Konyha és étkező
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:10 pm ✥
✥ Today at 8:54 pm ✥
✥ Today at 8:30 pm ✥
✥ Today at 4:50 pm ✥
✥ Today at 4:46 pm ✥
✥ Today at 4:42 pm ✥
✥ Today at 4:34 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Konyha és étkező •• Csüt. Nov. 09, 2017 7:52 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1404
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Joanne Lamoureux tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Csüt. Nov. 09, 2017 8:57 pm



For  the family
Joanne & Pascal

A pillanat.
A hang.
A felismerés.
Már pedig most jött el az a helyzet, hogy fogom magam, és fiam elé sétálok. Nem kerülgethetem, nem menekülhetek még otthon is el, miközben ő már évek óta úgy jár-kel előttem, hogy tudta, hogy csalom az édesapját, akihez olyan lojális. Nem csapott hisztit, nem kürtölte világgá, csak megtartotta magának. Nem érdemli meg ezt a terhet, mégis cipeli zokszó nélkül. Azt kell, hogy mondjam, ez tőle egy igazán felnőttes viselkedés, büszke vagyok rá, azonban 17 évesen ezzel bírkózni… Egy gyereknek sem kívánom.
Újra lepörgettem magam előtt a levelet, amit írt, amin látszott, hogy az általában egész rendezett írása elcsúszott, kapkodott lett, nagy lépést tett meg. Merész lépést, pedig nincs bizonyítéka. Oh, Pascal, mennyire gyűlölnél, ha tudnád, Andreas az apád, nem is Oscar? Bele sem akarok gondolni, de ha már idáig eljutottam, folytatnom kell az utamat. Muszáj a családomat nézni elsőnek, ha nem is vagyok oda Oscarért úgy, mint régen, de a gyerekeimet őszintén szeretem, legyen akárki is az apjuk. Gyűlölhetnek, megvethetnek, de az irántuk érzett szeretete sosem fog elveszni. Az anyjuk vagyok, belőlem vannak, fájdalmasan hoztam világra őket, de örömmel neveltem minden egyes percben őket, még ha éppen egymásnak csapkodtuk az ajtókat. Nem érdemlik meg, hogy most essen össze a család, ha eddig nem váltam el, már pedig volt lehetőségem, akkor továbbra sem, ámbár, ha őszinte akarok lenni, néha a Pokol mélyére rúgnám férjemet, de elválni semmiképp sem akarok tőle. Nem, nekem szükségem van rá, nem csak azért mert már bő húsz éve tartunk ki egymás mellett, hanem mert még néha látni azt az Oscart, akibe én beleszerettem, és remélem, egyszer visszajön hozzám, nem pedig csak a munka, és egyéb programok. Ezért vagyok még képes visszafordulni, nem pedig Andreas karjaiba menekülni. Ez tart csak vissza, meg a gyerekek, nem is annyira Hervé, aki már a felnőttek családos életének küszöbét lépte át, hanem Olympék. Pascal és Olympe. Ikrek, de néha azt kell, hogy mondjam, ég és föld közöttük a különbség, viszont a testvéri kötelék meg van közöttük, van, mikor egy rúgóra jár az agyuk, mikor ugyanúgy reagálnak. Csodák, két kis csoda.
Megtörlöm kezemet, ahogy elhagyom a tűzhelyet és Pascal elé megyek. Mélyet lélegzem, és nyugtatom magamat, nem szabad idegesnek lennem, mert csak beismerném a dolgokat, amúgy is hírem van számára, úgyis mindjárt itt a hétvége, és Oscar rég járt már Párizsban…
Ma reggel hívtam fel, és ajánlottam, hogy nagyon is jó lenne, ha jönne. Hiányzik mindenkinek. Megtartottam Andreas tanácsát, muszáj újra visszahívnom Oscart az életünkbe, szükség van rá, mint apa leginkább, de mint férj, úgyis. Tudom, elfoglalt, mint én, de legalább a hétvégeket megoldhatjuk, ha akarjuk, már pedig én igyekszem, a többi már a drága férjemen múlik. Ha nem is miatt, de a gyerekek miatt biztos jön. Tudom, hogy neki is fontosak, és értük képes a munkát félrerakni, nekem ennyi is elég volt, csak jöjjön. Billentse vissza a lelkivilágomat a régibe, hozza vissza az egyensúlyt, tartsuk meg azt a családi egységet. Nagy reményeket fűztem a dologhoz, még ha ez azt is jelentette, hogy már pedig Andreassal megritkulnak találkozásaink, nem tudom, hogy fogom viselni, de ha nem veszekszünk, akkor elbírok a négy fal jelentette helyzettel. Végül is, volt idő, mikor mindent félretettem érte, amikor csüngtem szavain, amikor a legnagyobb örömmel mondtam igent az oltár előtt. Csakhogy annak is húsz éve bőven… Lehet, ha mindketten elgondolkodnánk a házasságunkon, nem csak én ebben a vészterhes időben, akkor valamire jutnánk. Ki tudja? Meg kell próbálni. Meg kell próbálnom. Értük, a családunkért. Még ha ez nyomasztott, lenyomta vállaimat is, és nem hagyott nyugodni, neki kellett veselkednem. Mert kell, mint anya. Pascalékért.
- Pascal – szóltam, nehogy szobájának falai közé el tudjon tűnni. Legtöbb időt ott tölti, ami nem is lep meg Hervé felnevelése után, de több időt is tölthettünk volna együtt hárman… Majd négyen.

The story never ends ⁞ Remélem megfelel Smile
×
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
× Charlize Theron ×
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Pascal Lamoureux tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Pént. Nov. 10, 2017 7:23 pm


Anya , Joanne &&  Pascal

Vegyél körbe egy gyereket hazugságokkal, ő pedig úgy fog kapaszkodni beléjük, mint a plüssmackójába vagy az anyja kezébe. És minél gonoszabb, sötétebb a hazugság, annál mélyebben kell magába szívnia azért, hogy képes legyen elviselni.



Tudom, hogy minden családnak meg van a maga problémája, főleg a házas emberek között. Az én szüleimnek is megvan. Ezt már azelőtt is tudtam, hogy rájöttem volna anyám titkára. Aki velük él az tudja, hogy milyenek egymással. Tudom azt is, hogy sokan rám szólnának, hogy hagyjam a dolgaikat rájuk. Felnőtt emberek, akik elég idősek már ahhoz, hogy ezt elrendezzék egymást közt. Jólétben élsz Pascal. Inkább köszönd meg ezt a szüleidnek, az anyádnak.  Megtehetném. Elfordulhatnék, és befoghatnám a  számat. Miután megtudtam azt, amit anyám művel apámmal, utána így is tettem. Csöndbe maradtam, és a négy fal mögé rejtőztem. Azóta is ott rejtőzök. Féltem. Félek, hogy elveszítem a családomat, ha ez az egész kitudódik. Ha megtudja apa... Ha megtudja, hogy évek óta tudom és nem mondtam el neki.
Aztán mikor Párizsba költöztünk a furcsa szorongató érzés mellé megjelent egy általános düh is, főleg anyám irányába. 14 éves voltam mikor megláttam őt és a dokit a házunkban, a mi családi házunkban. Most 17 éves vagyok. Azóta eltelt három év és semmit sem változott. Anyám ugyan úgy él. Mintha az élete teljesen normális lenne. Egy anekdota szerint Grigorij Alekszandrovics Patyomkin orosz miniszter, miután elfoglalta a Krím-félszigetet a 18.század második felében, az oda látogató Nagy Katalin cárnő számára felépített  pár falut Dnyeper folyó partján. Ám a házaknak csak a homlokzatát állították fel, azokat is sok esetben valami olcsó, egyáltalán nem e célra használatos anyagból. Így pedig ezek csak ál-faluk voltak, amiket II.Katalin távozása után rögtön le is bontottak. Az egésznek a célja az volt, hogy az uralkodó előtt a vidéket gazdagnak és lakottnak állítsák be. Ma már ezeket a Patyomkin-falukat a megtévesztés, a propaganda egyik szimbólumának tartják, ám én egyre inkább kapcsolom össze fejben az anyám viselkedésével. Ő is ilyen álom világot épített fel nekünk, amiben minden épnek és jónak tűnik, pedig valójában csak egy színházi díszlet. Az egész csak egy nagy hazugság, amit kitudja, hogy hány éve őriz. Én pedig utálom a hazugságokat.
Mikor kijelentette, hogy költözünk, belülről egy forró érzés árasztott el. Ennyi volt. Széthull a család. A család, ami lehet, hogy valójában csak egy fantom kép, de akkor is az én családom. Elfogadtam, hogy anyám Párizsba költözik, a szeretőjéhez és, hogy hamarosan kezdetét is veszi a válási procedúra. Mert hogy én azt hittem még akkor, hogy ez annak a jele, hogy anyám végre lép valamit. Utáltam, hogy ezt teszi. Utáltam, hogy a szeretőjéhez rohan. De mélyen legbelül, örültem, hogy legalább így nem lesz az életem egy nagy hazugság köré épülve. Aztán pár hét múlva rájöttem arra, hogy anyám egyáltalán nem akarja ezt. Ugyan úgy játssza Oscar Lamoureux híresen kedves feleségét, ugyan úgy a képünkbe hazudik. Csak azért költöztünk ide, mert így közelebb van neki a kis dokikája. Eszem megáll. Komolyan néha úgy felröhögnék a helyzet jellege miatt.
Sokat gondolkodok az egészen. Talán azért mert a 3 év alatt sokan értem és már a helyzetet nem teljesen úgy látom, ahogy akkor. Jó kérdés, hogy mi történne, ha 17 éves fejjel most látnám meg őket. Teljesen más lenne a dolgok kimenetele. Ez biztos. Talán a költözés miatt és mert tudom, hogy miért költöztünk el. Vagy talán amiatt, mert rájöttem, hogy kicsoda a szeretője. Az elmúlt három évben a megcsalós dolog csak egy árnyék volt az életembe, ami elől mindig elfordultam. Elzártam jó mélyre, és nem foglalkoztam vele. De most ez az árnyék itt liheg a nyakamban és nem tudok nem foglalkozni vele.  Látjátok most is ezen jár az eszem, pedig lenne bőven más dolgom is. Nem lepődök meg, hogy anyám elküldött egy pszichológushoz. Az egész lassan széttép belülről. Talán ezért várom, hogy anyám valahogy lebukjon ország- világ színe előtt. Mert akkor talán lesz egy kis nyugtom. Akkor már nem fogja a vállamat nyomni ez a súlyos titok.
Hirtelen meghallom a hangját és felkapom a fejemet. Csak a nevemet mondja, de érzem benne, hogy tud a levélről. Mit is vártam... Orvosi titoktartás ide vagy oda, anyám mindenféleképpen megtudta volna. Egy pillanatig gondolkozok, hogy mit csináljak. Tegyek úgy mintha itthon se lennék? Az egy gyáva viselkedés lenne. Elégszer voltam már gyáva az életemben. Nem akarok többé az lenni. Amúgy is, akkor anyám bejönne a szobámba és itt zajlana a beszélgetésünk. A macska nem kerülgetheti tovább a forró kását.
Felpattanok az ágyamból és lassan elindulok a hang felé. Meglátom arcát és már biztos vagyok benne, hogy a következő percek igen nehezek lesznek. Az én arcom is megváltozik. Egyszerre megfeszülök, mert tudatosul bennem, hogy miről is fogunk beszélni, a hazugságáról. Másfelől viszont a kétely, és a félelem miatt eltorzul az arcom, mint egy rongybaba.   – "Ízlik az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de végül kaviccsal lesz tele a szája." – húzom el a számat mikor ránézek.  – Szia Anya...
Végtére az anyám. Bármit tesz, az marad. Ezt nem fogom elvenni tőle. Akkor magamnak mondanék ellent mikor a családról beszélek.

credit ■  
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
16
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Leonardo DiCaprio
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Joanne Lamoureux tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező •• Szomb. Nov. 11, 2017 1:20 pm



For the family
Joanne & Pascal

Képtelen vagyok elengedni, másra fókuszálni, agyam csak ezen pörög, hogy Pascal tudja. Tudja, és ahogy találkozik tekintetünk, érzem, azt is tudja, hogy eljutott hozzá levelem. Sokat merengtem, hogy vajon érdemes beszélnem vele a levélről, Andreasról, de minél többet gondoltam erre, rájöttem, hogy semennyire sem. Nem hiszem, hogy lenne értelme, azzal csak megmutatnám, hogy igen, ezzel az információval hatalom van a kezében, és még inkább valósággá válna minden, miszerint nem tudom visszafordítani a dolgokat. Muszáj összeszednem magam, muszáj félreraknom mindent értük.
Még ha kissé könnyebb is, hogy a titok nem csak engem nyom, de ezt nem érdemelték meg. Nem ilyen anyát érdemelnek meg, milyen példa ez előttük? És ehhez képest, Pascal még mindig ragaszkodik ahhoz a családi képhez, ami sosem voltunk, de lehettünk volna. Hol futottunk le arról az útról? Mert nem akkor, mikor Andreast megismertem, mert akkor akár ott is hagyhattam volna, mi szerint hűséges vagyok férjemhez. Ez előbb történt, valamikor elkezdődött, mikor már Hervé megvolt… Pedig, mikor megismertük egymást a gyárban, az az örökös csodálat, tisztelet egymás iránt mikor még nem tudtam másképp elképzelni az életemet, csakis mellette. Elvarázsolt, levett a lábamról csak egy-két szóval, de aztán… Amint minden nap együtt keltünk, feküdtünk, valahogy kihunyt belőle minden, a munka lefoglalta, a gyerekek lefoglalták, és már arra sem volt időnk, csakhogy felnőttek módjára leüljünk és megbeszéljük a dolgokat, inkább egymással veszekedtünk. És hova jutottunk… Szégyellem magam, mint anya, de mint nő, semmiképp sem. Minden embernek szabad, hogy boldog legyen… Csakhogy vannak áldozatok és következmények. Már pedig, Pascalék előrébb vannak a sorban. A vérem, a gyermekeim, belehalnék abba, ha velük történne valami.
Csak bólintok egyet, ahogy köszön, jelezve, hogy tudok a levélről, tudom, hogy tudja mit csinálok. Felesleges lenne boncolgatni a múltat, amin úgy sem lehet változtatni, és valószínűleg egyikünk sem örülne, ha beszélnie kéne róla, ami csak az elfuserált magyarázataimból állna. Inkább tegyünk a jelenért, és jövőért. 17 éves, nem kezelhetem teljesen gyerekként, még ha a szememben mindig is az marad. A kis Pascal… Tünemény volt a szőke fürtjeivel, ahogy mászott a padlón, most is egy csoda a bebarnult hajával, csalafinta mosolyával.
Muszáj volt magamra szólnom, nehogy nosztalgiázni kezdjek még idő előtt, így köhintettem egyet határozottan. Nem veszthetem el az irányítást, és a beszélgetés lényegét. El kell dőlnie a dolgoknak, éreznie kell, hogy kész vagyok változni, változtatni. Nem azért, mert félek, hogy kiderül, hanem miattuk. Ha kiderülne is a húsz éves múlt, akkor is a legjobbat szeretném kihozni a lehetőségekből a számukra.
- Hétvégén jön apa – böktem ki a lényeget. Nem mézes-madzagon akartam húzigálni ezzel a ténnyel. Tudtam, hogy most veszélyes vízen járunk, mert akár lehetőség is lehet neki arra, hogy végre mindenről lerántsa a fátylat. Nem, beszélni akartam Oscarral, hogy dolgozzunk a házasságunkon, hogy hozzuk vissza a régi időket. Jóvá akarom tenni azt, amit tönkretettem, még ha ez azt is jelenti, hogy Andreassal… Mi lesz vele? Az, hogy örökre elhagyjam, hogy kilépjek az életéből… Tudtam a választ, hogy képtelen lennék megtenni. Nem tudnám megtenni, de egyelőre zárolni kéne a találkozásokat, és ha minden úgy alakul, ha tényleg sikerülne a család, és Oscar is visszatérne hozzám, az akit ismertem, akár… Ez még a jövő zenéje, nem akartam ezen gondolkodni. Ismertem magam, ismertem a testem, és csak úgy elfelejteni Andreast, nehéz lenne. De neki kell futnom, meg kell próbálnom. Meg kell próbálnunk. Hiszen Oscarnak is fontosak Pascalék. Ezt tudtam, ez kötött leginkább össze minket, azt hiszem, bár a gondolataiban sosem tudtam olvasni, néha olyan sejtelmes volt, de a gyerekekhez mindig szeretetteljesen fordult. Pascaléknak örök helyük van szívében, még ha nem is a gyerekei.

The story never ends ⁞ Remélem megfelel Smile
×

avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
14
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
× Charlize Theron ×
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Konyha és étkező ••

Tell me your secrets

Konyha és étkező
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Étkező és konyha [régi]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Kertváros :: Lamoureux ház-