Élelmiszerbolt
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

Today at 10:41 am
Yesterday at 10:04 pm
Yesterday at 8:54 pm
Yesterday at 8:37 pm
Yesterday at 8:37 pm
Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥




A legtöbb felhasználó (43 fő) Kedd Okt. 17, 2017 9:10 pm-kor volt itt.
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Élelmiszerbolt •• Vas. Jan. 15, 2017 5:21 pm

******
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Jún. 01, 2017 11:42 pm

Muire & Cora

Sosem szerettem távol lenni a farmtól, ma azonban még a szokásosnál is nehezebben hagytam el a birtokot. Talán a tudat, hogy Muire itthon volt, az kecsegtetett engem is az otthonmaradás gondolatával. Ha nem is túl sűrűn, de kéthetente minimum meg kellett tennem ezt a kis utat, ami az élelmiszerboltba vezetett, hisz ennyi idő alatt bőven kifogytunk azokból a cikkekből, amiket nem tudtunk mi magunk megtermelni.
A bolt nem volt hatalmas, a tulajdonossal is jó viszonyt ápoltam, hisz szinte törzsvásárlónak számítottam nála. Máshova talán nem is jártam vásárolni, talán csak akkor, ha új ruhára volt szükségem. A mai kis bevásárló körutam viszont teljesen más irányt vett, mint amire valaha is számítottam.
Általában ez a kis vásárlás nem vesz el két óránál többet az életemből, még akkor sem, ha megállok cseverészni a tulajjal, bár kétlem, hogy ma ilyen könnyen megúszom. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán túlélem ezt a napot...
Az egyik hátsó sorban éppen nagyban válogattam a whiskey-k között, ugyanis azt terveztem, hogy este, vacsora után iszogatunk egy kicsit Muire-val, de talán ennek a tervemnek is befellegzett. Először nem is tudtam, hogy mi történik, olyan gyorsan pörögtek az események. Én hülye, még vissza is sétáltam a pénztárhoz, s csak akkor vettem észre Susanne ijedt tekintetét, s azt, hogy mozdulni sem mer. Reflexszerűen kapom oldalra a fejem, a pasas viszont egyből a torkomnak ugrik és miközben ujjai a nyakam köré fonódnak, úgy tol - vág - oda az egyik hűtőhöz. Mikor elenged, üvölt még valamit, de eléggé eltorzítja az arca előtt lévő maszk, annyit azonban sikerül kihallanom, hogy nem szeretné, ha bárhová is elmennék a helyemről. A boltban viszont nem hiszem, hogy csak ketten lettünk volna Susanne-nel, ezért óvatosan körbefuttatom tekintetem, majd meg is látom Mr. Pannings-et, akihez megpróbálok odamenni. Szegény idős bácsi halálra rémülve a földön kucorog. Keze remeg az idegességtől, s komolyan aggódom amiatt, hogy még a végén szívrohamot kap ettől a sokktól. A rabló vagy kicsoda nem veszi észre, hogy pár lépést hátrálok, de a telefonom pittyen párat, ezért rögtön felém fordítja a tekintetét. Eltorzult hangon üvöltve indul meg, karomnál elkapva a bolt végébe ráncigál. A következő pillanatra nem is nagyon emlékszem, hisz a fejem találkozik egy üvegajtóval és valószínűleg a földre esem. Mikor legközelebb magamhoz térek egy durranásra riadok fel, mellém pedig, mint egy élettelen fadarab úgy hullik a földre, Mr. Pannings. Hisztérikus állapotba kerülök, próbálom minél messzebb tolni magamat, hogy még véletlenül se legyek a közelében a holttestnek. A férfi, kinek arcát már nem takarja a maszk ezúttal felém indul meg, kezében a pisztolyával, amit egyenesen nekem szegez. Újabb durranást hallok, s szinte elhiszem, hogy ez volt a végszó a számomra, de ahelyett, hogy én éreznék valamit, a rabló esik össze.
Az élelmiszerboltban rendőrök mászkálnak, én az egyik mentőautóban ülök és hagyom, hogy az ápolók helyrehozzanak. Sohasem voltam túlságosan félős, nem hittem, hogy egy nap ilyesmi pont velem történik majd meg. Az ilyenek filmekbe illő jelenetek és nem szabadna, hogy a valóságban is helyet kapjanak.
Felszisszenek, ahogy a mentős a fertőtlenítővel hozzáér a homlokomon éktelenkedő sebhez, de hagyom, had végezze a dolgát. Értelmetlen kérdéseket tesz fel, olyanokat, hogy tudom-e hogy hívnak, mikor születtem, hol lakom... utóbbinál megijedek és azonnal a telefonom után kezdek kutakodni. Muire már biztos kereshetett, hisz itt vagyok úgy... mióta is lehetek itt? Három, négy, esetleg öt órája? Fel akarnék állni, de a mentős nem enged. Ehelyett a hátamra terít valami pokrócot, majd miután jól végezte a dolgát és összefoltozta a homlokomat, kiszáll a járműből.
Én meg csak várok, a nyitott ajtónál ülve, hogy végre valaki áldását adja rám és olyan gyorsan hazamenjek, amilyen hamar csak lehetséges.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Szomb. Jún. 03, 2017 4:55 pm

Cora már tegnap el akart menni a boltba, de mondtam neki, hogy ha nem nagy gond, akkor várjunk még egy napot, mert másnap nekem is volt dolgom a városban, megkért egy futó ismertségem, hogy egy-két dolog pakolásában segítsek már neki. Az ismertségi köröm körülbelül két részre osztható. A több, mint tíz évvel ezelőtt megismertekre, akikkel szinte mind az illegalitás határát súroljuk, vagy túl is lépjük, illetve akiket az elmúlt évtizedben ismertem meg, akik teljesen átlagos emberek és engem is annak hisznek. Most egy, az utóbbi kategóriába tartozóhoz kellett – vagyis inkább kérte, én meg belementem – elmennem, egy-két szekrény átpakolásában kisegíteni őt. A fókalányt tehát elvittem a bolthoz, ott kiraktam őt és mondtam neki, hogy majd hívjon, ha végzett és érte jövök. Ezt követően pedig már haladtam is tovább pakolászni. Nem hittem volna, hogy egy ilyen teljesen átlagos dolog, minthogy Cora bevásárol, ilyen szinten el tud csesződni…
Feltettük a platóra az egyik szekrényt éppen, mikor megcsörrent a telefonom. Egy pillanat türelmét kértem az illetőnek, aztán felvettem és amit hallottam… Ordítást hallok, aztán kicsit a távolban üvegcsörömpölést, és hogy egy test a földre puffan ez után. Telefonnal a kezemben indulok meg a kocsim felé, kihangosítom, és rátaposok a pedálra. Ez nem történhet meg…
Nem tudom, hány sebességhatárt lépek át időközben, de egy balesetet legalább okoztam, abban biztos vagyok. Viszont pont nem tudnak érdekelni ezek. Az egész dublini lakosságot bármikor elcserélném Corára, felőlem ott pusztulhatnak meg a karambolozók is, ahol vannak.
Az üzlethez közeledve nem lassítok, és gyakorlottan húzom be a kéziféket és kormányzom úgy a kocsit, hogy épp az üzlet ajtaja előtt álljak meg – kicsit sem hatva meg, hogy időközben szinte az egész járdát elfoglalom a kocsimmal. Látom, ahogy épp lelő valakit a rabló – legalábbis feltételezem, hogy az. Megpillantom Corát, akinek gyönyörű arany fürtjeit már vér áztatja be, és ebből pedig rá is jövök arra, hogy az üvegcsörömpölés minek volt betudható. Ez a rohadék… Gyors, és ideges léptekkel indulok meg a fegyveres felé, mivel hosszú lábaim vannak, hamar oda is érek hozzá. Mindenféle előjáték nélkül lépek mögé, és nyúlok a pisztolyt tartó kezébe, hogy erőmet kihasználva rántsam fel azt az álla alá, és húzzam meg a ravaszt. Azt követően pedig félrelököm a halott férfit magamtól, és Corához sietek. Leguggolok hozzá, és megnézem gyorsan a sebét. Szerencsére nem túl vészes, nem fog semmi baja lenni – fizikailag legalábbis semmiképpen. - Minden rendben lesz, oké? Minden rendben lesz. Hallasz Cora? Cora! - emelem fel kicsit a hangom, hátha rám figyel ezúttal. De nem. Láttam már ilyet. Teljesen sokkban van a látottak, hallottak, és átéltek miatt – illetve könnyen lehet, hogy van egy enyhe agyrázkódása is. Megsimogatom a fejét, és nyomok egy csókot a homlokára, és telefonomért nyúlok, ahol bepötyögöm a rendőrfő számát, akit már hívok is ki magunkhoz. Leülök Cora mellé, és magamhoz ölelem őt, finoman simogatva az egyik felkarját. De esélyes, hogy azt sem tudja, itt vagyok. Mikor a szirénák egy másfél percen belül megérkeznek – közel van a kapitányság -, nyomok még egy csókot az arcára, és felállok, kisietve. Az eladónő még mindig pánikol kicsit, de ez nem tud különösebben meghatni.
A mentősök kezelésbe veszik Corát, aki még mindig nyilvánvalóan sokkban van, én pedig addig a rendőrfőnökkel beszélek. Elmagyarázom neki, mi történt, és hogy igen, valóban én öltem meg a rablót, de pusztán önvédelemből. Mindkettőnk érdeke, hogy elsikálja ezt az ügyet, szóval amint a mentős, aki Corát ápolja előbújik a kocsi takarásából, ott is hagyom a zsernyákot. Meg akar állítani a mentős, de lerázom magamról a kezét. Leszarom, mit akar mondani. Tudok vigyázni rá, számos hasonló helyzetben volt már részem.
Leülök Cora mellé, és megfogom az egyik kezét, a másik karommal pedig átölelem őt, szorosan magamhoz húzva. Tudom, hogy tudja, én vagyok az, és nem más kezdte el véletlenszerűen ölelgetni őt. - Hogy érzed magad? - kérdezem tőle aggódó hangon, miközben őt nézem. Nem látott még embert meghalni. Vagyis… a szeme láttára még nem gyilkoltak meg senkit hidegvérrel. És az, hogy a biztos halál az ő szemébe is belenézett az imént… nagyon nagy szerencse, hogy el tudott érni engem. Ha őt is elérte volna a vég, akkor biztosan visszaesek megint abba az életbe. De az a legrosszabbat hozta volna ki belőlem, amit eddig még egyszer sem sikerült – talán anno a menyasszonyomnál. - Ne fojtsd magadba, amit érzel… - tudom, hogy mekkora teher tud lenni az embernek, ha ezt teszi. Én kiengedtem, ami bennem volt azon a kritikus estén, és nem bántam meg. Örülök, hogy megtettem.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Jún. 04, 2017 12:41 pm

Magam elé meredve ülök a mentőautóban. Bármennyire is próbálok visszaemlékezni az imént történtekre, az agyam, mintha ellenkezne ez ellen. Néhány emlékkép ködösen rémlik ugyan, de a pontos események nem tiszták előttem. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy tényleg bevágtam a fejem, de ahogy a mentős a homlokomhoz nyúl, hogy kitisztítsa a sebet és pár öltéssel összevarrja azt, így mégis bizonyossá válik.  De az, hogy hova ütöttem be és mikor, arra már nincs magyarázatom.
Ahogy az egyik, közelben parkoló autónak bevágják az ajtaját, úgy összerezzenek, hisz hirtelen azt hiszem, hogy ez egy újabb lövés volt. Ám senki sem menekül a fejét vesztve, így minden erőmmel azon vagyok, hogy én is nyugodtan üljek továbbra is. Hiába gondolkozom, nem tudnám megmondani, hányan haltak meg az üzletben vagy hogy kikkel végzett a támadó és miért. Ha pénz kellett neki, akkor miért nem fenyegetőzött csupán, s miután megkapta a készpénzt, húzott is el a fenébe? Talán valaki magára vonta a figyelmet és felidegesítette? Talán én voltam?
A mentős zárásképp még leragasztja a varratot és odapöffent valamit, amiben kifejezetten megkér arra, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatokat és pihenjek még egy kicsit az autóban. De amint észreveszem, hogy nincs nálam a telefonom, nem tudom megállni, hogy ne kezdjem jobbra-balra kapkodni a fejem. Akkor nyugszom csak meg valamelyest, mikor megjelenik előttem Muire, akire kikerekedett szemekkel pillantok fel. Ő vajon hogy kerül ide? - Hogy kerülsz ide? Mikor jöttél, mi történt? - Letekintek a kezemre, ahogy az övébe zárja azt, és odabújok hozzá, mikor átölel és a karjaiba von.
- Nem tudom... Fáj a fejem, hányingerem van. - Suttogom magunk közé a szavakat, s ennél többet nem igazán tudok hozzátenni hirtelen. Hallom a következő, felém intézett szavait, de nem tudok rá reagálni. Kerekek zörgését hallva kénytelen vagyok enyhén előre dőlni és kikukucskálni az autóból. Bár ne tettem volna. A fekete hallottas zsák azonnal szíven szúr, de nem bírok mozdulni. Hiába akarnám elkapni róla a tekintetem, lefagytam és moccanni sem tudok. - Mr. Pannings meghalt. - Suttogom, s amint kiejtem a szavakat, szinte azon nyomban meg is elevenedik előttem a jelenet, s látom, ahogy élettelenül összeesett mellettem. Értelmetlenül halt meg, a semmiért. S miért is jött a boltba? Hogy másnapra az unokáinak vigyen valami csemegét. Szemeimbe észrevétlenül könnyek szöknek, ahogy eszembe jut a mosoly az arcán. Annyira boldog volt, hogy láthatja az unokáit, hogy játszhat velük... Összeszorul a szívem, akárhányszor csak eszembe jut, hisz kinézetre eléggé hasonlított Apára. Ugyan lehetett közöttünk húsz, de akár még harminc év is, biztosra vettem, hogy Apa is ugyanilyen kis öregként élné a mindennapjait.
Légzésem felgyorsul, kénytelen vagyok párszor megrázni a fejemet, hogy elhessegessem magamtól ezeket a képeket. Alig pár centire álltam akkor Mr. Pannings-től... ha máshogy alakult volna, most ő ülne itt helyettem, én pedig... - Abban a zsákban akár én is lehetnék. - Jegyzem meg keserűen, s legszívesebben felkelnék, de a próbálkozásom hiábavaló és felesleges, hisz már a gondolattól is szédülni kezdek.
- Miért kell még mindig itt ülnöm? Mikor mehetünk végre haza? - Szakadozottan beszélek, miközben levegőért kapkodok. Az oxigén annyira elkerüli a tüdőmet, hogy már-már biztosra veszem, hogy perceken belül megfulladok. A mellkasom, a vállaim, mind-mind hevesen emelkednek, süllyednek, legszívesebben pedig törnék-zúznék, csak hogy eltűnjenek ezek az érzések. Hogy eltűnjön minden apró emlékkép a ma történtekből. Hogy valahogy visszacsinálhassam ezt a napot.
Értelmetlen kérdéseket tettem fel az előbb Muire-nak, hisz ha már ültömben szédülök, akkor elég nyilvánvaló, miért nem engednek még haza. Kezemet kihúzom Muire fogásából és letekintek rá. Magától remeg, mint aki még mindig sokkos állapotban van, de lehet, hogy nem pusztán a kezeim viselkednek így. Lehet én is remegek, csak az már nem jut el a tudatomig. Kezeimet összekulcsolom, hogy azzal próbáljam meg valahogy "egyben tartani" magamat, nem mintha ez túlságosan lehetséges lenne. - Biztos muszáj itt ülni? Nem mehetnénk arrébb? Csak egy kicsit... - Nem akarok teljes rálátást kapni az élelmiszerboltra. Kívülről úgy tűnik, mintha semmi baj se történt volna, de belülről... biztos fel van forgatva az egész. Nem akarok itt maradni, de még menni se engednek minket. Vajon mikor lesz már vége ennek a rémálomnak?
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Júl. 28, 2017 8:08 pm

Pontosan ezért hagytam magam mögött azt az életet, ami gyerekkoromtól kezdve beárnyékolta az életemet. Nem akartam, hogy újra bárkinek is baja essék, akár miattam, akár bármi egyéb okból. El akartam kerülni, hogy kötődjek bárkihez is, mert ismerem magamat, tudom, hogy mi lesz, hogyha újra át kell valami ilyesmit éljek… visszaesek abba a sötét mélységbe, amit már volt alkalmam megtapasztalni, de innen már nem lenne visszaút. Ezt meg tudom ígérni akárkinek. Ezért is vettem Corát a karjaim alá, akármennyire is csak egy évtized van köztünk. Sokkal több élettapasztalatom volt, mint neki. Nekem elmaradt a gyerekkorom, 12 évesen már olyan feladatokkal láttak el, amikkel a korombélieket nagyon nem szokták. Abban a szakmában csak kevesen érik meg az öregkort, és nekem pedig elég volt annyi ideig művelnem ezt, ameddig tettem. A csúcson hagytam abba, maradjunk annyiban. Az a kevés ember, aki még tud rólam, hogy élek, azok pedig nem tennének nekem keresztbe. Egyrészt, mivel tudják, hogy az a saját halálos ítéletük lenne, másrészt pedig nincs semmi indokuk rá.
- Itt vagyok már régóta. Elmondtam, hogy meg foglak védeni, és tartom magam az ígéretemhez – mondom neki lágyan. Mikor elmondja, hogy hányingere van, akkor csak sóhajtok egyet, és bólintok párat aprón. – Igen, valószínűleg van egy enyhe agyrázkódásod az ütéstől. De rendbe fogsz jönni… - mármint fizikailag biztosan. Hogy miként fogja megélni ezt az egészet utólag, arról fogalmam sincsen. A jelenlegi állapota tökéletesen tükrözi bármelyik átlagos emberét. Sokk, és félelemérzet. De azt mindenki maga válogatja, hogy ezt miként fogja feldolgozni. Én viszont ott fogok lenni mellette, és megteszek mindent azért, hogy újra ugyanaz a cserfes, életvidám lány legyen, akit annyira kedvelek. Mikor a halottas zsák felé néz, akkor nem teszek semmit, csak hüvelykujjammal simogatom a kézfejét, és továbbra is csak ölelem magamhoz. Én vagyok egyedül neki, és muszáj a támaszának lennem. Először csak kötelességtudatból voltam ott neki, de azóta pedig már ténylegesen ezt akarom. Megvédeni őt a világ összes bajától, túlsegíteni őt a problémáin. Következő megszólalását már nem hagyhatom szó nélkül. Magam felé fordítom az arcát, és mélyen a szemeibe nézek.
- Hé, erre ne is gondolj! Amíg én itt vagyok, addig nem fog veled semmi ilyesmi történni. Szóval verd ki a fejedből az ilyesfajta gondolatokat! – hangom kérlelő, a legkevésbé sem parancsoló. Próbálom megnyugtatni, de jelen helyzetben tudom, hogy nem leszek rá képes. Viszont remélem, hogy nem lesz igazam…
Érzem és látom rajta, hogy mennyire kapkodja a levegőt, én pedig a kérdésre válaszolás helyett csak még közelebb húzom magamhoz, és elkezdem gyengéden simogatni őt, miközben egy csókot nyomok a feje búbjára. – Cssss… nyugodj meg, kérlek… mindjárt hazamegyünk… - mondom neki lágyan, reménykedve a legjobbakban. Elhúzom kicsit a számat, mikor a kezét elveszi tőlem, és nem is néz már rám. Miért kellett nekem csak úgy magára hagynom. Komolyan fontosabb volt egy pakolás, minthogy itt legyek vele, és ha más nem is, de legalább társaságot nyújtsak neki? Nem hittem volna, hogy ilyesmi pont vele megtörténhet, ez volt a baj. Kezdtem hozzászokni a kényelemhez, hogy nem fordítok mindenre ugyanakkora figyelmet, nem vagyok már ugyanolyan óvatos… És erről nagyon jó lenne leszoknom, akármennyire is sikeresnek mondhatom a múltam hátrahagyását. Ugyanúgy történnek rossz és váratlan dolgok az életben. Fel kell legyek készülve rájuk…
Kérdését hallva csak bólintok párat. Mivel láttam, hogy nagyon szédül, ezért hát inkább karjaimba fogom őt és úgy emelem fel, majd viszem arrébb, távol ettől az egész helytől. Az ápoló látta ezt, és szemével is követett minket, illetve nem mentünk olyan vészesen távolra, csak el a helyszín közvetlen közeléből. Keresek valami padocskát, ahová leülhetünk, és ha akarja, mellém is ülhet, de én legszívesebben még olyan messze sem engedném őt. De csak rajta múlik, nem most fogok erősködni – amúgy sem tenném ezt Corával. – Még egy-két gyors vizsgálatot elvégeznek rajtad, és remélhetőleg nem kell bemennünk a kórházba. De ha így is lesz, ott leszek melletted, ezek után nem akarok egy lépést sem tenni mellőled – mondom neki komolyan, ahogy kicsit megszorítom a kezét. Ha pedig hazaengednek minket, akkor pedig könnyen meglehet, hogy tenni fogok valamit Cora teájába, hogy tudjon aludni. Mert máskülönben biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá képes. Nem begyógyszerezni akarom, de azt se szeretném, hogy teljesen leamortizálódjon Cora. Néhány pillanattal később pedig csatlakozik hozzánk az ápoló, hogy el akarja még látni a szöszit. Ha az ölemben maradt volna eddig, akkor leültetem magam mellé, és nyomok egy csókot az arcára. – Itt leszek a közelben, ne aggódj – aztán pedig a homlokára is adok egy puszit, és arrébb lépek, hadd tegye a mester a dolgát. Tényleg nem lépek túlontúl távol, csupán néhány lépésnyire.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Cora Knowles tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Szomb. Júl. 29, 2017 12:06 am

