Cukrászda elõtti tér - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 11:53 pm ✥

✥ Yesterday at 11:11 pm ✥

✥ Yesterday at 9:47 pm ✥

✥ Yesterday at 9:21 pm ✥

✥ Yesterday at 9:19 pm ✥

✥ Yesterday at 9:00 pm ✥

✥ Yesterday at 9:00 pm ✥

✥ Yesterday at 8:59 pm ✥

✥ Yesterday at 8:59 pm ✥

Párizs lakói
Történet írók

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Cukrászda elõtti tér •• Pént. Nov. 17, 2017 3:52 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

*****


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:32 pm-kor.
avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2033
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

✥ Szeretettel Veronique S. Rimbaud tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Szer. Márc. 21, 2018 6:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Mason && Veronique
- Gyerekek mellett megedződik az ember. – és eléggé egyértelmű, hogy nem a lányomra gondolok, hiszen nem beszél. Még futni se kell utána, de az óvódában azért sokan rafináltak már. Főleg a nagyobbak közül és olykor cselesen próbálnak ők is terelni, mintha ez születésünktől kezdve létezne, csak ahogyan nagyobbakká válunk, úgy fejlesztjük egyre jobbá.
Pár pillanatig habozok, mert el kellene engednem a témát. Nem lenne szabad olyanról meggyőzni, amiről hiszem, hogy helyes, mert semmi közöm hozzá. Meg mekkora álszentség valamit mondani, de közben nem úgy élni? Még akkor se, ha tudom, hogy mélyen legbelül az lenne a legjobb, ha nem titkolnám el a dolgokat, de ahogyan mondani szoktál: Mondani könnyű, megtenni már sokszor nem az. S ez is ilyen volt.
- Nem tudom, hogy milyen titkokról lehet szó, de arra nem gondoltál, hogy talán tévedsz? Némely titok elsőre talán képes fájdalmat hordozni magában, mert melyik titok ne lenne képes erre? – eléggé csekély azoknak a száma. – De ugyanakkor hordozhat feloldozás és gyógyírt is sebekre, de persze ezt neked kell tudni. Meg azt hiszem én vagyok legkevésbé az az ember, aki megmondhatja, hogy mit csinálj. – pillantottam rá komolyan, miközben sétáltunk az épület felé. A lányom a karjában annyira békésen pihent, hogy egyre kevésbé tudtam arra gondolni, hogy ebben a fiúban létezhet rossz és képes lenne ártani akár neki, vagy másoknak. Azt hallottam, hogy a gyerekek megérzik, hogy ki a jó és ki nem, így bíztam a lányom döntésében, még ha mostanság nem is értettem, hogy miként dönthetett úgy, hogy engem „választ” édesanyjának.
Szeretjük azt hinni, hogy az emberek nem képesek meglepni bennünket, aztán újra és újra szemben találjunk magunkat a felismeréssel, hogy mindig létezik újdonság ilyen téren. Ez a fiatal srác pedig tényleg képes rá. Újra, illetve újra meglep a gondolkodásával, ahogyan bánik a szavakkal, mintha tényleg valamiféle bölcs ragadt volna egy fiataltestben. Tudom, ökörség, de mégis.
- Ezt úgy hangzott, mintha máris orvos lennél, s kicsit talán úgyis, mintha nem most először lett volna részed ilyenben. – fogalmam sincs, hogy mennyire jellemző az ilyen fajta pánikba esés az emberek között. De én még eggyel se találkoztam szerencsére, mert nem áltatom magam, hogy olyan jól tudtam volna kezelni, mint ő tette.
- Miért? – pillantok rá kérdőn, hiszen mindig ezt mondjuk, ha valakit olyanra emlékeztetünk, aki már nincs velünk. – Az élettel jár a halál, még akkor is, ha olykor nem értünk vele egyet, azt hiszem. – kicsit benedvesítem az alsó ajkamat, miközben tudom, hogy nem kellene ilyenekről beszélnem neki, nem egy idegennek, de most mégis jól esik végre beszélni. – Hiányzik, túlzottan is sokszor, de ha rá gondolok, akkor inkább a boldog múlt jut eszembe és bárhol is van, csak remélem, hogy boldog ott is. S van olyan bátor, meg vakmerő, mint hajdanán volt. – mosolyodom el haloványan, hiszen Mich-ről régóta nem beszéltem senkinek se. Főleg nem a férjemmel, hiszen soha nem nyílik meg ilyen téren, mintha csak ez egy kimondatlan tabutéma lenne közöttünk. Én pedig igyekszem legtöbb esetben tiszteletben tartani ezt és nem felhozni, ami nem mindig sikerül.
Köszönömére pedig csak bólintok egyet, miközben még éppen idejében sikerül ráharapnom a nyelvemre, hogy kimondjam azt is, hogy szerintem ők ketten is kedvelték volna egymást. Ez már túl sok lenne, kész csoda, ha az előbb enyhén káoszos és fura gondolataimtól nem fut világgá, vagy néz pöppet őrültnek.
- Drukkolok, hogy sikerüljön. – reagálok inkább az egyetemes dologra, mintsem a korábbi megjegyzésére tenném. Tudom, hogy igaza van, de mit vár? Nem ismer és fogalma sincs, hogy mióta nem merészkedtem úgy igazán a lányom közelébe, mert még ha éjszaka meg is próbáltam, akkor se bírtam átlépni a küszöbött. Egyszerűen, mintha valami mindig az ajtón kívül tartott volna és láthatóan jól is tette az a láthatatlan kéz…
- Előbb vagy utóbb mindenki beletanul. Ha jól rémlik, akkor azt mondtad, hogy egyszer szeretnél családot, így megmutatom, ha megcsinálod. Remélem nem mostanság ettél.-  húzom őt kicsit, miközben elfordítom a kulcsot a zárban, majd beengedem őket, utána pedig én is besétálok a házba. Kibújok a kabátomból, majd a cipőmből is. – Papucsot kérsz? – újabb rossz szokás, hogy éne mindig anélkül rohangálok, kivéve, ha éppen Ed nem rakja le elém, hogy most azonnal bújjak bele. Mindig is jobb szerettem mezítláb lenni, már egészen kicsiként is. Legalább nagyi ezt meséli mindig, hogy alig tudott cipőt húzni a lábamra.
- Szobája az emeleten van. Ha gondolod menjetek előre, biztosan felismered, mindjárt megyek én is. – kell nekem pár perc, hogy rávegyem magam, hogy betegyem abba a szobába a lábamat. Menni fog, menni-e kell. Nem vallhatok még több dologban előtte is kudarcot, de legfőképpen magamnak nem…

■■ edi ■■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
141
● ● karakter arca :
Danielle Campbell


✥ Szeretettel Admin tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Szer. Márc. 21, 2018 6:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

avatar
Alapító;;Segítõ
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
2033
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Kedd Ápr. 17, 2018 9:26 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
Mosolyogva léptem ki a pékségből, miután Roisinnak odaadtam a kért könyveket és mellé még szereztem egy fánkot is, hiszen már dél is elmúlt, reggel óta pedig egy falatot se ettem. Reggel meglepőmódon elaludtam, így rohanhattam az idősek otthonába, majd a késés miatt onnan is eleve késve indultam meg az egyik házhoz, hogy vigyázzak az illető kutyájára. Nem könnyű ezen a városon se átrohanni, mert hatalmas, itt is létezik a dugó fogalma és mellé még könnyedén téved is el az ember, ha nem a megszokott úton halad. Szerencsére a Rufus gazdája nem evett meg desszertnek ebéd mellé, vagy után. Ki tudja, hogy már túl volt-e rajta. Csak 5 percet késtem, egészen jó voltam. És a három órás sétálgatásból már egy el is telt, így annyira nem is vészes. Kioldottam a pórázt, hiszen a biciklitárólóhoz kötöttem addig, amíg beszaladtam az üzletbe, ahogyan elindultunk még hátra pillantottam mosolyogva, hogy elköszönjek a lakótársamnak. Utána viszont már tényleg nem menekülhetett a fánk, hatalmasat haraptam bele és még az se érdekelt, hogy netán kicsit jobban porcukros lettem a kelleténél is. Majd letörlöm… legalábbis ez lett volna a terv, ha nem történik még valami váratlan, mintha csak ez tényleg nem az én napon lenne. Alig jutottam el a harmadik falatik, amikor Rufus úgy döntött, hogy inkább őrült módjára kezd viselkedni. Hatalmasat rántott rajtam, még orra is buktam, de csak harmadik rántással sikerült elérnie, hogy kicsusszanjon a póráz a kezemből. A fánk a földön kötött ki, én pedig ordítva indultam el utána, hogy álljon már. Soha nem csinált. Ő mindig is nyugodt és békés teremtés volt, nem egyszer labdáztam, vagy frizbiztem is vele a parkban. Nem értem, hogy mi üthetett belé, de szerencsére egészen hamar megállt, miután kis híján ráugrott egy férfira. Azt még innen is láttam, hogy van valami a férfikezében. Talán azt hitte, hogy labda?
- Rufus, gyere ide! – kiáltottam el magam újra, amikor már csak pár lépésnyire voltam tőlük. – Rufus, nem mondom még egyszer! – csendült a hangom vészjóslóan, de esélyesen még így is eléggé viccesen hathatott, hiszen a kutya se volt éppen kisnövésű, nem úgy mint én és a férfi se. – Sinto muito! – bukott ki belőlem portugálul a bocsánatkérés, de mire netán megismételhettem volna franciául, addigra megpillantottam a férfi arcát és ennyi elegendő volt ahhoz, hogy a szavak a torkomon akadjanak, mint aki hirtelen némává változott, vagy elfelejtett beszélni. Sietve kaptam el a pórázt, hogy utána hátrálni kezdjek és magammal rángassam azt a kutyát, ami még képes lenne engem is magával rántani. Hirtelen még az se érdekelt, hogy az arcom még mindig egy-két helyen porcukros. Ez nem lehet igaz, ez csak valami rossz álom. Talán ezért aludtam el, mert éreztem, hogy ma fel se kellene kelnem. Én ostoba… Mit keres itt? Azért jött, hogy megöljön, mert én láttam őt? Egyáltalán hogy talált rám? S még milliónyi hasonló kérdés zakatolt a fejemben, miközben hátráltam egészen addig, míg egy faágban meg nem botlottam és seggre nem ültem… Ezzel pedig a menekülési esélyeim még kisebbre csökkentek…


■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Kedd Ápr. 17, 2018 10:04 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Elmira & Gotthard

Szabadnapos vagyok és jártam egy kicsit a várost. A kocsimat műszakiztatni kellett és csöpög a csapom, ahhoz is keresnem kellett egy jó szakembert. Hála a kapcsolatoknak, amiket valahogy mindig megtalálok, mindkettőt meg tudtam oldani nagyon baráti áron. Cserébe egy kis szívesség itt és ott. Még csak nem is kértek nagy dolgokat. Vér nélkül. Furcsa is.
Ebédre egy jó gyros-t akartam. Nem tálat, csak olyat, amit séta közben el lehet nyammogni. A szerviz mellett pont volt is egy, ahol majdnem olyat csinálnak, mint Portugáliában. Istenien illatozik, tele van zöldséggel, még több hagymával és a hús se papírvastagságú. Emberes adag. A macskakövek között visz éppen az utam, mikor meglátom, hogy egy jókora dög vágtat felém. Sétáltatja a gazdáját. Én betiltanám, hogy egy ilyen kicsi lány ilyen nagy kutyával járkáljon. Szájkosár sehol, még jó, hogy pórázt rakott rá. Féloldalasan állok, mert van erő a kutyában és nem akarom, hogy felborítson. Ha mázlim van, csak a kaja kell neki. Másik kezem a farmerkabát alá kerül. Nem örülnék, ha kést kéne rántani egy csóró állatra, de inkább ő, mint én.
Úgy figyelek, mint egy vadász, aki épp szarvast akar leteríteni. Az utolsó pillanatban a lány megállítja a kiskedvencét. Talán meghallotta, hogy rohan utána. Képzett harcosnak tartom magam, de egy kutya az kutya. Kemény ellenfél. Nem tőlem ijedt meg. Figyelek rá, de nem a szemébe nézek. Azt kutatom, mit várhatok. És amikor a süteményét eldobó kis hölgy ideér, odamorgok neki.
- Nagyon utál téged ez a dög....
Hogy iderángatta elém. Nem sokáig rángatta, a végén már maga rohant, kitépte a kezéből a pórázt. Azok a szemek évek óta előttem vannak. Visszanéznek a plafonról, a szoba sarkából. A bukásomat jelentik, a vesztemet. És valamit, ami eltört. A berepedt jeget. A vizet, ami alatta van. Hideg, mégis élő.
- Markold meg azt a bőrvackot! Minek neked ekkora kutya, ha ő visz téged?
A kiskrapekot szerintem az illatok csábították. Engem valami más, mikor elengedtem ezt a csaj, ahogy ő az állatot. Én nem fogom szivatni a kutyát. Török a húsból. Látom, hogy a fülei, a félredöntött feje, a mancsa mind beindul. Odadobom elé, hadd egyen. Nem érdekel, hogy a gazda mit szól. Úgyis csak hátrál. Végignézem a szerencsétlenkedését. Fejemet rázva röhögöm ki hangosan, gúnyosan. Nézem, mit csinál a kutya, odamegy-e vagy inkább falatozik.
Nekitámaszkodom a falnak és vigyorgok. Magabiztosnak akarok mutatkozni, valójában azon gondolkozom, jól döntöttem-e akkor. És hogyan fogok dönteni most? Fényes nappal van. Ha sikít, ha rendőrt hív, rezegni fog a léc. Estére elintézhetném, de... A szemei mást mondanak.
- Nem ismerjük egymást, igaz? - próbálom emlékeztetni, miért is van még életben.
Tényleg nem ismerjük egymást. De újabb lehetőség nyílt...
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Kedd Ápr. 17, 2018 10:30 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
Nem értem, hogy mi ütött ebbe a kutyába most. Mindig annyira jámbor és nem egyszer hagyta már azt is, hogy kisgyerekek nyúzzák kicsit őt. Sőt, szerintem amilyen nagymamlasz pontosan annyira imádja, ha babusgatva és szeretgetve van. A partra is leszoktam vinni már most, hogy az időjobb. Kicsit még a vízbe is begázol, de tudja, hogy meddig mehet, aztán hazamegyünk, megfürdetem, aztán jön gazdi és mi pár napra pápát intünk egymásnak. Mára se volt betervezve, de reggel felhívott a tulajdonosa, hogy el tudnám-e vállalni. Ez is előnye annak, ha az ember sehol se dolgozik igazán, csak mindenhol részmunkaidősen, mert legtöbb esetben mindig akadnak üresfoltok a napomban, így nem nagyon adódott gond ilyen fronton, amikor valami váratlan történt. Egészen mostanáig, ez a váratlan nem volt jó, nem, ez borzalmas volt. Pontosan annyira, mint amikor Harry Potter érezhette Voldermort nagyúrat és emiatt a fájdalom átjárta a lényét. Mindennek mondanám, csak kellemesnek nem.
- Vagy csak inkább téged, mert a te kajádat akarta megenni. – vetem oda minden habozás nélkül. Nem utál, csak ahogyan minden férfi tud olyan lenni, mint a kergemarha, úgy a kutyák is tudnak olyanok lenni. Főleg, ha kajáról van szó. Talán ez minden hímben közös, legyen szó állatról, vagy éppen emberről.
- Hogy megegye az olyanokat, mint te.- jött hezitálás nélkül a válasz, majd ahogyan a férfi pillantása változott, majd ahogyan meghallottam a dudaszót pillanatok alatt jutott eszembe a múlt és ez elegendő volt ahhoz, hogy újra némává váljak és most véglegesen. Fenékre ültem, ahogyan még az úrihölgyek se teszik, megigazítottam a ruhámat és a következő megjegyzésére legszívesebben csak hozzávágtam volna a papucsomat. Bármit megadnék azért, hogy még annyira se ismerjem őt, mint volt szerencsém. Tudja, hogy mennyiszer volt már álmatlan éjszakám, vagy miként vagyok képes megijedni olykor? Sietve pattantam fel végül, hogy újra megfogva a pórázt megrántsam kicsit azt. Dühösen pillantottam a kutyára, mire fülét-farkát behúzta, majd mellém battyogott és nem nyúlt a kajához. A kérdésre nem feleltem, csak még pár másodperc erejéig viszonoztam a nézést, hogy utána a pórázt is erősebben fogva elinduljak. A nevetése annyira… megalázó volt, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna, mintha tényleg csak azért létezne, hogy valamilyen módon megkeserítse az emberek életét. Minden erőmre szükség volt, hogy ne nézzek hátra, mert volt benne valami, ami vonzotta a tekintetemet, a kíváncsiságomat, de ha már hirtelen megnémultam, akkor hátra se szabad nézni. Amikor pedig elértem a fánkig, akkor lehajoltam, hogy felvegyem, mert inkább a kukában végezze, vagy majd a parkban a galamboknak odaadom egy részét. Nekik jó lesz az is.  Azt pedig reméltem, hogy nem fog követni, nem próbál megállítani, mert valljuk be… Minion és óriás effekt érzésem támadt vele szemben is, még ha nem is volt akkora, mint a Hagridra hajazó egyed. Mui… ahh, nyelvtörő nevű férfi.


■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Szer. Ápr. 18, 2018 9:03 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Téged ott hagyott, hozzám meg iderohant. Akkor kit is bír jobban?
A gyros-húst. Tudom én, de nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! Van szája. Múltkor nem volt. Csak lába, amin elfutott. Akkor is elesett...
- Nem járna jól, ha megpróbálná.
Talán látta, hogy mozdultam be. Nyilván nem úsznám meg harapások nélkül, súlyos sebet is kaphatnék, de a kutyának egy pofája van, nekem még két kezem. Kaphatna egy sírt a hátsó kertben. Szerencsére nem ilyen a kutya. Annyira nem akarnék szerepelni a hírekben. A katasztrófavédelemnél sose neveznek meg, csak a csapatot dícsérik. Ezért jó.
Nézem a csajt, hogy ücsörög ott. Az előbb úgy visszadumált, most meg nem szól. Észrevettem, hogy neki se az igazi a franciája. Az enyém is akcentusos, darabos, tördelt. Miért is erőltetjük ezt? Talán mert vártunk erre a pillanatra, ami nem azért jött el, hogy megbeszéljük a soha viszont nem látást. Nem-nem.
- Ez az, fogd rá a kutyára az egészet. Ment az ösztön után, az nagy bűn, ugye?
Amikor mi találkoztunk, mi után mentünk? És mi történik most? Mond valamit az eszem. Azt, amit akkor is mondott. És ahogy a kutyát a hús, engem is vonz valami. Neki parancsolnak. Nekem nem...
Röhögve nézem, ahogy a csaj küzd a fánkért. Elseggelve, kutyát igazgatva és tőlem félve nem könnyű felvenni.
Teszek pár lépést felé. A gyros-t bebugyolálom, hogy ne folyjon össze-vissza. Direkt erősen lépek, hangosan koppanok. Ha a lány megpróbál figyelmen kívül hagyni, a kutya biztos nem fog.
- Na, mi van, manó? Hova viszed azt a koszos fánkot?
Nem ismerjük egymást. Még a nevét se tudom! A szemei viszont ugyanazok. Új életet talált, ahogy én is. Nem hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. De akkor ez mi?
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Szer. Ápr. 18, 2018 9:18 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
- A kajádat? – felem minden gondolkodás nélkül, mielőtt netán még inkább dülleszteni kezdené a mellét, hogy őt bírja jobban a kutya. Nem is az én kutyám, de ezt nem kell neki tudnia. Igazából semmit se kellene tudnia, azt se értem, hogy mit keres itt. Miért ennyi idő elteltével találkoztunk újra és miért ilyen furán? Bár őszintén nem bánom, mert reménykedek abban, ha ő ártani akarna nekem, akkor Rufus azért megvédene. Mégis csak olyan pótgazdiszerűség vagyok már neki, amennyit vigyáztam rá, hiszen volt, hogy napokra elutazott a gazdija és nem vihette magával.
- Gondolom mindegy, hogy éppen embert, vagy állatot bántasz. Nem is értem, hogy létezhet így valaki. – megvetés enyhén talán kicsendül a hangomból. Sose akarnék senkinek se ártani. Szánszándékkal biztosan nem, de ő az első találkozásunkkor is annyira könnyedén megtette, mintha nem is egy életet vett volna el, hanem csak letépett volna egy virágot…
Kell kisidő mire sikerül összeszednem magam, mire sikerül felállnom és haladni tovább, mintha mi sem történt volna. Pedig sok minden történt, még a némaság alatt is. Mintha csak kutatnánk valamit, mintha valami életre kelne. Olyan dolog aminek soha nem lenne szabad, amit nem lehet megfogni és talán ésszel se felfogni, ez pedig elegendő indok nekem arra, hogy inkább felálljak és hátatfordítsak neki, mintha nem tartanék attól, hogy hátba támadhat.
- Attól függ, hogy milyen ösztön után. Lehet rossz és jó is, te éppen milyen ösztönt követsz? – nem néztem hátra, úgy beszéltem hozzá, mintha tényleg ennyire hidegen hagyna az, hogy itt van. Mintha hirtelen minden hatás elmúlt volna. Kellett sok erő ahhoz, hogy újra megszólaljak, de reméltem, hogy így talán hamarabb lerázhatom, aztán majd valaki megcsíp, felébredek és kiderül, hogy ez az egész csak egy lázálom volt, nem több. Ő nem lehet itt, ez nem történhet meg..
Igyekszem kizárni a röhögését, de lassan kezd olyan érzésem lenni, hogy a hiénák nevetését az Oroszlánkirályban pont róla mintázták. Nem értem, hogy mit akar, miért nem megy el, miért nem hagy békén, ha mi annyira nem ismerjük egymást? Az ágak reccsentek a léptei alatt, amit pár lépést követően Rufus nem tud kizárni. Forgolódni kezd, így pedig nem könnyű magammal ráncigálni ezt a hatalmas dögöt.
- Netán láttad a Mikulás egyik manóját? Merre? – fordultam meg végül én is, miután már esélytelen lett volna magammal rángatni a kutyát, ahhoz túlzottan is feszült és izgatott lett pillanatok alatt. De legalább mellettem maradt, ez pedig megnyugtatott. – Ha meg nekem szántad a kérdést, akkor nem vagyok Manó. – forgatom meg a szemeimet. – Galamboknak szántam, de netán kéred desszertnek? – kérdeztem meg pimaszul és még a látszat kedvéért tényleg felé is nyújtottam, mintha tényleg komolyan gondolnám, de hamarabb vágnám hozzá, mintsem a kezébe adjam.

■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Szer. Ápr. 18, 2018 9:39 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Megint kinevetem. Olyan kis frappáns akar lenni és annyira nincs mögötte erő. Mondja és mondja, vádaskodik. Semmit sem ért. A célokat fel sem fogja. Mennyire naiv!
- Egyáltalán nem mindegy. Mindennek oka van, édesem.
Annak is, hogy mi itt beszélünk. Elengedtem, ez az oka. De még annak is volt oka. Nem árulok el többet, nem vagyok hülye, hogy gyilkosságokat ismerjek be csak úgy. Beszélek a levegőbe, hogy nem mindegy. Amúgy tényleg nem.
- Én tudom. És te tudod, téged mi hajt?
Arról ne is beszéljünk, hová vezeti, ami vezeti. Meg se mer fordulni. Mókásan festhetünk. Megyek a fánkos csaj mögött egy gyros-szal. Csóri kutya meg egyikből sem kap. Ez az igazi gonoszság.
Figyel a kutya. Nem takarítják ezt a teret vagy a vihar verte ide a szemetet. Faágak mindenfelé.
- Csak úgy megy, bele a semmibe. Mert olyanokban hisz, mint a Mikulás.
Lassabban haladok és véletlenül se nézek a kutya szemébe. Marad a periférián, ahogy a gazdáját lesem. Hátulról is jó látvány, az alakja gyönyörű.
- Hát mi vagy? A szád nagy, azt hallom.
Még mindig jól szórakozom. Próbál bátornak mutatkozni. Magát erősíti, biztatja a forrongó, nyöszörgő belső hangot, hogy nyugi, túl fogod élni.
- Miért szivatod ennyire a kutyát? Két tűz között van.
Látszik, hogy ideges. Szerintem csak ezért nem kapja ki a lány kezéből a sütit. Vagy nem szereti. Oldalra lépek és beérem őket. Természetesen a másik oldalon, nem az eb mellett.
- Le se poroltad a hátsódat - szólok és odanézek, mintha innen látnám és nem addig szemléltem volna, míg mögötte haladtam.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Szer. Ápr. 18, 2018 10:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
Amikor újra kinevet, akkor azt kívánom, hogy inkább tömné magába a gyrost, legalább addig se beszélne. Vagy kivételesen most én tömném az elejtett fánkot a szájába, csak végre hallgasson. Miért zavar most ennyire, hogy valaki ilyen jókat nevet rajtam? Talán azért, mert inkább tűnt gúnyosnak, mintsem olyan baráti kinevetésnek…
- El vagy tévedve, nem vagyok senki édese, de legfőképpen a tiéd nem. – kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy direkt táncol az idegeim és most, életemben először igazán el fogja érni azt, hogy én is elveszítsem netán a türelmemet, és olyanokat mondjak, amik nem jellemzők rám. Csak nyugalom, nem lesz semmi gond. Ahhoz nagy a forgalom itt és egyébként is, még rúgni tudok, meg van egy kutyám. Próbáltam ehhez hasonló gondolatokkal nyugtatgatni magam. Több kevesebb sikerrel.
- Engem? Bármi olyan, amivel távolabb keveredhetek tőled. – grimaszoltam is egyet mellé. Könnyebb volt ezt mondani, mintsem azzal szembe nézni, hogy egy részem nagyon is maradt volna és kíváncsi lett volna arra, hogy milyen is valójában. Megtanultam már azt, hogy mennyi maszkot képesek az emberek viselni és sokszor mennyire másabb is a valóság.
- Talán mázlista, képes még látni a jó dolgokat, nem úgy mint mások, akik maguk képviselik a sötétséget. – vajon belegondol abba, ha megöl valakit, akkor netán valakinek az élete kettétörik? Netán egy gyerek maradt árván, vagy semmi ilyenen nem jár az esze? Megteszi, mert meg akarja tenni vagy azért, mert mondják neki? Nem akarom megérteni! De meg akarom érteni! Nem szabad! Csak menni kéne tovább, de akkor miért olyan nehéz?!
- A lány, akit nem ismersz és aki téged se ismer, de szemmel láthatóan ez zavar téged. – pillantok rá komolyan. Pillantásomat az övébe fúrom, hiszen ő mondta ezt pár perccel korábban, most meg ő az, aki nem hagy elmenni. Egyáltalán tudja, hogy mit akar, vagy mit miért csinál? Vagy fel se tűnik neki ez a sok ellentét? A bátorság meg valamennyire ment, még ha feleannyira se voltam az, mint hangozhatott, vagy mutatkozott ezekben a pillanatokban.
- Neki adod a kajádat? – kérdezem meg ártatlanul, ha már annyira érdekli a kutya sorsa, hiszen egyértelmű, hogy az ő kajáját akarja és nem az enyémet.
- Nem baj, legalább lesz mit néznie másoknak. – rántom meg a vállaimat, mintha nem számítana, de úgy kábé 10 másodpercig bírom mire inkább elkezdem leporolni, ennek köszönhetően pedig kicsit el is engedem a kutyát, aki egyet gondolva inkább közénk fúrja be magát és keresi is máris a kaját. Na meg talán ő akar a védővonal lenni.
- Egyébként szerintem eltévesztetted a negyedet. Ez nem a piroslámpás negyed, ahol odalennének csak azért érted a nők, ahogyan kinézel. A stílusod? Talán még pénzért képesek lennének elviselni. – pillantottam fel rá és hirtelen én se értettem, hogy honnan is jön ez a mufurcságom. Nem, ez annyira nem volt jellemző rám. Mindig kedves, türelmes és segítőkész voltam az emberekkel. Ideje lesz megnyugodnom, vettem egy mély levegőt, majd kifújtam, de persze nem látványosan. Az volt a lényeg, hogy megnyugodjak és szép lassan sikerült is, mire újra megjelent a már jól ismert mosolyom is.

■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Csüt. Ápr. 19, 2018 8:32 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Mindenkitől távol? Egészséges felfogás...
Kicsit finomítok a gúnyolódáson. Bírom az ilyeneket, akik kikérik maguknak. Azt hiszik, így erősítik a csökevényes önbizalmukat. Ezért nem jelentett be. Félt, hogy meg fogom találni. Akkor sem hitt magában és ez nem változott.
- Érdekes életcél. Gondolod, hogy én meg közelebb akartam kerülni? Akkor biztos ennyit vártam volna...
Nagy nyomozásokat nem folytattam. Inkább leléptem. Mert már eleve untam azt az életformát, a helyet. Erre utólag jöttem rá. Az Ismeretlen Lány csak csepp volt a pohárban, az utolsó. Utolsó hát...
- Hát az igaz, hogy mázlid volt. Mondd, mit jelent neked a sötétség? Amikor a nappaliban nem ég a villany és bármikor orra eshetsz?
Az ismeretlen, ami fenyegetéseket rejthet. Vagy épp a világ legdrágább kincsét. Betörésre szakosodott egykori barátaim bizony a sötétben keresgéltek értékek után. Sötétség. Ápol és eltakar. Jóbarát. De nem én vagyok az.
- Mert ha minden ott marad az árnyékban, akkor semmi nem változik? Attól, hogy nem látjuk őket, a dolgok megtörténnek. Emlékszem, mikor becsuktad a szemeidet. Most nyisd ki őket, ha ilyen büszke vagy arra, amit látsz a világból!
Fogadja el, amitől fél. Én már nem tartok attól, hogy a rendőrségre rohanna. A szavai, a mozgása, a hangja színkavalkádja elárulja. Édes félelem!
Nézelődjünk! Tartom a szemkontaktust, kiállom a próbát. Nem könnyezik be a szemem. A mosolyom pedig nem tűnik el, csak alakul. Egyre kedvesebb nekem ez a helyzet. Elkalandoznék a szemekről az arcra, a cuki kis szájra, a finom vonású orra, de ez most másról szól.
- Az előbb se kellett neki. Valamiért nem akar enni ilyen társaságban.
Nem magamra célzok. A nagy szemezés után harapok egyet az ételből és hallgatom a lányt. Kivárom. Ápolt, csinos nő, nem tűrheti, ha koszos alféllel sétálgat Párizs utcáin. Végignézem a jelenetet. A kutya kerítést játszik, előttem terem. És ennyi. Mennyire különböznek ők ketten!
- A kicsi kutyák ugatással akarnak erősnek látszani.
Megsimogatnám a barnaság fejét, de még nem vagyunk annyira jóban. Szemez a kajával, még a száját is megnyalja. Nem közelít. Én sem hozzá.
- Érted meg mi lennénk oda. Pénzért? Tényleg?
Érdekes elképzelés, hogy miket vállalna be pénzért. Csodás a vérét szívni, jó dolog megbosszulni a sok kínzó gondolatot. Veszélyt jelentett rám, sokszor átgondoltam, amit tettem és párszor arra jutottam, hogy hibáztam. Most mégis azon kapom magam, hogy meg akarom ismerni. Szétnézek. Tele a tér emberekkel.
- Ez most egészen más hely. Más helyzet. Neked van egy fánkod az utca minden piszkával. Nekem meg egy sovány gyros-om, ami után jólesne még valami. Hm?
A cukrászda felé intek a fejemmel. A kutyát kint kéne hagyni, de akár elvitelre is kérhetünk valamit. Éhes vagyok és lassan már csak a csomagolást fogom a kezemben. A lényeget szépen kieszem belőle.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Csüt. Ápr. 19, 2018 9:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
- Nem hiszem, hogy emiatt mindenkitől távol lennék. – pillantottam rá komolyan. Azért mert nem volt egy férfi mellettem, attól még nem voltam mindenkitől távol. Olykor talán túlzottan túlértékelik a kapcsolatokat, mintha szingliként nem is lehetne élni. Én jól elvoltam, egyébként is mindig találtam valami elfoglaltságot. Barátaim pedig bőven akadtak, így magányosnak se mondanám magam.
- Esélyesen még mindig közelebb, mert te jöttél utánam… - hívom fel a figyelmét egy aprócska tényezőre. Én próbáltam elsétálni, mintha tényleg nem ismernénk egymást. Sőt, még rövid időre a szavak is a torkomon akadtak, de nem sétálhattam el a kutyával. Utánam kellett jönnie, most meg úgy érzem magam, mint aki az akarata nélkül felült egy hullámvasútra, kiszállni pedig képtelenség lenne. S bármennyire is szédítő olykor, dühítő vagy félelemmel átjáró, attól még nem akarnék kiszállni, mármint nem teljesen. Van valami, ami részben itt tart és ez talán minden más érzésnél ijesztőbb. Nem lenne szabad…  
- Szerinted pont te vagy az, akivel meg akarnám osztani? – vonom fel kérdőn a pillantásomat, de már sokkal békésebben csendül a hangom. Komolyan, hihetetlen ez a pasi. Pont nem neki mesélném el, az meg más kérdés, hogy Roisin részben tudja, hogy mit jelent számomra a sötétség és mennyire képes vagyok megijedni, vagy utcán sétálva a legkisebb zajra is újra, meg újra a hátam mögé pillantani. De ezt eszem ágában se volt az orrára kötni. Ő tehet erről és nem akarok még inkább a kedvében járni, hogy jól szórakozhasson rajtam.
- Szeretnéd, ha elfogadnám azt, hogy itt vagy és maradni is akarsz? Azt akarod, hogy elfogadjalak? – fontam össze a karomat magam előtt, legalább addig se babrálom idegesen a táskám pántját idegesen, vagy nem morzsolom szét teljesen a fánkot. Egy gond volt ezzel, hogy láttam, hogy mit tett és ha hittem is abban, hogy mindenkiben létezik jó, afelől nem voltam biztos, hogy ő meg akarja-e találni ezt a részét önmagában. Hogy ő képes lenne netán kilépni a sötétségből. Egyáltalán minek gondolkozom ezeken? Miért szeretném azt, hogy képes legyen rá? Nem is ismerem és nem is tartozom semmivel se neki.
Megforgatom a szemeimet, amikor a kicsikutyákról beszél és az ugatásról, mert roppant kedves gondolat, hiszen inkább rám célzott, mintsem Rufusra. Ha pedig nem lenne félméterrel nagyobb, és nem állna közöttünk egy kutya, akkor esélyesen most csattant volna a tenyerem az arcán, hogy érezhesse a törődést. Mi a manót gondol?
- A pénzetekkel azt csinálhattok, amit akartok. S ilyen kedvességekkel csak azt fogod elérni, hogy még inkább távol akarjak maradni tőled. – feleltem végül egészen higgadtan, pedig sose éreztem ennyire kényszert arra még életem során, hogy valakinek az arcát megszeretgessem ilyen módon. Kezdem úgy érezni, hogy olyan dolgokat hoz ki belőlem, amik nem rám vallanak, de egyelőre legalább sikerrel jártam és nem tettem semmi ostobaságot.
- Miért lenne más a helyzet? Mit remélsz? – közben pedig lehajoltam a pórázért, majd kíváncsian pillantottam fel rá. Én oda be nem megyek vele, soha nem vakarnám le Roisint, hogy ki volt ez a fickó és társai. – Ha annyira másabb a helyzet, akkor lepj meg. Hátha végre legalább valamivel sikerül betalálnod, hogy milyen is lehetek, vagy éppen mit szeretek. Megvárunk ott, a padnál. – mutattam kicsit távolabb, a válaszát pedig meg se vártam. Csak hátraarcot csináltam és a kutyával együtt elindultam megadott irány felé. Persze, még így is kockázatos volt, hiszen semmi se garantálta azt, hogy maradni fogok, de végül maradtam. A tér közelében lévő galambokat pedig egészen odacsábítottam, ahogyan a földre hullott fánkdarabokat szórtam nekik, míg vártam a férfira. Miért? Ez egy jó kérdés és talán sose fogom tudni megfejteni, hogy miért nem illantam el, miért maradtam. Talán csak érdekelt, hogy sikerül-e olyan péksüteménnyel visszatérnie, amit szeretek és talán lesz benne annyi kreativitás is, hogy ne egy fánkkal térjen vissza, amiről sejthető, hogy szeretem.

■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Yesterday at 6:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

- Tényleg nem mindenkitől.
Csak tőlem? Rábízom ezt a kérdést. A választ is.
- Gondolj bele... Te képes lettél volna szó nélkül távozni egy ilyen után?
Ha képes egyáltalán belegondolni, akkor fogja megérteni. Egy olyan alak, mint én, nem enged el akárkit. Akit elenged, az egyáltalán nem közömbös neki. Mégse kereste évekig. Bujdosott. Ahogy valószínűleg az Ismeretlen Lány is. Nem jó ez így. Kell egy név!
- Szerintem én tudok rólad valamit, amit senki vagy legfeljebb egy-két valaki.
Nem szokták világgá kürtölni az ilyesmiket, főleg nem az efféle érzékeny lelkű leányzók. Most sem vádlóan szól. Ezzel csak azt üzeni, hogy kevesen tudnak a titkáról. Konkrétan senki. Vagy annyi, amennyit mondtam.
- Én itt élek. Te is. Egymástól függetlenül kerültünk ide. Na de...
Én maradok. Hogy ő is marad-e, az az ő dolga. Mit is tennék, ha megtudnám, hogy elment? Ha megtudnám, hogy ki ő, ki volt ő? Ez nem tetszik neki. Pici kutyus. Aranyos...
- Épp erre gondoltam. Te nem az a vörös lámpás típusú vagy. És azt sem hinném, hogy ismersz ilyen dolgozót.
Ha nagyon messzire megy, még bóknak is veheti. Kétlem, hogy így fogja érteni. Pedig tényleg nem hiszem kurvának. Attól ő nagyon, de nagyon messze áll. Igazság szerint egyszer vagy kétszer volt dolgom ilyennel. Persze attól függ, kit tartunk annak.
- A homlokodon most nincs nyom. Nem hagy rajta bemélyedést egy hideg fémcső.
Mint a múltkor. Az első pár pillanatban még éreznie kellett a hideg fém érintését, a rá rajzolt kört. Az ilyesmi meghatározó élmény olyannak, aki nincs hozzászokva. Persze, hogy védelmet keres.
- Szavadon foglak, édes.
Csakazértis emlékeztetem a fánkra és arra, aminek először neveztem. Ha eltűnik, mire megjövök, nagy csalódás lesz. Adok neki még egy esélyt. Egyet már adtam, élt is vele. Jól tettem, úgy érzem. Sokszor megbántam, most nem bánom.
Ahogy bemegyek, az ajtóból még visszafordulok. Nézem, merre jár a csöppség. És a nagy barátja. Komolyan, a kutya magasabb, mint ő. Látom, hogy játszik a madarakkal. Tudom, hogy kíváncsi. Én is az vagyok. És hogy ez a két érzet mire jut egymással, arra vagyok a legkíváncsibb. Bent olyan süteményt rendelek, amilyen ízesítésű volt a fánk. Nem pont azt. Másmilyet, de hasonlót. Gyros után nekem is jól fog esni. Egy habos, de rágható tortaszelettel érkezem, szépen letakarva, műanyag villával a másik kezemben. Gyros-ízekkel a számban. A másik kezemben az én süteményem lóg, egy fahéjas illatú meggyes pite. Egészen érdekes. Ha még nem lépett le a leányzó, akkor megközelítem. Szétugorhatnak az éhenkórász madarak.
- Nézd meg és szóld az igazságot!
Ha kinézné belőlem, hogy tettem rá valami tudatmódosító anyagot, akkor már itt sem lenne. Ez egyébként sem szokásom. Sokkal direktebb módszereim vannak és nem is nők ellen szoktam használni. Az nem játék. Aki ilyenekkel szórakozik, az megüti nálam a mércét és legszívesebben lenyakaznám. Nagyon remélem, hogy ez a lány nem élt át hasonlót.
- Cserébe egy dolgot kérek: nevezd meg magad. Én Gotthard vagyok. És elárulok valamit: a katasztrófavédelemnél dolgozom.
Elmosolyodom, de most már kevésbé vészjóslóan. Szinte kedvesen. Lehet, hogy szerinte én vagyok a katasztrófa. De ezt se gondolhatja komolyan. Ahogyan én sem gondolom róla, pedig tehetném.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Yesterday at 7:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
Nem feleltem arra, amit mondott. Nem tartozott rá és egyébként se akarok Roisinra egy szörnyeteget hozni. De nem is áltatom magam abba a naiv hitbe, hogy most már ha akarna, akkor nem derítené ki magától azt, hogy merre lakom, vagy éppen kivel. Biztos sok kapcsolata van és mindenhova el ér a keze.
- Amit legszívesebben elfelejtenénk, arról nem is beszélünk. Nem akarjuk újra átélni, így igen. – komolyan csendül a hangom. Emlékeztet arra, amit láttam, amit átéltem azon a napon és ami miatt végül a családomat is magam mögött kellett hagynom. S egyébként is a maga módján még ijesztő is tud lenni, meg kellemetlen, hiszen ahogyan nevet. Sok mindent lehetne arra mondani, de kedvesnek biztosan nem mondanám az eddig nevetését vagy viselkedését. Mintha az úriemberség totálisan kihalt volna belőle és nem érdekelné az, hogy mások érzéseibe miként trappol bele.
- Tudsz, de ez nem olyan dolog, amire büszkének kéne lenned. Nem gondolod? – pillantok rá kérdőn, miközben továbbra is őt fürkészem. Nem hiszem, hogy az, ahogyan mi a múltban találkoztunk az annyira büszkeség lenne bármelyikünk részére is. Azzal is tisztában vagyok, hogy mázlim van amiért még mindig élek és nem ölt meg. Hálát kéne adnom érte a sorsnak, de miként tehetném meg, ha közben mégis úgy érzem, hogy részben megkötözött és nem tudok igazán szabad lenni?
- Függetlenül? Az meg se fordult a fejedben, hogy miattad hagytam ott az életemet, amit szerettem? A családomat, akik fontosak voltak mindig is számomra? Tényleg azt hiszed, hogy annyira függetlenül keveredtem ennyire messzire? – tudom, mehettem volna messzebbre is, de nem tettem. Reméltem, hogy itt nem látom és a bosszankodás könnyedén kicsendült a hangomból. Ezt ő se hiheti, hogy véletlen vagyok erre felé, maximum annyiból véletlen ez az egész, hogy pont arra a helyre sikerült tévednem, ahol ő is él.
- Ha ismerném se adnám meg a számát. Még a végén holtan végezné. – forgatom meg a szemeimet, mert magam sem tudtam, hogy újra játszadozik-e, vagy tényleg komolyan mondja, hogy soha nem nézte volna ki belőlem. Egyáltalán számít ez? Csak két idegen vagyunk, ő a vadász, én pedig a préda lehetnék bármikor, aki csapdába esett, majd elengedte, hogy talán újra becsalja a csapdájába. Milyen csapda lenne az? Egyáltalán az lenne, vagy valójában csak eloldaná a láthatatlan láncaimat? Ökörség és badarság, csak egy idegen, aki mellesleg gyilkos. Ezt nem szabad elfelejtenem, hogy mennyire is veszélyes!
Amikor újra édesnek hív, akkor csak bosszúsan nézek rá és egy darabot még a fánkból is hozzávágok. Menjen a francba, de persze egy kicsit lekvárosat, hogy még hozzá is ragadjon, bárhol is találja el. Ne hívjon így, nem akarom és punktum.
- Látod, még ők is menekülnek tőled. – pillantok fel rá, miközben Rufus a lábamnál heverészik, amikor viszont a galambok felreppenek az érkezése miatt, akkor ő is felpattan, hogy megkergesse őket. Remek, a rosszat kapásból eltanulja bárkitől. Remélem több hasonló dolgot nem fog ellesni ettől a férfitól.
Már éppen nyúlnék a süteményért, amikor újra megszólal. Hitetlenkedve nevetem el magam és még a fejemet is megrázom. Ez most csak vicc? Egyáltalán honnan venné, hogy hazudok? Tuti valami élő igazságvizsgáló és egyébként se szokásom hazudni, emiatt tuti egyből levágná, hogy nem mondok igazat. Éhes voltam, így végül egy sóhaj kíséretében elvettem a süteményt.
- Elmira – mutatkoztam be, majd kisebb falatot a villámra szúrtam, hogy utána megízleljem. Egészen jó volt ez az áfonyás sütemény. Látom, azt legalább megfigyelte, hogy milyen fánkot ehettem. – Így próbálod helyrehozni, hogy megöltél valakit, vagy lehet több is volt… Vagy miért pont ez? – pillantottam rá kíváncsian két falat között. Teleszájjal soha nem beszéltem, s legalább addig se én vagyok faggatva. Nem, ezt valahogy nehezen tudtam elhinni, hogy tényleg másokon segít, miközben talán még mindig ott okoz kárt, ahol csak tud. Fura ez a kettőség. Talán küzd magával, vagy másról lenne szó?

■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Yesterday at 8:07 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

A hallgatás nem mindig beleegyezés. Van, akinél ez az ellenkezést jelenti. A ki nem mondott gondolatokat. Biztos vagyok benne, hogy ennél a nőnél így van. Hány éves lehet vajon? Sokkal harminc alatt vagy csak egy kicsivel?
- Ezt gondold át még egyszer...
Nem hiszem, hogy nem akarná újra átélni. Biztosan nagy hatással voltam rá és az is, amit látott. Amit tettem. Az esze nem akarná, de a szíve megérezte. És mikor meglátott, mikor rám nézett. Azok az íriszek nem gyűlöletet mutattak és nem tiszta félelmet. Láttam bennük a vágy foltjait. Talán ő is látta őket bennem. Képtelen bevallani magának.
- Élsz. Erre ne lennék büszke?
Pontosan tudom, mire gondol. Arra is büszke vagyok, de megőrzöm magamnak a tudást.
- Sok olyan fordult meg a fejemben, amiről nem is hinnéd, hogy képes volt hatni rám. Egyet elárulok: nem azért jöttem ide, mert tudtam rólad.
Nem magyarázom tovább. Miért is vártam volna öt évig? Ez a véletlen. Amit annak neveznek. Elhiszem, hogy átírta az életét és talán nevet is változtatott. Sajnálni nem tudom érte. De hiszek neki. Tudom, hogy hatással voltam rá. És ő is rám, bármennyire akarnám tagadni. Így van.
- Túlzásba viszed. Szerinted mindenki meghal, akit megismerek? Nézz körül egy kicsit...
Nem ölök prostikat. Amíg nem kapok rá megbízást. Nem én vagyok az, aki szerepel a hírekben, mint rendszeres ügyfél, akinél egyszer elgurult a gyógyszer. Mikor nálam lejtőre került, akkor megmenekült egy élet. Ő. Pont Ő.
- Tényleg ismersz ilyet? Civilben jó fej, mi? Egy sérült lány.
Úgy érzem, nem a levegőbe beszél. Találkoztam ilyenekkel, még ha nem is mindig kuncsaftként. Megvan a véleményem, azokról is, akik ilyenekké tették őket. Mindenben én se voltam benne.
Behunyom a szemem egy pillanatra és elvigyorodom a "támadáson". A kutya rögtön lecsap a fincsi darabkára. Legalább neki is jutott valami. Az arcomról lepattant. Éreztem a törődést...
- Madarak.
Nem az eszükről híresek. Nem is érdekelnek igazán.
Megjárom közben a cukrászdát, ami előtt egész érdekes műsort adunk elő. Bent senki nem teszi szóvá. Talán nem merik, talán belemerültek a munkájukba.
Figyelem a nőt. Tényleg jó érzékem van ahhoz, hogy meglássam a szemmozgásból, a testből és az érdekekből, hogy hihetek-e neki.
- Örülök, hogy megismerlek. Most már tényleg.
Elsőre nem örültem ennyire. Ahogy "bemutatkozott", seggre ült, beszélt és hallgatott, azokkal a nézésekkel belopta magát. Be ám!
- Kit öltem volna meg? Én életeket mentek.
Miért is vallanám be? Több olyat találna, aki emlékszik rám élete megmentőjeként, mint életek kioltójaként. Nem szoktam szemtanúkat hagyni. Ő az egyetlen. Remélem...
- Tűz mindig van. Víz is. Meg még sok minden. És én rendelkezésre állok, ha menni kell. Ez az életem.
Régen más miatt álltam rendelkezésre. És most is több oka lehet. Ha jön egy jól fizető megbízás, egészen másképp alakulhatnak a dolgok. Amúgy meg teszem, ami a feladatom. És éppen jóízűen falatozom.
- Őt hogy hívják? Elmira...
Varázslatos kimondani ezt a nevet. Nem tudom, hihetek-e neki. Képes lenne teljesen mást mondani. Az arcát figyelem. A száját. És a szemeit. Aztán a kutyát, hogy hallgat-e a névre.
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Yesterday at 8:43 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
- Gyilkos szemébe nézni, akkor éppen fegyvert fog a fejemhez? Sok mindenre vágyhatnak az emberek, de azt ne mond, hogy hiszel abban, hogy valaki ezt újra át akarná élni… - tudom, hogy nem erre gondol, de miként mondanék ki olyat, amit még magam se értek és még elfogadni se tudtam? Ha fogalmam sincs arról, hogy mit láttam a pillantásában, miért van rám olyan hatással, amire nincsen magyarázat?
Megrántom a vállaimat, amikor azt ecseteli, hogy büszke valamire. Én inkább szerencsésnek érzem magam, mintsem azt érezném, hogy büszke lennék rá. De ez már részletkérdés.
- Aww, ez legalább megnyugtató tud lenni, hogy nem egy őrült zaklatóhoz van szerencsém „csak” egy hidegvérű gyilkoshoz. – mintha ez annyira megnyugtató lenne. Esélyesen a zaklató is kellemesebb tud lenni, mint egy gyilkos, hiszen előbbit legalább feljelentheted. Utóbbival is megtehetném, de eddig se tettem meg és egyébként se tudnám bizonyítani. Inkább csak elfelejteném azt, ahogyan az a férfi meghalt, ahogyan kiszállt belőle az élet. Miért kellett ott lennem? Miért kellett látnom az egészet? Meddig élhet egy szemtanú? Általában soha nem sokáig és ez eléggé aggasztó volt rám nézve.
- Miért teszed? Miért ölsz, még ha nem is saját kedvtelésből teszed? – bukik ki a kérdés válasz helyet, miután újra ennél a témánál kötünk ki. A műanyagvillával játszadozom, miközben várok a válaszra. Nem kellene ennyire nyugodnak lennem, mert esélyesen megölne azelőtt, hogy felfognám, hogy mire is készül, de egy részem mégis biztonságban érezte magát mellette. Úgy éreztem, hogy mellette sok rossz nem érhet, meg képes lenne megvédeni és a gyilkos alatt több rejtőzik, csak meg kell hámozni, hogy eljussunk az igazságig.
- Miért gondolod, hogy sérült? Arra nem gondoltál, hogy netán áldozatot hoz mások helyett, hogy nem azért került oda, mert erre vágyott, vagy mert sérült lenne? – nem lehet épésszel kibírni. Tudom, hiszen Gwyneth sokat mesél erről az egészről. A húga keveredett rossz társaságba, ő váltotta ki őt és így képes legalább az intézetben lévő nagymamájáról is gondoskodni, aki felnevelte őket. Nem volt sérült, tele volt még mindig álmokkal és tervekkel, de nem élhette azt, amit szeretett volna. Talán ő segíthetne? Ha megkérném, akkor elintézné, hogy szabaddá válhasson a lány? Nem, erre még ő se lehet képes, meg egyébként is miért tenne meg bármit is értem?
Ahogyan a padon ücsörgünk abszurd és szokatlan. Idővel felhúzom a lábamat is és törökülésben helyezkedem el.
- Miért örülsz? S hazugság lenne azt állítani, hogy ismersz, nem gondolod? Tudod a nevemet, de szinte semmit se. – ahogyan én se tudom, hogy miért maradtam, miért vagyok itt vele és miért nem jelentettem fel egykoron se. Hogy voltam képes aludni így, még akkor is, ha olykor rémálmaim voltak. Vajon neki soha nincs?
- Ez az életed, vagy csak részben? S pontosan tudod, hogy mire gondolok. Miért mentesz életeket, ha máskor elvettél? – nem nézek rá. Figyelem a galambokat, Rufust, ahogyan futkos közöttük és játszadozik. Hamarosan pedig egy anyukánál köt ki. Habozás nélkül leül, amikor a kisgyerek felé menne. Édesen fürkészi őket, majd amikor a gyerek közelebb megy, akkor ő is a fejével odabújik. Imádja, ha szeretgetik és a gyerekeket is. Ezt már megfigyeltem.
- Rufusnak nevezte el a gazdája. Nem ért rá, így én vigyázok rá. – nem az én kutyám, mielőtt azt hinné. Eléggé viccesen festünk így is egymás mellett. Pár centit igazán örökölhettem volna a remek magassággal megáldott családomból, de nem. Én törpének születtem.
- Abszurd ez az egész. Mit keresünk mi itt? – teszem fel a félig-meddig költői kérdés, mert esélyesen mind a ketten elgondolkoztunk ezen, de inkább újabb falatot tüntetek el és élvezem a remek sütemény ízét.

■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Gotthard Schumann tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Yesterday at 9:12 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Nem mondom. Tudom, hogy van, aki azt hiszi, ezt érdemli és újra át akarja élni. Vagy valami hasonlót. Hogy ő mit gondol, azt még nem tudom biztosan. De tudni akarom.
- Hidegvérű gyilkos. Nem igazán ismerek ilyet.
Akikkel én szolgáltam vagy dolgoztam, azoknak volt lelkük. Nekem is van. Csak a hírekből ismerek olyat, akire a lány gondol. Zaklatók. Sajnos olyanról már többször hallottam. És ugye nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél...
Nem felelek a kérdésre. Eszemben sincs beismerni bármit. Csak nézek rá, mint borjú az új kapura. Ismeretlenül, értetlenül. De nem csodálkozva. A munkámat akartam végezni, azt, amibe belekényszerítettek, azt, amiben örömet is találtam. Erről nem mesélek. Én sem értem, csak érzem. Ez a lány még csak nem is érezné.
Olyan, mint egy gyerek. Mint egy gyerek az asztalnál, játéknak tekinti az étkezést, ahogy mindent. Én belerondítottam, belekomolyítottam a játékába.
- Van egy véleménye magáról, ha úgy gondolja, ez marad és nincs más választás. Te nem tennéd meg, igaz?
Őt nem érzem sérültnek. Csak naivnak. Annál több esze van, hogy csatlakozzon egy bordélyhoz. Mit is tennék, ha meglátnám egy ilyenben? Ki akarnám hozni. Mint lekvárosüveget a hentesüzemből. Nem oda való.
Lehet, hogy mégis ismer valakit. Úgy beszél. És egyre kicsinyedik. Összehúzza magát, szinte magzatpózt vesz fel. Azt azért nem, de apróbb, mint eddig. Végignézek rajta. Nagyon aranyosnak találom. Mint először is. Most sem lőném le.
- Mondd meg őszintén: te nem örülsz? Nem lel békét a lelked, hogy újra találkoztunk és megbeszéljük azt a napot? Annak örülök, hogy látlak és hallak.
Nem kell tudnia, hogy mit szűrök le róla. Talán megosztok vele ezt-azt, talán nem. Mindent biztos nem. De tudom, hogy örül. Tudom, hogy várt erre a napra. Ahogy én is. Egyszerűen nem lehetett máshogy.
- Jó így nekem. Ez vagyok. És értelek, de maradok az életmentésnél.
Én is a kutyára nézek. Hajtja a kisebbeket, űzi őket. Élvezi, ahogy elröppennek félelmükben. Nem gyilkos szándék hajtja. Zavarják őt, elkergeti őket. És jó érzés a kergetőzés. Ahogy a gyereknél áll meg, látom, hogy ez egy nagyon jó kutya. Hagyja magát szeretni.
- Rufus! - szólok hangosan és határozottan.
Az eb hátranéz, de csak csodálkozik. Erre nem számított. Én Elmira-ra nézek.
- Gyönyörű név.
Nem a kutyáéra gondolok. Rá fog jönni.
- Falatozunk, beszélgetünk. Nagyon rossz?
Én nem így látom...
avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
10
● ● karakter arca :
D. J. Cotrona


✥ Szeretettel Elmira Marques tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér •• Yesterday at 9:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Elmira && Gotthard
- Miért teszed? Pénz vagy más van a dologban? – vagy lehet úgy lett volna helyesebb a kérdés, ha múltidőben mondom? Esélyesen, de fogalmam sincs, hogy mi a helyzet a jelenre nézve. Talán most kiderül. Igazad bevallva még azt se értem, hogy miért érdekel ennyire, miért faggatom őt? Mit akarok tőle, miért hagyom, hogy képes legyen a pillantásomat fogságba ejteni, vagy éppen láthatatlanul is a bőröm alá férkőzni és belém marni, mintha csak megmérgezne és ezáltal érné el, hogy maradjak. Őrült gondolat, mint amilyen ez az egész beszélgetés és találkozás is.  
Nem felel, a nézése meg inkább megmosolyogtat, még akkor is, ha nem akarok mosolyogni. Nem akarom azt, hogy lássa mégse zavar annyira a jelenléte, de most nem tehetek ellene semmit se. Pedig semmi mosolyogni való nincs ebben a témában, de ezen az egész abszurd helyzeten van bőven. S azt hiszem ez csal igazából mosolyt, meg az a sok milliónyi érzés, kérdés, ami újra és újra magával ránt, de mégis oly kevés kerül a felszínre…szerencsére.
- Mond, hogy nem komolyan kérdezed ezt. Soha nem vennék részt ilyenben. Nagyon nem az én világom és akkor már inkább a halál. – badarság ezt kijelenteni. Biztosan jót fog ezen is mulatni, de nem érdekel. Inkább tényleg haljak meg mielőtt netán a testemből kelljen megélnem, elviselnem a férfiak elmebeteg dolgait és elveszítsem ezzel együtt a szabadságomat is, mert… mert milyen élet az, amelyikben nem választhatott meg azt, hogy kivel is akarod megosztani a testedet, az érzéseidet, ahol valójában nem is okoz örömet az, aminek kéne? Borzalmas lehet és remélhetőleg soha nem kell megismernem.
- Őszintén? – pillantok rá, majd egy újabb falatot tűntetek el a számban, majd lenyalom a villáról a kifolyt tölteléket. Hallgatom, amit mond és eléggé meglep vele. Vajon most is a bolondját járatja velem, vagy tényleg így gondolja? Miért számít ez nekem? Nem lenne szabad. – Magam sem tudom. – vallom be, amiután a villát visszaejtem az üres papírtálcára. Nem tudom, hogy mit érzek, vagy gondolok, erős a kettőség ami bennem lakozik. A menekülés és a maradás.
Amikor elkiáltja magát, akkor még én is összerezdülök, a kutya meg csak értetlenül néz, de nem mozdul meg. Nem a gazdája, senkije se. Nem fogadja el a férfit a falkavezérnek.
- Nem. – mondok csak ennyit elsőre, miközben továbbra is a kutyát figyelem. –  Nem rossz, magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes szó. Őrület? Káoszos? Ijesztő és jó? Talán mind egyszerre, ez bonyolult. – persze minden annyira bonyolult, amennyire bonyolulttá tesszük, de ez akkor is az volt. Látni azt, hogy valaki megöl valakit, majd a gyilkos személyéhez kötődni valami fura oknál fogva. Mintha valami remek kis könyvet kezdenék el olvasni, csak az volt a bökkenő, hogy ez az én életem volt és nem pedig egy könyv.

■ ■ hug ■ ■credit

avatar
Civilek
Tell me your secrets
● ● Posztok száma :
17
● ● Keresem :
♫ Killer ♭♪
● ● karakter arca :
♫ Sarah Hyland ♭♪


✥ Szeretettel Ajánlott tartalom tollából
Témanyitás ✥ Re: Cukrászda elõtti tér ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Tell me your secrets

Cukrászda elõtti tér
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Édes Álom Cukrászda
» Sweet Dreams cukrászda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: maison collet pékség és cukrászda-