Domboldal lépcsõsorral
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Yesterday at 7:25 pm ✥

✥ Yesterday at 6:59 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 6:54 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 5:46 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 4:36 pm ✥

✥ Hétf. Szept. 17, 2018 7:07 am ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:04 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:01 pm ✥

✥ Vas. Szept. 16, 2018 8:00 pm ✥

Párizs lakói


Témanyitás ✥ Domboldal lépcsõsorral •• Szomb. Nov. 25, 2017 3:57 pm

Forrás: google
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Szer. Márc. 14, 2018 11:21 am



Vologue & Delâtre

Minden tőlem telhetőt megtettem ma, csak hogy senki se akaszkodjon a képembe és a privát szférámba. Oda senki sem kell. Én jól meg vagyok a többiektől méterekre. Elhessegettem a rosszmájú gondolatokat, hiszen ma kivételesen senki sem akart semmit. Szabadnap féleség uralkodott a házban. Csak én nem tudtam pihenni.  
Sosem mondtam ellent, hisz tisztában voltam azzal, hogy akkor hibát követek el. Mint hat évvel ezelőtt. Az indulat vezérelt, nem a higgadt ész. Akkor nap sem a higgadt észt választottam, hanem a harag, és a bosszúszomj vezetett. És az lökött a mélység kútjába is. De most itt vagyok, a múlt, az múlt, s bár nem fogok felejteni, tovább lépek, és élem az életem. Oka van annak, hogy itt vagyok, oka van a próbatételeknek (mert mi ez a test, ha nem az?), oka van annak, hogy a régiekkel is találkoztam. Nem hagyom többé, hogy a sárban ragadjak. Mert így döntöttem. Azt ne várják el tőlem, hogy félelemtől remegve fogok térdre rogyni és az életemért fogok könyörögni. Most attól, hogy "megvernek" és talán elásnak a hátsó kertben, nekik könnyebb lesz, persze, ez tény. De azoknak, akik betegen fekszenek ágyaikban, vagy épp félnek és engedelmeskednek, mit javul ettől az állapotuk? Attól, amit velem akarnak tenni, nem segít sem a húgomon, sem Jamesen, sem Olivián, sem senkin... Bizonyítsak? Mégis miért? Senki nem kért belőlem. A rohadt, franc essen, az egész...! Rajtam sem segített a bosszú vérrel átitatott íze az évek során. És az a vén tyúk még mindig él. És az a nő… csak kerüljön a kezeim közé és kitekerem a nem létező ördög szárnyait. Meg aztán persze, az sem mindegy, milyen verziókat ismertek ők. Akik csak távoliként láttak, vagy csak pár sort beszéltek rólam. Persze nem vártam el, hogy meghallgatják az én "mesémet”, de nem igazán feküdt volna az sem, ha másnak hisznek. Vajon tudják-e, hogy az egy próba volt, egy feladat, amivel engem is megleptek? Vajon tudják-e, hogy a fiúkat a barátaimnak tartottam, vajon tudják-e, hogy...
De mit számít? Kit érdekel?
Kissé elkalandoztak a gondolataim a perverz férfi körül, hiszen mi van ha úton útfélen jön utánam és sosem szabadulok meg tőle? Már láttam a lelki szemeim előtt, hogy verítékben úszva kelek fel valamiféle hotel szobában, és csak pár pillanat múlva tudatosul majd bennem, hogy ismét csak álmodtam.
Mögöttem trappolás hang, már fél órája annak, hogy leléptem, szóval megint az az idióta lohol utánam. Nyertem. A vállaimba kapaszkodva húúú-zik itt nekem.
- Igazán szellemes. - vágtam rá csak úgy, semmitmondón, miközben halk, fáradtnak tűnő sóhaj szakadt ki a torkomból. A tekintete és az ábrázata mindent elárul. Csak figyeltem, ahogy tovább szalad, mintha üldözné valaki, azért hátra nézek, fő a biztonság, de senki…
Mosolyogva figyeltem a távolodó srác útját. Valójában egész jól szórakoztam azon, hogy ennyire felhúzta magát pusztán azon, hogy semmibe vettem őt jelenleg. Jó, nyilván akinek ez jelent valamit, annak elég nagy méreg az, ha valaki - jelen esetben jó magam - telibe tapossa a szarjait. Találtam egy lépcsőt kissé odébb, majd lehaladtam rajta, hogy találkozzam az illetővel, akinek tartozok ezzel a szarral. Minek jó ez nekik?
Körül néztem a domb alján, de úgy tűnik késik a barna hajú női illető, a zsebemből halászom elő a zacskó cuccot, kissé nézegetem feltartva magam előtt... és ha lepaszolnám másnak? Körül néztem megint, de senki nem járt erre....
Még.


✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Csüt. Márc. 15, 2018 1:00 pm

A parkot még akkor láttam meg, mikor albérletet kerestem, aztán felcsapvtam a Párizs útikönyvet, igen, ez van, nevetséges, vagy sem én jövevény vagyok itt, és ismerkednem kell a várossal, szóval a könyv azt írta A Montsouris Park 1869.-ben nyitott meg és III. Napóleon és Haussmann báró idejében, aki a város arculatának sok fontos részletét is tervezte, bár a parkot nem egyedül ő építette, ő a növényzetért felelt, mert valami Alphand nevű fickó volt az építő.
Úgy döntöttem eljövök, megnézem közelebbről, sétálok egyet.
Így most sportcipőben, farmerben, kapucnis felsőm alatt egyszerű zöld hosszú ujjú pólóban a vállamon könnyű hátizsákkal rovom a sétautat.
Hm… – Pillantok körül. Igenis érdekes így nézni ezt a területet.
Nem erdőség volt, hanem kőfejtő, és alagutak húzódnak alatta, egy egykori bánya maradványai, melyekben emberi csontvázakat találtak.
Hú!
Nem semmi a hely, nézek körül újra, ahogy lassan sétálok az egyik ösvényen. Egyelőre még nem ismerem a terepet, de számba veszem ezt is lehetőségként, sose tudni végül melyik lesz a kedvencem. Az se nagyon tántorít el, ha kicsit utaznom kell miatta a városon, végül is olyan rengeteg dolgom nincs, se kicsit se nagy otthon, Raoul macsekja meg meglehetősen önálló.
Körbefordulok, nézem a park térképét, keresem, hol lehet a párizsi meridián emlékműve, merre állhatott a Bardo palota, vagy hol lehetett a katakombák bejárata.
Nem tudom… a park még idegen, a terület ismeretlen, és valahol itt lesz majd a tó mellett Pierre Durand emlékműve is, meg valahol van egy másik szobor, az Oroszlán halála. Azt talán felismerem majd.
Szóval, akkor talán itt kell jobbra fordulnom és aztán jön majd egy lépcső és…
Egy srác rohan szembe velem, oldalra lépek, ő huhuhúúúzik. Bolond kölyök. Azt hinném az első pillanatra, hogy csak vidám és örül az é
Egy enyhe lejtőn haladok felfelé, jobbra meglátok egy nem túl meredek lépcsősort, tetszik a korlátja, karomnyi vastag faágakból ácsolták, olyan, mint valami fantasy-film díszlete. Arra veszem az irányt.
A lépcső alján egy srác áll. A haja sötétbarna, a teste már nyurga, előjeleként annak, hogy majd magas férfi lesz belőle, de még valahol a fiú és a fiatalember közötti átmenetnél tarthat. Nem felém néz, szerintem nem is látja, hogy közeledem.
Valami másra figyel, a kezében fog valamit, de ebből a távolból nem látom, hogy mi van nála.
Nem mintha az én dolgom lenne.
Inkább csak azért figyelem, mert elállja a lépcsőt, ahogy pont középen várakozik.
Igen, talán vár valakire.
Körbenézek. A aprkban ugyan vannak emberek, de távolabb, inkább csak érezhető, hogy ott vannak valahol, de így kora tavasszal, főleg, hogy megint beborult, a fűre még nem ülnek ki. Talán kevesebb a kocogó is, nem tudom. Errefelé nem tart senki, nem közeledik nevető szemű szőke lány, se harsány kamasz fiúk csapata.
De a srác nem mozdul. Fura. Van benne valami, valami nem is tudom mi, ahogy ott áll. Élvezhetné a park hangulatát, de mintha az egész nem érdekelné, mintha szívesebben lenne máshol, mégsem mozdul.
Pont a lépcső közepén áll, az utolsó fokon. Ha fel akarok menni vagy hozzáérek, vagy arrébb kell hogy lépjen.
Nem fordul felé. Vagy én vagyok nagyon csendes, vagy ő gondolkodott el nagyon.
Bocs – szólítom meg. Semmi extrát nem akarok, de mégis, ha felém fordul, akkor a pillantását keresem.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Szer. Márc. 21, 2018 11:36 am



Vologue & Delâtre

A mai nap egy megtestesült unalom, a munkát bezzeg kiadja az az agyhalott tag. Miért nem csinálja ő? Jah persze, kölyökökre rátukmálni egyszerűbb. Sőt ha el is kapják őket, akkor hamarabb kilehet hozni a rácsok mögül, mint egy 40 év körülit. Ráadásul csak egy távolabb készült fotót kaptam a vevőtől, sokra nem megyek vele. Egy barnás hajú nő és hát az arca…sokat nem mond. Minden nő egyforma ami azt illeti. A leghalványabb kedvem és affinitásom sem volt ahhoz, hogy a napot a házba zárva töltsem egy másnapos és morgós öreggel, ezért muszáj volt kiszabadulnom onnan. Bár simán elvihettem volna egy csomó pénzt és le is léphettem volna…  Igazság szerint, egyáltalán nem szerepelt a terveim között az, hogy én utazzak bárhová is. Nem tettem ki a lábamat ugyanis a városból. Gondolkodóba esem, hogy akkor most, hogyan is tovább. a fiatal úr a jelek szerint még haldoklósat játszik és ezért semmi kedvem visszamenni még, de közben egyedül lenni sem olyan nagy kaland... Sokat gondolkoztam azon, hogy talán nekem is változnom kéne, és a zsebtolvajlást néha napján gyakorolni, de az egyrészt túl kockázatos, másrészt meg egyszerűen nem tudnám megtenni. Amikor apu még élt, nagyon fontosnak tartotta, hogy büszkére neveljen minket. Bármilyen helyzet van, legyen szó gazdasági válságról, amit megszenved a családi cég, vagy pedig szimplán csak az én hajléktalanságomról, nem tudnék lopni. Nem a másik ember miatt, hanem magam miatt. Egyszerűen nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel egyrészt a másnak okozott kár miatt, másrészt pedig a szégyenérzetemmel. Éreztétek már azt a bizonyos dolgot, hogy valakire rászorultatok és tartoztok neki? Na, erről van szó ebben az esetben is. Én aztán senkinek se akarok tartozni azzal, hogy lenyúlom a tárcát és az iratait visszaadom. Inkább megdöglök az utcán, de nem akarom ezt érezni. Azzal meghazudtolnám saját magam. De hát 6 éve lélegzem ebben a testben és szerencsére még nem kényszerítettek rá… még. Inkább meg hagyom másnak a feladatot.
Egyre sűrűbben tekintettem az órámra, közben azon morfondíroztam, hogy felhívjam a „főnököt”, de aztán letettem róla. Léptek zaja ütötte meg a fülemet, így közönyös tekintettel felnéztem. Végre. A nő, aki elém lépett fiatal és szerintem nagyon szép. Kedves mosolyára én is egy mosollyal válaszolok, amint felül emelkedem a zavartságomon.  Azzal akartam indítani, hogy: késett. Sajnos azonban a nő megelőzött a beszédben, így ez a kedves nyitási lehetőség tovakúszott. Miért bocs? Tovább akar menni? De hát... nem a cuccért jött? Odébb lépek, ahogy leemelem a pillantásomat róla, de ha elhaladna mellettem, akkor hozzáteszem...
- Piros pontot is ad? - ha épp nem ismernénk fel egymást a vevővel, akkor könnyebb így, mint utána szólni, hogy elfelejtett valamit... és meglóbálni a cuccost előtte, nem? Aki már vett tőlünk, az tudja, aki nem... de elvileg a barna hajú nő már vett... ha ő az. Legyen ő az... nem akarok mellé nyúlni.




✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Csüt. Márc. 22, 2018 10:38 am

Már egész közel értem, mégsem vesz észre, látszólag, vagy ha mégis, akkor direkt élvezi, hogy elállja a lépcsőt, hogy meg kell szólítanom.
Talán csak unatkozik és szórakozni akar, kötekedni valakivel, vagy épp valahogy beszélgetést kezdeni, habár én jó pár évvel idősebb vagyok, mint a hozzá való lányok. De csak a jóisten tudja, mi járhat a fiatal srácok fejében.
De az órájára néz, majd újra, lehet, hogy egyszerűen csak vár valakit. Aki késik. Bárki lehet az, egy haverja, vagy valóban egy fiatal lány, aki felültette szegényt. Pedig egyébként jóképű kölyök.
Közelebb érek, ő rám néz, a tekintete közönyös, kicsit talán fáradt, leginkább úgy néz ki, mint aki sokkal szívesebben lenne máshol.
De akkor miért álldogál itt?
Elmosolyodom, igyekszem kedvesen felhívni a figyelmét, hogy elállja az egész lépcsősort. Igen, szerintem is tervezhették volna szélesebbre is, de annak idején bizonyára ennyi is elégnek tűnt. Illetve… talán a korlát miatt van, egy szélesebb lépcsősorral elvesztené azt a mesei jellegét, ami így megvan. Talán ez lehet a magyarázat.
Maga a lépcsősor beleillene akár a Gyűrűk Urába is. A park nem, de a lépcsősor elmenne ott is.
Továbbmennék, de a fiú előbb elmosolyodik, majd mintha inkább hökkenten és zavartan nézne rám. Nem egészen értem, így finoman felvonom a szemöldökömet.
Oldalra lép, már nem engem néz.
Aprót sóhajtok, épp elmennék mellette, mikor elér a kérdése.
Piros pontot?
Döbbenten torpanok meg és újra őt nézem.
Mégis miért?
Picit oldalra döntöm a fejem és úgy veszem újra szemügyre.
Így elsőre nem néz ki bandatagnak, de… Fogalmam sincs, miért jön nekem a piros pontokkal.
Talán valami vámot kell fizetni, ha fel akarok menni a lépcsőn és jár a buksi simogatás, hogy esetemben eltekintettél tőle? – kérdezem cseppet élesebb hangon.
Mit akar tőlem?
Őt nézem, próbálom elkapni a pillantását, megfejteni a testbeszédét. De igazság szerint gőzöm nincs, hogy mire gondol a piros pontokkal. Vagy mit tervez. És ez kicsit zavar.
Szóval?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Kedd Ápr. 10, 2018 12:27 pm



