Le Roux lakás
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Le Roux lakás •• Szer. Nov. 08, 2017 10:00 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edgard Pettigrew tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Szer. Nov. 08, 2017 11:07 pm

Öltözet...

Ritka alkalmak egyike, mikor nem a járműveim egyikével szelem az utakat, hanem egész egyszerűen csak sétálok. Elmentem a moziba, megnéztem valami filmet, mire kijöttem onnan meg már be volt sötétedve. Kajáltam egy kínait, és megindultam hazafelé. Mármint kínai kaját, nem egy kínait. Vannak fura dolgaim, sőt, elég extrémek is néha, de… mindegy, a fáradtság szól belőlem csak, hogy ilyen témát képes lennék kielemezni.
A fülhallgatómat bedugva sétálgattam az utakon, egy kis Alice Coopert hallgatva. Már rendesen sikerült visszarendeződnem a párizsi életbe a kéthetes kiruccanásomat követően. Az üzleteim újra az én kezembe kerültek, és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Jobban szeretem, mikor így van. Én felügyelek mindent, a dolgok úgy történnek, ahogy azt én eltervezem és a megvalósításban pedig sosem esett még hiba. Ezért sem kerültem még börtönbe, mert azért volt már néhány olyan dolog, amit csináltam, hogy évekre is bezárhattak volna. De a józan eszükre hallgattak a bűntársaim, és hagyták, én szervezzem meg az adott bűncselekményt. Régóta vagyok már ebben a szakmában, és nagyon odafigyelek mindenre, mert elég csak egy apró gikszer és… maradjunk annyiban, hogy számos végkimenetel van, egyik sem éppen kellemes. Akár rám nézve, akár másokra. És ha az én üzleteim felborulnak, akkor bizony be fog állni egy kisebb káosz is. Tudnának belőle regenerálódni, de nem olyan könnyen és a színvonal sem olyan lenne, mint amilyet én képviselek.
Halkan dudorászva az adott zenét ballagtam, de egyszer érzem, hogy valamivel kevesebb lesz a farzsebem tartalma, és elszalad előttem valaki. Széttárom a karjaimat, hogy mi a picsa volt ez? Nagyon nem kell sokat gondolkoznom, hogy vajon mit vehetett el, hát persze, hogy a pénztárcámat. Utána is eredek, aztán pedig a földre döntve őt próbálom kivenni a kezéből a tárcámat. Ha nem adja, akkor úgy is az lesz, hogy kitöröm a csuklóját, akkor meg majd nézhet és elgondolkozhat. De… alábecsültem őt, mert néhány pillanattal később egy elég nagy fájdalmat érzek meg a bal vállamban. A tett hirtelensége miatt kicsit hátrébb hőkölök, eddig ő kimászik alólam és szalad tovább. Ez… ez most komolyan megkéselt? Nézzen már rám, egy ilyen kis bökővel nem fog tudni túlzottan megállítani. Pláne, mikor ennyire pörög bennem az adrenalin. Utána viszont lehet szidni fogom az apja faszát is. Kit áltatok, rólam beszélünk. Már most is. – Hogy a jó kurva anyádat… - ennyit mondok csak, miközben a sebemre teszem a kezemet, ami most még csak kicsit csíp, de a vér azért elkezdett szépen csordogálni. Alighogy elküldtem a pokolba, már rohantam is utána. Kigáncsoltam, hogy a földre kerüljön, a hátára fordítottam, és mivel láttam, hogy újra meg akar késelni, ezért csak lefogtam a kezét egy morgás kíséretében, és ahogy említettem, kifordítottam a csuklóját. Velem nem szórakozik senki. Felállok róla, és még jól hasba is rúgom egyszer, míg ő fájdalmában fetreng. Aztán amikor feltekintek, ismerős alakra leszek figyelmes. Intek neki, majd pedig lenézek a földön fetrengőre. – Legközelebb okosabban válassz… - ennyit mondok a rohadéknak, és elveszem a már csak mellette heverő pénztárcámat. Leporolom azt, és a zsebembe csúsztatom. És ekkor üt be a nyilaló fájdalom a vállamba. Oda is teszem a kezemet, és élesen szívom be a levegőt. Ruhán keresztül sokat nem fogok ezzel kezdeni, de a csajszi sem hiszem, hogy szó nélkül fogja hagyni ezt az egészet. Szóval vagy ne tartson fel sokáig, vagy pedig kerítsen nekem valamit, amivel ezt le tudom ápolni. Habár annak sem lennék ellenére, ha ő csinálná ezt meg, a sebemmel és velem is. Ha közelebb ér hozzám, meg is szólalok. – Hát igen… ez… lehet van egy kis dühkezelési problémám. Bár kinek ne lennének, akit éppen megkéseltek és a tárcáját is ellopták? Most emellé még vállat is vonnék, de… - bökök fejemmel a seb felé, hogy erre ne is számítson. Erre sem számítottam mondjuk, hogy pont most, pont itt fogok vele találkozni, de ilyen az élet, tele van váratlan fordulatokkal.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
23
● ● Posztok száma :
Josh Mario John
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Amélie Romane Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Pént. Nov. 10, 2017 5:00 pm

Állítólag az intelligens emberek nem unatkoznak, ami annyit tesz, hogy én most vagy nem vagyok intelligens, vagy nem unatkozom, és legyen bármelyik is a válasz, ezektől függetlenül megesz a fene. Aprócska garzonom falai között ketrecbe zárt állatként rovom a köröket, dühítő a helyzetem, hiszen végre szabadnapom van, nem kell a nyomozó énem maszkját magamra húznom. Másfelől, a szívem mélyén, amennyire megvetem a rám kiszabott életutat, karriert, annyira hiányzik, mikor nem csinálhatom. Fogalmam sincsen ezt a kettőséget hogyan hozta a szüleim nevelése, de valami kitekert formában bevált a számításuk, pont olyan hosszú pórázon tartanak ezzel, amilyenhez kedvük van, nem szabadulhatok, ám el sem érhetem őket, így nem marok a „gazda” kezébe. Ha valaha elkap a migrénroham, az miattuk lesz… Mélyet sóhajtva hessegetem tova a zavaró, fejzsongató gondolatokat, azután a dolgozóasztalhoz lépek és felkapom a telefonomat, a lakáskulcsaimat, muszáj egyet járnom, még ha a kis közértnél messzebb nem megyek, akkor is. Ezzel az elhatározással egyetemben tökéletesnek találom a fekete mackóalsó viseletét, egy kinyúlt, lyukas szürke pólóval, amit úgyis elfed a dzsekim. Egy átlagos francia nő ezen a ponton tépné ki a haját, így kész szerencse, nem vagyok átlagos. Egy utolsó pillantást vetek a környezetemre, a gázt, ilyesmit kikapcsoltam – rigolyásan, ha elhagyom, akár egy pillanatra is a lakást -, mehetek, amerre látok.
Kereken tizenöt perc elteltével egy bevásárló szatyornyi csemegével az oldalamon sétálok az utcán, az ízlésemhez képest jóval kihaltabb a környék, nem feltétlenül megrémít a helyzet, sokkal inkább nem kívánom szolgálatba helyezni magamat. Mert nehogy már. Elő is veszek egy tábla csokit a korábbi zsákmányomból, komótosan kibontogatom a csomagolást, s mintha valami szendvicset ennék, úgy harapok bele az olvadós édességbe. Nem létező lázadásom újabb hozománya, gonosz kis kacajra ingerel a tudat, ha ezt jóanyám látná, a homlokán tikkelni kezdene az ér. Mázli, most semmit sem lát, én azonban annál érdekesebb eseménynek leszek a szem- és fültanúja. Lassítok, azután lefékezem, miközben a férfi nyomatékosítva mondandóját, egy rúgással hasba küldi a feltételezhető támadóját. Hm, szolgálatba helyezni magam, ezt kéne tennem, minden jó érzésű zsernyák így cselekedne, nekem viszont semmi kedvem a balhéhoz, nem beszélve róla, jó érzésű zsernyákok nem igen dugnak másokat hasba rugdalókkal. Csöndesen eszegetem tovább a csokimat, míg a másik az utolsó simításokat végzi a földön fekvőn, aztán közelebb lépkedem.
