene abban, hogy megoldjuk bármi is nyomja a szívét, a lelkét, amiért mostanság olykor másképpen viselkedik.  



avatar
● ● Posztok száma :
92
● ● Reag szám :
82
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Pént. Dec. 07, 2018 10:02 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gui & Minou

Lehet, hogy egy kicsit a buksimat is beütöttem amikor a meccsen elestem, vagy a fájdalomtól láttam csillagokat, nem tudom. Sandy hiába is jött oda egyből a kispadhoz, és vitt el orvoshoz is, meglepően sokáig csak bőgtem. Persze nekik azt mondtam, hogy a fájdalomtól. Tény, hogy az első pár percben még valóban erről volt szó, később viszont már valahogy… átszakadt az a kis gát, és ahogy jutottak eszembe a dolgok egymás után, szép sorban, úgy potyogtak csendesen a könnyek is.
Nem akartam szegény Sandyt megijeszteni, még csak az kellene nekem, hogy most emiatt fájjon a pocija, vagy esetleg a kistesómmal legyen valami. Na akkor aztán igazán mérges lennék magamra! Itthon is inkább biztosítottam felőle, hogy jól vagyok, semmi bajom nem lesz, és felmentem a szobámba. Valahogy most sok dolog összezavarodott, és talán a kistesó érkezése is több feszültséggel érint, mint hittem volna. Nem félek tőle, sőt, nagyon is örülök neki, hogy még nagyobbra bővül a családunk. Inkább amiatt aggódok, hogy se neki, se Sandynek, és pláne ne Guillaume-nak ne essen semmi baja. Mostanában talán túl gyakran is aggódok ezen, hogy mindenki egészséges legyen.
Amikor Mú felébred, és kéri az uzsonnáját, lelkesen állok neki megetetni. Helyes kis jószág. Eleinte bajos volt a gondozása, új volt nekem ez a sok feladat amivel egy ilyen malacka együtt jár, de meg lehet szokni, és szerintem már ő is tudja, hogy jó kezekbe került. Minden másnap megfürdetem, vagy ha nagyon összekoszolta magát akkor akár minden nap is. Etetem, játszok vele, sétáltatom, összetakarítom, ha valahová odapiszkít. Remélem nem kell megválnom tőle, ha megszületik a baba, bár megérteném őket, ha nem akarnák, hogy a gyerekük egy malac társaságában nevelkedjen. Láthatják, Mú kedves, békés, malachoz képest kifejezetten tiszta állatka.
- Persze, gyere! - kapom fel a fejem, és fordulok az ajtó irányába, amikor meghallom Gui hangját. Ahogy az ágy mellé sétál, elpirulok egy kicsit, hiszen a kistesómnak szánt ajándékokkal van tele, ami nekik lett volna egy kis meglepi. Odébb húzódok, hogy kényelmesen elférjen ő is, és ne gyűrjük össze az aprócska ruhákat se.
- Csak fáradt voltam. - felelem röviden, ezzel is jelezve, hogy nem akarom most elsírni neki az egész béna balesetet, hogy ki kinek és hogyan szaladt neki. Valószínűleg én is hibás vagyok, és talán ez idegesít az egészben a legjobban.
Megrázom a fejem, amikor azt mondja, hogy a kistesó miatt nem kell aggódnom és ilyesmi. Ezt tudom, és egyáltalán nem ez a problémám.
- Tudom, hogy ti vagytok a családom, és nem is áll szándékomban elmenni, amíg tényleg nem zavarlak titeket. És a kistesót is várom, tényleg. Láthatod. - mutatok halvány mosollyal az ágyon lévő baba holmikra. Épp csak egy kicsit gondolkodok, hogy hogyan is mondjam el neki, hogy ezt valószínűleg megint túlkombinálja. Miért lenne bármi bajom is a kisbabával? Örülök neki, szeretem a gyerekeket is, és izgalmas lesz egy apró életke itt a házban. Amiatt se aggódok, hogy el akarnának küldeni, mert hát lenne is hová mennem most már, meg aztán miért mondanának ilyesmit? Jól megvagyunk, nekem eddig meg se fordult a fejemben, hogy én ne lennék a család tagja. Azé a családé, ami eredetileg Gui és én alkottunk, és Sandy, meg most már az aprótalpú csatlakoztak hozzánk. Vagy ő így gondolná, hogy okom lenne aggódni, nem vagyok a család része?
- Csak… eddig azért nem beszéltem róla, mert… nincs is igazán jelentősége. - nehéz az ilyesmit megmondani egy lány apjának. A kis lelkemben nincsenek rendben a dolgok, csomó minden történik körülöttem, én pedig szép lassan elveszítem a fonalat, hogy mi is az ami igazán fontos. - Biztos ez az év végi hajtás, meg a felvételik. Meg persze izgulok értetek is, hogy minden rendben legyen Sandyvel. Összejöttek a dolgok, ennyi az egész. - de közben már fordítom is el a fejem, mert úgyis tudja majd, hogy füllentettem. Sok dolog van benne, a suli, Gui szigorúsága, Samuellel se alakul minden tökéletesen, a baba miatt is izgulok, hogy minden rendben legyen velük, Guillaume se sérüljön meg meló közben…. szerintem ez bőven elég ahhoz, hogy az ember lánya néha kicsit szótlanabbá váljon.
- Meglepinek szántam. - emelek fel egy icurka picurka pólót, éppen újszülöttre való méret. Egy kis baba butikban vettem, és kis vicces felirat van rajta “Apa a főnök” alatta kisebb betűkkel: “Ha anya nincs otthon”. - Vannak macis meg mindenféle mintájúak is, ha gondolod kicserélem másikra.



avatar
Online
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Vas. Dec. 09, 2018 2:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Még mindig nem éreztem úgy, hogy jó apa lennék és ez talán soha nem is fog változni. Igyekeztem jó apja lenni Minounak is, de azt is tudtam, hogy valódi apját soha nem pótolhatom és nem is akartam. Azzal pedig, hogy idén már az örökségét is magához vehette, még inkább úgy éreztem, hogy alig kaptam meg őt, de máris el fogom veszíteni őt, pedig nem akartam. Ő pontosan annyira a családomhoz tartozott, mint bárki más, a nagyi, Sandy, vagy éppen a leendő gyermekem. Ő neki itt mindig is lesz helye és szobája, addig marad, ameddig szeretne és akkor jöhet majd, amikor csak szeretne. Szeretném, ha ezt tudná is. Pláne most, amikor a világ egyre inkább kezd kinyílni előtte, ahogyan lassan kilép a nagybetűs életbe. Igaz, remélhetőleg még csak egyetemre fog menni, nem pedig a világot akarja máris bejárni és eltűnni hónapokra a szemünk elől. Túlzottan is hiányozna.
Lassú léptekkel indulok meg az ágya felé, miután az ajtót becsuktam magam mögött. Ügyelek arra, hogy semmire se üljek rá, amire nem kellene és egészen a szélére ülök az ágynak, hiszen ez az ő birodalma, nem akarok semmi kellemetlenséget okozni. Feleletét hallva másodpercek alatt szökik arcomra grimasz, amiből könnyedén rájöhet, hogy nem hiszek neki.
- Szerintem mind a ketten tudjuk, hogy többről van szó. Ha nem szeretnél róla beszélni, akkor inkább mond azt. Véleményem szerint eddig se faggattalak, ha nem akartál beszélni róla, de tudod jól, hogy az őszinteséget mindig is jobban kedveltem. – pillantok rá kisebb apai szigorral, de mire a mondandóm végére érek, addigra a vonásaim is sokkal békésebbek lesznek és egy biztató mosollyal nézek rá. Aztán pedig előtör belőlem minden, amit nem mondtam ki az elmúlt időben, pedig lehet kellett volna. Lehet ez volt a gond, hogy félt attól, ha jön a kistesó, akkor már neki nem is lesz itt helye? Badarság, neki mindig lesz itt helye, mert ő is olyan számomra, mintha vér szerinti gyerekem lenne. Egészen kicsikora ismerem őt.
- Ezt a butaságot most verd ki a fejedből. Soha nem fogsz zavarni, itt mindig is lesz hely számodra és ez örökre a te szobád marad. Ha majd negyvenévesen tévedsz haza, akkor is be kell érned ezzel a szobával, mert téged fog várni. – próbáltam kicsit humorizálni, hiszen ki tudja, hogy annyi idősen én még fogok-e élni, amikor ő negyven lesz, de ez most mindegy is. A lényeg akkor is benne volt, hogy ez mindig is az ő birodalma marad, soha senki se fogja elvenni tőle. Arra pedig, hogy várja a kistesó érkezését eleinte csak bólintottam egyet, majd a köztünk heverő ruhákra tévedt a pillantásom.
- Mindennek jelentősége van, ami veled kapcsolatos. Elmondhatod, ha szeretnéd… Meggondoltad magad? Nem ott szeretnél tovább tanulni vagy másról van szó?- ha engedte, akkor a ruhákat kicsit arrébb söpörtem és közelebb húztam magamhoz, hogy apai ölelésben részesítsem őt. – Fontos vagy Minou és jobb szeretem, amikor őszinte a mosolyod. – apai puszit nyomtam a kobakjára. Sóhajtottam egyet, mert nem ennyi volt az egész, de hirtelen nem tudtam mit kéne még mondanom. – Ne füllents, még a végén megnő az orrod és hidd el, nem állna jól. – próbáltam oldani a feszültséget.
- Nagyon aranyosak, köszönjük, de nem kellett volna erre költened a zsebpénzed. – mosolyodom el újra, miközben szemügyre veszem a vásárolt dolgokat és a feliratokat a babaruhákon. – De most nem emiatt vagyunk itt kisasszony. Könnyebb dolgom lett volna, ha hozok kakaót? Ha ezen múlik, akkor 10 perc és újra itt leszek, addig meg nem ér megszökni. – aggódva fürkésztem a lányomat. Tényleg aggódtam, hogy mi a baj és mi történt vele, vagy mi az, amiről nem akar beszélni.



avatar
● ● Posztok száma :
92
● ● Reag szám :
82
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Hétf. Dec. 10, 2018 5:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gui & Minou


Egészen jó kis család vagyunk, mármint már az elején is azok voltunk, amikor Gui magához vett, de azóta szépen összekovácsolódtunk. Nem tökéletes, semmi sem az, de jól megvagyunk. Ahogy folyamatosan kiegészül a családunk újabb, a szívünknek fontos személyekkel, úgy lett egyre jobb, könnyebb, természetesebb minden. Eleinte még én is félve bújtam oda Gui-hez, és nehezebben tudtuk megbeszélni a mindennapi dolgainkat, hiszen még nem ismertük egymást olyan jól. Aztán, ahogy össze csiszolódtunk már nem is volt előttünk kommunikációs akadály, és mint a mellékelt ábra is mutatja: pontosan tudja, mikor füllentek, mikor teszek úgy mintha minden rendben lenne.
- Tudom, és nem is hazudni akarok neked vagy elhallgatni. Egyszerűen vannak dolgok, amikről egy lány nehezen beszél az apjával. - fülem hegyéig is elpirulok. Oké, nem a havimat tárgyaljuk ki, hogy mennyire nem jó ha görcsöl a hasam, de mégis… egy kamasz lány szívének bánata épp olyan fájdalmas tud lenni, ha nem még rosszabb. Ha pedig elmondanám neki, hogy a felvételi miatt is ideges vagyok, aggódok is a tesómért, ez az egész dolog, hogy Minou is vagyok meg nem is, és még Samuellel sincs minden rendben köztünk, hát azt hiszem sikoltozva menekülne ki a “rózsaszín kislányos szobámból”. Vagy ami rosszabb, első dolga lenne kicakkozni Samu füleit és egyéb testrészeit, mert őt ismerve vagy csak a tanulással kapcsolatos dolgokat hallaná meg, vagy csak azt, hogy nincs minden rendben a kis lelkemben.
- Tudom Gui, és tényleg hidd el, hogy ez az egész nem kapcsolatos a babával, és tényleg nem félek semmi olyasmitől, hogy már nem fogsz szeretni. - halványan elmosolyodok és kicsit megrázom a fejem. - Ő kicsi lesz és cuki, tudom, hogy többet kell majd vele foglalkozni, és akármennyire is igyekszel, azért őt jobban fogod szeretni. De ezzel tényleg nincs gáz, legalábbis részemről. Én örülök neki nagyon, hogy kisbabátok lesz, és majd én is úgy fogom őt szeretni, mintha tényleg a testvérem lenne. - remélem most már megérti, hogy nem kell bizonygatnia, hogy itt maradhatok amíg világ a világ. Tényleg, ha még sokáig mondogatja, azt fogom hinni, hogy nem is gondolja komolyan.
Hagyom, hogy megöleljen, kicsit még oda is bújok hozzá. Mostanában kevés időt fordítottunk egymásra, amit nagyon sajnálok, de nem akartam még én is nyúzni, hogy foglalkozzon velem mikor annyi dolga van. Sandy, a munka, a baba érkezése körüli izgalmak… nem hiányoztam volna még én is a sorba, a magam butuska kis problémáival.
- Hát… -
megint elvörösödök, de most szégyenemben. Igen, egy kicsit elbizonytalanodtam, már ami a tovább tanulást illeti. - Egy kicsit. De nem azért, mert nehezebb az utam. - teszem még hozzá, hiszen ezen a körön már egy párszor átestünk, hogy nekem, a múltam miatt nehezebb lesz majd bejutni az egyetemre, és még nehezebb lesz óvónőként állást szerezni. De már megvan minden papírom, a pszichológus is kiállítottt egy diliplecsnit, hogy semmi baja a kobakomnak, és még csatolt is mellé egy ajánlást, miszerint az a véleménye, hogy tökéletesen alkalmas lennék erre az életpályára, és milyen sokat nyerne velem a szakma. Rendes tag. Szóval, a papíros része megvan már, csak tanulni kellene, de egy kicsit mégis elbizonytalanodtam, hogy tényleg ezt szeretném-e csinálni. - Már nem vagyok benne biztos, hogy ez a nekem való, de nem tudom mi máshoz kezdhetnék. Fogalmam sincs, nem vagyok jó semmi másban. - sóhajtok egy hatalmasat, eléggé csalódottan.
Inkább a baba holmik felé fordítom a figyelmem, olyan cukik, és nagy szeretettel válogattam őket a testvérkémnek. Olyan kíváncsi vagyok már az aprótalpúra, hogy hogy néz majd ki, mosolygós pufók baba lesz-e vagy inkább komoly arccal szemléli az őt körülvevő világot?
- Jó jó, nem füllentek. becs szó. - a pusziját viszonzom, arcom is kicsit az övéhez dörzsölöm, próbálom kimutatni, hogy még mindig nagyon szeretem a magam módján. Még akkor is, amikor túl szigorú, vagy éppenséggel kontroll mániás és mindenről tudni akar. Tudom, hogy azért ilyen, mert szeret és félt, így már nem is lázadozok annyira, mint az elején.
- Nem a zsebpénzemet költöttem ám. - kuncogok, miközben még kacsintok is egyet mellé. Még mindig szoktam néha gyerekekre vigyázni, és elég sok holmit veszek a megkeresett pénzből. Ruhákat, meg olyan dolgokat amikre alapvetően nincs szükségem, de megtetszenek, és megveszem, mint a tizenkettedik új sál, vagy a hatodik muffin sütőforma. Szerettem volna a babának is az általam keresett pénzből vásárolni, és ez sikerült is.
- Oké, igazad van. De nincs szükség hozzá kakaóra. - mosolygok rá óvatosan, miközben lerakom a padlóra Mú-nak a tálkáját, amiben a zöldségek vannak, ő pedig már rá is veti magát vidám röffentések közben. - Tudom, hogy amúgy se vagy olyan nagyon lelkizős, szóval nem is piszkáltalak ilyesmivel, meg hát most neked is van elég bajod, nem akartalak terhelni a butaságaimmal. - kicsit elhúzom az orrom, és kényelmesen elhelyezkedek az ágyon, törökülésben, és az ölembe húzok egy párnát is. - Nem is tudom, valahogy mostanában sokat gondolok… rossz dolgokra. Hogy mi van, ha nem sikerül valami, vagy valakivel történik valami, vagy… ilyesmi. - nagyot sóhajtok. Butaságnak tűnhet a szemében, pedig tényleg ez a legnagyobb bajom. Hogy mi van, ha pont semmi sem sikerül.



