Janine lakása - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 7:16 pm ✥

✥ Today at 7:05 pm ✥

✥ Today at 7:02 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:27 pm ✥

✥ Today at 6:26 pm ✥

✥ Today at 6:07 pm ✥

✥ Today at 5:56 pm ✥

✥ Today at 5:46 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Janine lakása •• Hétf. Nov. 13, 2017 5:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

First topic message reminder :

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
1781
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 09, 2018 6:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

in shades of blue
pour Janine



Nem veszem magamra Janine kérdezősködését, és nem is mondanám, hogy különösebben mélyen érintene. Már két évtizedem volt, hogy feldolgozzam a saját veszteségeim; ha újra és újra keserű szájízzal forgatnám a szavakat a számban, én is megsavanyodnék a végére, és nem kellene sok, egy apró pöccintés, hogy ne csak farkasszemet nézzek a múlt sötétjének kavargó örvényével, de bele is vessem magam, véglegesen. Volt egy időszak, az az emlegetett néhány hónap, amikor megpróbáltam alkoholba fojtani a bánatom. Talán az a pofon is elég volt, amit akkor kaptam, nem csak az alkoholizmus útjáról térített le sikeresen, de a fájdalmamnak is adott egy isteneset, hogy messzire elkerüljem.
Egyszerűen nem érzem ide való témának. Annak okait pedig, hogy Janine-t ez miért is érdekli tulajdonképpen, hogy csak a hasonlóságot keresi a sorsunk szövevényében, próbálja megtalálni a saját arcképét a lelkem tükrében, vagy esetleg nem a hasonlóság, nem a történés, hanem az érdekes számára, hogy velem történt… De az is meglehet, tényleg a puszta kíváncsiság vezérli és generálja tengernyi kérdését.
Mindegyik igazságba bele tudnék nyugodni.
Nem veszem magamra. Az érdeklődés jó dolog. Apatikus közönséggel egy forradalmár sem tudott volna lázongást szítani; a nagy dolgokhoz pedig forradalom szükségeltetik. Ti, franciák, ezt igazán tudjátok – bököm meg a vállát játékosan. Bár meglehet, hogy a következő revolúció nem feltétlenül a párizsi IKEA fürdőszoba osztályáról fog kiindulni. Sosem voltam kifejezetten jó lelkesítő beszédekben, ezért is nem lettem life coach. Többek között. Meg mert semmi kedvem hozzá, ráadásul akkoriban nem is létezett ez a fogalom. – Hát, igazán rajtad áll… De a nőknek nem ez az első dolog, ami eszébe kéne, hogy jusson? Hova mennek a ruháim? – vonom fel a szemöldököm kérdőn. Nem mintha feltétlenül nemi szerepeket szeretnék aggatni rá, amolyan kötelezvényként, de olyan érzésem van, hogy bár eddig legtöbbször otthoni vagy futó ruhában, illetve jelenleg egy ronda rénszarvasos pulcsiban látom, mégis szeret adni a külsejére. Ahhoz pedig hely kell.  Bár értek is én hozzá?
Egy úriember csakis engedéllyel méri fel társnője tomporának arányait – húzom ki magam olyan illedelmes és arisztokratikus arccal, amilyet csak a Downtown Abbey legjobbjaitól láthatunk. Majd elhúzom a szám, és engedékenyen jobbra-balra döntöm a fejem. – És ha nem látják. – Főleg akkor, ha nem látják. Nem feltűnően, nem indiszkréten, nem hátsószándékkal; csak azért, mert szép, és mert ott van, és lássuk be, hogy ösztönös, nem az agyunk vezérli, hanem egy jóval lentebb lévő mechanizmus. – Szerintem jó lesz – kacsintok rá végül. És akkor innentől pontosan Janine-izált popsimagasságban mérem a dolgait.
Nem tudok nem felnevetni a szegecs értelmezésén részéről, bár hősiesen próbálom visszatartani, az én jól neveltségem, mások fülének épsége és Janine büszkesége érdekében. Két másodpercig sikerül is, majd prüszkölve tör ki belőlem. Teszek egy széles fordulatot a tengelyem körül, addig próbálva visszarendezni az arcvonásaim. – Ez másfajta szegecs – felelem végül, bár sejtem, hogy ő sem teljesen komolyan gondolta. Vagy mégis? Igazából aranyos. Értékelem a próbálkozást, és hogy próbál párhuzamot vonni az ismeretlen meg az ismerős között. – Falra szerelhető sarokpolc, aha. Akkor az is legyen fenyő? Mert hogy ez az – teszem még hozzá, ha esetleg nem lett volna egyértelmű, és miért is lenne az?
Hát, egyedül semmiképpen se. Bár igazság szerint egyébként is jobb volna ellenőrizni a csövek állapotát, mert nem vagyok benne biztos, hogy a korszerűsítéskor Ivan beengedte a szerelőket a lakásba… De kádam az öné, ha királyi őfelsége azt kívánja – produkálok túljátszott, színpadias főhajtást előtte. Ajkaim szegletét vidám mosoly ígérete kunkorítja felfelé. Felegyenesedem, és engedelmesen követem őt, meg a méretvételre alkalmas, fáraónői fenekét. A legtöbb ember, akit látok, hasonló párokban próbálja egyensúlyozni a vásárlást és az unalmat, az egyik szembe jövő pasassal ellentétben én azonban nem csak kényszerből mosolyogva bólogatok. – Az őszinte véleményemet szeretnéd? Jobban járnál gardrób szekrénnyel. Beépítettel. Nem is telik sokba, lényegében csak a sínek kellenek, amiken mozog az ajtó, ha nem klasszikus nyíló-csukót szeretnél, amit helytakarékossági szempontból nem ajánlanék. Sínpár, egy akasztónak alkalmas vasrúd, amit rá tudsz szerelni a polcokra vagy merevítésre… Lehet venni külön polc rendszert, itt is, de akár méretre vágatni is lehet. És akkor olyan elrendezést kapsz, pontosan annyi és akkora tárolóhelyekkel, amilyet szeretnél. A munkadíjjal együtt talán kicsit drágább, mint amit készen vehetsz, de ha gondolod, és nem kell azonnal, szívesen megcsinálom ingyen. Mondjuk egy kávéért cserébe. Ha majd megtalálod a bögréid – vigyorgom le rá, nem tudom, az első beköltözős nap óta meddig jutott. Mikor Cora hozzám költözött, még hetekig volt doboz, amiből nem pakoltunk ki, pedig lényegében bútort nem is nagyon hozott. – Csináltam már párszor ilyet, ha portfóliót szeretnél a tendereztetés végett. Egyedül még nem, de legfeljebb besegítesz. Szerintem jól állna a kantáros nadrág. – És lényegében bármi más. Persze, ez nem kötelező ajánlat, nem sértődöm meg, ha nem bízik annyira a viking véremben, hogy rám bízza a szerelést. A nagyobb szekrényekhez is szaksegítséget szoktak ajánlani; nem vagyok szaki, inkább csak érdeklődő dilettáns, akinek véletlenül épp van egy asztalos-ács ismerőse, és sokszor foglalkoztak ilyesmivel a baráti körben.
Szeretnél majd enni valamit? – vetek egy pillantást a karórámra, amely a digitális világtól mentesen, még rendes mutatókkal rendelkezik. Viszonylag drága darab volt, de akadnak dolgok, amiken nem érdemes spórolni, és akkor csak egyszeri, de minőségi és tartós befektetés lesz. – Csak azért kérdem, mert most nekem sem volt időm főzni. Rendelhetek valamit most úgy… egy órára, és akkor még a szerelés előtt ehetnénk. Kivéve, ha randid van, persze. – Magamat is meglepem a ténnyel, hogy tényleg érdekel, vajon mennyire érzi még korainak a randevúzást; bár a kérdést szigorúan nézve, viccnek szánom.