- Ha te mondod, Eddie fiú, ha te mondod. – helyette is vállat vonok, amíg névtelen tolvajpalántákat ver, nem akadok ki, ami a többit illeti, nos, senki se akarjon a kiakadásom tárgyává lenni.
Még egy falat az édességből, meg még egy lépés a másikhoz, így könnyebben szemügyre vehetem a sérülését. Ah, annyira nem vágyom erre, egyetlen porcikám sem, de az eddig lappangó felelősségtudat csak utat tör magának.
- Otthon van egy elsősegélydobozom, ha nem óhajtasz ezzel kórházba menni, összefércelhetlek. – ajánlom fel a segítségemet, és csupán egészen kicsit feszélyez a dolog.
Ed a lakásomon? Huh, szerencsére eléggé jellegtelen a hely, nem vagyok az a típus, aki mindent a kirakatba pakol, meg hát nem vagyunk épp ismeretlenek egymás számára, ám nem véletlen az, hogy a srác többször járt bennem, mint a lakásomban. Könnyebb magamon változtatni, mint a környezetemen. Hagyjuk is.
- Kb. két perced és még pár deci elfolyatható véred van eldönteni mit akarsz. – teszem hozzá, nem óhajtok sokáig itt ácsorogni vele a nyílt utcán.
De lássa milyen cuki vagyok, még egy kocka csokit is a szájába dugok, ilyenkor kell az energia.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
10
● ● Posztok száma :
Daisy Ridley
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edgard Pettigrew tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Pént. Nov. 10, 2017 10:39 pm

Komolyan mondom, az eszem megáll. Nem csak attól, hogy nyílt utcán megkéseltek, hanem hogy egyáltalán megkéseltek. Néhány ember nem lehet ennyire vak, hogy egy nála 2x akkora emberre támad rá, és utána elhiszi, hogy ezt büntetlenül meg fogja úszni. Én pedig az ilyesmit nem fogom szó és tettek nélkül hagyni. Ez az egyik igazán rám jellemző tulajdonságom. Ha megütnek, visszaütök. Csak inkább egy szinttel feljebb megyek, és török… Persze vannak esetek, mikor valahogy le kell nyugtatnom magam és nem hagyni, hogy elszálljon az agyam, mert akkor a végén az életemmel fogok fizetni. Vagy rosszabb, más fog az arcoskodásom miatt… Pont ilyen volt a néhány héttel ezelőtti kéthetes kiruccanásom. Ott is nagyon kevés választott el attól, hogy elpattanjon a húr, de szerencsére sikerült ésszel gondolkodnom, és nem ölettem meg magam, meg esetleg még… nem, ebbe inkább bele sem gondolok.
Eddie fiú. Na jó, ilyet is ritkán hallok bárkitől. Nem kapok rá inkább, mert ez még egy egész kellemes kis este kezdete lehet, amit a fene sem akarna elrontani. Azon mondjuk kicsit csodálkozom, hogy ennyire nem hagyja hidegen se a rabló jelenléte, se az hogy ilyen könnyűszerivel kitörtem a csuklóját, mint akinek már látszólag van tapasztalata benne. Vagy csak szerencséje volt, az ideg majd szétvetette, és nem nagyon gondolkozott. A kettő nem zárja ki mondjuk egymást… na mindegy, kicsit érzem már a vérveszteséget, de még semmi extrém.
Figyelemmel követem, mikor közelebb lép hozzám és megvizsgálja a sebemet, amennyire ezt a ruhák anyaga engedi. Azt a hülye is meg tudná mondani, hogy ez bizony ellátásra szorul. Félig lep csak meg tehát a felajánlása. - Mi az, most már a lakásodra is felviszel? – kérdezem tőle mosolyogva. Aha, ez pedig pont egy olyan pillanat, mikor nem tudom befogni a pofámat. Bár ezt már megszokhatta tőlem, az egy-két csípős megjegyzésemet, amikkel illettem őt, de néha még magamat is. Egy kis önkritika mindenkibe elkélne néha. Bár látszólag el tud nézni mindezek mellett, mert afelől kétsége sem lehet, hogy az ágyban nagyon is értem a dolgomat. A panaszkönyvet még nem kérte, és nem is fadarabként viselkedett alattam, vagy épp fölöttem, már csak ezekből is kiindulva. De ahogy egyre többször találkoztunk, a beszélgetések úgy lettek egyre rövidebbek és inkább az akción lett a hangsúly.
Mikor a számba dug egy szelet csokit, elnyammogom, de közben röviden nevetgélek. – Jól van, legyen. Mehetünk. Mutasd az utat – majd pedig megvárom, hogy elinduljon valamerre, és én is követem őt, még mindig rajta tartva a kezemet a sebemen. Néhány lépést teszünk csak, mikor megfordulok a földön még mindig eléggé sikoltozó egyénre. – Ó, és vele mi lesz? Á, hagyjad, látom hogy már hívja valaki a mentőket – végül legyintenék is egyet látva az egyik háza előtt kinn álló emberkére, de nem egy könnyű folyamat lenne ez most, és inkább annyiban is hagyom.
- Na és mesélj, Romy, te mi járatban vagy errefelé? Bevásárló körút? – bökök a szatyorra a kezében, miközben lassan lépegetek mellette, tartva a tempóját. Valamit fel kellett dobnom, nem nagyon vagyok oda a csendes egymás mellett sétálgatásért, és ki tudja milyen messze van a lakása a leányzónak.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
23
● ● Posztok száma :
Josh Mario John
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Amélie Romane Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Hétf. Nov. 13, 2017 2:51 pm

Miközben Ed-del „foglalatoskodom”, figyelmem megosztom közte és az áldozata között. Törött csukló, a rúgásoktól valószínűleg pár bordájának is annyi, amit lehet megspékel némi belső érzés is. Ha rendes zsernyák lennék, régen a mentőket tárcsáznám, izomkolosszus pajtin pedig a bilincs csattanna, ám az előbb kiveséztük mennyire nem óhajtok jelen pillanatban rendes lenni, sem zsaru, így Ed élvez egy leheletnyi prioritást.
- Kénytelen leszek, nem igaz? Egyszer még jól jöhet, hogy ennyivel tartozol nekem. – teszem hozzá, egyik kezemből a másikba helyezem a szatyromat, azután oldalra fordulok, az irányba, amerre a lakásom található.
Mielőtt megindulnánk, a férfiban, ha a lelkiismeret nem is támad fel, de az érdeklődés aziránt, mi lesz a fetrengővel igen, így kissé lassítok. Mielőtt válaszra nyithatnám a számat, vagy okot kapva a telefonálásra cselekedhetnék, ő tovább pörgeti az események szálát. Hála az emberek kíváncsi természetének, meg egyben a fene essen beléjük, gondolom jól végigkukkoltak mindent. Már csupán abban bízhatok, nem tudnak pontos leírást festeni egyikünkről sem, nincs semmi kedvem eltusolni egy olyan ügyet, amihez vajmi kevés közöm van. Na, tipli.
Abbéli reményem, hogy csöndesen sétálva, felesleges szájtépés nélkül tehetjük meg a távot a lakásomig, azonnal szertefoszlik, amint Ed hangja megtöri a némaságot, a lehető legfeleslegesebb kérdéssel egyetemben. Akaratlanul megforgatom a szemeimet, érzem, amint az ajkam a munkahelyen oly sokszor alkalmazott műmosolyba rándul és a másik felé fordítom a fejemet. Szép, igazán gusztusos hús, elvitathatatlan ágybéli technikával, de egek, mennyire irritál, mikor kinyitja a száját.
- Megkívántam az édeset. De állandóan nem tartok otthon ilyesmit, hát mentem és voilá. – pont, amilyen alapon vele szoktam találkozni, de ez most nem az a téma, amit feltétlenül fel óhajtanék hozni, hát hallgatok.
A válaszomat követően tüntetőleg elfordítom Ed-ről a tekintetemet, és ha a továbbiakban is kérdezősködne, a legminimálisabb szószámmal felelek neki egészen, amíg a lakásomhoz nem érünk. Nem sokat szöszölök, bejárati ajtót pittyentek, lehívom a liftet, nem egészen öt perc múlva már a lakásomon belül lehetünk, nem mintha ez megkönnyebbülésre adhatna okot. Az ebédlőasztalra lököm a szatyrot, majd egy széket húzok a kád mellé – milyen praktikus ez ilyenkor – és odaintem magamhoz a srácot.
- Gyere, hámozzuk le rólad a felsődet. Segítsek, vagy menni fog egyedül? – a válaszától függően maradok mellette, illetve megyek az elsősegély dobozért, végül odahozok egy másik széket és leülök, hogy elláthassam.
- Gyakran történik veled ilyen instant késelés, vagy ez ilyen különleges nap volt? – amennyire nem akarok tudni semmit sem róla, annyira nem tudom csukva tartani a számat, de mellettem szóljon, most az egyszer nem a farka miatt.
avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
10
● ● Posztok száma :
Daisy Ridley
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edgard Pettigrew tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Hétf. Nov. 13, 2017 3:53 pm

Gondolkoztam, hogy még visszakérdezek, miben tudnék én neki segíteni, de inkább ráhagyom. Eddig sem nagyon segítettem én neki bármiben, minthogy lefoglaltam néhány órára. De azok az órák mind megérték a ráfordított időt, én legalábbis így vélem. De szerintem ő sincs más véleményen ezzel kapcsolatban. Nem véletlen, hogy annyiszor megcsörrent már egyikünk telefonja, mikor egy kis kikapcsra vágytunk. De hát érthető ez. Neki, mint nyomozónak biztos stresszes lehet az élete, nekem pedig aztán végképp. Így is elég merész vagyok, hogy pont egy olyasvalakivel kezdtem el kavarni, mint Amélie – pardon, Romy -, de szeretek veszélyesen élni. Na meg már régen megtanultam, hogy kell az ügyeimet úgy intézni, hogy ne törjön bele a bicskám.
Nem túlzottan érdekelt a válasza, csak nem vagyok a nagy csendességnek a híve. Sőt, kifejezetten szeretek beszélni, jó kis fegyver tud lenni a megfelelő kezekben, én pedig a semmiről is olyan előadást tudok biztosítani bárkinek, ami után csak néz, hogy a semmi az mégiscsak valami. Szar példa volt, tisztában vagyok vele, de néha muszáj vagyok ilyenekkel is élni. Mindemellett az ember is ki tudja mutatni a foga fehérjét, ha ennyit beszél a másik, mint én… Most is lerí róla, hogy nagyon nem őszinte az a mosoly, és beszélgetni pedig végképpen nincsen kedve. Én meg csupán azért nem feszítem most tovább a húrt, mert az előbb is elég könnyedén megúsztam, hogy vele tölthetem az estém, és nem egy fogdában, amibe ő dob be.
Előbb-utóbb elérünk a lakásába, és ugyanolyan csendben követem őt, mint az elmúlt néhány percben. Ledobom a kabátomat magamról, ha mondja hova, akkor oda. – Általában ilyen kérdést nem szoktál felrakni, segítesz te magadtól is örömmel – felelem kérdésére vigyorogva, majd pedig rendesen is válaszolva kezdem el lehúzni magamról a felsőmet. Észreveheti a néhány héttel korábbi eseményeket is a testemen, amik egy ideje nem tarkították még a testemet. Ilyen a felsőtestem bal oldalán induló köldökömig érő hosszas vágás, vagy az egyik alkaromon lévő már kisebb heget. Plusz a hátamon lévők is ott vannak még, de azok már jobbára nem is látszanak, csak ha nagyon nézni akarná őket az ember.
