Élelmiszerbolt - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:35 pm ✥

✥ Yesterday at 11:06 pm ✥

✥ Yesterday at 6:48 am ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 9:08 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 7:01 pm ✥

✥ Kedd Aug. 14, 2018 6:21 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:11 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 9:05 pm ✥

✥ Hétf. Aug. 13, 2018 8:29 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Élelmiszerbolt •• Vas. Jan. 15, 2017 5:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

******
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Hétf. Okt. 09, 2017 1:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Igazából nem is maga a nyeremény ami megijeszt, hanem az, hogy körbeállnak. Nem szoktam túl sokat nők társaságában lenni, vagyis de, azokéba, akiket kedvelek, és mindig feszélyez, mikor ennyire rám másznak. A rajongóknál sem bírom azt, mikor a személyes aurámba taposnak, és azt hiszik a szerepem csak egy szerep. Én nem csak eljátszom a mágust, én érzelmileg is hasonló szinten mozgok. Számára mindegy a nem, nekem viszont nem mindegy. Én a férfiakat szeretem, és nem bírom, mikor azt hiszik, majd ők fognak megváltoztatni, mert biztos az a baj, hogy még nem találkoztam egy igazán jó nővel.
Találkoztam már jó nővel, tetszett is már nő, de mégse vonzódtam hozzá annyira és úgy, hogy bármilyen szexuális kapcsolatot akarjak vele létesíteni. Lehet mondani hogy elutasító vagyok, és hogy úgy nyilatkozok valamiről hogy még nem próbáltam, de őszintén szólva, Théodore tökéletes ebben a dologban, az én saját, házi szexmasinám. Erre a megállapításra pedig önkéntelenül is elmosolyodom.
- Ugyan semmi gond. Ennek csak örülök. Mármint tudod, mindig mindenki megismer és néha már eléggé fárasztó. - magyarázom mosolyogva Dominiquenak, ám ebből egy félre nem érthető krákogás ragad ki. A női sereg torkot köszörül. Vajon ez minek szól? Hogy ne bájcsevegjek? Hogy hagyjam az egészet a picsába és csak másszak át egy másik boltba? Vagy hogy fogjam a dobozom és robbantsak fel mindenkit? Igazából nem tudom, de valahogy nem is akarom megtudni. Épp eléggé bunkónak találom a stílust, amit megengednek maguknak. Mondjuk a mellettem ténykedő szőke se túl kedves, de legalább azt megértem. Lényegében helyettem vázolja mit is kívánok, és ha nem is seggébe dugnám azt a dobozt, akkor is valami hasonló jár a fejemben.
- Nos hallották a hölgyet. Nem ér rá ilyenekkel szórakozni, úgyhogy vigyék csak el innen ezt az izét, és mi hagy végezzük a dolgunk. Sietnénk! - mondom határozottan, azonban még mindig egészen emberi módon. A cérnám csak akkor kezd elszakadni igazán, mikor Batman is megtalál. Nagyot sóhajtok miközben épp a kezét, meg a kezében lévő akármit dedikálom, és tudom, mindenkihez kell hogy legyen egy kedves szavam, de azért könyörgöm mi ez ? Kiscsoportos foglalkozás? Anonim alkoholisták gyűlése? Csak mert mindenki körbeáll. És bár a doboz egyetlen dobálás után még nem robban én azért nem nyugodok meg. Mi van ha időre megy a dolog? Vagy attól függ kinyitják e?
Inkább nem nyitnám ki.
- Kössz haver, örülök hogy tetszik! - húzom el a szám a pasasra meredve, majd a Théodoreos összeboronálásra kissé elmosolyodom. Vajon ha kiderülne hogy az életben is van köztünk valami arra is így reagálnának az emberek? Hogy mennyire aranyos? Szerintem igen. Ezt csak Théo komplikálja túl.
- Persze... - felelem bizonytalanul, majd Domi tukmálására csak meredten ránézek, és megrázom a fejem.
- Igen, nézd, ez egy csodaszép étkészlet, ez meg valami.... valami izé, aminek fura hangja van. A kedves hölgyektől kaptam, de már át is adom neked, ha szeretnéd... - mondom, majd gyorsan egy kedves sort firkantok a csomagolására mindkettőnek, majd szignózom is.
- Imádni fogja mindenki, és hát bevallom, azért nem szoktam túl sokszor ajándékkal kedveskedni a rajongóknak! - bólogatok vadul, majd a nőkre nézek, akik rosszallóan pislognak az arcomba.
- De uram, az az öné. Nem átruházható! - akadékoskodik za egyikük, én pedig kezdem elveszíteni a fejemet...
Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
187
● ● Reag szám :
143
● ● Keresem :
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, - semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.
● ● karakter arca :
Harry Shum Jr.


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Nov. 17, 2017 6:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


to Darren
Már önmagában is elég ijesztő a fura hangokat hallató doboz, biztos vagyok benne, hogy én nem nyitnám ki soha, de mindezek tetejébe még a „kedves” hölgyek viselkedése se megnyugtató. Úgy állnak körbe minket, mint a keselyűk a tetemeket, arra várva, hogy mikor csipegethetnek ki belőlük néhány ízletes darabot. Képletesen értve természetesen. Jó lenne minél hamarabb elhúzni innen, hátrahagyni ezt a bolondokházát és vissza sem jönni soha többé. Azok után amiken keresztülment ez a helyiség, az lenne a legkevesebb, hogy megpróbálják visszaállítani az üzlet hírnevét és visszaszerezni a vásárlók bizalmát. Fogalmam sincs, hogy ezzel a rámenősséggel mit akarnak elérni, de annyi biztos, hogy az én bizalmam örökre elveszítették. Teljesen ellepi az agyam a vörös köd, nem bírom visszafogni magam és tőlem teljesen távol álló stílusban fejtem ki a véleményem a történtekkel kapcsolatban. Nem szokásom ennyire kiakadni, általában a nyugalmamról és türelmemről vagyok híres, de most elszakadt a cérna, a szavak csak úgy buknak fel belőlem. Abba sem gondolok bele, hogy a férfi mit gondolhat rólam, milyen véleménnyel lehet így a húga osztályfőnökéről, de őszintén, ebben a szent percben nem is érdekel. Igazából bele sem kellett volna folynom ebbe az egész őrületbe, simán kisétálhattam volna az ajtón, hagyva a fenébe a bevásárlást, de egy kicsit bepánikoltam és mint olyankor mindig, leblokkol az agyam és fogalmam sincs mit kellene csinálni. Próbálom menteni a menthetőt és mint olyan, egy hirtelen ötlettől vezérelve felajánlom batmamnnek Darren nyereményét, hatalmas mázlimra a férfi is pillanatok alatt csatlakozik a játékhoz. Elégedetten nyugtázom, hogy a mi batmanünk szívesen fogadja az ajándékot.
- Hidd el, nem fogod megbánni. Hányan mondhatják el magukról, hogy ajándékot kaptak Darren Meyertől, vagy a nagy Magnus Bane-től. Ahogy tetszik. próbálom még egy kicsit biztatni az emberünket. Örömöm azonban nem tart sokáig, mert a kedves hölgyek ismét megpróbálnak beleszólni a dolgok történéseibe. Szúrós, már-már gyilkos pillantással fordulok feléjük, mély levegőt veszek, mert attól tartok, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetem a fejem, és még az előbbi megjegyzésemnél is csúnyábbat találok mondani nekik.
- Ez most valami vicc igaz? Kandi kamera? A nyeremény ettől a perctől fogva Monsier Meyer tulajdona nem igaz? Hiszen megnyerte. Logikusan átgondolva tehát azt csinál vele amit csak akar. Itt hagyhatja, vagy kidobálja, esetünkben viszont kedveskedni akar egy rajongójának és neki ajándékozza. Mivel ez az Ő nyereménye azt csinál vele amit akar. Úgyhogy most már nagyon hálás lennék, ha befognák a lepénylesőjüket és eltűnnének innen. Nincs más dolguk? Azt hiszem ez alkalommal sikerült finomabban fogalmaznom mint néhány perccel ezelőtt. Fogalmam sincs, hogy miért vagyok még mindig itt, kisétálhatnék mint az összes többi vásárló, akik a hátunk mögött kígyózó sorban álltak.
- Darren, figyelj, szerintem nincs semmi értelme itt vitatkozni ezekkel. Egyszerűen csak fogd azt a két szart és húzzunk el innen. Nekem már vásárolni sincs kedvem. Nem tudom milyen újfajta üzlet politika lehet ez az egész cirkusz amit itt a hölgyek művelnek, de annyi biztos, hogy ha így folytatják a boltra nagyon hamar lakat kerül, és talán soha többé nem fogják tudni megnyitni. Más ember helyében nyilván nem beszéltek, de engem és a pénztárcámat örökre elfelejtheti, annyi bizonyos.

