Pihenõhely
Üdvözöllek nálunk
Felhasználónév:

Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Akik erre járnak
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs
✥✥✥✥✥
A legtöbb felhasználó (57 fő) Szomb. Nov. 11, 2017 7:42 pm-kor volt itt.
Legújabb történetek
✥ Yesterday at 10:01 pm ✥
✥ Yesterday at 6:52 pm ✥
✥ Yesterday at 5:11 pm ✥
✥ Yesterday at 4:51 pm ✥
✥ Yesterday at 12:55 pm ✥


Témanyitás ✥ Pihenõhely •• Szomb. Nov. 25, 2017 4:03 pm

****


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 24, 2018 4:39 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Szer. Jan. 31, 2018 6:23 am

Behunytam a szememet és mélyeket szippantottam a terhes levegőből, mely a közeli gyorsétterem olajától bűzlött, s gyomorforgató érzet fogott el, hogy megkívántam az ott felszolgált moslékot. Nem tehetek róla, már másfél napja nem ettem rendesen, s az éhség nagy úr, akkor is ha válogatós vagyok. Karjaim az ölemben pihennek, bal kezem mutató- és hüvelykujja csippenti jobbom kézfejét, s ritmusosan, pontos ütemet követve járnak ujjaim fel és alá. Mintha egy meditációs mozdulatsor lenne, mintha ettől várnám azt, hogy az agyamban pattogó gondolatok elcsillapodjanak, de már régen megtanultam, hogy ez nem így működik, ettől sosem lesz jobb, s amint a gyógyszerek tisztultak a szervezetemből, úgy kezdek egyre inkább paranoiássá válni. Például az a csaj miért figyel folyamatosan? Nevetgél, a barátaival beszélget, mégis minden hetedik másodpercben idepillant. Számoltam, pontosan tudom, hogy hét másodpercenként megszakítja a kommunikációt a társaival és egy elcsent pillantással rám néz. Most is!
Egy...
Kettő...
Három...
Négy...
Öt...
Hat...
Hét...
Megfeszülnek az izmaim, egy másodperc, annyi nem kellene, hogy robbanjak, de a lány az üvegfal másik oldalán ül, nem érhetem el. Mondjuk ízlése az nincs, hiszen ugyanúgy öltözködik, mintha ugyanabból a kórházból szabadult volna, mint ahonnan én, de én ezt az egészet ingyen kaptam meg, míg ő egy vagyont költhetett, hogy úgy nézzen ki, mint én. Mosolyog, rám néz és ajkait szélesre húzza. Nem ismerem őt, de gyűlölöm, szívem összes érzésével és agyam minden gondolatával gyűlölöm, megvetem és ha lenne nálam egy kés, kivágnám a máját. Gyűlölöm a májat, mégis minden pénteken azt szolgálnak fel a menzát, mert kell a változatosság, és miért nem kóstolom meg, biztosan ízlene, de okádnom kell tőle, amint megérzem a fémes ízt a számban, amint tovaterjed a nyelvemen az undor, úgy adom ki azonnal a gyomrom tartalmát. Miért nem lehet az egész világ csirkemell? Nem érdekel, hogy készítik el, csak csirkéből legyen és melle húsa legyen. Az idegen lány megint rám néz, újra csak mosolyog, int nekem, behív az étterembe, de nem mozdulok, bal kezem elengedi a jobbat, majd gyűrűsujjamat felhúzom a számig, s tenyeremet kifelé fordítva harapok rá. Céltalan ujj, sosem fogja betölteni a szerepét, soha nem lesz olyan, aki bármit is érdemesnek látna meg bennem, de nem is vágyom rá. Nem érdekel, jelentéktelenség, unalmas közöny, gyűlölöm, ha hozzám érnek, ne érjen hozzám senki, nem akarom, hogy meggyalázzanak, láttam pornót, egy újságot felejtett ott az egyik ápoló, gyűlöltem, undorító volt, ahogyan azok négyen egy nővel, nem akarom kipróbálni. Vér serken a gyűrűsujjamból, apró patakban buggyan ki a vöröslő lé, és a lány szája is véres, de ő élvezi, mosolyog, magához öleli az ajkait pirosító élményt, szóljon már rá valaki, hogy szedje össze magát! Itt egy igazi őrült szabadult el, valaki fogja már le, rendőrség! Felállok, hogy elinduljak felé, de a lány eltűnik, elszalad, már nem látom az ablakon keresztül, már nem mosolyog felém, már nem hív és nem hallom a gondolatait. Ideges leszek, nyelek egy hatalmasat.
Ki...
Kö...
Ki... Gyű... Ki... Kö...
Mu... Gyű...
Ki... Kö...
Ki...
Gyű...
Kö...
Jobb kezem hüvelykujja pattog a többin, hol lassabb, hogy gyorsabb ütemben. Néha követni sem tudom a gondolataimmal, néha azt sem érzem, amikor összeérnek az ujjak, de most nagyon is tapasztalom, ideges vagyok. Éhes vagyok és kell a nyugalom. Egy lépést teszek előre, fékezést hallok, becsukom a szememet, ennek is el kellett jönnie, hallom a dudát, vagy csak a fejemben harsog a ködkürt? Nincs rá válaszom, nincs felelet, ki fog válaszolni erre a kérdésre? Te ott a volán mögött, a lány volt az, látom a szélvédő mögött, vigyorog, boldog, összeszedett az élete, zabál, ujjaim még mindig ritmusban pattognak, hangtalan zongora, dallamtalan himnuszt játszok. Gyűlöllek! A ködkürt újra lecsap, hallom vagy csak képzelem? Zihálok, nincs helyem ezen a bolygón, elvesztem, mindent gyűlölök!
- BEFOGOD A POFÁDAT! - a lányra mutatok, gyűrűsujjamból vér cseppen a kocsi motorház-tetőjére, nem érdekel, fesse vörösre a vér az egész univerzumot, tocsogjon minden, száradjon rozsdásra az egész világ! Elindulok, a ködkürt szavát követem, messziről hallom vagy közvetlen közelről, nem érzem a különbséget, nincs különbség, csak én vagyok és a vigyorgó lány, de megint eltűnik, amint mozdulok, elillan a látványa, egy szakállas férfi ül a helyén, nem érti, én sem értem, beszállok mögé. Hogyan? Tényleg beszálltam vagy csak képzelem? Meg kell fognom, meg kell érintenem, nyakához érek, valóságosnak tűnik, mintha tényleg élne. Hogy kerülök ide? Miért sírok? - KI VAGY TE? HAJTS, VEZESS, MENEKÜLJ TŐLEM!
Parancsolok, nem szoktam, sikítani akarok, de fáj a beszéd. Éhes vagyok, megnyugtatnak a gyorsétteremi illatok. - FEGYVEREM VAN, MENEKÜLJ!
Hazudom, amióta élek, mindenkinek, még magamnak is. És ott a lány! A visszapillantó tükörből nevet rám, hallom a hangját, olyan, mint az enyém, miért kínzol, ki vagy te?
- TÖRD LE ... A TÜKRÖT! TÖRD MÁR LE!
avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Szer. Jan. 31, 2018 6:38 pm

Két mondat erejéig trágár szavakat tartalmaz!

Ninette   &&    Ansel

A délelőttöm nagy részét a kapitányságon töltöttem, ki kellett javítanom a Rivoli-s akta bizonyos részeit, jelentést kellett írnom, át kellett néznem Tim statisztikáit, amiket az asztalomon hagyott, aztán a főnök hívott össze egy meeting-et, manapság így hívják az értekezletet, ami bő egy óráig elhúzódott. Nem tudtam érdemileg egy szót sem váltani a gyakornokommal, mert mire kiértem, ő már nem volt ott, lehet hogy csak elkevert az épületben, de nekem most nem volt időm arra hogy utána mászkáljak, szóval hagytam egy üzenetet neki az asztalomon, melyre annyit írtam hogy ma egész nap házon kívül leszek, de elér a mobilomon. Azután elhagytam az épületet, beszálltam a kocsimba és elindultam a dolgomra. A földhivatalban persze megint megvárakoztattak, legalább két órán keresztül szenvedtem ott, mire megkaptam a nyomozati anyaghoz szükséges dokumentumok hiteles másolatát. Ajvé! Nem tett jót ez a várakozás, tekintve hogy tegnap este le sem feküdtem, hajnali háromig néztem az utcai kamera felvételét és nem fejeztem be, szóval. Bő három órát ha aludtam, amióta felkeltem csak folyamatosan kerülget a fáradtság.
Olyan fél tizenkettő magasságában gördülök be a gyorsétterem mellé az autósorba, mindenki az ablakig akar eljutni, ahol ugyanúgy kiszolgálnak, akár csak ha besétálnánk az étterem részre. Gondoltam gyorsan eszek valamit, iszok valamit, aztán ha tudok félre állok a pihenő résznél, azért még senki sem fog megdorgálni ha kicsit elszunyókálok a kocsimban. A kómás delíriumból aztán hamar kizökkent egy rövid, szőke hajú nő, aki miután az előttem lévő kocsi gázt adva behajt az ablak elé, nos, az én kocsim elé lép ki és ott elkezd magyarázni valakinek. Innen nem értem, ahhoz nem beszél kellően hangosan, de a mögöttem álló kocsi sofőrje idegesen kiabál és dudál nekem hogy menjek már, én meg a nőnek dudálok, hogy iparkodjon felfelé a járdára előlem. Szóval ez az össze vissza dudálás azért kellően felébreszt, szerintem mögöttem a pasas mindjárt kiszáll és engem akar majd megverni, mert nem lát annyira előre, én meg nem tudok mit csinálni, tétlenül dudálgatok párat a nőnek, hátha sietni kezd. Persze ez nem történik meg. Kiabálni és káromkodni nem szeretek és igazából egy szót sem szólok hozzá, még is felém bök az ujjával, azt ordítva hogy "Befogod a pofádat!". Én csak felrakom a kezeimet behajlítva magam mellett, nem csináltam semmit rosszat és jó, befogtam a számat, eddig sem dumáltam szóval, nagyot nézek előre, mintha vérezne az ujja. De aztán szépen lassan kanyarodik egyet, bár nem a járda felé, de ez engem hol érdekel, a lényeg hogy most el tudnék menni az ablakig. Már taposnék is a gázra, hátrahúzva a botváltót, amikor kinyitja a kocsim ajtaját. Így aztán nem lépek a gázra, mert ez így baleset veszélyes lenne. Továbbra is egy helyben állok és hallom az őrült dudálást a hátamban.
- Mi a..?!
Mire kettőt pislogok és kikérhetném magamnak, hogy még is mi a kénköves mennykőt csinál itt bent, már bepattan mellém és bevágja az ajtót, aztán belém fagyasztja a mondandómat. Mert nekem esik a kezeivel, letaperolja az arcomat meg a nyakamat csak úgy lazán és mellé egymásnak ellenmondásos állításokat kiabál. Először összerezzenek, utána meg igyekszem elhajolni előle a saját oldalam ablakáig.
- Nem értem miért ordibálunk és megtennéd hogy kiszállsz a kocsimból?! Nekem ez a tempó nagyon gyors és ez az én kocsim, téged meg nem ismerlek!
Egyébként zavartnak tűnik, először üvölt, aztán meg sír, aztán meg a kettőt egyszerre. Azt már inkább nem teszem hozzá hogy akkor most szálljak ki a kocsimból, vagy vezessek? Eldönthetné igazán, bár tegyük hozzá, ez az én kocsim, csak a hullámat tudná kihajítani innen, mert bizony én ki nem szállok magamtól, hiába ha fegyverrel fenyegetőzik. Ahhoz meg kell hogy öljön. Ez a kocsi az apámé volt, és akkor adta nekem, amikor elvégeztem a főiskolát, szóval nem adom senkinek, többet ér az életemnél is!
