Bois de Boulogne erdõ - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 2 Bots

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:01 pm ✥
✥ Yesterday at 6:52 pm ✥
✥ Yesterday at 5:11 pm ✥
✥ Yesterday at 4:51 pm ✥
✥ Yesterday at 12:55 pm ✥

Bois de Boulogne erdõ



Témanyitás ✥ Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Nov. 25, 2017 3:55 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

First topic message reminder :

Forrás: google


Forrás: google


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:38 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szer. Feb. 07, 2018 8:09 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Gyengének éreztem magam, de ez nem olyan érzés volt, mint ami a kezelések vagy a gyógyszer miatt tört rám olykor, de eddig egészen jól viseltem, viszont azt is tudtam, hogy elegendő lesz akár pár hét, hogy minden rosszabb legyen. Hogy a testem gyengüljön, hogy ne tudjak úgy bolondozni, mint tettem, vagy éppen a gyönyörű hajkoronám egyre inkább ritkulni kezdjen. Kész csoda, hogy eddig még ennyire dús maradt. Kezem megremegett, a gyomrom pedig újra és újra bukfencet, vagy éppen szaltót vetett. Mintha csak ez az émelygés sose akart volna megszűnni. Nem akartam felébreszteni, nem akartam, hogy meglásson így, vagy még inkább aggódni kezdjen, de az ajtó túlzottan is hangosan csapódott be mögöttem és hosszabb ideig elő se keveredtem.
- Semmi. – motyogom alig hallhatóan, de újra muszáj a vécé fölé hajolnom, majd a csempének dőlök, miközben megtörlőm kicsit a számat a törölközőben. Lehúzom a vécét, de nem mozdulok meg. Nem érzem jól magam. – Bejössz? – kérdezem meg óvatosan, de vélhetően nem egy annyira vidám arc fogadja őt, amit tegnap láthatott. Inkább voltam nyúzott, hiszen az émelygés és a hányinger csöppet se akart elmúlni. A jó meleg ágyra vágytam és arra, hogy inkább hozzám se szóljon senki se, de ez se volt teljesen igaz, mert az ő társaságára vágytam.
- Segítesz? – álltam fel óvatosan, miközben egyik kezem a hasamra siklott, a másikat pedig felé nyújtottam.  Ha megfogta, akkor csak hozzábújtam, de inkább a hallgatás mellett döntöttem, mert most még vízzel se öblítettem ki a szám. – Azt hiszem a hóember építés elmaradt. – motyogtam csupasz mellkasának, miközben átöleltem őt és arcomat odafúrtam. Ha nem rohant ő se, akkor pár percig biztosan így állhatunk, utána pedig vagy mellette sétálva sétáltam, vagy ha felkapott, akkor még hamarabb az ágyban találtam magam. Sietve húztam magamra a takarót és dőltem el benne, mint egy kisgyerek, aki sose akarja elhagyni az ágyat.
- Kérhetek teát, vagy már nem maradt? – kérdezem meg óvatosan, mert most arra vágytam. Az talán képes lenne ezt a fura émelygést megszűntetni. Nem most voltunk először együtt, de mindig is vigyáztunk, mégis egyre inkább kezdett eluralkodni a félelem rajtam, mert mi van akkor, ha még se eléggé? Nem, az nem lehet, de mi van, ha mégis, hiszen anya is megannyiszor mesélte, hogy amikor engem várt, akkor mennyire émelygős volt ő is, a hányinger is mennyire kísértette őt reggelente. Mielőtt pedig kisétálhatna a szobából remegőhangon szólalok meg, de nem ülök fel az ágyban. -  Ugye nem lehet? Az nem lehet, hogy… - de nem tudom kimondani, mert félek, hogy tényleg igaz lehet. Hiszen ha igaz lenne, akkor mégis miként kellene döntenem? Saját életem, vagy más életét kellene e óvnom, mentem? Érzem, ahogyan egy könnycsepp végig gördül arcomon, ahogyan lehunyom a szememet, mintha ezzel ki lehetne bármit is zárni…Mintha abban a könnycseppben minden fájdalom és kétely benne lenne, mert tudom miként döntenék. Tudom, hogy képtelen lenne elfogadni a döntésemet és csak még több fájdalmat okoznék neki. Miért? Miért pont annak okozok ezernyi szenvedést,- amit pár óra bolondozás nem tehet jóvá -, akiért bármit megtennék, bármire képes lennék azért, hogy mosolyogni lássam és örökre a karjaiban tarthasson. Most mégis hirtelen úgy érzem, hogy talán olyan dolgot gördít elénk, közénk az élet, amit talán tényleg nem fogunk tudni már megúszni egyben, hanem csak darabokra esve, kilapítva és kifacsarva…




I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Feb. 10, 2018 1:51 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Apolline, ezt ne...
Kicsit bosszúsan hangzik a hangom. Ő nem szokott felhúzni. Akkor tette utoljára, mikor eltűnt, nem értem el és nem láthattam. Most is ezt érzem, hogy ki akar zárni, komoly a baj és nem mondja meg. Tudom, hogy engem akar megóvni, de ez nem apróság és nem akarok magára hagyni vele. Nem is tudnám. Hogy mitől lehet, milyen okok is állhatnak emögött, az pedig összeugrasztja a gyomromat és a hátamon végigfut a hideg. Számtalan gondolat fut végig a hidegrázással, annyi, hogy fel sem foghatom.
Nem is válaszolok, csak nyitok. Oh, de nyúzott szegényem! Az én arcomról már elmúlt az álmosság, helyette aggódás, féltés és értetlenség látszik. Meg némi sápadtság, mert ha nekem is részem van ebben, az nagyon kellemetlen lehet. Beszéltünk már erről, kínos volt...
Odalépek hozzá és a vállára teszem a kezemet. Mikor kéri, felsegítem. Úgy tartom, mintha el akarna esni. Sajnos ez is benne van a pakliban. Ha ennyit okád, simán elgyengülhet.
- Mi történt? Hirtelen jött rád?
A szagok megmaradtak, hiába húzta le. Az arcán, a szájában is ott vannak a nyomok. Nem tudnak zavarni, mert komolyabb dolgok járnak a fejemben. Viszonzom az ölelést, tartom a fejét. Nagyon el van keseredve. Sejtem, mitől. Igyekeztünk erről elfeledkezni, de hát ha túl sok mindent söprünk a szőnyeg alá, felpúposodik és nagyot lehet esni.
- Te épülj fel, az a lényeg. Leülsz? Vagy fog még jönni?
Nem itt ültetném le. Van fotel vagy akár le is fekhet.
- Gyere...
Úgy érzem, alig áll a lábán. Fel kell vennem őt. Alányúlok, óvatosan a térdhajlatnál és a válla alatt fogom meg. Nem könnyű féloldalasan kiaraszolni. Megoldom, utána pedig gyors, de még mindig elővigyázatos léptekkel hozom vissza a hálóba. Mennyi mindent látnak ezek a helyiségek is! Szinte itt lebeg a sok történés, amit megéltek.
- Van még. Megleszel addig?
Meg kell találnom a táskát. Nagy rendetlenséget csináltunk. Már felébredtem, az agyam tiszta lehetne, de most meg az eseményektől nem az. Sietségemben Apo szavai állítanak meg. Visszafordulok felé. Az ujjaimat tördelem, a takarót nézem. Aztán kikukkantok az ablakon.
- Nem tudom. Még nem volt ilyen, amióta...
Nekem kell összeszednem magam. Nagy sóhaj szakad ki belőlem.
- Amióta beteg vagy?
Nem az a lényeg, hogy én még nem akartam gyereket, ilyen hirtelen, meggondolás nélkül nem. Nincs száz százalékos biztonság. Elég egy apró lyuk. De ha ott megfogant egy élet és Apo a szíve alatt hordozza, vajon mit kap az a kis ember? Mit hoz tőle, mit hoz tőlem? Van rá esély, hogy egészséges lesz? Egyáltalán elbírja a szervezet, mikor eleve egy súlyos kórral küzd? Hogy mi mit akarunk, az csak ezek után jön. Leülök. Visszaülök Apo mellé és megfogom a kezét.
- Mondd, te mit gondolsz? Ne tartsd magadban, nem szeretném, hogy ezen rágódj! Bárhogy is érzed, engem érdekel, szeretném tudni.
Mit is mondhatnék? Mit kezdjek ezzel a helyzettel? Én mást gondolok az életről és a halálról. Nem olyan egyszerű ez. Bárcsak egy álom lenne az egész. Ahol nem fulladunk meg, ha nem tudunk úszni. Fel se kéne ébredni. Fogalmam sincs, hogy valaminek még ki kell-e jönnie. Mert ha igen, nem szabad bent tartani.

It's just a dream I'm drowning in
Wake me up, wake me up
I'm dreaming, I can't swim
Wake me up, wake me up
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Vas. Feb. 11, 2018 12:13 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Hirtelen nem tud érdekelni a bosszúshangja, egyszerűen nem akarom, hogy így lásson, hogy lássa azt, hogy miként visel meg mostanság minden. Egy részem érezte, hogy ez nem biztos, hogy a betegség miatt van. És rettegtem ettől az érzéstől. Sose hittem volna, hogy az émelygésnek ennyire másabb érzései lehetnek. Nem olyan volt, mint a kezelések után, vagy a gyógyszerek szedését követően. Ez inkább félelmetesebb volt számomra, mert olyan kérdéseket vetett fel bennem, amire még magam sem tudtam a választ. Küzdöttem, én igazán próbáltam küzdeni, de hirtelen úgy éreztem, hogy minden küzdés hiába való és valamilyen módon alul fogok maradni a betegségemmel szemben.
- Émelyegni kezdtem ébredés után. Semmi vészes. – próbálok hazudni, még ha minden más rezdülésem teljesen másról árulkodik is. Tartani akarom magam, de most nem megy. A félelem túl erősen mar a szívembe, a lelkembe, mintha ez egy olyan hajsza lenne, amit nem nyerhetek meg, amiben valakinek az életét kell vesztenie, hogy utána egy sebzett szív maradjon, ami talán örökké vérezni fog.
- Jól leszek. – de már nem csendül az a meggyőződés a hangomban, ami legutóbb még megtalálható volt, amikor a betegség elleni harcról beszélgettünk. A tegnapi jókedv, bolondozás pedig hirtelen olyan távolinak tűnik, mintha sose létezett volna, csak álmomban. Amikor pedig a karjaiba kap, akkor karomat nyaka köré fonom, fejemet pedig neki döntöm, mert fáradtnak érzem magam és gyengének. Csak egy olyan személynek, aki inkább csak borult időt hoz magával, nem pedig napsütést Irvin életébe. Miért pont nekem kellett belecsöppennem az életébe? A mosoly és a boldogság jobban áll neki, mint a szomorúság. Én pedig nem adhatom meg neki a boldogságot, kár áltatni magunkat.
- Nem lesz baj. – suttogom, ahogyan magamra húzom a takarót még inkább, hogy alig látszódjon ki a fejem. Kezemet a fejem alá rakom és bámulok magam elé. Rövid időre még a szememet is lehunyom, hiszen az a gondolat nem akar eltűnni elmémből, az, ami másabb esetben inkább örömmel töltene el, de most csak rettegésre ítél és félelemmel tölt meg.
Nem tudom magamban tartani, nem akarok egyedül maradni ezzel a félelemmel. Menedéket akarok önző módon találni nála. Menedéket, amit már megannyiszor megkaptam tőle, de a rettegés csak tovább nő, hogy talán most nem fogom tudni megkapni, csak egy kisebb szakadék keletkezhet közöttünk.
- Ez teljesen másabb érzés, nem olyan. – remeg meg a hangom és nyelek egy nagyobbat, hiszen a sóhaja túlzottan is beszédes. Apróbbra húzom össze magam, mint aki el akar tűnni, aki láthatatlanná akar válni. Próbálok megnyugodni, de békességet most nem lelem. A közelsége képtelen megnyugtatni, inkább csak ostorozni vagyok képes magamat, hogy miként lehettem ennyire felelőtlen, miként lehettem önző, hogy közel engedtem magamhoz, miközben csak szenvedést hozok az ő életébe is, a boldogság pedig egyre inkább csak illúziónak tűnik.
- Mit gondolok? Rettegek, hogy mi van akkor, ha netán…- elcsuklik a hangom. – ha netán babát várok. – szememet lehunyom, a kezemet pedig elhúzom tőle. Tudom, hogy szemét dolog tőlem, de azt is tudom, hogy nem csak az én fejemben futott át. Képtelen vagyok ránézni, hallgatok, míg végül sikerül kicsit meglelnem a hangomat. – Képtelen lennék ártani neki, hogy az én életemet mentsem, de ha emellett döntök, akkor csak téged foglak bántani… - még apróbbra húzom össze magam és továbbra se nyitom ki a szememet, egyedül maradok a démonjaimmal. – Haza akarok menni és talán jobb lenne, ha többé nem találkoznánk. Nem akarok az az ok lenni, aki megfoszt a naptól... – ebben az állapotban nem jutnánk messzire, de nem akarok itt lenni. Tudnom kell, hogy emiatt vagyok-e rosszul, vagy csak az állapotom romlik és még inkább csökken az esély arra, hogy helyre jöjjek. Még kisebb esélyem van arra, hogy még mosolyt csalhassak Irvin arcára. Könnyek némán folynak végig az arcomon, mert vélhetően késként fúródik szívébe a mondandóm vége, de ez volt az igazság. Bármennyire is kellett kitépnem hozzá a saját szívemet, de akkor se lettem volna képes hazudni, vagy elviselni hosszú távon azt, hogy csak keserűséget hozzak az életébe a megérdemelt boldogság helyett.  



I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szer. Feb. 14, 2018 10:28 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- Aha.
Én meg próbálok uralkodni magamon. Apo akkor viselkedik így, mikor nagy a baj. A betegsége diagnosztizálása után is kizárt engem. Semmit nem árult el. Azt se hagytam, ezt sem fogom. Mikor biztonságban akarom tudni, annyira gyengécskére sikerül a válasz, hogy meg kell állnom. Szüksége van rám. Ez valahol jó érzés is, másrészt pedig szeretném azonnal megoldani a dolgot, kipiszkálni belőle a rosszullétet, elmulasztani a lelki megtöretést is. Hiú ábránd. Legalább be tudom vinni, nem kell sántikálni, nem kell félnie, hogy elesik.
Szavaira visszafordulok. Elbújik a takaró alá. Nem éreztem olyan hidegnek a testét, hogy tényleg szüksége legyen az ágyneműre. Előlem bujdosik. Le kell ülnöm. Mellé.
- Hanem milyen?
Szeretném hallani, amit valójában gondol. A sejtések néha nagyon egészségtelenek.
Nagyot nyelek, mikor kimondja. Jó, hogy megtette, így mindkettőnknek könnyebb. De amit ez jelent...
- A félelem az ismeretlen várása. Egyikünk sincs tisztában, nem is lehet tisztában azzal, hogy ez mivel járna.
Megfogom Apo kezét. Megsimítom egy ujjammal. Szánakozóan nézek a szemeibe. Támogatóan.
- Teljesen világos, hogy nem csak egy, hanem két életet is szeretnél megmenteni és egy harmadikkal is törődsz. Ez nagyon becsülendő, tiszta szívű gondolkodás.
Hogy engem bánt, az érdekel a legkevésbé. Nem számítanak a szomszédok, a pletykalapok. A húgom miatt pláne nem aggódom, ő értené meg a legjobban. Nem én számítok.
- Emlékszel, hogy mikor mondtál ilyet utoljára? Hogy mikor tűntél el? Nem maradhatsz magadra, neked nem az jár. Hidd el, hogy többet bírok ki, mint gondolnád.
Elmeséltem, hogyan vesztettem el a szüleimet, a barátaimat egy nagy földrengésben. És itt vagyok, élem az életem. Talán még tanultam is belőle.
- Apo, nagyon fontos vagy nekem és nem hiszem el, hogy bárkinek jobb lenne, ha most bemondanád az unalmast. Megijedtél és kirohannál az ajtón. Úgy, hogy nem tudod, mi vár kint. Te nem egy takaró vagy, aki eltakarja a fényt. Akkor nem láttam a Napot, mikor hetekig nem tudtalak elérni...
A hangsúlyból érezheti, hogy ez nem szemrehányás. Szükségünk van egymásra. Önösen hangozhat, hogy ő kell nekem és az is valamennyire, de azt is tudom, hogy ez fordítva is igaz.
Közelebb csúszok, fel az ágyra. Átkarolom Apo-t. Ha hagyja, akkor felültetem és magamhoz szorítom.
- Még semmit nem tudunk. Ez lehet a kezelés hatása is. Vagy a betegség velejárója. Talán holnap már elő se jön.
Szeretném, ha nem látná rögtön feketében az egész világot. Mint amikor beteg lett. Most se dokihoz menne, nem tesztért a gyógyszertárba. Hanem haza. Menekülés.
- De ha úgy van, ahogy gondolod... Nagyon örülök, hogy kimondtad. Az igazság felszabadít. Én azért aggódnék, hogy veled mi lesz és hogy vele mi lesz. Egy élet nem múlik el nyom nélkül. Velünk vannak, akik valaha léteztek. De én nem vagyok orvos. Egy szakembert kell megkérdeznünk. Várjunk itt egy kicsit, jó?
Én hívok egy dokit. Valahonnan csak lehet keríteni. Lehet, hogy a térerő csekély, de van vezetékes telefon. Kiderítjük.
- Mit szólsz egy kis chips-hez? Sajtosat hoztam.
Ápolgatom a lelkét és a testére is gondolok. Egyik sincs meg a másik nélkül.
- Napocska...
Megsimogatom az arcát és rámosolygok. Nem jó így látni őt, mégis öröm, hogy velem van. Mint a nyári nap, ami talán kicsit megviseli a szervezetet, mert annyira töményen hordozza magában az életet.

You are my sunshine, my only sunshine
You make me happy when skies are gray
You'll never know dear, how much I love you
Please don't take my sunshine away
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Csüt. Feb. 15, 2018 5:24 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Egyszerre megnyugtató érzés érezni az érintését, ugyanakkor mégis képes arra, hogy ezzel a tettével még több kétséget ébresszen bennem. El akarom húzni a kezemet, de mégse tudom megtenni. Maradnék, de valójában elsétálnék, hiszen úgy érzem, hogy a mi harcunk, szerelmünk eleve kudarcra van ítélve és nem vagyok képes még több szenvedést elviselni. Megtörtséget, félelmet és reménytelenséget, mint amit a betegség ébreszt bennem. Talán, ha még idejében elengedem őt, akkor nem lesz annyira fájdalmas az, ha egyszer már nem fogja a szellő arcomat simogatni, nem fog csalogatóan ébresztgetni a reggeli napsugarak, vagy nem veszem el a csillagos égbolt varázsában.
- Ne nézz így rám! – csattanok fel talán túlzottan is erőteljesen és még a kezemet is elhúzom. – Nincs szükségem a szánakozásodra, se máséra. – hangom erőteljesen csendült továbbra is és a pillantásom inkább volt dühös, mintsem a korábbi félelemmel teli. Nem érdekelt hirtelen, de nem akartam, hogy szánjanak az emberek, vagy hasonlóan nézzenek rám. Pláne ő ne tegye meg.
- Talán már nem akarok harcolni. – nem nézek rá, de érezhetően nem hazugság a hangom, hiszen mi értelme? Szeretem őt, de előbb vagy utóbb esélyesen el fogom veszíteni őt örökre, vagyis inkább ő engem, hiszen úgy tartják azoknak jobban fáj a veszteség, akiket hátra hagyunk. Miért akarnám még hetekig, vagy hónapikig gyötörni őt, hogy lássa, amint szép lassan egyre inkább elhagy az erőm.
- Nem az a fontos, hogy ki mennyit bír el, hanem az, hogy nem lehet hosszútávon elviselni azt, ha látjuk azt, hogy miként is szenved az a személy, aki számunkra annyira fontos. Nem akarom, hogy szánakozva néz rám, vagy éjszakánként nyugtalanul forgolódj, mert attól félsz, hogy egyszer már nem fogok melletted szuszogni. – hangom csendesen csendül, kezemmel hajamba túrok, majd ahogyan visszaejtem az ölembe kicsit még meg is remeg. Mintha csak még inkább minden ellenemre lenne. Talán az idegesség és a félelem miatt van.
Hagyom, hogy ölelésébe vonjon, mintha csak egy rongybaba lennék. Magam elé bámulok fátyolos tekintettel, miközben szeretnék minél kisebb lenni és elfeledni ezt a rémálmot. Újra gyerek lenni, amikor minden rendben volt, vagy csak egyszerűen láthatatlanná válni, mielőtt úgy festenék, mint akinek minden csontját meg lehet számolni, mert annyira lefogyott. Beesett arc, ijesztő tekintet, mint akit megmart már a halál és szép lassan rágja le a húsát, hogy aztán magával vigye…
- És mi lesz akkor, ha holnap még rosszabb lesz? Mi lesz akkor, ha eljön az a pillanat, amikor már felkelni alig fogok tudni? Akkor mit fogsz tenni Irvin? – nem pillantottam rá, de talán egy kisebb dac is könnyedén ki hallatszódott a hangomból, ahogyan neki szegeztem a kérdést. Belegondolt már ebbe? Látta azt, hogy mennyire megfakulhatok, mint egy sokat olvasott könyv, ami szép lassan darabjaira hullik….
- Haza szeretnénk menni, nem akarok itt lenni… - suttogom, mert ez az igazság. Erre a helyre azért akarok emlékezni, mert jól éreztük magunkat, nem azért, mert rettegtünk arra, ami várhat még ránk. – Nem akarok itt maradni, nem akarom, hogy bárkit idehívj. Csak el akarok menni, hogy erre a helyre még azért emlékezhessek, mert boldog pillanatok kötnek ide, nem pedig fagyos és dermesztőek. – pár pillanatra lehunyom a szemem. Az étel dologra csak megrázom a fejemet, majd ha engedi, akkor csak eldőlök az ágyban. Összegömbölyödőm apróra és a tájat fürkészem, míg rövid időn belül el nem nyom ismét az álom. Azt pedig csak remélni tudom, hogy tiszteletben tartja a kérésemet, hogy ne hívjon ide senkit se, inkább mi menjünk el.
Miközben pedig szép lassan álomba szenderülnék elmémben csendül, hogy minek is nevezett. Ellenkeznénk, de mégse tudok, mert hinni akarok abban, hogy egyszer még talán tényleg az lehetek számára.


I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Feb. 17, 2018 11:08 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Apo ilyenkor bele szokott bújni a kezembe, összefonjuk az ujjainkat vagy csak rámarkol az én markomra. Most olyan bizonytalan. Nem tudja, mit akar. Én segítek rávezetni, de dönteni neki kell.
Amikor elkiabálja magát, meglepett arcot vágok. Így még nem beszélt velem. Amikor kiakadt, akkor sem. A sebzett vad szavai ezek, de hát könyörgöm, nem én lőttem rá!
- Apo, ne engem hibáztass, ha megkérhetlek. Jó?
Ebben már nyoma sincs a szánakozásnak. Kis durcásság van benne inkább. Kitartok mellette, nem ezt érdemlem és ami fontosabb, ő sem ezt érdemli. Nem maradhat egyedül, nyakában a halálos fenyegetéssel. A gyomrom görcsbe áll a gondolattól, hogy tényleg elveszítem. És mi lesz, ha terhes? Ha közben hal meg. Az lenne igazán súlyos. Akkor már komolyan elgondolkodnék az élet nagy dolgain, sötét napszemüvegen át néznék mindent. Mikor már fel tudnék nézni a porból...
Értetlenül nézek rá. Most, amikor nincs is egyedül? Most adja fel? Nem tudom rávágni, hogy márpedig harcolni kell. Mi lenne abból a gyerekből, milyen rendellenességekkel jönne a világra? Vagy ha nem akarná megtartani, az mit tenne Apo-val? Ezek nagyon nem egyszerű kérdések.
- Attól félsz, hogy engem felemészt, ahogy a szenvedésedet nézem vagy te nem akarod látni azt, hogy van, aki törődik veled annak ellenére is, hogy a helyzet egyáltalán nem rózsás? Mert ha utóbbiról van szó, megígérem, hogy méltósággal viselkedem. Bocsánat az előbbiért, nem akartam úgy nézni.
Nem is fogok többet. Nagy erőket kell megmozgatnom, hogy ez így legyen. Képes vagyok rá. Ha álmatlan éjszakáim lesznek, nem fogok felkelni, nem forgolódom. Egy pillanat erejéig átrohan a fejemen a gondolat, hogy megéri-e ennyi terhet magamra venni? Hülyeség. Apo többet jelent nekem, mint bármelyik nő valaha. Nem szimpla vonzalom van közöttünk. Ez szinte egység, átérezzük egymás örömeit, bajait, befejezzük egymás mondatait. A fejembe lát és én az övébe. Mi éri meg, ha nem ez?
Elszorul a torkom, ahogy érzem a remegését. Mered a semmibe, nem tudja, mi történik, fogalma sincs, mit tegyen.
- Nem tudom, nem vagyok jós. Annyi biztos, hogy nem csapom rád az ajtót. Tudod jól, mit érzek irántad és ez nem múlik el csak úgy. Apo, én veled akarok lenni. Ennyi. Ennyit akarok.
A mellkasom nehézkesen emelkedik. Azokra az idős emberekre gondolok, akik bejárnak a feleségükhöz az intenzívre, az elfekvőbe. Tudják, hogy nincs sok hátra és az a kevés idő is fájdalmas. De ott akarnak lenni, mert máshogy nem éreznék helyesnek. Szükség. Kötelék. Én is ezt érzem.
Ránézek, az arcát kutatom, mikor ragaszkodik ahhoz, hogy ne maradjunk itt. Mikor elmondja, miért gondolja így, már máshogy hangzik. Nem üldözne el. A közös emlékünket akarja megőrizni. Én nem leszek egy kép a falon. A szép élmények megmaradnak, de itt nem zárul le a történet. Félkész dal lenne.
- Értem. És tiszteletben tartom, amit gondolsz. Ha már kész leszel, útnak indulunk.
Ide nem jön taxi, túlságosan kint vagyunk. A buszmegállóig kell eljutni, az is kiadós séta. Mennyi mindent terveztünk még! Hóemberépítést. Angyalkát. Most meg az angyalcsinálás gondolatánál tartunk. Brr...
Mikor kivonná magát a karjaimból, engedem. Nem fogság ez, miért is tartanám vissza, ha pihenni akarna? Átkozott kórság! Egyik nap még vígan kirándulunk, másik nap okádás van és gyengeség. Mellette maradok és a haját simogatom. Az egyenletessé váló légzés hallatán óvatos, osonó léptekkel megyek ki. Behozom a teát és a poharat, hogy ébredés után szervírozni tudjam. Összekészítek mindent. Próbálok halkan pakolni. Hadd aludjon. Egy mozdulat, egy hang, ami arra utal, hogy felébredt és már bent is leszek. A kupacba szedett ruháival, hogy ne neki kelljen keresgélni őket.
- Jó reggelt - simítok végig az arcélén, mosollyal és homlokcsókkal köszöntve őt.
- Igyál egy kicsit! Jót fog tenni indulás előtt.

Well I found love in the inside
The arms of a woman I know
She is the lighthouse in the night that will safely guide me home
And I'm not scared of passing over
Or the thought of growing old
Because from now until I go

Every night I'll kiss you you'll say in my ear
Oh we're in love aren't we?
Hands in your hair, fingers and thumbs baby
I feel safe when you're holding me near
Love the way that you conquer your fear
You know hearts don't break around here
Oh yeah yeah
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Feb. 17, 2018 7:35 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

- És még durcázol? – kérdezem meg keserűen nevetve, hiszen nem rá néznek úgy az emberek, ahogyan rám. Nem őt öleli olykor közelebb magához a halál fagyos teste, karja. Nem neki kell küzdeni ezzel a kórsággal, ami olyan, mint a legrosszabb gaz, amit szinte képtelenség kigyomlálni. Dühös voltam rá, amiért úgy pillanatot most rám, pedig tudtam, hogy nem akart rosszat, de leginkább a világra voltam dühös, amiért adott valamit, hogy utána szinte megfosszon mindentől, mintha csak valami tolvaj lennék, aki ellophatta rövid időre a boldogságot.
- Ha nem tévedek, akkor csak egyikünk élhet. Ezt te is tudod, vagy talán egyikünk se. – hangom alig hallhatóan csendül, ahogyan a kinti havas tájra pillantok. Kár lenne tagadni, hogy a kezelések miatt a gyermek meghalna, ha pedig nem kapok kezelést, akkor még kevesebb esélyem van a túlélésre, vagyis talán pontosabban nulla.
- Tényleg nem tudod a választ? – pillantok most én rá meglepetten nagyokat pislogva, miközben egy gyémántra emlékeztető könnycsepp jelenik meg a szemem sarkában, hiszen a reggeli fényben érdekesen pompázik. – Nem akarom látni azt, ahogyan szenved az a személy, aki ennyit jelent nekem és akinek annyit jelentek én. – komolyan csendülnek a szavaim, de ez az igazság. Nincs benne semmi hazugság. Nem akarom látni azt, hogy miként is töröm meg őt egyre inkább, ahogyan a betegség kezd győzedelmeskedni felettem. Hinni akartam abban a minimális esélyben, amiről beszéltek nekünk, de hirtelen túlfáradtnak érzem magam még ahhoz is.
- Én pedig boldognak akarlak látni Irvin és a tegnap estét leszámítva igazán nem adok okot arra, hogy boldog legyél. Hacsak nem jutottunk már el odáig, hogy azért is boldognak kéne lennünk, mert még felbírok kelni, vagy éppen levegőt venni. – húzom el a számat. Hiába remeg meg újra kicsit a kezem, arcára teszem és bocsánat kérően nézek rá. Ő nem ezt érdemelné, nem azt, hogy a halál általam újra az élete részese legyen. Ő ennél többet érdemel, jobbat és azt, hogy egyszer megkaphassa azt, amiről álmodik. Családot, szerető barátnőt, vagy éppen feleséget.
- Köszönöm. – motyogok még ennyit, mielőtt kibújnék az öleléséből, mert hirtelen úgy érzem, mintha ruhán keresztül is perzselne, de ez most nem az a fajta kellemes perzselés volt, mint amibe részünk volt tegnap. Ez inkább fájdalmasan perzselt, mert a melegség nem tudott átjárni. Hirtelen a színek megfakultak és a fehér táj se ragyogott annyira gyönyörűen, mint korábban. Inkább csak kihalt volt, rideg és elhagyatott. Sietve húztam magamra a takarót, éreztem az érintését, de mégis inkább olyan volt, mintha a halál fagyos karmai karcolták volna a bőrömet. Menekültem, menekülni akartam eme érzésektől.
Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem kiütve, de amikor magamhoz tértem, akkor se voltam igazán jól, de mégis az ellenkezőjét mutattam, amikor meghallottam a hangját és gyengéd érintését. – Jó reggelt. – suttogtam neki, majd elvettem a bögrét, hogy igyak belőle egy kis teát. Az talán segíteni fog.
- Ideje azt hiszem menni, ha nem akarunk a sötétben bóklászni. – adtam vissza neki a poharamat, hálás pillantást is kapott, amikor megláttam a ruháimat egy kupacban. Megvártam míg kiment a szobából, hogy utána szép lassan felöltözzek és próbáltam nem feltűnően bámulni magam olykor, mint aki azt keresi, hogy vajon hol esett be még inkább a teste, honnan veszített újra valamit el a kórságnak köszönhetően. Miután pedig sikerült összeszedni magunkat, akkor nem volt más hátra, mint előre és újra visszatérni a zajos városba.

|| Köszönöm a játákot, nagyon élveztem, mint mindig. iloveu


I just want... to thank you for being my reason to look forward to the next day
avatar
● ● Posztok száma :
85
● ● Reag szám :
73
● ● Keresem :
⊂ So there's this boy...
● ● karakter arca :
⊂ Stella Maeve


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Feb. 17, 2018 8:01 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Nem szeretek ilyen gyerekesen viselkedni. Annak se örülök, hogy Apo nevet. Nem így szokott, ez most sértődött nevetés. Törődést mutattam, nem érzem magam hibásnak. Túl kell lépnünk ezen.
Képtelen vagyok bármit mondani. Remélem, hogy téved. Az orvosa kinyírná, ha megtudná, hogy teherbe esett. Csak egyikük élhet? Élhet egyáltalán valamelyikük? Szörnyű arra gondolni, hogy választani kell. Bámulom inkább a takarót.
- Tőled szerettem volna hallani...
Át kell ölelnem. Hogy elpityeredett! Közelinek érzi most a halált és attól tart, mást is magával ránt. Mennyire jó lélek ő! Miért vele? Miért őt kell elkapnia egy ilyen betegségnek?
- Nem fogsz szenvedni látni.
Ami kín ér, azt megtartom magamnak. Írok róla dalt, szöveget, kitalálok valamit. Őt nem akarom bántani. Jó, hogy tisztáztuk, így nem fogom tetézni a bajait.
- Kicsim, engem már az boldoggá tesz, hogy vagy nekem.
Bárhogyan is. Szárnyaszegett madár voltam, mikor hetekre eltűnt. Szükségem van rá. Látom, hogy megbánta, amit mondott. Mindketten tanultunk valamit.
Máskor jólesik nézni a szuszogó testét. Most súlyos gondolatok keringenek a fejemben. Ezt a napot elfelejtjük, az előzőt a vitrinbe tesszük, féltve őrizzük. Mert ki tudja, lesz-e még ilyen? Ki tudja, hányszor jön fel még a Nap úgy, hogy mindkettőnkre rásüt? Nem tudok erőt meríteni a tájból. Cselekednem kell, nekiállok hát pakolni. Az kitisztítja egy kicsit a fejemet. A szívemben őrült zűrzavar tombol, lesz belőle valami kusza nóta, az biztos. Eltelnek percek, órák és mikor készen vagyok, Apo még mindig alszik. Előkapom hát a könyvet, amit elhoztam magammal. Beülök a szobájába olvasni. Fél szemem rajta van. A takarón leomló haján, a karcsú alakján, ami ágyneművel takarva is vonzó. Odavagyok ezért a nőért, a szívéért, a lelkéért, a testéért. Hálás vagyok az életnek, hogy összehozott minket és neheztelek is rá, hogy így alakította a sorsunkat. Kell, hogy jobb legyen! Meg kell fordulnia a világnak.
- Á, attól még messze vagyunk. Készülj el nyugodtan, én itt vagyok.
Már jobban néz ki egy kicsit. Az ajtó előtt megállok. Ha szól, hogy segíteni kell vagy bármi olyat hallok, akkor már bent is leszek. Utána pedig séta a hóban. Remélem, a jó levegő segít rajta egy kicsit. A buszon pedig megint bepilledhet. Drága életem...

// Én is nagyon köszönöm és várom a folytatást! hug //
avatar
● ● Posztok száma :
125
● ● Reag szám :
118
● ● karakter arca :
Aidan Turner


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Feb. 17, 2018 11:29 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szer. Márc. 21, 2018 11:44 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Soha nem voltam az a fajta, aki élvezni tudott egy nagy esti sétát. Akkor sem, ha éppen még nem volt este, csak a borult idő miatt hamarabb kezdett sötétedni. Nem mintha nem tudnám értékelni a szép tájat vagy ilyesmi, de nem. A nagy romantikus csillagnézés és miegymás inkább Ed szokása volt. Ma mégis valahogy ide tévedtem. Park. Erdő. Igazából csak lassítás nélkül tekertem a biciklim. Képtelen vagyok otthon ülni, hiányzik a mozgás, az az igazán kemény edzés.
Ma viszont eléggé viszi az energiám a tekerés, majd most már a levezető séta. Követem az ösvényt, végig a ritkás fák között. Ez még bőven nem az erdő, de az a cél. Nem tervezem nagyon bemenni, épphogy világosban vissza kellene fordulni, addig viszont előre, félig lehajtott fejjel.
Egészen addig, amíg valami - nevezhetjük ösztönnek - rá nem vesz, hogy felemeljem a fejem. Azon a pár lézengő emberen fut végig a tekintetem, mígnem megakad egy bizonyos alakon. Az első pillanatban meg nem tudnám mondani, mi ragadja meg annyira a figyelmem. Hogy mi olyan ismerős benne. Valami különös oknál fogva képtelen vagyok levenni róla a tekintetem, akkor sem, ha éppen a hátát látom és nem többet.
A legfurcsább mégis az, hogy valami őrült ötletből kifolyólag ahelyett, hogy odalépnék és mondjuk megkérdezném, nem ismerjük-e egymást, nemes egyszerűséggel utána indulok. Kis lemaradással ugyan, de követem, közben pedig azon jár az eszem, hogyha ismerem is, vajon honnan? Vajon a szemében Mich lehettem egykor vagy Mason vagyok?


avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
155
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Csüt. Márc. 22, 2018 9:04 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Követem a jó Merle doktor utasításait, már csak azért is, mert igaza van, és mert az én érdekem is, hogy újra formába jöjjek. Szükségem van rá, muszáj. A munka miatt is, de magam miatt is. Éppen elégszer mondták a kórházban, hogy azért éltem túl, mert ennyire erős és egészséges voltam.
Most úgy érzem, hogy nem szabad elvesztegetnem azt, amit kaptam, hogy az ápolást és a törődést azzal tudom visszafizetni, ha nem hagyom el magam. Ha nem hagyom belekényelmesedni magam az irodai munkába. Mert valljuk be, döntően irodai munkát végzek.
Jó legutóbb voltunk kicsit terepen is, a pályaudvari balhé jó kis adrenalin fröccsnek bizonyult, de az óta döntően megint csak a számítógép előtt telik a napom, ahogy a fényképek után különböző embereknek nézek utána.
Nagyon kell e mellé némi mozgás, szabad levegő, egy kis élet.
Szerencsére immár a lakásom is rendben van, kiszabadultam a belvárosból, de azért még ott van bennem a szabad terek utáni vágy.
Ma korábban végeztem, így megengedhettem magamnak, hogy gyorsan hazaugorjak, aztán kijöjjek futni.
Bois de Boulogne… Itt sem jártam még! A Porte Dauphine-nál szálltam le a metróról, most civilben, kocogáshoz öltözve, futócipőben.
Párizsban az a jó, hogy nem néznek meg akkor sem különösebben, ha így metrózom, futónadrágban, pólóban, könnyű anyagú dzsekiben, lévén még csak tavasz eleje van. A holmim egy övtáskában, igazolvány, némi apró, kulcsok, egy kis palack ásványvíz, és az övtáska külső zsebében paprikaspray. Rég nem vagyok olyan naiv kislány, hogy azt higgyem, a Bois de Boulogne-ban nem történhet semmi. Délután van, és vélhetően sötétedésig maradok, de jobb óvatosnak lenni. Sötétben a városi parkok másik arcukat veszik fel.
Meg néha világosban is.
De egyelőre semmi sem zavar, laza ütemben kocogok körbe a Lac Inférieu, az Alsó tó, partján. Már megkerültem a déli végét, és lassan visszafelé tartok, tőlem jobbra a víz, balra előre egy erdősebb rész. Nem haladok túl gyorsan, ez most nem arra megy ki, hogy rekordokat döntsek, meg még a terepet sem ismerem igazán jól, ez még csak a második alkalom, hogy ide jöttem. De talán nem az utolsó. Jó helyen van, jó a közlekedés, és a park is tetszik eddig.
De most fura érzésem támad. Mintha valaki figyelne. Mintha követnének.
Megborzongok.
Megtanultam már, hogy figyeljek az ösztöneimre.
Megállok. Más talán rákapcsolna, még gyorsabban futna, kihajtaná magát, és végül teljesen kifulladna. Én nem így teszek. Szeretem tudni és látni, ki van mögöttem.
Megállok hát és lehajolok, félig oldalra fordulva, mintha csak a cipőmet kellene újra bekötnöm, és közben körbenézek. Nincs még túl késő, de kezd beborulni. Az ösvényen rajtam kívül csak egy srác van, tőlem kissé távolabb. Fiatal férfi, vörösesbarna haj.
Előveszem a vizes palackomat és iszom két kortyot, közben őt figyelem.
Véletlen lenne? Csak ő is pont erre kocog? Vagy követ engem? Akar valamit? Ártatlanul nézelődik, vagy tervez valamit?
Nem tudom.
Újra elindulok, de kicsit lassabban, igyekszem egyenletesen venni a levegőt. A srác arcára gondolok. Nem ismerős.
Újra érzem a hátamban a tekintetét. Vajon mit akarhat? Meg fog szólítani?

https://static.panoramio.com.storage.googleapis.com/photos/large/3116202.jpg
avatar
● ● Posztok száma :
156
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Csüt. Márc. 22, 2018 6:14 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Meg nem tudnám, miért pont ő ragadta meg a figyelmem vagy miért nézem úgy, mintha megbabonázott volna. Először nem esik le, kit vélek látni benne. Az új vagy a régi életem egy része lehet? Vagy egyszerűen csak különös a viselkedés, mert...? Miért is?
Lefoglalnak a saját kérdéseim, így fel sem tűnik, hogy úgy megyek utána, mintha követném és csak arra várnék, hogy mikor lesz lehetőségem elkapni. Teszem egyik lábam a másik után egészen addig, amíg ő is meg nem torpan. Cipőkötés. Kicsit tovább tart, mint szokás. Az agyam egy része felfogja, hogy talán valami... hibádzik a képben, de végül nem várom meg, amíg ez ténylegesen tudatosul bennem.
Hiába álltam meg én is egy talán hosszúra nyúlt percre, végül nem várom meg, amíg ő tovább indul. A lábam visz magától és meg sem állok, amíg először mögé nem érek - persze két lépés távolságban -, majd megkerülöm és elé állok.
- Te...? - ennyire futja, még csak nevet sem mondom ki, mintha tudnia kellene, ki vagyok. Ha ismer, mint ahogy én érzem, tudnia kell.
...és ekkor tudatosul bennem, hogy nem az vagyok, aki voltam. Hogy éppenséggel egy kölyök áll előtte, bár lehet ez a szerencsém. Ha a régi majd' kétméteres önmagam lennék, bárki gyilkosnak vagy hasonlónak hihetne. Így inkább csak fura vagyok.
Végül, ha rám néz, hirtelen beugrik, kit is véltem látni benne. A menyasszonyom. Vagyis a majdnem menyasszonyom, hiszen az egészet keresztbe húzta a szerelem és hát a baleset. Kettő csapás a terveimre.
- Juliette? - ráncolom a homlokom és annyira belemerülök azokba a szemekbe, eszembe sem jutnak az apró hibák. Hogy már idősebbnek kellene lennie. Hogy nem ugyanaz a hajszín.
... hogy az idegen karját fogom...

avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
155
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Pént. Márc. 23, 2018 11:35 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Lassan kocogok szinte csigatempóban. Ennél sokkal többre is képes lennék, csakhogy nem tudom, a srác mire képes. Lehet, hogy simán lehajráznám, és egy gyors sprinttel eltűnhetnék előle, de az is lehet, hogy gyakorlott futó, és bírja a hosszútávot is. Akkor nem lenne előnyös, ha kihajtanám magam. Esetleg megfuttathatnám egy közepes tempóval, körbe a tó körül, de megint ott van a lehetőség, hogy lehet, hogy a kölyök atléta és rendszeresen edz.
Ahogy ott a lehetősége annak is, hogy csak szereti megnézni a nőket. Ugyan melyik srác van ezzel máshogy? De ettől még lehet, hogy teljesen ártalmatlan, és maximum egy zavart mosolyt mer megkockáztatni. Vagy éppen csak szeretne beszélgetni és semmi hátsó szándéka nincs. Csak erre kocog. Mert miért is ne?
A park mindenkié.
Nem kell mindenhol rémeket látni! Bár talán a sok mocsok miatt, amivel találkoztam már eddigi életem során, én hajlamosabb vagyok kicsit túlgondolni a dolgokat.
Ha meg mégis rossz szándéka lenne, netántán, akkor azért csak tanultam némi önvédelmet és itt a spray is. És akkor esélyesebb vagyok vele szemben, ha nem vagyok kifulladva a futástól.
Szerencsére azért nem akkora darab, nem olyan, mint egy kétajtós szekrény, nálam csak alig pár centivel magasabb, szóval nem lennék esélytelen ellene.
Ahogy folytatom az utam a tó körül, hallom az ő lépteit is, egyre közelebbről, így ösztönösen húzódom az út bal széle, az erdő felé.
Nehogy már belelökjön a vízbe! Például csak úgy poénból. Ugyanakkor hagyok a srácnak teret, ha netán előzni akarna.
Valóban leelőz, de már fordul is és elém lép. Megtorpanok, de a lendülettől majdnem nekiütközöm.
Ő megfogja a karomat, talán azért, hogy megtartson… bár semmi gondom nem lett volna, ha nem toppan elém hirtelen.
Én?
Értetlenül nézek rá. Vörösesbarna haj, világos szempár, fiatal arc. Még az is lehet, hogy elég hetente egyszer borotválkoznia.
Nem ismerős.
Juliette? – kérdezek vissza látszólag nem túl értelmesen.
Ő közben a pillantásomat igyekszik elkapni.
Nem hiszem… - kezdeném, de aztán eszembe jut egy lehetséges magyarázat. – Talán összekeversz… Esetleg hasonlítok…
Valahogy ez az első reakcióm, elmosolyodom. A fiú nem úgy néz ki, mint aki meg akar támadni. Bár azért résen vagyok.
avatar
● ● Posztok száma :
156
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Kedd Márc. 27, 2018 11:49 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Ösztönből ugrik be a név a gondolataim közé. A név, majd a szemek, a mosolygós arc. Ezúttal szó sincs arról, hogy a kisebb veszekedéseink helyet kapnának. Idővel mindig inkább a szépre emlékszik az ember. Pár pillanatra én, én vagyok. Egyértelműnek veszem, hogy nem kell kimondanom a nevét, vagy elmondanom, én ki vagyok, hiszen ismer. Hiába telt el öt év, fel kell ismernie.
Aztán lassan, az értetlenkedést látva tudatosul bennem a valóság.
Csak ekkor jutok addig, hogy elengedjem a karját és két másodperc erejéig lesüssem a szemeimet.
- Hát persze. Összekevertelek valakivel - tegezem le azonnal. Hiszem annyivan nem lehet idősebb nálam. Vagyis az igazi énemnél, nem a testemnél. Vagyis...
Ah.
- Bocsánat - bökök ki végül, amivel még biztosan tartozok, majd jön valami különös magyarázat is, igaz, kicsit akadozva.
- Azt hittem, a volt menyasszonyom látom. Úgy értem a barátnőm. De elfelejtettem, pár apróságot - muszáj nagy levegőt vennem, ahogy akaratlanul is, de újra végignézek rajta.
- Nagyon hasonlít rá. Vagyis, ahogy kinézett még... mikor megismertek - bele sem gondolok, hogy a szavaim elég furán vehetik ki magukat. Egy kölyök teste, aki menyasszonyról meg évekkel ezelőtt ismert barátnőről beszél?

avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
155
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Csüt. Márc. 29, 2018 10:31 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Hökkenten bámulok a kölyökre, aztán elmosolyodom. Valakivel biztosan összekever, ez mindjárt leesik neki is, és minden rendben lesz.
Remélhetőleg.
Nem tűnik veszélyesnek, és nem is lépett fel támadóan. Meg valószínűleg el is bánnék vele, ha próbálkozna. Majd kiderül. Azért figyelek.
Engem néz, szinte fürkészőn, és reménykedve, mintha várna valamire, mintha azt remélné, hogy tényleg az a lány vagyok, Juliette, és mindjárt felismerem őt.
Aztán az arcára csalódás ül ki, elenged, és lesüti a szemeit, mintha szégyenkezne.
Semmi baj – mondom ki, valahogy megsajnálom a srácot. – Biztos hasonlítok rá.
Remélem, ez kicsit megnyugtatja, hogy nem nézem idiótának. Talán rég látta azt a másik lányt, talán nagyon örült volna neki…
Nem tudom biztosan, de az arcán csalódottságot vélek felfedezni.
Bocsánatot kér, és én bólintok. Hiszen nincs semmi baj.
Azt hinném, elfordul, és eltűnik, zavarában, vagy szégyenében, de ő beszélni kezd. Ám amit mond különös.
A menyasszonyod?
Felvonom a szemöldökömet. Ez az egész egyre furább, és érdekesebb.
A srácnak nincs piaszaga, és a pupillái is rendben lévőknek tűnnek. Bár nem tudom biztosan, de arra fogadnék, hogy betépve sincs. És valahogy ahogy mondta, olyan természetesen, gondolkodás nélkül… De kinek van manapság menyasszonya, sőt volt menyasszonya tizennyolc éves korában?
Na jó, lehet, hogy van már húsz is, csak ilyen kölyökképű.
Szóval akkor még nem volt a menyasszonyod? Csak szeretted volna? – kérdezek rá halkan, gyengéd hangon, látva mennyire zavarban van.
Hatalmasat sóhajt, majd újra végignéz rajtam. Talán még mindig keresi bennem azt a másik lányt, Juliette-et.
Mit felejtettél el? – ösztönös kérdés, csak kíváncsiságból.
Szóval hasonlítok arra, ahogy kinézett, mikor megismerted? De ő fiatalabb volt, mint én, nem?
Végtére is ez a fiú is fiatalabb nálam, így lenne logikus…
Mikor ismerted meg?
avatar
● ● Posztok száma :
156
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Hétf. Ápr. 02, 2018 1:17 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Nem is értem, mit gondoltam. Tudom, hogy nem lehet ő. Nem lehet Julie... mégis az a perc erejéig elhiszem, hogy ő az.
- Igen, hasonlítasz rá. Nagyon - egy féloldalas mosoly megjelenik az arcomon, de még ezt is beárnyékolja a szégyen. Nem szabadott volna elfelejtem, ki vagyok és mennyi telt el. Ennyi év után már ritkán zavar be a dologba a kettősség, de most túl nagy erővel tette az.
- A gyűrű már megvolt, de végül nem kértem meg a kezét - beszélek meglepő könnyedséggel, hiába tudom, hogy nem kellene, hiszen több ilyen kérdésre nem válaszolhatok. Nem válaszolhatok az esetleges "Miért?"-re.
- Elfelejtettem, hogy már megváltoztak a dolgok. Néha összekeverem, amikor nem gondolkozok - ezúttal egy rendes, bocsánatkérő mosoly ül az arcomon és már intek is a fejemmel az erdő felé, majd lassú léptekkel indulok meg. Nem akarok itt ácsorogni, túl különös.
- Igen, fiatalabb volt... - hazudom ösztönből. Nem volt fiatalabb. Idősebb volt, de mégis...
- Úgy érzem, egy örökkévalósággal ezelőtt - veszem fel kicsit a bohóc szerepét, ahogy "a nagyok" szokták. Nem akarok válaszolni, nem akarok a flúgos kölyök lenni egy újabb ember szemében. Úgyhogy vissza is térek a jól bevált módszeremhez.
- Szerencsém, hogy nem a férjeddel vagy barátoddal voltál itt. Akkor is megállítottalak volna és akkorát kapok a fejemre... - próbálok kicsit nevetni, de nem igazán sikerül. Túl élénken vibrál a fejemben Juliett arca.
Pedig már rég' nem szerettem. Nem úgy, mint Őt.
- Remélem nem érzed úgy, hogy ez az egész helyre túl fura...? - vetem fel végül. Abban én is biztos vagyok, hogy fura a helyzet, de az még messze lehet a túl furától.

avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
155
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Hétf. Ápr. 02, 2018 8:57 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

A féloldalas mosoly valahogy egyszerre kedves, csibészes és mégis látszik rajta, hogy zavarban van. De valahogy fura, mintha a gesztus nem illene az archoz, vagy a helyzethez. Igazából nem tudom megmondani mi az, ami miatt úgy érzem, hogy valami baj van.
Nem veszélyt érzek, nem érzem magam fenyegetve, inkább csak valami ösztön, hogy a dolgok nem teljesen stimmelnek.
Mint legelőször Raoullal, az első pillanatban, mikor úgy éreztem, bujkál előlem, pedig nem volt miért. Nála persze utána tisztult kicsit a kép. Az a röntgen nem semmi volt!
Óvatosan elmosolyodom, mikor a válasza igenlő. Biztos fontos volt neki az a lány.
Fontos… Volt.
Mégis mikor? Ez a srác jó ha tizennyolc. Legfeljebb húsz.
Nem mintha egy ilyen korú fiú ne ismerhetne lányokat…
Gyűrűt is vettél? – meglepve kérdezem. Eddig a szó, hogy menyasszony, csak valami kamaszkori alku részének tűnt számomra, de egy gyűrű, az már komoly dolog.
Miért nősülne egy ennyire fiatal fiú?
Nem mondom, hogy lehetetlen. Régen, párszáz éve egy húszéves férfi már felnőttnek számított, sokszor a saját birtoka ura volt, családapa, földesúr akár… De ez manapság máshogy van.
Egy ilyen idős fiú, ha nősülni akar, akkor ott általában jön a baba.
Kicsit oldalra hajtom a fejem, úgy nézem.
Végül miért nem kérted meg? Mi változott?
Az első gondolatom, hogy a lány elment abortuszra. Nem épp örömteli gondolat, nem is túl jóindulatú, de azért reális.
És logikus is lenne, hogy ezek után a srác nem kéri meg.
Összekevered? Mikor történt mindez?
Valahogy jön ez a kérdés. Ha friss a dolog, akkor érthető.
Azt hiszem, kicsit sajnálom a fiút, talán az, hogy lát felszakított pár sebet. És tényleg sajnálom, mert nem érzek rajta piaszagot, és a pupillái is okésnak tűnnek. Egyszerűen mintha kicsit ki lenne akadva.
Megvonom a vállam.
Nem vagyok férjnél.
A barát részre nem mondok semmit. Nem mintha lenne, azt nem is mondhatnám, az ellenkezőjét meg nem fogom.
Vannak ennél furább helyzetek is – vonom meg a vállam és elmosolyodom. – Gyakran előfordul veled? – kérdezek rá hirtelen.
avatar
● ● Posztok száma :
156
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Pént. Ápr. 06, 2018 4:46 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Gyűrűt is vettem. Egy kis csillogó gyémánttal a közepén. De persze mindezt tudom, hogy már véletlen sem mondhatom ki. Mivel is magyaráznám? Már így is furán néz rám, látom a szemeiben, hiába beszélek éppen annyira össze-vissza, hogy azt sem tudom néha, mi hagyja el a szám.
- Vettem, de nem drágaköves volt vagy ilyesmi - próbálom menteni, amit még lehet és ezúttal az sem zavar, hogy ez most nem éppen az első hazugságom, amit mondok neki.
- Másba lettem szerelmes. Nem lett volna helyénvaló, ha az ő kezét kérem meg és amúgy is... - eszemben sincs befejezni a mondatot. Így is túl sokat mondtam, így csak vállat vonok, mintha nem számítana.
- Egy pár... hónapja - újabb hazugság, és még mindig nem bánt. Pedig próbálok mindig igazat mondani, nem a teljes igazat, elhallgatni részleteket, de nem hazudni. Úgy tűnik ez itt és most nagyon nem jön össze. De saját magamnak köszönhetem, amiért nem gondolkoztam, amikor elé léptem.
- Általában észnél vagyok - válaszolok végül ennyit. Végül is, mostanság már tényleg egész jól kezelem a kettősséget a fejemben. Csak vannak gyengébb pillanatok, de akkor inkább kérdezek. Mint most, a férjét vagy barátját. Vagy éppen...
- ... Lassan sötétedik, nem kellene már máshol lenned? Úgy értem, valami biztonságosabb környéken, mintsem egy erdő felé sétálni egy fura sráccal? - az egész olyan könnyedén jön, kicsit sem fenyegetően vagy mint egy elcseszett horrorfilm kezdete.
- Hacsak nem nyomozó vagy és valami gyilkos után jársz éppen - terelés, terelés, terelés. Inkább találgatok, kimondva a legképtelenebb dolgot, ami csak eszembe jut, hogy ne ragadjunk le nálam.

avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
155
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Szomb. Ápr. 07, 2018 10:45 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Nézem a srácot, hallgatom, ahogy zavartan magyarázkodik. Fura, kicsit bizarr, kicsit szürreális az egész.
Szóval nem drágaköves. – Bólintok megértően. – Az ilyen esetben azért mázli. Mármint, érted… Mégis mit tudsz kezdeni egy gyűrűvel, amit végül nem adtál oda? Őrizgeted és töprengsz? És egy sima gyűrűt könnyebben bevesznek a bizományiba, meg nem tesznek fel kínos kérdéseket.
Próbálom elkapni a pillantását.
Butaság, hogy pont erre vagyok kíváncsi, hogy mi lett a gyűrűvel, de hát, az egész történet olyan szokatlan, ahogy a srác viselkedése is.
Az indokára felvonom a szemöldökömet.
Hát ez komoly érv, és akkor tényleg nem lett volna helyes.
Főleg nem ilyen fiatalon, teszem hozzá magamban.
Kamaszok. Hirtelen nagy láng, még gyűrűt venni és képes, és aztán másnap már mást szeret. Megesik.
Pár hónapja…
Kérdőn pillantok rá, talán fürkészőn.
És mit reméltél, mit szól Julie, ha csak úgy utána szólsz egy parkban? Pár hónapja elhagytad valaki másért… Szerinted mit szólt volna?
Elnevetem magam, ahogy azt mondja, hogy általában. Van az egészben valami mókás is, az arcában, a szontyoliságában. És ugyanakkor valami fájdalmas. Nem tudom eldönteni, hogy csak egy kicsit kerge kamasz, vagy valami sokkal fájóbb dolog történik vele.
Bocs. Ezt nem kellett volna – célzok a nevetésemre.
Megvonom a vállam a kérdésére. Végtére is bárhol máshol is lehetnék, nem tartozom elszámolással csak magamnak.
Szóval biztonságosabb helyen?
Ez aranyos. Ahogy mondja az is. Nem hiszem, hogy ő lenne a baltás gyilkos. Bár persze manapság elég lehet egy csőre töltött fecskendő is. De nem olyannak néz ki.
Ha nem te vagy a Hasfelmetsző, akkor jóban leszünk. Ha te vagy, akkor kiitatom veled a tavat. Áll az alku? – kérdezek vissza.
Aztán aprót bólintok.
Amolyan nyomozóféle, igen.
avatar
● ● Posztok száma :
156
● ● Reag szám :
146
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ •• Hétf. Ápr. 09, 2018 10:23 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Egy részem legszívesebben nevetne. Nem jóízűen, hanem szinte a saját szerencsémen szánakozva. Nos, legalább nem kellett arra gondolnom, mit kezdjek a kocsiban tartott gyűrűvel. Talán egyszer erre is rá kellene kérdeznem valakinél, már csak kíváncsiságból is.
- Ettől függetlenül volt az egészből egy veszekedésem a testvéremmel - mondom ki, nem is értem, pontosan miért. Talán tényleg könnyebben beszélek, hogy egy idegen az, akihez szólok. Nincs kockázat. Nem veszíthetek akkor sem, ha őrültnek néz.
Nem számít, hogy már csak attól is látni, ahogy kicsit megfeszül a testem, hogy beszélek arról a veszekedésről. AZ arcomon egészen elkomorodik, felvillan előttem a rémálom utolsó képkockája. Az álomé, ami igazából emlék.
De igyekszem minél hamarabb eltüntetni és újra beszélni.
- Pár hónapja volt, de akkor is sokat gondolok az egészre - erősítem meg a kis történetem. Végül is, csak az idő nem stimmel, minden más igaz.
- Semmi gond. Valahol tényleg vicces - mondom szinte azonnal a bocsánatkérését hallgatva. Kár, hogy én nem tudok viccesebben hozzáállni.
- Gondolom... lekevert volna egy pofont - nos, talán tényleg ez történt volna. Ha én én vagyok és megállítottam volnam, miután elhagytam. Valószínűleg megtörtént volna, ha nincs a baleset és nem... nem halok meg.
- Megegyeztünk. Csak figyelj, hogy ne essen le a sapkám, amikor vízbefojtasz - próbálok én is viccelni és különös módon tényleg nem erőltetett az a kis nevetés sem. Nem mintha nem komorodnék el, amikor csak tippelek, de úgy tűnik, az igazság közepébe találok.
- Komolyan? Nyomozó vagy? Rendőr? - nézek rá kicsit kétkedve. Nem feltétlen azért, mert ne nézném ki belőle vagy ilyesmi, egyszerűen csak meglepő, hogy ráhibáztam.
- Most is valaki után nyomozol? - érdeklődök, bár semmi nem utal arra, hogy tartanék tőle. Hiszen nincs is miért, nem csináltam semmit.

avatar
● ● Posztok száma :
167
● ● Reag szám :
155
● ● karakter arca :
Cameron Monaghan


Témanyitás ✥ Re: Bois de Boulogne erdõ ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Ajánlott tartalom

Bois de Boulogne erdõ
Second Chance frpg
2 / 3 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-