Vologue & Delâtre

Azt hiszem elhamarkodottan cselekedtem, mikor megszólaltam. Nem tudja a helyzetet kezelni, tehát nem ő az. Rohadjon meg. Nem ő. Hanem a helyzet. Annyira valótlan egy ilyen esemény… főleg mikor A-tól Z-ig leírják a kinézetét és a ruhaszíneket, hogy miben jelenik meg. Erre tessék nyakon borítanak egy kis hideg lúgos vízzel. Jó érzés, kösz, tényleg. A kérdésére zavartan sütöm le a szemem, színjáték, amit remekül művelek immáron lassan 7 éve. Mégis mit tehetek?
- Azt hiszem…. összekevertem valakivel… Valakivel, aki tudta volna erre a választ. Nem önt vártam… csak hasonló leírást kaptam… - magyarázok, amolyan megtévesztés gyanánt…ha túl sokat agyal rajta, akkor le tudok lépni, taktika ez nem más. Illetve saját taktika mely már sokszor bevált és nem hagyott cserben. Talán most is a segítségemre lesz ez az „ezeréves barát”. Ha meg nem, akkor mehet a B terv.  Egy fájdalmas grimaszt mindenképp megér, ami egyértelmű minek is szól. Felér egy káromkodással. Részben ténylegesen megpróbálom visszafogni magam, de mivel fehér holló számba mennek az ehhez hasonló esetek nem különösebben zavar a sértett féllel ellentétben és egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy figyelmen kívül hagyom. Tíz. Kilenc. Nyolc. Hét… Várjunk!
Legyen… megemberelem magam. Figyelemmel adózok szavainak, egyetlen alkalommal sem szakítom félbd. Elnézést kéréssel sem zavarom meg, nem érzem a késztetést, hogy újból elszajkózzam.
- Nem szeretem darázsfészekbe rakni a kezem... - kerülöm meg ezután, hogy a pad felé orientálódjak és helyet foglalhassak rajta. Ha jön, mert kíváncsi, akkor jöjjön, engem aztán nem fog lefülelni… mit mondhatnék? Különben is az elveszettség és az informálatlanság nem egyenlő egymással.




✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Szer. Ápr. 11, 2018 10:13 am

Felvont szemöldökkel, némileg gyanakvó pillantással méregetem a srácot.
Összekever valakivel? Jó, nem az első eset. Elég sok fiatal barna hajú nő létezhet Párizsban, aki farmerben meg bőrdzsekiben jár. Ez nem akkora durranás. De a kérdés, amit feltett azzal együtt furcsa, mintha valamiféle jelszó lenne, amit egy olcsó kémfilmből lestek el.
És előtte a kis csomag...
- És mi járt volna nekem a piros pontért cserébe? - kérdezek rá és a srácot nézem.
Van benne valami fura.
Nem csak az, ahogy leszólított egy magánál idősebb nőt, hanem az is, ahogy viselkedik. mintha legszívesebben eltűnne, mégsem veszi a nyakába a lábát.
- Arra gondolsz, hogy csak késik a kuncsaftod? - dobom be a kérdést. - Mi van, ha csak késik? Ha lelépsz és ő utána érkezik, az gáz, ha engem itt talál, az is gáz, ugye?
Megérzés, csakis megérzés... De valami itt nagyon nem stimmel.
A srác dacos, makacs, és nagyon zárkózott. Én meg a gimiben sem igazán értettem a kamasz fiúk lelkéhez.
- Nem szeretnéd darázsfészekbe dugni a kezed? Ez most jut eszedbe csak? - kérdezem tőle egyszerűen.
Közelebb lépek két lépéssel, de nem ülök le mellé, megállok a pad oldalán.
- Akkor nem gondoltál rá, mikor dílerkedni kezdtél? Vagy csak futár vagy?
Félig-meddig találgatás ez, de ott van benne az a villanásnyi jelenet, amit az előbb megfigyeltem, és pár év tapasztalat Marseilles-ből.
- Szerinted, ha most kiforgatnám a zsebeidet mit találnék benne? És hidd el, ha akarnám meg tudnám tenni!
Lassan csóválom a fejem, de nem teszek hirtelen mozdulatot a srác felé.
A szemem sarkából nézem őt, ahogy ül a padon, és van egy olyan érzésem, hogy többet tud, mint amennyit szíve szerint elmondana. Így inkább én szólalok meg.
- Kicsit beválasztottál most. Figyelj, nem az a kérdés, bajban vagy-e, csak az, hogy mekkorában.
Eszembe jutnak Timothy aktái, a srác történetei, a meggyilkolt fiatalok, a kivágott bőrdarabok.
- Nem tudom, ki vagy. De... nos... valaki sorra veszi a fiatal bandatagokat. Mikor előkerülnek, kukákból, csatornákból, hiányzik némi bőr róluk.
Fürkészve nézem a srácot. Az arcát, a szemét figyelem, apró jeleket keresek, jeleit a tudásnak, a gyanúnak, a félelemnek.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Kedd Ápr. 24, 2018 9:03 am



Vologue & Delâtre

Tényleg nem válaszolom meg a kérdését. Mi járt volna? Bumm a fejbe. Na jó, az inkább nem. Bár a visszakérdezéséből még neki is leesett, hogy mi is a szitu. A kuncsaft. Ott a pont jóember. Telibe találta az egészet. Mégsem szólalok meg. Magányügy. Semmi köze. Tűnjön el, én meg ráérek tovább várakozni. Úgyis sietett, nem?
- Minden gáz, az egész élet az. - felelem neki, rá se nézek, hiszen minek? Minek bővebben kifejteni ezt az egészet? 7 retkes éve már ennek az egész huzavonának és még nincs vége. Még mindig nem oldódhatok föl, még mindig játszhatom ezt az egész én ilyen vagyok stílust. Pedig el kell mondanom valakinek, mert hajt az igazság, de még sem megy. Kussolni fogok egész hátralévő életemben!?
Az, hogy mi mikor jut eszembe…nos már hat éve megtörtént a katasztrófa, elkerülhetettlen volt, szóval senki sem nyert egyik húzásával sem. Eddig mindig nyert ügyem volt, most meg? Ki vagyok oktatva egy pillanat alatt.
Ahogy közelebb jön, ahogy engem figyel, úgy veszek egy mélyebb lélegzetet és kényelmesedek el a padon ülve…. Már tudja, hát remek. Elkerülhető lett volna mindez, sebaj.
- Futár, jah, olyasmi. - igen, valami olyasmi lennék jelenleg, mert hogy nem vennék be semmi ilyesmit a számba, sem az orromba az egyértelmű. Még csak az kéne. Felejtsék el. A csaj meg? A kérdései alapján és az hogy nem lépett le…zsaruval van dolgom, hát remek. Ez egy szép nap kezdete.
- Kipakoltatni a zsebeimet? Egy kis aprót minden bizonnyal találna… - fintorra húzom a számat, hiszen mást mit találna? Pár agyonhasznált papírzsepit még esetleg. De azon kívül? Minden a helyén. Semmit sem találna meg. Különben meg akarni a WC-n kell, hinni a templomban… a többi meg részletkérdés.
- Mekkorában? - kérdezek vissza és rá emelem a tekintetem. Bajban, de mekkorában? Mit tudhat? Túl sokat? Azt hiszem vissza kéne húznia a „főnöknek” azt a féket. De ahogy a nő magyarázni kezd…hiányzó bőrdarab? Halottak? Ez sem mostani történet. Az én időmben is még ezeken ugráltak a fejesek.
- Majd óvatos leszek…de ez nem mostani eset, nem? Ez a bőrhiányos hullák…. olyan 8 éve én is találkoztam egy hasonló esettel… - elhallgatok, rögtönöznöm kell…azonnal!
- Találtam én is egy hullát, akkor olvastam el a mappát az esetről…mikor bent tartottak kihallgatáson… - óh te marha miket beszélsz? Mond már el azt is, hogy ezen az ügyön is dolgoztál, míg meg nem murdeltél… Inkább hallgatok, pedig birizgálja a dolog a fantáziám... pedig csak csendben kell maradnom és ülnöm a seggemen. Ami nem megy, mert a régi ügyemen dolgoznak... ezen annó én is dolgoztam...nem sokat az igaz...



✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Pént. Ápr. 27, 2018 7:16 am

Bizony, hogy leesett, hogy mi a szitu, de ettől a srác nem kevésbé fura. Dílernek vagy futárnak is az.
Mert egy normális bandatag ilyenkor már futna. Az opcionális, hog előtte fellökne-e engem, vagy megpróbálkozna-e olyasmivel, hogy megüssön, de az nem kérdés, hogy igyekezne olyan gyorsan eltűnni, amilyen gyorsan csak lehet. Ő meg csak ül a padon, és néz maga elé legyőzötten.
A végén még megsajnálom.
Bár az nem lenne túl jó ötlet, azért messze nem ártatlan. Bár mindig felmerül a kérdés a fiataloknál, hogy miért csinálják és általában nem az a válasz, hogy mert eldöntöttem, ezentúl bűnöző leszek.
A világ nem fekete és fehér. Ez a helyzet sem az.
- Az egész élet? - kérdezem, és leülök a pad másik végére, tisztes távolságot tartva.
A szemem sarkából azért figyelem és résen vagyok. De azt hiszem, nincs mitől tartanom, ha támadni akart volna, már lett volna rá módja. És minél több időt töltünk g együtt, én annál több dologra fogok emlékezni. Így míg az első fél percben egy fellökés-elszaladás kombó is elég lehetett volna, most már valószínűleg meg kellene ölnie.
Azt meg valahogy nem hiszem, hogy arra vetemedne.
Aprót bólintok a beismerésére. Elvben már vehetném is elő a bilincset, már ha lenne nálam, és vihetném befelé. De ennek most nem látom értelmét. Pár óra alatt kikerülne és semmi sem változna.
- Nincs szükségem az apródra.
Félig felé fordulok.
- Hány olyan kis zacskó van még nálad, amilyet nekem lengettél?
Logikus kérdés. A másik dolog, ami eszembe jut, hogy a laborosoknak jó lenne minta, megnézhetnék azt is, például, hogy viszonyul az Özdemirnél talált porhoz. Sose tudni, ugye. De kötve hiszem, hogy a srác csak úgy adna mintát.
- Szerintem nagyban. Ha itt csevegsz velem ahelyett, hogy már három metrómegállóval odébb lennél, akkor jókora bajban.
Próbálkozom, vaktában, lényegében, és BAMM!
Csakhogy a srác hülyeséget felel. Vagy nem is hülyeséget, csak képtelenséget. Hiszen Timothy aktája nem mai. Viszont ő nyolc éve még csak nyolc-kilenc éves lehetett! Hogy a bánatba találkozott volna hasonló esettel??
Hökkenten fordulok felé és fürkészve nézem.
- Aha. Hát persze, mert csak úgy odaadják az ilyen aktákat azoknak, akiket kihallgatnak.
Mégis mennyire néz hülyének?
- Ha már így benne vagyunk, mesélj nekem! Mikor találtad azt a hullát? Ki volt a kihallgatód? És milyen esetet láttál nyolc éve?
Vajon mekkorát fog kamuzni? de mi van, ha igazat beszél?
Eszembe jut a másik kölyök.
- Nemrég egy korodbeli srác azt mondta, hasonlítok a volt menyasszonyára. Mondd csak, mennyire gyakori, hogy a te korodban, tizenhat-tizenhét évesen valaki gyűrűvel jegyezzen el egy lányt? És az mennyire, hogy gyilkossági ügyekre emlékezzen, amiket nyolc éve látott?
Mi a bánat folyik itt?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Szer. Május 09, 2018 9:56 am



Vologue & Delâtre

A nő leül mellém, nem nézek rá még így sem. Menekülni kéne, mégsem moccanok. Felesleges. De ha tudni akar valamit úgyis megtalál, hiszen zsaruféle. Mint én fénykoromban. Óh azok a régi szép idők. Bár hogy itt vagyunk mindketten, az egy elég rémisztő dolog ebben a szent pillanatban. Ha elfutnék sem lenne jobb a szénám, no de ha mindent bevallok? Lehetne ennél rosszabb életem? Tuti.
- Nincs több. - egyszerű válasz, sokkal nem járkálhatok, túl sok függő van, jelenleg csak egy kézbe kellene adnom a mai napon a cuccot. De ezt úgy tűnik elbuktam. Sebaj, lesz más alkalom. Addig meg elterelő hadművelet következik.
- A  kihallgatóm? - pillantok rá lassan… saját magam vagyok a kihallgatóm. Nem hisz nekem, nah majd így. Saját magamról beszéljek?
- Connor Bradson. - ő egy helyi ember volt, aki segítette a nyomozást ilyen olyan okból, bár leginkább a rajzok voltak a területei… mindenbe beleszólt. Igen, igen, ez voltam én, már én is belátom, hogy marha voltam akkoriban. Segáz, tényleg. Jobb későn, mint soha. Jó, annyi a nőnek is leeshet, hogy ez a „nyomozó” csak immel ámmal volt a helyén, jóformán semmi köze sem lehetett a dologhoz. De a nő a nő talán nem is helyil. Akkor megúszom, ha később utánanéz…
- A srácot szétverték. Nem tudom mennyi idős lehetett, de a bőréből hiányzott egy darab. A konténerben találták meg az ujjait… - nyelek egyet, hiszen ez jelenleg nekem most kényes és ijesztőnek kellene lennie, még sem az. Természetesen jönnek a szavak. Természetellenes. Nem tudom meghazudtolni önmagam. A kérdése megkavar. Egy korombeli eljegyzett valakit? Meg most én aki emlékszik egy gyilkossági ügyre. Mosolyra fakadok.
- Hát hölgyem, erre csak annyit tudok mondani, hogy ezt a rejtélyt magának kell megoldania. - magam elé bámulok, el kéne mondanom neki, ki is vagyok én valójában? Ha nem haltam volna be, akkor már 36 lennék... nem egy tizenhat éves takony....de nem. Ezt nem lehet, őrület. Minden kérdésben ott a válasz. Minden válaszban ott a megoldás.
- Elmehetek, vagy bevisz kihallgatni? - tekintek rá ismét, ezúttal már szigorúbb a tekintetem.





✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Pént. Május 11, 2018 1:01 pm

A srác nem moccan, pedig futhatna is. Azt hiszem, nem erednék a nyomába.
Kis hal, bizonyos szempontból az, egy adag van nála, arra is hivatkozhatna, hogy a saját cucca, vagy hogy csak találta, akármi ostobaságra. Még huszonnégy órát sem lenne bent, hiába loholnám ki a lelkemet.
A furcsa inkább az, hogy a hányaveti magabiztosság helyett valami reményveszettség van a tartásában.
Elhiszem neki, hogy nincs nála több, lassan bólintok.
- Szeded is? - kérdezek rá, bár jelenleg úgy veszem észre a srác itt van, jelen van.
Aprót bólintok, igen, érdekel mit felel.
Elkezdett egy mesét, és ha nem akar beégni, koherensen kell folytatnia, márpedig úgy veszem észre, nem akar beégni.
- Connor Bradson?
Visszakérdezek, fürkészve nézem.
Az akadémián tananyag volt a Bradson gyilkosság, az egyik szemináriumon vették elő, más személy védelmében elkövetett önvédelem, vagy valami ilyesmi volt az alap.
Elgondolkodva nézem a srácot.
- Az legalább hét éve volt. Vagy több. Mennyi lehettél, kilenc? Tíz?
Ő pedig úgy mesél itt, mint egy sokat látott zsaru. Egy gyerek, aki ilyesmit lát pánikba esne, de legalábbis más érzelmeket mutatna, ha fel kellene idéznie az emlékeket.
Egy dacos, lázadó kamaszfiú elküldene a pokolba, felpattanna és faképnél hagyna.
Talán a válaszok valódia, de srác viselkedése furán nem illik a képbe.
Ebben hasonlít arra a másik fiúra.
- Talán valóban. Tudtad, hogy Connor Bradson meghalt? - kérdezek rá és őt fürkészem.
Vajon elárul valamit, bármit, ha nem szóban, akkor testbeszéddel?
- Ha bevinnélek egy mukkot se mondanál és pár óra múlva már kint is lennél. Többet érsz, ha kint vagy és beszélsz. Most. És esetleg máskor is.
A szemem sarkából nézem.
Mennyire utálja azt, amit most csinál? Vajon eléggé ahhoz, hogy hajlandó legyen beszélni?
Vagy most felugrik és lelép?
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Szer. Május 16, 2018 7:06 am



Vologue & Delâtre

Kérdése váratlanul ér, nem számítottam pont erre a kérdésre, de ha kell válaszolok. Sose szedtem, nem éltem ilyenekkel fénykoromban sem, kiakartam tisztítani ezt a szennyet a világból. De ez már más problémája, persze oda teszem magam ha úgy van, de ez meghiúsul mindig ebben a kölyök testben…. hiszen a „felnőttek” szerint manipulálható. Hát akkor így játszok én is.
- Nem, akkor inkább egy akasztás. - vallom be a nagy igazságot, akár már hallotta ezt a szójárást egy bizonyos illetőtől is, aki már halott, de ezeket az őszinte szavakat csak nem moshatom le magamról. Ez én vagyok. Nem tagadom le…
A visszakérdezésére aprót bólintok, nem tagadom az ipsét, nem tagadom magam, hiszen benne voltam… bő hat évvel ezelőtt, óh de régen volt már. Connorként létezni és akképp cselekedni, erre itt van ez a kölyök André és kezdhettem elölről mindent. De úgy tűnik ő is teljesen képben van. Dátumokkal és eseményekkel biztosan, hát ez vagy mázli, vagy kakukk.
- 10 voltam… hat és fél éve volt… talán kicsivel több. - hiszen én sem emlékezhetek mindenre nem igaz? És hát tényleg nem tegnapi eseményekről beszélünk. Nem tudom, talán mázli, hogy nem tegnap történt, hanem majd’ ezer éve így a lebukási esélyem igencsak csekély.
Végül kinyögi, hogy meghaltam. Vagyis Connor Bradson halott. A szemem sem rebben, egy érzelmi kinyilvánulás nem képződik arcomon ennek hallatára. Nem újdonság ez a hír.
- Tudom…a részese voltam. - bukik ki belőlem önkéntelenül, talán magam sem hallom amit épp kimondtam, de a múltban ragadtam és nem tudtam még elengedni Connor-t. Én voltam, vagyok és leszek is. Csak kicsit még kutakodnom kell a családom után, hogy miért tették azt amit. Amúgy sem tudom visszavonni azokat a szavakat és nem is terelem hirtelen másfelé a témát. Nem lenne értelme, így is fura lehetek számára.
- Szóval azt akarja ezzel, hogy legyek a füle és a szeme? - teszem fel a kérdést, hiszen nem akar bevinni, hiszen akkor szerinte nem mondanék semmit sem. Jobb lenne itt kint. Ez valóban jó döntés. Csak hát ha „atyánk” megneszeli ezt, akkor kiveri a biztosítékot az már biztos. De hát ezzel csak nyernék… talán ezzel letaszíthatom a „főnököt” arról a kicseszett Trónról. Benne vagyok és akkor talán híreket is kapnék bentről.


✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Vas. Május 20, 2018 8:40 am

A szemem sarkából figyelem.
A guillotine a hagyományos módszer. Bár már 1981-ben eltörölték a halálbüntetést, szóval marad az életfogyt.
Van egy olyan érzésem, hogy nem mondok neki újdonságot. Nem tudom megindokolni, csak női megérzés, ahogy az is, hogy úgy érzem az előző mondat a szava járása.
„Akkor inkább akasszanak fel!”
Valahogy ez is olyan furcsa egy kamasz kölyök szájából. Máshogy jönne ki egy felnőtt férfi szájából, nem jobban, csak máshogy, talán természetesebben, nem ilyen disszonánsan.
A névre bólint.
De mégis melyik gyerek emlékezne ilyen sok év után egy névre? Egy teljes névre? Persze nem lehetetlen, de szokatlan.
Szóval tíz éves voltál. Nagyszerű. És csak úgy odaadtak neked egy rendőrségi aktát olvasgatni?
Azért ne nézzen már madárnak!
De amit utána mond, hogy tudja, hogy Bradson meghalt, a részese volt…
Felé fordulok és fürkészve nézem Döbbenten és hökkenten.
Nekünk tananyag volt az egyik szemináriumon a Bradson gyilkosság, és mellesleg egy olyan eset, amit sosem sikerült teljesen felgöngyölíteni. Az ügyben nyomozók tudták, hogy mindenki hazudik, de nem sikerült kibogozni, mi lehet a valódi történet, nem tudták sarokba szorítani a szereplőket.
Erre itt ülök, véletlenszerűen, egy parkban egy kölyökkel, aki azt mondja, a részese volt az egésznek.
Nagyjából tíz évesen.
Na neeee!
Ha ez így van, akkor mesélj róla! Mesélj nekem Connor Bradson haláláról! – komolyan nézek rá.
Ha mond valamit, ha nem csak etet, akkor utána tudok nézni a dolognak.
Talán tényleg kiderül valami.
A kérdésére lassan bólintok.
Olyasmi, ha benne vagy. És ha úgy gondolod, hogy van miről beszélned. Az a helyzet, hogy a régi ügy, amit állítólag ismersz, ahol kivágtak egy-egy darabot pár ember bőréből… elővették.
Várom, hogy mit mond, hogyan reagál.
Meg még valami… jó lenne azt is tudni, ki hiányol esetleg nagyjából tíz kiló kokaint.
Mert valahonnan odakerült az a szer a Rivoli-gyilkosság helyszínére.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Hétf. Május 21, 2018 10:28 am



Vologue & Delâtre

Fura lehet az egész szituáció. Fura lehetek a számára, sőt…nagyon fura. Főleg ahogy a kérdést felteszi. Csak úgy nem… más köröket fuss csillagbogár. Gondolkozz, mert nem adom be a derekam… nem súghatom meg, hogy hahó én az az ember lennék… Nem is nézne annyira hibbantnak, nem?
Vállat vonok, egyszerűbb, mint bármit is magyarázni egy tudatlannak. Én tudom mi történt, én emlékszem, mély még mindig a seb, a felszínre tör minden álmom végén. Amikor felébredek, akkor tudatosul bennem…nem álmodok. Már lassan 7 éve nem álmodok. Igen, a részese voltam, hiába ül az arcán ilyen arckifejezés, hiába hihetetlen ezt az egészet hallani… ez így történt. Nem mondhatok többet, mégis arra kényszerít, tegyem meg. Mondjam még, adjam ki magamból. Pofátlanság. Hihetetlen. Hazugság. Csak mese habbal. Mire gondolhat a rendőrnéni? És jön is a replika. Meséljem el mi történt. Meséljem el hogy haltam meg. Pofon egyszerű. Magam elé bámulok mélyen.
- A családja árulta el. Az a kapzsi vénasszony… neki kellett volna meghalnia, mégis Connor kapta a lövést. A saját családja árulta el! Pedig bízott bennük! - a végén már a fogaim koccantak össze, annyi düh került elő a mélyből, persze lassan vissza is tért a lelkem mélyébe hiszen ennek nem itt és nem most van helye. Most más dolog foglalkoztat. Hogyan lehetek a segítségére egy ügy felderítésében. Elővették azt az ügyet! Aminek nem ért még senki sem a végére. Remek. Felgöngyölíthetjük. Persze ez a test elég bohókásan néz ki egy tetthelyszínén, így inkább egyelőre információkkal szolgálhatok... meg ha nem kezd el figyeltetni, akkor mozgósítom magam egy cseppet.
- Amiben tudok, segítek... próbálok... - motyogom el halkan, hiszen még sem pattanhatok fel innen, mint akit seggbe rúgtak, hogy kezdjünk végre valamit magunkkal. Nem?
10 kiló kokó is eltűnt? Nálam csak pár gramm van, meg a kölyköknél is... de a vezetőnél talán...nem az nem lehet... na de utána járok ennek is.
- Van még valami nyomozó? Mehetek? - úgyis keresni fogjuk egymás társaságát... ha nem a hét folyamán, hát bármikor máskor. Én felismerem.




✥ Új vagyok ✥
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
10


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Csüt. Május 24, 2018 10:20 am

A srác különös, furcsa, valahogy koravén, mintha egy férfi lenne egy fiú testébe zárva. Ugyanakkor ki vagyok én, hogy ilyen miatt ítéljem meg? Felnőttként is emlékszem az egykori kislányra, aki jó egy évig nem volt hajlandó megszólalni...
Engem néz, és nem tudom mire gondol, vagy mégis...
Arra emlékszem, én mire gondoltam annak idején, hogy nem állok szóba akárkivel, hogy nem tudnak kényszeríteni, hogy a hangom felett nekem van hatalmam, hogy... hogy kivárom a megfelelő embert. Hozzám végül eljött Martine, és ki tudja miért, de neki kellett egy néma gyerek is.
A srác nem válaszol a poénkodásra, sem arra, hogy elviekben olvashatta-e az aktát.
Már kezdem azt hinni, hogy semmire sem fog felelni.
Tényleg, miért olyan fontos, hogy mondjon valamit? Mi az, ami ott lapul benne?
Végül mégis beszélni kezd. Connor Bradsonról, és amiket mond, nos, azok olyan dolgok, olyanok, amiket nem találhat ki csak úgy, ugyanakkor mégis újak.
- A vénasszonynak? Azt mondod kapzsi volt, de gondolom volt más oka is, hogy miért neki kellett volna meghalnia. Ugye? És árulás? Ezek szerint nem véletlen sült el a fegyver, és nem csak eltévedt a golyó?
Egy kicsit közelebb hajolok.
- Szerinted ki volt benne?
Igen, kíváncsi vagyok, vagyok olyan kíváncsi, hogy újra utánanézzek a dolognak, még akkor is, ha nem a gyilkosságiaknál vagyok.
Szürreális ugyan, de ha ebből, amit ez a kölyök mond valami stimmel, ha be lehet bizonyítani... Akkor gyakorlatilag valaki megúszott egy gyilkosságot.
Hmmm...
- Oké - komolyan bólintok. - Van egy olyan érzésem, hogy sok dologban tudnál.
Megérzés, női megérzés.
- Három dolog. Az anyag, ennyit nem hagynak csak úgy egy tett helyszínén, keresi-e valaki, vagy honnan jöhetett? Aztán... egy önjelölt bombagyáros, aki valószínűleg élvezi a pánikot, és hozzáférhet fémforgácshoz... És a harmadik, a szokásos, hogyan érlek el?
Mert ugye nem gondolja, hogy csak úgy rábólintok, hogy mehet, aztán sosem látom többé?
Előhalászom a mobilomat és kérdőn pillantok rá.
Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
148
● ● Reag szám :
138
● ● karakter arca :
Anne Hathaway


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral •• Szomb. Júl. 14, 2018 2:36 pm


Delâtre kari miatt volt korábban egyeztetés a hirdető részéről
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2322
● ● Reag szám :
1528
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Domboldal lépcsõsorral ••

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Domboldal lépcsõsorral
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Belváros :: Montsouris park-