Kert és terasz - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Kert és terasz •• Szer. Nov. 01, 2017 3:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :

******
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Nov. 26, 2017 7:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Gui

- A bátraknak mással is lehet szerencséje, nem csak fogadással. Arra viszont fogadni mernék, hogy ellened nem éri meg fogadni. - adtam hangot a korábbi gondolataimnak, így, ha nem muszáj, inkább nem pont vele próbálnék szerencsét ilyen téren. Veszíteni én sem szeretek, ugyebár.
- Tudod, erre szokták mondani, hogy hinni a templomban kell. - viszonoztam a kedvességét, a bókjára meg csak mosolyogva vállat vontam. No, hát aki tud, az tud... és hazudnék, ha azt mondanám, hogy így terveztem, mert szó sincs róla, de attól még nekem sem volt ellenemre az, ahogy a dolgok alakultak. Az ő orrára viszont nem fogom kötni.
- Cöhh, ezt a tipikus pasidumát, mindenre van valami visszavágásod, nem igaz? - szólok még utána, miközben a ruhásszekrényéhez sétál, azt meg honnan a fenéből sejthettem volna, hogy nem csak szavakkal, tettekkel is egészen jól meg tudja lepni a másikat?
- Hát, ha már ennyire kíváncsi vagy... a rózsaszínt keleten a szívcsakrával hozzák összefüggésbe, a szeretet, szerelem színe, többnyire a nyugodt, tiszta lelkű, művészi beállítottságú, érzelmes lelkületű emberek kedvence... Elsütnék neked a virágokról is pár bölcsességet, de ahhoz nem ártana tudnom, hogy melyik fajtát képzelted el az ágyneműdre? - szemtelenkedtem tovább, rajtam aztán ne múljon, mondom én, még ha nem is gondolta komolyan a dolgot, legközelebb majd meggondolja kétszer, hogy mit szeretne. Másrészt meg... lehet, hogy elsőre valószínűleg csak jót röhögne rajta az ember, hogy pont hozzá rukkoltam elő egy ilyen jellemzéssel, de abból kiindulva, hogy mennyire törődik a lányával, valami kis valóságalapja csak van a dolognak, még ha jól is titkolja, mert tudja a franc, ciki a katonák, rendőrök meg pasik közt?
- A télapós az béna. Jegesmedve? Ha már azt emlegetted korábban, azokat biztos csíped. - vigyorogtam tovább, hogy most már egyre biztosabb voltam benne, ha valami hasonló, cuki, téli ágyneműt látok, már csak azért is meg fogom venni neki! Még úgy is, ha sohasem használja, vagy lepasszolja a lányának, már csak a poén kedvéért is megérné.
- Miss Sherlock nem akarta végigtúrni az egész házat, mielőtt a ház ura még azt is nehezményezte volna, hogy mit kutakodik olyan helyeken, amihez semmi köze? Tudom, hogy van egy lányod, de lévén, még nem találkoztunk, nem fogom a cuccait piszkálni. Te meg úgy is eláztattad az én ruháimat, szóval mondhatni, ennyivel jössz nekem kárpótlásul. - vontam fel a szemöldökömet, ne szegény lány szívjon már az apja hülyesége miatt. Ha még ismernénk egymást, az más téma, de így? Nem, a kislány holmiját nem fogom piszkálni, amúgy is... az se biztos, hogy az ő ruhái jók lennének nekem. Guillaumé meg biztosan nagy, de legalább rám jön...
- Fogorvosnál nem vigyorog az ember, ott csak a száját tátja... azok a fogkrémreklámok! - teszem hozzá nevetve, továbbra is tartva a szemkontaktust, és csak azért is folytatva továbbra is az őzike tekintettel nézést, pláne, ha már mellettem támasztja a pultot - Igazad van, nem hiszem, tudom, hogy leveszlek vele a lábadról. Maximum még nem jöttél rá, vagy tagadod, attól még így van. - feleltem magabiztosan, amikor is meghallom a következő megjegyzését, és újra mosolyra görbül a szám széle.
- Betegen biztosan nem, otthon haldokolnék a saját ágyikómban, a kiskutyámba több együttérzés szorult, mint amennyit néha te mutatsz. De ha már miattad fogok lebetegedni, beugorhatsz majd meglátogatni. - az igazat megvallva reméltem, hogy megúszom ezt a mai váratlan fürdőzést, de magamat ismerve, sose lehet tudni. Néha még nyáron is képes voltam fázni ha lehűlt az idő, így aztán... Hát, látom, inkább nem akar látogatóba jönni, ha mégis inkább visszacsomagolt a takaróba.
- Miért, megnövesztenéd a kedvemért? - kérdeztem vissza kíváncsian, mert valljuk be, az nem kevés idő, és néhány pasi azt is nehezen viseli, ha kicsit hosszabb az arcszőrzete a megszokottnál. Amúgy meg isten ments, hogy úgy nézzen ki mint valami ezer éves kínai papa?
- Ühüm, tökéletes. - bólintok, és ennek nyomatékosítésa végett ismét beleharapok a gofrimba, ha már ő is elhátrált kissé, igaz, amikor távozóra veszi, nem vagyok rest utána kiáltani - Adj még ötleteket! - majd folytatom is kényelmesen a reggelimet, amíg vissza nem ér. Majd meginterjúvolom akkor, hogy kapok-e kölcsönbe száraz ruhát, vagy menjek melózni a saját vizes cuccaimba? Legalább egy-két hétre biztosan nyugta lenne tőlem, mert akkor borítékolható a betegszabadságom.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Nov. 26, 2017 8:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Princess of India

- Ne engem hibáztass, ha magas labdákat osztogatsz, hercegnő. - pimaszul pillantok rá, hiszen csak akkor lehet visszavágni szavakkal is, ha a másik lehetőséget ad rá. Ő pedig bőven ad, így ne engem hibáztasson, kérem szépen.
- És te hiszel is gondolom ezekben. Nem akarlak megbántani, se a kultúrádat, a hitedet… - kezdek bele, de láthatja rajtam, hogy engem nem igazán érdekelnek ilyen badarságok. Mindenki tud szeretni másokat, mindenkinek vannak fontos személyek az életében, így ez badarság szerintem. A művészet és én? Ha az ölést, vagy éppen a katonaságot annak lehet nevezni, akkor jahh titkon még az is vagyok. – De nem hiszek ilyenekben, ahogyan nem is érdekelnek. – rántom meg a vállamat könnyedén, mert nem érzem azt, hogy tettetnem kellene ilyen téren. Én elhiszem, hogy számára fontos, így nem is fogom leszólni, de számomra nem az és nem hiszek abban, hogy ezek a dolgot többet súgnának meg bárkiről is, hogy milyen személy is ő.
- Csak azért, hogy rád emlékeztessen? – kérdezek vissza játékosan, hiszen őt neveztem jegesmedvének burkoltam. Ha már annyira akar mindennek valamit tulajdonítani, akkor tessék, én is olvasok a sorok között és visszafordítom a dolgokat. Az meg más kérdés, hogy várom-e már az újabb próbálkozását magyarázkodás terén, vagy inkább most hallgatni fog. Nem is tudom, hogy melyik lenne mulatságosabb.
- Jahh, értem, akkor biztosan arra a pár percre elvitte a cica a nyelvedet is. Már tudom, hogy miért adtam hálát abban a rövidke időben, mert végre csend volt újra. – vágok mellé még egy eléggé pofátlan grimaszt is, hogy végre rájön-e arra, hogy gyenge lábakon áll az, amit mondott. Mármint megértem, hogy miért nem kutakodott, de lett volna másik megoldás is. Egy tusfürdőbe meg senki se hal bele. – Mindjárt megsajnállak, tigriske, de mégse megy, mert magadnak ástad a vizes vermet. – nincs semmi bocsátkérő a hangomban, hiszen nem érzem úgy, hogy túlzottan kellene. Ő cselekedett meggondolatlanul, így magának köszönheti az egészet.
- Ott inkább mosolyogni szoktak. – rázom meg a fejemet, mert ott inkább vigyorognak, akarom mondani vicsorognak az emberek, de inkább ráhagyom. Szerintem senki se megy oda szívesen, és nem véletlenül szokták azt se mondani, hogy „Olyan a mosolyod, mint aki éppen fogorvoshoz megy, vagy van.”, de lehet ő még ezt sose hallotta, passz, mindegy is. Nem annyira lényeges dolog. Arra meg, hogy mennyire is vesz le a lábamról csak megforgatom a szememet. – Ennyire szeretnéd? – kérdezek rá, hiszen ő nem tud erről leszakadni és bármennyire is tagadta eddig, amikor direktbe rákérdeztem, mert a szavai és a tettei pontosan azt sugallták, hogy nem lenne ellenére, ha levenne a lábamról, vagy éppen én őt.  
- Hahh, talán csak azért nem mutatom ki, hogy ne maradj a nyakamon? És szép álom hercegnő, de azt hiszem mást kell megkérned, hogy ápolgasson, meg forró levest vigyen neked. Mondjuk a kutyádat, ha már úgyis azt gondolod, hogy ő belé is több érzelem szorult, mint belém. – kacsintok is egyet a szavaim mellé, mert ha ennyivel jobb a kutyája, akkor érje be vele, ne várja azt, hogy még én is odamenjek és egy ebbel „megküzdjek”.
- Nem. – nem növeszteném meg a kedvéért, ahogyan le se vágnám. Szeretem a borostás képemet, a kicsit hosszabb hajamat is, így bele kell törődnie ebbe, hogy ez nem fog változni. Nem kell mindenkinek baba popsi, simaképűnek lennie.
Csak mormogok valamit az orrom alatt a kiabálására, de aztán inkább csak rendbe szedem magam. Az ágyamat kicsit megigazítom a vizes húzatókat is lekapom, majd a fürdőbe kiviszem a szennyes tartóba. Tudom, a legtöbb pasi trehány, de én inkább szerettem a rendet, jó nem annyira mániákusan, mint néhány nő, de azért odafigyeltem a dolgokra. – Te még mindig eszel? – lépek be a konyhába felöltözve, majd töltök magamnak még egy pohár kávét és azt kezdem el inni, miközben már a fegyverem, a jelvényemet is viselem. Látványosan az órámra pillantok, mintha direkt ezzel is még mindig őt akarnám húzni, hogy látja, miatta késünk igazából, nem miattam.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Dec. 07, 2017 10:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Gui

- Téged hibáztatlak, amiért mindet észreveszed. Meg lecsapod... - felelem szúrós tekintettel, mert képzelheti, hogy nem szándékosan alakítom így, elvégre ki szereti azt, ha folyton beszólogatnak neki, vagy minden szavát kiforgatják?
- Csak azért, mert indiai vagyok? - vonom fel a szemöldökömet kérdő tekintettel, mert sok mindenben hiszek, ahogy megvannak a magam kis babonái, de ebben pont nem, szóval kapufa. Talán a szavaimból is érezheti, hogy nincs harag, de itt most kivételesen rosszul tippelt - előfordul, hogy alig tudunk valamit a másikról. Ennyi erővel akár valami kis házi oltárt is rittyenthetnék otthonra, meg naponta végigtrappolhatnék a lakáson füstölőkkel.
- Ne aggódj, a bináris számrendszer szépségei az én fantáziámat is jobban beindítják, mint a napi horoszkóp rovat. - adom a tudtára, mielőtt még témát válthatnánk.
- Miért is ne? Az olyan nagy baj lenne? - kérdezek vissza nevetve, miközben megfogadom magamban, hogy már csak azért is beszerzek valami hasonlót neki a poén kedvéért, akár karácsonyra, akár szülinapjára, vagy csak úgy, szimplán.
- Szörnyű vagy, Lacourt, mondták már? Vagy a kollégáidnak nem beszélsz ennyit, csak engem tisztelsz meg vele? - vonom fel a szemöldökömet, mert mit mondjak, valahol szórakoztató, hogy mindenre ilyen gyorsan és frappánsan visszavág, máshol meg... szívem szerint megcsapkodnám egy párnával, hogy duguljon már el, és legalább egyszer harapjon a nyelvére.
- Nem is vágyom a sajnálatodra. Vagy máséra sem, ha már itt vagyok, majd kimászok belőle, ha már sikerült belekeverednem. - vontam vállat, úgy is megszoktam, hogy amit akarok, önerőmből intézzem el, szóval emiatt nem kell, hogy fájjon a feje. Ami pedig a fogorvosi rendelőket meg a száz wattos vigyorokat illeti, csak a fejemet csóválva legyintek a szavaira, ahogy gondolja, ezen aztán végképp nincs kedvem leállni "vitázni". Mondjuk arra kíváncsi lennék, van-e bármi olyan téma amiről hasonlóan vélekedünk, ha már többnyire másképp tekintünk a dolgokra, de gondolom, idővel majd kiderül ez is, ha úgy hozza a sors.
A kérdésére csak talányosan vállat vonok, és inkább a kávémnak szentelem a figyelmemet, amikor pedig a betegeskedésem kerül szóba, csak beletörődő tekintettel sandítok fel rá - Hát, ha nem, akkor nem. Valahogy majd túlélem. - egy próbát megért, és betegen úgy is nagyobb lesz a legkisebb bajom is attól, hogy épp merre van, vagy mit csinál... Ami pedig a kutyámat illeti, Jojót nem kell félteni ilyen téren, ha épp otthon vagyok, szinte lerázni sem lehet!
- Akkor meg mért kérdezted? - sejtem, kíváncsiságból, de meglepődtem volna, ha csak az én kedvemért ilyen átalakulásoknak vetné alá magát. Nem is várnám el tőle, én se vágatnám le mondjuk a hajamat csak azért, mert szerinte az jobban állna.
Ő elmegy öltözködni, készülődni, én meg szép komótosan folytatom a reggelimet, így, hogy evésre használom a számat, nem fecsegésre, még haladok is vele, igaz, annyira azért nem, hogy végezzek, mire Guillaume visszaér.
- Igen. Miért, talán baj? Eddig te voltál az, akit nem lehetett rávenni az indulásra, így meg, hogy már ennyi idő eltelt, mit számít az a pár perc? - kérdezek vissza, a kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít, így, ha csak nem kezd el ettől jobban noszogatni, én aztán nem fogom csipkedni magam. Amúgy sem így mennék, szóval...
- Mielőtt indulnánk, kérhetek valami száraz ruhát? Vagy felejtsem el, aztán szedjem össze a vizes gönceimet? - érdeklődöm meg két falat között, mert ha az első, akkor ha annyira ráér, akár keríthet is nekem valamit, ha meg az utóbbi... segíthet összeszedni őket, legalább addig is veszem valami hasznát. Ha már hirtelen ilyen sürgető lett számára az, hogy induljunk.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Pént. Dec. 08, 2017 11:21 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Princess of India

- Részben, és mivel nem sokat tudok a családodról se, így nem kezdenék semmiféle tippelgetésbe se, hogy miként neveltek netán egykoron. – hangom teljesen higgadt és kicsit még a vállaimat is megrántom. Nem szeretek senki hitébe, nézeteibe igazán beletrappolni, ezért is próbáltam most is óvatosan fogalmazni, de szerencsére nem mondtam semmi rosszat se.
- Kész szerencse. – mosoly kúszott borostás képemre, mert valljuk be nem éppen rajongtam az üres fejű libákért, igazából azt se tudtam, hogy mi a franc húz felé, vagy éppen miért ennyire nehéz megállni olykor, hogy netán ne csábítsam vissza az ágyamba és sokkal kellemesebben töltsük el a nap hátralévő részét, mint ami ránk vár távozás után.
- Attól függ, hogy tényleg ezt szeretnéd-e tigriske. – hamiskás mosoly kúszik az arcomra, hiszen ott is ő volt az, aki elsőre nem tudta fékezni a vágyait, most meg ez az emlékeztetős-ajándék téma. Azt hiszem nem csak rám volt hatással ez a találka, hanem rá is, de balszerencséjére ő nem is titkolja ezt olyan jól.
- Tudod, ez hímek között kicsit másabb. – vonom fel hangyányit a szemöldökömet, hogy inkább ne firtassa, és vélhetően ő nem éppen élvezné azt, amit mi szoktunk nyomatni. Ott megy a szívatás, nem csak a részemről, hanem részükről is. Másképpen nem is lehet túlélni azt, amiket mi látunk olykor.
Nem firtattam tovább a dolgot, mert kezdtem úgy érezni, hogy kezd megint harapóssá válni, még egy fürdetést. Nos, nem hiszem, hogy túlzottan díjazná, vagy legalább annyira, mint legutóbb tette. Nem kell neki segítség, akkor nem kell. Elfogadtam, nem azért beszéltem volna róla a feletteseinél, mert lefeküdt velem. Nálam az ilyenek nem nyerők, ahogyan a seggnyalás se. Bizonyíts, s akkor számíthatnak rám, ha valaki szar, akkor azt is simán a szemükbe mondom. Tudom, túl nyers olykor a modorom, de nem lehet mindig mindent elviccelni se, meg selyem köntösbe se csomagolni.
Megforgatom a szemeimet és még a fejemet is megrázom. Még, hogy a nők nem szeretnek olykor drámázni. Tudom, ez még babapiskóta se volt, de akkor is. Vélhetően, ha beteg lenne, akkor talán meglátogatnám, de nem sok értelmét látnám, hogy itt lenne, mert én dolgozom. Az pedig, hogy Minouval mennyire is lenne el délutánonként. Inkább jobb nem is gondolni, mert a végén túlzottan is és cselszövéseket tennének az irányomba.
- Nem kötöm az orrodra, még a végén túl sokat fecsegnék. – élek az ő előbbi kijelentésével, hogy túl sokat beszélek. Utána pedig magára is hagyom, hogy rendbe szedjem magam. A szolgálati fegyveremet és irataimat is magamhoz vegyem.
- Nem az én fejemet fogják leszedni, de ha nem rohanunk, akkor nem. A műsort a világért se hagynám ki. – mert abban biztos voltam, hogy a helyi őrs vezetője nem fogja szó nélkül hagyni, hogy órák óta késünk. Nekem aztán mindegy, úgyis van még 4 órám a műszakomig, ha meg hamarabb kéne mennem, akkor a fiúk úgyis telefonálni fognak.
- Na gyere hercegnő, valamit csak találunk neked is, de aztán nem megtartani. – indulok el az általa is már valamennyire ismert szekrény felé. Bár elnézve őt és engem, a legtöbb dolog úgyis lógni fog rajta, így elsőre egy melegítőt javasolnék, azt legalább meg tudja kötni, aztán jöhetnek a pólók és pulcsik. Utóbbiból nincs nagy választék, de ha ő a fagyosszentek egyike, akkor gondolom nem fog válogatni, csak legyen meleg.

Köszönöm a játékot, hercegnő! Imádtam! Cool
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Dec. 10, 2017 9:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Gui

- Sok tudnivaló nincs róla, mert... nincs. Nem is igazán volt soha. - vonok vállat magam is, nem mint ha sajnáltatni akarnám magam, de abból kiindulva, hogy anyámon kívül mást soha nem ismertem, és ő sem él már... A nagyszüleimre, nagybácsikra, nagynénikre és unokatesókra meg nem tekintem családomként azok után, hogy képesek voltak kitagadni anyámat amikor velem volt várandós.
Arra meg, hogy többre tartja az informatikai érdeklődésemet mintsem, hogy értelmetlen női magazinokat bújok, csak egy halvány mosolyt csal az arcomra, nagyjából addig, amíg meg nem hallottam a következő megjegyzését, akkor csak látványosan eltöprengtem rajta.
- Alszok még rá egyet, aztán majd meglátom. - cukkoltam komolytalanul, mert... még mindig tartottam magam ahhoz, hogy ahelyett, hogy most döntenénk, bízzuk a jövőre a dolgot. Ki tudja, hogy változnak majd a dolgok, ha kisétálunk a bejárati ajtón, folytatva a megszokott kis életünket? Lehet, hogy ez a mai pedig megmarad egy szép emléknek, lehet, hogy lesz folytatása, ki tudja?
- Azt nem mondom, hogy tudom, de... sejtem. Vagy el tudom képzelni. - ha nem is voltam benne, néha szemtanúja voltam azért annak, mit össze nem ökörködnek a kollégáim is a rendőrkapitányságon, képzelem, akkor náluk sem lehet különb a helyzet. Sőt, talán csak még komolyabb.
A reggeli fölött ücsörögve aztán két falat gofri vagy korty kávé között tovább folyik a társalgás, jobbnál jobb témákról. Hogyan boldoguljon egyedül az ember, milyen is betegnek lenni, meg hasonló komoly témák.
- Férfiak... - csóválom meg a fejem sokatmondó tekintettel, mielőtt még eltűnhetne a szobája irányába, én meg tovább falatozhatnék, sőt mi több, haladnék is valamit vele így, hogy nem tartanak szóval állandó jelleggel.
- Miután nincs, aki helyettesítse, a szívük szakad majd belé, de jó eséllyel az enyémet se fogják. Majd kitalálok valamit, bezártam a slusszkulcsot a kocsiba és el kellett ugrani a tartalékért, véletlenül magamra borítottam a kávét... - gondolkozok hangosan, amilyen szeleburdin két balkezes tudok lenni néha, úgy is simán kinézik belőlem, bár sanszos, hogy a fejmosást attól még nem fogom megúszni.
- Megyek, megyek... és ne aggódj, visszakapod őket! - sőt mi több, mosva, vasalva, hajtogatva, lássa, kivel van dolga, lehet, a poén kedvéért valami jópofa kis üzenetet is hagyok majd köztük, vagy a nadrágzsebbe rejtve. Ezen viszont majd ráérek később agyalni, most inkább sietve felhörpintettem a kávém maradékát, és már siettem is utána. Úgy se divatbemutatóra megyünk, a lényeg, hogy ne fagyjak meg!

Én is köszönöm, szintúgy! ahwie pirulo
■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Hétf. Dec. 11, 2017 8:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Dec. 17, 2017 8:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

[Joyeux Noël! || Nappali || 2017. december 24.]


To Minou & Sandy

Első közös karácsonyunk lett volna, ha nem lenne vendégünk, de van. Minou gondoskodott róla, hogy legyen; igazat bevallva nagyon is érdekelt, hogy miként vehette rá a hercegnőt, hogy jöjjön ide ünnepelni. A viszonyunk, nem éppen olyan, ami ezt indokolná. Azt hiszem a szó szerint érthető, hogy ez viszonyt és nem több, legalábbis az eddig történtek alapján, hiszen olykor jól érezzük magunkat egymás társaságában, de ennél semmi több. Nem mentünk soha sehova se, nem járunk úgy, mint egy pár. Azt hiszem szerencsém volt, hogy így az ünnepek előtt ennyi munka volt és nem találkoztunk sokat a lányommal, mert tuti egy perc nyugtom se lett volna, mert úgy faggatózott volna, már ha eddig nem derítette ki magától, hogy ki is Sandy valójában. Kinézem belőle, hogy felcsapott magánnyomozónak, hiszen mindig is eszes volt. És mellé jó volt azt is látni, hogy egyre jobban megy neki az iskola is, egyre inkább kezd megbarátkozni újra a tanulással, meg a többi velejáró dologgal.
A karácsonyfát felállítottam a nappaliban, kész csoda, hogy befért, hiszen a kisasszony hatalmasat akart, kicsit arrébb is kellett húzni a kanapét és a dohányzó asztalt, hogy beférjen rendesen, viszont a díszítés ma az ő feladata volt. Majd ha valamit nem ér fel, akkor úgyis sikítani fog. Nagyiékat is meghívtam, de mákomra visszamondták, hiszen utána derült ki, hogy nem is kettesben fogjuk tölteni az idei ünnepeket, hanem hármasban. Miért érzem úgy, hogy ez számomra nehezebb lesz, mint nekik. Egyáltalán miért fogadta el a meghívást? Mi ütött a fejébe? De tényleg! Néha nem értem a nőket, és beszélni se tudtam vele az utóbbi hetekben, mert ha össze is futottunk, akkor se a beszélgetéseken volt a hangsúly. Pláne, hogy mennyi kevés időm jutott élni is, de szerencsére az ajándékokat sikerült beszereznem.
- Remélem azért nem rózsaszín fánk lesz. – cukkoltam Minout, miközben a konyha felé vettem az irányt, miután meggyőzöttem, hogy a fa nem fog eldőlni, így nincs miért aggódni.
- Akkor fokhagymakrémleves meleg cipóban lesz az első fogás, mit is szerettél volna másodiknak? – faggatóztam tovább, mert elnézve a konyhában lévő ételmennyiséget szerintem még adakozni is fogunk a rászorulóknak a végén, mert legalább 3-4 fajta második lesz terítéken. A levesnek valót felraktam, amikor is megszólalt a bejárati ajtó. Sietve töröltem meg a kezemet, kötényt pedig soha életemben nem viseltem, így most se kellett ilyennel bajlódni. Egyszerűen csak kinyitottam az ajtót, hogy üdvözöljem a vendégünket.
- Nem is tudtam, hogy ennyire szeretsz főzni, hogy el is fogadtad a meghívót. – cukkoltam máris, miközben félreléptem, hogy beengedjem. Nem csókoltam meg, ha csak ő nem tett így, mert eléggé fura volt számomra ez a helyzet.
- Valami van még a kocsiban, vagy csak ennyi? – néztem a kezében lévő cuccokra, ha volt nála bármi is, majd becsuktam a bejárati ajtót. Minou meg vélhetően csak másodpercek kérdése, hogy megjelenjen.



Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Dec. 17, 2017 10:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Minou &Gui

Az igazat megvallva, nem hittem, hogy ilyen... "hamar" lesz szerencsém Guillaume lányát megismerni... a kapcsolatunkat tekintve abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán be akar mutatni minket valaha egymásnak, és ezzel nem is lett volna semmi gond... de tehettem én róla, hogy ő nyitott ajtót, amikor a ruháit vittem vissza?! Már csak abban reménykedtem, hogy van annyira felnőtt az emlegetett, hogy nem a lánya mossa-vasalja, meg pakolja a helyére a ruháit, hanem maga is képes rá, mert ha a kisasszony találja meg a nadrágzsebbe rejtett kis üzenetemet, amelyben feldobom a vacsi ötletét valamelyik estére...
Nos, abban nem voltam biztos, hogy a lánya vágta ki a kukába, elkallódott valahol menet közben, vagy csak ennyire hidegen hagyta a dolog, mindenesetre a célzást azt levágtam belőle, a kis viszonyunktól többet ne is várjak, én pedig... nem is vártam. Teltek múltak a napok, a hetek, én pedig csak akkor lepődtem meg, amikor egyik este hiába Gui hívott telefonon, a vonal túlfelén a lánya volt az, aki beszélt.
Eleinte elképzelésem sem volt, hogy mit is akar - na jó, lett volna egy pár, de inkább takarékra tettem a fantáziámat, amíg kibökte, miről is van szó - arra viszont legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy vacsorameghívás lesz a téma, sőt mi több, karácsony estéjére.
- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne... nem szeretnék zavarni, és amúgy sem tudom, hogy Guillaume mit szólna hozzá, ha belerondítok az első közös karácsonyotokba... Jaaa, hogy az ő ötlete volt, csak nem ért rá a munka miatt? Azt képzelem... - nem mondom, hogy száz százalékig biztos voltam a leányzó állításában, de az tény, hogy jó ideje nem beszéltem már az apjával, mert nyakig úszott a munkában, és azt már úgy is megtanultam, hogy ilyenkor kár törni magam, majd jelentkezik, ha ideje engedi.
Igaz, még utána vacilláltam egy darabig, hogy lehet, mégsem kéne menni, de végül imádott lakótársam, Léda volt az, aki rábeszélt - menjek, jó buli lesz! Úgyhogy az addigi rágódás helyett a kis lelkifröccs hatására egészen hamar átváltottam lelkesedésbe. Igaz, mi különösebben sohasem ünnepeltük, életem első karácsonyát is a lakótársammal, néhány éve, amikor Franciaországba költöztem, de egész hangulatos kis ünnep. Vettem ajándékokat, készítettem desszertet - ha már számtalan telefonbeszélgetésünk során igyekeztem mindenről kifaggatni Minou-t, és mondta, hogy ebéddel ők készülnek, viszek bort, mert azt a franciák úgy is csípik, igaz, arról lövésem sincs, hogy ők speciel melyiket szeretik, de jó drágát sikerült választanom, csak jó lesz... ugye? Végezetük pedig Jojót is felkaptam, nehogy már egyedül árválkodjon itthon a szeretet ünnepén, pláne, ha már Léda is ki tudja, merre ünnepel... Átkocsikáztam a már jól ismert környékre, majd a Lacourt ház elé leparkolva fogtam is a cókmókjaimat - no meg kiskutyámat - és mentem is, hogy rátenyereljek a csengőre, jelezve, megérkeztem! Tudom, leszokhatnék már róla, de ha egyszer ez az egyik védjegyem!
- Nem csak szeretek, tudok is, szóval ne aggódj, ha elbénáznád a dolgot, akkor sem maradunk éhen. - viszonoztam Guillaume kedvességét, majd bentebb sétálva a lakásba le is pakoltam a csomagokat az első alkalmas helyre, legyen az az étkezőasztal, vagy egy komód a folyosón. Ami meg a szokásos üdvözlő csókot illeti, hát... nem csak neki fura ez az egész, mert most mégis... a gyerek előtt?!
- Csak ennyi. Nem egy hétre készültem, úgyhogy megnyugodhatsz. Jut eszembe, ugye nem probléma, hogy Jojót is elhoztam? Szobakutya, de ígérem, rendesen fog viselkedni! - mert ha kirakják a hóba, az egy, hogy szerencsétlen megfagyna, de utána kereshetnénk az örökkévalóságig, amilyen kis töpszli. Mindenesetre ha maradhat, leteszem őt is a földre, hadd ismerkedjen a ház urával meg a hellyel, ha meg nem... hát, akkor marad a kezemben egyelőre.
- A lányod amúgy merre van? - lestem bentebb a lakásba, csak hogy valami témát feldobjak, mert... mit szépítsünk, így, hogy sosem volt rendes, igazi családom, most olyan furcsán esetlenül érzem magam ebben az egész szituációban, nem-e csinálok valami hülyeséget.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Kedd Dec. 19, 2017 1:05 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Furcsa, hogy máris itt a karácsony. Azt hiszem, talán ez lesz az első az életemben, amikor családi körben lehetek. Régen a szüleim mindig elutaztak síelni vagy valami buliban voltak… többnyire egyedül üldögéltem a fa alatt a méregdrága játékokkal és egyéb holmikkal. Emlékszem, egyszer kaptam egy társas játékot. Csakhogy nem volt senki sem, aki játszott volna velem. De ez most más, nagyon készülök az ünnepre, mert szeretném ha mindenki jól érezné magát, hiszen még vendégünk is lesz!
De hol is kezdjem elmesélni, hogy mégis miként alakultak úgy a dolgok, hogy négyesben ünnepelünk? Már több mint egy hónapja, hogy egyszer csak egy lány csengetett az ajtón, kezében Gui ruháival. Mondanom se kell, hogy mennyire meglepődtem. Még azt se tudtam, hogy hová tegyem a dolgot, vagy éppenséggel mivel segítek az apámnak? Ha úgy teszek mintha ez mindennapos eset lenne, vagy ha biztosítom a csajt róla, hogy soha életemben nem láttam még itt nőt. Végül úgy döntöttem nem szólok bele, udvarias voltam nem faggatóztam és hagytam a témát lebegni. Csakhogy Gui nem hozta fel, nem mondta, hogy barátnője lenne… a ruhái közt találtam egy cetlit, de megszokásból a zsebembe tettem, ahogy a sajátjaimmal szoktam, és mikor elkezdtem volna keresni… hát igen. Kimostam, és apró cafatokra foszlott szerencsétlen olvasatlanul.
Aztán elegem lett ebből az egészből, hogy nem mond nekem semmit se a pótapám, pedig szerintem lenne hozzá közöm ha barátnője van. Úgyhogy kezembe vettem a dolgok irányítását, és felhívtam a telefonjában talált számon Sandyt. Meghívtam szépen karácsonyi vacsorára, Guillaume pedig már kész tények elé lett állítva. Nem kellett ugyanis ahhoz nagy ész, hogy rájöjjek arra „Grui” teljesen béna ezekben a dolgokban. Igenis randiznia kellene a csajjal meg minden! Mit töketlenkedik, jesszusam, bezzeg mikor engem elhívott egy barátnőm a szülinapi bulijába tisztára rápörgött! Miért nem tud máskor is olyan határozott lenni mint amikor nekem kell lelki fröccsöt adni?
Már reggel kezdődött az agybaj. Oké, nagy fát választottam, de azt hiszem tényleg túllőttem a célon. Még a nappalit is át kellett rendezni miatta, az viszont tagadhatatlan, hogy gyönyörű, és csodálatos fenyő illattal árasztja el az egész lakást. Persze nem vagyok vaksi, láttam, hogy Guillaume már eleve totál idegesen kelt fel. Vagy azt hiszi, hogy nem vettem észre vagy nem jól olvastam a jeleket. Majd kiderül. Hét elején a nagyiékkal elmentem díszeket venni, mert kiderült, hogy ebben a lakásban bizony nincs egy árva darab se, kivéve a padláson, a régi üveg díszek. Megnézegettem őket, és aztán úgy válogattam Gui nagymamájával, hogy színben is passzoljanak egymáshoz a régiek és az újak. A nagypapa addig az égőket választotta ki, jó hosszút, villogni is tud meg minden! Egyébként, imádom a két kisöreget, nagyon jófejek és viccesek is. Úgy befogadtak, mintha mindig is itt lettem volna, és még ők pelenkáztak volna baba koromban.
Nem mondom, megszenvedtem a fával, de már majdnem kész, már csak pár apró gömb van és a csúcsdísz, amit a tetejére kell tenni. De azokkal még tervem van, így alibizek vele, Tappancsot is magam mellé intettem, hogy úgy tudjunk tenni mintha épp láb alatt lenne és ezért nem haladna a díszítés.
- A kedvedért még elmehetek egy pár rózsaszín díszért, abból sosem elég! – öltök rá nyelvet vigyorogva, majd megigazítom a puha harisnyámat és a kardigánomat is. Ma kifejezetten úgy öltöztem, mintha még mindig gyerek lennék, hátha őket könnyebben kezeli Gui barátnője mint a kamaszokat. A kedvenc ételét és minden egyebet is megérdeklődtem.
- A második az aszalt szilva szószos kacsamell szeletkék brióssal! – kiáltok utána. A második fogás gyakorlatilag készen van, a szószt tegnap megcsináltam már csak melegíteni kell, a briós alig fél órája sült meg, a kacsát pedig úgyis frissen kell majd lepirítani ha megérkezett a vendégünk is. Ja, nem mondtam még? Már megtanultam főzni, és kuponozok is, szóval egyre hasznosabbnak érzem magam itthon. Jókat eszünk, és már hallani se akarok semmi élelmiszerről amit teljes áron kellene megvenni. – A harmadik pedig az az indiai izé! Megnézed, hogy hogy áll? – kérdezek rá, de ekkor valaki rátenyerel a csengőre nekem pedig megugrik a pulzusom. A terv mozgásba lendült!
Hallgatózok, és icipicit még leselkedni is próbálok, de végül is az túl feltűnő lenne. Rettentő izgatott lettem attól, hogy megérkezett Sandy! Nem tudom miért, de szeretném ha valahogy dűlőre jutna ez a dolog köztük. Gui annyira megérdemelne egy normális családot, nem csak egy problémás kamaszt! Meg aztán, egész szimpatikus ez a csaj, inkább ő mind valami esze semmi fogd meg jól Barbie baba.
A nappaliban ácsorgok, a kanapé mellett, Tappancs pedig mellettem ül engedelmesen, pedig hallja ő is, hogy még egy kis négylábú érkezett köreinkbe. Menne is szaglászni, ha nem lenne olyan jól tanítva, és én a kezemmel nem jelezném neki, hogy maradjon mellettem. Megvárom míg rendesen üdvözlik egymást, nem fogok a nyakukba rontani, bár tény, hogy alig feltűnően araszolok az előszoba felé.
- Szia! – köszönök jókedvűen, mintha csak minden nap találkoznánk, aztán már hajolok is le a szőrmókhoz, hogy vele is barátságot kössek. – Nahát! Irtó jófej kutyád van! Gui, nem is mondtad! – naná, alig tudtam kihúzni belőle valamit erről a csajról! Pár másodpercig csak nézem őket, aztán már fel is pattanok, és a tőlem megszokott módon szökdécselek be a nappaliba ahol már ott terpeszkedik a gyönyörű szép karácsonyfa, majdnem teljesen készen.
- Sandy, akarsz segíteni? – dugom az orra elé a kis dobozt amiben a maradék néhány gömb és a csúcsdísz van. A fa teljes terjedelmén egyenletesen oszlanak el a díszek, a teteje viszont teljesen csupasz. Oké, ha elvette tőlem a dobozt az első lépés már ki is van pipálva. Ha nem, akkor mintegy jelzés értékkel leteszem Gui mellé. – Megnézem a levest! – olyan lehetek mint egy túlpörgött Energizer nyuszi, de ez is hozzá tartozik a szeleburdi tini képéhez. Kisietek a konyhába, és a hűtő mögül kukucskálok miközben fél szemem a tűzhelyen készülő kajákon tartom. Ha fel akarják tenni a díszeket akkor vagy Gui rááll valamelyik székre, vagy másképp oldják meg, de szerencsére a csúcsdíszt még ő sem éri el csak úgy. Lehet, hogy túlzás volt ezzel letámadni őket? Neeem, ez még semmi se volt! Hiszen még annyi de annyi mindent terveztem mára, hogy ha már ez kiveri a biztosítékot akkor megette a fene az egészet. Vagy hagyjam őket kibontakozni? Ugyan! Hiszen még egy normális randit se tudnak összehozni, segíteni fogok rajtuk és pont!
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Kedd Dec. 19, 2017 8:45 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Minou & Sandy

