Utca a belvárosban
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 1:30 pm ✥
✥ Yesterday at 11:06 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥


Témanyitás ✥ Utca a belvárosban •• Hétf. Nov. 13, 2017 8:17 pm

*****
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Hétf. Nov. 13, 2017 9:42 pm


Dongchan && Seijin


Azt hiszem, az osszes leezo deitasnak halat adok, mikor vegre magam mogott hagyhatom az etterem szemelyzeti reszet es kilephetek a parizsi ejszaka sotetjebe; a mai napom hatarozottan hosszabb volt a kelletenel, es nagyon meg az sem segitett a helyzetemen, hogy joforman a zarasig valaki olyanon tarthattam rajta a szemem, aki kellemes latvany volt a rengeteg kisgyerekes csalad es sikoltozo tinedzser utan. Igaz, nem is tudom, miert engedtem meg mindig a gondolataim fele kalandozni - elvegre is a mai randevuja egeszen sikeresnek tunt, tekintve, hogy a zaras elott nem sokkal ugy kellett oket kitessekelnem az ajton tulra, ugyanakkor legyurve magamban azt a kellemetlen erzest, ami a bordaimra mart; elvegre is senkim sem volt, miert voltam akkor egyaltalan feltekeny? Meg nem, mintha annyi eselyem lett volna nala, tekintve, hogy szebbnel szebb lanyokkal lattam majdnem minden negyedik nap; egyaltalan honnan szedte oket?
Kezdtem magam szanalmasnak erezni.
A kapucnimat a leheto legmelyebben a szemembe huzva probalom vedeni az esotol a lenovofelben levo, festett szoke hajam, hogy ne logjon az arcomba; amennyiben az emlekezetem nem csalt, arra a kornyekre, ahol laktam, a legkorabbi busz is kurva keson volt mar ilyenkor, ami legalabb negyven perc varakozast jelentett egy 17%-os akkumulator-toltottseggel a telefonomban es harom szal cigivel az elgyurt dunhillos dobozban; igazabol johettem volna kocsival is, ha nem lettem volna annyira nagylelku, hogy vegyek egy egesz hazat a macskamnak, fancy ketemeleteset kaparofaval meg kalimpalo jatekokkal, akkor talan most lenne meg penzem benzinre. Hatarozottan tul messze volt meg a honap vege es igazabol azt hiszem, halas lehettem egyaltalan azert, hogy engedtek az etteremben enni, mert kulonben mar reg ehen doglottem volna.
Lapozzunk.
Elhatarozom magamban, hogy elbliccelem az egesz utat; a legrosszabb esetben meg mindig kiugorhatok a buszbol es gyalogolhatok haza, egeszen a varos legszeleig, mert gondolom, senki sem fog ugy elvinni, hogy csak azzal tudnak viszonozni a fuvart, hogy leszopom a hazam mogotti sikatorban; ennyire desperate egyebkent sem voltam, hogy effele modon probaljam magam hazajuttatni, meg hat meg mindig ott volt az esely, hogy ilyenkor mar senki sem akarja majd megnezni, van-e egyaltalan jegyem. Ugye? Meg hat van negyven percem legalabb arra, hogy atturjam a taskam valamifele apro utan kutatva, hogy megis csak tudjak jegyet venni; biztosan kisebb osszeg lenne, mint a buntetes, amit a bliccelesert kene fizetnem, meg hat... Sakuraya mar biztosan hianyolt, meg annak ellenere is, hogy egyebkent a legnagyobb seggfej volt a macskak kozott, meg ugy is, hogy megmentettem ot a fagyhalaltol.
Sietosen szedem a labaim a buszmegallo iranyaban, a szakado esoben nem igazan van kedvem sokaig teton kivul acsorogni; nagyjabol szaz meter valaszthat meg el a megallo tetejenek vizmentes vedohelyetol, amikor a telefonom vegre ugy dont, feladja az eletet mara es pittyegve jelez, hogy lemerult, hogy csak azert se hallgathassam vegig azt a negy dalt, amit a kedvenc egyuttesem kiadott egy kislemez formajaban. Rezignaltan csusztatom vissza a keszuleket a zsebembe es halat adok minden egieknek, hogy otthon nem var feltekeny baratno vagy egy gyerek, akinek segiteni kene a hazijaval; nem, mintha valaha is akarnek gyereket, de akkor is.
Kurvara otthon akarnek mar lenni.
A vekony borkabatot fazosan huzom ossze magamon, mikor mar vegre beerek a buszmegallo teteje ala, es eloszor oda sem figyelek nagyon a padon uldogelo alakra; es talan fel sem figyelnek ra, ha vegigtapogatva az osszes zsebem megtalalnam valamelyikben az ongyujtom - de amilyen szerencsem van, minden bizonnyal megint az etteremben hagytam, a szekrenyembe dobva az egyenkontosommel egyutt. Az isten bassza meg.
- He, bocsi, nincs tuzed veletlenul? - A nyelvem megbicsaklik az egyik szon, nagyjabol ugyanabban a pillanatban, amikor ugy dontok, ideje lenne levenni az atazott kapucnim es legalabb egy viszonylagosan jo elso benyomast kelteni az idegenen, akit minden bizonnyal soha tobbe nem fogok latni es aki remelhetoleg megment egy ongyujtoval. Es bar elhatarozom magamban, hogy kitartok a tipikus imazsomnal es ignoralom az illetot, valami megis ravesz arra, hogy a tekintetem csak a masodperc apro toredekere, de megis csak a masik arcara iranyitsam, es ugyanekkor majdnem ra is fulladjak a szamban tartott, felig atazott cigaretta filterjere.
Ha valakire sosem szamitottam volna egy buszmegalloban, akkor az definitiven O; elvegre is a fancy cuccai es az, hogy mindig o fizette az ergya randevui utani, eleg magas osszegekre szolo szamlakat, nem igazan utaltak arra, hogy ra lenne szorulva a tomegkozlekedesre; de most megis itt volt, es ugy nezett ki, mintha most vettek volna ki egy divatmagazinbol.
Ne bamuld ennyire feltunoen, Seijin.
Aztan mire eszbe kapok, mar pofazok is tovabb, szerencsetlenul, zavarosan, tort franciaval szorva a random szavakat, amik epp eszembe jutnak es amiket viszonylag esszeru mondatokba tudok alakitani, meg ugy is, hogy tudom, epp lejaratom magam a szemeiben. Kurvara ideje lenne uj munka utan neznem.
- Bar igazabol felejtsd el, hogy megkerdeztem, fogadni merek, hogy nem dohanyzol, csak fahej es vanilia illatod van, nem cigarettafust. - En ezt komolyan kimondtam? - Amugy eleg elveszettnek tunsz, egyaltalan miert ulsz egy buszmegalloban?
Mintha annyi kozom lenne hozza... De mar igy is biztosan elastam magam a szemeben, akkor meg mi vesztenivalom maradt? Semmi.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Csüt. Nov. 23, 2017 5:44 pm

Seijin & Dongchan
Hatalmas cseppek háborgatják fel újra és újra a buszmegálló előtt terjeszkedő, egyre nagyobb méretet öltő tócsa felszínét, melyre szinte transzállapotban mereszti tekintetét Dongchan, mélyen elmerülve gondolataiban; hiába próbálta elkönyvelni magában a korábbi pár óra eseményeit, tanácstalan vont le egymásnak ellentmondó következtetéseket. A korábbi csalódásaival terhelve kevés reménnyel lépett be az étterem ajtaján, de talán pont az ebből fakadó nemtörődömsége által kivételesen egész jól érezte magát a lánnyal, kinek ez volt élete első vakrandija – emiatt élete legnagyobb hazugságát elkövetve kénytelen volt azt állítani, maga is először került ilyen helyzetbe. Nem érezte magát feszélyezve, még amiatt sem, hogy szinte törzsvendégként csak egy fogást próbált ki, hagyta, hogy Michèle válasszon neki, legnagyobb meglepetésére ehető fogásokat. Bár az ő nevében nem tud nyilatkozni, maga mindent összevetve jól érezte magát, s sikerült majdnem zárásig elbeszélgetniük, mely egyaránt volt köszönhető egymás társaságának és az esőnek. Azonban a lány alig pár lépést megtéve a bejárattól megpillantotta az érkező buszát a túloldalon, így sietősen kellett elválniuk, Dongchan pedig a pillanat hevében elutasította a lány ajánlatát, hogy vele tartson lakására.
Sikertelensége ezáltal mégiscsak rányomta bélyegét az estére, egymaga képtelen eldönteni, halott ügynek ítélje e a megismétlését. Felhívhatná önkéntes randiguruját tanácsért, de azzal bevallaná, hogy önhibájából alakult így helyzete, s nem akar ennyire hálátlannak tűnni szemében; legalább annyira fél feddésétől, mint szüleitől mikor Párizsba kerülve az első héten elverte összes tőlük kapott pénzét, s volt kénytelen egy bárban vetkőzni megélhetéséért; hiába alakult jól a dolog, nem hiszi, hogy mostani helyzetét megoldhatná egy erotikusan ellejtett tánc - habár minden bizonnyal egy együttlétet szalasztott el, egy vetkőzés pedig… Elkalandozott.
Megtévedt gondolataiból egy váratlan hang rázza fel, melyet noha hallott, beletelt pár másodpercbe, míg arcára lassan felpillantva feldolgozta a kérdését, válasza azonban kimerült egy meghökkent, elfojtott nyögésben. Átszalad az agyán, mit akarhat tőle pont Ő, pont itt, de rájön, hogy rögtön ezzel kezdte mondandóját; de akkor miért bámulja így? Zavartan pillant le magára, hátha megtalálja, mi kivetnivalót lát rajta, majd tanácstalan vissza a pincérre, hátha most sikerül leolvasnia róla, mindhiába.
- Ennyire érezni lehet?  - csúszik ki szájából a fején átszaladó költői kérdés indiszkréten a másik arcába bámulva. Ha az előtte álló is felismerte rajta, talán előző randipartnerei is kiszimatolták rajta ezt az aromát, és túl nőiesnek tartották, elvégre a húga által használt, intenzív illatú testápolót használja – gyermekeknek. Ő csokoládét akart, mintha bármi beleszólása lett volna, mire ruházhat be Hyemi bátyja fizetéséből, de a lány csak a vaníliát szereti, ami végül nem csupán egy remek lehetőséget nyújtott arra, hogy csipkelődve rasszistának nevezhesse a kölyköt, de maga is megszerette ezt az édes illatkombinációt, valamint a gyermekeknek tervezett szer selymesebbé teszi bőrét, erőteljesebben hidratálja bőrét, mint társai, melyeken olyan agresszíven virít a „FOR MEN” felirat, hogy szinte el se fér a tubuson; a felszolgálónak hála azonban már abban se volt biztos, hogy bárki vonzódna egy két lábon járó karácsonyi desszerthez – kivéve magán az ünnepen, egy szál masniban a fa alatt heverve.
- Esik – feleli a legrövidebb, legkézenfekvőbb magyarázatot miután sikerült kinyernie az értelmet ízes akcentusú szavai közül -mintha a nazális québeci érthetőbb lenne-, majd gondolva, hogy erre a másik is minden bizonnyal rájött, kiegészíti válaszát – Gyalog úgy tíz percnyire van a lakásom, szóval így hamarabb ideérek, mint dugóban kocsival, ha egyáltalán le tudom parkolni valahol. Csak esernyőt nem hoztam – sóhajt fel. Az említett tárgy a kocsija hátsó ülésén hever, ahol jóformán funkcióját is veszíti, de mindig elfelejti kivenni onnan – az autós Dongchan mindig megfeledkezik gyalogos feléről, nincs meg benne az a szimpátia és megértés, mint amellyel a józan énje fordul ittas társa iránt, meglepetésként némi édességet hagyva kabátzsebében, vagy táskájában, ha netán visz azt is magával. Más, hétköznapjaiban kevésbé használt tárgyat azonban rejteget az ölében heverő fekete bőrtáska, mely tartalmát mélyen feltúrva próbál eligazodni a szerény fényviszonyok között. Kulcscsomója, mely szükség esetén sosem, most készségesen akad bele inge ujjába, mint ahogy iratai, rágója, fejfájáscsillapító, némi apró, melyet lusta volt tárcájába tenni, is ugyancsak keze ügyébe kerülnek, azonban szinte szívsebésznek érzi magát, mire szó szerint a lényegre tapint.
- Szabadidőmben iskolabuszokat gyújtogatok- Ugyan a másik férfi orra nem csalt, valóban nem dohányzik, azt nem szagolhatta ki, hogy szokása összeharácsolni magának olyan apró dolgokat, melynek nem veszi hasznát; így kerülhetett egy gyengébb, szentimentális pillanatában a kalikó kiscicás öngyújtó birtokába, melyet maga előtt lengetve bocsát a pincér rendelkezésére, nem törődve azzal, milyen benyomást kelt benne a tárgy kevésbé érett stílusa.
- Egyébként- vesz egy nagy levegőt, mielőtt kibukna belőle - …közterületen tilos a dohányzás. Úgy vállaljak bűnrészességet, hogy még a nevedet sem tudom? – kúszik olyan mosoly arcára, mely egyből elárulja, jól tudja, ezt elcseszte; lazának akart tűnni, ehelyett reménykedhet, hogy inkább kínosnak tűnik szövege, mintsem offenzívnak.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Csüt. Nov. 23, 2017 8:11 pm


Dongchan && Seijin


Nem tudom, mennyi ideig bamulom, mielott szorakozott mosolyra vonnam az ajkam, meghallva a kerdeset. Igazabol fogalmam sincs, mit valaszoljak, elvegre is illetlenseg lenne bevallani, hogy csak pofatlanul kihasznaltam a lehetoseget, mikor at kellett hajolnom a fel asztalon, hogykihalasszam a kiegett gyertyat a tartojabol es ujat tehessek elejuk; vegul inkabb nem mondok erre semmit, csak ovatosan vonom meg a vallam, inkabb csak elfeledkezve arrol, hogy ez a kerdes valaha is felmerult. Talan biztonsagosabb lesz igy, igaz?
- Az baj, hogy esik? Nem ugy tunik, hogy cukorbol lennel, egy kis seta meg meg senkinek sem artott meg. - Szorakozottan vonom fel a szemoldokom, igyekezve a leheto legkevesebb elt belevinni a hangomba; elvegre is tenyleg nincs bajom azzal, hogy itt van, egyszeruen csak szamomra elkepzelhetetlen, hogy valaki, aki ennyire kozel lakik, megijedjen egy kis esotol. En, ha tiz perc setara laknek, szokdecselnek hazafele, nem varnek egy buszmegalloban, hogy hazajussak. Egyaltalan a buszra vart, vagy arra, hogy elalljon az eso? - Tudod, hogy a kovetkezo busz olyan negyven perc mulva jon? Ennyi ido alatt mar ketszer is megjarnad az utat.
Ennek ellenere ugy ulok le melle, hogy viszonylag egyertelmuve tegyem szamara, hogy ennek ellenere a kovetkezo negyven percben semmi esetre sem engedem majd sehova; talan erre a pillanatra vartam egeszen azota, amikor legeloszor belepett az etterem ajtajan es tanacstalan kismacskara emlekeztetett az alkalmi randevupartnere mellett... De azt hiszem, elkalandoztam.
De a valaszara a masik kerdesemre nem birom megallni, hogy ne nevessek fel; mar a nyelvem hegyen van, hogy visszavagjak, hogy az iskolabusz ilyenkor nem jar, de inkabb lenyelem ezt a megjegyzest es inkabb megbamulom az ongyujtot, amit meglobal elottem, es aminek gyanusan cicas mintazata van.
Mert az ott egy cica.
Egy kibaszott cicas ongyujtot adott a kezembe.
- Klasszis. - A cigarettam filterjenek vegere harapva mormogom a szavakat, ahogy a masik veget az apro langba tartom; egy pillanatig hajt a vagy, hogy zsebre vagjam a kaliko cicas fancy gyujtojat emlekbe, de vegul inkabb csak visszanyujtom neki, abban a remenyben, hogy valamikor a jovoben meg kolcsonkerhetem majd. Vagy legalabb szerezhetek egy hasonlot, hogy ra emlekeztessen. - Stilusban tokeletesen illik az iskolabusz-felgyujtashoz.
A pillanat apro toredekere meg el is nevetem magam, de aztan csak beleszivok a cigarettamba, melyen szivva a tudombe a fustot; igaz, megkerdezhettem volna korabban, hogy nem zavarja-e majd az, ha ragyujtok... Ehelyett csak fele tartom az utolso szal fekete dunhillomat es cinkos mosollyal kacsintok ra, probalva visszatartani a nevetesem.
- Csak akkor leszel igazan bunreszes, ha te is ragyujtasz, addig a rendorseg hozzad se erhet. - Kivarok, hatha elveszi tolem a cigarettat, de ha nem, nem fogom raeroltetni; akarhogy is lenne, a nevem csak azutan arulom el neki, miutan meg egy slukkot szivtam az instant rakbol, megetetve a tudomon eloskodo allatkat. - Amugy a nevem Seijin.... De ha egyenruhas kerdezi, ne aruld el neki.
Nem birom levenni rola a szemem; mikor vegre raveszem magam, hogy fele forduljak, szinte mar ugy nezek ra, mintha most latnam eloszor; pedig mar nehany tucatnyi alkalommal lattam az etteremben, de akkor sosem volt annyira kozel, hogy lassam az apro reflexeket a szemeiben es igazabol mire odaig jutok, hogy vegre elforditsam a tekintetem es osszeszedjem a gondolataimat, addigra a cigarettam mar majdnem filterig eg; es bar mas esetben kiakadnek azon, hogy az utolso cigarettam ilyen csufos veget ert, most csak arra tudok gondolni, hogy tarthatnam eletben ezt a beszelgetest.
- Amugy nem ugy nez ki, hogy egy hamar el akarna allni... Reggelig itt akarsz ulni, hogy felgyujtshasd az elso iskolabuszt? - Ez kurvara nem volt humoros, Seijin. Ennek ellenere igyekszem ugy tenni, mintha epp most mondtam volna el a vilag legjobb viccet es csak lelekben vagom nyakon magam ezert; de hulyen ereznem magam, ha premier plan kerdeznem meg, hazakiserhetem-e, tekintve, hogy meg a nevet sem tudom.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Szer. Dec. 20, 2017 4:07 pm

Seijin & Dongchan
Megjátszott rökönyödéssel pillant a másikra megjegyzését hallva, de szavai elárulják, hogy nem igazán vette szívére a dolgot.
- Shhh, halkabban, nehogy valaki meghallja és megvonják a sugar daddy klubtagságomat – majd vállat vonva hozzáfűzi - Gyűlölöm az esőt, és nem vár senki, ráérek…  - Bár inkább az előbbi áll a háttérben, nincs ínyére az bőrén legördülő fagyos esőcseppek érzete, de muszájnak érezte hozzáfűzni üresen kongó lakását, ne tűnjön annyira irracionális döntésnek a buszmegállóban való kényszerű ücsörgése.
Ahogy letelepedik mellé a férfi, ösztönösen fordul felé; büszke vigyor kúszik arcára öngyújtóját illető dicséretét hallva -hacsak nem vette észre benne az ironikus élt-, majd a másik nevetését hallva ő sem képes megállni, hogy ne törjön ki belőle egy lágy kacaj.
- Valahogy el kell érnem, hogy egyedülálló apának nézzenek, ne gyerekmolesztálónak - Egy fagylaltárus kocsinál és lila-zöld retro széldzsekinél mindenképp kevésbé pedofil megjelenést biztosít, azonban még a „gyerek kedvéért vásárolt cicás öngyújtó” mentséggel is túl fiatalnak tűnik ehhez. Esetleg eltartottként burzsuj milf nőjének a gyerekére várhatna, de pénzkeresési módját figyelembe véve ez oly közel áll a valósághoz, hogy a gondolattal önmagát hozza zavarba.
Egy pillanatra átszalad az agyán a gondolat, hogy ugyanolyan ostoba kölyökként viselkedik, mint középiskolás éveiben, mikor jóformán a baráti társasága miatt kezdett el dohányozni, de képtelen visszautasítani; négyéves szünet -vagy inkább passzív dohányzás- után ennyi még belefér, kizárt, hogy visszaszokjon, így ösztönös, gyakorlott mozdulatokkal gyújt rá, emlékezetébe vésve a márkát, hogy következő alkalommal viszonozhassa eme nagylelkűségét; következő találkozásuk ürügye megmagyarázhatatlan derűt ajándékoz neki.  
- Lakat a számon  – kacsint rá cinkosan, s bármennyire is hivalkodna azzal, tudat alatt megérezte származását, inkább néma csöndben bámulja a táncoló füstfelhőket. Érzi, hogy valamit elfelejtett, de képtelen rájönni, mit; nem is igazán érzi, hogy meg kellene szólalnia, visszafogottan élvezi ki a helyi törvények áthágásának minden egyes momentumát. Hajdanán kanadaiként feltételezte, hogy az állampolgárság megszerzésének feltételének, az 5 éves Franciaország területén élésnek csökkentésére jogosult, hisz folyékonyan beszéli a nyelvet és csak francia nyelvű iskolákba járt, de a koreai anyanyelve miatt végül elutasították, így a tilosban dohányzást afféle személyes bosszúnak könyveli el magában a sorozatosan elszenvedett, túlbonyolított hivatalos ügyintézésekért.
Tekintetét újra Seijinre tereli, ahogy meghallja hangját, ajkai ismét halvány mosolyra kúsznak, mely inkább szólt személyének, mintsem szavainak.
- Nem, mindig a sorban következő második buszt szoktam – Szívesen hozzáfűzné Will Graham ikonikus „This is my design” szállóigéjét, de fogalma sincs, a másik ismeri e, valamint az angol kiejtése is hagy némi kivetnivalót maga után. - De szívesen megvárom veled a buszod, ha nem zavar a társaságom. Esetleg feljöhetsz a lakásomra, onnan hazavihetlek, vagy maradhatsz éjszakára, vagy… – ráeszmélve félreérthető ajánlatára apró szünetet tartva rendezi gondolatait, hogy tisztázza a helyzetet - nem így szoktam valakit szobára vinni, láthattad, neked még tartozom egy vacsorával; de ha éhes vagy, biztos találunk valami ehetőt; és már rég be kellett volna fognom, de ha esetleg szeretnéd inkább nálam tölteni az időt, vendégül látlak  – hadarja el a végére igencsak ellágyult, óvatos hanggal, majd félszeg, de kíváncsi tekintettel sandít rá, várva, mit reagál invitációjára.
Noha már több hónapja költözött már a lakásba, még nem sikerült berendeznie teljesen; a vendégszobába nem talált megfelelő ágyat, hála húgának, aki már most beleszól nyári otthonának enteriőrjébe, de képtelen volt választani a francia bútorboltok katalógusaiból emberi árkategóriában; mindezek ellenére imád dicsekedni otthonával, főleg az egyedülállóként fájó pontjára tapintó kétszemélyes masszázskádjával és vízesés funkcióval ellátott mennyezeti zuhanyával - a tényből, hogy ezekre többet költött, mint a lakás többi helyiségére, külön pszichológiai esettanulmány készülhetne. Az esély egy újabb vendégre, s az öröm, hogy Seijin nem kezeli egy rakás hulladékként kudarcba fulladt randevúi szemtanújaként elvette minden elővigyázatosságát.
- Van epertortám is – dob fel egy újabb ajánlatot, ahogy az üresen kongó lakásának képe lelki szemei elé tárul; szinte aggódni kezd magáért, félve, hogy a magány kikezdi mentálisan – Komolyan, nem csupán cukros bácsi duma. Nem tűnök annak, ugye? – Ha annak nem is, sejtheti, miért cserélgeti partnereit heti több alkalommal.
- Egyébként… – Nyugaton szocializálódott egyénként meghajlás helyett ösztönösen nyújtja jobbját kézfogásra - Moon Dongchan. Így már tudod, kit kell feljelenteni, ha esetleg bedrogozva, ruhák nélkül, megerőszakolva találod magad egy sikátorban – mutatkozik be, hogy tudja, kit csábított dunhilljával a kriminalitás fertőjébe.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Szer. Dec. 27, 2017 7:36 pm


Dongchan && Seijin


Ez a beszelgetes kezd egy meglehetosen erdekes fordulatot venni; sosem hittem volna, hogy valaha is ilyen villamgyorsasaggal jutok egy beszelgetesben a hellotol a gyerekmolesztalasig, es igazabol nem hiszem, hogy ez az a tema, amirol tobbet akarok megtudni. Inkabb o erdekel, nem az, kinek a gyereket eroszakolna meg, mar ha egyaltalan - tekintve az osszes randevupartneret, akit hirtelenjeben fel tudtam idezni magamban, egyik sem tunt kiskorunak, es biztos voltam benne, hogy csak az elbaszott kepzeloerom tolja az arcomba az elbaszott kepzelgeseit, minden bizonnyal azzal a cellal, hogy meg veletlenul se kapjak bonert, amikor a masik megnyalja a szaja szelet, rogton, miutan ram kacsintott.
Wow.
Nem is emlekszem, mikor volt utoljara ilyen hatassal ram valaki - meg ha ezt egyebkent annak is tudom be, hogy legalabb mar harom honapja ra gondoltam csak minden alkalommal, amikor maszturbaltam, es ez most, igy, hogy igazabol az arcat furkesztem, es hogy olyan kozel volt, hogy ereztem a parfumjenek az illatat, kezdett kibaszottul kellemetlenne valni. Minel intenzivebben igyekeztem eluzni ezt a gondolatot, annal inkabb maradni akart, es csak remenykedhettem abban, hogy a masik nem gondolatolvaso, mert kulonben sikitva fog elrohanni elolem, meg az arcomba vagja, hogy kettonk kozul en vagyok a perverz, amiert rola fantazialok.
Lapozzunk.
Kozbeszolnek, ahogy beszel, mert minden egyes szavaval abszurdabba teszi csak a helyzetet, de igazabol rajovok, hogy elvezem ot hallgatni; pedig a fonalat mar reg elvesztettem, valahol a molesztalas meg a busz magassagan, es csak akkor terek megint vissza a jelenbe, mikor meghallom, hogy a lakasara invital - es egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy talan tenyleg az a celja, hogy megeroszakoljon, vagy bedrogozzon, vagy mindketto, es igazabol nem kene elfogadnom az ajanlatat, de aztan a szavak gyorsabban hagyjak el az ajkaimat, mint az agyam mozdul.
- Fogalmam sincs, cukros bacsi vagy-e, de teljesen megvettel az epertortaval, szoval felolem aztan meg is eroszakolhatsz utana, csak tenyleg kinalj meg vele. - Szorakozottan vonom meg a vallam, elfojtva egy apro kacajt, hogy nehogy azt higgye, rajta nevetek - sokkal inkabb magamon, hogy epp engedelyt adtam neki, hogy megeroszakoljon az epertortaert cserebe. Fogalmam sincs, ezt az iranta erzett, szexualis vonzalom mondatja-e velem, vagy az uresen kongo gyomrom, mert egesz nap nem ettem, de most mar tul keso, hogy ezt visszavonjam; meg egyebkent is, mi vesztenivalom van? A szomszed lany ugyis naponta haromszor racsekkol a macskamra, ha O be is drogoz, megeroszakol es meggyilkol, legalabb Sakuraya jo kezekben lesz.
- Ha mar meg akarsz eroszakolni amugy, legalabb a lakasom elott dobj ki, ruhak nelkul eleg nehezen tudnek buszt fogni, es hat.... Megis csak a varos masik feleben lakok.
Talan az illendonel valamivel tovabb tartom a kezet a kezemben, mint azt illene, de a bore meleg es puha, ellentetben az enyemmel - a kezem inkabb olyan volt, mint a halotte, jeghideg es tele karmolasokkal, amiket a macskam okozott. Beletelt par pillanatomba, amig erre rajottem, de akkor ugy huztam vissza a kezem, mintha az erintese egetett volna egesz eddig.
- Uhhh.... Akkor melyik buszra is varunk?
Ha tehettem volna, akkor biztosan nyakon vagom magam. Mi a faszt csinalok epp az eletemmel? Minden bizonnyal csak elasom magam a szemeben,
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Kedd Jan. 30, 2018 9:22 am

Seijin & Dongchan
Fogalma sincs? Pillanatnyilag képtelen eldönteni, kínosan érezze magát vagy inkább örüljön, amiért nem biztos a dologban, de ahogy eljut a tudatáig, hogy ezzel elfogadta ajánlatát, izgatottan húzza ki magát, arcára felhőtlen mosoly kúszik, képtelen leplezni lelkesedését.
- Nem spoilerezek el semmit, maradjon meglepetés, de biztosan meg foglak… - drámai hatásszünetet tart tovább ásva a képzeletbeli gödröt maga alatt – kínálni. Bocsánat, muszáj volt – neveti el magát halkan leplezve minden szégyenérzetét.
Szinte nyelvén a kérdés, hol is lakik pontosan, hogy kérésének eleget téve pakolhassa le kihasznált, magatehetetlen testét lakása előtt, de épp elég a szégyenérzete amiért ez egyáltalán eszébe jutott, így maga elé bámulva tűnődik el egy pillanatra. Talán tényleg nem normális, elméje túl hamar rátalált az ésszerű megoldásra, csupán addig nem jutott el, hogy valószínűleg nem ezzel fogja meggyőzni ártatlan szándékáról.
- Ez esetben kénytelen leszek átnézni az irataidat, hogy tudjam a pontos címed. Ígérem, hogy nem nevetek az igazolványképeiden – emlékeztetve magát az óvatosságra, nehogy a másik lelkébe gázoljon valamilyen formában, hozzáfűzi a lehető legkevésbé félreérthető, legneutrálisabb bókot, amivel férfit csak illetni lehet - Bár jól nézel ki, nem hiszem, hogy olyan rossz képek lennének.
Maga sem érti, miért, de ahogy a formalitásnál tovább tartja kezét, elszorul a szíve. Akaratán kívüli huzamosabb egyedülállósága mellékhatásaként egy ilyen apró gesztushoz is túl sok érzelmet társít; ökölbe szorítja balját, mielőtt még ösztönösen a másik kézfejére helyezné azt, hogy felmelegítse azt. Hiába volt eddig az a téma, hogy megerőszakolja, csak most csapja arcon a tudat, igazából egész szimpatikus számára a férfi; talán hálásnak kellene lennie neki, hisz ha nem kapja el jobbját tőle, túlkombinálja a dolgokat és olyat mond, amivel elássa magát a szemében.
Kérdése valamelyest váratlanul éri, hisz igazából abba nem gondolt bele, hogy tényleg elfogadja az ajánlatát és épeszű tervvel is elő kell majd rukkolnia.
- Azt mondtad, a legközelebbi negyven perc múlva jön, szóval… Várj, megnézem – feláll mellőle, majd némi hezitálás után elindul a táblára felfüggesztett menetrend felé. Felszisszen, ahogy az első jéghideg esőcsepp legördül nyaka ívén, kellemetlen borzongás járja át egész testét, de nem akar még ennél is szerencsétlenebbnek tűnni a másik szemében, így erőt véve magán sietős léptekkel szeli át hirtelen irreálisan hosszúnak tűnő távot. A 185 centiméteres magasságával kissé le kell hajolnia, hogy biztosan el tudja olvasni az apró betűket, s hálát ad az égnek, iphoneja valamelyest vízálló, így aggodalom nélkül világíthatja meg a szöveget.
Noha egy percnél többet biztosan nem állt a szabad ég alatt, az eső által jó pár tartását vesztett tincs lóg szemébe s tapad homlokára; hajába túrva huppan vissza helyére, hogy miután vállalhatóbb állapotba rendezi azt, megossza frissen szerzett információit Seijinnel.
- Az első, amire rájöttem, hogy gyökér vagyok, a telefonomon is megnézhettem volna – vallja be kudarcát leigázott mosollyal - De ennél fontosabb, hogy az éjjeli járatok több megállóval is túlmennek a lakásomtól, szóval ebből tényleg iskolabusz lesz… - elereszt egy megadó sóhajt, beletörődve, hogy valószínűleg kénytelenek lesznek a saját lábukon megtenni az utat az otthonáig – de gondolom bekapnál valamit így munka után, szóval ha szeretnél, mehetünk gyalog is – Nem meri hozzáfűzni, hogy aggódik érte a hideg kezei miatt, ha elhúzta a kezét, biztosan nem akarja, hogy felemlegesse a dolgot, de magából kiindulva egy átszenvedett munkanap után első útja a hűtőhöz vezet, talán a pincér is így van vele.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Kedd Jan. 30, 2018 12:59 pm


Dongchan && Seijin


- Egyszer ram fogod hozni a szivbajt - Szorakozottan nevetem el magam, mikor vegre megtudom, mit takart a dramatikus hatasszunet; szeretnem azt mondani, hogy igazabol azt se bannam, ha megeroszakolna, mert teljesen mellesleg kinkem a szadomazo, de azt hiszem, ez nem olyan dolog, amit csak ugy megoszt az ember valakivel, akinek olyan radnom tiz perce tudja csak a nevet. Meg gondolom, neki sem az a leghobb vagya, hogy kitaglaljuk a nem letezo szexualis eletem, igy miert is kezdenem el a temat, meg annak ellenere is, hogy faj a pici szivem, amiert nem akar megeroszakolni? Bar... Az mar egy teljesen masik dolog, hogy nagyon nem is kene eroszakolnia, mert eleg lenne csak egyertelmuen kozolni a szandekait, es maris szettennem elotte a labaim, es kurvara nem azert, mert amiota csak eloszor betette a labat az etterem ajtajan, azota minden ejjel ra gondolok maszturbalas kozben. - Igazabol nem nagyon lenne min nevetned, kivetelesen jok az igazolvanykepeim... De valami olyan abszurd szinten, hogy az egyiket meg tinderen is betettem profilkepnek olyan harom orara, mielott toroltem volna a profilom.
A nyelvembe kell harapnom, hogy ne mondjam ki, egyaltalan minek nekem tinder profil; igy, visszagondolva kurvara abszurdnak hat az otlet, hogy tenyleg csak azert toltottem le azt az istenverte appot, hogy ratalaljak valakire, akit elotte haromszor lattam a munkahelyemen vendegeskedni, de szentul hittem, hogy ha minden harmadik nap uj szemellyel jelenik meg, akkor biztos tinderen szedi ossze a randipartnereit. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ot nem talaltam meg, raadasul legalabb het dick picet kaptam, amiket eletemben sosem akartam latni. Azt hiszem, az volt az egyetlen alkalom, hogy templomba tettem a labam, de csak mert belso kenyszerem volt, hogy szentelt vizzel mossam at a szemeimet, mielott a cursed content kart tenne bennuk.
Lapozzunk.
Talan egy picit mindkettonket kiutom a lelki bekenkbol, mert persze a kezem nem tudom magamnal tartani; es szinte halas is vagyok neki, mikor megszolal, aztan villamgyorsan el is slisszol mellolem, hogy megnezze a buszmegallo kis tablajat, amire ki van fuggesztve a menetrend. Inkabb nem szolok neki arrol, hogy fejbol fujom az egeszet, annyiszor vartam mar ezen a megallon, inkabb hagyom, hogy kimenjem az esobe, es csak figyelem, ahogy abszolut gyoker modon vilagitja meg a vizes papirt, mintha a telefonjan nem nezhette volna meg a menetrendet - elvegre is szentul meg vagyok gyozodve arrol, hogy neki siman telik korlatlan mobilnetre meg ilyen faszsagokra, amiket en csupan a radios reklamokrol meg billboardokrol ismerek, de inkabb nem szolok ra, mert miert tennem? Mi jogom van barmire is raszolni, amit tesz? Elvegre is az o penze is teszi ki az en minimalberem, akkor meg mi jogon szolnek be neki?
Talan ez az a pillanat, amelyikben rajovok, mekkora szakadek is tatong kettonk kozott; eleg volt csak vegignezni rajta, aki meg igy, esotol aztatva is tokeletes volt, meg rajtam, akinek legalabb hat centin nott mar le a festek a hajan... Kenyszeredetten fojtok el egy nehez sohajt, ahogy a tekintetem ujra ra emelem; aprocska, felszeg mosolyra huzom az ajkaim a szavaira, mert ostoba elmem megint csak olyan dolgokat szuggeral, amiket nem kene ebben a helyzetben, es en ostoba, meg ki is mondom oket, mielott jobban meggondolhatnam, mi a faszomat is csinalok.
- A lehetosegert, hogy bekaphassak valamit, kilometereket gyalogolnek. - Szorakozottan vonom fel a szemoldokom, kihangsulyozva a mondat kozepen levo ket, rendkivul szuggesztiv szot, es lelekben mar nyakon is baszom magam ezert a tettemert; fene tudja csak, melyikunk is a nagyobb creep jelen pillanatban: O, aki cukros bacsi modjara probal engem a lakasara csabitani, vagy en, aki epp azt szuggeralja, hogy szivesen leszopnam akar itt es most... Komolyan ossze kene szednem valami szexualis eletet, mielott olyat teszek, amit kesobb megbannek. - Szoval ja, ha meg nem gondoltad meg magad es meg mindig meg akarod osztani velem az epertortad, felolem akar mehetunk is, mert ketlem, hogy egy hamar elallna az eso, szoval teljesen mindegy, varunk-e meg vagy nem igazan.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Szer. Feb. 28, 2018 8:23 pm

Seijin & Dongchan
- Ez esetben visszafogom magam, élve szórakoztatóbb vagy, mint holtan… - pillant rá félszeg mosollyal arcán, őszintén megosztva vele rokonszenvét; pár perces tényleges ismeretségük során máris többször csalt ki belőle nevetést, mint bármely partnere az elmúlt hetek során  -különben sem tudnék mit kezdeni egy holttesttel… - fűzi hozzá, nehogy véletlen felmerüljön Seijinben is a nekrofília és kannibalizmus lehetséges opcióként; már így is túl sok beteges hajlamot tulajdoníthat már neki, nem kell tudnia, hogy átszaladt fején a gondolat, szexuális és étkezési célokra is felhasználhatná testét.
Kiül arcára a meglepetés, mikor a másik jól sikerült képeit említi, sosem hitte, hogy lehetséges olyan fotót készíteni, melyet nem csupán az eleve kínosnak elrendeltetett iratokon lehet használni.
- Komolyan? Irigyellek… - Ő egy ostoba ötlet által vezérelve kevésbé józanon csináltatta igazolványát, hogy ha netán egyszer úgy hozza a balszerencse, hogy ittasan igazoltatják, ne legyen annyira feltűnő a dolog. Terve nem sült el úgy, ahogyan azt már akkor is kissé illuminált állapotban eltervezte, egy hatósági személyt sem tudott megtéveszteni ezzel, s azóta is kénytelen tárcája legmélyén rejtegetni, mielőtt egy életre lejáratná vele magát ismerősei körében. De még mielőtt felmerülne a saját igazolványképe, inkább a Tinderre tereli a témát, az valamelyest izgalmasabbnak tűnik, mint az életképtelen egyetemista korszaka - Csupán három órát bírtál ott? Túl népszerű voltál? Vagy ilyen hamar ráleltél az igazira?  - Persze tudja jól, hogy nem tartós kapcsolat iránt vágyva regisztrálnak oda általában, de amilyen sikertelen a hagyományos randevúkkal, már ezt sem tartja elképzelhetetlennek. Hacsak nem Sophie is onnan szerzi neki partnereit egy kamu profillal; egy pillanatra elönti a félsz, hisz munkája miatt nem szívesen osztaná meg nevét ilyen körökben, bőven elég neki facebookjáról és instagramjáról blokkolni az ilyesfajta ajánlatokkal érkező egyéneket. Azonban, ha másra nem is, arra elég kérdése, hogy burkoltan rákérdezzen, van e párja, ha már bizonyára Ő is tudja róla, miért nem fordul meg ugyanazzal a társasággal az étteremben.
Hatalmas marha, amiért képes telefonja helyett a buszmegálló táblájánál utána járni, mikor is jön a legközelebbi járat, de azzal nyugtatja magát, legalább esélyt adott a másiknak arra, hogy elrohanjon előle, ha tényleg beteges erőszaktevőnek tartja; a tény, hogy továbbra is a padon ücsörgött, mire visszatért, némileg megnyugtatja, egyre inkább érzi magát szerencsésnek, hogy a mai lány helyett az Ő társaságában térhet haza. Igaz, még fogalma sincs, hogyan ér véget az éjjel kettejük számára, de saját vendéglátói képességeiben -vagy legalábbis az otthonában felhalmozott étel- és italválasztékban- némileg bízik; ha más miatt nem is, legalább emiatt nem bánja meg, hogy elfogadta gyanakvásra látszólag okot adó meghívását.
Szavai kétértelműsége csupán akkor tűnik fel neki, mikor Seijin hanglejtésével kihangsúlyozza azt; arcára fagy mosolya, ahogy lassan realizálja a dolgokat, hiába várva egy „no homo” jelzésre, vagy bármi másra, mellyel normál esetben mentegetőzni szoktak egy ilyen felszólalás után. Noha eddigi társalgásuk nem volt túlzottan hetero, ahogy elrántotta kezét, szinte biztos volt benne, hogy ő is azok közé tartozik, akik csupán szóban provokálják a másikat, most azonban egyre inkább tudatosul benne, milyen helyzetbe keverhette magukat. Fejében cikáznak a gondolatok; vajon tényleg azt hiszi Seijin, hogy a tortáért cserébe ágyba akarja vinni? Tisztázni szeretné a dolgokat, azonban képtelen csalódást okozni neki; szimpatikusnak tartja, de pont emiatt képtelen „elpazarolni” őt egy egyéjszakásra. Szavai azonban visszarángatják, lenyelve kétségeit pillant rá, szelíd mosolyt varázsolva arcára:
- Még mindig meg szeretném. – Színpadiasan hajol meg előtte, kezét felé nyújtva, hogy felinvitálhassa a padról, majd készségesen vár, hogy felkészüljön az esőben való sétához, átkozva saját magát, hogy stílusába már rég nem fér bele a kapucni viselete, el kell szenvednie, hogy a csapadék szétzilálja a korábban precízen belőtt haját.
- Ugye te is azok közé tartozol, akik szerint futva jobban elázik az ember, mint gyalog? – teszi fel a kérdést, miközben úriemberként a másik bal oldalára tér, hogy a mellettük elhaladó járművek ne Seijinre csapják fel a sarat. Amennyiben a másiknak nincs kedve rohanni, ő sem szívesen tenné, inkább ázik bőrré, mint hogy idiótának tűnjön, -nem mintha rajtuk kívül más is erre járna-, valamint így válthatnak pár szót, míg elszenvedik a lakásáig tartó pár perces utat.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Szomb. Márc. 03, 2018 6:16 pm


Dongchan && Seijin


- Igazabol egyik sem. - Hanyagul vonok vallat, de a gyomrom kellemetlen gorcsbe randul, mikor a tinderre tereli a temat; elvegre is hogy vallhatnam be, hogy igazabol nagyreszt ot akartam ott megtalalni? Egyreszt azzal elismernem, hogy elbaszott, creepy stalker vagyok, meg hogy honapok ota masra se tudok gondolmni, csak ra, raadasul szemelyes szegyenemnek konyvelem el azt is, hogy a harom ora alatt csupan egyetlen szemellyel matcheltem, akinek az egyetlen celja az volt, hogy gerincre vagjon. Nem mondo, hogy annyira vagytam volna egy kapcsolatra, de ezt valamiert megalazonak talaltam; talan vegul ezert is nem tudom, mit valaszoljak a kerdesere. Nepszeruseg? Az igazi? Nehez lenne megallapitani. - Egyebkent sem lett volna idom ra a munka mellett.
Azt mar nem teszem hozza, hogy ennek nagyreszt az az oka, hogy hattol tizenegyig mast se csinalok, csak kidolgozom a beleimet, hogy a macskamnak normalis elete lehessen; meg ez egyebkent is csak szegenyes anyagi allapotomra terelne a temat, amit igyekszem elkerulni.
Csak figyelem, ahogy kisetal az esobe es vissza; van valami a mozgasaban, az egesz lenyeben, valami csabito, amit nem tudok hova tenni. Megigez, mintha csak szinpadon lepkedne vegig a reflektorok kereszttuzeben, es ez akaratlanul is arra kesztet, hogy elgondolkodjak azon, vajon mivel foglalkozhat. Aztan rajovok arra is, hogy mellette minden bizonnyal kurvara rongyosnak tunhetek; a jobb napokat is latott, vans-utanzat tornacipomre szegezem a tekintetem, es hirtelen rajovok, kurvara fazik benne a labam, sot, igazabol ennek a ciponek semmi letjoga nincs telen, es igazabol rohadtul el vagyok baszva.
Ennek ellenere tovabb huzom a mezes madzagot mindkettonk elott, felszegen harapva be also ajkam apro megszolalasom utan, de aztan rajovok, talan hiba volt; hiszen annyi lannyal lattam mar, miert is gondoltam, hogy talan majd pont en fogom erdekelni? Az arcara fagy a mosoly; eddig lelkesen csillogo szemeiben most ketseg csillog, es ez arra kenyszerit, hogy leeresszem a tekintetem. Mi a faszt csinalok egyaltalan? Felem nyujtott kezet sem fogadom el; ehelyett csak elpoccintem a cigaretta leegett csikkjet a kozeli tocsaba, aztan felallok a helyemrol, ellepve Dongchan mellett. Ide erzem a parfumjenek az illatat.
Egyaltalan miert szaglaszom, mint egy kibaszott kutya?
- Nem szoktam futni, ketszaz meter utan kikopnem a tudom. De ugy szo szerint. - Felszeg mosolyra huzom az ajkaimat, ahogy fele sanditok, taktikusan kerulve a szemkontaktust. - De ha nem akarsz elazni, igazabol odaadhatom a puloverem, annak legalabb van kapucnija... Az en hajamnak mar ugyis mindegy.
Hanyagul vonok vallat, ahogy elturom az arcombol a festett szoke loboncot; a festek ugyse fog lefolyni rola, a megfazas miatt meg nem aggodok; utoljara talan meg tiz eves korom elott lehettem beteg, azota nem igazan, szoval tenyleg nem bantam volna, ha oda kene adnom neki a jobb napokat is latott puloverem. Lelki szemeimmel mar latom is, hogy neki biztosan jobban allna, mint nekem; rajta legalabb nem logna zsak modjara, elvegre is valamennyivel magasabb nalam, es igazabol... Mindig ennyire szep szemei voltak?
Taktikusan lepek oldalra, hogy kimasszak a szemelyes terebol es zavaromban, jobb otlet hijan, megint csak a hajamba turok; miert nem tudom kordaban tartani a sajat, ostoba gondolataim?
Es mig minden normalis esetben talan ketszer is elgondolkodnek azon, mit csinalok, most nem varom meg a valaszat; mielott barmit is mondhatna, mar dobom is a buszmegallo padjara a borkabatom, csak hogy utana a puloverem cipzarjat is lehuzzam, aztam a ruhadarabot leveve fele nyujtsam azt, elgondolkodva azon, hogy vajon mennyire fog nevetni azon, hogy block b band merch pulovert hordok.
- Kar lenne, hogy meg jobban elazz, szoval... vedd csak fel. - Biztatoan mosolygok ra, kitartoan allva a csontig maro hideget; azt hiszem, sokaig alldogalni rovidujjuban az utcan nem tul jo otlet, de hatarozottan magamra vennem, ha amiatt azna el meg jobban, mert keptelen vagyok ketszaz metert lefutni. Meg hat... nincs nala esernyo, ugye? Ez a ket indok mar boven eleg ahhoz, hogy felhozzam oket, ha veszekedni akarna velem arrol, hogy mi a faszt csinalok.
Varok; nem tudom, masodpercek vagy percek telnek el, mig valami tortenik, de ha elvenne a pulovert, azt hiszem, a vilag legboldogabb mosolya ulne ki az arcomra, amit meg az sem tudna lehervasztani, hogy ha eszembe jutna, mennyire beleette magat a cigarettafust az anyagba, ami esetleg nem tetszhetne neki, mert hat.... Megis csak rajta van a pulover, ugye? Es ha nem venne el... Akkor egy apro sohaj kiseretebennyelem majd le a torkomba szorult, keseru gombocot es oltozok vissza, kerulve a tekintetet, mert minden bizonnyal komplett idiotat csinaltam magambol... Akarhogy is lenne, mikor mar indulasra keszen allunk, meg egyszer kibamulok az utcara, lelkben felkeszulve arra, hogy ki kell menni az esobe ujra.
- Ize, mehetunk? Marmint.... te vezetsz, annyira nem ismerem a varosnak ezt a reszet. - Elfojtok egy apro, szegyenkezo kacajt; tenyleg meg kene tanulnom, mikor kussoljak be.
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Szomb. Jún. 09, 2018 8:00 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Vas. Júl. 08, 2018 2:43 pm

Mason & Roisin

Szeretem a nyarat, szó sem róla, de azért elég fárasztó tud lenni azok számára, akik a vendéglátó szektorban dolgoznak. Ma Edmund éttermében töltöttem a nap nagy részét, és hálát adtam az égnek azért, hogy nem épp szakács vagy pincér lettem, hanem "csak" cukrász. Igaz, én előbb kezdem a műszakot náluk, ők ráérnek később jönnek, de előbb is szabadulok, mint ők. Így vagy úgy, mindkettő fárasztó tud lenni a maga módján.
Azt már megtanultam, hogy kerékpárral figyelmesen kell közlekedni, így eszembe sem jutna zenét hallgatni közben, mostanában viszont úgy kimerültem a nap végére, hogy inkább sétálni szoktam hazafelé. Kevésbé kell figyelni, lehet zenét hallgatni, és az is egész kellemes kikapcsolódás tud lenni.
Most sem volt ez másképp, ahogy búcsút vettem a többiektől és kiléptem az étterem ajtaján, már kaptam is elő a telefonomat, hogy elmerüljek a zene világába, ahányszor hazasétáltam már innen, úgy is ment volna szinte csukott szemmel is. Na jó, annyira azért talán még nem, de ahhoz képest, hogy hányszor eltévedtem én az első hetekben-hónapokban, miután Párizsba költöztem... tényleg látványos a különbség.
Csak amikor néhány sarokkal később megkorgult a gyomrom, jutott eszembe, hogy egész nap még csak arra sem volt időm, hogy megálljak 10 percre és egyek valamit, csoda, hogy nem lettem rosszul - most viszont nem is várok tovább, sietve betérek az első üzletbe, ahol valami haraphatót lehet lelni, hogy néhány szendviccsel gazdagabban folytassam az utamat haza. Tudom, tudom... egészségesebb lenne, ha főznék magamnak, de mindig úgy vagyok vele, hogy majd máskor... Most inkább a szendvicsnek szentelem a figyelmemet, hogy kihámozzam a csomagolásból, miközben a zebrához érve arra várok épp, hogy zöldre váltson a lámpa.
Tudom, hogy a párizsiak többsége gond nélkül átsétál, vagy átfut a piroson is, ha épp nem olyan nagy a forgalom, de valahogy sosem volt bátorságom az ilyesmihez, meg egyébként is, inkább várok néhány percet, mint hogy utána a kórházban töltsek hónapokat - jó esetben, mert könnyen végződhet rosszabbul is. A zene dallamán át is áthallatszik az a természetellenes csipogás, ami a zöldre váltó lámpa hangját jelzi, így miután egy röpke pillantást vetek rá, fél kézzel a szendvicsemet fogva, fél kézzel a telefonomat babrálva lépek le a zebrára, hogy tovább haladjak. Csak akkor torpanok meg riadtan, amikor egy túlságosan is hangos és éles dudaszó zavar bele az idillbe, én pedig hirtelen kapom fel a fejem, hogy kiderítsem, honnan is érkezik a zaj. Mert hogy érkezik, igencsak közelről, amikor pedig realizálom, hogy éppen felém tart, az agyam hiába ordítja, hogy "ugorj el!!!!", a lábaim mint ha az aszfaltba gyökereztek volna...

■■  nyamm ■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
95
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
KJ Apa


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Hétf. Júl. 09, 2018 12:48 pm



Még mindig, évek elteltével is próbálom megtalálni, mit keresek itt, ebben az életben. Azon az estén Veroval, túlzottan beleette magát a gondolat a fejemben. Mit szeretek ebben az új életben? Szeretek egyáltalán bármit, úgy igazán? Vagy csak próbálok kapaszkodni a régi életem... az igazi énem apró dolgaiba? Barátságok, hobbik, szokások.
Képtelen vagyok kiűzni mindezt a fejemből, ami néha csak még inkább fokozza a mostanra egészen álladnósult fejfájást. Hozzá lehet szokni, de továbbra sem kellemes. A gyógyszer is most már inkább csak tompít, mintsem teljesen elűzné. De eszemben sincs ezen aggódni, még ha egy részem tudja is, hogy talán nem ártana elmenni vele egy orvoshoz.
Jobban tenném, ha most oda tartanék. Orvoshoz. Nem pedig a szokásos utamon lennék a játékterembe, mint mostanság minden pénteken, amikor Nathan az egyik barátjánál tölti a délutánt és estét, amolyan fiús-pizsamaparti keretében. Fiús. Ki kell hangsúlyozni, hogy ez fiús, nem olyan lányos pónikkal és plüssfigurákkal. Sokkal inkább várakkal, dinókkal és katonákkal. Tudom én.
Kicsit úgy érzem magam, mintha a srác apja lennék, nem a bátyja. Mintha az én vállam nyomná minden felelősség és még a bűntudat is, hogy talán nem töltök vele elég időt, nem engedem, hogy annyit berántson a hatalmas képzeletbeli világába, mint kellene. Talán... talán...
Lámpa.
Megállok, de nem igazán nézem a forgalmat, csak pár lépéssel hátrébb ácsorgok, mint a lány előttem. Mellé léphetnék, de én sem szeretem, amikor valaki odafurakszik, mikor két lépés lemaradással is bőven át lehet érni, miután zöldre váltott a lámpa. Úgyhogy maradok, figyelem őt, a vörös haját és valamiért akaratlanul is elmosolyodok.
Zöld.
Egy kicsit még mindig a csapongó gondolataimba vagyok merülve, de az ösztöneim felfogják, hogy a kocsi túl gyorsan jön. Mégsem mozdulok. Felrémlik egy másik kocsi az emlékeimben, ami túl gyorsan hajtott pár évvel ezelőtt.
Nem lett jó vége.
Amint a monoton forgalom zajába belehasít a dudálás, reflexből cselekszek. Ahelyett, hogy annak a kis emlékképnek engednék, ami az agyam leghátsó zugában van, sietve, szinte futva lépek le a járdáról, meg sem állva, amikor a lányhoz érek. Kíméletlenül tenyerelek a mellkasába, ahogy messzebb lököm, majd egy lépéssel később tarolom le. A legkevésbé sem számít, hogy így a kemény aszfaltra lököm. Hogy még az én súlyom is odapréseli.
Az egyetlen, ami számít... és amitől minden idegszálam pattanásig feszül, hogy hallom a kocsit hangosan csapódni. Összetörni.
Én pedig nem mozdulok. Nem tudok. De legalább annyi lélekjelenlétem még van, hogy megszólaljak, egyenesen a lánynak címezve a szavaimat.
- Jól vagy?

avatar
Online
● ● Posztok száma :
168
● ● Reag szám :
156
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Vas. Júl. 15, 2018 8:23 pm

Mason & Roisin
Zene, szendvics, fáradtság, bambulás, zebra, várakozás, zöldre váltó lámpa, néhány lépés, dudaszó, totál leblokkolás. Fájdalom, sötétség.
Sokszor hallani, hogy amikor elkerülhetetlenül száguld az ember felé a baj, egyszerűen leblokkol, és képtelen bármi értelmeset tenni, hiába érzi úgy, hogy szinte lassított felvételként peregnek a képek. Így volt ez velem is, s az egyetlen értelmes gondolat, ami eszembe jutott, hogy basszus, még nem akarok meghalni. De meg fogok.
Vagy mégsem?
Elsőre szinte fel sem fogtam, hogy nem az autó sodort el, hanem az egyik járókelő rántott el az autó elől, ahogy megéreztem a hirtelen mozdulatot, szinte reflexből kaptam magam elé a kezem és ezzel egyidejűleg csuktam be a szemem, hogy aztán a következő pillanatban érkezzen is a várva várt fájdalom, maga alá gyűrve. Majd egy hatalmas csattanás hangja... Ilyen lehet hát meghalni? Mondanám, hogy annyira talán nem is volt vészes, de akkor meghallom az engem szólongató hangot, és óvatosan, lassan kinyitom a szemem, realizálom, hogy még mindig élek. Igaz, sajog az oldalam, lehorzsoltam a kezem, fáj a mellkasom és a fejem is beütöttem egy kissé az esés miatt, de ettől függetlenül még mindig élek, a megmentőm pedig egészen közelről néz farkasszemet velem.
- Én... igen. Azt hiszem. - nem, valójában nem vagyok, kis híján most csapott el egy autó, a szívem úgy kalapál, hogy szerintem még Párizs túlsó felében is hallják, zsibbad a kezem, és szívem szerint sírva fakadnék a megkönnyebbüléstől, hogy ha már én nem is, legalább ő észnél volt, de ehelyett csak megkönnyebbülten visszaejtem a fejem az aszfaltra.
- És te? Ugye nem esett bajod? - kimondottan rosszul érezném magam, ha azok után, hogy megmentett, súlyosabb sérülést szerzett volna, bár ilyen esetben azt hiszem magától értetődő lenne, hogy én lennék az egyik állandó látogatója a kórházban, kideríteném, hogy hol lakik, aztán élete végéig küldözgetném neki a saját készítésű süteményeket hálám jeléül. Már ha nem fognának bent engem is a kórházban, aztán lennénk szomszédok.
- Én... nem tudom, honnan bukkantál fel, vagy miért pont erre jártál, de köszönöm! - próbáltam összeszedni magam, és igaz, a hangom még mindig remegett kissé a történtek okozta sokktól, de csak sikerült elmondanom. Ha pedig eddigre nem kászálódott le rólam, akkor valami különös indíttatásból sután még meg is öleltem hálám jeléül, mit sem törődve azzal, hogy amúgy már régóta nem vagyok az a túlságosan közvetlen, minden ismeretlennel gond nélkül lepacsizó típus.
- Megmentetted az életemet. - motyogtam hálásan, és a fenébe is, csak utat törtek maguknak azok a fránya könnyek. Részben a sokktól, részben a megkönnyebbüléstől, hogy élek, részben meg az előbbi kettő hozta elő az érzelgősebb oldalamat. Egy ilyen halál közeli élmény után talán megbocsájtható bűn.


■■  nyamm ■■ credit

avatar
● ● Posztok száma :
95
● ● Reag szám :
74
● ● karakter arca :
KJ Apa


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Pént. Júl. 20, 2018 11:09 am



Nem gondolkozok. Egyáltalán. Hagyom, hogy az ösztöneim vezéreljenek... amik úgy tűnik, most, hogy a közvetlen veszély eltűnt, bemondják az unalmast. Képtelen vagyok mozdulni, pedig már igazán talpra állhatnék. Sőt, illendő lenne őt is talpra segítenem, főleg, hogy megkapom, jól van. Azt hiszi. Már ez is valami.
Mégsem mozdulok. Még mindig nem. Mintha most, hogy eltűntek a mindent felülíró ösztönök, előtérbe került volna maga a baleset. Pedig egy részem tudja, hogy már biztos telefonált valaki. Értesítettek a mentőket, tűzoltókat. Nem lesz gond. Nagyobb nem, mint ami amúgy is van.
Az az ölelés viszont kicsit észhez térít. Még ekkor sem jutok addig, hogy válaszoljak arra, nekem esett-e bármi bajom, de legalább lassan talpra állok, majd nyújtom felé a kezem.
- Nem a köszönetért tettem - szólalok meg végre, valószínűleg már így is elég későn ahhoz, hogy több, mint furcsának gondoljon. De legalább most kimagyarázható a helyzettel. A helyzettel, ami egy oszlop és egy kocsi találkozása.
Szinte megbabonázva bámulom. Ilyen lehetett, amikor én....?
Kényszerítem magam, hogy végignézzek a lányon, mintha ellenőrizném, tényleg nincs semmi baja. Semmi, ami aggodalomra adna okot. Csak ezek után vizsgálom meg saját magam. Egy kiszakadt farmer és a térdemnél felhorzsolt bőr. Vérzik. Az egész nem több a szememben, mint amikor egy ötéves elhasal.
- Valaki más viszont meghal - jelentem ki, ahogy újra a kocsira téved a tekintetem. Képtelen vagyok bármi másra hosszabban figyelni. Tisztában vagyok vele, hogy én hol vagyok, ki vagyok és kivel. Mégis kissé bizonytalanul teszek meg egy lépést a baleset felé.
- A mentősők meg akarnak majd vizsgálni téged. Meg fogják kérdézni, fáj-e valamit. Mondjuk a fejed. Beütötted a fejed? Érzel hányingert? - kérdezem a lánytól, újra kicsit hagyva, hogy átvegyék az irányítást az ösztönök.
Közben pedig továbbra is a káoszra szegezem a tekintetem.

avatar
Online
● ● Posztok száma :
168
● ● Reag szám :
156
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban •• Szomb. Aug. 18, 2018 6:13 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Utca a belvárosban ••

Ajánlott tartalom

Utca a belvárosban
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-