Matthüas Aldenberg
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Matthüas Aldenberg •• Kedd Nov. 21, 2017 6:52 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Mate,

köszöntelek  téged is köreinkben, illetve kíváncsian vártam a „testvéred” története után a tiédet is, hogy a másik oldalt is megismerjem, vagy éppen pontosan milyen is vagy. edi
A „családod” leírása remek bevezető volt, és érdekes volt elolvasni a te szemszögedből is, hogy mit is gondolsz az életedben leginkább jelenlévőkről. Nagyon tetszett az is, hogy miként is gondoltál/gondolsz az Atyákra és a nővérekre, hogy olyan, mintha neked több anyuka és több apuka jutott volna. Ez pedig még inkább szimpatikussá tette a karakteredet számomra, ahogyan egyre inkább elvesztem a soraid között. edi
Többször is mosolyt csaltál az arcomra a soraiddal, hiszen remekül bánsz a szavakkal, illetve igazán édes volt, ahogyan megjelenítetted azt is, hogy miként is kezdődött minden közted és a testvéred között.  Igazán cuki és gyermeki volt. woo Tényleg kicsit te vagy a bajkeverőbb a párosotok közül, de valamilyen szintem érthető is. Te vagy, aki talán kevésbé tud megülni inkább a fenekén, aki imád cselekedni, nem pedig a könyvek felett roskadni, ami ebben a korban talán nem is meglepő. Ugyanakkor kíváncsi vagyok arra is, hogy mi lesz veletek, ha befejezitek a sulit, milyen érzés lesz netán elhagyni a kolostort, vagyis az ahhoz tartozó árvaházat, vagy éppen mihez is kezdtek. edi A történeted végén lévő fordulat meg, woow, nem számítottam erre és azt hiszem ez még több bonyodalmat fog hozni nektek. Érdekes lesz, hogy vajon miként is avatsz be másokat ebbe, vagy éppen a testvéred mennyire is tud téged megvédeni olykor önmagadtól a későbbiekben. edi

Nem is húznám nálad se tovább az időt, hiszen neked is a játéktéren a helyed és szerintem az őrangyalod is alig várja, hogy rabolhasson téged. Sipirc neked is foglalózni, majd pedig vár téged is Párizs. Jó szórakozást kívánok! lufi




Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets
610
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Matthüas Aldenberg tollából
Témanyitás ✥ Matthüas Aldenberg •• Hétf. Nov. 20, 2017 5:07 pm

Matthüas Aldenberg
szösszenet

általános jegyzet
» Anyja neve: ismeretlen
» Apja neve: ismeretlen
» Testvérek: Blayze A. Nam;; ikertestvér
» Születési hely: Franciaország, Párizs
» Születési idő: 1999. 08. 07.
» Mikor érkezett a városba: 18 évvel ezelőtt
tudj meg többet
» Becenév: Mate, Mattie
» Avatar Alany: Park Bo Gum
» Karakter kora: 18
» Választott csoport és foglalkozás Oktatás

» Egyéb hozzátartozók;;
Christiaan atya;; a férfi, aki megtalálta a kórház mellett, kukába tett, már majdnem egy napja a hidegben fagyoskodó kis csecsemőt, aki miatt életben maradt, és nem vált az utca martalékaivá... A férfi gyermekének fogadta, és a holland Matthüas nevet adta neki, így másodikként került a családba, a nála jó pár hónappal idősebb Caleb után.

Caleb Aldenberg;; az egyetlen korabeli, aki közel áll hozzá. A vérkötelék hiánya ellenére is úgy érzi, hogy a fiú a másik fele, hogy a jobbik énje, az őrangyala. Mi sem bizonyítja jobban, mint a csuklójukon foszladozó, azonos bőrkarkötő, ami a testvériségüket jelzi. Ő az egyetlen olyan ember, akinek első szavára hallgat, aki vissza tudja fogni, aki meg tudja menteni önmagától. Mert Caleb jobban ismeri, mint ő saját magát. Egyszerűen nem tudná elképzelni nélküle az életét, hiszen kölyökként is egy ágyba kucorodva aludtak el kézen fogva, amikor féltek a sötét éjszakában, és most is hajlamosak átmenni a másikhoz, ha nem tudnak aludni Ez a fiú az, akiért 18 éven keresztül képes volt élni.

Gregory atya;; avagy a vén csotrogány, aki elől menekülni kell.. Vagy talán annyira nem is vén, nem is csotrogány, és nem is bír rossz jellemvonásokkal, sőt... Matthüas kifejezetten kedveli, csupán ezt gyűlöli kimutatni, és inkább elmegy sétálni minden alkalommal, amikor okítani akarja, mert őt nem olyan könnyű. Matthüas az a fiú, aki a sorsa miatt nem tartja magát fontosnak. Nincsenek álmai, vagy céljai, csak a szenvedélyének él, azaz a rajzolásnak. Nem érdekli az iskola, éppen csak annyira, hogy átmenjen a zűrösebb tantárgyakból, egyedül a tesit szereti. Gregory atya pedig éppen ezt szeretné kinevelni belőle, mert nem hülye gyerek ő, csak nem szereti olyan dolgokkal terhelni az agyát, amiket feleslegesnek tart. Éppen ezért is menekül a pap elől, amikor csak tud, mert képtelen a szemébe nézni és befogadni azt, amit nevelni akar belé.


...- Fel tudták venni a szüleivel a kapcsolatot? – hallottam Gregory atya, lágyan zúgó hangját, miközben az apró kis kezemmel markoltam az ajtót, és hatalmasra tágult szemekkel néztem befelé.
- Nem. Évek óta nyomát sem leljük a kisfiúnak. Talán pont azért, mert elveszett a születése után kapott karszalagja, és kivették az inkubátorból. A kórházon kívülre vitték, ezért nehezen fogjuk megtalálni a szüleit.
- Szegény kiskölyök – hallottam a sóhajtó hangot – Hogyan fogjuk így hazajuttatni?
Tágra nyílt szemekkel, és elnyílt ajkakkal meredtem befelé. Ekkora gyerekként nem fogtam fel, hogy jót akarnak nekem, csak a juttatni szó jelentése jutott el a fülemig. Az akkora négyéves fejemmel csak ezt voltam képes megérteni, és halkan, lehajtott fejjel, krokodilkönnyeket hullatva indultam meg az udvar felé. Éjszaka van, szóval egyetlen gyerek sem fog tartózkodni odalent, így egyedül lehetek egy kicsit. Rosszat tettem volna? Az atyák és a nővérek megharagudtak rám, amiért rágót ragasztottam az egyik kislány hajába, és ezért el akarnak most küldeni?
Soha nem ismertem más otthont a kolostoron kívül, ami tárt karokkal fogadta be az elhagyott, elveszett gyerekeket. Mindig azt gondoltam, hogy nekünk nem voltak szüleink, csak úgy megjelentünk, kinőttünk a földből, és talán anya meg apa a számunkra nemlétező fogalom lett, de helyette kaptunk sok sok atyát és nővért. Igazából ez annyit jelent, hogy mi szerencsésebbek vagyunk, mert rengeteg anyukánk és apukánk van. Hiszen a nővér, az idősebb nő, szóval majdnem anyát jelent, az atya... Akár lehet apa is, nem? Most viszont mégis azt éreztem, hogy ha kizárnak innen, akkor a szívem fog megszakadni... Így voltam valaki. Egyedül csak egy senki lennék...
***
- Vigyáááázzz!!! - hallottam az éles, kisfiúkiáltást, amire rögtön fel is kaptam a fejem, és törölgetni kezdtem az arcomat. Nem akartam, hogy meglássa, hogy sírtam. Persze ez idő alatt egyszerűbb lett volna elugrani a felém tartó hinta elől, de mivel ennyi eszem és helyzetfelismerő képességem akkor még nem volt, nemes egyszerűséggel hagytam, hogy pofán találjon az, és repüljek még vagy egy métert, a tüskés bokor mellett két centivel földet érve. Időközben a nyelvem becsúszott a hiányzó fogam közti résbe... De várjunk! Nekem nem is volt hiányzó fogam! Csak mozgott, fájt, egy kis gyökér tartotta a helyén, és alig vártam, hogy kiessen, mert akkor a fogtündér elviszi, és ajándékot hagy nekem helyette... És most nincs meg a fogam! Kiesett!
Néma mosolyra húzódtak az ajkaim, majd a földön fekve, mit sem törődve a felrepedt ajkammal, és a számból dőlő véremmel kezdtem el úgy kacarászni, mint egy megcsikizett óvodás.
- Mondtam, hogy vigyázz! –figyeltem az apró, dobbantó kis lábat, ami felkavarta mellettem a port. Szédelegve ültem fel, és vigyorogtam rá a véres fejemmel, amitől a velem szemben álló kisfiú egészen megrémült, kikerekedett szemekkel nézett rám.
Hozzám hasonlónak tűnt. Pufi arcocskája, hatalmas, fekete szemei voltak, sőt még a frufruja is ugyanolyan árnyalatú volt, sőt mi több, ugyanarra a fazonra, és ugyanolyan hosszúra volt vágva neki, mint az enyém. Még a magasságunk is megegyezett. Igazából... Olyan volt, mint én. Egy pillanatra kíváncsian nyúltam az arca felé a véres kis ujjacskámmal, és nyomkodtam meg a bababőrét. Tehát nem csak egy furcsa tükör került elém... Tényleg olyan mint én.
- Kiverted a fogamat – jegyeztem meg ámuló pillantással, mire ő nyelt egyet, és bűnbánóan lesütötte a fejét – Leszünk barátok?
Erre már csodálkozva nézett rám, és egy szót sem tudott kinyögni.
- Matthüas vagyok – pattantam fel a földről, és tisztelegve álltam meg előtte – Téged hogy hívnak?
- Caleb.
- Akkor gyere Caleb, és keressük meg a fogamat, hogy a fogtündér ajándékot hagyjon nekem – ragadtam meg a kezét és húzni kezdtem magam után – Cserébe majd én is kiütöm a te fogadat, mit szólsz hozzá?
Hatalmas, ártatlan pillantással néztem az ő ijedt tekintetébe. Ekkor múlt el a szédülés. És jöttem rá, hogy baromira fáj az egész szám. Nagyon. Rohadtul. Kimondhatatlanul. A kezem hirtelen lehullott a testem mellé, és olyan visításba kezdtem, amit a kisdisznók megirigyeltek volna a vágóhídon.
***
Ráérősen dőltem neki a kolostor hatalmas vaskapujának és egy cseppet sem foglalkozva azzal, hogy hol is vagyok, gyújtottam rá, de pechemre Gregory atya pont akkor fékezett le a ház előtt, amikor már szívtam volna bele a szálba, és pöckölte is ki a számból azt.
- Ha végeztél, találkozunk bent a könyvtárban. Beszélnünk kell – a nyelvembe harapva bólintottam, és vártam meg, hogy bemenjen, csak azután kezdtem el olyan cifrán káromkodni, amennyire csak tudtam.
- Nem gondoltam volna, hogy sz*rral tömöd a szád – jelentette ki az öltönyös férfi, én pedig ellökve magam a kaputól léptem vészjóslóan közel hozzá. Elég magas voltam ahhoz, hogy gond nélkül a szemébe nézve tudassam vele egyetlen pillantással, hogy hamarosan halott ember lesz.
- Bökd ki mit akarsz és húzz el – mondtam neki hűvösen, mire ő csak elmosolyodott, és meglapogatta a hátam. Nem tudtam ki a férfi, de nagyon kellemetlen volt az érintése... Szinte éreztem, ahogyan kimarja a kopott bőrdzsekim anyagát, és a húsomat kezdi el felemészteni...
- Sétáljunk – jelentette ki, én pedig bólintottam. Nem akartam az otthonom előtt betörni az orrát, ha úgy alakult volna. Az apácák és az atyák is egyelőre elhiszik, hogy csak csendes gyerek vagyok, aki lázad... De nem. Egyszerűen csak utálok mindent és mindenkit Cale-en kívül. Nekem csak rá van szükségem, nem holmi öltönyös sültbolondokra, akik szoptak a pozícióért és két forintért eladták a lelküket, mint mondjuk ez itt.
Lassan lépkedtem mellette, a bakancsos lábaimat egymás után pakolgatva, figyeltem a térdénél kiszakadt farmeromat. Még véletlenül sem akartam ránézni, ha mondani szándékozik valamit, majd úgyis kinyögi, gondolom én.
- Én vagyok az apád – mondta végül, én pedig halkan felhorkantam erre, és kérdő pillantást vetettem rá.
- Oké. – nyugtáztam egy bólitással – A neved pedig Darth Weder ugye?
- Matt kérlek.
- Egy, utálom ha Mattnek szólítanak, kettő nem vagy az apám – pedig kétségkívül hasonlít rám. Sötét bőre van, magas, az öltöny kiemeli a szálkás, izmos testalkatát, de látszik, hogy amúgy alapvetően vékony. A szemei nagyok és feketék, az ajkai vékonyak, a fogai szabályosak, mint nekem. Sosem volt szükségem fogszabályzóra.
- Van egy ikertestvéred is... – kezdett bele, mire én bólintottam, és a szavába vágva, minden illemszabály alkalmazása nélkül kezdtem el beszélni.
- Valóban van. Valószínűleg Gregory atya nyúzza most éppen a könyvtárban.
- És gondolom nem szeretnéd ha baja esne – állt meg végül velem szemben, fogva tartva a pillantásom. Éreztem, ahogyan lassan ökölbe szorul a kezem, és hallgattam a további, undorító szavakat, amiket az arcomba vágott – Nem egy két ajtós szekrény fiúnak tűnik. Szerintem az embereim hamar végeznének vele. Nincsenek acélból a csontjai tudod...
Elkaptam a gallérjánál és a falhoz kentem a férfit. Nem. Calebhez egy ujjal sem nyúlhat hozzá, mert kinyírom. Esküszöm kinyírom. Az életem egyetlen örömforrását nem veheti csak úgy el tőlem. Nem fogom hagyni, hogy Cale-nek bármi baja essen...
Olyan erővel kentem a falhoz, ami számomra is kissé ismeretlen volt, nem tudtam eddig, hogy van ilyen a testemben, főleg nem azt, hogy el tudok vele sodorni egy megtermett, felnőtt férfit. Hiszen mégiscsak egy kölyök vagyok, aki a saját fajtájának osztja a pofonokat...
- Őt hagyd ki belőle – sziszegtem – Semmi köze nincs az én drámámhoz. Csak hagyj minket csendben élni, mint ahogy eddig is tetted.
18 év árvaság után ne most csapkodja a s*ggét a földhöz, és akarjon velem fú de nagy barátságot kötni, a családjába fogadni... Ha eddig nem volt szüksége rám, akkor ezek után se legyen.
- Van egy ajánlatom – fogta meg a kezem és lefeszegette a zakójáról. Ahogy tudtam undorodva húztam vissza és a hátam mögé dugtam mind a kettőt, hogy még véletlenül se tudjon tapogatni.
- Gyere haza velem a testvéredhez. Cserébe nem fogom bántani a srácot – ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az agyam olyan gyorsan kapcsolt robotpilótába, hogy meg sem próbált a felszínre evickélni a düh fekete tengerében, csak mélyebbre, mélyebbre, és még mélyebbre süllyedt, amíg ki nem tört a vihar, és meg nem ütöttem a férfit.
***
- Mattie, Mattie fejezd be – hallottam az ordító hangját, de tényleg olyan volt, mintha hatalmas víztömeg nehezedett volna rám, ő pedig a partról kiabált volna be. Nem láttam semmit, csak a sötétséget, nem hallottam jól, és az agyamat elborító vörös düh teljesen megölte a gondolataimat. Ahelyett, hogy normális ember létére intéztem volna el a dolgot – értsd: szemközt köpöm és elküldöm a jó k*rva anyjába – nekiestem, mint egy idióta. Ki akartam kaparni a szemét, meg akartam ölni, kivágni a torkát, hogy soha többet ne állíthasson ilyen undorító választás elé. Mégis hogy gondolta? Ennyi év után előmászik a semmiből, én pedig a nyakába ugrok, és közlöm vele, hogy vártalak, apa? Nem. Soha életemben nem akartam találkozni vele, de még elképzelni sem az arcát. Belegondolni abba, hogy családja van, amivel boldogan él, én pedig csak szenvedek a saját elhagyatott gödrömben anélkül, hogy tudnám ki vagyok. Nem érdekel, hogy van egy ikertestvérem. Pont jó. Neki is jut egy gyerek, és én is nyugton maradhatok... Hiszen ugyanúgy néz ki, mint én, csak valószínűleg bársonyba van burkolva a teste, mert tömve van a zsebe. Nekem nincs szükségem se flancos göncökre, se nagyobb szobára, se új telefonra, vagy egy számítógépre. Tökéletesen megvagyok ezek nélkül. Fel tudom találni magam. Tudok élni. Akkor miért? Miért kellene egyetlen percet is rá pazarolnom?
- Mattie a p*csába fejezd be, hát meg fogod ölni! – feszegette le az időközben egyre csak szoruló ujjaimat a nyakáról, és kaptam egy nyugtató pofont is tőle, amitől kiterültem a földön, de épp elég volt az ereje ahhoz, hogy magamhoz térjek. Lihegve próbáltam napirendre térni az ilyen erősségű dühroham felett. Mindig hajlamos voltam szétverni másokat és balhékkal levezetni a felgyülemlett feszültséget, de soha egyetlen pillanatban sem álltam neki embereket fojtogatni. Lihegve figyeltem, ahogyan felsegíti a földről a férfit, ahogy közli, hogy ideje mennie, aztán engem is felrántott a kapucnimnál fogva és a falhoz szegezett.
- Normális vagy? – sziszegte az arcomba, én pedig lihegve hagytam, hogy odapréseljen.
- Azt hiszem... Csak ki akartam ütni a fogát, amiért egy k*csög – motyogtam magam elé és a szájáról meg az orráról a kezemre került vért a nadrágomba töröltem.
- Te nem k*csögök fogát akarod kiütni, hanem a barátaidét – jegyezte meg, és egy finom kis pofont osztott le az arcomra, majd a keze a tarkómra csúszott és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Menjünk haza, öltözz át, és szépen lerakod a segged a könyvtárba tanulni, hogy ne csak én szívjak. Addig pedig elmeséled, hogy mi van már veled megint – karolta át végül a vállam, én pedig a lihegő férfira pillantottam. A kezemet lassan a Caleb lapockájára csúsztattam, és a tekintetemmel közöltem vele, hogy ha hozzá mer nyúlni, akkor tényleg ki fogom nyírni.

Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
ajánlás || saját
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
12
● ● Posztok száma :
⇀ Park Bo Gum ↽
● ● karakter arca :

Matthüas Aldenberg
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-