Caleb Aldenberg
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ
✥ Bátran üzenj ✥


Akik erre járnak
✥ Várunk mindenkit ✥

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ feltörekvõk írásai ✥

✥ Today at 9:25 am ✥
✥ Today at 1:08 am ✥
✥ Today at 12:55 am ✥
✥ Today at 12:12 am ✥
✥ Today at 12:05 am ✥
✥ Yesterday at 11:17 pm ✥
✥ Yesterday at 10:16 pm ✥
Népszámlálás
✥ Párizs lakói ✥
Történet írók
✥ fantázia szárnyal ✥

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Share| .

✥ Szeretettel Pandora Fournier tollából
Témanyitás ✥ Re: Caleb Aldenberg •• Kedd Nov. 21, 2017 6:30 pm

Gratulálunk elfogadva!

Kedves Caleb,

Volt már egy-két árvánk az oldalon, de talán ha jól rémlik, akkor egyedül te nevelkedtél papok „szárnyai” alatt, vagyis a testvéreddel együtt. Kíváncsian vártam azt, hogy vajon milyen életed is lehetett abban az árvaházban, vagy éppen mit is fogsz kiemelni. edi
Érdekes volt olvasni, hogy kiről mit gondolsz, milyen a viszonyod vagy éppen melyik három személyt emelted ki az életedből, azok közül, akikkel életed során találkoztál. Ugyanakkor nagyon tetszett az is, hogy nem lett egy magába fordult karakter, nem lett túl drámázva, hogy árva vagy, vagy éppen miként hagytak a „küszöbön”. edi
A történeted olvastatta magát, remekül engedtél bepillantást nyerni abba, hogy milyen életed is van az Atyák között, vagy éppen miként is viszonyulsz ahhoz, hogy régi könyvekből kell tanulnod. Szerintem akadna olyan, aki ezért „ölni” is tudna, ha ilyen kincsek jutnának a kezébe, amik ott találhatóak meg. Tetszik a karakteredben lévő elevenség, hogy kimondja azt, amit gondol és nem tűnik egy ijedős fajtának se. edi Az pedig meglepő volt, hogy hol is nőttél fel, de még se akadt kezedbe Biblia, de valahol talán érthető. Amikor pedig láttam a Guillaume nevet a történetedben, akkor egy pillanatra azt hittem, hogy az oldalon lévőről van netán szó, de hamar rájöttem, hogy teljesen másik személyre gondolsz. Az pedig, hogy mennyire is kiállsz az öcsédért az csodálatra méltó, és remélem, hogy mindig ott lesztek egymásnak. edi

Nem is húznám tovább az időt, hiszen remek laphoz volt szerencsém, így sipirc foglalózni, majd pedig vár téged is Párizs. Jó szórakozást kívánok! lufi  



Hope is a small word with a big meaning but it's a reason to live.
And we need a reason
avatar
Online
Elit
Tell me your secrets
610
● ● Posztok száma :
✶ Gal Gadot
● ● karakter arca :


✥ Szeretettel Caleb Aldenberg tollából
Témanyitás ✥ Caleb Aldenberg •• Hétf. Nov. 20, 2017 11:10 pm

Caleb Aldenberg
A fiatalság fékezhetetlenné és törékennyé teszi az embert.

általános jegyzet
» Anyja neve: Nem ismert 
» Apja neve: Nem ismert  
» Testvérek: Nem ismert  
» Egyéb hozzátartozók:
Christiaan atya - majdnem 15 évvel ez előtt ő volt az az ember, aki leguggolt a téliesen felöltöztetett kisgyerek mellé, akit egy rongyos kis játékmackóval "felejtettek" a kolostor lépcsőjén a januári hidegben. Nem csupán a kolostorban élő árvák közé suhintotta be őt is, de egyenesen a fiává fogadta, hiszen félt attól, hogy ázsiaiként nem fog tudni beilleszkedni.
Matthüas Aldenberg - mostoha testvér vagy "fogadott testvér", ami jobban tetszik...neki viszont magát a világot jelenti, hiszen ő az egyetlen ember ezen a nyomorúságos Föld nevű bolygón, akivel képes szót érteni, akit kicsi kölyök kora óta barátjakként és fivéreként szeret. Már-már mániákusa lett az öccsének, bármit képes megtenni annak védelme érdekében, hiszen az szokásához híven előszeretettel keveri magát bajba, aminek eredményeképpen futásban ma már együtt szakítanák át a maratoni táv végét jelző szalagot.
Gregory atya - az atyák közül talán az egyetlen, aki helyén tudja kezelni a kirohanásait, aki vért izzad azért, hogy végre valahára benőjön a feje lágya és kezd úgy viselkedni vele, ahogy egy fiatal felnőttel szokás. Mai napig sokszor csipkelődnek egymással, s míg az atya számtalanszor hangoztatja, hogy "milyen jó, hogy nem az én fiam vagy", a szíve mélyén valahol sajnálja is, hiszen imádja mind a két suhancot. Calebet és Mattiet is.

tudj meg többet
» Születési hely: Franciaország, Párizs 
» Születési idő: 1999. Január 1.  
» Mikor érkezett a városba: Már ide született

Caleb, Törpe, "büdös kölök", Suhanc
Lee Hyun Woo
18
Oktatás, végzős gimnazista

....- ó te magasságos!
- Tudd hol vagy! - mormogja az orra alatt, amit csak egy szemforgatással óhajtok kommentálni és egy azt követő szúrós tekintettel, amit a tarkójának címzek.
- Mondd csak!? - bújok elő közben az átlagnál jóval vaskosabbra tervezett könyv lapjaiból, mialatt fekete íriszeimet le se veszem az előttem járkáló, slattyogó cipőjével visszhangot vető atyáról. Lassan huszadik perce, hogy az alsó ajkát szokása szerint hatalmas elánnál rágcsálva, megállás nélkül kotorászik a levéltár plafonig emelt polcain elhelyezett tekercsek és ősrégi könyvek között. Mást se csinál csak izeg-mozog és ficereg, könyékig túr a papírhalomban... csak tudnám, hogy mi a fenét keres még mindig, mikor így se látszok ki az elém pakolt könyv és papírkötegek közül - bár az én termetemmel alapjáraton nem nehéz eltűnni - amiket természetesen nekem kell majd a helyére tennem.
- Hm?
- Muszáj nekem ezt a száraz, buta maszlagot olvasnom? Ennyi erővel már a Bibliát is a kezembe nyomhattad volna. Minek még egy ilyen oszladozó könyv, mikor van tankönyv is? Abban legalább a mai fiatalok számára is érthető módon van leírva minden. De most úgy őszintén, mit akarjak kivenni ebből a halotti nyelvből?
- Nincs olyan, hogy halotti nyelv.
- Akkor milyen van?
- Holt nyelv, de biztosíthatlak felőle, hogy teljesen érthető nyelvezeten íródott. Ráadásul nem is olyan régi, csak háromszáz éves, emiatt némelyik szó talán máshogy hangzik mint ma, vagy éppen a magadfajta komisz kölykök körében túl cifrázott, de teljesen elfogadottak.
- Bocsánat, csak háromszáz. Én kérek elnézést. Csak?! Jaaa persze igazad van, az semmiség... mit nekem... nekik háromszáz év? - nagy gesztikulálások közepette hitetlenkedek és forgatom meg alaposabban a kezembe nyomott, szemre való régiséget. Vajon mennyit perkálnának egy ilyenért?
- Válaszolva a kérdésedre azért, mert ebben több az információ, jobban van leírva és sokkal részletesebb. Tudod, hogy mit mondott az apád! Mindig a legjobbat kell kihoznod magadból, ha már a természeted borzalmas, de legalább az eszed a helyén van. Hát élj is vele! De nem kell aggódni, van itt Biblia is bőven, ha arra vágysz. Elővegyem az egyiket? Komolyan kölyök, itt élsz fogatlan korod óta, de szégyen szemre még egy betűt se olvastál el belőle! Olykor megkérdőjelezem azt is, hogy egyáltalán tudsz olvasni. Milyen fényt vet ez az apádra? Egy pap, akinek a gyereke nem olvasta még a Bibliát. Ha az én fiam lennél...
- De nem vagyok!  - szakítom félbe.
- Tényleg nem... de nekem legalább még a hajam is megvan, ellenben az apáddal - hangjában nincs elég erő ahhoz, hogy úgy érezzem, kikéri magának amiért mind idáig nem vetettem egy kósza pillantást se "Isten könyvére", annál is inkább tűnik unottnak és teljes mértékben érzéketlennek. Nem lep meg, annyiszor lerágtuk már ezt a csontot, hogy megemlíteni is felesleges. De legalább van amit fel tud hánytorgatni és ha másra nem is, hát arra tökéletesen jó, hogy fél másodperc leforgása alatt fal fehérré sápadjak, minek után tényleg elindul felém az egyik cicomázottabb példánnyal. Nekem Bibliát? Soha! Ám ha jobban belegondolok, tényleg igaza van. Egészen kölyök voltam még, mikor a kolostorba kerültem számomra mindmáig tisztázatlan okokból, azóta pedig apácák és papok vesznek körbe minden nap, akik minden bizonnyal oda vissza kívülről fújják Isten könyvének minden egyes bekezdésének betűjét, de még az apróbb elírásokat is. Én viszont valamilyen oknál fogva, soha nem kértem belőle. Tökéletesen elég - sok - volt, ha valaki mesélt belőle, felolvasott vagy kötelességemként beültem egy-egy misére Mattievel, ahol a hátsó sorokból figyeltem a hatalmas rózsaablakot vagy éppen a templom mellékhajóinak oldalán végigvezető cselekményeket, ugyan csak ablaküvegbe foglalva Krisztus szenvedéseit. "Csak egy emberek millióit lóvá tevő mese"..."Örökös utálkozásra, gyilkosságokra, mészárlásra okot adó valami" - vallom mindmáig, így azon túl, hogy maga a Biblia elkerült engem, még hinni is képtelen vagyok abban, amit sok ember istenít. Apánk pedig nem akarta rám erőszakolni a saját maga vagy éppen az egyház tanait, elfogadta hogy a hit engem nem csak elkerült, de rettegve hátrált vissza mikor szemben állt velem, mondván "ez a kölyök teljesen alkalmatlan arra, hogy bármit is elfogadjon nem csak a keresztény, de alapjáraton minden más vallásból is." Hiszem amit látok, hiszek a bizonyítottban... ez az én elvem. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy ne lennék jó véleménnyel - is - a vallásos emberekről. Bár azt a mai napig nem tudom eldönteni, hogy elképesztőnek és csodálatosnak tartom, hogy olyan valamiben hisznek ami sosem létezett és nem is fog, vagy csak egy csapat birkát látok a templomban tiszteletüket tevőkben, amiért mennek a góré és a szavai után? Ami persze szent és sérthetetlen. És akkor még mi vagyunk kölykök lecseszve, ha édes álmokat dédelgetünk mi?
Gregory atyát viszont soha nem tudtam meghatni a hisztériáimmal vagy éppen a témával szemben való tartózkodásommal, mindig hűen hitt abban, hogy az emberek alap műveltségébe beletartozik a Biblia ismerete, szóval nem lehet egy büdös szavam se, ha valaki számon kéri rajtam. Nem véletlen hát az sem, hogy ugyan elmormolok az orrom alatt néhány szitokszót, mégis meglepő békességgel és nyugalommal tűröm, hogy a bőrkötéses vaskos könyv halkan csattanjon előttem az asztalon, rajta a férfi jókora tenyerével. Innen már tudom, nincs más választásom. Vagy tanulok vagy olvasok.
- Ha nem elég jó a történelem, akkor itt van ez... válogathatsz kedvedre. Viszont ne feledd, a vizsgalapod és a tollad nem fogja megírni magát - mindig ő volt az, aki figyelte a tanulási folyamataimat, vagy aki az egészségemre összpontosított. Az egyetlen, aki kordában tudja tartani - Mattien kívül - az olykor semmiből jelentkező dührohamaimat, amiket a mai napig nem vagyok képes tökéletesen helyén kezelni. Birka türelmű ember, aki még akkor se emeli fel a hangját velem szemben, ha elkap a gépszíj s biztos vagyok benne, hogy míg más a kínzás minden létező formáját és fázisát átpörgetné fejben velem szemben, addig ő csak legyint egyet, megvárja míg lecsillapodnak körülöttem a kedélyek, hogy aztán bevesse nyugtató, mélyen duruzsoló basszusát "beszélgessünk!" felkiáltással.
- Jól jegyezd meg, hogy ez az emberiség története, a jelenünk és jövőnk pedig erre épül.
- A Bibliára?
- Nem!
- Akkor most miről van szó? - vakarom meg végső kétségbeesésemben a tarkómat, miközben drámai sóhajjal teszem arcomat a könyv mellé.
- A történelemről! Nem abból lesz holnap dolgozat?
- Jól van na, csak idegesítelek. De én inkább ezt szeretném használni - lobogtatom meg a nyomdafesték szagától bűzlő, makulátlanul fehér lapokkal teletűzdelt könyvet. A nagy örömködésem pedig ezzel a lendülettel alább is hagy, mivel Gregory atya olyan gyorsan kapja ki a kezemből a csodálatos műremeket, mintha vérre menő játszmát folytatnánk egymással a "miből tanuljunk a leghatékonyabban?" szériában.
- Ezt a hajadra kenheted édes fiam! Nem érettségire készülsz? Meg akarsz bukni? Nem? Akkor ne légy ennyire igénytelen és azt használd, amivel tényleg mész is valamire - az addig oké, hogy néhány hónappal ez előtt még vad akarattal bizonygattam a történelem szakba vetett hitemet és jókora - még csiszolásra szoruló - tudásomat, mondván nem lenne rossz ilyen pályán folytatni. De ma már abban se vagyok biztos, hogy holnap mit akarok csinálni nem, hogy egész hátralévő életemben. Talán két héten belül már az állatorvosira vágyok, rá egy hónapra pedig a rendőrség iránt érzett tiszteletemet akarom gyakorlatban is kamatoztatni. De igaz ami igaz, ideje lenne végre eldöntenem, hogy mit akarok kezdeni magammal. A végén tényleg én fogom takarítani minden nap a környék összes templomát.
- Parancsolj! - nyitja ki az arany szalaggal megjelzett résznél - és úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére te kis huligán! Nem efölött enni a rágcsáidat meg lögybölni azokat az édes vackokat! Ma már csodaszámba megy, ha egy ilyen régi könyv ennyire jó állapotban megmarad.
- Aha, persze... régi könyv. Már csak az a kérdés, hogy miért ilyen nehéz? Malomkővel áldották meg talán? Úgy hiszem, hogy túl sokat vártok tőlem, atya... ennyi idősen hova a francba találjam ki azt, hogy mi akarok lenni?
- Nem is mondtuk, hogy most találd ki, de ha már van lehetőséged arra, hogy az álmaidat megvalósítsd, elérd a céljaidat, ráadásul eszed is van hozzá, akkor ideje nekikezdeni nem? Jobb mint tétlenül ücsörögni és egész nap azokkal a neveletlen, átkozott suhancokkal lógni.
- Isten házában vagy Gregory atya, vigyázz mit mondasz! - rázom meg mutatóujjamat szórakozottan pont ahogy ő szokta, mikor témához nem illőt mondok.
- Különben is, vegyél példát Guillaume bácsiról... ő is az álmait hajkurászta egész életében még akkor is, ha nem tudta mindet megvalósítani. Mégis küzdött. Tudod, ő volt aki...
- ... igen tudom, aki olyan kitartó volt, hogy a húszas éveiben belépett katonának, aztán harminc se volt mikor hazatért a frontról, feleségül vette élete szerelmét majd harminchat, mikor egyetemre ment. Ja igen és negyvenöt, mire megépítette élete házát. Nyolcvanhét éves korában már huszonöt unokája volt. Nem is értem az emberi életcélokat. Egész életében nyáladzó kölyköket babusgatni? Ti atya, már kettőnktől a falat kaparjátok tizennyolc éve.
- De legalább volt neki célja, családja, élete, és békésen hunyta le a szemét kilencven éves korában, mert mindent megtudott teremteni a családjának.
- Na jó inkább váltsunk témát...
- Akkor olvass tovább! Tanulj végre! Addig előkeresem a testvéredet, annak se árt egy kis fejtágítás.
- Igen is, atyám... - nyomom meg a végét határozottan, fitymálón. Egész életemben ez a férfi volt az, aki korrepetált legyen szó bármiről is az életben. Rengeteget köszönhetek neki és iszonyatosan hálás is vagyok, csupán makacs, akaratos és pofátlan kölyök is egyben, aki nem szereti nyíltan kifejezni háláját... ami késik az nem múlik.

5 órával később
Ám mind az amit a kolostorban élő atyák látnak belőlem, ahogy ismernek, az merőben különbözik attól aki a hatalmas, robosztus épületen kívül lettem az elmúlt évek leforgása alatt. Persze azon kívül se lételemem az erőszak vagy a szabályszegés, ráadásul az én esetemben kifejezetten kellemetlen következményekkel jár a sokak által életbölcsességnek tartott "a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket" elv. Hajlamos vagyok a létező legnagyobb pechsorozatot felírni a számlámra mind ezt azért, mert rendszerint olyan hülye ügyekbe bonyolódok, aminek végkimeneteleként a testvéremet, Matthüast akarom megvédeni minden második jöttment, szerencsétlen alaktól, akik bizonyos fenyegetőzések alkalmával a szeretteimet hozzák fel támadási alapként. Tudják jól, hogy ha valamivel, hát velük kordában tartható és megvesztegethető vagyok.
Évekkel ez előtt sikerült bekerülnöm egy olyan közegbe, egy "baráti társaságba", ahonnan azóta se tudok kiszakadni bár tény, hogy nem is teszek érte, elvégre csak egy csendes megfigyelője vagyok a csapatnak, valaki aki meghúzódik a háttérben majd jön elő akkor, ha a többiek részéről produkált ütlegek már nem érnek semmit és néhány szóval, megjegyzéssel vagy egy szimpla pillantással kell valakiben megforgatni a kést. Az a fajta suhanc vagyok, aki az eszével győz főként azért, mert nem álltam eleget az esőn gyerekkoromban, hogy megnőjek, így nem nyújtok olyan ijesztő látványt mint azt szeretném. Na most, hogy kinek az előnyére és kinek a hátrányára, azt felesleges taglalni, mert legyek bármilyen szóhuszár, nem mindig alakul úgy az adott helyzet, ahogy azt én eltervezem...de főleg nem akkor, mikor akaratomon kívül, a csodás kis verőlegényeim nélkül találnak meg olyanok, akikkel nem szeretnék alapjáraton se összefutni, nemhogy egy sötét sikátorban.
A magasba nyújtózó utcai lámpa villódzó fénye az egyetlen, ami elegendő derengést biztosít ahhoz, hogy egyáltalán képesek legyünk kivenni azt a jókora erőfölényt, amit kialakítottak velünk szemben, és akkor még nem beszéltem a bicepsz és combméretek különbségéről. Nem kell, hogy ezek öten, hatan legyenek, ketten is betudnának pakolni bennünket a szeméttel teli kukákba mert felesleges szépítenem, ha ezek meglendítik a karjukat, olyan átszállóst kapunk, hogy beleépülünk a téglafalba.
-... miért nem tudsz egyszer az életben nyugton ülni a seggeden mi?! Gregory atya egész nap téged keres, erre itt esz a fene egy halom izomaggyal? Mit csináltál már megint?
- Csak amit szoktam - súgja vissza Mattie, miközben lassan hátrálunk el a bunkósbotokkal és egyéb csövekkel közeledő srácoktól.
- Vagyis kerested a bajt. Istenemre mondom, ha nem ezek ölnek ma meg akkor én foglak... futás! - rikkantom el magam végül, s ahogy bírom szusszal, olyan irammal szedem a lábamat bízva abban, hogy Mattie nem fog félúton pofára esni, mert a kabátját én aztán nem fogom elengedni dögöljek is bele, ha kell! Amilyen hülye, képes lenne nekimenni ezeknek az emberevőknek, én pedig jelen állás szerint nem vagyok olyan helyzetben, hogy egyedül letudjak bárkit is vadászni róla. Meg azért bocsánat, nézzünk már végig rajtam és az egyik orosz medve egyeden. Alig vagyok százhetvenöt centi és hatvan kiló. Ezzel szemben, ők egyenként egykilencvenek, és olyan nehezek mint Mattie és én együttvéve - meg ne állj, meg ne állj mert p*csán rúglak! - szokták mondani, hogy szégyen a futás de hasznos, és ha holnap vagy máskor újra találkozunk ezekkel, ma legalább megússzuk némi izomlázzal, lábon kihordott infarktussal vagy épp horzsolással, amennyiben felnyaljuk a mocskos aszfaltot magunk előtt.
- Mi van vágott szeműek? Hiába menekültök, tudjuk, hogy hol keressünk! Apuci imádni fogja ha betörjük a kolostor ajtaját - és tudják. Mindig tudják, hogy hova szúrjanak, mindig tudják, hogy mivel állíthatnak meg.
Beletelik néhány másodpercbe, mire végre sikerül behúznom a kéziféket, hogy aztán a korábbi ütemes levegővételem egészen reszelőssé és méllyé váljon.
- Meg ne állj, hallod?! Megölnek ha itt maradsz! - visszhangzik a tudatom mélyén Mattie hangja, én viszont ma már nem óhajtok többet futni.
Hogy mi lesz az eredménye? Minden bizonnyal egy békés kis csodadoboz amit a földbe szoktak helyezni...


Ez nem a vége, hanem csak a kezdet
Vezetett a szimatom || Saját


A hozzászólást Caleb Aldenberg összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 27, 2017 12:36 pm-kor.
avatar
Középisk.
Tell me your secrets
11
● ● Posztok száma :
Lee Hyun Woo
● ● karakter arca :

Caleb Aldenberg
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Caleb Odessin

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 02. Karakter részleg :: Elfogadott karakterek :: Oktatás-