- Kedvemért? Köszi, nem kell, megvagyok én azok nélkül. – mosolyodom el, miközben a konyhába masírozom, hogy feltegyem a levest is. Jó volt látni, hogy Minou is egyre inkább kezd visszarázódni. A főzésen se vesztünk sose össze, egyre inkább kezdtem az ő játékszabályai alapján játszani a bevásárlás téren is, az meg csak hab volt a tortán, ha én nem értem rá, akkor főzött ő. Nem mintha sokszor jutottam volna mostanság főt ételhez, mert amikor hazaestem az elmúlt időben őrültem, hogy vehettem egy forró zuhanyt, majd be az ágyba. Maximum néha vittem magammal, amikor volt rá időm, de valljuk be, most a főnökség is felpörgött, mert senki se akart riasztást kapni, ennek köszönhetően pedig csak még több munkánk lett nekünk is, de szerencsére vége.
- Persze, megnézem. – és alig kezdenék utánajárni a kajának, amikor is a csengő megint úgy szól, mintha valakinek az ujja odatapadt volna, vagy legalább beragadt volna. Nekem se kellett több, hiszen pontosan tudtam, hogy kinek a mániája ennyire rátenyerelni, vagy éppen nekidőlni a csengőnek, így kisebb kéztörlést követően elindultam ajtót nyitni, hogy beengedjem, mielőtt ismét felveri a holtakat, akiket a kertben ástam el hajdanán, mert nem bírtak magukkal.
Felvonom a csípős nyelvűségére és megrázom mosolyogva a fejemet, miközben őt fürkészem. Kicsit arrébb léptem, hogy a bejáratnál lévő szekrényre lerakhassa a cuccait. – Eddig nem volt semmi panaszod arra, amit főztem neked. – kacsintottam is egyet a szavam mellé, ahogyan a kisebb sasszézások közepette egészen közel kerültünk a másikhoz. Elvesztem az íriszeiben és egy pillanatra talán képes lennék közelebb is vonni, de aztán meghallom a neszelést a nappali irányából és még a kutya is vakkant egyet, mintha csak fel akarná hívni magára a figyelmet, hogy ő is itt van. – Nem, maximum Tappancsnak is lesz mit ennie. – sunyi mosoly kúszik a képemre, hiszen sose bántana másik kutyát addig, amíg nem érez veszélyt, vagy azt, hogy Minou-t, vagy nekem ártani akarna valaki. Végül inkább megköszörülöm a torkomat és a borostámon simítok végig.
Arra, hogy merre is a van a lányom. Nos, válaszolnom se kell, mert máris megjelenik nyomában a kutyával. Tappancs kíváncsian megy oda a másik kutyához, akár le lett rakva már, vagy ha még mindig a kezében tartja Sandy, akkor megszimatolja ott, fejét, orrát kicsit odadugja és próbálja felmérni az ismeretlent.
- Gondoltam egy kis meglepetés nem árt. – pillantok a lányomra egy sokat mondó pillantással, mert egyre inkább kezd olyan érzésem lenni, hogy ebben az ő keze van benne. Végül inkább előveszek egy mamuszt és odaadom a fagyosszentnek. Még a végén azt mondaná, hogy miattunk fázik fel. – Inni kérsz? – ha kért, akkor felsoroltam, hogy mi van és elindultam a konyhában, ha már annyira jóban vannak, hogy meg lett hívva és ő elfogadta, akkor nem lesz gond, ha magukra hagyom kicsit.
Persze, hogy hallgatóztam, hogy mit művelnek, vagy éppen mit felel Sandy Minou kérdésére, mire csak egy aprót sóhajtottam, pláne amikor úgy nézett Minou, hogy azt félre ne lehessen érteni. – A levest még csak most raktam fel, nem kell aggódnod Tökmag. – azt hiszi, hogy ennyire könnyedén megúszhatja? De szemmel láthatóan nem túlzottan érdekli őt, amit mondok, így nincs más hátra mint a nappaliba menni.
- Szóval ti honnan is ismeritek egymást? Gondolom ő hívott meg, te meg elhitted, amit mondott, mi? Ezek után kíváncsi lennék, hogy mivel is vett rá, mert szemmel láthatóan eléggé zavarban vagy…  – kérdezem meg nem túl hangosan, hiszen biztos vagyok abban, hogy valaki hallgatózni szeretne. – A ruháimat még mindig kincsként őrződ? – teszem hozzá, mert a kezem ügyébe tuti nem kerültek még mindig azon ruhák. Azt meg a franc se gondolná, hogy a lányomat hirtelen valami elkapta, hogy nem tudatta velem, hogy már vissza lettek hozva, vagy hagyta az ágyamon, hanem valami oknál fogva elpakolta most. Sose szokott ilyet tenni, hiszen nem vagyok elkényeztetett kisfiú. Tudok főzni, takarítani és elpakolni is a ruhámat, meg a mosás se nagy kunszt. Főleg, hogy évekig egyedül éltem, így mindenbe beletanultam egészen hamar. – Fel akarod rakni, vagy tegyem én? – tartottam a kezemben a csúcsdíszt, ha ő akarta, akkor mit sem tökölve egyszerűen csak felkaptam, hogy utána kicsit a magasba tartva elérje a fatetejét, ha megmarad nekem a feladat, akkor pedig ideje egy széket vadászni hozzá. Ha pedig a leányzó percek múlásával se került volna elő, akkor ismét megszólaltam. – Minou élsz még, vagy leragadtál a levesemnél? Még nincs kész, ne edd meg mind! – cukkoltam őt, hiszen pontosan tudtam, hogy mennyire szereti, hiszen régi nagymama recept és még egy kis sajttal is megszoktam bolondítani az egésznek az ízét.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Kedd Dec. 19, 2017 10:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Minou &Gui

- Hát no... pasi létedre meglepően jól tudsz főzni, de azért ne szálljon a fejedbe a dicsőség. - mellé pedig kedvem támadna oldalba bökni csak az érzés kedvéért, de sajnos így, hogy mindkét kezem csomagokkal, meg a kiskutyámmal tele, sajnos későbbre halasztódik. Inkább beljebb sasszézok, mielőtt odafagyok a küszöbre, amikor pedig meghallom, mit poénkodik a ház ura Jojóval, csak nagyon, nagyon, nagyon csúnyán nézek rá.
- Mondanám, hogy nem járna jól vele, a végén még megakad a torkán, de viccnek is rossz lenne. - igaz, egy ilyen beszólás után kevésbé égne a fejem, ha életem csöpp négylábújának kedve támadna szétrágni a kedvenc papucsát, vagy épp elrejteni a kocsikulcsait puszta játék gyanánt.
- Szia! - köszöntöm a leányzót is, majd Jojót is leteszem végre a földre, hadd ismerkedjen, meg bandázzon a másik ebbel, szerencsére egész barátságos fajta az enyém, meg a másik sem tűnik egy agybajosnak, így nem hiszem, hogy gond lenne velük. Mindeközben hálás mosollyal bújok bele a mamuszba, ami pedig az innivalót illeti, csak a fejemet rázom, hogy ráér az még később, majd vacsi mellé, egyelőre elvagyok nélküle.
- Tényleg? Pedig azt biztos említettem már neki, hogy nekem is van egy. Maximum azt nem tudhatta eddig, hogy milyen aranyos és jófej blöki. - vetettem egy pillantást a két szóban forgóra, amikor pedig felmerül a segítség, én naiv egyből rá is bólintok - Persze, örömmel! Miben tudok? - mire a végére érek, már kapok is egy doboznyi karácsonyfadíszt, mielőtt pedig visszakérdezhetnék, hogy ezekkel meg mégis mihez kezdjek, a kisasszony már el is tűnik a színen, ismét kettesben hagyva minket.
- Azt hiszem, a lányod nem igazán csíp engem... - állapítom meg, ahogy a nappaliba átsétálva meglátom a karácsonyfát, meg hogy milyen magasságokba kéne felaggatnom azokat a bizonyos díszeket. Na jó, néhánnyal talán még boldogulnék, hisz valamivel magasabb vagyok, mint a leányzó, de a többsége...  Épp azon dilemmázok, hogy széket hozzak, létrát kérjek, vagy inkább Guillaume nyakába kéredzkedjek fel, hogy a fenyő felső része se maradjon csupaszon, amikor meghallom a kérdését, és mit szépítsünk, igencsak értetlenül fordulok felé.
- Igen, ő hívott, de miért ne hittem volna el azt, amit mond? Nem tűnik olyan hazudós típusnak. Ami pedig a zavaromat illeti, te nem lennél hasonló esetben? Mondjuk ha az ismerőseimmel elhívtunk volna a Holi-ünnepségre...? - kérdezek vissza, hisz hacsak nem valami India fanatikus, gondolom annyira lehet tisztában vele, mint egy ázsiai a karácsonnyal... valamilyen szinten ismerjük, hallottunk róla, de részletekbe menően már kevésbé lennénk biztosak benne, hogy pontosan hogyan is megy zajlik az egész.
- Hogy érted azt, hogy mivel vett rá? Ez most komoly? - nézek rá komolyan, mint ha azt próbálnám eldönteni, hogy tényleg őszinte a kérdése, vagy megint csak az agyamat húzza, mert valljuk be, nála sosem lehet tudni pontosan, amikor pedig a ruhái is szóba kerülnek, azt sem tudom hirtelen, hogy sírjak, vagy nevessek. Vagy mindkettő egyszerre.
- Már rég visszahoztam őket. Pont a lányod volt itthon, amikor erre jártam, onnan ismerjük egymást. Ezzel azt akarod mondani, hogy nem is tudtad? Meg az üzenetet sem olvastad, amit mellette hagytam? - kerekednek el a szemeim, mielőtt a szabad kezem tenyerébe temetném az arcomat - Te jó ég, ez most így roppant kínos... - motyogom magam elé, ahogy nagyon rövidke idő alatt rengeteg gondolat átsuhan a fejemben.
- De ha nem is tudtál róla... Meg erről az egészről, miért nem szóltál? Hogy nem akarod, hogy itt legyek? Mert ha így van, akkor inkább most mondd, és már itt se vagyok. - kínosnak kínos ez már mindenhogy, de ha tényleg ennyire elsiklottunk egymás mellett az információkkal, akkor legalább addig mentsük a menthetőt, amíg nem fajul el nagyon a helyzet.
Ha úgy dönt, hogy inkább menjek, akkor nemes egyszerűséggel a kezébe nyomom a díszeket, és már szedem is a sátorfámat, ha viszont azt szeretné, hogy maradjak, akkor csak aprót bólintok, mielőtt ismét a fára sandítanék.
- A lányod nekem mondta, szóval... miért is ne? - kérdezek vissza, ám arra végképp nem számítottam, hogy minden figyelmeztetés nélkül csak úgy felkap, aminek egy apró sikkantással hangot is adtam... meg bőszen kapaszkodtam a nyakába, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy nem fog elejteni, aztán utána együttes erővel csak felügyeskedtük a maradék díszeket is a helyére anélkül, hogy borítottuk volna a fát.
- A levesről jut eszembe, hoztam desszertet. Meg egy bort a vacsorához, azt adhatom neked addig? - úgy is ő a francia, a vérében van, hogy ért a borokhoz, szóval addig is a gondjaira bízom, hűtse, vagy amit szükséges hozzá, én addig elővarázsoltam az egyik csomagból a szülőhazám egyik jellegzetes édességéből, a gulab jamunból egy nagy tállal, hogy utána vigyem a konyhába. Édes, tejes-rózsaszirupus grízgombócok, és igazi multifunkciós - akár desszertnek is jó, vagy tea mellé csipegetni, netalántán Gui szájába nyomni egyet csak úgy, ha túl sokat beszélne...
- Wow, hány emberre főztetek, hogy ilyen sok minden készült? - fordulok Minou felé, amikor a konyhába lépve meglátom a számos tálat meg fazekat, no meg közben segítségkérő tekintettel érdeklődöm, hová tehetem a tálat? Igaz, a kérdést költőinek szántam, mert ha kiderül, hogy még a bővebb rokonságot is mostanra várják, hát, lehet meggondolom, hogy inkább megszökök két fogás között.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Dec. 21, 2017 12:28 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Biztos vagy benne? Akad még pár a dobozokban is! – cukkolom tovább már kuncogva. Jó, hogy itthon van, és a szokásos ugratásokkal piszkáljuk egymást, szeretetből. Meg aztán, gondolom az is jól fog neki esni, hogy ma (a karácsonyi őrület ellenére) pihenhet egy kicsit, és nyugodtan alszik majd… már amennyire ez az ő szakmájában lehetséges. Nem tagadom, hogy még mindig féltem, sőt egyre jobban mivel már olyan sokat jelent nekem. Jobban szeretem mint bárkit akit eddig valaha is ismertem, őszintén, és egyáltalán nem bánom már, hogy egy kamasz testébe lettem visszazsuppolva, mert így olyan apám lehet mint Gui. Nem tökéletes, és biztosan lehetne ezt jobban is csinálni, de nekem sosem volt nála jobb apám.
Amikor megszólal a csengő, izgatott leszek, és Tappancs haverommal együtt szépen a helyemre állok. Hagyni akarok nekik időt az előszobában egy kis puszi-puszira, de természetesen már nagyon is érdekel, hogy ki lehet az a csaj, aki így megzavarta az én őrangyalom lelki világát. Természetesen Tappancs alig bír magával, menne megismerni az új négylábú jövevényt, és szinte csak azért van mellettem mert a kezem a két füle közt pihentetem.
Végül aztán valahol félúton az előszoba és a nappali közt üdvözlöm Sandyt és a kutyusát is. Kicsit talán szeleburdi hatást kelthettem, de hát ilyen vagyok… jobb ha megszokják.
- Biztos elfelejtette. Mostanában olyan sokat dolgozik, hogy állandóan cetliket kell írnom neki, hogy el ne felejtse a fontos dolgokat. – mosolygok fel a pótapámra, majd hirtelen egy cuppanós puszit nyomok az arcára ha hagyja. – Köszi! Még egy csomó dolog van hátra, ezeket kellene feltenni a fára. – azzal a lány kezébe nyomom a dobozt és már el is sietek, hogy megnézzem a vacsorát, azaz hallgatózzak a konyhából.
Túl halkan beszélnek, csak minden második szót hallok és értek, de azért próbálom összerakni, hogy miről diskurálnak. Értetlenkednek, hogy miért van itt a lány, pedig ha az orruknál közelebb nézelődnének, rájöhettek volna már, hogy azért van itt mert ez a szeretet ünnepe és ilyenkor az ember… nos, azokkal van akit szeret. Sandy se fogadta volna el a meghívást, ha nem akarná látni Gruit.
A cetli! Ó, basszus erre nem gondoltam, hogy majd szóba kerül. Ezek szerint valami fontos volt rajta? Fene egye meg, erre nem számítottam! Aztán mikor a lány azt mondja, hogy elmegy inkább egészen dugába dőlni látszanak a terveim. Ajkam rágcsálva gondolkodok, hogy mit lehetne tenni, amikor fél szemmel kikukucskálva látom, hogy Gui felemeli Sandyt és együtt felteszik a hiányzó díszeket. Olyan helyesek így! Bár titokban abban reménykedtem, hogy majd Gui engem emelget fel, hogy feltegyem a csúcsdíszt, elnézve őket örülök, hogy nem így alakult. Aztán gyorsan össze kell kapnom magam, mert lépteket hallok a konyha felé közeledni.
- Nem eszem meg, amíg nincs kész! De a saláta nincs biztonságban! – kiáltok be jókedvűen, miközben egy szelet paradicsomot tömök a számba jóízűen. Lesz itt még pulyka sült és egy indiai jellegű fogás is, és kelbimbó meg párolt zöldségek és persze krumpli plusz a kedvencem a sütőtökös rizottó. Fura, de mostanában nem eszünk malacot, illetve én nem eszek. Mióta együtt filmeztünk, és kiderült, hogy régi nagy titkos vágyam egy törpe malac azóta még annyira sem eszek ilyesmit, még bacont sem. Na jó, bacont néha. Meg persze van még hagyományos fatörzs torta és angol gőzölt puding, ezeket még a nagyiéktól hoztam el tegnap. Én csak pár habcsókot csináltam, meg némi gyömbéres mézes kekszet, de a cukor díszítés nem lett valami szép. Amúgy, már majdnem minden kész vagy elő van készítve, pontos menetrendet írtam még napokkal ezelőtt, hogy ne csúszhasson hiba a karácsonyi vacsorába.
- Csak hárman leszünk, de ez lesz az első közös karácsonyunk, gondoltam legyen mindenféle. És így legalább nem kell holnap se főzni. – vonom meg a vállam mosolyogva, mert bár sokféle étellel készültem, de semmiből sem hadseregnyi a mennyiség. Két nap alatt el tudjuk pusztítani, ha akarjuk. Aztán meglátom a kezében a tálat, és a konyhaasztalra mutatok.
- Tedd csak oda. Vagy hűteni kell? Befér a hűtőbe is. – mosolygok rá, majd őszinte kíváncsisággal nézegetem a tál oldalánál kukucskáló golyókat. – Ez valami édesség? – hallom, hogy a nappaliban a kutyák jól elvannak, Tappancs érdeklődő toporgása semmivel sem összetéveszthető. Na de hol van Guillaume?
Van valami ebben a nőben, ami őszinteségre késztet, így aztán alig egy perc után már azon gondolkodok, hogy miként mondhatnám el a balesetet a papírral kapcsolatban, amit a ruhákon hagyott. Úgyis szóba fog kerülni, mert valószínűleg mégis csak fontos volt.
- Kimostam. Mármint az üzenetet. – vallom be halkan, miközben őszintén nézek rá. – Ne haragudj légyszi! Nem olvastam el, véletlenül a zsebemben maradt és kimostam. Azt gondoltam ha fontos akkor úgyis megbeszélitek majd telefonon vagy ilyesmi. – kissé aggodalmasan sütöm le a szemem, mintha csak a felét hallottam volna annak amit valójában hallottam. Mert hát azt kár is lenne tagadni, hogy hallgatóztam egy kicsit. Vágok egy kamaszoktól megszokott grimaszt, és remélem Gui követte a példám, és már ő is tudja, hogy nem szándékosan köptem bele a levesébe. Legalábbis ami a cetlit illeti.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Dec. 21, 2017 7:41 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Minou & Sandy

Díszekre már nem feleltem semmit se, hiszen még mindig nem rajongtam a rózsaszínért és társaiért. Ha szeretné, akkor lehet rajta, de az egész fa? Lehet, hogy nem sokat gyönyörködnék akkor benne, mert számomra túlzottan is habos-babos lenne. Hamarosan pedig már meg is érkezik a „váratlan vendég”. A szúrós pillantására csak sóhajtok egyet.
- Csak nem megfagyott a humorod is. A kutyám nem eszik másik ebet, se senkit, amíg nem érez veszélyt, vagy ártó szándékot. – felelem teljesen komolyan, mert nincs ezen mit szépíteni, mert ki van képezve és a kutyák jó ember ismerők, így jobb, ha mindenki tisztában van ezzel. Ha valami az én figyelmemet elkerülné, akkor az övét nem fogja.
Sandy szavaira csak somolygok a „bajszom” alatt, hiszen jártam már nála, nem mindig nálam kötöttünk ki azóta az eset óta. De inkább bölcsen hallgatok a mosolyomat meg Minou nem láthatja, hiszen pont mögötte állok, az meg nekem éppen elég, hogy biztos vagyok abban, hogy azért Tigriskét bosszanthatja a mosolyom.
- Miért ne csípne? – kérdezem meg könnyedén lazán, miközben a nappali felé vesszük az irányt. – Ő hívott meg téged, meg szerinted véletlen lettem én karácsonyfa díszítésre ítélve hirtelen a konyha helyett? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert elhiszem, hogy nincs lánya, se talán az ismerősei körében hasonló korú lány, de azért valljuk be minden nő remek cselszövő, így vélhetően pillanatok kérdése, hogy leessen miért is maradtunk kettesben, miért is tűnt el Minou, vagy toppant be pár perces késéssel, amikor megérkezett a vendégünk.
- Vélhetően utána jártam volna, hogy mi az az ünnep és mit kell róla tudni, de azért a karácsonyt mindenki ismeri. –rántom meg a vállaimat, majd a kutyákra siklik a pillantásom, akik szemmel láthatóan nagyon is jól megvannak. Elmosolyodom, közben pedig a borostámon simítok végig, ami alig hallható karcos hangot ad ki. – S igen, komoly. Lévén én mit sem tudtam róla, így érdekel, hogy mégis mit mondott számodra. Főleg, hogy csak egy hajszálon múlott, hogy plusz két fővel legyünk többen, mert a kisasszony nem szólt. Remélem, szereted a nagyszülőket is megismerni. – pimaszkodtam vele egy kicsit, azt meg reméltem, hogy levágja, hogy majdnem velük is találkozott. Kicsit hátra sandítottam a konyha irányába, mert biztos voltam, hogy hallgatózik a leányzó, vagy a kis cselszövőnk.
- Nem, valahogy erről is elfelejtett időben szólni. – vágom rá kertelés nélkül és pár szót dünnyögök az orrom alatt. – Üzenet? Mi állt benne? – a nézésem meg könnyedén elárulja, hogy nem fogok tágítani, tudni szeretném, hogy mi volt benne. Én meg reméltem, hogy nem kell ezért könyörögni neki, ha leírni le tudta, akkor remélhetőleg kimondani is. – Lehetne rosszabb is, például, ha a betoppanásoddal tudom csak meg, hogy meg lettél hívva. – rántom meg a vállaimat, mert az szerintem még cikibb lett volna.
- Mert érdekelt, hogy miért fogadtad el. Másrészt mert igent mondtál, így az arról árulkodott, hogy szeretnél itt lenni. – hangom eléggé könnyedén csendül, majd egy kisebb mosollyal az arcomon pillantok rá. – Másrészt meg nincs ellenemre, hogy itt vagy. – őszintén csendül a szavam és igen, ezt azt jelentette pasi nyelven, hogy örülök annak, hogy itt van. De ideje díszíteni is, mert még a végén kikapunk, amikor pedig igent mond, akkor egyszerűen kapom fel, a kisebb sikolyán meg jót nevetek. Amint végünk irány a konyha, vagyis Sandyt előre engedem, hiszen azt már tudja merre van. A bor dologra meg csak bólintok.
Rövid ideig adok nekik időt, hogy tudjanak beszélni, majd én is csatlakozom hozzájuk és pont elkapom Minou szavait az üzenettel kapcsolatban.
- Nem haragszom, de legközelebb, ha hoznak nekem valamit, akkor szólj róla, vagy csak tedd le az ágyamra. – nem volt megrovás a hangomban, vagy apai szigor, inkább csak kérés. Eddig se vártam el, hogy elpakolja a ruháimat, megtettem mindig én, így most se kellett volna neki. Majd ha a közelemben állt a lányom, akkor csak az ölelésembe vontam és nyomtam egy atyai csókot a fejére, hogy még inkább érezze, hogy nem haragszom rá. – Nos, gondoltam akár majd vacsora után elmehetünk sétálni és egy-két adagot be is csomagolhatunk a hajléktalanoknak. Biztosan örülnének egy kis meleg ételnek. – vetem fel az ötletet, ha már Sandy szerint is eléggé sok adag lett. – Te meg remélem nem csak salátán fogsz élni ma. – mosolyodtam el, miközben a lányomra néztem. – Bort kér valaki? – és nem csak Sandyra pillantottam, hanem Minoura is. Lehet nem nagykorú, de egy pohár bor nem árt meg még senkinek se, úgyis franciak volnánk és ünnep is van.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Pént. Dec. 22, 2017 11:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Minou &Gui

- Mi, és az ártó szándék... - csóválom a fejemet, mellé pedig kiolvashatja a tekintetemből, hogy ezt ő sem gondolhatta komolyan. Mert aztán Jojó is olyan veszedelem a maga padlócirkáló méretével, én meg? Jó, ha akarnék, meg tudnám keseríteni az életét egy szempillantás alatt, de amíg nem ad okot rá... addig én sem eresztem ki a karmaimat.
- Hmm, cetlik, ez jó ötlet! - mosolyodok el ahogy felbukkan Guillaume lánya, igaz, az előző cetlimmel se értem el nagy sikert az emlegetettnél, de lehet, majd megpróbálkozok újra velük. Amikor pedig még egy puszival is köszönt, igaz, sikerül meglepnie - hisz bár telefonon beszéltünk párszor az egyeztetések végett, találkozni csak egyszer volt szerencsénk néhány kínos, röpke percre - de azért csak viszonzom, mielőtt naivan igent mondanék a segítségre.
Aztán kettesben maradunk az apjával, ahogy átsétálunk a nappaliba, én meg rádöbbenek, hogy mennyire mellélőttem ezzel a fadíszítés témával... Gólyalábakat sajnos nem hoztam.
- Ha nem erről van szó, akkor... ennyire magasra tette nekem azt a bizonyos lécet, vagy ennyire boronálni szeretne minket? - kérdezek vissza halkan, miközben a mellettem lévőre sandítok, mert pont, hogy jól ismerem a nőket, milyen jó cselszövők... és milyen féltékenyek tudnak lenni, ha "életük férfija" esetében idegen nő tűnik fel a láthatáron. Nem mint ha Minou olyan kis hárpiának tűnne, a legkevésbé sem, de azért volt bennem némi félsz, hogy mit fog szólni ehhez az egész, apjával való kapcsolatomhoz. Nem mint ha a pótmama szerepére pályáznék, akkora korkülönbség azért nincs közöttünk, és az sem célom, hogy miattam kevesebb idejük jusson egymásra. Áhh, nem egyszerű az élet!
- Nem is tudom, mert valamit nagyon bénáztál a tűzhely mellett? Itt meg kisebb kárt okozol? - kérdezek vissza angyali tekintettel, de Gui azért ismerhet már annyira, hogy kiérezze a szemtelenkedést a szavaim mögül.
- Mindent nem ismerhet meg az ember könyvekből meg leírásokból. - jegyzem meg komolyan, tudom, pont én beszélek, a stréber könyvmoly, akit sosem lehetett eltántorítani a tanulástól, de no, attól még hiszek benne, hogy vannak dolgok, amiket csak úgy ismerhetsz meg, ha átéled, vagy részese leszel.
- A Holit meg a Diwalit is, nem? - vonok vállat a lehető legnagyobb természetességgel, kinek mi. Európában természetes, hogy mindenki ismeri ezt a kettőt, de egy eldugott indiai faluban már nem vennék mérget rá, de ezen aztán nem fogunk összeveszni.
Csak némileg riadt tekintettel hallgatom, ahogy szóba kerül, hogyan szervezte le ezt az egész napot a lánya a háta mögött, és kis híján még a nagyszülők is jöttek. Szívesen hozzátenném, hogy igazából az idősebbekkel még mindig könnyebben találom meg a közös hangot, mint a gyerekekkel, azoknak elég, ha tisztelettudóan viselkedsz meg bájosan mosolyogsz, de... be kell vallanom, hogy igazából úgy alapjáraton az emberekkel is nehezen találom meg a közös hangot. A számítógépek, na, az az én világom, így aztán bölcsen hallgatok. Ők meg jó, hogy nem már komplett rokontalálkozót szerveztek itt a tiszteletemre!
- Miért nem kérdezed meg őt? - kérdezek vissza az üzenetre, ha ő nem tágít, akkor én sem, amúgy is, meccseljék le ők egymás között, hogy hová is tűnt az a cetli, én nem csinálok még nagyobb idiótát magamból! De a tudat azért valahol megnyugtató, hogy a történtek ellenére mégis csak örül, hogy végül eljöttem, ezt pedig egy hálás mosollyal adom a tudtára, mielőtt még befejeznénk a fa díszítését, meg mi is csatlakoznánk a kisasszonyhoz a konyhában.
- Igaz is, elég csatatérré változtatni a konyhát. - bólintottam a leányzó szavaira, hisz van benne igazság, kinek van kedve minden nap órákat pepecselni a konyhában? Bár szeretek főzni, annyira azért nem vágyom magam sem ilyesmire, pláne, ha fontosabb dolgom is akad.
- Ezt? Nem, dehogy! Maximum kicsit jobban fog ragadni, de úgy az igazi. - mosolyodok el, hisz ha hozzáteszi az ember, hogy ezt csak úgy, kézzel illik enni, mennyire tud ragadni minden utána! - Igen, valami olyasmi, fűszeres cukorszirupban áztatott kis sült gombóckák, igazi kalóriabombák. - szolgálok bővebb magyarázattal róluk, mielőtt Minou, majd a tál felé pillantanék - Megkóstolod? Vagy inkább majd vacsora után? - kérdezek rá, ha már így témánál vagyunk, ám amikor megszólal, csak meglepetten pislogok rá.
- Óóó... - nem is tudom, mit mondhatnék hirtelen rá így hirtelen, így jobb híján csak legyintek rá - Ne érezd magad rosszul miatta, igazából semmi világmegváltó fontosságú nem volt benne. - mert igaz, hogy az azért elég cefetül esett, hogy a drága apja utána úgy viselkedett, mint ha mi sem történt volna, de az új tudás fényében, miszerint tényleg nem tudott... inkább mulatságos, mint bosszantó a dolog, azt meg végképp nem akarom, hogy rosszul érezze magát miatta. Ha olyan fontos lett volna, akkor úgy is felhoztam volna újból...
És úgy tűnik, annyira Guillaume sem neheztel miatta, legalábbis elnézve a kis apa-lánya közjátékukat, egészen szívet melengető a kép. Szokatlan és érdekes a férfit ilyen "szerepben" látni, még ha be is kell valljam, jól áll neki, én pedig néhány röpke pillanatra tisztára betolakodónak érzem magam mellettük, így amikor szóba kerül a séta ötlete, csak szótlanul bólintok - ahogy a borra is. Amíg nem iszok sokat belőle, addig nincs gond.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Kedd Jan. 02, 2018 1:22 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Nyilvánvalóan nem hülyék, és Gui ismer is annyira, hogy hamar leessen neki a dolog. Igen, össze akarom boronálni ezzel a csajjal, nem azért, mert egy jót akarok mulatni rajtuk. Hanem mert Guillaume sokkal többet jelent nekem mint egy nevelőapa, jobban szeretem mint annak idején az „édes szüleimet”, természetes, hogy próbálok segíteni neki. Jobb ember ő annál, mint hogy egyedül gebedjen meg, és amilyen klasszul helytáll a kettőnk kapcsolatában, szerintem simán lehetne gyereke is. Mondjuk például ettől a fura nevű lánytól akár.
Ezért is igyekszem őket kettesben hagyni, hogy kénytelenek legyenek kommunikálni mert azt meg a vak is látja, hogy feszültség az van köztük bőven, elég egy szikra és berobban a nagy halom robbanószer amin toporognak (ami aztán majd az ágyig repíti őket, gondolom). Én csak a köveket adom a kezükbe, amivel pattintgathatnak pár szikrát.
Szóval, a konyhában kuksolok és alibiből csinálok valamit, miközben hallgatózok, de sajnos nem hallok túl sok dolgot. Azt viszont kikukucskálva látom, hogy feldíszítik a fát, épp úgy ahogy terveztem. Furcsa, hogy nem érte el a kívánt hatást, azt hittem legalább egy lopott puszi lesz a dologból vagy ilyesmi. De ezek szerint mégsincsenek annyira közeli viszonyban mint azt sejtettem. Én azt hittem, hogy már rég járnak, csak miattam megy a titkolózás, legalábbis ez volt a legvalószínűbb dolog amire gondoltam. De sajnos a „B-terv” lesz a nyerő,mivel szemmel láthatóan még nem mélyült el köztük a viszony. Kár, egészen helyesek. Amikor viszont a cetliről kezdenek el beszélni akkor megérzem, hogy szorul a nyakam körül a hurok. Valamit ki kell találnom!
Viszonylag váratlanul jelennek meg a konyhában, de nem zavarodok össze túlságosan.
- Aha! Meg hát mivel Gui otthon lesz holnap is, gondoltam inkább csináljunk valami értelmeset. Tényleg, neked van már valami programod? – alig burkolt szándékom, hogy itt maradjon egész este, sőt, ha itt aludna szervezek én nekik valami programot aztán indulás előtt (hogy hogy nem) majd fájni fog a hasam. Nem ússzák meg a randizást, azért se! A helyükben nem akasztanék bajuszt egy elszánt kamasszal.
- Cukorszirup? Hát, akkor lehet inkább vacsi utánra hagynám. – szégyellem bevallani Sandy előtt, hogy már vagy egy hónapja diétázok. Szeretnék leadni pár kilót, túl sok volt ősszel a nassolás és bizony akad olyan nadrágom amit alig tudtam begombolni. Ahogy vetek rá egy lopott pillantást neki aligha vannak ilyen gondjai. Mázlista…!
Aztán nem tudom magamban tartani a dolgot, hogy a múltkori cetlije miattam nem ért célba. Bár nem tudom mi lehetett az üzenet, egyre inkább úgy érzem, hogy mégis csak fontos volt. Hirtelen azt se tudom, mit tegyek, amikor Gui is színre lép, és Sandy is azt mondja, hogy nem haragszik. Csak kapkodom a fejem, hol egyikre hol a másikra nézek míg Gui meg nem ölel. Akkor aztán koala maci módján csimpaszkodok belé, és már szinte teljesen megnyugodva mosolyodok el amikor kapok egy puszit.
A séta ötletére felkapom a fejem, és bólogatok. Guillaume néha olyan szentimentális, de megszoktam már, hogy a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg egy új arcát. Igaz, voltunk már ingyen konyhán önkéntesként segíteni, még az ünnep előtt. Furcsa, nem emlékszem, hogy melyikünk ötlete volt, azt hiszem az övé, de azt már biztosan tudom, hogy lelkesen mentünk segíteni, és még vittünk is mindenfélét, hogy legközelebb is legyen miből főzni.
- Benne vagyok! Jacques biztos örül majd neki. – bólogatok mosolyogva, majd a vendégünk felé fordulok. – A múltkor hazafelé én vásároltam be, mert Guillaume későig dolgozott és hazafelé elég nehezek voltak a szatyrok. Jacques segített hazacipekedni, és közben beszélgettünk. Nyáron a parkban lakott, most talált magának valahol egy kis szobát de arra meg rámegy minden pénze, hogy bérelhesse. Rendes fazon, ugye Grui? – szalad ki a számon a becenév amit ráaggattam, és azonnal fülig is vörösödök. Inkább az egyik fazékban rotyogó kajához fordulok, és kevergetem vadul, hogy ne kelljen már magyarázkodnom, ha esetleg feltűnik a lánynak a dolog.
Tappancs vonja magára a figyelmem, illetve némi papír csörgés a nappali irányából aminek feltehetően ő az oka, mivel én már a fa közelébe készítettem az ajándékokat. Gui persze nagyobb csomagot kap, de Sandy sem marad ajándék nélkül, nem tudom, hogy a pótpapám készült-e ilyesmivel de egy apróság még belefér. Remélem az eb nem éppen az egyik ajándékot rágja szét idő előtt!
- Azt hiszem Tappancs kíváncsi rá legjobban, hogy mi várja őt a fa alatt! – kuncogok, majd a nappali felé pillantok, hogy lássam mi történik. – Tényleg Sandy, nálatok van karácsony vagy valami ami hasonlít rá? – nem vagyok túl jó más népek szokásaiból, de tényleg érdekelne, hogy náluk hogyan telik az ünnep.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Kedd Jan. 02, 2018 9:43 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Minou & Sandy

- Ha tippelnem kellene, akkor inkább utóbbira fogadnék. – rántom meg a vállaimat, mintha kis semmiség lenne. Ő még gyerek, azt hiszi, ha ő valakiket együtt akar látni, akkor az úgy is lesz. Pedig ennél azért ezek a dolgok sokkal inkább bonyolultabbak, még akkor is, ha tagadni próbáljuk. Így is akad már egy olyan személy, akin bosszút akarhatna állni bárki, de senkinek se ajánlom azt, nem hiszem, hogy kéne még egy személy hátára akár akaratlanul is céltáblát ragasztanom.  
- Tudod, nem minden pasi katasztrófa a konyhában, ahogyan nem is minden nő zseni ott. – kacsintottam a szavaim mellé is, hiszen arra neki is rá kellett jönnie már, hogy Minou előtt vélhetően egyedül éltem, így eléggé valószínű, hogy megtanultam főzni. Éhen nem haltam, ahogyan a gyorskaják híve eddig se voltam, ahogyan korábban se. Elhízni meg az én szakmámban eléggé gáz lenne és végzetes. Nem véletlenül van az a sok emberpróbálatás is edzések terén is. Ennyi idősen azért nem adják ingyen a hasonló kinézetet, vagy azt hogy, átengedjenek az alkalmasságikon.
- Sok mindent ki lehet deríteni, csak tenni is kell érte, vagy csak jó kapcsolatoknak kell lennie. – pillantok rá komolyan, mert én ebben hittem. Az információ manapság is eléggé fontos, ahogyan a jókapcsolatok. Még egy ilyen munkában is, hiszen a besúgok és az információknak hála sok merényletet meg lehet akadályozni, még csírájában elfojtani. Egyszerűen csak tudni kell, hogy mit higgyünk el, mielőtt fejjel mennénk a falnak.
- Te írtad, vagy ennyire nyuszi vagy, hogy csak leírni mered, de elmondani nem? Mi ez, újra az oviban vagyunk? Ha nem volt fontos, akkor mindegy. – rántom meg a vállaimat, mert nekem aztán mindegy. Valószínűleg ő akart valamit, azért írta, ha nem mondja el, akkor ez van. Láthatta, hogy Minout se fogom faggatni, ha nem mondja el, akkor felőlem maradjon ennyiből. Nem szokásom ilyeneken lovagolni, még akkor se, ha azért érdekelt volna, hogy mi állt benne.
- Igen, az. Ezek szerint szeretnél hozzá is beköszönni? Vagy titkom őt is meghívtad, csak elfelejtettél róla szólni? – pillantok kérdőn a lányomra, de a szám sarkában megbújú mosoly elárult, hogy csak ugratom őt. Kicsit leharcolt volt az említett személy, de tényleg kedvesnek tűnt, se rossz embernek. Igazából azt talán még Minou se sejti, hogy sikerült kicsit jobb munkát találnia, így már annyira nem vészes a helyzet. – Igazság szerint már van jobb munkája, így kicsit jobb helyzetben van. – tettem még hozzá, mintegy tájékoztatásképpen, hogy utána odaadjam a borral teli poharat annak, akik kértek. – Akkor Boldog Karácsonyt. – emeltem koccintásra a poharat, hogy utána pár kortyot megízleljek ebből a remek kis évjáratból.
- Nem kizárt, de az még arrébb van. Tappancs! – ejtettem ki a nevét komolya, mire abbamaradt a motoszkálás és nem sokkal később be is kullogok hozzánk mind a két eb. A kutyám ledobta magát a megszokott helyre, nem sokkal később meg Sandy kisebb kutyája is odabújt a nagyobb ebhez. Érdekes látvány volt, meg kell hagyni, majd kíváncsian pillantottam mind a kettőre, amíg beszélgettek. Leraktam a borospoharamat, hogy tányérokat vegyek elő, hiszen a terítés az előbb félbemaradt, így ideje volt befejezni azt is. Aztán a cipókat is lassan lehet melegíteni, mert kész a leves.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Vas. Jan. 07, 2018 5:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Minou &Gui

- Ó, vagy úgy! - nem mint ha annyira odáig lennék a boronálásért, de még mindig jobb, mint ha azon törné a konyhában a kis szöszi a buksiját, hogy hogyan tegyen el láb alól. Túl paranoiás vagyok néha, tudom, de azért valljuk be, sokat tud dobni az ember megélt életkorán!
- Tudom, kivétel erősíti a szabályt. - vonok vállat ezúttal én, volt már szerencsém mind a két nem képviselői közül olyanhoz, aki kész csodákat alkotott a konyhában, ahogy olyannal is, akit soha be nem engednék oda. Én is valahol a kettő között félúton lehettem, egy Michelin csillagos étterem szintjét egészen biztosan nem ütném meg, de azért egész ehetőeket tudok összedobni, éhen biztos nem halnék egyedül se.
- Meg jó helyen kell lenni, jókor, meg jó csillagzat alatt születni, meg az se árt ha jó vastag az ember pénztárcája... igen-igen, hallom én ezt eleget. - bólogatok nagyokat a fenyőfadíszítés közben, elvégre rendőrök között mozgok napi szinten, ennek ellenére tartom magam ahhoz, hogy nem lehet mindent kideríteni, van, amit csak átélni, a saját bőrünkön megtapasztalni lehetséges.
- Nem vagyok nyuszi, csak igencsak más megvilágításba helyezne sok mindent. - felelem komolyan, mert elég, ha én érzem magam kínosan amiatt, hogy kiderült, még csak nem is olvasta az üzenetet, de látva, hogy mennyire makacskodik meg köti az ebet a karóhoz, végül csak beadom a derekamat, "előbb szabadulok" alapon.
- Igazából csak annyi, hogy lenne-e kedved valamelyik este együtt vacsorázni? - közöltem vele a nagy titkot, majd mielőtt még szóvá tehette volna, hogy mi volt ezen olyan vészes, már folytattam is - Szóval ezek után megtudni, hogy nem is olvastad, ráadásul ez a mostani meghívás sem ezért van... sőt, az is a lányod érdeme teljes egészében... - nem is tudom, mit keresek még itt? Oké, hogy nincs ellenére, de ezek szerint annyira sem komoly ez az egész, hogy magától eszébe jusson ilyesmi. Mondjuk mit várok... ez már az eddigi röpke találkozásokból is világossá vált.
Mindegy is, a kezébe nyomom a dobozt a maradék egy-két dísszel, és inkább sietve a konyha felé veszem az irányt a desszert kíséretében, a leánytól érdeklődve meg, hogy hová is tehetem?
- Holnapra? Nem igazán, maximum filmnézés a kanapén, vagy ha nagyon unom magam, lehet programozok egy kicsit. Miért? - kérdezek vissza, igazából nekem a karácsony sem különb mint a többi munkaszüneti nap, így, hogy igazán sosem ünnepeltük, nálam olyasmi mint valami lustálkodós hétvége.
- Az bizony, abban is megfőzök kicsit őket, hogy olyan jól tocsogjanak tőle. - sokan mondják, hogy az indiai édességek émelyítően édesek, nos... van benne igazság, miután előszeretettel áztatunk mindent fűszeres cukros szirupba. Ízlések és pofonok, én imádom őket! Még mindig jobb, mint csigát enni...
Azt hiszem, miután Guival már kitárgyaltuk a cetli-témát, nincs miért haragudnom rá, bár ha lenne, szerintem akkor is képtelen lennék, amilyen kis ártatlan, angyali megjelenése meg "aurája" van. Nem csodálom, hogy az apjával úgy odáig vannak egymásért, szerencsések mindketten! Amikor pedig a séta, meg a közös ismerősük kerül szóba, csak szépen háttérbe vonulva hallgatom őket, hisz sokat úgy sem tudnék hozzáfűzni a férfi kapcsán - inkább el is tűntetek egy gombócot a tálból, mielőtt még poharakba kerülne az a bizonyos bor...
- Boldog karácsonyt! - emelem én is koccintásra a poharamat, hogy aztán valami botrányosan lassan tűntessem el a poharamból apránként, hogy szerintem még egy óra múlva is ugyanezt az adagot fogom kortyolgatni.
- Ó, a háziállatoknak is szokás ajándékozni? - kérdezek vissza kíváncsian, amikor pedig meghallom Minou kérdését, csak eltöprengek egy darabig a kérdésén, mielőtt válaszolnék - Igazából amelyik környékről én származom, az egykoron francia gyarmat volt, úgyhogy akadnak olyanok elvétve, akik ünneplik, de nem igazán elterjedt. A különféle istenségek ünnepei annál inkább, akadnak a Holdnaptárhoz köthetőek is, de igazából mind eléggé eltér ettől. - intek a nappaliban lévő, feldíszített fa felé - Színesek, zajosak, hangosak, táncolósak, nagyokat kajálósak, bulizósak. - mesélek általánosságban róluk, amikor Tappancs szárnysegédjeként Jojo is betrappol a konyhába, kényelembe helyezve magát a másik eb mellett. Kicsit tartottam tőle, hogyan is fognak majd kijönni egymással, de ahogy elnézem, emiatt végképp nem kell aggódni.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Csüt. Jan. 11, 2018 11:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

A vacsorára szánt ételek mind finomak, és mondhatni a kedvenceink. Persze hagyományból van egy kis pulyka is, de igazából inkább különlegességeket szerettem volna, amiket szeretünk de csak ritkán esszük őket mert túl bonyolultak vagy túl sokáig tart megcsinálni. Igazából már tegnap előkészítettük amit lehet, és így mára nem is maradt túl sok dolog.
A konyhában ránézek az ételekre, de mindent rendben találok, és mire kész lesz a leves addigra a többi is szépen alakul majd, sőt, lesz amit addigra már tálalni is tudok. Meglepő, hogy milyen jól belejöttem a főzőcskézésbe, nem hittem volna, hogy van hozzá tehetségem, de egy kis odafigyeléssel nem nagy ördöngösség a dolog. A kacsával folytatom a dolgokat, szépen felszeletelem,vékony kis szeletkékre, hiszen már eleget pihent. Már bánom, hogy nem csináltam raviolit, újabban bejön a dolog, és nem is annyira bonyolult.
Amikor Sandhya bejön a konyhába, kicsit meglepődök, de próbálok úgy csinálni mintha mi sem történt volna. Bár az tényleg nagyon érdekel, hogy mi lehet a dobozában, de majd arról is kifaggatom. Előbb még egy kicsit próbálok boronálni rajtuk, mert hát nem árt meg, nem tudom, hogy Gui mennyire nagy nőcsábász. Még sosem láttam, hogy flörtölt volna bárkivel is.
- Csak, hogy ráérsz-e. Nekünk sincs még programunk, de volt róla szó, hogy esetleg elmennénk moziba vagy ilyesmi. – vonom meg a vállam, mintha az egész nem jelentene semmit. Persze az udvariatlanság lenne a pótpapámtól, ha ez után nem hívná el moziba, szóval… hát igen, szeretek nehéz helyzetbe hozni felnőtteket. Nekem meg majd ha esetleg mennénk moziba, indulás előtt megfájdul a pocim. Szegény én! Megmosolyogtat az ötlet, és kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek a vége.
Fény derül a doboz tartalmára is, és izgalmasan hangzik. Különleges lehet, bár tény, hogy távolról sem diétás, nekem pedig oda kellene figyelnem rá, hogy miből mennyit eszek, ha nem akarok máris új ruhatárat venni.
- Gyakran szoktál ilyesmit csinálni? Vagy ez valami különlegesség nálatok? – kérdezősködök tovább, de sajnos felüti a fejét a buta lelkiismeretem is, így felhozom a cetlivel történt balesetet. Vajon nagyon haragszik? Vagy van rá esély, hogy esetleg megbocsájt?
Gui váratlanul érkezik mint mindig, de legalább mára settenkedését megszoktam. Úgy mászkál mint valami pók, hangtalan és észrevétlen. Annak azért örülök, hogy nem haragszanak rám, tényleg nem szándékosan tettem nekik keresztbe.
Ami a maradékot illeti, örülök, hogy odaadjuk olyanoknak, akiknek nincs ilyen szép karácsonya. Jacques szinte már a barátom lett, annyiszor segített hazafelé cipekedni, én pedig mindig adtam neki szendvicset, valami gyümölcsöt vagy gyümölcslevet, ha netán volt valami rendes főtt étel akkor azt. Nem tudom Gui haragszik-e emiatt, de azt hiszem Jacques is az a fajta pasi akinek kicsúszott a lába alól a talaj és nehezen talál vissza önmagához.
- Van munkája? Az nagyszerű! –vigyorodok el őszintén, boldogan. Tényleg örülök neki, hogy jobbra fordult a sora. Csak nézem a két felnőttet ahogy boroznak, nekem ehhez még korán van. Majd talán este csatlakozom hozzájuk de most még hagyom, hogy kettecskén iszogassanak.
- Boldog Karácsonyt! – hallom a motoszkálást a fa környékéről, így hegyezem a fülem. A kutyák piszkálnak valamit, szerintem a csomagokat. Meg is jegyzem, hogy biztos Tappancs garázdálkodik, de meglep Sandy reakciója.
- Hát, tőlem kap majd valamit ez a kis tapsifüles. – nevetek a négylábúra ahogy az oldalára dől, majd megdörzsölöm a kobakját, a füle mögött. Figyelmesen hallgatom a beszámolót az ünnepeikről. Furcsa lehet, hogy mind hangos és bulizós… elgondolkodva húzom az orrom, Gui már ismeri ezt az arcot.
- Akkor… nálatok nincs meghittség, mindig hangos és bulis? – kérdezek rá bizonytalanul, miközben megmosom a kezem, hogy nekiállhassak tálalni. Na nem mintha annyira éhes lennék, de világ életemben kíváncsi voltam az ajándékokra. Most sincs ez másképp, és így, hogy ez az első közös karácsonyunk, biztos vagyok benne, hogy bármi is lapuljon nekem a fa alatt annak örülni fogok.
- Gui, mikor eszünk, te kész vagy a levessel? – kérdezem kissé izgatottan.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Pént. Jan. 12, 2018 9:08 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


To Minou & Sandy

-  A szerencse is érdekes dolog, de én abban hiszek, hogy mindenki a saját maga szerencsekovácsa. Nem hiszek abban, hogy előre meg lenne írva a sorsunk, egyedül rajtunk múlik, hogy a tudásunkat jóra, vagy éppen rosszra fordítjuk. Viszont abban se hiszek, hogy sokáig lehet a két út peremén egyensúlyozni. – és ha tudnám azt, hogy ő éppen ezt teszi, akkor vélhetően nem mondom ezt, vagy nem ennyire higgadtan, mintha csak egy téma lenne, amiről éppen véleményt cserélünk. Mindig is érdekelt mások véleménye, egy dolgot nem szerettem, még pedig azt, ha átvernek, vagy éppen hülyének néznek. A karácsonyfára közben egyre több díszkerült fel, miközben a kis cetli is téma lett.
- És az annyira rossz lenne, vagy amikor írtad erre nem gondoltál? – pillantok rá kérdőn, és egy újabb dísz kerül a fára, mert hirtelen nem értem, hogy miért van ennyire zavarban, vagy éppen mi állhatott azon a cetlin, ami miatt ennyire másabb lesz a viselkedése. Hiába érdekelt nem is akartam idegesítő gyerek üzemmódba átmenni, akkor azzal nyaggatja a másikat, hogy mondja már el, mert tudni akarja. Ha akarja elmondja, ha nem. Nem véletlenül mondtam azt se, hogy nekem aztán mindegy és rajtaáll.
Szavai meglepnek és már csak arra eszmélek, hogy Tigriske szökne, miután a kezembe nyomta a díszekkel teli dobozt. Sietve lépek egyet, megragadva a karját, miközben a kanapéra esik a doboz, hogy közelebb rántva magamhoz megcsókoljam úgy, ahogyan eredetileg akartam köszönteni, kezem arcára siklik, majd ha sikerült pofozkodás nélkül megúszni, vagy más támadás ellen nem kellett védekeznem, akkor elmosolyodtam és megráztam a fejemet.
- Meg akartalak hívni, de nem éppen úgy tűntél, mint aki többre vágyik. Talán máskor adj egy kis jelet és meglépi a másik fél azt, amit kell. – suttogtam ajkai felett, majd mielőtt elengedtem volna, hogy a konyhába mehessen, azelőtt még egy rövidke csókot nyomtam ajkára. Mielőtt még Minou valamit ebből megláthatott volna, és még inkább belendül. Szerintem nem kell nekünk segítség, tökéletesen el tudunk mi ketten is bénázni India hercegnőjével. A vacsora dologra meg direkt nem reagáltam, mert reményeim szerint – ha már nők olyan jól tudnak olvasni a tettekben -, akkor most is menni fog, hogy arra még visszatérünk később, meg erre az egészre. Fogalmam sem volt arról, hogy merre is fogunk mi haladni, de ezek után van bőven mit megbeszélnünk, már csak az a kérdés, hogy mikor is térünk vissza erre a kis kitérőre, mert nem ártana tisztán látni a dolgokat. Hagyok nekik egy kis időt kettesben is, mielőtt csatlakoznék hozzájuk a konyhában. Kicsit talán somolyogva pillantok Sandy-re, amikor a cetli a téma, hiszen vélhetően, ha tippelnem kellene, akkor a korábban történtek miatt tuti kicsit zavarban van, de egész jól vesszük mind a ketten az akadályt, mielőtt lebuktatnánk magunkat, hogy mi miként is „beszéltük” meg ezt a dolgot.
Miközben terítek hallgatom azt, amit a lányok beszélnek. Helyére kerülnek a poharak, az evőeszközök, majd a tányérok is szalvétával együtt is. Tudom, hogy Minou is meg tudná csinálni, de ha már ennyire jól elvannak, akkor csak beszélgessenek. Ez azért jó dolog, hiszen ilyenkor jönne az a mumus sokak szerint, ha valakit nagyon megkedvelsz, akkor vajon a kölyök elfogadja-e. Itt ezzel azt hiszem nem lesz gond.
- Igen, kész van. – közben pedig csatlakozom hozzájuk, majd lezárom a leves alatt a gázt. – Az rajtatok áll, ha mentek kezet mosni és utána leültök az asztalhoz, akkor máris érkezik a leves. – pillantottam hol az egyikre, hol a másikra. Amennyiben pedig készen álltak, akkor kimertem a cipóba a levest, sajttal megszórtam, és tálaltam is egyenként.
- Ha inkább csak tányérból ennéd, akkor nyugodtan szólj. – fűztem hozzá, miközben leraktam Sandy elé a tányérban lévő cipót. Pirított kenyeret pedig felkockázva egy tányérra pakoltam és az asztalközepén kapott helyett. – Jó étvágya! Köszönöm, hogy itt vagytok és még szebbé teszitek ezt az ünnepet. – nem vagyok ez érzelgős fajta, de tényleg örültem annak, hogy itt vannak. Amióta az életem részesei, azóta minden kicsit szebb és jobb, s idővel talán még inkább így lesz.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
82
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz •• Szer. Jan. 17, 2018 11:22 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

To Minou &Gui

- Ebben is van valami. Ahhoz, hogy nyerj a lottón, csak kell venni egy szelvényt... de ha már jó és rossz, csak így kíváncsiságból - mondd, Guillaume, Robin Hoodot te hova sorolnád?  - kérdeztem vissza kíváncsian, elvégre ő is számtalanszor hágta át a törvényben előírtakat, még ha nemes szándék is vezérelte. Vajon hogyan vélekedik erről a törvény egyik betartója?
A soron következő, cetlis kérdésére azonban magam sem felelek, legalábbis nem egyből... helyette néhány újabb díszt aggatok a fára, miközben magamban azon vacillálok, hogy mondjam-e vagy sem. Kell némi idő azért, mire sikerül dűlőre jutnom magammal, és kibökni, hogy mi állt azon a mosógépben elhalálozott cetlin, aztán meg utánam a vízözön! Húznám el a csíkot, amilyen gyorsan csak tudom, mert ahogy kimondom, azzal a lendülettel süllyednék el minimum száz láb mélyre, azzal azonban nem számolok, hogy messzire nem fogok jutni. Egyetlen szerencséje, hogy ennyivel gyorsabb, mint én, mert ahogy elkapja a karom, már reflexből ütnék a másikkal, hogy lerázzam. Így azonban a csókkal együtt a mozdulat is félbe marad, a kezem meg valahol a karján pihen meg.
- Én adtam, nem tehetek róla, hogy sosem jutott el hozzád. Így meg úgy jött át az egész, hogy neked jó minden, ahogy van. - ezek után meg, minek törtem volna magam, ha az első és egyetlen próbálkozásom is ilyen csúf véget ért? Igaz, nem az ő hibája, nem is az enyém, inkább csak ilyen szerencsétlenül alakult az egész. Legközelebb inkább SMS-t küldök, ha üzenni akarok, ennyit a régimódi dolgokról.
A csók után felkapva az édességes tálat végül csak sikerül eljutnom a konyháig, ahol hamarosan azt is megtudom, hogy mi lett a cetli sorsa, és nem mondom, hogy nem lep meg, de az előbbiek után már csak mosolyogni tudok rajta. Abban meg csak bőszen reménykedett, hogy az előbb nem leskelődött a kisasszony, mert akkor itt süllyedek el kínomban!
- Ó, vagy úgy! A mozi nem rossz, bár az igazat megvallva azt se tudom, mostanában milyen filmeket játszanak. Ezekkel a nyugati filmekkel nem annyira vagyok képben. - árulom el, hiába, életem nagy részét nem itt éltem, és a mozizásnak Indiában sokkal nagyobb a hagyománya, kultúrája, mint itt, nyugaton. Arról nem is beszélve, hogy a filmek is teljesen mások. Nem mondom, hogy az itteniek között nincs egy se ami tetszene, ahogy bollywoodiból is akad olyan, amit a világ minden pénzéért se néznék meg, de azért a szívem még mindig inkább a hazai felé húz. Amit, valljunk be, a franciák gyomra viszonylag nehezen vesz be...
- Nem igazán, inkább csak ünnepek alkalmával, és régebben is többnyire édesanyámra maradt. Keveset nem lehet belőle, egyedül meg sose ennék meg ennyit! Nem is tudom már, mikor készítettem utoljára... - gondolkozok el egy pillanatra, az rémlik, hogy itt, Párizsban egyszer már volt rá példa, amikor Lédával is megkóstoltattam, de azóta nem rémlik, hogy készítettem volna.
Csak csendben hallgatom, ahogy az ismerősükről váltanak néhány szót, meg az este további programjai kerülnek szóba, addig csak a boromat kortyolgatva nézelődök csendesen, amíg lassan el nem érünk a vacsoráig.
- Ó, értem! Ami pedig a meghittséget illeti, lehet, hogy ez most furcsán fog hangozni, de megvan az azokban is. Mint amikor 10-20 ember jár közös körtáncot, vagy... tudod mit? Majd egyszer elviszlek egy ilyenre, ha van kedved! - ajánlom fel, elvégre egy-két ünnepünk kezd itt, Európában is teret hódítani újabban, úgy is terveztem már, hogy ellátogatok egy ilyenre.
- Segítsek valamit? - nézek az egyikre, majd a másikra, akár a terítéssel, vagy a pakolászással, de ha nem hagyták - vagy nem volt mit - akkor csak szófogadó gyerek módjára mentem kezet mosni és lehuppantam, ahol szabad hely volt az asztalnál. Nem szeretném egyikőjük helyét se elfoglalni, tudom ám, hogy az milyen bosszantó tud lenni!
- Ó, nekem tökéletes így, köszönöm!- mosolyodtam el, azt meg csak magamban tettem hozzá, hogy kevesebbet kell mosogatni... no meg mennyivel gusztusosabban is nézett ki így!
- Jó étvágyat! És köszönöm, hogy itt lehetek, még ha ilyen kalandos módon is alakult ez az egész. - mosolyodok el, a korábban kiderültekre utalva.

■■ pirulo ■■ credit

Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
65
● ● Reag szám :
53
● ● karakter arca :
Deepika Padukone


Témanyitás ✥ Re: Kert és terasz ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Kert és terasz
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Similar topics

-
» Előkert és előszoba
» Tian (Ígéret Földje)
» Kert
» Kert és erdő a birtok körül
» Tetőterasz

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Sandy, Minou és Gui otthona-