Dr. Jessen irodája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Dr. Jessen irodája •• Kedd Nov. 07, 2017 12:45 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Dr. Jessen irodája •• Kedd Nov. 07, 2017 6:46 pm

Pascalnak


A 16. kerület, amellett, hogy viszonylagos központi elhelyezkedést kínált, élhetőbb ritmussal is büszkélkedhetett, mint az igazán nagyvárosi forgatag. Ehhez pedig nagyban hozzájárult a Bois de Boulogne közelsége. Mire a napsugarak elérték a levelektől barnuló-sárgálló avart, már a sokadik körömet futottam a csónakázótó körül. Fekete, kötött sapkában, futódzsekiben és melegítőben róttam a faháncsos földutakat, újra, meg újra, meg újra, míg egészen úgy nem éreztem, hogy ha nem hagyom abba, a testem darabokra hullik, és porzó csonthalmaz marad csak utánam, mint a rajzfilmekben, amiket Sanne imádott. Dacos elhatározottsággal akartam magam mögött hagyni az előző éjszaka történéseit, kiverni a fejemből Joanne-t, és csak az előttem álló napra koncentrálni.
Délután még mindig éreztem a tagjaimban a kimerültséget, az üres sajgást, ahogy az íróasztalom alatt kinyújtottam a lábaim. Az irodámnak bérelt helyiségeknek helyet adó társasházzal szembeni bérházak felett már vöröslött az ég alja, a fény pedig megcsillant egy távoli repülőgép fémhasán. Ginával, az asszisztensemmel (vagy titkárnő, vagy ügyintéző koordinátor, mikor melyiktől érezte magát fontosabbank) más időpontra tetettem a Pascal utáni két pácienst, hogy semmiképpen se akadjon zavaró tényező. Az átlagosnál egyébként is kissé szolidabb hatásfokon működtem; megérdemelték, hogy a valós, osztatlan figyelmemmel kísérjem őket, ne pedig rutinból.
Gina feje tűnik fel az ajtóban, nehéz, díszes aranyfülbevalói láttán az én fülcimpáim jajdulnak fel fájdalmasan, szerényen joviális kifejezését látva azonban Őt cseppet sem zavarja. – Itt a 16:15-ös. Jöhet előbb? Vagy kijössz?
Egyedül van? – vonom fel a szemöldököm, elszakítva a tekintetem a laptopom képernyőjéről. Gina talán sejtett valamit, talán nem, de kellően diszkrét volt, és sosem felejtett el egy nagy igazságot, mégpedig hogy a munkaadódat nem célszerű kérdőre vonni. Volt elég gondja mások életében vájkálás nélkül is, amiért hálás voltam.
Nem tudom, a halakat etettem.
Mindegy, csak küldd be. – Remélem, hogy Joanne megfogadta a tegnapi tanácsom, és nem csak lemondott arról, hogy beszéljen Pascallal, vagy hogy bejöjjön vele, de az átlagosnál sem viselkedett másként. Nem hívtam fel, hogy megbizonyosodjak róla; komolyan gondoltam, hogy a biztonság érdekében ritkítanunk kell az érintkezést. Árván villog a kurzor a szövegszerkesztő gyér fehérségén; a tanulmánnyal sem igen haladtam.
Gina szórakozottan forgatja meg a szemét. – Alig várom, hogy végre szabin legyek.
Én kevésbé. Meg fogok halni az életmentő varázskávéd nélkül – görbül kaján ívre a szám, a tréfálkozó szavak mögött azonban igazság is lapul. Hány éve is már, öt, hat? Gina majdnem azóta volt velem, hogy megnyitottam a magánpraxisom. Gyorsan szereznem kell egy helyettest. – Julius szerencsés fickó, megbecsülheti a jó dolgát.
Ezt írásba is foglalnád?
Bár feszülten körözök a nyakammal, erre őszintén felnevetek. – Gyerekpszichológiával foglalkozom, nem párterápiával. De tudok ajánlani egy vagy két embert.
Lehet, hogy szavadon foglak! Bár talán egy védőügyvédre jobban szükségem lesz; most Jue még könnyedén mondja, hogy ezt a terhet ketten cipeljük majdm de ha már harmadik héten hisztizni kezd, hogy fáradt, szükség lehet rá. – Ginában van egyfajta olaszos vehemencia, szenvedély, ha úgy tetszik, amitől akár komoly fenyegetésnek is vehető volna a kijelentése, ám olyan szeretetteljesen simítja a tenyerét gömbölyödő hasára, hogy a bolond is láthatja, mennyire szereti mindkettejüket.
A magassarkúit valahol a negyedik hónap táján hagyta el, de így is hallom, ahogy visszalépdel a bejárat és a recepció közt kialakított váróhoz, és szólítja Pascalt. Megdörzsölöm a szemeim, és egy utolsó, lemondó pillantást vetve a képernyőre, szertartásosan lecsukom. Ekkor nyílik az ajtó is, és Gina korábbi élcelődésének hála, nem kell magam túlzottan megerőltetni egy mosolyért.
Négy hosszú lépéssel szelem át a szobát. – Szervusz, Pascal. Hagyd csak, Gina, csukom! – Halk kattanás kíséretében maradunk kettesben, már sokadik alkalommal, ám ezúttal kissé kiélezettebb helyzetben. Nem tervezek azonban másként viselkedni, mint a korábbiak alkalmával, így a kanapé felé intek. – Foglalj helyet. Szeretnél beszélni a napodról?
Az esetleges csend és a falon lógó óra (a párizsi mellett az New York-i és a tokiói, valamint az új-delhi időt is mutatja) mutatójának monoton kattogása akár kedvezőtlen is lehetne, ha a bukóra nyitott ablakon keresztül ne szűrődne be a kertvárosi forgalom távoli moraja.
Semmi sem árulkodóbb, mintha békítő vagy lekenyerező szándékkal lépnénk fel vele szemben, az valószínűleg csak megerősítené a hitében, hogy olyasmire bukkant, amit titkolni szeretnénk. Ráadásul elsősorban még mindig a terapeutája vagyok, még ha újabban többször bánom is meg, mint eddig, hogy engedtem az anyja nyomásának, így már szakmai-zsigeri kérdés, hogy a változatlanság maradjon. Érdeklődve, ráérősen ülök le vele szemben.
three may keep a secret if two of them are dead
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
36
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Nikolaj Coster-Waldau
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pascal Lamoureux tollából
Témanyitás ✥ Re: Dr. Jessen irodája •• Kedd Nov. 07, 2017 8:52 pm


Doktor Úr &&  Pascal
Megírtam azt az isten verte levelet. Talán életem tíz legjobb, talán a tíz legrosszabb ötlete közé tartozik. Fáradtan, nyűgösen kezdtem el, és valójában egyáltalán nem ezt akartam írni. Leakartam írni egy kamu szöveget arról, hogy mennyire fárasztó az iskola váltás és, hogy az életem teljesen megváltozott. Persze ez így igaz is valamennyire, de azért vagyok annyira rugalmas személyiség, hogy nem halok bele egy költözésbe. Csak hát én nem akartam senkivel sem megosztani a kis titkomat, és így maradt a kamu szöveg, amit pár hetek óta nyomok.
Rendetlen vagyok, mindig is az voltam. Mindig elvesztem az összes tollamat, és csak akkor veszem észre mikor szükségem van rájuk. Anyám szobájába kezdtem el keresni egyet, és végül meg is találtam őket az éjjeliszekrényén. Általános ügyetlenségemnek hála viszont leborítottam mindent onnan, és kezdhettem is összeszedni a földről. Ekkor találtam meg az ágy alatt a híres neves alsó neműt. Nevetségesen fog hangzani, de komolyan azt hittem elsőnek, hogy biztosan az előző lakos hagyta ott. Aztán megláttam rajta egy elég különleges hímzést. Nem valami minta volt rajta, hanem egy név kis betű mérettel. Ki a franc hímezi rá az alsó gatyájára a nevét? Már azon röhögtem magamban, hogy anyám mit fog szólni ehhez. Talán ezután megtalálom a névvel ellátott zoknit is. És akkor elolvastam a nevet: JESSEN. Nincsen sok ismerősöm ezzel a névvel, csak és csak is a pszichológusom. Képzeljétek el, hogy ott ültök anyátok szobájának a padlóján, akiről jól tudjátok, hogy megcsalja valakivel az apátokat és megtaláltok egy ilyen alsógatyát. Az agyam rögtön örült módjára kezdett el kattogni. Még régebben a konyhába nem láttam anyám kivel volt együtt, de nem tudtam ezután másra gondolni csak arra az agyalágyult dán kurafira. Visszaraktam a helyére a ruhaneműt, majd a tollal a kezembe visszavonultam a szobámba megírni a csodás levelet. Jó diák vagyok, azok pedig mindig megcsinálják a leckét.
Talán az előtte lévő percek okozta sokk, vagy talán az elmúlt hónapok okozta feszültség miatt, de egyszerűen túláradt bennem minden. Éreztem ahogy az egész fejemet elöntik az érzelmek és gondolatok. Írtam, írtam és írtam, egészen addig még a végére nem értem. Egyetlen egyszer sem álltam meg és azt kell mondanom, hogy a végén eszméletlenül jól éreztem magamat. Viszont amit utána tettem azon még én is meglepődtem. Bevittem neki a levelet az irodájába direkt egy olyan időpontban, amikor reméltem, hogy páciens van nála. A  titkárnőjénél hagytam, és elhúztam. Nem akartam érintkezni vele. Túl friss volt az információ. Az utána lévő napokban magát a levelet valamennyire tagadtam magamban. Mintha oda se adtam volna neki. Mintha még mindig ez az én kis titkom lenne, de az anyám iránt érzett dolgok felerősödtek. Őrjöngtem belül, de kívülről ugyanúgy a "szegény elvesztette a barátait" képet mutattam.
A levéllel kapcsolatosan ma kezdtem el újra gondolkodni. Ideges lettem, de nagyon. Már megint mi a jó istent csináltál Pascal? Jobb lett volna, ha inkább csöndben maradsz.  Ez a te titkod, meg kellett volna tartanod magadban. Megint tönkre teszel mindent. Anya igaz már rég megtette... Egész álló nap azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani mikor a szemébe nézek. Nap közben persze azt eldöntöttem, hogy muszáj elmennem a kezelésre. Ha nem mennék el, akkor anyám lépne elő, és vele ezzel kapcsolatosan semmiképpen nem akarok beszélni. Ez csak rám és a Doktor Úrra tartozik. Lassan pedig eluralkodott rajtam a kíváncsiság is ezzel együtt. Vajon ő mit fog tenni? Hogyan fog reagálni? Elkezdtem várni a késő délutáni időpontot.
Most itt ülök az irodájában egy kis széken és várom, hogy beengedjen. Ló tenyésztésről olvasok egy újságot úgy, hogy amúgy félek a lovaktól. A Pascal-logika az élet egy megfejthetetlen területe. Sok sikert a kibogozásához!
Majd behív, és én határozott lépésekkel indulok befelé az ajtón. Nem szabad bizonytalannak mutatkoznom. Próbálom az arcomról eltüntetni az összes érzelmet.
Jó napot Doktúr Úr! – Jól nevelt gyerek vagyok. Igaz talán a mondatomba sikeredett egy kisebb élet belehelyezni, pedig esküszöm, hogy nem akartam. Játszanom kell a szerepemet és hagynom, hogy ő lépjen először. Nem fogok elkezdeni őrjöngeni előtte. Jobb megtartani magamnak ezeket. Mondom még egyszer: levél elküldése számomra egy nagyon váratlan dolog, pedig én tettem.  – Rohanós reggel, aztán bent a suliban egy kemény matek, majd hála az irodalom tanár hiányzásának dupla töri jött és filmet néztünk. Tudja meséltem már erről a csodás tanárról, aki nem igazán adja le az anyagot, hanem egyfolytában filmeket nézünk vele. Mintha nem is tanár lenne, hanem egy videotékás. Na már most egy angol kisasszonyról néztünk egy kosztümös filmet. Lady W botrányos élete. Ismeri? Egy hölgyről szól, aki évek óta csalja a nagy tiszteletben álló férjét, ám ez a film elején kiderül számára is és kezdetét veszi egy elég csúnya válóper. Azt kell mondanom, hogy abban az időben a nőket nagyon meghurcolták egy ilyen cselekedet után. De nem akarok többet beszélni a filmről. A megcsalás úgy sem tartozik ide – magam elé meredve beszélek végig, még nem tudtam ránézni, nem megy – , szóval lépjünk tovább. A nap többé részén nem történ nagyon semmi izgalmas. Azt hinné az ember, hogy egy 17 éves élete tele van kalandokkal, pedig valójában nem így van.
Lehuppanok a székbe, és most végre a szemébe nézek. Az arcom még mindig egy síkú, ám ebben a pillanatban hirtelen önkéntelenül eleresztek egy mosolyt, egy gúnyosabb fajtát.


■ remélem tetszik ■ credit ■  
avatar
Online
Középisk.
Tell me your secrets
16
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Leonardo DiCaprio
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Dr. Jessen irodája •• Szer. Nov. 08, 2017 6:51 pm

Pascalnak


Nem véletlenül azonosították a kamaszokat a lázadással. Az a kor, amikor az ember már nem gyerek, elvárnak tőle bizonyos normákat, hogy felnőttként viselkedjenek, ám semmi hajlandóságot nem mutattak arra, hogy  egyenértékű félként kezeljék, ez pedig egy olyan szervezetet és elmét is megviselne, akit nem épp akkor bombáznak újabb és újabb leküzdendő problémákkal minden irányból. Hogyan várhatjuk el valakitől, hogy az élete még el se kezdődjön, de már tudja, mit akar csinálni az elkövetkezendő negyven év során? Hogy követelhetjük meg, hogy tiszteljenek, pusztán azért, mert korábban születtünk, és minimálisan se adjuk meg nekik? Hogy tekinthetjük alsóbbrendűnek őket, ha éppen a mi bizonytalanságunk akadályozza meg a tapasztalatszerzésben vagy kiteljesedésben? Hogy várhatjuk el, hogy majd ők hozzák rendbe az általunk okozott károkat?
Túl sok.
Nem mondom, hogy a saját tinédzserkorom daca tolt maga előtt a doktoriig, de az tény, hogy direkt döntöttem el: nem feledem el az akkori gondolataim vagy érzéseim. Minden szintű és típusú szakma, amely ember-központú, kihívást jelent, elvégre, sok dolog még mindig rejtély a tudósok és szakmabeliek számára is, holott a saját valónkról beszélünk. A serdülők alapjában véve ambivalens érzésekkel fordulnak a felnőttek felé, mert azt hiszik, hogy mindannyian mindent jobban akarunk tudni náluk, és a véleményeik, érzéseik és gondolataik nem számítanak. Pedig a boldogtalan, bizonytalan vagy sérült tinédzserekből lesznek az ugyanilyen felnőttek.
Sokaknak csak beszédre van szüksége, hogy meghallgassák és megértsék őket, hogy érezzék, ebben a túlzsúfolt világban is van helyük és értékük, legyen ez bármilyen klisés. Nem mindannyian szenvednek a média által hírhedté tett pszichopatikus zavarokban, ez azonban nem jelenti, hogy ne lenne szükségük segítségre vagy megelőzésre. Pascal tipikus példája ezen csoportnak, szinte tankönyvbe illő.
Már azt leszámítva, hogy a legtöbb tankönyv egy szót sem ejt arról, ha a páciensed személyesen rád is haragszik, amiért az anyjával hetyegsz.
Igen, emlékszem – bólintok, és komolyan is mondom. A nevek talán nem rémlenek, ám nehéz úgy valaki bizalmát elnyerni, hogy egy papírról olvasod fel, amiket korábban megtudtál róla, mintha egy pirító vagy környezetbarát mosógép attribútumait sorolnád. Valahol várom, hogy odaszúrjon, valahol pedig úgy érzem, legszívesebben Ő is visszaszívna mindent, amit leírt. Újabb tipikus inger-válasz; figyelj rám, de csak távolról, hogy ne lásd a hibáim.Tényleg azt a filmet nézték, vagy csupán szerencsétlen véletlen? Nem olyan lényeges. – Az egy remek film. Nem csak a özönségfilmekhez képest korhű, de egy diszfunkcionális házasság okait és aspektusait is méltón tárja fel. Nem gondolod? – Nem erőltetem, ha nem szimpatikus neki a téma. Nem fontos, hogy ennél maradjunk, és talán még jót is tesz a halovány említés.
Vele szemben foglalok helyet, görcsös egyenesség helyett hátradőlök a háttámlának, kezeim a karfákon, jobb lábam lazán átvetve a balon. Nyitottság. Érdeklődés. Nyugalom. Viszonzom a mosolyát, annak gunyoros éle nélkül.
Pedig egy Párizshoz hasonló világváros mindenkinek tartogat felfedeznivalót, izgalmat vagy érdekességet, korosztálytól függetlenül, nem gondolod? Vagy te különlegesebb kalandokra vágynál? Mint Indiana Jones vagy Willy Fogg? – Oldalra billentem a fejem. A cél mindig az, hogy beszéljen; hogy miről, az sokkal kevésbé lényeges, abból a szempontból, hogy nem én irányítom, az ő döntése, mikor miről szeretne szót ejteni. A témaválasztás gyakran beszédesebb, mint a kiejtett szavak maguk. – Mi a kaland, ha a saját szavaiddal kellene megfogalmaznod?
Hozzá vagyok szokva a semleges, kikerülő, vagy egyszerűen vállrándító válaszokhoz is, bár Pascal rendszerint viszonylag sokat beszél, néha egészen összefüggetlenül. Ami nem gond, és nem intő jel, a látóhatáron sem tűnik fel egy esetleges ADHD gondolata; egyszerűen csak izgága, némi ártatlan, neurotikus tikkel, de nem csapongóbb, mint ami még az átlagosság spektrumába esik. Pörögnek a gondolatai; nem csak a morális érzéskörömbe nem fért volna bele, hogy a szemébe hazudjak egy gyereknek, de a logika is ellene volt.
Egyáltalán miből gondolod, hogy a mindennapi életnek bármi köze volna a kalandokhoz? Akár úgy is, hogy annak hiánya tűnjön fel; akkor is, ha csak viccnek szántad. Szerinted mik azok a dolgok, amik hozzájárulnak egy boldog és teljes élet egészéhez? Mik azok, amiket magadnak is szeretnél elérni a jövőben?

three may keep a secret if two of them are dead
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
36
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Nikolaj Coster-Waldau
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pascal Lamoureux tollából
Témanyitás ✥ Re: Dr. Jessen irodája •• Szer. Nov. 08, 2017 10:00 pm


Doktor Úr &&  Pascal
Mit kellet volna tennem azután, hogy megtudtam, hogy anyám mit művel? Kétségbe estem... Én nem vagyok olyan, aki  ott, akkor rájuk tört volna. Én az vagyok, aki elfordul és elfedi a gondjait. Talán anyám is pont ezt csinálja. Elfedi a gondjait a családja előtt, mindenki előtt. Vagy talán csak egy unatkozó tehetős feleség, aki megkívánta magának  egy kis Akvavitot. ... Fogalmam sincsen. Rájöttem, hogy nem igazán ismerem. Honnan is kéne ismernem? Soha se ültünk le úgy igazán beszélgetni. Nem mintha ebben a családba bárki is leült volna egymással úgy beszélgetni. És én pont ezt próbálom védeni azzal, hogy magamban tartom a titkomat?  Minek? Úgy is minden csak egy gyenge kártyavár. Valaki elfogja egyszer fújni. De nem akarok az lenni, aki elfújja. Nem akarok én lenni a vég okozója. Legyen akkor inkább anyám, ha már úgy is vett hozzá egy mély levegőt – ki tudja, hogy milyen rég már.
Biztosan lehetett volna okosabban kezelni a helyzetet. Biztosan valaki, aki stabilabb, sokkal jobban megoldotta volna. Talán le kellett volna ülnöm anyámmal és számon kellett volna kérnem. De nem bírtam. Nem akartam hallani a szájából.
Most viszont itt ülök a szeretőjével szemben és minden vágyam, hogy azt mondja, hogy nem igaz, amit gondolok. Pedig igaz. Tudom. Mert ha a szemembe mondaná, hogy igaz, akkor talán nem bírnám már magamba tartani. Most még viselkedhetek úgy, mintha ez csak egy elmélet lenne. A saját elmémet próbálom becsapni úgy, hogy ezzel együtt be is ismerem magamnak, hogy mindent amit csinálok az csak egy nagy ámítás.   De ha kimondja, akkor – én – a kártya kiesik a várból. Akkor talán még is csak én leszek az a fuvallat, ami elpusztítja. De nem... azt az örömöt meghagyom anyámnak. Ha már valamit elkezdett, akkor fejezze is be! Lépjen...Én nem fogom hagyni, hogy kiborítson. Ha pedig még is kiborít, akkor majd magamba őrjöngök, mint mindig. Eddig bevált. Vagy mégsem?
Még is csak elküldött anyám egy dokihoz, pedig valójában nem is tudta a bajom igazi okát. Én pedig jó gyerekként bele mentem. Még is mi bajom lesz tőle? Talán a doki segítségével megtudom, hogy mit szúrtam el. A franc gondolta, hogy anyám pont a szeretőjéhez küld el. Mit akart ezzel? De most komolyan. Hogy majd jól megkedveljük egymást?
– Maga mindig mindenre emlékszik – alig érthetően mondom ki, mintha nem is akarnám, hogy a mondat elhagyja a számat. – Nem tudom, nem figyeltem annyira. Máson járt az eszem. De azt elmondhatom, hogy szerintem egy ilyen komplex kérdést, mint amiről maga beszél röpke 87 percben egyáltalán nem lehet megmutatni.
Hátradöntöm a fejemet és a kezemmel a hajamat hátratúrom. Kinézetre is inkább anyámra hasonlítunk. Hasonló a hajunk is. Talán személyiségileg is hasonlók vagyunk.
– Oh, van itt izgalom azt elhiheti. Csak az embernek néha kell egyfajta háttér, hogy élvezze ezeket. – Sejtelmem sincsen, hogy miért válaszom neki ezt. A pszichológusom előtt meg fogok nyílni. Ezt az elején leszögeztem magamba. Senki se fogja megtudni, hogy mit mondok itt. Orvosi titoktartási miatt nem fogja elmondani anyának. De most, hogy megtudtam, hogy anyámnak ennél jóval többet mondhatott már... Nem akarok megnyílni előtte. Mikor elindultam nem egy kezelésre jötten, sokkal inkább, hogy megnézzem, hogy ki is ez a férfi. De most még is azt mondtam, amit komolyan gondoltam. Talán még is kell nekem ez a pszichológus. Csak lehet, hogy nem pont ő.  – Az az ősrégi rajzfilm? – Nevetek fel, majd hirtelen megrázom a fejemet és abba hagyom. A fejrázás nem válasz volt a kérdésére, hanem sokkal inkább egy megállj számomra. Nem fogok jópofizni vele. – Mikor kiesel a komfortzónádból.
A fejemet oldalra fordítom és az ablakon kezdek kifelé bámulni. Máskor is tettem így a kezelések között. Beszéd közben szeretem nézegetni a körülöttem zajló eseményeket. Szeretem látni, hogy a világ nem áll meg. Egyfolytában pörög és forog. Most viszont alig tudok figyelni ezekre a dolgokra. Most csak azért fordítom el a fejemet, mert félek, hogy valami olyat mondok, ami alapján túl sokat fog megtudni.
– Valamennyire tényleg vicc, de inkább egy olyan fajta, aminek van is igazság tartalma. Csak tudja néha jó lenne, ha egy kis kaland miatt más lenne ez a nap, mint a tegnapi. . – Fordulok vissza mikor rájövök, hogy a kinti eseményekkel nem tudom lenyugtatni magamat. Valami mást kell találnom. Érzem, hogy a kezem kezd izzadni. Mélylevegőt veszek és elkezdem fogalmazni magamba, amit gondolok. Nem mondhatom ki az igazságot. Neki nem. Valamit felelnem kell. Egy újabb hazugság... Legyen: célok elérése. Mennyire sablonosan hangzik. Ugye? Mondhatnám azt is amit gondolok. Pedig szeretném mondani, vagy inkább üvölteni. De kinek mondjam el? Jobb most elmondani neki, mint mikor anyám is belekeveredik. Mert hogy hamarosan az is meglesz. – Érezni azt, hogy nem fojt meg a világ.Egy olyan életet akarok, ahol a világ körülöttem folyamatosan tágul és tágul. Érezni azt, hogy az emberek mögötted biztosan ott állnak. Persze az ember elárulják gyakran. Ilyen a természetünk. Gyarlók vagyunk.Ezt megértem. Nem fogok ilyeneket mondani, mint a család, szerelem, munkahelyi sikerek. Ezek korokként változóak, és olyan dolgok, amikre az ember csak egy pillanatra gondol, majd el is felejti. Higgyje el, hogy nem hiába fogalmazok így.  De hát maga úgy is tudja, hogy miért. Nagyon is jól tudja ezek a szavak miért jelentik azt számomra, amit. – Érzem ahogy felmegy a pumpa bennem, és a beszédem gyorsasága is egyre erősödik. Nem tudom magamba tartani a dolgokat. Mintha ezt nem is neki mondanám, hanem az egész világnak. – Nem akarok bábjáték lenni. Én akarom irányítani az életemet és nem akarom, hogy mások lépései miatt szorongjak. Nem akarom azt, hogy más gyerekes viselkedése miatt érezzem  magamat rosszul. Nem akarom azt, hogy sajnáljanak. Azt rühellem. Amit ennél is jobban rühellek, ha valaki úgy önző, hogy közben azt mondja, hogy ezt másokért teszi. Pedig így én ezt teszem... Aztán ott van az is, hogy egy olyan életet szeretnék, amit értek. Mert nagyon is jól tudom, hogy 17 évesen annyit tudok a világról, mint maga egy 17 éves életéről a mai világban. Mindent könyvekből és mások tapasztalatiaból szereztem. Pedig én is megérdemlem, hogy tudjam, hogy ez a világ miért ennyire kibaszottul elcseszett. Még úgy is, hogy a választól egyenesen rettegek.
Ahogy leviszem a hangsúlyt a mondatom végén, becsukom a szememet és  elkezdem kapkodni a levegőt. 1-2-3. 1-2-3. 1-2-3.



■  kukucscredit ■  
avatar
Online
Középisk.
Tell me your secrets
16
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Leonardo DiCaprio
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Dr. Jessen irodája •• Csüt. Nov. 09, 2017 11:10 pm

Pascalnak


Ha szemtől szemben rákérdezne, őszintén megmondanám akár Pascalnak vagy Joanne-nak az igazat: hogy ritkán éreztem olyan haragot és megvetést és gyűlöletet, mint mikor Joanne elmondta, hogy terhes. Az még azelőtt volt, hogy szembesített volna azzal, soha nem akar elválni a férjétől, hogy csak az izzadtságunk és egy oktondi lepedő burkában olyan könnyedén kinevetett volna, gúnyolódva, ahogy a reneszánsz festményeken csábítják nimfák és istennők a halandókat, bolondítva, incselkedve, komolytalanul. Akkor, amikor még az az ostoba kép élt a fejemben, hogy egy nap majd Joanne elválik, és Hervé is egészen rendes kölyöknek látszik, biztosan tudnánk együtt élni; akkor, amikor még elvakított a szerelem fullasztóan rózsaszín köde. De semmilyen bűvölet sem fedheti el azt a törést, amit az az apró domborulat okozott, megtörve nem csak Joanne hasának simaságát, de azt az utat is, amin terveim szerint jártunk. Akkor sem tudtam volna találkozni vele utána, ha Joanne erre kért volna; aztán talán két évvel később, mikor Oscar valahol Amerikában mutogatta a pezsgőit egy nemzetközi versenyen, Joanne pedig a gyűrött lepedők között aludt, vízért indultam a konyhába, de vagy véletlenül, vagy tudattalan gondolatoktól vezérelve, a gyerekszobánál találtam magam. Az első alkalom volt, hogy ott jártam, mióta megszülettek, eddigre tűnt ugyanis biztonságosnak a látogatás, és állt be rutin az ő életükbe is. A félig nyitott ajtón át láttam, egy kiságy fehérre mázolt farácsaiba kapaszkodva állt, és meredten bámult engem, pedig a sötétben talán nem is látott. Azt hiszem, Pascal volt az, abból ítélve, hogy kékbe öltöztették; a másik, Olympe, ösztönösen cumizva aludt.
Ott is hagyhattam volna, nem sok értelmét látom ma sem, miért sétáltam oda helyette, kockáztatva, hogy megijed az idegentől, és a testvérét és anyját is felkelti a sírással, engem pedig olyan helyen talál Joanne, ahol semmi keresnivalóm. De nem sírt, és a félhomályban meg mernék esküdni, hogy még mosolygott is, olyan ferdén és fogatlanul, ahogy a babák szokták. Nagyon hasonlított Casre, vagy talán csak ezt akartam hinni, hogy kézzel fogható magyarázatom legyen, miért nem csak nem hagytam ott, de fel is emeltem. Lehetnél az enyém is, motyogtam neki dánul; ösztönösen szólaltam meg az anyanyelvemen, de a kognitív funkcióit tekintve, majdnem mindegy is volt. Én biztosan nem neveztelek volna Pascalnak. Az biztos, hogy erre már elmosolyodott, talán csak a szavak dallama vagy a figyelem tetszett neki, de aztán a kintről bevilágító gyér fény egy képre esett a falon, amin ők voltak, Joanne, Hervé és Oscar, a családjuk, amibe én nem tartoztam bele. Odafigyelve, de késleltetés nélkül tettem vissza a kiságyba, és biztosra mentem, hogy bezáruljon mögöttem az ajtó.
Ki gondolta volna, hogy tizenhat évvel később megint itt lesz?
Biztosan nem emlékezett rá, és egészen eddig nekem sem igen rémlett fel az eset. A levél lehetett az oka, a tegnap este, és a fáradtság. – Mhm. – Nem szólok közbe, de éreztetem vele, hogy figyelek rá, anélkül, hogy túl várakozónak tűnne a tekintetem vagy testbeszédem. Több okból sem szeretnék nyomást helyezni rá; talán mikor még meg sem született, és egy kicsit azután is, gyerekes önzőségből utáltam a gondolatát, hiszen újabb elékeztetői voltak annak, hogy Joanne mindig is Oscar felesége marad, de az egy régi történet. A hallgatás pedig kifizetődik, ahogy Pascal egyre inkább a mondandójára, mintsem az externális faktorokra fókuszál, az ablakok magasságában lengedező falombokra vagy a forgalom zajára. Oldalra biccentem a fejem, ahogy hallgatom.
Azért az én időmben sem volt fenékig tejfel a tizenhét évesek élete – mosolyodom el. – Ebben a korban mindig magas a nyomás. Döntsd el, mihez akarsz kezdeni az életeddel, tanulj jól, legyenek érdekes és hasznos hobbijaid, szerezz barátokat, segíts otthon, menj el dolgozni… Mindezt anélkül, hogy látnád, mi értelme logaritmusokat és ritmustant magoltatnának veled. Ne aggódj, azt később sem fogod érteni, hacsak nem matematikusnak készülsz. Egy ilyen berögzült tanokat követő állás azonban, úgy hiszem, nem is engedné kiteljesedni a potenciálod. Bár Einstein is érdekes figura volt. – Mellesleg szintén csalta a feleségét, és nem törődött a gyerekeivel. Az érdekesség nem feltétlenül jár kéz a kézben a példaértékűséggel. – Az érzés, hogy a világ egyre pörög és zsúfolódik körülötted, hogy megfojt, ahogy kifejezted magad, gyakran a túl sok rád helyezett nyomás egyik okozata, és akár fizikai tünetei is lehetnek, mint rosszullét, fejfájás vagy akár hajhullás. – Pascal esetében ez aligha áll fenn, pont olyan a haja, mint Joanne-é; nagyon, nagyon sokban hasonlít rá. És akad benne egy másfajta ismerősség is, de nem tudom rátenni a kezem, mi lehet az. – Stressz, ami a reklámokkal ellentétben, nem csak a magnézium hiányát jelenti;egyfajta folyamatos feszültség, idegesség, amit kifejthet egy vagy több tartós, negatív inger. Sokan vannak így, korodbeliek és idősebbek is, ám ettől még nem lesz kevésbé nyomasztó vagy káros, és nincs rendben. Esetedben rengeteg forrásból származhat; az iskola, otthoni környezet, barátok, de akár idegenektől is, az arctalan társadalomtól, vagy attól, hogy új közegbe kerültél, még ha nem is érzed, hogy ez problémát jelent. Szembesültél esetleg olyan igényekkel, amiket nem tartasz alaposnak, várnak el tőled olyan dolgokat, amik együtt vagy külön-külön meghaladják a képességeid? Természetes, ha így volna; és ezt beismerni nem gyengeség, Pascal. Ezt szeretném, ha tudnád.
three may keep a secret if two of them are dead
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
36
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Nikolaj Coster-Waldau
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Dr. Jessen irodája ••

Tell me your secrets

Dr. Jessen irodája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» A Kazekage irodája
» A falu vezetőjének irodája
» A falu vezetőjének irodája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-