Janine lakása - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 6:21 pm ✥

✥ Yesterday at 9:11 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥


✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 8:53 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 4:09 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Janine lakása •• Hétf. Nov. 13, 2017 5:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szomb. Dec. 16, 2017 3:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

✘ Üdv, szomszéd! ✘


Hát, ha ágyban tartanak, talán nem ellenkezem… Egy darabig – sandítok oldalra sokat sejtetően, majd felkuncogok, és megrázom a fejem. – Egy idő után ez már nem csak rutin, amihez ragaszkodsz, hanem átáll a biológiai órád is, tudod? Egyszerűen hatkor felpattannak a szemeim. Még akkor is, ha alig néhány órája feküdtem le. Ha nagyritkán esetleg tízig vagy ne adj’isten délig ott maradnék, az olyan… Mintha odaveszett volna az egész nap. Nincs energiám semmihez. A túl sok alvás is elfárasztja az embert, ez tény. De persze azzal sincs baj, aki szereti ágyban tölteni a reggeleket. Te talán inkább olyan vagy? – Nem lepődnék meg rajta, bár leginkább az a kép elevenedik meg előttem, hogy hét óra körül felkel, majd még sokáig marad a takaróhalmok alatt, csinál egy kávét és visszamegy, nézi a tévét… Valahogy ez passzolna hozzá. Élvezi az alvást és a fennlétet is, mértékkel. Én azon idegesítő emberek közé tartozom, akik erre képtelenek, és muszáj valahogy lefoglalniuk magukat, mert a tévénézéshez és kanapén dögléshez csakis az este dukál, egy fárasztó napot követően. Ki kell érdemelni a pihenést; az apám mondta ezt mindig. Bár az elvei megkérdőjelezhetőek, tekintve, hogy ő és anyám is napi nyolc-tíz órát dolgozott, mégis Ő volt az, aki levetette magát a kanapéra és nézte a meccset, míg anya takarított, főzött-mosott, teregetett. Ezzel az elvrendszerrel sosem értettem egyet, és mégis, valahogy akaratlanul is megfertőzött, a bőröm alá ette magát.
Néha még az irányított fél is élvezi – kunkorodik kaján mosoly a szám szegletébe. Egy átlagos szomszédi beszélgetéshez képest talán túl sok innuendót fedeztem fel a sorai között, vagy ejtettem ki a saját számon; ám az is tény, hogy sem Miyagi urat, sem Ivant soha nem láttam volna szívesen irányítás közben. Lehetőleg szorosan simuló jóganadrágban. Magam elé emelem a kezem, mintha ugyan számítanék rá, hogy Janine rossz néven veszi az egyébként ártalmatlan célzást. – Ez a társadalmunk egyik alaptétele; vannak az irányítók és az irányítottak, akiknek szüksége van iránymutatásra, főleg azért, hogy úgy érezhessék, levették a felelősséget a vállukról, hogy nem nekik kell dönteni. Felettébb érdekes aspektusa ez a szociális szükségleteinknek.
Azt nem teszem hozzá, hogy én inkább a kevés pártatlan, kívülálló ember egyike vagyok, aki szabadúszó, s nem szereti sem az utasításokat, sem mások felett dönteni, inkább megfigyelő pozíciót tölt be, esetleg segít, ha kell, de alapvetően a saját dolgával törődik, párhuzamosan a társadalom nagyjával. A vezetésben is ilyesféle elveket követek; nem érzem magam az utak királyának, akire csakis a saját szabályai vonatkoznak, de nem is esem kétségbe, ha váratlan helyzettel kerülök szembe. Nincs alkalmam túl sokszor hosszabb távon vezetni, de szeretem; és egy kicsit a tény is imponál, hogy ezt az oldalamat is megmutathatom a nőnek, no meg főleg azt, hogy jó vagyok benne. Férfibüszkeség, azt hiszem.
Mindenből újat veszel? – pillantok rá, de csak fél szemmel, míg közben az anyósülés háttámlájára rakódott szőrszálaktól szabadítom meg a bőrülést. Többek között épp azért választottam ezt a kárpitozott verzió helyett, mert sokkal könnyebb megszabadítani a kosztól, épp csak a dörzsölődésre és a kaparásra kell figyelni.
Nem lepne meg, ha így volna; egy kapcsolatból úgy a legkönnyebb és legtisztább kilépni, ha tényleg újra kezded, főleg, ha sokáig tartott, különben minden emlékeztetni fog. Arról nem beszélve, hogy egy esetleges új partnert valószínűleg nem nyűgözne le a tudat, hogy a barátnője még mindig az exe által neki ajándékozott hypoallergén párnákon nyugtatja a fejét. Egy kissé olyan, mintha még mindig kapaszkodna abba a kapcsolatba; és sokszor úgy is van. Remek példa erre Anna, az egyik rövidéletű barátnőm; mint kiderült, egy héttel azután, hogy szakítottam vele (mert nem éreztem úgy, hogy különösebben értelme lenne tovább folytatnunk, ha folyton csak a telefonján lóg, és csak addig kellek neki, míg szelfizik egyet Instára), újra összejött a volt barátjával. Akinek az ajándékaival még mindig tele volt a lakása, holott már szóltam neki, hogy egy kicsit azért zavar.
Ez a beleülős vagy a nem telne rá kategória? – vonom fel a szemöldököm nevetve. Nem mondanám, hogy különösebben a szívemre veszem, ha egy nő nem keni-vágja a fluxuskondenzátorokat meg a legújabb Tesla-verziót. Különösebben „szexinek” sem tartom, legalábbis nem alélok el csak a ténytől, hogy pont ő pont ezeket tudja. A kapcsolat a közös témákon és megértésen nyugszik, hogy ez most az autó, a művészet vagy a mánia a szuperhősök iránt, az teljesen mindegy. – Nos, ha találsz majd magadon szőrszálat, csak szólj, van szösztelenítő hengerem – tárom ki előtte végül az ajtót, és ha esetleg igényli, a beszállásban is segítek. Van, akinek nagy lépés az alvázig. Visszapakolom a tálat a csomagtartóba, Beau pedig első jelre lelkesen ugrik be a hátsóülésre, sőt, ha Janine nem vigyáz, talán még fültövön is nyalja hátulról, de gyorsan rendre lehet inteni, épp csak túl izgatott.
Hát, azért van egy-két francia dolog, amiért nagyon hálás vagyok – nevetek fel, miközben beindítom a motort, mely kellemes duruzsolással kel életre. Ez az egyik, amit imádok ebben az autóban; nagyon csendes, és méreteihez képest (amik Beau szállítása miatt kötelezőek) gazdaságos a fogyasztása is. Majdnem olyan nagyra értékelem ezt az amerikai találmányt is, mint a franciáktól az emlegetett csókot vagy alsóneműt. – Kivéve a büdös sajtjaitokat. Azok nélkül nagyon szívesen meglennék… De amíg nem kék sajtvásárra szeretnél vinni, nagyon szívesen elmegyek veled. Lapra szereltre gondoltál? Legalább el tudom majd mondani neked, hogy kell kiejteni a bútorok nevét – teszem meg a kihagyhatatlan ajánlatot. Azt már nem teszem hozzá, hogy felőlem annyi ágyban fetreng, amennyiben szeretne, csak ne várja, hogy végig is nézem anélkül, hogy ne kelljen hidegzuhanyt keresnem a fürdőszoba osztályon vagy halott kismacskákra és Madam Botique meztelen testére gondolnom. A férfi az férfi; és bár a szomszédságnak kellene adnia valamiféle semlegesítő erőt, mégsem tudok olyan könnyedén megfeledkezni a tényről, hogy Janine nő, nagyon is vonzó nő, akit ráadásul még kedvelek is. Valószínűleg sokkal egyszerűbb volna nemet mondani, ha nem úgy tűnne, hogy terhesnek érzi a társaságom… – Akkor legyen az, hogy most hazamegyünk, aztán egy óra múlva átkopogok hozzád, hogy körbemérjünk mindent. Annyi idő elég? Tudom, hogy számotokra a fürdés ceremóniája általában szent és sérthetetlen, véletlenül sem akarnálak sürgetni – jegyzem meg a kormányra dőlve próbálva körülnézni az úton, ahová kihajtunk a parkolóból. Könnyedén sorolok be egy fehér Renault mögé, és míg egy piros lámpánál állunk, leveszem a kezem a sebváltóról, hogy megvakargassam Beau füle tövét, aki a két ülés között hajol előre, hogy véletlenül se feledkezzünk meg róla. Janine megjegyzésére rápillantok, de már csak profilból látom; a mosolyom félig a szavainak szól, félig pedig annak, hogy csak most tudatosítom magamban, aranyos az orra. Bár nehéz eldönteni, hogy ez bók vagy sem.
Jól tippelek… Hogy legkisebb gyerek vagy? – kérdezem aztán, némi töprengés után. – Tudom, semmi analizálás. De azért egy átlagember is hallott már Adler elméletéről, miszerint az, hányadiknak születünk, befolyásolja a személyiségünket. A legkisebbekre azt mondják, általában bájjal és tréfákkal veszik le az embert a lábáról. Csak erről jutott eszembe – vonom meg a vállamat, miközben ismét óvatosan gázt adok, hogy követhessem a nem túlzottan gyorsan poroszkáló kocsisort; azt hiszem, elől egy szemétszállító tarthatta fel. – Ha érdekel, legkisebbként kisebb az esélyed a kettes típusú diabéteszre és a magas vérnyomásra is, ráadásul a gyerekkori asztma is ritkább… Érdekes módon, az elsőszülöttekre jellemző az is, hogy magasabbra nőnek a kisebbeknél. Bár ez nemi különbség esetén nyilván nem él. Csúnya volna, ha a nővéreim magasabbra nőttek volna nálam.

breakfast club, in works
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Jan. 19, 2018 12:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas
Elkapom azt a különös pillantást. Egy darabig, mi? Ó, sokfelé lehetne ezt a témát elterelni, vagyis sok egyéb dolgot lehetne megkérdezni az ágybeli szokásokkal kapcsolatosan. Mármint persze arra gondolok csak, hogy preferálja-e az ágyból tv nézést, netán szokott-e vacsorázni ott, vagy szigorúan konyha és asztal párti. Csupa kedves és illedelmes dolog. Még csak véletlenül sem jut eszembe semmi más az "egy darabig" zárással kapcsolatban.
- Tehát semmi lustálkodás, semmi elnyújtott délelőtti á...pihenés.  - vonom fel a szemöldököm - Tudom én, hogy van valami rutin elméletileg, amihez hozzá lehet szokni, de világ életemben utáltam korán felkelni. Ennek az az oka, hogy ha este korán lefekszem, úgy érzem, hogy kihagyok valamit. - mondom egy szusszra, bár ez lehet így furán hangzik, lehet valami tinikori sajátosságom, amikor minden jó és érdekes dolog általában éjszaka történt, bennem meg nem volt annyi energia, hogy ébren tudjak maradni. Így aztán előfordult, hogy lemaradtam titkos horror-maratonokról, házibulikról amiket sunyiban rendeztek. Azért megrázom a fejem. - Nem mondanám. Inkább csak passzívabb vagyok reggel. Ezek szerint veled ellentétben. Kivéve mondjuk azt az esetet, ha elalszom. Na akkor sietek. - nevetek fel halkan.
Mondjuk nem is tudom miért gondoltam, hogy nem aktív. Hisz férfi és futni jár. És van egy kutyája aki gondolom nem lenne túl boldog ha apa nem vinné le reggel, csak mert szundikálni van kedve. Ah, mikor aktív emberbe botlom mindig elkezdem irigyelni és találgatni, hogy mégis hogyan képes arra, hogy reggel energikus legyen. Én épp csak nem a homlokráncaimon tolom ki magam az ajtón. És még sötét van, meg hideg, meg brrr. Számomra az optimális időpont valamikor 9 után van. Akkor már emberként pislogok, nem zombiként. Tudom, tudom, már megint az igényeim. Meg az álmaim, hogy majd minden munkahely hozzám fog igazodni. Pedig ha úgy vesszük, életem első munkahelyén dolgozom.
- Valóban? - húzom mosolyra ajkaimat - Nem mindenki tud ügyesen és nyugiban megmaradni, utasítást követni. Az akarat, vagy a személyiség sokszor szembeszáll az enyémmel, na akkor jönnek a problémák. - lehet bolond vagyok, lehet nem teljesen normális, de mást hallok néha a szavaiba mint aminek szerintem szánja őket. Vagy nem csak a saját szavaim tűnnek kétértelműnek? Jahj, ez a Dr. Jessen! Mióta beestem az ajtaján meglepetést meglepetésre halmoz.
- Ez ismételten egy hibátlan gondolat, de én kicsit máshogy értettem. Tudod, nem azért irányítok, mert ők képtelenek rá, hanem mert én másra lettem képezve, mint ők. Viszont ha nem működnek együtt, akkor kikiabálhatom a tüdőmet is, nem fog sikerülni. Akkor pedig bedől a rendszerünk. - vonok vállat - Ettől függetlenül az élet sok területét nézve egyetértek veled. Vannak akik tényleg arra várnak, hogy mások oldják meg helyettük és mások kezeljék a felelősséget is. Ezért van, hogy valaki a cég legjobb pincére, de mindig visszautasítja az étteremvezetői posztot. - mondom elgondolkodva.
Örülök a fuvarnak, tényleg. Nem mintha nem tudnék hazamenni a piskótáimon, de kedves felajánlás a részéről. Az az érdekes, hogy tényleg jól érzem magam a társaságában, és nem is játszom meg, hogy ez nincs így. És azért külön hálás vagyok, hogy felajánlotta a fuvart. Biztos lenyűgöző látványt nyújtok félig lefőve, talán némi tűlevéllel a hajamban. A buszon csak úgy imádnának. Lehet, mondom lehet, hogy szereznem kellene némi rutint vezetésből. Talán könnyebb lenne az életem. De a fóbia nehéz dolog, leküzdeni meg főleg az.
- Nem vagyok egy nagy asztalos, szóval amiből kell, abból igen. Mivel kénytelen vagyok. - ismerem el - De ha most azt mondod, hogy járjak garázsvásárokra, vagy rendeljek használtan, megharaplak. Én híve vagyok ilyen téren a most, most, most érzésnek. - nézek rá nagyon nagyon komoly tekintettel, mert tényleg megharapom. Tudom, hogy sokszor gyöngyszemekre lehet bukkanni, de ahhoz be kéne telepednem a net elé, figyelni, licitálgatni és arra a doboz életmódban jelenleg nincs időm. Na meg türelmem sem. És ezekbe a dolgokba most be kell fektetnem, mert azt a bunkót akkor se fogom felhívni ilyesmivel ha matracon maradok. Egyébként mindig álmom volt egy olyan ágy, amihez 3-as lépcsősor vezet fel, na most meg is kaptam, igaz a lépcsősor a galériát takarja. De ez a jó az álmokban, mindig alakíthatók. Légy boldog azzal, amid van. Nemde?
- Hmmmm. Beleülős és nem telne rá, szóval szép egyveleg. - nevetek én is, a segítséget pedig kivételesen elfogadom. A kecsesen beszökkenés ennél a járgánynál nem működne érzéseim szerint. Főleg mert szokatlan és úgyis furán ülnék be a segítő kéz nélkül. Ráadásul különösen felkínálkozó jellege lenne annak, ha egy parkolóban, nyitott kocsiajtónál behajolnék elé. - Túlélem, majd a mosógép leszedi. Nem vagyok finnyás. - pillantok rá immár az ülésről.
Rám csukódik az ajtó, kíváncsian pillantok hátra amikor őfelsége is megérkezik. Látom nem csak én szeretek kocsikázni. A feje rögtön előre is érkezik, nevetve simogatom meg a nyakát. Ezek szerint apa jól vezet, különben a kutya sem lenne ennyire lelkes. Lassan fel kell tennem a kérdést, hogy van-e valami amivel az új szomszédom nem boldogul? Merthogy én néha egy két lábon járó szerencsétlenség vagyok az egy dolog, de Dr. Jessen mellett aztán katasztrófa az önmegítélésem.
- Mint mondjuk? A bor? - kérdezem vigyorogva, mert nyilván nem ez jutott elsőre eszembe, de a szüleim rendes lánynak neveltek. Egyébként pedig tény, hogy az én nemzetem nem tett le azért olyan hű de sokat az asztalra azon túl, hogy örökké háborúztunk vagy az angolokkal vagy az osztrákokkal. Bár rendben, nekünk köszönhető az államelv mint olyan. Viszont semmi misztikum, semmi jó kis barbár politeista gyökerek. Lehet, hogy a vikingek nem emelkedtek fel és csináltak világbirodalmat, de még a mai napig is számos legenda kering róluk. Mi még a háborúban is azért lettünk győztes fél, mert az angolok tartottak a túl nagy szovjet haderőtől. Mekkora dicsőség mi?
- Ne félj nem cipellek sajtvásárra. De légy erős, amíg le nem nyeltél büdös,  penészes vagy kék sajtot, nem mondhatod magad itteninek. - kacagok fel - Lapra szerelt? - pislogok felé némileg értetlenül - Rendben tanár úr, de ne röhögj ki ha közben olyan fejet fogok vágni mint egy szellemi sérült. Egyszer-kétszer volt szerencsém hallani a nyelveteket, de szerintem én képtelen vagyok képezni azokat a hangokat. - sóhajtom mosolyogva - A mi nyelvünk olyan, mintha valami mindig a torkunkra lenne akadva, a németek tüsszögnek, de ti? Úgy pörgetitek az "r" betűket, hogy félúton lemarad a nyelvem a követésben. - jegyzem meg, a franciát egyébként nem tartom nehéz nyelvnek, jó persze, nekem anyanyelvem és másképp viszonyulok hozzá, de annyi biztos, hogy a neolatin nyelvek bármelyikét könnyebben elsajátítom mint az északiakat. Bár lehet másképp lenne ha rá lennék utalva valamelyik északira. Hmmmm.
- Ilyenkor csak zuhanyzom. - vonom fel a szemöldököm - De mindennel együtt, szerintem bőven elég lesz az egy óra. - és itt most zárójeles megjegyzés, hogy én sem fitten és csinosan esek ki a zuhany alól, néhány ruhámról pedig fogalmam sincs, hogy hol lehet, szóval inkább megkímélném a műsortól. Ne lásson többet a szomszédjából, mint amennyi feltétlen szükséges. Kérdésére rápillantok, elkapva a mosolyát. Lám csak, mégis analizálunk?
- Doki, az ilyen beszélgetéshez nekem nem egy díványon kellene feküdnöm az irodádban? - mosolygok rá féloldalasan, de imitálva a helyzetet lejjebb csúszok az ülésen, lehunyom a szemeimet és megtámasztom a fejem az ülésen, mintha valóban mondjuk egy beszélgetésen lennénk. Köhintek, hogy készenállok. - Jól tippeled. Egy nővérem van és egy bátyám. De senki nem mondta idáig, hogy bájjal és humorral próbálnék érvényesülni. - nézek rá félig lehunyt pilláim alól - Viszont ez az egyetemes tézis akkor rád is igaz, nemde? - kérdezek vissza - Viszont mi vagyunk a túlféltettek, nekünk van a legtöbb dolog megengedve is, bár te név továbbvivőnek születtél ráadásul. Gondolom az apai nagyszüleid már akkor elaléltak mikor megérkeztél. - mosolyodom el - A dolog hátulütője egyébként annyi, hogy mindent amit az idősebbek nem tettek meg a szülőknek, az a legkisebbtől el van várva, cserébe persze némi hallgatólagos privilégiumokat kapunk. Nem tudom ez mennyire általános, vagy épp tudatos, de attól még így van. Esetemben biztos. - teszem hozzá, mert nem tudom náluk mi volt a felállás, főleg mert általában a lányokat másképp is kezelik. Gyakran szigorúbban. Ah nehéz erről ilyesmit megfogalmazni az biztos. Közben nézek kifelé az ablakon és rájövök, hogy ez a kocsi kényelmes. Már-már túl kényelmes. Testhelyzetet változtatok és felé fordulok.
- Játsszunk valamit. Felteszek egy kérdést, ami vagy/vagy jellegű. Választod az egyik felét és indokolsz. Nem tudok analizálni, viszont jobban megismerhetlek. - tekintetem ugyan kérdő, hogy adja meg az engedélyt erre, amíg tötyögünk a forgalomban, ha igent mond, úgy felteszem az első kérdést. - Gyermekévek. Inkább problémás gyerek voltál vagy inkább az angyali? - kezdem az elejétől, főleg mert általában ha valakit ennyire felnőtt életében ismerünk meg, nehezen tudjuk elképzelni gyerekként vagy akár tinédzserként. Lehet neki is volt olyan időszaka, amikor péntektől vasárnap estig tartott a szombat esti láz. Ki tudja? Lehet volt 4 felesége és van tíz gyereke. Mindenesetre nagyon nehéz elképzelni, hogy egy ilyen pasas egyszerűen csak egyedülálló és a munkájának él. Na de, lássuk azt a gyerekkort. - Ó és fűzd bele kérlek, hogy inkább anya, vagy inkább apa. - teszem még hozzá, majd várakozással figyelem mit mond.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Jan. 21, 2018 10:44 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Janine-nek


Rafinált mosollyal pillantok az anyósülésen ülőre a szemem sarkából. – Igen. A bor sem rossz. – És nyilvánvalóan nem arra gondoltam, sőt, az is nyilvánvaló, hogy Ő sem erre gondolt. Van valami egészen élvezetes abban, ha mindketten tudtok valamit, és mégis, szótlanul is értitek. Valami… játékos. Talán. Jobb szó híján. – Bár meg kell valljam, hogy én inkább sör-párti vagyok. Bár nyilván alkalomtól függ. – Valójában hiába élek húsz éve Franciaországban, nem tudtam még eléggé ráérezni erre a gourmet-életérzésre, amit sokan magukénak tudnak, ha mást nem, nacionalista büszkeségből. A bor nekem bor; lehet jó, vagy lehet rossz, de azt senki ne várja tőlem, hogy egyetlen szagminta alapján meg tudjam állapítani, milyen hordóban érlelték.
A sajtok pedig a kriptonitjaim.
Nem szeretek úgy utálkozni, hogy ne próbáltam volna… Úgyhogy ha csak ezen múlik, francia vagyok. De akkor sem az én szájízemnek való… Ott vannak a holland sajtok. Dán keksszel. Na, az bőven elég! – rázom a fejem nevetve. Nem vagyok válogatós, lényegében mindent megeszek, de ezek a sajtok…! Már a színük, a szaguk, az állaguk sem szimpatikus. Ez és a kaviár; még ízesített sültrovart is előbb ennék marokszámra. A kukac egyébként meglepően finom; van egy indiai barátom, aki rendszeresen eszik ilyesmit, és egyszer engem is rávett, kívülről ropogós, belül puha… Épp csak a nyugati civilizációkba plántált undor az, ami visszatart attól, hogy esetleg egy kipróbálásnál többször kerüljön az étlapomra. Pedig aztán a csigától már nem nagy lépés vezet a tücsökig…
Amit össze kell állítanod alkatrészekből. Tudod, IKEÁs – magyarázom. Valahol egészen aranyos, hogy nem tudja; a legók és fabútorok hazájában az ilyesmit jóformán azelőtt megtanulod összeszerelni, hogy járni kezdenél. Sokakkal ellentétben én élveztem is ilyenekkel babrálni, látni, hogy állnak össze a dolgok, hogy a darabokból hogy lesz egész, némi emberi fifikával. Persze, érthető, hogy sokan miért nem sorolják kedvenc elfoglaltságaik közé; ráadásul az is igaz, hogy sokszor csak az eredeti nyelven mellékelnek összeszerelési útmutatót. – Igazából nem olyan nehéz ám – mondom egy anyanyelvi beszélőre jellemző könnyedséggel. – Bár én nem az r-t emelném ki, hanem hogy a magánhangzókat sokszor úgy ejtjük, mintha… Nem is tudom. Csuklanál? Nehéz ám mindig csuklani, anélkül, hogy valóban elkezdenél.
Szeretek a dánságomról beszélni, legyen szó a nyelvről, az ottani világról, vagy bármiről. Azt hiszem, ezzel kicsit mindenki így van, aki távol él a szülőhelyétől, marad benne egyfajta büszkeség, kötődés, és sokszor észre is veszi, hogy mennyi mindenben különbözik, legyen az jó vagy rossz. – Csak érdeklődés! Nem dolgozom ingyen – emelem fel egy pillanatra a mutatóujjam, majd figyelmemet ismét a forgalomnak szentelem, ami egyáltalán nem olyan sűrű, hogy ne tudjak figyelni közben arra, amit mond. Lopott pillantást vetek rá, és bár nem tudom, hogy esetleg valóban fáradt-e, vagy csak gúnyolódik a filmekből jól ismert rekamién fekvő pácienseken, akik az élet nagy kérdéseit teszik fel a terapeutának, valahol azért mégis legyezgeti a hiúságom, hogy le meri hunyni a szemeit egy kvázi idegen mellett. Vagy bízik a vezetési képességeimben, vagy nem félős típus.
Miért, talán nem vagyok elég bájos hozzá? – vonom fel a szemöldököm a kérdésére. Amíg nem kérdez, nem szólok közbe, csak hümmögök. Néha érdekes lehet az is, hogy egy „laikusnak” milyen meglátásait vannak szakmai témát illetően, hogy mennyire emészthető az a nagyközönség számára, amit sokan évekig vagy évtizedekig tanulnak. Aztán a felvetésére ismét előtör belőlem a nevetés, és némileg gyorsabb mozdulatokkal sorolok át az előző sávba. – Minden bútorvásárló partnered ennyire megválogatod? Ha rossz választ adok, csak a konyhai részig kísérhetlek, a hálószobai berendezésekhez már nem? – csipkelődök, Beau pedig egészen addig meglepő önuralmat tanúsított, mert csak most vakkantott egyet, majd visszahúzva a fejét elterült a hátsó ülésen, orrát könnyedén nyomva az ablak oldalához. – Attól függ, mit gondolsz problémásnak – vonom meg a vállam. – Tudod, a fiúk rosszasága… Nem ittam vagy dohányoztam a gimnázium végéig, aztán a sorozás után gyorsan le is szoktam róla. Ellenben kötöttem el a szüleim kocsiját, loptunk traktort, sőt, még egy tehenet is… És valamiért meggyőződésünk volt, hogy a garázs tetejéről könnyen ráugrunk a hátára, mint a filmekben a lovakra. Hát, nem ugrottunk. És eltört a lábam. De tudod ez még az az időszak volt, mikor nem küldték rád a gyámügyet, ha lekevertél egy taslit a kölyöknek, úgyhogy jól kordában tartottak. És egyértelműen anya, bár hogy őszinte legyek, ez nem túl fair; apa elég régi vágású volt, még nekünk is magáznunk kellett… Vagyis, annak megfelelően megszólítanunk. Nem nagyon mutatta ki az érzéseit, és ritkán volt sokat otthon, az apai feladatait letudva látta abban, hogy hazahozta a pénzt, és aláírta a jegyeket. Nem az ő hibája, hogy így nevelték, úgyhogy… – Ismét megvonom a vállam. Nem csak azért nyilatkozom így róla, mert úgy tartják, halottról vagy jót, vagy semmit, és nem is csak fiúkra jellemző tiszteletből. Valóban így gondoltam, és még ha tinédzser éveimben volt is egy kevés ellenérzésem vele szemben, azok a hormonok pezsgésével együtt csendesedtek el, ráadásul minél öregebb lettem, annál inkább megértettem őt. Szinte sajnálom is; rossz lehetett úgy leélni egy életet, hogy igazából soha, senkihez nem kerültél igazán közel.
–  Most nekem is kérdeznem kéne? Gondolom, így megy, a játékhoz két ember kell… Viszont! Ez két feleletet igényelt, úgyhogy igazából két kérdés volt. Ellenben te csak megúszod azzal, hogy elmondod… Mindig az akartál-e lenni, ami most vagy. Bármilyen értelemben.
breakfast club in works
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Kedd Jan. 23, 2018 11:17 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

Nem bírom ki, hogy ne nevessek fel. Jó tényleg vannak szemet nem épp gyönyörködtető sajtjaink, de azért ennyire irtózni..bár ő legalább megkóstolta. Én nem szoktam megkóstolni azt, amin penész tanyázik, vagy olyan szaga van, hogy kiürít egy fél falut. Ennek fényében persze én sem vagyok akkor francia, mert szaladjunk bele, de a csigát sem eszem meg. Sem kaviárt, sem kagylót, osztrigát és semmi ilyesmit. De ó, akár a királyok idejében. Születés jogán vagy mi.
- Akkor nem invitállak sajt túrára. - harapom be az ajkam, hogy ne kezdjek el nevetni megint - De az irtózás érthető, maximálisan. - írom alá, vagyis inkább fogadom el indoknak. Azt pedig inkább hagyjuk, hogy rólam a déliek mondják meg, hogy nem ott születtem. Más nyelvjárást beszélek, mint ők. Valakinek ez leginkább rettenet mély dolog, mert olyan távoli múltra rakja vissza a szülővárosát, ami akkor még nem is létezett és valószínűleg az ő felmenői sem, de ki vagyok én, hogy azt mondjam nem szabad?
- Jaj igen, a minden egyes darabot külön odaadunk és jó szórakozást? Felnőtt puzzle. Oké, így már megvan. - legyintek, jó reggelt, nem szoktam ilyenekkel legózni otthon, eddig mindig valaki más szerelte össze a bútorokat. Bár talán mélyebb kapcsolat alakul ki a hellyel amit otthonodnak nevezel, ha minden vackot te raksz össze benne és még a falakat is te fested. Mondják, hogy egyszer mindent el kell kezdeni. Talán nálam épp most jött el ennek az ideje. Némi bennszülötti segítséggel persze. Nem kell azt hinni, hogy acélbugyis feminista vagyok, aki küzd azért, hogy márpedig mindent ő csinál meg a házban, mert egy aljas hím se nyújtson segítséget. Ó, nem. Elismerem a gyengeségeimet, azt is, ha valamit nem tudok. Egyébként is hasznos tanács, hogy ha valami működik, ne babráld. És ez nem csak a háztartási gépekre vonatkozik.
- Annak valóban nem, aki ismeri a nyelvet. - sandítok rá - De te csuklasz, nekem valami bennemaradt a számban ami a torkomra is ment. Nem tudom ebből lehet-e csuklást csinálni. A végén lehet katasztrófa jönne ki, vagy egy új nyelv. - mosolyodom el. Őszintén szólva, noha nálunk eléggé nemzeti kérdés pl. ez az angol nyelv dolga, nekem a színház miatt azt muszáj, még ha a nagymamám ki is átkozna miatta az egyházból. - És ha netán hazalátogatsz nem szokták kiérezni a másnak a mellékzöngéjét? Vagy teljesen vissza tudsz csöppenni a dánba? - kérdezem kíváncsian, azért ennyi év..sok. Bár azt mondják az anyanyelved amit megtanultál, soha nem tudod elfelejteni, de felnőttként szerintem az agyunk már háttérbe tol bizonyos információkat. Nem azt mondom, hogy elfelejtette a dánt, csak lehet keveredik neki bele némi fhansziás mellékzönge.
- Áh azt nagyon jól teszed. Egyszer mondasz igent, utána nincs megállás. - felelem sóhajtva, mármint ebben inkább szintén én vagyok benne. Amikor végeztem az egyetemen, gyakorlatilag annyi ingyen napot eltöltöttem ilyen-olyan színháznál, egyesületnél, hogy meg se tudom számolni. Bevallom akkor azért ott tartottam, hogy hagyjuk az egészet és inkább elmegyek valami sztriptízbárba és vagy beküzdöm a koreográfusit, vagy elmegyek táncolni. No persze ezt az exem soha nem hagyta volna. Meg aztán khm, nincs nekem semmi bajom a dologgal, de nem pont az a típus vagyok aki kiállna egy bárnyi ember elé egy szál bugyiban. Szóval na, soha többé ingyen munka.
- Örülnél a bájos jelzőnek netán? - újabb mosoly, bár nem tudom látja-e, de valahogy akkor is úgy rémlik, hogy nem csak én díszelgek legkisebb gyerek szerepében. Bár igen, család is válogatja, na meg a férfi-női kérdéskör is ott van még. Persze ezt sem tartom makulátlanul ráhúzható dolognak az egészre. Na ezért nem mentem én elméletekkel és kísérletekkel működő pályára. Ösztönös megkérdőjelező vagyok, ámbár talán ennek kellene lennie a motivációnak. Viszont én alkotni szeretek, még akkor is ha ez nem feltétlen egy szoborban vagy mondjuk festményben nyilvánul meg.
- Természetesen, egy lány szobája intim hely. Akárki nem nézegetheti meg a bútorokat amik bekerülnek. - nem, a nyelvnyújtást nem alkalmazom, de ha már így mondja, egyébként a bútorokkal kapcsolatban is, nos, vették a szüleim, meg katalógusból kiválasztottuk Francissel. Sosem jártuk együtt végig az üzleteket. Utána pedig már mindegy volt, mert a boltba is képtelen lettem volna elmenni vele. Tudnám minek akart akkor annyira elvenni. Mindegy is, lassan eljuthatnék már abba a fázisba, hogy nem akarom minduntalan azokat az eseményeket elemezgetni. Végtére is a szexen nem kell túlmagyarázni semmit. Akarta, megtette. Pont.
Figyelem amit mond és ilyenkor akaratlanul is megpróbálom a másikat elképzelni gyerekként, tinédzserként, amikor még a mindent ki akarok próbálni időszak van. Amikor nem annyira számít a holnap. Aktív személyiség lévén mondjuk annyira nem lepnek meg a stiklijei, bár kimosolygom a cowboyos részt. Felemelő látvány lehetett, amikor mindezt megpróbálta kivitelezni.
- Szóval járműtolvajlás. - elnyomom a nevetést - Nahát, nahát. És cowboy ambíciók. Katonaság. És mindez után gyerekpszichológia? - vonom fel a szemöldököm - A te elméd is különösen működik, bár egyébként minden tiszteletem a munkádé. Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Dániát? - kérdezem kíváncsian, persze azt nem teszem bele, hogy miért pont ide jött. Kihallom akaratlanul is az édesapját illető múltidőt. Erre pedig nem akarok, vagyis nem érzem illőnek azt, hogy rákérdezzek. Én is elvesztettem az anyukámat, bár nekem nem kényes téma. Szerettem őt és annál jobban már nem tudom elveszíteni mint jelenleg.
Érdeklődve nézek rá. Igazából nem úgy gondoltam, hogy kérdezz-felelek, lévén meglehetősen nehezen beszélek magamról, de mielőtt megszólalok már elkezdek gondolkodni. - Hmmmm... - bevallom most megfogott - Hogy húszas éveiben elvált koreográfus akartam-e lenni? - felnevetek, bár van némi mellékzöngéje, amit szerintem csak én hallok - A szakmai rész majdnem teljesen találó lett. Valahol mindig vonzott a színház világa, de nem színészi szempontból. Inkább lenyűgözött. Kicsit álmodozó jellemem van. - vallom be, már megfogalmazni nehéz. Akkor jelenik meg ez az oldalam, ha zenét hallgatok. Mert hallom a dalt és jönnek a képek. Mindegyik, akár egy kisfilm. - Oké - egyenesedek fel újra az ülésen - Tervezel egy hétvégét. Inkább felmennél a hegyekbe, vagy inkább le a tengerpartra? - pillantok rá ismét - Tudod azért fontos, ha netán túl egzotikus bútorok mellett voksolnál én pedig nem. Nem engedhetlek a hálószoba közelébe, ha gyékényszőnyegről és Hawaiiról álmodozol. - jó elismerem, ez azért eléggé véglet. A lakása nem olyan, mint aki első felindulásból berendezi rokokó stílusúra a hálószobát csak azért mert látott egy filmet ami tetszett neki. Sőt valójában sokkalta megfontoltabbnak tűnik mint én. Kinézve az ablakon feltűnik az épület. Végre valami ami ismerős a környéken. Felsóhajtok. - Remélem nagy türelmed van. - jegyzem meg, de talán inkább magamnak. Nem neki. - 1 óra igaz? - lenézek az ölembe - Kész leszek, ha nem most akarják elzárni a vizet és az áramot valami miatt. - de erre nem igen hiszem, hogy sor fog kerülni, úgyhogy...kész leszek. Ha megállunk, akkor ki is szállok és bevárom mindkettőjüket. Belépve az épületbe úgy nézek a lépcsőkre, mintha a Himaláját látnám. Kertes házi gyerek vagyok, a lépcső nekem a szükséges rossz. Főleg miután elkényelmeskedtem magam a kocsiba. Mély sóhajjal indulok meg felfelé, vállam felett hátrapillantva. - Ha egy óra múlva nem állok az ajtóm előtt, feküdj rá a csengőre kérlek. - ajándékozom egy mosollyal a kulcsomat keresve.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Kedd Jan. 23, 2018 2:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine


Idegen földre hatoltam be, és véletlenül elhullajtottam a magom, ha valami furcsa múltszázadi regényben lennék, talán így fogalmaznám meg, vagy eleve el sem mondanám az igazat, mert nem illő dolgok ezek. Modernizáció és fene nagy elfogadás ide vagy oda, még mindig sokan néznek ferde szemmel arra, aki nem azt az utat követi, ami a nagy könyvben meg van írva; akkor is, ha Ők maguk is lépten-nyomon hibáznak, ahogy egy fejlődésen és adaptáción alapuló fajnak szükséges is. – Ugyanazért, amiért a férfiak általában ostobaságokat és grandiózus dolgokat művelnek. Egy nő miatt – vallom be a sokkal tisztább igazságot. Mivel nem a biográfiámat írja, nem tartom szükségesnek egyelőre, hogy az összes többi körítést is mellékeljem, a terhességgel, házassággal, és a keserű véggel együtt. Hozzá tartoznak ugyan az okhoz, de amíg nem kérdez rá, addig feleslegesnek érzem mindenemet kiteregetni. Ha szeretné, majd elmondom.
Bár az igaz, hogy ezzel a múlttal a hátam mögött talán ő sem érezné olyan terhesnek a saját válását, mint ahogy a hangjából az kiérződik. – A showbizniszre születni kell, azt hiszem – húzom félmosolyra a szám, külön direkt nem szólni a probléma másik részéről. Az tény, hogy az efféle foglalkozásokhoz kell egy kiállás, egy lelkület, ami nincs mindenkiben meg, és nem tanulható; én például sosem lennék képes a folyamatos változások, hisztériák és parancsolgatás erdejében tölteni a mindennapjaim, mert bár a káosz is egyfajta meghatározatlan rendszer alapú rend, jobb szeretem az explicit módszereket. Erre is születni kell. Egy másik életben talán jó adatelemző lettem volna.
Arra pedig, hogy álmodozó jelleme van, csak sokat mondóan elhúzom a szám. Az is egyfajta adottság, és sok esetben jó dolog. Mondjuk, a bútorvásárlás épp nem ilyen.
A hegyekben is sok olyan dolgot tudnék mutatni neked, amit nem feltétlenül szeretnél látni a nappalidban. Mondjuk egy svájci kakukkos óra, vagy hegyi kecske… Bár azok egészen szórakoztatóak. De megnyugtatlak, hogy egyikkel sem sok eséllyel találkozunk az IKEA-ban. Ennek ellenére; a hegyek. Kevesebb ember, friss levegő, túrázás… Kora tavasszal tervezünk elmenni egy hétre az Alpokba Beau-vel. Kíváncsi leszek, hogy akklimatizálódik. – Hátulról farokcsóválás hallatszódik, ahogy a bőrülésnek verődik, ám a futást követő kimerültség az izgága eben is kezd erőt venni, csak fekszik tovább. És ha nem tűnne túl nagyszabású ajánlatnak így az elején, akár Janine-t is megkérdeztem volna róla, hogy lenne-e kedve eljönni… Még ha esetleg nem is ezzel szokta mulatni a szombat estéit, nem olyannak tűnik, aki ne tudna értékelni egy hegymászós vadonjárást. A belső Bobbie mégis rosszallóan csap rá a kezemre.
Aztán végre a ház is feltűnik, a forgalom pedig jelentősen gyérül, ahogy a forgalmas főútról letérünk abba a mellékutcába, ahol fekszik. Könnyű parkolóhelyet találni, a szemben lévő füves rész fákkal tarkított pontjain még mindig foltokban ül a gyepen a fagyoskék zúzmara. Az időközben felszívódó izzadtság hideg lepedőként csavar körbe, ahogy becsukom magam mögött az autó ajtaját, majd Beau-t is kiszabadítom a hátsó ülésről. Szinte már ösztönösen várja meg Ő is, hogy a nyitott ajtón előbb Janine lépjen be, bár őt valószínűleg a lépcsőző látvány sem köti le annyira, mint bármely egészséges fizikai képpel rendelkező hím homo sapienst. – A türelmemből élek. Majd próbállak nem sürgetni – nevetek fel, erősen tartva Beau pórázát aki nem udvariatlanságból igyekszik felfelé, de egészen pánikban él, hogy az a ronda pudli esetleg elkezdjen ugatni. A méreteihez képest meglepően alacsony az önértékelése.
Egy óra meglepően kevésnek bizonyult, azt ugyanis nem kalkuláltam bele, hogy nem csak rám fér egy zuhany, de Beau is csupa sár lett, ami a mancsait és a hasa alját illeti, ha pedig azt mosom, már az egész kutyát érdemes, mert egészen rejtélyes szagokkal tudja kényeztetni az embert a bundája; ha pedig vizes lesz, akár a Szörnyecskék, teljesen megvadul, egyik faltól a másikig szalad, nekidörgölőzik minden függönynek, bútornak, ruhának, lábnak, amit csak talál, mintha a víztől bármi baja is lenne. A kezdeti kellemetlenségek ellenére azonban egy órával később másodjára is megfürödve, az edzőholmi helyett fekete pólóban és farmerben szedem össze Janine-t is a folyosóról, hogy ismét kocsiba üljünk. – Szóval… Szeretnél egyből a bútorüzletbe menni, vagy van más megálló is? Nem tudom, festékbolt, szőnyeg szaküzlet, ennél egy fánkot, vagy megírnád az adóbevallásod…
A választól függő irányba indulok el, és az első piros lámpát ki is használom arra, hogy egy kicsit babráljak a fűtéssel, és a rádióval. – Rendben. Fontos kérdés. Örök klasszikusok a múlt századból. Hogy állsz velük?

698 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Jan. 24, 2018 3:56 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

Ez a válasz valahol mondjuk őszintén meglep. Romantikus alkat, vagy csak forrófejű volt aki ment az ösztönei és a megérzése után? Ilyen távlatból már nehéz lenne meghatározni. Mindenesetre ez, amit mond nekem csupán amolyan regényekben megfogalmazott urban legend. Manapság két utcát nem mennek arrébb az emberek, nemhogy országokat. Vagy én nem éltem csak meg ilyesmit, de mások igen? Na ez a valószínűbb. Egy részről azért, mert nem járok külföldre és nem csüngök társkeresőkön sem.
- Biztos különleges személy - jaj erre lehet rászaladok - volt. És had mondjam meg, a tények és a történet teljes ismeretlenségében, de nekem ez merőben romantikusan hangzott. - sóhajtom ki és, hogy mire a múlt idő? Nem látok a kezén jegygyűrűt és amikor megmutatta a minap a lakását,  nem láttam nőre utaló jeleket. Ebből gondolom csupán, bár lehet nincs igazam - Egyszer elmesélhetnéd ha van kedved. - és kiemelendő, a HA, mert nem akarok a múltjában sem vájkálni. Nem mindenki szeret róla beszélni.
- Gondolom igen, ezen még nem gondolkodtam. - ismerem el, mert tényleg nem. Nem mondom, hogy soha nem álltam színpadon, mert álltam. Csak épp a magamutogatós rész kimaradt az életfolyamomból. Én az szeretek lenni, aki megálmodja, összerakja és a többieken keresztül a többiekkel együtt megvalósítja ami a fejében van. Nem az, aki jelmezben illegeti magát egy színháznyi embernek.
- Azt hiszem egy hegyi kecskének túl ingerszegény környezetet tudnék én itt biztosítani. - hümmögöm az orrom alatt - Ebben mondjuk majdnem biztos voltam. Nem tűnsz egy egész nap parton fekvős koktélozós turistának. - jegyzem meg, nem mintha mondjuk nem látnék potenciált egy lagúnában vagy a búvárkodásban, de egyszerűen nehéz már olyan helyet találni, ami elég meghitt, hogy igazán élvezhesd - Voltál már vele ilyen helyen? - kérdezek rá, nyilvánvalóan a hátsó ülésen tanyázó szőrmókra - Egyébként - pillantok hátra - szerintem élvezni fogja, még ha hulla fáradt is lesz a napok végére. - de szeretem a hegyeket! Ennek legfőbb oka, hogy csend van, van neki egy ijesztő, egy tiszta és egy mélyromantikus oldala és amivel egy strigulát kap a tenger ellenében az az, hogy erős mélyvíz fóbiával küzdök 13 éves korom óta. Nem, ez nem azt jelenti, hogy nem merek belemenni, de látnom kell mi van alattam, vagy elkap a pánik. Hmm rossz emlék.
A házban komolyan várom az öreg hölgy rosszalló tekintetű felbukkanását, Andreas nevetése pedig végiggurul az üres lépcsőházon, mégsem les sehonnan senki. Felettébb gyanús. Elválnak útjaink, de őszintén egy vásárlásra nem kell nagyestélyi, úgyhogy szép komótosan megyek el zuhanyozni, folyatva a forró vizet magamra, tagjaim pedig hálásan sóhajtoznak a vízsugár alatt. Megmosom a hajam is, a wellness procedúra után pedig dudorászva bújok farmerba és találomra kikapok egy kötött pulóvert is a jelenlegi helyéről. Igaz rénszarvasos, de nem tervezem levenni a kabátomat. Még időn belül lépek ki a folyosóra, némileg emberibb formában mint a futás után. Mosollyal köszöntöm Andreast és ballagok le vele együtt a kocsihoz, ismét.
- Amíg nincs bútor, nincs szőnyeg. - mondom kedves hangon - Legfeljebb utána, szóval részemről semmi kitérő, mehetünk célirányosan oda. - csatolom be a biztonsági övet, a kérdésére rápillantok és elgondolkodom - Nem szeretem a realizmust. Sem a franciát, sem az oroszokat. Viszont szeretem a Bronte nővéreket és Jane Austent..már ha ezek klasszikusnak minősülnek a szemedben. Na jó, Victor Hugotól sem ugrom ki az ablakon. - ismerem el és újból rápillantok - Költészet vagy próza? - lényegi kérdés, mármint ha már irodalomról beszélgetünk. Nem olvasok több klasszikust, mint amennyit kellett, lévén Austen műveitől is legszívesebben kiszaladnék Angliába, hogy megtaláljam az én lehetetlen természetű Mr. Darcymat. - És van-e preferált műfajod.. - szúrom még bele, sose tudok egyet kérdezni. Sose. De számomra ez a lényegi, hisz ha nem olvas romantikusokat, csak mondjuk krimiket, megint más fele tudunk elfolyni beszélgetésileg.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Jan. 24, 2018 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine


Ah, romantika – vonom fel egyik szemöldököm a neveket hallva. – Nem minden klasszikus azért klasszikus, mert valóban mindenkinek szánják… Hanem mert a Nagyok azt mondták. A Háború és Béke nekem sem lesz sokszor az olvasólistám élén. De a Mester és Margaritát már négyszer olvastam. Bár bevallom, talán három éve fogtam fel először, hogy mit is akar átadni. A korral járhat – teszem hozzá nevetős hanglejtéssel. A város már feléledni látszik az első, munkaidő- és iskolai becsengetés okozta sokkból, az utcák pedig megtelnek a siető, és sokszor KRESZt nem ismerő autósok siserehadjával. Habár jobb szeretek rendes tempóban haladni, nem mondhatnám, hogy vöröslik a fejem, akárhányszor épp csak néhány pillanatra tudom a gázra rakni a lábam, hogy néhány métert előre guruljunk, majd ismét felvillannak előttünk a vöröslő féklámpák, holott a város közepét így is messziről kerülve, inkább a hosszabb, de kevésbé zsúfolt utat választottam. Párizsnak nincs olyan utcája, amely ne dugulna be időnként.
A városhatáron kívüli, nagyobb áruház felé veszem az irányt, bár hogy az Északi, vagy a keletebbre fekvő felé-e, még nem döntöttem el, az útviszonyokra bízom a dolgot. Janine-nek aligha van preferenciája, sejtéseim szerint. – Próza. Hé, meg tudnád nekem nézni, hogy be van-e dugulva az A1-es? Vagy hogy kevésbé van-e tömve, mint az A4… Tessék – míg áll a sor, gyorsan előveszem a telefonom a zsebemből, és feloldom, majd Janine felé nyújtom. – A második oldalon van a forgalomfigyelő. Egyébként a versek se rosszak, de csak azokat kedvelem, amik rímelnek is, az meg a tanáraim szerint nem feltétele a versnek, úgyhogy… Maradjunk a hagyományosabb történetmesélésnél. Meglepődsz, ha azt mondom, hogy a történelmi regények a kedvenceim?
Vetek egy nagyon csúnya pillantást arra a fickóra, aki a ronda sötétzöld Jaguárjával nem törődik a cipzár-rendszerrel, és másodikként hajt ki egy mellékutcából a vánszorgó tömegbe egy Citroen mögött. Nem mintha ebből bármit is látna, de jól esik, hogy rosszallhatom. – Kitalált, fantasy, tudományos, ókortól Kolumbuszon át a hidegháborúig… Bár be kell valljam, pszichológiai szempontból a 20. század a legérdekesebb. Van egy könyv, a Hullám… Amerikai középiskolásokról szól, akik nem hiszik el a tanáruknak, hogy a németek nem mind értettek egyet a nácik módszereivel, és egy idő után a katonák is annyira belesodródtak, hogy esélyük sem volt kilépni, ettől még nem mind elítélendőek, mert bárkivel megeshetne. Ezért összehoz egy kísérletet, amivel, hogy úgy mondjam, a társadalom nyomásának erejét akarja reprodukálni… Ám tovább fajul, mint eleinte tervezték. Az egyetemen ez volt az egyik beadott dolgozatom témája. Lehet, hogy neked jobban tetszene, mint a professzoromnak. – Ez persze nem felhívás arra, hogy szívesen kölcsönadom, ami magában foglal egy kötelezettséget, hogy visszaadja, azaz legalább egy új program részese legyen… Már a kezemet sem érdemes a sebváltón tartanom, úgysem várható nagy előre mozdulás, helyette a nyakamat próbálom kiropogtatni. Kutyával aludni minden, csak nem kényelmes vagy szagmentes.
Ilyen tempóval legalább háromnegyed óra, mire kiérünk. Remélem, egész napos programnak szántad. Akár vezethetnél is, a poroszkálás nem túl riasztó forgalmi helyzet – jegyzem meg könnyedén, játékosan meglökve a vállammal Janine-t. Nem gondoltam komolyan. Bár persze ha vezetni szeretne, a Ford hálás jószág, még ha nagynak is tűnik. Csak ekkor szakítok időt arra is, hogy tüzetesebben megvizsgáljam a felsőjét, természetesen csak a mintát, ami valószínűleg kilátszik a kabát alól; különben kicsit megsülne szegény a fűtött kocsiban, én a kabátomat eleve a hátsó ülésen tartom. – Jók a szarvasok. Egészen otthonos a minta. – Nincs északi karácsony ronda mintás kötött pulóver nélkül. És azokat tényleg nem az áruházban vesszük; még anyám is évente köt mindenkinek pulóvert, holott minden más ilyesféle kézimunkát alantasnak tart, és inkább megvásárol. Talán jelnek kellett volna vennem, hogy annak idején Sophie-nak csak egyetlen egyet adott belőlük, és utólag arról is kiderült, hogy svéd káromkodásokat akart belekötni, csak Helle rászólt, pedig sosem jött volna rá; Sophie cseppet sem törte magát, hogy megtanuljon dánul, még az angolt is csak amolyan franciásan lenézte.
Akaratlanul megmosolyogtat a gondolat, hogy ahogy anya nem volt hajlandó pulóvert kötni neki, úgy Ő sem lett volna hajlandó soha IKEA-ba menni. Ő csakis az egyedi bútorokat kedvelte; és bár húsz éves szerelmes fejjel ebben volt valami egyediség, és kedveltem a határozottágát, mikor Janine korábban burkoltan rákérdezett, csak annyit tudtam mondani: akkor úgy gondoltam, hogy különleges, igen. Azt is megígértem neki, hogy majd egyszer elmondom. Nem harmadnapos ismertségi téma talán. – Ha már vásárolni megyünk… Mi a legjobb, és mi a legrosszabb vétel, amit valaha elkövettél? – Érdeklődve vetek rá egy pillantást, mielőtt ismét egyesbe kellene raknom a sebváltót, hogy megindulhassunk a lejtős úton felfelé. Nem kerülte el a figyelmem, hogy jobb szeret kérdezni és semleges témákról beszélni, mint saját magáról, bár arra még nem jöttem rá, hogy általában ilyen, vagy csak még túl idegennek számítok ahhoz, hogy jobban megnyíljon. Próbálok a kettő mezsgyéje között keresni kérdést.

748 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Csüt. Jan. 25, 2018 9:10 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

Kicsit meglep az irodalmi kérdéssel. Mármint szívesen visszakérdeznék, hogy mi lenne az első tippje ezzel kapcsolatban, de mégsem teszem. Végtére is beszélgetünk, nem rugózhatok örökké azon, hogy milyen első benyomásai vannak, még akkor sem ha nem tekinthetők ezek első benyomásnak. Egyébként pedig nem igazán szokás kitárgyalni rögtön, hogy na, mesélj mégis mit gondoltál amikor rám néztél. Mit néztél ki belőlem? Egyébként én mindig különös könyveket olvasok, amik első olvasónak annyira nem szerethetőek, vagy megbélyegzik őket egyszerűen betegnek. Abnormálisnak, vagy csak egyszerűen szarnak. Mert már ezt is volt szerencsém hallani.
- Olyan ez, mint a festészet. Valamire rámondják, hogy műalkotás, valamire nem. Valakik eldöntik. Az irodalmi kánon is annyira sok mindenen múlik sajnos. - sóhajtom - Bár bevallom, hogy én jobb szeretem Ellist, régen szerettem Jack Londont. Akkoriban azt hiszem aranyásó akartam lenni, amikor megismerkedtem vele. - elmosolyodom, hát igen, néha fura dolgokra késztetnek a könyvek, persze amikor elolvastam az Amerikai Pszichót, nem akartam gazdag juppivá válni, aki fantáziál sorozatgyilkosságokról, de az elme mélységei érdekeltek. Akkor is, ha az első oldalak rettenetesen fárasztóra sikerültek. Na, ezt nehéz találnom, még egy Ellis rajongót. Nem egy tipikus könnyen érthető hang a pasas.
Besorol a forgalomba, ami leginkább nevezhető haladgatónak most. Nem mintha különösebben problémát okozna, hogy egy kocsiban töltjük az időnket. Kedvelem a társaságát, igen, még akkor is ha csak két napja ismerem és technikailag egy órás megszakításssal ez a harmadik találkozásunk. Kiránt a pillanatnyi mélázásból is.
- Persze. - veszem kézbe a telefonját és gondolhatjuk mennyi ilyet szoktam én böngészni. Többnyire gyalog vagy tömegközlekedéssel mászkálok, szóval bevallottan csak nem kimondva, fogalmam sincs az egészről. De az okostelefonok okos kis applikációinak köszönhetően nem kell túl nagy ész, hogy megértsem. - Azt írja, hogy az A4-en baleset van így kérik a türelmet, az A1 járható, de lassabb a haladás. - mondom majdnem bemondói stílusban - Köszönjük, hogy ma is minket választottak. - fogom továbbra is a telefont, nem mintha vájkálni kívánnék benne, gyanítom nem fényképezgeti magát naponta negyvenszer ugyanabban a pozícióban. Pedig aztán manapság nagyon is ez a szokás. Mondjuk megüt egy gondolat, egy halvány - Bejelölhetem magam facebookon? - hangom szenvtelen, bár felhorgad egy kis félsz, végtére is háromféle felhasználót ismerek: a teljes közösségit, aki a reggelijétől az alvásig mindent megoszt, a funkcionálist, aki el-elvan, de minimálisan tölt fel bármit is, helyette inkább kapcsolatot tart és a teljes érdektelent, aki ugyan regisztrálva van mert nyaggatták vele, de egyébként abszolút nem foglalkozik az egésszel. Ha igent mond, meg is teszem, ha nemet akkor pedig nem. - Én mindig azt hittem, hogy velem van a probléma. Körülöttem mindenki verseket firkált a szabadidejében és képesek voltak órákig vérremenően vitatkozni arról, hogy mondjuk Poe korai költészete magába foglalta-e annak a lehetőségét, hogy ha nem halt volna meg, akkor mindenképpen öngyilkos lett volna. Szóval a költészet nekem is mértékkel, bár a szimbolistákat szeretem. - ismerem el, de ez még nem jelenti azt, hogy bárki elkaphatna egy esős szombat estén egy üveg borral egy vaskos verseskötetet lapozgatva. Az azért nem jellemző. Elgondolkodva végigmérem, majd elmosolyodom. - Azt hiszem annyira nem. Bár gondolom nem a középkori keretbe foglalt erotikus ponyvákat preferálod. - ezt azért hozzáteszem, mondjuk én személy szerint rengeteg ilyet olvastam már.
Szeretném tudni, hogy éri el, hogy figyeljek, mármint tényleg figyeljek arra, hogy mit mond. Talán a hangszíne, ami eleve megragadja az agyam bizonyos részeinek figyelmét. Talán csak az, hogy okos és üdítően értelmes. Nem tudom, de figyelek rá. És akkor még el sem kezdem rögtön értelmezni, hogy miket mond. El is hiszem, hogy sikere van egyetemi óraadóként. Gyanítom néhányan a már-már túl lelkes kategóriába sorolhatók az óráin. - Szkeptikus vagyok a kísérletekkel kapcsolatban, de nem tudtam, hogy ilyenből készült regény is. Mármint hallottam már olyanról, hogy fogvatartó-fogvatartott címkékkel ellátva alkottak meg csoportokat és elég meglepő eredményeket mutattak ki. Szóval ha tényleg jónak tartod, akkor szívesen elolvasom. - írom alá, egyébként is régen vettem a kezembe bármit, amibe bele tudtam egy kicsit ragadni. Az erotikus ponyvákon túl, de ez az aljasul őrizendő titkom. Apám valószínűleg megkönnyezné, hogy miért ilyenekkel töltöm az időt, a normális könyvek helyett. Szépen haladunk tovább, bár tény, hogy lassan. Mondjuk ezt előre megmondta az app is, de hát, ez Párizs. Sosem lehet tudni, hogy mikor kapsz pontosan szabad utat és merre. Kicsit lutri lett volna megállni bárhol is, véleményem szerint persze.
- Történetesen ráérek, két napig nem próbálunk. Szóval - helyezem magam kényelembe - tőlem aztán elcsoszoghatunk itt estig is, de lehet, hogy a híres türelmednek is a végére érnél addigra. - incselkedem vele egy kicsit, mire valami hasonlót lép ő is a vezetéssel kapcsolatban - Egyelőre nem élnék az ajánlattal. Ez a kocsi túl kényelmes. - bújok ki a kabátomból is, mert a kényelmi funkció mellett fűtve is van, bár nem gondolom ezt annyira végig, szerencsétlenségemre ő pedig pont kiszúrja az egyik olyan pulóvert amit nem szoktam nyilvános helyen mutogatni. Egy árnyalattal szerintem pirosabbra is vált az arcom, mondjuk hová gondoltam, hogy nem veszi észre... - Tudod a titkom. - nevetek fel végül - De nem mondhatod el senkinek, hogy van rénszarvasos kötöt pulcsim, mert meglakolsz érte. - fenyegetem meg komoly arccal, bár szám szegletében azért mosoly bujkál. Nem is tudom miért ez került a halom tetejére. Biztos valami karácsonyi vásárról van, vagy talán apa gondolta úgy, hogy minden gyereke megérdemel ilyet? Nem, az a Télapós volt. Elgondolkodom a kérdésen. Legjobb és legrosszabb..hmmm.
- A legjobb mindenképpen az a kreatív írási kurzus volt, amire apát befizettem. Tudtam akkor már, hogy hobbiból foglalkozik a dologgal, de mint volt nyomozó, sosem akart volna ilyet megengedni magának. Én pedig eltökéltem, hogy ha már randevúzni nem hajlandó újra, akkor legalább fektesse ebbe az energiáit. - mosolyodom el az emléken - A legrosszabb pedig jaj, a gimiben történt. Vettem kéz alól egy mobilt, de nem néztem bele a dobozba sem, meg semmi. Inkább csak izgatott voltam. - sóhajtok fel - Erre hazamentem, kapcsolnám be és kiderült, hogy csak egy kiállítási darab volt. Tehát kifizettem valamit, amit csak kézbe lehet fogni, tapizgatni és semmi egyéb. Persze, akkor nem volt még ennyire elterjedt a facebook a számot pedig hiába hívtam.... - sóhajtok fel - Pech volt. - morgolódom rajta még mindig, persze a családom azóta is ezen röhög, de semmi baj - Na, akkor lépjünk az ajándékokra. Legnagyobb sikert aratottad, legnagyobb kellemetlened? - nézek rá kérdő tekintettel.
■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Csüt. Jan. 25, 2018 7:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine


Az érdeklődés személyiségi vonzat, az akaratlan elemzés pedig szakmai; az efféle kérdésekkel, bár nem én kezdeményeztem őket, egyre több szintjét tudom összerakni fejben annak, mi is építi fel Janine Duvalt, hiszen ebben benne van az emlékek armadája, a nevelés, amit kapott, a családi háttér, az iskolák, az érdeklődési körök, a képességek…
Olyasmik, amiket sokszor egy-néhány kattintással meg tudunk szerezni Facebookon. Bizonyos szempontból hasznos. Egy másikból pedig ijesztően elidegeníti egymástól az embereket.
Persze, nyugodtan. Aztán otthon majd lepődj meg, hogy bejelöltelek, jó? – mosolygom rá szélesen. Nem vagyok nagy szociális média használó, de nem is vetem meg, elvégre, a kommunikáció hasznos formája, de magamtól aligha pörgetem végig a hírfolyamot, akkor sem, ha épp ráérek. Azt hiszem, most is akad néhány kallódó ismerősnek jelölés, olvasatlan üzenet, és legutóbbi rápillantásom alapján minimum egy tucat értesítés, ami még vörösen villog. De abszolút semmi olyan, ami esetleg kellemetlen lehet, ha Janine véletlenül rápillantana; nem feltételeznék szándékosságot, de lehet, hogy épp meg van nyitva egy üzenetfal, vagy valamelyik engem bejelölő profilja. Már nem emlékszem.
Még rágódom egy keveset bajszom helyett a borostámon, ám végül úgy döntök, hogy a poroszkálásnak nincs értelme, inkább a kis utcákban keresem a haladás lehetőségét, és csak végletek esetén térek majd vissza a főútra. Bár előbb a megfelelő lehajtási opcióra kell várni. – Minden műfajnak megvan a maga szépsége – hangzik a diplomatikus válasz. Nem tudom elrejteni a kissé túlzottan is vidám görbületet, ami a szám sarkába ül, mert lássuk be, hogy a nők igen ritkán ismerik be, hogy efféle könyveket olvasnak; Penny persze biztos gondolkodás nélkül megmondaná az igazat, sőt, ha nem figyelek, talán még idézné is belőle a legkedvencebb, legsikamlósabb részleteit. Az egészséges szexualitás egy ép lélek alappillére, mégis csak az utóbbi évtizedekben kezd fellibbenni róla a szégyenteljesség fátyla. Beleeszi magát az ember fejébe; akaratlanul is nyelvem hegyére ül a kérdés, miszerint Ő pontosan mennyi ilyet szokott olvasni, és puszta szakmai ártalomból, az is, hogy miért. De egyelőre magamban tartom.
Ezt ne értsd félre, de pont úgy beszélsz erről, mint az apám tette. A pszichológusok és kísérleteik, mint mikor a kölykök békákat fogdosnak és vizsgálgatnak, azt mondta… Nem tartotta sokra a szakmát. – És ezért sosem haragudtam rá különösen. A harag és duzzogás aligha gyűri le az emberi határozottságot és meggyőződést. Lehet irigykedni, lehet mérgelődni, csak ha ebbe születik valaki… Megunja. Nem is tűnik fel, hogy ez másképp is lehet. Így például valahogy egészen meglep, no nem a rénszarvasos pulcsi, mert azt ha kell, megígérem, hogy a sírba viszem magammal, hanem hogy az ajándékozásos kérdésből úgy tűnik, Janine és az ő apja jóval közelebb állnak egymáshoz.
Szóval tényleg nyomozó volt? Ne haragudj meg, de azt hittem, ez is csak olyan marketing-fogás, hogy hitelesebb legyen. – Érdeklődve hallgatom azt, amit mesél, még ha figyelmem kényszerűen az úton is tartandó. A mobilos dolog végére elfintorodom, együtt érzően; szerintem élete során mindenki belefutott már ilyenbe egyszer vagy kétszer. Közben pedig a tökéletes lehetőség is megadatik, hogy leforduljak a kereszteződésben balra, hogy immár a nagy hömpölygést magunk mögött hagyva inkább az egyirányú utcák forgatagában haladjunk. Ez persze igényel nem kevés térképészeti tudást, ami a várost illeti, de húsz év alatt csak magamra szedtem ezt-azt.
Mármint, amit adtam, vagy amit kaptam? – vonom fel a szemöldököm. Fogjuk a nem anyanelvű beszélőre, hogy nem érti elsőre. – Hát, a nagyobbik nővéremmel, Brittel befizettük a másikat, Hellét egy sítáborba a huszadik születésnapjára. Nem tudott síelni, így végül külön órákat is kellett vennie az oktatótól… Aki ma már a férje és öt gyerekük van. Azt hiszem, ez siker. A legrosszabbat a másik sógoromnak vettem, egy harminc éves, drága whiskyt, mint karácsonyi ajándékot. Kiderült, hogy régen alkoholista volt, néhány évvel korábban gyógyult ki, úgyhogy…Bukta. Ma már nevetek rajta, de akkor nagyon kellemetlen volt, és lehet, hogy megalapozta a mai nem túl meleg viszonyunkat. De többek között ez is szép dolog a távolságban; hogy a gondok is eltörpülnek miatta. – Szóval. Van két testvéred. Unokahúg, unokaöcs…? Van-e már pszichológusuk…? – Utóbbit természetesen csak viccből tettem hozzá.

641 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szomb. Jan. 27, 2018 12:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- Mindenképpen. Bár a neved hangzatos idegensége végett nem lesznek üres perceim sem amikor túráztatom magam, hogy na ő meg mégis kicsoda. - húzom mosolyra ajkaimat. Használom a közösségi médiát, mondjuk úgy. Mert kell, mert sok kollégám csak ott hajlandó kommunikálni. Érdekes módon a telefonjukat fel nem veszik, de ha facebookon írok nekik egy üzenetet, rögtön válaszolnak. Érdekes nemde?
Nem tartom negatívnak, hogy olvasok..mondjuk úgy, tényleg középkori romantikus ponyvákat. Persze kiszámítható a vége, de valahogy az a régi keret, teljesen más ízt ad neki. Ugyanezt nem tudtam volna soha élvezni egy modern köntösben. Arra maradtak a kissé nyersebb témák amik érdekelnek. Vagy az olyan írók, akik mások mint a többiek. Vagy nehezebben emészthetőek. És most nem a hatvanszorosan összetett mondatokra gondolok. Bár találni jókat mostanában is, ezt én is elismerem.
- Ezzel egyetértek. - de azért látom, hogy mosolyogna, hmm a rénszarvasos pulóver mellett a romantikus oldalam feltárása már igazán nem tűnik problémának. Ha ezek után nem fog valami szobájában ücsörgő álmodozó bolondnak gondolni, akkor szerencsém van. Ami persze nem lényeg, miért is lenne annyira lényeg, nemde? - Bár van egy francia pasas, aki jól ír, de valahogy mindig sikerül megbántania a mélyérzésű feministák tömegét. Legutoljára tőle olvastam, a szexturizmusról. Vagyis, hogy az ember alapvetően egy nyaraláson hajtaná a szexet is, csak a még mindig programokkal tömött nyaralások ezt nem teszik lehetővé. - mondom már-már lelkes hangon, oké, tényleg tetszett a könyv - Az a címe, hogy Csúcson. - teszem hozzá.
Hmm, nem akartam megbántani ellenben azzal, hogy mi a véleményem ezekről a kísérletekről, mert a maguk nemében biztos, hogy előrébb vitték ezt a tudományterületet, de nem feltétlen tartom relevánsnak már a nagy részét. Nekem is kellett hallgatni pszichológiát, ahol persze én is arra számítottam, hogy majd valami újnak, valami ilyesminek lehetek a részese. De mit kaptam? Csupa 50-80 évvel ezelőtt lefolytatott kísérletnek az eredményét és a rajtuk keresztül megfogalmazott általánosságokat. Nyilván Andreas ezt másképp látja, mert dolgozik benne, én meg a laikus morgógép vagyok a sor végén.
- Akkor gondolom nem is volt túl boldog, hogy ezt a pályát választottad. - nézek rá - Én inkább..szóval, láttam egy kísérletet ami a 60-as években készült gyerekekkel. Ovisokkal. Hónapokig tartott, 3 különböző nevelési módszerrel kezelték őket az oviban. És el is ismerem, hogy igen, valóban így néz ki, de vajon ez igaz lenne ma is? A legtöbb szülő olyan mint egy pitbull, amelyiknek meglékelték a fejét. Hangosabban szólsz, gonosz vagy. Ne adj isten kiemeled a gyerek hibáit? Te sátán! - forgatom a szemeimet - Nyilván nekem nincs gyerekem, nem tudom ők miken mennek keresztül de..szerintem nem járulnának már ilyesmikhez hozzá. - sóhajtom végül - Tehát nem azt kérdőjelezem meg, hogy igazak-e az eredmények, hanem inkább az elfogadottságuk arányát. - zárom le a gondolatom, mielőtt még magamat vezetem be egy dzsungelbe.
- Igen, tényleg az volt. Bobbie nagy rajongója is. - mosolyodom el végül, miután megfenyegetem a pulóverem miatt ennek okán szerintem ha egyszer kiöltözve látna, elmenne mellettem, mert valahogy megkapta ruhatáram legjobbjait kezdve ezzel, előtte a futáshoz használt, tegnap valami költözős farmer. Ez sem éppen valami végzet asszonya szett.
- Amit adtál. De meghallgatnám azt a két leget amit kaptál is. - mosolygok rá és érdeklődve hallgatom meg amit mond. És tessék, a Jessen családban még valakinek lapul a múltjában egy tényleg romantikus történet. Mégis mekkora esély van arra, hogy az ajándék utadon véletlen ismered meg azt, aki a férjed lesz? És öt gyereket hallva, ezek szerint működik is a házasságuk. - Aucs... - jelzem a másikra, de hát..ez csupán véletlen eset, ha nem ismerjük olyan jól azt, akinek ajándékozunk. - Ezek szerint annyira nem szoros vele a kapcsolatod, ha pont ezt nem tudtad. - jegyzem meg, bár nem akarok turkálni a családi kapcsolataiban, pláne ha kényes a terep - Viszont nem vagy hibáztatható szerintem. - mondom együttérzőn, de maga a történet egyébként mosolyogtató. Bár talán, mondjuk ismerve a saját nővéremet, ilyenkor elsápadna és diszkréten kezdene egy másik szobában üvölteni, hogy miért nem hívta fel. Mert persze aranyos, hogy gondolt rá, de akkor is. A karácsony valljuk be, kényes terep sokszor. Indokolatlanul is ajándékozunk olyanoknak is, akiket fikarcnyit sem ismerünk. Ezért törekszem általában személyes ajándékokra kreatív vonalból.
- Csak a nővéremnek van gyereke és ők Angliában élnek. Relatíve ritkán jön ide, lévén a férje angol és nem rajong túlságosan ezért az országért. Biztos valami genetikai berögződés, vagy csak agybaj. A bátyám a munkáját vette feleségül és annyi gyereket segít a világra, hogy sajátra nem gondol, apa legnagyobb bánatára. - nézek előre az útra, hát igen, valahol biztos minden férfi arra vágyik, hogy a nevét tovább vigyék. Ezzel apám sincs másként, de ahogy Luc jelenleg alkalmatlan apának, úgy apa se lenne túl jó nagypapa szerepben. - Mondj nekem valamit amitől tartasz, vagy fóbiád ha úgy tetszik. - nézek rá kíváncsian, mert az, hogy én béna vagyok a vezetéshez, irtózom a mélyvíztől egy dolog. De ő? Olyan..nyugodt, stabil. Jól vezet, a kutyája édes, főzni is tud (nem a kutya), ha nincs valami, amiben nem jó, felfejlesztem magamat.
■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szomb. Jan. 27, 2018 3:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine



Nem, tényleg nem egyszerű manapság kutatásokat végezni, főleg, ha függetlenül szeretnéd… Épp nem olyan régen kellett leadnom egyet, ami a művészetek pozitív hatását vizsgálta a fejlődő szervezetekre. Egy állami projekthez kellett, hogy rászoruló gyermekeknek szervezhessenek alkotóművészeti délutánokat, de még így is alig találtunk elég szülőt, aki hajlandó volt megosztani a gyermeke aktáit. – Megvonom a vállam; az emberek önzők, és sokszor teljesen ok nélkül próbálnak védekezni, holott ezzel csak gondot okoznak mindenkinek. Nem arra kértem őket, hogy hadd dugjak elektródát a fülükbe. Csak hogy rálátást kaphassak az egészségügyi és családi hátterére, valamint arra, hogy teljesít az iskolában, és mennyiben befolyásolja ezt például az, ha zongorázni tanul. Mégis, van a többségben valami ellenségeskedés a pszichológia iránt, mintha az, hogy rávilágítunk egy tényre, és igazolni tudjuk, hogy az úgy van, a mi hibánknak feltételezné a bajok kialakulását, ahelyett, hogy a valódi bűnöst keresnék.
Az azért mindenesetre kellemes csalódás, hogy Janine, bár talán nem feltétlenül rajong a szakmáért, még tud is róla dolgokat. Nem szép dolog első látásra ítélkezni, de nem néztem volna ki belőle, már csak a korának okán sem, habár nem tudom, pontosan hány éves lehet. Fiatal.
Bobbie sok dolog lelkes rajongója – nevetek fel, épp csak egy kicsit élcelődve a nőn. A lelkesedése irigyelni való, és egészen mókás, kiváltképp, ha valaki már a tárgyaló teremben is látta, abban a rá jellemzően magasztos, határozott habitusban. Mintha másik személy lenne. – Régóta ismeritek egymást? – Az idősebbik szőkeség tényleg jó társaság, csak néha a legfontosabb dolgokról feledkezik el. Nem mintha mikor először említette Janine-t, különösebben figyeltem volna ilyesmi részletekre, mert, nos… Nem gondoltam, hogy valaha relevánsak lesznek az újdonsült szomszéd életének szilánkjai. Aztán beesett a nappaliba. Néha még mindig elnevetem magam, ha rá gondolok. Mint valami színpadi jelentben, egy igazi komédiában.
Nehéz nekem ajándékot venni. Nem mondanám, hogy volt bármi, ami igazán annyira megmelengette volna a szívem, vagy olyan, ami nagy csalódást okozott volna… Bár a főiskolai szobatársam, akivel még Dániában jártam együtt az alapszakra, vett nekem a harmincadik születésnapomra egy életnagyságú Jarr-Jarr figurát. Ki nem állhatom Jarr-Jarrt. – És annak is nagyon jó oka van, hogy hírét-nyomát sem láthatta a lakásomban. Nagyjából csak annyi ideig volt a birtokomban, míg készítettem egy képet, amin mellette állok, és igen erélyesen kifejezem nem tetszésem a középső ujjam használatával, majd elajándékoztam egy jótékonysági szervezetnek, mert én talán utálom, de vannak kisfiúk (és kislányok, nem kivételezek) akik nagyon is örülnek egy ilyesminek.
Persze, ez azért kissé más kaliberű, mint italt adni egy alkoholistának. – Hogy is mondjam, a szüleim még abban a korban nevelődtek, ahol a gondokat nem bíztuk rá boldog-boldogtalanra, hanem a szőnyeg alá söpörték. Ezt a csodálatos mentalitást pedig épp csak annyira hígitva vitték tovább a mi nevelésünkbe, hogy már nem tagadjuk le, ha kiderül – magyarázom Janine-nek. Nem hibáztathattam Brittet azért, mert nem azzal jött haza, mikor összeismerkedtek, hogy „szia anyu, képzeld, van egy barátom, és alkoholista”. Én sem igen beszélek Sanne-ról. Sőt, egyáltalán. Az viszont aligha fog kiderülni. A felnőtt testvérekkel való kapcsolat egészen más, és visszanézve, valószínűleg senki sem gondolja gyerekként, hogy a végén oda jutnak, ahová. Vannak, akik legjobb barátok lesznek, és vannak, akik szinte már elidegenednek, pusztán akár a távolság miatt is.
Értően bólogatok a fejtegetésére, ami a saját testvéreit illeti. – Nőgyógyász? – Elég egyértelmű, de azért megkérdezem, elvégre, akár bába is lehetne. Elismerően húzom el a számat, mert, és ezt ne értse félre senki, de ha nekem kéne hasonlatos munkát végezni, és naponta jó párszor szemezni bizonyos testrészekkel, amiket egyébként igencsak tudok értékelni, de csak bizonyos személyektől és bizonyos körülmények között, főleg úgy, hogy nincs semmi baja… Hát, nem biztos, hogy az egészséges szexuális vágyam a helyén maradna.
A gyors haladás elég hamar elakad, mikor az egyik mellékutcában egy túlzottan nagy autóval közlekedő – nem sértésnek szánom, de elég nyilvánvalóan – szőke nő nem tudja eldönteni, hogy most tulajdonképpen kifelé akar jönni, vagy befelé. Sóhajtva támaszkodom rá a kormányra, ahogy biztos távolból figyelem az amúgy egészen vicces manőverezést. – Amitől félek? Ijesztgetni szeretnél? Bölcs dolog ez? Azt hiszem, a ház szellemei érzik a rossz Karmát – jegyzem meg, nevetésemmel félig őt, félig a másik autóban ülőt illetve, aki ekkor tolat neki másodjára a kukáknak. – Nincs fóbiám, azt hiszem. Szeretem a magasságot, a pókok is érdekesek, nem csípem a bohócokat, de ki igen? – Végre nagy nehezen sikerül ismét elindulni, és amint lehet, a két sávos úton megelőzöm a bravúros sofőr hölgyet. Már nincs messze az áruház. – Azt hiszem, nem kedvelem a rendszertelenséget. Bosszant, ha felborítják a rutinomat, vagy beleszólnak a dolgomba. Ez fóbiának számít? Enyhe obszesszív-kompulzív betegség, talán… De inkább csak inger. És nevelési sajátosság. – Például anyám igen effektíven vert el a fakanállal, ha csak úgy beraktam a koszos tányérom a mosogatóba, mert amíg nincs eltörve a kezem, el is tudom mosni; de talán ez nem vetne túl jó fényt a családomra, holott én tudom, hogy azért nem vertek agyba-főbe, és nem is a bántalmazás volt a céljuk, még ha a nevelés manapság igen másféle megközelítést alkalmaz is. – Oké. A te szemszögedből… Mi az a dolog, ami a valóságban leginkább megközelíti a varázslat fogalmát? – Unortodox kérdés egy hasonló ismertséghez, a másik gondolatom az volt, rákérdezek, melyik testrészétől válna meg legszívesebben, de a végén még azt hiszi, el akarom lopni a veséjét. Mondjuk, ahhoz lényegesen kevésbé teli parkolóra volna szükség, mint amivel az IKEA büszkélkedhet. A hatalmas betonozott felület a viszonylag vásárláshoz korai óra ellenére is legalább félig teli, és csak nagy szerencsével és sokadik körözéssel tudok olyan helyet találni, amihez nem kell további öt percet sétálni.
Elnyomok egy akaratlan ásítást, a mai reggeli kávém ugyanis kimaradt a futást követően, és inkább magamra kapom a bőrdzsekit a hátsó ülésről, majd megvárom, hogy Janine is összeszedje magát, csak azután indulok el a hatalmas bejárat felé.– Szóval… Merre szeretnél menni először?


937 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Jan. 28, 2018 3:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- Pedig azt hinné az ember, hogy valamilyen szinten szolidárisak. Aztán jön a hideg valóság és rájövünk, hogy nem azok. Vagy csak ennyire megváltozik egy ember ha gyereke lesz? - a kérdés egyébként inkább költői, bár neki aztán biztos van tapasztalata mindenféle szülővel, lévén kezeli a gyerekeiket. Bár talán az sem lehet túl könnyű, hogy beismerd, a gyerekednek szakszerű segítségre van szüksége, mert már nem elég az, hogy megpróbálsz vele lefekvés előtt beszélgetni. Vagy nem is tudom. Talán nekem is van egy ösztönös berögződésem, hogy ha pszichológushoz kell menni, az biztos valami rossz dolog miatt van. Holott...ki tudja. Jó, a mellettem ülő biztosan. Bár az érdeklődő és őszinte tekintete talán mindenkinél meg tud nyitni bizonyos kapukat. Különös ember vagy te Andreas...
- Igen. - bólintok mosolyogva - Olykor egészen lenyűgöz, hogy mennyire tud lelkesedni valamiért. Bár tárgyalóteremben még nem volt hozzá szerencsém, gyanítom ott kivillan a másik oldala. A jog nem pont az az ágazat, ahol mindenki olyan angyali természet..inkább pitbull. Bár Bobbie-t nehéz igazán karakánnak elképzelnem. - csóválom a fejem elgondolkodva, mert tényleg nehéz..pont őt, aki mindig mosolyog, aki mindenkin segíteni próbál. Bár elismerem, néha átcsúszik tyúkanyóba, de azt hiszem ez igazán megbocsátható. - Mondhatni régóta, voltaképpen apa lévén. Bobbie az én sosem volt nagynéném. Persze vérségi kapcsolat nincs közöttünk, de ez őt nem akadályozza meg semmiben. - felnevetek - És engem sem abban, hogy szeressem. - vonok vállat, hiába azon kevesek egyike, akik tényleg fontosak nekem.
Ajkamba harapva igyekszem nem felnevetni. Egy életnagyságú Jarr-Jarr figura. Istenem, nem is tudom, hogy az arca inkább hitetlenkedő volt, vagy megrökönyödött. Inkább kinézek az ablakon, hogy ne lássa a lenyelt nevetésemet. Ennél fogva próbálom is rendezni egy kicsit a vonásaimat, de a mosolyt nem tudom letörölni róla.
- Milyen..ötletes. - elnevetem magam - Ne haragudj, de nem tudlak elképzelni vele. Egyébként pedig...szerintem ha kicsit mazsolázgatnék a lakásodon, biztos eszembe jutna valami, amit ajándékba tudnék neked adni. Szeretek személyes dolgokat adni, nem a standard ajándékokat. - gondolok itt a klasszikus: férfi? ó akkor borotvahab, arcszesz, borotva, ha nő meg tusfürdő, testápoló egyvelegekre. Világ életemben a falra másztam az ilyesmitől. Mert ha már bárki ember fia a pénzét akarja rám költeni, akkor ne ilyenekre tegye, lévén talán felfejlődtem már arra a szintre, hogy magamnak vegyek tusfürdőt. Szerintem akinek van valami egyénisége, annak lehet ajándékot adni. A mellettem ülő úriembernek is lehet, csak meg kell találni azt a pontot benne, ahol a "mire vágynék" doboz lapul. Ah, más körülmények között ezt egy roppant nagy kihívásnak tekinteném. De csak azért, mert izgat az arcán talán megjelenő őszinte öröm, nem hozom magunkat különös helyzetbe azzal, hogy hétről hétre ott hagyok valamit az ajtaja előtt "Tetszik?" kártyával.
- A legtöbb embernél egyébként ez a szokás. De a nővéred részéről nagyfokú bizalomról árulkodik más részről, hogy tudott erről és vele is maradt. Sokan úgy kezelik az alkoholistákat, mint a kábítószereseket. Sose lesznek tiszták igazán, csak szünetelnek. - fűzök be egy gondolatot - Valaha addiktológus akartam lenni. Persze sok egyéb más mellett. - legyintek, végül is annnnnyira nem volt komoly az elhatározás, csak mindig is érdekelt a téma.
Különös, hogy mindketten legfiatalabbak vagyunk a saját családunkban, mégis más-más a vonulat. Bár talán abban van némi hasonlóság, hogy az elmondottak alapján ő sem tölti minden hétvégéjét a nővéreivel, ahogy én sem a testvéreimmel. Mondhatnám, hogy mert az élet ilyen és elsodor, de az az igazság, hogy mindenki maga dönti el, hogy kire, vagy épp mire szán időd. Én is járhatnék át Angliába, ők is meglátogathatnának néha. Mégsincs így. Persze a válásom után jött pár telefon...
- Igen. Az. - erősítem meg, de nem is tudom miért emellett döntött Luc. Nagyon más világ mint én, soha nem értettük egymás motivációit, de azt hiszem ez nem is probléma. Hisz attól, mert ugyanazok a szüleink, mi még két teljesen különböző személyiség vagyunk. Más vágyakkal, álmokkal, életritmussal, életvitellel.
- Csak kíváncsi vagyok. Ne félj nem fogok kimászni a tévédből vizes hajjal. Vagy..beöltözni bohócnak. - elmosolyodom - Egyébként én sose féltem a bohócoktól, alapvetően senkitől se viselem jól, ha belehajol az arcomba nevetgélni meg vicceskedni. - mondom és figyelem merre néz, a nőt látva meg..hmm, megint erősödött a nők nem tudnak vezetni című sztereotípia. Ehhstenem... - De valami csak van.. - nézek rá kétkedően, olyan nincs, hogy nem lapul a fiók mélyén valahol egy fóbia. Csak egyetlenegy. Egy icipici. Ne csináld ezt velem, kérlek! Elgondolkodom azon amit mond. Tehát, nem kedveli a spontán és váratlan helyzeteket? Mármint...nem is tudom milyen szinten nem. Rendszerető. Oké, én beestem a nappalijába, aztán ütköztünk és beestünk egy bokorba. De ez nem úgy tűnt, hogy megzavarta volna. Mondjuk nem a dolgaiba szóltam bele...hmmmmm.
- Ez inkább arra utal, hogy pedáns vagy és kedveled a már működő dolgokat. - nézek rá - Eszerint a spontaneitás nem a te formád? - ez pedig az én kíváncsiságom, mondjuk persze, neki is van egy időpont táblázata, amit tartania kell. Egy ütemterv ha úgy tetszik. Viszont valóban érdekel, mert hát vannak ilyen személyiségek. Viszont én legtöbbször első felindulásból cselekszem. Legtöbbször, de nem mindig.
Elcsodálkozom a parkolóban megmutatkozó kocsisoron. Mondjuk, itt mindig sokan vannak. Az embernek néha indokolatlanul eszébe jut, hogy ó, úgy kéne nekem egy polc. Vagy csak bemegyek pihenni a hintaágyban, mert jó érzés. Kicsit el is mélázom ezen, így pár másodpercig pörgetem vissza magamban a hangját, hogy rá is leljek arra a kérdésre. Varázslat?
- A tiszta, hátsó szándék nélküli érzelmek. Talán azok hasonlatosak hozzá. - mondom kis szünet után, ebbe azért bele kellett gondolnom. Kiszállok a kocsiból és jólesőn szívom be a friss levegőt. Felhúzom a kabátom cipzárját, ideje, hogy a nem közönségnek való részletek is eltűnjenek. Bevárom Andreast. - Fürdőszoba. - mondom rögtön, az a legkönnyebb, lévén általában a legkisebb helység - Oda amúgy sem kell sok minden, csak egy kis... - mmm, nem tudom, majd ha meglátom tudni fogom. Úgyis az ágy lesz a legnehezebb. Ismerem már magam ennyire. A fotocellás ajtó kinyílik előttünk, rögtön felfelé kezdek nézni, ahol jelzik, hogy mit merre találni. Nézelődve lépdelek mellette. - Meséld el nekem életed leg...zavarbaejtőbb pillanatát. - nézek fel rá, közben a fürdőszoba feliratot keresem és ha megvan, akkor be is fordulok. Voltaképpen egy polcsort keresek, lehetőleg fából, legalább 3 szintes legyen és ne falra szerelhető. Inkább széles mint magas. Micsoda prioritások mi? - Nos, polc. Fából, világos és..férjen rá törölköző meg minden ilyesmi, nem szeretem őket szekrényben tartani. Legalább 170 széles legyen és 100-110 magas. - sírdogál neki a lelkem, az én szemmértékemmel pultosnak se lennék valami óriási. De meg is torpanok. Mert...megtorpanok, mert meglátom. Pont őt. Pont itt, és én nem akarom látni. Azt hiszem némileg kétségbeesve kapaszkodom Andreas karjába. - Izé..ráér a fürdő... - nem tudom miért ijedek meg, már nem bánt, már elváltunk. Csak..nem akarom látni..még korai, nagyon, nagyon korai. - Itt a.. - nyelek egyet - a volt, az ex. - kár, hogy nem vághatom fejbe egy pár csempével, talán a lelkem diadalt ülne - Csinálj valamit, kérlek. - nézek rá enyhén megszeppent tekintettel.
■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Jan. 29, 2018 1:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine



Addiktológus? – emelkedik a meg az egyik szemöldököm. Nem leplezem, hogy ilyesféle válaszra nem számítottam. Még ha el is tekintünk az általános, lányokra aggatott karrierektől, mint a színésznő, divattervező vagy hercegnő, az addikoltógus nem az első gondolat, ami eszembe jutna. – Az már majdnem kolléga. Megkérdezném, hogy ebből hogy lett végül koreográfus, de tudom, hogy néha elég ésszerűtlennek tűnő változások követik egymást. Én a tanár mellett majdnem pilóta lettem. – És néha még most is eszembe jut, hogy talán az is érdekes foglalkozás lett volna. Persze, az emberek megértése utáni vágy nem olyasmi, amit az ember el tud nyomni magában, ha egyszer ott van, de a repülés is érdekel, a mögött lévő tonnányi mechanikai-fizikai tudás, és maga az egész rendszer. Arról nem is beszélve, hogy az apám is pilóta volt annak idején, mikor a légierőnél szolgált, majd néhány évig kereskedelmi kis gépeket is vezetett, ám végül tönkre ment a szeme, és muszáj volt felhagynia vele. Így lett végül halászhajó kapitány. Valószínűleg többre értékelte volna, ha belőlem is az lesz; nem emlegette sokszor, de azt hiszem, nem túl titkos vágya volt, hogy igazán nagy géppel repülhessen, Airbusszal vagy Boeinggel, és a szülők akaratlanul is át akarják vetíteni meg nem élt sikereiket a gyerekeikre. Valószínűleg nagyobb lelkesedéssel viseltetett volna iránta.
Kíváncsi vagyok, hogy Janine miért szeretné annyira, ha lenne valamiféle fóbiám. Tény, hogy a legtöbben félnek valamitől. Én is nem kedvelek sok dolgot, de nem nevezném őket bénító riadalomnak. – Talán még nem találkoztam vele – jegyzem meg békítően. Persze vannak olyan dolgok, amik bizonytalanná tesznek, vagy esetleg a jövővel kapcsolatban valahol mélyen érintenek; például ilyen a gondolat, hogy nyolcvan évesen majd egyedül üldögélek a fotelban, és nem látom, mi értelme volt az életnek. Nincs család, nincs nagy teljesítmény. Ha esetleg még a karrierem is oda lenne… A gondolataim akaratlanul is elkalandoznak Joanne és Pascal felé. Nem hagyhatom, hogy kihatással legyen rám, akkor sem, ha ez mérhetetlenül önző. Nem kényszerítettem Joanne-t semmire. És mást sem. Miért lenne az én hibám? Miért ne lehetne távol tartani tőlem?
Nem halok bele, ha kicsit eltérítenek a terveimtől. De jobb szeretem a rendet, igen – bólintok. Nehéz volna pontos határt húzni aközött, amin könnyen túllépek, és ami már zavar. De kinek vannak pontos határai bármiben? Helyzete és embere válogatja, nem is beszélve az éppen akkori kedvről…
Ezt a nem túlzottan előre tervezett kitérést például nem hiszem, hogy különösebben bánnám, bár egy héttel ezelőtt még mást gondoltam ki. Ennek valószínűleg nem kevés köze lehet a… Társasághoz.
Egy kis…? – vonom fel a szemöldököm, de aztán nevetve csóválom meg a fejem. – Nem mondom, hogy veletek, nőkkel, nehéz vásárolni, csak azt, hogy majd tolom a kocsit, és követlek, menj, amerre akarsz. Mint a kiskacsák. – A bevésődés érdekes téma, bár embereknél csak ritkán és kisebb vonzatban figyelhető meg. Leggyakoribb példája az apatetikusan bevásárlókocsit toló férj, ahogy gondolkodás nélkül követ bármit, ami kicsit is hasonlít a felesége alakjára. Bár nem hiszem, hogy különösebben nagy fájdalom volna bárkinek is hasonlóan tenni Janine-nel. Én legalábbis azt hiszem, órákig tudnám nézegetni. Pusztán szépérzéki megfontolásból.
Nem szeretnéd kímélni a büszkeségem, ugye? – pillantok rá a szemem sarkából, miközben magamhoz veszek egy kocsit, és a következő órákra részemmé avanzsálom. Néhány pillanatig gondolkodom csak rajta. – Egyszer, még az első egyetemi évem alatt, elmentünk egy klubba… Tudod, sötét, füst, tömény szagok és villódzó fények. Fél órán át szemeztem egy gyönyörű lánnyal… Akiről aztán mikor odajött, kiderült, hogy pasas. Annyira kellemetlen volt, hogy másik országban kötöttem ki.
Nos, kis túlzással.
Engedelmesen követem, elvégre, én nem szeretnék semmit, bár meglehet, hogy Beau-nek nem jönne rosszul egy új kutyaágy. És mióta a titkárnőm elment szülési szabadságra, sikerült megölnöm a legtöbb irodai növényemet. Kellene valami újat szereznem. – Fából? Mármint az egész, vagy elég, ha csak a polc rész az? És igazi fát szeretnél, vagy lamináltat? – Utóbbiból jelentősen több lehetőség akad, de hogy őszinte legyek, a lakberendezés sosem volt a fortém, a minimális alapokat leszámítva. A technikai részével cseppet jobban állok. És ha a kezembe nyomja, összeszerelem.
Beletelik egy-két másodpercbe, hogy ráeszméljek, hirtelen megállt, és majdnem neki is megyek. A nyelvem hegyén van az incselkedő kérdés, hogy vajon egy akciós felirat láttán ütközött-e meg ennyire, amikor az arcára is rápillantást nyerek. – Mi az? – Összevont szemöldökkel próbálom felmérni, mit láthat. A sorban rajtunk kívül csak néhányan tartózkodnak, egy idősebb, veszekedő házaspár, egy elég lestrapáltnak tűnő anyuka, és egy fiatalabb pár; egy mindenben túldúsított nőszemély épp a márványlapokról magyarázott valamit a fickónak. Ex? Félrebillentem a fejem, korra épp stimmel nagyjából, de mekkora szerencsétlenség kell ahhoz, hogy épp most… Nyilvánvalóan hamarabb új partner után nézett, mint Janine. Vagy talán ő lenne az, akivel megcsalta?
Meglep az a megrökönyödés és kérlelés,, amit a nő szemeiben látok; eddig nyomát sem láttam annak, hogy még mindig ennyire mélyen érintené a válás. Akkor sem, ha teljesen érthető volna. Van, hogy csak efféle helyzetekben terhelődik a súly az ember vállára. Nem sokat gondolkodom, nincs idő rá, mert látszik a testtartásukon, hogy hamarosan errefelé indulnak, megnézni valamit. Kartávolságra tolom a kocsit, egészen a termékektől roskadozó polc közelébe, és én is közelebb lépek, épp olyan távolságra, hogy Janine-t közém és a polc közé tudjam állítani, és kényelmes távolra legyen a termékektől és címkéktől. Mintha elolvasná őket. A háta egészen a mellkasomhoz nyomódik, ha pedig odébb mozdítom a fejem, a hajszálai egészen csiklandozzák az orrom. – Nincs miért elfutnod előle. Nem fog hozzád szólni. Hidd el, sosem fogod úgy érezni, hogy eljött az idő, csak túl kell esni rajta. Próbálj meg ezekre a csodálatos… Vécékefetartókra fókuszálni. – Közel hajolok hozzá, a kezem, ami nem a bevásárlókocsi fogantyúján pihen, ösztönösen a derekára simul. Messziről akár úgy is tűnhet, hogy valami nagyon szuggesztívet suttogok a fülébe. Ami valamiért a vécékefékről jutott eszembe. A fogantyún pihentetett kezemmel előre nyúlok, és leemelek egyet, ami egyébként meglepően szépen tervezett, azt a mostanában divatos zen-köves mintázatot utánozza. – Ehhez még passzoló szappantartó és törölközőtartó is van… Ha nagyon nem bírod, várd meg, hogy elmenjenek mögöttünk, aztán vágd a fejükhöz. Csak szólj, ha ilyesmire készülsz, hogy felkészülhessek az elfutásra.

977 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Jan. 31, 2018 1:42 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- Igen. - mosolyodom el, még ha ez így különösen is hat, annak fényében, hogy végül mi lettem - Talán azért mert én magam nem vagyok rákódolva a függőségre. Mindenben van egy határ amit meg tudok tartani. Nem függök nikotintól, koffeintől, alkoholtól és nem kábítószerezek. Viszont volt egy barátom, nagyon szerettem. 16 évesen meghalt valami..selejtes növényvédőszertől amit a piájába tett. - felelem sóhajtva - És mindig érdekelt ennek a miértje, a megoldása... - ismerem el- bár az is tény, hogy nem motivált eléggé ahhoz, hogy ebben tanuljak tovább. - felkapom a fejem - Pilóta? - nos ez legalább annyira meglep, mint őt, hogy én meg addiktológus akartam lenni - Mármint légitársaságnál vagy a hadseregnél? - kérdezek, hogy elképzeljem valamelyik egyenruhában. Mármint nem úgy egyenruhában, hanem munkakörben. Inkább. Basszus, ez még gondolatilag is egy kicsit zavaros. A vágyott és végül elért szakmák azonban érdekesek. Annyira én sem voltam híve az egésznek, hogy úgymond nagyon hozzáértővé váljak. Értsük, nem használtam heroint, kokaint és ha már itt tartunk LSD-t sem. Semmi komoly. A többi pedig nem aratott akkora tetszést, hogy akár csak megismételjem. Mint mondtam, nem vagyok rákódolva.
- Pedig a bungee jumpingtól kezdve az ilyen-olyan túrákig már sok mindent csináltál. - mondom elgondolkodva - Hihetetlen egy személyiség vagy, tudod? - húzom végül mosolyra ajkaimat. Persze nem azt akarom, hogy féljen és rettegjen, csak általában van egy nevén nevezhető valami. Bár a felnőtteknél ez mindig egy összetett valami. Kevés dolog van, amit a gyerekkorból cipelünk és velünk marad felnőttként. Nekem maradt ilyenem, eszerint neki nem. Ez mondjuk nem baj, lehet már én is régen megszabadultam volna tőle, ha nem lennének sok felől annyira élénk emlékeim. Vagy ha mondjuk másképp működne a memóriám. Magam sem tudom.
- Ez egy jó tulajdonság. - jegyzem meg, hisz tényleg az. Bezzeg én, legtöbbször azt se tudom honnan jövök, hová megyek. Valamit lerakok valahová és otthagyom. Persze a káoszomat át tudom látni, de sokan ezt nem értik meg. Amíg együtt éltünk Francissel más volt, mellette én is változtam, főleg mivel a legtöbb férfi után pakolni kell, így az ember lánya nem csinál magának jobb esetben plusz munkát azzal, hogy széthagyja a saját dolgait is. - De azzal gondolom tisztában vagy, hogy az én fejemben ez valószínűleg pár fokkal hevesebben jelent meg. - nézek rá nyílt tekintettel, nem a világért sem akarom kinevetni meg ilyesmik, csak akaratlanul is az jelenik meg ilyenkor, hogy arrébb rakok egy tollat az asztalán, azt észreveszi és mindig visszaigazgatja. Nyilván nem erről van szó, hisz van egy kutyája, azok mellett pedig a makulátlanság kicsit nehézkes, de hirtelen..elképzeltem. Sajnálom, nem tehetek róla.
- Ha látni fogom, akkor meglesz a neve is..gondolom. - vetek rá egy bocsánatkérő mosolyt, nem vagyok valami nagyon tudatos lakberendező, amibe komolyabb energiát fektettem azt meg hát inkább hagyjuk is. Remélem legalább valami összedől benne, ahogy az én álmaim is összedőltek ott. Szerintem a lábam sem tudnám betenni. - Mindig is ilyen szavakat szerettem volna hallani egy férfi szájából. - nevetek fel, mert valljuk be, a legtöbb férfi vagy kihúzza magát a nagyobb vásárlások alól, vagy biztonságos helyre elvonul addig is és majd segít cipelni. Jobb esetben. Láttam már néhány ruhabolt előtt tasakokkal ácsorgó férfiakat. Mélyen megértem, a barkácsbolt nekem is felért egy orosz nyelvtanórával. Belépve pedig azért valamennyi tudatosságom van, mert legalább tudom, hogy melyik a ház legkönnyebb és egyben legkötöttebb része. Isten áldja a vízcsöveket. Meg azt, hogy nem bálterem méretű.
- Próbálok a függöny mögé látni csak. Rettentő kíváncsi jellemem van. - nézek fel rá miközben elindulunk, felkacagok a válaszát hallva - És még oda is ment hozzád? Kérlek, mondd, hogy ajánlatot is tett. Vagy úgy szólított meg. - még mindig nevetve mondom ezt neki, ámbár nem csodálkoznék ha meleg is felfigyelne rá. Ugyan nem tudom egyetemistaként hogy nézhetett ki, de gyanítom akkor sem volt könnyfakasztóan csúnya. Vannak persze, akinek jobban állnak az évek, de szerintem ő nem ez a típus. Helyes lehetett már kölyöknek is. Bár gyanítom ezzel maga is tisztában van. Ha pedig felhoznám, nos..úgysem tudnék épkézláb magyarázatot adni a gondolatsorra, így inkább nem említem meg.
- Az egész. És nem kell ez a csillogós lakkozás. Csak matt. Tehát tűnjön úgy, mintha a kerti fészerben eszkábáltam volna össze, de azért bírja is ki amit kell, szálkamentesen. - magyarázok tovább közben már mutogatni is kezdek, hogy kb. milyen magas, milyen hosszú és hogy nézzen ki. - És kellene valami növény is, ami igényli az enyhén párás környezetet. - mondom végig - De ha találok egy ilyet, akkor megspóroltam a fölösleges törölköző tartót és társait. És akkor már csak pár fonott zárható kosárdoboz kell... - fűzöm tovább, mert én azért látom ezt fejben, hogy hogy néz ki, a kérdés csak az, hogy megtalálom-e itt azt amit keresek. Bár egyébként azt hiszem kellene, végül is nem fürdetőgépet akarok, ami aztán még szárazra is töröl és alkalmanként a hajam is megfésüli. Na ezt hívják álomnak, tehát még mindig egyszerűbb a valóságot keresni. Vagyis egyszerűbb lenne, ha nem szúrnám ki Francist. Hirtelen még a térlátásom is leromlik, őt viszont annál élesebben látom. És azt a kurvát is a tanszékéről, amelyikkel megcsalt. Érdekes, a kirúgtam az életemből szöveg ennek fényében. Annyira mégsem rúgtad ki te rohadt szemét, ha vele vásárolgatsz. Persze ezen nincs egyébként jogom felháborodni, mert én kezdeményeztem a válást, tehát innentől már tényleg édes mindegy, hogy kinek a bugyijába mászik be. Csak látni nem akarom. Egyszerűen nem..még nem. Főleg nem azzal a kurvával. Esedezve nézek Andreasra, ha már félelmekről beszélgettünk, egyik legrosszabb felnőttkori félelmem gond nélkül cseverészik valami vackoknál. Megingok, mert annyira elfutnék. De valamiért ólomból vannak a lábaim. Szerintem az összes gondolat egyetlen csapásra megsemmisül bennem, megint visszatér az a katatón semmi, amit éreztem a házasságunk alatt is. A bénult nihil. Mintha annak tudata, hogy már elváltunk, eltűnne. És éppen most kapnám rajta véletlenül megint. De most képes vagyok segítséget kérni. Most nem rejtem el, hogy elkapott a baj. Ő kapcsol és már nagyon közelről kellene valamit néznem, még a feliratokat is képtelen lennék összerakni. Azt viszont érzem, tudom, hogy mögöttem áll. Fizikailag is. Próbálok figyelni a hangjára. És megérteni mi az, amit mond. Ekkor tűnik fel, hogy tényleg a vécékeféknél álltunk meg. - Biztos vagy benne, hogy nem? - kérdezem óvatosan, már-már inkább félve, mert még látni egy dolog, de biztos, hogy nem fogok megállni beszélgetni. Nincs az az isten. Francis hangja azonban eljut az agyamig, hallom őt meg a nőt is. Úgy kulcsolom rá a kezem a derekamra simuló kézre mintha éppen egy szakadék peremén állnék s ezen a fogáson múlna az, hogy lezuhanok-e vagy sem. Hallom a hangjukat, nevetgélnek. Rohadt élet. Én is nevetgéltem te szemét, amíg meg nem láttalak. Kezdtem normálisan állni a világhoz, amíg úgy nem döntöttél, hogy pont ma jössz ide vásárolni. A patentra berendezett házadba. Ó bocsi, a cuccaimat elhoztam. Eszerint nincs a ribidnek még egy ágya sem, amit magával vihet. Nem baj, két bugyival is lehet költözni! De érzem az illatot. A másét. Andreasét. Már nem ugyanazon a szigeten állunk azzal a szemétládával, én már külön vagyok. Sikerült meglépni, hála annak, hogy ki mertem nyitni a számat Bobbie-nak. Nem is tudom hány hónap szenvedés után. Értetlenül pislogok a vécékefére. Komolyan. Mégis pont ez a faramuciság billent ki. Hogy kővel kirakott. Hogy van színben passzoló szappantartó is. Szabad kezem ujjait a kirakott díszítésen futtatom végig. - Soha nem tudnék odáig süllyedni. - mondom őszintén, azért ha a csajra nem gyújtottam rá a kis meghitt irodájukat, akkor jelenetet sem fogok rendezni egy áruház közepén, pláne miután már elváltam. Elhaladnak mögöttünk, hallom ahogy a nő csizmája kopog. Ahogy viccelődnek. Nem, valóban nem fog idejönni. Hogy is tehetné meg? Elsétálnak mögöttünk, belőlem meg akkora sóhaj szakad fel, mint az Everest. Fejemet automatikusan hajtom Andreas vállára, akit jelen pillanatban őszintén sajnálok, amiért kineveztem itt ügyeletes támaszomnak, mindkét értelemben. - Sajnálom. Én erre még nem állok készen. - markolok rá arra a bugyuta kefére is egyúttal, kicsit megbicsakló hangon de felnevetek - És nem tetszik a színe. - és mondhatnám, hogy menjünk innen. Fújjuk le egyszerűen ahogy illik, csak mert én megijedtem. Vagy nem is tudom pontosan körbeírni mindazt, amit éreztem. Megfordulok és megölelem, ami talán szintén nem helyes, mert nem az ő dolga végig asszisztálni egy kvázi idegen kiborulását. Viszont itt van és jelenleg ő az egyetlen stabil pont a polcokon kívül. És amúgy is. - Én.. - nézek fel rá óvatosan - ne haragudj. Ez csak...jött. És köszönöm. - sóhajtok fel - Keressük meg a polcomat, vagy minek nevezik azt. - lévén nem akarom azt mondani, hogy menjünk haza. Nem azért jöttünk ki idáig, hogy én bemondjam az unalmast.
■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Jan. 31, 2018 8:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine


Feltűnt – pillantok oldalra, ám az akár csípősnek is hangozható választ levakarhatatlan mosollyal puhítom. Egyértelmű, hogy nem gondolom rossznak, amiért kíváncsi; az apatikus emberekkel nem is igen tudok mit kezdeni, mert akibe génszinten, úgymond, belé kódolták az érdektelenséget, nos… Neki önmagán kell segítenie. Janine nyitottsága és érdeklődő jelleme azonban rengeteg potenciált rejt magában, az pedig, hogy nem csak felületesen, udvariasságból kérdezősködik, szintén piros pontot irat velem elképzelt adatlapja margójára. Ami persze, lehetne sokkal kevésbé elképzelt is, elvégre, a Facebook bizonyos szempontból igen termékeny táptalajt jelent. Végig böngészed valaki üzenőfalát, miket kedvelt, miket osztott meg, milyen válaszokat adott az igen részletes kérdésekre, és máris össze tudod rakni, milyen ember – legalábbis, milyen ember képét mutatja a külvilágnak.
Gyakran még többet mutat meg egy emberről az, amit nem tesz közszemlére. – Akkora volt a sokk, hogy nem igen emlékszem, pontosan mit mondott, de odajött, igen. Az egyik barátom, az, amelyik a Jarr-Jarr figurát is küldte, azóta is évente küld egy üzenetet azon a napon, valami nagyon pocsék dumával, minthogy Ruha nélkül még jobban nézel ki, fiúka? Megbecsült sebészorvos és két nagy lánya van. Csak mondom, ha bármikor túl komolynak látnál valakit. – Ha valaki eléggé belemélyed a keresők világába, azt hiszem, rólam is több információt tudhatna meg, mint amit feltétlenül megosztanék; Sophie családja befolyásos volt, így, bár sokat fizettek azért, hogy ne verjék nagy dobra a sajtóban a pert, és legtöbbször csak, mint „tudatlan férj” említettek, aki akarja, össze tudja tenni a képet. Mégis, bár saját bevallása szerint is kíváncsi, valahogy úgy sejtettem, Janine nem az a fajta, aki találkozik valakivel, majd őrült módjára pörgetné a Google-oldalakat.
Vagy az IKEA-katalógust, ha már itt járunk.
Merengve hümmögök és bólogatok a fejtegetésére, mert lényegében úgyis mindegy, hogy tudom, melyik sorban lehet ez vagy az, a nőknek, és ezt most nem sértésből mondom, minden sorban el kell mennie, a fürdőszobai csempéknél akkor is, ha csak új párnahuzatot szeretne, hiszen ki tudja, nincs-e olyasvalamire égető szüksége, amiről nem is tudja, hogy létezik. Nem mintha lenne alapom ezért beszólni bárkinek; férfitársaim nagy részével együtt nekem is teljesen indokolatlanul van hetven különböző méretű dübelből álló készletem, vagy tizenhat fúrófejem, hisz az ember, hacsak nem ez a szakmája, ennyi csavart életében nem fúr be sehová.
Többek között ezért sem szólok semmit, és azért, mert a nem tervezett programot leszámítva, nem mondanám, hogy teherként élem meg. És még az ex-férj megjelenésével sem billen arrafelé a mérleg.– Egészen biztos – biztosítom. Ha egyedül lenne? Talán. Nem ismerem, nem tudom, milyen személyiség, de meglehet, hogy ha nem lennék itt, akkor megpróbálna beszélni Janine-nel. Így azonban aligha. Olyan közel állok hozzá, hogy talán észre sem veszi, hogy Ő az; és elég közel ahhoz is, hogy én viszont nagyon is felfigyeljek a nő nyakán ülő halovány pöttyökre. Szeplők. Majdnem olyan érdekes textúrát adnak, mint a műköveken lévő foltocskák, csak sokkal szelídebbek, nőiesebbek, és… Semmi közük a vécékefékhez. – Pedig azért a látványért fizetnék is – nevetek fel halkan. Lenne abban valami Monthy Phytonos; Jarr-Jarral ellentétben, őket imádom. Persze, más a képzelet, a filmvászon, amin nevetünk a tévé előtt ülve, és más a valóság. Mókás elképzelni, hogy hozzávág egy BARKABODA csempét (13.99 euro darabja csak most, miből készül ez?), ellenben nagy volna a valószínűsége, hogy elítélik testi sértésért.
Kapható homokszínben is. Sőt, ahhoz még szappantartó is van, egy egész szett, ki vágyhatna többre… – És a homokszín meglepően közel áll árnyalatában a Janine bőrét borító szeplőkhöz is, amik sokkal prominensebben szuszakolódnak a látóterembe, ahogy hátra hajtja a fejét. Ahogy a szemem sarkából látom, hogy a páros befordul a sarkon, megkönnyebbülten fújok ki egy adag levegőt, amit fel sem tűnt, hogy bent tartottam. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nem lett volna kedvező hatású, ha a végén mégis meggondolják magukat, és vécékefetartó iránti olthatatlan vágyuk kiteljesítése közben felfedezik a szőke hajzat alatt Janine-t. Követem őket, míg a tömött polcok mögött teljesen el nem tűnnek, a hatalmas áruház pedig elnyomja a nő cipősarkának kopogását.
A fordulat váratlan, meglep a gesztus, mégis ösztönösen karolom át, kedveskedően lapogatva meg a hátát. Nem sok választ el attól sem, hogy puszta berögződésből és ösztöntől, no meg orrtól vezérelve nyomjak puszit a hajára, csak a mellettünk elhaladó, korábban látott idős pár kuncogása vonja el a figyelmem tőle, akik mellettünk sétálnak el. A bácsi megejt valamiféle komikus megjegyzést arról, hogy ha már az első közös vécékefének ez a vége, mi lesz a kenyértartónál, amit a neje nyilvánvalóan nagyon mókásnak tart. Ha nem tudnám, hogy Janine-nek most nem épp erre van szüksége, talán még én is elnevetem magam. – Haragudni? Ölelgettek már téged szép nők nyilvánosan? Nem olyan elszomorító, mint hinnéd – válaszolom halvány mosollyal. Persze, tudom, hogy nem erre gondol, nem egészen; de akkor sincs olyan, amiért bocsánatot kellene kérnie. Nem láthatta előre, hogy ez lesz, hogy rövid ismertségünk harmadnapján úgymond feltámad a férje az életében. Néhány pillanatig még az arcát kutatom, próbálva feltérképezni a találkozás utáni állapotát. Vásárlás vagy sem? – Ha a polcodra gondolsz… Azt polcnak nevezik. Ha a növényedre, azt ritkán hívják úgy, de végül is, annak nevezed el, aminek szeretnéd – jegyzem meg egy sokkal szélesebb mosollyal. Még megszorítom a vállát és végigsimítom a karját, mielőtt tennék egy lépést hátra. Hirtelen túl nyilvánvaló lett, mennyire beléptünk egymás intimszférájába. Egy második gondolatot követően, elnyúlok Janine válla fölött, és leveszek egy olyan tartót, a homokszínűből, ami kevés fantáziával hasonlít a bőrére. Ami valahol azt hiszem, nem túl egészséges. – Beau megrágta az előzőt – teszem hozzá a magyarázatot, ahogy bedobom a kosárba, a szappantartóval együtt. Előzékeny mozdulatot téve jelzem neki, hogy ha készen áll, akkor indulhatunk tovább, a fürdőszobai polcok két sorral arrébb vannak, de nem sietek.
Lassú léptekkel haladva könyöklöm rá a fogóra. – Megértem, amit érzel – szólalok meg némi gondolkodás után. Nem akarom letörölni a vigyort a képemről, nem azért, mert ne mondanám komolyan, vagy ne érdekelne, hanem nem akarom lelombozni. – Mármint, tényleg. Nem csak úgy mondom, mert szokás. Kétszer váltam, és ebből a második egészen jól sikerült, ha lehet így mondani, de az első… Nem volt semmi. – Így is megfogalmazhatjuk, hogy Sophie hol és hogy végezte. Hogy én hogy végeztem. De ennek már hosszú ideje, lassan húsz éve… Nem tudom, el kéne keserednem rajta, vagy sem. És aztán még ott van Joanne is… Nem, határozottan sokkal több nyomasztó dolog lapul az én hátteremben, ami esetleg rányomhatná a bélyegét kívánatos agglegény mivoltomra, ha kiderülne De ez nem olyasmi, amiben jó érzés legyőzni a másikat.
Nem könnyű túllépni rajta, de nem lehetetlen. Első lépésnek például ez nem volt rossz – mutatok magunk mögé, célozva az iménti majdnem-találkozásra. – Vagy te úgy érzed?

1062 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 02, 2018 1:25 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

Nehezen tudom elképzelni őt ilyen helyzetben, de ha a barátja ilyen, csak megerősíti a korábbi feltételezésem, miszerint van humora. Ez pedig olyan tulajdonság, mely egyre inkább kiveszik az emberekből manapság. Ráadásképp ez nagy élmény lehetett a barátainak is, hiszen ha ennyire emlékeznek még mindig az évfordulóra..akkor..ah, megnéztem volna nagyon szívesen. De ismerjük el azért csendben és gondolatban, hogy szép lehetett az a srác. Persze ezt nem teszem hozzá, végül is én kérdeztem rá a leginkább zavarbaejtő élményére, ő pedig megosztotta velem. És nem is kellett sokat gondolkodnia rajta. És tudom, talán túlságosan kíváncsi vagyok, de igyekszem a nem túl kényes terepek felé vinni a beszélgetést. Pedig persze, az én agyamban is motoszkál egy-két dolog, na de nem szexpartnerkeresős vakrandin vagyunk. Az, hogy itt van egyébként egy óriási szívesség amit majd ha kompetens leszek, meg is hálálok neki, vacsorával vagy akármivel. Nyilván elsőre azt fogja mondani, hogy nem tesz semmit és szívesen jött mert ráért, de akkor is. A segítséget mindig meg kell hálálni. És soha nem szabad magától értetődőnek venni.
És rendben is van, hogy csak fejben tudom mit keresek és leginkább barangolásnak nevezhető az, amit csinálok..csinálunk, mintsem céltudatos vásárlásnak. De nem baj, valamiért annyira nem sajnálkozom azért, mert vélhetően nem húsz perces kirándulás lesz. Ennek oka, hogy szeretek vásárolni ilyesmiket, a másik oka pedig a társaság, bár hangosan ezt nem igazán illene beismerni. A végén még kijönne, hogy azért húzom az időt, hogy ne menjünk olyan hamar haza. Pedig a jelenlegi "haza" elég közel is van egymáshoz. Francis felbukkanása azonban atomjaimra bont, kis híján. Szeretném másképp, higgadtabban..hidegen kezelni a tényt, hogy látom. És a kurvával látom mindemellett. Tudtam, hogy hiba lett volna vele maradni és nem elválni. Tudtam, hogy rohadtul nem őszinte. Hiába, ha egyszer kikacsint, utána már semmi nem tartaná vissza egy második alkalomtól, mert már megismerte a másét, az újat. Otthon meg úgyis olyan hülye várja aki elnézte neki az előzőt is. Kellenek Andreas szavai, hogy megnyugtasson. Igazából dánul is suttoghatna semmiségeket a fülembe, még ha egy szavát se érteném is, csak..halljam. Halljam a hangját, hogy segítsen nem rájuk figyelnem. Nem arra, hogy vajon mit beszélnek vagy észrevesznek-e. A vécékefe pedig annyira groteszk mementója ennek a pillanatnak, hogy kibillenek vele. - Lehetetlen vagy. - húzom mosolyra az ajkaimat, fejcsóválva - Azt hiszem most kék van. Mély, óceánkéknek aposztrofálták. - kapaszkodom ebbe. A színekbe, az ilyen semmi kis hétköznapi dolgokba, mint szappantartó és vécékefe. - A homokszín nem is illik a fürdőszobámhoz. - jegyzem meg mert amíg erről beszélünk addig sem akarok kényszeresen megfordulni, kirúgni a nő lábát, Francist meg leüvölteni, hogy ennyit róla meg a szavairól. Ezzel persze magamat járatnám le és nem is lenne értelme. Mi ketten soha többé nem leszünk együtt. Ha rajtam múlik biztosan nem. Így választom inkább a "rohadj meg ahol vagy" elvet. Sokkalta könnyebb. És ezért még csak le sem csukhatnak.
Hirtelen ötlettől vezérelve ölelem meg, ami inkább a kapaszkodóm, a hálám, azon szavak összessége melyeket úgysem tudnék értelmesen megfogalmazni. És igen, sajnálom, hogy ezt végig kell most velem csinálnia, azt is megérteném, ha itt hagyna. Vagy inkább ha többé nem óhajtana velem külső helyszínre elindulni, nehogy megint berántson egy ilyen pánik. Magamba szívom az illatát lopok tőle pár másodperc békét. Amíg hihetem, hogy minden oké. És nem vagyok egy idióta.
- Vagy inkább rénszarvasos pulcsis zakkantak. - jelenik meg egy félmosoly az arcomon, hiába esik jól amit mond, azért mégis csak a nyakába ugrottam egy áruház közepén. Az idős pár beszélgetését én is meghallom. Egy röpke, gyors, és eltúlzottan különös gondolat mellett elképzelem, ha ő meg én közös lakásba keresnénk most ilyesmit. Első pont, a vécékefe. Hát..igen. Szerintem akkor egy hétig itt rostokolnánk az árnyalatok között. Vagy minimum helységi színdominancia küzdelmet kellene lefolytatni. De nem tudom ez miért jutott eszembe. Csak..megragadtam azt, amire ők gondoltak. Ennyi az egész. Megigazítom a hajam mikor hátra lép. Van egy pont, amit intim szférának nevezünk. Én meg nem is beléptem, besodródtam az övébe. Ahogy ő reggel az enyémbe a bokornál. Persze nem azért öleltem meg, hogy visszaadjam a váratlan testközelségi találkozást. Őszinte és nyílt tekintettel nézek rá, mert ha mélyen őszinte akarok lenni, zavarba éppen nem jöttem a dologtól. Láthatja, hogy viszonylag keveset pislogok, mely betudható annak, hogy a nihil felütötte bennem a fejét. Ó és milyen jól ismerem én ezt a bugyort...De rendben vagyok..leszek. Két pohár ital után mindenképp. Vagy ha nem kell arra a bunkóra gondolnom.
- Szóval szereted a homokszínt? - köhintek halkan és az említett tárgyra nézek amit a kocsiba tesz, a kérdés viszont annyira nyilvánvalóan hülyeség, hogy zavartan elnevetem magam. Az, hogy elindulunk kicsit segít is. Legalább nem egy másmilyen áruház betétrészlegén kapott el a szívgörcs. Az kicsit..nehezebb lett volna. - Polc..vagy növény..
- legyintek, hisz már kicsit az én fejemben is zavar van. De legalább akkor a polcban biztos lehetek. Hurrá, hát legalább ez eldőlt. Érdeklődve nézek rá. Megérti? Ezt? Gondolom feltűnhet neki a tanácstalanság az arcomon, vagy inkább némi fokú kétkedés. Viszont sikerül meglepnie. - Kétszer? - kérdezek vissza, mert olyan..hihetetlen. És igen, szeretném megkérdezni, hogy mi történt. Ő akarta-e, vagy a feleségek. Mi volt a baj..de talán ez hirtelenjében egy kicsit sok lenne. - Annyira problémásan ment le? - csak felteszem a kérdést, az első válására vonatkozóan. - Persze ha nem akarsz, nem kell válaszolnod rá. - szabadkozom, nem akarom benne feltépni a régi dolgokat. Vagy kiimádkozni belőle azt, amiről nem szeretne beszélni. De a két válás őszintén meglepő. Pedig annyira...szóval annyira... - normális. - hmm, ezt nem akartam hangosan kimondani. - Elgondolkodtam, elnézést.
Visszapillantok arra, ahol az imént álltunk. Háát, nem jelent meg a földön egy bazi nagy X sátáni szignóval, szóval a járólapot sem érdekli, hogy én itt pánikoltam. Tudom, ez különös. Vagyis nem tudom, naiv voltam. - Azt hittem, vagyis pontosabban reméltem, hogy nem fogok belefutni. Vagyis nem ilyen hamar. A nő akit láthattál... - sóhajtok fel - vele csalt meg. - mosolyodom el keserűen, na ez nem kellemes, az önérzetem azóta is valahol a -2-n ül. - Talán ha csak ő jön szembe, némileg egyszerűbbé tette volna. - csóválom a fejem miközben bepillantok a következő sorra. Törölközők. Jaj...meg kell állnom. Csak egy kicsit. - Álljunk meg kérlek. - fordulok rá a sorra és az árnyalatokat figyelem. A sárgát keresem. A szépet, a citromsárgát. És mellé a kéket. A sötétet. Megállok az egyik résznél és megnézem a feliratot. - VÅGSJÖN...? - nézek rá kérdőn, majd az alatta lévő polcra - ÅFJÄRDEN ? - beleakad a nyelvem is - Jézus..két szett kellene, kicsi, közép és nagy. A két színből. A harmadik nevet le se merem olvasni. - kiveszek viszont egyet és beletemetem az arcom..oké, biztos bolondnak néz, de az arcunk sokkalta érzékenyebb mint a tenyerünk. Felemelem a fejem. - És mikor lett könnyebb? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, vagyis, hogy mikor nem akart infarktust, agyvérzést és gyilkosságra való vágyat kapni amikor belefutott a volt nejbe. - Egyébként miért váltál el? - teszem fel a kérdést. Fontos. Nekem fontos. Kérlek, csak azt ne mondd, hogy megcsaltad és rájött. Kérlek szépen!
Visszarakom a törölközőt és míg járatom a szememet a színek között, rá is figyelek. Nem is tudnám kizárni. Meglátok egy zöldet. De ez inkább barnás zöld, őszi zöld ahogy én hívom. Kiveszem és megnézem. - Ez a te színed is. - jegyzem meg, bár nem tudom mi a jó égért jutott eszembe róla. Talán a haja. A szeme. A fürdőszobája amit volt szerencsém megnézni. Nem tudom. - Vagy ebből is inkább a homok? - mosolygok rá félszegen, hisz tudom, nekem vásárolunk, de..már talált egy vécékefét.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 02, 2018 3:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine

Bár felajánlom a további haladást, álcázott aggodalommal fürkészem Janine vonásait, annak jelét keresve, hogy rosszabbul viseli, mint láttatni engedi. Akaratlan arcizom-rándulások, megremegő ajkak vagy ködösödő tekintet; bár kis mértékben mindet látni vélem, nem úgy tűnik, mint aki a következő pillanatban robbanni szeretne. Ez jó jel. Nem mintha ne érezném képesnek magam esetleg azt a helyzetet is kezelni, és épségben, hiszti és nyilvános megaláztatás nélkül hazavinni őt, hogy aztán még rosszabbul érezze magát, de jobb óvatosnak lenni. Ezért is próbálom terelni egy kicsit a témát, nem túl feltűnően, ráadásul rá is világítva arra, hogy a válás manapság egyáltalán nem olyan ritka. Legyen ennek társadalmi szempontból bármiféle vonzata.
Aha. Az elsőnél annyi lehettem, mint te. Vagy talán egy kicsit idősebb. – Még mindig nem emlékszem pontosan, hogy hány éves, pedig biztos, hogy Bobbie említette; mindenesetre, nem olyan régen múlhatott huszonöt, úgyhogy jó becslésnek éreztem. És a cél egyébként sem versengés volt, hogy ki vált el előbb; csupán megjegyeztem, hogy tudja, nem csak a negyvenes éveikben válnak emberek. Akár a pályaválasztás: lássuk be, húsz évesen ritkán tudod, mit szeretnél igazán, vagy hová sodor az élet.
A második kérdésre már kissé nehezebb a válasz. Elvégre, maga a válás problémamentes volt. Csak a másik fél már gyógyszeres kényszerkezelés alatt állt. – Inkább a körülmények voltak terhesek – fogalmazom meg finoman, de nem azzal a szándékkal, hogy kikerüljem a kérdést. Egyszerűen tovább tartana az egész történetet szemléltetni, mint amit még szívesen végig vinnék egy áruház kellős közepén. Szabadkozására csak elmosolyodom, és megrázom a fejem.
A kocsi kerekei ritmikusan zajonganak, ahogy a kövezett padló fugáin áthajtok velük, ami ad egyfajta háttérzajt a sétálgatáshoz, ahogy a néhány sorral arrébb, a fürdőszobai gépeknél pakolászó targonca is. Ha az ember akarna, el lehetne veszni a csarnoképítmény különböző zajaiban, én azonban nagyon is odafigyelek ideiglenes vásárlópartnerem szavaira. – Mmm-hm. Sejtettem. – Azt mégsem tehetem hozzá, hogy ezek szerint nyilvánvaló, hogy csak ő volt ennyire elkötelezve a kapcsolat iránt. Aki egyszer megcsalja a másikat, az máskor is megteszi, úgyhogy valamilyen szempontból sokkal jobban is járt, hogy még idejekorán vége szakadt. Nem kevésbé fájdalmas, ha néhány hónap, vagy több év házasság után történik meg a dolog, a különbség mindössze annyi, hogy kevesebb időt pazarolsz ilyesvalakire. Bár olyan is van, aki szerint a kapcsolatok végkimenetele mindaddig nem számít, amíg a köztes időt élvezte. – Tényleg jól kezelted. Ügyes volt. Bár nem ez a szakterületem, szóval csak mint kívülálló kocsitoló mondom – vigyorodom el a végére. Ha a helyében lennék, frissen elvált huszonéves nőként, és épp csupán egy kicsit indulatosabb, könnyen lehet, hogy én utána vágtam volna a csempét.
A kérésre gond nélkül megállok, elvégre, nekem aztán itt az egész napom, még ha a törölköző nem is sejtet szerelést igénylő munkát. A kutyasétáltató egyébként is jön ma, úgyhogy Beau-re sincs gondom. – Franciához képest egészen jó – jegyzem meg nevetős hangon, mert azért lássuk be, hogy igen érdekesen hangzanak a két eltérő hangképzést igénylő szavak. Aztán megismétlem a kettőt, a megfelelő kiejtéssel, de nem üt szíven, ha esetleg ezután sem ejti jól. Mondhatjuk, hogy nem elválaszthatatlan a mindennapi élettől. A törölköző az törölköző. – Kék és sárga…? Ez ki fog fakulni. – Azért próbaképp hozzáérek az egyikhez; nem vagyok nagy szakértő, de bármilyen területet nézünk is, én inkább a semleges színek híve vagyok. Esetleg egy-egy másik színnel, hogy ne legyen olyan semmilyen. Azt a színt rendszerint Beau határozza meg; amelyik párnát nem szedi szét, az lesz a befutó.
Kérdésére felvonom a szemöldököm, és felé fordítom a fejem. – Feltételezem, ezt nem a mosásra érted. – Mert az még most is borzasztó. Mióta csak magamnak mosom a zoknijaim, nagyobb tisztelettel adózom anyám iránt, mint korábban. A reakcióját követően fordulok vissza a polc felé, hogy a végeláthatatlan színeket mustráljam. – Nem tudom. Néhány hónap, talán. Az elsőnél. A másodiknál néhány kínos hónap után… Tudod, közös a baráti társaságunk, ott ismertem meg, és azután sem akartuk nagyon rossz helyzetbe hozni őket, hogy elváltunk. Szerencsére nem volt balhé, úgyhogy… – Megvonom a vállam. Nem lehet összehasonlítani a kettőt, azért, mert a két nőt sem lehet. Sophie-nál nem az ő elvesztése fájt, hanem az egész elképzelésé, egy szép családé, a gyerekeké. A tudat, hogy elég nagy részben Miatta nem lehetnek az enyéim. Talán azért ugrottam olyan meggondolatlanul Joanne ágyába, aztán… Húsz év. És itt vagyunk. Ha tényleg összejöttünk volna, talán rég nem beszélnénk már.
Az elsőnél én akartam. Sophie, a feleségem, ő… Szóval, ártott másoknak. Nekem is. Nem szándékosan, de akkor is. Mániás depressziója volt. Van. Nem tudom, nem beszélünk. Azt gondolnád, hogy egy pszichológus észreveszi időben, de… – Ismét csak a vállamat tudom emelgetni, mert a mai napig nem tudnám megmagyarázni, hogy lehettem olyan vak. – Corával más volt a helyzet, az közös megegyezés volt. Túl hamar ugrottunk bele a házasságba, ő alig töltötte be a húszat, én meg már harminc múltam. Okosabbnak kellett volna lennem, de mit mondjak. Néha működik a dolog, korkülönbséggel vagy anélkül, néha nem. Nálunk utóbbi állt fenn, de nem hiszem, hogy bármelyikünk is megbánta volna, az ilyen nem tökéletes végkimenetelek hozzátartoznak az élethez. Még mindig barátok vagyunk, bár azt hiszem, ezt az új férje nem díjazza túlzottan. – Nem veszem magamra a kérdést, és a választ sem eresztem véresen komolyra, könnyed mosollyal fejtem ki, bár hogy mikor mi csúszott félre? Talán még most sem tudnám megmondani. Tényleg a körülmények játszhatnak közre az ilyesmiben. Apró véletlenek, amik egyre gyűlnek.
Például, ha egy kicsit jobban megerőltetem magam, ha csak egyszer vagy kétszer jobbra megyek a bal helyett, talán már három felnőtt gyerekem is lenne, Sophie pedig maga mögött hagyta volna a démonjait. Vagy Corával maradtunk volna együtt, és talán sok évnyi kitartás árán, de lehetne családunk, elvégre, még az örökbefogadást sem ellenezte, vagy azt, hogy Sanne-t vegyük magunkhoz. Rendkívül önző gondolat, de úgy meglehet, most nekem lennének álmatlan éjszakáim, és nem csak baráti szolidaritásból látogatnám a kórházat vele. Egyáltalán nem biztos, hogy meglenne bennem a kellő erő hozzá, de az élet már csak tele van ilyen előre láthatatlan akadályokkal.
Tudom, hogy ez nem nyugtat meg, de legalább nincs gyereketek. Mindig őket viseli meg legjobban a válás, sokan járnak hozzám ebből fakadó gondokkal. – És az egyikhez még én is hozzá tettem. Elvégre, ha nem leszek egy házas nő szeretője hosszú évekre, akkor Pascalnak valószínűleg nem lennének problémái. Olyan problémái, ami a mi gondjaink is. Meddig tart, míg elárulja az apjának? Lesz bármi kihatása…? Meglepne, hogy ha Oscar nem is sejtené a dolgot. Bár nem véletlenül él Szent Oscarként a fejemben…
Oldalra pillantok, és akaratlanul is elgondolkozom azon, Janine mit szólna, ha kiderülne, hogy én is álltam már olyan hármasban, ahonnét ő könnyek között szabadult csak? És ha kiderülne, hogy én egészen másik helyen álltam, mint ő? A megcsalásban segédkezőként? Bár nem tudom, mennyire releváns… Elvégre, szakítottunk. Azt hiszem.
Tényleg? – vonom fel a szemöldököm, és rápillantok a törölközőre, amit felmutat. Zöld. Az árnyalatát nem igen látom vagy értékelem. – Nem tudtam, hogy van színem. De ha te mondod… – A kosárra mutatok, jelezve, hogy dobja bele, ha szeretné. Igazából sosem árt egy-két plusz törölköző. Csőtörés vagy beázás esetére, például… De azt inkább nem fejtem ki, hogy a homokszín választásának egészen más okai vannak. – Lehet, hogy neked is vehetnénk valamit, tudod, csak úgy – jegyzem meg nevetve, jelezve, hogy eddig kettőből kettő az enyém, pedig nem is akartam venni semmit. Ravasz, igazán ravasz. Lehet, hogy igazából az IKEA beépített embere. Vagy csak túl nagy hatással van rám. Egy sorral arrébb mutatok, tőlünk átellenben, ahol már látszik egy jó adag felépített bemutatópolc sarka.
Mondhatjuk, hogy ez itt a polcmenyország – tárom szét a kezeim, amint odaérünk. Aztán az egyik felépítettre mutatok, amire már növényt is pakoltak, és bemutató jelleggel egyéb mütyűröket is, amik persze külön szintén megvásárolhatók. – Az ott, balra, az például teljesen fa… De szerintem ez sem rossz – mutatok az egyikre előttem, aminél a polcok ugyan fából vannak, ám az összefogó szerkezet sötét, vékony vasból készült. – Azt figyeld, hogy le legyen lakkozva, vízzáróan. Különben magába szívja a nedvességet és megvetemedik.

1288 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Feb. 05, 2018 11:28 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

Tudom, lényegében minden naposak az ilyen történetek mint az enyém, ráadásképp nem is egy emberrel esik meg, hogy megcsalják és erre rámegy a kapcsolata. Vagy a házassága. És igen, azt is tudom, hogy valószínűleg másnak is ugyanolyan rossz, mint nekem. És aztán mindenki túllép, mert így működik a világ. Vagy, rosszabb esetben visszatér az illetőhöz és bejátssza a sátán lottót: megteszi vagy nem teszi meg még egyszer. Én is megpróbáltam, tudnám minek. Valahogy segítség az, hogy Andreas nem kezel úgy, mintha nem is tudom, lábon hordtam volna ki egy infarktust és ezáltal gyorsan megértő, szaksegítségre szorulok. Végül is minden rendben, csak kicsit hirtelen jött. Még jóformán meg sem száradt a tinta azon a papíron.
- És mennyi idő után? - na tessék, íme a példa arra, hogy hiába titulál az általános közvélemény fiatalnak, nem csak 20 év házasság után, alatt vannak félrelépések. Nekem házasság se kellett. Csodás statisztika erősítő lettem. El ne felejtsek kitölteni valami kérdőívet majd az utcán, ha netán megint megállítana valami lelkes feminista lobbis. Én lennék a további példa arra, hogy legtöbbször nem éri meg időt sem fecsérelni. Pedig annyira tudtam, hogy nem illünk össze. - A körülmények? - kérdezek vissza, mert lássuk be ez válasznak picit karcsú. Bár azt is megértem, ha nem egy áruház közepén akarja ezt elmesélni. Vagy csak olyasmi van benne, amiről inkább nem is akar beszélni. Járhattam volna diszkréció tanfolyamra egy ideig, mindig úgy bele tudok ezekbe kérdezni. De nem akarok már megint szabadkozni. Elég őszinte típus ahhoz, hogy kimondja ha valamire nem szeretne válaszolni. Eddig semmivel nem volt probléma. Legalábbis azt hiszem.
- Talán ez a.. látvány jobban megakasztott, mintha csak simán összefutottunk volna. - jegyzem meg kb. mellékesen, mert noha nem akarom ezt a találkozást különösebben kielemezni otthon, valószínűleg csak erre tudnék kilyukadni. Az volt a baj, hogy Vele láttam. Pont vele. Ha ezer nő sétafikált volna a nyomában pincsiként vagy rabláncon, az nem okozott volna különösebb károkat. Viszont tudjuk, hogy van ez. Azt hiszed valakiről, hogy kész, ásó-kapa-nagyharang és jöhetnek a gyerekek, aztán jön valami nő és végül te maradsz egyedül. Sors, vagy mifene. Mosolyára csak nevetve csóválom a fejem. - Andreas... mindketten tudjuk, hogy képes lettem volna átmászni a polcsoron ha nem állsz mögöttem és nem billentesz ki a vécékefével. A dicséret nem nekem jár. Maximum annyiban, hogy nem viselkedtem filmes hősnőként és nem estem össze a karodban. - ellenben megöleltem a semmiből, szóval majdnem, majdnem. Nem is tudom miért akarok megállni a törölközőknél. Csak úgy. Mert abból mindig kell és mellesleg sosincs elég. - Na halljuk az origit. - nézek rá várakozón és amint meghallom a tisztességes kiejtést, elnevetem magam - Oké, nem akarom tudni mennyire bánthatta a füled az amit én kimondtam ehelyett. - és egyébként most jövök rá, hogy soha nem hallottam még anyanyelvi beszélőtől ezt a nyelvet. Mármint olyantól aki nem csak tanulta valahol, netán ráragadt valami filmből. Hanem tényleg, igazi bennszülöttje annak az országnak. Majdnem kiszalad, hogy mondhatna pár mondatot csak úgy, és arról ami az eszébe jut, had halljam milyen összefüggően, de felvont szemöldökkel fordulok végül felé - Az a dolga, hogy egy idő után kifakuljon. Isteni lesz üveg felületekhez, tükrökhöz, felmosónak.. - sorolom, mert bizony igaz, egy kiszuperált törcsi néha többet ér mint a hiper-szuper vackok együtt. Már ha elég pénzt áldoztál rá, hogy normálisat vegyél. - Helyes feltételezés, bár nem tudom a mosás, hogy jutott most eszedbe. - kénytelen vagyok elmosolyodni, ezen nem lehet nem azt csinálni. Pont a mosás. Hihetetlen egy pasi. Komolyan az.
- Néhány hónap... - pillantok el mellette elgondolkodva, nem csak azért, mert szeretnék helyből ugrással máris oda kerülni ahová mondja, hanem mert kíváncsi lennék a két exfeleségére. Hogy milyen típusok. Hasonlítanak-e vagy egymás komplett ellentétei. Milyen személyiségek lehetnek. Nem valami fura mániákusságból érdekel, csak simán érdekel. Nincs hátsó szándékom vagy ilyesmi, de tény, hogy nem fogom megkérni, hogy mutasson nekem róluk képeket. Vagyis hmmm, most még nem kérnék tőle ilyet. Mert hát ugye van facebook és manapság már mindenkit meg lehet nézni...és ez még mindig csak puszta kíváncsiság. Végtére is noha ő nem kérdezett eddig, de legalább már látta. Ezt a gondolatot pedig jobban járnék ha elengedném, lévén nem lesz belőle semmi értelmes. - Ejnye, baráti társaságból azt mondják nem tanácsos még párt sem választani, nehogy kényelmetlen legyen a helyzet. De eszerint ha jönnek az érzelmek, akkor jönnek. - állapítom meg, mert noha én jobb szeretem ha elkülönül az életek bizonyos színtere, nem feltétlen igaz ez mindenki másra is. Vagy én tartom sokra a saját kikapcsolódást, saját társaságot? Nem tudom. Mondjuk amennyit eljártam mostanság, a szociális életem leginkább a nullával van ölelkező viszonyban. Viszont figyelmesen hallgatom, mert először nevesít nekem. Először ad bepillantást nevekkel a múltjába. És noha éppen a vállát vonja meg amikor lezárja a gondolatot, azért..nem is tudom. Azt mondta, az első válásánál körülbelül velem volt egyidős, bár nem emlékszem, hogy mondtam volna mennyi vagyok. Tehát, huszonéves korának a közepén együtt élt egy mániákus depresszióssal. Pont ő, akiből így tud sugározni az élet és nagyon sok szinten a jókedv is. - Csináltál belőle lelkiismereti dolgot? - kérdezem kíváncsian - Mármint, hogy a nő aki a feleséged, beteg.. - jaj ezt nem tudom normálisan megkérdezni - Mindegy, ez nehéz témakörös kérdés lenne. Meddig voltatok együtt? - na ez már egy sokkalta békésebb terület. A másodikat hallgatva, valóban egyszerűbbnek tűnik, így pedig pláne, hogy barátok maradtak. Még ha nekem ez kicsit furcsán is hat jelen helyzetben. - Szóval úgy gondolod, hogy azért nem működött mert sok volt a korkülönbség? - na erre mondjuk őszintén kíváncsi vagyok, persze megint van némi általánosítás, hogy mert van ahol kiütközik, van ahol nem. Jó ebben van igazság, de alapvetően ha két ember összeillik, szerintem mindegy ki hány éves. Mondom ezt annak fényében, hogy azt speciel elképzelhetetlennek tartom, hogy együtt legyek egy húsz éves gyerekkel. Valamiért nem megy. - Mivel nem említetted egyszer sem, gyanítom nem lett gyerek egyik házasságodból sem. - ezt inkább állítom mintsem kérdezem. Ha lenne, annak lett volna jele szintén a lakásában. Mert belőle azt nem nézném ki, hogy nem foglalkozik velük, hogy nem lenne apa. Az a fajta, akire legalább egy lánygyerek ráférne, mert illik hozzá és mert a hőse lehetne. Ah, hát igen. Apák és lányaik. Bólintok - Nem mondom, hogy nem gondoltam rá, hogy legyen, de mivel már az esküvő előtt tudtam a kis..kalandjáról, a házasságunk is szűz maradt. - na tessék ezt nem kellett volna kicsúsztatni, hogy voltam akkora barom, hogy még azok után is vittem tovább, belementem, tartsunk esküvőt. A semmire és a semmiért. - Na meg azt hiszem, nem lett volna nekünk elég idős gyerekünk ahhoz, hogy megviselje a válás. Legnagyobb jóindulattal is 3 éves lehetne. - tekintve, hogy az első két évünkben még nagyon elszeparált közegben mozogtunk..én táncoltam, ő bent volt az egyetemen amikor tudott. Hát..igen. És átadom neki a törölközőt, első felindulásból. És mert tényleg illik hozzá.
- Kifejezetten színed nem tudom van-e, de több minden illik hozzád. Ez pont ilyen. - mosolyodom el, igen a föld színek illenek hozzá, ahogy a kéknek bizonyos árnyalatai is. A fekete is. Jaj, futás innen mielőtt még mellénézek mindent a színskálából. - Veszünk is. A törölközőket mindenképp elviszem. - mosolygok és be is rakom a 3-3-at mindegyikből. Követem arra, amerre fordul, lévén én bolyonganék itt egy ideig. És amint meglátom a polcot polc hátán, formailag, fajtákban. Jesszus. - Ajaj. - mondom beleérzéssel, mert hát mire én itt meglelem. - Amit láttam, vagyis inkább amit elképzeltem, az hasonló, csak hosszabb. - nézem elgondolkodva - Okosabb lett volna ha előbb megmutatom a fürdőszobám, igaz? - nézek sajnálkozó tekintettel és két résszel előrébb sétálok - Na valami ilyesmi. 3 szintes, elég hosszú, viszont nem magas. Ne érjen fentebb fenék magasságnál, mert az még kényelmi szint és nem kell örökké lábujjhegyen szórakoznom, mint valami manónak. - sóhajtom kelletlenül - Példának okáért le se tudom venni. - csenek be egy mosolyt, lévén ő a magasabb.
■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Feb. 05, 2018 8:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine

Kíváncsi? Az Al-Quaida megirigyelhette volna a vallatási módszereit; báj és szimpátia. A hírszerzés új szintre léphetne. – Talán csak később jött ki rajta. Talán nem vettem észre, mert nem akartam. Talán nem vagyok olyan jó pszichológus, mint szeretem hinni – vonom meg a vállam, jelezve, hogy döntsön maga, mert nem csak, hogy én nem szeretnék válaszolni rá, nem is tudok. Talán mindegyik egyszerre. – Öt évig. – Ismerkedéssel, kötetlen majd kötött járással, és házassággal együtt. Nem mondanám kifejezetten hosszú kapcsolatnak, bár a leghosszabb, amim volt; leszámítva persze Joanne-t. De nevezhető az egyáltalán kapcsolatnak?
A korkérdés persze megosztó. Én nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki, bár sokan rám foghatnák, azért, mert én vagyok a kedvezményezett fél, aki ártatlan huszonéveseket ront meg. Valójában több kortársamat is sokkal kevesebbre tartom, mint néhány fiatalabbat; Janine például számos alakon túlszárnyal. Pedig csak három napja ismerem. Talán a tény, hogy a legtöbb velem egykorú családos, és épp középéleti egzisztenciális válságot él át, sokat segít. Sokan alkoholisták, elhagyták magukat, vagy simán életuntak… Nehéz olyat találni, akiket nem roppantott meg az élet, és őket becsülöm is. De tény, hogy például a Janine-ből áradó energiát is szívesen veszem. – Nem. Úgy gondolom, azért nem működött, mert nem működött. Annak ellenére, hogy sokszor gondot okoz, hogy a korkülönbség két végén lévők mást várnak épp az élettől, nálunk ez sem állt fenn. Cora családot akart, megtelepedni, sündörögni otthon… Nem feltétlenül minél több házibuliba eljutni és színésznővé válni, mint ahogy sok kortársa. A gond inkább az apróságokkal volt. Amiket a nagy hévben még nem vesz észre az ember, de amint jönnek a mindennapok… – Ismét csak megvonom a vállam. Ő is ki tudja találni. Nem arról van szó, hogy bármi konkrét gond lett volna; valószínűleg boldogabbak voltunk, mint sok több tízéves pár. De nem szerelmesek. És Cora megérdemli, hogy igazán szeressék, úgy, ahogy én nem tudtam; ahogy Tybalt teszi, azt hiszem.
Te tényleg nem szeretsz a képzeletnek hagyni dolgokat, hm? – vonom fel a szemöldököm, ami a gyerekeket illeti. – És ha azt mondom, egy tucat porontyom van Franciaország szerte? – Megcsóválom a fejem. – Nincs családom. A miérteket is szívesen elmagyarázom, majd egyszer. Előbb építsünk neked szekrényt, aztán megmutatom a csontvázakat az enyémben.
Van valami egészen megkapó abban, ha egy nő vásárol. Nem maga az idő, amit hajlamosak igénybe venni hozzá; de az a koncentráció és mély törődés, amivel az utolsó szappantartót is illetik. Apám régimódiságából ez az egy megragadt bennem; az otthonteremtés fontossága. Jóllakott rókavigyorral figyelem, ahogy hat törölközőt is bedob a kosárba. Még jó, hogy csak polcért indultunk. Mi lett volna, ha eleve teljes berendezésért jöttünk volna, vesz egy házat? Szórakozott gondolatok között forogva követem szó nélkül, az állam a tenyeremen támasztom, a könyököm pedig a fogókán. Nem tagadom, hogy Janine igen formás alakja egy kicsit jobban elvonta a figyelmem, mint kellett volna. – Próbáltál már felakaszkodni valahová, és úgy lógni alvás közben, mint a denevérek? Lehet, hogy megnyújtana egy kicsit – lépek mellé szemtelenül vidám mosollyal, és egy ezt? kérdezősködés után kihúzom az egyik dobozt. Majdnem lenyűgöző, hogyan tudják az egész polcot egy ilyenbe beszorítani; ha egyszer kibontottad, tapasztalataim szerint sohasem fogod tudni visszacsomagolni úgy, hogy passzoljon. – Attól tartok, a fenékmagasság nem egyetemes SI-szabvány… De erre 110 centi van írva. – Szuggesztív módon vonom fel a szemöldököm, lefelé bökve az állammal. – Szeretnéd, hogy szemmértékkel lemérjem, vagy pontosan tudod, a tiéd milyen magasan van? – Talán csak három napos ismertségről van szó, de azt hiszem, Janine nem kapja fel a vizet azon, hogy ilyesféle megjegyzést teszek. Pontosítok: remélem, hogy nem teszi. Megforgatom a dobozt, a miniábrát keresve az elején. – A tervező neve… Ove Holmström. Nem mintha ez bármit is mondana, de tudjuk, kit kell átkozni, ha nem tudjuk jól összeszerelni. A kamrában lévő tárolószekrényemből például összeszerelés után maradt két H jelzésű szegecsem… És a világért sem jövök rá, honnét hiányoznak. – De állnak. Úgyhogy tényleg fogalmam sincs, mit ronthattam el, de ami működik, azt nem kell tovább piszkálni. – Akkor ez kell? – Amennyiben igenlő választ hallat, úgy berakom a kocsiba, ha nem, akkor visszamegy a polcra. – Szóval… Mi újság az álomfürdővel? Csak polcot szeretnél bele? A Ford sok mindenre képes, de azt hiszem, egy jakuzzikádat talán nem kellene a tetejére kötöznünk. Persze, ha csak ez kell ahhoz, hogy Kleopátrának érezd magad…

685 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Feb. 07, 2018 6:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- Sajnálom. Nem akartam, hogy.. - kezdek szabadkozni - nem akartam feltépni régi dolgokat. Tudod, szerintem könnyebb mások életén és gondjain segítenünk, mint a sajátunkén. - mondom ki a véleményem - Ettől nem hiszem, hogy rosszabb szakember lennél, de nyilván más, amikor érzelmileg is érintett vagy. - ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egyébként az összes kezeltjéhez lelketlen állat módjára áll, csak na. Az első feleségét biztosan szerette. Különben nem vette volna el. És ilyenkor, ha egy szerettünkről van szó, szeretjük bizony homokba dugni a fejünket. Itt vagyok én, kitűnő példának. Bárki, akit beavattam volna azon a véleményen állt volna, hogy tiszta hülye vagyok, amiért ezek után együtt maradok azzal a seggfejjel, nem hogy még hozzá is megyek! És tessék, mégis megtettem, mert reméltem, hogy menthető. De ha más lett volna ilyen helyzetben és én erről tudok, valószínűleg azt az álláspontot képviseltem volna, hogy dobd ki, míg nincs teljesen késő. Erre, beleszaladtam a legnagyobb hibába. - Úgy látszik ez az öt valami kritikus szám, holott általában hétre mondják. - csóválom meg a fejem, hisz az enyém is öt év után ért véget. Mindenestől.
Most kicsit végül mégis összezavar. Általában sokan arról a nőről álmodnak, aki otthon szeretne lenni, gyereket nevelni és félretolná a karriert meg mindent, hogy feleség és anya legyen. Sok férfinál ez egó presztízs, hogy biztosíthassa, sok nőnél pedig egyfajta álombeli képzelet, hogy így lenne az ideális. És a volt felesége is ezt akarta. Mégsincs gyerekünk, hát drága dr. Jessen, kezdem magát nagyon nem érteni! - Úgy érted, hogy ami az elején nem zavart, minthogy sokáig alszik, nem is tudom egy bögréből issza napokig a kávét? Az ilyen apróságok? - kérdezek vissza, mert gyanítom erre gondol. Ezek derülnek ki lakva. Vagy mégsem erre gondol? Jaj félreértés ne essék, nem akarok én vájkálni a múltbéli kapcsolatában, pusztán csak kíváncsi vagyok. Persze esetében lehet, hogy kissé már-már túl kíváncsi is, de amíg nem mond nemet...mert hát ha valamit nem akarunk, arra nemet mondunk, ugye? Mondjuk nem nézem ki belőle, hogy csak azért válaszol, hogy az én figyelmemet elterelje az előbbi katasztrófa övezetből.
- Sajnálom. - mondom őszintén - Csak vannak dolgok amik evidensen következnek egymásból. - vonok én is vállat - Andreas.. - sóhajtom a nevét - Nem akarok valami faggatógép lenni, ne is vedd úgy. Csak érdekel.. - sz - ennyi az egész. Az orromra is csaphatod az ajtót, végtére is ez a magánéleted. Én pedig a szomszédod vagyok, akinek alapból semmi köze az ilyen dolgaidhoz. - jó ez talán kicsit sértődésnek tűnik, de nem erről van szó, csak kimondtam az igazságot - Szekrényt is kell? - nézek rá meglepve - Basszus, arra nem is gondoltam. - motyogom halkan, elismerve egyébként, hogy jelenleg még annyira a fürdőszobában járok, hogy a lakás többi részét egyáltalán nem vettem létezésileg figyelembe. Nem baj nem baj, ezért vagyunk itt nemigaz? Bár neki is és mindenkinek úgy tudnám előadni a méreteket, hogy maximum kézzel. Aztán vagy működik a szemmértékem vagy nem. Lehet nem kéne vaktában szekrényeket venni? Ó a fenébe fenébe.
- Nem, hiszen a természet azért teremtette a férfit, hogy felérjen ilyen magasságokba. Így, mi nők maradhatunk cukin alacsonyak. - mosolygok rá vissza, amolyan kihívás elfogadva jelleggel. Igazából nincs bajom a magasságommal, így bátran tudok magassarkút is felvenni mégsem növök túl senkit, aki kísérőmnek számíthatna. - Elég baj az, hogy nem. - jegyzem meg, majd pimasz mosollyal nézek fel rá - Ha ilyen jó a szemmértéked, csak tessék. - kihúzom magam, ugyanis fogalmam sincs, hogy 110 centi van-e a fenekemig vagy kevesebb, netán több..de tuti, hogy ilyen magasságot keresek. Persze nem kezdem vele ugratni, hogy netán eddig egyszer sem nézett oda? - Egyébként meg elszomorító, hogy még nem tetted meg. - pillantok rá, de a végén azért elmosolyodom, sajnálom nem hagyhattam ki. Túlságosan magas labda volt jelen helyzetben. Mellé állok és én én is a dobozra nézek. Ha ő mondja.. - Gondolom bárdolatlanul naiv dolog rákérdeznem, hogy megvan-e minden izé ami ennek az összeszereléséhez szükséges... - majd felpillantok rá - Tudom mi az a szegecs, van az egyik övemben, de fogalmam sincs, hogy az miként tartana össze egy polcot. - mondom őszinte meggyőződéssel - Lehet pót, vagy csak véletlen került bele. Ezt is emberek dobozolják végül is. - vonok vállat - Igen, ha szerinted elég magas, akkor maradhat. És..kellene még egy sarokpolc, mármint amit már fel lehet szerelni tudod. - pillantok rá, bár gyanítom neki egyértelműbb a dolog, mint nekem - Viszont ugyanilyen színben kellene és nem 4, hanem 3 részes. Azon lesznek a növények. - jegyzem meg ünnepélyes hangon, de egy kicsit el kell gondolkodnom a kérdésen - Nooos... -pillantok körbe, bár nem tudom pontosan miért - Szappantartó, kilépő szőnyeg, a sarok polc... - kezdem sorolni majd elmosolyodom - Imádom a kádakat, de itt csak zuhanyzó van. És nem tudom merjek-e szórakozni a vízcsövekkel. De most, hogy mondod talán tejben kellene áztatnom magam, befesteni a hajam feketére és kicsiholni a környezetemből némi imádást..amíg Antonius fel nem bukkan persze. - felnevetek - szóval a jacuzzi kádtól eltekintek, vagy kibérelem a te kádadat ha fáraónői kedvem úgy kívánja majd. - felnevetek, persze csak viccelek. Egyébként sem pazarolnék el ennyi tejet azért, hogy abban áztassam kicsi testem - És még kellene pár dolog a hálómba, de nem a nagy szekrény. Ahhoz pontos méreteket kellene tudni ..szerintem. Egy polccal azért nem lehet annyira mellé lőni. - közben elindulok - Ó és bögretartó akasztók a konyhába, egy állólámpa a nappaliba aminek tudod az egyik részét lehet mozgatni. - magyarázok és magyarázok, szerencsétlen. Lehet, hogy a végén megbánja, hogy felajánlkozott nekem?

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Janine lakása
Second Chance frpg
2 / 4 oldal

Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások-