Janine lakása - Page 3
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 6:21 pm ✥

✥ Yesterday at 9:11 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥


✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 8:53 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 4:09 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Janine lakása •• Hétf. Nov. 13, 2017 5:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 09, 2018 6:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine



Nem veszem magamra Janine kérdezősködését, és nem is mondanám, hogy különösebben mélyen érintene. Már két évtizedem volt, hogy feldolgozzam a saját veszteségeim; ha újra és újra keserű szájízzal forgatnám a szavakat a számban, én is megsavanyodnék a végére, és nem kellene sok, egy apró pöccintés, hogy ne csak farkasszemet nézzek a múlt sötétjének kavargó örvényével, de bele is vessem magam, véglegesen. Volt egy időszak, az az emlegetett néhány hónap, amikor megpróbáltam alkoholba fojtani a bánatom. Talán az a pofon is elég volt, amit akkor kaptam, nem csak az alkoholizmus útjáról térített le sikeresen, de a fájdalmamnak is adott egy isteneset, hogy messzire elkerüljem.
Egyszerűen nem érzem ide való témának. Annak okait pedig, hogy Janine-t ez miért is érdekli tulajdonképpen, hogy csak a hasonlóságot keresi a sorsunk szövevényében, próbálja megtalálni a saját arcképét a lelkem tükrében, vagy esetleg nem a hasonlóság, nem a történés, hanem az érdekes számára, hogy velem történt… De az is meglehet, tényleg a puszta kíváncsiság vezérli és generálja tengernyi kérdését.
Mindegyik igazságba bele tudnék nyugodni.
Nem veszem magamra. Az érdeklődés jó dolog. Apatikus közönséggel egy forradalmár sem tudott volna lázongást szítani; a nagy dolgokhoz pedig forradalom szükségeltetik. Ti, franciák, ezt igazán tudjátok – bököm meg a vállát játékosan. Bár meglehet, hogy a következő revolúció nem feltétlenül a párizsi IKEA fürdőszoba osztályáról fog kiindulni. Sosem voltam kifejezetten jó lelkesítő beszédekben, ezért is nem lettem life coach. Többek között. Meg mert semmi kedvem hozzá, ráadásul akkoriban nem is létezett ez a fogalom. – Hát, igazán rajtad áll… De a nőknek nem ez az első dolog, ami eszébe kéne, hogy jusson? Hova mennek a ruháim? – vonom fel a szemöldököm kérdőn. Nem mintha feltétlenül nemi szerepeket szeretnék aggatni rá, amolyan kötelezvényként, de olyan érzésem van, hogy bár eddig legtöbbször otthoni vagy futó ruhában, illetve jelenleg egy ronda rénszarvasos pulcsiban látom, mégis szeret adni a külsejére. Ahhoz pedig hely kell.  Bár értek is én hozzá?
Egy úriember csakis engedéllyel méri fel társnője tomporának arányait – húzom ki magam olyan illedelmes és arisztokratikus arccal, amilyet csak a Downtown Abbey legjobbjaitól láthatunk. Majd elhúzom a szám, és engedékenyen jobbra-balra döntöm a fejem. – És ha nem látják. – Főleg akkor, ha nem látják. Nem feltűnően, nem indiszkréten, nem hátsószándékkal; csak azért, mert szép, és mert ott van, és lássuk be, hogy ösztönös, nem az agyunk vezérli, hanem egy jóval lentebb lévő mechanizmus. – Szerintem jó lesz – kacsintok rá végül. És akkor innentől pontosan Janine-izált popsimagasságban mérem a dolgait.
Nem tudok nem felnevetni a szegecs értelmezésén részéről, bár hősiesen próbálom visszatartani, az én jól neveltségem, mások fülének épsége és Janine büszkesége érdekében. Két másodpercig sikerül is, majd prüszkölve tör ki belőlem. Teszek egy széles fordulatot a tengelyem körül, addig próbálva visszarendezni az arcvonásaim. – Ez másfajta szegecs – felelem végül, bár sejtem, hogy ő sem teljesen komolyan gondolta. Vagy mégis? Igazából aranyos. Értékelem a próbálkozást, és hogy próbál párhuzamot vonni az ismeretlen meg az ismerős között. – Falra szerelhető sarokpolc, aha. Akkor az is legyen fenyő? Mert hogy ez az – teszem még hozzá, ha esetleg nem lett volna egyértelmű, és miért is lenne az?
Hát, egyedül semmiképpen se. Bár igazság szerint egyébként is jobb volna ellenőrizni a csövek állapotát, mert nem vagyok benne biztos, hogy a korszerűsítéskor Ivan beengedte a szerelőket a lakásba… De kádam az öné, ha királyi őfelsége azt kívánja – produkálok túljátszott, színpadias főhajtást előtte. Ajkaim szegletét vidám mosoly ígérete kunkorítja felfelé. Felegyenesedem, és engedelmesen követem őt, meg a méretvételre alkalmas, fáraónői fenekét. A legtöbb ember, akit látok, hasonló párokban próbálja egyensúlyozni a vásárlást és az unalmat, az egyik szembe jövő pasassal ellentétben én azonban nem csak kényszerből mosolyogva bólogatok. – Az őszinte véleményemet szeretnéd? Jobban járnál gardrób szekrénnyel. Beépítettel. Nem is telik sokba, lényegében csak a sínek kellenek, amiken mozog az ajtó, ha nem klasszikus nyíló-csukót szeretnél, amit helytakarékossági szempontból nem ajánlanék. Sínpár, egy akasztónak alkalmas vasrúd, amit rá tudsz szerelni a polcokra vagy merevítésre… Lehet venni külön polc rendszert, itt is, de akár méretre vágatni is lehet. És akkor olyan elrendezést kapsz, pontosan annyi és akkora tárolóhelyekkel, amilyet szeretnél. A munkadíjjal együtt talán kicsit drágább, mint amit készen vehetsz, de ha gondolod, és nem kell azonnal, szívesen megcsinálom ingyen. Mondjuk egy kávéért cserébe. Ha majd megtalálod a bögréid – vigyorgom le rá, nem tudom, az első beköltözős nap óta meddig jutott. Mikor Cora hozzám költözött, még hetekig volt doboz, amiből nem pakoltunk ki, pedig lényegében bútort nem is nagyon hozott. – Csináltam már párszor ilyet, ha portfóliót szeretnél a tendereztetés végett. Egyedül még nem, de legfeljebb besegítesz. Szerintem jól állna a kantáros nadrág. – És lényegében bármi más. Persze, ez nem kötelező ajánlat, nem sértődöm meg, ha nem bízik annyira a viking véremben, hogy rám bízza a szerelést. A nagyobb szekrényekhez is szaksegítséget szoktak ajánlani; nem vagyok szaki, inkább csak érdeklődő dilettáns, akinek véletlenül épp van egy asztalos-ács ismerőse, és sokszor foglalkoztak ilyesmivel a baráti körben.
Szeretnél majd enni valamit? – vetek egy pillantást a karórámra, amely a digitális világtól mentesen, még rendes mutatókkal rendelkezik. Viszonylag drága darab volt, de akadnak dolgok, amiken nem érdemes spórolni, és akkor csak egyszeri, de minőségi és tartós befektetés lesz. – Csak azért kérdem, mert most nekem sem volt időm főzni. Rendelhetek valamit most úgy… egy órára, és akkor még a szerelés előtt ehetnénk. Kivéve, ha randid van, persze. – Magamat is meglepem a ténnyel, hogy tényleg érdekel, vajon mennyire érzi még korainak a randevúzást; bár a kérdést szigorúan nézve, viccnek szánom.

881 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Feb. 12, 2018 1:33 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- És úgy véled forradalmár jellem lennék? - elmosolyodom, egyébként tényleg nem akartam faggatni, csak kíváncsi vagyok. Valamiért érdekel és ezt más köntösbe nem tudom ültetni. Kérdezek és ha válaszol, kielégíti a kíváncsiságomat. Bár való igaz, hogy néha talán már átcsúszom a tapintatlanba. Vagy csupán egy ilyen hely nem az ilyen témákra alkalmas. Erről is az a fasz tehet. Ha nem jelenik meg, nem tolja erre a gondolataimat sem. És akkor valószínűleg nem állok le a házasságairól kérdezgetni pont most. Ah...
- Akkor nem vagyok eléggé nő. - nevetek fel - A kényeseket fel lehet lógatni vállfákra, a többit pedig bárhol eltárolom. Csak nem merek addig venni rendes szekrényt, amíg nincsenek méreteim. Néha hajlamos vagyok elsietni dolgokat. - pislogok rá naagyon ártatlan tekintettel, hisz voltaképp ő felajánlotta, hogy átjön és lemér ezt-azt, de előbb ide szaladtam vele. Tessék, mi ez ha nem anti-megfontoltság? Legközelebb is igénybe kell hát szegényt vennem. De ígérem, ííígérem, hogy akkor nem vakon fogok bolyongani. Bobbie úgyis azt mondta, hogy van egy egész csomó lakberendezéses újságja. Na meg, hogy próbáljak ki valami újat. A barkácsolás is valami ilyesmi, na meg túrázás és a többi amit még ajánlott. Egyre vonzóbbnak tűnik ez az ötlet. Mindenre és bármire leginkább.
- Áh, szóval vannak még úriemberek..különös, mindenhol azt írják, hogy kihaltak. - ugratom csak lévén bunkónak egyáltalán nem tudnám nevezni, egyszerűen nem volna helytálló, de az úriember olyan különös kifejezés. Vagy csupán az én agyam gondol rögtön legalább 1800, 1900-as évekre? Meglehet, de nekem lordok, gavallérok és ilyesmik jutnak erről eszembe. - Szép mentés. - jegyzem meg egy mosollyal - Na, ha jó lesz akkor maradhat. Bízom a ..szemeidben. Már ha ez így helyes kifejezés. - csóválom meg a fejem, lévén kicsit groteszk, hogy éppen miről beszélünk. De azt hiszem az ismerkedési indítás után már nem kéne ilyesmin meglepődni ha rólunk van szó.
- Azért nehogy összeess.. - füstölgök, jóóó hát semmi közöm nincs a bútorok összeszereléséhez, de a nevetését hallva én is elmosolyodom - Na már ezt is tudom! - jelentem ki hősies hangsúllyal, mintha legalábbis a kvantumfizika nagy kérdéseire leltem volna megoldást. - Akkor igen. - egyértelmű, bár legalább már ezt is tudom, hogy egyébként fenyő. Nekem fa és fa, maximum az árnyalatokban látok különbséget, amit értek én, hogy valószínűleg különböző fajtájúak, de ezt tudatosan ezidáig nem gondoltam végig. - Nem mondod, hogy pont az a lakás maradt ki a korszerűsítésből. - ezen azért meghökkenek egy kicsit - Lehet akkor fel kellene hívnom valakit. hogy ezt nézzék meg. - csóválom a fejem - Mindenesetre a kádért hálás vagyok. Alkalmasint megjelenek majd pár kanna tejjel és nálad leszek szép. - mondjuk ezt így jelenleg hirtelen nem tudom elképzelni, hogy nála ázzak a kádban csak úgy. Kicsit talán különösnek hatna. Vagy mégsem és tényleg belemenne? Jaj mindig felpiszkálja valamivel a kíváncsiságomat.
- Hű.. - mekkora válasz részemről, de már maga az ötlet is tetszik igazság szerint. Nekem eszembe sem jutott volna, hogy ezt így is meg lehetne valósítani. Na meg, hogy képes rá, hogy össze is hozzon egy ilyet. Mi a franc. Kezdek neki elég sokkal tartozni, akkor is ha kávéban méri. Lassan inkább illene a részére egy kávé beszállítót keresnem és amennyit segít, aludni se fog a rengeteg koffeintől. - Andreas én.. - igen, az arcomról is sugárzik, hogy egyébként le vagyok nyűgözve. Meg ez nagy dolog és egyébként el se fogadhatnám. Jaaj jaj.. - ezt el se fogadhatom. Igazán. - sóhajtok fel - Nem akarom elvenni a szabadidődet sem. - szabadkozom, mert persze, szeretném. Már a leírása is jól hangzik, de megkérni nem kérhetem rá. - Pedig iszonyatosan jól hangzik. - felsóhajtok - Legalább hagyd, hogy ne egy kávé legyen a honorárium. - nézek rá kérlelve, akkor jobban érezném magam. - Egyébként honnan veszed, hogy van kantáros nadrágom? - nevetek fel végül.
Önkéntelen marad fenn a mosoly. Komolyan ez az evés..nekem megint nem jutott eszembe, hogy mi lesz a nap hátralévő részében ezt tekintve, neki igen. És első nap megléptem az evés elől, ma reggel nem és úgy tűnik ma délután sem fogok. Szóval bólintok. - Legyen. Akkor viszont kicsit rákapcsolok. - újabb mosoly, végül is még simán elbolyonghatnék itt két órát is ha arról van szó. - Szerencsére a matracom méreteit tudom, így a keret némileg könnyebb lesz. És az nem fenyő lesz, hanem sötétebb. - gondolkodom el és elindulok abba az irányba. - Egyébként fogalmam sincs milyen egy randi randi. - pillantok rá a vállam felett, hát igen. Nekem ez így alakult.

Nem tudom mennyivel később viszont egy új ágykerettel, két konyhai polccal - ki hitte volna, hogy találok ilyet! - a fürdőszobai polcokkal, valamint ágyneművel, két állólámpával, két éjjeli szekrénnyel és négy növénnyel lettem gazdagabb. És ragaszkodtam ahhoz, hogy segítsek legalább ki-bepakolni. Amikor minden felkerült még a dugóval sem kellett szembesülni, szóval csak a pakolás maradt otthon. Egészen hihetetlen, hogy kartondobozokba, keskenyekbe befér minden. Kivéve persze a nem bútorokat.
- A kocsiban még nem tűnt ennyinek.El kellett volna lopni azt a bevásárlókocsit. - mormogom a lépcsőfordulónál - Nálad mi lett végül az összesítés? - mert azért vett egy-két dolgot és a kocsiból egyébként az ebédet is megrendeltük, lévén mire nem jó egy okostelefon manapság! Kibűvészkedem a zsebemből a kulcsomat és kinyitom az ajtót, melynek rövid ideje ugyan, de sajátomnak nevezhetek - Huh otthon, édes otthon. - na meg kupis kicsit, de ezt nem teszem hozzá.Lepakolom amit kell és leveszem a kabátomat is. Megfőttem. Úgyhogy végre a pulóvertől is megszabadulok. - Lefutok a növényeimért. - mondom és már megyek is, lévén a házban vannak, csak felhozni képtelenség volt. A lépcsőház hűvöse egyébként jól esik. Könnyedén kapom fel a négy cserepemet és indulok vissza felfelé. Belépve azért..na - Segítsek valamit? - dőlök neki az ajtófélfának - A futár is hamarosan itt lesz. Elméletileg. - veszem elő a telefonom, hogy ránézzek az órára. - Tudod, úgy érzem magam mint egy gyerek, aki játszani készül. - mosolyodom el - Kérsz valamit inni?

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Feb. 12, 2018 9:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine

Alapvetően igazán nem lehet panaszom a lépcsőházunk méreteire, mert a legtöbbel ellentétben egészen méretes járórészt alakítottak ki, ráadásul egyfajta orsóteret is hagytak a felfelé kúszó lépcsősorok között, nem csak a nyomasztó bezártság-érzetet csökkentve ezzel, de a költözési procedúrákat is megkönnyítve. Sokan nem is gondolnak bele, miféle hátrányai lehetnek a több-lakásos házaknak, míg meg nem próbál felkönyörögni egy nagyobbacska rekamiét az ötödikre egy összesen két méter széles lépcsőházban. – Lélektani vagy anyagi szempontból? – kérdezem, pontosan kiszámítva, hogy a szavak a megfelelő kilégzési szakasznál szaladjanak ki. – Nos, amíg nem botanikusok járnak hozzám, mindenkinek be tudom adni, hogy az új növények mind fikuszok. Csak másfélék. És reménykedem benne… hogy fel tudom venni az új asszisztenst, mielőtt sikerül az összeset megölnöm. – A súlyon ez persze mit sem könnyít, a harmadik körnél már kezdem érezni, hogy savasodnak az izmaim a karomban (az első kört követően a kabátomat is elhagytam, még pólóban is túl melegnek érződött mindenem), de eszem ágában sem volt szünetet beiktatni, addig nem, míg az utolsó, meglepően nehéz és indokolatlanul hosszú doboz is ott nem trónol Janine lakásának nappalijában. Csak akkor engedek meg magamnak egy súlyosabb sóhajt és törlöm meg a halántékomon gyöngyöző izzadtságom, mikor a szőkeség már legalább egy szinttel lejjebb jár, a lépteit visszhangozza a viszonylag csendes lépcsőház. Nem akarok a tényre gondolni, hogy annak idején, mikor alig tizenkilenc éves fejjel azt a csodás pár hónapot a katonaságnál töltöttem, ennél keményebb kiképzést is bírtam egyetlen mukkanás nélkül.
Rég volt, szép talán igaz se volt…
Aztán meghallom azt az orgánumot. Azt a csodát. Azt a mennyei hangot. – Meddig terveznek még zavarni a nyugalmat? – áll ki a lépcsőkorláthoz az egyetlen Madame, hogy egyszerre nézhesse a nem sokkal előtte elhaladó Janine-t és meredhessen rám szigorúan, öt emelettel alábbról. Pongyolában és mamuszban, idegesít vakarcsa a kezei ölelésében avagy szorításában. Még ennyivel lentebbről is érzem a szuggerálást. – Egyáltalán mit csinálnak? Remélem, nem olyat, ami rossz hírét keltheti a közösségünknek!
A korlátra támaszkodom, és korábbi kifáradásommal mit sem törődve mosolygok le szélesen, a ráncos arcra meredve. – Összeköltözünk, tupperware-t árusítunk, aztán swingerklubbot alapítunk. Szeretne csatlakozni? Vagy mikrózható edényt…? – Dohog valamit, azt hallom, de hogy Janine-nek szól-e, vagy ő sem érti, azt már nem. Addig maradok odakint, míg fel nem ér, szinte elkínzott arccal és szerelmes sóhajjal ajkaimon fordulok felé. – Azt hiszem, nem díjazza a humorom. Érthetetlen. A szerelmi vallomásaim is mindig figyelmen kívül hagyja… – A fejem csóválom. Az ajtóm mögül nyüsszentés hallatszik; bevallom, el is feledkeztem arról, Beau milyen jól tud hallani, ha akar, és hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy idekint vagyok, a kutya-elméje viszont nem tudja felfogni, miért nem megyek már be. – Zavarna, ha Beau átjönne egy kicsit…? Ígérem, hogy nem szed szét semmit.
Vagy ha igen, megfizetem a kárt, ezt azonban nem teszem hozzá, mert akaratlanul is negatív hatással van az emberekre; megerősíti bennük a rosszabbik kimenetel esélyeit, holott azzal egyébként is tisztában vannak. Amennyiben engedélyt kapok az ideiglenes kutyaköltöztetésre, úgy csak azután térek vissza hozzá, hogy gyorsan feltettem a nyughatatlanul izgatott szőrgombócra a nyakörvét, csak a biztonság kedvéért. A sétáltató már járt itt, hagyott is cetlit, hogy minden dolog elvégezve, bár evett egy kis füvet (úgy legel, mint egy tehén), úgyhogy még ráér majd sétálni vinnem. Még benyúltam azért a csodálatos szerszámövért, amit az előtérben tartottam, és próbáltam összerakni a fejemben az összeszerelési sorrendet, hogy van-e, amihez most kellene esetleg fúró, nem csak csavarhúzó.
Hát, megmondhatod, melyiket szeretnéd előbb állva látni – vakarom meg a tarkóm. Érzem, hogy a hasam vágyakozón morog, csak csendben és diszkréten, eszembe juttatva, milyen régen nem ettem már. Az a hot-dog nem volt sok.  Az egyik dobozt nyitom fel a szikével (kissé már túlzás az a ragasztómennyiség, amivel lezárják ezeket), mikor érkezik a játékos megjegyzés, és akaratlanul is felnevetek, kiránt ezzel a „csillag vagy sima csavar” körül forgó gondolataim közül. – Nos, a drága jó Madame minden bizonnyal azt hiszi, hogy „játszunk” – vonom fel egyik szemöldököm szuggesztíven, majd megrázom a fejem. – Örülök, ha most még örülsz, majd megkérdezlek hat óra múlva. Ahogy nálunk mondják: van kis bosszúság, nagy bosszúság, meg IKEA. – Na jó, lehet, hogy nem pont így mondják… – Megtaláltad a bögréid? Azt hittem, papírevőkészletből élsz, mint a rendes huszonévesek – nevetek fel. – Őszintén? Egy sör nem lenne rossz. De ha nincs, jó a víz is. – Bármelyikkel is tud szolgálni, akaratlanul is utána nézek, ahogy a konyha felé lejt. Ceruzaszoknya, szűk farmer, mackónadrág vagy a tökéletes semmi, van valami egészen megbabonázó abban, ahogy a nők sétálni tudnak. Nem többet. Csak sétálni. Beau mondjuk, ha itt van, valószínűleg tényleg teljesen tiszta, esetleg kajával korrupált indokból követi. Lassan kezdem kibontogatni a részeket, és egymás mellé helyezem a nappali padlóján, precízen, illő részek egymáson, a csavarok zacskói átmérő szerint rangsorolva. – Ha már a huszonéveseknél tartunk… Hogy értetted azt, hogy nem tudod, milyen a „randi randi”? Már, érted, szakmai érdeklődés. Abban a generációban talán nem dívik ilyen agyafúrtságokkal élni, mint vacsora és mozi? A Tinder mindent tönkretesz?

801 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Kedd Feb. 13, 2018 7:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- Tárgyi szempontból. - nézek rá mosolyogva. Voltaképpen anyagilag sosem jó utána számolni az ilyesminek, mert úgyis arra fogsz jutni, hogy indokolatlanul sok pénzt költöttél el a semmire. Pontosabban nagyon kicsi dolgokra. Én sem szeretném nagyon elemezgetni a jövő hónapban a bankszámla kivonatomat, lévén fölöslegesnek tartanám. Kellett, ami kellett és ez van. Mostanában nem költekeztem túl sokat. Lévén még nem értem el azt a fázist, hogy új frizura meg új ruhatár aztán boldog új élet. Még csak nyalogattam a sebeimet és azon igyekeztem, hogy ne dobjanak ki a színházból kóválygás miatt. És, hogy Astor ne szagolja ki az olykor megjelent macskajajt. Mert ismerem és tudom mit kapnék érte. Talán ha megadnám neki azt a kegyet, hogy összeomlok akkor nem kezdene egy fél órás kioktatásba a tróger életmódomról. Viszont ezt eddig sikeresen elkerültük, úgyhogy semmi probléma. Pakoljunk serényen inkább. A berendezés legalább meglátszik. És majd eljutok egyszer egy plázába is, hogy felvásároljam ruhatárilag. - Van bennük ilyen kis csinos táblácska. - vigyorgok rá - Azon leírják, hogy hova kell tenni, mennyi víz kell. És hé, kertész fórumok. Olykor teljesen és tökéletesen hasznosak tudnak lenni. - kicsit ugratom - Asszisztenst keresel? Nocsak, ha pályát váltok behívsz interjúra? - elmosolyodom, egyébként nem váltanék pályát csak akkor ha lesérülök, vagy nem is tudom terhes leszek, amnéziám lesz..szóval kicsit végletekben gondolkodás mentén képzelhető el ilyesmi.
A növényekkel visszatérve pedig van alkalmam egy igazán füleket gyönyörködtető beszélgetést végighallgatni. Akaratlanul is lelassítok, hogy minden szót hallhassak. Alig tudom letörölni a vigyort az arcomról. Andreas nem tudja kihagyni ezt a ziccert. Teljesen ártatlan arccal lépdelek végül felfelé a lépcsőn, kezemben a növényekkel. Erős a késztetés, hogy megajándékozzam az egyikkel.
- Micsoda szégyen! Tönkreteszi ennek a közösségnek a jó hírét, a morálját! Micsoda szégyen! - hallom a szavait amikor felérek az ajtajához - Mondtam magának, hogy vigyázzon vele! - végignéz rajtam és hirtelen megint elszégyellem magam, hogy csak egy atléta van rajtam semmi más - Nem mondtam, hogy vigyázzon vele?! Egyébként milyen növények azok? Mi van ha allergiás lesz rájuk valaki? Semmi illegális remélem!
Lesütöm a tekintetem, hogy ne mosolyogjak a képébe. Próbálok minél ártatlanabbnak látszani, de azt hiszem ezt már ellőttem. Nyílt titok lett nagybecsű Madame számára, hogy beengedtem Andreast a lakásomba. Ah erények, erények. Pedig ha tudná, hogy kapcsolatunk teljesen szűzies. De úgysem tudnám vele megértetni.
- Szeretne egyet? - mosolygok rá végül kedvesen, de a tekintete súlya alatt egész kicsire megyek össze. Akkor azt hiszem a sütijeimet se fogja kérni. Bár egy spacecake talán jót tenne neki. Vagy a galamboknak. Vagy a lakóknak. Hmm. Lehet leszek cserkészlány. Sütiiit? Felsietek a lépcsőn ahol szenvedő szomszédomat látom.
- Swingerklub és tupper? - mormogom halkan vigyorogva, hátha Őfelsége még kint áll még azt forszírozva, hogy vajon milyen disznóságot tervez a Swingerhood. - Nem vagy elég régivágású. Életed szerelmét kívánnád odadobni egy swinger csapatnak? - sóhajtok teátrálisan - Ígérnéd inkább a holdat, a csillagokat. Meg a mikrózható dobozokat. - nem bírom, a szám elé kapom a kezeimet, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni. Nem tehetek róla. Persze távolról sem kívánnám a matrónát ilyen nyilvánvalóan kinevetni, de hát olyan lehetetlenül komikus helyzeteket tud alkotni...
- Dehogy zavarna. Már túl vagyunk életünk első csókján, megérdemli, hogy megszaglászhassa hol élek. - mosolygok rá. Egyébként értem a kérdés másik felét. Sok ember fejében a kutya egyenlő a szőrös tornádóval. Nem mondom, hogy nem tudnak rosszak lenni, mert melyik állat ne tudna. De a macskák rosszabbak. Mert felülírják a tanult parancsokat, a tiltásokat és mindent ha éppen olyanjuk van. Na ők, biztosan nem egy bolygóról származnak...Vágyakozva nézek a sok dobozra. Hihetetlen, hogy egy csomó mindenem bennük van most. Szerencsémre nem látja az arckifejezésem.
- Nos, ha már így becsüccsentél a nappalimba, akkor szerintem célszerű a kis konyhai vacakkal kezdeni. Utána a fürdő és végül az ágyam. - tervezem meg, bár annyit értek hozzá, mint az origamihoz.
- Ah odalett a jó hírem. - nevetek fel - Szerinted hat óra? - eltátom a számat, persze nem gyerek módjára, de azért elcsodálkozom. Szóval hát öhm. Hat óra. - Lehet isteni érzékem van hozzá. - nézek rá mosolyogva, bár ezt őszintén szólva erősen kétlem. Bár elvileg nőként nekem jónak kellene lennem a mütyűrökkel. Valami anya kódolás vagy mi. Nos, ezidáig ez a tehetségem még nem csillámlott. Majd most!
- Naaa..régen volt már az egyetem. Lassan 30 leszek, leszoktam a papír vackokról. - mosolygok tovább végtére is nincs ebben semmi sértő. - Megtaláltam persze. - nézek körbe és a konyhai tárolóhoz lépek, hogy kivegyek kettőt - Figyelj, poharat is tudok adni. - mutatom fel és incselkedőn rákacsintok - Fejlődés nemde? - történetesen az is sokat elmond rólam, hogy sör és bor van a hűtőben, ellenben egy tisztességes, legalább két fogásos ebédet maximum gyerek adagban tudnék csak összerakni. Ah hülye válás. Úgyhogy magára hagyom és a hűtőhöz sétálok szőrös vendégemmel a nyomomban. Behajolok a hűtőbe, mert nyilván leghátra csúsztattam a sört. Tudom is én, hátha a mindenkori erkölcsös és rendes élet egylete rám találna nyitni. Megsimogatom Beau-t, aki lehetséges, hogy csupán csak a hűtő miatt jött utánam ilyen lelkesen. - De apádnak el ne mondd! - kínálom meg egy szelet felvágottal, néha egy kutyának is illik bűnözni.
Visszasétálok a két sörrel és az egyiket átnyújtom Super Marionak. Letelepszem vele szemben a szőnyegre és megfogom az egyik dobozt.
- Azt hiszem nem merek kibontani még valamit, mert a végén összekeverednek a ... - mindjárt - szegecsek. - igen - Szóval Mester csak üljek és nézzem a kézimunkád, vagy azért ehhez hozzá kellene tudnom szagolni szaktudomány nélkül is? - nézek rá kérdőn. Egyébként megszólal a telefonom, úgyhogy feltérdelve elő is veszem a zsebemből. - Megjött a futár. - súgom neki - Igen, megyek is.
Most már azért a csengőt is megnyomja én meg be is engedem lentről. Na a Madame ha még őt is meglátja. Biztos Pokolra ítél mindkettőnket. Szóval...igen. Kinyitom az ajtót és megadva a 10% jattot, át is veszem az ebédet. Késeit. Vagy mi. Becsukom utána az ajtót és besétálok a szobába. - Hozok evőeszközt. - Nyújtom át neki a dobozokat.- Már ha neked oké a szőnyegen enni. - nézek rá kérdőn. Én szoktam. Meg filmezni is innen ha olyan van. Így is teszek, átnyújtva neki kést-villát-kanalat de közben azért elgondolkodom. Egyrészt, hogy igen, hát randi-randi fronton mondjuk úgy, tapasztalatlan vagyok. Másrészt meg..hmm..Visszaülök vele szembe és az ölembe veszem a saját dobozomat.
- Tudod, tizenévesen beesni egy moziba csak azért, hogy nyugiban letapizhasson egy kanos kölyök, szerintem nem randi. Az egyetemi sör-mozi és kocsmatúrák megint nem idesorolhatóak. - beleszagolok a dobozba, óó, jó lesz ez - Az exem pedig...mondjuk úgy, hogy nem egy romantikus alkat volt. - sóhajtok, hát igen - Mesélj Dr. Jess, milyen szerinted egy rendes randi?

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Csüt. Feb. 15, 2018 8:25 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine



Madame Botique vérét szívni egy kicsit olyan, mint mikor egy közterületes megbüntet egy kidobót, az pedig behúz neki egyet, az élet visszaadja a kártételeket, amit mindenki más ellen követnek el. Élvezem. És ha cseppet inkább a mai kor szülöttje lennék, akkor valószínűleg rajongói klubot is alapítanék az egyetlen és kedvenc önjelölt házi nénimnek, így azonban csakis én nem tudok betelni az aranyköpéseket, melyeket majd’ oly gyakorta szór, akár a cigarettacsikkeket. Egyedül én, és persze immáron Janine is. Nem tagadom, ismét csak megerősíti bennem a kedvelés és jó helyen tartózkodás gondolatát az, ahogyan a tréfára reflektál, mi több, maga is részévé válik. – Csak egy kis izgalom a kapcsolatunkba, nehogy ellaposodjon – felelem, a mikrózható dobozokat és az égitesteket azért kellő nevetéssel fogadom. Az örömet talán Beau is érzi, nem csak az általános „éljen, megint visszatértél!” lelkesedés az, amivel fogad. Mit fogad? Szinte kitör, mint rab, ki leveté láncait, jóformán fellök, ahogy átszlalomozik oda-vissza a lábaim között, majd ugyanilyen heves lelkesedéssel üdvözli a szomszédasszonyt is. Beau szeretetét alapvetően nem nehéz elnyerni, ez az, amit nagyon becsülni tudok a kutyákban, ez a végtelen és feltétel nélküli szeretet, ragaszkodás, tenni akaár, és ez az is, ami sokszor a vesztüket okozza. Persze, a bántalmazott állatok képe messzi gondolatnak tűnik csupán, sűrű szürke tejködön átsejlő sziluett a távolban, ahogy Janine-t és jelenleg igen hűségtelen ebem lelkes üdvözlését figyelem. A szívemhez nőtt a kis szőrgombóc, ám jelenleg nem ő az, aki inkább leköti a figyelmem.
A sorrendre csak bólogatok, nekem igazából mindegy, de talán tényleg logikusabb helyben kezdeni. – Te tényleg nem raktál még össze ilyet, ugye? – pillantok fel rá vidoran. Az isteni érzékét nem tudom kommentálni, de elnézve, hogy még mindig nem végzett a pakolással, ha most magára hagynám, szerintem három nap múlva is lenne még, amit nem rakott össze, és nem tudnám hibáztatni, a bútorszerelés exponenciálisan javuló tendenciát mutat a gyakorlat hatására, ám igen magasról kezdődik. Persze, szintet is lehet választani; egyszerű kamrai polc, ami fém lábakból és OSB-lapokból áll, vagy egy egész nappali bútorszett, egybe épített TV-állvánnyal, könyvespolccal és szekrényekkel, amik fiókjai halkan, önmaguktól csukódnak. Utóbbi első projektként gyakran végződik válással; vagy az élettársadtól, vagy az összes svéd áruháztól, ami csak létezik.
Sör pohárban? Ez az úri flanc még a Madame-nak is tetszene – nevetek felm és esküszöm, ez már tényleg az utolsó, hogy felemlegettem, mert kezd túl szűk lenni a hely négyünknek, úgyhogy épp itt az ideje, hogy visszacsomagolja magát a bűzlő parfümfelhőjébe, és mi kettesben maradjunk. Meg Beau. – Mit ne mondjon el? – kiáltok át a helyiségen, mert bár a pulttól nem látok semmit, hallom ám, ahogy csámcsog, nagyon nehéz kaját csempészni neki. – Hallok ám! Azzal még nincs bajom. – És ez az a pont is, ahol eszem ágában sincs bevallani, hogy az útmutatóban, amit időközben átlapoztam, csak hogy tudjam, mire számítsak, nevetségesen kicsi betűvel írtak néhány megjegyzést, szóval azokról fogalmam sincs, mik. Nem mintha ez megállítana szent küldetésemben, hogy Janine holmijai méltó helyükre kerülhessenek, polcra.
A kézimunkám? – vonom fel az egyik szemöldököm vigyorogva. Én esküszöm, hogy próbálom nagyon is Bobbie-approved környezetben tartani a megszólalásaimat, de bevallom, hogy Janine jelentősen megnehezíti eme ténykedéseket. Mielőtt instrukciókat tudnék szolgáltatni, megcsörren a telefon, én pedig megértően bólogatok. – Majd utána megkapod a beosztásod – mondom, és kihasználom az időt arra, hogy végig gondoljam, hogy volna érdemes neki állni. Az étel illata becsavarja magát az orromba, és Beau is feltűnően kihúzza magát, ahogy a futár léptei visszhangzanak az utolsó métereken.
A hasam szinte tüntetően kordul meg. – Azt hiszem, jelenleg odakint, a kukák mellett is megennék bármit, botokkal. Mennyivel jövök? – Majdnem biztos vagyok benne, hogy a futár szuggeráló tekintetét éreztem a hátamon a nyitott ajtón keresztül, mert mindegy, milyen szituációba kerül valaki, még a mai világban is, elvárt, hogy ellenkező neműek közül a férfi fizessen. Nem kevés esetben a pincérek és futárok már csak azért is ezt fogadják szívesen, mert sokan direkt többet jattolnak, csak hogy lenyűgözhessék a párjukat. Fogalma sem lehet arról, hogy itt ilyesmiről nincs szó, csupán elszalasztott pluszt lát bennünk.
Tinédzser szívek milliót törted most össze – jegyzem meg, immár az ételes dobozzal az ölemben. Van egy hátsó gondolat az agyam mélyén, egy apró bökés a hátamon, ami arra ösztökél, hogy valami önös, ki nem fejtett okból is figyeljek a válaszára. Sajnos tényleg éhes vagyok, így mivel technikailag már Janine is eszik, a második falatot szeretném a villámra könyörögni, mikor befejezi a kifejtést, az evőeszköz pedig megáll a levegőben. – Te most komolyan azt mondod, hogy még sohasem voltál olyan randin, amit igazinak bélyegeznél? Vagy amivel elégedett voltál? – A meglepődésem őszinte, nem csak azért, mert magam igen tetszetősnek tartom a nőt, mind belsőleg, mind külsőnek, így eleve érthetetlen, miért ne vinném el valahova, már persze ha a barátja helyében lennék. Azért is, mert romantikus alkatnak tűnik, nem túlzottan és unrealisztikusan, de annak. – Ez meglep. Három napja ismerlek, de majdnem biztos vagyok benne, hogy néhány hét alatt még a legimbecillisebb baromnak is rá kellett volna jönnie, hogy szereted a romantikus gesztusokat. Mármint, van benned egyfajta… Erre utaló egzaltált szórakozottság. De lehet, hogy rosszul gondolom. Vagy nagyon, nagyon rossz fickókkal jártál eddig.
Beau  a szokásosnál is feszültebb figyelemmel követi nyomon az étel útját, és látom rajta, legszívesebben még egy fejet növesztene, hogy mindkettőnket egyszerre tudjon figyelni, hátha leesik valami, amit ő gyorsabban lát meg, mint mi, de tisztes távolságban marad, egy méterrel odébb.
A korábbi kapcsolataid tudatában kezdem úgy érezni, nem fogod elhinni… De számomra egy rendes randi olyan, ami a másik félnek örömet okoz. Mármint, ha már ismerem. Ha még nem, nem tudom, olyanon nem nagyon voltam még, de valószínűleg próbálnék keresni valamit, amivel megismerhetem, nem egyből beülni egy étterembe. Valami kültéri program, talán, Párizs mindig tele van fesztiválokkal, kertmozikkal, előadásokkal… Aztán a második randin persze jöhet az étterem is, vagy valami kicsit felszabadultabb. Bowling, biliárd. Nem tudom. Go-Kart? – felnevetek, és használok/adok egy kis szünetet, hogy egyek egy falatot, és belekóstoljak a sörbe. – Sok függ a másiktól, hogy Ő mit szeretne, mit szeret. És persze attól is, ismerted-e már előtte. Bevallom, régen kedveltem a randizást, nagynak éreztem magam tőle. Manapság jobban örülnék magának a kapcsolatnak, a kényelmességnek, nyugodtságnak… De ez talán a korral jár. Sőt, biztos. Azt hiszem, tulajdonképpen annak is örülnöm kellene, hogy ha valaki velem van, nem nézegeti folyton a Messengert, vagy kezd el visszaírni. Szép új világ, hm?
Beau tekintete már égeti az oldalamat, sőt, ezt most tetézi azzal is, hogy halkan morog egyet. Nem is morgásnak hívnám, inkább nyöszörgésnek, siratja, amiért én csak beszélek, az a sok finom kaja pedig ott ül előttem, hát ő milyen gyorsan megoldaná ezt a problémát! – Ne háborogj – szólok rá dánul; a mély torokhangokra jobban reagálnak, mint a francia nyammogásra. Aztán visszafordulok Janine-hez. – Milyen egyetemre jártál? Nem azért, mert a pedigrédet szeretném csekkolni, mert csak és kizárólag doktorok etethetik a kutyát, de csak most jut eszembe, hogy említetted. Már a koreugráfusoknak is megkövetelik a mesterdiplomát, vagy pályakezdő-pályaelhagyó vagy?

1122 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 16, 2018 5:05 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

Csak a fejemet rázom a kérdésre. Nem raktam. A koliban minden megvolt ami kellett, otthon volt egy apám és egy bátyám erre a szerepre, az albérletben Francis szórakozott ilyenekkel, a házunkban pedig szintén ő. Valahogy én mindig kimaradtam a bútorépítés csodájából. Persze ha olvasgatnék valami nagy női magazint, abban biztos az lenne, hogy csináld magad és ne szorulj már férfira, mert manapság az már néhány feminista körben komoly szégyennek minősül. Lehet mégis vennem kéne kantáros farmert és kockás flanelinget, hogy hitelesebb legyek? Az az igazság, hogy nálam ez nem éppen a nemi szerepekről szól, hanem arról, hogy felismerem a saját képességeimet, gyengeségeimet egyaránt, szóval igen drága világ, elismerem, hogy szükségem van segítségre és ha Ő nem ajánlja fel, akkor hirtelen nem is tudom kiket kellene elkezdenem ide csalogatni, hogy ugyan segítsenek már nekem.
- Akkor lehetnék lassan vendégfogadó hivatalosan? - mosolyodom el - Majdnem feleséget mondtam, de azt hiszem a káoszt ami uralja a lakásomat leginkább szégyennek minősítené, engem meg anti-háziasszonynak. Kíváncsi lennék, hogy néz ki belülről a lakása.. - gondolkodom el rajta, mert vagy makulátlan rend és pormentesség ural mindent, minimalista stílusban, vagy ellenkezőleg, tele van az emlékeivel és mindent gyűjtöget - Esélyesen valami katonatiszt lehetett. Nem lepődnék meg. - jegyzem meg, szerintem rögtön szörnyethalna a Madame ha tudná, hogy micsoda közös témát és vonzási mértéket szolgáltat ő ennek a háznak. A végén még megváltozna, az pedig nem lenne jó. Valójában nem szép dolog mulatni egy idős hölgyön, de amit Bobbie is mesélt a múltkor. Nem, nem tudnám megállni. - Hallod Beau? Apádnak túl jó a füle. - kuncogok a kutyának aki egyébként nem foglalkozik velem, de a tekintetéből olyan nagy fokú "adj még, nálam elfér" kérés sugárzik felém, hogy kis híján elszégyellem magam, szóval egye fene, még egyet. Ígérem. - Azzal még nincs? - szólok vissza - Akkor mivel lenne? - ő nem látja a mosolyt ami megjelenik az arcomon és azt hiszem, ez így is van rendjén. Nem mintha vívni kívánnék Beau érzelmeit illetően irányában, de azért van az a híres megjegyzés a hímek területféltéséről. Vajon ez igaz a kétlábúakra is? Elgondolkodtató, érzelmi alapokon mindenképpen. Ezt még meg is tartom magamnak míg leülök a szőnyegre.
- Helytelennek tartod netán a megfogalmazást? - mosolygok vissza - Használod az ujjaidat, tehát kézimunka. - vagy már megint kétértelműre sikerült? Vagy nem is tudom, már kezdek néha elveszni, hogy tudatos-e a szóhasználatom vagy sem. Ez most csak így fogalmazódott meg nem arról szólt, hogy ő és az ujjai, mármint jaj mindegy. Mielőtt még kénytelen leszek félrenézni elkerülve a saját gondolati zavaraimat. Szerencsémre megment a futár. Felállva felnevetek. - Hűha főnök úr, ez majdnem büntetésnek hangzott. - sétálok el az ajtóig és elismerem én is éhes vagyok. De ha túl sokat fogok találkozni lenyűgöző személyiségű szomszédommal rövid távon elkezdek elhízni. Alapesetben az a hot-dog nálam kimaradt volna reggel. Mint mondtam elég funkcionálisan étkezem mostanság. Elnézve azonban Andreast és hű társát, náluk ez valamivel gyakrabban esik meg. - Azért odáig ne süllyedj, nem venném a szívemre. Legalább az én kukámat válaszd, ne az egész házét. - átcsúszik pimaszba a vigyorom, de túl élénk a fantáziám és ezt a jelenetet sikeresen magam elé képzeltem - Egyébként Beauval nem kellene kukáznod, a kutyákat mindig megsajnálják. És semennyivel. Ez csak egy ebéd a szőnyegemen. Ne csináljunk belőle nemi kérdést. - vágom el mééég mielőtt beleléphetnénk ebbe a témába egyáltalán - Szóval jó étvágyat. - mosolygok rá és leszedem a doboz tetejét. Nem vagyok olasz, de megőrülök a tésztás ételekért. Pláne ha tejszín, csirke, bacon, kukorica vagy ezek egyvelege van benne.
- Miért? - kérdezem kíváncsian - Nem a filmért viszel egy lányt moziba 16 évesen. - ingatom a fejem és sikeresen halvány pír is elönti az arcom amikor szembesülök a reakciójával. Jaj, ez ilyen meglepő? Tessék, mindig tudtam, hogy valami...kimaradt nekem. Vagy bolond vagyok. Inkább fura, Janine. - Legalább ne hökkenj meg ennyire...nagyon kifejező a szemed. - azért a kérdésen elgondolkodom - Nézd, nem azt vártam el soha, hogy épületekből ugráljunk ki meg raboljunk ki egy gyorséttermet, de a sablonrandi azt mutatja, hogy egyébként fogalma nincs rólam, talán még magáról sem és csak menjünk enni mert az a szokás, meg moziba. Mert az is az. - vonom meg a vállaimat és feltekerem a tésztám a villára, hmmm. Finom. Érdekes hallani az ő véleményét magamat illetően. Nem tudom egyébként, hogy szükségem van-e romantikus gesztusokra, vagy egyáltalán mit tekintünk manapság annak. És nagyon szeretném megkérdezni, hogy mit gondol mekkora lista van együttjárás téren nálam? Persze ez csak ugratás lenne, egyébként pedig biztos, hogy meglepném. - Nem vártam el soha nagy dolgokat. Csak egyéniséget. - elmosolyodom - Egyszer elvittek lőni. Érdekes volt. De kísértem már el lelkes biológus hallgatót is aki a baglyok - nézek rá bocsánatkérően - ürülékéből a táplálkozási szokásaikat számolgatta különböző környezetekben. Mély csendben ülni órákig... - felnevetek - De a természetben lenni jó volt. - és erre kikötöttem egy matematikus mellett. Ez fejlődés vagy inkább visszalépésnek minősíthető vajon tisztelt bíróság? Bobbie szerint mindent ki kell próbálni. Lehet nem pont erre gondolt amikor emlegettem neki, hogy órákig voltam a sráccal az erdőben csúnyán mondva, madárszart keresgélve. - Mind kedves volt a maga módján. - igen, kedvesen felejthető és kedvesen esélytelen minden egyébre nézve. Azt hittem a randevúzás valami pillangó reptető dolog, erre leginkább valami x órás kötött program volt, ami után hulla fáradtan estem az ágyba. Nem, második alkalom nem volt. Kíváncsian hallgatom egyébként, áh, eszerint pedig nem híve a vakon randizásnak. Mondjuk nem is néztem volna ki belőle. Nem olyan a személyisége valahogy. - A biliárd jó. És verhetetlenül jó is vagyok benne. - mosolyodom el - Egyébként a falmászástól a kocsmai bingóig nekem sok minden belefér az érdeklődési körömbe. És kaptam mozit meg gyorséttermet. Nem a kiöltözős fajtát. - jegyzem meg, ja egyszer valaki színházba is akart vinni, amire nekem kellett volna jegyet szereznem. Hiába, a szép pofi néha nem rejt elegendő intelligenciát, hogy ezt nem kellene. Nagyon nem. Egy mosollyal nyugtázom a szavait. Szeretném ezeket a szavakat egyszer egy mondatba tenni és nem feltételes módban. De lehet azt akkor érném el, ha kinyomtatnék egy képet valami ideálisan szépről és beültetés útján lenne szépen egy kisbabám. A gyerek őszintén szeret, tinédzser korában többnyire szégyell és gyűlöl, de legalább az érzései biztosan tiszták irányodban. - Ezt megértem, a stabilitást valahol mind keressük. De azt a fázist el kell érni - majdnem kimondom, hogy Dr. Jess, de így csak a fejemben hívom - és az a nehéz. Mondjuk - teszem le a villát egy pillanatra - én szeretem a kapcsolatok első fázisát is, ami inkább még kémia mint érzelem, de már afelé hajlik. És csak indokolatlanul mosolyogni, mert eszembe jut. - ah, na hagyjuk is. Felvont szemöldökkel nézek rá és a kutyára. Ugyan fogalmam sincs, hogy mit mond neki, de határozott annyi biztos. Ó, a vikingek nyelve. Elnyomok egy mosolyt. Olyan..más így a hangja. Jaj ezt nem tudom még gondolatban sem rendesen mondani, hogy miért. Csak más. Mintha nem az lenne akivel együtt töltöttem a napot. Igen, azt hiszem itt realizálódik, hogy teljesen más ország és más kultúra szülötte, mint én. - Nem, mi? - nevetek fel - Egyébként a táncművészetire jártam táncos és próbavezető alapképzésre, ott volt egy váltásom a koreográfusra, szakosodtam színházra és végül így kezdtem el a mestert a tánctanárin. - bár ezt nem igazán fejeztem még be, mert az járna azzal, hogy menjek be az egyetemre is, szálljak be a képzésbe, szóval egyelőre megálltam vele. Most a munkámra figyelek. - Egyébként nem követelik meg, de a főnököm egy... - pöcs, seggfej, barom - maximalista bunkó sokszor. És még ugyan nem kaptam meg a parancsot, hogy vonuljak vissza befejezni a mestert, már valahol számítok rá. - nyammogok el ezen, nem tudom készen állok-e teljes állás mellett ilyesmire. Legalább mondjuk időm nem lenne sajnálni magamat. - Bobbie szerint ki kellene próbálnom valami újat. És..inkább a rúdtánc mint a mesterképzés. - csóválom a fejem és a negyed dobozkányi kajámmal kérdőn nézek rá, hogy szabad-e hűségesen éhező társának adnom, vagy egyébként nem híve a tömjük a kutyát házi koszttal dolognak. Ha igent mond akkor a szőnyeg mellett odacsúsztatom a fekete szőrgombócnak. Ha nem, akkor lezárom és félrerakom. - Volt már ilyen... - keresem rá a megfelelő kifejezést - újratervezős szakasz az életedben? - kérdezem kíváncsian - Nem elvárás, hogy legyen, csak érdekelne. - helyesbítek, hátha nem megint kérdezőbiztosnak tűnök. Elnyúlok a sörömért és meghúzom az üveget. Nem bor ugyan, de legalább hideg.


■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Pént. Feb. 16, 2018 9:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine

Nem szeretnél egy kis rejtélyt a kapcsolatunkba? Azt mondják, az érdeklődés fenntartása a jó házasság alapja – vonom fel a szemöldököm vigyorogva, egyszerre reflektálva a „mije szorulna felülvizsgálatra Andreas Jessennek?” kérdésre és a korábbi feleség-léttel kapcsolatos megjegyzésére. Ez megint nem olyan kérdés, amit kerülnék, és ne lenne kedvem nyíltan kimondani, hogy nem szeretnék beszélni róla; csupán mókásabbnak tűnik néha ilyen ködös válaszokat adni. Egyébként pedig talán tényleg nem figyelek eléggé, mert túlzottan lefoglal, hogy rájöjjek, melyik lehet az a bizonyos H csavar, amit az útmutatóban fémjeleznek. Ugyanezzel vagyok elfoglalva, míg a kaja érkezik, és mire megtalálom, szinte Indiana Jones magasságokba emelkedve a kalandos megoldások színterén, már tagadhatatlanul éhes vagyok. Hosszú nap volt ez az IKEA-ban, és még nincs vége, mert még vissza is hoztunk néminemű emléket az áruházból.
De előbb ez a szép nagy adag penne, rendes adag húsgombóccal és reszelt sajttal, azzal az igazi puha trapistával, nem parmezánnal, amit annyira szeretnek az olaszok. Az nekem túl száraz. Nem úgy ez a randi-téma, amivel magamat is meglepem, hogy mennyire komolyan érdekel. – Ha egy lány helyett akkoriban a film érdekelt volna, minden bizonnyal nagyon selejtes lánynak kellett volna lennie – vallom be, strigulát húzva a férfitársaim margójára, ami a tinédzserek vadul szálló hormonjait illeti. Nem, az határozottan nem az az időszak, amikor a józan ész győzedelmeskedik a tettek felett, és még azoknak is, akikből aztán igen komoly felnőttek lesznek, minden második gondolata a nők körül forog. Alacsony, magas, izmos, vékony, húsos, szőke vagy fekete, teljesen mindegy, mindegyik be tudja indítani egy tinédzser fiú fantáziáját. Épp ezért féltik annyira az apák a lányaikat, azt hiszem. Túl jól tudjuk, mi forog a fejükben. – Ne haragudj, a döbbenet nem ellened szól – rázom meg a fejem, nem szeretném, ha magára venné. Elvégre, ettől aztán nem lesz, hogy is mondjam, selejtes áru, sőt, inkább csak új lehetőségeket nyit. Amit nem szabadna. Elvégre, nekem aztán nem kéne azon gondolkodnom, hogy ha mást nem, illő volna magamra vállalni a kezdeményezést…
Ez a baglyos különösen izgalmasnak hangzik – nevetek fel. Sok dolgot láttam már életemben, az én étvágyamat semmivel sem lehet elvenni. Néha kifejezetten meg tudnak döbbenni az emberek, hogy boncolásról szóló kisfilm közben is képes vagyok vígan vacsorázni, és megértem, hogy tudnak a kórboncnokok szendvicset eszegetni a hullák mellett, a formaldehid csípős szagában. Mindig is érdekelt a test, mint olyan. A bagolyköpet kevésbé. – Kedves? Ez az, amit egy férfi igazán hallani akar a randevú végén. Hogy kedves volt. – Nem gúnyolódásnak szánom, hiszen mindössze arról van szó, hogy nem a jó embert találták meg ezzel a bagolykutatós dologgal, egy másik madármániás például biztosan igazán tudna lelkesedni egy ilyesmiért. De ebből sejteni vélem, hogy a végén nem igazán jött össze egyikükkel sem a dolog.
Nyilván. Csak egy bizonyos kor felett, tudod… Mondjuk, hogy harmincöt… Már nem olyan egyszerű ez a dolog. Hogy úgy mondjam, szűkül a lehetőségek tárháza. A legtöbb korombeli szingli nő elvált, és rendszerint több gyereke is van. Nem elég, ha anyuka kedvel, a gyereknek is kell. Önző dolog, gondolom, főleg a szakmámat is figyelembe véve, de nem egyszerű egy emberen osztozni több kicsivel, aki ráadásul belőle jött ki. Hamar mellőzöttnek érzi magát az ember, és én nem is tudok haragudni miatta. A gyerek az első. – Igazság szerint persze ebben nincs olyan sok tapasztalatom, alapvetően nem igénylem feltétel nélkül és mániákusan azt, hogy kapcsolatban legyek, főleg, mióta saját bőrömön is tudom tapasztalni, mennyire bonyolult lehet a legegyszerűbbnek hangzó dolog is. Eddig egyszer kezdett valami komolyabb alakulni egy nővel, akivel egy barátom hozott össze, de a gyerekei nagyon nem kedveltek, én pedig nem akartam zavart okozni, és azt hiszem, ő sem. Egyszer vagy kétszer randiztam még rajta kívül gyerekes anyukával, de valahogy egyik sem jött össze.
Az persze vitathatatlan, hogy nem könnyű. De manapság melyik korban könnyű az egész kapcsolatosdi?
Ne haragudj meg, de tényleg fogalmam sem volt, hogy ezt egyetemi szinten oktatják. Azt hittem, hogy ez valami… Veled született dolog, aztán ha jó vagy, felvesznek a posztra. Legfeljebb megspékelik egy olyan néhány hónapos képzéssel. Ezzel megleptél. Ezzel is. – Ismerem el, figyelmem megoszlik közte és az olasz étel között, amit igazából igen nehéz volna úgy igazán elrontani, most pedig kifejezetten elégedett vagyok.
Aztán jön az az említés a rúdtáncról, és esküszöm, hogy próbálkozok nem tartalmat képzelni mögé, de akaratlanul is megtörténik, és félre nyelek. Köhögve-fulladozva verem saját magam mellkason, és ha esetleg bárminemű aggodalmat éreznék Janine részéről, intek neki, hogy nincs gond. Majd valami hasonló intést produkálok, ami Beau etetésé érinti; általában nem szoktam a saját kajámból adni neki, pusztán azért, mert mindent megeszek, neki meg van drága kutyatápja (lazacos, mert azt hazudták nekem, hogy az nagyon jó lesz neki, mondjuk tényleg fényesebb a szőre), de nem tiltom meg, ha Janine átadná a saját részének maradékát.
A sör után nyúlok, hogy leöblítsem a kaparó érzést a torkomban, és megpróbáljam elüldözni a rúdon akrobatizáló szőkeség képét. – Gondolom, a GPS-nél kicsit komolyabb dologra gondolsz? – nyögöm ki két korty között. Lehet, hogy egy kicsit bekönnyeztem. – Szerintem mindenkiében volt. Aki nemet mond, az hazudik. Szimplán azért, mert az életet nem egyedül éled, és a legkisebb változás is hatalmas kimenetellel lehet rád, tudod, a Pillangó-effektus, csak Kutcher bambi arca nélkül. Egyszerűen nem tudsz előre látni, nem tudsz más lépéseivel kalkulálni, csak a sajátjaiddal, legalábbis biztonságban. Gyerekként sosem gondoltam volna, hogy egyszer Franciaországba költözöm. Bevallom, franciát is csak véletlenül kezdtem tanulni, mert a német, amire mentem volna, betelt. Őszintén? Eredetileg kutyát sem akartam, azt gondoltam, nem lesz rá időm. De ha Beau nem lenne, talán nem is találkozunk, biztosan nem ebben a formában – vonom meg a vállam könnyedén, és kilapátolom a kései ebédem maradékát. – Mindig újra kell tervezni, mert semmi sem úgy alakul, ahogy várnád. Ha pedig komolyabb dolgok jönnek össze, az egész tervezést kezdheted előről. Egyesek, például Bobbie, erre biztos azt mondaná, hogy akkor tulajdonképpen semmi értelme tervezni. Én szeretem, hogy van mihez tartanom magam. A rendszerezettség érzését kelti. Katonás, tudod.
Az én dobozom is Beau előtt végzi, bár abban kaja már nem igen van, inkább csak szósz, kósza sajtreszelék és ilyesmik, de Beau mindig is imádott dobozokat nyalogatni, már csak az ízért is, elvégre, nem éhezik úgy igazából. – Bizonyos szempontból tényleg jó, hogy nem évek múlva érezted magad késznek a váláshoz. Semmi értelme egy halott kapcsolatot éltetni, egyedül úgysem megy, így legalább még előtted van nagyjából minden. Ha mesterképzéses volnál, ettól függ, milyen szakón, nagyjából most szabadulnál ki a nagyvilágba, úgyhogy semmivel sem vagy elkésve. Csak ne vedd ezt a ráérést olyan biztosra. Hidd el, mielőtt kettőt pislogsz, eltelik húsz év, ami már nem jön vissza. Ha vannak célok, amiket szeretnél elérni a munkában vagy azon kívül, bármiben, ideje megalapozni őket. Különben úgy végzed, mint én. Munkamániásan. Mert nincs más. – Azt hiszem, ez kicsit talán keserűbbre sikerült, mint terveztem. Vagy őszintére, attól függ, milyen szemszögből nézzük. Lehajtom a sör maradékát, és beledobom a dobozba, amit Beau addigra már szorgosan tisztára nyalt. – Szóval. Szeretnél megtanulni IKEÁul?

1129 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Kedd Feb. 20, 2018 3:37 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Andreas

- Nem érdemlik meg, hogy csúnyán beszéljek róluk csak azért, mert nem működött közöttünk se kémia, se igazi érdeklődés. - mondom ki, mert lehet, hogy a lövöldözős mondjuk engem sápítozós picsának titulált a hátam mögött, de a baglyos biológusommal jóban maradtunk egy ideig. Azt hiszem feleségül vett egy állatorvost. Szép pár. De én abszolút nem voltam hozzáillő. Nem volt nekem bajom az erdővel sem, lévén szeretek túrázni járni, de nem mindegy mit csinálunk ott. Különös módon az eszembe se jutott azonban, hogy mi van ha eltévedünk. Egy három órás előadás az ilyen-olyan táplálékon élő baglyok emésztése között önmagában is elég volt ahhoz, hogy inkább a Gonosz Halottak 1-be képzeljem magamat és megküzdjek egy sereg zombival. Az én érdeklődésem is véges, ismerjük csak el.
- Ez jogos, amikor család van a háttérben az mindig bonyolultabbá teszi. Nem mintha ezzel kapcsolatban közvetíthetném neked a másik oldalt, lévén sosem volt elvált pasim. Olyan sem, akinek gyereke van. De egy apának még mindig másabb. De randizni egy anyával és kalkulálni arra, hogy márpedig a telefon bármikor csöröghet, hogy baj van, lázas, nincs kedve lefeküdni és őt akarja, hogy mondjon neki mesét...vagy megélni a filmes történetet, amikor szivat a csemetéje... - csóválom a fejem - Nem lehet könnyű. Na és mi van a fiatalabbakkal? - egyébként teljesen ártatlannak szánom a kérdést, szóval nincs tonnányi hátsó szándékom vele és ilyesmik, csak kíváncsi vagyok. Lévén nálam elképzelhetetlen a fiatal srác, de mostoha anyukaként is különös lennék a magam életkorával talán. És az a nagy igazság, hogy mindig az idősebb pasikhoz vonzódtam. Erre valaki biztos valami apához köthető dolgot hozna fel, de az én apám. Hát egy apa. Szeretem, szeretem, hogy író és aggódom, hogy egyedül van. Szerette anyát, jó volt a házasságuk tudtommal, semmi olyat nem tapasztaltam meg ami afelé mutatna, hogy nagyobb gondjaik lettek volna. Szóval én nem hozzá kötném. Inkább a furán elsült randijaimhoz a velem egykorúakkal, mely mellé besorolható már egy szar házasság is.
- Önmagában az, hogy szereted a zenét és van egy kis ritmusérzéked, sajnos kevés. - mosolyodom el - Komoly felvételi van, több típusú táncot is ismerni kell, hogy legyél minél sokszínűbb a szemükben. - sóhajtom, fúú de kivoltam amikor készültem rá - Egyedül a balett maradt ki, nem vagyok az a törékenyen vékony alkat. De örülök, hogy sikerült meglepjelek. - egy időben pedig azt gondoltam magamról, hogy olyan szinten vagyok átlag, hogy senkinek nem tudok semmiféle érdekességgel szolgálni. Sem magammal, sem a világgal kapcsolatban. És valamiért egyébként annak kifejezetten örülök, hogy pont egy ilyen férfi, mint Andreas reagál így. Már nem azért, mert na. Mindegy. Miiindegy. Ki is zökkent amikor fulladozni kezd. Némileg aggódva nézek rá, de jelzi, hogy semmi baj. Na most, ez azért van amit mondtam, vagy csak egy különös véletlen? Nem kérdezek inkább rá, hogy vajon ennyire horrorisztikusnak hatott-e amit mondtam az új dolgokról, a rúdtáncról és a többiről. Viszont Beau-nak odacsúsztatom az ebédem maradékát.
- Azért ne fulladj meg, hahó. - jelenik meg azért egy mosoly is az arcomon, de szerintem rendben lesz ő - Nem, nem pont a GPS-re gondoltam. - nevetek is fel és kíváncsian hallgatom mit mond. Ennek tükrében persze teljesen hülyeségnek tűnik már az is, hogy feltettem neki a kérdést. Más országból jött, kétszer volt házas, álmot is váltott, mert pilóta is akart lenni, mégsem az lett. Én meg ki vagyok itt akadva azért, mert az álomházasságomból nem lett semmi. Talán tényleg eltúlzom és kicsit könnyebben kellene vennem az egészet? Persze, ez nem csak házassági kérdés, hanem a mellette álló öt évé is. Ami azért hagyott nyomot.
- Milyen igazad van egyébként. - csóválom meg a fejem - Tele vagyok csupa véletlen fordulattal én meg sajnálkozom valaminek a romjai felett. Basszus. Te otthagytad a hazádat, idejöttél egy totál más kultúrába, felépítetted az életed..irigylem a kitartásod, meg az erőd. - nyújtom ki a lábaimat - Nem vagyok hatvan éves, nincs gyerekem, ha már itt tartunk csodakutyám sem. - pillantok a lelkes doboznyalóra - Mikor hát, ha nem most? - a kérdés persze totálisan költői és inkább nagyon is magamnak szól. - Tudom, szereted ha olyan. - mosolygok rá, bár én most távol állok célkitűzésektől és ilyesmiktől. Próbálom inkább kicsiben csinálni, mármint kis léptekben. Sokkalta célravezetőbb és jobban tudok figyelni a részletekre. És azt hiszem jót is tenne ha végre valami kizökkentene. Érdeklődve nézek rá. Netán sajnálna dolgokat? Dolgokat amiket kihagyott, amik nem lettek végül benne az életében? - Azért már pár éve kijöttem volna onnan. - jegyzem meg mosolyogva - Na oké, de az nem olyan könnyű ám. Mármint most így hirtelen célokat megfogalmazni. Talán kicsit hagyom a maga medrében folyni az életem és jobban figyelek magamra. Többet lazítani, szórakozni, hogy túl tudjak lépni a saját blokkomon. - végül ránézek - Tudod, nem feltétlenül rossz, hogy szereted azt, amit csinálsz. Jó vagy benne. Szerintem ne érezd úgy, hogy ahogy mondtad, elrepült 20 év. Elég tevékenynek festetted le magad. - biccentem oldalra a fejem és úgy nézek rajta végig - Határozottan nem tűnsz egyébként munkamániásnak. Most sem remegsz, hogy nem dolgozol. Vagy netán mégis? - mosolygom ki. Nyilván nem akarom megbántani meg ilyesmik, de amennyi lejött az elmúlt három napban, jó humora van. Egyébként még kedvem lenne megölelni is, de azt hiszem az intim szférájába mászást mára már kilőttem az üzletben, szóval..szegényt nem teszem ki az együttérzős szeretet rohamaimnak. Félrerakom a sörömet.
- Naná, mondd mit tegyek. - térdelek fel és ülök rá a talpamra - Mondd mit fogjak meg, vagy hova dugjam, rakjam, tartsam... - egyéb opcióm meg nem igazán van, de várom, hogy elkezdjük. Elvileg annyira nagyon nem lehet nehéz, vagy ki tudja. Túl nagy az a szerszámos cucc amit áthozott. Nekem ki lehet találni mennyi van. Igen, egy csavarhúzó, amivel meglehetősen kreatívan tudok bánni. Szóval ha megkapom az instrukciókat, akkor neki is fogunk. Mennyit is mondott? 6 óra. Felállok és kimegyek még két sörért, az egyiket kibontva átnyújtom neki. - Semmi randi drog, de a tankba mindig kell benzin. - és láthatunk is neki.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Feb. 28, 2018 5:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

in shades of blue
pour Janine

A vállam vonom meg csupán könnyedén. – Ritkábban van gyerekük. De nem feltétlenül egyszerűbb. – Nem feltételezném, hogy különösebben érdekelnék a randevúzási preferenciáim, hogy a nagyvonalak helyett részletekbe menően ecseteljem a pro és kontra érveket, bár ha azt kérné, akár csak statisztikai szempontból is, nem okozna különösebb gondot. A legtöbb nő, akivel összekerültem, a harmincas éveit tapossa, annak ellenére, hogy Helle, amennyiben kettesben vagyunk, szereti azt hangoztatni, hogy biztos a kapuzárási pánikom előszele terel folyton a liliomkertek felé. Pedig tényleg praktikus okai vannak; a korombeliek vagy savanyúak, vagy defektesek, vagy nem érnek rá. Mindösszesen ennyi.
Elvégre, valószínűleg a rúdtánc emlegetése is inkább valóban a menopauza jelének volna tekinthető, ha egy negyvenes, elvált nő ülne szemben velem; nem pedig a valós érdeklődés és szárnypróbálgatás.
Nem hiszem, hogy kitartás kérdése lenne. Túlélés. Primitív ösztön – biccentem oldalra a fejem, lopva végig mérve Janine-t. – Bár azt azért tisztázzuk, hogy nem vagyok hatvan éves! – Tudom persze, hogy nem rám célzott, ahogy magával próbált ellenpólust találni, ezt támasztja alá a széles mosolyom is, de nem akarom a szokásos, sallangos dumákkal etetni, hogy majd minden jóra fordul, hogy túlteszi magát rajta, hogy próbálja a jó oldalát nézni. Biztos, hogy ezt már mind megkapta, sokszor, sok helyről. És egyébként is, ki volnék én, hogy kéretlen tanácsokat osztogassak? Milyen alapon? Lehet, hogy a megjelenésem a rendszerezettség érzését kelti, magam tudom élére vasalni a nadrágom és nincs tele a nappalim pizzásdobozokkal, de ez nem jelenti azt, hogy ne fájna sokszor a hátam, amiért próbálom azt a sok szart, amit az elmúlt évtizedekben gyűjtöttem – fizikai és mentális szinten is – magam mögött, a kíváncsi szemektől rejtve tartani. Minden pillanatban azzal fenyeget, hogy a feszítésből törés lesz, és minden kiömlik. Pascallal, most, majdnem megtörtént, egy hajszállal kerültük csak el a katasztrófát.
Megrándul a szám sarka. Az emberi természet bipolaritása; szeretnéd eltitkolni, amit nem tartasz nagyközönségre érdemesnek, és valahol mégis keserű íz ömlik a szádba, mikor kiderül, mások el is hiszik. – Ez is egyfajta munka. Férfimunka. Segítség a bajba jutott hölgynek. Lovagi erényeket követve teszem jóvá viking őseim fosztogató-erőszakos életmódját…
Ha már úgyis annyira lenyűgözik a vikingek.
Hát, kezdhetjük az alapoknál. Tudod, mi a különbség a kettő között? – mutatok fel neki két csomag csavart, amik méretben nem igen különböznek egymástól, ellenben az egyikük csillag, a másik laposfejű csavarhúzót kíván. Az sem baj, ha nem tudja, és az csak plusz, ha legalább ennyit igen. A sört elfogadom, és tulajdonképpen meglepően nyugodtan kezdek neki segédemmel a hat órás procedúrának; amit nem túloztam el. Arról pedig inkább nem ejtek szót, hogy esetünkben a randi drog egyébként is igen felesleges volna…

421 szó
Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
205
● ● Reag szám :
161
● ● karakter arca :
Nikolaj Coster-Waldau


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Feb. 28, 2018 6:16 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Márc. 11, 2018 1:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Az igazság fáj, de hazudni rossz – legalábbis ezt tanítják a szüleink, a tanárok az iskolában: az őszinteség a legjobb út, az igazság felszabadít, a hazug ember és a sánta kutya esete, meg hasonlók.
Olympe tudja, hogy Armand tulajdonképpen nem is az apjuk. Pascal tudja, hogy megcsaltam Armandot Andreasszal. Már csak idő kérdése, hogy ezek a repedések – a múlt hibái – teljesen elburjánzanak és ellepjék ezt a csodálatos kristálypalotát, amit felépítettem a családom védelmében; a tökéletlenség apró hajszálerei egyszeriben végig fognak szaladni a mívesen megmunkált kastélyon, amit olyan nagy gonddal őriztem és óvtam egészen idáig. De most... most aztán kurva nagy szarban vagyok. Illetve, most még nem, de már csak a szerencsén múlik, hogy nem robban atomjaira ez a tökéletes üvegpalota.
Talán ez volt a trigger. Ez, meg egy csomó más, apró, elhanyagolható tényező. Eszembe nem jutott volna felkeresni Andreast azok után, ahogyan múltkor elváltak útjaink. Világosan kifejtette, hogy nem akarja, hogy a továbbiakban az élete részese legyek – nem, mintha én azt akarnám, hogy ő az enyémé legyen. Pszichológusként ellenben úgy véli, hogy nem tenne jót, ha most újra elköltöznénk Párizsból, valahová máshová. Én meg vagyok olyan makacs és keményfejű, hogy ne költözzek el. Nem most, amikor úgy tűnt, hogy az életünk helyrebillenhet. Az enyém legalábbis biztosan, hála Basile-nak, hála annak, hogy olyan széles a hátam, hogy elfér – és elbírok – rajta még ezt-azt; de mégsem olyan széles, hogy ne tudjam magamévá tenni az ügynökömet az irodája asztalán. És a kanapén. És a fotelben.
A lakóház előtti parkolóban győzködöm magamat. El kell mondanom. Most már tényleg. Nincs más választásom. Inkább tőlem tudja meg most, mint később, valaki mástól.
Már miért ne lenne más választásom? Tagadok. Sem Olympe-nak, sem Pascalnak nincs konkrét bizonyítéka arról, hogy Andreas az apjuk – az igazi. Bárki lehetne. Akárki.
Egyes-egyedül én tudom a teljes, megmásíthatatlan igazságot, és ennek fényében én vagyok az, aki a közös történetünk kizárólagos, egyedüli írója, rendezője lehetek.
Most mégis itt vagyok, a lakóház előtt, és katatón bámulok magam elé; el akarok hajtani innen, mintha itt sem lettem volna. De nem tehetek úgy többé, mintha itt sem lennék, mintha soha nem is lettem volna itt; nem menekülhetek folyamatosan a múltam, a közös múltunk elől.
A lelkiismeretem tehet róla. Jobb lett volna, ha nem őrzöm ilyen sokáig ezt a titkot, ha azonnal elmondom legalább Andreasnak az igazságot. De, akkor mi lett volna Armanddal és a gyerekekkel, a közös életünkkel, a családunkkal, azzal az elképzelt, csodálatos jövővel? Azzal a jövővel, ami mára már a jelen lett, és közel sem olyan csodálatos, mint, ahogyan én azt annakidején elképzeltem... ha ezt előre tudom, mindent másképpen csinálok, de már késő. De vajon jóvátenni – vagy, legalábbis, bármit is tenni – még nem késő?
Kelletlenül kiszállok az ezüst Audiból, és, mint egy robot, elnyújtott, vontatott léptekkel közelítek a kapu felé; csak nehogy meggondoljam magam.
A kaput nyitva találom, szóval erélyes mozdulattal lököm be magam előtt a tömörfa ajtót, és célirányosan indulok az emelet felé, ahol Andreas lakása van. Az ajtó előtt megállok egy szívdobbanásnyi időre, még mielőtt bekopognék. Még nincs késő, még elmehetek – gondolom, miközben kopogásra emelem a kezemet. És, még az előtt, hogy megfutamodhatnék, megteszem.
Kopp-kopp.
Neszezés szűrődik ki a lakásból, és hamarosan nyílik is az ajtó, de abszolút nem az az ember nyitja ki, akire számítok, akit vártam volna, akit kerestem. Oh, de nem ám! Nem. Az én fiatalkori önmagam áll velem szemben. Pofátlanul és szemérmetlenül mérem végig: hosszú combok, karcsú derék, formás vonások és szép vonalak. Hosszú, szőke haj, szív alakú arc, szikrázó, azúr színű lélektükrök.
Meglepően és irracionálisan hirtelen önt el a düh és a féltékenység mardosó elegye.
- Andreast keresem – ridegen közlöm vele az ittlétem okát, miközben a háta mögé pillantok, és a férfit keresem. – Itthon van? – gyalázatos felsőbbrendűséggel emelem újra a fiatalkori kiadásomra, a tökéletes Joanne copycatre, a pótlékomra a tekintetemet.




She laughs like god, her mind's like a diamond.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
charlize theron


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Márc. 11, 2018 5:10 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Madame Unknown

Néha az élet nem várt meglepetéseket tartogat. Ide, pontosabban az elmúlt évre kellene summáznom a világ kifordult a négy sarkából közhelyet. Mint talán sokan mások én is szoktam tervezni. Tettem is és azt hittem, hogy na megtaláltam az első és egyetlen férfit, akivel innentől ásó-kapa-nagyharang és fehér kerítés meg majd valamikor legalább két gyerek. Pályakép, eltérő karrierek és megy minden szépen a maga medrében tovább. Nem mintha a seggfejjel valaha is beszéltünk volna gyerekről vagy bármiről lévén ő kutatott én pedig a karrieremet próbáltam valami mederbe elvinni, ami így azt hiszem sikerült is, bár erről nem pont a kiegyensúlyozott magánéletem tehet. Nem könnyítette az sem, hogy pont az a tanárom lett a főnököm, akivel szó szerint elragadott az indulat, ami nem pont pofon formájában valósult meg. Álomház kuka, helyette egy költözés, némi letargikus vakságban, hála istennek Bobbie elég józan természet és így megúsztam, hogy teljesen hülyén költözzek be valahová vagy megérjem azt, hogy haza kelljen kullognom apához. nem, mert a hathatós segítség jó környékbe és egy igazán imádnivaló lakásba vezetett. És a nem várt ismeretségek pókhálójának első résztvevője bizony a póráz végén lelkesen sétáló szőrmók volt. Ha nem veszi arconnyalósan kedvesre a figurát akkor nem borulok be soha a gazdája ajtaján sem. A gépies és kissé szétesett ritmusomba egészen újszerű személyiségként érkezett meg. Nem csak azért mert idősebb nálam és tapasztalatbeli különbségek tömegével rendelkezik. Hanem mert kedves és egyébként amellett, hogy vonzó, rettenetesen nagyra becsülöm az intelligenciáját. Mind a lexikálist, mind az érzelmit. Pedig Ana azt jósolta, hogy ha sokáig fogom magam sajnálni a kanapémon zabálva, akkor még a munkám is el fog úszni, lévén Astor az első a sorban aki rögtön kiszúrja ha nekiállok felhalmozni a kg-kat. Azt is megjegyezte, amikor elkezdtem leadni a súlyom. Hogy a lelkiproblémákat egy konditeremben is levezethetném, de ha összeesek meló alatt, akkor a kórházi számlákat ne rá akarjam majd terhelni. Olyan együttérző mint a smirglipapír mi?
Már azt is tudom, hogy nem egészen véletlen, hogy itt kötöttem ki. Bobbie valószínűleg elismeri Andreast, máskülönben nem ment volna bele abba, hogy a szomszédjába költöztessen. Ha tudná, hogy egyébként nem tudok rá túlságosan szentséges gondolatokkal nézni, talán átgondolná, hogy mennyiben volt helyes a döntés. Annyiban mindenképpen, hogy emlékeztetett arra, hogy egy lakásba nem ártanak funkcionállis bútorok és polcok sem hacsak nem dobozokból szeretnék élni. És nem hagyott szétesni sem amikor belefutottunk az ex-férjembe meg a kurvájába. Jellemző arra is, hogy inkább az ingyen puncit követi nem összeszedni próbálná magát. Vagy ez a vonzalom mindig is megvolt köztük és egyszerűen én nem látom meg egy matematika PhD-s fiatal nőben azt a vonalat amiért annyira odáig lehet lenni? Ah meglehet, hogy kirekesztő paraszt vagyok sokszor. Viszont nem temetett el az önsajnálat. Ennek őszintén örülök. A Valentin, az öngyilkosságok gyűjtőhelye, a babyboom egyik alapnapja valamint a lánykérések és nagy fölösleges ígéretek keresztapja pedig? Megint a drága szomszédom hozta el. Őszintén, hiába illesztettük hozzá, hogy baráti..attól még egy szinten boldoggá tett vele. Nem csak azért, mert egyébként randizás terén kb. csak béna tapasztalataim vannak, hanem mert..találékony volt és élveztem. Minden percét.
- Na mit gondolsz, szabad neked ilyet enni? - torpanok meg amikor Beau megáll és új istenséget kezd el imádni a tekintetével. A grillcsirkét. Áh, kizárt. Arra tettem ígéretet, hogy lejárok sétálni őfelségével míg a gazdája a bokros teendői alatt görnyed, de azt nem tehetem hozzá, hogy el is akarom kényeztetni a szőrmókot. Vagyis szeretném. Ezért kapta azt a gyógynövényes kutyafalatkát is, a mostani paleo-egészség-mit tudom én milyen égisz alatt. Amikor leguggoltam hozzá és felé nyújtottam esküszöm bolondnak nézett. Ki akarom szúrni a szemét valami kétesszagú bogyóval amikor a múltkor szalámit kapott. Mennyire igaza van. Na de a grillcsirke mégiscsak túlzás. Persze az egyébként beszédes tekintete most is kb. annyit mond nekem, hogy majd ő lezsírozza az ételosztójával, aki meg sem fogja tudni, mert hát kinek kihívás a két vacsora ugyebár. Én pedig csábulok mert ő csábul, így felezünk egy csirkemellet. Nem vagyok igazából finnyás, hogy gumikesztyűvel kezdjem etetni meg ilyenek. Ő pedig jó fiú, mert olyan lelkesen szuggerálja a kis papírtálcát mintha legalábbis egy dinoszaurusz combot szorongatnék rajta.
Kicsalt vacsoránk végeztével pedig járunk még egy kört. Valahogy sokkal jobbá teszi a sétát, hogy ő is itt van és nem egyedül vagyok. Noha fogalmam sincs mi járhat egy kutya fejében, de érdekes rajta elgondolkodni. Kik után fordul meg vajon és miért? Mit mondanak neki azok a szagok melyeket a fák tövénél érez? De nem, nekem nem lehet. Nincs időm éjjel-nappal vele lenni ha kölyök. Beérünk a házba, mert bizony nekem is van még dolgom. Astor rémesen komolyan veszi ezt a svájci utat meg mindent ami vele jár, szóval tényleg ki akar állítani a katedrára. Mondhatná azt is ennyi erővel, hogy sztriptízeljek a teremnyi embernek. Talán még az sem lenne ilyen ijesztő. Nem vagyok a nagy elméleti tudások embere, lévén koreográfus vagyok, nem professzor. Ah. A Madame szeme előtt viszont aljas játszótéri rongálók lettünk Dr. Jessel, mert hát ki más kaphatna el minket egy mászókánál mint ő? Azóta már nem köszön vissza de látom, hogy rám sütötte a skarlát betűt. Sötétedés után egy játszótéren? Bűn és hiba! Mi lett volna vajon ha egy misén találkozik velünk? Annak is a rossz oldalát kereste volna. A kölcsönkulccsal beengedem magunkat és lecsatolom a pórázt is. Az elmúlt két nap alatt megtanultam, hogy Beau hálás természet de jaj nekem ha elfelejtek valamit. Kezdetnek mondjuk a vizét hagytam ki a sorból. És rám szólt! Komolyan! Azóta mondjuk nem ad ki hangot, de még mindig a mosogatónál parkol le először. - Értem értem, nem felejtem el ismét! - nevetek és már megyek is, hogy vizet adjak neki. A kopogás azonban mindkettőnket kizökkent. Azt hiszem ezt értette Andreas arra, hogy nem szereti ha a napi rutinja elborul. - Vajon csak a postás? - teszem fel a költői kérdést, mert egyébként biztos nem, Andreasnak meg van kulcsa és túl korán is van. Szóval ugyan nem vagyok megbízva azzal, hogy üzeneteket vegyek át és helyette nyitogassam az ajtaját, most mégis megteszem. Ez vagyok én, általában nem gondolok végig semmit mielőtt cselekszem. Maximum utána. Megállok a nő előtt és majdnem meztelennek érzem magam a jóformán mustráló tekintete alatt. Jesszus, vajon mindenkit ilyen szuggesztíven mér végig? - Üdvözlöm. - én azért mosolygok, lévén ha már megröntgenezett akkor a jómodort nem árt előkapni, kettőnk közül valakinek. - Sajnálom de nincs, későn szokott hazaérni mostanában. - adom meg a választ, ami ugyan kicsit hosszabb mint a kérdésre adandó, de hát.. - Mit mondjak neki, ki kereste? - most azonban én is jobban megnézem magamnak. Szép nő, tagadhatatlanul.Valószínűleg akkor is így volt ez, amikor egyidős volt velem. Most saccra talán a harmincas évei végén járhat. És sajnálattal kell megállapítanom, hogy bizony még messziről, sötétben és hunyorítva sem mondhatjuk, hogy én hasonlítanék Andreasra a legcsekélyebb mértékben is. - Próbálta már telefonon? - a kérdést kedvesnek szánom, de valahol evidens is. Előbb telefon és csak utána a meglepetés vagy találkozás ereje, nem? Akkor az ilyen pillanatokat el lehet kerülni. Csupán csak kíváncsian tekintek rá, lévén fogalmam sincs ki lehet ő. Ennek az egyik oka, hogy még nem mutatkozott be, a másik meg honnan is kellene nekem tudnom, hogy ki és miért keresi Dr. Jess-t? Azonban a ház másik ura is kíváncsi a jövevényre és ki is dugja a fejét a lábaim között. Mondhatni reflexből simogatom meg a fejét, hogy semmi gond. Vajon ő is ismeri ezt a nőt?

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Márc. 11, 2018 7:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Nem tudom elégszer elmondani – bár, csak és kizárólag saját magamnak mantrázom ezt -, hogy tudom jól, hogy hibáztam. Hibáztam, amikor félrekeféltem, hibáztam, amikor hazudtam Armandnak és Andreasnak, majd a gyerekeimnek, hibáztam, amikor elrángattam az ikreket Épernay-ből; és, valamiért most is úgy érzem, hogy egy újabb hibát fogok elkövetni. Voltaképpen tehetnék bármit is ebben az ügyben, ami ne volna hiba? – inkább az univerzumtól kérdezem, semmint saját magamtól. Az univerzum pedig nem válaszol: nem állít meg, mondjuk, egy kidőlő fával, egy leszakadó, elektromos vezetékkel, vagy egy-, az ablakon kizuhanó zongorával, vagy bármivel, amit intő jelként tudnék kezelni. De nem is támad fel a szél, hátulról, hogy serényen a kapu felé terelgessen.
Szerettem Armandot. Nem érdekből kötöttük össze az életünket, nem a hasznot néztem, amit a férjemen keresztül húzhattam volna, nem érdekelt, hogy milliókat-, ha nem milliárdokat keres, hogy abban a szent pillanatban, amikor felveszem a férjem nevét, eggyé válok magam is a Lamoureux pezsgőgyárral, a nagyüzemmel, magukkal, a pezsgőkkel, mint olyannal. Sőt, azon túl, hogy roppantul hízelgő volt, valahol mégis csak zavart, hogy még egy pezsgőt is elnevezett rólam. Nem, nem került rá a portrém az üvegek címkéire, de még csak a titkos hozzávalók – már, ha lennének olyanok... – között sem szerepelt egy kis Joanne extraktum, vagy hasonló, beteges dolog, mint a Parfüm című filmekben. Nem. Ez csak egy egyszerű pezsgő. Armand szerint sokkal inkább aranyba hajlik a minőségi, gyöngyöző szesz színe, mint bármelyik, másik pezsgő, amit valaha gyártottak, és a címke is aranyszínű – rajta cikornyás, fekete betűkkel a cég-, a gyár neve, na, meg az enyém; alatta apró, egyszerű nyomtatott karakterekkel – azt hiszem, kis kapitálissal - a cég alapításának az éve, valamint a jelző: ’a pezsgők királynője’.
Undorítóan romantikus, ugye? Már-már visszataszítóan giccses.
És mégis tetszett. Volt olyan időszak, amikor ez olyan rohadtul tetszett, és imponált nekem, mintha csak egy szép, Swarovski ékszer szettet kaptam volna ajándékba.
Hogy mi romlott el mégis a látszólag tökéletes kapcsolatunkban? A tökéletesnek vélt-, és a külvilág számra is ezt a képet mutogatott képben? Hát, én. Én romlottam el.
Eleinte nem gondoltam volna, hogy Armand megmásíthatatlan, és öröknek tetsző szerelme egy nap majd valósággal fojtogatni kezd. Azt gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy találtam egy férfit, aki kéretlenül, akarva-akaratlanul is a tenyerén hordoz, és úgy kezel, mint egy királynőt. A probléma csak az, hogy nem lehet mindenkiből királynő; erre születni kell, gondolom én. Nem való mindenkinek a várfogság; hiába aggatott nyakéket rám, úgy éreztem, hogy az nem egyéb, csak egy nyakörv és egy póráz egyben.
Fogalmam sincs, hogy mi történt velem, hogy mi változott meg bennem, vagy az egész világban körülöttem, hogyan lett egyszeriben a délből észak, a keletből pedig nyugat...? Fogjuk rá a terhességre, illetve, egészen konkrétan az azt követő depresszióra, amit voltaképpen soha, egy pszichológus vagy pszichiáter sem diagnosztizált. Idegi szinten változtam meg. Olyan volt, mintha szüntelen egy vészjelző csengett volna a fejemben: oda az egész életed, a karriered, amit épp most kezdenél építgetni, oda minden álmod és vágyad; és ez iszonyatosan megrémített. Oly’ annyira, hogy elmenekültem. Egyszerűen... fogtam magamat, és leléptem.
És ekkor találkoztam Andreasszal. Őt is szerettem valahogy, valamilyen groteszk módon, épp úgy, ahogy Armandot is szerettem; és mégis másképp. Carrie Bradshaw mondta egyszer, a Sex and the City-ben, hogy lehet, hogy vannak nők, akiket nem lehet megszelídíteni. Lehet, hogy csak szabadon kell engedni őket addig, amíg nem találnak valakit, akivel ugyanúgy vadul szaladhatnak tovább. És én találtam valakit, Andreas személyében.
Nem volt komoly, és soha nem is lett volna szabad annak lennie, de valahol fontossá vált nekem a férfi. Talán a személye miatt, talán azért, amit velem művelt, amit együtt műveltünk, talán azért, mert annyira más, mint Armand, talán azért, mert olyan, amilyen. De mégis, azt szerettem a legjobban, amilyenné engem tett. Önfeledt voltam. Általa bátrabban éltem. Az a nő lehettem, aki Armand előtt voltam, és, akihez annyira ragaszkodtam, annak ellenére is, hogy az okosok – brit-, vagy kevésbé brit tudósok és társaik - úgy tartják, hogy a változás elkerülhetetlen, sőt, mi több: az élet velejárója, szükségszerű tényezője.
A magam módján szerettem Andreast, de nem annyira, hogy tönkretegyem a családom életét – pláne akkor nem, amikor már öten voltunk. Nem akartam Hervé gyerekkorát megkeseríteni egy válással. Bár, ez csak féligazság. Őszintén? Magamat féltettem, a saját-, és ez által a gyerekeim jövőjét. Nem bíztam Andreasban, azt gondoltam, és a mai napig is azt gondolom, hogy a kapcsolatunk, a viszonyunk nem egyéb, csak egy amolyan fellángolás; és ezért nem is hibáztattam a férfit soha. Sokkal egyszerűbbnek tűnt azt hazudni, hogy Armand ejtett teherbe, hogy tőle vannak az ikrek, hogy ennek fényében nem hagyhatom és, semmint vakon megbízni a szeretőmben. Mert, mi van, ha meggondolja magát? Mi van, ha magamra hagy, három gyerekkel? Szégyellem magam, hogy ezt feltételezem róla, de ettől még nem változik meg a felvetés maga, és már soha nem is fogom megtudni, hogy mi lett volna, ha megtudja az igazat. Ha hozzámegyek feleségül. Nem... egyszerűbb volt visszamenni Armandhoz, és kussolni.
De többé nem kussolok.
Megfeszítem állkapcsomat, amikor a lány fiatal nő köszön, és rám mosolyog; egyik szemöldököm felszökik a homlokomon. Indokolatlanul bosszant a jelenléte Andreas lakásában, aminek nyilvánvalóan oka van, és mi mást is feltételezhetnék, semmint azt, hogy a szőke Andreas új játékszere. Hiszen, volt már rá precedens, hogy fiatalabb nővel kezdett, és mind tudjuk, hogy annak a kapcsolatnak is mi lett a folytatása, majd a vége. Egy pillanatig még azt is elhiszem, hogy miatta nem vette fel a telefont a férfi – aztán világosít fel a hölgyemény, hogy amúgy nincs is itthon. És az sem kerüli el a figyelmemet, hogy milyen jól tudja, hogy milyen mostanában Andreas beosztása!
- Remek... – nagy levegőt veszek. – Mikor ér haza? – szegezem neki az újabb kérdést.
Kérdésére gyalázatos mosoly feszül ajkaimra.
- Joanne – felelem. – Ne féljen, tudni fogjafinom utalás arra, hogy nem fogom megmondani neki a vezetéknevemet, mert tudom, hogy Andreas tudni fogja, hogy én jártam itt. Már épp sarkon is fordulnék, amikor felteszi a buta lány kérdést. Röviden és karcosan nevetek, a visszhangom egy szívdobbanás erejéig még negédesen csordogál le a lépcsőház falairól. Nem szeretem, ha hülyének néznek, és nem is viselem túl jól – jobb, ha ennyiben maradunk.
- Eszembe nem jutott volna felhívni – forgatom a szemeimet, és megrándul egy ideg a jobb arcomon; mint egy földrengést megelőző, kisebb-, előrengés. – Nem vette fel – hogy azért, mert valóban dolga van-e, vagy azért, mert pont én kerestem, és dacból nem reagál a hívásaimra, azt nem tudom.


▲ good girls ▲ 1 047


She laughs like god, her mind's like a diamond.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
charlize theron


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Márc. 12, 2018 10:25 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Madame Unknown

Az egész önmagában, mármint a szituáció képtelensége egy paradoxon, ámde lelkem egy részének kifejezetten jól esik. Nem csupán az, hogy megkért, járjak le helyette a kutyájával, de feltételezte azt a bizalmat is, hogy nem fogom sem kirabolni sem felgyújtani a lakását. Talán egyesek ezért titulálhatnák őt naivnak, mert a mai világban mindent szabad csupán bízni nem, egy idegenben pedig pláne, de azt hiszem fordított esetben én is beengedném őt az én lakásomba. Persze nem kutyát sétáltatni hanem locsolni a növényeimet. Kicsit más, persze a növények nem kérnek kaját, nem jelenik meg a pofijukon egy lesajnáló tekintet ha véletlen hirtelen rántod meg a nyakörvüket. Nem szólnak hozzád. Viszont nem ölelheted meg őket, vagyis groteszk látvány lenne egy cserepet ölelgető akárki, bár a mai világban mondjuk ki, ezen sem csodálkozunk. Bizonyosan tisztán tantrikus élmény lehet megöntözni egy fikuszt. De pech, nem tartok fikuszt. Nem szeretem. Ellenben nevelek kávénövényt és benti kőrist, ami kifejezetten rajongja a fürdőszobám klímáját. Igen, biztosan a fenékmagasságomhoz mért polcom miatt pont elég jut és marad is neki mindenhonnan. Beau viszont, szerencsémre már nagyobb nem lesz. Szerencséjére pedig jó kutya, mert nem csapott még neki fának és nem is rángatott végig az avarban. Holnap, ha eljutunk odáig le szeretném csatolni a pórázról a parkban. Bár ki tudja elég-e neki az én hangszínem, vagy megint magával ragadja majd egy mókus. Vagy bármi. Talán Andreas nem használja a jutalomfalatot, bár biztosan szakértője a Pavlov kérdéskörnek, nekem szükségem van ilyen fokú kis csalásra, különben a gombszemű négylábú barátom úgy otthagy, hogy bolyonghatok utána Párizs szerte.
A gyógynövényes falatkák viszont nem jönnek be neki. Ezzel valahol mélyen egyetértek én se tömöm magam a modernkori étrendek paleo csodáival, lévén a kajában minden ami zöld, maximum köret vagy fűszer, de nem abból alkotunk. A kutyabarát üzletnél viszont jótékonyan mosolyoghattam amikor Beau mindenkit lesajnált. Óriási személyiség és pont állati mivolta miatt számára lényegtelen mondhatni, hogy ki előtt és miként nyilvánul meg. Na nem minden téren azért. Otthon azért körbe néz, de valahol kutyalelkének húrjai nem pendülnek meg. Nincs itthon a gazdája. Bocs kisbarátom, egyelőre velem kell beérned. Este pedig tehénkedhetsz apádon. Vagy a helyén. Feltételezem szoktál.
A kopogás megtöri a csendet, kicsit megzavar, kizökkent. Olyan érzés önt el, mintha valami tolvaj lennék akit most aztán jól megfognak. Pedig annyira jó kislány vagyok, hogy még kutakodni és taperolni sem kezdtem a lakásban semmit, kivéve amikre funkcionálisan szükség volt. A bizalom törékeny, de a kíváncsiság is erős. Ah le kell nyomnom magamban. Jó mélyre. Egyébként eddig mindig mindent megmutatott amit szerettem volna látni. Nem volt vele problémája. Bizonyosan ha érzékeny területre tévednék a maga módján koppintana az orromra, hogy ezt azért mégsem kellene. A nő pedig? Nem, az arcáról nem sok kedvességet olvasok le. Inkább felsőbbrendűséget. Nem kell hozzá különösebb plázamanci ismeret, hogy az öltözékéből megállapítsam, tehetős. Valószínűleg a kabátja többe került, mint a rajtam lévő összes ruhadarab. Nem mintha sajnálnám tőle, vagy bárkitől ha már itt tartunk. Sose nyúlkáltam mások pénztárcájában képletesen sem.
- Változó. Inkább este, de órát ne kérjen, hogy mondjak. Annyira azért nem szoktam ezt figyelni. - engedek meg felé egy majdnem bocsánatkérőnek ható mosolyt. Egyébként tényleg nem nézem, ha van még mondanivalója, vagy csak hiányolja a kutyáját - aki jelzem rendszeres látogatóm ilyenkor - tudja hol talál meg. Mosolya lehetne hidegnek bélyegzett, vagy inkább mindenttudónak. Bűnösnek. Sok mindennek, ami nem tiszta és pláne nem örömteli. Joanne Névtelen. Ha ez alapján Dr. Jess beazonosítja, márpedig nagyon biztos benne a híres Joanne, hogy ez így lesz, akkor ki vagyok én, hogy játsszam itt a rendőrt? Talán ez a kikérdezés is csupán egy fennmaradó emlék, amit megszoktam apa mellett.Mindig azt mondta, hogy tudni kell jól kérdezni és a válaszokat megkaphatjuk különösebb erőfeszítés nélkül. Felsóhajtok. - Rendben Joanne, átadom neki, hogy kereste. Gondolom majd megkeresi. - vonok lényegében hanyagul vállat, hisz ez már aztán tényleg olyan folytatási sor, amihez semmi közöm nincsen. A próbálkozásom hasztalan, még jóformán majdnem megsértődik amiért ilyesmit feltételezek, hát ki tudja? Van akinek nem a telefon az első gondolata. Vajon Dr. Jess csak ennyire elfoglalt, vagy direkt nem akarja felvenni? És mi a fene közöm van nekem hozzá? Valaki megmondhatná már. - Várjon. - nyúlok a farzsebembe és csak üzenetet küldök mely rövid, meg tömör, mellőz minden sallangot. "Mikor érsz haza?" - ennyi csupán, nem kell ezt túlragozni. Relatíve gyorsan jön válasz is. " ~60". Elmosolyodom, mennyire tipikus, gyorsabb beírni két számjegyet mint bepötyögni, hogy kb. 1 óra. Felnézek a nőre. - Kb. egy óra múlva itthon van. - és nekem pedig őt szépen el kellene küldenem addig valahová. Mondjuk inni valamit, enni, nem tudom vásárolni. Ó ne értsük félre nem úgy veszem az üzenetet, hogy külön titokmosollyal mosolyog a kijelzőre amikor meglátja a nevem. Ez a bizonyos Joanne feltehetőleg rossz időpontban kereste, ennyi az egész. Azt hiszem. - Megvárhatja ha akarja... - nyitva hagyom a mondat végét, bele kell gondolnom - nálam. - mert egy dolog, ha én önfeláldozok egy ismeretlen nő várakozási idejével, de megint más dolog, hogy fogalmam sincs ki ő és ennek okán a lakásba nem fogom beengedni. Az illem ugyebár, na meg a meghúzott birtokhatárok fontossága. Én is kiakadnék ha valami random ismerősömet fogadná valaki más az én lakásomban. Mondjuk lehet a nő valami, nem tudom. Nem tudom. Nehéz meghatározni. - Gondolom a kutya nem zavarja. Nem hagynám egyedül. - jelenik meg egy angyali "ő is jön vagy mi sem megyünk" mosoly az arcomon. Nem szoktam taktikázni, de ez most elvi szinteken megy. Az is lehet ez az egész nem fontos neki, nem akar várni és visszajön máskor.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szomb. Márc. 17, 2018 10:21 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Valamiféle gőgös önhittségből adódva azt gondoltam, hogy Andreas örökké szeretni fog engem, hogy örökké vágyni fog rám, hogy örökké ott lesz nekem, amikor Armand nem. Volt úgy az életben, hogy erősen fontolgattam, hogy mégis elhagyom a férjemet a kedvéért, hogy elmondom, hogy megcsaltam, hogy más férfitől vannak az ikrek... végül mindig elhitettem magammal, hogy az rossz döntés volna. Andreas most sem veszi fel a telefont, mert, feltételezem, megsértődött, de még csak az üzeneteimre sem reagál, és momentán ez nem elszomorít, hanem kifejezetten idegesít – és nem is kicsit. Elvégre, valaha a világot ígérte nekem, most meg nem tudja a kezébe venni azt a rohadt telefont, ami mobil, tehát hordozható, szóval akár a vécére is magával vihetné – és vélhetően viszi is. Lehetne annyi esze, hogy gondol rá, hogy talán nem poénból hívogatom, hogy fontos az, amit mondani akarok. Tudom, merész elgondolás, és nagyon, nagyon ronda viccnek is rossz, de ennyi erővel arról is lehetne szó, hogy Armand éppen hozzá tart. Az lenne az a bizonyos csoki reszelék a sokat emlegetett tortán, meg a habon.
De nem, Armandnak ehhez semmi köze, de talán Andreas szeretne tudni a gyerekeiről, akikről eddig nem tudott, talán nem, de most úgy érzem, hogy szorul a hurok a nyakam körül, és nem hiszem, hogy tovább kellene húznom és halasztanom a nagy, beismerő vallomásomat. Legalábbis Andreasnak el kellene mondanom, mielőtt az ikrek közösen összerakják a képet, és valamilyen úton-módon hozzá is eljut, még időnek előtte, még, mielőtt én mondhatnám el neki személyesen.
Eleve úgy érkezem hozzá, mint egy megvadult bika, az pedig egy cseppet sem dobott a hangulatomon, hogy nem ő nyitott ajtót, de még csak nem is egy afroamerikai-, vagy egy latin bejárónő, oh, de nem ám...! Nem. Az én, drágalátos másolatom áll az ajtóban.
Valahol egészen megtisztelő, és sokat mondó a tény, hogy Andreas előző felesége is egészen hasonló jegyekkel rendelkezett, mint én, ahogyan ez a nő is. Feltételezem, eléggé szoros kapcsolatban állnak, máskülönben miért lenne a lakásban...? És egy egészen kicsikét sem néz ki úgy, mintha takarítónő lenne, és, mintha a nagy munkában zavartam volna meg.
Hagyom, hogy végigmérjen, ahogyan azt én is tettem vele. Nonverbális erőfitogtatás? Mondhatni.
- Értem – bólintok, és úgy teszek, mintha elhinném. Mintha. A mosolyát pedig még véletlenül sem viszonzom; nem szokásom az indokolatlan bájolgás, és a kedvesség nem az én asztalom. Ördögien jól leplezett düh fortyog bennem; mint a vulkán magmatikus kamrájában, kitörés előtt, a perzselő láva. Ez a forrongó harag azonban inkább hűvös közönynek hat a felszínen.
Meg sem fordul a fejemben, hogy voltaképpen nem is őt kellene utálnom, amiért Andreas őt választotta. Gonosz én.
- Köszönöm – biccentek erélyesen, és sarkon fordulnék, és már itt sem lennék, ha nem szólna utánam. Röviden pötyög valamit a telefonjába, amire szinte azonnal választ is kap. Választ, az én kérdésemre. Felháborító. A több tucatnyi hívásomra, és üzenetemre még egy olyan jellegtelen-, esetlegesen kamu dumával sem volt hajlandó reagálni, hogy ’bocs, nem érek rá’, vagy ’baszd meg magad egy kaktusszal, Joanne’, vagy ilyesmi; de a copycatnek szinte azonnal válaszol. Véletlenül el ne találjam ütni Andreast, ha legközelebb látom átsétálni előttem az úton.
Aztán nevetek. Halkan, röviden és sztoikusan. Kínomban. Sírjak inkább? Ugyan, kérem...
- Tulajdonképpen lenne más dolgom, de ez most eléggé fontos. Nem, mintha ezzel lerövidíteném azt az egy órát, vagy hatással lehetnék az esetleges dugóra, vagy ilyesmi – vallom be, rám nem jellemző őszinteséggel. Felesleges volna hazavezetnem, hogy aztán visszajöjjek ide egy óra múlva. – Ha nem zavarok... – kettőnk között kimondatlan lebeg a mondat vége; persze, hogy zavarok. Látszik a fiatal nőn, hogy nemigen tud hová tenni, talán még csak a szimpátia is csak megjátszott – elvégre, már miért ne lehetne ő is, hozzám hasonlóan kiváló hazudozó? Egy egészen kicsit még élvezem is a helyzetet. De tényleg csak egy kicsit.
- Felőlem – blazírt képpel, hanyagul vonom meg a vállamat. – Az ön lakása – kisvártatva az ajtó elé is lépünk, a névtábláról olvasom le a nevét (nem, még véletlenül sem akartam megkérdezni, ha már nem mutatkozott be magától); Janine Duval. Már majdnem Joanne... – a gondolatra el kell fojtanom egy gyalázatos mosolyt, és csak egyik szép ívű szemöldökömet vonom fel.
A ránk telepedő csendet nem igazán akarom megtörni, meg nincs is mondanivalóm a nő számára. Miről beszélgessünk? Az időjárásról? Hogy ugyanoda vitte-e Andreas randizni, mint engem? Hogy ugyanazokat mondja-e neki, mint egykor nekem? Hogy ugyanott, ugyanúgy dugja meg, mint engem? Nevetséges... vannak azok az esetek, és azok a pillanatok, amikor jobb hallgatni; hát, ez, az álmoskönyv szerint, pont az a szituáció.




She laughs like god, her mind's like a diamond.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
charlize theron


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Márc. 21, 2018 4:39 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Madame Unknown

Hirtelen támad valami ahhoz hasonlatos érzés, hogy rossz strázsa utánzatként ácsorgom Dr. Jess ajtajában és olyan helyzeten próbálok mosolyogva segíteni, amin igazából nem tudok. Hazavarázsolni nem lehetséges, az főleg nem, hogy megkérjem vegye fel a telefont ennek a Joanne-nek. A nő tagadhatatlanul nagyon szép, de a kék szemnek vannak bizonyos átkos hátulütői. Kilátszik belőle minden gondolat, minden érzés. Az övéből mit látok? Mintha végigmustrálna, hogy azután belehajítson a szemeteszsákba. Hideg a tekintete. Legalábbis rám nézve mindenképpen. Persze, menthetnénk. Nem engem várt, ez pedig a kellemetlenségi faktor rosszabbik része. Nem mintha nem lennék szórakoztató ha akarom, mégis valahogy irtózatosan különösen hat a dolog. Mondjuk részemről nem csinálok ügyet belőle. Ez itt nem a Micsoda nő és nem kaptam arra vonatkozó utasítást, hogy ne nyissak ajtót ha kopognak. Persze ha most Ali baba és a 40 rabló állna kinn szablyákkal, Dr. Jess csóválhatná a fejét, hogy hát mindegy lenne. Viszont a szablya ugye a szőke hajzuhataggal bíró nő kezében van. Ah biztos már megint csak a rigolyáim. Mégis miért utálna rögvest egy vadidegen? Jó, seregnyi az ok, onnantól kezdve, hogy nem tetszik neki a hajam, de amúgy. Nincs rá oka. Ahogy nekem sincs arra, hogy egyébként menesszem némi királynői keggyel vértezve, hogy menjen egyen valamit, ugorjon be a kozmetikushoz, a fodrászhoz, akármi. És ebből vonjuk ki, hogy egy sztereotipizáló állat vagyok, de..látom amit látok. Tehetős, koppintana fejbe a helyesbítéssel egy etika tanár. Nos, ezzel a nővel sem vívnék annyi szent. És nem is igazán tudok neki mit mondani. Dr. Jess nincs, de vagyok itt én és a kutyája, aki lelkesen nyomakodna kifelé a lábaim között, gondolom némi szagmintáért. Nem kérdezem meg félhangosan, hogy vajon mennyire szereti az orra a drága parfümöt. Az bunkóság lenne és nettó neveletlenség. Az SMS viszont ment, hisz számban ki van fejezve, hogy egy óra és láthatja a keresettet. - Nincs mit. - engedek meg egy mosolyt, végtére is úgy tanultam, hogy segíteni jó. Bár ez a nő nem pont úgy fest mint aki bajban van. Sőt, nem is tudom, hogy fest. Nem én vagyok a pszichodoki, nem én állapítok meg ilyesmiket. Pláne nem elsőre és nem félszavakból. Viszont fellebben a függöny. Arra a varázslatos pár mondatnyi másodpercre és én kíváncsi gyerekként pillantok be mögé. Mégis bajban van? Mégis bántja valami? Annyira megkérdezném, annyira szeretném megkérdezni, hogy de...de nem Janine. Magamat égetném le a kvíz show-val. És még mindig semmi közöm ahhoz, hogy ki ez a nő. Ezt nem kellene elfelejtenem. Nevetése, vagy inkább ahhoz hasonlatos hangkiadása végigpattog a gerincem mentén. És megsajnálom. Jellemzően. Mármint ha tényleg valami baj van, talán még rosszat is tennék ha most kipaterolnám a házból, hogy szabad foglalkozás van. Nem. Behívom magamhoz. - Ha zavarna, nem ajánlottam volna fel. - mosolyom elnéző, ez is csupán biztonsági kör amit én meg őszintén kezelek. Egyébként tényleg nem hívnám be. Nem azért mert nem vagyok hozzászokva a rakás idegenhez vagy valami, de intim kettest nem kreálok rögvest egyikkel sem aki a kategóriát erősíti. Bár kinyílik a zsebben a bizonyos bicska, lévén a hálát nem látom felcsillanni a szemeiben, sőt. Még majdnem azt érzem ki, hogy ő tesz nekem szívességet ha már üldözöm itt az ajánlataimmal. Tanulság: néha én is lehetnék gané. Ah, lepillantok Beau-ra. - Na, szomszédolsz nálam? - persze semmi kajának hangzó szó nincs benne, szóval a lelkesen tátott száj az egyetlen válasz részéről. Mmm. Szerintem néha kicsit szelektív a hallása. Újra a nőre nézek. - Írok egy cetlit. Várjon kérem. - nem túl udvariasan de rácsukom az ajtót és valóban írok egy üzenetet, hogy Beau-t nem adtam el senkinek, nálam megleli. Szegény kutya meg hirtelen nem tudja mi van. Most akkor fogadunk vendéget vagy nem fogadunk. - Ahh.. - felsóhajtok és megfogom a nyakörvét, végtére is Miss..netán Mrs. Jéghegy megsértődne ha mancsnyomos lenne a kabátja; szóval újra kinyitom az ajtót, magunk mögött meg rá is zárok. Nyilván szegény kutya meg nem érti, most miért korlátozom, de az élet ilyen. Néha én se értem. - Bocsánat, nyitom is. - teszem el Andreas kulcsát, hogy elővegyem az enyémet és be is engedem magunkat. Benn már szőrös kis vendégem is elengedem, kivéve ha Joanne jelzi, hogy nem kívánna közelebbi kontaktba kerülni vele, mert akkor nyilván némileg újratervezek. - Foglaljon helyet. - mutatok befelé - Kávé, tea, bor? - biggyesztem a végére, mert ha valóban frusztrált ahogy én láttam, akkor talán nem utasítja el utóbbit. Ha meg semmit, akkor semmit. Magamat is irányba állítom és leülök a vendégemmel szemben. - Ez egy meglehetősen mulatságos helyzet. - tolok arrébb egy köteg színházas plakátot - Nem rám számított és ahogy elnézem a legkevésbé sem vevő a társaságomra, de lazítson Joanne. Nem azért hívtam be, hogy kellemetlenül feszengjünk itt egy órán keresztül. - mosolygok rá kedvesen valahogy úgy, mintha egy táncosom lenne. Valaki, aki még idegennek tűnik, de pechjére sok időt fog velem tölteni. Esetében talán ez az egy óra megfelel legalább egy hétnek. - Régóta ismeri Andreast? - kérdezem baráti hangon. Kezdjünk akkor innen. A többit pedig meglátjuk. Ha közben döntött, hogy kér-e valamit, úgy elkezdem megcsinálni. Ha nem, akkor zen mosollyal figyelem őt. Az idegen nőt.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Hétf. Ápr. 02, 2018 2:49 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Valamiért kaján jókedvre derít a tény, amikor látni vélem a szemben álló szőkeség arcára ki-kiülő-, fejében cikázó gondolatokat, és a lelkében dúló érzéseket. Én nem rá számítottam, ő pedig nem tud hova tenni engem. Máskor, más körülmények között őszintén tudnék nevetni a helyzeten – mert már csak maga a tény is nevetséges, hogy mennyire nagyon is hasonlítunk egymásra -, de momentán nem ilyen hiteles a mosolyom, lévén tényleg beszélni akartam a férfivel, mielőtt bárki más megelőz; azt akarom, hogy tőlem tudja meg: az ikrek, Olympe és Pascal, az ő gyerekei, nem Armandé. Erre a nője nyit ajtót...! Beszarás.
Féltékeny és dühös vagyok. Hogyne volnék? Van jogom hozzá? Egy egészen icike-picike sem. És érdekel ez engem? Abszolút nem. Gyarló módon utálok valakit, akit nem is ismerek, de megtehetem. Feltételezem a másik nő is utálna engem, ha tudná, hogy ki vagyok, hogy mi közöm van (volt?) Andreashoz, ha ismerné a közös, mocskos múltunkat – amit én nem látok olyan mocskosnak, mint talán kellene. Akkoriban egyedül voltam, és úgy éreztem, hogy nem számíthatok Armandra, hogy nem támogat engem, hogy maga mellé akar láncolni; mintha csak valamiféle nemes tenyészkanca lennék – szép, de haszontalan. Valósággal elmenekültem Épernay-ból, Armandtól, Hervétől, Párizsig vezettem, és nem is tudom már, mire gondolhattam akkor. Mit fogok csinálni? Meddig maradok? Mi lesz...? Csak abban voltam holtbiztos, hogy nem maradhatok tovább a villában, mert abba beleőrülök, összeroppanok.
Andreas pedig megváltoztatott egy kicsit, felépített egy parányit; általa bátrabban éltem, erősebben. Újra az a nő lehettem, aki mindig is voltam, Armand előtt, aki lenni akartam; az a bohém, szabadszellemű, nagyszájú, karakán nő, aki már egy ideje nem nézett velem farkasszemet, amikor a tükörbe néztem. Azóta dédelgetem magamban az emlékeket, az érzéseket, és nem eresztem őket – levakarhatatlanul a bőrömre tapadt, a pórusaimon keresztül, a véráramomba, az idegeimbe olvadt. Armand soha nem kapta vissza azt a nőt, aki egykoron elszökött tőle. És ez így is van jól.
- Rendben, jogos – hagyom rá, mert tulajdonképpen nem is érdekel, hogy zavarom-e, avagy sem, vagy, hogy valóban segíteni akar nekem, vagy csak eszközként használja fel a kialakult szituációt – és ezzel egyidejűleg engem is -, hogy jól benyaljon Andreasnak – annyira, hogy a nyelvével a férfi manduláit cirógassa. – Oké – és milyen jól teszem, hogy nem akarok azonnal utána indulni, hanem eleve idekint, a lépcsőház visszhangos magányában akarom megvárni, máskülönben egészen konkrétan az arcomba csapódna az ajtó. Sértve érzem magamat, de ennek nem adok hangot, és igazán igyekszem kordában tartani arcom vonásait és mimikáit, hogy még véletlenül se üljön ki rá a resting bitch face. De, hát, nincs mit tenni... a szavaimat még csak-csak tudom kontrollálni, de azt a gunyorosan felvont, jobb szemöldököt? Soha.
A lakás otthonos, fehér falakkal, és sok fénnyel, ami nagyobbnak mutatja, mint, amekkora valójában. Még tetszene is, ha nem katatón azon kattognék a fejemben, hogy Andreas eddig hol dugta meg Janine-t. Nem dobom le magamat azonnal az első, utamba kerülő ülőalkalmatosságra, sőt, nagyon beljebb sem megyek.
- Cipővel, vagy anélkül? – kérdezem, és a válasz fényében lépek csak beljebb. A kutya, bár Janine elengedte, először hozzám jön oda, én pedig hagyom, hogy megszaglássza a kézfejemet, tenyeremet az orra felé fordítom, futólag simítok végig busa fején, lenézek rá, bele az élénk, értelemtől szikrázó, sötét lélektükrökbe. – Nem is tudtam, hogy Andreasnak van kutyája – töprengek hangosan, szavaimat a másik nőnek címezve, majd a megadott irányba indulok, és leülök. – Köszönöm, egy kávé jól esne – hazudom, mert, természetesen most szívesebben boroznék, pláne, ha Janine tudna vörössel szolgálni, de egyrészt nem szeretném, ha Andreasnak úgy adná elő a sztorit, mintha egy utolsó, rohadt alkoholista lennék, másrészt pedig még vezetek. Nem, mintha utóbbi tény valaha is visszatartott volna attól, hogy megigyak egy pohár bort, vagy töményt, de ez pont nem a borozáshoz illő alkalom, vagy helyzet, vagy hely, vagy... társaság.
- Örülök, hogy legalább ön jól szórakozik – csak úgy, foghegyről vetem oda, kicsit sem rejtegetve a nő elől a tényt: én egy cseppet sem tartom mulatságosnak a helyzetet. – Laza vagyok – pofátlanul vágok a szavába -, lazább aligha lehetnék – a tekintetébe vájom hideg, opálos pillantásomat; arról nem tehetek, hogy az ellenszenvemet feszültségnek hiszi. Ugyan, kérem...! Én fesztelenül utálom ezt az idegen nőt, Janine-t. Ha lazább lennék, akkor sok mindent, amit amúgy eddig magamban tartottam, kimondtam volna. De, persze... én rendes asszony vagyok, és valaha megtanítottak a jólneveltségre és a társas viselkedésiformák alapjaira. – Én nem... – felemelem a hangomat (de nem kiabálok), mert kezdem elveszteni azt a kevéske a türelmemet, amivel megáldottak; aztán nagy levegőt veszek. – Feszengek – és szinte bájosan mosolygok a velem szemben ülőre.
Kérdését hallva felszökik a homlokomon a szemöldököm. Semmi köze hozzá – ezt akarom mondani. És talán ezt is kellene mondanom, de erősen él bennem a vágy, hogy az orra alá dörgöljem: van annak lassan húsz éve, és akárhányszor rád néz, Janine, mindig én fogok eszébe jutni rólad. A szőke hajadról, a kék szemeidről, a vonásaidról, a tested vonaláról... mert benned is csak azt kereste, amit az előző feleségében: a tökéletes Joanne copycatet, azt a valakit, aki majd pótolhat engem, aki kellően hasonlít rám. Aki arra hívatott, hogy elfelejtsen engem a férfi – de mind tudjuk, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.
- Majd’ húsz éve – az ismertség maga nem titok, az ismertség mibenléte annál inkább. Egyelőre. Armandnak is valószínűleg csak akkor fogom elmondani, hogy a házasságunk alatt végig csaltam őt, ha már nem lesz a férjem. Ez persze nem jelenti azt, hogy azt is meg fogja tudni, hogy kivel, vagy, hogy az ikrek ettől a másik férfitől vannak... – Ön? – laza egykedvűséggel dobom vissza a labdát.




She laughs like god, her mind's like a diamond.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
charlize theron


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Szer. Ápr. 04, 2018 8:06 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Madame Unknown

Fura ez a nő. És nem feltétlenül a pozitív értelemben. Igazság szerint maximálisan nem tudom hová tenni. A szavai teljesen mást mondanak mint a testbeszéde. Vajon teljesen tudatosan nem tartja összhangban a kettőt? Koreográfusként mindenem a mozdulatok és mimikák játéka így hát azt azért világosan megértem, hogy szarik rám, az ajánlatomra és valamiért a társaságomra is. Ah beírom majd karácsonykor az éves jócselekedetek listájára, mert többre nem fogok vele jutni, azt előre látom. Viszont ránézni különös. Nem azért, mert nem tartanám szépnek, mert a vak is látja, hogy az. Csak, nem is tudom. Létezhet vajon olyan megállapítás, hogy mutatunk némi..hasonlóságot? Bár maximum nagyon hirtelen és elsőre, egyébként nem. Nem is tudom miért jut ez eszembe. Vagy miért számít. Nem számít. Viszont pont ezért van az, hogy kizárom Andreas lakásából gyakorlatilag, míg megírom neki a cetlit a szőrgombócra vonatkozóan. És hozzáteszem, hogy Joanne is nálam van. Legyen ez a nő akárki, nem én akarok az lenni, aki talán meglepetési szándékkal, de mellé lő a dologgal. Főleg ha vele is ilyen cukorkába mártott stílust üt meg. A tájékoztatásból pedig még baj nem történt, nemde?
Beengedem magunkat és egy kis hang folyamatosan súgja, hogy attól mert ő olyan, amilyen én nyugodtan maradhatok normális és nyitott, nem kell elutasítónak lennem. Valamiért mégsem akarok neki akkora teret adni mint amekkorát kellene, vagy illene. A sallangjai nélkül szeretném látni, de kezdetnek biztos, hogy a cipő lesz beiktatva. A valós magasságában látni nagyobb segítség. Úristen, majdnem úgy akarom szemlézni, mintha csak egy tanítványom lenne. Kiállás? Arányok? Nem kellene. Nem szabad őt felmérnem, semmilyen szinten. Csak..el kell ütni az időt, míg Andreas befut. Ez csak nem annyira embert próbáló feladat, nem?
- Anélkül. - hangszínemből pedig egyértelmű, hogy ez betartandó dolog. Végtére is az én lakásom. Bár nem hiszem, hogy átmenne gyerekesbe és előhúzná a lábszag meg a lábgomba kártyát. Vagy merő dacosságból azt mondaná, hogy csak formális kérdés volt, de nem áll szándékában levenni. Elsőre sok mindent mondanék a nőre, de azt nem, hogy nettó tapló. Szóval maradunk az udvariasság tükörjegén. Micsoda öröm! Figyelem mindkettőjük reakcióját. Beau olyan, mint szokott. Őszintén kíváncsi. Nem ismeri Joanne-t. És a nő sem őt. Na jó, ez kezd érdekesen hatni. Mármint, ha tudja, hogy hol lakik Dr. Jess, hogy hogy nem találkozott még Beau-val? Nem mintha nekem bármilyen jegyzékem, térképem vagy akármim van az ismeretségi hálókhoz, csak furcsállom, ennyi az egész. - Több, mint egy éve. - mintha valami ilyesmi rémlene infóilag. És inkább plusz. Meglehet van másfél is, de Beau csak nem fog lenyelni érte mert fiatalítom. Eszerint a nő egy éve biztos, hogy nem járt itt. Régi ismerős lenne? Arc a múltból? Ah. Le kellene másznom erről az állványról, úgyse látok be a színfalak mögé. Kérdezőbiztost pedig nem akarok játszani. Bólintok a kávéra és kisétálok a konyhába. Mivel híve vagyok a nyitott, félig nyitott tereknek, attól még hallani hallom amit mond. Felrakom a kávét és míg kész nem lesz próbálom enyhíteni kicsit ezt a hülyének tűnő hangulatot. Ami nem tudom miért az. Nem ismer. Én sem őt. Van valaki, akit mindketten ismerünk és ennyi. Én pedig próbáltam a lehetőségekhez képest jófej lenni, hogy nem küldtem el sétálni egy órára.
- Miért, sírnom kellene? - kérdezek vissza. Elhiszem, talán rossz kedve van. Talán komoly dolog van a háttérben ami miatt fontos az ittléte. Talán az is dühíti, hogy nem tudta Dr. Jesst elérni. Talán ezt a nőt az ég világon minden dühíti. Nem tudom, nem tudhatom. De ha már így esett, akkor miért hallgatnánk egymás lélegzését egy órán keresztül? Bár őszintén meglep, hogy a szavamba vág. Az pláne, hogy ennyire tiltakozik az ellen, amit mondtam. - Aaha. Ahhoz képest, mintha kicsit hevesen tiltakozna.. - nézek rá érdeklődő tekintettel - Nézze Joanne. - sóhajtok fel - Elhiszem, hogy nem tudom Andreast pótolni, de próbálom nem utcára tenni egy órára. Megtehetné, hogy kicsit..nem is tudom. Visszább húzza a karmait. - igen, azt hiszem ez a megfelelő kifejezés. Ha pedig zsigerből utál esetleg, nos arról igazán nem tehetek. Ettől nem leszek bunkó. Hacsak ki nem provokálja persze, bár mi oka lenne rá? Arra se lehet különösebb, hogy nem rajong a jelenlétemért, szóval valószínűleg nem is nekem szól a dolog. Ha mégis, keresnék egy miértet azért. És a "csak úgy", esetemben nem egy kielégítő válasz. Talán ezért is kérdezem meg, vagy enyhítésképp, hogy mióta is ismerik egymást.
- Az szép. - mondom elismerően, de nem teszem hozzá, hogy talán kissé felületes lehet, ha egy ilyen nagyon szerves velejáróról sem tud, mint a kutyája. De ki vagyok én, hogy bíráljam a kapcsolatuk mélységeit? Valaki, aki látatlanban alkotna véleményt. - Akkor biztosan örülni fog, hogy látja. - vagy ha netán a nőnek a gyerekét kezeli, akkor inkább csak meglepődik, hogy miért ide jött. Miért nem az irodájához ment? Majd' húsz év után illenék tudnia talán, hogy hol van. Vagy van-e. Úh, de összenyom a dolog, hogy nem tudok semmit. Vajon sok ilyen fura ismerőse van a drága Dr. Jessnek? - Október óta csak. Mióta ideköltöztem. - mosolyodom el, mert akaratlanul is megérkezik az előjövő emlék, mikor beestem az ajtaján. Persze, mert egy édi négylábú bedöntött gyakorlatilag. Nos, így is lehet megismerni új embereket. Nem mintha sajnálnám egyébként. Az azóta történtek fényében pedig egyáltalán nem. - Elnézést, elkalandoztam egy kicsit. Így kimondva nem hosszú idő, a maguk ismeretségéhez képest pedig semmi, csak..kicsit többnek tűnik. - közben hallom, hogy elkészült a kávé és újfent felállok. - Hogy issza a kávét? - és ha megmondja, úgy azokat ki is viszem. A sajátomat megcsinálom az én szájízem szerint. Nála inkább nem próbálok rá az arányokra. Túl..maximalistának..nem is, perfekcionistának néz ki. Ilyenre nem szaladunk rá. Arrébb tolok egy adag színházi plakátot, mindig el vagyok velük árasztva. Vagyis inkább hozok emlékbe magamnak, apának mert mindig kéri és van több verzió is. - Mivel foglalkozik egyébként? - kérdezem kíváncsian, remélem nem azt fogja beközölni, hogy katona vagy rendőr. Mert túlságosan hozzáillő lenne. Még annál is jobban. Bár túl elegáns hozzá. Lehet ügyvéd? Huh magam sem tudom, hogy mit tudnék még kinézni belőle. - Tudja, nem veszít semmit ha beszélgetünk. Ha már úgyis várnia kell. - ezt hozzáteszem, de még az is meglehet, hogy hozzámvágja a kávét. Vagy itthagy. Nem tudom. Nála komolyan nem tudok semmit. Szóval most azért reménykedem, hogy Andreas tempósan tart hazafelé. Bár azért egyik felem hozzáteszi, hogy a méltóságteljes ajtóbevágásos kivonulás előtt még..fel kell vennie a cipőjét. Ami azért megtöri a sort. Hmmm. Elmosolyodom. Kedvesen.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Ápr. 15, 2018 8:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next



Fogalma sincs róla, hogy ki vagyok, ez nyilvánvaló. De, hát, nem is hibáztatom – e miatt nem -, Andreas biztos nem mesélt az újdonsült, kis porcelánbabájának, a csilli-villi, új játékszerének a létezésemről. Miért is tette volna? A közös múltunk nem épp... tiszta, vagy tisztességes. És, természetesen, nem azzal fogsz nyitni a barátnődnél, hogy amúgy évekig egy házas nővel kavartál, és meg akartad kérni a kezét. Ugyan, kérem... ha tudná, hogy én vagyok én, JOANNE, csupa nagybetűvel, akkor biztosan nem lenne ilyen tenyérbe mászóan kedves, amitől menten elhányom magam. Ha nem is ugrana a torkomnak az egyik konyhakéssel, vagy nem uszítaná rám a kutyát, akkor is legalább olyan utálattal és megvetéssel nézne rám, mint, ahogy én őrá.
Voltaképpen én sem tudom, hogy ki ez a fiatal nő, és még csak abban sem kellene ennyire biztosnak lennem, hogy a doki nője; de valahol, zsigeri szinten érzem, hogy az. (Meg, különben is, mit keresne Andreas lakásán egy idegen nő?) És ez felbosszant, és ez az, amiért olyan dühös vagyok rá is, meg most már Andreasra is – amiről a férfi még nem is tud, de majd rájön, hogy milyen mérges vagyok, ha rajtam múlik. Talán nem lenne jogom ehhez; nem a látogatásra gondolok, hanem arra, hogy mérhetetlen féltékenységemből adódóan úgy nyissak a nő felé, ahogyan – vagyis, leginkább sehogy, merthogy inkább zárok. Persze, valahol, a szívem mélyén én is tudom, hogy ő aztán rohadtul nem tehet semmiről sem, de ez nem mentesíti az alól – még, ha öntudatlanul is, de -, hogy hozzáért ahhoz, ami az enyém, már hosszú, hosszú évek óta.
Feleletére bólintok, és a lapos talpú bokacsizma egyik-, majd másik sarkára taposva leveszem a lábamról; így lépek beljebb, elnyújtott léptekkel, egészen az egyik felkínált székig, amire le is ereszkedem. Egyedül a kutya állja utamat, de, mivel nem úgy tűnik, mintha le akarná harapni a fejemet, nyugodtan simítok végig a fején, az sem zavar, ha, miután a tenyerembe szagolt, megnyalja a kezemet.
- Édes – és, ugyan a hangom nem árulja el, valóban annak tartom, szeretem a kutyákat, sokkal inkább, mint a macskákat, habár soha nem volt rá lehetőségem, hogy vegyek egyet – Armandnak, a gyerekeknek, magamnak. A férjem eléggé elfoglalt volt mindig is, én pedig, köszöntem szépen, de elvoltam a három gyerekemmel is, és nem hiányzott még egy negyedik. Akkor éppen nem, de később... többször is gondoltam rá. Végül csupán ennyi maradt: egy bájos, idilli hangulatú gondolat, a zöld gyepen rohangászó eb, ami a gyerekekkel játszik, a fehérre festett kerítés belső oldalán, a kék zsalugáteres ház kertjében.
Ennyi év távlatából visszatekintve olyan, mintha az Armanddal való megismerkedésünk, a randevúk, az esküvő, a boldog évek, mind, mind csak egy idilli kép lenne – egy megfakult, kopott, régi kép -, fényév távolságokra innen; talán igaz sem volt... összeszorul a szívem. Az Oly-tól újonnan megtudott információkra fogom, arra, hogy egészen idáig, amíg el nem vakított az utálatos megvetés és a féltékenység undorító elegye, mennyire megrettentem, mennyire féltem, én Joanne Lamoureux. A következményektől! Mintha valaha érdekelt volna. Mintha valaha tartottam volna attól, hogy fény derül a sok, mocskos hazugságomra. De most nincs menekvés, a torkom körül szorul a hurok. Csak idő kérdése, és a gyerekeim össze fogják rakni a képet: Armand nem az apjuk, és az egyetlen férfi, akivel akkoriban, amikor megfogantak, kapcsolatom volt, az Andreas volt, egyes-egyedül, lévén, némi túlzással, Basile még csak egy buja gondolat sem volt.
- Mondtam én ilyesmit? – kérdezek vissza, rezignált arccal. Sírni nekem kellene, de az nem segítene semmin sem, de most valahogy ahhoz sincs kedvem, hogy a saját nyomoromon röhögjek. And I’m not sorry. – Azért – most megvártam, hogy legalább egy lélegzetvételnyi szünetet tartson, mielőtt a szavába vágtam volna -, mert laza vagyok, és nem feszengek – és, mert nehogy már ő, Janine mondja meg nekem, hogy mit csináljak, vagy, hogy kellene viselkednem, amikor azt sem tudja, hogy ki vagyok. Ezt talán mondanom sem kell, mert a fagyosan szikrázó lélektükreimbe van írva. – Megtehetném – hagyom rá; s a mondat vége kettőnk között lebeg, befejezetlen. Az egyetlen reális ok, amiért még mindig itt vagyok, az az, hogy komolyan, nagyon fontos lenne beszélnem Andreasszal, és, bár egyetlen nap alatt aligha történhet bármi is, de láttam én már karón varjút...
- Bizonyára – felelem, mintha teljesen biztos lennék ebben, holott inkább abban vagyok biztos, hogy, ha majd kitálalok neki, akkor minimum tombolni fog, meg üvöltözni, talán szét is ver valamit, vagy a falba bokszol, mint a filmekben, hogy aztán a tátongó lyukat egy festménnyel takarja el, amíg nem csináltatja meg.
- Aha – bólintok egykedvűen. Elkalandozott; hát persze. Feltételezem kalandoztak együtt is eleget az utóbbi négy hónapban, ami olyan rohadtul emlékezetes volt. Tudom, mert én is kalandoztam Andreasszal, szóval... tudom, jobb is, ha ennyiben maradunk. Viszont valósággal viszket és ég a tenyerem, hogy ezt Janine orra alá dögölhessem, hogy, mintegy csinos csomagolásba burkolva, csak úgy csajosan eldumálgatva, megjegyezzem, hogy Andreas ujjai, nyelve, ajkai merre barangoltak a testemen...
Többnek – felvonom egyik szemöldökömet. Hát, de édes! Csak nem a falu, szentlelkű szűzével van dolgom? Behányok.
- Majd elmúlik – hanyag eleganciával megvonom a vállamat. Mint Armand és én. Mint Andreas és én. Mint Andreas és Cora. Mint egy – feltehetően gyorsan terjedő, de nem halálos - trópusi betegség. Mint minden ezen a rohadt planétán, mert semmi sem tart örökké – klisé, de igaz. – Cukorral – és, ha letette, megköszönöm, majd két kanállal teszek a kávémba, elkeverem, hogy egy kellemesen keserédes feketelevest kapjak végeredményül. Belekortyolok, mielőtt válaszolnék.
- Fotográfiával első sorban. Másod sorban sminkes és maszkmester vagyok. Ön? Esetleg – futó pillantást vetek a plakátokra, amiket már tulajdonképpen az előbb is észrevettem, csak... leszartam – színésznő? – nem rémlik, hogy valaha találkoztam volna a nevével vagy az arcával, az ilyen, és ehhez rettentően hasonló plakátokon, Párizsban pedig még nem dolgoztam a színházban, csak anno, még Épernay-ben. – És, miről szeretne beszélgetni? A mai, csodás időjárásról? Körömlakkokról, és parfümökről? Mondja, természetes szőke a haja? – nem, abszolút nem sértésnek szánom. A hangom nyugodtan cseng, ajkam szegletében mosoly játszadozik, még a fejemet is jobbra biccentem kissé. – Esetleg a politika a gyengéje? Vagy, tudja, mit? Meséljen még a munkájáról, és akkor én is mesélek az enyémről – és ezzel elleszünk egy ideig - ezeknél semlegesebb témát - leszámítva a politikát - pedig aligha találhattam volna kettősünknek. Gondolom. Remélem...


▲ good girls ▲ 1 006


She laughs like god, her mind's like a diamond.

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
52
● ● Reag szám :
40
● ● karakter arca :
charlize theron


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása •• Vas. Ápr. 29, 2018 7:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

to Madame Unknown

Vannak emberek, akikkel játszi könnyedén meg lehet találni a közös hangot. Észre sem veszed és csak beszélgettek, beszélgettek az élet mindenféle dolgairól, hosszan és mélyen az idő pedig csak telik. Mire legközelebb felnéztek pedig már órák telnek el. Dr. Jessel pont ilyen volt. Gyorsan repültek az órák és én észre sem vettem. És ehhez nyugodtan elengedhettem a tényt, hogy a szomszédom meglehetősen vonzó. Abban az értelemben, ahogyan számomra egy férfi az lehet. Hogy általánosan a többi nő miként néz rá, nem igazán érdekel, bár aki nem vak, valószínűleg észreveszi ugyanazt amit én. De Joanne? Ő a másik típus. Az, akivel akkor lehet jóban lenni ha ő is azt akarja. Akkor lebbenti fel személyiségének igazi részét, ha a másikat arra érdemesnek találja. Egyébként pedig meghagyja a hideg, szobor érzetű felszínességet, melyet ha éppen szavaiddal úgy súrolsz érezheted a márvány alatt meghúzódó melegséget, emberséget. Ha ő úgy akarja. A jelek szerint ez a szobor-Joanne nem akarja, hogy én jobban megismerjem őt. Nem akar fesztelenebb lenni, mindegy mit mond. A szemei egészen mást sugallnak. Bár nem tudom, hogy teljesen ismeretlenül miféle problémákkal küzd a személyem ellen, de azt hiszem csak helyből nem is tudok én ezen segíteni. Majd Dr. Jess elrendezi vele a dolgát én pedig úgy is csak valami arc maradok meg a nő fejében, mely idővel el fog halványulni.
- Igen, egy szeretetbomba. Kissé szertelen néha, de nem akar rosszat. - mosolygok le Beau-ra, voltaképp pont ezen tulajdonsága borított be a gazdája ajtaján. Ha ezt nem hívják véletlennek, akkor nem tudom mi az. Pedig lehetett volna a Madame ajtaja is amin beesek, vagy bármelyik másik a házban, de pont akkor és ott, Dr. Jess ajtaja előtt álltam. Háttal persze, nem becsengetési szándékkal.
- Nem kellett mondania. - nézek rá egyfajta különös jókedvvel. Igazság szerint kedvelem az ilyen személyiségeket mint Joanne. Érdekesek. Sok-sok év távlatában is mindig azok fognak maradni. Mert a legtöbbször az a valóság, hogy amilyen hidegnek mutatják magukat, legalább annyi szenvedély, düh és szeretet lakozik bennük. Csak éppen nem mindenkinek van türelme szétbontogatni egyesével a hagyma héjait. Ahhoz túl sok könnyet kell ejteni menet közben. - Hát persze, hogy nem. - húzom mosolyra ajkaimat, amolyan megértő és mindenttudóra. Végtére is legalább 12 év van köztünk, ami nők szempontjából nem feltétlen a legjobb egy ilyen különös találkozásnál. Ámbár szerintem...szép nő, ezt gyanítom tudja is magáról, meg hát nem is úgy fest, mint aki önértékelési problémákkal küzd. Viszont őszintén felnevetek. Komolyan őszintén.
- De nem fogja. - konstatálom egy immár mosollyá szelídült hullám végével. Ez a nő üdítően érdekes lehet. Nem, azt hiszem sosem tudnánk igazán kijönni, bár talán, amennyiben helyesen következtetek..mindketten szenvedéllyel csináljuk azt, amit komolyan szeretünk, de azt hiszem ennél több közös vonásunk nincsen. Bár ezt valaki olyan tudná meghatározni, aki mindkettőnket ismer. Mondjuk elég ostobának hangozhatna Dr. Jess fülének ha feltennék neki egy ilyen kérdést. Őszintén saját magamnak is furán hangozna. Talán már az is az lesz neki, hogy beengedtem ezt az idegen nőt a lakásomba. Talán nem.
Nem felelek, csupán egy mosollyal. Bizonyára örülni fog. Vagy nem. Vagy teljesen semlegesen fogja fogadni a hírt, mert lehet ez a nő igazából senkije sem, csak az én álmodozó fura agyam gondolja, hogy az. Valaki aki hirtelen felbukkant, mert problémái vannak. Vagy talán egyébként is barátok. Ah sok bújtatója van ennek a labirintusnak.
- Mi múlik el pontosan? Ez az érzet? - nézek rá kíváncsian, mert óh, az ilyen kis kifejezésekben, megjegyzésekben lakozik az ördög mindig. Mindig. Eszerint Joanne csalódott? Pedig egyébként egy szót sem szóltam arról, hogy Dr. Jess és én együtt lennénk vagy valami. Lehetnék én csak a kedves szomszéd is. Lehetnék.
- Nocsak! - nézek rá őszinte érdeklődéssel, azzal a fajtával ami túlmutat a szimpla homo sapiens sapiens helyzetfelismerésén, hogy jé másik élőlény..őszintén előbb gondoltam, hogy valami ügyvéd (válóperes) , netán valami gazdag pasi felesége, akinek semmi gondja az élet egyéb területein sem. De erre nem számítottam. - Filmes vagy modellekkel foglalkozik? - a színházat nem hiszem, akkor ismerős lenne, legalább valahonnan. De nem az. Mert abban biztos vagyok, hogy ha valaha láttam volna, akkor emlékeznék rá. A plakátra pillantok. - Színházi koreográfus vagyok. - felelem egy mosollyal - A színpadi szereplést nem nekem találták ki. - és talán itt van bennünk még egy közös pont. Egyikünk sem áll ki, nem magát produkálja, csinálja tökéletesre, hanem másokat. Az én fejemben van egy elképzelés és azt mozgásba viszem, ő pedig arcokra. Igazán..meglepő fordulat.
- Ne bagatelizáljon Joanne, nem áll jól magának. - jegyzem meg egyszerűen a kávémat kortyolgatva, ha már úgy hozta az élet, hogy iszom még egyet, akkor legalább ne rontsa el ilyen félhisztis kérdésekkel. A kávé percei a békéről meg a nyugalomról kellene, hogy szóljanak, a funkcionalitás mellett persze - Természetes, igen. - vonom fel a szemöldököm - Ahogy a magáé is. - nahát ez már a harmadik közös pontunk a nap folyamán, ami egyébként áldás is lesz, mármint a hajszínünk. Kevésbé látszik majd, ha őszülni kezdünk. Persze manapság rá lehet csalni mindenre, de...attól még így van. Hiába mondják, hogy a szőke haj meg a világos szem csak egy genetikai hiba, ami idővel ki fog veszni az emberekből...nekem egyikkel sincs bajom. Bár a kék szemek néha túlságosan árulkodóak. A barna legalább tud titkolni.
- Beszéljünk arról. 6 éve dolgozom a szakmában, imádom. A tánc az életem, de jobb szeretem összerakni, mint magam bemutatni. - vonok vállat, mert hát..nem mindenki színpadra termett. - Miért pont sminkes? - kérdezem kíváncsian - Mármint ezt nehogy valami kérdőrevonásnak vegye. Csupán érdekel. Mindig érdekel, hogy valakit mi motivál a szakmájára. - nézek rá a bögrém felett kíváncsian. Mert egy szenvedélyének biztosan kell lennie. Talán pont a munkája az. Nem lehet, hogy ez is csupán egy felszíni héja a hagymának.

■ ■ Zene ■ ■Leszek jobb is :3 ■ ■credit

Média,mûvészet
avatar
● ● Posztok száma :
141
● ● Reag szám :
112
● ● karakter arca :
Kayslee Collins


Témanyitás ✥ Re: Janine lakása ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Janine lakása
Second Chance frpg
3 / 4 oldal

Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások-