Hálószoba - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek


✥ Today at 6:21 pm ✥

✥ Yesterday at 9:11 pm ✥

✥ Yesterday at 9:05 pm ✥


✥ Vas. Aug. 12, 2018 10:59 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 9:24 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 8:53 pm ✥

✥ Vas. Aug. 12, 2018 4:09 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Hálószoba •• Csüt. Nov. 16, 2017 7:45 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Kedd Feb. 13, 2018 2:58 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Ana

Telhetetlen... igen, újabban ismét telhetetlen vagyok mint régen. Volt idő, amikor végletekig telhetetlen voltam, magával ragadott ez a varázslatos új világ a csillogásával, minden velejárójával együtt. Mert volt idő, amikor még nem tudtam ellenállni annak, hogy mindent megkapok, a lábaim előtt a világ és csak egy szavamba kerül az óhajom. Az estek, a pompa, Victor, a nők... könnyen a rabjává lehetett válni egy pillanat alatt. Fiatalkorom tündöklése olykor megrészegített, hogy aztán addig akarjam a sok jót, a kényelmet, míg meg nem unom. Valós énemet sohasem tagadhattam meg és igen hamar a felszínre tört, kétségbe vonva mindazt, amit addig két kézzel habzsoltam. A pompa mögött a rideg valóság köszönt vissza, a megjátszott gesztusok, a felrajzolt mosolyok, mindaz, amely eddig széppé tette ezt az elkapatott világot. De addigra már mindegy volt, letisztult nyersségem előzékeny úriemberévé csiszolódott, akivé váltam. Pusztán telhetetlenségem tükrözte azt az énem, aki egykoron ebbe a városba érkezett. Házasságom, rossz döntéseim sorozata pedig ezt is felfalta. Tetszik, hogy most mégis ezt mondja, én magam sem akartam elhinni, amikor felfedeztem jeleit. De valóban telhetetlen vagyok, mert újra boldognak érzem magam, ebből pedig a sok sem elég.
- Nem vágyom annyira a túlórákra sem már. - kifejezetten élvezem, amikor övé minden figyelmem, amikor puszikkal, csókokkal halmoz el. Vagy amikor csak fekszünk a csöndben, sötétben egymást ölelve. Élvezem minden percét, hogy ismét megtapasztalhatom milyen egy kapcsolat, amikor lélegzik, sőt bimbózik. Nem győzöm elégszer a hasára simítani a kezem, ahányszor csak eszembe jut, a fiammal vagy épp lányommal állapotos. Tudom, hogy sokáig az ilyen kettesben töltött időt sem tudjuk kihasználni, hisz olyan hamar elrohant három hónap. De most még most van. Megosztom vele a történteket, amik igazából csodálatosak és ahányszor ezzel várnak a szülők, mindig megtiszteltetésnek érzem tőlük. Figyelem minden egyes rezzenését, mosolyt csal az arcomra, ahogy tekintete fátyolosan csillan meg, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy valami változásnak indult és talán ezt ő sem tudja még, talán még én sem, mi lesz a vége. Csak hogy valami nagyon jó történik velünk most, hiába a viharos felhők fölöttünk, hiába Emma dacolása. Bízom benne, hogy majd elfogadja a picit, hisz az ő kistestvére lesz.
Annyira szívesen nyugtatnám meg a gondjai felől, hogy nem lesz semmi baj, de tudom, hogy ha pillanatnyi megnyugvást is érnék vele, nem lenne teljes. Hisz itt van a levegőben, alattomosan közénk furakszik a feszültség, amely karácsony óta tart. Gondterhen sóhajtok, tehetetlennek érzem magam és cseppet sem boldogít a tudat, hogy mindezt én idéztem elő. Betolakodónak érzem magam ettől, akinek nincs joga itt lennie, pedig tudom, hogy csupán egy apróság ez, egy kislány megszokott mindennapi élete borult fel, aki meg nem tehet arról, hogy eddig ő volt mindig a figyelem középpontjában. Nem tudom okolni, mégis tanácstalanságom nem segít a helyzeten. Még hogy nem aggódok...
- Dehogynem... - mondom egy kissé elfúló hangon - Nem lesz semmi ilyen, az apja is nagyon jól tudja, hogy ha ellened hangolja, nem látja egy darabig. - és ez kegyetlenül hangzik, de úgy hiszem, nem hangoljuk mi sem ellene és így lenne fair. De ez máshol gyökeredzik, ezt Emmában kell keresni. A megoldás várat magára, talán csak mi fújjuk fel és igazából idővel megoldódik, nem tudom. Most hirtelen érzem úgy, hogy lett egy nagy lányom is, akit folyamatosan szem előtt kell tartani és ez egészen eddig nem volt gond. De azzal, hogy most voltaképpen problémát generál, hát nem érzem úgy, hogy napirendre tudnék térni a probléma kezelésével is. Ana ismeri őt, talán tudja a választ, ami szemeim elől annyira el vannak rejtve. Csak a kétségbeesettsége, biztosan az mondatja vele, hogy nem tudja a helyes megoldást.
- És mi van, ha csak hagynád, hogy elragadjanak egyszer az indulataid? Kicsit csillapodna, megnyugodnál. Tiszta fejjel gondolkoznál. - arcát kezeim közé veszem egy pillanatra, úgy pillantok rá komoly tekintettel. Nem azt akarom ezzel elérni, hogy lássam sírni, egyszerűen csak van akinek ez segít. Nekem olykor segített volna az évek alatt, nem tagadom. Mégis csak teljes magányomban sikerült arra a pontra jutnom.
A virág! Hát persze, majd felvidítja. Pillanatok alatt termek ismét az ágyon, hogy odaadjam neki. A virág nyomán vízcseppektől pettyeződik a takaró, de mit számít ez? Csak azt szeretném, hogy jobb legyen a közérzete. Pont a kedvence.
Változik a felállás, most én térdepelek tovább az ágyon, míg ő az ölembe dönti a fejét. Mennyiszer játszottuk el ezt az évek alatt, miközben még tabu volt a viszonyunk, amikor viháncoló kamaszokként fogtuk fel az első néhány közös hétvégét, majd egyre jobban ránk nehezedett a döntés iránti szükségesség. És szükséges volt, de nem bántam meg. Még ha nem is én döntöttem a válás mellett. Hogy kényelmesebb legyen, lábaimat egy picit oldalt csúsztatom ki, hogy a nadrág se tartson annyira gúzsban. Most már kényelmes, bal alkaromra támaszkodok és úgy simítok végig ismét az arcán, szeretetteljes mosollyal fürkészem őt. Így közelről egészen más, az sem zavar, hogy hosszasan fogok görnyedezni.
- A változatosság? Megértem. - mert tényleg megértem, talán kipróbálná milyen egy kisfiúval. Én pedig elképzelem a pillanatot, ahogy épp a kezei között tartja. Nincs konkrét elképzelésem róla, egyszer rá hasonlít, egyszer rám, de nem is ez számít...
- Nem tudom... egyszerre szeretném mindegyiket, csak bár itt lenne már, bár szórakoztathatnám, elaltathatnám, gondoskodhatnék róla. Remélem a te gyönyörű szemeidet örökli.

■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
94
● ● karakter arca :
Kit Harington


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Pént. Feb. 23, 2018 2:20 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem tudom letagadni, mennyire megvisel ez a kilátástalan helyzet, ilyenkor érzem csak, hogy valójában átok, hogy Emma ilyen makacs személyiséget örökölt tőlem. Egy részem most abban a hiszemben én, hogy elveszítem a lányomat, egy másik részem pedig próbálja felülbírálni ezt a gondolatot, kevesebb mint több sikerrel. Az egyetlen vigaszom Ben és bár nem akarom azt egészet rázúdítani, mégis megteszem, minden kétségemmel és bizonytalanságommal együtt. Eleinte azt hittem, hogy nekünk kettőnknek lesz nagyon nehéz összecsiszolódni azzal, hogy beköltözik hozzánk, de meglepően hamar idomultunk egymáshoz. Még nem tökéltes, közel sem, vannak apró surlódásaink, a jelenléte mégis annyi energiával tölt fel, hogy elhiszem, képes vagyok megbirkózni bármivel. Mindennel. Azzal is, hogy Emma látszólag egyikünkkel hajlandó érdemben beszélgetni, nem válaszol csak akkor, ha muszáj. Nem csacsog vidáman, akkor se ha itt van és Buborék is depressziós lesz, mikor nincs. Nem én vagyok az egyetlen családtag, aki rosszul viseli a pálfordulást.
- Arra én sem, leszokhatnál róla, mert várunk haza... - mosolyodok el. Szeretek többes számban beszélni, és kivéltelesen nem Emmára gondolok közben. A kis csöppség, aki a pocakom biztonságában növekszik ugyanis, nagyon apás, érzem magamon, hogy sokkal jobban ragaszkodom Benhez én is és ezt nem csupán az teszi, hogy szeretem.
- Emma sose bocsátaná meg, ha eltiltanám őt Kestertől... - sóhajtok. Nem mintha azt megbocsátaná, hogy anélkül estem teherbe, hogy ő engedélyt adott volna egy kistesó legyártására, de minél tovább csűröm-csavarom ezt a témát, annál rosszabb lesz a vége. Vagy legalábbis az a végkimenetel, amit én el tudok képzelni. Szeretnék már túllendülni ezen, szeretném, ha együtt örülnénk, ha Emma is kivenné a részét a készületekből, ha segítene mondjuk kis ruhákat válogatni, kiválasztani a kiságyat, a szobája a színét, a plüss vackokat. Szeretném, ha ő is szeretné, és a tudat visel meg legjobban, hogy ennek a megvalósulására jelen körülmények között alig van esély. - Ennyire rossz dolog a testvér? Van egyáltalán oka Emmának így reagálni? - gondolkozom inkább csak hangosan. Nem is várok rá tulajdonképpen választ, csak még jobban elszomorítana, megnyugtatni csak az lenne képes, ha rendeződne a helyzet. De én nem is tudhatom, belegondolnom sem olyan, mintha lenne mihez viszonyítanom. Egyedül nőttem fel, világ életemben egyke voltam, és ha talán először nem is örültem volna neki, később biztosan hálás lettem volna egy testvérért. Persze ott vannak a barátnőim is, akikhez ragaszkodhatok, de teljesen más lehet valakivel együtt felnőni. Talán Janie az egyetlen, akivel ilyen régre nyúlik vissza a kapcsolatom, de már akkor is kamaszok voltunk, nem kisiskolások. Nem érezhetem át teljes mértékben a helyzetet.
- Nem, akkor csak gyenge lennék és ennél az egésznél sokkal jobban utálok gyengének tűnni és még jobban, ha valóban az vagyok.. - hunyom le a szemeimet egy pillanatra, hogy átható mély tekintete ne tudjon befolyásolni engem. Most és ebben ne. Nem fogom előtte megmutatni ezt az arcomat, nem csak most, remélhetőleg soha nem kerülök olyan helyzetbe, hogy meginogna ez az elhatározásom. - Különben is tudok tiszta fejjel gondolkodni, csak egy kávé kell hozzá. Vagy kettő.. - forgatom a szemeimet, az évek során hozzászoktam, hogy sokat kávézom és keveset alszok. Most fáradékonyabb vagyok, olykor az egész napot átaludnám, és tudom, hogy Ben nem nézi jó szemmel, ha sok kávét iszom. Magamhoz képest igyekszem redukálni a mennyiségét, de csodát nem tudok tenni, a szervezetem túlságosan hozzá van már szokva. Talán ezért is nem teszi szóvá, ha napjában megiszok három bőgrével, meg még amit nem tud..
A hirtelen jött negativitásomat viszont meglepőd módon képes visszaszorítani egy szál virág - a kedvencem. És Ben izgatott arca. Különös kettősséget érzek magamban, tartok is attól, mi lesz ha Emma nem békél meg, ugyanakkor érzem, hogy hiába jött korán a baba, nagyon jót fog nekünk tenni. Az évek megedzették már annyira a kapcsolatunkat, hogy hihessek ebben, hogy tudjam, mindketten felkészültünk rá. És őszintén imádom a gondolatot, hogy én teljesíthetem Ben szívének vágyát.
- Visszasírod még ezt a kilenc hónapot, ha megállás nélkül sírni fog, mert fáj a hasa vagy jön a foga.. - nevetgélek a lelkesedésén, de nem vonom kétségbe, hogy igazat mond. Tudom, hogy régóta vár rá és már nem tart soká, hogy a karjaiban tarthassa a szerelmünk apró pici gyümölcsét. Önkéntelenül vándorol egyik kezem a hasamra, és bár nincs látható jele, napjában többször végigsimítok rajta. Alig várom, hogy növekedésnek induljon, hogy mozogni kezdjen és Ben is érezhesse őt. Nem csak orvosként, apukaként is. - Én is remélem, hogy az enyémeket örökli, mert ha a tieidet, akkor végem lesz. Akár fiú, akár lány.. - sose titkoltam, hogy az egyik dolog, amit legjobban szeretek Benben, az a szeme, a pillantása, az a sötét írisz, ami képes magába szippantani, képes olyan sok érzelmet átadni, hogy örömmel veszek el benne minden alkalommal. Nehéz neki ellenállni főleg ha látom, hogy minden nappal egyre jobban csillog.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
59
● ● Reag szám :
54
● ● karakter arca :
Claire Holt


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Kedd Feb. 27, 2018 12:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Ana

Régen volt annak a napja, amikor azt mondták nekem, haza várnak. Melegséggel töltenek el a szavai, vonásaim ellágyulnak tőle. A viharos, gyötrő, őrlődő időszaknak vége, amibe úgy csempésztük bele a csöppnyi elszigetelt boldogságunkat, mint tolvaj a gyémántot. Olykor bűnösnek éreztük magunkat tőle, mégis annyira vágytunk arra a megcsillanó szikrára, a békességre, a szeretetre, kötődésre. Most pedig már nem kell elrejtenünk. Mindkettőnknek szüksége van a másikra és noha ő még sosem mondta, de úgy hiszem, szeret.
- Várunk? - kérdezek vissza a kicsit sem kevésbé szembetűnő szóhasználatra. Még eddig csak ritkásan emlegette így, hogy magukról beszél. Már a piciről, meg magáról. Eddig én akartam nehezen elhinni, hogy sikerült. Ana pedig talán csak többnyire kerülte a témát, amikor Emma itthon volt. Bánt, hogy olyan, mintha tabu lenne, amit ő festett fel sötét ómenként a falra. Szívesen ülnék le és beszélgetnék el vele sok mindenről, mert érdekel, miért látja így. Mert csak dacoskodik, hallgat, de nem mondja el a véleményét. Nekem főleg nem.
- Tudom. De nem szeretném, hogy így legyen. Tudom, hogy nem kedveled őt, én sem igazán. De végső soron mégis csak ő az apja. - igyekszem következetes lenni és nem a saját véleményemre hallgatni, ha Kesterről van szó. Győzködöm magam arról, hogy ő is változik, lehet más a múltban történtek ellenére és nem rossz példát mutat neki a forrófejűségével.
- Kislány még, ő egészen másképp látja ezt. Ő azt hiszi, hogy pótolni szeretnénk és már nem is számítunk rá. Édesem, ne fogd fel ennyire drasztikusan a helyzetet, egy kislánnyal egyszerűbb egyezkedni még mindig, mint egy kamasszal. - akár azt is mondhatnánk, hogy az optimizmusom töretlen. Igazából már csak szívesen lendülnék túl a dolgokon, hinni azt, hogy ha már látható jelei vannak a terhességnek, ő is tud egy örülni. Csak egy kicsit. Vagy csak ne nézzen ránk úgy, mint akik elárulták őt. De nem tudom, nem is tudnám semmiért sem okolni. Csak egy gyerek, aki fél, hogy nem fogják szeretni már. Kicsit bűntudatom van, felrémlik előttem, amikor először ide jöttem. Látszott rajta, nem érti mit keresek itt, miért alszok itt, miért nem az apja van itt helyettem. Sosem leszek az, őt sosem fogom pótolni, aminek tudatával együtt kell élnem minden egyes döntésemkor, minden egyes kijelentésemkor. Felelősséggel tartozok mindenért, amit cselekszem.
- Nem vagy gyenge, mert utat engedsz az érzéseidnek. Különben is, én akkor mit mondjak? - játékos mosoly ül ki az arcomra. Tisztában vagyok a ténnyel, hogy látott már gyengének, látott már könnyeket tőlem. Elismerem, hogy vannak ilyen pillanataim, de nem tartom férfiatlannak sem sokakkal ellentétben.
A kávéról megvan a véleményem, inkább csak sóhajtok és a fejem rázom. Hihetetlen, ilyenkor is csak inna. Megvallom, jót tesz néha, de semmi szükség arra, hogy függővé váljunk. Egyszer már felvázoltam, ettől a gyerek sem fog megnyugodni, aztán majd ha reggel itt fog ugrálni egy szép napon az ágyunkon, akkor majd igazam lesz.
Mosolyt csal az arcomra, hogy elértem a célom. Csak figyelem, ahogy megszagolja, ahogy a boldogság egy pillanat alatt költözik ki az arcára, csillannak fel a szemei. Igen, ezt szeretem ebben a hormonzavaros időszakban, lehet néha nehéz, de néha igazán csak örülni tud, úgy mint talán soha.
- Nem sírom, várom. Ha kell, akkor felszerelkezek én is kávéval, pelenkával, meg amivel kell. - állok elébe és akarom, hogy lássa, bármiben számíthat rám. Kettőnk közül én leszek a kezdő és lehet túl lelkes a lendületem, de nem tudom másképp várni. Mondjam azt, hogy lélekben már vagy tíz éve erre készítem magam? Akkor is akarom, ha fáradt leszek, ha a kádban alszok el, ha lepisil és mindent szétdobál. Mindennel akarom. Elnevetem magam a szavai hallatán. Hát persze, az annyit emlegetett kiskutya szemek. Pedig esküszöm nem szánt szándékkal teszem. De sosem hiszi el, ha azt tudná, hogy fogalmam sincs, hogy csinálom.
- Véged lesz mindenhogy. Meg nekem is. Úgy fog az ujjai köré csavarni minket, hogy észre sem vesszük. Talán Emmát is, talán nem haragudna rá annyira, ha tudná, hogy megtarthatja a saját kis birodalmát. Annyira előttem van néha, hogy játszanak együtt, meg a kutyával az udvaron.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
94
● ● karakter arca :
Kit Harington


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Pént. Márc. 23, 2018 12:17 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Csendben figyelem, ahogy az arcizmai megrándulnak, bőre apró ráncokba szalad, ahogy elmosolyodik. Bizony, higgye csak el, hogy ha tehetném legszívesebben maram mellett tudnám őt egész nap. Mert egész más a helyzet, ha itt van és akkor is ha nem. Érzem magamon, a testem reakcióin. Persze lehet ezeket tudományos alapokra fektetni, alighanem Bennek lenne is rá egy magyarázata a tomboló hormonokkal meg az érzelmekkel, de én inkább a babánknak tulajdonítom, mint a testemben zajló folyamatoknak.
- Bizony, várunk. A lányoddal.. Vagy a fiaddal.. - Istenem mennyire szeretem kiejteni a számon, hogy az övé. Szeretem látni a boldogság szikráit a szemében, látni, hogy milyen várakozással tölti el, hogy új dolgot fog megtapasztalni. Hónapjai lettek volna felkészülni rá lelkileg, de Hana után talán ő sem hitte el, hogy lehetséges, ráadásul mindez ilyen hamar. De megtörtént és alig várom, hogy pocakot eresszek és mutogassam neki, hogy ne csak az jelentse a terhességemet, hogy épp nem irritál, ha halat eszik mellettem. - És ha Emma megbékél, biztosan újra megkér majd, hogy inkább te nézd át vele a leckét. Ő is vár haza. Szeret téged - mosolygok rá, mert a vigyora kellően ragadós ahhoz, hogy elkapjam én is. Még emlékszem, hogy azt sem tudtam, hova legyek örömömben, mikor későn értem haza és azt láttam, hogy a konyhában az asztalra van kiterítve a sok könyv, mert a lányom türelmetlen és egyszerre akarta az összes leckéjét megmutatni Bennek. Inkább csak ellenőrzés céljából, mint segítségkérés címszó alatt, de biztos akart lenni benne, hogy másnap az iskolában hibátlan házi feladattal arathatja le a babérokat. Nekem kellett volna itthon lennem vele, én mentem volna be az iskolába is érte, mert nem akartam Bent az elején a sűrűjébe dobni, de máshogy alakult. Igazából jobb végkimenetelt el sem tudtam volna képzelni.
- Tudom... - ejtem hátra a fejem megadóan. Elismerem, hogy igaza van, ha akarnám se tudnám tagadni, hogy Kester az apja és minden joga megvan a lányához. Igazából örülhetek, hogy nem dőlt dugába a tervem, mikor Emma addig makacskodott, míg végül beleegyeztem, hogy megismerhesse az apját. Sokkal rosszabb is lehetne, ha Kester mondjuk úgy dönt, hogy neki nincs szüksége egy hétéves energiabombára. - De akkor is bosszant, a kelleténél jobban.. - azt hiszem ezt nem is kell megindokolnom. Ha nem lenne elég az, hogy rám vannak írva a kétségeim, ott az összes többi tény, amit fel tudnék sorakoztatni Kester ellen a saját javamra. De nem teszem, mert kell lennie más módnak. Ésszerűnek, reálisnak. Csak meg kell találnom. - Ugye tudod, hogy imádom az optimizmusodat? - máris őszintébb a mosolyom, mert elkezdek hinni a szavaiban és abban, hogy nem lehet annyira rossz a helyzet, mint amilyet én a falra festek. Talán ha szerencsénk lesz, akkor hamar lecseng ez a történet is Emmával és ... Igen, reménykedem, hogy így lesz. A szívem szakadna meg, ha emiatt lenne köztünk egy hatalmas, áthidalhatatlan szakadék. Valahogy muszáj lesz megértetnem vele, hogy bármi legyen is, ő mindig az én kicsikém marad és soha senki nem léphet a helyére.
- Te nem vagy gyenge, Beeen... - tiltakozom azon nyomban, ahogy meghallok némi iróniát a hangjában. Egyáltalán nem gondolom annak, más az ő helyében hamarabb belefáradt volna. Nem tudom kijelenteni, hogy tisztában vagyok azzal, min ment át, de sejtem, mennyire nehéz volt elengednie az egészet, mert szerette őt... Tényleg szerette valamikor... - Csak jobban ki tudod mutatni az érzéseidet és ez nagyon szexi. - simítom arcára a kezem. Tudnia kell, akarom hogy tudja, hogy még ezt is vonzónak találom. Azt hiszem kettőnk közül mindig ő lesz az érzelmesebb, még akkor is, ha most tényleg felbolydultak a hormonjaim és épp úgy érzem magam, mint egy zabolázatlan kamasz.
- Azt hiszem könnyen felnősz majd a feladathoz... - bizakodó vagyok, mert tudom, hogy várja és talán tart is tőle kissé. De nála jobb apát elképzelni sem tudnék a gyerekemnek, Emmának is remekül gondját viseli és már-már úgy viszonyul hozzá, mintha a sajátja lenne. Ezért mindig is csodáltam és hálás is vagyok, mert ha nem tudná elfogadni Emmát vagy Emma nem kedvelte volna meg őt rövid idő alatt, én sem lennék ilyen kiegyensúlyozott ebben a kapcsolatban. - Egyelőre nem kell túlgondolni. Az is lehet, hogy olyan áldott nyugodt természete lesz, mint neked. Majd visszafogom a kávét... - nevetek fel, mintha bármit számítana. Nem igazán hiszek ebben, persze nem szeretném, ha később kiderülne, hogy a sok koffein miatt lett hiperaktív és persze meghagyom Bennek az orvos szerepét, de... - Az udvaron? Ahhoz előbb kellene egy... - forgatom meg a szemeimet. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a lakás elég lesz-e mindannyiunknak. Talán.. - El akarsz költözni? - vetem fel a kérdést, mikor leesik mire célozhat, mintha csak az időjárásról kérdeznék. De valójában erről még nem beszéltünk, most valószínűleg már aktuális lesz. Csak lenne már vége a pereskedésnek, hogy végre elfelejthessünk minden rosszat.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
59
● ● Reag szám :
54
● ● karakter arca :
Claire Holt


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Pént. Márc. 23, 2018 1:27 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Ana

Melegséggel töltenek el a szavak, ahogy kiejti. Mindegy igazából, hogy melyik, számomra a lényeg úgyis csak az, egészséges legyen. Közel tíz éve vágyom erre és noha akkor még nem gondoltam, mennyire másképp fog a házasságom alakulni, most már csak arra tudok gondolni, hogy most tartok ott, ahol akkor kellett volna. Most van mindenekelőtt szükségem rá, rájuk, arra, hogy érezzem, jól döntöttem, amikor hagytam Hanát kisétálni az életemből. De hát már nem szerettem! Nem úgy szerettem őt, ahogy azt megérdemelte volna, ahogy azt tőlem elvárható lett volna. Ha már nem tud az ember tiszteletteljesen bánni a társával, akkor ott már nincs mit tenni. Kezem újfent a hasára simítom. Tudom jól, hogy nem tapinthatok ki még semmit, mégis annyira szeretem ezt csinálni. Hisz az odabent növekedő kis apróság már most is különféle ingerek közepette növekszik és kihat rá az anyja boldogsága is.
- Mit szólnál, ha a hétvégét esetleg elcserélném? - hirtelen merül fel a gondolat, minden esetleget bűntudatot megelőzendő. Biztosan akad olyan rezidens, aki önként és dalolva vállal egy kis extrát a hétvégére, cserébe pedig ez jól fog jönni a továbblépési szándékaihoz. A lelkes kollégákat szeressük, ugyebár. Egy pillanatra jut eszembe, milyen voltam én rezidensként. Lelkes, túlbuzgó, akkoriban nem túlóráztam, de talán a mostani lelkesedésem azt is vígan lehagyja.
- Szívesen ülök le tanulni vele még akkor is, ha fárasztó napom volt. De most kissé úgy érzem, hogy mindent meg tud oldani az apjával és remekül is dolgoznak együtt. - persze biztos vagyok benne, hogy eljön az az idő, amikor komoly kémia leckék jönnek, a matekról nem is beszélve. Én magam faktos voltam, az egyetemen pedig szín jeles. Kes akárhonnét is nézzük, nem az a matematikai zseni. De nem bántom, addig élvezze ezt ki, amíg lehet. Elvégre egy 50%-ot mégis csak benyújtott.
- Optimizmus? Miféle optimizmus? Ez csak úgy valahonnét fakad. - széles, huncut vigyorra húzom a szám. Tetszik, hogy máris oldódik, a feszültsége is érezhetően visszaszorítkozott. Ezt vártam, hogy ellazuljon, hogy végre ne csak a lányán bánkódjon. Mert ráfér az, hogy pihenjen, boldog legyen, úgy várja a picit, úgy mint anno a nővérét. Vagyis ez biztosan így volt, mert Emma tüneményes kislány lett.
- Sokak szerint nem egy férfias viselkedés az indokoltnál többször kifejezni az érzéseket. - ráadásul hatványozott formában. Pedig rám igaz, teljes mértékig igaz, hogy ha elérzékenyülök, nem tudok mit tenni ellene. Ez csak úgy jön, átjár, a fojtogató érzés a torkomban jelzi, hogy nem lenne előnyös mindezt visszatartanom. Az istenért, hát miért ne érzékenyültem volna el karácsonykor, amikor megtudtam, milyen hamar érkezik mégis a pici. Akartuk őt, Ana már az első felvetésemre sem ágállt, hisz tudta, hogy ez nekem mennyire fontos és mennyire szeretnék végre apa lenni. Már nem érzem magam irigynek azokra, akiknek ez megadatik. De igazából... már összeköltözésünkkor is úgy éreztem, hogy az lettem, csak egy picit másabb formában. De Emma már nagylány, ő már önálló, megáll a lábán és kész kishölgy.
- Nem szeretnék semmit sem elrontani és kicsit úgy érzem, hogy az a tapasztalat kevés, amit eddig összegyűjtöttem. - szó se róla, tudom milyen egy újszülöttet a kezemben tartani, de én magam csak addig jutottam el, hogy hazakerüljenek a kórházból, a gyerekek onnantól kezdve más személyek szárnyai alá kerültek. De megnyugtat a mosolya, a bizakodó tekintete. Újabb rövid csókra húzom le magamhoz és egy pár pillanatig még szemezek vele. A tekintete nem ereszt, de én igen is jól tudom milyen területre evezek. Csak egy aprót bólintok.
- Arra jutottam, hogy négyünknek egy kiskutyával kevés lenne ez a lakás. És ha már továbbköltözésen törnénk a fejünket, nem adunk a nagyon kicsire. - a blöki miatt talán égetőbb lenne a ház, de nem tudom ők mennyire szeretnék. Ana talán a feltevéssel egyet értene, miszerint valóban elég szűkösen férnénk el. Emmától nem várom el, hogy megossza a szobáját, a saját kis magánbirodalmát egy magatehetetlen kisemberrel.
- El, te nem gondolkoztál még rajta? Talán ki valahová a parkos övezetbe, ahol van suli, rendelő, valami bolt, egyszóval minden. Csak gondolj bele, ahogy a babánk megtanul járni, Emmával pedig odakint szaladgálhatnak a fűben, jó levegőn.
■ ■ Zene ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Egészségügy
avatar
● ● Posztok száma :
104
● ● Reag szám :
94
● ● karakter arca :
Kit Harington


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Pént. Márc. 30, 2018 2:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Kedvesen cirógatom az arcát, szeretek hosszan időzni rajta, végigkövetni tökéletesre nyírt szakállának ívét, elveszni a pillanatban és a sötét szemeiben, aztán a hajába túrni és az ujjaim köré csavarni a tincseit. Olyan békés ez így, néha még most is alig hiszem el, hogy megadatik nekünk, hogy együtt élünk és nem csak elkezdtük a közös életünket, hanem össze is fonódik az életünk. Magamról sem hittem, hogy kikötök egyszer egy férfi oldalán, olyan sokáig voltam egyedül Emmával, hogy majdnem le is mondtam róla. Nekem elég volt a kicsikém, minden energiámat rá fordítottam és beletörődtem abba, hogy az életem az anyaságban fog kiteljesedni. A korombeli férfiak része nem óhajt belecsöppenni egy egyedülálló anya életébe. Aztán Ben szép lassan kikötött mellettem, a lopott óráinkkal, az izgalmas szökéseinkkel és azzal, hogy a világ figyelő tekintetétől távol ejtettük meg az összes találkánkat. De ezt is elfogadtam, eleinte nem mertem többet kérni, később már vágyódtam rá, de benne nem érett még meg a válás gondolata. A felvetésére pedig önkéntelenül is nosztalgiázásra adom a fejem, a kellemes emlékek mosolyt csalnak az arcomra, olyan mintha ugyanolyan lenne, mégis más, mert már hozzám jön haza. Már hozzám tartozik. Legalábbis szeretném ezt hinni.
- Komolyan? - emelem fel hirtelenjében a fejem az öléből meglepettségemben, de nem tudom és nem is akarom tagadni, hogy mennyire feldob az ötlet, hogy mi is kihasználjuk a hétvégét. - Cseréld eeeel, de csak akkor, ha nem probléma - biztatom, de első dolgom az is, hogy megnyugtassam, nem fogom leszedni a fejét, ha esetleg mégsem jön össze. Kétségtelen, mennyire boldoggá tenne vele, csak hát nem árt figyelembe venni azt is, hogy az ő hivatása a folyamatos készenlétből áll és a babák nem minden esetben hétköznapokon nyolctól négyig óhajtanak megszületni.
- Én is így érzem, de épp az előbb mondtad, hogy Kester nem állhat közénk. Hogy is van ez, tömöd a fejem, közben meg nem hiszel benne? Ben, ugye nem bort iszol, miközben vizet prédikálsz? - az ő kételyei sokkal nyugtalanítóbbak, mivel rendszerint kettőnk közül reálisabban és pozitívabban látja a helyzetet. Most mégis szúrós szemmel nézek rá, de egy egész pillanatig bírom, hogy vonásaim ne lágyuljanak el megint. A hormonok.. Teljesen biztos, hogy az őrületbe fognak kergetni, mire a terhesség végére érek.
- Valahonnét, ugye? - simítom kezeem a szíve tájékára és az ing vékony anyagán keresztül cirógatom meg. Csupaszív férfi és végtelenül hálás vagyok azért, mert rátaláltam. Szeretem őt, szívem minden csepp szeretetével, minden egyes nap, akkor is, mikor bal lábbal kelek és még akkor is, mikor valami puccos étterembe akar vinni vacsorázni, pedig én csak összebújnék vele sajtos nachost rágcsálva a kanapén. Néha én is bűnözök, de szigorúan akkor, mikor Emma nem látja. Még számon kérne, hogy ő miért nem ehet kedvére csokit meg cukorkát.
- Sokak szerint a Föld is lapos. Na és te hiszel nekik? Naná, hogy nem.. - próbálom elbagatellizálni, hog a legtöbb párral ellentétben a mi kapcsolatunkban az érzékenységet bizony nem a női nem képviseli. Emmát leszámítva. Nem mintha egy pillanatig is bánnám, hogy ilyen könnyen törnek a felszínre az érzései, olykor örülnék neki, ha én is hasonló viselkedést tudnék produkálni. Nem azért van, mert nincsenek érzéseim, csak én valahogy egész máshogy működöm - ezért utálom annyira, hogy a terhesség teljesen megbolondítja a szervezetemet. Mintha nem is én lennék.
- Nem úgy ismerlek, mint aki megriad a kihívásoktól.. Nem is aggódom amiatt, hogy bármit elrontanál, Ben. Nagyszerű apa leszel.. - Na tessék, már megint kezdődik, fújok egy kicsit, de ez nem befolyásolja, hogy őszintén hiszek abban, hogy jól megállja majd a helyét. Látom, hogy viselkedik a lányommal és... nem véletlenül zúgtam bele ennyire. Pedig ha valaki évekkel ezelőtt azzal állít elém, hogy gyereket szülök a nőgyógyásznak, akinél az elsőszülötem világra jött, biztosan szembe röhögtem volna. Olyan abszurd az elképzelés is. Nem csak ez.. Egész eddig az sem jutott eszembe, hogy elköltözzünk innen, bár talán csak erre vágyik. Hogy ne azt érezze, beköltözött hozzánk, hanem együtt költözzünk valahová, ahol teljes jogú családtagként tekinthet saját magára. Fel sem merült bennem, most viszont első nekifutásra megjelent előttem egy családi ház, a hátsó udvarban csúszda és mászóka a gyerekeknek, nagy terasz és még nagyobb terület, hogy Bubit ne kelljen minden nap sétálni vinni.
- Emma imádná és én is.. - bólintok csillogó szemekkel. - De nem akarok iskolát váltani, akkor biztosan egy életre megutálna.. - szögezem le azonnal. Még az kellene, hogy a barátai mellől is elszakítsam, akkor borulna csak ki igazán és így is rá kell vennem valamivel, hogy megbékéljen. Bár talán, ha a költözés gondolata nem is dobná fel, az biztosan, ha segíthetne berendezni az egész lakást. Mint a nagylányok.
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
59
● ● Reag szám :
54
● ● karakter arca :
Claire Holt


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba •• Vas. Ápr. 08, 2018 10:40 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2251
● ● Reag szám :
1467
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Hálószoba ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Hálószoba
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Lakónegyed :: Bérlakások és belvárosi lakások :: Ana Morrin lakása-