Bokszok
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 9:57 pm ✥

✥ Yesterday at 3:20 pm ✥

✥ Yesterday at 11:09 am ✥


✥ Csüt. Júl. 19, 2018 10:50 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 5:29 pm ✥

✥ Csüt. Júl. 19, 2018 12:05 pm ✥

✥ Szer. Júl. 18, 2018 9:32 am ✥

✥ Kedd Júl. 17, 2018 9:17 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Bokszok •• Pént. Nov. 17, 2017 3:52 pm

*****
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Vas. Feb. 11, 2018 12:40 pm

Minou && Samu részére
Vajon mennyi idő után fog leesni nekik, hogy nem egymást hívták meg, hanem az én kezem van benne? Vajon elég gyorsan tudok futni ahhoz, hogy akkor elkerüljem a felém leselkedő veszélyt? Hmm, szerintem menni fog. Mérem fel ismét a terepet, ahogyan kényelembe helyezem magam és az epres shaket kezdem el szürcsölgetni, miközben egy könyvet olvasok. Lopva pillantok az órámra, de még mindig van 10 perc addig, hogy elinduljon az élőmozi. Remélem, hogy nem fognak bénázni, mert én megadtam a kezdőlökést, így már rajtuk áll, de ha nem megy, akkor majd tovább szövetkezem az itteniekkel. Kész szerencse, hogy ennyire cuki és ártatlan vagyok, mert így a tenyeremből esznek a legtöbben és még szeretnek is. Eddig sose használtam ki, de most se a magam érdekében tettem, hanem azért, hogy nekik jó legyen, ha már annyira… nem is tudom, hogy mit szokás mondani erre, mindegy is. Újra átfutom a tervet, de szerinte nem csúszott hiba a gépezetbe.

Először Samu telefonját nyúltam le, amíg zuhanyozott. Sietve írtam sms-t Minounak, hogy szeretné elhívni február 12-én Collet cukrászdába, mert most újdonsággal rukkoltak elő és kipróbálhatnák együtt. Idegesen figyeltem a telefont, hogy mikor jön már rá a válasz, de szerencsére még azelőtt megjött, hogy Samu visszatért volna a szobába, így még idejében tudtam törölni, mert nyomokat nem hagyjuk. Ezt már megtanultam, majd mint a villám úgy rohantam vissza a szobámba, hogy utána azon nyüsszögjek, hogy mennyire is nem volt jó ötlet rohangálni, mert még annyira azért nem jött helyre a lábam, de legalább már mankó se kell.  
Utána nem volt más hátra, mint kitalálnom azt, hogy miként hívjam el Samut is oda, mert azzal sokra nem megyek, ha a lány odamegy, de a testvérem meg sehol sincs. Vajon akkor Minou hozzávágna valamit, vagy csak többet nem is beszélnének. Passz, annyira bonyolultak és túlkomplikálnak mindent. Inkább vehetnének példát rólam és Simoról. Mi nem komplikálunk túl semmit se, kedveljük egymást, ezt ki is mondjuk és még együtt is töltjük az időnket, ha tehetjük. Nem értem, hogy miért hülyülnek meg az emberek az öregedéssel, de inkább sose nőjek fel.
Kellett pár nap, de végül sikerült összehoznom azt is, hogy véletlen beesek Guiékhoz, mert kellett egy kis segítség. Ki akartam kérni Minou véleményét azzal kapcsolatban, hogy szerinte mit is kellene viselnem, ha elmegyünk arra a kiállításra, hogy Simonak figyelmét még inkább felkeltsem. Persze, nem volt semmi kiállítás, ahogyan eszembe ágában se volt pasi kedvéért öltözködni, de manapság mindenki korán kezdi, így kisebb füllentés most is meglepően könnyedén jött. Megvártam, amíg lement a konyhába, hogy hozzon nekem innivalót és most az ő telefonja bánta a dolgot. Levettem még a hangot is és elrejtettem míg beszéltünk. Aztán valami miatt újra kiszaladt a szobából, én pedig sietve lestem meg a választ. Ez is pipa, akkor töröljük. Telefon visszakerült az ágyra, ahol volt, hangot is visszaadtam rá, majd pedig már csak túl kellett élni a tippeket. Hálálkodtam, hogy a viharba ne tettem volna meg, majd egy aprót sóhajtottam miután távoztam, mert azt hittem sose lesz vége, akkor már csak a cukrászda volt hátra.
Szerencsére az asztalokon voltak virágok is, ahogyan a megfelelőt is sikerült megtalálnom, hogy melyik legyen az övéké. Én lássam őket, de ők engem nem. Csak ne szúrjátok el, kérlek, mert akkor én leszek bosszús, hogy feleslegesen fáradoztam… A gondolataimból végül az ajtónyitódása rángatott ki, amikor is megjelent a testvérem. Hmm, egészen fessen festett, csak nem izgul? Most temetném a kezemet az arcomba, de inkább csak a könyvembe bújtam, majd onnan néha lopva kipillantva figyeltem őt, míg várt miután a megfelelő asztalhoz kísérték őt,. Remélem virágot hozott, mert az olyan kedves dolog lenne tőle. Ahh, mindegy is. Szerintem egészen ügyes voltam, hogy még nem is Valentinnapra szerveztem, hanem gyanútlanul elé két nappal, eggyel akartam, de az talán túl feltűnő lett volna, így sokkal jobb.
Hamarosan pedig megérkezett Minou is. Mosolyogva fürkésztem őt, hiszen mesésen festett abban a ruhába, azt pedig reméltem, hogy nem hiába hoztam ezt össze, mert ha ezt is elbénázzák, akkor tuti, hogy újra be kell lendülnöm, pedig olyan jó inkább a könyvvel, velük és a shakel ellenni. Én csak figyelni akarom őket, nem pedig súgni nekik… Kicsit izgatottabban fürkészem őket, de nem feltűnően, mert nem akartam, hogy észre vegyenek. Szerintem Daisy, az egyik alkalmazott is jót mosolygot azon, hogy mit is hoztam össze, csak legyen jó a vége, mert a kezdés megvan, innentől már rajtuk áll. Na, most legyél igazi nagymenő bátyó.
Vagy lehet inkább étterem kellett volna és spagetti, mint Suzie és Tekergőben? Nem, az túl elcsépelt, ez jó lesz. Édesség, forrócsoki, vagy éppen kávé, netán shake és a zene is szerintem egészen kellemes volt. A díszítésről már ne is beszéljünk, mert már kezdtek készülni a Valentinnapra, de még nem estek túlzásba, így tökély lesz.


■ ■ Sok szeretettel, ha vmi nem jó, akkor szóljatok! lufi  credit
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
105
● ● Reag szám :
87
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Feb. 13, 2018 7:32 pm



Laure & Samuel

A napjaim unalmasan teltek, mind a suliban, mind az állatkertben, Laure nélkül. Amikor beszélünk, akkor gombóc gyűlik a torkomban és lepkék verdesnek a gyomromban. Furcsa érzés, mikor vele vagyok. Nem akarom le venni róla a pillantásom és nem akarok tőle eltávolodni sem. Vele akarok lenni órákat, akár napokat is. Ha nincs velem, hiányzik és rágondolok. Szóval igencsak furcsa érzéseim támadtak irányába.
De aztán SMS-t kaptam. Tőle. Minou-tól. Elvörösödtem fülig, bár ez szerintem a forró zuhany bűne… de ahogy olvastam a sorokat…mosolyt varázsolt arcomra.
Hogy elmennék-e vele egy bizonyos helyre, mert kitaláltak valami újdonságot és velem szeretné megosztani. Hát mi ez, ha nem egy remek hír? A mai nap ezzel fel van dobva, nem kell kitalálnom mit kezdjek magammal, illetve a lány ráér-e egyáltalán. De legalább ráér a mai nap és elmehetünk… egy cukrászdába. És láthatom, ez a legfontosabb. Már csak valami ruhát kellene találnom egy ehhez illő alkalomhoz. Ilyenkor mit illik felvenni? Ünneplőt? Mint amit apa barátainak az esküvőjére vettem fel? Nem lenne túl csicsás egy ilyen alkalomhoz? Mi lenne, ha kicsit lengébben kezelném a helyzetet? Megsértődne? Nem is túl csicsás, de nem is lezser. Kicsit hétköznapias. Szerintem jó. Ez nem randi, ugye? Ez nem lehet még randi… az lenne? Mondjuk, teljesen mindegy honnan nézzük a dolgot, együtt leszünk ott és nem a falak között tanulva. Kimozdulunk, és csak ez számít.
Megfésülködtem, elkészültem minden létfontosságú dologgal és leléptem otthonról, előbb akartam odaérni, mint hogy Minou megjelenjen a kitűzött időpontján. Útközben egy csokor virágért is beugrottam a virágüzletbe, hogy még se üres kézzel állítsak be. Szóval az üzletbe lépve körül is néztem, de aztán elém lépett egy hölgy, kedvesen útbaigazított… nem is értem…Minou foglalta volna le? Mondjuk ez most mindegy is. Helyet foglaltam, hogy várakozzak a hölgyemre, a virágot pedig elrejtettem egy másik székre.  Izgultam kicsit, gyürködtem a nadrágomat a combomon, tekintetem ide-oda járt, s kerestem a szavakat, amit a lány érkezésekor mondhatnék. Mivel nem csinálok magamból bolondot? Mivel kell kezdeni egy ilyen dolgot? Az udvariaság az nálam egy alapvető dolog, egy alappillér…
A lábaimmal dobolni kezdtem, egyre nagyobb para jött rám, de aztán az ajtó ismét csilingelt és ahogy odapillantottam… még a szám is elnyílt. Fel is álltam, ahogy Minou közeledett hozzám, figyeltem őt és a lényét, hiszen olyan…olyan sugárzó volt. Ahogy elém lépett, összeszedtem magam úgy ahogy.
- Szia. - tanácstalanul álltam, de aztán a virágért is lehajoltam és neki nyújtottam.
- Remélem…szereted a virágokat… - huh de béna kezdés, de ennyire telik jelenlegi nagy zavaromban. Hasonlóképpen érezhet ő is? Át vándoroltam az asztal másik oldalára, hogy kihúzzam a széket, hogy leüljön és be segítsem tolni. Ha ez megtörtént, akkor magam is leültem és mosolyogva pillantottam rá.
- Hogy vagy? - az egyik hölgy 2 forrócsokis bögrét hozott nekünk, majd 1-1 étlapféleséget is letett elénk, hogy a sütijeik közül válogathassunk. De végig Laure-t figyeltem, olyan gyönyörű, olyan…olyan más most. Talán azért lehet, mert nem a 4 fal között futottunk össze?



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szer. Feb. 14, 2018 12:09 pm



To: Rosie && Samu

A meccs óta rettentő sokat gondolok Samura. Oké, nem telt el valami sok idő, de akkor is. Annyira jól éreztem magam vele, és igazából ahogy ott ücsörögtünk a szép lassan kiürülő stadionban, valami megváltozott bennem. Mert addig ha rá gondoltam, mindig megcsóváltam a fejemet is, hogy "nem, túl fiatal, miket gondolok, ez nem normális és egyébként is 27 éves vagyok"... de az igazság az, hogy egyáltalán nem vagyok 27 éves. 17 vagyok, és már teljesen úgy is viselkedek. Néha már annyira Laure akarok lenni, hogy szinte elfelejtem a saját múltamat, és mintha a lány emlékei az enyémek lennének... szinte látom magam előtt ahogy Guillaume kergetett a kertben, és csikizett mikor kislány voltam. Szóval, nincs abban semmi, ha érzek valamit Samuel iránt. Mert érzek valamit, csak még magam se tudom pontosan, hogy mit. Elmondjam neki? Nem, nem merem elmondani neki... mert mi van ha ő csak jófej és barátkozik? Annyira kedves velem mindig, igazából mindenkivel kedves. És tetszik is. Oké, nem az a tipikus szépfiú fazon, de engem éppen ez fogott meg benne, hogy nem tizenkettő egy tucat a megjelenése hanem egyedi és izgalmas.
Amikor megkaptam tőle az SMS-t amiben elhívott a cukrászdába, hirtelen úgy elkezdtem izgulni, hogy alig tudtam nyomkodni a telefonon a választ. Persze, hogy elmegyek! Te jó ég, úgy várom már! Azonnal felöltöztem, és eltrappoltam egy "közeli" bevásárlóközpontba bevásárolni, vagyis elkölteni kábé az összes zsebpénzemet. Vettem egy kis ruhát, csizmát ami passzol hozzá, egy csinos sáltat... izgultam még vásárlás közben is, nem tehetek róla, rettenetesen felvillanyozott ez a találkozás. Aztán vettem még két doboz hajfestéket, és otthon vissza is festettem a hajam barnára, amilyen eredetileg volt. Persze amikor kész lett már meg is bántam, és óriási gombóc költözött a torkomba, hogy mi van ha majd Samunak nem tetszik, de már így marad, egy ideig biztosan.
Aztán éppen készülődtem otthon, amikor egyszer csak beállított Rosie, hogy tanácsot kérjen tőlem valami ruhákkal kapcsolatban. Aranyos kislány, szóval nem bántam a látogatását, de mivel ő nem hozta szóba, hogy tud arról, hogy a testvérével ma cukrászdába megyünk, így én se hoztam fel. Biztosan elhívta volna őt is Samuel ha azt akarná, hogy velünk jöjjön. Szóval inkább azért, hogy ne bántsam meg, nem mondtam semmit, nem mondtam, hogy hová megyek még akkor sem amikor megkérdezte a szépen összekészített ruháim láttán, hogy megyek-e valahová. Azt feleltem, hogy csak egy barátommal találkozok. Mikor elment akkor szépen felöltöztem, még sminkeltem is pedig nem szoktam... egészen más lettem így. Felnőttesebb, de talán tetszeni fog Samunak. Mármint, remélem. Annyira izgulok, mintha minimum a Holdraszállást ismételném meg!
Aztán elindultam a cukrászdába, a szívem a torkomban dobogott végig az úton. Eljön? Persze, hogy eljön, Minou ne legyél már hülye! Ő hívott, biztos, hogy ott lesz! Mármint... biztos? Jaj, nem tudom, annyira félek. Mert mi van ha most ezt az egészet félreértem, és csak sütizni akart, én meg... túl csinos ez a ruha, pedig a boltban még olyan kis aranyosnak, egyszerűnek tűnt. A teljes kétségbeesés szélén lépek be az ajtón, és azonnal keresni kezdem őt a tekintetemmel. Meg is van, így felé sietek, úgy vigyorgok mint valami idióta. Annyira jól esik látni, hogy az szavakkal leírhatatlan.
- Szia. - még a hangom is megremeg, és ahogy odaadja a virágcsokrot, legszívesebben adnék neki puszit, de mivel nem így szoktuk üdvözölni egymást, így csak szorongatom a légies kis virágokat. Fűszeres az illatuk, hosszú másodpercekig csak bámulom hol a növényeket, hol a fiút. - Köszönöm... gyönyörűek. - egészen bele is pirulok. Nem kaptam még virágot senkitől sem. Aztán ahogy kihúzza a széket nekem, bénázok egy sort, mert még nem csináltam ilyesmit, szóval nem tudom hogyan illik leülni, rettentően zavarba hoz, ha lehet ezt még egyáltalán fokozni. Amikor leül velem szemközt, kigombolom a kabátomat, és valahogy leügyeskedem magamról, a sállal együtt, hogy aztán a mellettem lévő székre pakoljam. A virágokat az asztalra teszem, és miközben a pincér meghozza az étlapot a süteményekkel, végre Samu szemébe merek nézni. Elolvadok, komolyan, képtelen vagyok állni a szemkontaktust, inkább a papír sarkát piszkálom.
- Jól... most jól, örülök. És te?- felelem zavartan, és szerintem látványosan nem tudok magammal mit kezdeni. Pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy ne örülnék annak, hogy itt vagyunk. - Pont ma este gondoltam megnézem a közvetítést a meccsről amin voltunk, hátha látszunk a felvételeken. Te már megnézted, vagy nem szoktál ilyesmit csinálni? - mosolyodok el, és végre újra rá merek pillantani. Most ez randi vagy nem randi? Ő is csinosabban öltözött mint általában, így nem tudom eldönteni. - Igazából... azért szeretném újra megnézni mert nagyon jól éreztem magam veled. - teljesen elvörösödök, épp amikor visszajön a pincérnő, hogy felvegye a rendelést. Rettenetesen elszégyellem magam, és azonnal elkezdem bújni a választékot, mintha eddig valami rosszaságot csináltam volna.
- Máris... én... nem is tudom. - fogalmam sincs, hogy milyen süteményt kérjek. Ki tud ilyenkor süteményre gondolni?! Semmi nem menne le a torkomon, nemhogy étel! - Azt kérek amit te. - pillantok inkább a fiúra, hátha ő jobban képben van, ha már egyszer ő hívott épp ide.


Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Csüt. Feb. 15, 2018 5:00 pm



Laure & Samuel

Elakad a lélegzetem, ahogy meglátom a barna fürtjeit. Zavarba hoz, a szőke tincsek is szépé varázsolták, de most ez a szín…ejha. Megbabonáz már a hajszíncsodával.
- Öhm…jó a hajad. Mármint jól áll, nekem bejön, nagyon tetszik. - mert őszinte vagyok és akkor már miért is ne dicsérjem meg, nem igaz? És ahogy figyelem, talán előbb kellett volna lesegítenem a kabátot róla…de az istenit, először csinálom ezt é még bénázok is egy sort…ez természetes nem? Tök hülyén érzem magam, hogy nem segítettem ki a kabátból, de ahogy a ruhájára pillantok, le sem tudom venni róla a pillantásom. Megy a hajához, megy az arcához.  
Óh te jó ég, már megint túl eltűnően bámulom. És ha megsértődik és itt hagy miatta? Bár a múltkor sem szólt semmit, mikor ez történt. Nem vagyok bunkó, esküszöm. Kérdésére már sikerül levennem róla a tekintetem, majd az asztal díszítését kezdem figyelni.
- Most hogy együtt vagyunk, sokkal jobban, mint mikor otthon voltam és rád gondoltam. - nem is figyeltem mi szökik ki a számon, csak pár másodperc elteltével koppant, szóval kissé elvörösödő fejjel pillantottam fel rá, hogy na vajon ezért mekkora tockost fogok én most kapni. De az újabb kérdésén csak megráztam a fejem.
- Nem, nem néztem még meg. Bár kíváncsi vagyok, hogy szerepelünk-e benne. - majd ha otthon eszembe jut akkor úgyis megnézem, de ahogy újra Minout nézem és a haját, ami tökéletesen passzol hozzá, hát még jobban elkezdett dobogni a szívem a torkomban. Vajon apa is így kezdte Léonie-vel az első randijukat? Vagy csak én vagyok ennyire töketlen hozzá? Na majd valami kisül ebből is, elcseszni nem akarom semmiképpen.
- Együtt előkereshetjük magunkat… visszanézhetjük. Jó kis meccs volt. - vallom be az őszintét, hiszen ha egyedül mentem volna, na az nem lett volna olyan felemelő, mint az hogy vele mentem. Sokkal érzékibb volt és jó is volt a hangulat. Imádtam. A pincérnő zavarja meg a hangulatot, Minoura pillantok, hogy válasszon ő előbb, bár ahogy elbújik a lapba, kissé úgy érzem magam, mintha valami rosszat tettem volna. Aztán mikor felpillant és azt kér amit én, és még a pincér is rám pillant, hát tényleg zavarba jövök.
- Öhm, oké…egy pillanat. - lapozom a kínálatot végig. Még nem gondoltam ki mit is szeretnék itt enni, jobban lefoglalt a velem szemben ülő lány.
- Párizsi kockát kérnénk kettőt. Csokis muffint kettőt, és…- pillantok fel Minoura.
- Szereted a csokis dolgokat, vagy valami kevésbé édeset is kérjünk? - érdeklődtem tőle és akképp rendeltem tovább, hogyan is választott. De valami folyadékot is kérnem kellene, csak nem tudom mit szeret… buborékost, vagy gyümölcslé… de majd ez is kiderül.
- És mit innál?




Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Pént. Feb. 16, 2018 12:06 am



To: Rosie && Samu

Amikor a cukrászda ajtaján belépek, és megpillantom Samuelt, egyszerre nyugszom meg, hiszen itt van, eljött, nem fogok itt ülni egyedül mint valami idióta. Másrészt a gombóc a torkomból a gyomromba költözik, ott pedig beindítja a stresszt. Most valahogy ő is más, mintha kiválogatta volna a ruháit, összeszedettebben néz ki. Nem mintha bajom lenne azzal ahogy általában fest, de most ő is más, nem csak én. Amikor megdicséri a hajam, elpirulok, és zavaromban az egyik hajtincsem kezdem el gyűrögetni.
- Tetszik? … valami ilyesmi az eredeti színe is. – szinte már motyogom a végét, olyan zavarba jöttem a bóktól. Nem tudom, hogy eddig is így nézett-e rám, de most feltűnt ez a dolog, és furcsa érzés. Egyszerre tudnék tőle fülem hegyéig elvörösödni és rászólni, hogy hagyja abba. De nem akarom szóvá tenni, annyira őszinte a pillantása, olyan emberi reakció, hogy nem akarom megbántani ilyesmivel.
Kell néhány másodperc, hogy felfogjam mit mondott. Egész gyorsan rendezem a meglepett vonásaimat, és sütöm le a tekintetem.
- Samuel… - csak elmosolyodok, és halványan megcsóválom a fejem. Ez annyira kedves volt tőle, hogy nem tudom csak egy féle képpen értelmezni, így viszont rettentően… jól esik és mégis, nem tudom mit felelhetnék rá. Hogy én is így érzek? Mostanában annyit gondolok rá, hogy már aludni se tudok rendesen, Mú kis röfögése meg nagy sóhajtozások után sikerül csak álomba szenderülni. Inkább el is terelem kicsit a témát valami kissé semlegesebb vizekre.
- Valószínűleg nem, a pályán érdekesebb dolgok történtek, de…ki tudja, hátha mi voltunk izgalmasabbak az operatőrnek. - vonom meg a vállam kínomban elmosolyodva. Biztosan hülyének tart amiért olyan meccset akarok nézni a tévében amit láttam élőben is. Pedig szeretném látni, hallani, hogy a kommentátor miket mond, hátha tanulnék valamit belőle. – Nekem is nagyon tetszett. És már kezdem megtanulni a játékosok nevét is. – teszem hozzá büszkén. Fele ennyire se érdekelne a dolog ha nem együtt lettünk volna azon a meccsen.
Aztán a pincérnő megzavar, pedig már majdnem legyűrtük ezt a kezdeti zavartságot… de csak rontott a helyzeten. Én nem tudom hirtelen, hogy mit is kérjek, ezért szép vagy sem, Samura hagytam a döntést. Elvégre a múltkor is finomakat hozott, rá merem bízni a dolgot, de amikor látom, hogy elakadt kettő kiválasztása után, akkor én is elkezdem böngészni, hogy mit lehetne még válogatni. Csokiból talán elég is lesz ennyi, mert elég tömény tud lenni.
- Szeretem, de talán kipróbálhatnánk ezt az eperhabos kosárkát is. Mit szólsz? – pillantok rá kérdőn, majd amikor az ital felől kérdez, megint kissé elszégyellem magam. – Kóla jó lesz. – bűnös szenvedélyeim egyike, állandóan ezt a cukros vackot iszom… ha kirohadnak a fogaim, akkor se mondok le róla mert imádom. Inkább napjában ötször is átsikálom a fogaimat, de általában kólázni szoktam. Még szólok a pincérnőnek, hogy hozzon valami poharat vagy vázát a virágomnak, majd amikor elmegy a rendeléssel, Samura mosolygok.
- Kicsit furcsa most itt, nem? De egyáltalán nem bánom, hogy most nem tanulunk. – nézek körbe játékosan, miközben közelebb vackolom magam a székkel az asztalhoz. És persze ez által hozzá is. Nem tudom, hogy mit tenne egy átlagos lány, de én nem vagyok átlagos egyáltalán. És azt is látom, hogy zavarban van, ezért próbálom oldani a feszültséget is. Viszont mivel nem tudom, hogy ő mit gondol vagy mit érez, ezért én se merek kezdeményezni, mert mégis csak... szóval, kicsit tartok az elutasítástól. Mert még mindig benne van, hogy mi van akkor ha csak barátkozni akart? – Hogy jutott eszedbe éppen ez a cukrászda? Gyakran jársz ide? - szinte végszóra érkeznek meg a sütemények és az italok. Amikor a hölgy lepakolja őket elénk csak szépen megköszönöm, de le nem venném a szemem a fiúról. Próbálom megfejteni, hogy mi lehet benne, amitől félre kalapál a szívem ha vele vagyok, de nem jövök rá, egyszerűen csak... csak szeretek vele lenni és szeretem azért amiért olyan amilyen. Hogyan nevezzem meg ezt az érzést? Vagy egyáltalán, muszáj megnevezni, nem lehet csak úgy érezni?


Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Pént. Feb. 16, 2018 4:49 pm



Laure & Samuel

Nem nagyon figyelek szavaimra, olyan természetesen jönnek elő, mintha mindennap ezt csinálnám. De később meg már felesleges lenne mentegetőzni, hogy nem is úgy gondoltam és ne érts félre. Én abból már kinőttem. Azt hiszem.
- Igen, igazad van. - mosolyodom el. - Bár elvileg van egy kamera, ami a nézőket is veszi minden irányból, szóval előfordul, hogy mi is ott kukucskálunk rajta. - eszembe jutott ez is, szóval tényleg ha aprólékosan megnézzük a nézőket, a szurkolókat, akkor rajta leszünk. Kezdi megtanulni a neveket is, nah, ez már nagy lépés.
- Igen? Mondj kettőt. - nyújtom ki a nyelvem felé, hiszen kíváncsivá tett, noha ez nem számonkérés, igen csak tényleg óriási kíváncsiság.
- Én kettőt keverek csak, szerintem mindkettőre a másik neve illik, de hát kiszúrt a sors velük nevek terén. - csak hogy meglegyen a poén is mára, noha elég bénán hangozhatott, remélem azért nem voltam túl béna. De ideje rendelni is valamit, szóval 2 féle csokis sütit kértem, a többit a lányra hagytam, mert az igaz, hogy szeretem a tömény csokoládét, azt még sem akarom, hogy csak az én kedvemre tegyünk. Én miatta jöttem el ide, hogy lássam őt, hogy érezzem a pillantását magamon, hogy halljam a csodálatos hangját. És hogy érezzem ezt a különös bizsergést, ami akkor kap el, mikor vele vagyok.
- Jó lesz. És a cola is és majd később még kérnék egy kis csomagra valót is pár sütiből. - pillantok a nőre mellettünk, aki elmosolyodva bólint és távozóra fogja, hogy kihozzon nekünk pár finomságot.
- Én sem bánom. Olykor kell egy kis mozgás is, városnézés, vagy egy ilyen kis alkalom. - húzódnak kellemes mosolyra ajkaim, miközben rápillantok és megint elveszítem a kontrollt, megint őt nézem, de csak rövid ideig, hiszen jönnek újabb vendégek.
- Amúgy jöhetnénk még…vagy akár egy étterembe is…vagy a mozit jobban szereted? Esetleg az állatkerti séta? - félve teszem fel a kérdéseket, hiszen nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam egyből. De a tanulás mellett/ után van időnk ilyenekre is, vagy egy hétvégét ilyenre áldozni, hogy ne épp a négy falat bámuljunk és pizzát eszegessünk. Nekem az is megfelel, de kiakarom őt is csalogatni a házából.
Ám a kérdésén kissé fent akadok, elkerekedett szemekkel meredek a sütimre, vágok a villámmal egy falatra valót és bekapom. Mi az, hogy én hívtam meg? Hiszen ő küldött nekem SMS-t… de várjunk csak… amikor fürödtem az ágyon volt a telefonom… visszatérve megint csak ott volt…de egy kicsit mintha… és még trappolást is hallottam volna. Rosie? Nem vagyok nagy gyanakodó és ujjal mutogató, de inkább kellemesen eltöltöm a napot a hölggyel.
- Hát, valamelyik nap eltévedtem erre… amúgy nem, nem jártam még itt, de egy hasonló helyen igen. - mosolyodtam miközben ismét rápillantottam. - Mindenhol finomak a sütik...
- Szerettelek volna elhívni, mert szerintem szép hely, olyan családbarát hely. És ha beválik, gyakrabban jöhetnénk…ha lenne kedved hozzá. - apró mosoly bujkál a szám szegletében, és ha nem figyelek arra a tényre, hogy SMS-t sem írtam neki, akkor jól ki is jöhet ez az egész.
Bár azt nem tudom, hogyan küldött SMS-t mikor azt mondta, én hívtam el...de ha belegondolok Rosalie nem volt otthon, mikor végeztem a fürdéssel, úgy 20 perc után jött haza, előtte érkezett Minou-tól az üzenet. Meg olyan furcsa volt... Laure nem szokott smileket írni... csak amit szeretne azt közli és a végére tesz egy valamilyen fejet. Ezen meg volt kettő is. Szóval ez most érdekessé tette a dolgot. De azt hiszem meg kell hogy köszönjem majd neki mindezt...
- Amúgy milyen filmeket szeretsz? - kérdeztem meg ismét rápillantva, majd egy újabb falatot kaptam be. Tényleg el akarom vinni moziba, ha benne van.

Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Hétf. Feb. 19, 2018 11:42 pm



To: Samuel

Music

- Hát, remélem, hogy látszunk a felvételen. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire untad vajon a meccset a kérdéseim miatt! - nevetgélek és cukkolom kicsit. Közben a virágok szárát piszkálgatom, mert a zavarom épp csak egy kicsit csökkent. Csak nézem és nézem a fiút, és élvezem, ahogy egyre hosszabb hullámok indulnak a mellkasomból amik bizsergetnek és melegséggel töltenek el. Vajon látja a szemeimben is, hogy mi jár a fejemben? Az elmélkedésből az incselkedése ránt ki, hátra dőlök egy huncut mosoly kíséretében.
- Kevin Trapp, Thiago Silva, Presnel Kimpembe, Marquinhos, Thiago Motta, Kylian Mbappé, Dani Alves, Lassana Diarra, Neymar, Ángel Di María. Tudom a többieket is akik a keretben vannak, akarod, hogy folytassam? - kacsintok jókedvűen. Hát, ez mindenesetre könnyebben a fejembe ment mint az angol. Hála égnek, mert ha nem lettek volna rosszak a jegyeim, nem kérem meg Samut, hogy segítsen és ha nem jön át tanulni... talán sosem éreztem volna azt amit most, hogy itt ül velem szemben.
- Melyik kettőnek kevered a nevét? - kérdezek vissza, mert ez érdekes információnak tűnik. Aztán megjelenik a pincérnő, és mindent jól összekuszál a kérdéseivel. Tetszenek a csokis sütik is amiket Samu választott, épp ezért kerestem valamit, ami kiegészíti őket.
- Rosalie? - kérdezem mosolyogva, amikor elmegy a lány az asztaltól. Gondolom neki szeretne majd vinni egy kis süteményt. Mi is volt a kislány fogára való a múltkor? Már egészen el is felejtettem.
- Hát, majd kitaláljuk, hogy hová menjünk. - mosolygok vissza rá - Szeretek veled lenni. - kifutott az agyam velőstől?! Milyen butaságokat beszélek már össze vissza? De a szeme... te jó ég, ha így néz rám mint most is, egyszerűen kikapcsol az agyam és csak zakatol a szívem a torkomban.
Látom, hogy valami miatt kínos neki a kérdésem, hogy miért épp ide hívott, így még inkább bánom már, hogy meggondolatlanul fecsegek. Nem akarom, hogy azt gondolja nyomulok vagy ilyesmi. Egyszerűen csak szeretek vele lenni, és szeretnék még többet, sokkal többet... ha nincs a közelemben, a meccs óta nem volt nap, hogy ne ő járt volna a fejemben. Mintha egy kis hátsó, eldugott zugban mindig ott lenne. Ha tanulok, ha a suliban vagyok, otthon főzés közben vagy amikor a malacommal játszok. Mindig. Azt hiszem, talán ő nem így érez, talán hiba volt egyáltalán eljönni, vagy azt gondolni, hogy esetleg benne is ugyanezek kavarognak.
- Ez igaz. A süti mindenhol süti. - mosolygok vissza, majd eszek egy falatot a csokis szeletből. Mennyei! - Visszaszívom! A süti egyáltalán nem mindenhol ugyanolyan! - mosolygok rá, majd eszek még egy kis süteményt. Közben Samut figyelem, és elgondolkodok azon amit mond, illetve olyan bizonytalanul kérdez. Lerakom a villámat, és lenyelem a sütit is. Amióta itt vagyunk, már többször is kérdezte, hogy elmennék-e vele ide vagy oda... és én igent is mondtam. Vagy ennyire mehetnékje lenne, máris unatkozik velem? Teljesen összezavar.
- Nem tudom, mindenfélét. Mondjuk az autós üldözős fajtáért nem rajongok. - meg aztán, jobb szeretek otthon elhemperedni a kanapén, vagy Gui társaságában megnézni valami régi filmet mint az akciófilmeket. Mostanában túl sok van belőlük a moziban az én ízlésemhez képest. Még piszkálom a villámmal egy kicsit a süteményt, majd újra rá pillantok. Bár a fülem hegyéig elpirulok, de mégis őszintén nézek rá. - Szeretnék veled moziba menni Samuel, ha erre gondoltál. - inkább a tányéromba bámulok, talán nem kellett volna így rárontanom ezzel a dologgal. De szeretnék vele lenni, és miért ne hívhatná el egyszer a lány a fiút? Miért kell nekünk mindig rájuk várni, hogy eldöntsék mit is akarnak? Nincs abban semmi, ha megkérdez az ember valami ilyesmit. Vagy... van benne valami különleges? Egy mozi nem okoz apokalipszist, szerintem legalábbis nem. De talán csak én gondolom túl ezt az egészet, nem tudom. Inkább újra megragadom a villát, és a sütinek szentelem a figyelmem. Miért vagyok én ilyen reménytelenül béna? Nem lenne nehéz, igazán nem lenne nehéz elmondani, hogy mennyire kedvelem, vagy tetszik nekem, vagy hogy esténként álmatlanul forgolódok, mert inkább vele szeretnék lenni alvás helyett? Közben lassan de biztosan fogyasztom a süteményt, és azon kapom magam, hogy őt bámulom. Extrém kínos. Vajon észrevette? Vagy zavarja?


Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Feb. 20, 2018 12:39 pm



Laure & Samuel

Szavaira csak mosolyogni tudok, hiszen cseppet sem untam a kérdéseit, szóval én nyernék, ha fogadnánk ez ügyben. A kérdés kicsúszott és mégis képes válaszolni rá. Megugrik a szemöldököm, hogy ennyi fickót ismer más a pályáról, mondjuk ez nem is rossz dolog, kellemeset csalódtam azt hiszem. És amikor rákérdez, csak a fejemet ingatom egy széles mosollyal.
- Nem. Teljesen meggyőztél komolyan! - nevetem el magam a végére, hiszen elég jól bele jött, erre én állítok el neki stop táblát. Mondjuk ez nem is baj, hogy egy csajt érdekeljen a focisták nevei. Ez csak jó dolog és még remek szurkoló is válhat belőle. Már most is fantasztikus amúgy.
- Hogy kiket? Az egyik hátvédet Kevinnel… Marcos Aoás Corrêa-t, vagyis ahogy te ismered Marquinhos… - vontam vállat, bár azt biztosan tudja, hogy az a férfi brazil labdarúgó és csak 23 éves… elég fiatal. De sebaj, mindenki mindent korán kezd. Ez természetes ebben a világban.
De rendelek és majd később is veszek elvitelre. Kérdésére csak fejet ingatok.
- Nem csak neki. A Deschamps klánnak és még Gui-nak is szeretnék… mondjuk nem tudom, mennyire édesszájú. - csak nem akarok rossz fényben feltűnni nála. Gáz lenne, ha utálna valami okból kifolyólag, mondjuk mert kicsit többet vagyok a lányával. Az meg hogy mindenkinek veszek mindenből egyet, az meg belőlem fakad, a természetemből, mert ha egyszer én eszek, akkor egyen a másik is. A nővéremnek is vinnék, de ő valahogy… nem tudom, róla kicsit később.
- Én is szeretek veled lenni. - ha már ő őszinte, akkor én miért ne legyek az vele, ne? Így a fair. Ráadásul tényleg klassz vele lenni és nem azért mert a barátok eljárnak ide-oda, ez teljesen más dolog miatt alakult így. Tetszik nekem és valószínűleg én sem vagyok közömbös a számára. Szóval egyre jobb úton haladunk, azt hiszem. A süti igen csak finom, szavaira elmosolyodom. Hiszen nem mindenhol ugyanolyan a süti. Máshogy ízesítik, hiszen ahány ház annyi szokás, tartja a mondás.
De térjünk rá a filmekre, mert igenis érdekel, hogy milyen moziba tudnánk beülni, milyen filmre, mert ha olyanra ülünk be, ami nem érdekli, az úgy nem jó. Úgy lesz rendben, ha mindketten bírni fogjuk. Szóval az autós üldözést nem komálja, nem baj, az nem is mindig jó. Persze akadnak jók, de olyanra akkor nem ülünk be ez ennyire egyszerű.
És ahogy kimondja, hogy eljönne velem moziba, mert tulajdonképpen ez lett volna a következő ki nem mondott kérdésem elpirulok, majd a sütibe temetkezem és csak lopva sandítok rá. De lenyelve a  falatot…
- Igen, erre gondoltam. De szuper jó. Majd lefoglalom a jegyeket az egyik filmre, csak beszéljük meg, hogy mit néznénk. Autós üldözés kizárva. - szögezem le a végére mosolyogva, de mégis nagy komolysággal. Az üdítőbe kortyolok, hiszen én is azt kértem, ha már Minou olyat kért, akkor ne lógjak ki én se a sorból.
- Melyik nap lenne jó neked? - mert akkor aszerint intézném az én dolgaimat. Közben ez a csokis mennyei hamar elfogyott a tányéromról, szóval a másikat húzom magam elé, név szerint az eperhabos kosárkát. Ahogy egy falatot bekapok hátradőlök egyből. Amit lenyeltem, máris Minoura pillantottam izgatottan.
- Ez nagyon jó. Ez egy nagy kedvencem lesz. - aztán egy újabbat szedek a számba és mosolyogva fogyasztom el. Felpillantok a sütimből és pont elkapom a pillantását, amiért még egy kacsintást is kap és mosolyt. Kissé zavarban vagyok, de már nem pirulok el, ez amolyan kisebb zavar a többi nagy mellett. Vele vagyok, jól esik a közelsége, szóval megértem a pillangókat a gyomromban. Tetszik. Nagyon tetszik. Mármint nem a pillangó effekt a gyomromban, hanem a szemben ülő lány.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szer. Feb. 21, 2018 5:29 pm



To: Samuel

Szeretek vele viccelődni, szeretem látni a meglepett arcát amikor valami váratlant mondok. Most is, csak szélesen elvigyorodtam amikor ledöbbent a csapattagok nevének felsorolásától. Amúgy tényleg tudtam volna még folytatni a sort, de jobb volt így.
Arra, hogy ő kiket szokott keverni csak bólintok, mert én még mindenkit keverek mindenkivel. A neveik megvannak, de például az, hogy hányas számmal szoktak játszani... hát, inkább csapjanak agyon most rögtön de magamtól sose fogom tudni. Az viszont tetszik, hogy az otthon maradottaknak is szeretne vinni némi süteményt, kedves tőle. Amikor Gui felől érdeklődik, csak halkan nevetek. Szerencsétlen ember, szerintem megint csak aludni jár haza, annyit dolgozik.
- Nem tudom... mostanában én is alig látom, csak a "bébiszitter" - smasszereit küldi rám. - húzom el kissé az orrom, mert még mindig nem állt helyre a béke a jelek szerint, a nyáron történtek óta (amit meg nem is én csináltam hanem Laure). Gui már igazán bízhatna bennem, hogy nem csinálok többé butaságot, nem vágom fel újra az ereimet, nem szedek be megint egy marék gyógyszert és nem pisilek a konnektorba... persze őt is értem, és az is tény, hogy teljesen összeomlanék, ha valami történne vele. Borzasztó nehéz úgy elválni tőle amikor munkába megy, hogy lehet nem jön haza soha többé. Túlságosan szeretem őt is. De ezt hogyan tudnám megmagyarázni Samunak? - Azt hiszem még mindig túlságosan aggódik értem, ha egyedül vagyok otthon és nincs aki vigyázzon rám. - fogom rövidre a dolgot, hiszen gondolom tud róla, hogy mi történt, hogyan kerültem Guillaume gyámsága alá. Már beszéltünk is erről.
Inkább most nem is gondolok ezekre az aggasztó dolgokra, hanem élvezem, hogy itt vagyunk a cukrászdában, ketten, ahol minden rendben van és foglalkozhatunk azzal ami igazán fontos: egymással. Mert tényleg szeretek vele lenni, nem csak úgy mondtam.
Aztán mikor a filmekről kérdez, úgy érzem körbe-körbe járunk egy zárt szobában miközben egy nagy kulcscsomót szorongatunk. Szóval inkább kerek perec megmondom neki, hogy szeretnék vele moziba menni, nincs abban semmi. A múltkori után, amikor ott lett volna a pillanat és mi elbénáztuk... ááh, inkább menjünk moziba és kész. Nagy falat csokis süteménnyel küzdök éppen.
- Mondjuk péntek este? - biccentem oldalra a fejem, majd elmosolyodok - De inkább én venném meg a jegyeket. - nem akarom, hogy azt gondolja csak azért lógok vele mert ide-oda elhív. - Vagy ha szeretnéd, átjöhetsz hozzánk vagy én hozzátok, és úgy csapnánk egy jó kis filmezést. - vetem fel, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy mindig menni kell valahová. Én otthon is szívesen lennék vele, meghitten, nyugiban. Talán ha otthon filmeznénk, és véletlenül valami félős filmet nézünk, hozzá tudnék bújni. Az még belefér barátok között, ugye? Mármint... hát, a meccs óta a helyzetem csak romlott, még többet gondolok rá és még inkább szomjazom a társaságát, de fogalmam sincs, hogy ő mit gondol erről. Pláne, hogy mit érez.
- Imádom az epres sütiket... meg a gyümölcsöseket és a csokisat is. - bólogatok. Igen, ez a kosárka tényleg jó választás volt, de a csokis szelet se semmi amit ő rendelt. Elkapom a pillantását és a kacsintást is, amitől egy kissé elpirulok. Félbe hagyom egy kicsit a falatozást, nem akarok egyszerre betömni mindent. Inkább a kézfejemre támasztom az állam, és őt nézem.
Gondolkodok. Gondolkodok, hogy mit szeretek ebben a fiúban, mi lehetett az a valami, ami megfogott úgy igazán. De nem tudom megmondani. Minden. Ahogy beszél, ahogy mosolyog, a nagy kezei, őszinte tekintete és ez a kedvesség ami árad belőle. Önzetlen, és ez olyan kevés emberről mondható már el manapság. Tudom, hogy mi hiányzik amikor épp nincs mellettem, de olyan ciki bevallani még magamnak is. Ő hiányzik, úgy ahogy van. Amikor pedig végre együtt vagyunk mint most is, szeretném átölelni, hozzá bújni, érezni az illatát és ilyesmi, de valahogy nem vagyok hozzá elég bátor. Vajon leszek valaha elég bátor ahhoz, hogy elmondjam milyen sokat jelent nekem?
- Hiányoztál. - mormolom végül egy szóba sűrítve mindazt ami bennem kavarog. Tudom, már mondtam neki korábban is, de nem így. Nem a szemébe nézve, nem sután és esetlenül motyogva hanem őszintén és nem szégyellősködve. Várom ugyan, hogy mit mond majd rá, de nem akarok elveszni a részletekben ezért újra magam elé húzom a tányért a sütikkel egy apró és alig hallható sóhaj kíséretében.
- Legközelebb kipróbálhatnánk a többi süteményüket is... végig ehetnénk az étlapot apránként, mit szólsz? - kérdezem tőle halvány mosollyal. Egyszer (vagy akár többször is) szívesen sütnék neki valamit én magam. Vagy vacsorát főzni... nem is tudja még, hogy milyen ügyesen mozgok a konyhában. Mondjuk azt elnézve, hogy milyen sovány, nem hinném, hogy őt is a hasán keresztül lehet megfogni, de ki tudja? Hiszen franciák vagyunk, alap, hogy jókat eszünk!

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Pént. Feb. 23, 2018 11:52 am



Laure & Samuel

Gui aggódik a lányért és ez azt hiszem természetes atyai gondoskodás, óvás, szeretet. Rafi is a maga módján aggódik értem, noha elmúltam 18, ez nem jelent semmit sem. Laure 17 múlt, történtek dolgok vele, így aztán megértem mindkettejük álláspontját. De hát ez a felnőttek dolga, aggódni a gyerekeikért és megadni nekik mindent mely fontos.
Fizetni akarja a mozijegyet, egy kis pillanatra felhúzott szemöldökkel bámulok rá, majd ahogy megejti a következő ötletét bólogatok.
- Gyere át hozzánk, nem rég beszereztem egy új filmet, megnézhetnénk. - a szobámban úgyis van TV, meg DVD lejátszó, szóval nem akadály az ilyesmi. Ráadásul a többieket sem zavarjuk, mert fent leszünk nálam, aztán csendben elleszünk, lesz kaja is, meg minden… de nézhetjük a nappaliban is, ah neki az könnyedebb és nem akar egy szobában lenni velem…csukott ajtónál. Aztán eldől majd úgyis, hogy milyen filmet nézünk, lehet valami mást, lehet csak azt, amit épp a TV-ben adnak. Nekem mindegy, jó érzés lesz vele lenni.
Megemlíti, hogy imádja az epres sütiket, szóval megjegyeznem a következő alkalomra, hogy megtudjam lepni. Szeretek neki meglepetéseket okozni… Gyümölcsös és csokis. Láthatja hogy nagyon is figyelek minden szavára, szinte iszom magamba. Szeretném meglepni, szeretném mosolyát látni, jó tudom, hogy nem csak édességgel lehet egy lányt levenni a lábáról, de jobb ha ezt megjegyzem a későbbiekre. Még több boldogságot akarok az életébe csempészni és ezt most jobb ha elkezdem.
Szavai hirtelen törnek elmémbe, ismételi magát, mint egy soha meg nem álló magnó lejátszó. Hiányoztam neki. Én, neki… óh te jó ég. Ismét jön ez a kellemes bizsergés, mely az egész testemet körül járja és legszívesebben magamhoz ölelném. Hogy ő is érezze mindezt.
- Te is hiányoztál Laure. - őt nézem, elakarom kapni a tekintetét, hogy lássa, komolyan mondok minden szót. Őszintén, szívből szólót. Ilyennel meg sem bántanám, hogy hazudnék neki. Nem olyan vagyok. Tényleg komolyan gondolom ezt az egészet kettőnk között, akármi is legyen ez. Mert jól esik.
De aztán a sütiknek szenteli tovább a figyelmét, én meg rá, le sem veszem róla a pillantásom.
- Okés. Benne vagyok. Amúgy is elég guszták, meg sok féle van, ráadásul frissen készülnek, nem pedig megrendelik valahol. - osztom meg vele ezt, hiszen körül néztem már rendesen, minden tökre jól megy, nincs sehol egy rés, mindenki toppon van, kesztyűben és sapkában dolgoznak. Király.
- Mit gondolnál egy kis sétára, ha befejeztük ezt? Vagy haza ugrunk hozzám, hogy elrakjam a hűtőbe a sütiket, és utána esetleg? - érdeklődtem tőle, hátha benne van még egy kis mozgásba, de ha nem, akkor nekem úgy is jó.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Vas. Feb. 25, 2018 11:13 pm



To: Samuel

Nem tagadom, hogy örülök neki, hogy belement az otthoni mozizás ötletébe. Azt hiszem, képtelenség lenne a mosolyomat letörölni az arcomról, bólogatok és a süteményből falatozom már ezerszer lelkesebben. A csokoládé jó, ha depressziós az ember, de egyenesen isteni, ha jól áll a szénánk!
- Nekem mindegy, hogy mit nézünk. Ha te az üldözőseket szereted, nekem az is jó. – „csak veled lehessek”. Nem teszem hozzá, ahhoz beszari vagyok, de így érzem. Szuper lenne kettesben, filmezni egy kicsit, beszélgetni, nevetgélni… ha megijedek akkor hozzá bújni akár. Ááh, Isabelle, már megint messzire szaladsz! Nehéz nekem ez a jó kislány fazon, mert bár tényleg kezdem elfogadni és elhinni, hogy Laure Marie Verneuil vagyok, azért Minou sok dologban más mint Laure és rengeteg dologban más mint Isabelle. Egy sajátos keverék vagyok jelenleg, de szép lassan próbálok alkalmazkodni, megtalálni az új önmagam. Ezért is nehéz nem a lecsóba csapni, és egyszerűen áthajolni az asztalon, hogy megcsókoljam a fiút. Nem, már nem vagyok ennyire nyomulós.
Régen megtettem volna, mert nem számított semmi sem, nem szerettem és nem ragaszkodtam. Most viszont szeretem ezt a fiút, kötődök hozzá, és eszemben sincs holmi meggondolatlansággal mindent tönkre tenni. A saját dolgomat nehezítem, de talán már ezt az utat kell követnem.
A süteményekről beszélgetünk, és szívesen hozzá tenném, hogy én is tudok ám finomakat, sőt, azt is meg akarom kérdezni, hogy neki mi a kedvence, de nyuszi vagyok. Nem merem, így csak bólogatok és mosolygok, apránként elpusztítom a tányérkán lévő sütemények többségét, már csak a muffin van hátra. Aztán megállok, hogy őt nézhessem. Anyám borogass, még sose néztem meg valakit ennyire alaposan! Biztosan nem véletlen, hogy az emberek nem bámulják egymást, egyszerűen olyan érzés, mintha egy könyvet lapozgatnál. Samuel nem egy nyitott könyv, de a tekintete elég beszédes. Azt hiszem, ő is kedvel engem.
- Csak akartam, hogy tudd. – felelem, miközben az utolsó süteménynek is nekilátok. Mennyei, vajon mi lehet a receptje? Már van olyan könyvem amiben muffinok vannak, de ilyet még nem kóstoltam. Kicsit vissza zárkóztam, elvégre nem akarom lerohanni, nem akarom, hogy ennél is jobban nyomulósnak tartson és az legyen a vége mint a múltkor, hogy némán bandukoltunk egymás mellett. Túlságosan rendes velem, nem igazán tudom értelmezni, hogy hogyan lehet valaki ennyire kedves.
- Szuper! Akkor mindig lesz valami finomságuk. Mire végzünk a kínálattal, addigra vagy száz kilót hízunk! – mosolygok rá szélesen, majd a kólából kortyolok egyet. – A csokis sütiket szereted? Vagy mi a kedvenced? – kérdezem végül, mert végre adódott egy jó alkalom. Ha majd megyek hozzájuk filmezni, akkor viszek neki, bármi is legyen a kedvence! Ha kell gyakorolok, de akkor is. Szeretnék kedveskedni neki valamivel, valahogy visszaadni abból egy keveset, amilyen törődéssel ő fordul felém mindig.
- Sétálhatunk. – próbálok nem túl lelkes de nem is túl semleges lenni. Belül persze megint elindultak a hullámok a mellkasomban, de ezúttal egy minimális „itt a világ vége” hangulat is társul hozzá, hiszen félek, hogy megint valamit elszúrok, félreértek vagy ilyesmi, és akkor aztán végképp eláshatom magam előtte. Szerencsére még van mit enni-inni, szóval pár percig melegedhetünk itt mielőtt elindulunk.
- És, történt valami érdekes az elmúlt pár napban? – naná, hogy érdekel, hogy mi van vele. Mi van a suliban, vagy otthon… Minden érdekel. – Jutottál már valamire a katasztrófavédelemi vizsgával kapcsolatban? – közben rohamosan fogy a sütemény, már csak egy-két falatnyi van belőle.


Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Csüt. Márc. 01, 2018 5:44 pm



Laure & Samuel

Olyan filmet akarok vele együtt megnézni, amit ő is szeret… szóval majd körül nézek és válogatok egyet kettőt. Jó lesz égre kettesben lenni, távol az emberektől és kicsit begubózni a négy fal közé, csak ő és én. Már várom a pillanatot, szóval ki kell majd takarítanom a szobám. Mondjuk az mindig tiszta és rendes… Szeretnék mellé ülni, átölelni és átérezni ezt az egész mi érzést. Hogy végre tudjuk mi is ez az egész kettőnk között… Mindennap jönni kéne ide beülni, lehetne ez a törzshelyünk, annyi minden finomságuk van, hogy az hihetetlen. És még több is lesz. Hiszen világhírű cukrászuk van, így meg könnyű.
- 100 kiló? Ketten összesen annyi? - mosolygok rá, hiszen ha valaki rám néz, nem mondaná meg hány kiló is vagyok, Laure sem vastag és nem is kövér, így aztán ránk fér egy kis felesleg. Legalább letornázzuk együtt. Amúgy vannak diabetikus sütijük is, gondolnak itt legalább a cukorbetegekre is, szóval le a kalappal előttük, komolyan.
- Szeretem a csokis felfújtat, meg a mandulás sütit…  és a tejpitét… - nagyjából ennyi, amiért úgy igazán rajongok, az örök nagy kedvenceimmé váltak, annyira édesszájúnak nem mondanám magam, de megeszem őket jóízűen.
- És te? Mindenféle jöhet? - érdeklődtem, majd a colába kortyoltam, miközben őt figyeltem őszinte csodálattal. Jó tudni a másik érdeklődési körét, vagy épp a sütik közül mi az amit szívesen megeszik. Szeretek meglepetést okozni, szóval csak remélni tudom ez a kapcsolat nem fog kihűlni. Szeretném helyre hozni a múltkori pillanatot, hiszen elcsesztem és ezt jól tudom. Anélkül is hogy emlékeztetnének rá. Kérdésére kissé elgondolkozok.
- Nem sok minden… legalábbis nagy kalandok nem igazán voltak, tiszta unalom a köbön, de most már jobb, mert láthatlak. - és itt egy vallomás, kimondtam, hogy igenis hiányzott, hogy nélküle unalmasan teltek még azok a pillanatok is, amik kissé izgisebbek voltak az alapnál. Úgy érzem vele minden jobb, vele még a rossz is jóvá alakul. Olyan ő nekem mint egy varázslónő, aki többet jelent nekem mindennél.
- Még az kicsit odébb van ugyan, de készülök rá ezerrel… igaz, hogy nem csak szóbeli lesz, de a gyakorlat sem lehet vészes. Ráadásul a tanár is jó fej, aki segít az egészben… meg gondolom ha megkérem Gui-t talán tud segíteni egy két dologgal kapcsolatban. - az utolsó falat sütit kapom be, majd utána küldök egy kis colát. Jól laktam, úgy érzem magam, mint aki menten kidurran. Kicsit pihenek, aztán majd megyek fizetni és csomagoltatni még sütit magunknak…de előbb lepihenek.
- Eszel még valamit? Kérjek? - érdeklődőm miközben a tányérját figyelem, hogy már nem sok minden akad benne. Öröm látni, hogy ennyi minden fér bele, szóval egyen, amennyit csak tud. És persze amennyit csak szeretne.



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szomb. Márc. 03, 2018 9:49 pm



To: Samuel

- Nem ketten hanem külön-külön. – nevetek fel jóízűen, majd egy újabb hatalmas falat csokoládés süteményt tömök a számba. Már nem aggódom amiatt, hogy esetleg meghíznék vagy ilyesmi. Egy időben csomót rágódtam emiatt meg ugye a diétás pizza és a kalória számolgatás… uncsi volt és fárasztó. Szóval inkább már nem érdekelnek ezek a dolgok, meg aztán, nemrég elkezdtem ugye sportolni is, néha belefér egy-két sütemény.
- Tejpitét? Az valami angol süti, ugye? – pillantok rá érdeklődve. Tutira meg fogom tanulni, hogy elkáprásztathassam vele! Azt hiszem, a többit kis gyakorlással már finoman is el tudom majd készíteni, sőt, igazából most is mennek már valamennyire.
- Hát, a kedvencem a gesztenye alagút. Meg a fatörzs torta, de ezeken kívül inkább a gyümölcsöseket szeretem. – megint elmosolyodok, de csak haloványan – Régebben cukrász szerettem volna lenni. – vonok vállat. Inkább nem piszkálnám ezt a témát, mert fogalmam sincs, hogy mi legyek ha „nagy leszek”, és azért már elég közel vannak a felvételik. Sajnos még mindig nem döntöttem.
- Velem se történt semmi érdekes. Valahogy a suli se kötött le úgy mint máskor. – jövök zavarba egy kicsit a szavaitól. Nekem is hiányzott, és jó, hogy vele lehetek. Az elmúlt néhány nap olyan… szóval, fogalmazzunk úgy, hogy nem volt kellemes a legkevésbé sem, mivel örökké bennem motoszkált egy hiány érzés. Samuellel jól el tudtunk rontani, illetve én jól el tudtam rontani a múltkori esténket. Nem kellett volna puszit adnom neki, nem kellett volna olyan tolakodónak lennem. Azt hiszem legalábbis, hogy barátként érez irántam. Nem baj, én már attól is boldog vagyok, ha így vele lehetek. Amikor a közelében vagyok, szinte lángol az arcom, bizsereg a tenyerem, a szívem össze-vissza dobog. Ha ebből csak egy szép barátság lesz, akkor majd beérem annyival is, mivel olyan nagyon fontos nekem, hogy nem akarom elveszíteni.
- Egészen biztos, hogy Guillaume segítene neked. Ha már tudod pontosan mikor lesz a vizsga akkor drukkolni is fogok. Szerencsét hoz! A múltkor az egyik lánynak is drukkoltam a csapatból, és egész ügyes volt. – kacsintok rá, miközben kicsit odébb tolom a tányéromat. Egyelőre nem fér belém több, kicsit muszáj pihennem. Nem tudok ennyi mindent betömni ennyire hirtelen.
- Nem, köszönöm. Inkább kicsit pihennék, vagy kipukkadok. Te eszel még valamit? – pillantok rá, kíváncsian. Vajon meddig maradhatunk itt, ha már felfaltuk a sütiket? Kissé szégyellősen pislogok a fiúra, szeretnék mondani valamit, bármit de megint annyira elveszek a kék szemeiben, hogy minden gondolatom világgá szalad.
Egy pincérnő jön az asztalhoz, egy tálcán hoz valamit… Meglepetten nézek rá, hogy vajon miért érkezett, de aztán rájövök, hogy biztosan a számlát hozza vagy ilyesmi. Már vadászom is elő a kis malacokkal díszített pénztárcámat, de csak a táskában kotorászásig jutok.
- Hozhatok még valamit? – a mosolyogva feltett kérdésére előbb csak megrázom a fejem.
- Nem, köszönjük. De kaphatnánk egy étlapot? Szeretnénk elvinni néhány süteményt. – mosolygok Samura, majd amikor a lány odaadja az étlapot, megköszönöm, és magam elé húzom. Így nehéz lenne válogatni, így közelebb csúszok a székemmel, hogy mindketten lássuk mi a teljes választék, és úgy tudjunk válogatni közülük.
- Az otthoniak milyen sütiket szeretnek? Vagy van már valami ötleted? – nézegetem hol az étlapot, hol pedig őt. Még mindig finom az illata, és most, hogy közelebb húzódtam, már érzem is, épp úgy mint a meccsen. Bárcsak olyan magabiztos lennék, mint régen. Ha úgy lenne, már rég megcsókoltam volna, és nem törődtem volna a következményekkel. De ez más, régen senki sem volt nekem fontos, annyira mint ő annyira pedig… még senkit sem szerettem. Leszámítva talán Gui-t, őt is rettenetesen szeretem, de másként. Félek, hogy ha többet mutatnék a fiúnak az érzelmeimből, akkor elveszíteném. Mert mi van, ha benne egészen más érzések vannak? Nem akarom elüldözni.


Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Hétf. Márc. 05, 2018 3:47 pm



Laure & Samuel

Külön- külön értette? Óh hát az úgy más, de jó hallani a nevetését és jóleső érzés kerít a hatalmába, mikor hallom ezt a hangot. Jobb mintha szomorkodna, akkor engem is elkap valami, olyan mintha magával rántana.
- A tejpite? Szerintem igen. Nem vagyok benne biztos. - kissé zavartan ejtem ki a szavakat, hiszen a kedvenc sütimről nem tudom a dolgokat, max csak annyit hogyan készítik. De az mennyei. Figyelek én ahogy kiejti a kedvenceit, azt hiszem egyikkel sem találkoztam még, de majd utána nézek mindnek, a gyümölcsösek meg isteni finomak, ettem már párszor, szóval le a kalappal. De amúgy tényleg jók a sütemények, csak az a baj, hogy mértékkel kell enni, mert vagy hizlal, vagy cukorbetegséget okoznak hamar. De hát ez van. Aki szereti, az nem tud róla leállni.
- Cukrász? És most már nem? - érdeklődők, pedig jól állna neki, kereshetne is vele annyi pénzt hogy csuda, de ha ő gyerekek mellett szeretne lenni, hát azt is megértem. Mindkettőt támogatom. Csak tudjon dönteni és akkor jó lesz.
Vele sem történt semmi érdekes? Hát rendben. Remélem tényleg jól érezte magát velem a múltkor és nem érezte úgy, hogy nem kell nekem. Szeretnék vele sokkal többet lenni, szeretném őt mindig magam mellett tudni. Kéz a kézben akarok vele járni az utcán és felvállalni őt, hogy Ő meg én együtt…
Bár ez még lehetséges, hogy nagyon odébb van még, de nem is lehet egy ilyet siettetni.
- És mi az oka, hogy nem köt le? - érdeklődőm, mert igen, jó lenne tudni, hogy segíthetek-e valamiben. Mert ha tudok, ha kézzel lábbal segítek neki, foggal körömmel és tényleg mindent beleadok, hogy segítsek. Akár csak ő a szurkolásba, hogy átmenjek a vizsgámon.
- Köszönöm. - mosolyodok el, hiszen egész jó érzés, hogy ezt így nyíltan kimondja és még Guillame is segítene biztosan. Tök jó érzés. Angliában kizártnak tartottam volna, hogy bárki is segített volna. Itt meg? Szinte mindenki, akit csak ismerek.
- Nem nem. - ingatom meg a fejem mosolyogva, hiszen tényleg jól laktam ennyi sütitől. Ő sem kér már, és a pincérnő is megérkezik, már látom mit hoz. Megingatom a fejem és szigorúan nézek Laure-ra, nehogy elő merje venni a tárcáját, hamarabb kapom én elő, de közben ő szólal meg hamarabb. Visszamosolygok rá szélesen és jókedvűen, mikor a lapot is megkapjuk, ő is közelebb érkezik felém. Figyelem az arcát és a nyaka vonalát, majd ajkaira is vetek egy gyors pillantást, de aztán a lap köt le mindkettőnket. Mondjuk túl nagy a kísértés és mindig vissza vissza nézek Laure arcára. Csak kicsit megkésve válaszolok.
- Hát őőő nem tudom. Megpróbálom azokkal, amiket mi is ettünk, aztán vagy jó, vagy nem. - mert nem tudom ki mit szeret. - És te milyet kérsz későbbre? - érdeklődöm meg és újra az étlapra tekintek. Közben meg a nőhöz is fordulok és diktálom miből mennyit szeretnék csomagoltatni. Addig meg a vendégem is eltudja dönteni mit is kér. Figyelem őt és úgy érzem a gyomromban repkedő pillangok egyre gyorsabban kezdenek verdesni oda bent. De lehetséges, hogy az a szívem... Nem is érdekel. Felemelem a kezem és az arcához emelem, hogy az ujjammal egy morzsát lepiszkáljak az ujjammal, tekintetemmel végig őt figyelem, le sem tudom venni a pillantásomat róla. Ujjaimat az álla alá helyezem és közel hajolva az ajkához egy röpke csókot lehellek rájuk. Nem tudom viszonozza-e, vagy képen töröl miatta, de egyszerűen túl nagy volt a kísértés. Túl nagy...



Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Csüt. Márc. 08, 2018 1:28 pm



To: Samuel

- Már nem. Nem is tudom, azt hiszem... valahogy nincs érzékem hozzá. - sóhajtok félig-meddig látványos módon. Bár egész ügyesen eligazodok a konyhában, azért még nm úgy mint Laure. Egyébként is, neki ügyes kis kezei voltak, szép frizurákat csinált magának, szép süteményeket sütött, finom ételeket főzött, néhány apró dekorációt is csinált a lakásba meg a szobájába, saját magának varrta a díszpárnáit, és szép mintát hímzett rá. Ennek én a nyomába se érek, egyszerűen béna vagyok az ilyesmihez. Kár, hogy a hangom nem olyan szép vagy egyedi, hogy lehessen vele valamit kezdeni. Kellemes, nem azt mondom, hogy nem, de azért nem egy szupersztár orgánuma. Nem az éneklésből fogok megélni, és talán nem is akarok.
Viszont mostanában több helyen is voltam bébiszitter, szívességből, így aztán kiderült, hogy egész jól kijövök a kölykökkel. Klassz lenne velük lógni egész nap, mondjuk egy oviban vagy bölcsiben. Vajon Samuel erről mit gondol, szerinte butaság lenne ezt a pályát választani? Tudom, hogy nem fizet jól, és nincs benne nagy karrier lehetőség, de ha tetszene? Nem tudom, nehéz döntések ezek... túl nehezek.
- Másra gondolok. - válaszolom halkan a kérdésére, és nem merek a szemébe nézni. Nem fogom elmondani neki, hogy amikor nincs mellettem, folyton a gondolataimban motoszkál. Reggel, este, a suliban, miközben a vacsorát készítem, amikor Mú-t fürdetem... mindig. Nem tudom definiálni ezt az érzést és talán butaság is lenne, hiszen ami jó azt miért rontsuk el azzal, hogy címkéket aggatunk rá? Különben is, mi van akkor, ha részéről ez nem több mint barátság?
- Ne nekem köszönd! - mosolygok rá vissza - Ha gondolod, majd megkérdezem, hogy tudna-e neked segíteni. Elég sokat dolgozik, de szerintem erre szakítana időt. - ebben majdnem biztos vagyok. Guillaume az egyik legkedvesebb ember akit ismerek, nála kedvesebb talán csak Samu. Furcsa, hogy régen milyen önálló voltam és most meg folyton e körül a két pasi körül forognak a gondolataim. Gui az én őrangyalom, sose volt még nála jobb apám, nem is lehetne. Nagyon igyekszünk mindketten, hogy valahogy egy család legyünk. Hogy ebbe a képbe hogyan férne bele Samuel? Fogalmam sincs, de úgy érzem helye van az életemben.
Amikor kapunk egy étlapot, elkezdem nézegetni. Vinnék én is sütit haza, de nem akarom cipelni, ha még sétálni is megyünk. Majd legközelebb, szerintem amúgy is van a hűtőben valami krémes kosárka amit hétvégén csináltam, ha nagyon édességet ennénk, előbb azt fogyasszuk el.
- Nem, én szerintem nem kérek semmit sem. Köszi! - mosolygok rá, és valahogy megint úgy érzem, hogy figyel engem, amitől akaratlanul is elpirulok. Bárki más nézeget az egyszerűen nem érdekel, de Samu pillantása valahogy más. Felé fordulok, hogy kérdezzek valamit, amikor lesöpör egy morzsát az arcomról. A finom illata teljesen begyűrűzik az orromba, keveredik a cukrászda illataival, cukorral, csokoládéval...
Meglepődök amikor közel hajol, és egy csókot nyom az ajkaimra. Hirtelen nem is tudom, hogy most akkor viszonozzam-e vagy ha igen akkor hogyan. Annyira röpke kis pillanat volt az egész, hogy már-már lemaradtam róla. Kissé lefagyva állok előtte, szám szegletében halvány mosollyal. Szóval mégse csak barátként tekint rám.
- Azt hiszem, mégis kérek még valamit. - a mosolyom kicsit szélesebb lesz, és a kezem nyújtom felé. Ne legyünk már ennyire nyuszik, ha egyszer minden jel szerint hasonlóak az érzéseink! Tenyerem óvatosan simítom az arcára, mintha egy macska szeretetéért dolgoznék éppen. Őket se lehet lerohanni, nekik kell akarni, hogy simogasd meg őket. Ha ő is benne van, akkor közelebb lépek hozzá egy kicsit. Nem tolakodóan közel, és még csak nem is annyira közel mint szeretnék. Szemeim huncutul csillannak, elő bújik belőlem a kis rosszcsont, amelyik arcomat eddig otthonra tartogattam, amikor a pótpapámmal feleselgettem nevetve. Hirtelen jött ötlettől vezérelve reppenek, hogy ha csak nem húzódik el előle, bátran csókoljam meg. A kicsi szívem zakatol, az agyam kikapcsolt, és minden porcikám zsibbad az érzéstől. Sosem éreztem még hasonlót, de ebben nincs is semmi meglepő, ha egyszer most először vagyok szerelmes. És akit szeretek, itt van pontosan az orrom előtt.

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Márc. 13, 2018 11:00 am



Laure & Samuel

Megértem, ha valakinek nincs valamihez érzék, de attól még meglehet próbálni a dolgot, lehet gondolkodni rajta De ha nem hát nem, majd rá jön, hogy lehet jó lenne az is. Én támogatom ez biztos.
Az meg hogy nem tud koncentrálni a sulira és a tanulásra, mert másra gondol…másra. Kire? Mire? Vajon én vagyok a szerencsés? Bár úgy lenne. Érzek valamit iránta, ami sosem múlik el. Az az igazság, hogy nem is akarom, hogy elmúljon, mert jó érzéssel tölt el, mikor ránézek és az érzéseim fokozódnak iránta. Egyre jobban és jobban érzem kiteljesedni. Bár nem tudom, hogy ő mit is érez irántam, jó lenne ha ugyanazt, mit én, de ha kevesebbet? Beérném vele? Fogalmam sincs.
Jó lenne amúgy ha kapnék segítséget a nevelő apukájától, ő mégis csak tapasztaltabb ilyen téren, így aztán okom sincs félni a visszautasítástól. Kivéve Minou visszautasításától rettegek. Nem akarom, nem szeretném, ha visszautasítana. Túl sok minden történt már, hogy megtörténhessen.
Az meg hogy ő nem kér semmit, ez nem elfogadható válasz, igenis válasszon valamit, vagy választok én. Had kedveskedjek neki ilyen téren is. Ne csak a foci terén, más téren is. Hiába figyelem őt, úgy érzem ez kevés. Kevés a látván, többet szeretnék, érezni őt közelebbről, érezni a bőrének illatát és ízlelni őt. A csók hamar és gyorsan elcsattan általam, én vágyakozóan pillantok rá, míg ő meglepve, de szavai megmosolyogtatnak. A mosolya pedig csalogatóvá válik, egyre jobban vonzódni kezdek hozzá, az érzés pedig ezerszer jobb, mint a kezdetekkor. Hozzá tudnék szokni. Főleg, hogy igen, ő is úgy érez irántam, mint én felé. Akkor az a puszi a pályán ezt jelezte volna? Csak akkor még félhetett? Gondolatmenetem azonban félbe szakad, mert újabb csók kerül terítékre. A szívem zakatolás ismét az eget veri és még más is lapul itt, ami sokkal nagyobb, mint bármi más. Jó érzés és újonnan jövő. Már nem félek, már nem aggódok, csak hagyom, hogy folyjanak a megfelelő irányba és megfelelő tempóba az események. Ajkait ízlelem már kitudja hány másodperce és viszonzásra is találtak.  
Ahogy ajkaink elszakadnak végül, tekintetébe meredek és mosolygok. Annyira különleges, annyira meghitt pillanat ez, jó volt eljönni ide és lényegtelen, hogy mi miatt jöttünk. Vagy hogy ki miatt... nem számít. Most csak kettőnk miatt vagyunk itt.
Percek teltek el és csak utána mozdultam el Laure mellől, hogy leadjam az elvitelre lévő sütik nevét és darabszámát. Majd egy jó szatyornyi összejött belőle, fizettem, feladtam a lányra a kabátját, a virágot ne hagyja itt, majd ajtót nyitottam neki, hogy távozhassunk. Menjünk haza és hozzá is, hogy eltegyük a sütiket, meg ne olvadjanak vagy hasonló. Kár lenne értük, nagyon finomak. Megérte eljönni. Ez a nap fantasztikusra sikeredett. Nem gondoltam volna ilyen vég kifejlettre, ilyen kimenetelre.  


Egyetemista
avatar
● ● Posztok száma :
164
● ● Reag szám :
142
● ● Keresem :
Our Family

● ● karakter arca :
Cohl Mohr


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szomb. Jún. 09, 2018 7:59 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Pént. Jún. 29, 2018 3:36 pm


Céci && Apo

Azóta se beszélgettünk egymással és ez egyre inkább szomorúsággal töltött el. Önző voltam, amiért nem tudtam a nyakába ugrani a hírrel? Magam sem tudom, de még mindig kicsit kényesebben érintett az egész gyerek mizéria, de a hónapok múlásával nekem is egyre inkább sikerült elfogadnom, hogy soha nem lehetek anya és ez ellen nem is tehetünk semmit se. Hamarosan talán lesz egy édes négylábunk, vagy több is, már ha netán rá tudom venni Irvint, meg persze ő is inkább kettőt szeretne és nem egyet. Még nem beszéltük meg, hogy pontosan mikor is mennénk a menhelyre, de nem is nyaggattam vele. Remélhetőleg időnk bőven akad, egyébként is elfoglalt volt, hiszen a zenészeknek a nyár beköszönte a szezont is jelenti. Nem csak akkor kapnak felkéréseket, de most még többet. Most is erre készültek, amikor hirtelen ötlettől vezére írtam üzit Cécinek, hogy lenne e kedve találkozni. Amint jött a válasz megírtam az időt és a helyet is, majd pedig az ölembe pihenő aprócska ruhákra siklott a pillantásom, amiket legutóbbi vásárlásomkor szereztem be. Ott kellett volna hagynom őket, de mégse tudtam. Talán nem is magamnak szántam képzeletben, hanem tudat alatt is már Cécinek vettem és a picurkának. Igaz, azt se tudtam, hogy fiú vagy lány lesz-e, de nem is volt gond, hiszen találtam  egy és még egy kislánynak való ruhát. Lehet nem is lesz jó rá, vagy csak később, de akkor se voltam képes otthagyni. Természetesen, ha trónörökös érkezne az életükbe, nem pedig hercegnő, akkor sincs gond, hiszen találtam neki is ruhát. Sietve hajtogattam össze az egyiket, majd a másikat is, hogy utána belepakoljam a megfelelő szatyorba. Sietve vettem forró zuhanyt, jöhetett a hajszárítás, majd pedig kerestem magamnak egy ruhát. Még nem voltam olyan erős, mint egykoron, de sokkal jobban festettem már, mint pár hónapja, amikor legutóbb láttuk egymást. Sietve pakoltam össze, ami még kellett, sminkelést most is hanyagoltam, a hosszút tincseimet pedig fonatba fogtam össze.
Kicsit korábban érkeztem, kedvesen mondtam a vöröshajú pincérnőnek is, hogy még várok valakit, addig nem szeretnék rendelni, mire ő csak bólintott, lerakott még egy étlapot és aztán magam is hagyott. Az ajándékszatyor a lábamnál hevert, miközben izgultam, hogy vajon milyen is lesz újra találkozni. Reméltem, hogy nem lesz semmi gond és újra olyanok lehetünk, mint két testvér. Szükségem volt rá és mindig is úgy szerettem, mintha ő is a testvérem lenne.
- Szia! – köszöntem sietve, amikor megláttam, majd fel is álltam, hogy megöleljem és puszit nyomjak az arcára. – Örülök annak, hogy eltudtál jönni. Napról napra szebb leszel. Egyszerűen kivirultál még inkább. – mondtam elismerően, hiszen csodásan festett a gömbölyödő pocakjával.




I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
Keresk. és szolg.
avatar
● ● Posztok száma :
86
● ● Reag szám :
71
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bokszok ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Bokszok
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: maison collet pékség és cukrászda-