de Châtillon lakás
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥



Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Yesterday at 11:13 pm ✥
✥ Yesterday at 11:04 pm ✥
✥ Yesterday at 10:30 pm ✥
✥ Yesterday at 10:17 pm ✥
✥ Yesterday at 9:50 pm ✥
✥ Yesterday at 9:28 pm ✥
✥ Yesterday at 9:03 pm ✥
✥ Yesterday at 8:52 pm ✥
✥ Yesterday at 8:10 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ de Châtillon lakás •• Kedd Nov. 14, 2017 6:27 pm

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
1221
● ● Posztok száma :
my babes
● ● Keresem :
I'm faceless
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel François de Châtillon tollából
Témanyitás ✥ Re: de Châtillon lakás •• Szer. Nov. 15, 2017 6:04 pm



 Jacques & Jee


Kiragadtak a megszokott felállásból és új környezetbe hajítottak. A barátaimat hátra hagytam, ahogyan az otthonomat is… anyát is. Olyan helyre hoztak…mely a világ végén van. Tuti. A hosszúnak tűnő út miatt mindenképp. Apa….mindig csak anya volt és ez megint csak egy fekete lyuk.
Senki nem kérdezte, hogy én mit akarok egyáltalán. Senkit nem érdekelt, hogy nem akartam elhagyni a szülőhazámat, és mindenkit hidegen hagy, hogy mit érzek valójában. Mert mit is érzek? Gyűlöletet, haragot, és fájdalmat. Megfosztottak az életemtől, és egy újba kényszerítenek. Miért? Mert 16 évesen nincs jogom ahhoz, hogy döntsek a sorsomról. Ez pedig kegyetlenség.
- Tudja egyáltalán, hogy hova kell mennie? - teszem fel a kérdést, miközben letolom a fejhallgatómat a tarkómra. A fickó hátra pillant a tükörből, a nő pedig sóhajt mellette.
- Felhívtuk. Megszereztük a telefonszámát. És mielőtt megkérdezek, apasági tesztet is készíteni fogunk… persze, ha az úr is majd bele egyezik. - magyarázott, de én valahol a szavai közepén visszatoltam a füleimre a zenét. Mielőtt még felrobbanok… Nem voltam a többire kíváncsi…csak a kérdésemre adjon választ.
Egyáltalán apasági teszt, vagy valamit elvégeztek, hogy biztos, hogy ő az… ami..ő? És nem csak anya nagy gyerekkori szerelme akit sosem kaphatott meg? Miért kéne megbarátkoznom a gondolattal, hogy 16 év után csak úgy előásták Őt.
Nagyjából a városban 2 órás kocsikázást követően álltunk meg egy lakótömb előtt. A ház száma stimmelt. Szóval kipattantam a kocsiból, bár a csomagomat egyelőre bent hagytam. Lehet a csávó elküld melegebb éghajlatra… Lépcső és lépcső… miért itt lakik? Miért nem valami kertes csoda házban? Biztos ő az apám? Biztosak ebben?
Aztán egy ajtó előtt megtorpan a férfi, az ajtó száma stimmel, szóval kopogtat kétszer és be is csenget röviden. A falnak támaszkodom, annyira nem érdekel ez az egész jelenet hogy az nem igaz.
Az ajtó nyílik, jöhetett volna hamarabb is. Egyáltalán honnan a fenéből gondolták, hogy jó helyre jövünk? Ha még én se tudtam az apámról eddig semmit, akkor azok az emberek, hogyan nyomozták ki?
- Monsieur de Châtillon, Samantha Herbeston vagyok, beszéltünk telefonon pár órája, előre szóltam, hogy most érkezem a fiúval. Az apasági teszt elvégzésének természetesen semmi akadálya nincs, de mielőtt belevágnánk, azt azért tudnia kell, hogyha nem veszi magához, bekerül a rendszerbe. - ugyan megpróbálja elég diszkrét módon halkan közölni a dolgot, de kivehető lehet pár szó.
- Az ideiglenes elhelyezés megoldható magánál, amíg megérkezik az eredmény? - teszi fel a nagy kérdést.




avatar
Középisk.
Tell me your secrets
5
● ● Posztok száma :
Chris Brochu
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Jacques de Châtillon tollából
Témanyitás ✥ Re: de Châtillon lakás •• Vas. Nov. 19, 2017 8:27 pm


François fils & Jacques père
A hívás a melóhelyemen ért. Váratlanul…
Az első reakcióm a tagadás volt, aztán a beletörődő egyetértés, amit a hívás kinyomását követően a telefon falhoz vágása követett, majd a múlt felidézésére egy nagy halom ez nem lehet bazdmeg a kurva tököm kíséretében, akkor is, ha közben a koponyám zárt falai között idegesítően motoszkált az érzés; kurvára lehetséges, hogy legyen egy vagy több fiam, noha egyáltalán nem akartam (volna) számolni vele. Volt idő, amikor mindent megadtam volna egy fiúért vagy akár egy lányért is, nem számított annyira a neme, de azaz idő elmúlt akkor, amikor a gyerekem az anyja méhében halt el, miközben élet és halál között lebegtem, majd pedig G ezt követően el is hagyott.
Akartam apa lenni… Kölyköt, akit felnevelhetek és mindent, az egész csomagot egyben, az elejétől a halálom napjáig, de nem úgy, hogy váratlanul kapok egy hívást; tizenhat éves kölyök maradt magára, amikor az anyja kómába esett és a születési anyakönyvi kivonatában engem jelöltek meg az apjaként. Mi a kurvaédesfaszom??! A sokkon túl rávágom, hogy hozzák, ha már úton vannak, de valójában rohadtul nem gondolom át a dolgot. Azt se tudom ki ez a kölyök, még nehezebben idézem fel az anyját, akivel valamikor kamaszkorom hajdanán és derekán volt dolgom az akkori nagyon menőnek tartott, de valójában rozoga-roncs kocsim hátsóülésén. Valóban gyereket szült volna nekem, amiről egyetlen szót sem szólt volna?!?
Nem sok lehetőségem marad az elmélázásba merülni, a számonkérésbe pedig egyáltalán semmi, amikor az állapotáról tájékoztatnak. Az apasági nyilatkozatot csípőből kérem, eszembe sem jut, hogy elutasítsam, a megbeszélt napon pedig még mindig magamba fordultan állok a kibontakozó, új helyzet előtt. Nem akartam ezt. Nem így. Egyáltalán egy kamaszkölyköt sem az életembe, aki valószínűleg kétszer annyira után, mint amennyire számomra kellemetlen, hogy a nyakamba varrják. Mégis mi a tökömet kellene vele kezdenem úgyamúgy..??!?
A csengő megszólalását követően nyitom ki a bejáratot és blazírt képpel állok a felbukkanók előtt egy Igen? elnyögését követően. A nő hadoválása csupán néhány másodpercig köti le a figyelmem, azután inkább a szőke tincsek alacsonyabb és fiatalabb gazdájára vonódnak az íriszeim. Basszameg.
Csak egy bólintással veszem tudomásul a hallottakat és jelzés értékkel állok el az ajtóból, hogy be tudjanak sorolni, ha akarnak. Persze, hogy nem fogom gyerekotthonba – vagy a tököm tudja, hogy hívják – küldeni, ezért nem is kérdéses a számomra, hogy maradhat, amíg megjön a vizsgálatok eredménye, de ettől még nem fogadom szívélyesebben.
- Ühüm, meg. - röviden és velősen reagálok erre a mademoiselle Herbestonra, egyértelművé téve végül a szerintem eddig is nyilvánvalót, elvégre a telefonban sem kezdtem neki ágálni a dolog ellen, akkor sem, ha jó adagnyi kételkedés azért van bennem.
Ami papírmunka van, azt elintézzük, de előbb vagy utóbb becsukódik az ajtó a kíséret mögött és végül csak ketten maradunk.
- Éhes vagy? - kérdem a kölyköt, miközben a leghalványabb lila fingom sincs azzal kapcsolatban, hogy mégis mi a szart kezdjek vele, ha már itt van…?!

avatar
Civilek
Tell me your secrets
16
● ● Posztok száma :
charlie hunnam
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel François de Châtillon tollából
Témanyitás ✥ Re: de Châtillon lakás •• Yesterday at 4:13 pm



 Jacques & Jee


Tényleg itt hagynak erre az emberre? Nem is hasonlítunk. Miért gondolják, hogy ez az egyetlen fickó, akire ráhagyhatnak? Vigyenek anya tesójához. Igaz, fogalmam sincs, hogy ő merre lakik, szóval majd látogatást teszek hozzá is. A papírokat figyelem, igaz, nem épp feltűnően bámulom, hogy mégis mi szerepel rajta… aztán azok ketten lelépnek pillanatok alatt. A csomagjaim felkerültek az ajtó elé, egy koppantásból értem én, hogy meghozták őket, szóval csak kinyitom az ajtót és behúzom a pakkot. Aztán unottan tekintek a férfire és a kérdése felzaklat. Éhes vagyok-e?
- Van pizzád? - teszem fel a nagy kérdésem, mert ha nincs, akkor hagyjon is békén. Körülnézek, nem nyúlok semmihez, terepszemlét tartok, mégis hova az isten nyilába kerültem én?
- Amúgy… ha a Francois hosszadalmas lenne kiejteni, akkor hívj csak Jules-nek. Középső név… - vonok vállat könnyedén, hiszen nekem mindegy hogyan szólít, csak ne akarjon egyből apáskodni felettem. Nem viselem túl jól a hirtelen változásokat, most is próbálok nyugodtnak tűnni. Nem nézek rá, csak figyelek a környezetemre, próbálok tájékozódni ebben a kis lakásban és azon gondolkodok, hogy ez a ház túl kicsi kettőnknek. Persze nem, de így elsőre az.
- Jacques, igaz? Amúgy mivel is foglalkozol? - teszek fel egy kérdést azért, hátha jobban telik az idő, ha már Ő az apám, amit nem hiszek el, csak ha papírt is látok. Igazolást. Értéket. 100%-ot. Ezúttal már felé fordulok, a tarkómról leveszem a fejhallgatót és kihúzom a telefonomból is, már nem szól, kinyomtam, mikor megkérdezte a kaját. Leteszem az asztalra, majd egy kis ideig figyelem, most nincs rá szükségem, ezzel biztatom magam, hogy tudok nyugodt is lenni a helyzetet illetően.
Nem ismerem a férfit, nem tudom, hogy mire számítsak. Ugyan ez fordítva is igaz. Amúgy nem bízok benne, leírták őt, hogy ő az apám, de ez nem jelent semmit. A biológia még nem teszi őt teljes értékű apává a szemembe. Ehhez idő kell.
Szerintem ezt mindketten jól tudjuk. Levágom magam a kanapéra, próbálom magam otthon érezni, mondjuk ez ennyire simán nem megy, tartok  a helyzettől és tartok Párizstól. És attól, hogy most mégis mi történhet anyuval. Aggódom érte. 16 évig képviselte a szülő fogalmát és most egyszerre megkaptam apámat is a kómába esése mellé. Kiszúrt velem az élet. Ennyi. Farkas szemet nézek az asztal lapjával és rá kell hogy döbbenjek... kényelmetlen ez az egész helyzet. És mi van ha már most púp vagyok a hátán? Ha  ez a helyzet, hát lelépek, ennyire egyszerű a történet.



avatar
Középisk.
Tell me your secrets
5
● ● Posztok száma :
Chris Brochu
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: de Châtillon lakás ••

Tell me your secrets

de Châtillon lakás
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Karada lakása
» Kumogakure lakóházai
» Akari klán rejtekhelye és lakása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások-