Hálószoba
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 12:32 am ✥

✥ Today at 12:00 am ✥


✥ Yesterday at 11:01 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥

✥ Yesterday at 8:57 pm ✥

✥ Yesterday at 8:35 pm ✥

✥ Yesterday at 8:19 pm ✥

✥ Yesterday at 8:15 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Hálószoba •• Csüt. Nov. 16, 2017 7:45 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2090
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szer. Nov. 22, 2017 5:39 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

   
         Benjamin


+18

Nem lehetne nem érezni, mennyire kíván. És én is őt, nagyon, mindenhogy és egész éjjel. Nyoma sincs már a fáradtságnak, amelyet érkezése előtt éreztem, így akár egész éjjel képes lennék csókolni őt. Egyre többet és többet akarok, az évek alatt megismertem testét és reakcióit annyira, hogy meg tudjam állapítani mi esik jól neki. Lazítanunk kell, megpecsételni a hivatalos együttlétünk első éjszakáját. Mostantól felesleges lenne titkolózni és ez felszabadítóan hat.
Jól esően sóhajtok fel amint keze a fenekemre téved és ennek hatására ágyékomat az övéhez préselem. Ezekben a pillanatokban nem tudok és nem is akarok egy szemforgatáson kívül máshogy válaszolni a hülye ötleteire. Beleállítani a konyhakést...hát persze, épp ezért vártam rá éveket.
Felesleges beszéd helyett csókolom és csókolom, a víz egyre csak forrósít a helyzeten. Nem tudnám megmondani, kettőnk közül melyikünk kívánja meg hamarabb és gyakrabban a másikat, de talán nincs is sorrend. Eleinte én hívtam őt gyakrabban, hogy ugorjon át egy menetre amíg nincs a gyerek otthon, majd az idő múlásával ezek a találkák gyakoribbak lettek és nem csak a szexről szóltak. Volt, hogy eltűntünk egy hétvégére egy vidéki házba, vagy éppen csak filmet néztünk órákon keresztül otthon. Nem nagyon lehetett máshová elmenni, hisz mindenhol mindennek szeme és füle van, lebukhattunk volna. Ezek az alkalmak azonban legtöbbször ugyanúgy az ágyban végződtek - ha nem ott kezdődtek - és ugyanazt a szenvedélyt éreztük mindketten. Pont úgy, mint most. Amikor egyértelművé válnak jelei és kezem délre csúszik, hogy a szavaknak értelmet adjunk.
Hirtelen áll el a víz, sebesen közeledek ajkai enyémekhez. Mintha begyakorlott koreográfia lenne, amint emel, dereka köré fonom lábaim és kapaszkodok belé. Most valahogy tininek érzem magam és nem egy mély álmaiba merülő kislány édesanyjának. Vizes hajába fúrom ujjaimat miközben nyakába csókolok és meg-megszívom ott a bőrét. Alig várom azt a pillanatot, amikor csukódik mögöttünk az ajtó és amint ez bekövetkezik, húzom magamra, hevesen tapadva ajkaira. Kezem újra férfiasságára téved, minden kedveskedést mellőzve markolok rá és mozgatom rajta a kezem. Kőkemény, mint mindig, és nem éppen szégyellnivaló a méret. Aki azt mondja, ez nem számít, az még nem volt Bennel. Mondjuk ne is legyen, ő az enyém. És az is marad ha rajtam múlik.
- A tiéd vagyok - súgom vissza nagy nehezen, az izgatottságtól feltüzelve. Valamivel feljebb tolom magam az ágyon, és csak ekkor engedem el odalent. Nem akarok többet várni rá, egy percet sem, érezni akarom teljesen, mindenét. Jobb lábammal végigsimítok vádliján, kissé feljebb húzom. Nagyon ajánlom, hogy ne várasson meg, különben nekem kell kezelésbe vennem a helyzetet.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szer. Nov. 22, 2017 10:15 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

+18
Igazából lassan el sem jut a tudatomig, hogy mekkora jelentőségű ez az este. Az első igazán közös este, amikor tudom az események kimenetelét. Amikor nem kell attól tartani, hogy valaki felismer minket - főleg engem. Így is néha necces volt indokot találni, hisz Hana is ugyanott dolgozott, mint én. A bűntudat pusztán eleinte játszott, aztán elnyelte a sötétség, amit mindig hagytunk magunk után. Egy idő után már nem zavart a tudat, hogy önző módon keresem másnál a boldogságot. Pedig tudtam, hogy fájdalmat fogok okozni a feleségemnek. Most már minden mindegy.
Úgy vetem rá magam akár egy éhes oroszlán a prédára. Talán még nem tisztult ki teljesen a fejem is, de abban teljesen biztos voltam, ha nem kapom meg őt most azonnal, megveszek érte. Tökéletesen tudja, mik azok a dolgok, amiktől egészen lázba jövök. A nyakam egészen beletartozik ebbe, ahogy egy ponton már attól is fokozódik a vágyakozásom, hogy a hajamba túr. Tökéletesen ért hozzám, olyan mint egy boszorkány. Egészen fölé térdelek, elmosolyodom, de már csapok is le ajkaira. gyengéden simítok végig a karján, amit végül játékosan a feje fölé húzok, hogy a belső felét is elérjem. Mohón csókolok végig lágy bőrén, hajlatain, hogy aztán mohón vegyem ismét birtokba az ajkait. Itt már nem számít semmi, érzem ahogy elönt a forró vágy, ahogy férfiasságomra kap, minden egyes mozdulata kínzóan lassan fokozza a vágyakozásomat. Érzem lüktetését, érzem a saját elégedetlenségemet is vele. Többet akarok!
Egészen fölé egyenesedek, ahogy felcsúszik, segítek én is picit megtolni az ágyon. Elég nagy ez ahhoz, hogy ne találjuk a helyünket rajta. És pont mi ne ismernénk? Elég csak vágyakozó tekintetére találnom a holdvilágította sötétben, hogy tudjam, teljesen csak rám vár. Ki van éhezve, ahogy én is. Pillanatok alatt képesek vagyunk egymással ezt művelni. Pedig azt hittem már egyszer teljesen kiveszett belőlem ez a vágy, az odaadással együtt. feljebb húzom a lábait, hogy kényelmesen elférjek, miközben térdhajlatába simítok. Tudom én is miféle apró mozdulatokkal tudom őt teljesen tűzbe hozni. A combja belső felén simítok végig egészen. Ahogy ő kitárulkozik, egészen más töltetet ad, ujjaim nem állnak meg a combjánál, ujjaim nem állnak meg egészen körözve vénuszdombjánál, de épp elég megérintenem, hogy érezzem nedvességét. Elégedett mosoly ül ki az arcomra, miközben egészen felhajolok egy csókra.
- Érzem. - nem bírom megállni, hogy ne tudassam vele, de nem habozok tovább. Arcommal egészen a nyakára borulok rá és halmozom el egyre lejjebb csókokkal. Majd miközben vágytól megfeszült bimbóira ér a nyelvem, egyik lábát egészen a csípőmre húzom és mindenféle gondolkozás nélkül hatolok be bensőjébe. Tudom, hogy csak az enyém és hogy amióta vagyok neki, senki más nem érintette. Most már nem is fogja. Kezdetben épp csak felveszem a tempót, míg csípőm félmozdulatokat tesz, addig még melleit falom. A vadság egy ideje csak akkor volt ránk jellemző, amikor ki kellett hagynunk napokat és teljesen megvesztünk már a másik hiányától. De ez most nem olyan, maximálisan rá figyelek és noha elhagyom a kezdeti modoroskodást, nem kezdek el őrült tempót diktálni. Ki akarom élvezni az éjszaka minden szabad percét, pillanatát, ameddig csak lehet. Nem szeretek kapkodni és szerintem ő sem fiatalkori afférjait szeretné visszakapni. Szenvedélyesen szeretem, minden egyes mozdulatomban kényeztetem őt, miközben testünk teljesen összhangban mozog.
Időközben egészen a derekamra húzom a másik lábát is, hogy még jobban csökkentsem a köztünk lévő minimális távolságot. Gyakran simítok végig hol az oldalán, hol a fenekétől egészen végig a combján, miközben cseppet sem szakítom meg a kialakult harmóniát. Aztán gondolok egyet és hagyom őt érvényesülni. Alulra fordulok, miközben szorosan benne maradok. Elvégre ez kettőnkről szól, a változatosságról és az élvezetekről. Légzésem az idő előrehaladtával már szaggatott, végül kapkodóvá válik, olykor a nyögéseket sem tudom visszafogni. Minden egyes mozdulattal egyre őrültebb extázisba kerülök, mint megannyi hasonló alkalommal. Szinte már szomjazom a gyönyörre, de ki akarok várni, azt akarom, hogy ő előbb érjen el a csúcsra.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Csüt. Nov. 23, 2017 5:25 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

   
         Benjamin


+18

Minden mozdulata tökéletes, mintha úgy születtünk volna, hogy egymásra találjunk. Tökéletes az összhang, mindig is az volt. Már az első alkalommal azt éreztem, hogy kell ő nekem, bár akkoriban még csak az ágyban tudtuk, mennyire összeillünk. Aztán idővel ez tovább ment és már rengeteg közös dolgunk van. Ebből mondjuk még mindig sportszerűen űzzük a szexet, az érzelmes, de szenvedélytől túlfűtött szeretkezést.
Tökéletesen tisztában van vele, mik a gyenge pontjaim és ki is használja ezt. Nem bírok magammal már sokáig és ezt apró sóhajokkal adom tudtára. Nehezen, kapkodva szedem a levegőt és az sem érdekel, ha ajkaiba fulladok. Csak csókoljuk és csókoljuk egymást, és megremegek amint keze a lábaim közé ér. Hiába csak egy, vagy két napja voltunk együtt utoljára, ahogy megérinti a csiklóm csak egy pillanat erejéig is, mintha bombát robbantana bennem. Felnyögök, kezem a szám elé kapom. Jobb lesz nem túl hangosnak lenni, a gyerek nincs olyan messze tőlünk.
Vágyakozva, az eszemet teljesen elvesztve tolom feljebb a csípőm és ölelem át őt. Szorosan húzom a lehető legközelebb, hogy egy centi távolság se maradjon amikor végre nem várat tovább és belém hatol. Szememet lehunyva bicsaklik egy kissé hátra a fejem, majd hosszan sóhajtok. Annyira, de annyira tudja, mit hogy csináljon...
Együtt mozgunk a másik ritmusát felvéve, halk nyögések és sóhajok töltik meg a szobát. A takaró már rég összegyűrődött alattunk, de ez most teljesen lényegtelen. Túrom a haját, simogatom a hátát és a fenekébe markolok miközben csípője megállás nélkül jár, és lábaimmal átölelve gyorsabb tempóra ösztönzöm. Kezdek fáradni, kezdem érezni, hogy teljesen ki vagyok, mégis egész éjjel tudnám ezt csinálni.
Amint felülre kerülök, kiegyenesedek rajta és körmeimet végighúzom mellkasán alig érintve a bőrét. Lassan, az agyát húzva tekerem a csípőm. Annak ellenére, hogy túl vagyok egy gyereken még mindig tökéletesen érzem férfiasságát. Két kezét megfogom és kihasználva, hogy én irányítok húzom fel combomon, majd derekamon át a melleimre és ott tartva kezdek el rajta mozogni. Nem érem be egy tempóval, folyamatosan váltakozik a gyors a lassúval és a szinte mozdulatlansággal. Mindketten közel járunk a csúcshoz, légzésünk szaporább, nagyokat kell nyelnem. Nehéz a koncentráció, és még pár mozdulat rajta, az orgazmus pedig villámcsapás szerűen söpör végig rajtam. Hosszan nyögök fel, megremegek, és a mellkasára dőlök zihálva. Arcom a nyakába fúrom, míg az érzés halványodni nem kezd. Ami valljuk be, eltart egy ideig... Sajnálnám, ha nem sikerülne velem együtt elérnie a csúcsot, az lenne az igazi megkoronázása az estének.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Csüt. Nov. 23, 2017 9:50 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

+18
Cseppet sem vagyok fáradtabb mint eddig, amikor pozíciót váltok. De tudom, hogy szereti azt is, ha ő is kaphat egy kis irányítást. Vágytól ittas tekintettel pillantok rá mosolyogva, ahogy érzékien végigszántja a bőrömet. Tudom mi jön most, az ő játéka. Ahogy be tud gerjeszteni, ahogy a végletekig tudja a húrt feszíteni, amikor már néha úgy érezném, hogy menten leteperem és jól megbüntetem érte. De nem, hagyom, hogy kiélje magát. Így is elég intenzíven érzem őt, szinte lüktetek tőle. Kezeimet az övére csúsztatom, hogy összekulcsoljam ujjainkat és megtámasszam, de nem ezt tervezi, így csak hagyom. Még, csak még jobban húzza ezzel az agyam, ahogy érzem combján a libabőrt ujjaim mentén, végig a csípőjén egészen a melleiig. Alaposan rámarkolok, ahogy mozogni kezd, őrjítően hat rám a hirtelen váltásaival, szinte hullámokban tör ki rajtam az egyre fokozódó élvezet, majd csendesedik el néhány pillanatra. Megveszek érte és attól is, hogy mindig csak egy pici választ el attól, hogy elsüljek. A kínzó játéknak akkor vetek véget, amikor lökök rajta egyet, majd felülök én magam is. Karjaim közé zárom, miközben melleire csókolok. Most már azt sem tudnám megmondani, melyikünk irányít, de érzem, teljesen benne vagyok, érzem az egyre impulzívabb érzést, a lüktetést, a forróságot. Ki akarok törni, akár egy vulkán. Mohón csókolok végül az ajkaira, ahogy már nem azzal foglalkozok, hogy visszafogjam magam. Elfúló nyögések csusszannak olykor ki ajkaimon, amikor épp nem az övét falom. Mert szinte falom. Érzem, ahogy percek alatt eljut a csúcsra, okot adva arra, hogy miért ne fogjam vissza magam. Szinte utána érzem a gyönyört és a megkönnyebbülést egyszerre. Testem kissé megfeszül, majd eleresztem őt, hogy eldőljek szuszogva az ágyon. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy elszáll az erőm, hogy minden energiámat ide, rá összpontosítottam, hogy ahogy csillapodok, úgy lopja be az álmosság magát pilláim közé.
Ahogy rám dől, érzem úgy csusszanok egyszerre is ki belőle. Gyengéden és talán kicsit erőtlenül simítok végig a hátán, az oldalán, miközben másik kezemmel a takaró fülét vagy akármijét keresem. Nem akarok megmozdulni, csak élvezni a pillanatot, az érzést, őt, a csöndet és a sötétet.
- Pokolian kívánlak még mindig. - suttogom a fülébe annak ellenére, hogy tudom, én teljesen kifújtam. Nincs az az erő, ami rávegyen arra, hogy ismét magam alá gyűrjem. Pedig a gondolataim már messze arra járnak. Az arca felé fordítom az enyém, lágy csókot adok az ajkaira.
- Jó éjszakát. - dörmögöm immár erős álmossággal a hangomban. A takarót is megtalálom, amit lustán húzok félig magunkra. Nekem kényelmes így, ha neki is. Nem cécózok tovább az ébrenléttel, csak lehunyom a szemeimet.
Csak reggel ébredek a tudatra, hogy az ablak nem lett elsötétítve. A reggeli világosság fényei ádáz módon hatolnak be szemhéjam alá, rákényszerítve az ébredésre. Még nem szólt semmi, talán ébresztő előtt lennénk? Elpillantok az éjjeliszekrény felé, de ebben a pózban fekve pont nem látom. Majd tekintetem megállapodik a szőke tincseken, a bájos arcon, a lágy és békés vonásokon. Szeretetteljesen mosolyodok el, miközben igyekszem leküzdeni a késztetést, hogy megsimítsam az arcát. Nehezen sikerül, de ujjamat épp csak hozzáérintem arcéléhez. Az elmúlt évek csak a tegnap estéhez mérten értékelődnek fel igazán és jövök rá, hogy mennyire de nagyon szeretem ezt a nőt, aki jelenleg a világot jelenti nekem. Aki még mindig itt van velem, bújik hozzám, aki a történtek ellenére sem vet meg és akit szeretnék boldoggá tenni.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szomb. Nov. 25, 2017 3:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

   
         Benjamin



Volt már rengeteg éjszakánk, amelyet tökéletesnek gondoltam. De semmi nem fogható ahhoz, amit most érzek, amikor nincs ott az a fojtogató érzés, amit annak tudata okoz, hogy másnap mintha mi sem történt volna, talán a feleségével fogja ugyanezt csinálni. Mostantól nincs más, csak mi ketten egymásnak, és ez...ez igazi boldogság, ami a töltetet adja.
A fáradtság hamar eluralkodik rajtam, a zihálás lassan múlik. Erőtlenül viszonzom a csókot, amellyel lezárjuk az éjszakát. Mosolyogva hajtom mellkasára a fejem és ha akarnék sem tudnék megmozdulni. Tökéletes ez így, aztán mire jó éjszakát kívánnék, már le is csukódnak a szemeim és az álom magával ragad. Azt hiszem egy feszítővas kellene ahhoz, hogy kinyissam és megnézzem, hány óra van, mennyit alhatunk még.
Az éjszaka folyamán lekerülök a matracra, de még így is többször hozzáérek álmomban Benhez. Csak úgy, tudat alatt tudni akarom, mellettem fekszik-e még, vagy az este csak álom volt. Nem. Ez a valóság, az életünk, és bár tökéletesen tettünk pontot az i-re, vár ránk egy beszélgetés józan fejjel.
Egy anya a legkisebb mozdulatra, neszre is felébred, ezért bármilyen óvatos is akar lenni Benji, érzem ujjait az arcomon. Mély levegővétellel kezdek el mocorogni és fordulok a hátamra. Tudom, hogy ott van, érzem az illatát, a testének melegét. Csukott szemmel mosolyodok el és nyújtózok a plafon felé. Kell néhány perc, amíg észhez térek, és szemeim lassan hozzászoknak a világossághoz. Résnyire nyitom, majd sűrűn pislogva fordulok vissza életem férfiához.
- Jó reggelt - súgom a reggeli kómás hangon, majd közelebb húzódva apró csókot nyomok ajkára. Tudja, hogy fogmosás előtt többre nem nagyon vehet rá. Inkább a szemeit nézem, és hátrasimítom haját. Eltelik így egy-két perc, az biztos.
Sajnos mielőtt vele foglalkoznék, anyai dolgaimmal is foglalkoznom kell. Az éjjeliszekrényhez fordulva kitapogatom a mobilom, amelyen negyed hét áll. Néhány üzenet a többi anyukától, Kestől, minden csak egy-egy választ igényel. Van időnk a beszélgetésre, amihez viszont erőre van szükség. Szóval amint a telefon kikerül a kezemből, felülök és nem hagyom, hogy Ben visszahúzzon. Máskülönben nem úgy indulna a reggel, ahogy kell és még azt is el tudom képzelni, hogy késésben lennénk, esetleg alányom magától ébredne, nem az én puszimra.
- Mindjárt jövök, addig gondolkodj, hol kezdjük - azért megeresztek egy mosolyt felé mielőtt kiszállnék az ágyból. Magamra kapom a köntösöm és a konyhába megyek. Első dolog, hogy a kávéfőző el legyen indítva, második, hogy ennyi idő alatt elkészítsem Emma tízóraiját amit magával visz az iskolába. Csak a reggeli rutin, amibe talán nemsokára Ben is be fog szállni. Mosolyogva gondolok erre, a jövőnkre, és szinte észre sem veszem a pittyegést, amivel a gép jelzi, hogy tölthetem bögrébe a friss feketét. Elkészítem úgy, ahogy ő szereti, a másikat pedig saját ízlésem szerint és egy kis kakaót beledobva, aztán már száguldok is vissza hozzá. Most jön csak a neheze.
- Kipihented magad? Csak le kellett fárasztanom.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:49 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Ritkán mondhatom azt, hogy reggel sokáig maradnék itt. Mint valami szükséges rossz kelhettem fel sokszor én kellett nagyon korán vagy sietősen elindulnom. Sokszor függött ez az utóbbi időben attól is, hogy mennyire tudtunk egymástól elszakadni reggel. Tudom, a készülődés és a reggeli mániája, hogy csak puszit kapok, talán esetleg egy apró csókot. Ami azt illeti, azért az utóbbi időben igazán nehezünkre esett elindítani a napot külön. Még ha tudta, hogy haza is megye, még ha így beszéltük is meg. Sokszor még a reggelt sem vártam meg. De ennek már mindnek vége.
Legszívesebben sokkal intenzívebben viszonoznám azt a reggeli csókját. De a mosoly változatlanul is az arcomra kúszik. Jó érzéssel tölt el, hogy nem rohanok sehová, hogy még mindig itt vagyok vele ebben a kellemes reggeli lustálkodásban. Egyszerűen nincs hová rohannom, ez pedig valahol elégedettséggel tölt el. Valami új kezdődik, érzem.
- Jó reggelt. - válaszolok kisvártatva én is. Nem győzöm betelni a látványával, akármennyire ellenkeznek is a nők, hogy reggel borzalmasan festenek, szerintem igazán ilyenkor szépek. Amikor kipihentek, amikor smink nélkül pusztán természetes valójukban tündökölnek. Ráadásul még azt is elmondhatom, hogy semmi sincs rajta. Teljesen oldalt fordulok, alkaromra támaszkodva figyelem ahogy tevékenykedik. Tudja, hogy imádom, amikor ezt csinálja. Én sem vagyok rest, szabad kezemet a takaró alatt az oldalára simítom, óvatosan szinte játékosan húzom végig a bordáin, melyek így egészen kirajzolhatóakká válnak. Eszméletlen jó alakja van, ehhez kétség sem fér, bár ez inkább a hab a tortán, az igazán lényeges ő maga.
Végül csak hagyom, hogy a kezem lecsússzon róla, ahogy megfordul ki a telefonja felé. Ah, már megint azok a fontos valakik. Egy ideig figyelem, hogy válaszolgat, aztán a telefonra fogok és húzni kezdem.
- Az most nem kell. - közelebb is csusszanok hozzá, persze nem erőszakkal próbálom elvenni, csak kicsit játszom, ahogy meghúzom a felső részébe kapaszkodva. Legyen csak nehéz dolga, főleg hogy aztán a vállára csókolok. Én még szívesen marasztalnám, épp ezért elégedetlen sóhaj hagyja el a számat. Talán lehet nekem kellett volna kimennem, előkészülni, mondjuk lefőzni egy kávét, azzal talán tovább tudom idebent tartani. De késő bánat, így csak elnyúlok az ágyon.
- De siess. - mondom neki kissé nyűglődő hangon. Tekintetemmel követem, ahogy felveszi a köntöst - amit szinte csodálattal és enyhe vágyakozással figyelek - és aztán kimegy. Sosem tudnám megunni ezt a látványt, meg semelyiket sem igazából. De főképp ezt, amikor még semmi sincs rajta. A fejemre húzom aztán a takarót. Nem akaródzok hamar kikelni az ágyból, hisz a legkorábbi időpontom is ma tizenegyre van. Messze van az még, mégis annyira közel. Érzem, hogy ha visszajön, már nem annyira csak az önfeledt szórakozásé lesz a főszerep. Ahogy a sötétben egy kicsit magamra maradok, van időm átgondolni, hogy mi mindenről kell beszélnünk. Kissé elkomorulok, ahogy végiggondolom az estét és az éjszakát. Öröm az ürömben, ami aztán történt. De azt a cselekedetet nem lehet csak úgy elásni, ahogy a válást talán már nem is akarom megfordítani.
Később persze főleg mert inkább friss oxigénre van szükségem, ismét lekerül a takaró a fejemről. Csak elnyúltan mocorgok, elpillantok az ablak felé. A fény felé. Nem akarok rosszra gondolni, de bizakodom. Mindegy mit beszélünk és merre tart a beszélgetés, szerintem az igazán nehezén már túl vagyunk. Ha meg akarta volna tenni, hogy ezért büntet, akkor elküldött volna. Mindenesetre úgy érzem, biztosítanom kell arról őt, hogy soha többet nem fog velem ez előfordulni. Főleg nem a kislánnyal. Meg amúgy sem...
Halovány mosoly kúszik az arcomra, ahogy hallom nyílni az ajtót. Felé fordítom a fejem, miközben lassan felülök. A kávé illata belengi azonnal a szobát, ami talán most ébreszti fel igazán az érzékeimet és jövök arra is rá, hogy voltaképpen éhes vagyok. Nyúlok a két bögre felé, hogy megfogjam amíg talán ő is visszabújik az ágyba. Nem vagyok rest most én kezdeményezni egy újabb csókot az ajkaira. Na majd ha már kávé ízű lesz, akkor nem tiltakozhat egy szóval sem.
- Az nem kifejezés. Igazából nem is pihentnek mondanám magam, csak békésnek. A fejem szerencsére nem fáj. De te sem panaszkodhatsz. - nem mint ha sokat ittam volna, nekem a viszonylag közepes mennyiség is már olykor megárt. Azért iszok minőségi alkoholt és abból is lehetőleg keveset. A kávémba kortyolok, kicsit kiélvezem az ízét. Pont olyan, amilyennek szeretem, pedig ritkán volt eddig időnk közös kávézgatásra, hogy csak úgy múlassuk a napot. Márpedig most részben ez történik. De cseppet sem bánom.
- Te hogy aludtál? Olykor éreztem, hogy mocorogsz. Álmodtál valamit? - kérdezem kíváncsian újabb két korty között. Én szerintem úgy aludtam, ahogy kiütöttem magam. Nem jellemző rám az éjszakai mozgolódás. Figyelem őt, a gondolataim megint elkalandoznak. Érzem, hogy nagyon is van mit megbeszélnünk. Iszok még egy keveset a kávéból és leteszem az éjjeliszekrényre. Majd mögé kúszok, lábaimat behajlítva húzom fel mellette, miközben a homlokomat a hátának támasztom. Gyengéden simítok végig a karján.
- Azt szeretném, hogy tudd, nem bánom, hogy soha nem bántam meg, amikor bűnbe estem veled. Semmit nem szeretnék annyira, mint veled, veletek lenni.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szomb. Nov. 25, 2017 11:39 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

   
         Benjamin



Kevesebb olyan reggelünk volt az elmúlt három évben, amelyet nyugalomban töltöttünk és együtt kávéztunk, mint a sietős, hamar eltűnős. Nem volt éppen a legjobb, de nem tudtuk, vagyis Ben nem tudott mit tenni. Ha menni kell, hát menni kell, így is elég nehéz volt folyton kimagyaráznia az eltűnéseit. Konferencia, baráti találka, mindig valami, csak a tipikus megcsalós dumák. Ez volt az életünk. A közös élet kezdete, amire azt hiszem egyikünk sem büszke, de a szerelemnek nem lehetett ellent mondani.
Imádom nézni őt reggel, meg mondjuk a nap minden pontján. Ilyenkor főleg, mert nem csak, hogy szívlágyító kiskutya nézése van, de még álmoskás is és van egy csík az arcán, valahogy sikerült elfeküdnie. Egyszerűen imádom, nehéz megállnom, hogy ne csókoljam meg hosszabban.
Elmosolyodok és aprót sóhajtok megérezve magamon a kezét. Jól esik, de nem szabad hagyni, hogy elvonja a figyelmem, különben tényleg nem lesz semmi a napunkból. Szóval a telefonomért nyúlok és hiába próbálja kihúzni a kezemből, rápillantok és sajnálkozva elhúzom a számat.
- Muszáj, Emmával kapcsolatos dolgok - sóhajtva mondom mielőtt letenném és kicsit engednék a csábításnak. Beletúrok a hajába, és csak ezután mászok ki az ágyból.
Csupán a megszokott reggeli rutin, kávéfőzés és a gyerek holmijának összekészítése, semmi több egyelőre. Aztán a kávé után jöhet a saját reggeli és a készülődés, ami után Emmát kell kikaparni az ágyból. Viszont fontosabb most, hogy Benjivel hogy indul a reggel.
Visszatérve míg megfogja a bögrémet, bebújok mellé, majd csak azért is csókot követel. Nem kap sokat, de többet, mint korábban. Kicsit morcos vagyok reggel, szóval míg ő válaszol, és kiiszom a bögrém tartalmának felét. Nem vagyok az a hosszan kávézgatós fajta.
- Csak egy kicsit furcsa volt, azt hiszem féltem, hogy csak álmodtam az estét. Annak ellenére amit mondtál, ami miatt jöttél, nagyon jó volt és nem akartam, hogy csak álom legyen - válaszolom őszintén, hisz érezhette, hogy amikor mocorogtam, felé tettem. A simítások, apró érintések, mind tudat alatt, álmomban történtek, de emlékszem rájuk. Nem mondanám, hogy most aludtam a legmélyebben.
Újabb néhány korty, és a bögrém üresen kerül az éjjeliszekrényre. Nagyon tudnék még aludni, és azt hiszem egy kis pihenés belefér. Visszatakarózok, és pillanatok múlva kiskanál-nagykanál pózba helyezkedünk. Ez már megszokott, de ugyanúgy, mint első alkalommal, most is beleborzongok. Elmosolyodok szavait hallva. Én is így érzek, és őszintén szólva nekem kevesebb bűntudattal kell megbirkóznom. Bár én vagyok a harmadik fél, ez már jó ideje inkább úgy érződött, hogy a felesége az. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni és örülök, hogy végre eljutottunk erre a pontra.
- Remélem így is marad. Szeretnélek boldoggá tenni. Benji, szeretném, ha megadhatnám neked amit ő nem tudott - miközben beszélek, megfogom a kezét és összefonom ujjainkat. Belesimulok ölelésébe.
- Sajnálom ami történt, de az én bizalmamat nem veszítetted el. Soha nem is fogod, én bízok benne. Benned - jelentem ki őszintén, majd még egy pár pillanatig kiélvezem a helyzetet. Ezután szembe fordulok vele és mosolyogva nézek a szemébe. Gyengéd, az ígéretet megpecsételő csókot nyomok ajkára hosszan, közben pedig végigsimítok felsőtestén.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Vas. Nov. 26, 2017 5:56 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Úgy gondolom, hogy egy - főleg új - kapcsolatban fontos nem csak az intimitás és az összhang, de az is, hogy mekkora a hasonlóság. Vajon vevő-e a játékra, szórakozásra, vajon partner-e az őrültségekben, ha arról van szó. Noha őrültségnek számító ötletem még sosem született, talán ami késik, nem múlik. Mindenesetre önfeledten szórakozni azt nagyon tudunk. Már pusztán a telefonnal való játék is ilyen. Persze, hagyom, hogy írogasson. De van olyan, aki biztosan sértésnek  veszi és félreérti a gesztust. Alighanem rég voltam ennyire szórakozott, mint vagyok mostanság gyakran. Mint ha a színek, amik eddig kikoptak az életemből, kezdenének visszatérni. Kellett a változás, éreztem, hogy valami nem a medrében terelődik.
Bőven van időm gondolkozni, amíg nincs bent. Nem gondolom át annyira az egészet, mit fogok mondani, hisz mindig is annyira természetesen jöttek a beszélgetések, sosem éreztem kellemetlennek őket. Szükségünk van erre, főleg nekem. Ahogy  szükségem van rá is, mert úgy érzem, most végre kezdem megtalálni a helyem. Az igazi helyem. A házasság kicsit gyorsan jött, egy év után azonnal fejest ugrottunk. Noha csak egy éve tart ez a felhőtlen és szenvedélyes időszak, mégis három éven vagyunk túl. Azt hiszem ez már kellően megfontolt kapcsolat ahhoz, hogy azt mondhassam, stabil is és az is marad.
Ahogy visszaadom a kávéját, úgy készítem magam arra, hogy komoly beszélgetés jön. Könnyeden kezdődik, hisz miért borzoljuk azonnal egymás idegeit, főleg ha arról van szó, tényleg megbízik bennem. Kis mosollyal figyelem, amit mond. Nem tudom megállni, hogy legalább meg ne simítsam. Kötődöm hozzá, szeretem őt és ezt sosem elég kimutatni.
- Számomra maga volt az álom. Egy olyan álom, amiből nem szeretnék soha felébredni. De vége. Úgy nagyjából egy éve amikor először felmerült bennem a gondolata, azt hittem, hogy majd ki fogok ugrani a bőrömből, hogy meglépem végre azt, amit meg kell. A történtek fényében persze egy kissé keserédes, hisz nem akartam őt bántani. De ebből sehogy sem lehetett jól kijönni, azt hiszem tudta egy ideje, hogy vagy nekem. - mondom egy kissé eltöprengve. A tény, amit ő olvasott a szememre, amiből voltaképpen kerekedett maga a pofon is. Nem lett volna jogom hozzá. De már nem lehet igazán mit szépíteni rajta.
Nem akarom, hogy úgy érezze, bánt, hogy el fogok válni. Felszabadultnak érzem magam, végtelenül felszabadultnak. Mint ha ezer éves súlyok szakadtak volna le a nyakamból, a vállaimról. Egy ideje zavart a titkolózás, és nem azért, mert teher lett volna. Nem, pont ellenkezőleg. Szívem szerint világgá kürtöltem volna. De be kell látnom, szépen elválni tudni kell és melós dolog. Nem akarom tovább rontani Hana helyzetét.
Kissé meglepnek Ana szavai. Sokszor meséltem neki a válságunk olkáról, ami végül ide vezetett. De úgy igazán sohasem fordult meg egyikünk fejében sem, hogy esetleg közösen kezdjünk el komolyabb terveket szövögetni. Úgy fest, ez mostantól szintúgy változik. Most már van közös jövőnk, kell, hogy tervezzünk. Lepillantok a kezünkre, hüvelykujjammal megsimítom a kézfejét. Amilyen gyengéden mégis szorosan fűzi össze ujjainkat, jelenleg a kapcsolatunkat is annak érzem. Egy pillanatra elgondolkozom, vajon tényleg ugyanarra gondolunk-e?
- Már most is boldog vagyok, hogy itt lehetek veled és élvezhetem a bizalmadat. Vártam ezt a pillanatot és szeretnélek felvállalni nyíltan mindenki előtt. A családom előtt is. - komolyak a szándékaim és ezeknek a szavaknak súlya van. Tisztában vagyok vele, hogy a családom kemény dió lesz, hisz komoly elvárásai vannak. Érdekházasságokkal tarkított kapcsolatok szorosabbá fűzésében remekelnek. Csak én hánytam fittyet erre az egészre. Felém fordul, tekintete pedig rabul ejti az enyémet. Nem ereszt, de imádom csak figyelni. Annyira sokat mondóak, annyira érzékiek és ilyenkor érzem igazán úgy, hogy ezeket a gyönyörű lélektükröket egy életre is képes lennék figyelni. Viszonzom hosszan a csókját, kezemet az arcára simítom közben. Egy kissé megborzongok az érintése nyomán.
- Felszabadultnak és boldognak érzem magam. Akarom ezt a válást, még ha talán sokáig is húzódik. Már most is megadod nekem mindazt, amit hiányoltam a házasságomból. Vagy azt érted ez alatt, hogy megajándékoznál egy babával? - talán kissé félve teszem fel a kérdést, hisz annyira korai minden. Még csak most fogok elválni, még csak most kezdődik el közös életünk, ráadásul ki tudja, mekkora hercehurca kezdődik mindezzel. Mégis úgy érzem, én bármikor készen állnék rá...
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Vas. Nov. 26, 2017 2:52 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

   
         Benjamin



Hogy milyen beszélgetésre számítsak most, azt nem tudom. Abban vagyok csak biztos, hogy nem fogunk összeveszni, sem eltávolodni. Amit tett, az valóban nem jó, egy nőt megütni... Elgondolkodtam rajta az este folyamán, hogy ezek után Emma közelébe merjem-e engedni. Egy pillanatig. Na de aki gyerekekkel és kismamákkal foglalkozik hosszú évek óta és még egy rossz szava nem volt a munkájára, lehetett akármilyen fáradt, az nem lesz ettől rossz ember. Csak egy rossz tett volt, és nem szabad, hogy ez megváltoztasson bármit is.
- Sajnálom, hogy ennyi időbe telt, de Ben, nem szeretnék a múltban élni - sóhajtok fel a bögre felett. Ahogy a kávé fogy, úgy kezdek én is magamhoz térni igazán. Szavai mosolyra késztetnek, és a válaszom is őszinte. Talán sötét a lelkem, de nem érzem magam hibásnak azért, mert az ő kapcsolatuk elromlott. Nem én rontottam el, Ben pontosan azért jött hozzám, mert akkor már nem voltak rendben a dolgaik.
- Hát biztos örülni fognak nekem - fojtok el egy nevetést mikor felé fordulok és belegondolok, hogy mennyire különbözünk. Nem gondoltam igazán bele, mi lesz, ha együtt folytatjuk. Amikor összeköltözünk és esetleg tovább is lépünk. Az, hogy a családja hogy fog elfogadni egy művészt, akinek egy egyéjszakás kalandból született lánya van...az szép lesz. Viszont nem érdekel, egyedül a férfi érdekel, akit újra megcsókolok és tudtára adom, hogy a boldoggá tétel nem csak irányából működik.
- Pontosan így értem - mosolyogva bólintok. - Szeretnék Emmának kishúgit vagy kisöcsit akinek te vagy az apukája. Mondjuk lehet akár kettő is.
Amikor Emmával voltam terhes, nem voltak azok a tipikus nehéz időszakok, mint sok kismamánál. Az első rosszullétek után szinte nem voltak kellemetlenségek, csak néha a hátfájás, az éjszakai forgolódás, de semmi olyan, amitől ódzkodnék a következőtől. Szeretnék újra egy pöttömöt a karomban tartani és egy igazi családot a lányomnak és Bennek.
- Ennek viszont nem most állunk neki. Készülnöm kell - nyomok egy utolsó csókot ajkára, aztán hamar kipattanok az ágyból és a fürdőszobába igyekszem. Mire Emma felkel, már csak őt kell összekészíteni, és indulás a suliba.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Hétf. Nov. 27, 2017 5:27 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Nem akar a múltban élni. Teljesen igaza van ebben, hisz folyamatosan egyfajta múltban éltünk, amíg titkolóznunk kellett. Hisz nem terveztünk, egyszerűen nem tervezhettünk, nem szólt semmilyen fáma arról, mi lesz a jövőben. A mi lesz, ha.... Most épp a mi lett volna, ha... De nem, ezt el kell felejtsem, hisz nem lehetek önző, nem emlegethetem fel mindig, hogy mit tettünk és mit kellett volna tennünk. Ezt elfogadom, igazából magamat kellene sarkalni arra, hogy túllépjek. Nem csak a házasságon - hisz borzasztóan sok idő volt - de a tettemen is. Mélységesen szégyellem és tudom, hogy egy életre elegendő lecke volt nekem, valahogy túl kell lépjek rajta. Érte, értünk.
Jobb arra koncentrálni, ami most zajlik. Vannak így is nehézségek, többek közt a családom. Nem is igazán apám, hisz Arthur remekül érti mit jelent megkötött kezekkel élni. Ha valaki, hát ő támogat bármilyen döntésemben, ebben biztos vagyok. Tudok a kis titkáról, hogy korábban milyen viszonyai voltak, tudok arról, hogy noha fejet hajtott az apja döntése előtt, ő igazából mennyire nem szereti ezt az egészet. De a név kötelez, a név amit én is felvettem, a név amit szeretnék tovább adni. Talán ha ez nem lesz probléma, akkor engem sem tagadnak ki a családból. Bár számomra annyira mindegy, hogy fiam vagy lányom születik valaha, annak is örülök, ha összejön.
- Egy rossz szavuk nem lehet rád, különben asztalt borítok. - mosolyodok el és egy lágy puszit nyomok a vállára. Senki nem packázhat vele, különben velem kell számolnia, ebben nem vagyok hajlandó engedni most már soha többé.
A csókja megnyugtató, még ha egy kis feszültség is gyulladt volna eddig ha csak az öregre gondoltam, ennek már nyoma sincs. Nem tudom hogy csinálja, de azt hiszem jobban járok, ha csak fogom a kezét, amikor ezt épp megvitatom a családdal. Azzal én is teljesen higgadt tudok maradni. Olykor azt veszem észre, hogy egészen másképp viselkedek otthon mint mondjuk a munkahelyen és még ki tudja hol. De valahol ez így van rendjén. Valahogy a családban megmaradtam annak a skót kölyöknek, aki mint lehetséges örökös érkezett meg, egy kissé talán nyersebb, nyíltabb és sokkal kevésbé modoros, mint esetleg egy rendezvényen. Ugyanakkor maga a zen száll meg, amikor dolgozom. Talán a hangulat, a munkamorál, esetleg a tény, hogy valami csodában járok épp közben. De esélyes, hogy mindegyik együttvéve. Hisz a kismamák többsége borzasztóan aranyos, látni ahogy aggódnak, de boldogság lengi be őket. Hallani egy apró élet szívverését. Ana szavaira épp ez jut az eszembe, ahogy megpróbálom elképzelni esetleg a sajátomét is. Tekintetem egészen ellágyul, ahogy a vonásaim is. Már ennyire komolyan fontolgatná ezt?
- Legyünk túl a cirkuszon és esküszöm annyit nemzek, amennyit csak szeretnél. - suttogom szinte magam elé. Az nem is kifejezés, hogy mosoly ül ki az arcomra, de óhatatlan késztetést érzek már szavainak súlyára való válaszra egy csókkal. Borzasztóan hálás vagyok már most is neki és még igazán el sem kezdődött a közös életünk. Csak szórakozottan nevetek fel, amikor kijelenti, hogy nem most állunk neki ennek. Valahol érezhető volt, hisz indul a reggel, Emmát ébreszteni kell, reggelit csinálni és még sorolhatnánk. De ezt még nem zártuk le, mégis annyira nehezemre esik őt elereszteni. Viszonzom a csókját, közben a kezem már a bögrém után matat. Egy valami eszembe jut még, miközben nézem, ahogy felkel az ágyból.
- Kicsim, ígérem, hogy minden másképp lesz ezek után. - nem fogunk a múltban élni, én is törekedni fogok erre.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit



//köszönöm a játékot, egy élmény volt edi //
avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Hétf. Nov. 27, 2017 7:33 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2090
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Vas. Jan. 14, 2018 5:05 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Mind a mai napig nem tudtam még igazán felfogni azt a csodát, ami velünk történik. Ugyan tudom, hogy sosem nálam volt fellelhető a probléma, de mégis alig hiszem el, hogy úgy beszélhetünk Róla, aki már itt van velünk és...
Épp egy papír fölött görnyedezek, aláírások halmazán rágtam át magam így újév elején. A statisztikák kiábrándítóak, számos kérelmet nyújtottak be abortuszra, írtam alá esemény utáni tablettát, az alanyok pedig többségben tinik voltak. Annyira nincsenek tisztában azzal, hogy miféle tettet visznek végre, mennyire önzők és... oké, kicsit túllihegem. Mára inkább csak függesztem a papírmunkát, úgyis rég vége a műszaknak. Orrnyergemet közrefogom hüvelyk és mutatóujjaimmal, hogy megmasszírozzam a sajgó pontokat. Néha igazán elmehetnék szemüveget nézni magamnak, valami kényelmesebbet, aminek a papucsa nem nyomja így meg a bőröm. Csak olykor veszem fel, amikor már nem tudok rendesen összpontosítani és fáradt vagyok. Olyankor a betűk szinte egybemosódnak.
Ideje lesz hazamennem, hisz az új évet még nem is igazán ünnepeltem meg velük. Emma picivel éjfél előtt aludt el - pedig a kis kópé azt bizonygatta, mennyire menni fog neki -, de nem is baj, kicsi még. Én pedig a koccintás után az alvás mellett döntöttem. Amúgy sem kell nekem sok alkohol, csak megárt. Egész út alatt az jár a fejemben, hogy veszek valamit... valami apróságot, mint azt megtehettem volna eddig bármikor: köszönetet mondani annak a nőnek, aki helyrepofozott engem a válságom alatt és aki egy közel tíz éves álmomat váltja valóra. Ennél boldogabb tényleg nem lehetek.
Egy szál tulipánnal a kezemben szállok ki a kocsiból, rántom ki magammal az aktatáskám is és egyenesen a bejárathoz sietek. A lift most gyorsabb megoldásnak tűnik, úgyis tovább voltam el, mint kellene. Csak a bejárati ajtó csukódása után veszem észre, hogy olyan homály a lakás... jah... a szemüveg. Ajtót zárok, lekapom a fölösleges kelléket és az ingem zsebébe csúsztatom. A lakás üres, még nincsenek itt. Biztosan Emmát vitte Keshez. Mindegy, addig is lepakolok, a virágot egy pohár vízbe rakom, van időm tévét nyomni, miközben a konyhában kutakodok némi ehető kaja után. Nem annyira könnyű a helyzet, amióta Ana nagyban bizonygatni kezdte, idén már tééényleg egészségesen fogunk étkezni. A hűtő telis-tele van furcsábbnál furcsább kajákkal. Végül beérem egy kis sült husival, amit be is dobok a mikróba. Addig, míg az leforog, a híreket hallgatom a háttérben és kikanalazom a mártást is egy kis tálba.
Tíz perc fölösleges blabla után tele hassal és elégedetten hasalok el a szobában az ágyon. A laptopot ütöm fel, hogy körülnézzek pár fontosabb mail között, jött-e bármi, végül csak cikkeket kezdek el olvasgatni.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Hétf. Jan. 15, 2018 2:06 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Még mindig nem rajongok az ötletért, hogy Kester és az összes Wrighton szerepet játsszon Emma életében, de már van gyakorlatom abban, hogy grimasz nélkül kísérjem be hozzá a lányomat. A lányunkat. Nehezemre esik belegondolni abba, hogy mostantól minden Emmát érintő dolgot illene megbeszélnem az apjával, mielőtt döntést hozok, de ott egyelőre még nem tartunk, hogy kikérjem a véleményét is. Általában diszkrét vagyok, sietek, nem maradok nála, ahogy most sem tettem.. De épp elég ideig hallottam még őket ahhoz, hogy felbosszantson, Emma csak hozzám nem igazán hajlandó két szónál többet szólni mostanság. Mintha büntetne ezzel. Azt hittem, hogy jól fogadja majd, elvégre megkapta a kiskutyáját is karácsonyra, minden rendben ment, míg a kistesó szóba nem jött. Nos igen, őt nem igazán kérdeztük meg arról, hogy szeretne-e nagytesó lenni. Pedig ennek már egy hete... A szilvesztert együtt töltöttük, így az újév első estéje maradt az apjának, így egyeztünk meg. Első alkalom, hogy nem otthonról megy iskolába, szóval jóval idegesebb vagyok, mintha csak itt aludna. De az iskolatáskáját lepakoltam, és meghagytam Kesternek, hogy ne engedje fésülködés nélkül suliba és csomagoljon neki uzsonnát. Lehetőleg ne édességet.
Hazafelé szerencsére már nincs nagy forgalom, az edzőterem is nyitva van, ezt csak akkor veszem észre, mikor már elmentem mellette, így a következő lehetőségnél kanyarodok vissza és megállok egy kicsit. Ismerem magamat annyira, hogy tudjam, ha bemegyek, akkor talán órákig nem szabadulok, de lévén, hogy Ben is kénytelen volt műszakot vállalni mára, végül csak engedek a kísértésnek. Az edzőcuccom mindig a csomagtartóban van, előrelátó vagyok, hiszen rendszertelenül járok, mikor éppen van időm, egy szabad órám vagy lemondanak egy korai megbeszélést. A délután viszont nem pont a várt hatást éri el nálam. Lenne időm, még kedvem is, de ahogy rácsimpaszkodok a rúdra, a testem reagál és a második pörgésnél kellemetlenül ellenkezik. Talán túl korai ez még... De hát azért mertem egyáltalán nekiveselkedni, mert tudom, hogy Emmával az ötödik hónapig elég hajthatatlan voltam, utána pedig orvosi javallatra kezdtem kímélni magam. Talán ez a terhesség más lesz. Nem erőltetem, jóval hamarabb távozom, mint szerettem volna, furcsálják is többen, hogy csak jövök és megyek, de egyik sem teszi szóvá. Pedig még beszélgetésbe is elegyedtem velük néhány szó erejéig, míg boldog új évet kívántam nekik.
Hazaérve csak ledobom a vállamról a cuccot a bejárati ajtó mellé, ég a villany, így nem kell kitalálnom, hogy ki vár engem itthon. Leveszem a csizmámat, hogy ne hordjam szét a havat, a kabátomat is felakasztom a helyére, a kulcsot a kis tálba teszem, ahol Emma kedvenc cukorkája is van.. Biztos megint Ben vette neki, tőlem ritkán kap, így is túl sokat nassol, el fog romlani a foga. Naná, hogy ezzel senki más nem foglalkozik, nem nekik kell hajkurászni szélvész kisasszonyt, ha meglátja a fogorvost.. De már csak nagyot sóhajtok, nem akarom veszekedéssel nyitni az évet.
- Hahó, merre vagy? - lépek előbb a nappaliba, majd a konyha felé pillantok, ami szintén üres. Kizárásos alapon a háló felé veszem az irányt és nyert ügyem is van. Ben épp akkor néz fel a laptopból, mikor az ajtóba érek, én viszont nem állok meg ott.
- Sziaaa - húzom el a szót és incselkedve huppanok le mellé az ágyra, a lábaimat felhúzom magam alá, és a válla felett átpillantva kukkantok bele, mit is olvas éppen.. Áh, valami szakmai... Mindig csak a munka.. De szeretem néha kirángatni belőle, ezt teszem most is azzal, hogy vállára teszem a kezem és gyúrok rajta néhányat. Fáradtnak tűnik, látom, hogy megviseli őt a helyzet, a válás, de bármennyire szeretném, nem tudom neki megkönnyíteni. Csak biztosítani tudom őt, hogy mellette állok, ahogy eddig is támogattam.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Hétf. Jan. 15, 2018 3:04 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Hallom, ahogy nyílik az ajtó, de nem pillantok fel. Annyira érdekes az a cikk, amit olvasok, hogy nem akarom félbehagyni. Pedig tudom, hogy Ana az, más nem is jöhetett volna és most miénk az egész lakás. A kiskutya felé pillantok, békéseket szuszog a sarokban a párnáján. Mikor megjöttem, ide húzta és bevackolta magát. Barátságos egy kis dög, mindig ott akar lenni, ahol mi vagyunk. De milyen nehezen rángatta ide azt a párnát, hisz még majdnem a tenyerembe is belefér, akkora.
Hallom Ana hangját, elmosolyodok, tekintetem azonban ismét a monitorra függesztem. Igazából sosem lehetek eléggé képben a kutatásokkal, sosem fog vége szakadni az újabb és újabb felfedezéseknek. Ráadásul ott van Coralie is, aki nem kis fejtörést okozott az utóbbi hetekben. Aztán csak meglátom az Ő sziluettjét a monitor fölött megjelenni és elmosolyodva felpillantok.
- Szia. - hangom mindjárt lágyan csendül meg, ahogy én is köszönök neki. Felsandítok rá, ahogy belekukkant a cikkbe, jót mosolygok a grimaszán. Nem szereti ezt, főleg amikor még itthon is a munkával foglalkozok. Egy pillanat erejéig lehunyom a szemem, ahogy masszírozni kezd, esküszöm arany kezei vannak, annyira ért hozzá. Kellemes érzés kerít a hatalmába, amikor egészen ellazít, fejem könnyeden bukik kicsit előre, majd erőt veszek magamon és lehajtom a monitort. A gépet is odébb tolom, úgy fordulok meg a hátamra. Gyengéden szántom végig ujjaimmal a bőrét, ahogy végigsimítok a felkarján, miközben ismét elmosolyodok. Aztán csak feltámaszkodok az alkaromra, hogy feljebb hajolhassak, számat már csücsörítem is, csókot kérek!
- Mi volt Kesternél? - tudom, hogy a fickó elég kemény fejű, mindig is az volt és az is marad. Sosem rejtettem véka alá a véleményemet vele szemben, de talán Emma miatt képes vagyok kompromisszumot kötni magammal és nem folyamatosan őt ekézni. Mindenkinek vannak hibái és látom rajta, hogy azért próbálkozik. Pedig ha csak mesélnem kellene... tudnék mit róla. De ez kölcsönös, alighanem. Lényegtelen, nem is foglalkozok ezen.
- Miénk a lakás most két napig? Azzal tisztában vagy? - sokszor veszem észre ezt és most már egyre többször is nyilvánul meg a gyakorlatban, hogy átmegyek játékosba, amikor itt van velem. Nem azon agonizálok, hogy mi minden rossz történt, csak annak élek, ami itt zajlik. Köztünk, velünk. Még ha nem is váltam el, már elmondhatom, hogy új családot kaptam, Emma pedig tündéri, soha nem rekeszteném ki őt, soha nem akarnék senkit választás elé állítani, inkább mindig türelemmel szemléltem a kettejük életét, aztán egyszer csak már nyakig benne voltam. Játékosan léptetem végig két ujjamat Ana karján, miközben szélesen mosolygok. Érzem, ahogy kicsit libabőrzik az érintésem nyomán egészen amíg ruhaanyag nem kerül az útba. De lazán simítok be alá is.
- Talán ő is megbékél, amíg az apjánál marad. - eszembe jut, hogy mennyire durcás volt a napokban, békíthetetlen, még egy süti is kifogott rajta. Pedig a kedvence. De talán idővel megérti, megszereti a kicsit is. A kicsit, akit egyszerűen csak nem tudok elhinni, hogy sikerült összehoznunk, hogy már úton van és csak hónapok kérdése és a kezeimben is tarthatom. Annyira elvesztettem a hitemet, most mégis egy karnyújtásnyira van. Helyezkedek kicsit, Ana ölébe fekszem, így sokkal kényelmesebb mint támaszkodni egy karomon. Csak felpillantok rá, megsimítom az arcát.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szer. Jan. 17, 2018 12:57 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Meg sem lep, hogy annyira bele van bújva a laptopjába, hogy fel se tűnik neki, hogy megjöttem. Általában ez fogad, kezdetben nehezen viseltem, de egyre inkább elfogadom, hogy ez Ben. Akkor is dolgozik, mikor nem. Ezt az egyet nem róhatom fel neki. Addig legalábbis biztosan nem, míg képes két másodperc alatt átkapcsolni orvosból civilbe és elnyúlni az érintésem nyomán. Szinte érzem, hogy lazulnak meg kezem alatt a hátizmai, de ki tudom tapogatni a csomókat, amiket a stressz szépen gócba köt végig a gerince mentén egész a nyakáig. Utálom a helyzetet, túl sokat idegeskedik, én pedig aggódom érte. Szeretném egy kicsit kényeztetni, elterelni a figyelmét a bajokról és kimasszírozni a hátából az összes apró göböt, de megfordul. Én meg egyből nem is bánom, mert ahogy vele találom szemben magam, egy pillanatra megint elképedek, milyen sötét a szeme. El tudok veszni benne szinte azonnal. Másfél év alatt még nem szoktam hozzá, talán sosem fogok. Pedig már az enyém, engem ölel éjszaka is, és nagyon remélem, hogy a kisbabánk is örökli tőle ezt a gént.
Lejjebb hajolva csak teljesítem néma kérését, a lelkem békére is lel, ahogy megérzem hosszú, lágy csókját az ajkaimon. Fel kell fognom a hajam közben, hogy ne bukjon az arcába, elhúzódva viszont nagyot sóhajtok. - Ez már hiányzott.. - jegyzem meg. Nem nehezményezem, hogy egész nap távol volt, tudtam, hogy ha karácsonykor itthon van, akkor megnyeri az újévi műszakot, erre már jó előre felkészített. - Nem Kester, ő nem hiányzott... - forgatom a szemeimet. Ben előtt nem titkolom, hogy mennyire nem szívlelem őt. Ha nem lenne tőle egy csodálatos lányom, biztos vissza is csinálnám, hogy valaha közünk volt egymáshoz, még ha csak egy éjszakára is. De Emma miatt nem bánom. - Csak mentem és jöttem, nem időztem. A szokásos. De azt még hallottam, hogy Emma lelkesen újságolja neki, mennyire örül, hogy holnap ő viszi suliba.. - rosszul esik, de nem firtatom, csak lepillantok a kis dögre, nem messze szuszog tőlünk. A lányom még mindig nem tudta eldönteni, hogy Buborék vagy Tipli legyen-e a neve.. Én csak Bolhásnak hívom, következetes szülő vagyok, legalább azért hozzámszól, hogy méltatlankodjon egy kicsit, hogy nem is bolhás a kutyája. Az utóbbi napokban ez kellett ahhoz, hogy tudomást vegyen arról, ha szólok hozzá, Bennel és Kesterrel viszont egész jól elcsevegett, ahogy láttam, szóval nem tudom nem magamra venni. Tanácstalan vagyok kissé vele kapcsolatban, pedig ez még nem fordult elő.
Mosoly terül szét az arcomon, ahogy megérzem ujjait a karomon végigszaladni. Szeretem, mikor játékos, olyankor szívből csillognak a szemei, majdnem sikerül is elterelni a figyelmemet a gondolataimról. Ebben tudom, hogy nagyon jó, még csak erőlködnie sem kell, a testem hamar elárul alapesetben is, anélkül, hogy terhes lennék. Most viszont még hamarabb reagálok borzongással az érintésére. Ő is tudja, de még mennyire, és szemtelenül ki is használja.
- Másfél - javítom ki automatikusan, de nem is tudom leplezni előtte, hogy kétségeim vannak. Nagy előrelépés ez, Kes örül neki, Emma még jobban, én meg csak őrlődöm. Nem korai még? Megbirkózik vele? Úgyis megtudom, ha megint nutellát ad neki... Pedig nem nagy kérés, igazán..
- Aggódom Ben, mi lesz, ha nem békél meg? - automatikusan a hasamra simítom a kezem, aztán ahogy az ölembe hajtja a fejét, már a hajába túrok. Szeretek játszani a göndör tincseivel, az ujjam köré csavarni őket, kihúzni és nézni, ahogy visszaugrik, az eredeti helyzetébe. Arcomat kezébe hajtom, egy csókot is lehelek tenyerébe , másik karomat a mellkasán nyugtatom, önkéntelenül kezdem simogatni és babrálni az ingje egyik varrásának vonalát. Finom anyagú, ezt  is tőlem kapta karácsonyra, tudtam, hogy jól fog neki állni. Nem nehéz neki választanom. Sőt, nagyon is könnyű. Vele minden olyan könnyűnek tűnik.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szer. Jan. 17, 2018 3:42 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Ana haragudni szokott olykor, ha akkor is a gépet bújom, mikor itt vannak. Teljesen igaza van abból a szempontból, hogy a mi közös életünket most éljük meg, most kell itt lenni és részt venni benne. Sokszor nem győzöm őt engesztelni, tudatni vele, hogy csak a megszokás teszi, hisz régebben ebbe menekültem. Volt néhány nézeteltérésünk, összezörrenésünk szeptember óta már emiatt, de mostanra egészen sikerült elejét venni ennek a káros szokásnak. Ana is elégedett, én pedig szívesen mellőzöm, hisz velük lenni minden egyes pillanatot megér. Az elmúlt lassan fél évben pedig volt időm megszokni ezt az új fajta módit, ismerkedni olyan helyzettel, ami számomra még teljesen új - mégis kinek nem lenne, aki egyszer csak belecsöppen egy iskolás kislány életébe? Felelősségteljesebb viselkedésre sarkall és arra, hogy most már vele is számoljak. Mégis meglepően könnyen éreztem erre rá, ha boltban vagyok, akkor mindig veszek neki valamit, na nem mindig édességet mert Ana keresztben lenyel, hanem azért valami gyümölcsöt, amit szeret, valami apróságot a sulis holmijaihoz, na meg persze matricát. Ahol hercegnőset találok, már hozom is el. Csak élvezem a masszírozást, ahogy az imádott nő ujjai hozzáértően lazítják el az izmokat, tünteti el azokat a pontokat, amitől esetleg fájna. De nem bírok magammal, muszáj egyszerűen felé is fordulnom.
A csókja hiányzott már, az a csók, ami sokszor elindítja a reggelemet és bearanyozza a napomat. Sokszor ettől érzem magam annyira felvillanyozva. Már napi rutin, hogy beosszuk, ki mikor és hogyan készülődik. Én picit korábban ébredek, de bármennyire is igyekszem óvatos lenni, rögtön megérzem ahogy Ana a karomra fog és visszahúz - csak egy perc még. Álmoskás puszit kap a homlokára, majd kis hezitálás után végül tényleg felébredek. A kávé és a reggeli újabban az én reszortom. Ana rengeteg mindent megtesz értünk, én pedig igyekszem így vagy úgy viszonozni ezt, még ha igazán csekélység is. A fürdő már macerás, Emma reggeli után megy, mi még akkor kávézunk, aztán váltás. Végül hol én dobom őt el a suliba, hol az anyja, ha később kell csak bemennem vagy valamivel előbb mert riasztást kapok. Egészen gördülékenyek a napok, azt kell mondjam.
- Nekem is. Már elmúlt a reggeli csókod hatása. - jegyzem meg komisz vigyorral. Könnyű mellette teljesen ellazulni, csak úgy lenni, sokszor már ezzel is beérjük. Azt hiszem az elmúlt másfél évben, mikor még összeköltözésről szó sem lehetett ez hiányzott igazán. A meghitt pillanatok, a béke, hogy minden további nélkül csak kiélvezzük egymás társaságát. Azt hiszem neki szüksége van a megnyugvásra, arra, hogy lássa, én is akartam ezt, nem csak így alakult. Nem a legszebb módon léptem ki a házasságomból és ezt nagyon elszúrtam. Tudom. Hana teljesen megbántva, a földbe tiporva, igazából már nem is tudom mit gondol rólam... Ana pedig azt várta, majd én teszem meg a lépést és nem a nejem. Gyáva voltam, belátom, most pedig úgy érzem, bizonyítanom kell ezen a téren. Nem érem be egy csókkal, egy rövidebb, de hasonlóan lágy csókra húzom vissza őt magamhoz, mielőtt végleg elereszteném.
Aggodalom jelei suhannak át az arcomon, miközben hallgatom Ana-t. A napokban túlságosan borúlátó a lányával kapcsolatban, aminek sajnos van alapja. Nem örült annak, hogy lesz egy kistestvére és ez azóta sem változott. Ami érdekes, hogy hozzám már aznap este is szólt, egészen szóba elegyedtünk valami mesét kielemezgetve - lassan már mindet láttam ám! Az anyjához való viszonyulása viszont pillanatnyilag elég... katasztrofális. Én picit inkább csak úgy látom, dacol a hírekkel, emészti, sok még neki. Hisz én is itt vagyok, én is bizonyára sok lehettem neki és csak bő két hónap után mondhattam azt, hogy elkezdett igazán nyitni felém. Pedig nyitott és barátságos kislány, hatalmas szíve van.
- Ne foglalkozz vele. - gratulálok Ben, ennél jobb tanácsot nem is adhattál volna neki. Inkább megragadom a lehetőséget, hogy másképp tereljem el a figyelmét. Tudom, hogy most ha valami nagyon lelkis dolgot mondanék, csak még jobban magára venné. Nem akarom, hogy ez a dolog csak jobban aggassza, jobb lenne ha meg tudnák beszélni. Emma biztosan azt hiszi, hogy mert én már itt vagyok és lesz közös gyerekünk, ő már nem is számít. Pedig ha tudná mennyire számít, hisz ez nem változtat semmit a helyzeten. Lassan keresztbe fordulok az ágyon, hogy az ölébe hajthassam a fejem. A lábaim már így is lelógnak, de ez cseppet sem zavar. Egy ideig csak figyelem őt, megsimítom az arcát, nem akarom látni rajta, hogy szomorú. Tudom, ez az én saram, én akartam annyira azt a babát, ő pedig nem sokkal később bele is ment. Talán várni kellett volna, ahelyett, hogy önzőzök. De már mindegy. Azt kell kihoznunk a helyzetből, ami a legjobb. Tudom, hogy ő is örül, én pedig nap mint nap majdnem kiugrok a bőrömből, amikor belegondolok, hogy sikerült az, amit már annyira régóta csak dédelgetett álomként tudhattam a magaménak.
- Meg fog, meglátod. Minden rendben lesz, a lányod és szeret téged. Talán csak össze van zavarodva, az apja külön él, nem vagytok együtt, itt vagyok én, aki pedig nem az apja, de az ő helyét kaparintotta meg és most lesz egy kistestvére. - nem tudom megállni, hogy egy utolsó simítás után ne a hasára simítsam a kezem. Annyira furcsa még mindig belegondolnom, hogy ez itt létezik és zajlik és odabent egy apróság kezdett el növekedni. Tekintetem egy pillanatra elréved a kezemen, majd ismét felpillantok rá.
- Mit szólnál, ha egyszerűen csak kivennénk egy hétvégét, amikor ő is marad, elmennénk Disneylandbe? Meg csinálnánk néhány programot még közösen. Biztos vagyok benne, hogy tetszene neki, látná, hogy ő ugyanolyan fontos neked, mint eddig.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szer. Jan. 17, 2018 7:55 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Alig akarom elhinni, hogy végre valami jó is van a napban. Pedig ma nem dolgoztam, kivettem egy pár napot az év elején, főként azért, mert az év vége elég zűrösre sikeredett. Mindig van pár ügyfelem, akik szeretnék az ünnepeket már a kész, felújított és kicsinosított lakásban ünnepelni, de elfeledkeznek arról, hogy az én napom is 24 órából áll. Túl nagy volt a hajtás karácsony előtt, de azóta bőségesen rápihentem. Nem is nagyon lett volna más lehetőségem, mióta elmondtam Bennek a jó hírt, azóta különös figyelemmel kíséri a napirendemet és bár eddig egyszer sem szólt bele, azért látom rajta, mikor szalad ráncba a homloka. Aggodalomra nincs oka, tudom, hogy mi a prioritás az éltemben, de egyszerűen nem tudok megbirkózni azzal, ha kicsúszok a határidőkből.
- Na és ma milyen volt a hatása? - mosolygok bele az újabb csókba. Tényleg érdekel, milyen napja volt bent, általában mesélni is szokott ezt-azt, ami külön öröm. Beavat engem az életének ebbe a részére is, elmond dolgokat, ha valami érdekeset tapasztal, vagy valaki kiborítja. Mondjuk ez utóbbi elég ritkán fordul elő vagy legalábbis az biztos, hogy velem jóval többször. - Hány babát szültetek ma? - kuncogok fel halkan a saját megfogalmazásomon, pedig ez már nem az első alkalom, hogy megkérdezem. Szerintem az orvos igenis része a szülésnek, biztosítja a körülményeket és nem csak a babára, hanem az anyára is odafigyel. Én már csak tudom, Emma nála született és nem igazán volt okom panaszra, még akkor sem, ha eredetileg nem is hozzá voltam kiírva. Még emlékszem a pánikra, mikor beindult a szülés és közölték, hogy az orvosom épp kórházon kívül van és csak a következő hétre várják vissza. Akkor lépett a képbe Ben és azóta túl hosszú időre ki sem vonult.
Ne foglalkozzak vele? Komolyan ez a nagy ötlete? Anya vagyok az istenért, nem tudok csak úgy nem foglalkozni vele, még akkor is, ha jelenleg itt sincs, rajta jár az eszem. Meg azon, hol szúrtam el ennyire a kapcsolatunkat. Hét évig csak mi voltunk egymásnak, sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy bármi közénk állhat. Mindig jó volt a ciszonyom a lányommal, néha durcáskodott ugyan, mert nem szeretem, ha sok édességet eszik, de ezen kívül nem sok mindenben különböztünk össze az évek alatt. Azért is ijeszt meg ennyire, hogy úgy viselkedik velem, mintha kicserélték volna.
- Tudom, hogy nem egyszerű a helyzete, hagyok neki időt, de olyan rosszul esik... - nem akarok elszomorodni, de lekonyul a szám széle. Bolond hormonok... Egyébként is szívemre venném, elvégre az egyetlen lányomról van szó, a szemem fényéről, most meg még egy lapáttal dob is az egészre ez a terhesség. De ezt is elviselem, csak hát én sem számítottam rá, hogy ilyen hamar jön majd a baba. Ben azt mondta, hogy körülbelül három hónap kell, hogy a fogamzásgátló teljesen kiürüljön a szervezetemből, ehhez képest másfél hónapon belül teherbe is estem. Nem mintha bánnám. Talán picit korainak tartom még, de tudom mennyire vágyik rá, évek óta áhítozik érte, és én akarok az a nő lenni, aki végül meg is adja neki.
- Hogyne lenne fontos... - sóhajtok fel elnehezedő szívvel. Fogalmam sincs, mi minden fordult már meg a kis fejében, igyekeztem a napokban mindenre rácáfolni, még a cukorka miatt sem szidtam le, pedig nagyon is kijárna neki, mikor azt látom, hogy percek alatt eltünteti. Az apjánál biztosan büntetlenül eheti az édességet és én vagyok a házisárkány, aki semmit sem enged neki.. Ezért nem szeretem, mikor Ben keresztülhúzza a számításaimat és meglátom a kukában a csokipapírt. De beengedtem az életünkbe, számolnom kellett volna azzal, hogy engedékeny lesz. Igazából egy rossz szavam se lehet, úgy bánik Emmával, mintha csak a sajátja lenne. Szereti, dédelgeti, ha kell meg is szidja, bár utóbbival általában megelőzöm. Nem akarom rátestálni a feladatot, elvégre nem ő az apja, ezt nem felejtem el, ahogy azt sem, hogy menekültek tőlem a férfiak, mikor megtudták, hogy van egy gyerekem. Sokáig nem tudtam, miért taszító ez számukra annyira, már majdnem belenyugodtam, hogy egyedülálló anyuka maradok, aki néha futó kalandba bonyolódik. Mert ez volt a helyzet. Egyik fickót se tartottam elég jónak ahhoz, hogy a lányomnak is bemutassam, furcsa is lehet Emmának, hogy Bennel egész máshogy történtek a dolgok. Nincs neki viszonyítási alapja, sosem volt mellette férfi jellem, de egy idő után beláttam, hogy nem lehetek egyszerre az anyja meg az apja is. Az apa szerepet elhagytam.. Most meg majdhogynem egy időben ketten is berobbannak az életébe.
- Disneylandet imádná... - mosolyodok el, de a szemem most nem derül fel. Hát tényleg akkora lenne a baj? Vagy olyan kicsi, hogy csak le kellene kenyerezni pár hercegnővel? - El fogsz tudni szabadulni? Pár nap hármasban ... négyesben jól hangzik. - a hasamon nyugvó kezére simítom sajátomat. Még szoknom kell, hogy a kis családom újabb taggal bővül. Hét éve voltam terhes, akkor is kellett egy kis idő, míg ráálltam a gondolatra, hogy babám lesz. Most legalább ketten várjuk és ha minden jól megy, Emma is megbékél vele. Nagyon szeretném, hogy így legyen. Nem eshet szét a családom.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Benjamin Peverell tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Szer. Jan. 17, 2018 11:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

To Ana

Engem is mosolygásra késztet, amikor ő teszi ezt csók kellős közepén. Hogy lehet így csókolózni, most mondd meg, életem értelme, mi? Elég rövidre sikeredik az a csók, de nem zavar ez cseppet sem. Elég hamar rájöttünk, hogy most nem kell semmiféle idővel gazdálkodnunk, nincs olyan, hogy ettől eddig tudjuk egymás társaságát élvezni, mielőtt mindenki visszarázódik a saját életének kerékvágásába. Pedig volt idő, amikor szabályosan bujkáltunk, ugyan egész hétvégére tűntünk el konferenciát kiáltva, hisz csak így volt bármiféle módunk együtt aludni, ébredni... az első pillanatok, amikor kezdtem azt érezni, hogy ő nagyon nem közömbös számomra és nem csak holmi szerető. Egy időben, amikor a bűntudatom erősen dolgozott bennem kicsit szégyelltem, hogy más felé kezdtem azt érezni, amit a nejem felé kellett volna. Most azonban teljesen felszabadultunk és ez látszik rajtunk. Amikor egy időben tartózkodunk itthon, hiába csinálunk néha teljesen mást, egy puszira, csókra, édes szavakra mindig futja. Ez pedig kitölti azt a kis hézagot is, ami eddig bármiféle problémát okozott nekünk. Nem tudunk úgy ülni egymás mellett, hogy megöltük a beszélgetést, nem tudunk egyszerűen tétlenül sem meglenni. Nem, nem és nem. Ismét úgy érzem magam, mint tíz éve, vagy tizenöt, vagy csak egyszerűen úgy néha, mint egy kamasz, amikor igazán szerelmes és nem bír magával. Én most ezt érzem, ez tükröződik a szemeimben, a mozdulataimban és a tetteimben.
- A hatása? Hmm... alig bírtam megállni, hogy vissza ne forduljak és többet követeljek. Olyan volt a hatása. - azt inkább már nem mesélem el neki, hogy mekkora mázli az az egy óra kocsiút a kórházig, miközben próbálom türtőztetni magam és hallgatom a rádióban a híreket, meg amikor mosolyogva intettem be a kukásautót vezető fickónak, amiért a kuka és a kocsi között sikerült megállnom. De igen, kicsit úgy érzem, hogy annak ellenére, Ana néz nagyobb változás elé, az én hormonjaim borultak fel jobban. Van ez így.
- Ma? Nyolcat. Egyiküket rólam keresztelték el a szülei, de szerintem most hogy igazán megjött a tél, sokkal több szülésre számítok. - egy öt éve mindig a decemberről mondtam ezt, de amióta ennyire enyhe teleink vannak decemberben, kicsit csúsznak a bébik is. Ha jól számolok, nálunk is fennáll az esélye annak, hogy esetleg a kánikulában egy meleg-fronttal érkezik meg az apróság. Elképesztő, mennyire kíváncsi vagyok már rá, látni szeretném, hallani a szívhangját, megnézni, hogy fiú-e vagy lány. Remélem nem lesz azért nagyon szégyenlős. De persze nem számít mindez igazán, a lényeg csak, hogy egészséges legyen.
- Talán mi is készülhetünk nyáron ilyennel. - rögvest megosztom vele a továbbgondolt véleményemet, ha már témánál vagyunk. Sok mindent még nem beszéltünk meg igazán a lurkóval kapcsolatban, hisz többnyire leragadtunk az elképedésnél, nagyon hamar megfogant. Sokkal előbb, mint én bármikor is gondolhattam volna. A hiány, az évek sóvárgása, mondaná a józan eszem, de nem, ilyen a valóságban nincs, persze bármit bele lehet magyarázni. Egyszerűen Ana ennyire termékeny, ami nem meglepő lévén Emma is nagyon gyorsan lett meg. Egy alkalomnak az esélye lássuk be nem sok, viszont megnyugtat a tudat, hogy a tabletta remekül végzi a dolgát.
- Hé, kettőtök közül még mindig téged szeret jobban. Te voltál itt neki kezdetektől és ezt semmi sem fogja felülírni. A gyerekek többsége nem reagál jól a kistestvérre, főleg ha sokáig egykék. - hangom egészen lágy, kedveskedősen cseng. Nem szeretném őt szomorúnak látni még akkor sem, ha egy picit most tényleg derült égből villámcsapásként érkezett karácsony kellős közepére Emma durcija. De úgy gondolom, hogy ez még mindig könnyen orvosolható és csak egy átmeneti időszak lesz. Igyekszem őt csitítani egy picit, mielőtt teljesen rágörcsölne. Abban már nagy tapasztalatom van, hogy a kismamák miképpen reagálnak bizonyos helyzetekre. Ha testközelből ennyire nem is éltem még meg, megpróbálok élni csöppnyi kis tapasztalatommal. Ha azt tudnák az emberek, hogy mi mindent mesélnek nekem ilyenkor a leendő anyukák, miközben épp vizsgálom őket, ultrahanggal monitorozok és még sorolhatnám.
De látom némiképp hatnak rá a szavaim, legalábbis az ötletem biztosan. Talán még a lelkesedés szikráját is látnám a szemében, de ahogy jött, úgy huny ki és veszi helyét át ismét a kétely. Az ötlet tetszik neki, elmehetnénk. Igazából a munka a legkisebb probléma jelen helyzetben, ha csak aggodalmas arckifejezését tanulmányozom. Pár másodpercig én sem szólok semmit, végül picit elmosolyodok. Hüvelykujjamat kézfejére simítom, lágyan cirógatom a bőrét aprót körözve, majd tenyerét az enyémbe veszem és összefűzöm az ujjainkat.
- Nincs okod félni attól, hogy semmi sem alakul jól. A lányod rettentően okos, még ha csöpp kislány is, de idővel elfogadja majd ezt. Csak beszélj vele valamikor, talán kettesben. Én pedig valamelyik hétvégémet elcserélem odabent. - még egyszer nekiveselkedek annak, hogy picit javítsak a hangulatán. Én így látom mindezt, nem akkora a probléma, mint ahogy ő látja. Csak hát...
- Kicsim, teljesen rendben van, hogy elragadnak az indulatok most, a szervezeted épp most fordul át drasztikusan tomboló tinivé. De ez normális... - hirtelen hallgatok el, ahelyett, hogy most mindenféle ismeretet megosztanék vele, csak felülök. Hát persze! A virágnak biztosan örül, amit kint hagytam a pohárban. Mielőtt még bármiről magyarázkodhatnék, adok egy gyors csókot neki és már pattanok is fel az ágyról, hogy kifelé induljak a tulipánért, amivel rövidesen vissza is térek. Az ágyra térdelek, odanyújtom neki.
- Megláttam a virágosnál és nem tudtam ott hagyni. - magyarázom picit hadarva. Talán ez majd eltereli a gondolatait egy kissé, főleg úgy, hogy kész vagyok feldobni egy egészen másik témát is. Közelebb araszolok hozzá, a sarkaimra ülök. Így most nagyjából fölé is magasodok egy picit.
- Gondolkoztál már azon, hogy fiút szeretnél-e vagy lányt? - tudom, más a dokija és igazából azt is tudom, hogy még picit messze van a pillanat, hogy erre fény derüljön. Még az elején beszéltük meg, vagyis inkább fektettük le az alapjait annak, hogy nem nálam fog szülni. Még nem beszéltünk arról, hogy bent legyek esetleg, de abban teljesen egyezik a véleményünk, hogy egy általam javasolt dokinál is ugyanolyan jó kezekben lesz, mint nálam. Én pedig egyre jobban azt érzem, hogy majd bent szeretnék lenni. Eszembe jut, hogy mennyire megtréfált minket a teszt karácsonykor. Ő szentül esküdözött, hogy vagy tízet letesztelt és mind pozitív lett, valahogy az a bontatlan, amit díszbe csomagolva a kezembe adott, csak némi várakozás után hozta meg a várt eredményét. Én jót vidultam rajta, mondván Murphy, de igazából az egész eddigi közös életünk egy nagy Murphy.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

avatar
Egészségügy
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
100
● ● karakter arca :
Kit Harington


✥ Szeretettel Anaїs Morin tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Csüt. Feb. 01, 2018 4:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Annyira sokáig kételkedtem abban, hogy ami köztünk van, annak lehet jövője, hogy lehet elég komoly, hogy tényleg sikerül megszerettetnem magam Bennel.. Öt hónap együtt élés után már nincsenek kétségeim efelől, és végtelenül hálás vagyok neki, amiért az összes rigolyámmal együtt elvisel, sőt szeret. Tudom, hogy így van, érzem. Ahogy Emmával bánik, már az is simogatja a lelkem, ha együtt látom őket. Türelemmel, odaadó és meg vagyok róla győződve, hogy ő is legalább annyira a szívébe zárta, mint amennyire a lányom kezdett el ragaszkodni hozzá. Nem egyszerűen arról van szó, hogy  megszokta, hogy itt lakik. Persze, hozzászokott, hogy már nem egyedül alszom a hálóban, és ha mellém akarja fészkelni magát, akkor Ben óvatosan kimászik a kanapéig, de.. Ez az egész annyira hihetetlen számomra. És ez az álomvilágom úgy látszik, hogy a múlté, a kedvemre mindenesetre rányomja a bélyeget.
- Mert telhetetlen vagy... - mosolyodok el azért játékosan mindennek ellenére, és újra csókot nyomok a szájára, amiből inkább egy futó puszi kerekedik. Nem, nem az igazi, én se vagyok az igazi, míg bánt a helyzet és nem igazán tudom, hogy mikor normalizálódik a helyzet Emmával. Sokkal jobban megvisel, mint bármi.. Ezek a hormonok is kiborítanak.. Nem is tudom, miért akar könny szökni a szemembe, mikor azt meséli, hogy róla neveztek el egy gyereket.. Én csak.. Annyira nem érzem magam önmagamnak.. Mély levegőt veszek, hosszan fújom ki, ezt ismételgetem, így tudom csak elérni, hogy ne kezdjek bőgni. Nem szoktam, sosem szoktam...
- Igen, készülhetünk.. Emmát is a front hozta.. - sóhajtok nagyot, mert ebben teljesen igaza van, én meg utálom, hogy igaza van és fel kell készülnünk rá, hogy hamarabb jön majd a babánk a kelleténél, mert le merném fogadni, hogy a nyarunk kánikulából és frontokból fog állni. De Bennek nem kell bemutatnom, már az első szülésnél is láthatta, hogy az időjárás bizony nem kegyelmez. Az viszont nem tetszik, hogy sok szülést jósol a következő hetekre, hisz az azt is jelenti egyben, hogy bármikor behívhatják.. Csak hétvégén ne. Csak hagyjanak minket békén egy kicsit kettesben. Most, hogy Emma is többet van az apjánál, legalább lenne időnk egy kicsit egymásra is, úgy mint régen.
- Mi van, ha az apja kihasználja, hogy haragszik rám és ellenem fordul? - teszem fel a legnagyobb kérdést, ami a szívemet nyomja. Mit csinálok én akkor, ha egyszer csak a lányom fejében kattan valami és kitalálja, hogy inkább az apjánál lakna, mint velem és Bennel.. Ha addig nyúzza a fülét, míg végül belemenne, én meg még tovább rontanám a helyzetet, mert nem engedném.. És.. És. - Te nem is aggódsz? - szakad ki belőlem hitetlenkedve, és ez szintén rosszul esik. De ennek ellenére se akarok ráripakodni miatta, a lányom az én felelősségem. Nekem kell megoldanom vele a problémát, én voltam az, aki se szó se beszéd beleegyezett a gyerekbe, mikor felvetődött az ötlet, hogy talán lehetne.. Örömmel szülök Bennek, mert megtehetem és mert mindennél jobban vágyik rá, de Emma mégiscsak valahogy sarkalatos pontja ennek a történetnek.
- Úgy szeretnék hinni benne, hogy minden rendben lesz... Legszívesebben most visszahoznám, hogy mi legyünk együtt és ... - elharapom a mondatot. Nem is kell kimondanom, hogy Kester iránt táplált ellenérzéseim most csak még hangsúlyosabban vannak jelen, mint eddig. Szeretnék kifakadni, üvölteni, mert tehetetlen vagyok és mert Ben egyáltalán nem is érzi át a helyzet súlyát...
- Ez egyáltalán nem normális.. Utálom a hangulatingadozásaimat, utálom, hogy ennyire érzékeny vagyok, utálom, hogy mindig bőgni akarok... - sorolom hirtelen felindulásból. Nem vagyok lázadó tini, csak hisztis, de az nagyon. Ben se ehhez van szokva mellettem, a lányom meg pláne nem. Mégis hogy a fenébe magyarázom meg így neki, hogy az égadta világon semmi se változik meg még egy jó ideig, ha már most nem úgy viselkedem, mint egy hónapja, vagy azelőtt? Gondolt ő erre egyáltalán? Most meg itt hagy? Hát ez nagyszerű.. Tényleg... Hiába a csók, hiába kapja fel az a vakarcs a fejét, ahogy elmegy mellette..
Csak elnyúlok az ágyon, a kétségbeesés enyhe kifejezés arra, amit érzek, egyszerre vagyok tanácstalan és elveszett, van bűntudatom és örülök minden pillanatnak, hogy ezt a babát a szívem alatt hordhatom. Én se igazodok ki magamon, hogy teszi majd Ben? És ez még csak az első pár hónap...
- Tulipán? - kérdezem hitetlenkedve nézve rá. De hát január van, mégis honnan szerzett ilyenkor igazi, élő, virágzó tulipánt? - Köszönöm... - könyökölök fel és veszem el tőle, végigsimítom a levelét, friss, a szára vizes, az ágyneműre és rám is cseppen a víz róla, de nem zavartatom magam. A kedvenc virágom, és ezt ki is használja. Ahogy közelebb jön, hogy mellém térdeljen, nem elégszem meg ennyivel, magamhoz vonom, egészen közel, belefészkelem magam az ölébe, így fekve onnan nézek fel rá. Jól esik a hátamnak a fekvés, már most érzem, hogy a derekammal lesznek gondok a terhesség alatt is, ahogy az előzőnél se úsztam meg. Így viszont jó, most kényelmes és ahogy csavargatom a virágot az ujjaim között, egy picit a gondok is könnyebbnek tűnnek. Leheletnyivel..
- Hmm? - nézek fel rá kérdőn, egész elrévedek a kérdése hallatán, de nem tudok nem mosolyogni a lelkesedésén. Neki ez az egész új, nekem meg még szoknom kell, hogy újra átélem. Ben olykor még nálam is buzgóbb. Imádom nézni azt a rajongást a szemében, amivel rám pillant. - Ühm... Nem.. Csak legyen egészséges... Egy lánnyal már boldogultam.. Vagyis most nem tudom, de.. Azt hiszem, hogy örülnék egy kisfiúnak. Te? Gondolkodtál már rajta? - simítok végig arcán, aztán a keze után nyúlok. Szeretem, ha a hasamon nyugtatja, szeretném, ha neki is mindenben része lenne, amiben csak lehet.
avatar
Keresk. és szolg.
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
57
● ● karakter arca :
Claire Holt


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Hálószoba ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Tell me your secrets

Hálószoba
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások :: Ana Morrin lakása-