Élelmiszerbolt
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 5:26 pm
Today at 5:04 pm
Today at 3:59 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (36 fő) Hétf. Márc. 13, 2017 11:05 pm-kor volt itt.
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥

Csoportok
Keresk. és szolg.
-
-
Igazságügy
-
-
Bűnüldözés, hadügy
1
2
Egészségügy
2
-
Oktatás
4
4
Média, művészet
5
2
Civilek
1
1
Elit
1
1
Törvényen kívüliek
1
1
Összesen
15
10
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Élelmiszerbolt



Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Élelmiszerbolt •• Vas. Jan. 15, 2017 5:21 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

589
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Jún. 01, 2017 11:42 pm

Muire & Cora

Sosem szerettem távol lenni a farmtól, ma azonban még a szokásosnál is nehezebben hagytam el a birtokot. Talán a tudat, hogy Muire itthon volt, az kecsegtetett engem is az otthonmaradás gondolatával. Ha nem is túl sűrűn, de kéthetente minimum meg kellett tennem ezt a kis utat, ami az élelmiszerboltba vezetett, hisz ennyi idő alatt bőven kifogytunk azokból a cikkekből, amiket nem tudtunk mi magunk megtermelni.
A bolt nem volt hatalmas, a tulajdonossal is jó viszonyt ápoltam, hisz szinte törzsvásárlónak számítottam nála. Máshova talán nem is jártam vásárolni, talán csak akkor, ha új ruhára volt szükségem. A mai kis bevásárló körutam viszont teljesen más irányt vett, mint amire valaha is számítottam.
Általában ez a kis vásárlás nem vesz el két óránál többet az életemből, még akkor sem, ha megállok cseverészni a tulajjal, bár kétlem, hogy ma ilyen könnyen megúszom. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán túlélem ezt a napot...
Az egyik hátsó sorban éppen nagyban válogattam a whiskey-k között, ugyanis azt terveztem, hogy este, vacsora után iszogatunk egy kicsit Muire-val, de talán ennek a tervemnek is befellegzett. Először nem is tudtam, hogy mi történik, olyan gyorsan pörögtek az események. Én hülye, még vissza is sétáltam a pénztárhoz, s csak akkor vettem észre Susanne ijedt tekintetét, s azt, hogy mozdulni sem mer. Reflexszerűen kapom oldalra a fejem, a pasas viszont egyből a torkomnak ugrik és miközben ujjai a nyakam köré fonódnak, úgy tol - vág - oda az egyik hűtőhöz. Mikor elenged, üvölt még valamit, de eléggé eltorzítja az arca előtt lévő maszk, annyit azonban sikerül kihallanom, hogy nem szeretné, ha bárhová is elmennék a helyemről. A boltban viszont nem hiszem, hogy csak ketten lettünk volna Susanne-nel, ezért óvatosan körbefuttatom tekintetem, majd meg is látom Mr. Pannings-et, akihez megpróbálok odamenni. Szegény idős bácsi halálra rémülve a földön kucorog. Keze remeg az idegességtől, s komolyan aggódom amiatt, hogy még a végén szívrohamot kap ettől a sokktól. A rabló vagy kicsoda nem veszi észre, hogy pár lépést hátrálok, de a telefonom pittyen párat, ezért rögtön felém fordítja a tekintetét. Eltorzult hangon üvöltve indul meg, karomnál elkapva a bolt végébe ráncigál. A következő pillanatra nem is nagyon emlékszem, hisz a fejem találkozik egy üvegajtóval és valószínűleg a földre esem. Mikor legközelebb magamhoz térek egy durranásra riadok fel, mellém pedig, mint egy élettelen fadarab úgy hullik a földre, Mr. Pannings. Hisztérikus állapotba kerülök, próbálom minél messzebb tolni magamat, hogy még véletlenül se legyek a közelében a holttestnek. A férfi, kinek arcát már nem takarja a maszk ezúttal felém indul meg, kezében a pisztolyával, amit egyenesen nekem szegez. Újabb durranást hallok, s szinte elhiszem, hogy ez volt a végszó a számomra, de ahelyett, hogy én éreznék valamit, a rabló esik össze.
Az élelmiszerboltban rendőrök mászkálnak, én az egyik mentőautóban ülök és hagyom, hogy az ápolók helyrehozzanak. Sohasem voltam túlságosan félős, nem hittem, hogy egy nap ilyesmi pont velem történik majd meg. Az ilyenek filmekbe illő jelenetek és nem szabadna, hogy a valóságban is helyet kapjanak.
Felszisszenek, ahogy a mentős a fertőtlenítővel hozzáér a homlokomon éktelenkedő sebhez, de hagyom, had végezze a dolgát. Értelmetlen kérdéseket tesz fel, olyanokat, hogy tudom-e hogy hívnak, mikor születtem, hol lakom... utóbbinál megijedek és azonnal a telefonom után kezdek kutakodni. Muire már biztos kereshetett, hisz itt vagyok úgy... mióta is lehetek itt? Három, négy, esetleg öt órája? Fel akarnék állni, de a mentős nem enged. Ehelyett a hátamra terít valami pokrócot, majd miután jól végezte a dolgát és összefoltozta a homlokomat, kiszáll a járműből.
Én meg csak várok, a nyitott ajtónál ülve, hogy végre valaki áldását adja rám és olyan gyorsan hazamenjek, amilyen hamar csak lehetséges.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

23
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Szomb. Jún. 03, 2017 4:55 pm

Cora már tegnap el akart menni a boltba, de mondtam neki, hogy ha nem nagy gond, akkor várjunk még egy napot, mert másnap nekem is volt dolgom a városban, megkért egy futó ismertségem, hogy egy-két dolog pakolásában segítsek már neki. Az ismertségi köröm körülbelül két részre osztható. A több, mint tíz évvel ezelőtt megismertekre, akikkel szinte mind az illegalitás határát súroljuk, vagy túl is lépjük, illetve akiket az elmúlt évtizedben ismertem meg, akik teljesen átlagos emberek és engem is annak hisznek. Most egy, az utóbbi kategóriába tartozóhoz kellett – vagyis inkább kérte, én meg belementem – elmennem, egy-két szekrény átpakolásában kisegíteni őt. A fókalányt tehát elvittem a bolthoz, ott kiraktam őt és mondtam neki, hogy majd hívjon, ha végzett és érte jövök. Ezt követően pedig már haladtam is tovább pakolászni. Nem hittem volna, hogy egy ilyen teljesen átlagos dolog, minthogy Cora bevásárol, ilyen szinten el tud csesződni…
Feltettük a platóra az egyik szekrényt éppen, mikor megcsörrent a telefonom. Egy pillanat türelmét kértem az illetőnek, aztán felvettem és amit hallottam… Ordítást hallok, aztán kicsit a távolban üvegcsörömpölést, és hogy egy test a földre puffan ez után. Telefonnal a kezemben indulok meg a kocsim felé, kihangosítom, és rátaposok a pedálra. Ez nem történhet meg…
Nem tudom, hány sebességhatárt lépek át időközben, de egy balesetet legalább okoztam, abban biztos vagyok. Viszont pont nem tudnak érdekelni ezek. Az egész dublini lakosságot bármikor elcserélném Corára, felőlem ott pusztulhatnak meg a karambolozók is, ahol vannak.
Az üzlethez közeledve nem lassítok, és gyakorlottan húzom be a kéziféket és kormányzom úgy a kocsit, hogy épp az üzlet ajtaja előtt álljak meg – kicsit sem hatva meg, hogy időközben szinte az egész járdát elfoglalom a kocsimmal. Látom, ahogy épp lelő valakit a rabló – legalábbis feltételezem, hogy az. Megpillantom Corát, akinek gyönyörű arany fürtjeit már vér áztatja be, és ebből pedig rá is jövök arra, hogy az üvegcsörömpölés minek volt betudható. Ez a rohadék… Gyors, és ideges léptekkel indulok meg a fegyveres felé, mivel hosszú lábaim vannak, hamar oda is érek hozzá. Mindenféle előjáték nélkül lépek mögé, és nyúlok a pisztolyt tartó kezébe, hogy erőmet kihasználva rántsam fel azt az álla alá, és húzzam meg a ravaszt. Azt követően pedig félrelököm a halott férfit magamtól, és Corához sietek. Leguggolok hozzá, és megnézem gyorsan a sebét. Szerencsére nem túl vészes, nem fog semmi baja lenni – fizikailag legalábbis semmiképpen. - Minden rendben lesz, oké? Minden rendben lesz. Hallasz Cora? Cora! - emelem fel kicsit a hangom, hátha rám figyel ezúttal. De nem. Láttam már ilyet. Teljesen sokkban van a látottak, hallottak, és átéltek miatt – illetve könnyen lehet, hogy van egy enyhe agyrázkódása is. Megsimogatom a fejét, és nyomok egy csókot a homlokára, és telefonomért nyúlok, ahol bepötyögöm a rendőrfő számát, akit már hívok is ki magunkhoz. Leülök Cora mellé, és magamhoz ölelem őt, finoman simogatva az egyik felkarját. De esélyes, hogy azt sem tudja, itt vagyok. Mikor a szirénák egy másfél percen belül megérkeznek – közel van a kapitányság -, nyomok még egy csókot az arcára, és felállok, kisietve. Az eladónő még mindig pánikol kicsit, de ez nem tud különösebben meghatni.
A mentősök kezelésbe veszik Corát, aki még mindig nyilvánvalóan sokkban van, én pedig addig a rendőrfőnökkel beszélek. Elmagyarázom neki, mi történt, és hogy igen, valóban én öltem meg a rablót, de pusztán önvédelemből. Mindkettőnk érdeke, hogy elsikálja ezt az ügyet, szóval amint a mentős, aki Corát ápolja előbújik a kocsi takarásából, ott is hagyom a zsernyákot. Meg akar állítani a mentős, de lerázom magamról a kezét. Leszarom, mit akar mondani. Tudok vigyázni rá, számos hasonló helyzetben volt már részem.
Leülök Cora mellé, és megfogom az egyik kezét, a másik karommal pedig átölelem őt, szorosan magamhoz húzva. Tudom, hogy tudja, én vagyok az, és nem más kezdte el véletlenszerűen ölelgetni őt. - Hogy érzed magad? - kérdezem tőle aggódó hangon, miközben őt nézem. Nem látott még embert meghalni. Vagyis… a szeme láttára még nem gyilkoltak meg senkit hidegvérrel. És az, hogy a biztos halál az ő szemébe is belenézett az imént… nagyon nagy szerencse, hogy el tudott érni engem. Ha őt is elérte volna a vég, akkor biztosan visszaesek megint abba az életbe. De az a legrosszabbat hozta volna ki belőlem, amit eddig még egyszer sem sikerült – talán anno a menyasszonyomnál. - Ne fojtsd magadba, amit érzel… - tudom, hogy mekkora teher tud lenni az embernek, ha ezt teszi. Én kiengedtem, ami bennem volt azon a kritikus estén, és nem bántam meg. Örülök, hogy megtettem.
avatar
Online
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

73
● ● Posztok száma :
Cora
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Jún. 04, 2017 12:41 pm

Magam elé meredve ülök a mentőautóban. Bármennyire is próbálok visszaemlékezni az imént történtekre, az agyam, mintha ellenkezne ez ellen. Néhány emlékkép ködösen rémlik ugyan, de a pontos események nem tiszták előttem. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy tényleg bevágtam a fejem, de ahogy a mentős a homlokomhoz nyúl, hogy kitisztítsa a sebet és pár öltéssel összevarrja azt, így mégis bizonyossá válik.  De az, hogy hova ütöttem be és mikor, arra már nincs magyarázatom.
Ahogy az egyik, közelben parkoló autónak bevágják az ajtaját, úgy összerezzenek, hisz hirtelen azt hiszem, hogy ez egy újabb lövés volt. Ám senki sem menekül a fejét vesztve, így minden erőmmel azon vagyok, hogy én is nyugodtan üljek továbbra is. Hiába gondolkozom, nem tudnám megmondani, hányan haltak meg az üzletben vagy hogy kikkel végzett a támadó és miért. Ha pénz kellett neki, akkor miért nem fenyegetőzött csupán, s miután megkapta a készpénzt, húzott is el a fenébe? Talán valaki magára vonta a figyelmet és felidegesítette? Talán én voltam?
A mentős zárásképp még leragasztja a varratot és odapöffent valamit, amiben kifejezetten megkér arra, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatokat és pihenjek még egy kicsit az autóban. De amint észreveszem, hogy nincs nálam a telefonom, nem tudom megállni, hogy ne kezdjem jobbra-balra kapkodni a fejem. Akkor nyugszom csak meg valamelyest, mikor megjelenik előttem Muire, akire kikerekedett szemekkel pillantok fel. Ő vajon hogy kerül ide? - Hogy kerülsz ide? Mikor jöttél, mi történt? - Letekintek a kezemre, ahogy az övébe zárja azt, és odabújok hozzá, mikor átölel és a karjaiba von.
- Nem tudom... Fáj a fejem, hányingerem van. - Suttogom magunk közé a szavakat, s ennél többet nem igazán tudok hozzátenni hirtelen. Hallom a következő, felém intézett szavait, de nem tudok rá reagálni. Kerekek zörgését hallva kénytelen vagyok enyhén előre dőlni és kikukucskálni az autóból. Bár ne tettem volna. A fekete hallottas zsák azonnal szíven szúr, de nem bírok mozdulni. Hiába akarnám elkapni róla a tekintetem, lefagytam és moccanni sem tudok. - Mr. Pannings meghalt. - Suttogom, s amint kiejtem a szavakat, szinte azon nyomban meg is elevenedik előttem a jelenet, s látom, ahogy élettelenül összeesett mellettem. Értelmetlenül halt meg, a semmiért. S miért is jött a boltba? Hogy másnapra az unokáinak vigyen valami csemegét. Szemeimbe észrevétlenül könnyek szöknek, ahogy eszembe jut a mosoly az arcán. Annyira boldog volt, hogy láthatja az unokáit, hogy játszhat velük... Összeszorul a szívem, akárhányszor csak eszembe jut, hisz kinézetre eléggé hasonlított Apára. Ugyan lehetett közöttünk húsz, de akár még harminc év is, biztosra vettem, hogy Apa is ugyanilyen kis öregként élné a mindennapjait.
Légzésem felgyorsul, kénytelen vagyok párszor megrázni a fejemet, hogy elhessegessem magamtól ezeket a képeket. Alig pár centire álltam akkor Mr. Pannings-től... ha máshogy alakult volna, most ő ülne itt helyettem, én pedig... - Abban a zsákban akár én is lehetnék. - Jegyzem meg keserűen, s legszívesebben felkelnék, de a próbálkozásom hiábavaló és felesleges, hisz már a gondolattól is szédülni kezdek.
- Miért kell még mindig itt ülnöm? Mikor mehetünk végre haza? - Szakadozottan beszélek, miközben levegőért kapkodok. Az oxigén annyira elkerüli a tüdőmet, hogy már-már biztosra veszem, hogy perceken belül megfulladok. A mellkasom, a vállaim, mind-mind hevesen emelkednek, süllyednek, legszívesebben pedig törnék-zúznék, csak hogy eltűnjenek ezek az érzések. Hogy eltűnjön minden apró emlékkép a ma történtekből. Hogy valahogy visszacsinálhassam ezt a napot.
Értelmetlen kérdéseket tettem fel az előbb Muire-nak, hisz ha már ültömben szédülök, akkor elég nyilvánvaló, miért nem engednek még haza. Kezemet kihúzom Muire fogásából és letekintek rá. Magától remeg, mint aki még mindig sokkos állapotban van, de lehet, hogy nem pusztán a kezeim viselkednek így. Lehet én is remegek, csak az már nem jut el a tudatomig. Kezeimet összekulcsolom, hogy azzal próbáljam meg valahogy "egyben tartani" magamat, nem mintha ez túlságosan lehetséges lenne. - Biztos muszáj itt ülni? Nem mehetnénk arrébb? Csak egy kicsit... - Nem akarok teljes rálátást kapni az élelmiszerboltra. Kívülről úgy tűnik, mintha semmi baj se történt volna, de belülről... biztos fel van forgatva az egész. Nem akarok itt maradni, de még menni se engednek minket. Vajon mikor lesz már vége ennek a rémálomnak?
avatar
Civilek
Tell me your secrets

23
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt ••

Tell me your secrets


Élelmiszerbolt
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Élelmiszerbolt

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: Belváros-