■ ■ Zene ■ ■hug.■ ■credit



Tanárok
avatar
● ● Posztok száma :
180
● ● Reag szám :
145
● ● karakter arca :
Clémence Poésy


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Szomb. Dec. 30, 2017 10:08 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Feb. 11, 2018 2:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Cécile & Christope

A napom úgy indul, mint bármelyik másik. Reggel ébresztő, kávé - amiből az utolsó adagot főzöm le -, aztán nyomás a zuhany alá, ahol kénytelen vagyok konstatálni, hogy bizony a tusfürdőmből is csak annyi maradt, ami a reggeli pancsoláshoz elegendő.
Ez a feszült csend, mely szinte követelte, hogy végig futtasson egy beszédes, és kimagyarázó hosszú beszélgetést, egyszerre volt nyugalmat-ébresztő és gyanút keltő. S mikor a legbiztonságosabb alapon vonunk le következtetéseket, akkor ér minket a legnagyobb meglepetés. Dylan és az állandó rohanása. Hogy utálom én ezt. Megint csak a miért, az egyértelműen miért a miért-re. Egy ilyen katartikus magyarázatot, nem lehet csak két szóval szépen kisemmizni. A miért maga is egy érhetetlen fogalommal bírt. Ezt a gondolatot, még ha meg is lehetne ragadni, csupán csak homoknak tűnne a szemünkben. Semmi jelentéssel. Semmi jelzővel. Az én miértem, ahogy a hasonló miértekhez sem egyszerű, és megfogalmazható.
Valami vacsorát akarok összeütni, meg egy otthoni mozihoz akartam valami rágcsálni valót venni. Szóval Dylan elhozott, hogy nézzek körbe, aztán vásároljak, amit szeretnék.
A tervezett lista nélkül kerülök beljebb, a jóformán üres supermarketbe. Legyen akkor a vacsorakészítéshez megfelelő alapanyagok megtalálása az én reszortom. Ő addig... kezdjen valamit magával. De még mielőtt belevetném magamat a felderítésbe, muszáj vagyok utána kérdezősködni afelől, hogy: - Dupla?
Megkaptam a helyeslést, szóval a kosárral a kezemben vágtam neki az alapanyagok keresésének. Itt kapható minőségi mirelit és egyéb, meg értelmes hűtőbe való élelmiszer, hogy Lucy is tudjon főzni. Mondjuk én a chipsek és kekszek felé voksoltam. De csak akkor ha mozi estet tartok, vagy épp könyvet írok, kifogytam a chipsekből, szóval utánpótlást követelek.
Épp befordultam az egyik sor felé, mikor felkeltette a figyelmemet egy pipiskedő hölgyemény. Elsőre nem ismertem fel, de közelebb léptem, hogy a polcról leemeljem a kiválasztottját.
- Parancsolj. - nyújtottam is felé, de amikor megláttam az arcát, hát elnyíltak ajkaim. Cécile Romily, akivel anno, 5 évvel ezelőtt jártam és ott hagyott a csudába.
Tudom. Minek tagadjam. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy csak úgy elmehetnénk mellette. Vannak dolgok, amiket bármennyre nem egyszerű, igenis szükséges megvitatni. Az igazság sokszor undorító és kínkeserves.
- Szia Cécile. - mosolyodok el és ha közben elvette az árut, a kezemet is leengedtem magam mellé.
A féktelen italozások, a forró éjszakák a szívem melengethetik. Azoknak az időknek ugyan már vége, de nem bánom, olykor visszasírom, de csak 5 hónapról szólt az egész.
- Rég láttalak. Eltűntél. Minden rendben?



Elit
avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
40
● ● Keresem :
Dylan
Lucy
● ● karakter arca :
David Gandy


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Hétf. Feb. 12, 2018 9:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Christope



Le kell foglalnom a gondolataimat, elterelni Francoról, arról az együtt töltött utolsó éjszakáról. Hosszú napok teltek el azóta, soha véget nem érő éjszakákkal és nappalokkal. Megpróbáltam minden gondolatommal a munkára koncentrálni, annyi időt töltöttem az irodában amennyit csak megengedhettem magamnak. De még a tervrajzok és értekezletek közben is néha-néha eszembe jutott a szerencsétlen életem. Nem így képzeltem el az életem, a házasságom, soha nem akartam ilyen helyzetbe keveredni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy mindent elfelejtsek, hogy magam mögött hagyjam a történeteket, de az én életemben semmi nem ment ilyen könnyen. Ha nem lenne bőven elég a rengeteg probléma, amit bizonyos szempontból csakis magamnak köszönhetek még reggel is gyötörnek rosszullétek, folyamatosan ennék minden pillanatban kívánom az édeset, ami nem jellemző rám. Egyáltalán nem. Valami belső hang vagy inkább vészjelző megszólalt bennem, de egészen idáig próbáltam elhessegetni a terhesség gondolatát a fejemben. Nem tudom, hogy egyáltalán fel vagyok-e készülve rá, vagy, hogy hogyan reagálna Fred a hírre. Nem olyan régen Fred is elég nyilvánvalóvá tette, hogy még nincs felkészülve a gyerekre, és őszintén én sem. Úgyhogy csak remélni tudom, hogy a szervezetem játszik velem csúnya játékot és nem egy jövevény van a dologban. De kíváncsiságom nem enged így kihasználva a pillanatnyi szünetemet a munkában elsétálok a szupermarketig. Gyorsan lépkedek végig az utcán, cipőm sarka hangosan koppan az utca kövén. Kabátomat összecipzározom, mert a hideg így február ellenére is belemar a bőrömbe. Nem kell sokat sétálnom, az üzlet egész közel van az irodánkhoz és nekem most kivételesen jól esik a hideg levegő, kitisztítja a gondolataimat. A boltba érve szinte azonnal magával ragad a vásárlási láz, és bár csak egy tesztért jöttem fejemben lassan összeáll, hogy mit főzzek a kedvesemnek vacsorára. Lassan sétálok a sorok között, ügyet sem vetve arra, hogy szűkös az időm a következő értekezletig, azt hiszem belefáradtam, pedig szeretem a munkámat. A kosaram lassan megtelik mindennel, ami egy finom vacsora elkészítéséhez szükséges. Gondolataimba merülve állok az egyik pult előtt a kukorica pehellyel szemezve, és megpróbálom úgy levarázsolni a polcról, hogy közben ne verjek le semmit. Nem vagyok alacsony, sosem volt problémám a magasságommal, de néha a polcrendezők nagyon értenek ahhoz, hogy hogyan nehezítsék meg a vásárlók dolgát.
- Köszönöm! pillantok rá hálásan a férfire, aki könnyedén emeli le a polcról a pelyhet és adja a kezembe. Gyomrom azonban dióméretűre zsugorodik ahogy felismerem Őt. Öt évvel ezelőtt se szó se beszéd léptem ki az életéből, mindazok ellenére, hogy csodálatos hónapokat töltöttünk el együtt. De megismertem Fredet és az életem fenekestül felfordult, magába bolondított én pedig gondolkodás nélkül cselekedtem.
- Christope! hangom kissé megremeg ahogy kiejtem a nevét és úgy nézek végig rajta, mint aki szellemet látott.
- Jó látni téged. mosolygok bizonytalanul és kiigazítok egy kósza hajtincset a szemeimből.
- Jól vagyok köszönöm. És te? Ezer éve nem láttalak. bármennyire is zavarban vagyok,  mégis örülök, hogy látom. Ahogy állok itt, kezemben a kosárral és őt nézem eszembe jutnak az együtt töltött hónapok emlékei. Szenvedélyes, intenzív és boldog időszak volt, és csakis nekem köszönhető, hogy csúnya vége lett.
- A mosolyod még mindig a régi bámulok rá kissé megbabonázva. Valamikor ezzel a mosollyal csavarta el a fejem és ezt együttlétünk minden napján előszeretettel ismételgettem neki.

■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
151
● ● Reag szám :
125
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Szer. Feb. 14, 2018 3:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Cécile & Christope

Ahogy felismer, az arcomra mosoly csúszik, nem a legszélesebb, de elegendő arra, hogy az övére is vigyort csalhassak. Sok dolog van, amiről hallgattunk és hallgatunk, ami nem baj, hiszen egyikőnk sem köteles megnyílni ennyi idő után a másiknak.
Vannak problémák, sérelmek, amiket lehet, már nem tudunk úgy tekinteni, hogy meg sem történtek, de ha rajtam múlik, akkor ez a nő az életem részese lesz a továbbiakban is. Eddig is az volt, a történeteim egyik darabkája, bár ezt még senkivel sem osztottam meg, néha ő ihletett meg és beleszőttem pár dolgot az akkori életből a könyv sorai közé.
- Remekül vagyok. Írom a könyveimet folyamatosan... - felsóhajtok, túl sok dolog kavarog bennem, túl sok dolog történt, amit vehetünk úgy, hogy elrontottuk, és a mi reszortunk, hogy amennyire lehet, helyrehozzuk. Zavarban van, a legelső alkalomkor is ilyen állapotban volt, s tetszett, nagyon imádtam.
Mosolygok, nem kinevetem őt, hanem mosolygok a szavain, mert fején találta a szöget, ugyanarra gondolunk. A szemeimen is láthatja, hogy így van, nem titkolom előtte, miért is tenném? A mosolyom ugyanaz maradt, az nem változott sose. Ugyanolyan lehengerlő, mint eddig bármikor.
Némán nézzük egymást, én, a heves ifjú, aki egykor volt, mára már valóban felnőttem, érett férfi lettem. Ezen nem változtat az sem, hogy mennyi ideig voltunk távol egymástól, azzá váltam, aki mindig is ott lakozott bennem a lelkem mélyén.
- Az írásom és a szereplőim mindig különböznek. De egyvalami mindig állandó. Egyetlen egy női karakter. - veszek le a polcról egy dobozt, amin végig futtatom a szemem, de újra a csinos arcon telepszik meg a pillantásom. Az én írásom nem túldíszített, nem csöpögős. Szeretek lendületesen írni, a hangulatokban a pupilla tágulásának legapróbb rezdülését is érzékeltetni, mintha az olvasó maga lenne a szereplők helyében.
- Szeretem a jó történeteket. Nem szeretnél az új kedvenc karakterem lenni? - hajolok le hozzá, és suttogom az utolsó mondatot a füléhez közel, de nem rá nézek, hanem el messzire a válla felett. Belefagyok a mozdulatban, aztán egy szusszanással fel is egyenesedem, amikor már eléggé érzem, hogy felborzoltam a kedélyeket.
- Rólad alapoztam egy női szereplőt, aki mindegyik könyvemben ott van. - csak hogy megértse a korábbiakat. Arcához nyúlok, hogy ki simítsak onnan egy kósza tincset a fülei mögül, pillantásom nem árulkodó, elrejtem az érzéseimet előle, hiszen volt képe ott hagyni egykoron. De nem haragszom rá, csak jobban érzem így magam, ha ő nem látja a forrongó tüzet bennem.
- És te? El tudtál helyezkedni valahová? - vissza helyezem a dobozt a polcra, majd egy újabbat emelek le, de tekintetem még mindig fixen kitart rajta.
- Vagy valami izgalmas dolog történt-e az életedben?


Elit
avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
40
● ● Keresem :
Dylan
Lucy
● ● karakter arca :
David Gandy


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Szer. Feb. 14, 2018 9:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Christope



Csak állok, kezemben hűségesen szorongatom a dobozt és az ismerős férfit bámulom. Úgy érzem magam, mint egy idióta, de egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a tekintetem. Mosolya most is, mint évekkel ezelőtt teljesen megbabonáz. Emlékszem, azon a napon amikor találkoztunk pont ugyanígy mosolygott és engem szinte azonnal levett a lábamról. Nem úgy ért véget a kapcsolatunk ahogy az illett volna, és igen, tudom, hogy ez miattam történt így. Rövid, de annál tartalmasabb kapcsolatunk minden percére emlékszem. Az első csókra, az ölelésére, illatára, az átszerelmeskedett éjszakákra, a bulikra, az apró összeröffenésekre és tulajdonképpen mindenre. Fontos volt az életemben, meghatározó személyiség és az elmúlt évek alatt többször is eszembe jutott. Vajon mit csinálhat? Hogyan él? Gyűlöl nagyon? Néha még gondol rám? Megrázom a fejem, hogy újra visszatérjek a jelenbe, teljesen elvesztem gondolataim menetében. Néhány másodpercig még bámulok magam elé mire végre újra meg tudok szólalni.
- Röstellem, de mostanában nem volt időm olvasni. Ha van fölösleges példányod valamelyik könyvből és aláírnád nekem szívesen elfogadom.  
Teljesen összezavarodva állok még mindig vele szemben, szívem szerint magamhoz ölelném, hiszen olyan régen nem láttam már és igen, hiányzik. De inkább nem mozdulok csak bámulok rá, iszom magamba tekintetét, szavait és arcának vonásait. Sokat változott az elmúlt évek alatt, de mégis van benne valami, valami ami miatt a régi Christ idézi fel bennem, az én Chrisem. Zavartan pislogok rá, figyelek, de nem értem, hogy mire akar kilyukadni. Ez valami rejtvény? Megszólalnék, rákérdeznék, hogy mit akar ezzel mondani, de közelsége annyira megbénít, hogy még levegőt venni is elfelejtek. Szinte sóbálvánnyá változom ahogy közel hajol hozzám, belélegzem régen annyira imádott illatát és lehelete csiklandozza a bőröm. A szívem hatalmasat dobban a mellkasomban és újra tininek érzem magam, ez az érzés pedig fura, hiszen sosem voltam az a mindentől elolvadó nő.
- Hogy mi? kérdezem levegő után kapkodva, miután sikerült végre megszólalnom, de szavait még mindig nem tudtam felfogni. Ahogy elhúzódik tőlem tüdőm újra levegőhöz juttatom és fülig vörösödve nézem őt. Hát nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással van rám.
- Ezt...ezt úgy érted, hogy állandó „szereplője” vagyok a könyveidnek? pislogok nagyokat, és megborzongok ahogy finom ujjaival a bőrömhöz ér, hogy kisimítson egy hajszálat a szemeimből.
- Chris... úgy ejtem ki a nevét, ahogy hosszú évekkel ezelőtt tettem, tele érzelmekkel és szeretettel. Soha nem kaptam még ekkora ajándékot senkitől. Szinte a földre ejtem a kosarat és a karjaiba vetem magam. Megölelem, magamhoz szorítom és talán most el sem tudja képzelni, hogy szavaival milyen örömet okozott nekem. Erre nem számítottam legmerészebb álmaimban sem. Ugyanolyan gyorsan hátrálok el tőle, mint ahogy megöleltem, és továbbra is zavartan toporgok egyik lábamról a másikra.
- Soha senki nem mondott nekem még ilyen szépet. Megkérdezhetem, hogy miért pont rólam? Ha nem akarod persze ne kell elmondanod. mosolygok rá, majd lehajolok a kosárig, hogy újra a kezembe vegyem azt és csak utána válaszolok kérdésére.
- Van egy saját vállalkozásom. Illetve ketten csináljuk a legjobb barátnőmmel. Befejeztem az egyetemet és belső építész lettem. Egészen jól megy, egyre több a megbízásunk. Férjhez mentem, de ezt nyilván tudod. azzal már nem dicsekedek el neki, hogy a házasságom több sebből is vérzik, hiába szeretem a férjem, mégsem vagyok jó felesége.
- De mi van veled? Hogy vagy? Milyen az életed? Mindet tudni akarok. De szerintem üljünk be gy kávéra valahova, de a szupermarket közepén beszéljük meg a dolgainkat. Van rá időd? kérdezem és remélem, hogy igent fog mondani.
■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
151
● ● Reag szám :
125
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Feb. 15, 2018 4:54 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Cécile & Christope

- Persze, csak természetes. - rámosolygok azzal a kisfiús lelkesedéssel, amiben lakik egy csomó nemtőrödmség is. Csak a könyvekről van szó és pár aláírásról, amit neki szánnék. Meg ha már ő is benne szerepel valamilyen mód, akkor miért is ne? Azt akarom, hogy elolvassa, hogy érezze a gondolataimat és annak mondanivalóját. Elhiszem hogy nem is érti először, hogy miről is van szó, mosolyt generálna a képemre, de egyben a szívemet is facsarja. De honnan is kellene erről tudnia, nem igaz? Mintha direkt rugaszkodtam volna el a komoly témáktól annak érdekében, hogy oldjam a hangulatot. Elvigyorodok. Az elvörösödése tetszik, imádom, perverz gondolatokat szül, főleg ahogy megszólal, ahogy leesik neki minden egyes szavam számára. Felfogja. Ahogy nekem ugrik, ahogy átölel, nos erre nem számítottam. Meg is lepődők a dolgon, de viszonozom az ölelést. Nem számítottam ekkora lelkes reakcióra, azt hittem elhajt a búsba miatta. De nem történt ilyesmi, szóval kellemes meglepetés ért, ami jól csattant el, jólesik és bizsergeti a férfiegót. Én vagyok a magam legnagyobb kritikusa, így nem érnek meglepetések az életben. Ezen a téren biztosan nem. A többi pedig másik lapra tartozik.
- Mert te ihlettél meg 5 évvel ezelőtt. Sose volt női szereplőm, főleg olyan nem, aki képes beleugrani a veszélybe, vagy épp egy kincskeresés kellős közepébe belecsöppenni. - billentem oldalra a fejem, ahogy a távolodását figyelem. Ő inspirált engem. Lehet, hogy egy tévedés volt a kapcsolatunk, de ha az is volt, bevált, bőséggel jönnek ihletek tőle. Sose féltem bevallani, hogyha tévedtem valamiben. A legnagyobb hülyeségeimet is teljesen lazán, csípőből vállaltam be, mert van abban valami vicces, hogyha az ember égeti magát. Jó, nem mindig és csakis baráti társaságban teszem, akkor sem 0-24-ben és nem is mindennap.
- Belsőépítész? Érdekesnek hangzik a saját vállalkozással együtt. Nem semmi… gratulálok. - pillantok végig rajta, hiszen akkoriban nem gondoltam el pont róla, hogy ilyesmibe bele fog kezdeni. Max virágárusnak képzeltem el, már bocsánat. Őt elnézve, hát csodálatosan nézne ki estélyiben is, ahogyan a selyemanyag körbe ölelné a testét. De ezt megtartom magamnak, amúgy sem akarom elvörösíteni. A végén azt hinné, hogy direkt a zavarára utazom.
- Azért ez megnyugtató. - mármint az hogy férjnél van, nincs egyedül, senki sem akar rácuppanni. Ahogy kérdések fakadnak belőle, alig bírom követni, bár valahogy sikerül és csak elnevetem magam.
- Persze, hogy van időm, egy két percen belül mehetünk is át a kávézóba, ott van szemben egy. - körülnézek, majd egy pillanatra újra felé tekintek.
- Két perc múlva találkozunk odakint. - azzal a lendülettel keresem is meg Dylan-t, hogy lepasszoljam neki hova is megyek és fejezze be nekem ezt az egészet. Addig is kint megvárom a hölgyet, kicsit bemelegedtem a találkozásnak köszönhetően.





Elit
avatar
● ● Posztok száma :
51
● ● Reag szám :
40
● ● Keresem :
Dylan
Lucy
● ● karakter arca :
David Gandy


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Feb. 16, 2018 5:40 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Christope



Az életben néha a véletlen találkozások a legmeghatározóbbak. Amikor elindultam az irodából bevásárolni legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy itt fogok összefutni Chris-szel. Most őszintén? Mennyi volt annak az esélye, hogy öt  év után egy doboz pehely mellett hoz össze minket a sors. Az életnek néha elég csípős a humora.
- Kösziiii. Mikor mehetek át érte? Vagy eljössz te hozzám? Vagy inkább egy semleges helyen adod át őket? teljesen belelkesít a gondolat, hogy van néhány plusz példánya számomra, olyan nagyon régen nem olvastam a műveit, jó lesz ismét elveszni szavai halójában. Amikor együtt jártunk imádtam olvasni a piszkozatait, a könyvek első még be nem fejezett részeit. Szerettem nézni miközben dolgozott, ahogy a ránk telepedett csendben csak a billentyűzet kattanását lehetett hallani. Azt hiszem az együtt töltött időszak mindkettőnk számára meghatározó volt és el sem tudja képzelni, hogy mennyire bánom azt, hogy milyen csúnya vége lett. Megérdemelt volna egy méltó befejezést. De annyira fiatal voltam még, naiv és azt gondoltam, hogy enyém az egész világ, igen, azt hiszem nevezhetem magam önzőnek és nemtörődömnek. Mostani fejjel biztosan másképp csinálnék mindent, de már késő azon kattogni ami már elmúlt, inkább koncentrálok arra ami még előttünk áll és megpróbálok majd jóvá tenni mindent. Legalábbis amit lehet.
Egyszerűen nem bírom visszafogni magam és szó szerint a karjaiba vetem magam. Ölelem magamhoz, mintha az életem függne tőle, mintha ez lenne az utolsó, hogy látjuk egymást. Boldogan simulok hozzá ahogy átölel, majd zavartan lépek hátra néhány lépést. Nem ölelgethetem csak úgy egy bolt kellős közepén, mi van, ha nem is egyedül van itt, vagy valaki olyan lát meg minket akinek nem lenne szabad.
- Nem is tudod milyen büszke vagyok most, valakinek a „múzsája” lenni ilyen hosszú ideig, ráadásul úgy, hogy én nem is tudtam róla igencsak megható. Köszönöm. Úgy tűnik Chris nem sokat változott, még mindig, ilyen hosszú idő eltelte után is képes meglepni. Emlékszem, amikor még együtt voltunk szinte minden napra volt valamilyen random meglepetése nekem, amitől legtöbbször beleolvadtam a bugyimba, de azért jó párszor sikerült zavarba is hoznia.
- Köszönöm. Sok munka és tanulás van benne. Bár...nem annyira izgalmas, mint történeteket kitalálni, de azt hiszem ez a munka igazán nekem való. mosolygok rá kedvesen. Tekintetem nem tudom levenni róla, szinte már úgy bámulom, mint egy szerelmes tini a suli legjobb fiúját, akiért a fél életét is odaadná. Már nem érdekel az értekezlet, hogy vár a munka, jelenleg sokkal jobban érdekel Chris és egy jó erős fekete.
- Persze. Akkor két perc múlva odakint. figyelem még egy darabig távolodó alakját, majd a kosárral a kezemben beállok a sorba. Szerencsémre nincsenek  sokan előttem. A terhességi tesztet a táskám mélyére rejtem, hogy még véletlenül se kerüljön Chris tekintete elé, a többi cuccot pedig szatyrokba pakolom. Érdekes, csak egy dologért jöttem és két szatyorral távozom. Megszaporázom a lépteimet, egy kicsit elhúzódott a sorban állás, és sietek, remélve, hogy a férfi nem unta még meg a várakozást.
- Bocsiii, ez több volt mint két perc. érintem meg a vállát szabad kezemmel.
- Mehetünk? kérdezem, majd ha igen a válasza elindulok a kávézó felé. Szerencsére ebben az órában eléggé kihalt minden, így sikerül egy asztalt találni az ablak mellett. Kabátomat a falon lógó fogasra akasztom, majd elfoglalom a radiátor melletti széket.
- Christope, kíváncsian hallgatok mindent, amit meg szeretnél osztani velem. motyogom miközben tekintetemmel a pincérek után kutakodok. Remélem, hogy ide fog jönni valaki és nem nekünk kell elmenni odáig.
■ ■ Zene ■ ■ remélem megfelel  hug ■ ■credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
151
● ● Reag szám :
125
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Feb. 18, 2018 2:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Hétf. Feb. 26, 2018 11:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To my little Brother


Be akartam vásárolni némi kaját, mielőtt még kiürülne a hűtő. A lányoknak többnyire baba boltban veszem meg a holmikat, a bébiételeket és a pelenkát meg a többi marhaságot, de magunknak azért normális kajákat szoktam főzni amihez nem meglepő módon normális alapanyagok kellenek.
Már önmagában az is egy fél délutános műsor, hogy a lányokat otthon összekészítsem, és elmenjünk A-ból B-be. Jelen esetben az élelmiszer boltba. Ott aztán elő a babakocsikat, összeszerelni, beültetni a lányokat, majd fél kézzel a babakocsit, másik kézzel a bevásárló kocsit tolni. Jó bulinak hangzik? Marhára nem az. Amíg kicsik voltak, addig könnyebb volt, de most már karattyolnak és minden érdekes nekik, nyúlkálnak mindenféle holmi után. Már csak cetlivel merek elindulni, már csak a kis listámban bízhatok, hogy ne felejtsem el a holmik felét.
Mikor végre sikerült átjutni a kasszán is, már csak a kocsiba kellett bepakolni. Hát igen, amióta a gyerekeim megszülettek, már nem a kis sportkocsimmal furikázok, hanem egy sokkal kevésbé szexi, buci formájú SUV volánja mögül nézem a világot. Biztonságos és elég nagy, most már ezek azok a szempontok, amik fontosak számomra. Nem az, hogy meggy piros, és úgy duruzsol mint egy álmos kiscica. Szóval, a szép méretes csomagtérbe bepakoltam a vásárolt kaját is, és az összecsukott babakocsit is. Aztán becsatoltam a lányokat a székekbe, majd úgy határoztam, hogy végre valahára elindulhatunk – minekutána ők már nagyban szívogatták a cumisüvegeiket az édes teával. Ha beülnek a kocsiba, feltétlen kell a szájukba a cumi, fogalmam sincs miért.
Elindultam, de az egyik oldalon nagyon rám parkoltak… küzdöttem is egy sort, mert a parkolóban pont mögöttem szemközt volt egy oszlop is, és még nem érzem annyira ezt a behemót járgányt. Különben is, minek ebbe ennyi gomb?! És minek csipog, azt hiszi, én nem látom, hogy…
Csatt.
Nem ám csak úgy finoman kocc, vagy ilyesmi. Ez biza csattant, egyenest egy másik autó hátuljának. Annyira arra a hülye tolató radarra koncentráltam meg Molly csacsogására és Katie sikkantásaira, meg arra, hogy az autó orrával ne húzzam meg a szomszéd autót, hogy egyszerűen elszámoltam magam. Ráadásul a fék helyett sikerült a gázra lépni. Hülye automata autók! Hülye szűk parkolók! Hülye francia mindenség, hogy utálom, utálom! Azt hiszem mindennek a felét ki is mondtam, a lányok bömbölnek mert megijedtek a „kis” lökéstől.
- Rohadjon meg ott ahol van… - mormolom és természetesen a saját, túl okos autómra értem. Én mondtam a férjemnek, hogy nekem ne vegyünk francia autót! Én végig, mindig meg akartam maradni a japán gyártmánynál, de ez a francia mániája… na, hát itt az eredménye, nincs mit szépíteni rajta! Amikor kiszállok, és látom, hogy mit okoztam a másik járműben, na akkor pláne elszégyellem magam, és már fogom is két kézzel azt a szőke fejemet. Alaposan lezúztam mindkét kocsi hátulját.
Azonnal elkezdem kutatni tekintetemmel a tulajt, hogy rendezhessem vele a dolgokat. Addig is amíg előkerül, kinyitom a hátsó ajtót, hogy megnyugtassam a lányokat is. Hamar sikerült, utána már csak azért maradok velük, hogy biztos ne kezdjenek rá újra.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Pént. Márc. 02, 2018 9:50 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Hozzá kell szoknom, hogy ha az üres hűtőt nézegetem, nem lesz egyszer csak tele. Pedig annyira várnám, kinyitom és varázsütésre tele. Nem is tudom már mikor ettem olyan igazán otthoni kosztot, öt évvel ezelőtt. Nem panaszkodhatok, a bázison sem rossz a koszt, csak érződik rajta, hogy konzerv szállítmányként tengette mindennapjait a kilométereken át, amíg szállították. A konyhás néni pedig igazán kitett magáért, mert mind a tíz ujjunkat megnyalhattuk utána. De a konzerv konzerv marad, az étel pedig nem csupa szeretettel készül.
Még újabb fél óra nézegetés után megszólal az üzenetrögzítő: "kisfiam, ne felejtsd el meglátogatni a családot, bizonyára jót tesz neked már a levegőváltozás". Hát persze, lógathatnám ott is a lábam ahelyett, hogy egész nap a tök üres lakásban ténfergek, mint valami holdkóros. De még nem találom a helyem. Ott pedig nem kajálhatok meg minden nap, mint egy napközis ebédes. Felnőtt férfi vagyok, világ életemben megálltam a lábamon. Miért ne most okozna problémát? Eszembe nem jutott volna, hogy valaha ilyen nehéz lesz a visszarázódás. Az ingerek, a tömeg, hogy nem kell készültségben ébredni, mert riasztanak a műszerek. Vagy egy hívás a vezetőségnek, hatástalanítani kellene. Annyira rohan a világ mellettem, én pedig olyan lomhának érzem magam, mint egy téli álmából megébredt hatalmas mackó. Az emberek inkább kikerülnek, mintsem felvegyék az én tempómat, nekem elég rácsodálkoznom arra, hogy mennyien temetkeznek bele a telefonjukba, a többségüknek lóg a füles a füléből és még a zebrán sem néznek fel a kütyüjeikből. Te jó ég, öt év alatt ennyit változott volna a világ? Mikor bevonultam, ez ritkaság volt, a közömbösség most pedig már elzárkózással is jár. Nem csak hogy nem akarnak tudomást venni a világról, de kizárják belőle magukat. Ki érti ezt? Vagy csak én vagyok ennyire maradi? Nekem a telefon még mindig arra való, hogy elérjek valakit vele, lehetőleg szóban. Nekem az idő figyelemmel követése az órámmal történik, az internetre meg legkevésbé van szükségem. Ugyan ki keresne mindenféle írogatós felületen? Mi értelme van annak, ha csak félig figyelek oda arra a személyre, akivel beszélgetek? Nekem ahhoz nyugalom kell és teljes odafigyelés.
Épp fékezek egy hatalmasat, ahogy egy kölyök kilép elém az úttestre. A zebra egy pár méterrel odébb van, vagy az már mindegy? Szerencséje neki is, de inkább nekem, hogy jók a reflexeim. Mi van, ha felfekszik a motorháztetőre? Nem engem fognak előszedni? A hivatásos személyt, aki nem figyelt. Mert előszeretettel húznak rá az ilyenekre mindenfélét, beteg, agresszív, életet megvető... Mindenesetre az óráknak tűnő - vajon tényleg csak tűnő? - dugóból egyszer csak kikeveredek a legközelebbi szupermarkethez. Csak semmi cécó, nem kell nekem pláza, hogy vegyek valami kaját. Minél kisebb a tömeg, annál jobb. A tiszttársak szerint jobban el kellene lazulnom. Én annyira nem vágyom rá.
Ami igaz az emberek többségére, az rám pont nem. Ha bemegyek a boltba, nem veszek meg minden mást, kivéve azt, amiért jöttem. Nincs nagy pakk, nincs fölösleges dekorelem, csak amit megeszek. A tojást ki sem tudnám hagyni, meg a müzlit sem. Enélkül el se induljon a nap. A reggeli pormix tejjel, ah, tejet is veszek, ha már itt tartunk és egy kis rántotta nélkül el sem indulok sehová. Attól függetlenül, hogy most meghatározatlan ideig itt tartózkodok, nem jelenti azt, hogy elengedhetem magam. Amint visszatérek, pont annyira fittnek és felkészültnek kell lennem, mint korábban bármikor. Ez a kis apróság életekbe kerülhet. Elsősorban az enyémbe.
Gyors forgás után egy zacskóval a karomban indulok el kifelé. Nahát, már itt is majmolják Amerikát a papírtáskákkal? Vagy csak a kisbolt ennyire extrém. Nem is érdekel, a célnak megfelelő. A parkolóban gyors és egyenes úton indulok el visszafelé a kocsihoz, hideg van, én pedig kabát helyett pufimellényt húztam csak. Mi az nekem, bírnom kell a szélsőségeket. Csak a sivatagos kalandozások után kicsit nagy a váltás. Mindegy, én bajom. A kocsiban már jobb lesz... a kocsiban... aminek épp most tolatnak neki. Megtorpanok, szemöldököm az egekbe szökik. Kiszáll egy szőke, már sejtettem, hogy nő, ahogy azokat a kis kanyarokat vette be korrigáláshoz, sütött róla. Szóval a sztereotípiák valahol igazak, pedig nem vagyok ennyire ítélkező. Azért közelebb megyek, meg kell nézzem, mekkora a kocc. A kocsi hátulja horpadt, már most látom teljesen esélytelen lesz kinyitni azt az ajtót. De más nem történt. Nem is az a lényeg, hogy mekkora a kár, az nem számít, majd fizet a biztosító. De ő jól van? Riadtnak tűnik, ahogy a két kislány is odabent. A sírásuk kihallatszik, közelebb lépek.
- Nem történt semmi baj? - mintha csak bevetésen lennék, mikor a civileket biztonságos helyre visszük a város kiürítésekor egy támadás esetén. A rutinkérdés, amely néha életbevágóan  fontos, most szelíden csendül. Most nincs baj, nincs megszámlálatlan perc, ha pedig segítség kell, tudok azt is nyújtani.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Szomb. Márc. 03, 2018 10:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Néha úgy érzem, hogy rettenetesen elcseszett minden amihez csak hozzáérek. Ez az egész költözés, a lányok, a férjem, aztán a semmiből hozzánk pottyant unokahugom. Túl sok ez nekem, egyszerűen nem megy. Ráadásul Jerry se nagy segítség abban, hogy mindezt feldolgozzam, hiszen sokat dolgozik, és… és nagyon furcsán viselkedik. Néha már úgy érzem, hogy megbolondult, vagy ami rosszabb: van valakije. Igazából erre gyanakszom, hiszen szó ami szó, még mindig nem billentek helyre a dolgaink egymással ( már ami a hálószobai dolgokat illeti), és annyira azért én se vagyok hülye, hogy tudjam ha otthon valami gond van akkor előbb utóbb elmegy máshová. Abba pedig biztosan bele is pusztulnék.
Szóval, egyre feszültebb vagyok, néha éppen csak egy hajszál választ el a kiborulástól. Az élelmiszerbolt meglátogatása a lányokkal, éppen elég feszültségforrásnak tűnik első pillantásra. Eleve, a lányaim hajlamosak unatkozni, és olyankor le kell őket kötni, ami nem mindig sikerül. A boltban is kicsit randalíroztak, és mire a kasszához értünk, szégyentől megsemmisülten tettem a szalagra a kibontott doboz babakekszet, de ez van… vagy adok nekik belőle vagy ordítanak. Azt hiszem, mostanság ők is kicsit hisztisebbek a kelleténél.
Talán ez a sokminden okozta együtt azt, hogy a parkolóban már végképp összejött a sok feszültség. Nincs mit szépíteni, valójában nem hibáztathatok senki mást csak magamat amiért nekimentem a parkoló autónak. Amikor kiszállok és látom, hogy mekkora a kár, csak még tovább növekszik bennem a feszültség. Ahogy beülök a hátsó ülésre a lányok közé egy pillanatra, és hallgatom az ijedt hüppögést, legszívesebben én is bömbölnék. Remélem valami tajtékzó vadbarom lesz a másik kocsi tulajdonosa, mert akkor én is vissza tudok kiabálni. A harag segítene.
Amikor megáll mellettünk a fiatal férfi, kissé megriadok. Nem számítottam ilyen hamar arra, hogy érkezik a tulaj. Kikecmergek a lányok közül, az autó mellett állok meg.
- Minden rendben, csak megijedtek egy kicsit… köszönöm. – pillantok rá fel, és valószínűleg le tudja olvasni az arcomról, hogy milyen mérhetetlenül szégyellem magam a történtek miatt. – Rettenetesen sajnálom! Még új nekem az autó és ez az egész automata váltó meg minden… tudom nem mentség. –nyilván ezzel nincs beljebb, hogy én sajnálkozok. Az első üléshez sietek, és a kesztyűtartóból máris nekiállok előkeresni a betétlapot, hogy a biztosítóval tudjuk rendezni a dolgot. De persze nem találok egyet se hirtelen, biztos valamelyik oldalsó zsebben van vagy ilyesmi. – Francba! Hol az a vacak? – dörmögöm angolul, kész csoda, hogy egyáltalán az előbbi mondatokat sikerült franciául összeraknom. Még nem vagyok penge, igaz már folyékonyan beszélek, de még nem tökéletesen. Amikor végre a kezembe akadnak a papírok, vissza fordulok a férfi felé.
- Madison Callaghan. Máris írhatjuk a papírokat, nem akarom feltartani, így is elég kellemetlenséget okoztam. – nyújtom felé a kezem, a jó szándék jeleként ha már egyszer nekimentem az autójának merő bénaságból.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Márc. 04, 2018 12:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Arra neveltek világ életemben és főképp a katonaságnál vésték ezt igazán az eszembe, hogy nem számít mi történik, az emberélet az első. Nincs annál fontosabb, mint meggyőződni a másik biztonságáról, épségéről, minden más csak utána jön. Mert arra már rájöttem, mennyire megváltozott a világ, egymás társasága helyett a kütyüjeiket választják az emberek, beletemetkeznek és csak mennek mint szamár a vakvilágba. És nem csak a telefon, de minden más is sokkal fontosabb eszmei értékkel bír már mint bárki tünékeny épsége, legyen szó ismerősről, ismeretlenről. Ahogy egy apa az újságosnál a földhöz vágta dühödten a kakaóját, mert azzal leöntötte a cipőjét, ahogy egy suhanc a másikkal ordított, mert elvette tőle a zenelejátszóját, mind-mind olyan dolgok, amelyek kisebb odafigyeléssel és átgondolással máshogy kellene kinézzenek. Mit érezhet a gyerek, akinek elveszik a hőn áhított kakaóját, a barát, aki csak hülyéskedni akart. Az emberek nem gondolkoznak, a fontosak már a tárgyak és az társadalom tárgyiasítja saját magát. A gyomrom is ugrik erre egyet.
Én ennek szöges ellentétét csinálom, ahogy a kocsihoz sétálok. Jónak látom megbizonyosodni afelől, hogy nem történt-e sérülés, csak utána fog érdekelni mégis mi történt és hogy. Ha szerencsém van, nem fognak velem sem ordítani. Ha nem, hát így jártam, türelmesen kivárom amíg lehiggad és megbeszéljük a dolgokat. Mert meg lehet, bízom benne. Ahogy a kocsi tetejére csúsztatom a tenyerem és bepillantok az ablakon, rögvest szembetűnik, hogy a nő nem hogy pörölni nem fog velem, de a helyzet magaslatán sincs igazán. A két kislány kétoldalt sír, a fejük vörös, rémült arccal kiáltják világgá ijedtségüket. De láthatóan semmi bajuk nincs, csak tényleg megilletődtek. Jobb ha hagyom csak a saját medrében folyni a dolgokat, majd ő rendezi a két gyereket. Én megkapom a választ, ami érdekel, részemről a megnyugvás teljes. Igazából a helyzet úgy fest, hogy szüksége lenne talán még egy kézre, a lányoknak nem ártana egy kis csitítás. De ő kikecmereg a kocsiból. Zavarodott, szétszórt, azt sem tudja mit tegyen először. Megmosolyogtat egy picit a látvány, mi mindent válthat ki egy kis kocc. Pedig nem kell aggódni.
- Elhiszi, ha azt mondom, még én is szokom a közlekedést? Egy picit túl szorosan álltam be a záróvonalhoz. Váltott kormány? - mert elsősorban vezetni is nagyon pontosan tanítanak meg minket és noha régen vezettem már idehaza, még élénken él bennem a kép, milyen nehéz volt megtanulnom a másik oldalon használni a kormányt. Hisz az egész közlekedés az USA-ban teljesen fordított, pont mint Angliában. Nem tudhatom, hogy ő honnét jött, csak hogy külföldről. Nem tudom nem kihallani az akcentusát, ahogy beszél, keresgéli a szavakat. Várom, hogy összeszedje magát, menni fog az, de tényleg. Én ráérek. Vagyis be is pakolhatnék addig a kocsiba, mert a kezemben ezzel a zacskó élelmiszerrel érdekesen festhetek.
Egy pillanatra fordulok el tőle, ahogy kinyitom a hátsó kocsiajtót és beteszem az ülésre a pakkot, amikor szitokszó üti meg a fülem, mégpedig angol. Hoppá, mégsem tévednék annyira sokat ezzel a vezetéssel kapcsolatban. Elnevetem magam, ahogy felegyenesedek.
- Ha angolul könnyebb beszélni, válthatunk. - szólalok meg akkor én is az anyanyelvemen. Noha a franciám lassan teljesen perfekt lesz, azért itt-ott kihallani belőle az akcentust. De ő még frissen beszél, érződik és a kis szünetek, hogy megpróbálja magát a legmegfelelőbben kifejezni, igazán mulattató.
- Henry Wheeler. - elfogadom a gesztust, könnyeden szorítok a kezére, hisz nem erőpróba ez. De szorításom magabiztos és a mosolyom is az hozzá.
- Nem történt semmi kellemetlenség, a lényeg, hogy nem esett bajuk. Ezt majd a biztosító úgyis fizeti. - elveszem tőle a papírt, közben én is a saját kis irataimat keresem elő, ahogy behajolom a volán mögé és lehajtom a napellenzőt, gyakorlatilag mindent ott tartok, úgysem tűnik el és úgysem fogok átülni másik kocsiba. Egy toll is hamarjában a kezem ügyébe kerül, így a kocsi motorháztetőjére pakolva mindent nekilátok megírni az adatokat.
- A lányok jól vannak? - ismét hallom az egyik hangját, csak azért pillantok fel. Nem akarom én sem rabolni az ő idejüket, bizonyára ezer dolguk van, két leányzóval pedig nem lehet ez annyira egyszerű.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Márc. 08, 2018 12:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ameddig a lányok panaszos hüppögése vesz körül, úgy érzem nekem is kedvem lenne bőgni. Nekem semmi se sikerül! Mindent elbaltázok, minden szétesik, sehogy se jó! Még ez a nyomorult jobb oldali közlekedés se megy - bevallom őszintén semmi értelmét nem látom annak, hogy a jobb oldalon haladjak, mármint azon kívül, hogy ha a bal oldalon közlekednék akkor tömegkarambolt okoznék. Nehéz megszokni, de nem mondhatom mindenre azt, hogy nehéz, ideje lenne nyelni végre néhányat és elengedni ezeket az ellenérzéseket. Például otthon ha nekimész valakinek a parkolóban, számíthatsz rá, hogy kiakad és óbégat. Ehhez képest a fiatalember egyáltalán nem ezt tette, pedig fel voltam rá készülve lélekben. Pesszimista lennék?
- Igen, az. Nálunk minden a másik oldalon van. - húzom egy kissé a számat, mert hát... miért nem tud mindenki egy oldalon közlekedni az ég áldja már meg őket?! Amíg a vásárolt holmikat pakolja be a kocsiba, addig én is nekiállok előkeresni a biztosítási betétlapot, hogy kitöltsük és rendezzük a dolgot. Eszem ágában sem lett volna lelépni szó nélkül, még ha egyszerűbb is lett volna. Az anyám becsületesnek nevelt, és én is jó példát szeretnék mutatni a lányaimnak. Ha valamit elrontottál, akkor vállald a következményeket.
Ők egyébként érdeklődve, szipogva és hüppögve néznek a pórul járt férfire, panaszosan dörzsölik apró kezeikkel a szemüket. Nagyobb volt az ijedtség mint a baj, szerencsére. Felkapom a fejem amikor felajánlja az angolt, és megkönnyebbülten mosolygok rá, kezemben a papírokkal.
- Az jó lenne, kicsit ideges vagyok a franciához. - bocsánatkérő mosolyommal állok előtte, és szorítom meg a kezét. Amikor bemutatkozik, leesik, hogy neki is ez az anyanyelve, így pláne megkönnyebbülök. Végre egy földimmel is kommunikálhatok! Bár, nem valószínű, hogy ausztrál lenne. Épp csak pár másodpercre nézem meg alaposabban, nem akarok én bámészkodni, csak éppen a lányok is olyan szépen elhallgattak ahogy nézték, hogy kíváncsivá tett ki is ez a Henry Wheeler.
- Ha bármi olyan probléma lenne amit nem fizet a biztosító, vagy utólag derülne ki, kifizetem a kárt. - mondom neki komoly arccal és úgy is gondolom. Elcsesztem, mert lezúztam a kocsiját ezért a javítást is fizetnem kell. Mondom, jó példát akarok mutatni a lányoknak. Az már más téma, hogy az apjuk ezért biztosan nem fogja megsimogatni a buksimat!
Mellé lépek, amikor elkezdi kitölteni a papírokat, de néha azért még bekukkantok a kocsiba is a lányokhoz. Meglep, hogy milyen figyelmes, hogy még egyszer rákérdez, hogy jól vannak-e.
- Minden rendben velük, tényleg, köszönöm. Csak egyiküknek elgurult a cumisüvege, de majd otthon előkeresem neki. - látom, ahogy Molly a saját üvegét nyújtja a húga felé, hogy iszogassák a teát akkor közösből. Megmosolyogtat a látvány, és feléjük intek - De úgy látom, ezt a problémát is megoldották. - amikor végez a saját adataival, a tollért nyúlok, és ha ideadja, akkor szépen nekiállok a saját részemet is kitöltögetni.
Szépen haladok is az adatokkal, név, születési hely, leány kori név, satöbbi... amikor elkészültem az írással, gyorsan az erre kijelölt helyre be is rajzolom, hogy mi történt.
- Egyébként, honnan sejtetted, hogy a váltott kormány miatt történt? - kérdezem érdeklődve, mert erre azért kíváncsi lennék. Ennyire tipikus volt a bénaságom, vagy vannak árulkodó jelek a szőke loboncomon kívül is?
A lányok idő közben elkezdtek beszélgetni egymással, valószínűleg kitárgyalják a történteket és a nagy ijedtséget. Természetesen egy mukkot se értek belőle, csak néha integetek nekik kicsit, mikor felém kalimpálnak a kezeikkel. A rajzolás viszont lassan megy, mert kicsit remeg a kezem, talán most múlt el az adrenalin hatása? Biztos, hogy így hazáig kellene vezetnem?!
- Amint hallod már túl is tették magukat a dolgon. - pillantok Henryre, amikor az egyik kislány jókedvűen sikkant. Ja, hát nem nekik kell rendezni a kárt, miért is lennének idegesek?
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Kedd Márc. 27, 2018 3:04 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Végtelenül elveszettnek érzem magam itt, amióta csak hazatértem. Nem tudnám hogy megfogalmazni az érzést, mintha egy ódon könyv lapjai közül léptem volna ki és csodálkozok rá okkal a nagyvilágra. Emlékeimben Franciaország nem így van meg, ennyire nem volt sokszínű öt évvel ezelőtt még, akkor sem ha nemzedékek óta élnek itt különféle kultúrájú emberek. Most mégis mintha felszaporodott volna a nagyon színes bőrűek száma, nem is inkább etnikumtól függően, hanem egy valláshoz tartozóan. Öröm ebben a kavalkádban végre látni egy angol nyelvterületről érkezőt is. Mert noha franciául szól hozzám, akcentusa a fülembe kúszik óhatatlanul is és már csak az a kérdés, mégis honnét érkezhetett. Nem csal a tippem, amikor megerősíti, a vezetés valóban fordított. Egy képzeletbeli vállon veregetés helyett csak egy szolid mosoly a válasz rá. Talán földim, ki tudja. Mindenesetre így már le sem tagadhatná, hogy nem ide valósi. Átérzem a helyzetét, valahol nekem is szoknom kell még. Milyen jó is lenne végre angol szót hallani, már csak attól is elfog a késztetést, felajánlkozzak, hogy nyugodtan váltson az anyanyelvére, ha az könnyebb az ilyen helyzetben. Majd belejön, én magam is rögös úton jutottam el a franciával addig, hogy bármilyen hirtelen szituációban higgadt tudjak maradni. Meg lássuk be, megszoktam az angolt a táborban.
- Jó hallani az angolt idehaza. Tudja, én megszoktam a katonaságnál, hogy angolul beszélnek. A világ minden tájáról érkeznek mindenféle nemzetiségű emberek, egyszerűbb a ma hivatalos világnyelvet használni, mint minden mást. Öt év után az én franciám sem a legjobb, a legújabb szleng hóbortot még én sem értem. - szabadkozok egy kis indoklással. Nem kenyerem nekem elzárkózni, talán egy kis nyitással oldódik az ő feszültsége is. Elvégre érthető miért az, akár meg is sérülhetett bárki az autóban, egy kis ártatlan koccanás  is tud okozni problémákat. A lányok ijedtsége pedig tehetett egy lapáttal az övére és kész a káosz. Pedig nem történt nagy dolog, túlélte mindegyikünk. Ó, ha azt tudná, hogy nekem mennyivel többet számít az emberi élet, főleg most már, ennyi tapasztalat után.
- Köszönöm, kevés készséges személlyel találkozott igaz? Vagyis... találkoztál. Mert én ez esetben örülök a szerencsének.- azt hiszem eljött az a pont, amikor a hivatalos hangnem már fájdítóan idegen és ha így szóba elegyedtünk, kényelmesebb átállni erre.
- Ausztrál vagy? Még sosem jártam ott, de nagy kalandorok lehetnek a helyiek. Anyám a fateromat is egy ausztrál járaton ismerte meg. - szám szórakozott  vigyorra görbül, persze csak humorizálni próbálok. Más kérdés sikerül-e.
- Én amerikai vagyok. Ugyan nálunk nem váltott a közlekedés, de láttam így is épp elég ebből származó balesetet. - és persze segítettem is ki, mert ha balesetbe csöppentem, én sosem mentem csak úgy el senki mellett, hogy ne bizonyosodjak meg afelől, minden rendben van az illetővel. Hallhatom, amit mond, miután a részemről már minden szerepel a papíron, meghagyom neki az egyéb apróságokat, mint a kár részletezése. A becsületére bízom, mert egyszerűen valami azt súgja, rá bízhatom az egész ügyet. Amennyire megijedt szegény... összefont karral fordulok ismét a kocsi felé, figyelem egy ideig a kislányokat. Néha integetnek is, egy pillanatra zavartan intek én is vissza. Aranyosak a gyerekek, de egyszerűen nem tudom miképp viselkedjek velük.
- Az a lényeg, hogy az ő kis világuk még gondatlan. Remélhetőleg elég sokáig, de ilyen anyukával nem vonom ezt kétségbe. Segítsek esetleg a rajzolásnál? - ekkor veszem csak észre mennyire is remeg a keze, amikor visszafordulok felé. Igazából jól is jönne, ha magamat is fel tudnám találni. Most kissé zavarban vagyok, ami azt illeti, nem tudok mit kezdeni magammal. Ha engedi, akkor kezemet a lapra csúsztatom és kihúzom a tenyere alól, majd elkérem az íróalkalmatosságot és befejezem a rajzolást.
- Régóta laktok itt? Kiismered magad a környéken?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Hétf. Ápr. 09, 2018 10:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Katonaság? Nem is tudtam, hogy az angol a fő kommunikációs nyelv.- kérdezek vissza némiképp meglepődve, és alaposan végig mérem. Nem pont így képzelek el egy katonát, valószínűleg túl sok akciófilmet néztem... Valahogy ők a fejemben nem a jóképű, mosolygós fiatalember kategóriások. Inkább mint Jason Statham vagy Bruce Willis. De semmiképp se ilyen dús hajúak. Kissé összevontam a szemöldököm, de egyből el is szégyellem magam amiért ilyen előítéletes vagyok, így egy bocsánatkérő mosoly mellett pillantok rá. - Elnézést... csak még sosem találkoztam hivatásos katonával. Izgalmasnak tűnik, mármint izgalmasabbnak, mint otthon ülni két tipegővel. - próbálom egy rossz poénnal elütni a dolog élét. Nem vagyok elégedetlen az életemmel, sőt, azt hiszem szerencsés is vagyok, hogy ilyen békességben csordogálnak a dolgaink. Minden boldog, minden jó. A felszínen, de ebbe most ne menjünk bele.
- Hát, nem igazán. Egyszer volt egy koccanásos balesetem még lány koromban, és amint kiszálltam az autóból és látták, hogy szőke vagyok, mindjárt rám akarták hárítani a felelősséget. - csóválom a fejem mosolyogva. Igaza van, az emberek nem mindig megértőek, elég ha pár másodpercet késlekedek amikor pirosról zöldre vált a lámpa, és máris dudálnak... Türelmetlenség, ez az emberek nagy baja. Na nem mintha én nem tartoznék közéjük.
- Komolyan? Egy repülőgépen ismerkedtek össze? - nevetek fel azon amit mond. Méghogy egy repülőn! Miféle pasi ismerkedik repülőn? Elég nagy seggfej lehet... még csak az hiányzik, hogy azt mondja Henry, hogy ő is egy "mile-high" baba és akkor aztán tényleg abszurdnak fog tűnni a története. Ettől még lehet igaz, de szokatlan.
- A férjemmel voltunk már amerikában, kicsit turistáskodni. - több várost is körbe látogattunk, ami azt illeti, szerettem azt a túrát. - Sokmindent láthattál akkor már a munka miatt. - bólintok még, miközben elgondolkodok rajta, hogy mi mindent láthatott már Henry. Csúnya dolgokat, olyasmit amiből nekem egy is sok lenne. Vajon hogy bírja? Vagy hogy bírja ezt bárki? Tisztelem őt és a társait amiért megvédenek minket, én nem lennék képes ilyesmire.
- Köszönöm... Azt hiszem, hogy ők sokkal kalandvágyóbbak mint én vagy az apjuk. Ki tudja honnan örökölték ezt? - mosolygok tovább, és csak amikor megpróbálok rajzolni, akkor tűnik fel, hogy mennyire remeg a kezem. Talán mégis csak idegesebb vagyok mint hittem? Hagyom, hogy elhúzza a lapot, és folytassa a rajzolást, közben az arcát fürkészem. Van benne valami furcsán ismerős, valami... talán a szemei, vagy az álla vonala? Valakire emlékeztet de nem tudom kire.
- Hát, néhány hónapja. Már nagyjából tudom, hogy melyik boltban tudok venni pelenkát, de ennél jobban még nem volt lehetőségem nézelődni. Te itt laksz a környéken? - közben bekukkantok az autóba, mert úgy hallom, hogy változik a kis traccsparti hangneme a kocsiban. Nem sírnak, de mintha összebalhéztak volna. De amikor látom, hogy nincs nagy baj, akkor hagyom is őket.
- Mindig kíváncsi voltam, hogy a katonák vajon milyen gyakran látogathatják meg a családjukat? Gyakran haza tudsz menni? Vagy van valami megkötés? - kezdem meg a kíváncsiskodást, valahogy ilyen vagyok. Mindig olyasmibe ütöm az orrom amibe nem kellene.
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Ápr. 12, 2018 10:19 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Mosolyt csal az arcomra a kérdése. Kíváncsi lennék rá, mi a véleménye a katonaságból, mit alakítottak ki a filmek benne, mit tart valósnak és mit nem. Az emberek annyira naivan állnak hozzá ehhez a hivatáshoz, sokan azt hiszik, hogy mást sem csinálunk, csak állomásozunk, míg sokan azt, hogy mi örökké küldetésekre járunk és ott vagyunk a tűzharc kellős közepén. Pedig a valóság az arany középút.
- Mivel világnyelv, így más légiók osztagaival így kommunikálunk. De oktatják a franciát is, a légió hivatalos nyelve az, de mindenki a saját honfitársaival van inkább mikor letelik a szolgálati idő a nap folyamán. Hivatalosan egy katona sem lehet francia állampolgár. - vajon kapcsol, hogy ez mit is takar? Engem különösen szórakoztat ez az állapot, én is mint amerikai állampolgár vagyok légiós, sőt a francia társak is belgának, hollandnak és más elhihető nemzetiségűnek vallják olykor magukat, csak hogy bekerüljenek. Mert légiósnak lenni presztízs, ez itt az elit élvonal. De értékelem a humorérzékét, ahogy a két kis apróságra célozgat. Vetek feléjük egy pillantást, széles mosollyal válaszolok.
- Azért nyakig fürödni a teli pelenkában, bébipapiban, megbirkózni velük fürdésnél biztosan felér egy sárban kúszással és egy intenzív hadgyakorlattal. - mindig is tiszteltem azokat az embereket, akik valamilyen elhivatottságból űznek tevékenységet, vagy épp egyszerűen csak anyák vagy a beteg gyerekeiket, szüleiket ápoló emberek. Soha senki nem gondolja azt, hogy milyen nehéz lehet nekik, pedig biztosan az. Láttam mélyszegénységben élőket az elmaradott országokban szolgálat közben, akik mindenféle alternatív megoldásokhoz nyúltak jobb híján. Maddie talán nem is tudja mennyire könnyű és szerencsés helyzetben van így a gyerekekkel. Ők láthatják egész nap, neki pedig nem kell fájjon a feje, hogy nincs minden napra valami friss betevő. Bár ki tudja, lehet az embere három műszakban tolja két munkahelyen, hogy ez meglegyen. De persze frusztráló lehet egész nap otthon ülni, lehet szívesebben építené a karrierjét, tenne kicsit valami változatosabbat is.
- Nagy az isten állatkertje. - csak legyintek, kár azzal foglalatoskodni, hogy ki mennyire előzékeny, kedves vagy együttműködő egy ilyen balesetnél. Sokaknál akkor sem mutatkozik a hajlandóság, ha láthatóan súlyos az a baleset, sokan csak elhajtanak, segítséget sem nyújtva. Néha én magam sem értem az embereket... jobb is a témaváltás, azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog neki, amit mondok. Morbid, de valahol humoros, hogy így történt.
- Bizony és lettem én. - bólogatok nagy hevesen, nevetek már én is. Papír és életforma szerint amerikai állampolgár vagyok és nem tudok mit kezdeni ezzel a másik nemzetiségű dologgal, mert fogalmam sincs, hogy ki az apám. Arról nem beszélve, hogy itt van a francia állampolgárságom, amit akkor kaptam meg, mikor megnősültem. Vagyis nem sokkal utána.
- Turistáskodni, ez aranyos. Az Államokhoz egy emberöltő sem elég szerintem, én magam sem ismerem egészen úgy a hazámat, hogy elmondhassam, mindenhol jártam. Vannak szép részei amiket inkább a külföldieknek mutogatnak és vannak olyanok, amiket inkább a hazaiak ismernek. Ha jártok megint arra, javaslom előtte nézzetek meg néhány hazai kirándulós blogot. Nem bánnátok meg, ebben biztos vagyok. - ennyi a nagy titok, a legtöbben így csinálják, körbenéznek, informálódnak. Akadt olyan turista már, aki azt mondta, egy kajálda miatt jött New Yorkba, amikor épp arra jártam.
- De igen, rengeteg dolgot láttam, éltem meg és tapasztaltam. Egy katona jó esetben átértékeli azt, mi a fontos neki. Én is kicsit jobban tudom értékelni az apróságokat. - bólintok. Nem kezdek el mesélni, talán kár is lenne elrontani a hangulatot.
- Mindenki más és más, ha izgágák, akkor boldogok is. - kis mosollyal toldom meg a mondandóm. Annyira nem értek ehhez, de bizonyára így lehet, boldog embereket szétveti az energia és a kíváncsiság a világra. Meg még ők elég kicsik is.
- Én... a nagynénémnél lakok, nincs saját lakásom és addig fölösleges is, amíg csak ritkásan járok haza. Egy évben összesen 44 napot vehetek csak ki. Igazából kicsit megnehezíti a helyzetet a családolásban, hogy sokan nem bírnák, én pedig nem kényszeríthetek senkit sem egy távkapcsolatba. - azért bizakodó vagyok, csak tolakodó nem. Ha valami jön, úgysem ellenkezek. Csakhát... az nem most lesz.
- Nos... ha mindennel megvagyunk, én örültem a szerencsének. És majd akkor jelentkezik valaki a biztosítótól. - meglobogtatom a lapot, intek a lányok felé és elköszönök.


// Köszönöm a játékot //
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
15
● ● karakter arca :
Theo James


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Csüt. Május 03, 2018 12:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem tudok valami sokat a katonaságról, sőt, gyakorlatilag semmit sem tudok róla. Azt sem tudtam, hogy nem lehet francia légiós az aki francia. Logikus, de azért mégis furcsa egy kicsit, hogy azok védik a hazát akik nem is ide valósiak. Érdeklődve hallgatom a fiatalembert, értelmesnek tűnik és tényleg nem az a tipikus sorozatgyilkos feje van. Na nem mondom, hogy rá bíznám egy délutánra a csajokat, de látatlanban nem hinném, hogy pszichopatává válik ha épp bevetésre megy.
- Áh, nem nagy dolog. - mosolygok rá vissza, amikor a kakis pelust emlegeti. - Az egész hozzáállás kérdése, én szeretek velük lenni. - persze, szerencsére nekem nincs gondom semmi másra hiszen a férjem dolgozik, jól keres, amúgy is jó családból származik, így megvan mindenünk. Nekem csak a gyerekekkel kell foglalkozni, az meg ilyen háttérrel tényleg jóval könnyebb. Persze az is igaz, hogy ha találnék itt is egy jó és megbízható szittert... hű, azzal kezdeném, hogy egy hétig aludnék megállás nélkül!
- Az. Nem is értem, az emberek miért olyan előítéletesek? Vagy mindig is ilyenek voltak, csak nekem nem tűnt fel? - megvonom a vállam, igazából nem várok választ rá, mert nincs.
Amit a családjáról mesél, mármint konkrétan a szüleiről kétségkívül első hallomásra vicces történet. Egy repülőn összeszűrni valakivel a levet, hát elég modern!
- Akkor nem is tudod, hogy ki az igazi édesapád? - kérdezek rá némiképp csodálkozva. Mert hát így neki sem lehet könnyű... és vajon van-e testvére, családja vagy ilyesmi?
- Megfogadom a tanácsot mindenképp, bár szerintem a családommal nem mostanában fogok majd nyaralgatni, a lányokat még nem igazán érdekli egy múzeum. - és akkor jön a nagy ötlet! Baba múzeum! Milyen jó is lenne? Megismerhetnék a világot, miközben játszanak... az ő kis szintjükön minden érdekes lenne nekik, lefoglalná őket... oké, ez hülye ötlet. De mostanában folyton ilyen hülyeségek jutnak csak eszembe!
- Ők mindig ilyen izgágák, sőt! Látnád mit művelnek amikor hazaér az apjuk! Mintha felgyorsítaná valaki a felvételt! - nevetek jóízűen, majd ahogy végzünk a papírmunkával is lassan, csak bólogatok. Igaza van, a távkapcsolat elég nehéz, és nem is mindenki bírná. Mi is azért költöztünk inkább együtt, mert nem tudnék a férjem nélkül lenni ki tuja mennyi ideig.
- Rendben, akkor innen a biztosító intézi. És tényleg nagyon sajnálom! - küldök felé még egy utolsó Bambi pillantást, mielőtt elköszönnénk. Akkor én is beülök az autóba, és mivel komolyabb baja nincs csak megnyomódott a hátulja, ezért úgy döntök ideje szépen lassan haza csordogálni.
Az már csak otthon jut eszembe, hogy ezért a kis koccanásért vajon mit kell majd hallgatnom a férjemtől?!


// Nagyon köszönöm a játékot! edi //
Civilek
avatar
● ● Posztok száma :
53
● ● Reag szám :
48
● ● karakter arca :
Freya Mavor


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt •• Vas. Május 06, 2018 2:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2252
● ● Reag szám :
1468
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Élelmiszerbolt ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Élelmiszerbolt
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Élelmiszerbolt

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-