kültéri asztalok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Today at 11:56 am ✥
✥ Yesterday at 11:30 am ✥
✥ Yesterday at 11:05 am ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:45 pm ✥
✥ Csüt. Dec. 13, 2018 10:44 pm ✥


Témanyitás ✥ kültéri asztalok •• Pént. Nov. 17, 2017 3:51 pm

****
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Csüt. Feb. 08, 2018 10:21 pm

to Princess

Egy egyszerű helyszínt választottam a belvárosban, hogy találkozzak a Pree barátnőmmel egy kis csajos csevejre. Preevel mindig olyan jókat lehet csacsogni mindenféle dolgokról, és szinte bárkiről tudunk dolgokat mesélni egymásnak. Imádom a bátorságát és azt a sugárzó személyiségét amivel ő rendelkezik. Nagyon jól ismerem és ő is engem, remekül  kijövünk egymással.
Rég nem beszélgettünk és buliztunk egy jót, már hiányzott, ezért gondoltam, hogy ma összeülhetnénk egy kicsit beszélgetni.
A Maison Collet pékséget már kiskorom óta ismerem és nagyon szeretem is. Így gondolom ez pont megfog felelni a mostani találkozónknak, már csak azért is, mert közel van a fotózáshoz ahonnan elkel jönnöm.
Remélem időben ott tudok lenni és nem kell megvárakoztatnom. Bár ezeknek a fotózásoknak az idő tartama nagyon kiszámíthatatlan. Van amelyikkel nagyon hamar készen vagyunk, ha jó a fotós, a stylist és mindenki egyben. Na meg én. De van amelyik órákon keresztül tart és csak egyre rosszabb lesz. Persze minden nagyban függ az időjárástól is.
Na mindegy. A lényeg a lényeg ma valahogy hamarabb kéne végezni mindennel, hogy elérjek Preehez a pékségbe. De ha mégsem érnék el, remélem nem haragszik meg ha egy kicsit megvárakoztatom. Minden dumálni való mellett egy fontos dologról is szeretnék beszélni vele. Ma kaptam egy felkérést egy fürdőruha cégtől, amely szeretné, hogy modellkedjek nekik. Tengerparti futózásról lenne szó. Mivel tudom, hogy Pree is ha jól emlékszem anno mesélt volt nekem olyasmiről, hogy őt is fotózták néha....Megkérdeztem a céget, hogy esetleg hozhatok-e valakit magammal. Ők pedig készségesen rábólintottak. Pree-e gondoltam, természetesen. Remélem elfogadja a kérésem.
***
Egy bő két óra múlva végzünk a fotózással. Remek. Van körülbelül 10 percem, hogy elérje a Maison pékségbe. Lóhalálában kapom magamra az utcai ruhámat, amiben jöttem. Ugyanilyen tempóban válaszolgatok közben a fotós kérdéseire aztán meg gyorsvonati sebességgel indulok el, hogy találkozzak Pree-vel. Igen, közel van a Maison pékség, de azért nem annyira, hogy mindösszesen 5 perc alatt odaérjek. Ma elhoztak autóval, így sajnos gyalog kell megtennem ezt a távot bár lehet így sokkal gyorsabban odaérek, mint autóval. Ebben a forgalomban szerintem két órát ücsörögnék valamelyik jelzőlámpánál autóval.kocsival.
Hatalmasakat lihegve érkezek meg végre a helyszínre, rápillantok az órámra. Csak két percet késtem, ez jó jel. Izgatottan pásztázom tekintetemet az asztalok között, hátha észreveszem Preet....
 ■viselet ■



A hozzászólást Ariella Sühan Blake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 25, 2018 8:53 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
25
● ● Reag szám :
17
● ● karakter arca :
Tuba Büyüküstün


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Pént. Feb. 09, 2018 3:55 pm

To Arie..

Érdekesen működnek az emberi kapcsolatok. Mármint egy elmélet szerint a legelső találkozásokkor pusztán külső megfigyelés alapján választjuk ki a nekünk szimpatikusakat. Ennek semmi köze nincs fajfenttartáshoz és ilyesmihez, egyszerűen a csoportszerveződés alap pszichológiája így működik. Utána következik a kémia, hogy aki megfog külsőre, amellett képesek vagyunk-e megmaradni vagy sem. És csak minden után következik a személyiség. Pusztán harmadik helyezett ebben a versenyben, ahol minden egyéb, nem tudatos dolog megelőzi. Tehát az, hogy kik lesznek jó barátaink, ismerőseink talán mégsem annyira a véletlenek közjátéka. Különös egy állatfaj vagyunk.
Innen kanyarodik ismeretségem Arie-hez. Ismerek már modelleket relatíve régóta, hisz Tif is az, Fred lévén pedig még többel is találkoztam talán mint kellett volna. Irigylem őket azért a szakma iránti alázatért, amivel én soha nem lennék képes rendelkezni. Nekem túl merev ott egy sereg szabály. Nagybemutató előtti diéta, meg ilyen edzés és ezt ehetsz meg azt nem. Köszönöm, szeretem azt enni amit éppen megkívánok. Ha emiatt sírni fogok a konditeremben, akkor sírni fogok. Nem mintha különösebb súlyproblémákkal küzdöttem volna életem során, mert igenis van amikor a genetika beleszól. Mondjuk azért azt hiszem lehetek hálás, hogy nem a bátyáimat követem alkatban. Kicsit férfias lennék olyan vállakkal. A gondolattól is nevethetnékem támad.
Egyébként pedig tény, hogy a kedvenc szavam az igen. Így amikor Arie üzenetét megkaptam, hogy találkozzunk, nem tétováztam azon, hogy vajon mit is mondjak. Egyébként is lenyűgöző személyiség és örülök is, hogy a barátaim közé sorolhatom. Kevesen vannak akik nyíltan át merik lépni a határokat és szarnak bele magasról abba, hogy mit gondolnak róluk mások. Ő ilyen és ez nekem bejön. Egyébként is akárhová megy, mindenhol megfordulnak utána. Az íze..érződik, hogy van benne egy másik nemzet vonalából is. Elég ha a hajára nézek, vagy a szemeibe tekintek. Igen, Arie különleges. És meglep, hogy nincs férjnél. Pedig ahogy látom sokszor a férfiak tekintetét, hmmm. Bár való igaz, a szexhez nem kell házasság, csupán két vágy összekapcsolódása. Jómagam semmi jónak nem vagyok az elrontója és a testiséget sem középkori módon kezelem. Ha akarod és jó, akkor miért ne? Senkinek nem kell tudnia arról, hogy mi történik két ember között zárt ajtók mögött. A világ úgyis hajlamos előbb nem megérteni a dolgokat és rögtön ítélkezni, te meg mindegy mennyire állnál neki magyarázkodni, úgyse fog senki rád figyelni. Na ezért van az, hogy inkább hallgatok. Persze Arie-nek beszámolok a kalandjaimról, mert ő legalább nem áll le csípőből bírálni, hogy miért is nem megyek hozzá az első bolondhoz amelyik elég ostoba ahhoz, hogy feltegye a bizonyos kérdést. Nos, ennek is, mint ahogy mindennek megvan a maga saját oka, amit viszont senkinek nem kívánok kifejteni. A papomnak se tenném. Már ha lenne papom. Ami nincs. Mea culpa.
Jó kedvvel pattanok kocsiba és megyek a megadott helyre. Nem csinálnék problémát ha késne, azt hiszem említette is, hogy fotózás van. Az meg kb. akármi miatt elcsúszhat. Kényelmes tempóban sétálok be és már menetben kérek magamnak egy kávét. Ami egyébként méregtelenít is, már ha nem pakolsz bele öt púpos kanál cukrot. A stivia ezért jó, teljesen természetes eredetű. Na tessék, életem ezen részére odafigyelek, máskor meg úgy dobom a kukába az egész egészséges életmód maszlagot, mint annak a rendje. Viszont érzem magamban zubogni a tettrekészséget. Annyira csinálnék valamit. Mennék valahova, nem tudom hova vagy épp miért. De amikor ilyen érzéseim vannak azt jelenti, hogy beragadtam egy periódusba, amiből nem ártana kicsit kiszabadulni. Oké, a szó szoros értelemben vett taposómalmot egyébként kerülöm. Nem akarok idő előtt befásulni. Egyszerűen nem. Sokan ezt sem értik meg. Szerintük nem vagyok elég komoly, sem felelősségteljes. Bahh...a sok okos örökké.
Helyet foglalok és mire elhelyezkedem már meglátom Arie arcocskáját is feltűnni. Integetek neki széles mosollyal, de fel is pattanok, hogy nyomjak az arcára két puszit. Hiába, mi franciák imádjuk az olyan dolgokat amihez használhatjuk a szánkat. Mhm. - Ah, klasszul nézel ki, mint mindig. - mondom őszintén, pedig nem sokszor dicsérgetek más nőket, egyszerűen egóból, máskor pedig csak az ő megnyugtatásukra teszem, hogy persze, persze, szép vagy meg minden. Amúgy meg..lecserélnék rajtuk egy-egy nadrágot, netán felsőt vagy kiegészítőt, de némelyiknek elég lenne ha a haját másképp hordaná és máris új emberként köszönhetne.
- Csüccsenj le. - intek az asztalunk felé és én le is ülök - Na mesélj, hogy alakult a múltkori randid? - kérdezem kíváncsian, de nem erőltetem magam, hogy eszembe jusson a pasas neve - Arie..megőrülök az unalomtól. Annyira eltűnnék egy kicsit, vagy csinálhatnánk valami izgit. Menjünk mulatni, akármi... - biggyesztem le az ajkam, amivel ugyan meg tudom hatni a bátyáimat, de nem tudom őt meg tudom-e. Viszont tény és való, hogy neki sem kell sokat könyörögni, hogy csináljunk valamit. Valami jót. - A világot úgyse érdekli, engem meg jelenleg a világ nem érdekel. - babrálok a copfommal, magam se tudom miért vagyok tele ilyen gondolatokkal, érzésekkel, de terápiás érzet kell. Segííííts!

■ ■ Viselet ■ ■PM ha nem jó■ ■[/url]credit

avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Csüt. Márc. 15, 2018 11:08 am

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Vas. Jún. 24, 2018 10:40 am

Előzmény

Bátorítóan mosolyodom el én is. Apo-nak rengeteg mosolya van, ez az egyik kedvencem közülük. Szeretném, ha újra boldog lenne és teljesnek érezné magát. A családját. Én is bele akarok tartozni és majd a közös kutyus is a része lesz.
- Pontosan ilyenek vagyunk néha. De a mentőangyalnak mindig el kell jönnie.
Nagyon sokat adtunk egymásnak és noha inkább ő gondol rám megmentőként, én is azt mondom, hogy nélküle még mindig keresgélném az utamat az életben, a helyemet. Angyalt találtam, bizony.
- Ha így nézzük, akkor egész jó trénerem van.
Elnevetem magam, mert így még sose neveztem a kávéfőzőt. Nagyon pörgős reggelünk van, de azért kell a jóleső reggeli ital. Függő vagyok, ha elmarad a kávézás, semmi nem az igazi.
- Persze, nyugodtan. Óra indul!
Megkopogtatom a bal csuklómat, amire éppenséggel még nem tettem fel az időmérőt. Utána elmosolyodom úgy, ahogy olyankor szoktam, mikor komolyan mondok valami vicceset. Nem sürgetem Apo-t és ezt ő is tudja. A háziöltözetben is remekül fest, utcára viszont az nem való.
Még a kávét kortyolgatom, mikor meglátom a félkész kedvesemet.
- Öt perc kávészünet engedélyezve.
Nekem. Neki amennyit akar. Így legalább nem kell várnia rám. A forró kávét azért nem isszák olyan gyorsan.
Épp szalvétával törlöm meg a számat, mikor kilép a fürdőből.
- Megérte, drágám! Remekül nézel ki! - szólok szememben őszinte csillogással.
Ritkán sminkeli magát, pedig nagyon jól áll neki. Az igazi szépségnek persze smink se kell, de ha még tesz rá, az emeli a szintet.
- Még szervezés alatt van. Hónap elejére tervezzük. És később akarunk majd egy különlegeset, idősek otthonában. Akusztikusan.
Ahogy rámarkol a kezemre, összefonjuk az ujjainkat és az én kezem lesz kívül. Jó érzés így sétálni. Nem csak másoknak mutatjuk, ami köztünk van. A lényeg, hogy bennünk tombol a kötődés, minden ebből származik.
- Eljössz valamelyikre? - kérdezem reménykedve.
Az állapota miatt eddig nem igazán tűnt fel a bulikon. De egyre jobban van és tudom, hogy tetszene neki a közeg, amiben én mozgok. Amiben neki is volt helye, szolidabban, régebben.
- Mmm. Én egy magvas baguette-et fogok kérni. Te mire gondoltál?
Itt aztán van minden sóstól az édesig és üdítőt is lehet kérni. Az illatok megihlettek, kíváncsian várom, Apo mit szeretne.
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Vas. Jún. 24, 2018 2:20 pm

- Végén még kiderült, hogy jobb szeretsz így látni, mint amikor melletted kócosan ébredek? – kérdeztem meg játékosan és nyomtam egy csókot az ajkára. Kávéízét még mindig érezni lehetett, majd pedig inkább folytattam az öltözködés, hogy hamarosan már tényleg a reggeli forgatagban veszthessünk el az utcán.  Régóta nem jártam már kint úgy igazán, maximum akkor, amikor kezelésekre kellett menni. Most viszont végre eljött a változás ideje, s ha teljesen nem is vagyok jól, akkor se lesz gond. Szeretnék ebben hinni, hogy most már szép lassan minden rendben lesz.
- Biztosan örülni fognak nektek, aztán majd kiderül, hogy mennyi lelkes zenész él ott is. – mosolyogva beszéltem, hiszen biztosan akadnak ott is olyanok, akik régebben játszottak valamilyen hangszeren, vagy csak ábrándoztak arról, hogy játszanak majd egyszer. – S majd megengeditek nekik is, hogy játszanak a hangszereiteken? – pillantok rá kérdőn, hiszen néha hallani ilyenekről is. Nem tudom, hogy náluk mik a tervek, vagy miként is jött ez az ötlet. Mindenesetre remélem, hogy jól fog elsülni és mind a két fél nagyon élvezni fogja.
- Lehet, de nem ígérek semmit se. Attól függ, hogy miként is leszek. – nem árulok zsákbamacskát. Szeretnék ott lenni, de nem minden rajtam múlik, hanem az állapotomon is. Ha minden jól megy, akkor már a nehezén túlvagyunk, ha nincs szerencsém, akkor még ki tudja, hogy mennyi rossz dolog történhet velünk.
- Kakaóscsigát kérnék és egy forró csokoládét mellé tejszínhabbal. – adtam le én is a rendelést, hogy utána keressek magunknak egy szabad asztalt, hiszen kihozzák majd a rendelést. Kibújtam a kabátomból is, miután helyet foglaltam. Még nem teljesen köszöntött be a tavasz se, így nem meglepő, hogy nekem még mindig szükségem van a kabátomra.
- Beszéltél mostanság Cécivel? – pillantok rá kérdőn, hiszen a legutóbbi találkozásom nem sikerült valami fényesen vele. Nem akartam összeveszni és tényleg boldog vagyok neki, de…de az élet sokszor bonyolult és a saját démonjaink sok mindent képesek elrontani. – Babát vár, tudtad? Azt hiszem megharagudott rám, amiért nem örültem neki úgy, hogy majd kiugrottam a bőrömből, de… de még mindig túlzottan él bennem az, ami télen történt. – sóhajtok egy aprót és akkor még ott van az is, hogy lehet talán soha nem lesz saját babánk. Nem adhatom meg azt neki, amire a legtöbb férfi vágyik, hogy legyen egy saját csemetéje. Azóta pedig nem is beszéltünk ezekről. Talán itt az ideje, mielőtt túlmesszire sodródunk és netán később jobban fájna az igazság.




I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Szomb. Jún. 30, 2018 7:45 pm

- Az már mindegy, csak ébredj mellettem.
Ezt a kis játékos csókot egy oldalazó mozdulattal lopom le az ajkáról. Bizony, így van. Csipás szemmel, párnától borzolt hajjal a legszebb, mikor az oldalamon látja meg a hajnalt. És ha olyan szerencsétlenül feküdt, hogy a takaróval csíkot csinált az arcára, az se baj. Legyen itt, az a lényeg!
Látom, mennyire örül a sétának. Friss a levegő, mi is frissek vagyunk és ez egy egészen új élmény. Rég járkáltunk ilyen könnyedén. Utoljára talán akkor, mikor a faházba mentünk. Hógolyózás, kártyaparti, éneklés. Ezt a sanyarú ébredés sem fogja feledtetni.
- Biztos, hogy vannak! - állapítom meg. - Akár olyanok is, akik lemosnának minket a színpadról, egykori profik. Ez már nekünk is eszünkbe jutott és arra gondoltunk, hogy karaoke-ra, meg együtt zenélésre is adunk majd lehetőséget.
És ez nem csak az időseknek lesz nagy élmény. Az énekesünk már teljesen lázba jött.
- Bízom benne, hogy jól leszel, de rendben. Ahogy érzed majd magad.
Tudom, hogy még nem értünk a végére, de biztatni akarom őt. Hiszek benne, hogy ez segít. A vudu se működne hit nélkül. Akarni kell a gyógyulást és ezzel nincs is gond, Apo többek között azért van itt, mert fel akart épülni, nem akart ott maradni a túlvilág előszobájában. Brr. Ez a gondolat hűvösebb egy téli éjszakánál.
- Jó étvágyat!
A péksütiket már meg is kapjuk, csak a forró csokira kell várni egy kicsit. Jó az idő, ezért választottuk a kiülős részt. Kabáttal.
- Nem. Kerestem, de éppen nem jókor.
A legjobb barátnője, biztosan tartják a kapcsolatot. Fura, hogy Apo nem ejtett szót erről. Régebben többször emlegette. Cécile-nek is nagy szerepe volt a visszatérésben, együtt hívogattuk Apo-t. Ott virrasztottunk. A barátokat pedig nem szabad elhagyni, bármilyen is a helyzet. Nálunk ráadásul nagyon is javuló a tendencia.
- Tényleg? Ez nagyszerű! - vágom rá gyorsan a gyermekáldás hírére.
A mosolyom lefagy, mikor meghallom, hogy összevesztek.
- Értem. Nem tudom, hogy szokta ezeket viselni. Szerintem be fogja látni, hogy örülnél te, csak akkor nem ment. És Apo, ami a faházban történt...
Mit lehet erre mondani? Ő is szeretne gyereket és én is. Az eszünk viszont azt mondja, hogy nem teszünk ki egy újszülöttet ilyen veszélynek.
- Az végülis nem az volt. Tudod, sokan járnak ebben a cipőben és vannak megoldások. Mit szólnál, ha később, amikor már minden rendeződik, az örökbefogadás mellett döntenénk?
Kutyáról már beszéltünk. Furán hangzik, de jó gyakorlás lesz. Felelősségvállalás. Ahogy harapok a bagettből, a szemeim reménykedően csillognak. A mi gyerekünk lenne, úgy nevelnénk, úgy szeretnénk. És úgy lennénk rá büszke, meg egymásra is. Tudom. Közben pedig megérkezik Apo itala is.
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Szomb. Jún. 30, 2018 9:46 pm

- Hol marad az önbizalom? – kérdezem tőle jókedvűen, hiszen nem tartok attól, hogy bárki is lemosná őket azon a helyen, de nem kizárt, hogy lappanganak ott egykori tehetségek, akik még mindig netán jól játszanak. Kíváncsian hallgatom azt, amiről beszél. Szeretem hallani, hogy mennyire is képes lelkesedni a munkájáért, vagy éppen milyen tervei vannak. Látszik rajta, hogy nagyon is szereti azt, amit csinál. Ő nem csak ad másoknak, hanem szerintem ő kap is másoktól. Ő feltöltődig abból a szeretetből, amit a közönségtől kapnak és ez a csodálatos ebben a szakmában.
- Én is, hogy lesz még szebb telünk és kevésbé drámai új évünk. – húztam el a számat. Nem szeretném megismételni azt, ami tavaly történt, vagy éppen idén évelején. Esélyesen már nem lesz gond, de még el kell járnom vizsgálatokra rendszeresen, ahogyan akadnak olykor kezelések és a tornáról se feledkezzünk meg. Nem mintha fogynom kellene, inkább megerősödnöm újra. Remélhetőleg menni fog és nem kell újra ki tennem senkit se annak, hogy majdnem elveszítenek, vagy talán véglegesen.
- Neked is életem. – mondom mosolyogva, hogy utána elvesszek a péksütemény mámorítóízében. Szokott hozni haza is, ha kérek, mert nem akarok kenyeret enni, de ez másabb volt. A hely hangulata is annyira kellemes volt, a kiszolgáló is nagyon kedves és még meleg volt a péksüteményem is, hiszen frissen készült el. Azért teljesen másabb így enni, mint amikor már kihűlt.
- Átadom neki, vagy majd te is gratulálhatsz neki. – mondom sietve, mielőtt még lefagyna az arcáról a mosoly, hiszen nem volt annyira felhőtlen a hír. Lehet inkább Irvinnek kellett volna elmondania, hiszen az a mosoly mindent megért volna és biztosan Céci is nagyon boldog lett volna.
- Megkaptam, hogy senki se örül neki és nem érti, hogy miért nem lehet… - húztam el a számat, majd haboztam. – Én pedig hirtelen neki estem, tudja, hogy mi történt, ahogyan azt is, hogy nekem esélyesen nem lehet babám. Mondjuk azt, hogy mindent sikerült megint remekül elszúrnom, mert én tényleg örülök neki, csak nem tudok a nyakába ugrani. – ezért nem vártam igazán azt, hogy a tavasz is még inkább beköszöntsön, vagy a nyár.  Akkor az utcára jön a sok kismama, vagy az anyukák, mert viszik játszótérre a csemetéiket. Ez olyan dolog, ami nekem soha nem lesz. El kellene tudnom fogadni, de nem olyan egyszerű ez.
Szavai teljesen meglepnek és hirtelen megszólalni se tudok. Látom, hogy miként teszi le a pincérnő a poharamat elém, de még a megköszönés se megy, mert lefagytam. Múltkor még arról volt szó, hogy kutyát fogadunk örökbe, most meg arról, hogy idővel netán egy gyermeket is.
- Nem tudom, mármint biztosan csodás lehet, de te tényleg képes lennél lemondani arról, hogy tovább ad a génjeidet és egy árvagyereket nevelj úgy, mintha a sajátod lenne? Tudom, hogy fontos számodra a család és pont ettől annyira rossz érzés, hogy igazán én soha nem fogom tudni megadni neked ezt. Nem érezheted azt, ahogyan először rúg, vagy nem izgulhatsz azon, hogy fiú vagy lány. S hasonló apróságok…. – közben pedig még a kezemmel is össze-vissza hadonásztam, aminek köszönhetően majdnem a pohár is felborult. – Sajnálom, én csak nem…azt hiszem még nem fogadtam el még annyira se, mint te… - vallottam be, majd inkább a poharamért nyúltam, hogy inkább hallgassak, mielőtt még több dolgot hordanék össze. Meg egyelőre erről is felesleges beszélni, nem? Ki tudja, hogy mi lesz félév múlva, vagy még később. Majd eldől, fel se kellett volna hoznom, mert azt hiszem jobban megkavarta a reggelt, mint hittem.




I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Kedd Júl. 03, 2018 8:19 pm

- Az megvan, de az önismeret is. Mindenkinél van jobb. Aki azt hiszi, hogy ő van a csúcson, az csak azt fogja megérezni, milyen onnan leesni.
Egyikünk sincs elszállva magától. Értünk a hangszerünkhöz, Marcel kivételes, ő a legprofibb közülünk, de még ő se néz le másokat, elismer bármilyen tehetséget. Ezért is szeretek ezekkel a srácokkal zenélni. A nagyképűség megölné az egészet.
- Lesz. Csinálunk szebbet.
Én mindent meg fogok tenni. Azt érzem, hogy semmi nem állhat az utunkba, az utamba. Biztosan lesznek majd olyan időszakok, mikor döcögni fog az akarat és fogamat összeszorítva kell kitartanom, hiszen egyszer mindenkiből kifogy az elem. Ki fogok tartani akkor is. Mert előre nézek.
- Fel fogom hívni.
Biztosan örülni fog. Apo továbbadta az örömhírt, így fogom elmondani. Talán még a békebíró szerepét is el tudom játszani.
- Senki? Ezek szerint azért ömlesztette rád ezt az egészet, mert már nem az első voltál.
Jó, ha tudja, így már más a gyerek fekvése. Ahogy hallgatom Apo-t, óvodás jelenet bontakozik ki előttem. Mint a kislányok, akik egymás ruháját csúfolják. Ez történik nagyban, nem tudnak egymásnak örülni és azért nem, mert rossz időszakuk van. Mélyen valójában szeretik egymást, ezért fáj nekik minden. Apo megjárta a poklot, Cécile-t is megcsapta a kénkő szaga, mert a legjobb barátnője majdnem távozott az élők sorából és ahogy hallom, a gyermekáldás miatt is többen szívják a vérét, mint ahányan gratulálnak. Miért van erre szükség?
A következő meglepetés Apo hallgatása. A döbbent, kínos csend. Amikor próbálja bent tartani, mert nem akar megbántani. De ki fog jönni, tudom. Készülök, nem harapok újabbat, csak kérdően nézek rá. A mi kapcsolatunk már nagyon sokat kibírt, nem hiszem, hogy ezt a témát kéne kihagynunk, bármilyen jelentőségteljes is.
Ahogy hergeli magát, az asztalra nézek, egyik kezemet magam elé emelem megálljt parancsolva és rázom a fejemet. Nem tetszik, hogy így felhergeli magát. Most is az történik, mint Cécile-nél. Felszakadt a seb, folyik belőle valami kellemetlen szagú váladék, de én tudom, hogy ezért nem haragudni kell. Neki fáj jobban, én csak sajnálom, hogy így érzi. Akkor nézek fel, mikor majdnem kiborítja az italt. Kicsit arrébb is teszem a poharat, nehogy leforrázza magát.
- Kérlek, ne hibáztasd magad! Nem kell bűnbakot keresni. Itt nincs bűn. A sorsok olyan különbözőek, mint az utak az erdőben. Az egyik szinte makulátlan, nem lógnak bele az ágak, gödör nélküli, sima és könnyű, a másik nehézkes, küzdelmes. Ettől az erdő ugyanolyan szép marad. Én így látom.
Mikor kicsit lenyugszik és inna, akkor folytatom. Az őszinteségben hiszek, abban, hogy az igazság olyan, mint egy folyó. Sok mindent elsodor magával, kimossa az utat, de tisztaság jár a nyomában és az élethez nélkülözhetetlen. Megfogom Apo kezét, mert ez most nagyon nehéz téma.
- Nem kell attól félned, hogy ezt csak csípőből rámondtam és egyszer megunom, egyszer másnál keresem, amit mondtál. Nem. Sokat gondolkodtam, mielőtt előálltam ezzel. Végigjátszottam magamban minden lehetőséget. Tudom, hogy mit akarok. Nem apróságok, amikről beszélsz, de ismersz. Nekem te kellesz, mindennel, amid van és minden nélkül, amid nincs. Kérlek, bocsáss meg magadnak, mert nincs miért előkapnod a korbácsot!
Mosolyogva nézek rá, szemeimben a reménnyel, hogy nem szalad el. Nincs rá oka. Küzd a démonaival és én nem hagyom egyedül. Vállvetve harcolunk, együtt hányjuk kardélre a gonosz gondolatokat, amik csak pusztulást hoznak. Én napsugarakat akarok ragyogni Apo-ra. Erre van szüksége. Nekem is.
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Kedd Júl. 03, 2018 11:22 pm

- Azt hiszem, nem tudom. Elhiheted, hogy abban a pillanatban nem azon voltam, hogy minden egyes szót felfogjak, hanem sokkal inkább azon, hogy ne sírjam el magam? Hogy próbáljak ne önző módon viselkedni, amiért nekem soha nem adatik meg ez. Tudom, hogy már az is kész csoda, hogy vagy nekem és minden ellenére velem együtt küzdöttél. Sőt, talán sokszor még jobban is, mint én tettem. Hálás is vagyok ezért, de amikor megismertelek, akkor balga módon volt olyan álmom, hogy egyszer lesz családunk. Hogy gyermekkel ajándékozhatlak meg, aki annyira nagyszerű lesz, mint amennyire te vagy… én csak… - de már nem tudok többet mondani, hiszen így is a könnyeimmel küzdők. Arra viszont csöppet se számítottam, hogy ő netán már tovább gondolta a dolgokat és elfogadta azt, hogy nem lehet apuka, vagyis nem a megszokott módon. Így nem meglepő, hogy a hirtelen ért szavainak köszönhetően meg se bírtam szólalni percekig se. Mintha egyszerűen leállt volna minden fogaskerék az elmémben, a szám összeragadt volna, a nyelvem pedig egyszerűen mintha összecsomózta volna valaki. Aztán végül ömleni kezdek belőlem a szavak. Mellé pedig olykor hadonásztam is a kezemmel. Nem próbáltam meg elrejteni többé az érzéseimet, vagy azt, amit gondolok. Ennek pedig majdnem a pohár látta a kárát. Láttam, hogy miként menti az innivalómat, de esélyesen most is csak engem akart védeni a forró itallal szemben. Nem hiányozna még kisebb égés se, hiszen még mindig egészen gyönge voltam, ki tudja, hogy így mennyire is fájna vagy bármi más.
Hiába emelte fel a kezét, hiába próbált a pillantásával csillapítani, mert nem jött össze. Akkor is kiadtam mindent magamból, mintha csak a lavina kitört volna a vulkánból és már semmi se állíthatná meg, de aztán elfogyott a szufla és nem marad más, mint a kisebb csend, ami beállt egészen addig, amíg meg nem szólalt.
- Én igyekszem Irvin, de mégis ki az, aki megfosztott attól, ami szinte minden férfiban él? – hiszen melyik férfi ne vágyna trónörökösre. Biztosan akad ilyen, de szerintem a többségben benne van ez iránti vágy.  – Tudom, hogy igazad van, de nem olyan egyszerű. Egy részem talán mindig is ebben fog élni, hogy hiába szeretnék valamit megadni, mert nem tehetem meg és ez örökké emészteni fog. Idővel talán csendesebben fog morajlani, de nem tudom, hogy mikor. – vallottam be szomorúan, miközben lesütöttem pár pillanat erejéig a pillantásomat. Nem volt könnyű róla beszélni és lehet nem is itt kellett volna, de most még a hely se számított. Örökké ezt nem húzhatjuk, előbb vagy utóbb szembe kell nézni vele és esélyesen jobb előbb, hiszen kevesebb rák rághat belülről minket, vagy legalábbis engem.
Csendesen hallgattam, amit mond és minél inkább elveszett a sorok között, annál inkább nehezebb volt visszatartanom a könnyeimet. Ez tényleg igaz lehet? Létezhet ilyen? Éreztem, hogy minden egyes szava igaz, a könnyek egyre inkább ellepték az arcomat, ahogyan a mélység felé száguldoztak. Sietve álltam fel, hogy odasétáljak hozzá, ha pedig hátrébb csúszott a székkel, akkor egyszerűen az ölébe fúrtam magam, ha nem előzött meg a sírás miatt, hogy ő jött oda hozzám.
- Szeretlek és nem tudom, hogy mivel érdemeltelek ki az élettől, de hálás vagyok, amiért te állsz mellettem. – teljesen őszintén mondtam, hiszen ez volt az igazság. Próbáltam letörölni a könnyeimet. – Köszönöm, hogy szeretsz és helyettem is küzdesz. Ott vagy, hogy elkapj, hogy felsegíts és megtaníts újra járni. Hogy elhozod újra a napot, vele együtt a reményt, a védelmet és a menedéket is. Köszönök mindent. – szipogtam közben, hiszen a könnyeim csak nem akartak elapadni. Minden egyes szó igaz volt, amit kiejtettem, tényleg így éreztem. – Előbb legyen egy kutyánk, aztán majd beszélünk még erről, jó? – ő se mostanra értette, nekem is időre van szükségem, de hinni akartam abban, hogy együtt tényleg minden rendben lehet és ezt is meg fogjuk oldani.




I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Pént. Júl. 06, 2018 7:01 pm

Elhiszem, hogy nem tudott az eszére hagyatkozni. Megsérült, amikor úgy nézett ki, hogy gyermekáldásban részesül, amit talán átoknak talált. Én se tudtam eldönteni. A teste már gyógyul, a lelke sokkal súlyosabb sebeket szenvedett el. Én nem tudom hibáztatni. Cécile talán kevesebbet tud az egészről, ezért kaptak össze. Ha átlátná, ő sem lenne sértődött.
- A csodáknak pont az a lényege, hogy nem számítunk rájuk. Olyan meglepetést okoznak, amivel egy életre nyomot hagynak. Jó tudni, hogy te is így érzed.
Mert nekem Apo egy csoda és nagyon örülök, hogy én is az vagyok a szemében. Küzdök, persze, hogy küzdök. Nagyon bánom, hogy korábban nem ezt tettem. Újra nem követném el ugyanazt a hibát. Ő semmit sem tett ellenem, semmit, amiért haragudhatnék. Amiért haragudtam, azt is máshogy látom, mióta tudom, miért tűnt el.
- Hagyd a balgaságot a balgákra! Te nem vagy az...
Honnan tudhatta volna, hogy ez lesz? Egy ilyen betegséggel harcolni embert próbáló feladat. Szeretném, ha értékelné magát, ha felfogná, mekkora dolog, hogy nem feküdt le a kórnak. Nem adta magát. Segítettünk, de ő is kellett hozzá, nagyon is kellett. A remegő hang hallatán megáll a kezemben a péksüti.
Döbbent a csend, lélekbe markoló és fájdalmas. Biztos, hogy amit én érzek, csak töredéke annak, ami Apo-t kínozza. Képtelen vagyok hibáztatni őt vagy haragudni azért, hogy kikel magából és majdnem felborít mindent. Látom, miért teszi. És én azt szeretem, ami mindezek mögött van. Azt a mindent felülmúló szeretetvágyat, a sebzett kis lelket, amit én megmelengethetek az érintésemmel, a szavaimmal. És a tetteimmel. Sőt a jelenlétemmel, mert néha az is elég. Ahogy az övé is nekem. Ha semmit nem mondana, csak itt lenne és enné a kakaóscsigáját, akkor is a boldogságom forrása volna. Mert ő az, ami. Aki.
- Hogy ki az? Nem te vagy. A bűnbak nem te vagy. Mert bűn sincs. Az élet olyan sokoldalú, hogy nem lehet rá követ vetni. Megtaláljuk még a napfényes oldalát, hidd el nekem!
Ezt én alaposan végiggondoltam. Nagyon jó lenne látni egy gyerkőcöt, aki az én véremből lett és azéból, akit szeretek. De a tények tények és tudom, hogy halál vagy szenvedés lenne abból, ha szembemennénk a sors áramlatával. Mások a hullámok, máshogy kell úszni. Mi túléljük. Ez a cél.
- Nem egyszerű. Nekem az ezt mondani, de neked nem az elfogadni. Tudom ezt és melletted állok, bármit is érzel. Tudod, ugye?
Tudom, hogy tudja. A mosolyommal árulkodom. Ő is tudja. Milyen rövid ismeretség és milyen mélyen értjük egymást? Nincsenek titkok. A lényeget érezzük, még ha nincs is kimondva.
Ha Apo most nem állt volna fel, akkor én húztam volna oda a széket, hogy átöleljem. Ez már nem csak egy reggeli. Most olyanokat beszéltünk meg, amikkel húsz vagy harminc évre előre nézünk. Nem akarom csitítani a könnyeit. Ha a felszínre jönnek, le fogják venni a válláról azt a nehéz batyut, amit régóta cipel. Szabad lesz az út. Szabad. Nem érdekel már a hasam vagy az illatok. Ő érdekel, ő, aki az ölemben ül. Szorosan fogom a derekánál és a hátánál. Csókot nyomok a nyakára.
- Az élet egy csapongó játékmester. Hol összekavar mindent, hol elhozza a rendet. És általában a kettőt vegyíti. Én még hálásabb vagyok, hogy megismertelek. És nem akarlak elengedni. Nem is tudnálak.
Emlékszem, milyen érzés volt megválni azoktól, akiket szerettem és mégis elhagytam őket egy szó nélkül, kettő nélkül. Többet nem lépek bele ugyanabba a gödörbe. Apo szeme alá nyúlok, hogy letöröljem a cseppeket, az arcán végiggördülő érzéseket, amik engem is nagyon mélyen megérintenek. Szívből jönnek és az én szívemben ér véget az útjuk. Megrázzák, megborzongatják és egyben megmelengetik.
- Itt leszek, mindig itt leszek. Együtt járunk, Apo, együtt megyünk a Nap alatt, bárhová is visz az út. Sose lesz olyan keskeny, hogy ne férnénk el rajta ketten. Kéz a kézben.
És megfogom a kakaótól kissé már ragadó, meleg péksütemény illatát árasztó kezecskéjét, mert érezni akarom. Mosolygok a szemeibe, bele abba a két aprócska, világító lámpásba, ami olyan fényt hozott az életembe, hogy csak na! Ezt a beszélgetést nem bántam meg, de a folytatását elhalaszthatjuk. A kutyus fogja az örömet hozni, ő a közeljövő. Megsimítom Apo hátát.
- Az lesz a neve, amit te adsz neki, jó? Holnap ráérsz?
Mert én igen. Ha benne van, el is fogunk látogatni egy ilyen helyre. A távolba meredek, szemeim ott keresik az ösvényt, amire rátévedtünk. Párizs utcái, hajnali terei tova tűnnek. A falak, a téglák láthatatlanná válnak. Lépcsőket pillantok meg, fokozatokat, amik az ismeretlenbe vezetnek. Bele a sose múló, kiharcolt, méltán birtokolt boldogságba. Ez többet ér mindennél.
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Pént. Júl. 06, 2018 8:21 pm

Olyan az egész, mintha mindig pontosan tudná, hogy miként csillapítsa le a tengert, hogy mit mondjon, de legfőképpen, hogy miként. Hiszen sok mindent elmondhatunk ezer féleképpen, aminek köszönhetően akár még nagyobbá is válhat egy szélvihar, de akár le is csillapodhat kellemes tavaszi szellővé. Sok sebet cipelünk esélyesen mind a ketten. Olyan dolgokkal kellett szembe néznünk, amivel senkinek se kellene, de az élet soha nem kegyelmez, ahogyan a halál se válogat. Egyszer mindenkinek üt az órája és az utolsó keringő elérkezik. Azon a napon azt hittem, hogy az enyém elérkezett, az utolsó keringőt járhatom, ami fájdalmasabb és ijesztőbb volt bármi másnál, amit addig tapasztaltam, de aztán sikerült megszöknöm, vagy mégis elengedett. Mintha csak ízelítőt akart volna adni abból a fagyosságból, amit hordoz magéval a sötétség legnagyobb kaszása…
- Mikor lettél ennyire bölcs? – pillantok rá kérdőn, miközben a szomorúság még mindig meglelhető az íriszeimben, amivel őt fürkészem. – Én hiszek benne, hogy meg fogjuk lelni… már kisebb boldogság, napfény beszökött az életembe, amikor megjelentél és maradtál is. Te vagy az, aki életben tart, aki miatt képes vagyok remélni és hinni abban, hogy létezhet még olykor fekete felhő nélküli pillanat is. – őszintén csendült a hangom, mert ez volt az igazság. Esélyesen sokan nyálasnak és túlzásnak találnák, de most még ez se érdekelt. Szerelmet annyi féleképpen leírták már a költők és írók is, akkor miért ne tehetné meg egy egyserű halandó is? S hiába szerettem mindig is élni, meglátni a jót pontosan tudom a szívem legmélyéről, hogy nélküle már rég elvesztem volna és feladtam volna ezt az egész csatát. Főként neki köszönhető az, hogy arcomon érezhetem még a szellő gyengéd simogatását, vagy a napsugarak csalogató játékát, ahogyan arcomra vetülnek.
- Tudom és hálás vagyok ezért. Köszönöm, hogy emiatt nem szeretsz kevésbé, hogy elkapsz, ha netán elesnék vagy elrabolsz még a halál öleléséből is. – morbid vagy abszurdnak gondolná azt, ha ezt valaki hallané? Mindkettő. Viszont mégis ez volt az igazság. Múltunkat és a jelenünket ismerve csak őszinte volt ez is, még ha fájdalmas is volt. Éreztem a halált és éreztem azt a melegséget is, amit a szeretet jelent és a szemben ülő férfiból születik meg újra és újra irányomba.
Hamarosan viszont már az ölében ülök, menedéket keresek és gyengédséget, amit mindig is megkaptam tőle. Nyakamra adott csókja mosolyt csal arcomra, majd neki dőlök, fejemet nyakához fúrom, miközben karommal ölelem magamhoz, mintha csak attól tartanék, hogy elillan és ráébredek arra, hogy ez mind-mind csak illúzió volt… Szavait csendesen hallgatom, habozok, majd végül lepillantok rá, ahogyan ölében ülök. Egyik kezem arcára siklik, ahogyan gyengéden simítok végig rajta. Mosoly játszik arcomon, szemeimben pedig szeretet, hála és még megannyi apró érzés, amit egyetlen egy szóba sűrít a világ, pedig valójában leírni se lehetne, mert igazán csak érezni lehet. – Szeretlek. – suttogom neki őszintén, mintha valami titkot súgnék meg neki, hogy aztán újra megcsókoljam. Gyengéden, de mégis szenvedéllyel. Mintha csak így akarnám kimondatlanul is megpecsételni azt, amit érzek iránta és ő irántam.
Hagyom, hogy utána letörölje a könnyeimet arcomról, még egy pillanatra a szemet is lehunyom újra és engedem, hogy eme gyengéd tette még inkább szívemből előcsalogassa a pacsirta madarakat, amik nem csak boldogságról dalolnának, hanem kötelékről is, amit két lelket eggyé kovácsol. Két test, de már „egy lélek”, hiszen a szív is együtt dobban már, mert megtalálta a párját.
Mosolyogva hallgatom amit mond, majd a kezünkre pillantok, amikor megfogja. Nem érdekel, hogy mennyire ragadok, összefonom az ujjainkat, mintha csak a láthatatlan köteléket szimbolizálná. Kezünket megemelem, majd régi szokásokhoz híven csókot hintek a kezére, majd újra rápillantok. – Együtt képesek leszünk mindent legyőzni és megteremteni egy igazi otthont, családot. – igen, családot. Együtt képesek vagyunk rá és a szeretet, békesség és a jókedv is idővel vissza fog költözni abba a házba is. Ahogyan a tavasz is beköszönt a tél után, úgy itt is újra fog éledni az élet. Mindent el fogok én is követni ezért.
- Nem. – rázom meg a fejemet. – Szeretném, ha együtt választanánk nevet neki, mert nem csak az én kutyám lesz, hanem a miénk lesz. Az első közös kutyusunk lesz, aki pontosan annyira vágyik a szeretetre és boldogságra, mint mi. – mondom halovány mosollyal az arcomon, miközben újra, meg újra elveszem az engem fürkésző szempárban. – Azt hiszem kettőnk közül te vagy az elfoglaltabb, ha a kötelező kezeléseket nem vesszük figyelembe. – tényleg jelenleg ő volt a kenyérkereső is. Ahhoz nekem még meg kell erősödnöm, de utána szeretnék munkát vállalni.
- Mihez lenne kedved utána? – kérdezem meg, hiszen a reggeli is kicsit félbemaradt, de nem bántam csöppet se, hiszen olyan dolgok kerültek a felszínre, amik sokáig nem maradhattak titkok, vagy mérgező tövis nőtt volna belőle. – Séta a rakparton? Aztán filmes napot tartani? – amin én esélyesen úgyis bealudnék. Főleg, ha sétálunk, hiszen könnyedén elfáradok, de ezt ő úgyis pontosan tudja.




I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok •• Vas. Szept. 09, 2018 5:02 pm

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: kültéri asztalok ••

Ajánlott tartalom

kültéri asztalok
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: maison collet pékség és cukrászda-