881 szó
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


✥ Szeretettel Janine Duval tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Feb. 12, 2018 1:33 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

to Andreas

- És úgy véled forradalmár jellem lennék? - elmosolyodom, egyébként tényleg nem akartam faggatni, csak kíváncsi vagyok. Valamiért érdekel és ezt más köntösbe nem tudom ültetni. Kérdezek és ha válaszol, kielégíti a kíváncsiságomat. Bár való igaz, hogy néha talán már átcsúszom a tapintatlanba. Vagy csupán egy ilyen hely nem az ilyen témákra alkalmas. Erről is az a fasz tehet. Ha nem jelenik meg, nem tolja erre a gondolataimat sem. És akkor valószínűleg nem állok le a házasságairól kérdezgetni pont most. Ah...
- Akkor nem vagyok eléggé nő. - nevetek fel - A kényeseket fel lehet lógatni vállfákra, a többit pedig bárhol eltárolom. Csak nem merek addig venni rendes szekrényt, amíg nincsenek méreteim. Néha hajlamos vagyok elsietni dolgokat. - pislogok rá naagyon ártatlan tekintettel, hisz voltaképp ő felajánlotta, hogy átjön és lemér ezt-azt, de előbb ide szaladtam vele. Tessék, mi ez ha nem anti-megfontoltság? Legközelebb is igénybe kell hát szegényt vennem. De ígérem, ííígérem, hogy akkor nem vakon fogok bolyongani. Bobbie úgyis azt mondta, hogy van egy egész csomó lakberendezéses újságja. Na meg, hogy próbáljak ki valami újat. A barkácsolás is valami ilyesmi, na meg túrázás és a többi amit még ajánlott. Egyre vonzóbbnak tűnik ez az ötlet. Mindenre és bármire leginkább.
- Áh, szóval vannak még úriemberek..különös, mindenhol azt írják, hogy kihaltak. - ugratom csak lévén bunkónak egyáltalán nem tudnám nevezni, egyszerűen nem volna helytálló, de az úriember olyan különös kifejezés. Vagy csupán az én agyam gondol rögtön legalább 1800, 1900-as évekre? Meglehet, de nekem lordok, gavallérok és ilyesmik jutnak erről eszembe. - Szép mentés. - jegyzem meg egy mosollyal - Na, ha jó lesz akkor maradhat. Bízom a ..szemeidben. Már ha ez így helyes kifejezés. - csóválom meg a fejem, lévén kicsit groteszk, hogy éppen miről beszélünk. De azt hiszem az ismerkedési indítás után már nem kéne ilyesmin meglepődni ha rólunk van szó.
- Azért nehogy összeess.. - füstölgök, jóóó hát semmi közöm nincs a bútorok összeszereléséhez, de a nevetését hallva én is elmosolyodom - Na már ezt is tudom! - jelentem ki hősies hangsúllyal, mintha legalábbis a kvantumfizika nagy kérdéseire leltem volna megoldást. - Akkor igen. - egyértelmű, bár legalább már ezt is tudom, hogy egyébként fenyő. Nekem fa és fa, maximum az árnyalatokban látok különbséget, amit értek én, hogy valószínűleg különböző fajtájúak, de ezt tudatosan ezidáig nem gondoltam végig. - Nem mondod, hogy pont az a lakás maradt ki a korszerűsítésből. - ezen azért meghökkenek egy kicsit - Lehet akkor fel kellene hívnom valakit. hogy ezt nézzék meg. - csóválom a fejem - Mindenesetre a kádért hálás vagyok. Alkalmasint megjelenek majd pár kanna tejjel és nálad leszek szép. - mondjuk ezt így jelenleg hirtelen nem tudom elképzelni, hogy nála ázzak a kádban csak úgy. Kicsit talán különösnek hatna. Vagy mégsem és tényleg belemenne? Jaj mindig felpiszkálja valamivel a kíváncsiságomat.
- Hű.. - mekkora válasz részemről, de már maga az ötlet is tetszik igazság szerint. Nekem eszembe sem jutott volna, hogy ezt így is meg lehetne valósítani. Na meg, hogy képes rá, hogy össze is hozzon egy ilyet. Mi a franc. Kezdek neki elég sokkal tartozni, akkor is ha kávéban méri. Lassan inkább illene a részére egy kávé beszállítót keresnem és amennyit segít, aludni se fog a rengeteg koffeintől. - Andreas én.. - igen, az arcomról is sugárzik, hogy egyébként le vagyok nyűgözve. Meg ez nagy dolog és egyébként el se fogadhatnám. Jaaj jaj.. - ezt el se fogadhatom. Igazán. - sóhajtok fel - Nem akarom elvenni a szabadidődet sem. - szabadkozom, mert persze, szeretném. Már a leírása is jól hangzik, de megkérni nem kérhetem rá. - Pedig iszonyatosan jól hangzik. - felsóhajtok - Legalább hagyd, hogy ne egy kávé legyen a honorárium. - nézek rá kérlelve, akkor jobban érezném magam. - Egyébként honnan veszed, hogy van kantáros nadrágom? - nevetek fel végül.
Önkéntelen marad fenn a mosoly. Komolyan ez az evés..nekem megint nem jutott eszembe, hogy mi lesz a nap hátralévő részében ezt tekintve, neki igen. És első nap megléptem az evés elől, ma reggel nem és úgy tűnik ma délután sem fogok. Szóval bólintok. - Legyen. Akkor viszont kicsit rákapcsolok. - újabb mosoly, végül is még simán elbolyonghatnék itt két órát is ha arról van szó. - Szerencsére a matracom méreteit tudom, így a keret némileg könnyebb lesz. És az nem fenyő lesz, hanem sötétebb. - gondolkodom el és elindulok abba az irányba. - Egyébként fogalmam sincs milyen egy randi randi. - pillantok rá a vállam felett, hát igen. Nekem ez így alakult.

Nem tudom mennyivel később viszont egy új ágykerettel, két konyhai polccal - ki hitte volna, hogy találok ilyet! - a fürdőszobai polcokkal, valamint ágyneművel, két állólámpával, két éjjeli szekrénnyel és négy növénnyel lettem gazdagabb. És ragaszkodtam ahhoz, hogy segítsek legalább ki-bepakolni. Amikor minden felkerült még a dugóval sem kellett szembesülni, szóval csak a pakolás maradt otthon. Egészen hihetetlen, hogy kartondobozokba, keskenyekbe befér minden. Kivéve persze a nem bútorokat.
- A kocsiban még nem tűnt ennyinek.El kellett volna lopni azt a bevásárlókocsit. - mormogom a lépcsőfordulónál - Nálad mi lett végül az összesítés? - mert azért vett egy-két dolgot és a kocsiból egyébként az ebédet is megrendeltük, lévén mire nem jó egy okostelefon manapság! Kibűvészkedem a zsebemből a kulcsomat és kinyitom az ajtót, melynek rövid ideje ugyan, de sajátomnak nevezhetek - Huh otthon, édes otthon. - na meg kupis kicsit, de ezt nem teszem hozzá.Lepakolom amit kell és leveszem a kabátomat is. Megfőttem. Úgyhogy végre a pulóvertől is megszabadulok. - Lefutok a növényeimért. - mondom és már megyek is, lévén a házban vannak, csak felhozni képtelenség volt. A lépcsőház hűvöse egyébként jól esik. Könnyedén kapom fel a négy cserepemet és indulok vissza felfelé. Belépve azért..na - Segítsek valamit? - dőlök neki az ajtófélfának - A futár is hamarosan itt lesz. Elméletileg. - veszem elő a telefonom, hogy ránézzek az órára. - Tudod, úgy érzem magam mint egy gyerek, aki játszani készül. - mosolyodom el - Kérsz valamit inni?

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
54
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Feb. 12, 2018 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

in shades of blue
pour Janine

Alapvetően igazán nem lehet panaszom a lépcsőházunk méreteire, mert a legtöbbel ellentétben egészen méretes járórészt alakítottak ki, ráadásul egyfajta orsóteret is hagytak a felfelé kúszó lépcsősorok között, nem csak a nyomasztó bezártság-érzetet csökkentve ezzel, de a költözési procedúrákat is megkönnyítve. Sokan nem is gondolnak bele, miféle hátrányai lehetnek a több-lakásos házaknak, míg meg nem próbál felkönyörögni egy nagyobbacska rekamiét az ötödikre egy összesen két méter széles lépcsőházban. – Lélektani vagy anyagi szempontból? – kérdezem, pontosan kiszámítva, hogy a szavak a megfelelő kilégzési szakasznál szaladjanak ki. – Nos, amíg nem botanikusok járnak hozzám, mindenkinek be tudom adni, hogy az új növények mind fikuszok. Csak másfélék. És reménykedem benne… hogy fel tudom venni az új asszisztenst, mielőtt sikerül az összeset megölnöm. – A súlyon ez persze mit sem könnyít, a harmadik körnél már kezdem érezni, hogy savasodnak az izmaim a karomban (az első kört követően a kabátomat is elhagytam, még pólóban is túl melegnek érződött mindenem), de eszem ágában sem volt szünetet beiktatni, addig nem, míg az utolsó, meglepően nehéz és indokolatlanul hosszú doboz is ott nem trónol Janine lakásának nappalijában. Csak akkor engedek meg magamnak egy súlyosabb sóhajt és törlöm meg a halántékomon gyöngyöző izzadtságom, mikor a szőkeség már legalább egy szinttel lejjebb jár, a lépteit visszhangozza a viszonylag csendes lépcsőház. Nem akarok a tényre gondolni, hogy annak idején, mikor alig tizenkilenc éves fejjel azt a csodás pár hónapot a katonaságnál töltöttem, ennél keményebb kiképzést is bírtam egyetlen mukkanás nélkül.
Rég volt, szép talán igaz se volt…
Aztán meghallom azt az orgánumot. Azt a csodát. Azt a mennyei hangot. – Meddig terveznek még zavarni a nyugalmat? – áll ki a lépcsőkorláthoz az egyetlen Madame, hogy egyszerre nézhesse a nem sokkal előtte elhaladó Janine-t és meredhessen rám szigorúan, öt emelettel alábbról. Pongyolában és mamuszban, idegesít vakarcsa a kezei ölelésében avagy szorításában. Még ennyivel lentebbről is érzem a szuggerálást. – Egyáltalán mit csinálnak? Remélem, nem olyat, ami rossz hírét keltheti a közösségünknek!
A korlátra támaszkodom, és korábbi kifáradásommal mit sem törődve mosolygok le szélesen, a ráncos arcra meredve. – Összeköltözünk, tupperware-t árusítunk, aztán swingerklubbot alapítunk. Szeretne csatlakozni? Vagy mikrózható edényt…? – Dohog valamit, azt hallom, de hogy Janine-nek szól-e, vagy ő sem érti, azt már nem. Addig maradok odakint, míg fel nem ér, szinte elkínzott arccal és szerelmes sóhajjal ajkaimon fordulok felé. – Azt hiszem, nem díjazza a humorom. Érthetetlen. A szerelmi vallomásaim is mindig figyelmen kívül hagyja… – A fejem csóválom. Az ajtóm mögül nyüsszentés hallatszik; bevallom, el is feledkeztem arról, Beau milyen jól tud hallani, ha akar, és hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy idekint vagyok, a kutya-elméje viszont nem tudja felfogni, miért nem megyek már be. – Zavarna, ha Beau átjönne egy kicsit…? Ígérem, hogy nem szed szét semmit.
Vagy ha igen, megfizetem a kárt, ezt azonban nem teszem hozzá, mert akaratlanul is negatív hatással van az emberekre; megerősíti bennük a rosszabbik kimenetel esélyeit, holott azzal egyébként is tisztában vannak. Amennyiben engedélyt kapok az ideiglenes kutyaköltöztetésre, úgy csak azután térek vissza hozzá, hogy gyorsan feltettem a nyughatatlanul izgatott szőrgombócra a nyakörvét, csak a biztonság kedvéért. A sétáltató már járt itt, hagyott is cetlit, hogy minden dolog elvégezve, bár evett egy kis füvet (úgy legel, mint egy tehén), úgyhogy még ráér majd sétálni vinnem. Még benyúltam azért a csodálatos szerszámövért, amit az előtérben tartottam, és próbáltam összerakni a fejemben az összeszerelési sorrendet, hogy van-e, amihez most kellene esetleg fúró, nem csak csavarhúzó.
Hát, megmondhatod, melyiket szeretnéd előbb állva látni – vakarom meg a tarkóm. Érzem, hogy a hasam vágyakozón morog, csak csendben és diszkréten, eszembe juttatva, milyen régen nem ettem már. Az a hot-dog nem volt sok.  Az egyik dobozt nyitom fel a szikével (kissé már túlzás az a ragasztómennyiség, amivel lezárják ezeket), mikor érkezik a játékos megjegyzés, és akaratlanul is felnevetek, kiránt ezzel a „csillag vagy sima csavar” körül forgó gondolataim közül. – Nos, a drága jó Madame minden bizonnyal azt hiszi, hogy „játszunk” – vonom fel egyik szemöldököm szuggesztíven, majd megrázom a fejem. – Örülök, ha most még örülsz, majd megkérdezlek hat óra múlva. Ahogy nálunk mondják: van kis bosszúság, nagy bosszúság, meg IKEA. – Na jó, lehet, hogy nem pont így mondják… – Megtaláltad a bögréid? Azt hittem, papírevőkészletből élsz, mint a rendes huszonévesek – nevetek fel. – Őszintén? Egy sör nem lenne rossz. De ha nincs, jó a víz is. – Bármelyikkel is tud szolgálni, akaratlanul is utána nézek, ahogy a konyha felé lejt. Ceruzaszoknya, szűk farmer, mackónadrág vagy a tökéletes semmi, van valami egészen megbabonázó abban, ahogy a nők sétálni tudnak. Nem többet. Csak sétálni. Beau mondjuk, ha itt van, valószínűleg tényleg teljesen tiszta, esetleg kajával korrupált indokból követi. Lassan kezdem kibontogatni a részeket, és egymás mellé helyezem a nappali padlóján, precízen, illő részek egymáson, a csavarok zacskói átmérő szerint rangsorolva. – Ha már a huszonéveseknél tartunk… Hogy értetted azt, hogy nem tudod, milyen a „randi randi”? Már, érted, szakmai érdeklődés. Abban a generációban talán nem dívik ilyen agyafúrtságokkal élni, mint vacsora és mozi? A Tinder mindent tönkretesz?

801 szó
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


✥ Szeretettel Janine Duval tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Kedd Feb. 13, 2018 7:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

to Andreas

- Tárgyi szempontból. - nézek rá mosolyogva. Voltaképpen anyagilag sosem jó utána számolni az ilyesminek, mert úgyis arra fogsz jutni, hogy indokolatlanul sok pénzt költöttél el a semmire. Pontosabban nagyon kicsi dolgokra. Én sem szeretném nagyon elemezgetni a jövő hónapban a bankszámla kivonatomat, lévén fölöslegesnek tartanám. Kellett, ami kellett és ez van. Mostanában nem költekeztem túl sokat. Lévén még nem értem el azt a fázist, hogy új frizura meg új ruhatár aztán boldog új élet. Még csak nyalogattam a sebeimet és azon igyekeztem, hogy ne dobjanak ki a színházból kóválygás miatt. És, hogy Astor ne szagolja ki az olykor megjelent macskajajt. Mert ismerem és tudom mit kapnék érte. Talán ha megadnám neki azt a kegyet, hogy összeomlok akkor nem kezdene egy fél órás kioktatásba a tróger életmódomról. Viszont ezt eddig sikeresen elkerültük, úgyhogy semmi probléma. Pakoljunk serényen inkább. A berendezés legalább meglátszik. És majd eljutok egyszer egy plázába is, hogy felvásároljam ruhatárilag. - Van bennük ilyen kis csinos táblácska. - vigyorgok rá - Azon leírják, hogy hova kell tenni, mennyi víz kell. És hé, kertész fórumok. Olykor teljesen és tökéletesen hasznosak tudnak lenni. - kicsit ugratom - Asszisztenst keresel? Nocsak, ha pályát váltok behívsz interjúra? - elmosolyodom, egyébként nem váltanék pályát csak akkor ha lesérülök, vagy nem is tudom terhes leszek, amnéziám lesz..szóval kicsit végletekben gondolkodás mentén képzelhető el ilyesmi.
A növényekkel visszatérve pedig van alkalmam egy igazán füleket gyönyörködtető beszélgetést végighallgatni. Akaratlanul is lelassítok, hogy minden szót hallhassak. Alig tudom letörölni a vigyort az arcomról. Andreas nem tudja kihagyni ezt a ziccert. Teljesen ártatlan arccal lépdelek végül felfelé a lépcsőn, kezemben a növényekkel. Erős a késztetés, hogy megajándékozzam az egyikkel.
- Micsoda szégyen! Tönkreteszi ennek a közösségnek a jó hírét, a morálját! Micsoda szégyen! - hallom a szavait amikor felérek az ajtajához - Mondtam magának, hogy vigyázzon vele! - végignéz rajtam és hirtelen megint elszégyellem magam, hogy csak egy atléta van rajtam semmi más - Nem mondtam, hogy vigyázzon vele?! Egyébként milyen növények azok? Mi van ha allergiás lesz rájuk valaki? Semmi illegális remélem!
Lesütöm a tekintetem, hogy ne mosolyogjak a képébe. Próbálok minél ártatlanabbnak látszani, de azt hiszem ezt már ellőttem. Nyílt titok lett nagybecsű Madame számára, hogy beengedtem Andreast a lakásomba. Ah erények, erények. Pedig ha tudná, hogy kapcsolatunk teljesen szűzies. De úgysem tudnám vele megértetni.
- Szeretne egyet? - mosolygok rá végül kedvesen, de a tekintete súlya alatt egész kicsire megyek össze. Akkor azt hiszem a sütijeimet se fogja kérni. Bár egy spacecake talán jót tenne neki. Vagy a galamboknak. Vagy a lakóknak. Hmm. Lehet leszek cserkészlány. Sütiiit? Felsietek a lépcsőn ahol szenvedő szomszédomat látom.
- Swingerklub és tupper? - mormogom halkan vigyorogva, hátha Őfelsége még kint áll még azt forszírozva, hogy vajon milyen disznóságot tervez a Swingerhood. - Nem vagy elég régivágású. Életed szerelmét kívánnád odadobni egy swinger csapatnak? - sóhajtok teátrálisan - Ígérnéd inkább a holdat, a csillagokat. Meg a mikrózható dobozokat. - nem bírom, a szám elé kapom a kezeimet, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni. Nem tehetek róla. Persze távolról sem kívánnám a matrónát ilyen nyilvánvalóan kinevetni, de hát olyan lehetetlenül komikus helyzeteket tud alkotni...
- Dehogy zavarna. Már túl vagyunk életünk első csókján, megérdemli, hogy megszaglászhassa hol élek. - mosolygok rá. Egyébként értem a kérdés másik felét. Sok ember fejében a kutya egyenlő a szőrös tornádóval. Nem mondom, hogy nem tudnak rosszak lenni, mert melyik állat ne tudna. De a macskák rosszabbak. Mert felülírják a tanult parancsokat, a tiltásokat és mindent ha éppen olyanjuk van. Na ők, biztosan nem egy bolygóról származnak...Vágyakozva nézek a sok dobozra. Hihetetlen, hogy egy csomó mindenem bennük van most. Szerencsémre nem látja az arckifejezésem.
- Nos, ha már így becsüccsentél a nappalimba, akkor szerintem célszerű a kis konyhai vacakkal kezdeni. Utána a fürdő és végül az ágyam. - tervezem meg, bár annyit értek hozzá, mint az origamihoz.
- Ah odalett a jó hírem. - nevetek fel - Szerinted hat óra? - eltátom a számat, persze nem gyerek módjára, de azért elcsodálkozom. Szóval hát öhm. Hat óra. - Lehet isteni érzékem van hozzá. - nézek rá mosolyogva, bár ezt őszintén szólva erősen kétlem. Bár elvileg nőként nekem jónak kellene lennem a mütyűrökkel. Valami anya kódolás vagy mi. Nos, ezidáig ez a tehetségem még nem csillámlott. Majd most!
- Naaa..régen volt már az egyetem. Lassan 30 leszek, leszoktam a papír vackokról. - mosolygok tovább végtére is nincs ebben semmi sértő. - Megtaláltam persze. - nézek körbe és a konyhai tárolóhoz lépek, hogy kivegyek kettőt - Figyelj, poharat is tudok adni. - mutatom fel és incselkedőn rákacsintok - Fejlődés nemde? - történetesen az is sokat elmond rólam, hogy sör és bor van a hűtőben, ellenben egy tisztességes, legalább két fogásos ebédet maximum gyerek adagban tudnék csak összerakni. Ah hülye válás. Úgyhogy magára hagyom és a hűtőhöz sétálok szőrös vendégemmel a nyomomban. Behajolok a hűtőbe, mert nyilván leghátra csúsztattam a sört. Tudom is én, hátha a mindenkori erkölcsös és rendes élet egylete rám találna nyitni. Megsimogatom Beau-t, aki lehetséges, hogy csupán csak a hűtő miatt jött utánam ilyen lelkesen. - De apádnak el ne mondd! - kínálom meg egy szelet felvágottal, néha egy kutyának is illik bűnözni.
Visszasétálok a két sörrel és az egyiket átnyújtom Super Marionak. Letelepszem vele szemben a szőnyegre és megfogom az egyik dobozt.
- Azt hiszem nem merek kibontani még valamit, mert a végén összekeverednek a ... - mindjárt - szegecsek. - igen - Szóval Mester csak üljek és nézzem a kézimunkád, vagy azért ehhez hozzá kellene tudnom szagolni szaktudomány nélkül is? - nézek rá kérdőn. Egyébként megszólal a telefonom, úgyhogy feltérdelve elő is veszem a zsebemből. - Megjött a futár. - súgom neki - Igen, megyek is.
Most már azért a csengőt is megnyomja én meg be is engedem lentről. Na a Madame ha még őt is meglátja. Biztos Pokolra ítél mindkettőnket. Szóval...igen. Kinyitom az ajtót és megadva a 10% jattot, át is veszem az ebédet. Késeit. Vagy mi. Becsukom utána az ajtót és besétálok a szobába. - Hozok evőeszközt. - Nyújtom át neki a dobozokat.- Már ha neked oké a szőnyegen enni. - nézek rá kérdőn. Én szoktam. Meg filmezni is innen ha olyan van. Így is teszek, átnyújtva neki kést-villát-kanalat de közben azért elgondolkodom. Egyrészt, hogy igen, hát randi-randi fronton mondjuk úgy, tapasztalatlan vagyok. Másrészt meg..hmm..Visszaülök vele szembe és az ölembe veszem a saját dobozomat.
- Tudod, tizenévesen beesni egy moziba csak azért, hogy nyugiban letapizhasson egy kanos kölyök, szerintem nem randi. Az egyetemi sör-mozi és kocsmatúrák megint nem idesorolhatóak. - beleszagolok a dobozba, óó, jó lesz ez - Az exem pedig...mondjuk úgy, hogy nem egy romantikus alkat volt. - sóhajtok, hát igen - Mesélj Dr. Jess, milyen szerinted egy rendes randi?

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
54
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Csüt. Feb. 15, 2018 8:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

in shades of blue
pour Janine



Madame Botique vérét szívni egy kicsit olyan, mint mikor egy közterületes megbüntet egy kidobót, az pedig behúz neki egyet, az élet visszaadja a kártételeket, amit mindenki más ellen követnek el. Élvezem. És ha cseppet inkább a mai kor szülöttje lennék, akkor valószínűleg rajongói klubot is alapítanék az egyetlen és kedvenc önjelölt házi nénimnek, így azonban csakis én nem tudok betelni az aranyköpéseket, melyeket majd’ oly gyakorta szór, akár a cigarettacsikkeket. Egyedül én, és persze immáron Janine is. Nem tagadom, ismét csak megerősíti bennem a kedvelés és jó helyen tartózkodás gondolatát az, ahogyan a tréfára reflektál, mi több, maga is részévé válik. – Csak egy kis izgalom a kapcsolatunkba, nehogy ellaposodjon – felelem, a mikrózható dobozokat és az égitesteket azért kellő nevetéssel fogadom. Az örömet talán Beau is érzi, nem csak az általános „éljen, megint visszatértél!” lelkesedés az, amivel fogad. Mit fogad? Szinte kitör, mint rab, ki leveté láncait, jóformán fellök, ahogy átszlalomozik oda-vissza a lábaim között, majd ugyanilyen heves lelkesedéssel üdvözli a szomszédasszonyt is. Beau szeretetét alapvetően nem nehéz elnyerni, ez az, amit nagyon becsülni tudok a kutyákban, ez a végtelen és feltétel nélküli szeretet, ragaszkodás, tenni akaár, és ez az is, ami sokszor a vesztüket okozza. Persze, a bántalmazott állatok képe messzi gondolatnak tűnik csupán, sűrű szürke tejködön átsejlő sziluett a távolban, ahogy Janine-t és jelenleg igen hűségtelen ebem lelkes üdvözlését figyelem. A szívemhez nőtt a kis szőrgombóc, ám jelenleg nem ő az, aki inkább leköti a figyelmem.
A sorrendre csak bólogatok, nekem igazából mindegy, de talán tényleg logikusabb helyben kezdeni. – Te tényleg nem raktál még össze ilyet, ugye? – pillantok fel rá vidoran. Az isteni érzékét nem tudom kommentálni, de elnézve, hogy még mindig nem végzett a pakolással, ha most magára hagynám, szerintem három nap múlva is lenne még, amit nem rakott össze, és nem tudnám hibáztatni, a bútorszerelés exponenciálisan javuló tendenciát mutat a gyakorlat hatására, ám igen magasról kezdődik. Persze, szintet is lehet választani; egyszerű kamrai polc, ami fém lábakból és OSB-lapokból áll, vagy egy egész nappali bútorszett, egybe épített TV-állvánnyal, könyvespolccal és szekrényekkel, amik fiókjai halkan, önmaguktól csukódnak. Utóbbi első projektként gyakran végződik válással; vagy az élettársadtól, vagy az összes svéd áruháztól, ami csak létezik.
Sör pohárban? Ez az úri flanc még a Madame-nak is tetszene – nevetek felm és esküszöm, ez már tényleg az utolsó, hogy felemlegettem, mert kezd túl szűk lenni a hely négyünknek, úgyhogy épp itt az ideje, hogy visszacsomagolja magát a bűzlő parfümfelhőjébe, és mi kettesben maradjunk. Meg Beau. – Mit ne mondjon el? – kiáltok át a helyiségen, mert bár a pulttól nem látok semmit, hallom ám, ahogy csámcsog, nagyon nehéz kaját csempészni neki. – Hallok ám! Azzal még nincs bajom. – És ez az a pont is, ahol eszem ágában sincs bevallani, hogy az útmutatóban, amit időközben átlapoztam, csak hogy tudjam, mire számítsak, nevetségesen kicsi betűvel írtak néhány megjegyzést, szóval azokról fogalmam sincs, mik. Nem mintha ez megállítana szent küldetésemben, hogy Janine holmijai méltó helyükre kerülhessenek, polcra.
A kézimunkám? – vonom fel az egyik szemöldököm vigyorogva. Én esküszöm, hogy próbálom nagyon is Bobbie-approved környezetben tartani a megszólalásaimat, de bevallom, hogy Janine jelentősen megnehezíti eme ténykedéseket. Mielőtt instrukciókat tudnék szolgáltatni, megcsörren a telefon, én pedig megértően bólogatok. – Majd utána megkapod a beosztásod – mondom, és kihasználom az időt arra, hogy végig gondoljam, hogy volna érdemes neki állni. Az étel illata becsavarja magát az orromba, és Beau is feltűnően kihúzza magát, ahogy a futár léptei visszhangzanak az utolsó métereken.
A hasam szinte tüntetően kordul meg. – Azt hiszem, jelenleg odakint, a kukák mellett is megennék bármit, botokkal. Mennyivel jövök? – Majdnem biztos vagyok benne, hogy a futár szuggeráló tekintetét éreztem a hátamon a nyitott ajtón keresztül, mert mindegy, milyen szituációba kerül valaki, még a mai világban is, elvárt, hogy ellenkező neműek közül a férfi fizessen. Nem kevés esetben a pincérek és futárok már csak azért is ezt fogadják szívesen, mert sokan direkt többet jattolnak, csak hogy lenyűgözhessék a párjukat. Fogalma sem lehet arról, hogy itt ilyesmiről nincs szó, csupán elszalasztott pluszt lát bennünk.
Tinédzser szívek milliót törted most össze – jegyzem meg, immár az ételes dobozzal az ölemben. Van egy hátsó gondolat az agyam mélyén, egy apró bökés a hátamon, ami arra ösztökél, hogy valami önös, ki nem fejtett okból is figyeljek a válaszára. Sajnos tényleg éhes vagyok, így mivel technikailag már Janine is eszik, a második falatot szeretném a villámra könyörögni, mikor befejezi a kifejtést, az evőeszköz pedig megáll a levegőben. – Te most komolyan azt mondod, hogy még sohasem voltál olyan randin, amit igazinak bélyegeznél? Vagy amivel elégedett voltál? – A meglepődésem őszinte, nem csak azért, mert magam igen tetszetősnek tartom a nőt, mind belsőleg, mind külsőnek, így eleve érthetetlen, miért ne vinném el valahova, már persze ha a barátja helyében lennék. Azért is, mert romantikus alkatnak tűnik, nem túlzottan és unrealisztikusan, de annak. – Ez meglep. Három napja ismerlek, de majdnem biztos vagyok benne, hogy néhány hét alatt még a legimbecillisebb baromnak is rá kellett volna jönnie, hogy szereted a romantikus gesztusokat. Mármint, van benned egyfajta… Erre utaló egzaltált szórakozottság. De lehet, hogy rosszul gondolom. Vagy nagyon, nagyon rossz fickókkal jártál eddig.
Beau  a szokásosnál is feszültebb figyelemmel követi nyomon az étel útját, és látom rajta, legszívesebben még egy fejet növesztene, hogy mindkettőnket egyszerre tudjon figyelni, hátha leesik valami, amit ő gyorsabban lát meg, mint mi, de tisztes távolságban marad, egy méterrel odébb.
A korábbi kapcsolataid tudatában kezdem úgy érezni, nem fogod elhinni… De számomra egy rendes randi olyan, ami a másik félnek örömet okoz. Mármint, ha már ismerem. Ha még nem, nem tudom, olyanon nem nagyon voltam még, de valószínűleg próbálnék keresni valamit, amivel megismerhetem, nem egyből beülni egy étterembe. Valami kültéri program, talán, Párizs mindig tele van fesztiválokkal, kertmozikkal, előadásokkal… Aztán a második randin persze jöhet az étterem is, vagy valami kicsit felszabadultabb. Bowling, biliárd. Nem tudom. Go-Kart? – felnevetek, és használok/adok egy kis szünetet, hogy egyek egy falatot, és belekóstoljak a sörbe. – Sok függ a másiktól, hogy Ő mit szeretne, mit szeret. És persze attól is, ismerted-e már előtte. Bevallom, régen kedveltem a randizást, nagynak éreztem magam tőle. Manapság jobban örülnék magának a kapcsolatnak, a kényelmességnek, nyugodtságnak… De ez talán a korral jár. Sőt, biztos. Azt hiszem, tulajdonképpen annak is örülnöm kellene, hogy ha valaki velem van, nem nézegeti folyton a Messengert, vagy kezd el visszaírni. Szép új világ, hm?
Beau tekintete már égeti az oldalamat, sőt, ezt most tetézi azzal is, hogy halkan morog egyet. Nem is morgásnak hívnám, inkább nyöszörgésnek, siratja, amiért én csak beszélek, az a sok finom kaja pedig ott ül előttem, hát ő milyen gyorsan megoldaná ezt a problémát! – Ne háborogj – szólok rá dánul; a mély torokhangokra jobban reagálnak, mint a francia nyammogásra. Aztán visszafordulok Janine-hez. – Milyen egyetemre jártál? Nem azért, mert a pedigrédet szeretném csekkolni, mert csak és kizárólag doktorok etethetik a kutyát, de csak most jut eszembe, hogy említetted. Már a koreugráfusoknak is megkövetelik a mesterdiplomát, vagy pályakezdő-pályaelhagyó vagy?

1122 szó
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


✥ Szeretettel Janine Duval tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 16, 2018 5:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

to Andreas

Csak a fejemet rázom a kérdésre. Nem raktam. A koliban minden megvolt ami kellett, otthon volt egy apám és egy bátyám erre a szerepre, az albérletben Francis szórakozott ilyenekkel, a házunkban pedig szintén ő. Valahogy én mindig kimaradtam a bútorépítés csodájából. Persze ha olvasgatnék valami nagy női magazint, abban biztos az lenne, hogy csináld magad és ne szorulj már férfira, mert manapság az már néhány feminista körben komoly szégyennek minősül. Lehet mégis vennem kéne kantáros farmert és kockás flanelinget, hogy hitelesebb legyek? Az az igazság, hogy nálam ez nem éppen a nemi szerepekről szól, hanem arról, hogy felismerem a saját képességeimet, gyengeségeimet egyaránt, szóval igen drága világ, elismerem, hogy szükségem van segítségre és ha Ő nem ajánlja fel, akkor hirtelen nem is tudom kiket kellene elkezdenem ide csalogatni, hogy ugyan segítsenek már nekem.
- Akkor lehetnék lassan vendégfogadó hivatalosan? - mosolyodom el - Majdnem feleséget mondtam, de azt hiszem a káoszt ami uralja a lakásomat leginkább szégyennek minősítené, engem meg anti-háziasszonynak. Kíváncsi lennék, hogy néz ki belülről a lakása.. - gondolkodom el rajta, mert vagy makulátlan rend és pormentesség ural mindent, minimalista stílusban, vagy ellenkezőleg, tele van az emlékeivel és mindent gyűjtöget - Esélyesen valami katonatiszt lehetett. Nem lepődnék meg. - jegyzem meg, szerintem rögtön szörnyethalna a Madame ha tudná, hogy micsoda közös témát és vonzási mértéket szolgáltat ő ennek a háznak. A végén még megváltozna, az pedig nem lenne jó. Valójában nem szép dolog mulatni egy idős hölgyön, de amit Bobbie is mesélt a múltkor. Nem, nem tudnám megállni. - Hallod Beau? Apádnak túl jó a füle. - kuncogok a kutyának aki egyébként nem foglalkozik velem, de a tekintetéből olyan nagy fokú "adj még, nálam elfér" kérés sugárzik felém, hogy kis híján elszégyellem magam, szóval egye fene, még egyet. Ígérem. - Azzal még nincs? - szólok vissza - Akkor mivel lenne? - ő nem látja a mosolyt ami megjelenik az arcomon és azt hiszem, ez így is van rendjén. Nem mintha vívni kívánnék Beau érzelmeit illetően irányában, de azért van az a híres megjegyzés a hímek területféltéséről. Vajon ez igaz a kétlábúakra is? Elgondolkodtató, érzelmi alapokon mindenképpen. Ezt még meg is tartom magamnak míg leülök a szőnyegre.
- Helytelennek tartod netán a megfogalmazást? - mosolygok vissza - Használod az ujjaidat, tehát kézimunka. - vagy már megint kétértelműre sikerült? Vagy nem is tudom, már kezdek néha elveszni, hogy tudatos-e a szóhasználatom vagy sem. Ez most csak így fogalmazódott meg nem arról szólt, hogy ő és az ujjai, mármint jaj mindegy. Mielőtt még kénytelen leszek félrenézni elkerülve a saját gondolati zavaraimat. Szerencsémre megment a futár. Felállva felnevetek. - Hűha főnök úr, ez majdnem büntetésnek hangzott. - sétálok el az ajtóig és elismerem én is éhes vagyok. De ha túl sokat fogok találkozni lenyűgöző személyiségű szomszédommal rövid távon elkezdek elhízni. Alapesetben az a hot-dog nálam kimaradt volna reggel. Mint mondtam elég funkcionálisan étkezem mostanság. Elnézve azonban Andreast és hű társát, náluk ez valamivel gyakrabban esik meg. - Azért odáig ne süllyedj, nem venném a szívemre. Legalább az én kukámat válaszd, ne az egész házét. - átcsúszik pimaszba a vigyorom, de túl élénk a fantáziám és ezt a jelenetet sikeresen magam elé képzeltem - Egyébként Beauval nem kellene kukáznod, a kutyákat mindig megsajnálják. És semennyivel. Ez csak egy ebéd a szőnyegemen. Ne csináljunk belőle nemi kérdést. - vágom el mééég mielőtt beleléphetnénk ebbe a témába egyáltalán - Szóval jó étvágyat. - mosolygok rá és leszedem a doboz tetejét. Nem vagyok olasz, de megőrülök a tésztás ételekért. Pláne ha tejszín, csirke, bacon, kukorica vagy ezek egyvelege van benne.
- Miért? - kérdezem kíváncsian - Nem a filmért viszel egy lányt moziba 16 évesen. - ingatom a fejem és sikeresen halvány pír is elönti az arcom amikor szembesülök a reakciójával. Jaj, ez ilyen meglepő? Tessék, mindig tudtam, hogy valami...kimaradt nekem. Vagy bolond vagyok. Inkább fura, Janine. - Legalább ne hökkenj meg ennyire...nagyon kifejező a szemed. - azért a kérdésen elgondolkodom - Nézd, nem azt vártam el soha, hogy épületekből ugráljunk ki meg raboljunk ki egy gyorséttermet, de a sablonrandi azt mutatja, hogy egyébként fogalma nincs rólam, talán még magáról sem és csak menjünk enni mert az a szokás, meg moziba. Mert az is az. - vonom meg a vállaimat és feltekerem a tésztám a villára, hmmm. Finom. Érdekes hallani az ő véleményét magamat illetően. Nem tudom egyébként, hogy szükségem van-e romantikus gesztusokra, vagy egyáltalán mit tekintünk manapság annak. És nagyon szeretném megkérdezni, hogy mit gondol mekkora lista van együttjárás téren nálam? Persze ez csak ugratás lenne, egyébként pedig biztos, hogy meglepném. - Nem vártam el soha nagy dolgokat. Csak egyéniséget. - elmosolyodom - Egyszer elvittek lőni. Érdekes volt. De kísértem már el lelkes biológus hallgatót is aki a baglyok - nézek rá bocsánatkérően - ürülékéből a táplálkozási szokásaikat számolgatta különböző környezetekben. Mély csendben ülni órákig... - felnevetek - De a természetben lenni jó volt. - és erre kikötöttem egy matematikus mellett. Ez fejlődés vagy inkább visszalépésnek minősíthető vajon tisztelt bíróság? Bobbie szerint mindent ki kell próbálni. Lehet nem pont erre gondolt amikor emlegettem neki, hogy órákig voltam a sráccal az erdőben csúnyán mondva, madárszart keresgélve. - Mind kedves volt a maga módján. - igen, kedvesen felejthető és kedvesen esélytelen minden egyébre nézve. Azt hittem a randevúzás valami pillangó reptető dolog, erre leginkább valami x órás kötött program volt, ami után hulla fáradtan estem az ágyba. Nem, második alkalom nem volt. Kíváncsian hallgatom egyébként, áh, eszerint pedig nem híve a vakon randizásnak. Mondjuk nem is néztem volna ki belőle. Nem olyan a személyisége valahogy. - A biliárd jó. És verhetetlenül jó is vagyok benne. - mosolyodom el - Egyébként a falmászástól a kocsmai bingóig nekem sok minden belefér az érdeklődési körömbe. És kaptam mozit meg gyorséttermet. Nem a kiöltözős fajtát. - jegyzem meg, ja egyszer valaki színházba is akart vinni, amire nekem kellett volna jegyet szereznem. Hiába, a szép pofi néha nem rejt elegendő intelligenciát, hogy ezt nem kellene. Nagyon nem. Egy mosollyal nyugtázom a szavait. Szeretném ezeket a szavakat egyszer egy mondatba tenni és nem feltételes módban. De lehet azt akkor érném el, ha kinyomtatnék egy képet valami ideálisan szépről és beültetés útján lenne szépen egy kisbabám. A gyerek őszintén szeret, tinédzser korában többnyire szégyell és gyűlöl, de legalább az érzései biztosan tiszták irányodban. - Ezt megértem, a stabilitást valahol mind keressük. De azt a fázist el kell érni - majdnem kimondom, hogy Dr. Jess, de így csak a fejemben hívom - és az a nehéz. Mondjuk - teszem le a villát egy pillanatra - én szeretem a kapcsolatok első fázisát is, ami inkább még kémia mint érzelem, de már afelé hajlik. És csak indokolatlanul mosolyogni, mert eszembe jut. - ah, na hagyjuk is. Felvont szemöldökkel nézek rá és a kutyára. Ugyan fogalmam sincs, hogy mit mond neki, de határozott annyi biztos. Ó, a vikingek nyelve. Elnyomok egy mosolyt. Olyan..más így a hangja. Jaj ezt nem tudom még gondolatban sem rendesen mondani, hogy miért. Csak más. Mintha nem az lenne akivel együtt töltöttem a napot. Igen, azt hiszem itt realizálódik, hogy teljesen más ország és más kultúra szülötte, mint én. - Nem, mi? - nevetek fel - Egyébként a táncművészetire jártam táncos és próbavezető alapképzésre, ott volt egy váltásom a koreográfusra, szakosodtam színházra és végül így kezdtem el a mestert a tánctanárin. - bár ezt nem igazán fejeztem még be, mert az járna azzal, hogy menjek be az egyetemre is, szálljak be a képzésbe, szóval egyelőre megálltam vele. Most a munkámra figyelek. - Egyébként nem követelik meg, de a főnököm egy... - pöcs, seggfej, barom - maximalista bunkó sokszor. És még ugyan nem kaptam meg a parancsot, hogy vonuljak vissza befejezni a mestert, már valahol számítok rá. - nyammogok el ezen, nem tudom készen állok-e teljes állás mellett ilyesmire. Legalább mondjuk időm nem lenne sajnálni magamat. - Bobbie szerint ki kellene próbálnom valami újat. És..inkább a rúdtánc mint a mesterképzés. - csóválom a fejem és a negyed dobozkányi kajámmal kérdőn nézek rá, hogy szabad-e hűségesen éhező társának adnom, vagy egyébként nem híve a tömjük a kutyát házi koszttal dolognak. Ha igent mond akkor a szőnyeg mellett odacsúsztatom a fekete szőrgombócnak. Ha nem, akkor lezárom és félrerakom. - Volt már ilyen... - keresem rá a megfelelő kifejezést - újratervezős szakasz az életedben? - kérdezem kíváncsian - Nem elvárás, hogy legyen, csak érdekelne. - helyesbítek, hátha nem megint kérdezőbiztosnak tűnök. Elnyúlok a sörömért és meghúzom az üveget. Nem bor ugyan, de legalább hideg.


■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

avatar
Média,mûvészet
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
54
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


✥ Szeretettel Andreas Jessen tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 16, 2018 9:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

in shades of blue
pour Janine

Nem szeretnél egy kis rejtélyt a kapcsolatunkba? Azt mondják, az érdeklődés fenntartása a jó házasság alapja – vonom fel a szemöldököm vigyorogva, egyszerre reflektálva a „mije szorulna felülvizsgálatra Andreas Jessennek?” kérdésre és a korábbi feleség-léttel kapcsolatos megjegyzésére. Ez megint nem olyan kérdés, amit kerülnék, és ne lenne kedvem nyíltan kimondani, hogy nem szeretnék beszélni róla; csupán mókásabbnak tűnik néha ilyen ködös válaszokat adni. Egyébként pedig talán tényleg nem figyelek eléggé, mert túlzottan lefoglal, hogy rájöjjek, melyik lehet az a bizonyos H csavar, amit az útmutatóban fémjeleznek. Ugyanezzel vagyok elfoglalva, míg a kaja érkezik, és mire megtalálom, szinte Indiana Jones magasságokba emelkedve a kalandos megoldások színterén, már tagadhatatlanul éhes vagyok. Hosszú nap volt ez az IKEA-ban, és még nincs vége, mert még vissza is hoztunk néminemű emléket az áruházból.
De előbb ez a szép nagy adag penne, rendes adag húsgombóccal és reszelt sajttal, azzal az igazi puha trapistával, nem parmezánnal, amit annyira szeretnek az olaszok. Az nekem túl száraz. Nem úgy ez a randi-téma, amivel magamat is meglepem, hogy mennyire komolyan érdekel. – Ha egy lány helyett akkoriban a film érdekelt volna, minden bizonnyal nagyon selejtes lánynak kellett volna lennie – vallom be, strigulát húzva a férfitársaim margójára, ami a tinédzserek vadul szálló hormonjait illeti. Nem, az határozottan nem az az időszak, amikor a józan ész győzedelmeskedik a tettek felett, és még azoknak is, akikből aztán igen komoly felnőttek lesznek, minden második gondolata a nők körül forog. Alacsony, magas, izmos, vékony, húsos, szőke vagy fekete, teljesen mindegy, mindegyik be tudja indítani egy tinédzser fiú fantáziáját. Épp ezért féltik annyira az apák a lányaikat, azt hiszem. Túl jól tudjuk, mi forog a fejükben. – Ne haragudj, a döbbenet nem ellened szól – rázom meg a fejem, nem szeretném, ha magára venné. Elvégre, ettől aztán nem lesz, hogy is mondjam, selejtes áru, sőt, inkább csak új lehetőségeket nyit. Amit nem szabadna. Elvégre, nekem aztán nem kéne azon gondolkodnom, hogy ha mást nem, illő volna magamra vállalni a kezdeményezést…
Ez a baglyos különösen izgalmasnak hangzik – nevetek fel. Sok dolgot láttam már életemben, az én étvágyamat semmivel sem lehet elvenni. Néha kifejezetten meg tudnak döbbenni az emberek, hogy boncolásról szóló kisfilm közben is képes vagyok vígan vacsorázni, és megértem, hogy tudnak a kórboncnokok szendvicset eszegetni a hullák mellett, a formaldehid csípős szagában. Mindig is érdekelt a test, mint olyan. A bagolyköpet kevésbé. – Kedves? Ez az, amit egy férfi igazán hallani akar a randevú végén. Hogy kedves volt. – Nem gúnyolódásnak szánom, hiszen mindössze arról van szó, hogy nem a jó embert találták meg ezzel a bagolykutatós dologgal, egy másik madármániás például biztosan igazán tudna lelkesedni egy ilyesmiért. De ebből sejteni vélem, hogy a végén nem igazán jött össze egyikükkel sem a dolog.
Nyilván. Csak egy bizonyos kor felett, tudod… Mondjuk, hogy harmincöt… Már nem olyan egyszerű ez a dolog. Hogy úgy mondjam, szűkül a lehetőségek tárháza. A legtöbb korombeli szingli nő elvált, és rendszerint több gyereke is van. Nem elég, ha anyuka kedvel, a gyereknek is kell. Önző dolog, gondolom, főleg a szakmámat is figyelembe véve, de nem egyszerű egy emberen osztozni több kicsivel, aki ráadásul belőle jött ki. Hamar mellőzöttnek érzi magát az ember, és én nem is tudok haragudni miatta. A gyerek az első. – Igazság szerint persze ebben nincs olyan sok tapasztalatom, alapvetően nem igénylem feltétel nélkül és mániákusan azt, hogy kapcsolatban legyek, főleg, mióta saját bőrömön is tudom tapasztalni, mennyire bonyolult lehet a legegyszerűbbnek hangzó dolog is. Eddig egyszer kezdett valami komolyabb alakulni egy nővel, akivel egy barátom hozott össze, de a gyerekei nagyon nem kedveltek, én pedig nem akartam zavart okozni, és azt hiszem, ő sem. Egyszer vagy kétszer randiztam még rajta kívül gyerekes anyukával, de valahogy egyik sem jött össze.
Az persze vitathatatlan, hogy nem könnyű. De manapság melyik korban könnyű az egész kapcsolatosdi?
Ne haragudj meg, de tényleg fogalmam sem volt, hogy ezt egyetemi szinten oktatják. Azt hittem, hogy ez valami… Veled született dolog, aztán ha jó vagy, felvesznek a posztra. Legfeljebb megspékelik egy olyan néhány hónapos képzéssel. Ezzel megleptél. Ezzel is. – Ismerem el, figyelmem megoszlik közte és az olasz étel között, amit igazából igen nehéz volna úgy igazán elrontani, most pedig kifejezetten elégedett vagyok.
Aztán jön az az említés a rúdtáncról, és esküszöm, hogy próbálkozok nem tartalmat képzelni mögé, de akaratlanul is megtörténik, és félre nyelek. Köhögve-fulladozva verem saját magam mellkason, és ha esetleg bárminemű aggodalmat éreznék Janine részéről, intek neki, hogy nincs gond. Majd valami hasonló intést produkálok, ami Beau etetésé érinti; általában nem szoktam a saját kajámból adni neki, pusztán azért, mert mindent megeszek, neki meg van drága kutyatápja (lazacos, mert azt hazudták nekem, hogy az nagyon jó lesz neki, mondjuk tényleg fényesebb a szőre), de nem tiltom meg, ha Janine átadná a saját részének maradékát.
A sör után nyúlok, hogy leöblítsem a kaparó érzést a torkomban, és megpróbáljam elüldözni a rúdon akrobatizáló szőkeség képét. – Gondolom, a GPS-nél kicsit komolyabb dologra gondolsz? – nyögöm ki két korty között. Lehet, hogy egy kicsit bekönnyeztem. – Szerintem mindenkiében volt. Aki nemet mond, az hazudik. Szimplán azért, mert az életet nem egyedül éled, és a legkisebb változás is hatalmas kimenetellel lehet rád, tudod, a Pillangó-effektus, csak Kutcher bambi arca nélkül. Egyszerűen nem tudsz előre látni, nem tudsz más lépéseivel kalkulálni, csak a sajátjaiddal, legalábbis biztonságban. Gyerekként sosem gondoltam volna, hogy egyszer Franciaországba költözöm. Bevallom, franciát is csak véletlenül kezdtem tanulni, mert a német, amire mentem volna, betelt. Őszintén? Eredetileg kutyát sem akartam, azt gondoltam, nem lesz rá időm. De ha Beau nem lenne, talán nem is találkozunk, biztosan nem ebben a formában – vonom meg a vállam könnyedén, és kilapátolom a kései ebédem maradékát. – Mindig újra kell tervezni, mert semmi sem úgy alakul, ahogy várnád. Ha pedig komolyabb dolgok jönnek össze, az egész tervezést kezdheted előről. Egyesek, például Bobbie, erre biztos azt mondaná, hogy akkor tulajdonképpen semmi értelme tervezni. Én szeretem, hogy van mihez tartanom magam. A rendszerezettség érzését kelti. Katonás, tudod.
Az én dobozom is Beau előtt végzi, bár abban kaja már nem igen van, inkább csak szósz, kósza sajtreszelék és ilyesmik, de Beau mindig is imádott dobozokat nyalogatni, már csak az ízért is, elvégre, nem éhezik úgy igazából. – Bizonyos szempontból tényleg jó, hogy nem évek múlva érezted magad késznek a váláshoz. Semmi értelme egy halott kapcsolatot éltetni, egyedül úgysem megy, így legalább még előtted van nagyjából minden. Ha mesterképzéses volnál, ettól függ, milyen szakón, nagyjából most szabadulnál ki a nagyvilágba, úgyhogy semmivel sem vagy elkésve. Csak ne vedd ezt a ráérést olyan biztosra. Hidd el, mielőtt kettőt pislogsz, eltelik húsz év, ami már nem jön vissza. Ha vannak célok, amiket szeretnél elérni a munkában vagy azon kívül, bármiben, ideje megalapozni őket. Különben úgy végzed, mint én. Munkamániásan. Mert nincs más. – Azt hiszem, ez kicsit talán keserűbbre sikerült, mint terveztem. Vagy őszintére, attól függ, milyen szemszögből nézzük. Lehajtom a sör maradékát, és beledobom a dobozba, amit Beau addigra már szorgosan tisztára nyalt. – Szóval. Szeretnél megtanulni IKEÁul?

1129 szó
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
94
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Janine lakása ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Tell me your secrets

Janine lakása
Second Chance frpg
3 / 3 oldal

Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások-