Emporium Pâtisserie
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 8:23 pm ✥


✥ Today at 6:13 pm ✥

✥ Today at 5:17 pm ✥


✥ Today at 4:32 pm ✥


✥ Today at 10:53 am ✥

✥ Today at 10:53 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Emporium Pâtisserie •• Szomb. Nov. 04, 2017 10:48 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

******
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Szomb. Nov. 04, 2017 10:54 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩

A párizsi ősz egészen varázslatos, ha a megfelelő helyeken töltöd; azokban a kis bevásárló utcákban, ahol elég az ember ahhoz, hogy pezsgőnek tűnjön az élet, de a turistaútvonalakról valahogy lemarad, így a lakosok is szórakozáshoz juthatnak. A késő őszi napfény kellemesen melengette az ember bőrét, és megcsillant az azt körülölelő fák lehullott leveleitől frissen megtisztított medence lágy hullámain. Saját véleményem szerint ez az időszak legalább olyan gyönyörű volt, mint a tavaszi, ami hasonló hőfokokkal kényeztetett – ahogy a Beépített Szépségben is elhangzott: Április 25, nem túl hideg, nem túl meleg, csak egy kis kabátkára van szükséged, egy kabátkára pedig az embernek mindig szüksége volt. Többre is, hogy megmaradjon a lelki egyensúly.
Egészen elképesztő, hogy mennyire tudnak lelkesedni a járkáló múzeumi tárlatkincsek az orrszőrért, nem? – kérdeztem, félig-meddig még mindig az epres-joghurtos krém aromáját ízlelgetve a számban, s a villámon, mellyel emellé gesztikuláltam is, már a következő szelet menny ígérete díszelgett. Már nem is igazán emlékeztem, hogy mit rendeltem, és szerencsére nem is kellett; a Emporium Pâtisserie a kedvenc helyem volt, mióta másfél éve megnyitott. Megvolt benne az a kellemes, fiatalos lendület, keverve az igazi kézzel készült termékek ősi csodájával. Az egyik 18. századi klasszicista épület árkádos földszintjén rendezték be az üzlethelyiséget, szebb időben pedig, mint a mai is volt, édes, modern stílusban fonott támlájú székekkel és asztalokkal töltötték meg az emelvényes ételteraszukat, ahol a szép idő utójában fürödve élvezhették a vendégek az internacionális konyhák legfinomabb édességeit. Tökéletesebb helyet, mint ez, a fagylaltgombócokra emlékeztető rózsaládáival és illatozó levenduláival, el sem tudtam volna képzelni az ebéd utáni kávézgatáshoz Pandamacival.
Éppen azt ecseteltem neki, milyen mókásnak találom a régészek és történészek lelkesedését, amiért új Shakespeare-maszk került elő, ami vélhetően nem sokkal a halála után készült róla, és hogy még ezt is felülmúlta a Napóleon-maszk. Nem tudtam és nem is akartam regulázni néhol igen öblös kézmozdulataim, amik minden pillanatban azzal fenyegették hófehér nadrágomat, hogy rózsaszín foltot csepegtetnek rá. Ennyi veszély még az én életembe is kellett.
Mintha olyan könnyű lenne mintát szerezni Napóleon DNS-éből, hogy össze tudják vetni a kettőt az eredetiségvizsgálathoz. Azért nem ez az e-Bay fő árucikke. Meg egyébként is, látod magad előtt, a történészek hogy egymás nyakának ugranak, csak azért, mert akkor az igazi párizsi maszk valójában hamisítvány? Az emberek nem szeretik bevallani, ha hibáztak. Ha szeretnék, nem lenne munkám. És akkor nem tudnék megvenni egy életre elég szállítmányt ebből. Mi ez egyáltalán? Isteni – bökök elkerekedő szemekkel a talpaspohárnyi habos krémre magam előtt. Aztán kérdőn vonom fel az egyik szemöldököm, s szuggesztív mosollyal teszem hozzá: – A tiéd milyen?
Pandora válasza épp csak azért nem számít túl sokat, mert amint elhangzik a kérdés , a sétálóutca közelebbi végén hirtelen potenciális jó pasi fordul be. Késő negyvenes, jól fésült haj, szabott öltöny, nyakkendő, gödröcskés áll; hoppá! Gyakorlott mozdulattal nyújtózok úgy, hogy a fejemen ülő napszemüvegem tökéletesen a helyére csússzon, én pedig feltűnés nélkül tudjam végigkövetni a tekintetemmel, ahogy magabiztosan tovalejt a terasz előtt. Hátulról sem rosszabb a látvány; persze, persze, az csak külsőség, de kit áltassunk, senki tekintete sem akadna meg egy sörpocakos, pacalfoltos pólóban golyóit vakargató eszementen. Legalábbis nem úgy. – Tudod, mi a legvarázslatosabb a napszemüvegekben, Panda? Hogy fogalmad sincs, mit figyelek. Az arcod, a ruhád, vagy a hátsód? Ki tudja?! Te nem!
man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Vas. Nov. 05, 2017 6:17 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

Ha valaki kérdezte volna a családomat, akkor őszintén egyedül csak Bobbie-t tudtam volna annak mondani. Ő volt számomra a család, aki segített a legnehezebb időkben évekkel ezelőtt és még azóta is tartottuk a kapcsolatot. Sőt, olykor talán túlzottan is gyerekes módon nála kerestem menedéket, együtt jártunk vásárolni, vagy csak úgy beültünk valahova beszélgetni. Kicsit talán irigyeltem is a személyiségét, azt amilyen ő, nem csak csodáltam és felnéztem rá. Imádtam, hogy még mindig képes vicces lenni, ahogyan olykor lazán veszi a dolgokat, míg máskor ha kell, akkor viszont egészen komoly és mind emellett még az apámtól se tartott. Sőt, hamarabb mondta meg neki, hogy mit gondol, mint kettőt pisloghatnál. Becsültem azért, hogy nem hagyja magát, hogy erős és független nő, s ha olykor netán kicsit meg is inog, a földre hull, akkor is képes talpra állni és úgy folytatni a dolgokat, mintha semmi se történt volna.
- Aha. – először csak ennyire futotta, mert hiába volt az étel is igazán mennyei, hiszen a gondolataim túlzottan messze is jártak. Mintha csak teljesen másikvilágban járnék. Én próbáltam koncentrálni rá, hiszen imádom mindig hallgatni a véleményét, vagy éppen azt, hogy mi is jutott az eszébe, de most még se ment. Még mindig nem bírtam kizárni Gastont az elmémből, vagy éppen azt a viselkedést, amit legutóbb is tanúsított a családi vacsorán. Annyira másabb volt, annyira kedves és olyan, amibe azt hiszem habozás nélkül bele tudnék zúgni, ami nagy eséllyel meg is történt. Ez pedig eléggé ijesztő volt még számomra is.
- Hogy mi? – pillantok rá végül kicsit meglepetten és nem is leplezhetném azt, hogy én már vélhetően réges-régen elveszítettem a fonalat, pedig nem volt szokásom. Mindig is eléggé összeszedett és céltudatós személy voltam, de most még se ment. Olykor tényleg képes voltam elkalandozni, ami miatt még inkább utáltam azt, hogy ennyire hatással volt rám az a bizonyos személy. – Jahh, hogy az. Lehet, hogy múzeumban dolgozom, nem is akármelyikben, de ez még számomra is újdonság. Ahogyan azt se értem, hogy miért örülnek ennyire a tudósok, amikor még semmi sincs bizonyítva. Tudod, régésznek se mennék. Imádom a történelmet, de azt hiszem az még nekem is sok lenne. Jobb szeretem inkább csak megszervezni azt, hogy mi legyen kiállítva és társai. – kapcsolódok be a beszélgetésbe. Legalábbis nagyon remélem, hogy erről volt szó, mert egy-két szó még az én tudatomig is eljutott, de azért biztosra se állítottam volna, hogy olyat mondok, ami tényleg témába vág. Ami pedig utána következett. Azon jót kuncogtam, imádtam, hogy ennyire szabadszellemű és úgy képes végigmérni egy pasit, mintha csak valami komisz tinédzser lenne.
- Hmm, ha tippelnem kellene, akkor éppen a hátsóját méregetted. Milyen példát is mutatsz te nekem? – kérdeztem meg játékosan. Azért meg baromira hálás voltam, hogy nem kezdett el faggatózni a múltkori incidensről, amikor egy szál ingben távoztam az egyik jótékonysági estéről, miután kiszálltam a liftből, ahol az egyik színész társaságát élveztem. – Ezek szerint még mindig imádsz nézelődni, vagy olykor talán kóstolni? – kérdeztem meg pimaszul és burkoltam a dolgot, de persze nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.


■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason


A hozzászólást Pandora Jasmine Fournier összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 05, 2018 1:02 pm-kor.
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Hétf. Nov. 06, 2017 9:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩

Nem akarom azzal áltatni magam, hogy a balesete ne változtatta volna meg Pandát; egy kicsit másmilyennek tűnt, mint ahogy régen ismertem, de az is igaz, hogy régebben sokkal kevesebb időt töltöttünk együtt. Talán csak most kerültünk igazán közel egymáshoz, és emiatt tűnik sokkal lélekközelibbnek? Emberibbnek? Mármint, természetesen előtte is imádtam a kislábujjától a haja tövéig, de akkoriban mindig az unokahúgom volt, nem pedig a legjobb barátnőm, mint most. Talán tényleg csak az együtt töltött idő teszi. Elvégre, már a menstruációs ciklusunk is összehangolódott, az csak jelent valamit.
Nem mintha olyan sokat számítana, hogy Napóleon vagy Shakespeare hogyan nézett ki, elvégre, még abban sem lehetünk biztosak, hogy Shakespeare létezett… Én még mindig amellett vagyok, hogy egy angol arisztokrata volt, vele született művészi vénával, aki szégyellte bevallani a családja előtt, és így álnéven adott ki írásokat. Tudod, mint Peter O’Donnell és Madeleine Brent. – Tovább viszem a témát, bár valahol érzem, hogy Pandamaci lélekben a végtelen bambuszmezőkön jár, és nagy valószínűséggel nem kung-fuzni tanul. Nem vettem magamra, hogy nem élvezhetem a teljes figyelmét, elvégre, biztos vagyok benne, hogy ha valami el tudja terelni a gondolatait egy jó kis történelmi megvitatásról, nagy dologról van szó. Nem úgy tűnt, mint aki aggódik, úgyhogy reméltem – és kívántam –, hogy pasi legyen a dologban. Jó pasi! Legalább olyan jó, mint amelyik elsétált alant, tova, a naplementébe, magával víve szerelmem egy kis darabját. Igazándiból persze elég sokan járkáltak a szívem morzsájával tudatlan zsebükben. Talán el kellene kezdenem szívecskés matricákat osztogatni, mint az amerikaiak a szavazásnál. Párizs butikjainak fele tele lenne a jótállási jegyemmel. Mindenhol el lehetne fogadtatni, mint a Master Cardot. Üzletszagot érzek a levegőben.
De ezt csak azért tudod, mert ismersz! Egy idegennek… Titokzatos vagyok és kiszámíthatatlan. Kész rejtély. Egy igazi femme fatale! – A szemüvegem sötétlő lencséi fölött pillantok rá, olyasféle túljátszott csábítással kacsintva, amitől még az én bíróságokon edződött érzelmi palástom is szálaira hull, és inkább csak felnevetek, újabb hatalmas kanállal tuszkolva a számba a habos csodából. – Pandora. Panda. Maci. Egy nap találkozol majd egy férfival… Aki levesz a lábadról, a csillagokat ígéri neked, és az egész világodat alapjaiban rengeti meg. Na, és abban a pillanatban teljes erődből orrba vágod azt a hazug disznót, és hanyatt-homlok futsz az ellenkező irányba!  
Az érzés kedvéért (és mert egyetlen diszkréten bámulni való popót sem látok) még a szemüvegemet is visszatolom a fejem búbjára, hogy teljes valójukban láthassa a homlokom közepére ugró szemöldökeim és erőszakosan nagyra táguló szemeim (amik alatt az ösztrogénes ránctalanítónak hála nincs egyetlen fölös táska sem, amiről hiányozna a márkajelzés). Dramatizált sóhaj szalad ki a számon, ahogy hátradőlök a székben, és egzaltált állapotban magyarázok tovább. – Minden probléma gyökerei. Csak a gond van velük. Persze, a kalandok nagyon izgalmasak, és de egy bizonyos kor felett tudod, hogy mi a legszexibb egy férfiban? Ha össze vannak szedve… a… a… szarjai! – hadonászok hevesen, jobb szót keresve, amely végül csak nem talál fejbe. Az egész valóm bizseregni kezd a sok kimondatlan szótól, amelyek a téma okán viszont egyszerre akarnak az ajkaimra kívánkozni, ám még az én tehetségemmel is nehéz mindnek utat engedni, és mégsem hadarni vagy hablatyolni. – De nem. Ők csak a titkárnőket bámulják, meg azt nevezik „végzek házimunkát”-nak, hogy a koszos alsójukat talán hajlandóak elvinni a szennyes kosárig. És mi mit csinálunk? Szeretjük őket. De pengeélen táncolnak, én azt mondom neked. Ha azok az okos kis játékszerek le tudnák csapni a pókokat, meg kinyitni a beragadt lekváros üvegeket, semmi szükségünk nem lenne rájuk. – Határozott, a kimondott szavakat megerősítő bólogatásom épp csak néhány másodpercnyi intenzív bámulásig tartható fent, majd elkeseredetten sóhajtok. – Ó, dehogynem. Kellenek nekünk. Csak miért? Azt mondd meg. Miért? Szerintem ezt valahol születéskor belénk ültethetik, aztán folyamatosan adagolják, mint valami drogot. Talán a fagylaltba rejtik. Vagy A sütikbe… – Sóhajtással jelzem litániám végét, és inkább a desszertemet kanalazom tovább. – Á. Olyanok, mint az avokádó. Az ember lánya csak válogat és válogat, aztán ha meg is találja azt, ami a szaklapok szerint a legmegfelelőbb, mire hazaér, megromlik az egész. Miért, csak nem tanácsokat szeretnél kérni a jó öreg nénédtől? Bár a bizonyítékok alapján, inkább fordítva kellene lennie.
man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Csüt. Nov. 09, 2017 9:32 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

Mindig is szerettem odafigyelni arra, amit a beszélgetőpartnerem mond, pláne ha Bobbieról volt szó, hiszen ahogyan beszélni szokott olykor dolgokról, azzal szerintem mindenki figyelmét megnyeri magának. Volt benne valami, ami különlegessé tette, mintha csak a bohókás, olykor abszurd viselkedése és a komolyság egyszerre sugárzott volna belőle és ez pedig egy egészen különleges egyveleget képezett. Én imádtam, amikor egy idegen testben, családban találtam magam… Nos, azt hiszem ő miatta voltam egyedül képes kitartani, hogy lehet ez még jobb is és ha tökéletes nem is lesz, mert hiányzik az régi életem, akkor is sokat köszönhetek neki. Talán kicsit anyám helyett is anyámnak érzem, aki mellette még a legjobb barátnőm is.
- Tudod, hogy milyen a történelem. Megannyi rejtély lappang benne, megannyi talány is, így nem csoda, hogy az emberek képesek ilyenektől bezsongani, hiszen szeretnék megfejteni azt, amit olykor talán inkább nem kellene bolygatni. – mosolyodom el, de közben mélyen legbelül, csak egy újabb kő telepszik a szívemre, hiszen én is súlyos titkot hordozok és sose derülhet ki. Leginkább az fáj, hogy még neki is hazudnom kell. Egyáltalán ha egyszer véletlen elárulnám, akkor elhinné, vagy nem? Vagy csak őrültnek gondolna, mint a világ is, hogy valójában nem vagyok Pandora? Jasmine Fisher vagyok, aki meghalt szolgálatteljesítés közben, de mégis élek, egy idegen női testben. Igaz, már több mint két éve, de olykor még mindig fura megpillantani a tükörképemet, de legalább már nem kapok sikító frászt minden egyes alkalommal.  De attól még mindig nem volt olykor könnyű lakatot tenni a számra, vagy éppen nem magamra venni egy-egy megjegyzést, hogy mennyire is másabb voltam régen, de szerencsére sokak szemében jó irányba változtam, nem pedig rosszba.
- Azt hiszem kész szerencse, hogy nem férfinak születtem. Még a végén csapdába ejtenél, majd megkínoznál. – nevetem el magam jókedvűen, és végre sikerül teljesen ráfigyelnem. Arra, amit mond, majd kicsit én is hátrapillantok a korábban elhaladó férfi után. – Szerintem meg a pasik nem hülyék, sejtik, hogy ahogyan ők a miénket, úgy az ő feneküket is megnézik a nők. Nem véletlen szerintem egy-egy formásabb egyed. – jóízűen nevetek még mindig, mert egyedül ő képes csak erre, hogy ilyen beszélgetésre is rávegyen. Komolyan, én nem vagyok ilyen, de mégis oly könnyedén jön ilyenkor ez a fajta beszélgetés, válaszok, mintha mindig is ilyen lettem volna és bennem bujkáltak volna.
Mosolyogva hallgattam, amit mond, és már éppen válaszra nyitottam volna a számat, hogy az orrba vágás megvolt, pedig még csillagokat se ígért és szerintem sose fog. Inkább olyan fura, magának való és idegesítő Gaston, de mégis van benne valami kedvesség, amit remekül megpróbál eltitkolni, de ahogy legutóbb is megvédett, utánam jött. Gyerünk kislány, verd csak ki a fejedből! Mondom ismét magamnak, amit hirtelen könnyebb mondani, mint véghez is vinni. Amikor viszont a mondandója végére ér, akkor hirtelen lefagy a mosoly az arcomról. Tényleg? Ennyire levágós, hogy pár perce még teljesen más merre jártam? Ahh, azt hiszem, előtte igazán nem lehetnek titkaim, nem mintha nagyon akarnék titkolózni, egy dolgot leszámítva.
- Tőlem? Szerintem nem járnál jól, hiszen én és a pasik? Kész külön világ. – a szavaim mellé pedig még legyintek is egyet. Inkább sietve veszem el a kávémat, hogy kortyollak belőle, majd a kéretlen tejszínhab bajuszt lazamozdulattal törlöm a szalvétába. – Talán nem ígér mindegyik csillagot, mert nem is tudna, vagy csak nem akar, de mégis annyira idegesítő tudott lenni, hogy bemostam valakinek egyet. Akkor láttam először, de mégis képes voltam egy jótékonysági rendezvényen orrba vágni. – forgatom meg a szemeimet, mert talán a férfiakkal mindig csak a baj van. – A folytatást úgyis tudod, hiszen az újságok tele volt azzal, hogy miként is távoztam az illető ingjében. – sóhajtok egyet lemondóan, majd egy aprót az ajkamba harapok. – Szerinted létezik olyan, hogy egyszerre gyűlölünk valakit és szeretünk is? Hogy annyira idegesítő tud lenni, hogy legtöbb esetben megfojtanád egy kanál vízben is, majd pedig jobban a felszín alá látsz és olyat tesz, amire nem számítanál és meg is karcol legbelül, annyira csak, hogy ne tud feledni? – merengek el picit, majd a búcsúra gondolok, a gyengédségre, amit a kertben is mutatott. Legszívesebben borogatást nyomnék a homlokomra, hogy lehűtsem magam. – Mindegy is, ez túl zavaros, így szerintem rossztól kérsz tippeket. És neked van valaki? – vonom fel érdeklődve a szemöldökömet, hogy inkább beszéljünk róla, meg a kalandjairól. Biztosan izgalmasabb, mint az én életem ilyen téren.

■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Szomb. Nov. 11, 2017 12:00 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩

De milyen kábulatban végeznéd a karjaimban! – kacsintok rá, széles mosoly feszíti az arcom. – Talán nem csak szófordulat, hogy van, aki után döglenek a pasik. Elvégre, nézzük csak az imádkozó sáskákat! Ha nem élveznék, bizonyára rég más irányba fejlesztették volna magukat. Bár azért megnézném, melyik volt az első sáska, amelyik leharapta a másik fejét, aztán a többi barátnője meg átvette a szokást, a pasik meg csak úgy belenyugodtak… Mocskos dolog ez a fajfenntartás. – És még akkor milyen mocskos, ha nem vagy képes rá. Olyan dolog ez, amin az ember sosem lép túl, talán még akkor sem, ha nem tervezte volna már el az egész életét, fél tucat pici poronttyal maga körül. Mint egy hiányzó végtag, megtanulsz vele élni, és bár nem csodálkozol rá minden alkalommal, mikor ráeszmélsz a hiányára, az agyad mélyén folyton ott motoszkál, kopogtat és viszket, de soha nem tudod megvakarni, egyedül az idő és a mindennapi monotonitás pora rakódik rá. Egy idő után még viccelni is megtanulsz vele; elvégre, a védelem legerősebb módszere a támadás. Nevetni pedig mindenki szeret. – Van bennük hiúság, ó, de még mennyi! De ne verjenek át, a legtöbb egyszerű, mint a faék, amelyik pedig nem, azt vagy eltelíti az önbizalom, vagy már húsz éve foglalt. Bár persze önmagában az, hogy valaki buta, még nem feltétlenül rossz dolog, ha el is fogadja, hogy az. A gond ott kezdődik, mikor teljes határozottsággal akarja bemesélni neked, hogy a tíz centi az miért húsz – legyintek, a férfi büszkeség már csak ilyen, mindent arra építenek, és ha sérül, a személyiségük egész kártyavára darabjaira hullik. Minket pedig arra kárhoztatott az a felsőbb hatalom, amelyik a lapokat osztotta, hogy egyszerre gyűlöljük és imádjuk őket. Eme hiba kártpótlásáért viszont megteremtetett a fagylalt és a csokoládé is, úgyhogy megbocsájtható tévedés volt.
Hazudhatnám, hogy nem szeretek mások életében kutakodni, de még a tükörképemet sem tudom ezzel áltatni – pedig minden reggel beszélgetek vele, ez az egyik önismereti könyvben volt, és bár az elején furán éreztem magam, hamar rájöttem, hogy tulajdonképpen a gondolkodás maga is beszéd, épp csak ki nem mondott –, úgyhogy bevallom nőiesen, hogy imádom a pletykákat. Nem ezekhez kötöm az értékrendem, mások megítélését vagy hiszek el szó nélkül mindent, de ezek által olyan, mintha hatmillió különböző életet élhetnék, és ki ne akarna mondjuk Jessica Alba vagy Madonna vagy egy Kardashi– na jó, az azért mégsem, de a többi! Legalább négy különböző, pusztán bulvár lapot járatok magamhoz, és még Fournierként is egészen meglepődik az ember, ha a saját rokonait látja az egyik vezércikkben. Pláne egy feltörekvő filmcsillaggal! Persze, nekem már fiúcskának számított, sosem szerettem a nálam fiatalabbakat, de megértettem Panda, meg néhány millió női néző vonzalmát.
Bár a teljes történetet idáig még nem sikerült kézhez kapnom.
Pandora! – erőtlenül, inkább csak jelzés értékkel csapok rá a karjára, olyan vidoran, mintha valami nagyon pikánsat osztott volna meg, én pedig elmarasztalnám miatta. De nem az a típusú déli kisasszony voltam, aki elmarasztalás helyett ne további részleteket kérne; ezeknek egyedül az unokahúgom maga szabott gátat.– Hát nem felérsz a névadódhoz? Persze, te azért nem szabadítasz halálos vírusokat az emberiségre, meg örök szenvedést, de azért… Abban a nőben is volt spiritusz. És azelőtt vagy az után szexeltetek, hogy betörted az orrát? – Természetesen törvényszerűen ekkor haladt el mellettünk az egyébként jóképű pincér, hogy tökéletesen ívelt szemöldökét (egészen biztosan szedte! Sőt, fésülte is. Ilyen jó szemöldökkel kevés ilyen szép szemű férfi születik) felvonhassa a megkérdőjelezhető témára ilyen nyílt terepen. Ám vélhetően igazi francia, nem csak amolyan bevándorló belga, és nem rökönyödik meg a szókimondáson. Miért is tenné? Egyre szimpatikusabb.
A széles, csipkelődő vigyorom mosollyá szelídül, ahogy tovább hallgatom. Egyszerre gyűlölni és szeretni? Idegesít, megfojtanád, imádod? Akaratlanul is bekúszik elém a drága jó Sherlockom arca, minden bicskanyitogató, kaján féloldalas mosolyával és azzal az izgatott csillogással a szemében, mikor arra vár, hogy a viccére vagy bókjára reagáljak. Hogy milyen finom az illata még több órás intenzív, nem kevés indulattól és irritációtól hajtott ágytorna után is, és hogy mennyire frusztráló, hogy egyszerre mardossa valami kétségbeesett a bensőm, amiért nem hívhatom a köztünk lévő időszakos viszonyt szeretésnek, és bólogat valamelyik másik felem: ez így van jól. Valószínűleg nem működnénk jól együtt. Bizonyára. Ha eddig nem működött olyan édes fazonokkal, akiket egyszerűen olyan könnyű szeretni, akkor majd pont egy ilyen polgárpukkasztó szoknyapecérrel működne? Nem. Logikai képtelenség.
Ó, drágám, minden nő életében van ilyen… Ha szerencséd van, csak egy. Ha nem, akkor sok, és oda lyukadsz ki, mint Elizabeth Taylor, hogy úgy fogyasztod a férjeket, mint más az új kollekciókat. Ettől mondjuk nem lesz kevésbé… Különleges. Vagy fontos. Csak egyike azoknak az igazságtalan dolgoknak, amikkel a nőknek kell szenvednie. Miért, csak nem ilyen az a drága ingtulajdonos…? Egészen ártatlannak tűnt a képek alapján. Persze, sokszor a legártatlanabbak a legnagyobb kurafik. – Én már csak tudom; Sam is ilyen volt. Legalábbis, szeretem abba a hitbe ringatni magam, hogy nem csak azért lépett a rossz lyukba, mert harminc évesen már elhasználódott rongy voltam, vagy mert nem tudtam megadni neki a biológiai családot; remélem, hogy valamikor szeretett, csak… Nem tudom. Olyan rossz beismerni, ha valaki, akit olyan nagyra tartottál, ekkorát bukott emberileg; mintha a saját értékelésedet kellene lehúznod.
A hab vészesen fogyott a poharamból, ami kész csoda volt, tekintve, hogy szokásunkhoz híven a legtöbbet én beszéltem, és egy úri hölgy nem beszél teli szájjal, maximum akkor, ha csak így tudja a másik tudtára adni, hogy brokkoli akadt a fogai közé, miközben Vilmos herceg közelít feléjük. De tovább beszéltem. – Nekem? Ó, hát tudod, ott van az a pasas… Barna, figyelmes, szép házban lakik, odafigyel, hogy karban tartsa magát, kicsit talán büdös, de nagyon szórakoztató, és mindig úgy örül, ha hazaérek! Perrynek hívják. Ezt azelőtt kellett tisztáznom, hogy kimondtam volna, három éves. – Igazság szerint sohasem akartam görényt magamnak, az kijutott elég sok az életem során, és valójában macskát venni indultam el; sőt, egészen sokáig Perryre is azt hittem, hogy az, csak akkor kezdett gyanús lenni, hogy talán mégsem, mikor a fickó (vidéki lehetett, mert nagyon fura akcentussal beszélt) a mirigyeiről kezdett beszélni. Lényegében egyébként nem sok különbség akadt; legfeljebb annyi, hogy Perry nem lökdösött le poharakat csak úgy, seggfejségből.  Félig-meddig bosszankodva, de semmiképpen sem megtörve sóhajtok, és körözni kezdek a villával. – Nem tudom, drágám, néha úgy érzem, lassan fel kéne adnom. Mármint, lássuk be, én tudom, hogy fantasztikus vagyok, de a legtöbb korombeli vagy házas, vagy nagyon jó okkal nem az… Aztán ha mondjuk mégis elvált, a legtöbbeknek van gyereke, és imádom a kis kuglikat, de ezek már nem kuglik, hanem tinédzserek, akik legtöbbször nem igen vágynak mostohaanyura. Nem tudom, csak kicsit olyan visszás az egész, tudod? Nem akarod átvenni az anyjuk helyét, nem tudnád és nem is hagyják, de a barátjuk sem igen lehetsz, mert senkihez nem mész oda haverkodni azzal, hogy szevasz, Bobbie vagyok, dugom a faterod, megyünk fagyizni? – Kissé túlzok, de az ilyen kis apróságok csak a drámai hatást erősítik számomra, nem a valóságot ferdítem velük. – Persze, sokaknak nincsenek ilyen aggályaik. És nekik van is valakijük. Sose függj a férfiaktól, mindig azt mondtam, de szeretem hinni, hogy mindenki találhat olyat, akinek a kis puzzle darabkája hiányzott az életéből. Több értelemben is. De amilyen szerencsém van, az én félnótás szőke hercegem még mindig az román sztráda lehajtóján vitatkozik egy kamionossal, mert rossz irányba fordult, és nem hajlandó bevallani. Ha már csökönyös maszkulinitás… Apáddal beszéltél? Mikor legutóbb hívtam, valahogy úgy váltunk el egymástól, hogy könnyűbúvárok pucolják a szélvédődet, szóval bizonytalan ideig elhalasztom a teadélutánunk… Még mindig ragaszkodik ahhoz a karácsonyi bálhoz? Mindig olyan szörnyűek…

man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Kedd Nov. 14, 2017 10:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

- Lehet ebbe nem akartam belegondolni. – nevetek fel könnyedén, mert imádom, túlzottan is. Ő az én családom, menedékem és legjobb barátnőm is, akire mindig számíthatok, de attól még talán léteznek számomra is olyan dolgok, amiket jobb, ha nem tudok. Mint például az, hogy mennyire is tudja megbolondítani a férfiakat. – Lehet a férfiaknak az a szerencséjük, hogy nem annak születtél, mert akkor reszkethetnének. – teszem hozzá még mindig jókedvűen, de a fajfenntartás dologra nem mondok semmit se, hiszen tudom, hogy nem lehet gyermeke, ami neki fájó dolog. Kezemet óvatosan rakom a kezére, mintha csak így akarnám kifejezni azt, hogy sajnálom. Ugyanakkor, még ha sajátja nem is, de örökbe fogadni még fogadhatna. Tiszteletnek örvend a felsőbb körökben is, így biztosan nem lenne nehéz dolga, azt meg tudom, hogy csodálatos anya lenne belőle. Neki kellett volna gyermek, nem a másik Fournier félnek, aki szinte nem is foglalkozik a családjával és ennek köszönhetően darabokra hullik, vagyis hullott az a család, még ha lehet egyáltalán annak nevezni. – Nem is sejtettem, hogy ennyire szakértő lennél, de szerintem apánál kevesebb seggfej létezik. Már bocsánat, tudom a testvéred. – nekem meg az apám, legalábbis elméletileg gyakorlatilag már talán viszont semmilyen értelemben nem az. Amiatt se, mert nem Pandora vagyok, de ha igaz, amit leltem, akkor nem ők a szüleim, hanem valaki más lennék. Vajon volt egy testvérük, akiről nem beszélnek? Vagy ennél többről van szó és megvettek valakitől, mert véletlenül teherbe esett a nő, aztán nem akart megtartani engem? Nem tudom, de rá kellene jönnöm, viszont azt se tudtam, hogy vajon tényleg rá akarok-e jönni, hogy tényleg szeretném-e tudni azt, hogy kik a szüleim, mert ha meg is találom, akkor mi lesz? Képes lennék egyáltalán egyedül végigvinni ezt a hadjáratot apámmal szemben is és úgy a családommal szemben? Bobbie vajon tudja? Nem, nem hiszem, mert ismerem őt és a lelkiismerete nem hagyta volna nyugodni. Ő nem tudhat semmit se. Ahj, miért kell ennek még bonyolultabbnak lennie, mint amúgy?
Próbáltam meghúzni magam, kerülni a címlapokat, de mégse ment mindig. Nyáron ott volt az, hogy egy őrült bringás lekapta a szoknyámat, eléggé ciki és kínos is volt a helyzet. Utána pedig jött az a bizonyos eset azon a jótékonysági esten. Már azzal bekerültem volna, hogy a mindig fedhetetlen – legalábbis a balesete óta azzá vált - Fournier nagyobbik lány lekevert valakinek, jobban mondva betörte az orrát, de persze ez nem lehetett elég. Helyette még a liftnek is azelőtt el kellett indulnia, hogy legalább visszahámozhattam volna magamra a saját ruháimat. Nem, helyette egy inggel kellett beérnem és azzal, hogy mindenki biztosan tudja azt, hogy mi is történt ott. Még mindig olykor legszívesebben a falba verném a fejemet, ha eszembe jut az az eset.
Sejtettem, hogy a részletek is érdekelnék és az, ahogyan reagált nem is cáfolta a sejtéseimet, így finoman, ha túlzottan mélységekbe hatolva nem is elkezdtem beavatni. Megforgatom a szemeimet arra, amit mond és már éppen válaszolnék a kérdésre, miközben egy kisebb rosszalló pillantást is bezsebelhet tőlem, hogy ezt tényleg itt kell a nyilvánosság előtt, amikor is a pincér is remekül időzít. Most süllyednék el, ha tehetnék, de szerencsére nem szól semmit se, az meg nem kérdés, hogy Bobbie remekül szórakozik. – Előbb bemostam neki, majd utána a liftben ragadtunk és azt hiszem az egymás iránt érzett gyűlölet, ellenszenv kicsit mássá alakult, de ez akkor is kész őrültség. Én nem szoktam senkinek se bemosni, most megtettem, nem szoktam liftekben elveszteni a fejemet, de mégis megtettem. Talán lehet inkább kerülnöm kellene, mert nincs jó hatással rám. – morfondíroztam hangosan, de a hanglejtésem könnyedén elárulhatta, ha akarnám se tudnám kerülni, mert vonz. Valami megfoghatatlan okból vonz, pedig annyira egy idegesítő arrogáns bunkó tud lenni sokszor, hogy tényleg legszívesebben világgá futnék tőle, de még se tudok teljesen. – Egyszer csak betoppant, hogy visszakapja az ingjét, de helyette egy remek „családi vacsorát” kapott. – azt meg tudtam, hogy a nagynéném érteni fogja, hogy az nem családi vacsora volt, hanem üzleti, ahol apám előszeretettel használta ki azt, hogy a külsőségek mennyire képesek elvonni egyes férfiak figyelmét. – Megvédett és kiállt mellettem. – nem igazán akartam ezzel a ténnyel szembe nézni, de mégis úgy éreztem, hogy neki elmondhatom. Még akkor is, ha ezek után netán még kíváncsibb lesz. Lehet, hogy egyszerre fojtanám meg és nem is Gastont, de van benne valami, amivel képes elérni azt, hogy ne akarjam megfojtani, hogy ne tudjam kiverni a fejemből, még ha olykor igazán jó is lenne végre az, ha nem járna a fejemben. Fura ez az érzés és szokatlan is… pláne, hogy ennyire intenzívek.
- Nem áll szándékomban férjfogyasztónak felcsapni. Igazából azt se tudom, hogy valaha kimondanám-e a boldogító igent, ha netán eljutnék valakivel odáig. – rázom meg a fejemet is, hiszen régebben hittem a házasságban, ahogyan kicsit most is teszem, de annak őszinteségre kellene alapulnia, én meg teljesen őszinte sose lehetek senkivel se. Nem mondhatom el, hogy a régi Pandora valóban meghalt, nem mondhatom el a szüleimnek, hogy nem kellett volna sírt emelniük a lányuk, Jasmine Fishernek, mert még él. Megannyi titok, ami örökre az marad.
Elnevetem magam, ahogyan Perryt említi és kicsit még a fejemet is megrázom. – Sok mindent elhiszek, de téged ismerve biztosan akad olyan, akivel csurran és cseppen is. – hogy éljünk kicsit a Mamma Mia film szövegével. Azt úgyis mindenki ismeri. Gyönyörű nő volt, karizmatikus, energiával teli és mindig mellette zajlott az élet, és az se volt mellékes, hogy a mosolya, meg a stílusa is igazán magával ragadó volt. Még kész szerencse, hogy nem korábban születtem és nem férfinak, mert lehet ő lett volna az én feketeözvegyem, ahogyan talán másoknak is azzá válhatott, vagy éppen sáskája.
- Örökbefogadáson nem gondolkoztál még? Másrészt meg ne beszélj butaságokat, tényleg szeretnél még egyszer oltár elé állni? Nem tudom, szerintem a házasság se olyan létfontosságú dolog, ha két ember szereti egymást, vagy megvan a kapcsolat közöttük, akkor újra és újra egymásra találnak, nem? Még akkor is, ha olykor vakvágányra mennek és mással ütik el az időt. – rántom meg a vállaimat, de vélhetően ilyen téren fele annyira se vagyok bölcs, mint ő. Ahogyan azt se sejtem, hogy már pedig az ő életében is van olyan személy, aki újra és újra visszatér, elütik az időt. Pedig ha tudnám, akkor biztosan nem szabadulna a kérdések hada elől se. – Ismered hogy milyen, eléggé ragaszkodó típus, meg legalább megmutatja azt is, hogy még mindig mekkora hatalma és vagyona van. – mondom komolyan és kisebb lemondó sóhaj keretében. – Nem éppen beszélünk mi se, inkább olyan puskaporos az egész helyzet, mert bármikor felrobbanthat a puskaport tartalmazó hordó.  Tényleg, nem volt még egy testvéretek, vagy csak apának hajdanán valami nagyon jó barátja, aki olyan volt neki, mint egy testvér? – kérdezem meg tökre semlegesen, miközben a gyomrom szerintem milliméteresre zsugorodott, mert számomra nagyon is fontos kérdés. Mert ha igen, akkor talán könnyebben lelhetem meg az apámat is. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy tényleg ilyen irányba kellene kutakodnom, de jobb ötlet híján most ez is megteszi.

■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Pént. Nov. 17, 2017 11:37 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩


Érdeklődő mosollyal, egészen átérezvén a helyzetet figyelek Pandára, ahogy mesél. Talán külsőre a tökéletes ellentétem volt (szerettem én a pofimat, de Panda csokoládé-színű szemeiért ölni tudnék), ám az efféle helyzetek és az ellentétes érzések nagyon is ismerősek voltak a számomra. Mivel ismertem az efféle kilengő, erőteljes érzelmek uralta kapcsolatokat, talán inkább óvnom kellett volna, ám nem tagadhatom: magam is éltem-haltam éltük. Nem véletlenül szurkoltam a Buffy-ban is Spike-nak! Talán diszfunkcionális, talán idegőrlő, és mégis, és mégis, sokkal több az izgalom, a szenvedély az olyan kapcsolatban, amelyik hullámvasútra ültet, mintha csak a kisvasúton zötyögnél. És mire jó az élet szenvedély nélkül?
A családi vacsora emlegetésére megforgatom a szemeim, és undorodó grimaszt is vágok; túlontúl is jól ismertem az ilyeneket. A Papa leültetett mindenkit az óriási asztalhoz, csinos ruhákba bújtatott, ránk szólt, hogy mosolyogjunk, ám hacsak esetleg, véletlenül meg nem szólítanak minket (főként azért, hogy megkérdezzék, hány évesek vagyunk, hogy teljesítünk az iskolában, és mik akarunk lenni, ha felnövünk, újra meg újra), csöndben fogyasszunk. Kivéve Sebastiant; elvégre, ő mindig is a Nagy Örökös volt, aki épp ugyanolyan rideg eleganciával viselte az érdektelen társalgásokat, ahogy az apánk. Az ő csodálatos kis tükörképe; bár volt az az időszak, az egészen hosszú, amikor úgy nézett ki, meginog a helyzete. Jött a mi kis csavargónk, a saját Twist Olivérünk, aki mindig a vállára vett és körbefutott velem az udvaron, úgy, ahogy a Papa sosem, Sebastiant meg sem mertem kérdezni, mert ezt nem illik, de a mi titkunk volt. Különös, hogy már olyan régen nem láttam; még gyerek voltam, mikor kilépett az életünkből, és bár rettentően hiányzott, valahogy sosem mertem megkeresni. Akkoriban magániskolába jártam, lánykollégiumban laktam, és az otthoni dolgok mind olyan távolinak és jelentéktelennek tűntek… Aztán felnőttem, és már túl kínos lett volna kutakodni utána. Néha még mindig eszembe jutott; de túl sok a gond a jelenben, hogy még a múltbélieket is magunkkal cipeljük.
Beállított hozzátok, és még apád előtt is megvédett? Vedd férjül – bólintok, inkább csak magamnak, de nem gondolom komolyan. Bár valóban modern kori lovagnak tűnhet ezzel a húzásával, a legtöbb férfi elsőre mindig az;és külön tehetségük van hozzá, hogy csak a házasságban mutassák ki a foguk fehérjét, mindegy, mennyi ideig ismerted Őt előtte. – A házasságnak valóban nincs már akkora jelentősége vagy áll mögötte olyan szent kötelék, mint régen – értek vele egyet, a villámat forgatva. – Hogy ez baj-e vagy sem? – Csak a vállamat vonom meg. Ahogy arra Pandamaci is rámutat: egyetlen házasság is tud több, mint elég lenni. Főleg az olyan esetben, mint az enyém, és bármennyire szeretném is vattapamacsokba és mogyorókrém-hegyekbe önteni a valóságot, a statisztika a rossz házasságokról nem hazudik. Elszomorító, hogy már tényleg mindenkinek van legalább egy közeli barátja vagy családtagja, aki elvált, vagy akinek elváltak a szülei. És a sok kopaszodó bólogató jános véleményével szemben, ez nem azért van, mert a válás olyan muris dolognak tűnne, hogy mindenki azonnal ugrik; a világ változott meg annyira, hogy ne legyen idő a másikra, és az csak egy fellélegzési lehetőség, hogy nem szorulsz örökre egy nem működő gépezet kerekei közé.
De, persze, gondolkodtam már – sóhajtok fel. – De tudod, milyenek a férfiak, nem szeretik, ha kihagyják őket a dolgokból, és szerintem ők is kezdik belátni, hogy ha valaki feltalálna egy gyógyszert, amitől a nők nem fognak félni lecsapni a pókokat, meg minden háztartásba beszerzünk egy robotkezet, ami többek között a lekváros üvegeket is kinyitja, semmi szükség nem lenne rájuk. Nem hiszem el, hogy nem direkt nehezítik meg az örökbefogadási procedúrát, miközben ott az a sok árva gyerek, akik az intézetekben sínylődnek – morgom. Nem szeretnék túlzottan belemenni a témába, mert már annyiszor mérgelődtem azon, ez miért így van, és miért áll minden folyton az utamba, hogy a frusztrációtól lassan már sírni sem tudok. Egyszerűen nem találom benne az értelmet; a bürokrácia épp ugyanolyan akadálya az ügyvédeknek, mint bárki másnak.
Az esküvő említésére csak legyintek. – Nem tudom, maci. Csak tudod, ha működne a dolog, ha tényleg működne, olyan szép lehetne, érted? Két ember egyesülése, fizikailag, lelkileg, csini-csini gyűrűvel, jogilag, nyelvtanilag… Mindenhogy. És az előző esküvőmre is olyan nehéz volt ruhát választanom, annyi a fazon, a mintha, csipkés vagy berakásos, A-vonalú vagy sellő-fazon, tengerparti könnyedség vagy báltermi elegancia…! Legszívesebben mást sem hordanék, csak esküvői ruhákat. Olyan hercegnős. Mind hercegnők vagyunk, drágám, de ha máskor próbálsz annak tűnni, csak hülyének néznek! Ez a nagy igazság. – Talán elkeseredett dolog ennyire vágyni egy új esküvőre? Persze, szeretem a csillogást, a szép dolgokat, a szervezkedést, azt, ahogy minden apró részlet lassan összeáll, de ennél valahogy többet jelentett számomra. Egy elérhetetlen ideált? Talán. Potenciálisan. Jó, igen. De olyan nagy bűn reménykedni és álmodozni?
Sebastian szerint minden bizonnyal.
Igen, mert mi sem sokatmondóbb, mint szószos darálthúst enni egy kacsa seggéből – ismét önkéntelenül jön a szemforgatás; a bátyám egyszerűen ezt a hatást váltja ki belőlem, de mentségemre legyen mondva, hogy mindenki másból is, egyszerűen bennem van annyi szenvtelenség, hogy ne csak a háta mögött merjem. Mit tehet velem, szobafogságra ítél? Nem függök tőle; szerencsére. Nem lep meg különösebben az sem, hogy még a saját lányával sem képes normálisan kommunikálni; néha valóban el kell gondolkodnom arról, melyik bolygóról pottyantották ide. Apa is mindig kemény volt, igazi üzletember, de Sebastianből mintha teljesen hiányzott volna… az a cseppnyi melegség, amitől érződik, hogy érző ember.
Épp a mennyei manna utolsó cseppjeit igyekszem kikanalazni a pohárból, mikor a kérdését hallva, amelyet olyan könnyedén tesz fel, félúton megáll a mozdulat, és meglepetten nézek az unokahúgomra a pohár peremén felül. Nem értem, honnan jött ez ide ilyen hirtelen, ilyen könnyedén. – Hát, tudod, pandamaci… Apádnak nem igazán vannak barátai. Egyáltalán. Csak részvényesei meg alkalmazottjai, akik épp csak addig mosolyognak rá, míg azt nem érzik, hogy másnál könnyebben és jobban célt érhetnek. – Bevallom, ez egy ügyvédtől igen gyenge terelés volt, de ki szerettem volna puhatolni, pontosan mire gondol, mi céllal kérdez. – Az olyan régen volt, Panda – legyintek, mintha nem lennék biztos abban, hogy erre kíváncsi. – Már vagy harminc éve. Volt ez a fiú… Tudod, mi a szomorú? Hogy ha nem lennének a fotók, talán már nem is emlékeznék rá. Szóval volt, a nagyapád fogadta be, és… Már nem is emlékszem, mi volt a neve. Mármint, az igazi. Kicsi voltam, ő pedig mindig ott volt, és akkoriban olvastam azt a Dickens regényt, tudod, a Twist Olivért, úgyhogy mindig csak Olivérnek hívtam. Nem igazán tudom, mi lett vele; Apa nagyon kedvelte, de Sebastiannel ki nem állhatták egymást, úgyhogy hamar kilépett az életünkből. Nem meglepő, az apád már akkoriban is legfeljebb egy kaktuszt döngető csótány vonzerejével bírt, meg egy tasmán ördög finomságával. Lehet, hogy azóta már nem is lakik az országban, más lett a neve, vagy talán elhunyt. Szégyellem, hogy nem kerestem fel, de akkoriban… Nem is tudom már, mi járhatott a fejemben. Néha arra sem emlékszem, tegnap mit ettem. Hamarosan oda jutok, hogy félmeztelenül fogok tántorogni a Champs-Elysée-n, és ötcentessel áldom meg az utat, hogy az út is megáldjon engem. – Próbálom könnyíteni a hangulatot, de nem tudom leplezni, mennyire érdekel, honnét jött a kérdés. Intek a pincérnek, hogy hozzon még egy ilyen akármiféle édesség-csodát, majd visszafordulok Pandora felé. – Miért érdekel, drága? Találtál valami régi képet, esetleg?

man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Kedd Nov. 21, 2017 9:04 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

Látom, hogy mennyire is érdeklődve hallgat és még szerintem lenne egy-két tippem is, hogy még inkább érdekli őt. Mindig is olyan volt, mint én. A filmekben és a könyvekben is a hasonló „párosokat” pártolta. Erre eléggé hamar ráébredtem, amíg a gyógyulásom miatt rövid időre elvonult velem a nyaralóba. Nem volt sose egyszerű ez a második esély, de még ha neki se mondhattam el, mert biztosan őrültnek nézne, akkor is úgy éreztem, hogy hála neki valahogy mégis könnyebb ezt túlélni. Ő megértett, hasonlítottunk egymásra és még csodáltam is. Ragyogott, tele volt élettel és mindig mindenre volt valami frappáns megjegyzése, mire a sznobok vagy a szájukat húzták, míg mások inkább jót nevettek, mert értették a humort. Jó volt látni, hogy nem volt képes őt megváltoztatni az élet, vagyis azt hiszem. Remélem, hogy egyszer hasonló leszek, nem pedig olyan, mint a Fournier klán másabb tagjai. Akkor már inkább jöjjön a végső halál, mint valami besavanyodott képű legyek, pedig az üzlet egyelőre rám vár, de én nem akarom átvenni a birodalmat. Én nem akarok embereken áttaposni, nem vágyom olyan hatalomra, ami apám kezében is van, már ha egyáltalán ő az apám, mert már ebben se vagyok biztos.
Alig, hogy meghallom, hogy vegyem férjül jóízűen nevetek. – Nem hiszem, hogy az a házasodó fajta lenne, vagy éppen én. Igazából még nem is gondolkoztam ilyenen. – mosolyodom el, mert lehet régebben igen, amikor még tényleg mindenki annak látott, aki voltam. De most? Igazából azt se hittem volna, hogy lesz olyan személy, aki még inkább felforgatja az életemet. Pedig lett és ideje lenne talán elfogadnom, azt hiszem. – Sajnálom, én nem akartam… - szabadkozom sietve, hiszen tudom, hogy az ő házassága zátonyra futott, ahogyan azt is látom, hogy mennyi emberé vesz rossz irányba. Sokan a házasságot hibáztatják érte, mások az életet, a munkát, hogy elhidegülnek egymástól, de én még se így láttam. Szerintem mindegy, hogy két ember házas-e vagy nem, mert csak az számít, hogy mit is helyez maga elé. A munkát, vagy inkább azt a személyt, akit szeret. Aki ott lesz vele akkor is, ha más nem tenné, vagy éppen ápolná, ha beteg. – Tudod ez az állandó szenvedély és kettőség sokkal jobban mutat a könyvek lapjain, vagy a filmekben. Az életben egészen őrjítő tud lenni. Főleg, amikor olykor akaratlanul is eszedbe jut. Én azt hiszem erre nem állok készen. Én és a szerelem? Ahh, így is túl sok bonyodalom van az életemben. – rázom meg a fejemet határozottan, de vélhetően a pillantásom eléggé elárul, hogy ez még se olyan könnyű elhatározás, mert befészkelte az illető magát a bőröm alá és nem tudok elfutni, pedig szeretnék. Olyan az egész, mint egy kicseszett mágnesek lennénk. Próbálunk távol maradni, de mégse megy. Amikor viszont meghallom a másik dologra a válaszát, akkor lesütöm egyből a pillantásomat, hiszen hirtelen bele se gondoltam, hogy vajon ez neki miként is eshet. Tudom, hogy mennyire vágyik gyermekre, ahogyan azt is, hogy remek anya lenne belőle. Laza, ugyanakkor óvó, de mégis a legjobb arc lenne a szülők között is. Mások biztosan ilyen anyát kívánnának maguknak, ha ismernék, de pont neki nem adatik meg. Nem felelek semmit se, mert látom rajta, hogy mennyire nem szeretne róla beszélni. Inkább csak megérintem a kezét rövid ideig, hogy kifejezzen együtt érzek vele, de nem feszegetem tovább eme húrokat.
- Így jár az, akinek túl jó alakja van és túl sok minden áll remekül rajta. – kacsintok egyet játékosan a szavaim mellé, de igazam van. Szerintem senki se mondaná meg a korát, ha mégis, akkor meg irigykedve tennék meg, mert még mindig remekül néz ki. Tudom, a nők nehezen ismerik be, ha más jobban néz ki náluk, jobban tartják magukat, de én sose volt rest a tudtára adni ezt. Mi csajok legalább tartsunk össze. Könnyed kuncogást hallatok. – Ki tudja, lehet divatot teremtenél vele, vagy csak a tárgyalóban elvonnád az emberek figyelmed és még könnyebben nyernéd meg az ügyeket. – mosoly pedig továbbra is ott bujkál az arcomon. Mellette olyan könnyű elengedni magam és önmagamat adni, amennyire csak lehetséges. A jókedv, nevetés annyira természetesen hat, és még képes vagyok elfeledkezni a legtöbb dologról is. Itt annyira gondatlan mindig minden, mintha csak egy másik világba csöppennék bele.
- Nem lenne kedved lelépni? Együtt beinthetnénk és elmehetnénk a nyaralóba az ünnepekre? Csajok, meg esetleg pasik? – hamiskás mosolyra húzódnak az ajkaim. Szerintem igazán buli lenne, nem kellene bájologni, egésznap lehetnénk pizsiben, forró csokikat kortyolnánk, lazulnánk, lehetne kócos a hajunk, nem pedig azon kellene aggódni, hogy éppen milyen ruhát vegyél fel az idegesítő összejövetelre. Mert pontosan ugyanannyira vágyunk arra a kötelező idiótaságra, mint valaki a szúnyogcsípésre.
- Igen, valahogy sejtettem, hogy az emberek is hamarabb barátkoznának az ördöggel, mint vele. – húzom el a számat, de akkor se adhatom fel, rá kell jönnöm az igazságra. Ennyivel tartozom a valódi Pandának is, nem? Vagy inkább csak önmagamnak? Nem tudom. Amikor pedig egy újabb édességet kér, akkor sietve teszem hozzá, hogy most már nekem is hozzanak egyet. Rám fér, egyfalatnyi boldogság bárhol bármikor kijár. Csendesen hallgatom azt, amit mond és hiába nem tudom kiről is van szó, meg lehet nem is ő az „apám”, akkor is sietve sütöm le a szemeimet annak gondolatára, hogy lehet már nem is él. Nem, nem lehetek ennyire balszerencsés, hogy nem él. Tudni akarom, hogy ki lehetett ő, vagy éppen nem-e ő az apám, ha pedig igen, akkor miért adott engem Sebastian karmai közé, vagy nem is adtak, hanem elvettem? Fel se tűnik, hogy megérkezik az édesség, ahogyan hirtelen a poénra se reagálok.
- Ugyan már, Hercule Poirot is megirigyelhetné a szürkeállományodat szerintem még 80 éves korodban is. – próbálok valami frappánsat mondani, de vélhetően nem igazán jön össze, mert teljesen másfelé járok már. A kérdésére nem felelek egyből, helyette inkább csak a nyalánkságot piszkálom. – Azt hiszem, hogy Sebastian nem az apám, ahogyan anya se anya. Lévén te nem lehetsz az édesanyám, bármennyire imádnám, így az se kizárt, hogy nem vagyok Fournier se. – halkan csendülnek a szavak. Mintha csak attól félnék, hogy eme tények miatt netán mostantól másképpen fog rám nézni, netán elveszítem, vagy ki tudja. Beismerni valamit, szembe nézni a tényekkel sose egyszerű, most meg pláne nem.

■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Kedd Nov. 28, 2017 9:32 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩


Pandamaci, ellentétben a becenevét adó, szőrös-bolyhos golyóktól, akik képesek a saját lábukban is megbotlani, folyton drogoznak, és még a fajfenntartásuk is az emberekre marad, mert túl lusták még a szexhez is, nagyon is éleselméjű volt. És nem csak ez, hiszen az intelligencia szerencsére azért sokaknak megadatik; de azon kevesek közé is tartozik, akik egyszerűen helyzet-bölcsek, hogy úgy mondjam, egyszerűen látják, mi hogyan merre, objektíven, elfogulatlanul. Valószínűleg a szenvedélyt illetően is igaza lehet; nem egészséges, nem fenntartható, nem egy komoly, felnőttes élet alapja.
És mégis…!
Ilyen bókos-csókos száj, és még mindig nem lógnak rajtad fürjekben a pasik? – csóválom meg a fejem, mintha ugyan valóban nem érteném ezt a hatalmas problémát. Nem vagyok vak, látom én is a gyűlő szarkalábakat vagy épp a lassan, de biztosan ereszkedő testrészeket (a cicim és a popsim is bombajó, dolgozok rajtuk eleget, de van, amit egyszerűen nem lehet megakadályozni; akkor sem, ha a változást valószínűleg csak én veszem észre), mégis abban a biztos tudatban élek, hogy túlzás nélkül kijelenthetem: jól nézek ki a koromhoz képest. Sőt. Van egy kolléganőm, Beth, akinek már a haja is ritkul, folyton olyan ronda, jégkék színű szemhéjpúder van rajta, és lilára rúzsozza a száját, meg macskaszőrös melegítőben ül az irodában; valamiért elborzadok, ha arra gondolok, csak egy évvel idősebb nálam. Egyetlen eggyel! Ilyenkor azért a Pandáéhoz hasonló bókok, fakadjanak egy részt bármennyire is családias szeretetből, emlékeztetnek arra, hogy kor meg kor között is van különbség. Abban is biztos voltam, hogy ez olyan Fournier-örökség; elvégre, az anyánk is remekül nézett ki, még nyolcvan évesen is, és elnézve Pandát, egyszerűen nem tudnám elhinni, hogy valaha is csúnya, mogorva öreg néni lenne belőle. Mint Zoe Saldana a Felhőatlasz végén. Még nyolcvan évesen is rohadt jó nő! Csak jaj, szedne magára egy keveset…
Éppenséggel láttam egy kosztüm-szerűséget, könnyű selyemruha, olyan gyönyörű gyöngyberakásos-csipkés, pezsgőszínű, és… Jaj! Látod? Beleviszel a rosszba. Már így is ki akarják tolni a ruháim a gardróbom oldalát! – csapok rá a saját kezemre, rosszalló ciccegéssel meredve a semmibe. Tudom, hogy sokat pazarolok el ruhákra; de még mindig jobb, mint egy drogfüggőség, mondjuk. És annyit adományozok (nem a saját lelkem megsegítése érdekében, hanem mert valóban így tartom igazságosnak), hogy ennyi önzést igazán megérdemlek!
Az ötletre, érzem, izgatottság költözik a lelkembe, felvirágoztatva a bensőm. – Hát hogy a fenébe ne! De csakis csajok. Tudod, milyenek a férfiak. Folyton csak a dráááááma… – küldök felé egy széles, virgonc mosolyt. Nem tagadom, hogy szeretem a drámát; sőt, imádom, minden pletykát is balhét is kicsinységet, amit mások ostobaságnak találnak, engem valahogy szórakoztat, sőt, felpörget; mindaddig, amíg komoly témákat nem érint, természetesen. Az, hogy Kate Hudson és Miley Cyrus ugyanolyan ruhát húzott fel az egyik gálára, nem tartozik ezek közé; ellenben teljesen felcsigáznak, mintha egy krimit olvasnék. Talán valami el van drótozva bennem; mindenesetre, én szeretek lelkesedni. Szenvedély nélkül nem élet az élet; legyen az szerelem, vagy egyszerűen az izgatottság bűnösen csodálatos érzése.
A bátyámat illető drámák azonban a legkevésbé sem csodálatosak. Unalmasak, mint ő maga; és bántóak. Mindig meglepődök, hogy mégis volt képes olyan nőt találni, aki hozzámegy, még ha a szerelem kérdése nem is volt túlzottan tisztázott; nem, Sebastian nem az a fajta, aki csak úgy, érzésektől vezérelve kötne nászt, nem. Őt csakis logikus érvek hajtják. Még azt is kinézném belőle, hogy válogatót tartott, és a legjobb pedigré-vel rendelkezőt felvette. A gondolatra megforgatom a szemem, de a figyelmem ismét Pandáé. Szeretném, hogy jobb apja lehessen, hogy azt mondhassam, ugyan, régen más volt, és mélyen legbelül egészen biztosan…! De az igazság ennél rútabb. És nem akarok hazudni neki, a lelkét mégis óvnám. Nem is értem, honnan jött ez ide ennyi év múltán?
Poirot egy nőgyűlölő seggfej volt. Azért nem dolgozott soha Miss Marple-lel, mert nem tudná elviselni, hogy egy nő okosabb legyen nála, ezt az írónő mondta. Bár vele én sem; folyton mindent tud már az elején, de az olvasó nem tud rájönni csak az utolsó tíz oldalon, mert egy csomó részletet elhallgatott… – morgom, bár érzem, hogy most nem a könyvek a téma, és épp csak egy kicsi kitérőt teszünk, mielőtt a mélyvízbe ugranánk.
Nem hogy ugrunk, egy ágyú kecsességével vagyok kénytelen a feszes víztükörbe csapódni, godzillát megszégyenítő hullámokat keltve.
Döbbenten pislogva figyelem a lányt, próbálom feldolgozni az információt, a kanál megáll a kezemben. – Hogy micsoda, drágám? Hogy ők nem a te…? – Próbálom, de nem megy. Olyan hirtelen, olyan döbbenetes, olyan… Micsoda is? Igazság szerint mindig ott volt az az aprócska valami, ami zavart; hogy Pandában nyoma sincs a Fournierekre jellemző szőke hajnak és kék szemnek, sötét szemei pedig ismeretlen ismerőst idéztek mindig is. De ugyan, kivel ne fordulna elő, hogy egy kicsit távolabbi rokonra üt? Képtelenség.Én… Hűha, Pandamackó. Elérted, amit eddig egyetlen gyilkossági ügy se, hogy belém fagyjon a szó. – Nem neheztelésként vetem ezt a szemére, dehogy. Inkább csak a helyzet komoly szikárságát szeretném kissé csökkenteni, enyhítő balzsammal kenegetni az apró viccel. Lesöpröm arcomról az első, meg a második döbbenetet is, meg is rázom magam, hogy az utolsó morzsáik is eltűnjenek, és úgy hajolok közelebb. Hirtelen már az édesség sem számít; tudni akarom. – Ezt mégis honnan veszed? Vagyis… Én nem is tudom, drágám! Ez annyira értelmetlen. Persze, hogy a szüleid lánya vagy. Na és, ha nem hasonlítasz rájuk? Megesik, tudod. De hát azért csak tudnám, ha nem az unokahúgom volnál! – nevetek fel, de épp csak egy pillanatra, aztán a félelem jeges markát szorítja a torkomra, és elhal a víg kacaj. Összevonom a szemöldököm. Egy kicsit mintha… Talán tényleg… De hát az csak a baleset óta van, semmihez semmi köze. – Tudsz valamit, amit én nem…?

man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Vas. Dec. 17, 2017 11:09 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

Könnyed nevettetést hallatok a szavaira és még a fejemet is kicsit megrázom, hiszen igazam van és ezt ő is tudja. Szerintem sok nő szeretne ebben a korban olyan bombázóan kinézni, mint őt. Pláne azok után, hogy most is miként hódol az édességoltárának. Legjobb tudomásom szerint nem is nagyon kell megerőltetnie magát, hogy így nézzen ki. Remélem, hogy én is örököltem hasonlóan jó géneket, de ha igaz a sejtésem, akkor ki tudja, hogy kitől és milyen géneket is örököltem, vagy éppen élnek-e még a szüleim. Ahogyan az is érdekelne, hogy vajon önként adtak-e ama zsarnok közé hajdanán, vagy nem tehettek semmit se, netán azt hitték, hogy meghaltam? Megannyi kérdés érdekelt ilyen téren, de mégis úgy éreztem, hogy a lehető legkisebb esélyem van arra, hogy bármelyikre is választ kapjak.  
- Nem úgy tartják, hogy ruhákból sose elég? Pláne nekünk nem. Biztosan lesz hivatali karácsonyotok is, nem? Vagy másabb parti, amire meghívnak téged, hiszen eléggé nagy tekintélyed van. Néha azon gondolkozom, hogy nem-e előzted be már a testvéredet is. Bár nem hiszem, akkor céklavörös fejjel rohangálna, mint egy megkergült egér. – forgatom meg kicsit a szemeimet is, hiszen biztosan érteni fogja a célzást. Fournier családfő ilyen volt, ha valami nem úgy teljesült, ahogyan ő akarta, akkor jobb volt messzire elkerülni, mert az első lehetőséggel beléd döfne egy tőrt? Ugyan már, inkább szerintem egy egész hadsereg kardját, vagy ha éppen valaki magasabbra akarna törni azokba a körökbe, akkor felveszni a kevésbé tiszta kesztyűt és könnyűszerrel tapos át, aláz meg, vagy tesz alád, hogy elbukj és továbbra is ő legyen az, akihez biztosan elsőként mindenki fordulni akar. Olykor elgondolkozom azon is, hogy miként is képes így aludni, vagy netán nem is alszik, vagy csak szimplán már a lelkiismeretét is eladta az Ördögnek? Szerintem jó ivócimborák lennének. – Szóval egy ruha még elfér és még fel is tudnád venni valamelyik eseményre. – teszem hozzá egy kisebbe fáziskéséssel, hiszen sikerült megint elkalandoznom. Nem tehetek róla, olykor eléggé élénk tud lenni a fantáziám, szakmai ártalom.
- Mondanám, hogy én benne vagyok. Egy kis csajos kikapcsolódás már ránk férne és kicsit hiányzik is az  fél, amit együtt töltöttünk el egykoron. – tudom, nem kedves emlékekhez köthető. Ő azt hitte elveszíti az unokahúgát és részben meg is történt. Lélekben, míg testben nem. Én még helyette itt vagyok. Olykor még mindig érzem a vér fémes ízét, riadva ébredek, de aztán rájövök, hogy ez valóség és tényleg kaptam egy második esélyt, nem hallucinálok. – Viszont azt nem tudom garantálni, hogy az is marad. Tudod milyenek a férfiak, képesek akár önkényesen is beállítani, mert azt hiszik, hogy csak kéretjük magunkat, vagy éppen mennyire cukik. – szerettem volna a nagynénémmel kicsit kikapcsolódni, távol kerülni a város zajától, de azt is kinézném Gastonból, hogy képes minden szó nélkül beállítani. Miért gondolok már megint rá? Ki kell vernem a fejemből, menni fog és ehhez pontosan jó lesz ez a nyaralás is. Távol tőle, távol a várostól, az őrült családomtól és úgy mindentől a lehető legjobb személlyel.
- Melyik férfi nem ilyen? Mindegyik egója túlzottan nagy és sérti a legtöbbekét az, ha egy nőnek igaza van. Mi másért kellett volna ennyit küzdenünk a történelem során is? A férfiak szűklátóak és a legtöbb azt gondolja, hogy mindenben jobbak nálunk. – legyintettem is egyet a kezemmel, mintha csak azt akarnám kifejezni, hogy talán szót se érdemelnek ilyen téren. Mi nem tudunk meglenni nélkülük, ők nélkülünk, de mindig akadnak olyan témák, amiben olykor meg kell tanulnunk befogni a szánkat, mert csak egy felesleges pasi hisztit generálunk vele. Tudom, hogy mi se vagyunk sokszor jobbak, de azért a legtöbb pasi hiszti olyan, mint egy ötéves toporzékolna és a legrosszabb, hogy mi még hidegzuhany alá se tudjuk elrángatni őket, mint olykor ők teszik, semmit se tudunk olyankor velük mit kezdeni.
Figyelem őt, fürkészem a reakcióit és úgy érzem, hogy most süllyesztettem el vele együtt a Titanicot. Nem éppen kecses dolog volt tőlem, de ezt egyáltalán lehet finoman tálalni? Hmm, magam sem tudom, inkább azt kellett volna mondanom, hogy engem nem ugyanabból a süteményből szalasztottak, mint esetleg a családom többi tagját? Ahh, az talán még nagyobb őrültség lett volna mindamellett, hogy még hülyén is hangzott volna. Kérdésére csak egy aprót bólintok, de jelenleg jobbnak látom, ha nem szólalok meg és hagyok neki időt arra, hogy feldolgozza a hallottakat. – Sajnálom, én nem akartam, de úgy éreztem, hogy előtted nem akarom titkolni. Képtelen lennék rá, és legalább tudjuk azt is, hogy miért ne keveredjek be a tárgyalásodra. – próbáltam elütni egy gyenge poénnal. Sokan rettegnek tőle, mert nem szokása veszíteni. Zseniális abban, amit csinál, hiszen volt már szerencsém látni azt, hogy milyen zseniálisan tud lavírozni és könnyedén megnyerni az egészet már szinte az első percektől kezdve.
Szavai eléggé szíven ütnek, hiszen nem vagyok az unokahúga, de még nem is sejti. Nem vagyok Pandora, Jasmine vagyok. Legszívesebben elüvölteném magam, hogy végre megtudja a világ, de helyette inkább csak vállat rántok. Sok mindenről azt hisszük, hogy tudjuk, de közben meg nagyon nem.
- Múltkor megtaláltam egy-két iratot, fényképet és cikket apa irodájában. Anya elvonult a világtól, mert nem volt jól, állítólag engem várt, de valójában egy klinikán volt, mert összeomlott, mert nem sokkal előttem elveszített egy gyermeket és a bátyámmal se bírt. Ez mind le volt odaírva, ott voltak a leletei. Nem volt terhes. – nyögöm ki nehezen, utána pedig kortyolok párat az italomból, mert úgy érzem, hogy éppen most sétálok a sivatagban és mindjárt kiszáradok. Mikor lett itt ilyen meleg? – Találtam valami bizonylatot is, amit egy doktor írt alá, nem kis összeg szerepelt rajta. Gondolom, ezzel tartja apám sakkban azt az orvost, aki segített abban, hogy világra jöjjek, hogy ne tálaljon ki… Ahhh, vagy lehet csak túl sok krimit néztem mostanság? – hirtelen elbizonytalanodom, pedig biztos vagyok abban, hogy igaz. Nem ők a szüleim, hiszen elég csak arra visszagondolnom miként is nézett rám apám, amikor faképnél hagytam őket a vacsoránál azzal a pár szóval… ez túl káoszos és egyáltalán van értelme az igazságot kutatni?


■ ■ Bocsánat, hogy ennyit késtem! Sad  hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Kedd Jan. 02, 2018 4:57 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩



A férfiak szűklátóak, és a legtöbben azt gondolják, mindenben jobbak nálunk. Mennyire, de mennyire igaz szavak ezek! Vannak szakmám, amikben ez a férfi felsőbbrendűség különösen érződik; az ügyészi pálya egyébként sem volt túl hálás ilyen szempontból. A rendőrök gyakran úgy érezték, joggal, hogy mindenbe bele akarjuk ütni az orrunkat; ám azzal ellentétben, amit ők gondoltak, mindez az orroskodás nem azért történt, hogy nekik keresztbe tegyünk, hanem hogy biztosíthassuk a sikert. Egy embert kétszer ugyanazzal megvádolni nem lehet, új bizonyítékok nélkül; biztosra kell menni, hogy a meglévőek elegendőek legyenek, és nem utolsó sorban, megtámadni se lehessen a nyomozói procedúrát.
Az igazság viszont az, hogy sok nő is ugyanígy gondolkodott. Akadtak azok a magukat feministáknak nevező nőneműek, akik számára már a magassarkúk, ruhák vagy csillogás látványa is mélységes sértés a női nemre vonatkozóan, és mindenkit, aki ezeket hordja, el kell tiporni. Mintha attól, mert az elmúlt huszonnégy órában igenis, értem sminkhez és igen, magamtól, magamért vettem fel tíz centis sarkú cipellőt, máris lehetetlen volna, hogy magabiztos, erős, kemény nő legyek. Egyik sem jobb, mint a másik, két véglet, és vagy küzdesz ellenük, vagy nem foglalkozol velük. Egy idő után sokkal egyszerűbb utóbbit tenni.
A bátyám sem képez kivételt. Persze, a fivérem, és testvéri szeretet köt hozzá, de egy oltári paraszt, akinek fő hobbija, hogy a partvisnyelet a seggében tartsa, és csak akkor vegye ki onnét, ha valakit ki kell ütnie vele a pixisből. Családi ragaszkodás, ide, vagy oda, attól még, mert ugyanabból az alapanyagokból lettetek kikeverve, még nem vagy köteles, mint ember, élvezni a testvéred társaságát. És nem is tudnék olyat mondani, aki önszántából élvezné Sebastian kellemes közelségét.
Mégis megdöbbent, amit Panda mond. Igaz lehetne? Olyan szürreálisnak tűnik az egész, hirtelennek, képtelennek, amolyan axiomát lábbal tipró kijelentésnek. Hogy nem az ő gyerekük lenne…?
Ritkán esik meg, most mégsem tudom, pontosan mit kellene mondanom. Egyrészt ott a teljes döbbenet, ami akaratlanul is tagadásra késztet, a potenciális botrány fuvallata, másrészt pedig a tény, hogy a bátyám nagyon, nagyon sok mindenre képes volna… – Az irodájában? – vonom fel a szemöldököm. Szakmai ártalom, mégis eszembe jut, mennyire kényes dolog engedély nélkül megszerzett dokumentumokat lobogtatni; és valahogy nem érzem túl valóságosnak a képet, hogy a bátyám esetleg beengedte volna oda Pandát, sőt, a kezébe nyomta volna az aktáit. Jobban őrzi őket, mint a saját gyerekeit. Ugyanakkor nem ítélem el őt sem azért, ha esetleg érdeklődött volna, Sebastiannek van néhány megkérdőjelezhető ügylete, amiknek magam is szívesen utánanéztem volna. – Hát, az tény, hogy édesanyád mindig is kissé érzékeny lelki állapotú volt… De hogy egy Idegösszeomlás? – Összevonom a szemöldököm, nem azért, mert ne hinnék Pandának, hanem a régi emlékképek között kutatok. A sógornőm mindig is sok gyereket akart, Sebastiannek pedig egynél több örökös kellett, mint a régi királyoknak.
Végigrágom magamban a lehetőségeket, mielőtt folytatnám. – Bevallom őszintén, akkoriban már nem éltem otthon, így nem tudom, pontosan mi történhetett… Nem is emlékszem, csak arra, hogy mikor hazaértem az őszi szünetre, te már ott voltál. Aprócska, ráncos kis gombóc… Nagyon kicsi voltál, jóformán újszülött. – Elmosolyodom az emléken, amit talán csak az elmém egészít ki apró, nem lényeges részletekkel, és valójában minden máshogy történt. A babák kétségtelenül gyönyörűek és édesek, olyan zabálnivalóan húsosak. És azok a pici karok és lábak…! – Nem mondom azt, hogy ne lehetne fikarcnyi esélye se annak, hogy igazad van, főleg ezeknek az információknak a tudatában… Az apád nem az a túlaggódós fajta, és ha Valerie esetleg tényleg ilyen rosszul viselte a baba elvesztését, meglehet, hogy unortodox módon próbálta pótolni a hiányt. Mondjuk egy babával, aki nem az övék, és mégis… De rettentően picinek kellett lenned hozzá! Sok béranya is van, meg azok a szegények, akik nem direkt esnek teherbe, és nem tudják felnevelni a gyereket, ezért inkább otthont keresnek nekik… Bár ezt csinálhatták volna rendes körülmények között is. Az a sok árva gyerek…!
Mély sóhaj szakad fel belőlem, ahogy elgondolkodva pöckölgetem a kanalat. – Már én sem vagyok biztos semmiben. De még ha esetleg örökbe fogadtak is… És rendben, eltitkolták, ez nem volt szép. Ettől függetlenül is az én kis Pandamackóm vagy, nem? – próbálok meg könnyedebb hangsúlyt megütni, és széles mosolyt villantani a lányra. Átnyúlok az asztalon, hogy a kezeim közé vehessem az övét. – A vér nem számít annyit, mint gondolnád. Így is gyönyörű életed van, és a jelenlegi múltaddal jutottál el oda, ahol most vagy. Vagy esetleg szeretnél megismerkedni ezzel a másikkal is…? Van értelme felbolygatni ezeket a „mi lett volna, ha…?” kérdéseket?
Nem lebeszélni akarom, érdeklődve biccentem oldalra a fejemet, a véleményére vagyok kíváncsi. Felnőtt, emancipált nő, aki azt tesz, amit szeretne; ha ez az egész kalamajka, ami engem most hideg zuhanyként ért, és még napok kellenek ahhoz, hogy igazán felfogjam, valóban igaz, neki kell eldöntenie, mit szeretne kezdeni vele. – És hogy jön ehhez az egészhez Oliver?

man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Szer. Jan. 03, 2018 11:20 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

Szemmel láthatóan őt is pontosan annyira sokkolta az a hír, amit mondtam, mint engem, amikor a kezembe kerültek a papírok. Még mindig képtelen vagyok elhinni, de a telefonomban ott az ékes bizonyíték rá. Nem őrültem meg annyira, hogy elvegyem az aktát, hogy a gyanút még inkább felkeltsem apámban, hogy tudok, vagy legalábbis sejtek valamit, hogy mégse minden annyira igaz, mint ahogyan próbálták mindenkivel elhitetni.  Más választásom nem volt, mint lefényképezni, hogy utána el tudjak kezdeni nyomozni. Még nem sikerült mélyre ásni, olykor még magam is elbizonytalanodok, hogy van-e értelme, vagy csak többet árthatok? A kérdésére bólintottam, hiszen ott találtam egy-két feljegyzést, dokumentumot.
- Ha tényleg kismama volt abban az időben, akkor miért nem emlékszik senki se rá? Miért mindenki azt mondja, hogy szinte nem is látták őt, ha mégis, akkor se tűnt terhesnek, sokkal inkább mintha más gyötörte volna? – pillantok kérdőn a nagynénémre, hiszen vélhetően azért az embernek csak emlékszik, ha valaki babát vár. A pocakja kerekedik, és úgy tartják, hogy az állapotos nők szinte csak arról tudnak beszélni, hogy mi történik vele, a baba éppen rúgott, vagy netán a reggeli rosszulléteknek vége, de senki se emlékszik arra, hogy valaha az a család abból az időből beszélt volna-e ilyenről.
Amikor az emlékről mesél, akkor elmosolyodom. – Már akkor elraboltam a szívedet, mi? – kérdeztem meg jókedvűen, hiszen kár lenne tagadni, hogy az egész családból ő áll a legközelebb hozzám. Legalábbis azóta biztosan, amióta megnyertem magamnak ezt a testet, miután Pandora visszatért a kómából, de hogy előtte milyen lehetett a kapcsolatuk? Magam sem tudom, csak azt tudom, hogy eléggé polgárpukkasztó életet élt a leányzó, ami megváltozott azzal, hogy én nyertem meg magamnak a csöppet se mindig annyira tökéletes életét, mint amennyire mások hiszik azt.
- Mindig is az leszek, amíg te annak látsz engem. Még akkor is, ha netán egyszer kiderül, hogy még a vér se köt össze minket. – halovány mosollyal ajándékozom meg, miközben idegesen a hajamba túrok. Féltem, nagyon féltem attól, hogy netán ez a sejtés, titok mindent megváltozhat. – Igazából féltem, hogy ha kiderül, vagy elmondom neked azt, amit találtam, akkor talán minden megváltozik. – sütöm le kicsit a szemeimet, hiszen túl sok mindenkit veszítettem el, még ha élnek is, de mégse láthatom a szüleimet. Nem mindig könnyű Pandorának lenni és nem pedig Jasminek, aki voltam hajdanán. – Mi van akkor, ha hazudtak nekik? Ha nem ők adtak ennek a családnak, hanem netán elvettek? Nem lenne joguk tudniuk, hogy a lányuk netán mégis él? – pillantok kérdőn a nagynénémre és kicsit megrázom a fejemet is kisebb hallgatást követően. – Sajnálom, talán túl sok összeesküvéses filmet néztem mostanság, de valahogy nem tudok elszakadni ettől a ténytől, hogy netán ez is lehetséges. – vallom kicsit keserűen, közben pedig a poharamat fürkészem ismét, megkavargatom az italt benne, de továbbra se kortyolok bele, mintha tartanék attól, hogy az érzett keserű szájízt semmi se tűntethetné el.
- Nem tudom, még semmit se tudok Bobbie, egyszerűen csak logikusnak tűnt, hogy talán egy családtagtól könnyebben tudtak megszeretni, mint egy idegentől. Lehet tévedek. – rántom meg a vállaimat, majd újra az utcát kezdtem el fürkészni. – Segítesz kideríteni az igazságot, ha végre elhatározom magamban, hogy utána járok? – emelem a velem szemben ülő nőre a pillantásomat és várok. Olyan dolgot kérek, amire simán mondhat nemet is, hiszen ki tudja, hogy mekkora bajba is fogunk kerülni, ha kiderül az igazság, vagy éppen mekkora káosz fog születni belőle. Ezért is vagyok még mindig olykor bizonytalan, hogy valóban kellene e bolygatni a múltat, de egy részem azt súgja, hogy igen. Ennyivel tartozok a halott lány emlékének.


■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Szer. Jan. 03, 2018 3:29 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩



Vannak, akiken nem igazán látszik a dolog… Bár néha nekem is nehezemre esik elhinnem azokat a sztorikat, tudod, mikor csak akkor jön rá, hogy terhes, mikor kiderül, hogy nem csak a tegnap esti kínai Kung Po csirke ülte meg a pocakját, hanem épp vajúdik… – Nem mondanám, hogy a sógornőmhöz különösebben közeli szálak kapcsolnának, elvégre, aki hozzámegy a bátyámhoz, az eleve nem normális. Akkor sem, ha csak a pénzéért teszi; nincs az az összeg, amiért elviselném magam mellett, ha egész nap vele kellene lennem. Ennek ellenére valahogy mégis mentegetőzésnek hangzik, és nem tudom, talán valahol az is? Valahogy úgy érzem, hogy meg kell próbálnom jobb színben feltűntetni a helyzetet, mint amilyennek valójában tűnik, posványosnak, ingatagnak, és nagyon, nagyon büdösnek. Hirtelen egészen szürreális, hogy néhány perce még teljes figyelmemet egy formás férfifenéknek szenteltem és csak úgy élvezgettem az utolsó melengető napsugarakat, miközben Pandában ilyen komoly témák és gondok érlelődtek.
Mindenkiét. Majdnem biztos vagyok benne, hogy egyszer még a bátyám gonosz szájának szélét is egy fél-árnyék mosolyba rántotta a látványod…
Azért a nagy komolyság közé is belefér egy kis gonoszkodás. Egy egészen kicsi.
Látom rajta, egyértelmű jelei vannak annak, hogy nehezen viseli, annak ellenére, hogy milyen könnyedén lebbentette be, olyan nagyszerű átkötéssel, hogy szinte fel sem tűnne. Együttérzően húzom el a számat, úgy sajnálom, hogy nem tudok többel hozzájárulni, mint ezzel a zagyválással, találgatással és kérdezgetéssel. Ha csak egy kicsit jobban figyeltem volna…! De hát már nem lehet változtatni a múlton, ugye? – Nem tudom, kicsikém. Tudom, hogy nagyon sok csúnya dolgot mondok Sebastianről, és elég sokra képes is lenne, de… Elvenni valakitől egy babát? – akaratlanul is megrázom a fejem, olyan hihetetlennek tűnik! – Meg ne haragudj, de a legtöbb baba elég egyforma… Szóval azért, érted, nem úgy van, mint a jó tenyészetből származó lovaknál, hogy tudod, milyen lesz, ezért csak a legszebbel éred be. Bár az is igaz… Hogy iszonyatosan nehéz örökbefogadni – értek vele egyet. Saját tapasztalatból beszélek; a bürokrácia útvesztőit még a pénz sem gyorsítja fel, csak a megkerülést teszi sokkal könnyebbé. – Sőt, sok olyan esetről tudok, amikor hivatalosan, jogi szempontból, minden illegálisan történik… Mert nincsenek papírok. Nincs bejelentve a hatóságok felé. De soron kívül megegyeznek valakivel, legyen béranya vagy örökbeadó… Nem mondom azt, hogy teljesen kizárt.
Csak szeretném, hogy az legyen.
Amennyire én tudom, azóta nem léptek kapcsolatba egymással, hogy Olivér elment tőlünk. De bármi megtörténhetett úgy, hogy nem tudtam róla; nagyon régóta nem élek azon a birtokon. – Szórakozottan simogatom a kezét, majdnem annyira az ő megnyugtatására, mint az enyémre. Felsóhajtok, és a fülem mögé igazítok egy szőke tincset. – Kétség sem fér hozzá, hogy melletted állok. Tudom, hogy nem fogsz meggondolatlanul belevágni, hogy nem rágtad át magadban minden oldalról többször is. Ha úgy döntenél, hogy a negatívumok, és a felelősség teljes tudomásában neki kezdesz… Vannak módszerek, amikkel biztosra lehet menni. Az első természetesen egy DNS-vizsgálat… Tudom, hogy nem bízol benne, de a helyedben azért elvégezném, hogy biztosra mehess, van-e génszintű kötődésed apád felé. Tudod, most, hogy belegondolok, akár az is lehet, hogy béranyát fogadtak, mert hát tudod, Valerie egy kicsit mindig is rossz egészségügyi állapotú volt… Meglehet, hogy esetleg azt mondták neki, nem tudna kihordani még egy gyereket, és inkább eltitkolták a dolgot. Tudod, hogy azok a gazdagok a puccos partijaikon mindig mindent kibeszélnek, mintha ez éltetné őket. Lehet, hogy nem akarták, hogy közszájon forogjon…
Persze, ez kétségbe vonhatná, Rose és Matthieu hogy kerültek oda, de nem ez lenne az első, hogy az orvostudomány téved. Egy barátnőmnek is, akit egy lelkisegély csoportban ismertem meg, azt állították, soha nem lehet gyereke, mert meddő, ráadásul egészségügyileg sem elégséges az állapota, ám mára már két gyerek büszke édesanyja. Egy kicsit, bevallom, irigyeltem… De nagyon örülök is a boldogságának.
És ugyanezt kívánom Pandának is.
Ha esetleg ez negatívra jönne ki… Lehet kérvényezni a DNS-alapú keresést. Hátha adatbázisba vették valahol, vagy esetleg egy közeli rokonát, testvért, szülőket, gyerekeket; ha a katonasághoz volt valami közük, például, vagy neadjisten’ bűncselekményhez… Panda, azt ugye tudod, hogy az is meglehet, hatalmasat csalódnál az… igazi szüleidben? – Ez inkább a saját kételyem, mintsem az övé; bizonyára már elgondolkodott ezen is. Mégis kénytelen vagyok firtatni, legalább egy kicsit, mert a beszéd megnyugtat. – Meglehet, hogy talán az Interpol körözi őket, vagy sorozatgyilkosok, vagy, nem tudom, Szörnyella de Frász! Nem ijesztgetni akarlak, csak tudod, sokszor megesett már, na jó, szóval volt olyan esetem is, ahol egy nevelőszülőknél felnövő fiatalt kellett elítélni gyilkosságért, az ugyanis, hogy kiderült, a szüleit több rendbéli gyilkosságért ítélték életfogytiglanra, ő börtönben született, és a nevelőszülei eltitkolták az egészet, szóval ez az egész kiborította. Annyira, hogy teljesen beleőrült, és bebeszélte magának, némi drogfogyasztás társaságában, hogy a gyilkos-hajlam biztosan öröklődik… Nem mennék bele abba, miket művelt. De érted, mire szeretnék kilyukadni, ugye?

man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Szomb. Jan. 06, 2018 10:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

Kicsit hitetlenkedve vonom fel a szemöldökömet, amikor meghallom, hogy mire is akar kilyukadni, hiszen láttam anyáról képeket, amikor a többieket várta, ha nem is látszódtak meg igazán rajta a plusz kilók, akkor  is azért hasa egyre kerekebb lett. Nehezen tudnám elhinni, hogy pont velem ne lett volna kerek hasa, amikor az egész nő annyira vékony és karcsú. – Tudom, hogy mire gondolsz, de anyánál biztosan nem ez volt a helyzet. A testvéreimmel is volt hasa, egészen gömbölyű. – mondom ki hangosan azt, ami átfut az agyamon, arról nem is beszélve, hogy felhívtam egy helyet. Eleinte fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet ott, de nem egyszer szalad ki anya vagy éppen apa száján, amikor mostanság veszekedtek. Miután pedig ezekre a fura iratokra, feljegyzésekre bukkantam már nem tudtam várni, inkább nyomozni kezdtem. – Anya tényleg volt egy vidéki szanatóriumban, abban az időben. Hallottam egy helyet, meg azt hogy visszaküldi oda apa anyát, ha nem szedi össze magát. Utána jártam a dokumentumok felfedezését követően.  – abban meg biztos vagyok, hogy sejteni fogja eléggé kreatív voltam, hogy információt tudjak meg. – Amikor állítólag engem várt, akkor ott volt és az orvosok se tudtak volna, hogy egy terhes nőt bíztak a kezükre. – húzom végig az ujjamat a pohárajkán. Lehet nem itt és nem most kellene elmondanom neki, vagy éppen nem ilyen módon, de szép lassan úgy érzem, hogy a titkok felemésztenek és még így is akad olyan, amit sose mondhatok el. Nem mondhatom el, hogy én nem az a pandamaci vagyok, akinek hisz, de ő szeret ilyennek is, ezért pedig túlzottan is hálás vagyok.
- Akkor azóta is megbánhatta azt a mosolyt. - a valódi leányzó csak polgárpukkasztó volt, de vélhetően sose ment annyira szembe az apjával, mint én tettem. Kész csoda, hogy még nem akart sose úgy kitagadni, mint a világot járó bátyámat. Szívesen megismerném őt, de talán egyszer még ő is hazatér.
- Ha valakinek ártani akart, akkor miért ne? Ennél nagyobb fájdalma gondolom senkinek se lehet, mintha netán halottnak hiszi a gyermekét, vagy tudja, hogy más neveli fel…. – mondom nem túl hangosan, mert a feltételezés is eléggé meredek lehet, de végülis a testvére sok mindenre képes. – Sajnálom, lehet túl sok filmet néztem mostanság és azért jött ez a meredek gondolat. – rázom meg csüggedten kicsit a fejemet, mert tényleg nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Hagyni, hogy a sejtések tovább vigyenek és netán olyanra bukkanjak, amire nagyon nem állok készen, vagy amivel egy egész családot porrá zúzhatok, vagy inkább törődjek bele, hogy ő az apám és próbáljak meg túlélni? - Tudom-tudom és sajnálom. Én nem akartam rossz emlékeket ezzel előcsalni. – hiszen pontosan tudom, hogy ő is mennyire szeretne egy gyermeket, de az örökbefogadás még számára se könnyű. Pedig azért ő eléggé nagytiszteletnek örvend a felsőbb körökben, ahogyan remek szülő is lenne belőle. – Én csak nem tudom. Ez olyan, mint amikor van egy sejtésed, érzed a zsigereidben, hogy igazad lehet, így tovább kell menni és aztán tarolsz is, megnyered az ügyet, a pert. – próbálom meg kifejezni kicsit másképpen azt, hogy pontosan mi is zajlik bennem. Egyszerűen csak fura az egész helyzet, mintha még inkább részben elvesztem volna ebben az új életben.
Gyengéd érintése, simogatása kicsit megnyugtat, még inkább úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül. Amikor pedig Olivert említi, akkor csak bólintok egyet. Vajon ő lenne az apám, vagy már a téveszméim miatt fogok egyszer bekattanni és őrült lenni, mint akinek elmentek otthonról? Csendesen hallgatom, amit mond és szeretnék hinni neki, de hirtelen úgy érzem, hogy saját magát is próbálja meggyőzni arról, hogy a testvére nem lehet ennyire konok, gonosz vagy éppen magánakvaló, hogy képes legyen akár gyermek árán ártani egy családnak. Talán nem véletlenek a kicsit egzotikusabb vonásaim is, az miért nem tűnt fel soha senkinek? Vagy csak elkönyvelték a felmenőknek? – Szeretnék hinni abban, hogy így van, hogy nem lett volna képes tönkre tenni akár egy családot, de félek, hogy talán több mindenre képes, mint azt te, vagy éppen én gondolnám. – rázom meg a fejemet szomorúan, majd elhúzom a kezemet, hogy a poharamat megfogva párat kortyoljak. – A DNS teszt viszont egészen jó kezdésnek tűnik. Akkor először majd egy olyat kell csináltatni, utána meg eldől, hogy merre tovább. Sajnálom, de azt nem hiszem, hogy anya ne lett volna képes kihordani gyermeket, hiszen akkor utánam még nem jönne kettő a sorban. – hívom fel egy aprócska dologra a figyelmét, és lehet emiatt rosszat teszek, még több kételyt ültetek el benne is, de nem szabad hagyni, hogy a félelmeink elérjék azt, hogy minden tényezőt csak úgy elfogadjunk, amit valami, vagy éppen valakik képesek megcáfolni a létezésükkel.
Lesütöm a szemeimet, hátra dőlök a székben, hogy utána kezemet ölembe ejthessem. Nagy levegőt veszek, amit utána lassan fújok ki, hiszen pontosan tudom, hogy ennek akár nagyon rossz vége is lehet. Akkor vajon mit fogok tenni, ha olyanok a szüleim, akiket jobb lett volna nem megismerni? De igazából felkeresni se muszáj őket, ha nem akarom, hiába van meg az eredmény. – Bobbie, te nem szeretnéd tudni, hogy kik a valódiszüleid, miként keveredtél volna be egy ilyen családba, ha egyszer netán felmerülne az a kétely, hogy talán nem is Fournier vagy vér szerint? – emeltem rá a pillantásomat komolyan, hiszen tényleg érdekelt a válasza. Őt nem hajtaná az, hogy szeretné tudni, hogy mégis kicsoda ő, kiknek köszönheti az életét, vagy éppen miért mondtak le róla? – Lehet, hogy szörnyűek, egyenesen borzalmasak a szüleim, de attól még ők adtak életet nekem. És bármi is jöjjön ki, akkor is mindig a nagynéném maradsz és imádni foglak, meg a példaképem maradsz továbbra is. – s ha az asztalon pihent a keze, akkor csak ráraktam az enyémet, mintha ezzel is azt akarnám kifejezni, hogy mindig itt leszek neki, ahogyan ő is mindig itt volt nekem, segített és megértett akkor is, amikor más nem tette.

■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Kedd Jan. 09, 2018 4:26 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩



A bátyám mindig is nagy kujon volt, nem a nőket kergető fajtából, hanem a legjobb üzletek szagát követő vérebre hasonlítóból. Apánk is remek üzletember volt, benne mégis több emberséget láttam, vagy csak egy szerető gyermek ártatlanságával közeledtem felé, és túl fiatal voltam, mikor meghalt, ahhoz, hogy ráeszméljek a hibáira. Mindenesetre, Sebastiant mindenki az ő tökéletes utódaként emlegette, aki méltón gondozza tovább a Fournierek virágzó gyümölcsös kertjét, vagy valami efféle. Szerintem egy felfújt hólyag, aki túl sok jelentőséget tulajdonít múlandó dolgoknak, mint a pénz vagy társadalmi státusz, és csakis ezek alapján ítél meg másokat. Bevallom, egy kevés dac is volt abban, mikor egy tűzoltóhoz mentem hozzá; azt a lefitymáló rángást az ajkain sosem fogom elfelejteni.
De nem szörnyeteg.
Nem lehet az.
Márpedig egy gyermeket ilyenmódon elszakítani a jogos szüleitől szörnyű tett, olyasmi, mint az állatkínzás, egyszerűen megmutatja, mennyire embertelen is valaki. Persze, mindig mindenki aziránt a legelvakultabb, amely közvetlenül az orra alatt történik. De hogy ilyen horderejű legyen? Hát rendben, néha kicsit szórakozott vagyok, meg szétszórt, és fél óráig keresem a telefonomat, amit nem csak a kezemben tartok, de még arra is használok, hogy felhívjak valakit, mikor látta utoljára a kezemben…
De miért akart volna Olivernek ekkora fájdalmat okozni? Hiszen csak egy árva kölyök volt, miféle veszélyt rejthetett volna, hogy így akarjon visszaütni neki… – Tudtam természetesen, hogy a bátyám az érdektelen, rideg külseje alatt ugyanilyen rideg, ám bosszúvágytól fűtött gejzírt rejt. A hátba döfés nem áll tőle olyan távol, ahogy senkitől sem abban a szakmába, részben ezért kerültem őket, mint a pestist, vagy a pepitát csíkossal. De csakis okkal teszi mindezt, ennyit a javára írok. Miféle oka lehetett…? Egyszerű, sértődött dac?
Szeretném azt hinni, hogy Panda talán tényleg csak túl sok filmet nézett, ám attól tartottam, kezd túl reális kép kialakulni bennem. Mint mikor egy Agatha Christie regény végén Poirot lerántja a leplet mindarról, ami elárulta neki, ki a gyilkos.
Semmi gond, drágám, ez csak az igazság – legyintek a szabadkozására az örökbefogadást illetően. Olyannyira lerágott csont már ez, hogy igazán nem engedem, hogy megemelkedjen tőle a vérnyomásom. Ártana a sminkemnek. – Hidd el, nagyon meg tudom érteni, miről beszélsz! – nevetek fel, kissé oldódva saját magam is a hangulat feszültségében. Kell egy kevés nevetés a sok kérdés és feszélyező gondolat közé. – Lehet, hogy a végén ez a mániákus felfedezés és kigöngyölítés valamiféle vírus, és beette magát a te agyadba is… Értékelhető mánia, ha érted, hogy gondolom. Bár nem biztos, hogy jelen esetben teljesen kifizetődő, de ez ennél többről szól.
Figyelem az unokahúgom (mert DNS és születés ide vagy oda, ő mindenképpen az) arcát, a véleményét, a lappangó érzelmeket keresem, mert bár mindenhová jól jön egy kis Bobbie, ez nem rólam szól, és csak az számít, hogy Ő mit szeretne, még akkor is, ha végül az egész Fournier-családra hatással lesz. Szeretném azt mondani, hogy megértem, min megy keresztül, de az hazugság lenne, mert sosem éltem át ilyesmit; de átéreztem, és nagyon sajnáltam, hogy képtelen voltam érdemben segíteni. – Ó, honey, dehogynem. De nézz rám. Egyértelmű, hogy igazából a királyi család leszármazotta vagyok, úgyhogy már rég elfogadtam, hogy semmi közöm a Fournierekhez – legyintek somolyogva, próbálom szinten tartani mindannyiunkat. Hirtelen eszembe jut, mennyire passzolna ehhez a helyzethez valami régi, ódon magánkönyvtár, két nagy vörös fotel, kandallóban ropogó tűz meg sok-sok pohár bor.
Mély levegőt veszek, és lassan, de határozottan bólintok a komoly kérdésre. – Tudom. És azt is, hogy erre most szükséged van… Mindennel a hátad mögött. Őszintén, egy kicsit aggódom, hogy hogy fog hatni rád lelkileg, ha elkezded kutatni ezt az egészet, de attól is tartok, hogy ha most erről akárcsak megpróbállak lebeszélni, és ha netalán sikerül, haragudni fogsz rám, a családodra, és magadra is, mert ott fog motoszkálni a fejedben. Úgyhogy az egyértelmű döntés, hogy melléd állok, teljes mellszélességgel támogatlak, és ha bármi történik, segítek.
Elmosolyodom, szélesen, és kihúzom magam ültömben. – Azt hiszem, ez a legjobb döntés, végül is. Mármint, részedről. Meg nekem. Lehet, hogy a végén kiderül, van valahol egy rendes, jóképű, gazdag nagybátyád, aki mellesleg facér, és épp keres magának egy nőt meg egy vadászgörényt, hogy betöltse az űrt a hatalmas szívében, meg a selyemmel borított ágyában – sóhajtok fel tettetett ábrándozással. Bár tényleg nem lenne rossz. Aztán összevonódik a szemöldököm, ahogy valamiféle kétkedő, rossz gondolat üti fel a fejét a fejemben. – És a szüleiddel már beszéltél…?

man’s shirts, short skirts
Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Pént. Jan. 12, 2018 10:33 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

legjobb nagynéninek a világon

- Talán eszes volt, talán gyerekkorotokban történt, ami miatt vissza akarna vágni. Magam sem tudom, Bobbie. Talán kész őrültség az egész feltételezés, de nem tartom kizártnak. – rázom meg a fejemet is szomorúan, hiszen láttam a dühöt megcsillanni az íriszeiben, amikor azt mondta neki, hogy nem az apám. Arca éppen hogy rándult csak meg, de mégis oly sokat sejtető lett volna, mintha hirtelen ő se hitte volna el, hogy a „gyermeki” dac beszélt belőlem, hanem tényleg többről lenne szó, vagy csak szimplán saját magammal akarom ezt elhitetni? Remélem, hogy nem csavarodtam be az elmúlt időben a titkomnak köszönhetően és nem értelmeztem rosszul a dolgokat.
A nevetése meglep, kíváncsian fürkészem őt, mintha csak azt akarnám megállapítani, hogy tényleg nincs-e baj, hogy tényleg őszinte részben legalább a nevetése és inkább a hangulatoldásának köszönhető, vagy annak, amit mondani szeretne. Egy sötétlő tincset fülem mögé simítok, miközben kicsit szórakozottan kevergetem az italomat a szívószállal, amit a poharamba raktak. – Én nem szeretnék ártani senkinek se. Bármi is derülne ki, akkor is a nagynéném leszel, akkor is szeretni foglak mindennél jobban és kopogtatni fogod az éjszaka közepén, ha menedékre lenne szükségem. – volt már rá példa az elmúlt évek alatt, de szerencsére nem sok. Ázott pandabocsként néztem ki, amikor éppen még az eső is rákezdte, miközben hozzátartottam. Őszintén így gondolom, hogy történhet bármi, akkor se akarom elveszíteni őt. Többet köszönhetek neki, mint ő azt valaha talán tudni fogja.
Szavaira könnyedén nevetem el magam, csodálom, hogy mindig képes mások arcára mosolyt csalni, vagy éppen ennyire könnyedén és gyorsan frappáns válaszokat adni. – Akkor ideje lenne felkeresned őket, nem gondolod? – kérdeztem tőle bolondozva csöppet se komolyan. – Egyébként is, szerintem veled még az egész ország is jól járna. Jó, talán nagy felfordulást okoznál, de százszor jobb lennél, mint bármelyik savanyúképű. – nem hízelgés volt ez a részemről, de a személyisége magáért beszél. Nem is értem, hogy miért nem engedélyezték még neki az örökbefogadást, hiszen megbecsült tagja a városunknak is, és nem csak a szülei miatt, vagy a Fournier név miatt, hanem megküzdött azért, hogy ne a neve alapján ítéljék meg. Magabiztos és erős nőszemély, olyan, amilyen ritka manapság, de a legfontosabb, hogy mindig hű volt önmagához, azóta tuti, amióta én ismerem őt.
- Amíg mellettem leszel, addig nem kell aggódnod. Biztos vagyok abban, hogy ketten ezt is képesek leszünk átvészelni. Jöhet ezernyi szélvihar, mi akkor is talpon maradunk. Kicsit rettegek, hogy mi lesz ennek a vége, de nem lehet rossz. Nem akarok ártani se, csak az igazságot tudni. Remélem, hogy nem keverem meg túlzottan az állóvizet. – sóhajtok egy aprót, mert megfogom, csak neki és a testvéreimnek ne essen baja. Ha őket nem éri baj, akkor nem fog még az se érdekelni, hogy netán rám mekkora hatással lesz ez az egész hír. DNS tesztet kell először csinálni, aztán pedig valahogyan okosan és ügyesen kémkedni, kideríteni az igazságot, már ha van mit kideríteni. Talán mindent félreértettem és túl sok krimit néztem mostanság, vagy éppen túl sok könyvet olvastam és amiatt vannak már tévképzeteim.
- Hmm, nem is rossz elképzelés, de azért előbb szeretném tudni tényleg, hogy megbízható alak-e, mert neked a legjobb jár. Bár azt nehezen hiszem el, hogy itt nem találsz olyat, aki kedvedre való lenne, vagy van, de mégis jól titkolod? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet, hiszen bombázóan néz ki még most is. A vak is látja és a kisugárzása is szerintem könnyedén megszédíti a férfiakat. Ezekből adódóan pedig azt hiszem jogosan merül fel benne a kérdés, hogy miért van még mindig egyedül. Ekkorát csalódott volna a férje után? – Nem, csak vacsora közben apám orrára vetettem, hogy nem az apám. Ő talán sejti, hogy miért de anya szerintem csak dacnak hiszi, mert akkor ideges és megbántott voltam. – rázom meg mellé még a fejemet is, mert előbb valaminek a kezemben kéne lennie, hogy tudjak előrelépni, addig nem jó nyíltlapokkal játszani otthon. Túl veszélyes lenne.
- Akkor a karácsonyt vidéken töltjük, csak mi ketten forraltbor és forralt csoki társaságában? – tereltem vissza a témát kicsit vidámabb mederbe, ha már erről is csak pár szót ejtettünk, hogy férfiak nem jöhetnek. Ha megyünk, akkor lassan lehet el kellene kezdeni szervezni is.

■ ■ hug  ■ ■credit



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
Elit
avatar
Online
● ● Posztok száma :
771
● ● Reag szám :
297
● ● karakter arca :
✶ Gal Gadot


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Szomb. Jan. 13, 2018 10:13 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

✩ Pandamacinak ✩


Pandamaci biztatása, még ha nem is kértem ki nyíltan, és igyekeztem annyira támogató lenni, amennyire csak tudok, rendkívül jót esett. Megszámlálhatatlan családi ebédet töltöttem azt hallgatva, hogy a vér, a vér, az mennyire fontos, hogy minden ezen múlik, mintha lótenyésztésről vagy pedigrés kutyákról lenne szó, vagy épp valami ősi szőlőültetvényről, amit folyton nemesítenek… Bár a józan eszemmel tudom, hogy ez mit sem befolyásol a kapcsolatunkon (ami, bevallom, igazából csak a balesete után mélyült el igazán), valahol, a lelkem legmélyén, mégiscsak felüti ronda fejét a féltékenység és a félelem rusnya szörnye , kaparva-vicsorogva, jeges borzongást ültetve a szívembe. Ott a lehetőség, hogy kiderül, a vér szerinti rokonsága még rosszabb, mint a mi enyhén diszfunkcionális családunk. De ott van az is, hogy igazi szentek, akik nem csak karácsonykor, meg a tévéstábok miatt mennek önkénteskedni, hogy viccesek, kedvesek, tanultak, és ha nem is pénzesek (sem Pandának, sem nekem nem igen van szükségünk a pénzre, mint tényezőre, ha kapcsolatokról van szó), olyat tudnak adni neki, amit a szülei nem: szeretetteljes hátteret.
Mi van, ha sokkal jobbak, mint mi? Ha van egy sokkal csinibb, sokkal feszesebb, sokkal nagymenőbb nénikéje?
Önző, önző, önző. Ez nem rólam szól.
Ugye? – emelem égnek a kezeim, mintha egy régóta bizonygatott állításra kapnék végre alátámasztást. – Tudtam én, hogy Vilmosnak engem kellett volna elvennie… Hát jó, mondjuk Kate is csodálatos, és imdáom a stílusát, és olyan kis édibédi gyerekeik vannak…! De na, a herceg az herceg, nem dobálják csak úgy utánad. Bár a spanyol király sem rossz… Tudtad, hogy apád gyerekkorunkban halálig bizonygatta, hogy még ráadásul a Meroving dinasztia leszármazottai is vagyunk, meg Jézusé? – Felnevetek a képtelenségre, és arra az elszánt arcra, amit folyton vágott. Nem sok dolog tudta megpiszkálni lelke fagyott tavának állóvizét, de az, ha a családi meg egyéb vélt büszkeségét sértegette valaki, határozottan ilyen volt. Nehéz elhinnem, hogy ez a sértődős kis mitugrász (hogy utálta, mikor egymagas voltam vele…!) tényleg képes volna valami ilyesféle szörnyűségre, hiába mutatnak erre a jelek és a logika.
Talán ránk is fér már, hogy egy kicsit felkavarjuk a dolgokat – vonom meg a vállam, szórakozottan birizgálva a poharamban lévő kanalat. – Ez a Fournier-szokás, tudod, szökőéves kvótánk van a botrányokból, és lássuk be, hogy újabban már te sem vagy a régi – kacsintok rá. Tény, ami tény, és ami tagadhatatlan: Pandamaci régebben sokkal inkább volt… Micsoda is Taz a Bolondos dallamokból? Szóval a lényeg, hogy akadtak gondok. Talán épp ezek a gondok tartottak távol minket egymástól. Aztán volt az az incidens, és… Mintha kicserélték volna. Egészen. Sokkal könnyebben értettem vele szót, meg igazából mindenki más is, és egyedül talán a paparazzók siratták meg a változást, vagy siratták volna, ha nem adták volna el rég a könnycsatornáikat néhány jó képért. Nem tartom őket nagyra. Bár valószínűleg égi áldásként élték meg a Gaspar-dolgot…
Jaj, drágám, ha tudnád! – Csak a fejemet csóválom. Az is tény, hogy negyven feletti szinglik legnagyobb százaléka okkal szingli, azaz selejtes áru; és az a kevés kivétel pedig össze-vissza bolyong. Az is lehet, hogy a tökéletes párom épp Oroszországban sikál padlót. Vagy kínai… Na nem, azt azért mégsem. Nem azért, mert rasszista lennék, de vannak bizonyos igényeim, például hogy húzhassak magassarkút a kiszemelt mellé, és mégse a kopaszodó foltot kelljen néznem a feje búbján egész este. Klisé, de való igaz, hogy az élet egy szempillantás alatt elröppen melletted; lélekben még ugyanaz a húsz éves vagy, aki annak idején, nincs sok változás, csak a környezet, az elvárások és a lehetőségek módosulnak.
Mert Sherlockot, óóóó, nem, Őt nem számoljuk lehetőségnek!
Úgy sejtem, hogy nem vette túl jó néven? – emelődik meg egyik szemöldököm. Amennyire ez a bátyámnál lehetséges, úgy gondolom: tombolt. Mint mondtam, a családi összetartás meg vér meg egység, persze csak papíron, csak a közönségnek, csak a felszínen… Sóhajtok, és ingatom a fejem, azért, mert hirtelen mintha hidegebb lenne, mert egy kósza felhő eltakarja a napot, mert ez az egész helyzet elég nehézkes, és mert elfogyott minden édességem. Talán mégiscsak ideje lenne rendelni egy újat, de… Nem. Vannak határok, amiken túl kell lendülni. – Hát, ha találsz két jóképű, izmos olasz masszőrt, akik házhoz, vagyis, bungalóhoz jönnek, nem fogok ellenkezni… Olyan jó lenne síelni is, nem gondolod? És nem csak azért mondom, mert a hó és a téli cuccok jól állnak nekünk. Nézz ránk. Minden jól áll. De van benne valami szabadság, ahogy a szél az arcodba fúj, és ó, a havas földbe mélyesztett forró köves jakuzzik…! Alig várom, hogy mehessünk. Legszívesebben azonnal felkerekednék. Mit gondolsz, elszöksz velem Kanadába? Ott egész évben csinálhatnánk ezt…
man’s shirts, short skirts

Igazságügy
avatar
● ● Posztok száma :
50
● ● Reag szám :
41
● ● karakter arca :
Jennifer Aniston


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Vas. Jan. 14, 2018 10:19 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie •• Hétf. Feb. 26, 2018 10:42 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

+16 a szóhasználat miatt??


prissy && silas


Valami hónapfordulónk vagy mi a szar van Prissel és hát nem felejtettem el - ez is azért van, mert már öt napja nem szívtam, és hát rendesen hiányzik a cucc- szóval úgy gondoltam, hogy elhozom valahova. Ennek persze két oka is volt : az egyik az, hogy este kevesebb bűntudattal fogok füvezni a szomszéd sráccal, a második pedig az, hogy talán ha bepróbálkozom, nem utasít olyan durván vissza.
Szóval elmentem Prissért  - kölcsönvettem a szomszéd kocsiját - és ehoztam ebbe a kifejezetten puccos kis cukrászdába amiről az ítéltem meg, hogy neki be fog jönni. Mert Prissy ilyen lány, ilyen puccos fajta, aki nem éri be egyszerű kis piskótával olcsó csokipudinggal leöntve, nem neki valami paleo dolog kell, valami olyan ami mérhetetlenül drága - mármint szerintem, aztán ki tudja? Nem ismerem annyira jól még - másoknál legalábbis működne: könnyen tudnék bemászni a lábuk közé.
Az ujjaimat a övé köré kulcsolom és lágyan húzom be a cukrászdába. A kedvéért rendesen felöltöztem: frissen mosott, gyűrött ingben vagyok, és tiszta nadrágban, parfümmel meg órával, hogy azért lássa, nagyon teperek.
A tömegtől - képletesen értve - távol ülünk le, egymással szemben, és én nem érzek késztetést, hogy az asztalon átnyúlva a kezét fogjam, inkább a süteményes lapot bámulom, és a nevekből próbálom eldönteni, hogy mit rejtenek, de ez ehetetlen küldetés számomra: ötletem sincsen milyen lehet az ördög csók,vagy a mangócsöppös hópihe. Összeráncolom a szemöldökömet, én ehhez ténylegesen nem értek.
- Figyu... te mit fogsz enni? -
Pillantok át rá a 'menü' fölött.
- Mert lehet, hogy választhatnál velem.. vagy roulettezhetnénk. Kérjünk mondjuk tíz süteményt, és majd meglátjuk melyik ízlik jobban.. -
Ajánlom, hiszen most van pénz. Persze a fizu még messze van, de sikeresen eladtam egy-két zacskó füvet, és hát ez a biznisz mindig tejel rendesen. De ezt neki nem kell tudnia. Természetesen.
- Amúgy jól nézel ki.. ez a felsőd új? -
Mert hát eléggé kivágott, mármint Prissyhez képest, és hát a szemem eléggé odavándorol.
- Figyu cica.. nem akarsz nálam aludni? -
Le is teszem a sütislapot, én a magam részéről kinéztem már párat, így ha arra kerülne a sor, hogy Prissy is bevállalja a játékötletemet, legalább négy-ötfajta egészen érdekes nevű sütit tudnék választani.
- Acet leküldjük a nappaliba, és ellehetnénk.. -
Félrebiccentem a fejemet, és várakozva nézek rá. Tökre ideje lenne.
Törvényen kívüliek
avatar
● ● Posztok száma :
71
● ● Reag szám :
47
● ● Keresem :
a pénzem, a nőm , meg néha a kocsi kulcsom, szóval ha megtalálod.. szólsz?
● ● karakter arca :
ash stymest


Témanyitás ✥ Re: Emporium Pâtisserie ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Emporium Pâtisserie
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-