Tisztás a Szajna mentén - Page 2
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Postagalamb központ


Akik erre járnak

Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek

✥ Today at 8:23 pm ✥


✥ Today at 6:13 pm ✥

✥ Today at 5:17 pm ✥


✥ Today at 4:32 pm ✥


✥ Today at 10:53 am ✥

✥ Today at 10:53 am ✥

Párizs lakói

Tisztás a Szajna mentén



Témanyitás ✥ Tisztás a Szajna mentén •• Szomb. Nov. 25, 2017 3:59 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

First topic message reminder :

*****
Alapító;;Segítõ ✥
avatar
● ● Posztok száma :
2245
● ● Reag szám :
1463
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
I'm faceless


SzerzőÜzenet

Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Csüt. Május 03, 2018 4:31 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Grui with love
- Szerintem valamikor a jövő héten, vagy utána... legalábbis remélem, szörnyen lehangoló lehet egy kórházi szobában. - tényleg így gondolom, ha nekem kellene bent lennem még egyszer ilyen hosszú ideig hát biztosan meg is bolondulnék. Miért nem tud jobban vigyázni magára Samu?! Már éppen válaszolnék, hogy dehogy is, nem a suli az első, kit érdekel a suli, amikor látom, hogy Gui nem viccelt. A csudába!
Szépen csendben hallgatom amit mondd, igyekszem nem jobban elpirulni. Csak néha szólok közbe, amikor kisebb szünetet hagy. Pont most kell nekiállnia hegyi beszédet tartani, amikor éppen jól tanulok? Szerintem amúgy erről javarészt Samuel tehet, ő is nyaggat és támogat, hogy tanuljak, a suli milyen fontos. De azért mégis csak, kamasz vagyok, nem várhatja, hogy az "első nagy szerelem" aminek nagyobb a füstje mint a lángja majd pont ne a tanulás előtt legyen....
- Nem gondoltam, hogy buta vagy, és nem is állt szándékomban elhallgatni. Csak mire az egészet olyan komolynak éreztem, hogy bemutassam őt neked mint barátomat, pont akkor jött közbe ez a baleset. - megcsóválom a fejem ahogy leveszi a pulcsit, és nézem a tappancsos barátunkat, mennyire élvezi, hogy most a szabadban lehet. Leülök én is, nem messze a pótapámtól, és csak nézek rá komoly arccal. Oké, akkor legyen így.
- Egész jók a jegyeim, és... - sóhajtok egy kicsit, aztán kibököm, mintha a fogamat húznák. De ez van, nem titkolózok előtte, ezt már megígértem neki párszor. - Tényleg boldog vagyok vele. Oké, lehet, hogy néha a tanulás háttérbe szorul, de azért volt ennél rosszabb időszakom is, amikor állandóan pszichológushoz kellett járnom. Szerintem majd rendeződnek ezek a dolgok és lassan kialakul a rendszer ami mindenkinek jó lesz. A suli miatt is, komoly terveim vannak. - mosolyodok el halványan. Az, hogy járok valakivel azért még nem a világvége, és Samuel messze jobb választás mint az osztálytársaim vagy ilyesmi. Jó lesz, ha már a tisztásra érünk, és sütögetés közben megkérdezhetem, hogy mi a véleménye, szerinte jó óvónő lenne-e belőlem.
- Sejtettem, de tényleg olyan mint mondjuk Jázmin az Aladdinból. - vonom meg a vállam. - Hívjam inkább Lucynak? - ugratom őt vigyorogva, hiszen azóta már végig néztük az összes Gru mesét, és ugyebár ha ő Gru akkor Sandy Lucy.
- A maga módján, ezt hogy érted? - óóóh, ne gondolja már, hogy egy ilyen magas labdát kihagyok, ha úgyis éppen beszédes kedvében van! Elő a részletekkel, mindent tudni akarok most már én is a kis románcukról!
- Lány vagyok, azt még se mondhatom, hogy guszta kis feneke van. - nevetgélek jókedvűen, miközben nézem ahogy az eb elnyargal a botjáért. Nézelődök is egy kicsit, de aztán úgy ér Gui kérdése mint egy jól irányzott gyomros. - Mármint hogy lakjon nálunk? - oké, ez most lehet, hogy hülyén jött ki a számon, így inkább iszok egy kortyot, és átgondolom, hogyan is fogalmazzam meg normálisan.
- Nem vagyunk puszipajtások, de párszor beszéltünk telefonon. Néha amikor nem tudsz szólni, hogy sokáig dolgozol - mert volt ilyen - olyankor őt szoktam felhívni, hogy nem vagy-e vele... nem mintha nyomoznék utánad vagy ilyesmi, csak aggódom. - jövök zavarba. Még mindig nehéz megszoknom, hogy amikor reggel elköszönök tőle, lehet, hogy este nem jön haza... se soha többet.
- Örülnék neki, ha velünk lakna ő is. - summázom a mondandómat, bár bevallom van bennem némi aggodalom ezzel a lehetséges költözéssel kapcsolatban. - És... beszéltél már vele erről? Mármint, őt nem zavarnám, ugye? - tele is csokiztam egyből a gatyómat. Mert mi van, ha Gui és Sandy összeköltöznek, összeházasodnak, gyerekük lesz és akkor én már nem férek bele az életükbe? Mehetek az állami rendszerbe? Vagy valami idegen nevelőszülőhöz? Tudom, önzőség a saját sorsomon nyafogni, pláne így, hogy nemsokára betöltöm a 18-at de azért... én szeretek ott lakni, szeretem Guit és Tappancsot, a Nagyiékat és Mú-t. Sandyt is szeretem, és tényleg nagyon szeretném, ha mind együtt tudnánk egy ilyen fura kis családként működni.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Hétf. Május 14, 2018 11:17 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Minou

- Gondolom annyira nem lehet vészes, ha van aki szinte állandóan meglátogat. – nem tetszett teljesen az, hogy ennyit lógnak együtt. Nem gondoltam azt, hogy képes lenne Minout megvédeni, ha arra kerülne sor. Lássuk csak, még vékonyabbnak tűnik, mint a leányzó. Mint akit tényleg ketté törhet egy szél és ha szél nem is, de egy autó megtette. Tudom-tudom, ideje lenne végre döntést hozni a részemről is, de jelenleg nem tudtam. Eléggé vegyes érzéseim voltak a fiúval kapcsolatban. Egyik pillanatban jó, míg a másikban kevésbé az.
- Nem egy idegenről van szó Minou. Nem egy srácot kellett bemutatnod a suliból, akiről azt se tudom, hogy ki az, így akkora fejhajtás se kellett volna. Ha igazán akartad volna, akkor már hamarabb elmondtad volna, mint általában teszed. – csóválom meg a fejemet is. Nem esküvőre készülnek, nem vágyok arra, hogy behúzza a lakásba és azt nyögjék ki, hogy ő a pasija. Elég lett volna a lányomnak bevallani azt, ami esélyesen minden szülő számára egyértelmű volt, eddig csak egyszerűen nem akartunk beleavatkozni. Most viszont már nem kerülhetik el, s akár tetszik a leányzónak, akár nem, akkor se tartom helyesnek azt, amit mond. Minden csak akarás kérdése, ezt a nem volt alkalmam eddig dologgal meg soha nem lehetett meggyőzni. Főleg, hogy mind a ketten tudjuk, hogy olykor mennyire könnyedén véget is érhet az élet.
- Aha. – mondok elsőre csak ennyit, majd egy újabb faág repül a kutyának, hogy utána szaladhasson, ha már a korábbit vissza is hozta. – Nem vicceltem azzal, amit mondtam. Némelyik szerelem örökké tart, némelyik csak hónapokig, de azt nem fogom hagyni, hogy elcseszd az életedet miatta. A tanulás fontos és azt hittem, hogy ezt te is tudod. – pillantottam rá komolyan és még a fejemet is megráztam egy kisebb sóhaj keretében. Tényleg azt hittem, hogy tudja mi az az értékrend. A szerelem jó dolog, de nem minden. Abból nem lehet megélni és ahogy tudom igazából a srácnak sincs szakmája. Szép jövő, de remélem Raphaël elbeszélget vele is. – Nem akarok veszekedni, örülök annak, hogy boldog vagy, de tényleg képes lennél minden álmodról lemondani egy srácért? Én csak ennyit kérek, hogy mérlegelj, mert a tanulás és a szerelem is megfér egymás mellet, ahogyan a munka és a szerelem is. – zárom le ezzel a témát. Nem akarok erről jelenleg többet beszélni. Úgy érzem, hogy most is feleslegesen járatom a számat. Miért is hittem azt, hogy ő nem az a rózsaszínködben élő lány lesz? Magam sem tudom, mert talán eddig nem úgy tűnt. S tényleg nem hittem azt se, hogy a kettő dolog ne férhetne meg az életében.
- Nem hiszem, hogy díjazná. – ahogyan én se rajongok a Gru névért. Nem voltam gonosz, aki jó útra tért. Soha nem tértem le az ösvényről, képtelen lettem volna azok után, ahogyan láttam a szüleimet meghalni gyerekként. Én inkább tenni akartam mindig az ellen, hogy más gyereknek netán ezt meg kelljen élnie.
- Ügyes próbálkozás, de én ebből élek.  – rázom meg a fejemet nevetve, mert ennél többet nem fog kihúzni belőlem. Neki nem kell arról tudnia, hogy miként nyomozok Sandy után és esélyesen tényleg ő az a hacker, akit több szervezet is szívesen a kezére kerítene. Jobb ha ebből kimarad, mert még én se tudom mi lesz a vége.
- Egyik furább, mint a másik. Azt hiszem egy is a tinédzser ufó nyelvezetnek tudható be. – soha nem hittem volna, hogy ilyeneket mondanak a nők egymásra. Számomra ez fura és még annál is furább, mint lehet kéne lennie. Egyszerűen inkább csak lapozzunk. Nem felelek a kérdésre, de szerintem az ábrázatom így is beszédes. Amikor viszont belekezd a beszédbe, akkor feljebb szalad a szemöldököm.
- Nekem nem rémlik, hogy ne szóltam volna. Vagy telefonáltam, vagy cetlit hagytam… - vonom fel még mindig az egyik szemöldökömet, mert tényleg fura, de lehet már kezdek szenilis lenni, mert nem rémlik olyan alkalom, amikor ne szóltam volna. Mindig is első volt nálam, hogy ő tudjon róla és ne aggódjon értem. Ezért pedig mindig üzentem.
- Nem beszéltem vele, miért tettem volna? Jelenleg mi vagyunk egy család, előbb nekünk kell az ilyeneket megbeszélni, nem gondolod? – kérdezem meg mosolyogva. Felkapom a táskámat, füttyentek egyet, mire máris felénk fut a négylábú is. – Na készen vagy, mehetünk tovább? – nem ültem le, nem pihentem, mert nem lett volna értelme. Inkább érjük el a tisztást, aztán üldögélünk ott eleget. Tappancs pedig vidáman loholt a lábunknál, olykor kicsit előre szaladt, de aztán visszajött mindig hozzánk.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
81
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Hétf. Május 14, 2018 4:34 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Grui with love

Kicsit felhúzom a szemöldököm, amikor azt mondja, hogy nem lehet vészes. Persze, ő még arról se szól senkinek ha megsérült, fog egy tűt és cérnát, összeférceli magát és pont... nekem se szólna a világ összes szamaráért se, ha mondjuk véletlenül baja esne. De nekem (és másoknak, akik ritkábban sebesülnek meg) kész horror bent feküdni egy kórteremben még akkor is, ha van aki látogat. Mert a látogatások közti idő vánszorog, szó szerint vánszorog ezt tapasztaltam amikor még Minou öngyilkossági kísérlete és a kóma miatt bent tartottak a kórházban. Nem volt egy leányálom, de inkább nem vitázok vele ilyesmin.
- Még én se tudtam, hogy ez mennyire komoly köztünk. - csóválom meg a fejem bocsánatkérőn - Csak nem akartam elrontani azt ami működött, és még ő se vitt haza engem bemutatni. - teszem hozzá egy kicsit szomorkásan. Mert hát tény, hogy a fiú még nem állt az apja elé (azt most mondjuk amúgy sem tudna), hogy szevasz fater ő a csajom. Tudom, hogy ez csak idő kérdése, meg hát neki is én vagyok az első barátnője... de tény, hogy ezt egy kicsit furcsállom, ezért sem sürgettem otthon a dolgokat. Mert mi van, ha félreismertem Samut és majd jól pofára ejt?
- Én tudom, de... - kezdeném, de ismerem már annyira Guit, hogy felesleges lenne befejezni. Egyrészt azért, mert valahol belül tudom, hogy igaza van, másrészt azért, mert neki akkor is igaza van ha éppen nincs. Ő az apám, és ez azt hiszem valami ilyen "apás dolog", hogy szeretnek aggódni. Meg problémát csinálni oda, ahol nincs is. - Nem kell emiatt aggódnod, Samuel azt szeretné ha tanulnék, mindig kérdezi, hogy mi van a suliban, és, hogy tud-e segíteni. - nagyon türelmesen próbálom neki elmagyarázni, hogy nem vagyok átlagos lány. Igen, most lett valakim, és boldog is vagyok, és ha tehetném be se mennék a suliba, csak vele lógnék, de ettől még vannak céljaim. Sőt, lettek céljaim. - Amióta vele vagyok, azóta tudom, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, hogy mit tanuljak majd a gimi után... ha ismernéd, Gui tényleg tudnád, hogy semmi sem változott vagy ha igen akkor jó irányba. Igyekszem, hogy mindenkinek jó legyen, de mégis csak 17 éves vagyok, néha hibázok. Csak egy kicsit bízz bennem légyszi, nem ejtettek a fejemre, tudod te is. - nagyot sóhajtok, mert egy kicsit igazságtalannak érzem a szigorú hangot, még ha tudom is, hogy valahol igaza van. Mert valahol igaza van, nagyon is. De ahogy ő aggódik értem, úgy én is őérte, mégse mondom, hogy hagyja ott az állását csak mert én betojtam attól, hogy egyszer fűbe harap. Ismerem már, és tudom, hogy néha köti az ebet a karóhoz és nehezen fogja fel, hogy mások is hozhatnak jó döntéseket. Mert lehet egy döntés attól még jó, hogy nem helyes.
- Oké, amúgy se mondanék rá ilyesmiket. - teszem fel a kezem megadóan, mert úgy látszik, hogy az előbbi komolyabb témánk miatt egy kicsit félre ment a viccem is. Hát erről beszélek, hogy a pótpapám néha nehezen érti meg a kamasz lányokat. Hogy mi nem úgy működünk mint egy különleges egység, ahol mindenki teszi a dolgát, parancsra.
- Olyan titkolózós vagy! - öltöm ki rá a nyelvem vigyorogva, és csak nézem, hosszú másodpercekig ahogyan nevet. Szeretem amikor nevet, és sajnálom, hogy mostanában kevesebb időt töltünk együtt amikor így kikapcsolódunk. Talán rendszert kellene csinálnunk ebből is?
Amikor elkerekednek a szemei is, csak kuncogok. Miért, azt hitte a lányok nem nézik meg egymást - ha másért nem, hát irigységből? Én legalábbis mindig megnézem azokat, akikkel többször is találkozok, hozzájuk hasonlítom magam és vagy szomorúan állapítom meg, hogy sehol sem vagyok, vagy éppenséggel büszkén kihúzom magam. De ezt inkább rá hagyom, neki kell tudnia, hogy mi tetszik neki a lányban. Nekem a szemei.
- Tudom, csak... aggódom érted, és egyszer Mú megette a cetlit, nem láttam, hogy írtál. - tényleg volt ilyen, ha emlékszik egy fél napig imádkoztam a malac fölött, és nevetséges módon lestem, hogy mikor megy elvégezni a dolgát, hogy kijött-e belőle a megevett cédula. Vicces volt, de aggódtam is szegény kis turcsi orrú barátomért. - Vagy baj, hogy haza várlak? - oké, tud magára vigyázni, de mivel elvileg az apám is egy "sima hétköznapon" halt meg, lehetne egy kicsit belátóbb a témában.
- Hát, de. - felelem némi gondolkodás után, majd viszonzom a mosolyát. Igen, jelenleg mi vagyunk a család, és nekünk is meg kell beszélni a dolgainkat. Ott van viszont az a "ha" és "de". - De nem szeretném, hogy miattam szalaszd el a nagy lehetőséget. Mert ha mondjuk nekem nem lenne szimpatikus és nem akarnék vele élni vagy ha ő nem akarja, hogy veletek lakjak? - őszintén nézek rá, de érdeklődve lesem minden rezdülését. Most komoly témához értünk, kicsit talán túl komolyhoz is - Szerintem klassz apa vagy, de még pár év és felnövök, dolgozni fogok meg ilyesmi... viszont Sandy lehet, hogy akkor is ott lenne. - megvonom a vállam, és felveszem a hátizsákom, hagyom, hogy ő is átgondolja a dolgokat. Talán nem ilyen bölcs egy kislány, mint amiket most mondtam neki, de hát Minou mindig is egy kicsit koravén volt.
- Mehetünk. - teszem még hozzá, majd követem az úton a tisztás felé. A gondolataimba süppedek inkább, azon merengek, hogy vajon Samuel mennyire szeret vagy mennyire gondolja ezt a dolgot komolyan. Meg, hogy Guillaume mennyire gondolja komolyan az összeköltözést. Sandy egészen jófej, és szerintem nem lenne gond, tudnánk egy fedél alatt élni, de tényleg az a kérdés, hogy ő tudna-e velem élni? Elfogadja-e, hogy Gui egy kamaszlányt nevel ráérő idejében? Amúgy amit mondtam, őszintén úgy is gondolom. Szerintem Gui ász apa, csak néha kicsit ráfeszül a dolgokra, nem vagyok benne biztos, hogy látja, hogy mennyire igyekszem rendes lányka lenni és nem csinálni a szokásos tini marhaságokat mint a többi korombeli.
Amikor a tisztásra érünk, lehuppanok a fűbe, és élvezem a kellemes szellőt. Látom, hogy van itt kijelölt tűzrakó, így ahhoz közel telepedek le.
- És most? Gyűjtsek ágakat? - kérdezem érdeklődve. Gondolom, azt kellene, hogy valamit tudjunk majd ebédelni is. De aztán, ahogy a fűből rá nézek, megint mosolyognom kell.
- Te mi akartál lenni gyerekkorodban? - teszem fel a nem túl diszkrét kérdést, de hát magunk vagyunk. Talán így könnyebb lesz majd átkötnöm arra a témára, hogy én mi szeretnék lenni.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Vas. Jún. 10, 2018 11:38 am
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Minou

- Attól még, hogy elmondod ez már többről szól, nem hiszem, hogy bármit is elrontottál volna. – rántom meg a vállaimat, mert egyáltalán nem látom most abban a logikát, amit mond, de lehet én már ehhez túl vén vagyok. A szomorúságot kihallom, de nem értem. – Mindennek eljön az ideje. – csak ennyit mondok, mert a végén még ennél is jobban rontanék a helyzetem. Az pedig nem hiányzik. Van egy kamaszlányom és hazugság lenne azt állítani, hogy az elmúlt kb. fél év alatt profivá váltam volna a gyereknevelésben, mert nem lett belőlem az. S az is lehet, hogy soha nem lesz, de attól még vannak elképzeléseim és véleményeim is, aminek egy részét tudtára is adom a leányzónak.
- Helyes és remélem, hogy ő is tanul. – azt tudom, hogy dolgozik az állatkertben, de manapság szakképesítés nélkül alig ha tud helyt állni hosszabb ideig egy helyen. Fogalmam sincs, hogy most mi a helyzet vele, de esélyesen erre hamarosan fény fog derülni. Meg tényleg már ez folyik a csapból is, ennyiből talán a mi időnkben kicsit könnyebb volt. Másabb volt a rendszer, na meg én is eléggé elvont pályára keveredtem és ki is tartok különféle egyenruhákba bújva mellette. – Van egy olyan érzésem Pöttöm, ha ismerném, akkor is kevésbé lennél áradozó, mint te, de ez a normális. – vakarom meg a tarkómat, mert az egyértelmű, hogy ő odáig van érte, de azért valljuk be. A pasik nem áradoznak, rajonganak a saját neműkért, főleg nem azért, akibe a lányuk szerelmes, mert ott lebeg a szemünk előtt, hogy egyszer netán eltiporja a virágot, utána meg mi próbálhatjuk életben tartani. – És mi is szeretnél lenni? – dobom be inkább a kérdést, mielőtt netán annyira elmerülne ebben az áradozásban, hogy számomra válna inkább kínossá, mert nem tudnék mit kezdeni. Abban nem vagyok biztos, hogy Sandy jobban kezelné, de egy fokkal biztosabban, hiszen mégis csak nőből van. Ez már egy mellette szóló érv, hogy inkább neki lelkesedjen majd be. Bízok benne, ha nem így lenne, akkor a srác át se léphetné a küszöböt, de azt is tudom, hogy 17 éves és abban a korban könnyedén bolondulnak meg az emberek. Maradok inkább a bölcsebb hallgatásnál ennél, mintha kicsit részben szabadulni is akarnék ettől a témától. Új és nem is nagyon tudok, vagy nem is akarok most ezzel megbirkózni, mert kikapcsolódni jöttem ki az erdőbe, nem pedig lelkitúrát tartani. Esélyesen abból meg se élnék, mert szar lelkibúvár lennék.
- Ne aggódj, mindig haza fogok jönni. Meg a végén hajfestéket kellene venni neked a sok aggódás miatt. – ugratom őt már sokkal jobb kedvűen. Szeretem, ha boldog és mosolyogni látom. Melyik apa szíve ne örülne ennek? Szerintem nincs olyan, vagy ott már régen gond van. – Ne beszélj butaságokat. – rázom meg a fejemet is komoran, mert nem értem, hogy kérdezhetett ekkora hülyeséget. Miért lenne baj? Ha gond lenne, akkor esélyesen most nem velem élne, hanem valami barátnál, vagy otthonban.
- Miért beszélünk olyan „ha” dolgokról, amik nem állnak fent? Ez megint felesleges túlgondolás Törpe. – fontam össze a karomat magam előtt. Még hogy a nők nem bonyolítanak túl mindent. Olyanokat kezd el feltételesmódban mondani, ami rohadtul nem számít, nem lényeges, mert nincs szó róla.- Vagy most finomat azt akartad közölni, hogy mégse bírod? – tettem fel könnyedén a kérdést. Mondja ki, ha így van, ha nem, akkor meg ne menjünk bele a női túlgondolásba, mert akkor napestig itt fogunk még ülni, mi meg nem úgy készültünk. S ebből is látszik, hogy a nők mennyivel több felesleges feszültséget hoznak az életükbe.
- Katona vagy olyan személy, aki megvédhet másokat, aki tehet azért, hogy a gyerekeknek ne kelljen látniuk, amint a szüleik meghalnak. – vidám kép, mi? De egészen korán történt a tragédia, még mindig tisztán emlékszem mindenre és az elhatározásra is, amikor ezt megfogadtam magamnak, majd a nagyinak is, de előtte még a szüleim sírja mellett állva… - Készítsd elő a kaját, én addig szerzek a tűzhöz ágakat, meg rönköket. – fordulok inkább sarkon, mert esélyesen nem erre a válaszra várt, de ha valaki túlzottan korán veszíteni el a szüleit, akkor nem olyan álmai lesznek, mint a legtöbbeknek van. Esélyesen negyedóra is eltelt, mire előkeveredtem. Pár perccel később már pedig kész is volt a tűz, elvesztem rövid időre a lángokban.
- Nyárra mész valami táborba, felkészítőre, vagy akad olyan, amiről tudnom kéne? – dobtam be végül valami egészen könnyednek gondolt témát. Aztán ki tudja, lehet hamarosan kiderül, hogy ez a nőknél vagy tiniknél mégse olyan egyszerű, mint a férfiagy hinné.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
81
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Kedd Jún. 12, 2018 12:41 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Grui with love
- Legközelebb mindent rögtön elmondok neked, hogy ne kelljen miattam törnöd a kobakodat. - mosolyodok el, mert sejtem, hogy azért akadékoskodik ennyire a témán, mert félt és aggódik értem. Nincsen ezzel semmi baj, én szeretem őt is és azt is, ahogy megpróbál nevelni. Igaz, néha kicsit túlgondolja ezeket a dolgokat, mármint azt, hogy mekkora szigorban is kellene engem tartani, de nem szólok bele, alkalmazkodom. Ha szerinte úgy helyes, akkor jó kislány leszek, legalábbis törekszek rá. Az bánt egy kicsit, hogy még mindig nem bízik bennem, pedig azt hiszem nem igazán szolgáltattam rá okot. Rég nincsenek stiklijeim, és igazán... most komolyan azt várja egy kamasz lánytól, hogy az apja legyen az első akinek beszámol a szerelmi életéről?
De inkább elengedem ezt a dolgot, és bólogatok. Ha neki úgy a jobb hát majd első kézből értesülhet mindenről ami köztünk zajlik, igen, majd ARRÓL is, ha eljött az ideje (jó sokára). Kíváncsi lennék, hogy akkor is azon az állásponton lesz-e majd, hogy mindent tudni szeretne. Megmosolyogtat a gondolat, igazi kamaszlányhoz méltó húzás lenne, és esélyesen ki is akadna tőle szegény. Szóval... azt hiszem jobb, ha a Samuval való kapcsolatom részleteit inkább megtartom magamnak, és továbbra se futok Guihez, ha kapok a fiútól egy puszit.
- Dolgozik. És mellette tanul is... és sok dolog érdekli. Van valami katasztrófavédelmi vizsga is, amit szeretne megcsinálni, meg ilyesmi... - nem akarok belemenni a részletekbe, mert egyrészt nem látok bele Samu fejébe, hogy mi is az ahol majd végül megállapodik így a tanulás meg minden után... másrészt Gui se biztos, hogy a fiúról szeretne beszélgetni egész nap.
Inkább megölelgetem ha hagyja, amikor azt mondja, hogy ha ismerné se lenne lelkesebb... hát innen fúj a szél. Abból ahogy a tarkóját megdörzsöli már tudom, hogy kényelmetlen és új neki ez a szituáció.
- Köszönöm, hogy nem vagy áradozó. - mormolom halkan a mellkasába, miközben magamba szívom az "apu illatát", ami mára egyet jelent nekem a biztonsággal. Jó, hogy itt van nekem, és vigyáz rám, még olyankor is amikor nem akarom, hogy vigyázzon rám. Talán valami ilyesmi az apák dolga, nem tudom biztosan. Az biztos, hogy az elmúlt majdnem egy évben nagyon megszerettem őt, és igyekszem úgy viselkedni, hogy büszke lehessen rám. - Mármint ha nem első osztályú sztárfocista? - kuncogok a kérdése hallatán, majd elengedem, hogy folytathassuk az utunkat a tisztás felé. Sokat járok edzésre, heti háromszor is, és már hétvégén a meccseken is játszhatok, mert az edző szerint sokat fejlődtem. Nem tudom, hogy Gui mennyire örül neki, amikor védőként egy-egy véletlen ütközés után felborulok, de eddig még nem szólt, hogy nem tetszik neki a választott sportom.
- Most, hogy mondod, lehet megint festeni kellene a hajamat! - válaszolok én is ugratva, vigyorogva. Pedig egyáltalán nem vicces, hogy ilyesmiken kell aggódnom. - Jó... nem mondok ilyen butaságokat. - adom meg magam, mert tudom, hogy a nevelőapámmal vitatkozni olyan, mint egy tégla fallal sakkozni. Vagy azért nincs esélyem mert úgyis igaza van, vagy azért mert egyszerűen túl különbözőek vagyunk és nem értjük meg a másik álláspontját kölcsönösen. Szóval rászoktam inkább arra, hogy ráhagyom ezeket a dolgokat.
- De, nagyon is kedvelem! - vágom rá a választ mindenféle habozás nélkül. Gui néha olyan mint egy kaktusz... nem lát messzebb az orránál. - Csak azt akartam mondani, hogy... egy kicsit lehetne hasonló a lelkesedésed iránta, mint az enyém a barátom iránt. - vonom meg a vállam - A lányoknak néha kell a vattacukor. - mosolyodok el halványan, majd mielőtt még teljesen bele bonyolódnánk a lelkizésbe, inkább megkérdezem, hogy világ életében Terminátor akart-e lenni, vagy néha megfordult a fejében, hogy esetleg, nem is tudom... mozdony vezető lesz?
A válasza viszont mellbe vág, nem is igazán tudok mit csinálni. Csak állok, és nem tudom mit felelhetnék. Ezért hát minden, ez a szúrós külső, meg az, hogy nem igazán mozog otthonosan a kapcsolatok terén. Mielőtt bármit is mondhatnék, már le is lép, hogy fát hozzon, én pedig nekiállok a hátizsákból kipakolni az elemózsiát. alufóliába csomagolt krumpli, néhány felszeletelt zöldség amiket nyársra húzva meg lehet sütni (főként nekem, én vagyok kettőnk közül a zöldségesebb...), és még néhány fehérjedúsabb finomság.
Amikor Gui visszatér, akkor sem szólok hozzá, csak nézem amit csinál, mert én nem igazán értek az ilyen Bear Grylls féle túlélős dolgokhoz mint például a tűzrakás. Aztán mellé kuporodok, és én is bámulom a vidáman táncoló lángokat, miközben Tappancs már ismét játszani szeretne, futkározni, ágakat visszahozni és ilyesmi.
- Hát... igazából lenne valami, de nem tábor. Mármint nem olyan. - elmosolyodok halványan - Tudod, ott a kis park mellett van egy ovi, nálunk az utca végén. Nyáron lesznek náluk napközis foglalkozások a kicsiknek, és keresnek diákmunkásokat. - próbálom finoman tálalni, hogy mivel még nem múltam el 18, ezért kellene nekem egy aláírás tőle, hogy kipróbálhassam a nyáron a dolgot. - Szeretnék menni, mert akkor hátha kiderülne, hogy egyáltalán, képes vagyok-e gyerekekkel foglalkozni hosszabb távon. Hogy tudjam, hogy érdemes lenne-e ilyen irányban tovább tanulni. - fogalmam sincs mit szól hozzá. Ez azért elég messze van attól a pályától, amit ő választott, de remélem megérti majd, hogy az amit neki a védelmezés ad, nekem a gondoskodás lenne. Szeretnék óvónő, bölcsis dadus vagy ilyesmi lenni, de még nem tudom biztosan, hogy tudnék-e a játszadozó, kiabáló gyerekek közt lenni egész álló nap.

Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Csüt. Jún. 28, 2018 8:36 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Minou

- Meg ilyesmi…. – mormogom az orrom alatt, de inkább nem mondom ki mind azt, amit ébreszt bennem. Nem akarok összekapni a lányommal. Arról meg nem tehetek, hogy talán könnyebben megtaláltak az apai érzések, mint egykoron hittem, amikor megtudtam a haverom végrendeletét. Védeni akartam és bármennyire is tartom a testvéremnek Raphaëlt, attól még azt szeretném, ha Minou mellett majd olyan férfi állna, aki képes gondoskodni róla, akár megvédeni és az otthon fogalmát megteremteni. Melyik apa ne akarná a legjobbat a gyereke számára? Szerintem csak a sügérek.
Amikor előttem terem a semmiből és odabújik hozzám, akkor átölelem őt védelmezően és atyai csókot nyomok a kobakjára, ahogyan az elmúlt egy év alatt többször is megtörtént már. Lassan egy éve annak már, hogy velem él, hogy egy családdá váltunk. Még akkor is, ha nem vagyok olyan profi benne, mint a valódi apja lehetett, de attól még lányomként szerettem és tudtam jól, hogy érte bármire képes lennék. Jahh, mint abban a Liam Neeson filmekben. Jobb ha senki se szórakozik vele! – Érdekesen adod a tudtomra, hogy ez nem csak hobbi. Nem akarlak elkeseríteni, de azért a női foci még nem annyira jövedelmező, mintha pasiként űznéd ezt Manó. – mosolyogva nézek a leányzóra. Tudom, hogy mennyire szereti a focit, ha tehetem, akkor én is kimegyek rá. Nem mondom, hogy mindig boldogan nézem azt, hogy miként esik el, vagy mennek neki, de azért még mindig finomabban űzik, mintha pasiból lenne. Kisebb eséllyel fog csontja törni és látom rajta, hogy mennyire imádja, így csak maradok a kispadon és aggódva szurkolok neki. Még akkor is, ha éppen nem lehetek ott vele. Soha nem felejtem el, hogy mit mond mikor is vannak meccseik és munka közben is szoktam rájuk gondolni.
- Rossz embernél kopogtatsz. Azt még mindig nem vállalom, de elviszlek a fodrászhoz, vagy esélyesen Kisoroszlán is meg tudja csinálni a hajadat. – biztos voltam abban, hogy érteni fogja, hogy Rafi feleségére értem. Nem először mondtam már rá ezt a becenevet rá, de ha már részben Leo benne volt a nevében és ismertem őt is régebbről. Szerintem tökéletesen illett hozzá az a becenév. Max. néha seggbe lettem rúgva érte, de az évek alatt akkor is ráragadt.
- Sajnálom, de azt hiszem ezt meghagyom nektek. A férfiak nem szoktak áradozni a nőkről, vagy nem úgy, ahogyan te teszed, vagy ti teszitek. Egyébként is, ha mi is olyanok lennék ilyen téren, mint ti, akkor a végén megkapnánk, hogy ezt is elloptuk tőletek. – nem hiszem, hogy ilyen téren változnék már. Vénség vagyok és mellé még egy harapós medve is. Nem olyan korban nőttem fel, ahol az lett volna tanítva a férfiaknak, hogy miként tollászkodjanak a tükör előtt lassan a nőket megszégyenítve is. Nem is hiányzott, az érzéseimet meg kifejeztem a magam módján.
Egyszerre éreztem úgy, hogy hiba volt beavatnom őt a múltamba, de mégis úgy éreztem, hogy joga is van hozzá. Ahhoz meg elég érettnek gondoltam, hogy bíztam abban, hogy tud majd mit kezdeni vele. Ha beszélni szeretne róla, akkor tudja, hogy merre talál, vagyis most nem, míg a fát gyűjtögetem, de alapjáraton kevés olyan dolog volt, ami kimondatlanul is tabunak számított közöttünk.
Hamarosan pedig már készül is a kaja tűzön. Leülök a földre és úgy figyelem az ételeket, hogy nehogy túlsüssem bármelyiket is, vagy nehogy beleessen a tűzbe, mert a végén éhesen fogunk hazamenni. – Értem, de gondolom ahhoz kellenek bizonyod dolgok, ha jól hallottam, vagy bárkit a gyerekeket közelébe engednek? – sandítottam a lányomra. Igen, kicsit szívtam a vérét is, de néha ez is belefér, viszont az tény, hogy szigorú előírásoknak kell megfelelni. Gondolom orvosivizsgálaton is át kell esniük azoknak, akiket alkalmaznak és nem tudtam attól a gondolattól szabadulni, hogy amiatt amit magával tett… Nos, az ilyenkor is gondolom nem marad titok, vajon így felvennék, vagy még mindig részben instabilnak számítana? Ezzel egyáltalán számolt? – Ezek szerint óvónő szeretnél lenni, vagy bölcsiben dolgoznál? Szerintem igazán hozzád illő lenne mind a kettő. – kezdtem bele, majd megdörzsöltem a képemet. – De azt tudod ugye, hogy esélyesen szóba fog kerülni az, ami majdnem egy éve történt? Hogy netán emiatt sokkal inkább bizonyítanod kell, vagy akár a jelentkezésednél is, amikor háttérellenőrzést csinálnak, akkor kibukhat… - aggódva csendült a hangom és rövid időre inkább a tábortüzet fürkésztem. – Ha gondolod szívesen elkísérlek. Szeretném, ha boldog lennél.  – dobtam be végül a lehetséges legjobb megoldást. Én is megnézem, hogy milyen hely az. A munkám révén is sok mindenkit ismerek és még igazolást is szerezhetünk a lányom dokijától, hogy sokat változott és esetleg még lehet rá is tudjuk venni, hogy írja bele azt, hogy ez jót tenne neki is, mert szerintem határozottan így lenne. – Mikor lenne ez? Csak hogy tudjam mikorra ne akarjak nyaralást szervezni, mert a lányom felnőtt és dolgozik. – ugrattam őt, majd közelebb húzva magamhoz puszit nyomtam újra a kobakjához. Közben pedig az étel is elkészült, így elkezdtem leszedegetni a hozott papírtányérokra, miközben olykor kicsit megégettem az ujjamat, de sok jelét ennek nem adtam.

Bûnüldözés,hadügy
avatar
● ● Posztok száma :
81
● ● Reag szám :
72
● ● karakter arca :
Milo Ventimiglia


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén •• Hétf. Júl. 02, 2018 12:47 pm
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


To Grui with love


- Guiiii! - mormolom hasonló lelkesedéssel, mert egy egészen kicsit bánt a dolog, hogy nem bízik bennem vagy a barátomban. Nem tervezünk se gyújtogatni se rituális emberáldozatot bemutatni... de még az együtt alvás (szigorúan csak alvás!) is csak egy felmerülő kósza ötlet volt, aminek a megvalósulására a közeljövőben elenyészően kicsi esélyt látok. Ártatlan kis kamasz szerelem, és bár tudom, hogy az apa szerep még új neki, és szoknia kell a határok megfelelő felállítását, azért néha túl aggódik velem kapcsolatban. Inkább hozzá bújok és átölelem, hogy ezzel is a tudtára adjam: bármi történjen is, nekem mindig ő lesz a hősöm, az "Apám", aki vigyáz rám, és akit imádok.
- Hát, ha nem is leszek milliomos, de megélni biztosan a lányok is tudnak a fociból. - kuncogok ahogy szorosan ölelem. Szeretem amikor kint van a meccseken és drukkol nekem, szinte érzem ahogy figyel. Vajon büszke rám? Vagy örül neki, hogy ilyen komolyan veszem a sportolást? Néha jó lenne vele a kertben rugdosni a lasztit, ha már a barátom (aki megígérte, hogy majd tanítgat) volt szíves eltörni a lábát. Meg egyébként is, ez is klassz apa-lánya program lenne. Furcsa, hogy már egy éve vele élek, olyan érzés mintha mindig is itt lettem volna, mintha Gui mellett lenne a helyem.
- Inkább nem, most jó ez a szín. - sőt, ha nem csalnak a kis antennáim, szerintem neki is jobban tetszik így barnán, mint a szőke loboncom. Nem mintha ettől jobban hasonlítanánk egymásra, de nem is ez a cél hiszen biológiailag semmi közünk egymáshoz. Ennek ellenére, már vannak saját dolgaink, mint a pizza majszolás a kanapén, miközben megvitatjuk, hogy kinek milyen napja volt, és az állatainkkal való foglalkozás. Tappancs szeret engem is, de azért elég egyértelmű, hogy ki is a gazdája.
- Ha neked így jó...! - vonom meg a vállam mosolyogva, de azért megcsóválom a fejem - Azért majd ha beszélsz vele a költözésről, jobb ha bebiztosítod valami kicsi, kerek tárggyal. - vigyorgok, és kicsit sem burkoltan célzok arra, hogy ha szereti a lányt akkor vegyen neki egy gyűrűt és kérje meg szépen! Olyan helyesek együtt, még akkor is ha szinte állandóan tépik egymás haját. Az ő kapcsolatuk ilyen, de ebben szerintem nincsen semmi rossz.
Amikor elmegy fáért, elgondolkodok. Neki sem lehetett könnyű, talán éppen ezért is félt ennyire engem is, meg olyan végtelenül lelkiismeretes a munkájában. Nem akarja, hogy további veszteségek érjék? Vagy mi lehet a motivációja? Nem tudom... mindenesetre jó lenne, ha néha kicsit közelebb engedne magához, mert bár egész jól megvagyunk, kicsit túl soknak érzem a kettőnk közt lévő, kimondatlanul is tabunak számító dolgokat. Mint a múltja, például.
- Hát... azt írták, diák munkásokat keresnek. Szerintem... szerintem ez nem okozhat gondot. Vagy igen?- jövök zavarba egy kicsit a kérdésétől. Erre nem gondoltam, hogy a múltam miatt esetleg nem is foglalkozhatok gyerekekkel... de hát miért? Hiszen nem gránátokkal hadonásztam, csak magamban akartam kárt tenni! A gyerekeket sose bántanám!
- Én csak... - egészen összeszorul a torkom is a gondolattól, hogy még az is lehet, hogy nem lehetek az ami szeretnék. Pedig már úgy beleéltem magam ebbe az óvónő dologba! Nem igazság! - De az már olyan régen volt... és... és csak megijedtem, és többet nem csinálok ilyesmit. Ez nem igazságos. - mormolom egyre inkább elhaló hangon, és szinte őt utánozva bámulok a tűzbe. Sose haragudtam még Laure-ra, mindig úgy gondoltam rá mint egy kis angyalkára, egy szegény szerencsétlen kis báránykára aki nem talált más kiutat... vigye el a fene! Az ő hülyesége miatt nem elég, hogy hónapokig agyturkászhoz járhattam és senki se bízik bennem, még gyerekek közelébe se fognak engedni mert "ön- és közveszélyes vagyok". Remek...!
Felkapom a fejem amikor Gui újra megszólal, de csak megcsóválom a fejem.
- Azt hiszem, igazad van. Nem valószínű, hogy gyerekek közelébe engednének, nem szokta érdekelni a bürokráciát, hogy igazából a légynek se tudnék ártani. - csak bámulom a táncoló lángokat, és teljesen elkeseredek. Tappancs siet oda hozzám, fejét az ölembe teszi, mint mindig, ha szomorú vagyok. Megsimogatom a fülét, miközben gondolkodok, hogy az élet milyen igazságtalan velem már megint.
- Hát, ha ez a dolog nem jönne össze az oviban, akkor bármikorra tervezhetsz nyaralást mert úgyis otthon tengődök majd, mint valami kettyós pisis. - talán még a megszokotthoz képest is túl sebzetten csendül a hangom, de nem tehetek róla. Csak egy kicsit bújok oda hozzá, jól esik a puszi is, bár jelenleg kevésnek tűnik ahhoz, hogy megvigasztaljon. Nem rá haragszok, hanem az egész világra, amiért egyetlen hiba miatt elúszni látszanak frissen szerzett álmaim. Végre volt miért tanulnom, tudtam mi tenne boldoggá, erre... ááh!
Tartom neki a tányérokat, amíg ráteszi az ételeket, és még segíteni is próbálok, amikor úgy látom, hogy szükség lenne egy plusz kézre. Aztán, miközben a finomra sült zöldségeimet rágcsálom, elgondolkodok. Jobb sorsom van, mint azelőtt volt. A pénz tényleg nem boldogít, se a hírnév vagy ilyesmi... minden nehézséggel együtt is, boldogabbnak érzem magam az új családommal, még ha nem is tökéletes. Olyan mint mi, kicsit csorba kicsit hiányos de azért egészen jól működik.
- Apa? Szerinted még meg lehet oldani valahogy ezt a dolgot, lehet esélyem gyerekekkel dolgozni? - pillantok rá óvatosan. Két dolog miatt is lehet, hogy megakad majd a torkán a falat: egyrészt a kérdésem jellege, hogy már megint a szabályokat és határokat kerülgetném, másrészt pedig, megint kicsúszott a számon ez a kóbor "Apa", amiről még nem beszéltünk. Néha, amikor nem figyelek, így szólítom, de nem tudom, hogy ez neki mennyire tetszik vagy mennyire nem.
Középisk.
avatar
● ● Posztok száma :
67
● ● Reag szám :
58
● ● karakter arca :
Ella Purnell


Témanyitás ✥ Re: Tisztás a Szajna mentén ••
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Ajánlott tartalom
✥ ✥

Tisztás a Szajna mentén
Second Chance frpg
2 / 2 oldal

Similar topics

-
» Tisztás terület
» Tisztások és környékük
» A Tópart mentén
» 6. felvonás - Látom a tüzet
» Erdei Tisztás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-