Bokszok - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 2 Bots

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 8:42 pm ✥
✥ Yesterday at 7:44 pm ✥
✥ Yesterday at 6:10 pm ✥
✥ Yesterday at 6:03 pm ✥
✥ Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm ✥


Témanyitás ✥ Bokszok •• Pént. Nov. 17, 2017 3:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

*****
avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Pént. Júl. 27, 2018 4:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Céci && Apo

- Szeretne minden kötözött sonka ennyire jól kinézni. – mosolyodom el jókedvűen, hiszen nem volt okom szomorkodni. Egy-két dolog még mindig nem volt tökéletes az életemben, de Irvin mindent elkövetett azért, hogy megpróbálja kicsit azzá varázsolni. Azóta lett kutyánk is, olykor még az örökbefogadás is újra és újra téma, de mindig napoljuk. Pedig mind a ketten tudjuk, ha babát szeretnénk, akkor miattam ez a legjobb lehetőségünk, ahogyan nem is rövid és könnyű procedúráról lenne szó; kutakodtam már kicsit, így jobban tisztában voltam, de még megannyi homályos folt volt és még bizonyos ideig biztosan így is lesz, hiszen egyelőre mindig tologattuk a végső elhatározást. Mintha valamiben reménykednénk, ami soha nem fog eljönni, vagy csak mindig valamelyikünk úgy érezte, hogy nem áll készen rá és van időnk.
- Jobban vagyok, egyre erősebb is vagyok, így jobban kimerészkedhetek már a városba. Kezelések is egyre ritkábban vannak, ahogyan az eredmények is bizakodóak továbbra is. Persze még mindig kérik azt, hogy legyek óvatos és ne ugorjak megint fejest az életbe. Türelem és elfogadás, azt hiszem mostanság ez lett a mottóm. - vallom be mosolyogva, hiszen még van hova fejlődnöm. Nem mindig könnyű emelt fővel járni, elűzni a démonjaimat, vagy éppen az, hogy ne hibáztassam azért magamat, mert soha se tapasztalhatom meg a kötözött sonka effektust. Megannyi gyermek vágyik így is szeretetre és örülök annak, hogy legalább ilyen téren egyetértünk a párommal.
- Hmm, miért nem eszel mindegyiket? Nem lát senki se, én meg nem mondom senkinek se, hogy milyen földi élvezeteknek hódoltál, vagy éppen mennyire könnyedén estél bűnbe. – ugrattam őt kisebb kuncogás közepette, hiszen mindig is figyelt az alakjára. Nem lehetett panasza hajdanán se, ahogyan most se. Én meg mindig megettem mindent, amit akartam, hogy utána áldjam a genetikát, meg persze a tornát is, amiért segített formában tartani a törpe alkatomat. – Hmm, egy csokis shaket és mellé mangós süteményből kérnék. – pillantottam a pincérnőre, amikor oda jött hozzánk, hogy sikerült e döntenünk. Utána pedig Cécihez fordult, hogy ő mit szeretne kérni, utána pedig sietve távozott, hogy elkészítsék az italainkat és a süteményeinket.
- Sikerült megbeszélnetek a dolgokat? Fred jobban örül annak, hogy apa lesz? –
próbáltam óvatosan fogalmazni, közben végig a reakcióját figyeltem, hiszen ha azt láttam volna, hogy ez túlzottan érzékenyen érinti őt, akkor úgyis a mondat bármelyik felénél a nyelvemre haraptam és inkább hallgattam semlegesebb téma után kutatva.

Semmi baj! hug


I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szer. Aug. 22, 2018 12:19 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

To Apo


- Zavarba hozol. kuncogok fel halkan. Nagyon hiányzott már a legjobb barátnőm. Kisgyerek korunk óta ismerjük egymást, mindig ő volt az, aki egyetlen mondatával képes volt jobb kedvre deríteni, akinek kisírhattam a bánatom, aki támogatott és mindig a legjobb tanácsokat adta nekem. Hasonlóképpen próbáltam én is mindig mellette lenni, de úgy érzem, hogy sokszor buktam el, mint barát. Túl sokszor voltam magammal elfoglalva és sokszor nem is gondoltam bele, hogy mit érezhet Ő, vagy éppen mire van szüksége. A legutóbbi találkozásunknál is ez történt, annyira szerettem volna, hogy valaki velem együtt örüljön, hogy nem is foglalkoztam azzal, hogy miként érintheti őt ez a hír- Önző voltam. Rámosolygok a lányra és azóta, hogy elviharzott tőlem, most érzem igazán, hogy rendben van az életem, mert Apo ismét a részese.
- Örömmel hallom, hogy jobban vagy. Nagyon örülök neki. Vigyázz is magadra, mert nekem és a keresztlányodnak is szükségünk lesz rád. mosolygok rá barátnőmre. Eddig nem volt alkalmam megkérdezni őt arról, hogy szeretné-e, de bízom abban, hogy igen lesz a válasza.
- Vagyis, szeretném ha te lennél a kislányom keresztmamija. Elvállalod? Átnyúlok az asztal fölött és megfogom barátnőm kezét. Tekintetemmel az övét figyelem és őszintén remélem, hogy igen lesz a válasza.
- Megígéred, hogy titok marad? nevetek fel hangosan. Azt hiszem megfogadom a tanácsát és mindkét süteményből rendelek. Most megtehetem. Egyet a kislányomnak és egyet magamnak.
- Egy szelet karamellás tortát, egy csokis muffint és egy ásványvizet. fordulok én is a pincérlány felé, aki szorgosan jegyzetel a füzetébe, majd mosolyogva távozik. Ismét barátnőmre pillantok, majd veszek egy mély levegőt mielőtt válaszolok neki.
- Ő nagyon próbálkozik. Tényleg. És amióta volt egy két hetes szünetünk, mintha megváltozott volna. Nem tudom mennyire örül, de azt hiszem, már elfogadta. Most már részt vesz a terhességemben, eljön velem terhes tornára is, és esténként a pocakommal beszélget. mosolyom egyre szélesedik ahogy az emlékek a felszínre törnek. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy, minden rendben lesz, és a családunk tökéletes lesz a baba születése után is. Elhallgatok ahogy a pincérlány ismét megjelenik és az asztalra pakolja a kért süteményeket és italokat is. Csak akkor szólalok meg ismét, amikor eltűnik.
- Na és ti? Veletek minden rendben van? nem volt alkalmam sokszor találkozni a párjával, és sajnos a körülmények sem voltak vidámak, de abban az együtt átizgult és sírt órában megkedveltem őt, főleg azért, mert láttam rajta Apo mennyire fontos neki. Jóízűen harapok bele a muffinba. Ez finomabb, mint elsőre gondoltam.
- Apo...bocsánatot szeretnék kérni, amiért a múltkor kiakadtam. Semmi jogom nem volt hozzá, ne haragudj. Tudod, a hormonok miatt most még érzékenyebb vagyok, mint általában. Tudom, ez  nem mentség. Szóval, kérlek ne haragudj.

■ ■■ ■ bocsánat, hogy ennyit kellett várnod love ■ ■[/url]credit



I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I  can. I just don't want to..
avatar
● ● Posztok száma :
154
● ● Reag szám :
128
● ● karakter arca :
Giza Lagarce


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szer. Aug. 22, 2018 5:11 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Céci && Apo

Nagyon is jó érzés volt látni azt, hogy mennyire boldog. Örültem annak, hogy minden amiről régebben álmodott az most valóra vált számára. Neki se volt mindig könnyű, még ha másabb értelemben is neki, de mindenki életében akadnak nehezebb pillanatok, borzalmas napok, hetek, vagy akár hónapok is. Olyan dolgok, amiről kevesen tudnak, vagy éppen senki se, de most mégis úgy nézett ki, hogy a boldogság tengerét meglelte és elmerült benne. Szerintem aki csak ránézett egyből jobb kedve lett, hiszen sugárzott a jókedvtől és a boldogságtól. Egyszerűen kivirult ahhoz képest is, amikor legutóbb láttam őt.
Hallom amit mond, de egy pillanatra mégis úgy nézek rá, mint aki azt hiszi, hogy valamit félrehallott. Nagyokat pislogok és nem értek hirtelen semmit se, mert nem rémlik az, hogy valaha beszéltünk volna erről. Egyszerre fogott el az aggódás és a meghatottság is. Aggódtam, hogy mi lesz akkor, ha még is kiderül, hogy nem nyertem elég időt, meghatottság pedig azért, mert nagyon is jól esett, hogy rám gondolt. Ő pedig esélyesen mind a kettőt könnyedén leolvasta az arcomról, hiszen gyerekkorunk óta ismerjük egymást, sose tudtuk igazán becsapni a másikat, ami az érzéseinket illeti.
- Tényleg? Komolyan? – szeppenek meg kicsit, mert alig akarom elhinni, hogy rám gondolt. – Fred se bánja? Vagy a testvére? – ha jól rémlett, akkor a férjének volt egy húga, de lehet már keverem valaki mással. Cece maximum ki fog javítani, nem a világ vége. Végül sietve bólintottam. – Ha tényleg mind a ketten ezt szeretnétek, akkor örömmel. – csuklott el hangom a meghatottságnak köszönhetően. Örömkönnyeket sietve töröltem le az arcomról és mély levegőt vettem, hogy megpróbáljam összeszedni magam. Nem lehetek még mindig ennyire érzékeny.
- Ígérem. – nyújtottam neki a kisujjamat, hogy gyerekkorunkhoz méltóan esküt tegyek. Mennyiszer tettünk kisujj esküt és mennyi titkot őriztünk meg, amiről még a felnőttek se tudtak semmit se.
Miután leadtuk a rendelésünket minden figyelmemet újra megnyerte magának. Csendesen és kíváncsian hallgattam azt, amit mesél. Jó érzés volt azt hallani, hogy újra egymásra találtak a párjával, vagyis hogy minden kezd újra rendben lenni. – Biztosan, hogy örül neki. Ha nem örülne, akkor nem társalogna máris a pocakoddal. – én így láttam, aztán lehet akadna olyan, aki simán megcáfolná a véleményemet. Nem tudom, de ahogyan beszélt róla Céci még mindig sütött róla, hogy fülig szerelmes. Talán mégis léteznek örök szerelmek és olyan párok, akik nem csak a jóban erősek, hanem a rosszabb időszakban is kitartanak a másik mellett.- Nagyon örülök annak, hogy így alakultak a dolgok és együtt osztoztok ebben az örömben. – tettem még hozzá őszinte mosollyal arcomon, mert ez volt az igazság.
- Igen, jól vagyunk. Csak mostanság nagyon elfoglalt. Sokat utaznak, hiszen nyár van. Ez az ő időszakuk, de lehet hosszabb időre is el fog utazni. – kicsit szomorúan csendült a hangom, mert így is eléggé rossz volt az, amikor napokig nem is láttuk egymást, vagy annyira fáradt volt, hogy beszélni is alig tudtunk. Csak azért nem voltam egyedül, mert az egész utazásos szezonjuk előtt pár héttel örökbe fogadtunk végül tényleg egy kutyust. A családunk legújabb tagját. – Lett egy kutyánk is. – mosolyodtam el, ahogyan az energiabombára gondoltam. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy vajon elmondja e neki, hogy felmerült azt, hogy esetleg később örökbe fogadnánk egy kicsit is az árvaházból. Tényleg érdekelt volna a véleménye az egészről, de nem tudtam, hogy miként is lehetne feldobni a dolgot. Ennek volt köszönhető az is, hogy kicsit késve kapcsoltam arra, amit mondott. Sietve legyintettem egyet.
- Semmi baj nincs. Én se voltam túlzottan kedves. Sajnálom, egyszerűen csak annyi minden történt, hogy még kicsit elveszettnek érzem magam és keresem a helyemet is. Nem akartalak megbántani, csak hülye módon a saját érzéseim nyertek, nem pedig az az öröm, amit éreztem a hír hallatán. Tényleg sajnálom. – fogtam meg a kezét, ha tudtam, hogy utána sietve hajoljak le és vegyem fel az ajándékát. – Hoztam neked egy kis apróságot. Remélem jók lesznek és örülni fogsz nekik. – izgatottság csillant a szemeimben, ahogyan átadtam neki az ajándéktáskát. Kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni hozni. – Tényleg akkor ezek szerint lány lesz? – esik le a dolog, ahogyan eszembe jut, hogy pontosan mit is mondott, hogy kinek lennék a kerianyuja…  

Semmi baj! hug


I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Hétf. Okt. 01, 2018 4:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
● ● Posztok száma :
2379
● ● Reag szám :
1564
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Csüt. Okt. 25, 2018 5:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

[Előzmény]

Nem teljesen értettem ezt a hirtelen változást, vagy éppen mire is készül. Tanácstalan voltam és haboztam is, hiszen azért az őszi eső általában feleannyira se kedves az ember számára, mint egy tavaszi, vagy nyári, de aztán a lábaim vittek előre, felé. Nem túlzottan érdekelt az se, hogy netán beteg lehetek. Ha ez azt jelenti, hogy netán nem a négy fal között kell lennünk megint, akkor felőlem legyen. Ilyen kockázatot bevállalok, maximum pár napig nem kell suliba mennem. Tudom-tudom, elsősként nem kéne sokat hiányoznom, de nem érdekelt. Csak az számított, hogy vele lehetek és esetleg sikerül kimozdítanom abból a nem túlzottan jó állapotból, amibe zuhant a „betegsége” alatt.
- Nem tudom, de esélyesen nem otthon lennének velem. Nem vagyok már kisgyerek, így nem feltétlenül tudnának róla. Azt meg nem tudom mi zavarná őket jobban, az hogy csavargok, vagy az, hogy egy fiúnál dekkolok. – hirtelen fel se tűnt, hogy miként is fejezte be, kellett kisebb fáziskésés mire koppant a dolog és meglepetten pislogtam. Hirtelen megszólalni se tudtam. – Tényleg szeretnél bemutatkozni nekik? Szeretnéd, ha nem kellene bujkálni? - csendült lelkesen a hangom, de azért próbáltam visszafogni magam, mielőtt elrontok mindent. Ugyanakkor kíváncsiság is ott ült a hangomban, hogy vajon tényleg komolyan gondolta-e azt, amit mondott, vagy csak meggondolatlanul szaladt ki ajkai között.
- Köszönöm. – mondok csak ennyit félig a hátának, ahogyan „nekiiramodik”. Sietve érem be, hogy aztán elé kerülve kicsit megállítsam és megcsókoljam őt újra, ha már korábban megszökött előlem. – Elhiszem, hogy nem sok kedved van, de szerintem kicsit jót fog tenni. Na meg mikor ettél utoljára valami igazán különleges és finom süteményt, vagy ittál valami különlegesebb kávét, teát? – dobtam be ötletnek. Ha pedig szerette volna, akkor meséltem az iskolában történtekről is, ha érdekelte mi zajlik a suliban. Tudtam, hogy el kellene mondanom neki azt, hogy egy hétig távol leszek, mert újra versenyem lesz. Egy másik városban és nem hagyhatom ki, mert egy újabb lépés lesz ilyen téren, de féltem attól, hogy miként is fogadná. Meg egyedül is hagyni. Az eső meg nem érdekelt, még ha kicsit fáztam is. A lehetőségekhez képest egészen hamar elértünk a kiszemelt helyig. Kinyitottam az ajtót neki, majd egy üres bokszot ki is szúrtam kicsit eldugva a többi között.
- Az jó lesz? – néztem rá kérdőn, ha pedig igen, akkor megvártam míg leül és a megszokottól eltérően mellé huppantam le. Kibújtam a vizes kabátomból, majd elvettem az egyik étlapot. – Tudod már mit kérsz? – csacsogtam tovább pontosan úgy, mint aki valami fontos dolgot próbál meg elkerülni. Ha pedig nem zavarta, akkor az ép lábán átvettem a lábaimat, hogy egészen közel csússzak hozzá és hozzábújtam.
- Ha azt mondanám, hogy szeretném, ha eljönnél velem egy másik városba, akkor eljönnél? Vagy jelenleg ez a maximum, ameddig el tudlak csábítani? – kérdeztem meg végül kérdőn, miközben letettem magam elé az étlapot. S kicsit azért büszke voltam magamra, hogy mondhatni sarokba szorítottam így ültünkben, legalább kicsi az esélye, hogy hirtelen felpattanna és távozni akarna. Szeretném, ha ott lenne velem és az még pár hét múlva esedékes, esélyesen addigra még jobba lenne…
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
125
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Hétf. Okt. 29, 2018 9:25 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Nem futja többre, mint pár bólintásra. Igen, tényleg jó lenne, ha elűznénk a nagy titkot és véletlen sem kellene hazudnia, ha arra kerülne a sor, hogy velem töltené az estét vagy esetleg én lennék nála. Végül is, miért ne?
- Ugye tudod, hogy a bátyám a legjobb szakács, cukrász és minden a világon? - kérdezek vissza félig vigyorogva csók után. Viszont hallani, hogy csak kötekszek, a szavaimban semmi olyan nincs, hogy bármikor meggondolhatom magam, mert nem tud elég meggyőző érvet felhozni.
- Lehet eddig nem említettem. Étterme van - fogalmam sincs, mennyit meséltem neki Edről, de legalább most pár szóban megteszem.
De utána sokkal egyszerűbb kérdezni. Bármiről, ami hozzá kapcsolódik. Mesélhet az iskoláról. Figyelek rá, érdekel, de az egész olyan, mintha egy másik világ lenne. Nem érzem az enyémnek. De mindez nem számít, amíg Rosie élvezettel meséli, én figyelek.
Akkor viszont már az többi emberrel foglalkozok, amikor elérjük a célt. Nem igazán értem, miért. Nem számít, ha megnéznek maguknak, nem számít, ha épp útban vagyok valakinek. Kerüljön ki, neki könnyebben megy.
A bokszra is csak bólintok. Nem megy túl könnyen, hogy becsússzak a helyemre, de nem morgok miatta, talán csak egy kisebb grimasz van az arcomon, és az is egész hamar eltűnik. Magam mellé teszem a két mankót, hogy amennyire lehet, ne legyen útban és kész.
- Amit te - vágom rá gondolkodás nélkül. - Kivéve, ha az valami rózsaszín, unikornisos akármi - na jó, igazából ha azt szeretné, még azzal sem lenne bajom.
Basszus, tényleg beleszerettem.
A kérdése viszont elég hamar kijózanít.
- Másik városba? Elköltözöl? - mi más is lenne az első gondolatom? De én is tudom, ez milyen fura feltételezés. Ha így lenne, akkor egészen másképp hozná fel, nem igaz?
- Vagy csak félsz egyedül hagyni pár napra? - próbálom enyhíteni az előbbi nagy komolyságot, bár fogalmam sincs, mennyire sikerül.

avatar
● ● Posztok száma :
158
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Okt. 30, 2018 7:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Ezt valahogy eddig elfelejtetted közölni. Legközelebb mehetnénk oda is és kideríthetnénk, hogy tényleg igazad van-e, vagy csak elfogult vagy. – viszonoztam a mosolyát könnyedén, hiszen én is csak játszadoztam vele. – Vagy csak féltél, ha túlzottan rákapnék, akkor hamar felszaladnának rám a kilók és úgy már… - tudom, hogy mennyi korombéli ilyeneken agyal, hogy miként is lehetne vékonyabb, vagy tartsa meg a súlyát a srácok miatt. Engem ez valahogy soha nem érdekelt. Esélyesen szerencsés is vagyok anyunak köszönhetően, meg amennyit edzek… Szerintem ehetek bármennyit, akkor se fogok egy grammal se többet nyomni. Valahogy nem féltem attól, ha kicsivel többet mutatna a mérleg, akkor máris megszólnának az emberek, vagy éppen Mason. Sőt, inkább olykor azt kapom meg, hogy túlzottan is vékony vagyok. Ez ellen meg sajnos tenni nem tudok, de az ellen már tudtam, hogy amíg egyre inkább eláztunk addig legalább beszélgessünk, miközben egyre közelebb értünk a kiszemelt cukrászdához. Nem merném azt állítani, hogy túlzottan is érdekelte az, amiről mesélek, de meghallgatott és az elmúlt időszakhoz képest már ez is valami volt. Az meg pláne, hogy olykor reakciók is érkeztek tőle. Jó érzés volt nem azt érezni megint, hogy én beszélek hozzá, de igazából beszélhettem volna magamhoz is. Voltak mélypontok és félek attól, hogy még lesznek is, de igyekeztem a lehető legjobban tudásom szerint ott lenni neki és kitartani mellőle.
- Már későbánat, elsőre azt mondtad, hogy amit én. Biztosan remekül fog mutatni a rózsaszín, pillecukros ital neked is. – kuncogtam el magam, puszit nyomtam az arcára, majd szemügyre vettem az étlapot. – Komolyra fordítva a szót mit kérsz? Mert én szerintem olyan borzalmat fogok, ha már közeleg a tél, akkor adjunk a kalóriáknak. – rántottam meg a vállaimat, míg nem végül óvatosan folytattam azt, amiről már napok óta beszélni szerettem volna vele, de eddig mindig úgy éreztem, hogy nem alkalmas az időpont. Esélyesen most se, de elnézve a helyzetet talán ennél jobb nem is lesz.
Kérdése eléggé sokkol, hirtelen nem is tudok megszólalni. Csak pislogok nagyokat, hogy erre miként is juthatott, de aztán jön az újabb „pofon” és a legrosszabb az egészben, hogy egy picit esélyesen igaza is van. Nem szívesen hagynám itt.
- Először is nem költözöm sehova se. Miért gondoltál erre? Akkor szerinted nem mondtam volna már? Nem elbújtam volna a szobád sötétségében, hogy én nem akarok menni? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, sóhajtottam egyet és szőke tincseimbe túrtam. – Versenyem lesz és amiatt leszek távol , gondoltam örülnél annak, ha kiszakadhatnál kicsit ebből a városból és együtt lehetnénk, de lehet tévedtem. – végére egészen szomorúan csendül a hangom. Kicsit még a fejemet is megrázom nemlegesen. – Nem erről van szó, csak egyszerűen vihetünk magunkkal egy személyt, én meg rád gondoltam. Én bízok benned, mert ha csinálsz magaddal valamit, akkor úgyis tudod, hogy megnyuvasztalak. Csak gondoltam hátha segítene neked is a gyógyulásban, vagy akár nekünk is… - haraptam az ajkamba, mert lehet ezt nem kellett volna mondani. Együtt voltunk, de olykor úgy éreztem, mintha a lehető legtávolabb akart volna lökni magától az elmúlt hetekben. Végül újra az étlapot vettem a kezembe és azt kezdtem el tanulmányozni, mintha az annyira fontos lenne. Inkább csak féltem a reakciójától…
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
125
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Pént. Nov. 02, 2018 5:33 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



- Gyönyörű lennél akkor is - vágom rá azonnal, lényegében alig hagyva, hogy befejezze a mondatot. Nem hazudok, de az is tény, hogy nem teljesen itt jár az eszem.
Nem említettem volna neki Edet? Az álmunkat? Vagyis hát... az ő álmát. Utálom, hogy még mindig képes vagyok belegabalyodni a múlt szálaiba és néha elfelejteni, ki vagyok. Vajon ilyen érzés a többször személyiségzavar? Tudsz dolgokat, amiket nem kellene tudnod. Titokban kell tartanod, hiszen képtelen lennél kimagyarázni, néha mégis kicsúszik. Vagy csak bekavar a gondolataidba.
Egy élmény.
Ezerszer könnyebb mindennél dönteni egy rendelés mellett. Igaz, így is vonakodok ténylegesen választani. Nem az evés miatt vagyok itt, hanem azért, mert ő szeretné.
- Mondjuk egy ilyet - mutatok rá az egyik jól kinéző süteményre. Őszintén? Fogalmam sincs, mi ez de annyi biztos, hogy feltűnő fantázianeve van. Ebből ítélve valami átlagos áfonyás semmi. De valahogy el kell adni, nem igaz?
- ...és egy kávét. Feketén - mintha már most a tényleges rendelést adnám le, pedig senki nincs itt, aki felvegye.
Végül kiderül, hogy ez a legkisebb baj. Pedig gond nélkül elkezdtem volna rágódni azon, hogy inkább ki kellene innen menni és a pultnál szólni valakinek. De Rosie bedobja azt a kis bombát. Tudom, nem kellene komolyan venni és azonnal a legrosszabbra gondolni, vagy akár egy kicsit is morogni, ha a második tippem tűnne helyesnek. Mégis...
- Segítene nekünk...? - kérdezek vissza végül, kicsit talán akaratlanul is mocorogva és így elhúzódva. Nem azért, mert messzebb akarok tőle lenni, hanem jobban akarom látni az arcát.
- Nem tudtam, hogy baj van velünk - teszem hozzá, majd megrázom a fejem. Nem akarok vitatkozni.
- Nem bírnék ki egy utat, Rosie. Nem bírnám végigállni a versenyt. Úgy nem, ahogy akarnám - mondom végül őszintén. Igen, talán tényleg nem akarok menni. Sehova.  Ez a hely egy dolog, de el a városból? Ismerem magam, tudom, milyen kedvem lenne, amiért nem lennék teljesen használható. Amiért nem tudnám felkapni és megpördülni vele, amikor nyer.
- Menj csak, adj bele mindent és ha... rendben leszek, elviszlek valahova. A hegyekbe mondjuk. Amint leesik az első hó, elviszlek egy kis faházba, ahol kandalló vár... - akaratlanul is elkalandoznak a gondolataim afelé, mit is csinálhat két ember a meleg kandalló előtt egy puha pokrócon fekve...
Végül is, haladás, nem? Most először beszélek arról, hogy mi lesz a jövőben, amikor rendbe jön a lábam.

avatar
● ● Posztok száma :
158
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szomb. Nov. 03, 2018 10:41 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Rendben van. – mondok csak ennyit, amikor ő eldönti, hogy mit szeretne, legalább ennyivel is előrébb vagyunk. Már csak nekem kellene dönteni és leadni a rendelést, de valahogy nem tudtam. Úgy éreztem, hogy lehet jobb lenne menni és nem azért, mert nem volt kellemes ennyire szétázva ücsörögni itt – legalább meleg volt -, hanem mintha nem is itt járna igazán, vagyis tök feleslegesen jöttünk ide. Otthon is sokszor elkalandozik és fel se tűnik neki, ha szólok hozzá, vagy csak olyan automatikus válaszokat ad, hogy pocsék érzés volt.
Ezért is gondoltam azt, ha talán kicsit kikapcsolódna ő is, másabb levegőt szívna, akkor netán visszatalálna ahhoz, aki volt és nem ehhez… Nem is tudom, inkább elbújik a sötétségben négy fal között lévő emberke. Túlzottan is szerettem azt, hogy ő egészen életvidámnak volt mondható és nem kellett félteni, de most úgy érzem néha, ha teljesen elengedném a kezét, akkor könnyedén veszne el a sötétségben.
Kérdésére csak bólintok, amikor pedig kicsit távolabbra mocorog, akkor én is sietve húzom vissza a lábamat és tartom fent a távolságot. Lehet inkább hallgatnom kellett volna most is, mint máskor. Lehet csak le kellet volna nyelnem a békát és várni azt, hogy majd megoldódjanak maguktól a dolgok, vagy ne.
- Mindegy felejtsd el, az én hülyeségem volt. – rántom meg a vállaimat, majd amikor meglátok közeledni egy pincért, akkor sietve intek neki, hogy leadjam a rendeléseket. Inkább ez is csak egyfajta menekülés. Ha ő szerinte nincs baj, akkor biztosan úgy van. Inkább majd elveszem a rózsaszín pillecukros innivalóban. Nem érdekelt az se, hogy mennyire is lehet egészséges, most ezt akartam inni, meg egy eper-sajttortára esett a választásom. Ezek után viszont már az étlap se nyújtott menedéket. Mason-re pillantottam, miközben beszélt és a pincér távozott.
- Nem bírnád, vagy csak nem akarnád elhagyni még a szobádat, mert ott jobban érzed magad, mint itt vagy bárhol máshol? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet, mert a kettő között volt különbség és ha ideiág el tudott sétálni, akkor nem hiszem pár óra utazás annyira rossz lenne. Pláne, hogy itt felszáll, ott meg leszáll és még nem is kell járkálnia. – Ülni is lehet, de mindegy, akkor nem. Majd keresek mást, aki eljönne. – rántottam meg újra hanyagul a vállaimat, majd pedig a vizes tincseimet kezdtem el babrálni, hogy legalább az arcomból kiszedjen és próbáljak velük valamit kezdeni, hogy ne olyanok legyenek, mint valami vízesés, mert annyira csöpög a víz.
- Rendben van, akkor majd később valamikor valahova, ha mind a kettőnknek jó lesz az idő, meg lesz kedv. – és pontosan ekkora lelkesedéssel csaptam le az italomra is. Kavargattam és babráltam, egy pillecukrot pedig le is loptam a tetejéről. – Szerinted később tényleg több kedved lesz bármihez is? Vagy ezt most csak úgy feldobod, hogy milyen jó lenne, aztán végül semmi nem lesz? Vagy mi lesz akkor, ha a szüleim nem engednek el? Akkor is elmegyünk, vagy akkor inkább kihátrálsz, mert nem szöknél el velem? – halmoztam el kérdésekkel kíváncsian, de nem csúsztam újra közelebb hozzá. Amióta ő kicsit arrébb, azóta én tiszteletben tartottam a távolságot és inkább csak magam alá húztam egyik lábamat, majd a sütimet kezdtem el piszkálgatni.
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
125
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szomb. Nov. 03, 2018 3:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem ritka az, hogy hazafelé menet útba ejtsek egy cukrászdát, részben, mert mindig is édes szájú voltam, így sosem mondanék nemet egy jó kis süteményre, másrészt szeretem néha Léát meg a lurkókat is meglepni vele, hogy nem csak üres kézzel esek haza a munkából. Én is díjazni szoktam, amikor őket kapja el az ilyen jellegű ihlet, elvégre mi jobb, mint némi meglepetés sütemény, egy borongós, hűvös őszi napon?
Ezt a mostanit az egyik kollégám ajánlotta, szerencsére nem is túl nagy kitérő, így miután az autót a parkolóban hagytam, már be is tértem, hogy szemügyre vegyem a mai választékot. Nem könnyű a választás, az már biztos, de végül csak sikerül döntenem, hogy melyikből is vigyek haza, már csak arra vártam, hogy az előttem lévőket kiszolgálják. Addig is nézelődtem.  Egészen hangulatos hely, lehet, hogy egyszer a feleségemmel is eljövök ide, mondjuk majd...
- Rosie? - akad meg a tekintetem egy ismerős arcon, miközben javában nézelődök,  és bár egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy nem-e csak káprázott a szemem, de be kell látnom, hogy nem, ez bizony az én kislányom. Valami idegen fiúval? Vajon valami osztálytársával ült be tanulni, vagy épp randiznak?
Ha magamból indulok ki, én biztos, hogy nem áznék bőrig csak azért, hogy egy rakás deriválás, integrálás, a ribonukleonsavak meg az eutrofizáció felett görnyedjek, arra bőven megfelelt volna a suli folyosója, vagy épp otthon a szobám is, így kizárásos alapon... randi. Mondjuk nem tűnnek túl lelkesnek, szóval lehet, hogy mégis tévedek, de eléggé Rosie-ra vallana, ha egy szót se szólt volna arról, hogy van valakije. Lehet, hogy mégis az anyjának lesz igaza?
- Mit adhatok? - a pincérnő hangja rántott vissza a valóságba, mire gyorsan végig is mutogattam, melyik süteményekből szeretnék vinni elvitelre... és ha már így alakult, akkor egy kávét is rendeltem magamnak, no meg - Két forró csokoládét a fiataloknak, ahhoz az asztalhoz, legyen szíves. - mutatok a lányomék felé.
Egyelőre még nem szándékozom odasétálni az asztalukhoz, megvárom, hogy megkapják az italukat, és csak amikor a pincérnő felém int, hogy tőlem érkezett, akkor biccentek a lányomnak széles mosollyal a képemen. A reakciója alapján meg majd eldöntöm, hogy emelem kalapom, és megyek is tovább, vagy inkább elidőzök még egy kicsit a társaságukban, kíváncsiskodni egy sort.
avatar
● ● Posztok száma :
468
● ● Reag szám :
195
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szomb. Nov. 03, 2018 9:15 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Válaszolnom kellene, de valahogy sikerül kicsúsznom az időből. Nem azért, mert hazugságon töröm a fejem, hanem mert tényleg el kell gondolkoznom rajta, mit érzek és mi a valódi ok.
- Nem mindegy! - nem emelem meg a hangom, de ott az a nagy határozottság, aminek most utat engedek. Ha valamit utálok, akkor az a "mindegy".
- Igen, tudnék ülni. De tudod, min járna végig a fejem? Hogy ezt nem így kellene. Hogy ott kellene lennem az elsők között, aki fogad, amikor nyert. Aki felkap és megpörget a levegőben. Nem ott ücsörög vagy éppen odabiceg a verseny végén. Aki elvisz este étterembe ünnepelni és kinyitja neked az ajtót... nem még neked kell előre engedni, mert képtelen vagyok mást csinálni amellett, hogy megyek előre - mondom tényleg őszintén és talán hallani egy kis dühöt a hangomban. Ami egyértelműen nem neki szól, hanem a tehetetlenségemnek.
Ezt legalább biztosra tudom. Dühít, hogy semmit nem tudok tenni. Nem úgy, mintha rendben lennék és nem lenne egy rohadt fémrúd a lábamban.
- Nem szoktam hazudni neked - jelentem ki végül. Szeretném látni a szemeit, most és akkor is, amikor kis szünetet követően folytatom a szavaim. Mégsem nyúlok az álla alá, hogy biztos rám nézzen. Helyette a combjára csúszik a tenyerem. Nem tolakodóan, egyszerűen csak szeretnék hozzá érni és talán így felém fordul majd a tekintete magától is.
- Vagy máshogy érzed? - teszem hozzá a kis kérdést, majd végül választól függetlenül folytatom.
- Komolyan mondtam. Csak ne legyen szükségem a mankókra - a szökés dologra egyelőre nem felelek. Pedig talán kellene, de valahogy másodlagosnak érzem.
Ahogy főleg nem fontos az elém került sütemény és kávé... majd a forrócsokoládé. Hogy micsoda?
Lassan esik le, hogy talán rossz helyre hoztak egy rendelést, de az értetlenkedésemnek hangot adva a pincérnő megmutatja, kitől érkezett. Ösztönből húzom ki magam ültemben és ha Rosie még nem tolta el a kezem, egy kicsit megszorítom a combját.
Egy részem üvölt, hogy vegyem el a kezem. Egy kislány combján simogatom, hogy is néz ki ez? Oh, igen, úgy, amiért jó pár pokoli év jár a börtönben.
De aztán eszembe jut, hogy én is egy srác vagyok és lényegében semmi rosszat nem teszek éppen.
- Rosie. Az az apukád...? - jön félig kérdőn, ahogy a férfit figyelem. Mondanám, hogy egy fura fickóval van dolgunk, de képtelen vagyok nem észrevenni a hasonlóságot kettejük között.
Hát, rohadtul nem így képzeltem el a családdal való találkozást és a szuper-jó-első-benyomást. Ettől függetlenül eszembe sincs meghátrálni és úgy tenni, mintha semmi nem lenne közöttünk. Mintha hazugsággal akarnám elkerülni vagy éppen kimagyarázni ki vagyok.

avatar
● ● Posztok száma :
158
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Szomb. Nov. 03, 2018 9:45 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Türelmesen várok, hiszen mást nem tudnék tenni, meg egyébként is érdekel, hogy mit gondol vagy mit is érez. Ha újra elkezd megnyílni, akkor legalább még egy siker a mai napon. Veszekedni meg nem akartam, még ha úgy is tűnt. Egyszerűen csak kicsit szomorú voltam, hogy elterveztem azt, hogy milyen jó lenne kettesben eltűnni pár napra és arra nem gondoltam, hogy lehet még se annyira jó ötlet ebben az állapotban.  Tudom, hogy gondolhattam volna utóbbira is, de szemmel láthatóan is képes vagyok elfelejteni azt, hogy ő nem szívesen mászkál még így, pedig nem zavar az, hogy mankója van. Attól még nem nézek rá másképpen.
Megrázom nemlegesen a fejemet, amikor megkapom a kérdését, mert fogalmam sincs, hogy mi járna végig a fejében. Csendesen hallgatom őt és még inkább rosszabbul érzem magam, hogy ennyire önző voltam és nem gondoltam arra, hogy neki ez netán mennyire is rossz lehetne. A kisebb düh se kerüli el a figyelmemet, mire lesütöm a pillantásomat.
Érintése meglep, de túlzottan is jól esik és erőt véve a bűntudatomon ránézek újra. Megint úgy érzem, hogy elszúrtam és ennek inkább vidám délutánnak kéne lennie, de ehelyett megint sikerült megkavarom túlzottan is a dolgokat. Amikor viszont meghallom az utolsó kérdését, akkor meglepetten pislogok rá.
- Nem, dehogy! Nem gondolom azt, hogy hazudnál nekem! – csúsztam újra közelebb hozzá, majd megcsókoltam, ha hagyta, mintha ezzel is csak az állításomat akarnám bizonyítani. – Én bízok benned, egyszerűen csak… - rántom meg a vállamat, majd a kezemet a kezére teszem, ami még mindig a combomon pihen. Nem húzom el a kezét, őt fürkészem közben. – Csak félek attól, hogy netán abban a pár napban újra visszagubódzol a négy fal közé. S nincs kedvem kitenni magam annak, hogy valami idióta megint megcsókoljon a házatok előtt, hogy kigyere a házból. – a végét próbáltam kicsit viccesen mondani, miközben arcán simítottam végig. – S tényleg sajnálom, de ismersz milyen vagyok, amikor belendülök. Kicsit elszomorodtam, hogy nem akarsz jönni, de teljesen megértem az indokaidat és már várom a telet, hogy beköszöntsön. – tettem hozzá újra mosolygosan, majd egy rövidke puszit nyomtam a szájára, mert fogalmam sincs, hogy már régebb óta kiszúrt minket valaki a tömegben. Bár esélyesen akkor is megtettem volna, mert őszintén jött tőlem és nem szégyelltem azt, hogy szeretem őt. – Hamarosan nem lesz rájuk szükséged, aztán majd futhatok előled a hóban. – kuncogtam, majd sietve fordultam a pincérnő felé, hogy megköszönjem az italokat, amikor letette elénk. Elsőre még az se tűnt fel, hogy netán több italt kaptunk, mint rendeltünk. Hallom Mason kérdését a nőhöz, de igazán akkor se adok neki nagyobb figyelmet, mint kéne. Naiv vagyok, de hátha csak valaki megsajnált minket amiatt, hogy ennyire szétáztunk.
Kérdőn néztem rá, amikor kicsit megszorította a combomat, majd követtem a pillantását és sikeresen még a kanalat is kiejtettem a kezemből, amikor megpillantottam apámat, amint minket figyel.
- Ha azt mondanám, hogy nem, hanem egy veszélyesnek és kukulónak tűnő férfi, akkor gondolom nem lenne hihető. – persze, hogy a sokk beszélt belőlem és nem gondoltam komolyan. A kezemmel megkerestem az övét és kicsit megszorítottam. – Igen, ő az apám, de azt nem tudom, hogy mit is keres itt, de legalább akkor megfejtettük, hogy mitől is egyre nagyobb a pocakja és már nem foghatja anya főztjére. – próbáltam mosolyogni és nyugodnak tűnni, de nem voltam az. Nem akartam már most kitenni apa faggatásának, meg annak se, hogy netán ki akarja herélni őt, mert pici lányával jár… - Azt hiszem az égiek úgy döntöttek, hogy előrébb hozzák a bemutatkozással kapcsolatos ötletedet. Nem kell félni, nem harap…nagyot… - súgtam Mason fülébe, miközben a pillantásommal továbbra se engedtem el az apámat, főleg amikor megláttam, hogy közeledni kezd. Most kéne kihúzni magam és az ülés másik végébe teleportálni? Lehet, de nem akartam eltűnni, így pontosan továbbra is Mason mellett csücsültem és fogtam az asztal takarásában a kezét, ha nem húzta el.
- Szia apa! – köszöntem kapásból, amikor a révületből magamhoz tértem és megállt az asztalunknál. – Mason, ő az apukám. Apa, ő Mason. – hadartam el gyorsan, majd az italomba menekültem, de bár ne tettem volna, mert le is égettem a számat, meg a torkomat is, aminek köhögés lett a vége.
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
125
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Nov. 06, 2018 10:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem, valószínűleg nem csak a dezoxiribonukleinsavak miatt vannak itt. Látva, hogy a lányom hogyan csókolta meg azt a srácot, aki nem sokkal utána már a combját fogdossa... nem is tudom, hogy a felháborodottság, vagy az ijedtség az, aminek köszönhetően görcsbe rándult a gyomrom, és akaratlanul is azon imádkoztam, hogy egy szem kislányom inkább a nagyszülei példáját követve várjon az esküvőig, mintsem én is ideje korán legyek nagyapa. Ugye még nem...?!
De inkább ne is rohanjunk annyira előre. Igaz, nem fér a fejembe, hogy Rosie miért nem említette egy szóval se nekünk, hogy van valakije, mert ilyen ciki lenne ilyenekről beszélnünk vele, vagy mert még annyira új az egész, de úgy is mindjárt kiderül. Mindenesetre az biztos, hogy amint kiteszem a lábam az épületből, első dolgom lesz felhívni az anyját, és elújságolni neki, hogy kikkel futottam össze ma a cukrászdában.
- Sziasztok! - sétálok oda az asztalukhoz, ha már mindketten észrevettek a pincérnő jóvoltából, majd miután Rosie sietve bemutat minket egymásnak, a kezem nyújtom Mason felé, mutatkozzunk be rendesen is, felnőttek módjára.
- Raphaël Deschamps. - ha viszonozza a kézfogást, akkor a normálistól talán egy leheletnyivel hosszabb, de határozott szorításban lehet része, ezzel is jelezve felé szavak nélkül, hogy tudom, hol lakik, és... na jó, azt még nem, de ha tudomást szerzek róla, hogy megríkatja a kislányomat, akkor nem leszünk jóban, azt biztosra veheti.
-Kuc-kuc, Nyuszifül, azért ne olyan gyorsan. - veregetem meg a hátát finoman, abban a naiv hitben élve, hogy félrenyelt, nem pedig megégette a torkát. Az meg már fel sem tűnik, hogy lehet, nem épp egy ilyen forgalmas helyen kéne a gyerekkori becenevein szólongatni - Azt hittem, hogy a lovardában vagy. - jegyeztem meg, bár az igazat megvallva, nem tartottam fejben egyik gyerek órarendjét sem, mikor épp merre tekeregnek, ebben Léa volt a profi, szóval az is lehet, hogy tegnap volt az edzős napja. Amennyi időt ott tölt, nekem már teljesen egybe folynak a napok, mint ha minden nap ott lenne a pályán. Ettől függetlenül azért kérdő tekintettel várok valami magyarázat-félére, hiába próbálja húzni az időt, ismerem már ennyire.
- Szóval Mason... Rosie eddig még nem is mesélt rólad. Csak nem a lovardából ismeritek egymást? - sandítottam a begipszelt lábára, mert akkor simán adná magát, honnan is van a sérülése, igaz, lehet ezer meg egy másik oka is - Vagy netán ugyanabba a suliba jártok? Hogyan is találkoztatok először? - szegezek egyből a fiúnak is néhány kérdést, ha már a lányom ilyen hallgatagnak bizonyult a fiúja kapcsán, hátha ő bőbeszédűbb lesz. Ha meg nem, remélem, Rosie tisztában van vele, milyen faggatás várható otthon. Igaz, az amúgy is.
avatar
● ● Posztok száma :
468
● ● Reag szám :
195
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Csüt. Nov. 08, 2018 11:10 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



- Ha megígérem, hogy nem fogok... újra begubózni, nyugodtabban hagysz egyedül? - amikor megjelent a fejemben, egy pillanatig sem gondoltam túl komolyan. Most viszont, hogy kimondtam ígéretnek hangzik, azt pedig eszemben sincs megszegni.
- Nem akarom, hogy rajtam járnon az eszed a verseny alatt - mondom egész komolyan, de utána hamar megjelenik egy kis biztató mosoly az arcomon, ami marad is a folytatásra, sőt, egyre őszintébb és szélesebb lesz.
- El foglak kapni, egy pillanatig se kételkedj benne - jön máris egészen más hangon, kicsit csendesebben, talán kicsit dörmögősebben is. De nem részletezem, hogy amikor elkapom, mi fog történni. Eszemben sincs eszébe juttatni azt a bizonyos estét és felhozni a reményt, hogy talán majd ott és akkor...
Na meg amúgy is, ha megtenném, pillanatok alatt kizökkentene a tény, hogy ki is figyel minket annyira. Valahogy azt a kis viccet sem tudom igazán értékelni. Túlzottan lefoglal a tény, hogy meggyőzzem magam, semmi büntetendőt nem teszek. Egy srác vagyok, nem egy harmincas felnőtt.
Hamarosan a gondolataim elrejtve az agyam legmélyében én pedig az asztal segítségével ugyan, de talpon vagyok és húzom ki magam, ahogy nyújtom a kezem.
- Mason Dagwood vagyok, uram - jön teljes komolysággal. Tudom én jól, hogy lényegében egy kihallgatás közepébe csöppentem, ahogy azt is, mit ért szavak nélkül az erős kézfogással. Szinte csak fél füllel hallom a köhögést és becézést, mégis...
- Rosie. Itt én vagyok bajban, nem te. Ne izgulj - súghatnám is neki, de az még rosszabbul venné ki magát, így marad a rendes hangerő, és az amolyan fél pillantás az apjára. Nem mintha nem tudnám, hogy igazam van, mégis szinte várom a menetrendszerű megerősítést.
A következőknél viszont hallgatok. Fogalmam sincs, mi Rosie sztorija, hol is kellene ma lennie, ahelyett, hogy engem próbál kirángatni a négy fal közül. Érzem, ahogy felkúszik valamilféle bűntudat. Ha nem jön közbe az a veszekedés és a baleset, már túl lennénk a bemutatkozáson és véletlen sem kellett volna füllentenie, hol tölti az idejét. Egyáltalán megtette, vagy csak eljött otthonról?
- Nem lovagolok, uram. Nem nekem való - rázom meg a fejem, de a lábamra nem adok magyarázatot. Pedig el nem lehet téveszteni, hogy az érdekli inkább. Viszont tudom, hogy venné ki magát, ha belekezdenék, mi is történt és pontosan hogyan.
- Csak a gyakorlásoknál és versenyeknél szoktam ott lenni - jó, talán nem mindnél, főleg mostanság, de előtte tényleg igyekeztem mindig ott lenni vele.
- Egy iskolába járunk. De úgy igazán egy koncerten ismerkedtünk meg már...nos, pár hónapja - tudom, hogy ezzel többet mondok a kelleténél, de egyik kérdés úgyis követné a másikat, talán kevésbé vet rossz fényt, ha magamtól mondom el.
- Csak végül soha nem volt alkalmas a bemutatkozás - teszem hozzá és lényegében nem is hazudok. Nemhogy nem szokásom, de azt is tegyük hozzá, hogy aki hazudik az nem tud így a másik szemébe nézni, miközben beszél. Na meg azt is, hogy ember legyen a talpán, aki meg meri tenni, hogy közben az illető kislányának a combját fogja.
Mert persze, hogy újra odacsúszott a kezem. Csak amolyan ösztönös mozdulat, de ha már így alakult, eszemben sincs elhúzni onnan.


avatar
● ● Posztok száma :
158
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Csüt. Nov. 08, 2018 5:38 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Fogjuk rá, hogy igen. – kevésbé fogok aggódni, de teljesen nem fog elmúlni. Sajnos azt hiszem ez együtt jár azzal, ha valaki fontossá válik számunkra, hogy túlzottan is aggódtunk legtöbb esetben értük.
- Pedig nem szabhatod meg, hogy mire is gondoljak. Vagyis inkább nem örülnöd kéne, hogy rád gondolok és nem más fiúra? – tudtam, hogy nem így értette a mosolyát látva képes voltam ilyen béna hülyeséggel is előrukkolni, hogy hátha szélesebb lesz még a mosolya. Nem akarok másra gondolni. Arra pedig amit utána mondott… Nos, igazából egy-két porcikám túlzottan is azt kívánta, hogy legyen már december. Főleg, hogy sikeresen elkalandoztak a gondolataim annak köszönhetően, hogy a combomon pihent a keze. Eszembe jutott a múlt és milyen érzés is volt ruha nélkül érezni kicsit a közelségét, még ha nem is lett a dologból semmi se nekem köszönhetően. Attól még nem tudtam feledni, ahogyan azt se, hogy mennyire is megnyugtató volt az ölelésében utána álomba szenderülni. Hiányzott azóta is az az este ilyen téren, hiszen maximum ha délután bealudtunk, akkor történt olyan, hogy a közelében ébredtem, de az meg nem olyan…
Sok mindent hittem volna, de azt nem, hogy pont apát fogom ebben az üzletben találni, vagyis pontosabban szólva ő minket. Ha nem bámult volna minket és Mason nem szúrja ki, hogy valaki néz minket, akkor nekem fel se tűnt volna. Fogalmam sincs, hogy melyik lett volna jobb, ha nem most találkoznak, vagy igen. Egy részem azért örült annak, hogy végre megismerhetik egymást és legalább én is kijelenthetem, hogy hova megyek. Nem mintha eddig mindent az orrukra kötöttem volna, így nem is kellett igazán hazudnom, se füllentenem.
- Csak megégettem a torkom, de jól vagyok. Semmivész. – mondtam egy-két köhögéssel megfűszerezve, majd újra visszaültem a helyemre, miután úgy tűnt, hogy életben maradok. Apa szavai pedig megleptek. – Nem, ma reggel voltam a birtokon, ezért kellett anyának hajnali hatra elvinnie a külvárosba. Tudod, a híres francia díjugratóhoz, aki a szárnyai alá vett. – és még suli előtt kellett menni, mert délután nem ér rá, én meg napközben nem, így marad a suli előtti edzés. Aztán irány haza, gyors zuhi és mehetünk máris az iskolába. Nem véletlen, hogy olykor már egészen korán képes vagyok bealudni. – Nem izgulok és nem hiszem, hogy bajban lennél. Se te, se én nem tettünk semmi rosszat se. – tettem hozzá komolyan, majd szúrósan néztem apura, hogy ne is próbálja megfélemlíteni őt, mert félti a Nyuszifülét. Nem vagyok már ötéves, még ha nem is zavart az, hogy így hívott itt. Sokakat zavarna, de nem szégyelltem soha azt, hogy a szüleimmel jó a viszony, vagy még mindig képesek becézni. Addig meg esélyesen nem is fog, amíg nem hoznak kínoshelyzetbe vele.
- Tavaszi fesztiválon. – toldottam meg, mielőtt az jönne, hogy valami koncertre engedély nélkül szöktem ki. Oda elengedtek, meg a vásárba is, amit rendeztek a városban. Csendesen hallgattam amit felelt Mason, közben meg apu reakcióiból próbáltam olvasni. – Pont ma beszéltünk róla, ha jobban lesz, akkor találkozna veletek. – sietve vágtam közbe, mielőtt azt hinné apa, hogy rosszban sántikálunk. – De amúgy te mit is keresel itt? – tettem fel ártatlanul a kérdést édesapámnak, de mind a ketten tudtuk, hogy nem volt ez olyan ártatlan kérdés. Ha ő nem eszi meg Masont, akkor én nem árulom be anyu előtt, hogy nem is egyből hazajön és megvan az oka, amiért pocakosodik kicsit…
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
125
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Vas. Nov. 11, 2018 3:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ezen is túl estünk. Nem hittem volna, hogy a lányom barátját csak így véletlenül, a városban összefutva ismerem meg, bár ha már a hitnél járunk, azt hittem, Sam előbb fog becsajozni, mint Rosie, ha már néhány évvel idősebb. Mondjuk tanuljon csak, az se hátrány éppenséggel.
- Nincs itt senki bajban, nem szokásom embert enni. - értek én is egyet a sráccal, és bár jobban örültem volna, ha Rosie előbb ráveszi magát, hogy bemutassa, de csak ezért nem fogom szándékosan szívatni vagy porig alázni, hacsak nem szolgál rá.
- Oké, akkor edzeni reggel voltál. Akkor meg nem otthon kéne lenned? - kérdezek vissza a lányomra felé pillantva, mert akkor ennyi erővel őt is elő lehetne szedni, hogyhogy nem otthon írja a háziját?
- Egyébként pedig tartsátok meg eme jó szokásotokat. Mármint a semmi rosszat nem tettünk kapcsán. - fűzöm hozzá komolyan, és ha Mason nem is, Rosie talán érteni fogja, mire is gondolok. A bátyját az első találkozásunk alkalmával a fókák medencéjéből menekítettem ki, mert szerencsétlen nem tud úszni, Rosie-nak meg az a néhány évvel ezelőtti iskolai incidens, amikor a kórházban rágtuk a kefét... igaz, sokat hallgattam anyáméktól, hogy gyerek mellett sosem lehet unatkozni, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire durván igaza lesz...
- Hm, vagy úgy. - biccentek a szavaira. Igaz, a lovaglással semmi bajom, annak ellenére, hogy évek óta nem ültem lóháton, de ez a puccos díjugratósdi, amiért Rosie annyira oda meg vissza van, biztos, hogy nekem se menne.
- Koncerten? A tavaszi fesztiválon? Az sem tegnap volt. - egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom a koncert említésére, talán még az arcvonásaimon is érzékelhetik a változást, de igyekszem gyorsan tovább terelni a témát, mintsem azon rágni a kefét, hogy... mikor is volt az? Fél éve? Akkor hála az égnek, nem ismétli meg önmagát a történelem.
- Szóval ugyanaz az iskola. Évfolyamtársak is vagytok, vagy előbb ballagsz, mint Rosie? Van már esetleg valami terved a továbbtanulással kapcsolatosan? - mert abban biztos vagyok, hogy a lányom számára a sport lesz az elsődleges, bár ha rajtam múlik, valamit azért végezzen el mellette is, mert ha úgy hozná az élet, hogy nem folytathatja a sportolói karrierjét, akkor se legyen gondban. Az viszont érdekelne, hogy a fiú hogyan tervezi a jövőjét. Marad a városban tanulni? Vagy az ország túlfelére költözik? Esetleg inkább valami szakmát tanulna?
- Úgy néz ki... a te szüleidnél se estetek túl rajta, vagy csak a mi reakciónktól tartottatok ennyire? - tekintek hol Masonra, hol a lányomra, mert kíváncsi vagyok, vajon a fiú szülei tudnak már róluk? Vagy számukra is ugyanilyen meglepetés lesz?
- Nos, akkor jobbulást, aztán majd megejtünk egy másik találkozót is. Anyád biztosan oda meg vissza lesz a kíváncsiságtól, hogy megismerje a párodat, Rosie. - tettem hozzá, ebből pedig gondolom egyértelmű lehetett számukra az is, hogy eszem ágában sincs titkolózni. Vagy épp Rosie-ra milyen faggatózás vár még otthon, ha hazaér...
- Ezt én is kérdezhetném tőled, kislányom. Egyébként mit gondolsz, hogy kerülnek a hűtőbe azok a sütemények? - ha nem is naponta, de egy-két hetente azért szoktam hazavinni pár szeletet, pláne, ha Léának sem nagyon fér bele az idejébe, hogy süssön. Mert hiába süt istenieket, de legyünk őszinték, 6-8 darab éclair fánkért nem szívesen tölt az ember fél napot a konyhában...
avatar
● ● Posztok száma :
468
● ● Reag szám :
195
● ● Keresem :
Madame & Mademoiselle Deschamps
● ● karakter arca :
Chris Pratt


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Nov. 13, 2018 10:05 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Egy pillanatra látni a grimaszt az arcomon, ahogy felvillan előttem az a bizonyos jelenet, amivel a mai közös időtöltésünket indítottuk. Persze, hogy nem akarom, hogy más fiú járjon az eszében! Viszont a grimasz a mosolyát látva el is tűnik az arcomról. Nem úgy értette, semmi okom akár csak egy kicsit is morgolódni miatta.
A saját mosolyom viszont hamar eltűnik. Éljen a bemutatkozás-az-apának program. Mindig öröm és boldogság.
Bár be kell vallanom, talán nem is megy olyan rosszul. Végül is tényleg nem tettünk semmi rosszat és nincs is betervezve. Ha azt az esetleges jövőbeli kis szökést nem számítjuk, ha nem engednék el velem. De ennek a kiderítése még várhat.
- Rosie nekem nem egy futó kaland - mondom arra a kis megjegyzésre. Mi mást is tehetnék? Tényleg nem tegnap volt, de legalább ezt is bizonyítja, hogy mennyi idő eltelt és még mindig az enyém.
Vagyishogyizé, együtt vagyunk.
A következő kérdésre viszont nagyon is érezhetően kések a válasszal. Csak az visszhangzik a fejemben, hogy tudja. Tudja, hogy Rosie hozzám képest még gyerek. Kell két másodperc, mire meggyőzöm magam, hogy ez őrültség. Egyszerű kérdés volt csupán. Próbál megismerni.
- Pár évvel... idősebb vagyok nála. Idén végzek - mondom egészen lassan ejtve ki a szavakat, aztán már meg is rázom a fejem. Legalább ez igazán határozottan és őszintén jön.
- Nem tervezek tovább tanulni. A bátyámnak étterme van, nála fogok segíteni egy ideig - utóbbi talán még nem biztos. Na nem mintha Ednek ellenére lenne, de még igazán nem gondoltam ebbe bele. Csak azt tudom, hogy javítani akartam a "nem tanulok tovább" szövegen.
A következő kérdésnél viszont egy kicsit Rosiera nézek. Tudja jól, mi a helyzet az öcskös szüleivel. Legalábbis a lényeget tudja. Hazudjak? Vagy mondjam, hogy soha, de soha nem fogom azok az emberek elé állítani Rosiet?

avatar
● ● Posztok száma :
158
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bokszok •• Kedd Nov. 13, 2018 8:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Miért is kéne? Anya megengedi, hogy a városban legyek, a jegyeim meg nem romlanak, így nem értem… - és tényleg nem értettem, hogy honnan jött ez most. Nem volt még késő se, a jegyeim jók voltak, ahogyan a versenyen nyújtott eredményeim se romlottak. Mindig ott voltam a legjobbak között, csak nem mindig én voltam a legjobb, de az még a nagyokkal is megesik, hogy cserélgetik a helyüket az elsők között.
Aztán pedig csendesen üldögéltem, mert nem akartam beleszólni a beszélgetésbe, legalábbis a kelleténél többször nem. Biztos voltam abban, hogy nem lesz ennyire könnyű, mint amilyennek tűnt, vagy talán mégis? Apa egészen jól kezelte a helyzetet, ezzel pedig engem is egészen meglepett. Valahogy nem erre számítottam. Azt hittem, hogy sokkal jobban ki fog bukni, vagy azt majd otthonra tartogatja, amikor már Mason nem lesz ott? Vajon anyának leadja addigra a drótot, mire hazaérek? Vagy legalább megvárja, míg ő hazaér, vagy már egyből tárcsázni fogja, hogy beszámolót tarthasson?
Ha Mason nem húzta el a kezét, akkor továbbra is fogtam az asztal takarásában. Megnyugtatott a közelsége és az amit mondott túlzottan is jól esett. Pedig sejtettem, hogy nem kellene túlzottan beleélnem magamtól, de attól még, hogy nem csak egy futókaland vagyok és ezt apám szemébe is merte mondani. Nos, melyik nőnek ne tetszene? Szerintem nincs olyan. Még akkor is, ha pontosan tudtam eddig is, hogy nem az vagyok számára.
- Samu is előbb dolgozni kezdett. Szerintem ez jó dolog, legalább tapasztaltot szereznek. – rántottam meg a vállaimat, pedig esélyesen nem volt szüksége az én védelmemre, de akkor is automatikusan jöttek a szavak. Még azelőtt, mielőtt apa netán rosszallóan nézne Masonre emiatt. Egyébként is nem lógni akar, hanem dolgozni. Tanulni meg még van időnk. Én tudom mi akarok lenni, de az persze kevés, tanuljak mellé majd mást is… Pfff…
Elveszem pár pillanatra Mason pillantásában, amikor a családja kerül szóba. Nem fordítom el a pillantásomat, helyette inkább a kezét cirógatom az ujjammal, ha még mindig ott pihent a combomon. – Nem estünk túl rajta, nem mindenkinek van, vagy nem mindenki olyan szerencsés, mint mi. – néztem apura komolyan és reméltem, hogy venni fogja a lapot, hogy ezt nem most kellene firtatni. Van családja, de nem olyan fényes a helyzet, mint nálunk otthon. Mi családunk is majdnem tönkre ment, az övé meg mondhatni nem menekült meg eddig. – De ez tényleg annyira fontos lenne? Nem annak kéne számítania, hogy titeket meg akart ismerni és bemutatkozni? – billentettem oldalra kicsit a fejemet és kérdőn néztem apura.
- Azt hittem anya volt, mert megint rájött valami, amiért süteményt akar enni folyton. – rántom meg a vállaimat. Mint amikor mesélte, hogy mennyi süteményt evett, míg várt engem. Honnan kellene tudnom, de azért ha jönne a kistesó, akkor csak szólnának, nem?
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
125
● ● Keresem :
My place in the world and my lovely mom and my superhero dad
● ● karakter arca :
Anya Taylor-Joy


Témanyitás ✥ Re: Bokszok ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom

Bokszok
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: maison collet pékség és cukrászda-