- Nem olyan gyakran, mint azt hinnéd. De esett már meg, viszont így nem nagyon mártottak még meg bennem kést, inkább csak megvágnak. Hát na, néha a legjobb bulik a legrosszabb környéken vannak… - tárom szét enyhén karjaimat erre vonatkozóan, és vállat is csak az alapvető okok miatt nem vonok.
- És te, gyakran foltozol össze megkéselteket? – kérdezem tőle, miközben elkezd a sebemmel foglalkozni. Nem tagadom, mikor lefertőtleníti, kicsit felszisszenek, de se nem hangosan, se nem hosszasan. A kérdésemre egyébként sejtem a választ, de jobb az, hogyha nincs azzal tisztában, hogy tudom, ki és mi ő. Ez pedig az én egyik bajom, hogy szeretek utánanézni az embereknek, hogy legalább egy alap belátásom legyen azokra, akikkel egynél több alkalommal is találkozom. És Amélie pedig olyasvalaki, akit pedig már többször is sikerült gerincre vágnom. Nem tagadom, neki is engem.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
23
● ● Posztok száma :
Josh Mario John
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Amélie Romane Le Roux tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Szer. Nov. 15, 2017 10:06 pm

Néhány jelentőségteljes pillanatig nem teszek egyebet, csupán a szemeimet legeltetem a férfi testén, a tetoválásai történetébe a maguk nyersességével fonódnak bele a hegek, régebbi és frissebb sebhelyei. Az ujjaim megannyiszor táncoltak végig rajtuk, eddig viszont egyszer sem akartam tudni mi rejlik mögöttük. Tulajdonképpen most sem, ám a kíváncsiságom kezd teret nyerni magának, főleg így, hogy a libidóm egyelőre a béka feneke alatt mocorog. Végül befejezem a skubizást, a tettek mezejére lépek és elkezdem lefertőtleníteni a férfi sebét. Apró kacaj szakad fel belőlem a röpke, elhaló sziszegésétől, lehet van bennem valami rejtett szadizmus, vagy csak kompenzálok valamit, de egyáltalán nem bánom, ha a nagy melákok miattam sziszegnek. Muszáj leszek rendezni az arcvonásaimat, azután némán, érdeklődve hallgatom Ed mondandóját, a kérdésére kissé felszalad a szemöldököm. Én és a fércelés. Több választ adhatnék erre, megannyi variációval, de arra a döntésre jutok, a szűkszavúság motívumát nem töröm meg jobban.
- Ebben sem te vagy nekem az első. – válaszolok szempilla rebegtetve, szemérmes hangon, mint valami rajtakapott leányzó, azután elvigyorodom, szerencsére annyira ismerem a másikat, hogy tudjam, venni fogja a poént.
Időközben már érzéstelenítővel is lefújom a seb környékét, és gyors, biztos mozdulatokkal ölteni kezdem a karját. Nem azt mondom, hogy orvosokat megszégyenítő a technikám, ám a lehetőségeinkhez mértem nem barmolok túl sokat. Oké, talán a csupacsöcs pin up modell tetkónak nem áll jól a szeme, de lehetne rosszabb is, a bimbói így legalább szimmetriába kerültek. Jó ideig elügyködöm ezzel, majd az utolsó öltésnél elkötöm a cérnát, nem hagyok időt Ed-nek az alaposabb vizsgálódásra, leragasztom a művemet.
- Most már megmaradsz. – már épp megpaskolnám a karját, aztán félúton megállok a mozdulatban és magam mellé eresztem a kezemet.
- Öhm. Esetleg kérsz egy kávét, vagy valami? – ő ugyan nem tud vállat vonni, hát helyette vonogatom a sajátomat, miközben próbálom eljátszani a tisztes házigazda szerepét.
Hálátlan egy meló. Kínomban elcsomagolom az elsősegélyes pakkot, kidobom a szemetesbe az összevérzett gézlapokat, kezet mosok…
Ha eddig nem volt feszélyezett a légkör, akkor most már az. Nincsen közös témánk, nincsen összevarrnivaló nyílt sebe sem, és kivételesen a vaginámat sem ostromolja Eddie Juniorral.

avatar
Bûnüldözés,hadügy
Tell me your secrets
10
● ● Posztok száma :
Daisy Ridley
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Edgard Pettigrew tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás •• Szer. Nov. 15, 2017 11:18 pm

Hirtelen egy pillanatra nem is tudom mire vélni ezt a stílust, amit most mutat. Viszont muszáj vagyok elnevetni magam rajta. Egek, ő az egyik utolsó, akiről elhinném, hogy olyan nagyon szemérmes lenne. Elég csak tényleg arra gondolni, hogy hányszor, milyen módon és gyakran fordultunk meg egymás ágyában. Rossz szófordulat ez mondjuk, mert egymáséban még egyszer sem. Annyi eszem azért van, hogy nyomozókat ne vigyek el a házamba, és én is most vagyok először az ő lakásán. Bár… az is igaz, hogy nem mindig kellett nekünk az az ágy mindig, bőségesen fel tudtuk magunkat találni. Nincs bajom az ággyal, egyáltalán nem, de lássuk be, valószínűleg már nem járnánk ennyit össze. Egy idő után túl monoton lett volna, én pedig mocskosul élvezem a szexet Amélie-vel.
Nem pofázok a kelleténél többet, hagyom, hadd dolgozzon rajtam most elég másféle módon, mint az megszokott. Nem nyögdécselek a fájdalomtól, vagy ilyesmi, inkább összeszorítom a fogaimat, ha olyan rész következne, amiről tudom, hogy fájni fog. Nem az első alkalom, hogy leszúrtak, tudom mivel jár ez. Nem a kedvencem, azt a hülye is kitalálhatja egész könnyen. Bár ez a kés a vállamba még bőségesen kegyesebb volt, mint az a maffia-utánzat, aki egyszer igazán istenesen megkínzott engem, hogy utána meg se forduljon a fejemben többet a kicseszés velük. Tanultam a leckéből egész hamar.
- Kösz – nyögöm be neki, miután befejezte és felállok. Kicsit, de csak egy nagyon kicsit megmozgatom a karomat, mert kicsit elzsibbadt a stabilan tartástól. De arra vészesen ügyelek, hogy a varrat ne szakadjon fel. Szerintem helyben meg is csapkodná a sebemet a nyomozó asszony. Akkor már a fog összeszorítás nem működne, inkább a nyelvemre kéne ráharapnom rendesen. Bár azzal a fájdalomfaktor csak még inkább növekedne.
- Inkább valami erősebbet. Ha lehet. Meg egy olyan liter-másfél liter víz sem biztos, hogy megártana – csak most jövök rá, hogy amúgy mennyit szoktam húzogatni a vállaimat, mikor képtelen vagyok rá. Az egyik meg hülyén nézne ki.
Követem őt, ha mutatja az utat, és leülök valahova, amennyiben nincs ellenvetése. A pólómat a vállamra vetem, nem fogom magamra venni most ezt, annyi biztos. Meg amúgy is, nincs hideg a lakásban egyáltalán. – Na de rátérve a lényegre. Miként hálálhatom meg önzetlenséged és segítőkészséged? Tudod, hogy megvannak rá a módszereim. Többféle is – vonom meg a szemöldökömet vigyorogva. Áh, megvan az alternatíva. Szemöldök vonogatás. Ha megkapom az utánpótlásomat, azt a valamennyi vizet, akkor pedig kapásból le is húzok szerintem vagy fél litert. Hát igen, nem a legjobb dolog a vérveszteség. De túl sokat nem vesztettem szerencsére, viszont halványan érzem azért a hatását.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets
23
● ● Posztok száma :
Josh Mario John
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Le Roux lakás ••

Tell me your secrets

Le Roux lakás
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások-