Fõ út
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 10:38 am ✥

✥ Yesterday at 10:35 am ✥

✥ Yesterday at 10:04 am ✥

✥ Szomb. Okt. 20, 2018 1:03 pm ✥

✥ Pént. Okt. 19, 2018 4:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 6:31 pm ✥

✥ Csüt. Okt. 18, 2018 2:45 pm ✥

✥ Szer. Okt. 17, 2018 9:15 pm ✥

✥ Kedd Okt. 16, 2018 11:04 am ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Fõ út •• Szomb. Nov. 25, 2017 2:31 am

****


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:12 pm-kor.
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Szomb. Jan. 20, 2018 3:16 pm

To Hézi

Nem tudom mi vesz rá valakit arra, hogy irreális dolgokat cselekedjen, olyan dolgokat, amiket talán normális esetben nem is cselekedne. Mégis ki menne csak úgy oda egy olyan személyhez, akit nem hogy életében le sem szólított, de még csak biztosra sem veheti, hogy az említett személy valóban ő az. Teljesen megkattantnak hittem magam, amikor először a fejembe furakodott, hogy esetleg beszélhetnék a barátnőjével, azzal a Hazellel. Több köze van a fiamhoz, mint hinném, hisz mégis csak a keresztanyja. Már elfogadtam, hogy engem minden fontos döntésből kihagytak eddig, főleg ami Alexet illeti. Ha anyám egy szóval is mondta volna, hogy megszületett... ha bárki elszólta volna magát, látta volna a jeleket... de hát azért volt annyira furcsa Claire melle egyszer, amikor visszajöttem. Csak akkor nem foglalkoztam vele, most egészen más értelmet nyert.
A nyakamba veszem a várost, ideje felkeresni. Mostanra már egészen biztos vagyok benne, hogy megkattantam, mert eldöntöttem, beszélek ezzel a nőszeméllyel. Tudni akarom ki ő, miféle alakok veszik mégis körbe azt a gyereket. Ha nem lehetek annyira mellette, akkor majd ott leszek mindenhol, mindenki mögött, követni fogom mindenki lépését, cselekedeteit. Nem fogom hagyni, hogy ezentúl bármiből is kihagyjanak.
A város már rég nem szunnyad, a forgalom pedig megállíthatatlanul zsúfolódik be. A kocsik olykor hosszú sorokban várakoznak, várják a zöldet, hogy aztán mintegy ömlesztve sosem kiürítve az utcát céljuk felé haladhassanak. Egy forgalmasabb kereszteződésben szúrom ki a nőt szintúgy a kutyájával, mint eddig bármikor. Olykor elgondolkoztam rajta, minek is kell az neki, de egyértelmű, vagy elég rosszul lát, vagy nem is lát már semmit. El nem tudom képzelni, hogy miképpen tud Alexre vigyázni, aki mint egy szélsebes, úgy tud mindent felforgatni egy szobában. A tanúja voltam, láttam én magam, miképpen cirkált végig a saját nappalijukban, hogy aztán csak a kanapé mögött szúrhassam őt ki. A kis piszok. Megállok mellette, a pirosra nézek szemközt a lámpánál, eltűnődök, hogy egy színvak kutya mégis hogy veszi a jeleket, mikor kell indulni? Mindegy, nem is érdekel... mindig elterelődik a figyelmem csak... igazából fogalmam sincs, hogy ráér-e, siet valahova talán, jobb alkalmat nem is találhatnék arra, hogy leszólítsam.
- Nehéz lehet átkelni egy ilyen túlzsúfolt kereszteződésben, azt gondolnám ez a napi sport.
■ ■ Gangsta's Paradise ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Pént. Jan. 26, 2018 2:58 pm


pierre&hazel

 
Ideges vagyok. Azt hiszem, már rég késésben vagyok és hiába próbáltam elmagyarázni Margot néninek, melyik kis butikot keresem, egyszerűen nem tudta rendesen elmagyarázni. Szükségem van néhány anyagra ahhoz, hogy Lucy új ruhát kaphasson. Nem szoktam neki boltokban vásárolni. A kiképző központban vannak hozzám hasonlóan különleges emberek, ha azzal egy kis pénzhez juttatom őket, hogy náluk varratom meg a legújabb pulóverét, akkor megteszem. Ehhez viszont annyit kértek, hogy anyagot vigyem magammal.
Még sosem csináltam ilyet, először próbálom magam átverekedni Párizson, forgalmas időben, kutyával és vakon. Nem egyszerű a dolog, de nem engedtem, hogy a nénikém autóval hozzon el. Lucy mostanában furcsán viselkedik, tudni akarom, hogy azért, mert az életem Boris által a feje tetejére állt, vagy komolyabb baj van és azért ennyire frusztrált és ideges a kutyám. Muszáj letesztelnem, hogy viselkedik emberek között, idegen környezetben. Ezért is térek le a megszokott útról és indulok egy homlok egyenest a másik irányba. Egyelőre minden rendben, úgy sétál mellettem, ahogy eddig is szokott.
Mindkét fülem nyitva, igyekszem felmérni Lucy kedvét néhány vakkantásból, de úgy vélem, talán csak miattam van az egész. Azt mondják, a kutyák megérzik a bajt, a rossz kedvet és a halált. Nem épp kiegyensúlyozott most az életem, ez lehet az oka az ő hangulat ingadozásainak is.
-Ne, kérem ne simogassa meg. – Megelőzöm a bajt, lámpánál állunk, nem szeretném, ha a kutyám figyelmét bármi kizökkentené. Annyiszor gyakoroltuk már, egy aprócska inger és Lucy elkalandozik. Tudom, nem vakvezető kutyának való, egyáltalán nem, de imádnivaló és törődik velem gyerekkorom óta. Nem fiatal, bár néha hebrencs. Kedves női hang válaszol kérésemre, nem sértődik meg, inkább a távolból dicséri meg Lucy-t. Érzem, hogy meghúz, ahogy zöldre vált a lámpa, de azt is érzem, hogy az előbbi hölgy a nyomomban bandukol a zebrán. Talán nem volt biztos abban, hogy Lucy elindul.
Útbaigazítást kérek, először nem foglalkoznak velem, de amikor betérek egy aprócska sütödébe, egy fiatal férfi siet a segítségemre. Kedvesen útbaigazít – na nem úgy, ahogy Boris szokott – és azt hiszem, még akkor is engem néz, amikor befordulok a sarkon.
Újabb lámpához érek, lecövekelve állunk előtte. Egy férfi áll mellém, legalábbis parfümjéből arra következtetek. Megszólít, én pedig hirtelen azt sem tudom, mit is válaszoljak neki.
-Ami azt illeti, tulajdonképpen olyan, mint az orosz rulett. Vagy sikerül, vagy nem. – Máshoz nem tudnám hasonlítani. – Segítene, ha Lucy nem indulna el? Nem ismerős ezen a környéken, érzem, hogy ideges. – Húz, előttem lépdel, liheg és azt hiszem, kiszimatolhatott valami finomságot a levegőben.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Csüt. Feb. 15, 2018 3:14 pm

To Hézi

Abban a pillanatban gondolnám meg szívesebben magam, hogy megszólítom. Csak álljunk meg egy szóra, van annak bármi haszna, előnye, akármije, hogy ha ezt a vak csajt leszólítom és tegyem azt összehaverkodok vele? Biztosan megvan a magához való esze, hogy tudja, nem feltétlen jó ötlet nekem segítenie. Mert ugyebár segítséget várok tőle, vagyis várnék majd később talán, mert úgy látom ő az egyetlen megoldás a hibám helyrehozatalához. Nem tudom igazából, hogy mit várok ettől az egésztől. És azt sem, mit tud rólam, Claire biztos alaposan befeketített előtte is, ahogy szerintem mindenki előtt...
Hosszasan figyelem a kutyát, nem mindennapi vakvezető, annyi biztos. Hebrencs, alig várja, hogy a hám lekerüljön róla és ismét ne munkakutya legyen. De most éberen figyel, vár a lámpánál. Csak olykor megremegő lábai jelzik, mennyire izgatott. Menne ő már, sőt szaladna. De tudja, hogy feladata van. Tétován a gazdira néz, majd ismét előre. Vajon tényleg beválik?
- Orosz rulett? Milyen találó. Nem fél? - humorérzéke páratlan, megmosolyogtat. Mi mást mondjak, igazán nem unatkozhat Claire mellette. Nem tűnik ő maga sem elveszettnek annak ellenére sem, hogy egy érzékétől búcsút vehetett. Kiállása is határozott, megfordul a fejemben, hogy vajon születésétől fogva vak? Nincs semmi deformitása, csak a kutya jelzi a helyzetét.
- Hogyne! - hogy is láttam korábban? Áh megvan, kezemet finoman a karjára csúsztatom a belső oldalán. Csakis egy lépéssel előrébb kell mennem, hogy ő se érezze magát kellemetlenül. Úgy várok én is a lámpára, majd amint zöldre vált, elindulok. Bizonyára tudja már, első lépés a lelépés lesz. A blöki kíváncsian kémlel engem, de ahogy megállapítja, nem fogom a gazdáját bántani, már neki is lódul. Most nem húz annyira, léptei is könnyedebbek. Én viszont határozottan lépkedek a nő mellett.
- Túl diszkrét a kérdést teszek fel, ha érdeklődök, mióta vak? - sosem árt, ha tudom kivel találom szemben magam. Valami azt súgja ugyanis, hogy ha többet láthatom a fiamat, őt sem fogom elkerülni. Elvégre a keresztanyja. Ezt Max mondta, mert nagy nehezen kihúztam belőle. Kissé úgy érzem még mindig, hogy titkolózni akarnak előttem és ez nem tetszik. Úgy érzem, Claire túl nagy lépéselőnyben van velem szemben és így borzasztóan nehéz lesz megnyernem őt, ha ennyire távol akar mindentől tartani.
- A városban azért ismerős? - tudja a bánat, hogy helybéli vagy egy ideje költözött-e ide. Minden meglehet, azt tudom csak megsaccolni, hogy két éve biztosan itt volt már. Vagy tévedek és annyi sem.
Fellépünk a szemközti járdára, a piros abban a minutumban fel is villan a lámpán. Ej de rövid egy ilyen forgalmas kereszteződésben. Azért megtorpanok, nem eresztem el a karját.
- Merre megy? Ráérek tulajdonképpen egy darabig elkísérni. - hát persze, szükségem lesz még több infóra tőle, ha egyszer ezért jöttem. De ő még semmit nem tud, én pedig azon vacillálok, talán el sem mondom neki, ki vagyok.
■ ■ Gangsta's Paradise ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Vas. Márc. 18, 2018 5:22 pm


pierre&hazel

 
Kedvesnek tűnik a fickó. Nem annak a fajtának, aki a következő utcasarkon becibál egy sikátorba és megerőszakol. Lucy sem különösebben aggódik azon, hogy beszédbe elegyedtünk, bár azt hiszem, most egész más köti le a figyelmét. Orromba kúszik a friss péksütemény ismerős illata és akarva akaratlanul is, Claire jut eszembe róla. Ha végeztem a dolgommal, meglátogatom, olyan rég voltam már nála.
-Orosz rulett, így tudnám jellemezni. – Elmosolyodom, épp csak sikerül talpon maradnom, mert a drága kiskutyám a lábaim között talál valami érdekes dolgot. – Nem félek, ha így lenne, valószínűleg ki sem mozdulnék a lakásomból. Meg hát, Lucy-nak is kell némi gyakorlás. Mint látja, nem egy labrador, vagy golden retriver, de eddig bevált. – Legalábbis a kemény munka meghozta gyümölcsét. Bátran sétálok az utcán, használom a tömegközlekedési eszközöket, csupán annyit kérek, ne simogassák meg csak úgy a kutyám. Nekünk megszokott ütemtervünk van, ismerjük egymást, a simogatás pedig csak rá és rám tartozik.
Halvány mosollyal nyugtázom tették, nem egy ijedős fajta, azt eddig is sejtettem, hisz gond nélkül szóba állt velem. A férfiak többsége megijed tőlem, vagy egyszerűen csak megsajnál és inkább minden szó nélkül átkísér az úton.
A kerregő hangból és Lucy erőteljes húzásából tudom, hogy a lámpa zöldre vált. Oldalamon az ismeretlennel szelem át a két járdasziget közti távolságot. Meglep a kérdése, ráncba is szalad homlokom, ennyire nyíltan még senki sem érdeklődött a vakságom iránt. Legtöbbjük burkolta, vagy kilométeres sallanggal körbekerítve tér ki rá, de Ő nem. – 4 éves voltam, egyszerű lázzal kezdődött, amit egy fertőzés váltott ki. Később ráment a szememre és visszafordíthatatlan károkat okozott. Talán egy szemműtét segítene, de az is csak részleges javulást hozna. – Amibe félek belevágni, pedig nem lenne rossz. Csak még egy kis idő kell és rábólintok a nyaggatásra. – Ami azt illeti, tetszik a bátorsága. – Jegyzem meg somolyogva.
-Talán csak nem maga szorul segítségre? – Kérdezem nevetve. – Ismerem a várost, bár mindig a megszokott úton megyek. – Olyan vagyok, mint Piroska a mesében, akinek anyukája megtiltotta, hogy letérjen az ismert ösvényről.  
-Elvileg, van itt a közelben egy kis butik. – Úgy nézek körbe, mintha látnék is valamit. Az eddig kért útbaigazítások errefelé mutattak, remélem, jó helyen járok. – Amolyan kézműves, anyagot szeretnék venni, varrni akarok. – Vázolom fel a tervemet, hátha így könnyebb útnak indulnom.
-Mit is mondott, hogy hívják? – Kérdezem tőle, miután ujjai a felkaromra simulnak. Ha már ennyire közel kerültünk egymáshoz, illene tudnom a nevét. – -Hazel vagyok, Hazel Grace, ha így jobban tetszik, bár így csak a barátnőm szólít. – Bizony, Claire-en kívül más nem hív így, maximum anya szólított meg a teljes nevemen, ha épp rossz fát tettem a tűzre, vagy szimplán halálra rémítettem valamivel.
-Ha nincs más dolga, szívesen veszem. – Közelebb húzom magamhoz Lucy-t, gyereknevetést hallok. Imádja őket, de sok szülő nem tolerálja hebrencs viselkedését. – Akkor, Jean, kérem vigyen a butikba. – Játszom meg a dámát, de szám széle felfelé görbül az elfojtott nevetéstől.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Kedd Márc. 27, 2018 10:35 am

To Hézi

Szokatlan választás az eb egy vakvezetői pozícióra, mégis fegyelmezve van és ha figyelme másfelé is jár, biztos lehetek abban, hogy egyik füle csak a gazdája szavára rándul. Pedig még a nyála is csorog le a járdára, ahogy átszellemülten figyeli a közeli látványpékség előtt mozgolódók tömegét. Az ajtó minduntalan kinyílik, ő megnyalja a pofáját és várakozik tovább készségesen. Nekem sosem volt kutyám, nem vágytam rá, pedig aztán sokan villognak a környékünkön harci ebekkel, izmosabbnál izmosabb dögökkel, végtelenségig csonkolják a fülüket és uszítják mindenre, ami mozog. Nem tetszik ez a hozzáállás, mert mi van ha nem egy mókust kap el, hanem egy gyereket? Elhessegetem a gondolatot, elemelem a tekintetem a kutyáról, amikor meghallom az áthaladás jelző kerepelő hangját. Ide ez kell, szükséges az is, hogy bemondják, hány másodperc az annyi. A kutya is kapcsol húzni kezd, de magabiztosan veszek fel egy tempót, amire kénytelen lesz igazodni. Ha jól ránevelték, akkor kell, hogy lassítson.
- Sokan tévesen ítélik meg ezeket a kutyákat. De mintha lenne benne valami keverék... - bizonytalan vagyok, a kutyák nem az én asztalom, de nem látom tisztán egyik harci kutya típusnak sem. A fogalom vált csupán kategóriává, tudom én, hisz remek ellenpélda ez itt most. De már megint másfelé kanyarodok, mint ahogy szándékaim vezéreltek ide. Talán most már nem hinném azt, hogy annyira elveszett ez a nő, mint elsőre gondoltam. De még mindig annyira hihetetlen, hogy ő vigyáz a fiamra. Ő, aki akármelyik utcán képes elveszni, ha a kutya nem lenne.
Nem vagyok rest út közben témát váltani és valami olyanba gázolni, ami nem biztos, hogy rám tartozik. Figyelem a vonásait, mintha egy pillanatra meglepődne. Végtére is ez valami olyan kérdés, mintha azt tenném fel, hogy milyen bugyikat visel, nem? Az ilyenről nem beszél bárki szívesen, mi több ha nincs szerencsém, elküld a jó büdös picsába. De kérdeztem egy merészet és nekem dolgozik a szerencse.
- Én biztos megpróbálnám. Minden lehetőséget megragadnék, amit csak lehet. Mert szar dolog lehet valami olyat elveszíteni, ami egyszer már megadatott. - ó ha ennyire kitartó lennék, mint mondom, most nem itt tartanék. Lehet már őt is jobban ismerném vagy épp egyáltalán nem, mert lehetne rám számítani. Most még ő is bízik abban, jó felé tájolom. De vajon ezt akkor is így gondolja, ha tudná ki vagyok?
Ej de szívesen megmondanám, hogy kisanyám, csak felmérem a terepet és már itt sem vagyok. De nem tehetem, nem mondhatom azt, hogy amúgy én ismerlek téged és irritál, hogy magázódunk. Az életben nem szoktam magázódni, mert minek.
- Én nem, ismerem a várost fentről, mint a tenyerem. De csak nemrég költöztem vissza. - mentem a menthetőt és adok egy semlegesnek mondható választ neki. Ennyiből biztos nem fog rájönni, ki vagyok. De azért a tervére felszalad a szemöldököm a homlokom közepére.
- Varrni? - hangomban meglepettség csendül, nevetést csikar ki belőlem az abszurd kép, amit látok magam előtt. Biztos olyan módon teszi, mint ahogy vannak azok a gödröcskék, ha el akarnak valamit olvasni, nem? Tudom melyik helyre gondol, már ismét fognék rá a könyökére, de nagy határozottságom leredukálódik pár nagyobb lépésbe, végül lelassítok. Nem rohanunk, nem? Most mégis mit mondjak?
- Igen, Claire... - sóhajtom magam elé a nevét. Elég csak egy pillanatra elfeledkeznem arról, mit mondok, hogy lelepleződjek. Hirtelen úgy érzem magam, mint akit leforráznak, amikor rájövök, ezt hangosan mondtam ki. Kurvaélet! Nem tudok csak úgy önfeledten szórakozni a kijelentésén, amikor érzem, hogy pillanatok alatt megfagy köztünk a levegő. Én már látom is magam előtt, ahogy rádöbben ki vagyok. Biztosan tud rólam és biztosan tisztában van azzal is, mekkora egy görény voltam. Ahogy most sem játszom tiszta lapokkal... Egy egytől tízig terjedő skálán vajon mennyire égek el a pokol tüzében amiért kihasználom a hátrányát és előnyt akarok belőle csiholni?
- Nem vagyok Jean. Még csak úriember sem. - mondom végül komoran és megállom vele szemben. A kutya értetlenül néz fel rám és a gazdájára is. Le merem fogadni minden további nélkül harap, ha úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a gazdája veszélyben van.
- Cicafül, kár lenne tagadni, hogy ismersz... - nem tudom eldönteni, hogy a helyzet az ironikusabb vagy az, hogy már nem tudom azt a jól nevelt kölyök viselkedést mutatni felé. Lenne értelme?
■ ■ Gangsta's Paradise ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Pént. Márc. 30, 2018 8:24 pm


pierre&hazel

 
-Amerikai staffordshire terrier és bár nem kifejezetten vakvezető kutya, eddig jól teljesített. Bátor, kitartó és nagyon ragaszkodó. Egyébként pedig, rendkívül jól kezeli a nehéz helyzeteket. – Amiből nem egyszer sikerült kihúznia. Működik köztünk a szimbiózis, ha neki fáj valamije, azt én is érzem, ha én ideges vagyok, akkor ő is az. Ha úgy érzi, menekülni kell a szituációból, bátran megteszi, ezzel megmentve az életem a kínos pillanatoktól. – Barátságos, olykor engedek neki egy kis simogatást idegenektől. – Igen, ha továbbra is kedves leszel velem és nem egy kihalt sikátor felé vezetsz, hogy elvágva a torkom megfossz minden vagyonomtól, akkor összebarátkozhatsz a kutyámmal.
-Félnek tőle, a legtöbben azt hiszik, bárkit és bármit széjjeltép, mert markáns a megjelenése, de Lucy-t kenyérre lehetne kenni. – Elmosolyodom, az esetek többségében meg kell védenem a kutyám a beskatulyázástól és az előítéletektől.
-Be vagyok rezelve, hogy nem tudok majd megbarátkozni a modern korral. – Ennyi csupán a visszatartó erő ahhoz, hogy megműtessem a szemem. Meg persze a csalódottság, ha nem sikerül. – Amikor kicsi voltam, még telefon sem volt, az első számítógépek akkortájt jöttek divatba, hogy elvesztettem a látásom. Semmihez sem értek, egyetemre járok, tárlatvezető vagyok a Louvre-ben és ennyi. Azt se tudom, mi az a playstation, a nevét is csak azért, mert minden reklámban szerepel. – Nem a középkorban élek, egyszerűen csak megrekedtem abban az időben, amikor négy éves voltam. Sok furcsaság van most a világban, aminek jelentőségét még nem tudtam befogadni. Nehezen barátkoztam meg a mobiltelefonnal és a számítógéppel, bár a mai napig inkább az írógépem használom.
-A város ezen részét még nem térképeztem fel, ezért is örülök, hogy van segítségem. Tegeződjünk, ha jó saccolom, egyidősek lehetünk. – Mindezt a hangjából sikerül megállapítanom, a látásom elvesztésével felerősödtek és kifinomultak más érzékszerveim. A tapintásom is tökélyre fejlesztettem, ruhájának vastag anyagán át is tudom, hogy szívesen jár edzőterembe. – Előfordul igen, hogy felvarrok egy gombot, de ez most szíven ütött. Az él a hangodban… de nem én fogok varrni, csak kíváncsi voltam, hogy reagálsz. – Elnevetem magam, érintése határozottan eszembe juttat valakit, mégsem vált ki belőlem hasonló hatást, mint az a bizonyos férfi, de szerencsémre jobb is, mert hiába harapja el a mondatot, vagy mondatkezdeményt, akkor is tisztán hallom Claire nevét és nem a mellettünk elsétáló, nevetgélő kislányt hívják így – Holly csilingelő nevetése egyébként borzasztóan édes.
-Te disznó… – Rántom ki karomat szorításából és állok meg, ezzel Lucy-t is maradásra bírva. – Te nem normális, miattad menekül bele egy elcseszett házasságba. Uh Pierre legszívesebben térdkalácson rúgnálak… és tudod mit? – Lendítem a lábam, de csak a levegőbe sikerül egy jókorát talpalnom, pedig isten a tanúm, annyira akartam ezt a rúgást. - Egyetlen szerencséd, hogy vak vagyok, különben itt helyben elvernélek a táskámmal. - Erősebben szorítom a táskám, talán egy óvatlan pillanatban lendítek rajta egyet, hátha végre betalálok.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Kedd Ápr. 17, 2018 12:03 pm

To Hézi

Jól gondoltam, amstaff. Azt mondják ezekre a kutyákra, hogy vadak, zabolázatlanok és ha nem neveli erős kéz őket, akkor nincs sem isten, sem ember, amely megállásra parancsolja. Az állat, amelyről azt híresztelik, vérszagra vadul, őrjöng, pusztít és öl, most a farkát csóválva megy előre a cél felé, amerre mennie kell, küldetése van, míg le nem kerül róla a hám, míg azt nem mondják neki, hogy pihenjen. Vajon ha leveszik a hámot, teljesen ugyanolyan virgonc is mint az összes többi hasonló kutya? Nem egy labrador, abból sokat láttam és golden retrieverről is. Különös, miért pont ez a jószág. Oka van, biztosan.
- Biztosan előbb véd meg, mint egy labrador és a gazdájába sem mernek kötni, ha őt meglátják. Szép tartású kutya. - dicsérem a nyilvánvalót. Elismerésem, ha fajtatiszta, ha nem. Az izomzata erős, robosztus, a kiállása nemesi, van benne valami elrettentő...
- Én nem vagyok az a fajta, aki más kutyáját elrontja. Vannak arcok, akik kifejezetten nem szeretik, ha az eb ajnározva van. Ő most nem dolgozik? - tényleg érdekel, még ha csak szükségszerűen is, de most egyszerűbb elfigyelgetnem, mint azon morfondírozni, mégis mit akarjak Hazeltől? A helyzet adott, a cél adott, azt akarom, hogy ne küldjön el a halál faszára úgy, hogy közben még csak azt sem mondtam, hogy nem rossz szándékkal jöttem. Tényleg nem, Clairet akarom visszakapni, mert hiszem azt, hogy erre még van egy kis halovány esély. Ha bizalmat akarsz, tartsd magadhoz közel a barátod barátját. Hazel számomra a jolly joker. Egyszerűbb lenne vajon a kutyával is összespanolni? Nem is tudom, bizalmatlan vagyok velük, nem egyszer kergettek már meg és mászhattam fel másra, ha nem azt akartam, hogy nekem ugorjanak. Ahová én bejutottam és rám uszították a kutyát, ott nem poénból tették, tudom jól. Sok olyan dolgom van, amit egyszerűbb lenne elhagynom, mint magammal cipelnem és tisztára mosnom. Milyen jó lenne csak úgy tiszta lappal kezdeni...
Áh, vannak félelmei. Ha jól értem, inkább a bátorsága nincs meg a műtéthez mint az anyagi vonzata. Vajon ha lenne módja rá, hallana jó híreket megtenné? Most úgy megkérdezném tőle, hogy vajon a fiam hogy képzeli el? Mit érez, mit érzékel, amikor ú vigyáz rá? Mit tesz? Még visszhangzik a fejemben a kételkedés, amit Clairehez vágta. Nem vagyok abban biztos, hogy Hazel remek felügyelő egy ilyen izgága gyerek mellé. És tudom, egy pöcs dolog mindjárt ilyet feltételezni, mikor csak most jöttem haza. Szavam sem lehetne. Pedig valahol szórakoztat mindaz, amit mesél.
- Én belevágnék. Elvehetnek tőlem sok mindent, ezt nem adnám. - nyers vagyok talán, de ha csak egy kis esélyt látok bármire, én megpróbálom. Mégis mi rossz lehetne? Vesztenivalója nem igazán van.
- Vicces lány vagy te, Hazel Grace. Tetszenének ezek, amikről most beszélsz. - láttam, hogy milyen, mikor munkába indul, suliba, a pékségben tölti az idejét. Van benne küzdeni akarás és talán emiatt is tartok tőle egy kissé. Karakán csaj, akiről feltételezem, hogy képes bármilyen helyzetben is a lelket tartani a barátnőjében.
Tegeződjünk, mi? Aztán majd rám zúdítasz mindent, ha rájössz, ki vagyok. Miért félek ennyire egy vak csaj véleményétől? A szavaitól? Mert bántani nem bánthat. Még nevet, még naivan és bizakodóan áll hozzám. Meddig tart? Míg le nem leplezem magam? Nem tudom eldönteni, pusztán teljesen véletlen eredménye vagy tudat alatt döntök úgy, hogy leleplezem magam. De üt. Kitérek, nem esik nehezemre ellépni az útból. Jól célzol kisanyám!
- Hazel, várj! - mondanám, hogy ne csináld, mert megint lendít, én pedig kénytelen vagyok ismét lépni egyet. A kutya befeszül, ha közelebb lépek harapi is fog. Ha megfogom, okot adok az ebnek. Nem tudom, mit von maga után, de tényleg így teszek. A karjára fogok.
- Állítsd le magad, szerinted mit akarok itt? Persze, hogy őt.. meg a gyereket. Nem akarom, hogy elbassza.
■ ■ Gangsta's Paradise ■ ■Megjegyzés ■ ■credit

Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Csüt. Jún. 28, 2018 2:15 pm


pierre&hazel

-Köszönöm. – Jegyzem meg félszeg mosollyal ajkaimon. Szeretem, amikor Lucy-t dicséret éri, ez valahol nem csak őt, hanem engem is igazol. Megerősít abban, hogy jó választás volt, hogy nem engedtem és kiharcoltam azt, hogy ő maradhasson mellettem. Olykor kemény, ezt nem tagadom, de sajnálnám, ha nem ő segítene át a hétköznapi nehézségeken.
-Vesztem össze ez miatt kolléganőmmel. Bár ő bosszúból etette meg Lucy-t, holott tudta nagyon jól, mennyire nem szeretem. – Léah azóta sem beszél velem, amit én nem bánok, ellenben a köztünk feszülő ellentét olykor rányomja a bélyegét a munkánkra. Hosszabb időt nem tudunk eltölteni egymás társaságában, mert egyikünk sem bírja ki, hogy ne szóljon valamit a másikra. Gyerekes viselkedés, de ha kell, bizony megvédem magam.
Felsóhajtok. Hányszor hallottam már, hogy hagyjam magamat megműtetni. Győzködnek a barátok, a családtagok, meglepő módon azonban a szüleim egy pillanatra sem erősködnek ebben a helyzetben. Hálás vagyok, amiért nem akarnak egy olyan választás elé dobni, amit ne adj isten, később megbánnék. Úgy értem, nyilván jó lenne látni a szüleim arcát, Alex mosolyát, vagy Boris szemeit. Ugyanakkor, ez a világ már rég nem az, amibe születtem. Nem akarok leégni senki előtt sem, mert nem értek a számítástechnikai kütyükhöz, vagy fogalmam sincs, mik azok az okos telefonok. – Persze, nyilván egyszer magam is belevágok, de egyelőre még nem érzem úgy, hogy meg merjem kockáztatni. – Nyugtatom saját magamat afelől, hogy nincs mit elkapkodnom.
Elmosolyodom, kezdek felengedni. Egy percre azt hittem, a susnyásban végzem, felvágott torokkal és kifosztott táskával, de sose ítélj meg egy könyvet a borítója alapján. Illetve, jelen esetben a hangja alapján.
-Tudom, köszi. – Válaszolom hanyag eleganciával, kár, hogy nem látom az arcát, most biztos furcsán méreget, amiért ennyire magabiztos vagyok. Vigyorgok, tetszik, hogy ennyire közvetlen tudok lenni idegen emberekkel, de nem tart soká kedvességem, mert az idegenből ismerős lesz, én pedig átváltozom valami zs kategóriás akciófilm főhősnőjévé. Rúgásra lendítem lábamat, de csak a levegőbe találok fogást, máshol nem nagyon. Helyette a táskám fülét markolom, másikkal Lucy pórázát. Érzem, ahogy megfeszül, bár még nem hallom dühös morgását. Ez az átka annak, ha szinte szimbiózisban élsz a kutyáddal. Ha én feldühödöm, szempillantás alatt ő is.
-Fogalmad sincs arról, mekkora galibát okozol! – Mondom ingerülten, bár azért figyelek a hangszínemre. – Hol voltál eddig? – Kérdezem, a stílus kicsit nyers, flegma, de legfőképp vádló. Ő az oka annak, hogy Claire baromságot akar csinálni. – Engedd el a karom, mert esküszöm, elengedem Lucy-t. – Kérem fogaim közt préselve a szavakat, nem akarom, hogy bárkinek bántódása essen.
-Nagyon össze kell kapnod magad, ha bármit is el akarsz érni Claire-nél. – Kemény menet lesz, de ha akarja, segítek. Nincs bajom Antonio-val, de a barátnőm nem boldog.
Vendég
✥ Vendég ✥
avatar


Témanyitás ✥ Re: Fõ út •• Kedd Aug. 21, 2018 4:43 pm

Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2356
● ● Reag szám :
1548
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Fõ út ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Fõ út
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros-