Lily szobája
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 1:04 am ✥

✥ Yesterday at 11:42 pm ✥

✥ Yesterday at 10:41 pm ✥

✥ Yesterday at 10:37 pm ✥

✥ Yesterday at 10:23 pm ✥

✥ Yesterday at 10:05 pm ✥

✥ Yesterday at 9:59 pm ✥

✥ Yesterday at 9:39 pm ✥

✥ Yesterday at 9:21 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Lily szobája •• Kedd Nov. 14, 2017 11:47 pm

Forrás: google

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
1784
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Pént. Nov. 24, 2017 3:00 pm


to Lily
Ninjamód lopakodom be a bejárati ajtón és teszem azt be magam mögött. Legalább is ezt hiszem én fene sem tudja, hány sör és whisky után. Valójában úgy csörtetek be a menyasszonyomék lakásába, mint egy elefánt, még szerencse, hogy mindenki szobája az emeleten van és egyébként is jó alvók. Kicsit megszaladt az este a srácokkal. De csoda-e azok után, ami mostanában történik? Elsősorban bennem persze. De az sem segít, hogy nem is túl rózsás a helyzet. Mintha egy puskaporos hordón ülnék, olyan érzésem van. És nem, nem az esküvőm miatti feszültség miatt érzem így.
Mióta ott hagytam a medencénél, hogy lényegében elmeneküljek székszoknyákat nézni, Lily szinte hozzám sem szól, hacsak nem muszáj. Ez persze pozitív változás is lehetne, mondhatni elhárult a veszély, engem mégis frusztrál. Szerettem volna már megbeszélni a dolgot, de ő láthatóan kerüli még a véletlen lehetőségét is annak, hogy kettesben maradjon velem, egyáltalán, hogy a szükségesnél több időt töltsünk egy légtérben. Erről pedig még ennyi alkohol után sem tudok megfeledkezni teljesen. Ostoba vagyok, örülnöm kellene, hisz legutóbb csak a telefon csörgése akadályozta meg, hogy meg ne csókoljam, még sincs nyugtom. Hiányzik, fenemód, az a nagy helyzet. Hülye egy dolog ez. Mintha semmi sem lenne jó. Miért is ilyen bonyolult az élet?
Feltrappolok az emeletre, ahol csend és sötétség honol. Nem csoda, hajnali egy is elmúlt már, mindenki aludni szokott ilyenkor. Remélhetőleg ez így is marad, nincs kedvem alkoholtól kótyagos fejjel a menyasszonyommal szót váltani. Vagy a szüleivel. Az még kínosabb lenne, azt hiszem. Ahogy azonban elindulok a folyosón a szobánk felé, észreveszem, hogy még sincs itt teljesen sötét. Lily szobájából az ajtó résén fénycsík szűrődik ki. Nocsak. Ezek szerint ébren van. Persze ha valaki, ő biztos nem fog kijönni hozzám. Simán tovább kellene mennem, ahogy eredetileg is terveztem, hogy én is eltegyem magam holnapra, hirtelen azonban mást gondolok. Végtére is most is az frusztrál, hogy nem áll szóba velem, mindenki más alszik, a szobáján kívül meg máshova nem fog elvonulni. Soha jobb alkalmat. És soha ennél nagyobb hülyeséget nem találtam ki talán. De a véremben dolgozó alkohol mást mond és még mielőtt különösebben végiggondolhatnám a dolgot, már oda is lépek az ajtajához és bekopogok. Ha elsőre nem nyitná ki, megismétlem. Részegen talán kicsit nagyobb zajt verek, mint gondolom és valószínűleg ő sem szeretné, hogy felébredjenek a szülei, így előbb-utóbb valószínűleg úgyis kinyitja.
- Szia Lily! Bocs a késői zavarásért, de mindenképp beszélni szeretnék veled. Kérlek! Csak öt percet adj! annyit nem ittam, hogy ne legyen érthető, amit mondok, de a sörszag valószínűleg árad rólam, ahogy megszólalok, miután végre kinyitotta előttem a szobaajtót. Nem valószínű, hogy örül nekem, de ha nem akar felverni mindenkit, kénytelen lesz beengedni. Mert én biztos, hogy nem tágítok innen, míg meg nem hallgat.
-------------------------------------------


449 & ruha & Give me love & remélem jó lesz
♥️




To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
40
● ● Keresem :
A menyasszonyom
● ● karakter arca :
Julian Morris


✥ Szeretettel Lily Leroy tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Pént. Nov. 24, 2017 8:03 pm

To Léon

Unottan lapozok még egyet a könyvben, a tanulás legalább lefoglalja a gondolataimat, amik mindig visszakanyarodnak Léonhoz. A múltkori medencés és fürdőszobás esete óta kerülöm őt. Tudom, talán én is túl messzire mentem, nem lett volna szabad hagynom, hogy az érzéseim eluralkodjanak rajtam. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy nem helyes amit érzek iránta, nem szabad engednem, hogy az érzelmeim irányítsanak. Már az is bűn, hogy egyáltalán ilyen érzelmeket táplálok a nővérem vőlegénye iránt. Láttam a szemében, hogy ő is hasonlóan érez irántam, ha nem is szerelmet, de az biztos, hogy nem közömbös neki.  Az elmúlt napokban kerültem őt. Egyrészről azért, mert iszonyatosan szégyenlem magam előtte, annyira, hogy legszívesebben elsüllyednék a föld alá. Más részről pedig attól féltem, hogy nem tudnám tovább leplezni az érzelmeimet, és tartok attól, hogy esetleg más  is észrevenné rajtam, sosem voltam jó hazudozó. Harmadrészről pedig dühös vagyok rá. Magamra hagyott, egyszerűen képes volt faképnél hagyni valami idióta székszoknyák miatt, amiről szent meggyőződésem, hogy fogalma sincs mire jó és miért annyira baromi fontos a testvérem számára. Talán eddigi ismeretségünk legőszintébb és legmeghatóbb pillanatát éltük át közösen, amikor nemes egyszerűséggel fogta magát és otthagyott.  Nincs jogom elvárni tőle, hogy előtérbe helyezzen, de mégis mélységesen megbántott. Bármennyire is fáj, hogy távol kell maradnom tőle, bármennyire is hiányzik, mégis tartottam a tíz méter távolságot. A kötelező beszélgetéseken kívül nem szóltam hozzá, és igyekeztem ilyen-olyan programokra hivatkozva kihagyni annyi családi összejövetelt amennyit csak bírtam. Gondolataim teljesen elkalandoztak a tananyagtól, újra és újra Léon jut eszembe, a mosolya, a nevetése, a lehelete ami csiklandozta bőrömet, a közelsége. Csak akkor tudatosul bennem, hogy milyen későre jár, amikor az alsó szintről ajtócsapódást hallok és önkéntelenül is rápillantok az órára. Eva említette, hogy nincs itthon Léon, amikor a vacsoránál anyáék érdeklődtek utána. Összecsukom a könyvet és tekintetem a csukott ajtón pihentetem. Hallom lépteit, majd azt is ahogy megtorpan, hogy néhány másodperc múlva az ajtómon dörömböljön. Gyomrom dióméretűre zsugorodik, le kell győznöm magamban a késztetést, hogy ajtót nyissak neki. Ő azonban kitartóan kopogtatja tovább az ajtó lapját. Az hiányzik még, hogy felébressze a családot és kellemetlen keresztkérdéseket tegyenek fel nekünk, hogy mégis miért nálam kopogtat az éjszaka közepén. Felpattanok az ágyról, hogy kinyissam neki az ajtót, de csakis azért, hogy elküldhessem aludni. Kezdeti elhatározásom azonban alábbhagy, amint kinyílik az ajtó és megpillantom őt. Szívem hevesebben verdes a mellkasomban, ehhez elég csupán egy pillantása.
- Megbolondultál? Halkabban! szólok vissza neki, szinte már félbeszakítva a mondandóját.
- Részeg vagy Léon. Rossz ajtón kopogtatsz. halkítom le a hangom, de kitárom az ajtót, hogy beléphessen a szobába, ha már ennyire fontos mondanivalója van.
- Tanultam. Nem hiszem, hogy van miről beszélnünk, az a legjobb ha mindent elfelejtünk nem igaz? Nem ez a te megoldásod ? Ha belépett a szobába behajtom az ajtót és elfordítom a kulcsot a zárban, nehogy valaki pont most nyisson be és kellemetlen helyzetbe kerüljünk.
- Öt percet kapsz! Nem többet. a nyomatékosság kedvéért kezemmel is mutatom az ötös számot, farkasszemet nézek vele és kíváncsian várom a folytatást.
■ ■I will never stop ■ ■ruha■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
34
● ● karakter arca :
Victoria Justice


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Hétf. Nov. 27, 2017 3:48 pm


to Lily
Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy így alakultak a dolgok. A veszély elhárult, vagy mi. Lily épp csak annyit érintkezik velem, amennyit feltétlenül muszáj. És ez engem mégis zavar. Sőt, talán csak rosszabb, mióta még a tekintetemet is kerüli. El kellene foglaljon az esküvőmre való készülődés, a munkám, ehelyett állandóan ő jár az eszemben. Hülye egy helyzet. Emiatt ittam ma kicsit többet is a kelleténél. De ahelyett, hogy legalább ilyenkor másfelé járnának a gondolataim újra és újra visszatérnek hozzá. Ez lehet az oka annak is, hogy mikor hajnalban hazaérek a srácokkal való sörözésből, mikor meglátom a szobájából kiszűrődő fényt, ahelyett, hogy okos ember módjára aludni mennék, az ajtaján kezdek dörömbölni. Ha most beszélek vele, legalább nem lesz gond a szavakkal. Vagy pont, hogy igen, mert kimondok olyat is, amit nem kellene? Mindegy, ittam annyit, hogy a következmények jelenleg ne érdekeljenek. Pedig lenne mit magyaráznom, ha a menyasszonyom vagy a szülei felébrednének a nem éppen diszkrét kopogtatásomra, amit Lily ajtajánál leművelek. Ezt valószínűleg ő is belátja, ezért is nyit ajtót egy idő után. Mert hogy nem akar látni, azzal tisztában vagyok. Na de pont ezért is vagyok itt!
- Nem vagyok részeg! Na jó, talán egy kicsit spicces… jegyzem meg bárgyún rámosolyogva, miközben belépek a szobájába, ahogy utat enged és becsukja az ajtót mögöttem. Az ittas emberekre jellemző dekoncentráltsággal és gátlástalansággal hordozom körbe a tekintetem a szobán, hogy aztán Lilyn állapodjon meg. Nem is emlékszem, hogy jártam volna ebben a szobában valaha. Legfeljebb megálltam a küszöbön és onnan néztem be, ha volt valami mondandóm a lakója számára. Mindig is kínosan kerültem minden helyzetet, amikor ilyen bensőséges közegben kettesben lehettem volna vele. Nem véletlenül.
- Csinos vagy mondom neki nemes egyszerűséggel, mielőtt még bármit szólhatna. Tulajdonképpen tényleg az. Nemcsak most, mindig. De ezt aligha mondtam még így ki. De attól még gondoltam. Csak részegen nem mérlegel különösebben az ember, mit tanácsos kimondani és mit nem.
- Oké-oké, gyors leszek ígérem teszem fel szórakozottan a kezem és még rá is vigyorgok. Talán nem ilyen állapotban kellene nekiállni ennek a beszélgetésnek, de már mindegy. Itt vagyok. Józanon biztos nem is keresném. Nem merném. Nem miatta, hanem magam miatt. De most már késő bánat, eb gondolat. Vagy mi a fene. Ha itt vagyok, legalább valami értelme is legyen. Különben is, minek mennék? Rosszabb már nem lehet, nem igaz? Vagy tévedek? Nem vagyok a logikám csúcsán most, a sör nem tesz jót az agysejteknek, ezt mindenki tudja.
- Tudod, Lily, nem jó ez így. És bocsánatot akartam kérni. Sajnálom, hogy megbántottalak a múltkor ez elég szar kezdés. De most csak ennyire telik tőlem hirtelen, ahogy kiskutyaszemekkel nézek rá. Mert… tulajdonképpen mit is akartam mondani neki? Nem is tudom…. Hiányzik… És olyan vonzó ebben a nem túl sokat takaró itthoni öltözetében… Nehéz lesz így értelmesen gondolkodni. Még sokkal nehezebb is, mint gondoltam…

-------------------------------------------


462 & ruha & Give me love & remélem jó lesz
♥️




To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
40
● ● Keresem :
A menyasszonyom
● ● karakter arca :
Julian Morris


✥ Szeretettel Lily Leroy tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Hétf. Nov. 27, 2017 5:50 pm

To Léon

Nehéz volt úgy csinálnom az elmúlt napokban, mintha nem érdekelne. Nem volt könnyű kerülni őt, levegőnek nézni. Nehéz volt legyűrni magamban a késztetést, hogy keressem a társaságát. Hiányzott. Azt gondoltam, hogy idővel majd könnyebb lesz, hogy csak addig nehéz, amíg túllendülök azon a bizonyos szinten, ami után már nem fog belülről marcangolni hiányának az érzése. De nem így lett. Napok teltek el és az űr ami maradt bennem egyáltalán nem csillapodott, sőt, lassan fekete lyukká nőtte ki magát. Hiába próbáltam kiverni őt a gondolataim közül, képtelen voltam rá, minduntalan eszembe jutott és nincs ahhoz elég erőm, hogy elfelejtsem őt. Tulajdonképpen nem is történt semmi közöttünk, mégis most kerültünk a lehető legközelebb egymáshoz. Tudom, nincs okom arra, hogy féltékenykedjek, ahogy arra sem, hogy haragudjak rá, hiszen, ha logikusan végig gondolom tudom, hogy helyesen cselekedett. Nem lenne jogom arra, hogy bármit is elvárjak tőle, de mégis rosszul érint, mégis iszonyatosan fáj, hogy nemes egyszerűséggel ott hagyott, hogy a nővéremmel töltse az időt valami hülye székszoknyák között.
Most, hogy újra testközelben vagyunk, hogy ismét belenézhetek szemeibe minden eddigi elhatározásom egyetlen pillanat alatt szertefoszlik. Olyan jó ismét a közelében lenni, látni őt, hogy egy pillanat alatt ismét elgyengülök és legszívesebben a karjaiba vetném magam. Nagyon nehéz visszafognom magam, de erősnek kell lennem, soha többé nem szabad hagynom, hogy gyengének és sebezhetőnek tűnjek előtte. Sosem láttam még őt ilyen állapotban, eddig mindig megfontoltnak és határozottnak tűnt előttem, ha nem lennék dühös rá, akkor most mosolyognék, talán fogalma sincs arról, hogy még részegen is milyen helyes. Szavai hatására a lábujjamtól a fejem búbjáig elvörösödöm, lesütöm pillantásom és arca helyett most inkább a szőnyeg mintáját bámulom. Szinte érzem ahogy tekintetével végigmér és levetkőztet vele.
- Köszönöm. ennél többet most nem is tudnék kinyögni neki. Miért van az, hogy pont most, amikor dühös akarok lenni rá, teljesen ellágyulok attól ahogy rám néz? Nem lenne szabadna hagynom, hogy minden alkalommal ennyire a hatása alá kerüljek. Hogy ne érezzem magam annyira zavarban az ágyig sétálok és lehuppanok rá. Még mindig nem nézek rá, amennyire csak tudom kerülöm a pillantását és kíváncsian várom, hogy kinyögje végre mit szeretne tőlem az éjszaka közepén. Csak bocsánatkérése után nézek rá ismét, de néhány pillanatig még nem szólalok meg, össze kell szednem a gondolataimat.
- Bocsánatot kérni? Pontosan miért? Azért, hogy ott hagytál a medencében, hogy székszoknyákat nézegess? Vagy azért, mert majdnem megcsókoltál? Vagy azért...mert...rádöbbentél, hogy nem vagyok neked közömbös? Vagy valami más miatt? újra közelebb sétálok hozzá, hogy belenézhessek szemeibe. Nem, most nem fogom hagyni, hogy lerázzon magáról, ideje lenne végre válaszokat kapnom a kérdéseimre.
- Én nem haragszom rád Léon. Sokkal inkább dühös vagyok. Rád és magamra is. Mi történik velünk? megérintem az arcát, de gyorsan vissza is húzom a kezem. Talán jobb, ha minden fizikai érintést mellőzök, nem akarok tovább sérülni.
■ ■I will never stop ■ ■ruha■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
34
● ● karakter arca :
Victoria Justice


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Kedd Nov. 28, 2017 9:52 am


to Lily
Nem lenne szabad itt lennem. Pláne nem ebben az állapotban. Sok jó ebből aligha sülhet ki. Most viszont túlvagyok már azon az állapoton, hogy önfegyelmet gyakoroljak, vagy kétségeim legyenek. Hogy holnap nagyon fogom utálni magam ezért és lelkiismeret-furdalásom is lesz, az szinte tuti. Az egyetlen úgymond szerencsém az lehet, hogy Lily dühös rám. Így talán ő észnél tud lenni. De komolyan egy tíz évvel fiatalabb lánytól várom, hogy jobban észnél legyen, mint én? Tulajdonképpen igen. Egész eddigi életem során, a családom, a főnökeim, a volt tanáraim, az ismerőseim, a munkatársaim, a betegek, mindig mindenki azt várta el, hogy észnél legyek. Egyszer én is szabadságra küldhetem a józan eszemet, nem? Mondjuk az valószínűleg kint is maradt, mikor beléptem ebbe a szobába. Vele aligha jövök be. És tulajdonképpen miért is? Mert látni akarom Lilyt. Ennyi és pont. Persze, meg kellene beszélnünk, ami történt, de én aligha vagyok olyan állapotban. Főleg, hogy elég csak egy pillantást vetnem rá. Több, mint kívánatos jelenség. Persze a lelkét is szeretem, de ennyi alkohol után hazudnék, ha azt mondanám, ez az, ami leginkább leköt. Mocskos, perverz disznónak fogom érezni magam holnap, az tuti. De a holnap az holnap lesz, most pedig most van.
Aranyos, ahogy elpirul a bóktól, ami már régen kikívánkozott belőlem. Valahogy olyan ártatlan. És ez mocsokmód csak még inkább ingerel. Undorító egy lény vagyok, de most még ez sem foglalkoztat különösebben. Ahogy nagyon abban sem vagyok összeszedett, amit belekezdek mondani. Mert mit is akartam megbeszélni vele? Fene vigye el ezt a sok sört, egészen lelassítja gondolkodásomat! Meg az a rövid sort, ami rajta van… Hogy gondolkodjon így tisztán az ember fia? Bocsánatkérő tekintettel pislogok csak rá, ahogy hallgatom a kifakadását és próbálom feldolgozni a szavait, bár kellő érzelmi mélységekig most nem jutnak el ebben az állapotomban.
- Azt azóta tudom, hogy ismerlek  szúrom be szavai közé a megjegyzést, mikor odáig ér a kérdésekben, azért akarok-e bocsánatot kérni, mert most döbbentem rá, hogy nem közömbös nekem. A részeg ember mindig őszinte ugye. Ez velem sincs másként. Csak nézem a szemeit, ahogy közelebb jön hozzám és tovább beszél. A tekintete nem ereszt. Érzem, ahogy az arcomhoz ér, mielőtt azonban ijedten teljesen visszahúzhatná a kezét, állapotomhoz képest meglepően gyorsan nyúlok utána és fogom meg, így egészen közel maradunk egymáshoz, kettőnk között az összefonódó kezeinkkel (hacsak nem tépi ki magát, erőszakoskodni nyilván nem fogok még ebben az állapotomban sem) és úgy veszek el egy rövid ideig a tekintetében, ha ő el nem fordul. Kicsit hasonló helyzet, mint legutóbb a medencében, most azonban az önkontrollom valahol messze jár, hála a sörnek. És ez nagy baj is lehet, mert kettőnk közül most nem én leszek, aki észnél marad, az tuti.
- Hogy miért akarok bocsánatot kérni? Látod, pont ezért  mondom neki és továbbra is csak nézek rá, igen közelről. Amennyiben ő nem hátrál, csak centik választanak el minket egymástól. Ismét.

-------------------------------------------


470 & ruha & Give me love & remélem jó lesz
♥️




To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
40
● ● Keresem :
A menyasszonyom
● ● karakter arca :
Julian Morris


✥ Szeretettel Lily Leroy tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Szomb. Dec. 02, 2017 10:21 pm

To Léon

A világ forog körülöttem ahogy itt állunk ketten a szobámban. A szívem vadul kalapál a mellkasomban és bár minden agysejtemmel próbálom távol tartani tőle magam mégsem megy. Sóvárgok utána, félő, hogy a szívem bármelyik pillanatban kiugorhat a mellkasomból. Nem szabadna így éreznem, ezzel tisztában vagyok, de az érzelmeimnek nem tudok parancsolni és nem tudom meggátolni mindazt amit érzek. A józan eszem azt diktálja, hogy tartsam távol magam tőle, hiszen az amit érzek nonszensz. A nővérem vőlegényéről van szó, helytelen az amit érzek, amit gondolok, és az, hogy egyáltalán másképp nézek rá mint kellene. Tényleg próbáltam kiverni őt a fejemből, nem rá gondolni, de képtelen vagyok rá. Ahányszor csak megpillantom pillangók ezrei repdesnek a gyomrom helyén, és csak nagy küzdelem árán vagyok képes legyűrni magamban a késztetést, hogy megöleljem. A józan eszem elhagyott és teljesen az érzéseim rabja lettem, pedig ez igazán nem jellemző rám. Végigmérem a férfit, aki láthatólag többet ivott a kelleténél, talán emiatt van itt. Ismerem már annyira, hogy tudjam a múltkori majdnem csókunk után nem jelenne meg az éjszaka közepén a szobámban józan állapotában. Az elmúlt napokban lett volna bőven ideje arra, hogy beszéljen vagy bocsánatot kérjen, de nem kereste rá az alkalmat. Pillantásunk találkozik és pedig még az eddiginél is nagyobb zavarban vagyok attól ahogy rám néz. Látom megcsillanni a szenvedélyt a szemében, és ettől én is még jobban ellágyulok. Haragudnom kellene rá, de nem megy, elég egyetlen szava, egyetlen tekintete, sőt már a közelsége is és minden összezavarodik bennem. Ha normális lennék, akkor kiraknám a szobából és magamra zárnám az ajtót, sőt, ha igazán helyén lenne az eszem be sem engedtem volna őt. Viszont már rég nem tudok normálisan gondolkodni amikor Léonról van szó, és bármennyire is helytelen az érzéseim nem csillapodtak, hanem egyre nagyobbak lesznek. Gondolkodás nélkül szegezem neki a kérdéseimet, igazából fogalmam sincs, hogy miért, hiszen szemmel láthatóan nincs olyan állapotban, hogy bármit is megmozgasson benne, de én legalább valamennyire megkönnyebbülök. Szavai azonban kizökkentenek a valóságból. Rápillantok, mint egy tinédzser akit életében először hívnak randizni. Azóta tudja, hogy ismer. Legszívesebben ugrándoznék örömömben, hiszen bármilyen abszurd is, de ez egy aprócska vallomás részéről. Mindez azt bizonyítja, hogy nem csak agyam szüleménye mindaz ami kettőnk között van. Nem vagyok teljesen őrült és nem csak kitaláltam, ez a gondolat pedig örömmel tölt el, bármennyire is helytelen.
- Ahogy én is... suttogom neki a választ, szinte alig hallhatóan. Fogalmam sincs, hogy eljutott a tudatáig amit mondtam, vagy elnyelte szavaimat a szoba csendje, de fura megnyugvást és bizsergést érzek egész bensőmben. Tekintetével rabul ejti az enyémet, egyszerűen nem tudok nem rá figyelni, mágnesként vonzza a figyelmem és szinte szívom magamba pillantásának melegét. Meggondolatlanul simítok végig arcán, de amikor visszahúznám a kezem ő megragadja, nekem pedig nincs erőm harcolni érintése ellen. Egy darabig csak némán figyelem összekulcsolódott kezeinket, csak mondandója után nézek bele szemeibe ismét.
- Nem kell bocsánatot kérned azért amit érzel Léon. Nem kell, mert én is ugyanezt érzem és semmi mást nem akarok csak a közeledben lenni. még közelebb araszolok hozzá, de kezem még mindig az övében pihen. A távolság lassan megszűnik körülöttünk, és tudom, hogy nem helyes, de elegem van abból, hogy mindig visszafogjam magam és másokra gondoljak. Most csak magamra akarok gondolni és rá.
- Mi történik velünk? suttogom ismét, a maradék távolságot és megszüntetve közöttünk. Nem érdekel, hogy holnap talán mindketten megbánjuk ezeket a perceket, nem érdekel, hogy tiltott övezetben járok, élvezni akarom a pillanatot, közelségét és végre csak azzal foglalkozni ami már olyan régóta bennem tombol, és ahogy telik az idő egyre csak erősödik. Szabad kezemmel átölelem a nyakát, nyelek egy nagyot mielőtt újra megszólalok, szükségem van egy kis bátorságra.
- Léon... suttogom nevét az ajkaira és közelebb hajolok hozzá.
- Szeretnélek megcsókolni... remeg a hangom, alig van benne erő, de muszáj volt kimondanom, bármi is történjen most az meg fogja határozni a kapcsolatunkat talán egy életre.  
■ ■I will never stop ■ ■ruha■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
34
● ● karakter arca :
Victoria Justice


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Hétf. Dec. 04, 2017 10:57 am


to Lily
Hibát követek el. De ezt csak agyam egy szegletében, egykedvűen konstatálom. Talán nem kellett volna annyit innom. Vagy Lilynek nem kellett volna ébren lennie, mikor hazaérek. Ezer és egy körülményt tudnék hibáztatni azért, ami itt most történik. Bár ez már régen elkezdődött. Talán abban a pillanatban, mikor először találkoztunk azon a bizonyos családi vacsorán, abban az étteremben, ahol a menyasszonyom bemutatott a szüleinek és a testvérének, mint vőlegényét. Már akkor, ahogy ránéztem Lilyre, elvesztem és ezt csak fokozta, ahogy egyre több időt töltöttem vele, ahogy egyre inkább megismertük egymást. Egy ideig próbáltam hitegetni magamat, hogy ez még pozitív dolog is, hogy ilyen jó barátságba tudok kerülni a jövendőbelim fiatalabb testvérével, de az igazság az, hogy az elejétől kezdve nőként néztem rá. Úgy, hogy menyasszonyom van. Pedig sosem tartottam magam egy csapodár természetnek. Tényleg nem. A legjobb haverom, Damien gyakran cukkolt is, hogy ha barátnőm van, olyan leszek, mint a szemellenzős ló a kocsi előtt, észre sem veszek mást. És erre, mikor úgy éreztem, megtaláltam az igazit, akivel leélhetem a hátralévő életem, beüt a mennykő. Ráadásul a lehető legrosszabb formában. Az sem lenne túl szép dolog, ha bárki másról lenne szó, de hogy pont a húga… Ez valószínűleg a családot is szétzúzná, nemcsak az eljegyzésemet, ha kiderülne. Mármint mi derülne ki? Nem történt semmi. Azt hiszem… De tény, hogy ennek a helyzetnek a legnagyobb vesztese mindenképp Lily lenne, még ha olykor a minket elragadó szenvedély hevében ezt nem is látja át. Hogy hogy néz rám, azt régen látom, ezért sem okos olajat öntenem a tűzre. Mert ennyit nem ér, nem érhet meg neki. Gyakorlatilag mindent elveszíthet vele. Felelőtlenség tőlem, hogy nem vagyok tekintettel rá. Ahogy azonban itt áll előttem, hozzám egészen közel, az önkontrollom csődöt mond. Jelen állapotomban nem is igazán akarok, tudok görcsölni ezen egyébként sem. Az valószínűleg holnap fog bekövetkezni…
Mélyen a szemébe nézve hallgatom a vallomását, mert ez gyakorlatilag felér azzal. Hogy most azt érzi, amit mond, afelől nincs kétségem, de a kora, vagy a heves érzelmek miatt aligha méri fel helyesen a következményeket. Mert ha nem szabunk gátat az események folyásának, nagyon is lesz miért bocsánatot kérni. A kérdés csak az, ki tudja majd egyáltalán megadni a feloldozást? Lily? Eva? A szüleik? Esetleg én? Vagy egy kívülálló? Őrület ez az egész, az első perctől.
Szeretnék válaszolni a kérdéseire is, de nem tudok. Túlmutat ez már azon, amit én ésszel fel tudok fogni. Pláne most. Csak elveszek a tekintetében, miközben a kezét szorongatom. Közel vagyunk egymáshoz, túlzottan is, éppúgy, mint pár hete a medencében, most is érzem az arcomon a leheletét, a teste remegését is szinte. Amit mond, az is csak szítja bennem a tüzet, noha elég egyértelmű volt ez eddig is. Ahogy az is, hogy a dolog kölcsönös. Nekem itt már nincsenek szavaim, csak nézem a csillogó, barna szemeit egészen közelről, ahogy a kezét szorongató kezemmel finoman végigsimogatom hosszú, kecses ujjait, a másik kezemet pedig ösztönösen emelem fel, hogy félresimítsam a haját és a tenyeremet gyengéden az arcára tegyem. Kicsit közelebb hajolok hozzá, már gyakorlatilag egymás szájába lehelünk, de a tekintetemet még mindig nem szakítom el az övétől. Ez már lassan nem hiba, ez bűn. Hiába állok még meg alig néhány centire hívogató ajkaitól, attól még az. Mintha csak az ő engedélyére várnák. Mintha az bármiben is mentesítene a felelősség alól. Pedig dehogy. Csak a bűntársammá teszem vele. Amit soha nem lenne szabad megtennem ezzel az ártatlan, fiatal lánnyal. De már nem vagyok ura ennek a vágynak, önmagamnak...

-------------------------------------------


571 & ruha & Give me love & remélem jó lesz
♥️




To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
40
● ● Keresem :
A menyasszonyom
● ● karakter arca :
Julian Morris


✥ Szeretettel Lily Leroy tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Hétf. Dec. 04, 2017 10:29 pm

To Léon

Teljesen tudatában vagyok annak, hogy amit érzek az nem helyes. Eszemnél kellene lennem, és távol tartanom magam tőle. Ő a nővérem vőlegénye, nemsokára össze fogják kötni az életüket és  nekem nem áll jogomban belerondítani a terveikbe. Rossznak és bűnösnek érzem magam amiatt amit érzek, pedig a szerelemnek csodálatosnak kellene lennie, nem szabaddá kellene tennie. Ellenben én folyton hibásnak érzem magam, rossznak és minden lopott pillantásért lelkiismeret furdalásom van. Nem lehetek biztos abban, hogy Léon mit érez irántam, hogy amit érez, az egyáltalán valódi érzelem, vagy sokkal inkább testi vágy. Férfi, teljesen természetes, ha megnézi magának a nőket, ha gondolataiban vágyakozik mások után is. Nem akarok csak egy trófea lenni a polcán, vagy egy kihúzott név a listáján. Ismerem őt, tudom, hogy milyen ember, de azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy szereti a nővérem. Bármit is táplál irántam, az ugyanaz mint amit Eva iránt érez, vagy nem ugyanolyan erős. Én pedig félek, hogy sérülni fogok, hogy ennek a „kapcsolatnak” én leszek a szenvedő alanya. Mindig is gondolkodó embernek tartottam magam, kétszer végiggondoltam mindent mielőtt cselekedtem, sosem sodortam volna magam kellemetlen helyzetbe. Most mégis itt állok, a szobám közepén, a jövendőbeli sógorom társaságában, aki felé nem helyes érzelmek kötnek. Az első pillanattól fogva ahogy megpillantottam lángra lobbant valami, és az idő teltével, a beszélgetéseink alatt ez az érzés egyre csak erősödött bennem. Azon kaptam magam, hogy folyamatosan a társaságára vágyom, a nevetésére, szavai és szívet melenget kellemesen lágy hangjára. A szerelem észrevétlenül lopta be magát a szívembe és a szikrából mostanra már mindent elsöprő tűzvész lett. Közelsége teljesen megrészegít, elbódulok illatától, érintése perzseli a bőröm. Szívem vadabbul verdes a mellkasomban mint eddig bármikor, és agyam hiába tiltakozik nem tudok elszakadni tőle, nem vagyok képes arra, hogy távol tartsam magam tőle. Túlságosan gyenge vagyok ahhoz, hogy az eszemre hallgassak. Megbabonáz a jelenléte és most még arra sem vagyok képes, hogy leemeljem róla a tekintetem. Elveszek pillantásának őszinteségében és mélységében, ebben a percben azt kívánom, hogy bárcsak megállna az idő és örökké így maradnánk. Csak Ő és én, a szoba csendjében, elveszve egymás lélektükreiben és csakis a pillanatnak élve. Lecsukom a szemem ahogy tenyerével megérinti az arcom, mély levegőt kell vennem, hogy lenyugtassam magam. Egész testem átjárja a bizsergés. Kérdéseim megválaszolatlanul maradtak, de nem is kell mondani semmit, mindenre választ kapok a pillantásából, érintéséből és közelségéből. A minimális távolságot is megszüntetem kettőnk között, ajkunkat már csak tényleg egy leheletnyi távolság választja el. A pillangók a gyomromban egyre hevesebben verdesnek, szívem szűnni nem akaró gyorsasággal dobog mellkasomban.
Lehunyom a szemem és egyre közelebb hajolok hozzá, amíg végre ajkammal megérinthetem az övét. Ajkaim szétnyílnak és vágyakozva, de annál követelőzőbben kapnak az övé után. Csókom tele  van szenvedéllyel, minden érzelmem a felszínre tör, egyre vadabbul falom ajkait. Nyelvem bebocsátásért kuncsorog, és ha megkapja táncra perdül az övével. Remeg a lábam, minden erőmre szükségem van, hogy ne essek össze. Most tényleg csak arra vágyom, hogy ez a pillanat örökké tartson.
■ ■I will never stop ■ ■ruha■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
34
● ● karakter arca :
Victoria Justice


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Kedd Dec. 05, 2017 4:49 pm


to Lily
Sosem gondoltam volna, hogy én valaha ilyen helyzetbe kerülök. Nem mondom, mindig is szerettem a nőket, de nem voltam egy csapodár természet. Miért pont a menyasszonyom húgának kell megzavarnia a fejem és az érzéseimet? Mikor megismertem Evát, úgy éreztem, nála jobbat keresve sem találhatnék és így vélte ezt mindenki más is a környezetemben. Hiszen Eva minden, amit férfi csak kívánhat: szép, okos, intelligens, független, határozott, értelmes lány, saját, biztos egzisztenciával, célokkal és jövőképpel, amiben történetesen én is szerepelek. Még a családja is rendben lehetne, ha nem lenne egy tőlem tíz évvel fiatalabb húga, aki olyan érzéseket ébreszt bennem az első pillanattól, amilyeneket nagyon nem kellene. Szeretem a menyasszonyomat, ebben biztos vagyok, de az, amit iránta érzek, valahogy teljesen más, mint azok az érzések, amik Lily közelében kerítenek a hatalmukba. Eva az eszményi nő mintaképe, ehhez kétség sem férhet, de épp ezért óriási elvárás is a párjának lenni. Mind külső szemlélők, mind az ő mércéjével mérve is. Lilyvel minden sokkal természetesebb. Nincsenek elvárások, egyszerűen csak jól érezzük magunkat egymás társaságában, a maga egyszerűségében. Ezt pedig a húgomon kívül más nő közelében még soha nem éreztem korábban. És épp ettől válik bonyolulttá az egész. Én meg egy szemétté, hogy kihasználom az ő még kamaszosnak számító heves érzelmeit. Nem lenne szabad. Most sem lenne szabad itt lennem, pláne ilyen közel hozzá. De már úgy érzem, nincs megállás.
Tekintetem elveszik az övében és szinte ösztönösen érintem meg az arcát, miközben a kezét simogatom. Már csak centik választanak el minket egymástól, őt pedig úgy tűnik, a sörszagú leheletem sem rettenti, mikor még előrébb hajol és megteszi azt, amit néhány hete a medencében is épp csak a megcsörrenő telefonom tudott megakadályozni. Ahogy megérzem az ajkait ajkaimon, mintha egy hatalmas gát szakadna át bennem. Először csak óvatosan kóstolgatjuk egymást, aztán azonban mindkettőnkből kitör a szenvedély, ahogy nyelveink is vad táncra kelnek egymással. Mellkasomhoz húzom és elengedem a kezét, hogy hátán végigsimítva, a derekánál húzzam közelebb, a karjaimba vonva őt. Az egész teste valósággal reszket, már-már úgy tetszik, ha nem tartom meg, nem bírják a lábai sem el. De közben egyre csak csókolom, vadul, mintha az életem múlna rajta, mintha megfulladnék nélküle. És kicsit úgyis érzem magam. Mintha eddig nem lélegezhettem volna rendesen az elfojtott vágyakozástól és végre oxigénhez jutnék. Hosszú percekig csókolom vadul, majd elengedem a száját, de csak azért, hogy levegő után kapkodva a nyakát illessem csókjaimmal. Csak reménykedni tudok abban, hogy ő vagy valami felsőbb erő megállít, mert én már nem tudok gátat szabni önmagamnak. Szükségem van Lilyre, a közelségére, nem akarom elengedni. Jelenleg úgy érzem, soha többé.

-------------------------------------------


423 & ruha & Give me love & remélem jó lesz
♥️




To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
40
● ● Keresem :
A menyasszonyom
● ● karakter arca :
Julian Morris


✥ Szeretettel Lily Leroy tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Kedd Dec. 05, 2017 9:02 pm

To Léon

Vajon ha azon a partin én is ott vagyok, és már az elejétől fogva esélyem lett volna arra, hogy meghódítsam őt, akkor másképp alakultak volna a dolgok? Akkor engem választott volna és most nem kellene gátat szabnunk az érzéseinknek, mert szabadon lehetnénk egymáséi? Vagy akkor is Evat választotta volna végül és én csak pótlék lennék? Igazából teljesen fölösleges ilyesmiken gondolkodnom, hiszen a múltat nem lehet már megváltoztatni. Egyszerűen csak el kellene fogadnom, hogy Ő már másé, nem szabadna engednem, hogy agyam helyett az érzéseim irányítsanak. Józan gondolkodású, okos lánynak hittem eddig magam, de amióta ismerem Léont kezdem megkérdőjelezni a képességeimet. Nem lehetek annyira buta, hogy hagyom elcsavarni a fejem egy elkötelezett férfi által, jobb lenne ha találnék magamnak valakit, aki még szabad és akinek én lennék az első és egyetlen az életében. Ez a gondolat viszont szomorúsággal tölt el, mert bármennyire is felelőtlennek tűnik egyszerűen képtelen vagyok elengedni őt. Előtte nem ismertem senkit aki az érzések ilyen sokszínű mivoltát mozgatta meg bennem, az amit akkor hittem szerelemnek most már csak buta fellángolásnak tűnik. Jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy van-e értelme belebonyolódni bármilyen kapcsolatba ezzel a férfivel, mert bár lehet, hogy nem vagyok közömbös neki, de vajon a szíve is felém húz? Tudna szeretni, lemondani miattam mindenről, kockára tenni a jó hírét és ami a legfontosabb, képes lenne szeretni? Mert én mindent feladnék érte, megküzdenék az akadályokkal amiket az élet gördítem elém, ha tudnám, hogy valódi az amit érez irántam. Talán ahhoz soha nem lesz elég bátorságom, hogy nyíltan feltegyem neki ezeket a kérdéseket, valószínűleg tőle sem kapnék rájuk választ. Érintéstől és közelségétől szívem akkorát dobban, hogy szerintem Kínáig is elhallani, egész testem remeg az izgalomtól és a csillapíthatatlan vágytól amit őt ébresztett bennem. Egészen biztos vagyok benne, hogy azért amit most művelek soha többé nem leszek képes a tükörbe nézni, de ez a pillanat megér minden bűntudatot és bűnhődést. Amióta csak ismerem őt, attól fogva, hogy felismertem a bennem tomboló érzéseket csak erre a pillanatra vágyom, és nem cserélném le semmiért.
Ajkam megremeg ahogy találkozik az övével, egész testem jóleső bizsergés járja át. Átszakítom a kettőnk között feszülő minimális távolságot, hogy végre megízlelhessem ajakának ízét. Lassan csókolom őt, kiélvezve a pillanat nyújtotta érzést, de nem elég belőle, többet és többet szeretnék kapni. Egyre vadabbul de annál szenvedélyesebben fonódunk össze, nyelveink vad és fékezhetetlen táncot járnak egymással. Hozzásimulok ahogy megérzem kezének érintését derekamon, kezeimet átfonom nyaka körül, ujjaimmal szórakozottan túrok a hajába. Úgy csókolom mintha az életem függne tőle, mintha attól félnék, hogy bármelyik pillanatban felébredek és ez a csodálatos álom véget ér. Ha nem szorítana magához, ha nem érezném biztonságban magam a karjaiban a lábaim minden bizonnyal felmondanák a szolgálatot és összedőlnék mint egy kártyavár. Csak juttatom ismét levegőhöz tüdőmet, amikor egy pillanatra elszakad ajkaimtól, hogy puha csókjával a nyakam vonalát ostromolhassa. Puszija égeti a bőröm és eddig még nem tapasztalat tüzet lobbant lángra bennem. Eddig sem voltam teljesen magamnál, de most már végérvényesen elvette az eszem. Nem érdekel semmi más csak ők, és ez a csodálatos pillanat amelynek ketten vagyunk a főszereplői. Ráérek majd holnap gyűlölni magam, most sokkal fontosabb, hogy szeressem őt és felejthetetlenné tegyem ezt a pillanatot. Szorosabban ölelem magamhoz, abban bízva, hogy most senki és semmi nem fogja megzavarni kettősünket, nem érdekelnek a következmények, az övé akarok lenne. Hátradöntöm a fejem, hogy ajkaival még jobban kényeztetni tudja nyakam, ha nem ellenkezik hátrálok vele néhány lépést az ágyig. Ismét megtalálom ajkait és még szenvedélyesebben ostromlom csókjaimmal, mint az előbb, de közben egyetlen pillanatra sem eresztem el. Óvatosan hátradőlök az ágyban, magamra húzva őt. Csak addig engedem el, amíg fürge ujjaimmal lefejtem magamról a felsőmet, szabaddá téve előtte felsőtestem. Sok újat nem tudok mutatni már neki, hiszen a múltkori fürdős incidensünk sorát látott már meztelenül, de azért remélem, hogy még vonzónak talál és nem gondolja meg magát.
- Léon... suttogom nevét vágyakozva a fülébe, és ezúttal én hintek csókokat nyakának ívére.
■ ■I will never stop ■ ■ruha■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
34
● ● karakter arca :
Victoria Justice


✥ Szeretettel Léon Deveraux tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Szer. Dec. 06, 2017 12:37 pm


to Lily
A józanságom már végképp oda. Minden értelemben. Nem gondoltam volna, hogy az alkohol ennyire a fejembe száll. Bár tény, hogy nagyon szerettem volna elcsendesíteni az elmém. Ami igencsak visszafelé sült el. Olyannyira, hogy pont azt tegyem meg, amit már hetek, hónapok óta igyekszem elkerülni. Lily előtt más nő sosem volt rám ilyen hatással. Nem is értem magamat. Hiszen ha azt nézzük, még éppen csak kilépett a tinédzserkorból, és mégis. Nem egyszer elgondolkoztam rajta, vajon mennyiben alakultak volna másként a dolgok, ha vele találkozom először és nem Evával. Lehet, hogy egyszerűbb lett volna, de az is lehet, hogy nem. A korkülönbség mindenképp nehezítő tényező. Legalábbis amikor logikusan végiggondolom a dolgokat. Elvégre Lily még javában egyetemre jár, mondhatni alig élt. A legszabadabb időszakának kell legyen ez, nem pedig leköteleződnie egy idősebb pasi mellett, mint én vagyok. Elvégre én lassan a rezidensi szakvizsgáimat is leteszem és nem titok, hogy a családalapítás igen előkelő helyen szerepel a karrierépítés mellett a terveim között. Más életszakaszban tartunk. Kívülről szemlélve is, Eva korban, célokban, mindenben jobban illik hozzám. Azonban ha kettesben vagyunk, már teljesen más a helyzet. Lilyvel, eltekintve a köztünk régóta vibráló szexuális feszültségtől, mindig olyan oldott volt a légkör, könnyed, őszinte a társalgás. Mondhatni teljes természetességgel hangolódtunk mindig egymásra, szinte félszavakból is megértettük egymást és őszintén tudtunk nevetni a másik viccein, poénjain. Lily maga a megtestesült őszinteség, természetesség, míg Eva… ő külsőre a tökély, a végzet asszonya. Ennek megfelelően azonban igen fegyelmezett és… hideg. Már-már merev jellemnek hat olykor. Vele ritkán merek egyáltalán poénkodni, az ilyesmit ő többnyire gyerekesnek tartja. Bár ha kettesben vagyunk talán elengedi magát valamelyest, mintha még a mosolya is őszintébb lenne. Nem hibáztatom ezért, rajta is csak azt érzem, amiben én is felnevelkedtem. Az állandó elvárások, a megfelelési kényszer rányomja a bélyegét az ember viselkedésére, szinte beleivódik a jellemébe, ha ebben nő fel. Épp ezért olyan lenyűgöző, hogy Lily meg tudott maradni igazán annak, aki.
Nem mintha most ezeken kattognék, pláne onnantól, hogy az ajkaink egy előbb óvatos, tapogatózó, majd azonban igencsak szenvedélyessé váló csókban forrnak össze. Nem vágyom semmi másra, csak hogy érezzem őt, mindenét. Oly régóta küzdök ez ellen a vágy ellen és most kitör belőlem az egész. Szorítom őt magamhoz, vadul csókolom, majd mikor már ez is kevés belőle, lefelé, a nyaka irányába kezdek kalandozni a számmal és a nyelvemmel. Érzem, ahogy közben, szorosan ölelve engem, fejét hátravetve, hogy teret engedjen a csókjaimnak a nyakán, Lily az ágy felé húz. Bár egy pillanatra felrémlik bennem egy gondolat, hogy meg kellene álljak, egy utolsó mocsok vagyok, aki kihasználja a helyzetet meg egyáltalán, de túlzottan elködösíti az elmémet a vágy, hogy a magamévá tegyem teljesen ahhoz, hogy visszafogjam magam. Már túl késő hozzá, régen átléptem azt a határt, amikor a józanésznek lenne még hatalma fölöttem. Még ha a lelkem mélyén úgyis érzem, Lily többet, jobbat érdemelne ennél. Na nem az ágybéli teljesítményemre gondolok, arra még sosem volt panasz, hanem arra, amit tőlem úgy egészében várhat. Hiszen a nővérét készülök elvenni és most mégis az ő ágyában hentergek! Ez nem épp tiszteletteljes viselkedés egyikükkel szemben sem… De nem bírok megálljt parancsolni az események folyásának. Hagyom, hogy magára húzzon az ágyon, fölé térdelek és vágytól izzó tekintettel figyelem, ahogy megszabadul a felsőjétől, teljesen felfedve előttem bájait, amik éppúgy, mint legutóbb a fürdőben, most is teljesen megigéznek. A különbség azonban annyi, hogy ebben a helyzetben már én sem tudom magamat visszafogni, képtelen vagyok beérni a puszta látvánnyal. Érezni, érinteni, ízlelni akarom a teste minden porcikáját. Én is gyorsan kibújok a felsőmből és a földre dobom az ágy mellé, hogy aztán ráhajoljak, miközben kezemmel végigsimítom az immár csupasz derekát, hátát, épp csak érintve a hasát, hogy aztán ujjaim finoman a mellét kezdjék illetni, azokat a hívogatóan ingerlő kis halmokat, amikről már a legutóbb is nehezen vettem le a szemem, még a tisztesség kedvéért is. És végre az enyém lehet. Még ha bűnös is ilyesmit kívánnom…
- Lily… megőrjítesz… - zihálom vissza elhaló hangon, miközben csókjait a nyakamon érzem. Csak rövid ideig hagyom, nem bírok ugyanis magammal, finom puszikat lehelve a nyakszirtjére, majd a kulcscsontjára, haladok lentebb a testén, míg el nem érem a szabadon lévő mellét, hisz az egyiket ujjaim becézgetik, a másik karommal pedig szorosan a teste mellett támaszkodom az ágyon. Nem bírok a vágyaimmal, muszáj vagyok meg is ízlelni a teste ezen részét. Érezni akarom. Közel fekszünk egymáson, tapasztalhatja is, hisz a lába épp az ágyékomnál pihen, hogy igencsak megkívántam gyönyörű testét…
Mikor azonban ennyire alámerülünk a gyönyörökben, egy ajtónyikorgás zaja töri meg az éjszaka csendjét. Összerezzenek tőle és ösztönösen kapom fel a fejem. A hang irányába fordulok, hisz az az ajtónyikorgás olyan közelinek tetszett. De Lily szobája ajtaja szerencsére zárva és nincs itt rajtunk kívül senki. Hallani lehet azonban a lépteket a folyosón. Még a lélegzetem is visszafojtom, úgy figyelek. Mintha megállnának a léptek egy pillanatra a szoba ajtaja előtt. Biztosan a kiszűrődő fény miatt… Legalábbis remélem, hogy azért… Aztán kicsit megkönnyebbültebben fújom ki a tüdőmben rekedt levegőt, ahogy végül is tovább megy az illető. Hallom, ahogy nyílik, majd csukódik egy ajtó. A fürdőszoba. Szóval valakit a szükség szólított ki… Nem merek mozdulni, miközben figyelek, ott térdelek Lily fölött és fülelek. A vécét lehúzzák, majd a csapból vízfolyás hallatszik. Aztán újra ajtónyílás és csukódás, majd az illető feltehetően visszasétál a szobájába és azt is becsukja maga után. Vajon ki lehetett az? A válasz nemsokára meg is érkezik. A még mindig rajtam lévő farmerom zsebében ugyanis megremeg a telefon, jelezve, hogy új üzenetem érkezett. Visszafordulok Lily felé és lenézek rá. Kedvem lenne ismét megcsókolni, folytatni onnan, ahol abbahagytuk. Hisz ha kimegyek ebből a szobából és kitisztul az ő feje is, ki tudja, szóba fog-e állni velem egyáltalán. Ugyanakkor a legnagyobb görény is vagyok, hogy azt akarom, egy életre bánhassa esetleg, amit most meggondolatlanul elkövet. Elvégre a nővére a menyasszonyom, aligha lehetne tiszta a lelkiismerete neki is ezek után… Tulajdonképpen már ez is sok, amit eddig tettünk, hát még ha… Gyors döntéssel, csak kicsit föntebb támaszkodva az egyik kezemmel az ágyon, a másikkal a nadrágzsebembe nyúlok és előveszem a telefonomat.
„Mikor érsz haza? Hiányzol!” – ez az üzenet áll a kijelző közepén. Tehát Eva volt az az előbb. Ha belegondolok, hogy csak egy vékony fal, egy ajtó választotta el ettől a jelenettől, ahogy a félmeztelen húga fölött térdelek, igencsak félreérthetetlen helyzetben… Elég arra, hogy valamelyest feltámadjon a bűntudatom, bőven. Ismét Lilyre nézek, a szemébe. Fogalmam sincs, milyen tekintettel néz vissza rám, de még mindig kívánom, ezt érezheti is, hisz továbbra is igen közel vagyunk egymáshoz. De azt is tudom, hogy nem szabad megtennem, bármennyire is vágyok rá. Így is túl messzire mentünk… Már ez is elég lehet ahhoz, hogy meggyűlöljön egy életre.
- Lily… bocsáss meg… én… - nem tudom, mit mondhatnék. Tulajdonképpen abban sem vagyok biztos, pontosan miért is kérek bocsánatot. Azért, amit megtettem, vagy azért, amit nem? Elfordítom a tekintetem róla, nehogy a bennem égő vágy további bűnös tettekre sarkalljon és mielőtt lehetősége lenne megállítani, lemászom róla és az ágyról is. Menetből kapom fel a pólómat a földről és hátra sem nézve lépek ki a szobájából. Félek, elég lenne egy pillantást vetnem rá, hogy visszaforduljak és szó szerint rávessem magam. De ezt nem tehetem. Óvatosan csukom be magam mögött a szobáját és halk léptekkel tartok az Evával közös hálónk felé. Bízom benne, hogy már alszik, de nincs ilyen szerencsém. Félálomban felnéz rám és olyasmit mormog álmosan, hogy nem is hallotta, hogy megjöttem. Kissé reszelős hangon visszasuttogok valami olyasmit, hogy még benéztem a fürdőbe, megmosni az arcomat, talán azért nem hallotta. Elég gyenge kifogás, de most nem akad fenn ezen, csak álmosan mormog valamit annak jeleként, hogy megértette, amit mondtam. Gyorsan ledobom még a farmeromat is és bemászom mellé az ágyba, de hátat fordítok neki. Már csak azért is, hogy nehogy észrevegye az erekciót, amit még a húga váltott ki belőlem és azóta is tart… Ő azonban a hátamhoz simul és szorosan átölel. Természetesen nem húzódok el. Azonban nem sokáig éri be ennyivel, kezei a mellkasomat kezdik simogatni. Megemeli a fejét és a szám felé tapogatózik, kénytelen vagyok felé fordulni, hogy visszacsókoljam, hisz nem akarom megbántani, azt meg pláne nem, hogy gyanút fogjon. Ezért is fordulok végül felé, hogy átkaroljam. Kuncogva ad hangot tetszésének, hogy ilyen hamar hatással van rám (hisz már ő is érzi így a merevségem, nem tudom tovább titkolni és természetesen fogalma sincs róla, hogy azt bizony nem ő, hanem a húga váltotta ki belőlem). Gyengéden a hátamra lök, én pedig, éppúgy mint néhány perccel ezelőtt egy szobával arrébb, most is engedek a gyengéd erőszaknak. Lehúzza rólam az alsónadrágot, majd felhúzva a saját hálóingét, rá is ereszkedik a merev férfiasságomra. Meglep, hogy nincs rajta bugyi, mintha direkt készült volna valamire, de nem vagyok olyan állapotban, hogy ezt firtassam. Csak átadom magam az érzésnek, ahogy mozogni kezd rajtam, miközben csípőjén nyugtatom a kezeim. És miközben mindketten egyre közelebb kerülünk idővel a beteljesüléshez, egy szemétnek érzem magam. Nemcsak azért, amit az imént a szomszéd szobában, Lilyvel műveltem és amit közvetlenül utána teszek a nővérével, hanem mert miközben Eva mozog rajtam, őt érzem és végül az orgazmus is az ő testében elmerülve ér, végig Lilyt látom a lelki szemeim előtt. Vajon lehet még ennél mélyebbre süllyedni? És hogyan tudunk majd létezni Lilyvel egy háztartásban ezek után? Hogy nézzek tükörbe holnap? Csak az alkoholnak és a kielégülésnek köszönhetem, hogy mindezek után olyan gyorsan mély, álomtalan álomba zuhanok. A másnap reggel azonban könyörtelenül el fog jönni, amikor kénytelen leszek szembenézni saját magammal, a tetteim következményével és… Lilyvel. Mi lesz velünk, a kapcsolatunkkal, a barátságunkkal ezután? Egyáltalán, illik, szabad, lehet ezt még barátságnak nevezni a történtek után?

-------------------------------------------


1581 & ruha & Give me love & remélem jó lesz
♥️




To have a loving relationship with a sister is not simply to have a buddy or a confident -- it is to have a soulmate for life

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
40
● ● Keresem :
A menyasszonyom
● ● karakter arca :
Julian Morris


✥ Szeretettel Lily Leroy tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Szer. Dec. 06, 2017 7:10 pm

To Léon

Teljesen biztos, hogy a maradék eszemet is elhagyott. Pontosan tudom, hogy amit csinálunk az nem helyes, egyáltalán nem szabadna a nővérem vőlegénye is ilyen heves érzelmeket váltson ki belőlem. Hibáztathatnám őt, amiért nem mondd nemet nekem, amiért ugyanazt látom megcsillanni a szemében amit ő is láthat az én lélektükreimben. Haragudhatnék rá azért, hogy ilyen közel került hozzám, hogy nyíltságával, őszinteségével és mosolyával teljesen levett a lábamról. De nincs jogom őt hibáztatni mindenért, én is legalább olyan bűnös vagyok, mint ő, saját talán még vétkesebb. Nem törődve a nővéremhez fűződő érzéseivel, próbáltam meg elcsavarni a fejét már a múltkori alkalommal is. Most talán még nincs bűntudata, talán át sem gondolta teljesen, hogy mi folyik közöttünk, a vágy és az alkohol teljesen elhomályosítja a tisztán látását, de holnap rám sem tud majd nézni. Abba inkább bele sem gondolok, hogy milyen véleménye lesz majd rólam. Talán szörnynek fog nézni, érzéktelennek, vagy azt hiszi, hogy mindezt csak féltékenységből csinálom, hiszen a nővérem mindenben szerencsésebb nálam. Erős, céltudatos, szilárd jövőképpel, elhatározásokkal és nem utolsó sorban gyönyörű is. Pedig semmi hátsószándék nincs bennem, egyszerűen csak szerelmes lettem és hiába próbáltam ezidáig leküzdeni saját magam, most nagyon úgy tűnik, hogy elbuktam. Ebben a percben semmire nem tudok nemet mondani, agyam nem tud gátat szabni szívemnek, az érzelmeim uralkodnak fölöttem. Nem érdekel, hogy mi lesz holnap, vagy azután, a jelen minden pillanatát szeretném megélni, nem foglalkozva a tetteink következményével. Ebben a szent percben csak Léon érdekel, a csókja, érintése és az a jóleső bizsergés ami végigjárja bensőm. Úgy falom ajkait, mintha nem lenne holnap, mintha arra születtem volna, hogy átadjam magam ennek az érzésnek, hogy ajkaira leheljem minden boldogságom és bánatom egyaránt. Az az okos nő, aki eddig voltam hirtelen semmivé vált, és most nem vagyok semmi más, csak egy szerelmes fruska aki nem teljesen ura önmagának. Élvezem ajkának minden érintését, bőröm szinte már perzseli csókja és lehelete. Magamhoz képest elég határozottan húzom magammal az ágy felé, hogy kényelembe helyezhessük végre magunkat, gyorsan szabadulok meg a felsőmtől, felfedve előtte felsőtestem minden porcikáját. Sütkérezem vágytól izzó tekintetében, és minden szégyenérzet nélkül járatom végig ujjaimat csupasz felsőtestén. Érezni akarom őt, megízlelni bőrének ízét és megtapasztalni mindazt amit adni képes egy nőnek. Arra vágyom, hogy úgy öleljen, úgy kényeztessen ahogy előttem még senkit, mert én is úgy szeretem őt, ahogy eddig még senkit. Az is teljesen feltüzel ahogy ajkaival a nevem formálja meg, nem bírok a vágyaimmal, és nem akarom visszafogni magam. Alsó ajkamra harapok ahogy megérzem nyelvének játékát a mellemen, ujjaimat finoman végigszántom csupasz hátán, arra azért vigyázva, hogy körmöm ne hagyjon maga után vörös csíkokat. Annyira közel simul testünk egymáshoz, hogy szinte érezni vélem lüktető férfiasságát a lábai között. Egyre vadabbul falom ajkait, mintha az életem függne tőle, ezidáig nem is tudtam, hogy létezik ekkora erejű vágyakozás. A lábujjam hegyétől, a fejem búbjáig átjár az izgalom, és attól félek, ha nem adja meg nekem amire mindennél jobban vágyom jelen pillanatban, akkor szétdurranok mint egy lufi. Vágytól csillogó szemekkel keresem tekintetét, ujjaim a hajába túrnak, az ajtó nyikorgásának zaja viszont engem is visszazökkent a valóságba. Ijedten kapok a fejem a hang irányába, még úgy, hogy tisztában vagyok nem nyithat be senki. Lélegzetvisszafojtva figyelem Léon félelemtől eltorzult arcát. Most tudatosul bennem igazán, hogy milyen veszélyes játékot űzünk, túl nagy a kockázat, túl sokat veszíthetünk. A léptek lassan elhaladnak az ajtóm előtt, egy pillanatra megtorpannak, majd folytatódnak a fürdőszoba felé. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, de ahogy rápillantok a férfi arcára tudom, hogy megbánt mindent. Mozdulatlanul fekszem alatta, reménykedve, hogy ennek nem most lesz vége, nem így és nem ilyen befejezetlenül, de valahol mélyen legbelül tudom, hogy az alig elkezdődött románcunk itt véget is ér. Figyelem ahogy előhalássza telefonját a zsebéből, arcvonásai pillanatok alatt változnak. Szeretnék megszólalni, mondani vagy tenni valamit, de valami láthatatlan kéz visszahúz és megmozdulni sem bírok. A bűntudat, csalódottság, fájdalom és vágyakozása keveréke teljesen lebénít és nem vagyok képes bármit is cselekedni. Szavai tőrként hatolnak a szívemben, már megint bocsánatot kér, ismét azok az üres szavaknak, amiknek semmi jelentősége nincs. Nem akarom, hogy minden alkalommal ez legyen a vége, hogy bűntudattól vezérelve elrohanjon, aztán pedig napokig kerülgessük egymást, mert nem vagyunk képesek megbirkózni a minket ostromló érzelmekkel. Mozdulatlanul, megsebzetten, megalázva és könnyekkel küszködve fekszem a hátamon és figyelem Léon távolodó alakját. Soha nem éreztem még magam ennyire kihasználtnak és meggyötörtnek. Ahogy becsukódik a szobám ajtaja engedek a feltörni vágyó könnyeimnek, hogy végigmossák arcomat. Hibát követtem el, amikor azt hittem, hogy végre képes lesz utat engedni érzéseinek, hogy végre átengedi magát annak, amit igazából érez, és ami ellen már olyan régóta harcolunk. Mint mindig, most is a nővérem az első, ő az örök győztes, én pedig a vesztes kategóriából visszazuhantam a szánalmasba. Képes most úgy tenni mintha minden rendben lenne? Bebújni a nővérem mellé, megölelni, megcsókolni és a fülébe suttogni, hogy mennyire szereti? Vagy most tőle várja azt, amit az előbb az tőlem nem kapott meg? Ideges és lehangolt leszek, ha arra gondolok, hogy őt szorítsa magához erős és védelmező karjaival, hogy őt csókolja úgy ahogy néhány perce még engem. El kell végre fogadnom, hogy ez a férfi soha nem lesz az enyém, nem lehet, mert a büszkesége és becsülete annál sokkal fontosabb. Szipogva dobom le magamról a maradék ruhámat, hogy a pizsamámba bújjak és örökre bevackoljam magam az ágyam és párnáim menedékébe. Fontolóra kell vennem Stacey ajánlatát és minél hamarabb elköltöznöm innen, távol kell maradnom Léontól, ha azt akarom, hogy tiszta maradjon a fejem és ne essen csorba becsületemen. Zokogva temet arcom a párnák közé és próbálok nem arra gondolni, hogy mit művelhetnek a szomszéd szobában. Idióta liba vagyok.
■ ■I will never stop ■ ■ruha■ ■credit

avatar
Egyetemista
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
34
● ● karakter arca :
Victoria Justice


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája •• Szer. Dec. 06, 2017 7:35 pm

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
1784
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Sponsored content tollából
Témanyitás ✥ Re: Lily szobája ••

Tell me your secrets

Lily szobája
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Villák, kúriák :: Leroy villa-