Tóparti pavilon
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:01 pm ✥
✥ Yesterday at 6:52 pm ✥
✥ Yesterday at 5:11 pm ✥
✥ Yesterday at 4:51 pm ✥
✥ Yesterday at 12:55 pm ✥


Témanyitás ✥ Tóparti pavilon •• Szomb. Nov. 25, 2017 3:56 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Forrás: google
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Aria £ Abe Egy gyönyörű kapcsolat kezdete •• Hétf. Jan. 08, 2018 11:28 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Aria Sühan && Abe

Kellemes napsütötte délután van, megfelelő idő ahhoz, hogy egy kicsit kilovagoljak és végre Sarahval is tölthetek egy kis időt, olyan rég nem beszélgettünk. Mostanában elég sokat dolgozok, sok  felkérésem van és szinte mindent elvállalok csakhogy ne keljen az apámmal töltenem az időmet. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy eladtam a testemet, a lelkemet, a becsületemet. Ja nem bocsánat, a becsületünket és a nevünket. Egyszóval mindent. Sosem fog megérteni és sohasem fogja elfogadni, hogy mért követem az álmaimat. Én viszont nagyon jól érzem magam, lassan kezdem megtalálni önmagam és révbe ér az életem. Még párkapcsolati téren is vannak fejlemények, aminek kimondottan örülök. Ezt a változást még kedves barátnőm elől sem tudom elrejteni.
- Na milyen a pasi?- - Mosolyogva mint egy kislány teszi fel nekem a kérdést. Én pedig csillogó szemekkel és mosolyogva mesélem amit eddig megtapasztaltam.
- Hát, kedves, figyelmes. Nagyon jóképű. Kissé olyan mintha gondterhelt lenne, de nem tudom mitől. - - nevetünk hangosan. - Egyébként ma ismét találkozom vele.. - - teszem hozzá.
Még órákat elbeszélgetünk Sarahval. Olyan mintha  a testvérem lenne, mindent megosztunk egymással. Szeretném, ha ez mindig így maradna.
***
Itt az idő. Készülnöm kell. De mit is vegyek fel magamra. Sétálni megyünk, a Montsouris parkba. Szóval fogalmam sincs mit vegyek fel. Egy kicsit izgulok. Rémes úgy viselkedem mint egy szerelmes tini.
Sikerül egy megfelelő ruhadarabot találnom, ami azt hiszem piknikezni éppen megfelel.
Úgy beszéltük meg, hogy a közelben találkozunk, nem szeretném még, hogy  a birtokra jöjjön. Apám biztosan gutát kapna, meg különben is nincs kedvem végig hallgatni az okoskodásait. Neki egyik udvarlóm se felelet meg soha. Habár Abe orvos tehát még az is lehet, hogy ő megfelelne a "rangunknak" apám gondolkozása szerint. De mégis még csak néhány hete ismerjük egymást és csak háromszor randiztunk, szóval még amúgy sincs itt az ideje annak, hogy bemutassam őt a családnak.
A találkozó helyszínére gyalog megyek, szerencsére elég közel van a birtokhoz, tehát nem kell sokat gyalogolnom. Remélem ő autóval jött a parkig azért még van egy kicsi. Már látom is őt, szívem összeszorul, akkor izgultam ennyire amikor tizenéves koromban mentem a legelső randimra. Azt hiszem ő is észrevett. Kedvesen elmosolyodom.
- Szia. - - köszönök rá és két arcpuszival üdvözlöm, remélem nem veszi zokon. - Autóval jöttél? Ha nem idehozatom az enyémet? Vagy esetleg mehetünk gyalog is- - kérdezek rá mosolyogva. Elég nehéz lenne ha gyalog kéne elmenjünk, bár ha jól számolom gyalog is körülbelül egy félóra alatt odaérnék. Így az sem lenne probléma.

avatar
● ● Posztok száma :
25
● ● Reag szám :
17
● ● karakter arca :
Tuba Büyüküstün


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szer. Jan. 10, 2018 1:03 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem hittem volna, hogy ilyen jól fog kezdődni az új év, mint ahogy történt. Való igaz, még az óévben találkoztam Ariával, és kezdtünk el kicsit ismerkedni, de tekintve, hogy annak az évnek akkor már nagyon a végét tapostuk, inkább sorolom ide. Szép, egyedi neve van, ezt megjegyeztem már neki egyszer-kétszer. Volt valami, ami már a kezdetektől megfogott benne, bár nem tudnám megmondani, hogy mi az. De nem is taglaltam különösebben. A lényeg az volt, hogy jól érezzük magunkat, és aztán ki tudja… lehet lesz még ebből több is, ha úgy sikerülne. Én mindenképp örülnék neki, ha ez a kapcsolatom jelentősen tartósabb lenne, mint az eddigiek.
Mondta, hogy hol találkozzunk, én pedig rábólintottam. Mindenesetre inkább kocsival mentem, mert a város majdnem másik részéről érkezem, így amint leparkoltam, már meg is indulok a helyszínre. Öltözékem tekintetében, mint mindig, most is hozom az elegáns formát, tehát ing, nyakkendő, elegáns nadrág és cipő, és csupán a kétnapos borosta. Általában egy hét után le szoktam teljesen csupaszítani az arcomat, de ez nagyon a plafon már.
Elmosolyodom, mikor meglátom őt a távolban, és meggyorsítom a lépteimet is akaratlanul. Köszöntését viszonzom és még mindig mosolyogva szólalok meg én is. – Szia neked is – kérdésére viszont elgondolkozom. – Hm… kocsival jöttem egyébként, de döntsön a sors. Ha fej lesz, akkor gyalogolunk, ha írás, akkor a négykerekű. Áll az alku? – kérdezem tőle jókedvűen, ha pedig benne van, akkor már veszek is elő egy fémpénzt. Fellököm, majd elkapom és a kézfejemre helyezem, eltakarva a másik tenyeremmel azt. Végül megnézem. – Ez bizony fej lett. Akkor, indulhatunk? – kérdezem tőle mosolyogva, aztán amint visszacsúsztatom a zsebembe az érmét, kezemet nyújtom felé, hogy megindulhassunk. Szép kis séta lesz innen az is, de nem bánom egyáltalán. Mi több, talán még jobb is, legalább annál több időt töltünk el együtt. – Egyébként nagyon jól nézel ki ma. Azaz… ma is – engedek meg egy apró kis bókot, amint már elindultunk. Jól áll neki ez a ruha, és a távolból természetesen meg is néztem őt kíváncsiságomban.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szomb. Jan. 13, 2018 11:53 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Aria Sühan && Abe

Kissé érdekes a megoldása de tetszik. Mosolyognom kell. Érdekes egy ember. Valamiért azt remélem, hogy fej lesz. Szeretnék egy kicsit sétálni vele, és jobban megismerni. az idő is kedvez ennek.
- Legyen. - - nevetek. Már kapja is elő a pénzérmét a zsebéből. Mire felpillantanék már le is esett a kezére. Fej. Akkor ezek szerint gyalogolni fogunk. Remek. Ennek csak örülni tudok. Kicsit hosszú lesz de annál jobb. Beszélgethetünk legalább.
- Persze. - mosolygok én is kedvesen és elfogadom kéznyújtását. Szépen lassan elindulunk.
- Köszönöm. - elpirulok kijelentésén egy kissé. Bár nem szoktam zavarba jönni ilyen könnyedén. Most is csak alig láthatóan. - Ez csak egy egyszerű ruházat. - teszem hozzá szerényen. - Mellesleg te sem nézel ki rosszul. -bókolok én is neki egy kicsit. Nagyon fess és elegáns. Én mellette egy egy láthatatlan folt vagyok.
Remélem nem fogok valami hülyeségről beszélgetni, vagy valami hülyeséget mondani a séta közben. Mint egy örült tini olyan érzéseim vannak.
Gondolataim csak úgy cikáznak. Egy ilyen fess és jóképű fiatalembernek, hogyhogy nincs felesége és gyerekei. Egy ilyenre biztosan minden nő bukik. Nem mellesleg tudva azt, hogy orvos. A pláza cicák nagyon szeretik az ilyen férfiakat.
Miközben ezek gondolta észre se vettem, hogy szememet le sem vettem róla. Én hülye.
-Jaj. Bocs. -  rázom meg a fejemet, csakhogy magamhoz térjek. - Úgy viselkedem mint valami tini. -  teszem hozzá zavartan. Aj. Ne már. Nem lehetek ennyire izé. Lejáratom teljesen magam. A végén majd futva itt hagy és soha többet nem fog visszajönni.
- Egyébként. Annyit tudok, hogy orvos vagy. De pontosabban mivel is foglalkozol? -  gyorsan kitalálok valami témát amiről beszélgessünk. -Mesélnél róla, vagy nem akarsz?



A hozzászólást Ariella Sühan Blake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Feb. 05, 2018 4:37 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
25
● ● Reag szám :
17
● ● karakter arca :
Tuba Büyüküstün


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Vas. Feb. 04, 2018 10:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

- Hát igen, ez csak egy egyszerű ruha. Nem is a ruhát dicsértem meg, hanem téged, teljes egészedben – folytatom neki mosolyogva. Nem vagyok általában egy nagy sármőr, de nekem is vannak pillanataim, mint az most is látszik. Az pedig főként segít, hogy látom rajta, mennyire jól esik neki ez az apró gesztus, már csak azt figyelve is, hogy ugyan halványan is, de máris elpirult. - Örülök neki, hogy így gondolod – bólintok egy aprót, mikor viszonozza a bókot. Nem vártam el, de kétségtelenül jól esik azért hallani.
Egy néhány pillanatig csak magam elé nézek és úgy sétálunk, de azért észreveszem, hogy ő engem figyel. Fél szemmel figyelem is, várva, hogy mit akarhat mondani, ami miatt ennyire figyeli a vonásaimat. Végül csak felé fordítom már a fejemet valamennyire, és ekkor látom meg, hogy igazából csak kicsit elbambult. Szavain elnevetem magam halkan, de a mosolyom csak szélesebb lesz. – Ugyan már, semmiség. Aranyos, ahogy viselkedsz – felelem neki jókedvűen, legkevésbé sem rosszallóan. Miért is tenném? Látom rajta, hogy tetszem neki, és ez örömmel tölt el. Nem mellesleg én is megadom minden jelét annak, hogy ez a másik irányba is egyértelmű legyen.
- Szívesen mesélek róla, ha érdekel. Nem egy kényes téma, mégiscsak ez az életem – vezetem fel a témát. Egy pillanatig elgondolkozok, hogy mit is mondhatnék, de igazából rájövök, hogy felesleges ezen agyalni. Ami eszembe jut – Hát javarészt a traumatológián dolgozom, baleseti sebészként. Nem hiszem, hogy ez túl sok magyarázatra szorul. Sokszor elég gyorsan kell cselekedni, és hát sajnos az én munkámban megesik az is, hogy nem mindig sikerül életben tartani a pácienst. De ez a munkám része, és már megszoktam. Muszáj voltam. De egyébként nem mindig csak a sürgős eseteket kezelem, azt nem bírná senki sem hosszabb távon, ezért a kisebb, mégis kellően súlyos panaszokkal betérőeket látom el. Elég sokrétű munka, főként azért is, mert szeretem, amit csinálok, és ha nincs munka, akkor is találok – fejezem be végül a mondandómat. Ha kérdezni akar valamit, szívesen válaszolok rá, most viszont ennyire futotta így hirtelenjében. – Na és veled mi a helyzet? Azt tudom, hogy színésznőként is dolgozol, de emellett van még esetleg más, amit eddig titkoltál előlem? – kérdezem tőle kíváncsian, mégis játékosan, miközben tovább haladunk a park felé.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szomb. Feb. 17, 2018 10:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Aria Sühan && Abe

Szavai, miszerint nem a ruhát dicsérte, hanem engem nagyon jól esnek. Elmosolyodom rajta. Nagyon kedves férfi, és remekül használja a szavakat. Kedves, figyelmes és megnyerő a külseje is.
Lehet, hogy aranyosa a viselkedésem szerinte. De én akkor is kínosan érzem magam. Olyan vagyok mint egy kis tini, aki talán a szerelmével találkozik. Hát. Való igaz nagyon szeretném én is ha kapcsolat alakulna ki közöttünk, de ez még a jövő titka. Maradjunk egyelőre még a randizásnál, a mai napnál.
A munkája az élete. Egy kis lelomboz ez, de ugyanakkor dicséretre méltó, hogy ennyire szereti a munkáját és tiszta szívből teszi. Felmerül bennem, hogy akkor, hogyan van hely a szívében egy kapcsolatra? Remélem ha így alakulnak a dolgok akkor nekem is lesz helye benne.
Ah. Túlságosan előre gondolkodok. Folyamatosan ezt teszem. Aztán meg mindig koppanok, és szenvedek. Nem szabad. Nem szabad, hogy most elengedjem ezt a pasit az életemből. Úgy érzem talán kialakulhat valami jó dolog közöttünk. Reménykedem benne. Nagyon kellene a lelkemnek már egy férfi aki kitölti. Kellene az életembe, egy szerelem.
Tyűha szépen összefoglalta azt amivel foglalkozik még egy író se tudta volna jobban. Érdekes és izgalmas munkája lehet.
Hogy én mivel foglalkozom? Hát azt nehéz lenne, pont úgy megfogalmazni mint ő. Való igaz színészkedem de a többi azt valahogy magam se tudnám összefoglalni. Na meg mit titkolok, arról inkább ne beszéljünk.
- Igen. Jók az informátoraid. - mosolyodom el, miközben hangom játékosan cseng. - Emellett modellkedem is. - teszem hozzá. Ezt még elmondhatom úgy gondolom. - Remélem nem probléma? - kérdezek rá. Néhány embert, ugyanis zavar ha a nő akivel randiznak modellkedik. Arra nem tudtam sose rájönni, hogy miért. De biztosan megvan rá az okuk. Ezért most jobbnak látom ha előre elmondom és reménykedem abban, hogy nem fog ős is másképp látni emiatt.

avatar
● ● Posztok száma :
25
● ● Reag szám :
17
● ● karakter arca :
Tuba Büyüküstün


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Pént. Márc. 02, 2018 10:20 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni, ami most Ariella és köztem alakul. Nagyon remélem, hogy valami igazán örvendetes, pozitív. Igazán elférne már az életemben, ha nem csak a munkában, de a személyes életemben is lenne valami pozitív. Mert eddig javarészt a csalódások értek a nők terén, és nagyon remélem, hogy Ariával nem lesz ez ugyanígy, hisz nagyon jól érzem magam mellette. Sokat és jókat el tudunk beszélgetni egymással, nem érezzük feszélyezve magunkat a másik mellett, mindig örülünk, ha megláthatjuk egymást – legalábbis nekem ez jött le eddig -, és nem kezeljük le a másikat. Minden feltétel megvan ahhoz, hogy ez egy jó párkapcsolat legyen és ráadásul maradandó is. Én nagyon örülnék neki, és Aria sem tűnik úgy, mint akinek ellenére lenne az ilyesmi.
Beavatom kicsit a munkámba, hogy mivel is foglalkozom pontosan. Nem árulok el túl nagy szakmai titkokat azokkal, amiket mondok. Úgy véltem, nem árt tudnia, hogy nekem sincs mindig időm arra, hogy otthon legyek, vagy ővele, és ha ezzel együtt tud élni míg még kicsit ismerkedünk, akkor nem hiszem, hogy ebből később gond lehet. Főleg, hogyha esetleg már összeköltöznénk. De nem akarok ennyire előreszaladni. Megtanultam már, hogy semmi értelme nincs tervezgetni, hisz az élet elég nagy szemétláda, és ott tud keresztbe vágni neked, ahol csak tud. Nem meglepő módon pont akkor, mikor azt hiszed, semmi sem fordulhat rosszra.
Elmosolyodom, miután elmondta a másik munkáját, és még rá is kérdez, zavar-e engem. Nyomok egy puszit az arcára. – Aranyos vagy, de nem, nem zavar – kezdek bele még mindig mosolyogva. – Miért is lenne vele bármi gondom? Te nyilvánvalóan szereted ezt csinálni, vagy tévedek? – kérdezem tőle kíváncsian. Még egy megjegyzés gyanánt hozzáfűzök valamit, mielőtt válaszolna. – Na meg egyébként is. Tökéletes alakod van, nem nagyon lep meg, hogy modellkedéssel is foglalkozol – és ezt nem csak bókként mondom neki, hanem ténylegesen így is gondolom. Ezt pedig kiérezheti a szavaimból, illetve a tekintetemből. A szem a lélek tükre, ahogy mondani szokták.


 
   
avatar
● ● Posztok száma :
69
● ● Reag szám :
61
● ● Keresem :
Hugi és bátyó
● ● karakter arca :
Matt Bomer


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szomb. Márc. 17, 2018 1:10 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Aria Sühan && Abe

Ilyen kedves úriemberrel már régen nem találkoztam. Még csak az sem zavarja, hogy modellkedéssel foglalkozom. A legtöbb férfit vagy zavarja, vagy felcsigázza és csupán amiatt szeretnének velem lenni, hogy felvágjanak a társaság előtt személyemmel. De Abraham más. Nagyon más. Olyan tiszta és figyelmes velem. Annyira jól esik ahogyan beszél és ahogyan néz rám. Érzem menten elájulok.
Zavartan elpirulok mikor lágyan arcon csókol. Meglepett. Nem számítottam ily reakcióra, de nagyon jól esik.
- Köszönöm. - mosolyodom el kijelentésén, miszerint nagyon jó alakom van a modellkedéshez. Bár sokszor hallottam már ilyen kijelentéseket, hogy szép vagyok meg minden egyéb. De valahogy Abraham szájából sokkal jobban elhiszem. Tőle annyira jól esik minden szó, mintha még életemben nem hallottam volna ezeket. Szemeiből kiolvashatom, hogy tiszta szíve van és minden szava őszinte. Milyen káprázatos és mennyire fogva tart tekintete. Olyan nehéz elhinni, hogy ennyi idő után ismét randizok és nem egy olyan férfival aki csak azt szeretné, hogy mellette álljak, hogy kérkedni tudjon jelenlétemmel.
- Visszatérve kérdésére. - mondom némi csend után, amikor sikerül visszatérnem magával ragadó tekintetéből. - Igen szeretem csinálni. Bár néha vannak rosszabb napok is. Na meg persze, mint minden munkának ennek is vannak negatívumai. - mosolyodom el. Gondolom mindenki azt gondolná, hogy ennél nagyszerűbb munkahelyem nem is lehetne. Rivalda fény, meg emberek akik csak téged akarnak látni. Férfiak akik szinte nyáladzanak utánad. Ki ne szeretné ezt? Na szerintem pont az utóbbi része az ami egy részben negatív lehet. Olyan férfiak vesznek körül, akik csupán azért vannak veled, mert van egy neved. Emberek akik csak a rivalda fény után epekednek és azért vannak veled, hogy egy keveset ők is kaphassanak belőle.
De most, hogy Abraham velem van és így vélekedik rólam, kezdem visszanyerni az emberekbe vetett hitemet. Ő olyan más. Olyannyira elragadott a viselkedése irányomban, hogy észre sem veszem, annyira közel hajolok hozzá, hogy majdnem megcsókolom. Hogy mi sül ki ebből...

avatar
● ● Posztok száma :
25
● ● Reag szám :
17
● ● karakter arca :
Tuba Büyüküstün


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Pént. Jún. 15, 2018 7:31 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Pént. Jún. 22, 2018 4:23 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Minou && Madeleine

Ahogyan egyre inkább megérkezett a jó idő és szép lassan a nyár is, úgy töltöttünk egyre több időt a parkban is, de legfőképpen ezt a pavilont szerette a lányom. Innen remekül tudott kacsákat is etetni, hiszen ilyenkor nem maradhatott el ez se. Ahogyan természetesen a láblógatásaink se. Mindig hoztam magammal egy kisebb törölközőt, meg üvegben vizet is a lábunknak, hogy utána az övét megtudjam kicsit mosni biztos, ami biztos alapon. Bár nem féltem attól, hogy emiatt baja lehetne. Akkor már rég lezárták volna a tavat, hiszen kutyák is és a gyerekek is olykor belefutnak, mert óvatlan a gazdi, vagy éppen a szülő. Mosolyogva figyeltem Moniquet, ahogyan megint a pavilon szélére sétált, majd leült oda, hogy utána az aprócska táskájába rejtett szárazkenyeret megszerezve maga köré gyűjtse a kacsákat.
Sietve pillantottam az órámra, majd körbepillantottam, de még nem láttam közeledni a leányzót. A jelentkezésilapjánál volt egy fénykép is róla, így reméltem, hogy nem lesz gond és fel fogom ismerni vagy legalábbis ő minket, hiszen a parkban megannyi anyuka tartózkodott a csemetéjével, de jó pár család is volt. Fiam éppen valami szakkörön volt még ilyenkor is, férjem pedig dolgozott, mint mindig. Nekem is majd egyre többet kell és ezért is lenne szükségem segítségre. Azt is tudtam, hogy nem csak rajtam fog múlni a dolog, hanem legfőképpen a lányomon. Azt szeretném, ha jól kijönnének egymással, hiszen akkor talán nem is fog feltűnni az a pár óra, amit olykor távol kell lennem. Más ötletem nem volt és ez se vészes annyira, mert tényleg csak 3-4 órákról van szó. Még volt pár perc az érkezésig, így nem idegeskedtem, meg alapból is jó pár órára itt fogunk ragadni, hiszen nem könnyű innen se haza vinni a tündérkét, mint a játszótérről se.
Sokan meglepődnének azon, hogy ilyen helyre szerveztem a találkozót, de úgy gondoltam, hogy így talán mindenkinek egyszerűbb lesz. Neki se kell feszengenie amiatt is, hogy egy idegen házban van. Na meg, amilyen világban élünk jobb óvatosnak is lenni, hiszen olykor megesik, hogy mások dolgaival is visszaélnek. Emberrablástól viszont nem tartottam. Előhalásztam a többi kenyeret, hogy odavigyem a lányomhoz, nem sokkal utána pedig talán meg is pillantottam az érkezőt.
- Szia! – köszöntem barátságosan, amikor már hallótávolságon belül lehetett ordítás nélkül is. – Madeleine vagyok. – mutatkoztam be neki, miközben a kezemet nyújtottam felé. Közben pedig természetesen végig is mértem őt. Fiatalos volt és kedvesnek tűnt, de a többi majd eldől a beszélgetés során.


■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szer. Jún. 27, 2018 11:17 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Madeleine && Laure


Egyáltalán nem így terveztem a nyaramat, de igyekszem a lehető legtöbbet kihozni belőle. Samu ösztöndíjjal ment egy nyári képzésre, Gui szokás szerint sokat dolgozik, és bár a Hercegnővel egész jól el tudunk dumcsizni, és a nagyiékat is egész gyakran látogatom, azért... lassan telik az idő. Heti háromszor -négyszer segítek a közeli oviban a nyári napközis foglalkozásokon, és egészen élvezem. Magam is meglepődtem azon, hogy nincs problémám a gyerkőcökkel, bírom a csacsogást, azt is, hogy lógnak rajtam, segítek nekik az ebédnél és uzsonnánál, játszok velük... szóval, a nyári munka bejött, legalábbis eltelik vele a nap, kapok egy minimális zsebpénzt is, és nem kuksolok otthon egyedül. Egyszer még a malacot is bevittem fél órára, annyira kíváncsiak voltak rá a töpszlik.
Viszont amikor otthon vagyok, és Gui még vagy már dolgozik, nem igazán tudok mit kezdeni magammal. A gondolataim folyton Samuel felé kalandoznak, hogy hiányzik, mit csinálhat éppen... nem vagyok féltékeny, nem hinném, hogy talált egy másik lányt vagy ilyesmi. Ő nem olyan. Ettől függetlenül szerintem ebben a korban teljesen normális, ha sokat gondolok a barátomra... meg más korban is.
Szóval, mivel időm az még mindig túl sok is van, ezért elkezdtem nézegetni a bébiszitter - gyerekfelvigyázó álláshirdetéseket. Igaz, nem vagyok képzett gondozó, és nem is vagyok még felnőtt (papíron ugye), de ez nem gátolt meg a jelentkezésben, miután megvitattam a dolgot a pótapámmal is. Igyekeztem épkézláb "önéletrajzot" eszkábálni, mélyen hallgatva a tavalyi öngyilkossági kísérletről és egyebekről, de hát tizenhat évesen ez még elég nagy feladat. Végül is írtam valamit, ami őszinte és pozitív, inkább a lelkesedésemet mint a tapasztalatomat hangsúlyozza. És vártam, hátha valaki visszajelez majd, hátha valakinek pont egy ilyen bébiszitter kellene, mint amilyen én is vagyok.
Jelentkezett is egy egészen szimpatikus, fiatal nő, akinek a kislányára kellene vigyázni, alkalmanként. Ő az első, aki felhívott, így eléggé lelkesen álltam neki készülődni a megbeszélt találkozóra. Igyekeztem jó benyomást kelteni, de tudom, hogy úgysem ezen múlik. Szóval, igyekeztem időben odaérni a parkba, és szerintem sikerült is, annak ellenére is, hogy otthon indulás előtt Tappancs kétszer is elém állt én meg majdnem hasra estem benne. Hamar megtaláltam őket a tóparton, ahogy megbeszéltük. A kislány aranyosnak tűnt, és kenyeret vagy ilyesmit dobált be a kacsáknak a vízbe, szerintem fokozott lelkesedéssel.
- Szia! - köszönök én is, miközben némiképp izgatottan mosolygok rá. Talán nem ilyen lányt várt, de ez van, nem nőttem túl magasra és egyébként is átlagos arcom van. Simán elveszek a tömegben. - Laure vagyok, de mindenki csak Minounak szólít. - megragadom a felém nyújtott kezét, és határozottan szorítom meg. Úgy tanítottak, hogy így illik, nem csak úgy simán odatartani a kezünket. A kislányra pillantok, aki pici ujjaival még kisebb morzsákat szakít le a kenyérből, és gombócolja össze őket mielőtt bedobná a kacsáknak. Éppen egy dobás előtt van, így láthatom, hogy milyen izgatott arccal várja, hogy sikerül-e a kacsa közelébe pottyantani a galacsint, hogy mielőbb megehesse.
- Nagyon aranyos a kislányod. - mosolygok a nőre, és én is kissé alaposabban is megnézem magamnak. Kedvesnek tűnik, és tényleg fiatal, de látszik rajta, hogy odafigyel a babájára. - Mi a neve? - nem szeretném megakasztani a tudományosnak tűnő kenyér gombócok gyártásában, így inkább erről az anyukáját kérdezem.

■   lufi   ■      ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szer. Júl. 11, 2018 8:24 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Minou && Madeleine

Izgultam, még ha nem is látszott rajtam. Orvosként már megtanultam leplezni a legtöbb érzést, de legfőképpen azt ne mutassam ki, hogy miként aggódok vagy éppen izgulok. Az írásai és a képe alapján is egészen  kedvesnek tűnt, és eddig egészen jól ment az, hogy kizárjam minden krákogó szavát, de ahogyan egyre inkább közelebb értünk a találkozóidőpontjához annál inkább én is képes voltam aggódni. Figyeltem és pásztáztam olykor a területet, de gyanús alakot nem láttam, ha pedig netán ő akarna nekem ártani, akkor talán még egy kislánnyal elbírok én is, hiszen a lányomat mindig is védelmezném. Annyi rosszat olvasni, hogy akaratlanul képes az ember bőre alá férkőzni a sok rossz, ami történik a világban. Főleg akkor, ha anya.
- Örülök annak, hogy eljöttél és remélhetőleg könnyedén idetaláltál. – eléggé ismert hely ez a park. Sokan szeretnek idejárni. Sok magányost látni itt mindig, ahogyan párt és családot is. Gondoltam ez jó helyszín lesz ehhez. Még akkor is, ha netán nem szokásos ilyen helyeken hasonló dolgokat bonyolítani. Könnyebb menekülni is, ha netán valami miatt balul sülne el a helyzett. Láttam rajta, hogy izgul, de ki ne izgulna? Szerintem mindenki és az is lehet, hogy ez az első ilyen munkája, mert ha jól rémlik, akkor referenciái se voltak még.
Nem kerüli el a figyelmemet, hogy miként is fürkészi a lányomat és átkozom azt sok szószátyárt, akik mindenfélét beszéltek, mert részben a félelem nemhogy múlna, inkább egyre erősebb lesz, hiszen tényleg alig tudok valami a lányról. S tudom, hogy olykor a legártatlanabb arc mögött lappang a legveszélyesebb ember. Orvosként is volt szerencsém ezt látni, sajnos.
Amikor pedig még a lányomra is tereli a szót, akkor automatikusan lépek kicsit arrébb, hogy kitakarjam előle, mintha így akarnám védeni. Nem szándékos volt, inkább anyai ösztönöknek nevezném, hiszen elsődlegesen engem kellene megnyernie magának szerintem, mintsem a lányomról érdeklődjön bármit is, vagy tényleg csak eddig ment volna az, hogy nem aggódok, mert nem lehet baj és győztek azok az emberek, akik mindenféle történetet meséltek?
- A lányomról ráérünk később is beszélgetni, hiszen előbb engem kellene megnyerned magadnak, hogy a lányom közelébe engedjelek, vagy másképpen gondolod? – pillantottam rá kérdőn. Hangom továbbra is barátságos volt, ugyanakkor érdeklődő és még mindig nem mozdultam meg. Ha legalább ennyivel elterelhetem kicsit a figyelmét, akkor már nyert ügyem van. – Miért érdekelt téged ez az állás? Főleg, hogy tapasztalatod nincs, ha jól rémlik, vagyis referenciád, vagy rosszul rémlene? – kezdtem máris bele a faggatózásba, hiszen leírni valamit és elmondani két különböző dolog. Beszédnél jobban látszik az, ha valaki tényleg valamit szeret és nagyon szeretne, mint leírva.

■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Kedd Júl. 24, 2018 5:22 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Madeleine && Laure

Nem mondom, hogy egy picit se izgultam, de szerintem ez az én koromban teljesen rendben van. Tulajdonképpen mégis csak egy kisgyerekre szeretnék vigyázni, az én felelősségem, hogy ne essen semmi baja, ne törje el a kezét, ne horzsolja le az orrát, ne egyen meg olyasmit amitől heveny hasmenése lesz, ne egyen sok édességet, ne egyen olyasmit amire allergiás lehet, ne harapja meg egy kutya a játszótéren, és még sorolhatnám napestig. Ezeken felül természetesen fontos, hogy ne unatkozzon, érezze jól magát, és lehetőleg valamivel le is foglaljam, ami neki való. Tudom, hogy az ilyesmi nem könnyű, de nem tartom lehetetlennek.
Az anyuka, Madeleine, szimpatikusnak tűnik így elsőre, nem látok rajta semmi riasztót. Talán azt, hogy láthatóan félti a kicsikéjét, de a helyében én is pont így viselkednék, ha egy kamaszlányt "interjúztatnék".
- Egyáltalán nem volt nehéz. - mosolygok rá, és próbálok felnőttként viselkedni. A kislányát nézem, hogy milyen aranyosan, mennyire tudományosan eteti a kacsákat. Édesnek tűnik, biztosan nem lenne vele sok gondom, és őszintén szólva egy cuki gyerekkel nagyobb élvezet a pesztrálás is.
Meglep, amikor elém lép, és így nem látom a kislányt.
- Oh... nem akartam tolakodni, csak... - jövök zavarba, és hirtelen nem is tudom ezt mire vélni. Hiszen én nem akartam bántani a kislányt vagy ilyesmi. - Persze, igazad van. Csak gondoltam, bemutatkoznék neki is. - mosolyodok el ismét, de most már bizonytalanabbul. Szerintem a gyerekek is olyanok mint a felnőttek, csak kicsiben. Nem szabad őket alá becsülni, én szeretek értelmes hangon, értelmes dolgokat mondani nekik. És ha velük vagyok, igyekszem velük is udvarias lenni, persze adott keretek közt.
- Hát... szeretek gyerekekkel lenni. Jövőre szeretném elkezdeni a főiskolát, hogy óvónő legyek, de szívesen lennék csecsemő gondozó, vagy nővér is. Azért jelentkeztem, mert egy olyan korú kislánnyal, mint a tiéd, szinte repül az idő, és talán jó tapasztalat is lenne. Ha... ha gondolod, vigyáztam már párszor egy ikerpárra, igaz ők kisebbek, és nem is volt rendszeres, de... megadhatom a hölgy telefonszámát, sajnos nincs más referenciám. - jövök zavarba. Valószínűleg van jobb választása is egy kamaszlánynál, de én tényleg lelkesen vigyáznék rá, és lelkiismeretesen óvnám a bajtól amíg rám bízza a csemetét.



■   lufi   ■      ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szomb. Aug. 11, 2018 9:47 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Minou && Madeleine

Ahogyan teltek a percek, úgy kezdett egyre inkább felderengeni az arca, hiszen láttam már őt korábban. Nem voltam benne biztos, amikor a jelentkezési lapját néztem, de most…most nehéz lenne letagadni, hiszen annyira különleges az arca és látva most a szemeinek a csillogását még inkább örültem annak, hogy végül minden rendben volt vele és csak rövid ideig volt öntudatlan. Hallottam hírét, hiszen sokszor bejártam a kórházba Lemonhoz is a kicsivel, amikor pedig akadt szabad pillanat nem egyszer kaptak el kollégák, hiszen attól még, hogy valaki szülésiszabadságát tölti nem jelenti azt, hogy nem orvos többé és nem kérik ki a tanácsát. Legjobb orvosok és ápolók szerintem mindig is azok lesznek, akik nem félnek segítséget kérni és meghallgatnak több lehetőséget is, mert olykor több ötletből születik egy újabb és az jobb lehet bármelyiknél.
Automatikusan védelmezem a lányomat, ahogyan elé kerülök és csak arcának rezdüléseiből olvasom ki, hogy mintha kicsit megijesztettem volna, vagy nem erre számított volna? Nem voltam túlzottan nagy termetű, meg inkább barátságosnak mondták az arcomat is, de nem csodálom, hogy kicsit fura, meglepő lehetett a tettem. Még kicsit magamat is megleptem vele, de így jár az, akinek túl sok hülyeséget mondanak pár órával, meg egy-két nappal korábban, hogy miért is kell óvatosnak lennie az embernek ilyenkor.
- Ő könnyedén barátkozik és nem szeretném azt, ha netán ragaszkodna hozzád, vagy keresne, hogy hova tűntél, ha netán többé nem látjátok egymást. – higgadtan csendült a hangom, nem volt benne semmi ellenségeskedés. Ismerem a lányomat, olyan mint én. Mindenkinek segítene, mindenkiben a jót próbálja meglátni és mindenkit a barátjának akar, szeretni és ölelni. Kicsi volt, de a tettei mindig is beszédesek voltak és mind emellé még igazi kis bújós típus volt kicsikora óta.
Fejemmel a közeli pad felé intettem, ahol a babakocsi is állt, majd leültem rá. Reméltem, hogy ő is csatlakozni fog hozzám, közben pedig hallgattam, azt amit mesélt. Arcáról sütött az, hogy komoly gondolja azt, amit mond és gyerekekkel szeretne foglalkozni. Tudom, hogy sokan nem szavaznának neki bizalmat, ha tudnák, hogy mi történt vele, de én nem tartottam attól, hogy baj lenne ilyen téren. Ránézett az ember és egy olyan lányt látott maga előtt, aki élvezni szeretné az életet és talán jobb hellyé tenni a világot. Legalábbis ez volt az első benyomásom róla.
- Ezt igazán jó hallani. Akkor ez számodra nem csak nyárimunka lenne, hanem inkább hivatásról beszélünk, mert gyerekkel szeretnél később is foglalkozni. Ikrek, biztosan nem lehetett könnyű. – majd enyhén megrázom a fejemet. – Nem kell, köszönöm. Bízok benned, nem értem, hogy miért hazudna bárki is erről, hiszen aki nem ért a gyerekekhez, vagy nem szívvel csinálja az úgyis hamar elbukik. Nem tudom, hogy azt nézted-e, hogy olykor délelőtt, míg máskor délutánról lenne szó. Remélem ez nem gond. – a beosztásom fix, így ilyen téren sok variálásra nem kell számítani. – Egyébként azt megkérdezhetem, hogy miért pont ezt a hivatást választanád? – érdeklődve nézek rá, hiszen tényleg kíváncsi voltam, hogy valaki miért ennyire eltökélt emellett. A gyerekkel soha nem könnyű és pont ezért becsületre méltó, akik vállalják azt, hogy vigyáznak és nevelik is részben a gyermekeinket, miközben próbálják óvni is őket.


■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Csüt. Aug. 16, 2018 10:50 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Madeleine && Laure

Izgalmasnak tartottam ezt a mai találkozót Madeleine-nel és a kislányával. Új embereket megismerni eleve mindig jó dolog, és mivel most életem első "munkahelyéről" van szó, még izgalmasabb az egész. Persze, izgulok, szeretnék rá jó benyomást tenni, mégis csak a kislányát készül rám bízni. Ettől függetlenül bizakodó vagyok, hiszen nekem sincs épp sorozatgyilkos fejem, és egész értelmesen tudok beszélni, ha arról van szó.
Szeretném megismerni a lányt is, mármint legalább bemutatkozni neki, de az anyukája nem igazán partner ebben. Mikor elmondja miért, bólintok. Így azért érthető a dolog.
- Erre nem is gondoltam. - mosolyodok el kissé, majd figyelmem ismét Madeleine felé terelem. - Mármint, hogy akár idegenek is tudnak neki hiányozni. Nagyon szerencsés lehet a természete, hogy ilyen könnyen barátkozik. - amikor a pad felé invitál, vele tartok, de fél szemem én is a gyerkőcön tartom. Nem mintha bármi baja eshetne ott a kacsa etetés közben, de sose lehet tudni. Ha gyerekekről van szó, egy pillanat is elég, és már kész is a baj.
- Igen, olyasmi. Persze még nem tudom pontosan, hogy mi is szeretnék lenni, de az biztos, hogy gyerekek közelében lennék legszívesebben. Ők valahogy... bearanyozzák az ember napját. - figyelmesen hallgatom, amit mond, és egy egészen kicsit megnyugszom tőle. - Köszönöm. Az ikrekkel se volt olyan nagyon nehéz, ők is aranyosak. Aki megtetszik nekik, meg akarják etetni a kekszekkel, cumival, cumisüveggel. - nevetek röviden és halkan, mert ez tényleg nagyon édes tulajdonságuk. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mostanában mi lehet velük, mekkorát nőttek, mert hát igen, nem csak a gyereknek tud hiányozni a szitter, hanem visszafelé is így van. - Amíg nem kezdődik el a suli, addig bármikor tudok rá vigyázni. Utána... hát, inkább a délutánok jönnek szóba, az iskolából nem szeretnék lógni. - felelem óvatosan, mert nem tudom mennyire számít majd jópontnak, hogy a suli miatt nem tudok állandóan szolgálatba állni.
A kérdésén elgondolkodok egy kicsit, és úgy döntök, hogy talán a legjobb, ha a lehetőségekhez képest őszinte leszek vele.
- Talán azért mert... régen elkövettem pár hibát. Néha az ember nem is tudja, hogy mit csinál, vagy szót fogad másoknak, vagy a saját feje után megy, és kész is a butaság. Aztán, történt valami, valami komoly dolog velem, és azt hiszem akkor jöttem rá, hogy szeretném, ha valami jót csinálhatnék, olyasmit ami vidám és örömöt szerez másoknak. Talán ezt így nehéz megérteni, de azt hiszem, igazából azért szeretném ezt csinálni, hogy másoknak jó legyen. - mosolygok rá bátortalanul - meg persze szeretem a gyerekeket is, nagyon!



■   lufi   ■      ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Kedd Aug. 21, 2018 8:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Minou && Madeleine

- Szerencsés? Nem hiszem, hogy az lenne, vagyis csak részben. Sok rossz ember jár a világban, Laure. – néztem rá komolyan, mert nem gondolnám naivnak, hogy ne tudjon a ragadozókról, akik nem csak kisgyerekeket, de akár hozzá hasonló korú lányokat is simán elrabolnának, ha az érdekük úgy kívánja. Ebből a szempontból pedig pont, hogy nem szerencsés, ha mindenkivel barátkozni szeretne a kislányom.
- Mennyi időt töltöttél már gyerek közelében? – kíváncsiskodtam, hiszen volt igazság abban, amit mondott, de akadnak olyan pillanatok is, amikor nagyon leszívják az embert. Amikor már vécére se tudsz kimenni anélkül, hogy ne csüngene ott, vagy egy kávét meginni nyugodtan. Igaz, sokkal szerencsésebb helyzetben vagyok, mint amikor a fiam született meg és nem is cserélném el az anyaság egyetlen egy percét se, de attól még néha nekem is akadnak olyan álmaim, hogy egy-egy szabad pillanat is jól jönne. – Mert van igazság abban, amit mondasz. Képesek feldobni az ember napját, bearanyozni, de ugyanakkor nagyon nagy felelősség is rájuk vigyázni, megóvni őket és gondoskodni róluk, még ha ők nem is akarják ezt. Emellett pedig legtöbb esetben egy szabadperced sincs, mert mindig történik valami. – akaratlanul is eszembe jutnak a kórházban látott dolgok. Mennyi baleset volt, mennyiszer kellett aggódó szülőkkel beszélni és nem mindig tudtunk mi se biztató hírekkel szolgálni… de ennek már vége, váltottam, tanultam és még mindig tanulok, hogy tényleg méltón vehessem át a nyugdíjba vonuló kolléga helyét.
- Persze, teljesen megértem. Az iskola az első és én se örülnék annak, ha miattam lógnál. Én is inkább a nyárra gondoltam, nem tudom, hogy ősszel mi lesz még. – így ennyire előre nem is akartam ilyen téren tervezni. – Utolsó éves leszel, vagy rosszul gondolom? – ha igen, akkor alapból is elfoglaltabb lesz esélyesen, hiszen megannyi vizsgára kell tanulniuk, készülniük, hogy felvegyék arra az egyetemre, ahova járni szeretne.
Türelmesen vártam arra, hogy vajon mit fog mondani. Elzárkózik, vagy inkább a helyzethez képes őszinte lesz, hiszen mégis csak a lányomat szeretném rábízni, így nem árt, ha elnyeri a bizalmamat is.
- Hmm, és mi van azzal, hogy neked is jó legyen? Szép dolog másokért élni, de hosszú távon nem kifizetendő. Te is örömedet leleled benne igazán, vagy nem? – kíváncsian néztem rá, miközben meghallottam a rohanó lépteket, mire máris kitártam a karomat hogy a lányomat elkapjam. A következő pillanatban meg már fel is kaptam és az ölembe ültettem. Sietve bújt hozzá, miközben kíváncsian fürkészte a lányt. – Kívánom azt, hogy sikerüljön megtalálnod önmagad és minden jól menjen, az álmaid teljesüljenek. – őszintén gondoltam azt, amit mondtam és kicsit talán érezhető volt, hogy többet tudok, mint netán egy idegesen sejtene abból, amit mondott. Nyomtam egy puszit a hercegnőm kobakjára.
- Mon, szeretnék neked bemutatni valakit. Ő Laure, Laure ő pedig Monique, a kislányom. – mosolyodtam el, mire a kislány huncut módon a kezét nyújtotta, de aztán elrántotta még idejében. És ez még párszor eljátszotta, közben pedig kuncogott, mire tényleg megfogta Minou kezét.


■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Pént. Aug. 31, 2018 5:12 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Madeleine && Laure

- Igen, tudom... a nevelőapám is egyfajta... rendfenntartó helyen dolgozik, szóval ő is gyakran aggódik a rossz emberek miatt. De szerintem a kislányod biztos olyan okos, mint amilyen barátságos, és később majd tudni fogja, hogy kiket kerüljön messzire. Most még kicsi. - mosolygok rá bizonytalanul.
következő kérdésén elgondolkodok. Mennyi időt? Hát, ha őszinte akarok lenni, olyan nagyon sokat még nem, de... de élveztem. Mármint, nem élek együtt egy csemetével vagy ilyesmi, de amikor velük lógok, olyankor mindig boldogság veszi körül őket, még akkor is, amikor éppen bőgőmasinásat játszottak.
- Annyira nem sokat, de nekem tetszett az együtt töltött idő. - maradok végül egy diplomatikusabb válasznál. Komoly tekintettel figyelem, miközben azt mondja, hogy milyen sok munka és felelősség jár egy gyerekkel. Azt hiszem ez tényleg valami olyasmi, amihez fel kell nőni, meg kell érni rá, de igazság szerint én nem az anyaságra készülök, csak napi pár órát vigyázni egy csöppségre.
- Talán az ilyen bébiszitterkedés is pont erre készíti fel az embert, hogy később ne fájjon annyira ez a sok felelősség. -bólintok végül egyetértően. - De mindezek mellett is gondolom bőven kárpótolnak a gyerekek ezekért a plusz erőfeszítésekért.
Szuper nyári munka lenne egy Manócskával lógni, de azért ha jön a suli, nem tudna rám úgy számítani Madeleine. Az iskola az első, Gui kicserzi a bőröm, ha most meg elkezdenék rosszul tanulni. Már Samuel miatt is aggódik, hogy nehogy a tanulás rovására menjen, hát még ha mellette dolgoznék is! Szóval, valami egyensúlyt kell majd találnom, de hát erre még ráérek, hogy kitaláljam mi lenne a legjobb. Nyáron mindenesetre nem okoz majd gondot, bármikor ráérek, ez biztos.
- Szerintem azért vannak ennél sokkal rosszabb munkák is. - vonom meg a vállam mosolyogva - Mármint egy uncsi irodában, uncsi asztal mellett... akkor már inkább ez, a gyerekek közt több öröm éri az embert. Legalábbis én így tapasztaltam. - nézem, ahogy a kislány az anyukájához fut, és akaratlanul is rá mosolygok. Milyen kis aranyos! És milyen örömmel ment az anyukájához! Nem emlékszem, hogy én valaha is futottam volna így az anyámhoz, és ő válaszul megölelt volna. Szerencsés kislány, valószínűleg fogalma sincs róla, hogy mennyire az.
- Köszi! Hát, ha nem is minden, de most úgy tűnik egész jó irányba haladnak a dolgaim. - fülem hegyéig pirulok, mert akaratlanul is a fiúra gondolok, akibe fülig beleestem. Nevetséges, hogy mennyire el tudja venni az emberek eszét a "szerelem", de én se vagyok kivétel, engem is beszippantott az érzés. Valahogy azóta, amióta Samuel az életem része, minden jobbnak tűnik, így nem hazudtam Madeleine-nek, tényleg úgy érzem kezdenek irányba állni a dolgaim, és haladok az álmok megvalósítása felé.
Ahogy a kislány előbb nyújtja felém a kezét, majd visszahúzza, látom a szemében a huncut csillanást. Nem sértődök meg, sőt viszonzom is egyszer a gesztust, majd óvatosan fogom meg a felém nyújtott pracliját.
- Szia Monique! Nagyon örülök, hogy megismertelek. - mosolygok rá, majd kiszúrok a selymes hajában egy kis csatot, amin valamilyen állatka van, talán macska vagy nyúl, de nem vagyok benne biztos. - Tetszik a csatod! Te is szereted az állatokat? - ha a kérdéseim hatására esetleg elragadná a szégyellősség, csak mosolygok rá barátságosan. Szimpatikus kislány, szerintem jól kijönnénk egymással. Persze tudom, hogy nem szabad őket lerohanni, így hagyom majd, hogy magától meséljen el nekem dolgokat. Miket szeret, mik érdeklik. Még az ilyen kislányoknak is egészen határozott, egyedi véleménye van, amit szeretek figyelembe venni.
- Messze laktok? Vagy valahol a közelben? Csak amiatt kérdezem, hogy ha esetleg úgy döntenél, hogy vigyázhatok néha Monique-ra, akkor milyen messzire kellene majd mennem. - fordulok ismét az anyuka felé, és nem kevés reménnyel pillantok rá.




■   lufi   ■      ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Pént. Aug. 31, 2018 8:45 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Minou && Madeleine

- Pontosan ezen van a hangsúly Laure, hogy most még kicsi és túlzottan hisz abban, hogy mindenki jó. – emeltem rá az íriszeimet a lányomról. Nem értettem, hogy nem látja azt, hogy miért most óvom ennyire és miért nem amiatt aggódok, amikor már elég nagy lesz ahhoz, megvédje magát is. Talán hibát követtem volna el azzal, amikor esélyt adtam neki? Inkább mást kellett volna választanom erre a szerepre? Sokan inkább utóbbira szavaznának, de reméltem, hogy ha most egyből nem is, akkor rá fog ébredni, hogy miért pont most kell ennyire óvni őt és miért nem akarok csak úgy senkit se a közelébe engedni. Nem akarom, hogy baj történjen. Főleg, mivel senki se sejti, hogy valójában milyen családból származom.
- Fájjon? – pislogtam nagyokat, mert nem erre céloztam, hogy fájna bármi is, mert nem cserélném el az anyaságot semmiért se. – Nem fáj, inkább csak megváltoztatja az embert. Az értékrend átrendeződik és közben mi magunk is változunk. Nem csak a gyereket változnak a neveltetésünknek köszönhetően, hanem ők is hatással vannak ránk. – hangom higgadtan csendült és tudtam, ha teljesen nem is érezheti át, amin én mentem keresztül, attól még érteni fogja, hogy mire is gondolok. Főleg, ha már foglalkozott korábban is gyerekkel. Rám is hatással voltak mások gyermekei is, akikkel a kórházban, vagy még egyetem alatt találkoztam a tanulási fázisban. Csak másképpen, mint a sajátjaim. Olykor a változás szembe tűnő, máskor meg mások hívják fel a figyelmünket rá.
- Mindenkinek mást jelent az uncsi és rossz munka. Hidd el, hogy akadna olyan, aki sikítva menekülne a gyerekek közeléből. – nevettem el magam, mert ismertem ilyet. Még a kórházban is akad ilyen, aki inkább elkerüli azt gyermekosztályt, mert annyi nincs kibékülve a kicsikkel. – De azért örülök annak, hogy szemmel láthatóan jó kezekben lesz a következő generáció. Én drukkolok neked, hogy sikerüljön, mert süt rólad, hogy imádod őket. – vallottam be mosollyal az arcomon. A legtöbb dolgot könnyedén ki lehetett olvasni az emberek reakcióiból, de sajnos nem mindig. Ezért pedig hálás voltam a sorsnak, mert így se Sandy, se Lemon nem gyanakodott arra, hogy akiket a családomként ismernek, ők valójában nem is azok. Csak a fogadott szüleim és testvéreim, akik megértették, hogy miért fordítottam hátat a saját családomnak.
- Úgy érzem, hogy ez nem csak a gyerekekről szól, hanem szerelemről is? – szélesedett ki a molyosom, miközben egy kószatincset a fülem mögé simítottam. Azt az egy szót pedig kicsit kérdőn és állításként ejtettem ki. Ismerős volt ez a reakció. Én is ilyen voltam Lemon miatt, de itt máris visszavonulót fújtam, hiszen nem vagyok a legjobb barátnője, akivel meg akarná ezt osztani, én pedig nem fogom őt faggatni. Amíg a fiúját nem hozza át hozzánk, nem veszélyezteti miatta a lányom életét, addig semmi közöm nincs hozzá. Lassan simítottam végig a combomon, miközben a lányomat fürkésztem, hogy hamarosan már ott trónoljon a combomon. Kicsit még lovacskásat is játszottam vele, mire elnevette magát.  
Laure kérdését hallva sietve bújik hozzám a lányom és úgy kukucskál, mint aki most lett hirtelen szégyellős. Megrázom a fejemet is a reakciójának köszönhetően.
- Sajnálom, általában nem szokott ennyire szégyellős lenni. – pillantok a lányra, majd nyomok egy puszit a lányom kobakjára. – Nincs annyira messze, gyalog kb. 15-20 percre van innen. Az egyik kertes házban, de innen jár busz is, azzal szerintem 5-10 perc alatt ott tudsz lenni. A szomszédos utcában áll meg. – avattam be a lányt, majd sietve pillantottam az órámra. Szerencsére még egészen időben voltunk, a fiúk se jönnek még haza pár óráig. – Ha gondolod és ráérsz, akkor megmutatom, hogy merre is van. Ha most nem alkalmas, akkor legközelebb? – ebben pedig benne volt az is, hogy megkapta a munkát. Ha nem így lenne, akkor nem lenne legközelebb se, meg nem is akarnám megmutatni neki a házunkat.


■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Kedd Szept. 25, 2018 3:59 pm
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Madeleine && Laure


- Azt hiszem, igazad van. Az nem baj, ha ilyen barátságos marad, talán pont ez hiányzik a világból... de meg kell tanulnia mindenkinek, hogy kiben szabad megbíznia és kiben nem. - bólintok felé őszintén, miközben szemem sarkából a cserfes kislányt is figyelem. Szembetűnően aranyos, szép csöppség, az anyukája teljes joggal félti őt a világ gonosz embereitől. Remélem azt már tudja, vagy legalábbis sejti, hogy én nem tartozok közéjük, még a légynek se tudnék ártani. De tényleg. A múltkor berepült egy a lakásba a teraszajtón át, és papírlapokkal próbáltam kitessékelni ahelyett, hogy lecsaptam volna.
- Csodálatos lehet anyukának lenni. - ahogy hallgatom, és nézem Madeleine-t, tényleg így is gondolom. Persze nincsenek még ilyen jellegű vágyaim, félreértés ne essék! Talán majd úgy tíz év múlva, talán. A fejemben bármennyire is felnőtt vagyok, azért jelenleg mégiscsak épp hogy a nagykorúság határán táncolok. Nem lenne jó ötlet, ráadásul még a barátomat is alig ismerem. Nem bolondultam meg! Ettől függetlenül, értem mit mond, és egészen biztosan nagyon szép pillanatai lehetnek a gyerkőccel.
- Hála égnek az emberek nem egyformák. - bólintok magam is mosolyogva. Nem tudom, hogy neki mi lehet a foglalkozása, de van egy olyan gyanúm, hogy nem egy íróasztal fölött görnyed naphosszat. - Köszönöm. -pirulok el egy kicsit kedves szavai hallatán. - Remélem, hogy hosszú távon is sok időt tölthetek majd a tökmagokkal, de azért tudom, hogy ez egy nagy és felelősségteljes dolog. Mármint, tudom, hogy nem csak játék, vigyázni is kell rájuk, tanítani őket meg ilyesmik.
Amikor arra kérdez, hogy van-e szerelem a levegőben, önkéntelenül is elmosolyodok. Szerelem? Hogy ne volna... mármint, valami hasonló az van. De nem merek erre mit felelni, csak szemem lesütve, szégyenlősen bólintok. Igen, van valaki aki fontos a számomra. Csak most épp sokkal de sokkal kevesebbet látom, mint szeretném.
A kislány nagyon aranyos, efelől nincs is kétségem. Tetszik a játékosság, ahogy a kezét nyújtja, majd visszahúzza. Azt egy kicsit furcsállom, hogy utána így megszeppen, de hát a gyerekek már csak ilyenek. Néha kiszámíthatatlanok. Hagyom, hogy az anyukájához bújjon, és nem piszkálom. Talán csak egy kis időre lenne szüksége, hogy feloldódjon a társaságomban. Nem tudom, sajnos nem ismerem még a kislányt.
- Semmi baj, remélem majd lesz alkalmunk össze barátkozni. - próbálok eléggé felnőtt módon viselkedni ahhoz, hogy megkapjam az állást, igyekszem jó benyomást kelteni. De ha a kislány nem kedvel engem, akkor természetesen bármennyire is igyekeznék, nem vigyázhatnék rá.
- Ráérek! Persze, szuper lenne! - vágom rá mosolyogva a választ. Hű! Talán sikerült? Vigyázhatok én a kislányra? Ilyen jó napom is régen volt! - Ne vigyek valamit? Szívesen segítek. - pillantok a táskára, amiben gondolom Monique játékai és egyéb holmijai lapulnak. - Monique ehet süteményt, vagy szoktatok ilyesmit együtt csinálni? - kíváncsiskodok - Ha nem gond, megkérnélek rá, hogy majd mondd el, hogy mit szeretnél, mivel töltsük az időt, ha én vigyázok rá. Milyen játékokat játsszunk, milyen könyvekből olvassak fel, csinálhatunk-e kis kézműves dolgokat?




■   lufi   ■      ■ ■credit

avatar
● ● Posztok száma :
83
● ● Reag szám :
73
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon •• Szer. Szept. 26, 2018 6:49 am
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Minou && Madeleine

Szavai megmosolyogtatnak, hiszen tényleg az. Csodálatos, hihetetlen anyának lenni. Hálás vagyok az életnek azért, hogy megtapasztalhattam ezt a csodát, ugyanakkor az is igaz, hogy ez se fenékéig tejfel. Egyszerűen vannak rosszabb napok, pillanatok az életemben. Akad olyan nap, amikor legszívesebben messzire szaladtam volna, vagy csak órákon át sírtam volna. Semmi se lehet tökéletes, de ők az én rosszcsontjaim, így a világért se cserélném el őket. Az életem nélkülük üres, sivár lenne. Nekik köszönhetően több szeretet csöppent az életünkbe és még több napfény is.
- Biztosan, főleg, ha kitartóan küzdesz az álmaidért, akkor még nagyobb esélyed van rá. Addig pedig be kell érned egy vagy két gyerkőccel. – utalok itt a bébiszitter munkára, hiszen korábban már említette, hogy vigyázott ikrek is. Nálunk főként a lányomra kell vigyázni, de lehet olykor a fiam is képbe kerülne ilyen téren, de vele nincs sok gond. Ő már nagyfiú az ő szavaival élve és tud gondoskodni magáról. Ez valóban így van, ügyes és okos fiú, de azért nem árt, ha akad segítsége a közelben.
Elmosolyodom a lány zavarán, hiszen igazán édes, de nem is faggatom tovább. Az eddig hallottak alapján egészen felnőttes gondolkodásúnak tűnik. Olyannak, akitől nem kell tartani és az ember könnyedén bízná rá a gyermekét. Így pedig nem hiszem, hogy okom lenne attól tartani, hogy netán a fiúja beugrik és a lányom helyett inkább vele üti el az időt. Sajnos, hallottam már ilyen esetekről is. Nem is értem, hogy pár tini mit is gondol. Egy élet van rájuk bízva és ő inkább pasizik. Akkor ne legyen bébiszitter!
Lányom újabb puszit zsebelhet be, miután a kobakjára adtam egy cuppanós puszit, amire kuncogással felel, de közben le se veszi a pillantását a lányról. Mosolyogva figyelem őket, Monique már csak ilyen. Kishuncut az angyalok között és pontosan tudom, hogy most is csak játszadozik, amikor hirtelen előadja a megszeppentett.
- Biztosan lesz és ne dőlj be a kisasszony színjátékának, mert igazi színésznő. – játékosan kicsit megcsikizem a tündéremet. Ő pedig hangosan elkezd nevetni és próbálja eltolni a kezemet, természetesen nem hagyom, hogy elszökjön, de nem is „kínzom” sokáig a csiklandozással.
- Köszönöm, de nem kell. – pillantok rá mosolyogva, miközben beültetem a kislányomat a babakocsiba, majd a táskát is elpakolom lentre és indulhatunk is. – Süteményt ehet, viszont mivel még ennyire kicsi és szeleburdi is tud lenni, így tűzhely, sütő közelébe nem mehet, ahogyan élestárgyakat is jobb szeretem még tőle távoltartani. – vallom be, hiszen tényleg olyan szélvészkisasszony tud már most is olykor lenni. – Így az együtt sütést még lehet inkább kicsit napolnám, ha nem akarod utána az egész lakást takarítani, mert esetleg lisztesen szaladt el. – kuncogom el magam és érezheti, hogy tapasztalatból mondom, meg alapból se igazán szeretem, ha még a konyhába beteszi a lábát, amikor nagyban sütés-főzés megy, mert félek, hogy nehogy magára rántson valamit, vagy csak hozzáérjen valami forróhoz. – Ez nem valami sznob otthon, ahol programterv van. Ő még gyerek, így ő úgyis elmondja, megmutatja, hogy mivel is szeretne játszani. A mesekönyv meg hasonló, mint a játékok, arról is ő dönt. Azt meg sejtem, hogy vagy annyira értelmes, hogy eldöntöd azt, hogy mi szolgálja a javát és mi nem. – komolyan csendül a hangom, mert tényleg okosnak tartom őt, így nem félek olyantól, hogy netán ha nincs pontról pontra leírva mit kell csinálni, akkor nem fogja érteni a dolgát. – Naponta viszont többször kell ennie. Tízórai is van ebéd és reggeli között. Nem mindig szól amiatt, hogy éhes lenne, mert szeret túlzottan is elmerülni a dolgokban. Ami meg a kézműves dolgokat illeti. – hallgatok el egy picit, miközben körbepillantok az utcán, de nem jön semmi se, így át is kelhetünk az úttesten. – Inkább csak rajzolgatni szokott, így ilyen téren még egyelőre nem túlzottan bő a lehetőségek tárháza, remélem ez nem gond. – meg ott az olló is még, de egyelőre inkább azt megtartanám magamnak. Elég ha én figyelek árgusszemekkel, hogy nehogy levágja az ujját, nem kell neki is emiatt izgulni. – Viszont nagyon szeret kint lenni a kertben. Van hintája is, meg homokozó. Szeretsz a szabadban lenni? – pillantok rá kérdőn, mert nem rémlik, hogy ilyen téren mondott-e már valamit, vagy nem. Remélem, hogy igen, mert még nyár van. Jobb ha kint vannak, mint a négyfal között, amikor hétágra süt a nap.

■ ■  szeretgetesi   ■ ■credit



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Tóparti pavilon ••
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Ajánlott tartalom

Tóparti pavilon
Second Chance frpg
1 / 2 oldal

Similar topics

-
» Folyóparti sétány

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Montsouris park-