Ilyen dolgok nap mint nap történnek a világ különböző pontjain. A híradó tele van ehhez hasonló esetekkel, az ember pedig mindig azt gondolja, az ilyenek csak másokkal történhetnek. És ekkor tévedünk a legnagyobbat. Velünk is, bármikor megtörténhet. Épp elég csak rossz időben, rossz helyen lenni, semmi különlegeset nem kell tenni hozzá. Itt van ez az aprócska élelmiszerbolt is. Szinte alig jár ide valaki, csupán biztos, kialakult vevőköre volt a tulajnak, erre pont itt történt meg a baj.
Hiába pislogok húsz másodpercenként, a látásom ugyanolyan homályos, mint eddig volt. A fejem viszont kong az ürességtől. Általában mindig furcsábbnál furcsább gondolatok cikáznak össze-vissza a fejemben, most azonban semmi. Nem gondolok semmire. A kezdeti szédülésem csak felerősödött, ahogy a telefonom után kezdtem kutatni, de ahogy Muire megjelent előttem, majd azonnal leült mellém és magához ölelt, akkor éreztem először némi nyugalmat az este folyamán. Bólogatok, ahogy arról biztosít, hogy tartja magát korábbi ígéretéhez, miszerint megvéd engem. Jelenleg ez az egyetlen dolog, amiben tényleg bízni tudok. Habár jól érzem magam az ölelésében, ahogy nagy karjaiba zár, de közben a félelem is egyre jobban eluralkodik rajtam. Hiába tetszik, ahogy magához von, félek itt maradni. Haza akarok menni, haza a birtokra, bezárkózni a házba és jó pár napig ki sem jönni onnan.
- Agyrázkódás? - ekkora ütést kaptam volna? Ezen morfondíroznék, de inkább megpróbálom teljesen más irányba terelni a gondolataimat. A házunkra gondolok, vagy éppen arra, mit ennék szívesen. Értelmetlen gondolatok, kicsit sem segítenek enyhíteni a felgyülemlett stresszt, mégis muszáj vagyok nem a történteken rágódni.
De amint meglátom, ahogy a fekete hullazsákot elgurítják, összeszorul a szívem és kénytelen vagyok morbid megjegyzést tenni. Fájó lehet, rossz is lehet belegondolni, de ami igaz, az igaz... kevés választott el attól, hogy most én feküdjek abban a zsákban. Noha nem akartam Muire-t felzaklatni, képtelen voltam magamban tartani ezt a gondolatot. Hagyom, hogy maga felé fordítsa a fejemet, s erőt veszek magamon ahhoz, hogy állni tudjam a pillantását. Válaszul csupán apró bólogatásokat kap, mert többre nem futja az erőmből. Szeretném megölelni vagy egy gyengéd csókot lehelni az ajkaira köszönetképpen, de most még ehhez is túl gyenge vagyok.
Remegő kezeimet látva muszáj vagyok felállni, s elindulni, hogy minél messzebb kerüljek az élelmiszerbolttól, de a szédülés miatt örülök, ha egy lépést meg tudok tenni anélkül, hogy valami kapaszkodót kelljen keresnem. Szerencsére Muire itt van, megfog, felemel, hogy ő maga vigyen el az egyik távolabb eső padhoz. Velem együtt ül le rá, én azonban ahelyett, hogy nyugodtan az ölében maradnék, most inkább óvatosan lecsúszom mellé a padra. A kezét fogom, fejemet a vállára hajtom, s így hallgatom, amit mond. Tudom, hogy szükséges még pár vizsgálat, de akkor sem akarok itt maradni. Haza akarok menni. Majd otthon meggyógyulok. Ha pedig kórházba akarnának vinni, elszököm. Valahogy elszökök. Nem tudom, hogyan vagy miképp, de valahogy megoldom, ez holt biztos.
Mondata végén felkapom a fejem és kérdőn pillantok rá, enyhén oldalra dőlve. - Mi? Nem, Muire... nem. Neked vannak kötelességeid, amik elszólítanak innen. Miattam nem kell maradnod. Jól leszek, egy-két napon belül jobb leszek, mint új koromban. Ha pedig el kell utaznod, akkor addig nem mászkálok a városban. - nem akartam, hogy miattam bármit is feladjon, hogy maradjon. Nem akartam teherré válni, nem akartam, hogy úgy érezze, muszáj ezt tennie. Habár némileg melengette a szívemet ez a felajánlás, úgy éreztem, rossz végkimenetele lesz ennek, ezért féltem bárminemű örömöt is kimutatni ezt hallva. Semmilyen módon sem akartam magamhoz láncolni, vagy legalábbis nem így. Nem egy ilyen eset után, hogy azt higgye ez a helyes lépés, s ezért olyasmire kényszerítse magát, amibe nem kellene. Régen kötelességének tartotta, hogy vigyázzon rám, szeretném ha már nem érezné ezt. Vagy hát... Kezdtem elveszíteni a saját eszmefuttatásom fonalát, mert annyira vegyes érzések kavarogtak bennem.
Halványan elmosolyodom, mikor megkapom a csókot az arcomra, majd a puszit a homlokomra. Bólogatva nyugtázom, hogy valóban csak pár lépést tett és nem megy távolabb. Ám hiába tölt egy nyugalommal a közelsége, akkor sem engedhetem, hogy feladja az eseti, városon kívüli vagy épp határon túli ügyeit.
Az ápoló megméri a vérnyomásomat, belevilágít a szemeimbe, ellenőrzi a varratot, meghallgatja a tüdőmet. Nem talál semmi kifogásolni valót, aggodalmaskodni se aggodalmaskodik, így bizakodóan várom, hogy hazaengedjen. Ahelyett viszont, hogy hozzám beszélne, bólint nekem, majd odalép Muire elé.
- Lehetséges, hogy van egy kis agyrázkódása, de az is lehet, hogy ha kipihente magát, ha a kezdeti sokk alább hagyott, akkor nem is lesz semmi baja. Mindenesetre, adok fájdalomcsillapítót. Ha nagyon fájlalná a fejét, hányingere lenne, nyugodtan vegyen be belőle egy szemet. Alkoholt semmiképp se igyon rá. Egy hét múlva be kéne hoznia a kórházba, hogy megnézzük a varratokat és ha úgy gyógyul, akkor ki is vegyük azokat. Illetve nem tartanám rossz ötletnek, ha a történtekre való tekintettel meglátogatna pár alkalommal egy pszichiátert, főleg, ha nagyon magába fordulna vagy nem úgy viselkedne, ahogy az tőle megszokott. - hallgatom én, hogy mit hadar el Muire-nak, de mire a végére ér, már nem emlékszem az elejére. Ha eddig nem tetszett, hogy nem hozzám beszél, ezután semmiképp se panaszkodnék, mert talán ő mérte fel jól a helyzetet. Sőt, mi több, biztos, hogy jobb, hogy Muire-nak mondta ezeket. Az ápoló vagy mentőorvos vagy tudom is én kicsoda, kezet fog Muire-val, majd még egyet bólintva felém sietősen ellépked.
- Na? Haza mehetünk? - kérdezem aggódva és bízom abban, hogy egy "igen"-t fogok válaszként hallani.
avatar
Civilek
Tell me your secrets

44
● ● Posztok száma :
♢ Emilia Clarke
● ● karakter arca :


Szeretettel Muiredach Gwrtheyrn tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Júl. 30, 2017 10:46 pm

Ez lett volna az utolsó utáni dolog, aminek valaha is ki akartam tenni Corát. Hogy lásson valakit meghalni a szeme előtt és ő is ilyen halálközeli élménybe kerüljön. Nem semmi csaj a szöszi amúgy, de ez olyasmi dolog, amiben még soha sem volt része és reméltem, hogy nem is kell megtapasztalnia. De nyilván az életnek megint közbe kellett szólnia. Annyinak legalább örülök, hogy nem a múltam köszöntött vissza ebben az estében. Remélhetőleg azt már sikeresen magam mögött hagytam… nem zaklatnak már a régi ismerősök, csak ha feltétlenül fontos dologról van szó, ahol csak rám lehet számítani. Ezért is kell néha elhagynom a várost, és az országot, hogy elintézzek egy-két dolgot. Körülbelül kétfajta utazási lehetőség van mostanában már számomra. Ami a régi életemhez köthető, illetve ami az újhoz. Mert igen, néha a farm miatt kell elmennem innen, hogy beszerezzek egy-két dolgot, amit sajnálatos módon nem tudok Párizsban, vagy úgy Franciaországban. Viszont ezek után biztos vagyok benne, hogy nem fogok elmozdulni jó ideig a farmom közeléből. Nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha jelen állapotában magára hagynám Corát.
Mikor visszakérdez, akkor csak bólintok. Az a szép kis seb a homlokán nem véletlenül került oda, és őszintén szólva pontosan jól tudom, mik ennek a tünetei. Nekem is volt már egynéhányszor, amolyan munkabéli ártalmak az ilyesfajta sérülések. De kemény fából faragtak, szóval ezek sosem okoztak maradandó károsodást, sem fizikailag, sem mentálisan. Mondjuk azok után, amilyen módon végeztem egy-két célpontommal, egy kis agyrázkódás semmiség volt, bőven eltörpült mellette.
Egyáltalán nem bánom, hogy kimászik végül az ölemből és inkább mellettem foglal helyet. Legalább a kezemet nem engedi el, és hagyja éreztetni magával, hogy itt vagyok vele, nem lesz semmi baja ezentúl. Ahogy fejét vállamra hajtja, adok rá egy kisebb csókot, miközben hüvelykujjammal a kézfejét simogatom kisebb nyugtatás gyanánt. Meglepődök, mikor így felkapja a fejét a kisebb monológom végére érve. Csak sóhajtok egyet azt hallva, amit mond, és kicsit feljebb emelem a fejét, hogy egy röpke csókot nyomhassak ajkaira. - Cora… Nem akarlak magadra hagyni. Szeretnék itt maradni, és vigyázni rád, segíteni a gyógyulásod. Őszintén szólva leszarom, hogyha bárminek is el kell szólítania innen ezekben az elkövetkezendő időkben, te sokkal fontosabb vagy ezeknél. Ezt jól jegyezd meg! - mutatok rá mutatóujjammal nyomatékosítás gyanánt, hangomból pedig kiérezheti, hogy komolyan beszélek. Felejtse el, hogy mindezek ellenére bárminemű kis ügylet fontosabb lesz nála, és ott fogom hagyni egyedül. Tudom jól, hogy nem várja el tőlem ezt, imádom is érte, de én tényleg ezt akarom.
Átadom a mesterembernek a stafétabotot, hadd végezze el, amit kell. Nem vagyok kezdő én sem ebben a témában, de az én módszereim teljesen másak, mint a valódi orvosoké, mentőápolóké. És nem akarom, hogy az én – ugyan bevált, de beismerem nem tökéletes – módszereimnek köszönhetően Corának bármi komolyabb baja legyen. Ezért inkább hagyom, hadd állítsa fel a diagnózist az, aki ténylegesen ért is hozzá, aki kitanulta ezt sok-sok éven keresztül, én pedig addig hátrébb megállva figyelem őket. Karba tett kézzel lesem, amint felém fordul, és elkezd hozzám beszélni. Nem reagálok semmit sem arra, amit mond – pedig azért van egy-két sajátos véleményem a dolgokról -, ehelyett csak megköszönöm neki, kezet rázok vele, aztán pedig odalépek a szöszihez, előtte leguggolva fogom egyik kezét az enyéim közé és nyomok rá egy csókot. - Igen, hazamegyünk. Na, gyere Corám, ne is késlekedjünk sokat, hosszú út vár még ránk - aztán pedig felállok, és újra felkapom őt a karomba, hogy aztán a kocsimhoz vigyem őt. Ott beültetem magam mellé, és én is beszállok a kocsiba, aztán pedig el is indulhatunk. Nem hittem volna, hogy ilyen estében lesz részünk, de nem is feltétlenül ez a legnagyobb gond ezzel… hanem ami ez után fog vélhetően következni. Nem tudhatom, miként fogja ezt viselni, és csak remélni tudom, hogy minden rendbe fog jönni előbb-utóbb. De addig is én ott leszek mellette támaszként, és segítem őt, hogy mihamarabb olyan legyen, mint régen volt.
avatar
Törvényen kívüliek
Tell me your secrets

95
● ● Posztok száma :
● ● Keresem :
Jason Momoa
● ● karakter arca :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Júl. 30, 2017 11:43 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Aug. 06, 2017 8:02 pm

Domi & Margie

Külön élek a bátyámtól, mert nem akarok neki gondot okozni a jelenlétemmel. Bőven elég számomra a tudat, hogy egy városban lakunk jelenleg, s ha nagyon hiányoznánk egymásnak, akkor lebeszélünk valami időpontot, s máris élvezhetjük egymás társaságát. A külön életnek vannak előnyei, mint például, hogy a másik fél nem szól bele az életedbe, van helyed és nem nyomorogsz egy kisebb helyen. Mármint, nekem festőként egy nagyobb hely dukál, ahol magányosan festegethetek, s nem zavar meg senki. Jól kifogtam a helyet, mert hála szerencsére egy csendes lakóházba kerültem. Egy pisszenést sem hallok, sem veszekedést, sem egyéb zavaró tényezőt. Lényeg, hogy elfogyott otthon az ennivaló, így kénytelen vagyok bevásárolni. Nagy bevásárlás lesz, s segítség nélkül biztosan cipekedhetek. Nos ez az egy hátránya van, ha egyedül laksz. Ikebratyómat meg nem ugrasztanám emiatt. Szépen felöltözök, aztán magamhoz véve minden kellhető felszerelést elindulok a közeli élelmiszerboltba. Jártam már ott kétszer, így nem olyan nehéz eltalálnom oda. Amint belépek rögtön elveszek egy kiskocsit, amibe pakolhatom az élelmiszereket. Először a tejtermékek felé veszem az írányt. Nyugodtan haladok, mondhatni mivel nem kaptam munkát, így pihenek. 2 Liter tejet leveszek a hűtött pultról, ám előtte megnézem, hogy meddig jók ezen fehér italok. Haladok tovább a joghurtok felé, s veszek kettő csokidarabkásat, nassolás gyanánt. Áttérek, egy másik sorra, mikor figyelmetlenségből valakinek nekitolom a bevásárló kocsit.
- Bocsásson meg! Nem volt szándékos – nézek a személyre, akit elűtöttem. Egy nő az, akiről így első látásra nem tudom megmondani, hogy hány éves. S mivel aggódok azért, hogy komolyabb baja eshetett, így nem tágítok tőle.
- Nem esett baja? Nem ütöttem meg túlságosan a kocsival? - lépek közelebb, azonban a háttérből egy sikítást hallok a bolt valamelyik részéből. Önkénytelenül összerezzenek, mert nem jó előjelnek veszem.  Arrafelé fordulok, de csupán csak egy maszkos férfit pillantok meg egy nagy mordállyal a kezében. Egyszerűen megijedek tőle, s mivel nem szeretem az erőszakot, így reszketve dermedek le. Fogalmam sincs, hogy miként úszhatnám meg ezt az egészet.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Hétf. Aug. 07, 2017 6:01 pm


to Margot
Összeköltözésünket valami finom vacsorával szeretném megünnepelni, olyan sokszor vett már le a lábamról különféle meglepetésekkel amikkel előrukkolt, hogy úgy gondolom most eljött az én időm. Tervem megvalósításához viszont első lépésként el kell szaladnom bevásárolni. Mivel nincs autóm sem és jogosítványom sem, így marad a jó öreg tömegközlekedési módszerek alkalmazása. A kertvárosból bejutni a belvárosba nem éppen tíz perces séta, úgyhogy tényleg szükséges a busz vagy metró alkalmazása. Még mindig egy icipicit hihetetlen, hogy tényleg meglépte Serge ezt a lépést, olyan mintha még most is álmodnék és attól félek, hogy ha felébredek minden visszatér majd a régi kerékvágásba. Nem tehetek róla, mindig van bennem egy kis félelem, hiszen sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő és ez igencsak megrémít. Szeretem tudni, hogy van egy biztos pont az életemben, hogy bármi is történek van valaki akire számíthatok, akinek fontos vagyok. Több szeretetet kaptam tőle az elmúltam két és fél évben, mint másoktól egész életem során.
Miután a busz lefékez a buszmegállóban gyors léptekkel közelítem meg a kedvenc boltomat. Megszoktam már, hogy innen vásárolok, a régi lakásom néhány perc sétára van innen, az elmúlt évek alatt hozzászoktam a környékhez, megismertem az itt dolgozókat és a tulajdonossal is váltottam már néhány szót. Belépek a boltba, integetek az egyik elárusítónak, majd kezemben a kosárral és bevásárló listával elindulok a sorok között. Valami különlegessel szeretném meglepni, először is vörösborban pácolt, majd barbeque szószban elkészített disznó bordára gondoltam, köretnek egy fűszeres hagymás krumpli, desszertnek pedig jöhet a palacsintatorta. Egyszerű, gyors és ízletes. Azt hiszem tökéletes lesz egy könnyed vacsorához. Sorban pakolgatom a kosárba a termékeket, egy-egy polcnál hosszabb ideig időzve. Éppen egy paradicsommal tele szatyorral fordulok a kosár felé, amikor ütést érzek a lábamon, majd bocsánatkérő szavak ütik meg a fülem. Mosolyogva fordulok a fiatal lány irányába és legyintek egyet.
- Ugyan már, nem történt semmi. Előfordul az ilyesmi vásárlás közben. Ne aggódjon miattam, semmi probléma. Tényleg egyáltalán nem nagy ügy, egy bevásárló kocsi nem tud olyan hatalmas fájdalmat okozni, amit nem bírnék ki. Éles sikoly üti meg a füleimet és automatikus a hang irányába fordulok. A kasszás lány remegve emeli kezeit a magasba, miközben egy símaszkot viselő férfi felé hadonászik egy mordállyal. Ijedten kuporodom le a pult mellé, és kezemmel intek az ismeretlen lány felé, hogy ő is kövesse a példámat, de mintha földbe gyökerezett volna a lába, nem akar megmozdulni.
- Psszt...gyere ide...kuporodj le mellém. suttogom neki, majd remegő térdekkel felemelkedem, hogy biztonságba helyezzem őt is.
- Bújj ide mellém, itt nem láthatnak meg. suttogom neki, majd ha engedi, akkor a polc fedezékébe rejtem. Érzem ahogy gyomrom összekucorodik és félelem uralkodik el rajtam.
- Minden pénzt szedjetek ki a kasszából. Ha valaki megmozdul azt fejbe lövöm. Érthető? hallom  a rabló üvöltését a kasszák irányából.
- Kérlek ne mozdulj meg, meg se szólalj. küldök könyörgő pillantásokat a nő felé. Nem szeretném egy bolt kellős közepén bevégezni. Nem most, amikor végre jól alakul az életem, amikor a karrierem és a magánéletem is egy síkon halad. Félek. Lehunyom a szemem és megpróbálok nyugodtságot erőltetni magamra úgy, hogy közben Serge arcát idézem magam elé. Hamarosan itt vannak a rendőrök, minden rendben van Léah. Nem történhet semmi.
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Kedd Aug. 08, 2017 11:48 am

Domi & Margie

Teljesen lefagyok, ahogy megpillantom a fegyveres fickót. Nem merek megmozdulni, mert attól tartok, hogy lelő, mint egy veszett kutyát, hiszen azokat ki kell iktatni. A másik valami csodával határos módon bújik el, sőt hív oda maga mellé. Aprót bólintok, hogy nem fog menni, s egyáltalán nem akarom, hogy fejbe lőjenek. Majd az új ismeretségem újra meglepő dolgot tesz. Felemelkedik, hogy végül odahúzzon a biztonságba. S én mit csinálok?
Egyszerűen nem mellé bújok, hanem remegő testtel ölelem át, s a félelemtől erősen szorítom. Magamban az az egy gondolat van, hogy túléljem ezen helyzetet. Hogy újra biztonságban legyek. Fogalmam sincs, hogy milyen erősen ölelem a másikat, s milyen félreérthető pózban lehetünk. Vajon tényleg csak csak a kasszából kéri a pénzt? Legtöbb esetben a benn tartózkodó személyek pénzét szintén el szokták venni.Azonban a kassza irányából egy oltári üvöltés hallatszik, s a következő szöveg.
- Az ujjaim! Áhh az ujjaim! - ám azon nyomban abbamarad, mikor a fegyver megszólal. Reszketek a helyemen, mint a nyárfalevél, de úgy tűnik, hogy nem csak én vagyok ebben a helyzetben. A partnerem ugyanúgy meg van ijedve. Aztán egy hosszabb szünet után a következő szavakat mondja a bűnöző.
- Nos, most pedig szépen egyesével adakozzatok nekem! Cserébe szabadon elmehettek. Csakis készpénzre van szükségem! - kiáltja nagy hangerővel, aztán megint jön tőle a nyomatékosítás a részéről.
- Ha valaki nem adakozik, azt lelövöm, mint ezt a normálatlan kasszást! - ezzel egyetemben megkezdődik az esemény, mármint az adakozás. Akik kellően erősek ahhoz, hogy a szabadulásért cserébe a pénzüktől megváljanak. Hallom, ahogy mellettünk elhaladnak az emberek, de én maradok a nővel itt a helyemen. Egyszer csak megszólal a rabló.
- Hahó cicuskák! Hol vagytok! Tudom, hogy ti vagytok már az utolsók! - mondja dühösen, s én erre megrezzenek. Beindít bennem egy menekülni akarást. Elengedem végre a nőt, aztán távolodni kezdek tőle. Nem akarok meghalni, hanem túl akarom élni.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Szer. Aug. 09, 2017 7:06 pm


to Margot
Az emberek akkor tévednek a legnagyobbat amikor olyasmi jár az eszükbe, hogy : áá, ez velem úgysem történhet meg. Sosem tudod, hogy mi a sors következő lépése számodra. Ezt bizonyítja ez a szörnyű dolog amibe akaratom ellenére is belekeveredtem. Ahányszor ehhez hasonló szörnyűségeket mutattak a TV-ben, mindig arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hiszen engem idáig elkerült a balszerencse. Most pedig itt vagyok gy bolti rablás kellős közepén, a félelem átjárja az egész testem, ráadásul még egy megszeppent lánnyal is meg kell küzdenem. Nem a józan ítélőképességemről vagyok híres, a problémamegoldás viszont az erősségeim közé tartozik. Egy tanárnak minden nap újabb és újabb kihívást jelent, újabb és újabb problémákat. De...ez most mindenen túltesz, az eddigi életem összes gondjának a sokszorosa. Úgy érzem, hogy az ijedtség teljesen lebénít, csendben kuporgok a polc rejtekében, könyörgő pillantásokat küldök a lány felé. Jó lenne, ha összeszedné magát és megpróbálna ő is elrejtőzni valahova. Nem szeretném, ha előttem loccsanna szét a feje. Nem úgy tűnik mintha a símaszkos férfi viccelne. Hangja bezengi az egész boltot, az emberek sírása és nyöszörgése elnémul erőteljes hangjának zendülése mellett. Magam sem tudom pontosan, hogy mit és miért teszem, de felemelkedem ültömből, hogy magam mellé rángassam a megszeppent lányt, megkockáztatva ezzel azt, hogy esetleg meglát minket a rossz fiú. Egyszerűen nem tudok csendben fedezékben kuporogni úgy, hogy látom Ő sokkal nagyobb veszélyben lehet. Azzal, hogy csak áll ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába célpontnak teszi ki magát. Nem nevezem magam vakmerőnek, pont ugyanúgy félek mint az összes többi vásárló, de nem tudnék megbirkózni a tudattal, ha netalán miattam esne valami baja. Átölelem a vállát ahogy hozzám bújik, próbálok erősnek tűnni előtte, biztatásként végigsimítok a haján.
- Nem lesz semmi baj... suttogom a fülébe, de alig mondom ki a szavakat, szinte ugyanabban a másodpercben sikoly majd a fegyver ropogása hallatszik. Összerezzenek az ismeretlen és hangos zajtól. Hirtelen könnyek szöknek a szemembe, megpróbálom őket benn tartani, de akaratom ellenére is végigfolynak az arcomon. A kedves, mindig mosolygós fiatal lányt találta el a golyó. Megborzongók, ha belegondolok, hogy az élet milyen gyorsan tovaszáll. Talán néha túl gyorsan is. Tegnap még a barátjával ment haza, talán még együtt vacsorázott a családjával. Mesélte, hogy gyereket szeretne, hogy majd jobb munkát is vállalna. És tessék...most soha nem lesz alkalma arra, hogy megvalósítsa az álmait. Ettől a gondolattól még inkább eluralkodik rajtam a pánik. Legszívesebben csak szaladnék, olyan messze amennyire csak tudok és egyetlen másodpercre sem nézni vissza. Hangja ismét betölti az egész termet. Szemem sarkából látom ahogy az emberek megindulnak felé, remegő kézzel, szipogva nyújtanak át neki minden készpénzt. Az agyam leblokkol, nem tudom mit kellene most tennem. Sétáljak én is oda, vagy húzzam meg magam és próbáljak észrevétlen maradni? Szavai ismét átsüvítenek a termen. Ezek szerint észrevett. Meglátta,hogy itt bujdosunk, talán mindez a kis mentőakciómnak köszönhető. Ha nem lenne ennyire túlságosan vaj szívem lehet, hogy észre sem vett volna. A félelemtől kénytelen vagyok mozdulni, úgy érzem, hogy nincs elég erő a lábamba ahhoz, hogy felálljak és odasétáljak mellé. Átadni a pénzem csak apróság, ahhoz képest, hogy esetleg még golyót is kaphatok a fejembe. Nem hiszem, hogy képes lennék megbirkózni egy halott ismerős látványával sem. Nagy levegőt veszek miközben próbálom eldönteni, hogy mi is lenne a helyes megoldás. Viszont az ismeretlen nő nem hagy sok gondolkodási időt, a következő pillanatban feláll és elindul a rabló felé.
- Mit művelsz? lépek mögé és megfogom a kezem, hogy visszarángathassam a menedékünkre, de mire kinyújtanám a kezem egy erős férfi kéz ragad meg a nyakamnál fogva és nekivág az egyik polcnak. Ijedten kapkodok levegő után és próbálok nem kétségbe esni.
- Azt mondtam mindenki adja ide a pénzét! Te talán kivételesnek érzed magad? üvölt bele a képembe és hatalmas pofon csattan az arcomon. Érzem ahogy fémes íz lepi el a számat.
- Add ide a pénzt! fordul most Margot felé, majd vissza hozzám és ismét csattan egy pofon az arcom másik felén. - Add ide, különben szétloccsantom a barátnőd fejét. tartja a pisztoly csövét egyenesen a fejemhez. Könyörgő pillantásokat küldök a lány felé...nem akarom elhinni, hogy az életem egy ismeretlen nő kezében van.
■ ■ Zene ■ ■Remélem tetszik■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Aug. 10, 2017 12:03 pm

Domi & Margot

+18

Miért történik meg velem, pont azzal, aki a legártatlanabb a világon? Miért kell ezen eseményeken keresztül gázolnom? Nem értem, egyszerűen épp ésszel nem tudom felfogni, hogy mennyire bajban vagyok. Csupán maradok ott, ahová húztak engem, s fogalmam sincs, hogy meglátott-e minket. Bújok oda az idegen nőhöz, abban a reményben, hogy hamar tovább áll a bolti rabló és meghagyja a bent levők életét és értékeit. Nem így történik, hiszen a fegyver félreismerhetetlen hangja rázza meg a boltot, amitől csak még inkább bújok a megmentőmhöz. Úgy vélem, hogy én vonzom a baj, ezáltal a rossz fiúkat. Jönnek a parancsolgatások, s én mindaddig elmélkedek, míg nem ketten nem maradunk. Akkor fogom magam, s menekülni próbálok. Nem sikerül, mert amint szökni akarok, úgy mögöttem nagy zaj támad. Megtorpanok, s hátra fordulva meglátom, hogy a nő igen csak bajban van. Elég durván viselkedik a férfi, látszik rajta, hogy teljesen dühös. Mikor meghallom, hogy a barátnőmnek titulálja, akkor meglep, ám mikor a másik élete forog kockán, akkor remegő kezekkel látok neki a pénztárcámhoz nyúlni. Nem akarom, hogy meghaljon miattam, mert akkor örökre meg lenne fertőzve az elmém. Egy sötét folt lenne, amit sosem tudnák kitisztítani. Odaadom neki az összes pénzem, amit rögtön zsebre vág, aztán elkapva a kezem magához húz. Az utálattól megremeg a kezem, aztán egy oltári nagy pofont kapok az alaktól.
- Rohadj meg kurva! Szökni próbáltál?! Nah mi van! Kelj fel! - rúgja meg erősen a lábam, miközben a földön fekszem. Nyelek egy nagyot, aztán feltápászkodok. Nem tudom mi fog ezután történni. Végigmér, aztán a formás telt kebleimet bámulja.
- Nos vedd le a melltartód, s domborítsd a mellkasod vagy kinyírom ezt a másikat, értetted? - undorodom az alaktól, forog velem a világ. Rémült vagyok és rajtam múlik egy emberi élet. Ráadásul, most arra akar rávenni, hogy feltárjam a felsőtestem mindenki előtt.
- Nah mi lesz már?! - siettet, s látom meg kívánja húzni a ravaszt.
- Ne! Ne tedd! Megteszem. - mondom az alaknak, miközben könnycseppek gördülnek le  az arcomon. Nekilátok vetkőzni, de csak a felsőimet. Nem kell sokat várni, hogy félmeztelenül álldogáljak előttük, s én pedig pirult arccal, teljesen megalázva állok ott. S a helyzetet azzal tetézi, hogy elkezd tapizni, mire én fintorgok, s egyre rosszabb a közérzetem. Vajon meddig megy el ezzel? Vajon mi játszódik le a fejében?
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Aug. 11, 2017 5:32 pm


to Margot
Hatalmas félelem kerített hatalmába, az arcom ég ahol a pofonokat kaptam, és még mindig érzem saját véremnek fémes ízét a számban. Túl sok ez nekem egyszerre, ekkora sokkot nem tudok feldolgozni, nem vagyok felkészülve rá. Nem volt soha könnyű életem, de nem éreztem magam soha veszélyben, nem kellett féltenem az életemet. Ilyen közel még nem voltam a halálhoz. Ez az ember könyörtelenül lőtte fejbe a kassza mögött álló lányt, csak azért, hogy készpénzhez jusson. Biztos vagyok benne, hogy akkor sem könyörül meg, ha majd az én fejembe kell golyót eresztenie. Ez pedig megrémiszt, ennyire tehetetlen rég nem voltam. Nekem éreznem kell, hogy én irányítok, pontosan tudnom kell, hogy én vagyok az életem kovácsa. Nem tetszik, hogy más emberek akarnak dönteni afölött, hogy éljek vagy haljak. Ez nem igazságos, ezt nem tehetik meg velem, nem akarom, hogy megtegyék. Némán nyelem a könnyeimet, miközben még mindig a fegyver csövével nézek farkas szemet. Annyi minden van amit még szeretnék elérni, amit meg akarok valósítani...nem akarok meghalni. Nem most és nem itt. Hiszen jóformán még nem is éltem, nem tapasztalhattam meg csomó mindent az életemben, nem teljesíthettem be az álmaimat. Nem üthet most az utolsó órám. Valamit tennem kellene, de nem érzem azt, hogy elég erőm lenne ahhoz, hogy megmentsem saját magam. Egy rossz mozdulat vagy mondat amivel még jobban feldühítem ezt az állatot és nekem annyi. Nem tehetek mást mint könyörgő pillantásokat küldeni az ismeretlen lány felé és reménykedni abban, hogy élve megúszom ezt az egészet. Mintha egy rossz álomban lennék és csak arra várok, hogy végre reggel legyen és felébredjek. Figyelem ahogy remegő kezekkel nyújtja át támadóknak a pénzt, majd az ő arcán is csattan egy hatalmas pofon, amitől szegény szinte azonnal a földre kerül. Lehunyom a szemem, nem akarom, hogy mindez valóság legyen, nem akarom, hogy megtörténjen, kérlek...kérlek...fel akarok ébredni. Amíg a rabló a lánnyal van elfoglalva talán kihasználva a figyelmetlenségét elrohanhatnék, olyan messze amennyire csak tudok, de túl gyáva vagyok ahhoz, hogy kockáztassak. Ha észreveszi a szökési kísérletem csak egyetlen golyó kell, hogy végleg elintézzen. Inkább szépen meghúzom magam és reménykedem abban, hogy ennek a szarságnak vége lesz.
Ez a szarházi még undorítóbb mint azt hittem, hogyan lehet egy fiatal lányt olyasmire kényszeríteni, amire ő akarja rávenni túsztársam.
- Ne csináld... suttogom meggyötört hanggal a lánynak, de mire befejezhetném a mondatom egy erőteljes pofonokat kapok újra és újra. Érzem ahogy az erőm elhagy, most már csak tényleg annyit akarok, hogy véget érjen. Vagy így vagy úgy.
A következő percek történései elég homályosak. Nem tudnám megmondani pontosan, hogy mi történik, látásom zavaros, valószínűleg ha nem lennék a nyakamtól fogva a falnak nyomva akkor már nem tudnék megállni a saját lábamon. Szemem sarkából látom, ahogy a lány vetkőzni kezd. A következő pillanatban viszont már rendőrautók szirénája csendül fel, nyakamon a szorítás enyhül, míg végleg eltűnik és a támadó káromkodva rohan ki a hátsó ajtón. Ernyedten esem le a padlóra, érzem ahogy szívem vadabbul zakatol, de azt hiszem megmenekültem. Az arcom sajog, még mindig nem látok tisztán, nem tudok megállni a saját lábamon, de élek. Néhány másodperc múlva már rendőrök lepték el az egész boltot, hallom a rádiójuk hangját, a susmogásukat körülöttem. Érzem ahogy a pulzusomat mérik és hallom ahogy az emberek sikongatva, de ugyanakkor megkönnyebbülve állnak szóba a rendőrökkel. Ketten átkarolnak két oldalról és valamit motyognak a fülembe, majd kifele vezetnek a boltból.
- köszönöm suttogom meggyötört hangon a nőnek, majd hagyom, hogy kivonszoljanak a mentőautóhoz. Azt hiszem, eljött a reggel és felébredtem a rémálomból.

■ ■ Zene ■ ■Köszönöm a játékot. Találkoznunk kell, majd vidámabb körülmények között is. *-* nagyon élveztem.■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Margot Pelletier tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Aug. 13, 2017 4:53 pm

Domi & Margot

Ott állok a helyemen, s tapizik egy örült. Nem nézek rá, hiszen gondolom, hogy ő élvezi ezt a helyzetet, hogy a másik életét veszélyeztetve erre vitt rá, hogy alázott helyzetben lehessek. Igazság szerint elszöknék, hogy elbújjak oda, ahol nem talál meg. Azonban ebben a helyzetben nem olyan könnyű, hiszen ha elmennék innan, akkor a másik nőt megölné minden bűntudat nélkül. Én meg nem szeretném, mert nem tudnék aludni attól a tudattól, hogy miattam halt meg egy másik személy. Tűröm, s maradok a helyemen. Mélyen magamban, sérülve arra vágyok, hogy vége legyen a kínos perceknek. S tán a sors kegye az, mikor megérkezik a rendőrség és a túsztartónk sietve távozik. Én gyorsan magamra venném a ruháim, azonban már két fakabát érkezik. Szerencsére megengedik nekem, hogy felvegyem az öltözetem. Azután pedig felváltva kérdésekkel kezdenek el bonbázni, hogy kiderítsék, hogy pontosan mi zajlott itt le. Mindent elmondok, remegő ajkakkal, s fejemmel többször nézek a földre, mint rájuk. Többször próbálnak megnyugtatni engem, azonban tudom, hogy csak idő kérdése, míg rám nem tör a sírógörcs. Egy órát rostokolok a rendőrséggel a helyszínen, mikor végül ajánlanak nekem egy agyturkászt, hogy fel tudjam dolgozni az eseményt. Nem látom a másik nőt, így elszomorodok előre. Tán jó lett volna vele beszélgetni, de így lehetetlenség. S ilyenkor mit csinál egy sérült nő, mint én? Elkezdem magamban túltenni magam azen az egészen. Ez egy pocsék nap volt, rossz helyen voltam, s nem jó időben. Emellett az szintén felmerül bennem, hogy a cselekedeteim megfelelőek voltak-e? Egy ilyen erőszakellenes nő, mint én miért tapasztalja meg ezen aljas élményeket? Tán ez egy átok lenne, amit az ikerbátyám lévén kaptam el? Az a sok erőszakos tett, amit ő követett el. Megborzongok, mert nem akarok rájuk emlékezni. Vagy én nem tudok az erőszak elől megszökni?Fájdalmas sóhaj távozik az ajkaim közül. Ránézek még kinntről az élelmiszerboltba, aztán inkább más helyre megyek majd vásárolni. Elindulok haza, azonban előtte jól kiszellőztetem a fejem, aztán majd felhívom az agyfurkászt.
Média,mûvészet
Tell me your secrets

15
● ● Posztok száma :
Egyelőre nincs
● ● Keresem :


Szeretettel Admin tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Szer. Aug. 16, 2017 11:07 am

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets

954
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Szept. 10, 2017 11:44 am

Dominique - egy ketyegő doboz - egy porcelán étkészlet - és egy batman ruhába öltözött férfi

Már percek óta téblábolok a hatalmas élelmiszerbolt friss áru részlegén. Mindig is utáltam ilyen helyeken vásárolni, mert én az a megrögzött kiskereskedős, bioboltos ficsúr vagyok, aki igazából helyi termesztők termékét veszi, ami biztos hogy nincs felfújva mindenféle káros adalék anyaggal. Így tehát teljesen egyértelmű, hogy nem szeretnék eldobható wc papírt az otthonomban látni, és lebomló gumikacsát sem szeretnék úsztatni a kádamban, viszont friss csirkehúst és halat... na azt szeretnék. Igazából lehet hogy túl nagy hiba volt felajánlanom Théonak hogy jöjjön át vacsorázni. Hiszen fogalmam sincs mit szeret enni, és bár tudom, hogy nem kellene mégis rettegek attól hogy valami olyat sikerül készítenem, amit egyébként egyáltalán nem eszik meg. A sertést bírja, azt tudom, de azt meg én nem eszem, így tehát kizárásos alapon marad a csirke amolyan bónuszként. Ahogy kínlódva rohangálok az apró kocsimat húzva kezem minduntalan leemel valamit a bio termékek polcairól és bár nem akartam túl sokat költeni, most mégis úgy vonulok a kasszához, hogy sikerült felhalmaznom egy csomó mindent.
Hála a jó égnek nincsenek kifejezetten sokan, így én is viszonylag sorra kerülök. Lassú mozdulatokkal pakolom ki hát a kocsim tartalmát a futószalagra, és majd még három szatyrot is, mert természetesen elfelejtettem magammal hozni.
Ahogy az utolsó termékemet is lehúzzák hangos zenebona csendül majd tapsoló emberek vesznek körül. Egy pillanatig fel sem fogom mi ez az egész, majd akkor tudatosul bennem, hogy valami nyereményjáték lehet a dologban a ludas mikor is két eléggé túlöltözött hölgy kapja el egy-egy karomat.
- Gratulálok Uram! Ön nyerte meg áruházláncunk értékes nyereményeit... - hadarják, én pedig először csak félszegen mosolygok, majd kezdek erősen feszengeni. A helyzeten az sem segít, hogy a mögöttem épp pakolászó szöszi kérdő tekintettel szemléli a kosaramat, és a nőket az oldalamon. Hiszen szerencsétlen is haladna, én is utálom mikor egy közjáték miatt várni kell, most pedig úgy néz ki várni kell.
- Köszönöm, de én nem... - kezdenék bele, mikor is a kezembe nyomnak egy egészen nagy, ám annál gyanúsabb csomagot, és mellé még egyet, ami ugyan nem gyanús, viszont annál nehezebb. Visszaállok a sorba, és a minden tetején levő porcelán étkészletre meredek. Állítólag kézzel festették, gyakorlatilag szerintem csak leszedték a futószalagról. Mindenesetre nem igazán van szükségem rá úgyhogy a még mindig pakolászó szöszkére meredek.
- Esetleg nincs szüksége egy étkészletre? - kérdezem tőle, mert inkább ő vigye haza, mint én hajítsam a kukába, amint kilépek az ajtón.
És míg a válaszára várok, akkor tűnik csak fel az alsó, kicsit kisebb csomag. A csomagolás ronda, egyátalán nem hívogató és ami még rosszabb olyan fura hangja van. Ketyeg...
Ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy ne akarjam kinyitni, de még csak hozzá se nyúlni.
- Bocsánat, de ez a doboz ketyeg. Ha nem bánják én ezt itt hagynám... - mondom, majd kikerülöm a csomagot és a két nővel is ezt tenném, mikor elállják az utamat.
- A nyereménye, el kell vinnie. Itt nem maradhat... - erősködnek, én pedig gyökeret eresztek velük szembe.
- Biztos nem viszem el onnan... legalább is addig nem míg ... Batman nem rohangál a boltban fegyvertelenül. - jegyzem meg, hiszen elég kicsi az esély egy ilyenre. Pont annyira mint a piros hóra. Ennél jobban csak akkor döbbenek meg, mikor kinyílik az ajtó és maga Batman sétál be rajta kocsikulcsot lóbálva a kezében.
Mi az isten?
avatar
Online
Média,mûvészet
Tell me your secrets

137
● ● Posztok száma :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Szer. Szept. 13, 2017 2:55 pm


to Darren
Hosszú időbe telt amíg újra rá tudtam venni magam arra, hogy megközelítsem ezt az élelmiszerboltot. Hosszú időbe telt meggyőzni saját magam, hogy ami történt csak egyszeri eset, nem én vonzottam be a bajt, és biztosan nem fog még egyszer megtörténni. Végül is logikusan átgondolva, elég alacsony a valószínűsége annak, hogy újra fegyveres rablás áldozata legyek, ráadásul ugyanabban a boltban. Amíg a környéken laktam addig ezt volt a kedvenc élelmiszerboltom, mindig friss péksütemény illattal csábítottak be, a hústermékek mindig frissek, az árak viszonylag alacsonyak és hetente volt valamilyen akciójuk. Törzsvásárlónak számítottam és előszeretettel jártam ide, bármire volt szükségem azt mindig találtam. Azzal, hogy elköltöztem a látogatásaim száma is megcsappant, de néha, ha erre járok még most is szívesen betévedek ide vásárolni valamit vagy csak elbeszélgetni egy kicsit a tulajdonosnővel. Illetve jártam egészen addig a bizonyos napig, amíg egy símaszkos férfi ki nem verte belőlem a szart, miközben fegyvert tartott a fejemhez. Még most is látom magam előtt a kasszás lány véres holttestét, hallom a fegyver dörrenését, az emberek sikolyát. Nehéz volt túllépni rajta, de most már ennyi idő távlatában sokkal könnyebb mint az elején. Egy kicsit még így is remegnek a térdeim ahogy belépek az üzletbe. A támadás után néhány hétig zárva tartottak, azóta meg már a személyzet is szinte teljesen kicserélődött. Minden elismerésem a tulajt illeti, hogy egy ilyen katasztrofális helyzet után is képes volt talpra állni, meg vagyok róla győződve, hogy mint a kliensek mint a munkások élete megváltozott, és hát nem mindenki annyira nyitott, hogy új esélyt adjon a helynek. Kissé zavartan sétálok végig a sorok között, feltérképezve az új helyszínt és embereket. Nincsenek olyan sokan, mint amennyien lenni szoktak, de még így is szépen kígyózik a sor mindkét kasszánál. Meglehetősen gyorsan válogatom ki a megfelelő termékeket és pakolászom bele a kosaramba. Próbálok annyira sietni amennyire csak tudok, hogy minél hamarabb újra a friss levegőn legyek. Lehet, hogy nem volt jó ötlet bejönni ide, talán még nem vagyok felkészülve rá. Azt hittem fel vagyok, de baromi nagyot tévedtem. A kosár lassan megtelik mindenféle alap élelmiszerekkel, friss péksüteményekkel és természetesen néhány női dologgal is. Sosem hagyom ki a szépségápolási termékeket, mindig elkél a háznál még egy kis hajolaj, balzsam vagy ajakrúzs. Gyors pillantást vetek a telefonom kijelzőjére, hogy megtudjam mennyi az idő, majd a kisebb sor felé veszem az irányt, hogy fizethessek és menjek haza. Komótosan pakolászom fel a termékeket a futószalagra, közben azt remélve, hogy nem csigalassúsággal dolgoznak a másik oldalt ülő nők, és tényleg hamar végezhetek. Gondolataim fura kavalkádjából hangos zenebona rángat vissza. Kíváncsian kapom fel a fejem, hogy körbenézzek a helyszínen és próbálom beazonosítani a hang irányát. Már éppen rákérdeznék a vörös hajú nőre a kassza mögött, hogy mi történik, amikor két hölgy jelenik meg a sor legelején és egyenesen az előttem álló férfire bámulnak, hangosan ujjongatva és tapsolva. Idegesen, de azért valamennyire megkönnyebbülten pakolászok tovább, abban a reményben, hogy ennek a színjátéknak hamarosan vége szakad és haladhat végre a sor, és vele együtt én is. Talán túlságosan is elbambultam, az előttem zajló színjátékot figyelve, de egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ez a pasas szerencsés, mert nyert, vagy sokkal inkább szerencsétlen emiatt a nem mindennapi közjáték miatt. Leginkább az utóbbi felvetésre tippelek, nem úgy néz ki mint ujjong a boldogságtól, hogy két idegen nő próbálja meggyőzni arról, hogy ennél szerencsésebben nem is járhatott volna. Fél szemmel még mindig őket figyelem, miközben megpróbálom kiüríteni a kosaramat, ezzel jelezve a hölgyek felé, hogy jó lenne, ha haladhatna a sor, mert nyeremény ide vagy oda, én bizony mennék már haza. És minden bizonnyal a hátam mögött álló néhány ember is.
- Tessék? nézek rá a férfire kikerekedett szemekkel miután észlelem, hogy szavait most hozzám intézi. - Nem, nem köszönöm. Kedves öntől, de ezt most inkább visszautasítanám. miért kellene nekem az ő nyereménye, ami ráadásul annyira ronda, hogy még a szemetes is túl jó hely neki. Már nyitnám a számat, hogy elnézést kérjek, de nem lehetne valahol máshol intézni a dolgokat, amikor megütik a fülem a férfi szavai.
- Ketyeg? Hogy érti azt, hogy ketyeg? nézek rá ijedten és az olyan hosszú ideje elnyomva tartott félelmeim kezdenek a felszínre törni. Hangom a nyugodt hangnemből pillanatok alatt csap át ijedtté és hol az embereket, hol pedig a dobozt figyelem.
- Vigye már el azt a dobozt a közelemből. Ketyeg? Lehet...csak egy óra van benne nem? bár ahhoz a doboz talán egy kicsit nagy. Hagyom a francba a kipakolt a cuccokat, nekem hiányzik még egy életveszélyes helyzet és azon igyekezem, hogy kikerüljem őket. Haza akarok menni, most azonnal, de ahogy kinyílik a bejárati ajtó földbe gyökereznek a lábaim, közvetlenül a férfi mellett. Maga Batman lép be az üzletbe, kezében kulcsait lógatva, de néhány lépés után megáll és egyenesen felénk bámul.
- Mi ez az egész? kezdek egyre jobban kétségbeesni, tekintetemmel pedig hol batmant, hol a nyereményes fickót pásztázom. Remélem csak valami rossz komédiába csöppentem, de az biztos, hogyha innen kikerülök soha többé nem teszem be a lábaimat azon az ajtón.

■ ■ Zene ■ ■hug.■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Darren Bleu Meyer tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Szept. 22, 2017 3:45 pm

- Biztos? Pedig milyen szép darab... - ironizálok, hiszen a porcelán étkészlet egyrészről brutál ronda, másrészről meg kössz, majd én veszek magamnak ha épp nincs otthon. Már épp visszafordítanám a tekintetem mikor teljes egészében sikerül megpillantanom a szőke hajú nő arcát. Ismerős volt valahonnan, de csak most esik le hogy honnan.
- Ó, hát Ön, vagyis Te vagy a húgom tanára. Egyszer-kétszer muszáj volt elmennem anyuék helyett az osztályfőnökire... - magyarázom, bár a kétségbeesést látva a szemében ez most pont nem hatja meg. Szerintem az sem érdekli, hogy ki a húgom, csak az, hogy az a ketyegő izé elkerüljön a közelünkből. Mondjuk bevallom töredelmesen én sem vágyom nagyon arra, hogy kötelezően hazavigyem, hiszen mindig minden hír így indul mostanában. Ártatlanok haltak meg bomba robbanásban... Ketyegő dobozzal tért haza egy nyereményjátékról.... ez pedig nem túl jó kilátás.
- Nos, hölgyeim, én mennék, de az ajándék nem kell. Se a ketyegő doboz, se az étkészlet. - mondom, majd lassan az utolsó élelmiszert is bepakolom a táskámba azzal a célzattal, hogy engem aztán nem érdekel mi lesz itt a szitu én ugyan semmit sem viszek haza a vásárolt dolgaimon kívül és ezalatt értem azt, hogy tényleg semmit, ebbe pedig beletartozik a húsban lévő bacilus is.
- Ezesetben a hölgyet illeti a nyeremény, gratulálok! De neki mindenképpen el kell innen vinnie, mert minket nem erre szerződtek! - erősködik a két nő velem szemben, én pedig majdnem felröhögök kínomban. Most tényleg?
Jó, hát belegondolva lehetnék nemtörődöm és kisétálhatnék a boltból, hiszen én megtettem mindent, nem kellett hazavinnem, azonban akármennyire is igyekszem átlépni mindenen nem tudok túllépni azon a nézésen, ahogy Dominique rám nézett.
Nagyot sóhajtok, majd hátrafordulok, hogy immár közelebbről szemügyre vegyem a dobozt.
Kicsit megrázom, és talán nem csak az én szívem kezd el kalapálni mindennél jobban. Biztonságosan körbe van ragasztva, azonban ez valahogy, nem tűnik óra ketyegésnek. Mindenesetre nem történik semmi, mikor megrázom. Csak felrobbanna, ha bomba lenne... bár azt sem vetem el, hogy ez egyszerűen csak egy hülye trükk amivel majd valakire ráhozzák a frászt.
Eközben Batman is közelebb jön a nagy csoportosulásra, majd mikor meglát hangosan felkiált!
- Úristen haver! Imádtam a múltkori részt, és király vagy! És alig várom, hogy azzal a sráccal, hogy is hívják... azzal a fekete hajúval legyen valami! Szerintem tök jó kis pár lennétek! Adsz egy autógrammot nekem is? - érdeklődik, mert szerencsétlen azt hiszi azért van itt a tömeg, mert hogy miattam. Ennél kényelmetlenebbül persze nem is érezhetném magam, úgyhogy csak bólogatok, majd a blokkom hátuljára felvésem a nevem, amit felé nyújtok.
- Parancsolj. Rajta van az is, mit szoktam vásárolni.
- Kúl! De figyelj már. Nem lehetne hogy elárulj pár részletet? - kérdezi, én pedig felvont szemöldökkel nézek rá, majd mögötte a lányra, majd magam mellett a két nőre és a ketyegő dobozra. A helyzet több mint komikus.
avatar
Online
Média,mûvészet
Tell me your secrets

137
● ● Posztok száma :


Szeretettel Dominique Léah Lefevre tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Okt. 06, 2017 7:41 pm


to Darren
Nem értem már megint hogyan keveredhettem ilyen hülye szituációba. Nem tudom mi történik velem mostanában, de egyre szerencsétlenebb helyzetekben találom magam. Hetekig rettegtem még megközelíteni is a boltot, most, mikor végre rászántam magam, hogy újra benézzek dobozok ketyegnek a közvetlen közelembe. Nagy küzdelem volt saját magammal szemben, amíg vére meggyőztem magam, hogy ugyanaz ami  a múltkor történt nem fog megismétlődni, és most megint itt állok, félelemmel tele és fogalmam sincs, hogy mi történik körülöttem. Látszólag az előttem álló férfi is próbálja kitalálni, hogy mi a fene folyik körülöttünk, és miért akarják ilyen erőszakosan rátukmálni a nyereményt. Szavai néhány percre kizökkentenek a félelmeim láncaiból, jobban szemügyre veszem őt. A fejemben az osztályom diákjainak arcai váltakoznak, próbálom összerakni a képet, hogy ne érezzem magam teljesen idiótának. Már-már talán egy kicsit túlságosan is rajta felejtettem a szemeimet.
- Na ne...hogy a fenébe nem ismertelek meg? Darren igaz? Théo kollégája vagy, együtt játszotok abban a filmben. Mi is a címe? Emberek százai ismerik fel őket az utcán, miért én vagyok az egyetlen aki mindig későre kapcsol?
- És Sue bátyja vagy igaz? most már nem nehéz összeraknom a képet. Sue sokat mesélt a testvéréről az iskolában, és igen, bármennyire is hihetetlen a tanároknak is van füle. Sok mindent hallunk és tudunk még úgy is, ha nem beszélünk róla. Darrenek sikerült elvonni a figyelmem néhány percre a körülöttünk tomboló zűrzavarról, de ahogy újra visszafordul a két igencsak rámenős hölgy felé, és tudatosulnak bennem a szavak újra kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Szinte már hisztérikusan csapám le a tejet a futószalagra, annyira, hogy annak az alja még ki lyukad és a tartalma elegáns folyik végig az élelmiszerek között. Hát mos ez az ami egyáltalán nem érdekel. Fel tudnék robbanni az idegességtől. Szúrós pillantásokat küldök a nők felé, mielőtt megszólalok.
- Engem nem érdekel, hogy magukat miért szerződtették, engem csak annyi érdekel, hogy most azonnal fogja meg a hülye nyereményét és dugja fel a seggébe. Mi elmegyünk innen, azok a rusnya és ketyegő dobozok nélkül. Na jó, egyáltalán nem jellemző rám, hogy ennyire kiakadok, az meg pláne, hogy ennyire alpári módon beszélek, de most már kezd elegem lenni ebből az egész színjátékból. Ki akar menni innen, vásárlás ide vagy oda. A kezem védekezően a fejem elé tartom, ahogy a férfi rázogatni kezdi a dobozt. Nagyon úgy tűnik, hogy ma mindenkinek teljesen elment az esze. Nem lehet csak így cibálni meg rázogatni egy ismeretlen tartalmú dobozt, amiből ráadásul nem megnyugtató hangok szűrődnek ki. Az egész boltra dühös vagyok, amiért ilyen kellemetlen szituációba keveredtem. Legszívesebben hagynék mindent és kirohanni az üzletből, zokogva a dühtől és a kétségbeeséstől. Ehelyett viszont, csak állok, kikerekedett szemekkel bámulva a férfi minden mozgását és felkészülve arra, hogy a mennyezet bármelyik pillanatban a fejemre zuhanhat. De nem így történik. Bármi is van abban a csomagban, annyi már bizonyos, hogy robbanni nem fog. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Egyre nagyobb a csoportosulás körülöttünk, azt mondjuk nem tudom eldönteni, hogy a komédiába illő jelentünket tartják ennyire érdekesnek, vagy egyre többen ismerik fel Darrent, de ez a részlet ebben a percben a legkevésbé sem érdekel. Batman magabiztosan tör utat magának a tömegben, hogy kérésével letámadhassa Darrt. Figyelem a tollának vonásait, hallgatom az egymásnak intézett szavaikat, majd megköszörülöm a torkom és Batman felé fordulok.
- Figyelj csak Batman. Az úr itt mellettem éppen most nyert a nyereményjátékon és arra gondolt, hogy a jelenlévők közül felajánlja annak, aki a legnagyobb rajongója. Gratulálok, az aláírás mellé kaphatsz még két meglepetés dobozt is. Jól gondold át, ez egy vissza nem térő alkalom és hányan mondhatják el magukról, hogy magától a nagy Darren Meyertől kaptak ajándékot? szemem sarkából rápillantok Darr-ra és őszintén remélem, hogy nem bánja, de a kezembe kell vennem az irányítást.
- Erre is kaphatsz aláírást. Mit szólsz? most először életemben azt kívánom, hogy bárcsak ez a batman figura lenne akkora hülye, hogy rábólintson az ajánlatra. Akkor a két nyanya is megnyugodhat végre, és mi is élve kijuthatunk ebből a bolondok házából.
- Remélem nem bánod.. hajolok közelebb a férfihez, hogy szavaimat csak ő hallja.

■ ■ Zene ■ ■hug.■ ■credit



I could stay awake just to hear you breathing
Watch you smile while you are sleeping
While you're far away dreaming©
avatar
Online
Tanárok
Tell me your secrets

115
● ● Posztok száma :
Clémence Poésy
● ● karakter arca :


Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás Re: Élelmiszerbolt ••

Tell me your secrets


Élelmiszerbolt
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Élelmiszerbolt

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-