Gui szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:10 pm ✥
✥ Today at 8:54 pm ✥
✥ Today at 8:30 pm ✥
✥ Today at 4:50 pm ✥
✥ Today at 4:46 pm ✥
✥ Today at 4:42 pm ✥
✥ Today at 4:34 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Gui szobája •• Szer. Nov. 01, 2017 3:24 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Léonie Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Pént. Nov. 03, 2017 9:21 pm


Guillaume &&  Léonie
Alapjáraton el sem szerettem volna jönni a kórházból, Rafinak ezúttal is kemény munkájába telt rávennie, hogy legalább egy zuhanyra és egy vacsorára menjek haza, nézzek meg egy filmet, akármi, csak próbáljam meg elterelni kicsit a gondolataimat. Hogy tudnék ilyenkor filmet nézni? Nem véletlenül nem is akartam elmozdulni a kislányunk mellől, pedig tudtam jól, hogy néhány órányi távollét valószínűleg nekem is jól jönne. Rafi ott van vele, vigyáz rá és ha bármi történik, egyből telefonál, olyan messze pedig nem lakunk a kórháztól, hogy órákba teljen visszaérni. Úgyhogy végül beadtam a derekam, autóba viszont még mindig képtelen voltam beülni, túlságosan féltem attól, hogy nem figyelek oda eléggé és bármi kárt okozok másokban, magamban. Szóval hívtam egy taxit, az a legegyszerűbb, Jérome-ra sem akaszkodhatok rá állandóan, hogy fuvarozzon.
Már hazafelé robogtunk, amikor hirtelen ötlettől vezérelve új célállomást adtam meg a sofőrnek. Igen, szükségem van kicsit arra, hogy eltereljem a gondolataimat, de otthon ücsörögve ez nem túl valószínű, valami más kell, valami egészen másra van szükségem, mint egy filmre, vagy könyvre. A hátralévő tíz perc alatt már csak azért imádkoztam, hogy legyen otthon, mert ha nincsen, akkor lehet élből visszafordulok és visszamegyek a kórházba.
Estefelé járt az idő, a pontos óraállásról nem sok fogalmam volt, nagyjából két hete már, hogy megszűnt létezni számomra a külvilág. Már nem sütött a Nap, de nem is volt még teljesen sötét, olyan hat óra magasságára lőttem be az időt, amikor becsöngettem a házba. Kabátot és sapkát viseltem, de még így teljesen látszott rajtam, hogy rendkívül megviselt az elmúlt időszak. Sápadt voltam, beesett szemeim fáradtságról és kevés alvásról árulkodtak, komor vonásaim pedig megtörtségemet sugallták a külvilág felé. Így álltam az ajtajában és nagyon bíztam benne, hogy egyrészt itthon van, másrészről pedig nem fog egyből nekem esni a kérdéseivel, ha kinyitja az ajtót. Tudja, hogy Rosie kórházban van, hiszen szóltam neki róla, de azóta nem találkoztunk és hiába keresett, elutasítottam, mondván nem akarok eljönni a kórházból. A balesetnek már nagyjából húsz napja, az pedig, hogy itt állok az ajtajában, meggyötörten és ennyire rossz állapotban, talán egyértelművé teszi, hogy még mindig nem fordultak jobbra a dolgok.
- Mondd, hogy van valami erős is itthon - nem állt szándékomban részegre inni magamat, hiszen vissza akartam menni a kórházba, de ha megszűntetni nem tudom ezt a borzalmas, belülről feszítő érzést, akkor talán picit enyhíthetek rajta. Talán. Akár Guy társaságával, akár az alkohollal, bár jobban örültem volna az előbbinek, de végső elkeseredésemben a második is megteszi. Te jó ég, ezért a gondolatért legszívesebben felpofoznám magam, már csak az kellene, hogy rákapjak az alkoholra. - És, hogy ráérsz egy kicsit - próbáltam tartani magam és a sírást a női mosdó falai között intézni, eddig egészen jól ment, nem volt fátyolos a hangom és a könnyek sem akartam ezúttal egyből kibukni belőlem. Úgyhogy ha beenged, akkor mesélek, bár a tekintetem és a vonásaim minden bizonnyal önmagukban is éppen elég beszédesek ahhoz, hogy levonja a helyzetet; egyáltalán nem vagyok jó.

waves ■ ■ I need you, big bro ■ ■ credit
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Mandy Moore
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Vas. Nov. 05, 2017 3:00 pm


My sister, Léonie

Már 6 óra múlt, Minou pedig még valami ismerősénél volt, de időben haza kell érnie ma is, hiszen másnap iskolája lesz. Miután rendbe szedtem a konyhát, ami lehet férfi létemre fura lenne sokak számára, de elég ideig éltem egyedül, hogy biztosra megtanuljam magától semmi se keveredik a helyére, de már gyerekként is eléggé belém nevelték a tisztaságot és a rendet. A katonaság pedig még inkább. Sietve dőltem neki a pultnak, miközben a szemben lévő pulton hevert egy tervrajz. Holnap újabb rajtaütést kell szerveznünk, de valahogy meg kellene akadályozni, hogy ne robbantás legyen a vége, ahogyan ne is hagyjuk túl sok halottat magunk után. Szükségünk van túszokra, hogy kifaggathassuk arról őket, hogy mire is készülnek. Terroristák, nem buksi simogatást kapnak, ahogyan a mi kihallgatóink nem is olyanok, mint a rendőrségen.
A karom még mindig fájt kicsit, de nem törődtem vele továbbra se. Olykor átkötöztem, ahogyan mondták, mert én nem fogok kórházba járni vele, ahogyan egyre inkább terheltem edzések terén is, mert nem eshetek ki. A csapatom számít rám, én meg nem hagynám sose őket cserben. Én felelek értük, így nem pont én leszek az, aki megint egy rizikósabb esetnél ne lenne ott. Inkább én kapjam be a golyót, mint bármelyikük. Meglepődve pillantok fel a tervrajzokról, amikor valaki csönget. Minou egyszerűen besétálna, de szerintem legalább még két óra, mire hazakeveredik. Sietve löktem el magam a pulttól, majd az ajtó felé siettem, de ami fogadott, amikor kinyitottam az ajtót, arra egyáltalán nem számítottam. Szerintem életemben nem láttam ennyire szarul Léa-t. Egyszerűen csak olyan volt, mint akit kifacsartak, majd felnyalták vele a padlót, de inkább megtartottam magamnak a véleményemet, csak sietve terelgettem beljebb, mielőtt még a hideg idő is megárt neki. Elég jól ismertem a kialvatlanság jeleit is, a szívem – ami eléggé csökönyös tudott lenni -, kicsit még ki is facsarodott, hogy így kell látnom őt. Miután pedig becsuktam az ajtót, csak közelebb léptem hozzá és ha engedte, akkor csak szorosan az ölelésembe vontam, ahogyan egy báty tenné az elesett húgával. Mellé pedig még egy puszit is nyomtam a fejére.
- Vodka, whisky? – pillantok rá kérdőn, mert nem vagyok túlzottan az alkohol híve, de azért nálam is akad egy-két dolog. Amelyiket pedig kért, azt hoztam neki, de lehet még akad más is itthon, ha netán nem felelt volna meg az egyik se számára, viszont az is nyilvánvaló volt, hogy nem fogom hagyni, hogy a sárgaföldig leigya magát. Nem kell, hogy még netán emiatt is eméssze magát. – Ez szerintem sose volt kérdés, hogy ráérek-e, ha szükséged van rám. – Na jó, azt inkább ne is emlegessük, amikor évekig semmit se tudtak rólam, de az már régen volt, így mindegy is. Ha a kanapéra ült le, akkor csak mellé telepedtem le, de az se érdekelt, ha inkább a szobába sétált, hogy nehogy valaki megzavarjon minket, ha betoppanna.
- Mi emészt, Kisoroszlán? – pillantottam rá kérdőn, hiszen fiatalként mindig így hívtam, az pedig nem volt kérdés, hogy vélhetően a lánya még mindig nem tért magához, de itt ennél többről volt szó. Tudnom kellett, hogy mi emészti őt, mert lehet másnak szinte fel se tűnne, de én ismerem őt. Túlzottan is jól. A kezemet pedig csak kinyújtottam felé, hogy közelebb vonjam és átöleljem, mintha ezzel is enyhíteni szeretném azt, amit érez. Az meg remélni tudom, hogy nem a férje tett még valamit, mert akkor biztos lehet abban, hogy nem fogja megköszönni a legközelebbi összeruccanást.


avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Léonie Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Szer. Nov. 22, 2017 12:58 pm


Guillaume &&  Léonie
Ahogyan karjaiba vont, egy pillanatra átjárt a megkönnyebbülés, egy pillanatra ki tudtam zárni a külvilágot, meg tudtam feledkezni a kórházról és mindarról, ami jelenleg ilyen szinten a földbe döngölt. Biztonságot és magabiztosságot ígértek karjai, igyekeztem hát minden pillanatot kiélvezni.
- Na jó, még a végén megint elsírom magam - bújok ki az öleléséből, apró, keserű ízű mosollyal az arcomon. Gyorsan letörlöm a szemem sarkában megjelenő könnyeket, hogy aprót sóhajtva próbáljak úrrá lenni a bennem dúló káoszon.
- Vodka - határozottan érkezik a válaszom. Nem akarok lerészegedni, de egy pohárkával jól esne, hátha megnyugtatja kicsit az idegeimet. Ha meg nem, akkor így jártam, de az semmiképpen sem célom, hogy részegen fetrengjek a kanapéján, tudom, hogy amúgy sem hagyna olyan mélyre süllyedni. Aprót bólintok, hálás mosollyal szám sarkában, hogy van egy kis ideje rám. Az eszembe sem jut, hogy évekre eltűnt minden szó nélkül, már túl vagyunk rajta, már leszedtem érte a fejét, már megbeszéltük, felesleges felhánytorgatni a múltat. Amúgy sem vagyok olyan állapotban, hogy legyen erőm ilyeneken kattogni.
Leülök a kanapéra és a kezembe veszem a poharat, ha közben idehozta az italt. Lerúgom a cipőmet és felhúzom a lábaimat is a kanapéra.
- Ez az egész. Rettentő sok. Ott ülni az ágya mellett, úgy, hogy semmit sem tehetünk érte… - rázom meg a fejemet. - Már lassan három hete a balesetnek és úgy érzem, nem bírom tovább - hagyom, hogy átöleljen és ezúttal már képtelen vagyok visszafogni a könnyeimet. Csendes sírás rázza vállaimat, ahogyan vállgödrébe fúrom az arcomat. - Csak azt szeretném, hogy végre kinyissa a szemeit - zokogom a pólójába és egy darabig eztán meg sem szólalok. Várom, hogy a sírás végigfusson rajtam, hogy aztán elhúzódva tőle töröljem le az arcomat.
- Mi van, ha direkt csinálta? Ha direkt sodorta magát veszélybe, hogy ezzel felhívja a figyelmünket? Tudom, hogy képtelen lenne ilyesmire, de akkor is itt a gondolat a fejemben. Képtelen vagyok nem hibáztatni magamat, amiért idáig fajult a dolog, hiszen mi szúrtuk el, én adtam be a válókeresetet és ha emiatt esett baja.. Sosem lennék képes megbocsátani magamnak - zúdítom rá az egészet, könnyfátyolos hanggal, el is halnak a szavaim a végére, ökölbe szorított kezemet préselem ajkaimnak, lehunyva a szemeimet igyekszem visszanyelni a könnyeimet. Ismét szükségem van néhány pillanata, amíg sikerül összeszednem magamat.
- Öröm az ürömben, hogy Rafival megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat - dobok le még egy bombát így a végére, témát váltva, de jelenlegi megcincált érzelmi állapotomat tekintve talán nem olyan meglepő, hogy így lavírozom a súlyosabbnál súlyosabb témák között.

waves ■ ■ I need you, big bro ■ ■ credit
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Mandy Moore
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Szer. Nov. 22, 2017 5:52 pm


My sister, Léonie

Hagyom kibújni az ölelésemből, a szavaira pedig csak elhúzom kicsit a számat és sóhajtok egyet. Elhiszem, hogy már sokat sírt az utóbbi időben, de akkor se gondoltam úgy, hogy pont előttem kellene rejtegetnie őket. Néha jobb, ha kiengedi az ember a könnyeit, igaz nem szokásom sírni, de attól még teljesen megérteném, ha nem bírná tovább tartani magát. El se tudom képzelni, hogy milyen pokol lehet számára az, amin keresztül megy, a remény, amiről azt mondják, hogy utoljára hal meg, de mi van akkor, ha netán már az is kezd haldokolni? Inkább nem is akarok erre gondolni, ahogyan arra se, hogy mit tennék, ha Minouval történne bármi hasonló ismét. Elég idegőrlő volt az a pár hét is az ágya mellett. Főleg, hogy tudtam mit tett magával.
Bólintok egyet és rövid időre eltűnök, hogy két pohár vodkával térjek vissza. Egyik az övé, a másikat magamnak. Igaz, vélhetően nem fogom elfogyasztani a tartalmát, de azt se akarom, hogy magában igyon és esetleg emiatt még pocsékabbul érezze magát. Könnyedén ülök le a kanapémra, miután elvette a poharat és őt fürkészem. Néha úgy érzem, hogy bölcs vagyok, az évek engem szolgálnak. Pláne ilyen értelemben, de aztán mindig rájövök arra, hogy nagyon nem vagyok az és még mindig akad olyan helyzet, amitől én is tartok. Tartok attól férfi létemre is, hogy nem tudom azokat megvédeni, akik fontosak számomra, vagy éppen ott lenni nekik, amikor szükségük van rám, de igyekszem.
Ő beszél, míg én az ölelésembe vonom őt. A poharamat még korábban leraktam az asztalra. Gyengéden simítok végig a hátán, a haján, ahogyan egy báty tenné a húgával. Olykor még egy apró puszit is nyomok a fejére. – Tudom. – mondok először csak ennyit. Sose beszéltem azokról az időkről, amikor Minou ágya mellett virrasztottam. Megtartottam magamnak az akkor érzett érzéseket és úgy mindent. – Mindenki ezt várja ilyenkor, vagy csak megmozdítsa a ujját, kezét, hogy tud, ott van még veled, még ha nem is néz rád. – mosolyodom el keserűen, de ebből semmit se láthat. Óvatosan tolom el picit, majd letörlöm a könnyeit. – Fel fog ébredni, hiszen erős kislány lett belőle és szeret titeket. Emlékszem, amikor meséltétek, hogy hamarabb érkezett és mennyire aggódtatok. És nézd meg, hogy mennyire eleven gyermek lett belőle és mellé még erős, meg eszes is, mint ti. – mosolyodom el, majd homlokon puszilom, hogy utána újra magamhoz húzzam. Igaz, azt mondják, hogy az anyai ölelés mindent meggyógyít, de talán a testvéri is.
- Héé, Kisoroszlán, ne is mondj ilyet! – csendül kicsit talán túlzottan is erőteljesen a hangom. – Ne engedd, hogy az, amit megbántál, azt belevetítsd másnak a tetteibe. Abból, amiket meséltetek a lányotok valóban sok mindenre képes volt, hogy ellenetek fellépjen és talán volt is még a tarsolyában egy-két csíny, de ismerem őt. Ő olyan, mint ti, hatalmas a szíve és soha se akarna nektek akkora fájdalmat okozni, mint amit most éreztek. Inkább csak élettel teli és felelőtlen volt, mint olykor vélhetően a szülei is. – mosolyodom el, füle mögé simítom arcába tapadt tincseit. Gyengéden simogatom, mintha így akarnám megnyugtatni. Kíváncsi természetűnek ismertem meg a lányt, aki képes olykor őrültségekben is részt venni, így nem hiszem, hogy a szülei ellen tette volna, inkább csak nem gondolta volna, hogy mekkora baj lehet belőle.
Figyelem a reakcióját, majd óvatosan fogom meg a kezét és húzom el a szájától. Kicsit megrázom a fejemet, hogy ne tegye. Ha sírni, vagy sikítani, netán ordítani szeretne, akkor inkább most tegye meg itt, mintsem elnyomja és még inkább feleméssze őt. Várok arra, hogy folytassa, mindennek eljön az ideje.
Amit viszont még mond, arra még az én szemeim is elkerekednek, és hirtelen nem tudom, hogy mit is mondhatnék.
- Woow, te aztán tudod, hogy miként sokkold az embert. – mosolyodom el, és próbálok kisebb mosolyt csalni az arcára a szavaimmal. – Örülök annak, hogy még se hagyjátok veszni azt, ami nektek van és drukkolok, hogy sikerüljön. Ha megint ökör lenne, akkor szólj és majd helyre teszem. – mosoly pedig ott bujkál továbbra is az arcomon. – Talán azért történt így minden, hogy mindenki észhez térjen? Ti a válásotok kapcsán, illetve olyan téren, hogy mennyire könnyedén elveszíthetitek azt, aki számotokra a legfontosabb? Hogy még nincs minden veszve, mert van egy igazán gyönyörű kincsetek és még ott vagytok egymásnak, hogy az érzések nem múltak el teljesen? – töröm meg kisebb gondolkodást követően a csendet, hiszen én és a szerelem eleve egészen külön téma, vagy legalábbis tuti az volt egészen addig, amíg valaki fel nem bukkant, de ez most mindegy is. A húgomnak szeretnék segíteni. – Ha majd Rosie is felépül, magához tér, akkor ő pedig elgondolkozhat azon, hogy olykor jobb óvatosabbnak lenni és nem mindig célszerű lázadni? És együtt meg rájöjjetek arra, hogy ami nektek van, az egy kincs, mármint a családotok, ti hárman egymásnak.. – pillantok rá kérdőn, ha közben nem bújt ismét oda hozzám, mert ha igen, akkor csak továbbra is szeretgettem őt úgy, ahogyan egy idősebb testvér tenné a kisebbel és a messzeségbe bambulok, miközben beszélek.

avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Léonie Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Pént. Nov. 24, 2017 12:32 pm


Guillaume &&  Léonie
- Mi is azt várjuk, de egyszerűen.. semmi - csak a fejem vagyok képes megrázni. - Csak a gépek pittyogása és az az undorító kórházi, steril szag, ami annyira a bőrömbe ivódott már, hogy akárhogyan sikálom, akkor is érzem - nem hiszem, hogy amúgy érződne rajtam, egyszerűen csak annyira beleégett az elmémbe, hogy már ott is érzem, ahol nincs is. - Legalább te biztos vagy még ebben - negatív vagyok, rettentő negatív, pedig pont nekem kellene erősnek lennem és hinnem abban, hogy igen, fel fog ébredni. Hiszek benne, csak nem mindig megy, elfáradtam, rettentő kimerültnek érzem magam és igen, vannak olyan pillanatok, amikor csak borúsan vagyok képes látni a dolgokat. Gui előtt azonban azt hiszem, nem kell titkolnom, vagy rejtegetnem az ilyesmit, mert ismer és tudja jól, hogy ez csak egy mélypont és akár így, akár úgy, de ki fogok belőle mászni.
- Tudom, szeretnék ebben hinni, de akkor is ott a gondolat a fejemben.. Ha valami komolyabb baja lesz, soha nem leszek képes megbocsátani magamnak - buknak ki belőlem az újabb könnyek, mert hiába akarok abban hinni, hogy nem így van, hogy nem kellene magam ostorozni ilyen miatt, ez akkor sem megy egyik pillanatról a másikra, képtelen vagyok egy csettintéssel kitörölni a gondolatot a fejemből.
Nem ellenkezem, hagyom, hogy elhúzza a kezem a számtól, mire csak újabb könnyek buknak ki belőlem. Sikítanék, hátha attól jobb lenne, de ahhoz is gyengének érzem magam, így maradnak a könnyek és a néma zokogás, ami a vállaimat rázza, ahogyan a bátyámhoz bújok. Szükségem van néhány percre, mire valamilyen szinten megnyugodni látszom, hogy újabb hatalmas horderejű hírrel örvendeztessem meg.
- Mostanában profi vagyok az ilyesmiben - szökik halvány mosoly könnyáztatta arcomra, ahogyan nekiállok letörölgetni a könnyeimet. - Köszi. És úgy lesz - nem hinném, hogy képes lennék Guit a férjemre uszítani, de minden bizonnyal ő sem gondolta ezt annyira komolyan, vannak ők is annyira jóban.
- Elég elcseszett egy időzítés, tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem csak a Rosie-val történtek mondatták azt velem, hogy próbáljuk meg újra - már egy ideje terveztem, csak valahogy egyszerűbb volt tologatni a dolgot, kellett némi idő, míg összeszedtem a bátorságomat. - Tudjuk, hogy van egy gyönyörű kincsünk, éppen azért olyan borzasztóan nehéz hinni abban, hogy holnap és azután is lesz még - nem titok talán, szerintem minden ilyen helyzetben lévő szülő fejében megfordul a gondolat, hogy mi lesz, ha.. A miénkben is megfordult és habár nem beszéltünk róla, biztos vagyok benne, hogy Rafiéban is. Elkerülhetetlen, nem véletlenül viseli meg annyira az embereket egy ilyen történés. - Egyszerűbb így kicsivel, hogy megint tudunk kire támaszkodni - tudom, itt vannak nekem a barátaim, itt van Gui, de azért az teljesen más, mintha a férjeddel, a gyermeked apjával küzdenétek meg a problémával. Nincs minden rendben köztünk és nem két nap lesz rendbehozni a dolgokat, de rajta vagyunk.
- Nagyon remélem, hogy egy életre kiélte a lázadó korát - naiv remény, tudom jól, a szám szélében megjelenő apró mosoly is ezt sugallja. Még előttünk az egész kamaszkor, ami simán elképzelhető, hogy több fejfájást fog okozni, mint a mostani helyzet.
- Itt maradhatok kicsit? - nem tudom, mi az esti programja és nem szeretném zavarni, de ha itt van, talán aludni is tudok egy keveset.

waves ■ ■ I need you, big bro ■ ■ credit
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Mandy Moore
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Vas. Nov. 26, 2017 11:30 am


My sister, Léonie

- Minou is ott feküdt sokáig eszméletlenül és ott még nem is volt kérdés, hogy saját maga tette e, mert igen. – csendül szomorúan a hangom, ahogyan a testvéremet fürkészem. Nem szeretek erről beszélni, akkor se tettem, ahogyan most se szívesen, de talán ezzel tudok segíteni egy kicsit. – Borzalmas érzés, és még inkább az volt, hogy úgy éreztem, ha még jobban küzdök azért, hogy én mondjam el neki, hogy az apja meghalt, akkor talán elkerülhető lett volna. – simítok végig az államon, a borostámon. – De sose akartam elfogadni azt a tényt, hogy netán ennyi volt, így te se tedd, mert tudom, hogy ti se lennétek képesek elengedni őt. Gondolj csak arra, hogy amikor koraszülött volt, akkor is mennyi kétely lakozott bennetek, de még se adtátok fel. Akkor most se tedd kisoroszlán. – nincs semmi játékosság a hangomban. Ez komoly és érezheti, hogy nem könnyű nekem se erről beszélni, de ha Minou is meggyógyult, vagy legalábbis már jobban van, így a lányuknak is jobban kell lennie. Nem történhet semmi tragédia, pláne nem velük.
- Honnan jött ez a gondolatod? – pillantok rá kérdőn, mert nehezen tudom elhinni, hogy saját magát lovalta bele ebbe, de tévedhetek én is. Egy-egy borzalmas dolog sok mindent képe kiváltani az emberből. Rossz ennyire tehetetlennek érezni magam, ahogyan az újabb könnyeit látom. Csak a vállamat tudom továbbra is felajánlani, az ölelésemet, a gyengéd testvéri simogatást, vagy éppen apró puszikat olykor a fejére, mintha így szeretnék könnyíteni a lelkén, pedig ez nem ilyen egyszerű. – Akkor ne gondolj most erre. Csak arra gondolj, hogy jól lesz és újra megint hangos lesz tőle a ház, talán túlzottan is. Lehet hosszabb idő lesz, mire teljesen rendbe jön, de vissza fog hozzátok térni, addig pedig ne ostorozd magad, rendben? – pillantok rá szelíd mosoly kíséretében. Igen, ez amolyan bátyói dorgálás volt a részemről. Nem szeretném, ha még feleslegesen is emésztené magát. Rosalie biztosan fel fog épülni, csak időre van szüksége, hiszen eléggé összetörte magát. Szerintem már az is eléggé mázli, hogy nem sérült meg a gerince, pedig egy ekkora esés… Nem, jobb erre nem is gondolni.
- Amíg ilyen hírekkel szolgálsz, addig nem zavar a dolog, hogy miként is sokkolsz. – viszonozom a mosolyát, ahogyan a haját kisimítom az arcából. Bólintok, de nem felelek semmit se, mert vélhetően sose uszítana rá, én se akarom bántani a férjét. Egyszerűen max. csak elbeszélgetnék a fejével.
- Elhiszem, ahogyan azt is, hogy biztosan nem lehetett könnyű bevallani magadnak is, hogy tévedtél ilyen téren. De örülök, hogy megtörtént és adtok még egy esélyt magatoknak. Irigylésre méltó a családotok, még ha vannak is hullámvölgyeitek, mert ott vagyok egymásnak. - mondom a hajába, ahogyan hozzám bújik és áztatja a felsőmet. Gyengéden simítok végig a karján, majd szorosan ölelem magamhoz, mintha csak azt akarnám elhitetni vele, hogy a bátyja karjai között nem érheti őt bajt. – Emlékszel milyen volt először megpillantani őt? Először a karodban tartani, a beteg ágya mellett virrasztani? – kérdezem meg óvatosan, majd megvakargatom kicsit a tarkómat is, hiszen a lelkizés azt hiszem nem a férfiak világa, de igyekszem, nagyon is. – Gondolj arra, hogy akkor is megérte minden fáradalmat, hogy szüntelenül szeretted. Most is ezt mutasd felé, és hidd el meg fogja érezni, hogy várják őt nagyon és ideje a Csipkerózsikát megszégyenítő álmából visszatérnie. – biztos vagyok-e ebben? Nem, de mégis határozottan csendül a hangom, mint aki más lehetőségnek tényleg nem hagy helyet.
- Ha az édesanyjára ütött… - pillantok rá csibészes mosollyal az arcomon, hogy hátha sikerül egy kis mosolyt csalnom az arcára. Az meg nem túlzottan hatna meg, ha netán most is a piszkálásért cserébe a vállamba bokszolna. Amíg nem a meglőtt karomat találja el, addig sok szavam nincs.
- Persze. – vágom rá egyből. – Esetleg szeretnél zuhanyozni? Melegítőnadrágot és pólót tudok kölcsönbe adni. – azt nem hiszem, hogy Minou ruhái jók lennének rá, de az is lehet az enyém se kell neki kölcsönbe. – Maradjak, vagy inkább egyedül dőlnél le? – ha szeretné, akkor maradok és a kanapén lévő pokrócot is megpróbálom ráügyeskedni, ha nem, akkor a szobámban is ledőlhet. Ahogy neki kényelmesebb.


avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Léonie Deschamps tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Hétf. Dec. 11, 2017 7:44 pm


Guillaume &&  Léonie
- Az ilyesmi sosem egyszerű, amikor egy számunkra fontos személyről van szó - ugyanígy megviselne, ha például vele történne valami hasonló, teljesen meg tudom érteni, hogy Gui sem éppen kellemes emlékeket őriz erről. Nem segít, túl sokat nem, mert attól nem fogom jobban érezni magam, hogy már ő is megjárta azt a poklot, amit most nekem, nekünk kell. - A múltat megváltoztatni már úgysem lehet - pedig milyen jó lenne, ha lehetne! Eddig olyan magabiztosan kitartottam amellett, hogyha tehetném, sem döntenék másképp a válás ügyében, aztán tessék, most már hol tartok... - Tudom és én próbálok erre gondolni, hogy milyen erős, hogy most is minden rendbe jön, de.. néha azért nem árt felkészülni a legrosszabb lehetőségre is - így is, úgy is fájni fog, de onnantól kezdve, hogy bekúszott a gondolat, már nincs mit tenni.
- Azok után, ahogyan Rafival egymással bántunk az utóbbi időben, akaratlanul is felbukkan a gondolat, hogy mi hajszoltuk idáig ezt az egész szituációt... - mi hajszoltuk bele, hogy olyasmit tegyen, amivel felhívhatja magára a figyelmet. Jelen esetben nem számít, hogy Rafi vetette fel elsőként a dolgot, mert előbb-utóbb én is eljutottam volna arra a pontra, hogy eljussak idáig a gondolatmenetben. - Igyekszem, de nem olyan egyszerű ám ez.. - szipogtam, hiszen ez sajnos tényleg nem olyan dolog, amit egy csettintésre ki tudok kapcsolni magamban. Majd akkor leállok mindezzel, ha Rosie magához tér és megtudjuk, hogy minden rendben van vele.
- Kívülről a legtöbb alma is csodaszép és irigylésre méltó - csendesen fűzöm hozzá, mert lehet irigykedni, amíg valaki nem tudja, mi is történik a család berkein belül. Nem akarok megint túlságosan negatív lenni, mert közel sem tökéletes a családunk. Az már pozitív lépés, hogy Rafival úgy döntöttünk, adunk egymásnak még egy esélyt, de ez nem jelenti azt, hogy holnapra már minden rendben lesz. Nem, valószínűleg nagyon sok munkánk lesz még a dologgal, számtalan buktatóval, de én bízom benne, hogy sikerülhet, jelen pillanatban pedig szerintem egyelőre elég is.
- Hogyan felejthetném el? - elrévedővé válik a pillantásom, ajkaimra szelíd mosoly húzódik. - Olyan pici és törékeny volt, attól féltem, ha megfogom, eltörik, már a legapróbb érintéstől is. Szinte teljesen elveszett Rafi karjai között - ismét könnyek szöknek a szemembe, ám ezúttal már a kellemesebb fajtából valók. - Nem a szüntelen szeretetemmel van a probléma, Gui. Sőt, pont az a baj, hogy saját magam fullasztom meg vele - csendesen, fájdalmasan csendülnek szavaim, ahogyan mellkasába temetem arcomat. Egyszerűen szétszakít az érzés, hogy szeretnék segíteni rajta, de képtelen vagyok rá. Szeretem, mindennél jobban szeretem és nem is vagyok rest ezt a legapróbb formában is kimutatni felé. Nem is ezzel van a gond.
- Már most jócskán túl tesz rajtam, hidd el - könnyedén csapok le a feldobott témára, mosoly szökik ajkamra, ahogyan könnyedebb téma felé evezünk.
- Egy zuhany jól esne, igen és a kölcsön pizsamát is megköszönném - na igen, ha lehet nem is olyan kicsit maradnék, persze megértem, ha ez már nem fér bele, de itt talán jobban menne egy kis alvás. - Nem! - talán kissé túlságosan is hirtelen vágom rá a válaszomat... - Örülnék neki, ha maradnál... - pontosítok picit és ha velem marad, akkor egy gyors zuhany után meglepő módon hamar sikerül álomba szenderülni.

waves ■ ■ I need you, big bro ■ ■ credit
avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
55
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Mandy Moore
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Guillaume A. Lacourt tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Kedd Dec. 12, 2017 9:14 pm


My sister, Léonie

- Szerintem nem is kell, ha nem ezt, akkor másabb baklövést követnénk el. Minden okkal történik, én ebben hiszek húgi. – őrültség lehet ezt gondolni, de én hinni akartam ebben. Nem tudom a mai napig, hogy miért kellett elveszteni a szüleimet, de abban is biztos vagyok, ha ők neveltek volna fel, akkor biztosan nem ezt a pályát járom be, akkor most nem az az ember lennék, aki vagyok. Bólintok egyet a szavaira. – Nem árt, de sose szabad hagyni azt, hogy a pozitív gondolatainkat teljesen elnyomják. – mindenki olykor leereszt, olykor sötétebbé válik az égbolt is, de attól még muszáj kapaszkodnunk a jó dolgokba is, a reménybe, hogy minden lesz még szebb, vagy éppen jobb. Néha túlzottan is nehéz, de nem lehetetlen dolog.
- Tegyük fel, ha netán volt, bár ezt kétlem, mert nem olyannak ismertem meg a lányotokat, akkor min változtatna a dolog? Az önmardosás csak több kárt fog tenni, mintsem jót. Nehéz, de el kell engedned, hiszen ha így is lenne, ő akkor se vallaná be, de még mindig nem hiszek abban, hogy direkt tette volna. – próbáltam kicsit lelket önteni belé. Szeretnék segíteni, de nem tudok. Tanácstalan vagyok és bármit mondok, mert azzal nem űzhetem el a mételyként megjelent gondolatokat se, csak megpróbálhatok segíteni neki abban, hogy legyőzze azokat és újra inkább a pozitív gondolatokba kapaszkodjon.
- De ti tényleg azok vagytok, és egyébként is mindenki hibázik… Emiatt se ő, se te nem vagytok rosszabb emberek másoknál. Inkább talán jobbak is, mert ti bevalljátok azt, ha tévedtetek, ha tévesen hoztatok meg egy döntést. – simítom ki arcába hullott haját, majd egy bátyói puszit nyomok a homlokára, mintha így akarnám megnyugtatni őt. Csendesen és halovány mosollyal az arcomon hallgatom azt, amit mond. Sejtem, hogy mennyire félhettek egykoron, de mégis érdekes hallani, hogy most miként gondol vissza rá.
- S ő is így érzi, vagy csak te? Ha úgy érzed, hogy túlzásba esel, akkor adj neki több teret? – pillantok le rá kérdőn. Én ennyiből talán szerencsésebb vagyok, hogy egy majdnem felnőtt lány csöppent bele az életembe, de ahogyan bekerült az életembe. Nos, az nem éppen kellemes történet, se nem olyan, amit szerintem bárki is irigyelne, de szerencsére ennyi idő alatt is részben már olyanok lettünk Minouval, mint egy család. Ezért pedig hálás vagyok.
- Na akkor gyere, Kisoroszlán. – mosolyodom el, majd felhúzom őt is a kanapéról, hogy keressünk neki is valami ruhát, amiben kényelmesen el lehet. Kezdem úgy érezni, hogy mostanság egyre több nő keveredik az én ruháimba, még ha különböző okok miatt. Amikor pedig azt kéri, hogy maradjak, akkor csak maradok és figyelem, ahogyan szép lassan álomba szenderül. Őrzöm az álmát, ahogyan egy bátyó tenné.


Köszönöm a játékot! iloveu
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
28
● ● Posztok száma :
Milo Ventimiglia
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája •• Szer. Dec. 13, 2017 7:56 am

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Gui szobája ••

Tell me your secrets

Gui szobája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Gui és Minou otthona-