avatar
Online
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája •• Kedd Dec. 11, 2018 6:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


- Ha velem nem is tudsz beszélni róla, akkor ott van Sandy, vagy Léa, vagy éppen Rosie is. Vele majdnem egyidősek is vagytok, lehet ő jobban megért olykor, mint mi felnőttek. – adtam neki tippeket, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne mondani jelenleg. Tudja jól, hogy szívesen meghallgatom őt. Ez soha nem változott, amióta hozzám került. Mindig szívesen meghallgattam a terveit, azt, hogy milyen napja volt és társai, de beismerem, hogy valóban nem lehet könnyű mindent megosztani velem. De a családunk és a barátikörünk eléggé összetartó, így bőven akad lehetőség arra, hogy akkor kivel beszéljem, azt hiszem. Nagyi most is biztosan tudná, hogy mit kell tenni, nagypapi meg azt mondaná, hogy a nők dolgába nem mindig jó beleütni az orrunkat. Lehet igaza van, de akkor is szeretném újra boldognak látni a lányomat, mintha a nagykorúságával egyetemben elveszítette volna a jókedvét.
Mély sóhaj tört a felszínre, miközben hallgattam őt, még kicsit morogtam is, amikor azt mondta, hogy a kicsit jobban fogom szeretni őt. Badarság. Senki nem veheti el Minou helyét a szívemben és lehet olyan vagyok, mint Gru, de ha ő is egyformán tudott szeretni három leányzót, akik az életébe csöppentek, akkor nálam se hiszem, hogy lenne gond ilyen téren. Tanácstalanul túrtam a hajamba, majd vakargattam a kisebb arcszőrzetet az arcomon. – Ezt a badarságot most kellene kiverned a fejedből kisasszony. Senkit se fogok jobban szeretni, őt se. Egyformán foglak titeket szeretni. Téged is egészen kicsi korod óta ismerlek és különleges vagy, még ha te ezt sokszor nem is hiszed el magadról. Mind a kettőtöket nagyon fogom szeretni… - pillantottam rá kicsit komoran, mert nem tetszett az, amit mondott. Tudom, hogy akadnak olyan családok, ahol különbséget tesznek a gyerekek között, de itt szó se lesz erről. Néha vele is túlzottan szigorú tudok lenni és ez nem fog változni az újonnan érkező irányába se. Én ilyen vagyok, de itt van Sandy most már, hogy kompenzáljon ilyen téren és megadja mind a kettőjüknek az anyai szeretet, vagyis reméltem, hogy Minouval hasonló már kialakult. Tévednék? – Örülök annak, ha úgy fogod tudni szeretni, mintha a kistestvéred lenne. Bármi is történt a múltban, akkor is egy család vagyunk és ő tudni fog a csodálatos nővéréről. – kisebb mosolyt megengedtem magamnak. Nem nyugtattak meg a szavai, így a mosolyom időről időre eltűnt és inkább aggódást ült ki a vénséges képemre. Lassan majd mondhatják, hogy olyan vén vagyok, mint az országút.
Megingatom a fejemet és rosszallóan sóhajtok. Lányomra pillantok, így pillanatok újra ellágyulnak a vonásaim, amitől olykor egy-egy ember inkább megijed, mintsem ellen merjen mondani, de most szó se volt erről. – Sok mindenben tehetséges vagy, de azt szeretném, ha az álmaidat élnéd. Ha azt tanulnád tényleg, amit szeretnél. Ha gondolod, akkor akár megnézhetünk több dolgot is, ami érdekel, hogy biztosan tudj dönteni. Ha ehhez az kell, hogy egy évet kihagyj, akkor felőlem legyen. Aztán majd visszaterellek az iskolába, de amilyen okos és tehetséges vagy szerintem magadtól is visszatalálnál arra az ösvényre. – komolyan gondoltam minden egyes kiejtett szót. Nem az elfogultság beszélt belőlem, hanem tényleg így éreztem. Úgy éreztem, hogy okos és több mindenhez is ért. Főleg, ha valami nagyon érdekli őt, akkor nagyon bele tudja ásni magát a dolgokba. Nem kell őt félteni, de azt szeretném, ha olyannal foglalkozna, amit tényleg szeret.
Elmosolyodom a pusziját követően és még inkább magamhoz ölelem, amikor hozzám dörgölődzik és bújik. Eszembe jut az, amikor először megismertem őt. Miként is bújt el az apja lábai mögé úgy félpercig, majd utána egyszerűen a nyakamba vetette magát. Akkor még nem hittem volna azt, hogy ennyire össze fog fonódni az életünk.
Újabb morgás érkezik tőlem, amikor azt mondja, hogy nem akart terhelni a butaságaival. – Soha nem butaság, fontos vagy és törődni fogok mindig is veled. Lehet nem vagyok lelkizős, mint ti nők, de azért igyekszem helytállni jó apához híven. – nevettem el magam zavaromban, kíváncsian fordultam felé, hogy miről is lenne szó. – Rossz dolgokra? Pontosan mikre? Mi történik akkor, ha valami nem sikerül? Akkor neki vágunk még egyszer, vagy elgondolkodunk azon, hogy tényleg arra vezet-e minket az ösvény. Emberből vagyunk, néha orra bukunk, de attól még talpra állunk. S senkivel nem fog semmi rossz se történni. Egy család vagyunk és vigyázunk egymásra, igaz? Én is megígértem és látod, hogy nem szereztem én se semmi komolyabb sérülést. – tudom, ez inkább mázli volt, ami az utolsót illeti, de az tény, hogy próbáltam még inkább óvatosabban végezni a munkámat. Már amennyire az lehetséges. – Szóval mik is azok a buta dolgok, amikre céloztál eddig? – direkt az ő szavait használtam, mintha azt remélném, hogy akkor belátja, hogy nem is butaság az egész.



avatar
● ● Posztok száma :
92
● ● Reag szám :
82
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Minou szobája ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom

Minou szobája
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Stefan szobája
» Damon szobája
» Rebekah hálószobája
» Lucy szobája
» Caroline szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Sandy, Minou és Gui otthona-