- Nem látom!
Jelentem ki határozottan, de a szívem egyre gyorsabban kalapál, elvégre megfenyegetett, és közben folyamatosan dudálnak mögöttünk. A kettő együtt rettentően idegessé tesz, annak ellenére hogy fáradt vagyok. Egyébként nekem is van fegyverem, a fegyvertartóban a kabátom takarásában, ma felhúztam, így nem a kesztyűtartóban végezte. Viszont nőket nem szoktam bántani, még akkor sem ha ilyen idegbeteg módra üvöltöznek, mint ez a nő is itt, általában ők szoktak engem bántani, ezért sem veszem elő a stukkert. Hirtelen elkanyarodunk a témától, most meg azt akarja törjem le a tükrömet.
- Dehogy töröm le a tükrömet! Ne törd le a tükrömet!
Háborodok fel rajta rögtön és kiáltom kétségbeesetten, próbálva megakadályozni, hogy a tükrömnek baja essen. Hát nagyon drága lenne utána ezt megjavíttatni! Még mindig egy helyben állunk és még mindig dübörögnek a dudák mögöttünk. Kérdőn tekintek oldalra rá.
- Most mi lesz?
Jó lenne tudni mi a frászt akar. Kiszáll, vagy továbbra is fenyegetőzik? Végül is ha bent marad, kirakhatom a kapitányságon megőrzésre és senkinek sem esik baja. Ez az ötlet szöget üt a fejemben, úgyhogy gyorsan hangot is adok neki.
- Ha azt akarod, hogy vezessek, akkor bekapcsolod a biztonsági övet!
Közben a tekintetem megakad a vissza pillantón. Látom a pasast kiszállni mögöttünk, mérgesnek tűnik, egyébként meg jó kiállású, tagbaszakadt egyén, aki simán belever a betonba ha arra kerülne a sor. Nah, ebből nem kérek. Eljön az ablakomig a járdán és megkocogtatja. Ó, jaj!
- Igen?
Kérdezem, miután lehúztam az ablakot annyira, hogy beszélni tudjak vele. Az meg előre hajol és üvölt.
- Húzzatok a picsába! Lépj rá arra a kurva gázra és takarodjatok előlem, mert ha nem, kiszedlek a kocsidból és agyon verlek, bazdmeg!
Erre már tényleg bennem reked a levegő, mondjuk ez volt a pont az i-re, egyből elfehéredek, a tekintetem megremeg, csak egy halk oké-t tudok kinyögni, aztán rálépek a gázra.
- Helyes! A kurva életbe!
Hallom még az üvöltését hátulról. Elmegyünk az ablak mellett is, pedig éhes vagyok, jó lenne valamit enni, de szerintem ha ott megállok, akkor ez a fazon tényleg tettlegességre hajlik. Közben felhúzom az ablakot, teszünk egy kört az épület körül, hogy aztán rákanyarodjunk az autó útra.
- Ezt nem hiszem el!
Egy kicsit kiborultam, idegesen figyelem az utat és a vissza pillantó tükröt, közben zakatol a fülem a szívdobogásomtól, de már az úton vagyunk, szóval itt nem fog dudálgatni, meg üvöltözni senki. Leszámítva a nőt a kocsimban. Kínosan rá emelem a tekintetem, persze a tükörben nézem, mert nekem az utat kell figyelnem.
- Szóval mi a terv! Essünk túl rajta, mert nekem dolgom van! Rabolj ki, ölj meg, vagy mittudom én, de nekem arra nincs időm, hogy téged furikázzalak!
Ahogy így kimondom ezeket, rájövök, én is tök hülyeségeket mondok. Rabolj ki, meg ölj meg, jesszus...mondjuk arra jó hogy szembesítsem vele, mi a fenét keres a kocsimban. Leadhatnám a rendőrségen, de igazából még nem is követett el semmit, leszámítva hogy kéretlenül beült a kocsimba és megfenyegetett, azt is elég hülyén. És vérzik az ujja, ami attól is lehet hogy valaki bántotta és így próbált meg segítséget kérni. Extrém elgondolás, de megeshet.
- Van sebtapasz a kesztyűtartóban. Megállhatnánk valahol? Nem érzem jól magam.
Maradjunk annyiban, simán leszerelhetném, ha akarnám, de nem vagyok elmebeteg hogy mindenkire fegyvert fogjak. Fogalmam sincs van-e nála fegyver, amúgy meg ha tényleg túsz vagyok, figyelnie kellene a túszára, aki jelenleg egyre nehezebben kap levegőt, nem azért mert tényleg fulladna, hanem mert idegileg ki van és erre rátett a fáradtság is. Szóval tényleg rosszul érzem magam.



■ ■  Öltözék ■ ■ A kocsim ■ ■ ©

avatar
Vendég


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Csüt. Feb. 08, 2018 7:15 am


Karakterleadás miatt
avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Vas. Ápr. 08, 2018 11:42 pm


●●●● Scarlett Alexandra& Madeleine Destiny●●●●

Végre van egy kis szabad időm amit a drágaságommal tölthetek. Ennek ő is nagyon örül. Amióta visszajöttem Párizsba folyamatosan csak dolgozom és dolgozom, mint egy őrült. A gyereket meg ha éppen nincsen máshol becibálom magammal a kórházba. Tudom ez sem éppen egy jó megoldás, hisz nem kéne, hogy egy kisgyerek ilyesmi dolgokat lásson. De ha nincs más mit tegyek, és nincs aki vigyázzon rá akkor muszáj ezt az utat választanom. Szerencsére ő nem bánja, próbálja elfogadni a helyzetet amiben most élünk. Olyan jó kislány panaszom se lehet rá. Még azt is elviseli ha éjszaka későn kerülünk haza. Csak engem bánt nagyon. Muszáj lesz valami jobb megoldást kitalálnom, mert ez így nem mehet tovább. Nem foszthatom meg a kislányomat a gyeskorától.  Nem ezt másképp kell csinálnom.
Ez a hátránya ha valaki egyedül neveli a gyerekét, ahogyan nekem kellett. Mondjuk más gyerek legalább tudja ki az apja, az enyém viszont nem. Ez az én hibám. Pontosabban az én döntésem. Nem akartam, hogy olyan apja legyen aki nem érdemli meg őt. Csupán jó életet szeretnék neki és szerető családot. Ha az meg apa nélkül az igazi, akkor anélkül az.
A legrosszabb az egészben, hogy az apja ugyanabban a kórházban dolgozik ahol én. Biztosra veszem azt is, hogy már látták egymást a folyóson. Nem kizárt. De nem tudnak egymásról. Sőt az apja még csak azt sem tudja, hogy az én kislányom. Én meg nem vagyok bátor, hogy ennyi idő után elmondjam neki az igazságot. Igazából félek a fogadtatástól, a reakciótól és attól, hogy talán elvenné őt tőlem. Abba pedig belepusztulnék. Félek a kicsi reakciójától is, hisz már azért elég nagy ő is ahhoz, hogy megértsen bizonyos dolgokat. Annál is inkább, hogy nagyon okos és értelmes kislány a korához képest. Egy szó mint száz, félek az egésztől.
- Anya! Anya! - lendít ki gondolataimból kis tündérkém.
- Tessék édes? - nézek rá kedvesen és megölelem őt.
- Elmegyünk a játszótérre, ahogy ígérted. -  néz rám csillogó szemekkel. Én pedig apja némi arcvonását vélem felfedezni benne. Eddig nem is figyeltem meg ennyire. De most, hogy közelebb vagyunk hozzá, van lehetőségem jobban megfigyelni ezt.
- Igen persze. Azt hittem már fel is öltöztél. - simítom meg játékosan az orra hegyét. Ő meg gyorsan elszalad felöltözni.
***
Pár perc után már a játszótéren is vagyunk. A közelben parkoltam le, mert útközben elmentünk még bevásárolni. Aztán most már jöhet a lazítás kedvére. Gyorsan előre is szalad a csúszdához. Az a kedvence. Mire én is oda érek ő már vagy kétszer lecsúszik rajta. Megpróbálok egy közeli szabad padot keresni, hogy leülhessek egy kicsit, de azért figyelhessem gyerkőcömet is. Ahogy látom eléggé le vannak foglalva már. nem baj, akkor majd megkérdezek valakit, hogy esetleg leülhetnéke melléje én is.


avatar
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
7
● ● karakter arca :
Olivia Wilde


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Hétf. Ápr. 09, 2018 11:19 am

Kötözésre kellett vinni ma Jonathant, így szabadnapot kértem bent is, hiszen ő már nehezebben marad meg a kórházban lévő gyerekkuckóban, mint Monique. A lányom számára jobb, mintha bölcsödébe adnánk, arra képtelen lennék, akkor inkább újra magam mögött hagynám a munkámat és majd később térnék vissza. Annak ellenére is, hogy remek lehetőséget kaptam és olyantól tanulhatnék az elkövetkezendő években, akire mindig is felnéztem. Ha jól tudom, akkor még 2-3 éve van, de már most elszerette volna kezdeni felkészíteni az utódját, hogy biztosan mindenre legyen bőven idő és kiderüljön, hogy jók-e a megérzései, vagy mást kell keresnie. Nem akartam csalódást okozni, de szerencsére mindig is megértőek voltak a kórházban. Senki se kívánná azt senkinek, hogy tűzeset történjen az oviban, vagy csak baja essen a gyerekének.
- Anya, ma velem töltöd a délelőttöt? – pillantott rám kérlelően, mire sietve bólintottam. Korábban azt beszéltük, hogy a testvérkéjét is hamarabb elhozhatnánk, de pár óra csúszás nem fog semmin se változtatni. Moni szeret ott lenni és már barátokat is talált magának. Arról meg ne is ejtsünk szót, hogy menyire könnyedén ejtette rabul a nevelők szívét. Kishuncut ő is.
- Persze, akkor mi lenne, ha ebéd után mennénk a tesódért és akkor még ti is tudtuk együtt játszani, vagy megnézni a mese folytatását? – vetettem fel ötletnek, mire ő csak boldogan elkezdett bólogatni. Mosolyogva figyeltem, ahogyan azt is, hogy a következő pillanatban már rohanni is kezdett a játszótér felé, aminek a közelében sétáltunk. Ennyit arról, hogy akkor megyünk fagyit szerezni. Sietve ültem le az egyik szabad padra, hiszen egészen korán volt még, így annyira sokan jelenleg még nem voltak. A törött kéz pedig a fiamnál nem sokat számított, mert ennek ellenére is képes volt igazi gyerekként elmerülni a játékokban. Milyen érdekes az élet, hogy olykor milyen csodák születnek meg véletlennek köszönhetően is. Egyre többen lettünk, ő pedig annál inkább élvezte a játékot. Maximum csak azért szaladt oda, hogy innivalót kérjen, vagy zsebkendőt, de aztán el is veszett a gyermektömegben. Nem is tudom, hogy mióta lehettünk itt, amikor ismerős arcot pillantottam meg. Nem mondanám, hogy sokat beszélgettünk már, de olykor megesett, hiszen mind a ketten a kórházban dolgozunk.
- Szia! – integetek is neki, ha eddig netán nem vett volna észre. Ha pedig elindult felém, akkor elvettem a táskámat és a fiam batyuját a padról, hogy az ölembe pakoljam az egyiket, a másikat meg közelebb húzzam magamhoz, hogy le tudjon ülni ő is.
- Scarlett, ugye? – még a nevekben én se vagyok biztos, hiszen akadnak új arcok is, akik azután érkeztek, hogy elmentem szülni. -  Nem is tudtam, hogy van gyermeked? Kislány vagy fiú? – kérdezem meg érdeklődve, hiszen mindig jóérzés azért osztozkodni valakivel az anyai „nyűgökön” és kivesézni is. Anyák általában mindig jobban megértik egymást, mintsem azok, akik még soha se próbálták ezt a szerepet. – Bocsánat, Madeleine, a kórházból. Kollégák vagyunk, csak más osztályon. – teszem hozzá még mindig barátságosan és mosolyogva, hiszen talán be se ugrott neki, hogy honnan ismerhetjük a másikat. Jobb biztosra menni, mielőtt esetleg még őrültnek vagy dilisnek gondolna, hogy idegenként csakúgy leszólítottam őt.





Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.


A hozzászólást Madeleine Destiny Truffaz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 23, 2018 6:18 pm-kor.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Szer. Ápr. 11, 2018 9:01 pm


●●●● Scarlett Alexandra& Madeleine Destiny●●●●

Egy pár percnyi keresgélés után észreveszek valakit aki hevesen integetni kezd felém. Összehunyorítom szemeimet, hát ha fejbe ütnének se tudnám most hová rakni a hölgyet. Pedig biztos vagyok, hogy láttam már és beszélgettünk is valahol, de valamiért mégsem emlékszem hol. Ennyire szőke azért nem lehetek. Emlékeznem kéne, azért is, mert úgy integet mintha régóta ismernénk egymást. Minden esetre elindulok feléje, ő pedig ahogy látom szorít egy kis helyet nekem is.
- Szia. Köszönöm - köszönöm meg udvariasan egy mosoly kíséretében, azt hogy helyet kínélt nekem. Közben, persze folyamatosan azon gondolkodom, honnan ismerem őt. De valahogy nem sikerül rájönnöm, akármennyire is töröm a fejem rajta.
- Igen Scarlett Hale - még a nevemet is tudja, én pedig az övét nem. Fogalmam sincs, ki ő. Pedig 100 % hogy ismernem kéne. Szégyellem magam amiért én ennyire nem tudom, hogy ő kicsoda. Ez nem vall rám. Általában tudni szoktam kivel állok szóba és kik azok az emberek akiket láttam már. De az utóbbi időben eléggé  fáradt vagyok és megterhelt. Nem jutnak eszembe olyan dolgok se amiket szégyen elfelejteni. Tényleg ki kéne vennem legalább egy hónap szabit és elmenni valahová lazulni. Nagyon rám férne.
Hát igen sokan nem tudják, hogy van gyerekem. Elég jól sikerült eltitkolnom. Szerencsére vagy talán sajnos. Ez attól függ kinek a szemszögéből nézzük a dolgokat.
- Igen van. - mosolygok rá büszkén. - Kislány, ő ott ni. - mutatok a csúszdán éppen lecsúszni akaró kislány felé. Tündérkém is éppen felénk figyel, nevetve integet nekem én meg vissza intek neki.
- És neked kislányod vagy kisfiad van? - kérdezek rá én is. Abból, hogy itt üldögél kivettem, hogy van gyereke. Másképpen miért ücsörögnek itt a játszótéren egymagában. Közben arra gondolok, hátha a gyerekről rájövők, hogy hová is tegyem őt. Elképesztő.
Szóval Madeleine és a kórházból ismerős ennyire. Így már értem. Tudtam, hogy többször láttam már valahol és mégse tudtam behelyezni pontosan.
- Ne haragudj. Tudtam, hogy ismerlek valahonnan, csak épp nem tudtalak hová tenni. De így már megvan - mosolygom én is kedvesen rá. Kollégák vagyunk érdekes. Látszik, hogy nagyon hosszú időt töltöttem távol, eddig minden kórházban dolgozót ismertem de ez most valahogy más. Mintha teljesen idegen helyen járnék. Furcsa érzés.
- Gyakran jártok ide? - érdeklődöm ha már így összekerültünk.

avatar
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
7
● ● karakter arca :
Olivia Wilde


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Vas. Ápr. 15, 2018 9:41 pm

- Igazán nincs mit. – pillantok rá egy barátságos mosollyal az arcomon. Tényleg nem tesz semmit se, ha idegen lett volna, akkor is arrébb cuccolok, mert tudom, hogy mennyire kevés a pad. Akkor maximum csak az integetés maradt volna el a részemről, mert nem ismerném a másik felet. Mindig is igyekeztem barátságos és kedves lenni az emberekkel.
- Hale? Bocsánat, azt hittem, hogy Dr. Grey… - pislogok nagyokat kicsit zavaromban. Talán mégis összekevertem volna valakivel? Nekem ez a név rémlik, nem pedig Hale. Hasonlíthat ennyire két ember egymásra, vagy csak másról lehet szó? Nem értem hirtelen a történéseket, mert nem rémlik Scarlett Hale nevű kolléga a kórházból. Lehet mégse annyira jó a memóriám, mint szeretném, hogy legyen. Mindegy is, hiszen csak egy név, ha pedig tényleg nem ismernénk egymást, akkor esélyesen nem jött volna ide, mert őrültnek tartott volna, hogy miért is integetek, nem? Vagy lehet a pad jobban kellett neki, hogy elnyomja ezen gondolatait?
Igazán aranyos volt a kislánya. Mosolyogva figyeltem az eseményeket, hiszen egészen meghit volt még ebben a környezetben is. Utána szólaltam csak meg. – Igazán gyönyörű. Mennyi idős? – persze a kérdésemből érezhette, hogy nem kötelező válaszolni, de egészen nagyocska volt az ő kislánya is már, így hirtelen nem tudtam volna megmondani, hogy még óvodás-e, vagy már inkább iskolába jár.
- Mind a kettő van. A kisfiam éppen itt játszik. – mutattam rá és nem is nehéz volt kiszúrni, mert jelenleg egyedül az ő keze volt gipszben, de még ez se akadályozhatta meg őt a nyaktörő mutatványoktól. Teljesen apjára ütött, én pedig aggódhatok érte, ahogyan a férjemért szoktam. – A kislányom pedig egy éves múlt. Ő most a kórházban van a játszóban. – minden dolgozó tudott a helyről, ami pont azért működött, hogy az emberek tudjanak dolgozni, de ha netán valaki nem adná bölcsibe a gyerekét, akkor oda adja be és napközben akár be is lehet hozzájuk ugrani. Óvodás korú nem is volt köztük, hiszen akkor már kötelező beadni az állami intézménybe a gyerkőcöt. Engem megnyugtatott mindig, ha Monique velünk volt és bármikor láthattam őt és be is mehettem hozzá.
- Nem történt semmi se. – mondom még mindig jókedvűen, hiszen bizonyos emberek arcmemóriája jó, míg másoknak inkább a névmemóriájuk. Ebben se hasonlítunk, valakinek meg mind a kettő, de az olykor eléggé ritka szokott lenni.
- Nem, inkább a belvárosi játszóterek egyikén szoktunk kikötni, de most erre volt dolgunk. Jonathan pedig meglátta és nem volt menekvés. Ti? Erre felé laktok? – kíváncsiskodtam hozzáhasonlóan, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy milyen is ez a környék. Mi nem itt lakunk, a kertvárosban, remek szomszédokkal és környezettel is. Nincs nagy forgalom, így akár az utcán is tudnak egymással játszani a gyerekek. Igazi kertvárosi élet a miénk.  



Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Vas. Május 06, 2018 9:26 pm


●●●● Scarlett Alexandra& Madeleine Destiny●●●●

kedves és barátságos hölgynek tűnik így elsőre. Kár, hogy hamarabb nem volt alkalmam megismerni, mostanra már nagyon jól ismerhetnénk egymást. Talán még barátok is lehetnénk, vagy csupán jó kolléga viszonyt ápolhatnánk.
- Hale? Bocsánat, azt hittem, hogy Dr. Grey… - valahogy sejtettem, hogy megint nem fogják érteni rendesen a nevemet. Sajnos ezzel mindig szembesülnöm kell.
- Igen. Igen. Jól hitted Gray. - hangsúlyozom ki jobban a nevemet. - Ne haragudj van egy kis beszéd hibám. Már számtalanszor megesett, hogy nem mondtam ki rendesen a vezetéknevemet és félreértették. - magyarázkodom kissé. Még szerencse, hogy a kislányom nem örökölte ezt. Van egy olyan érzésem, hogy ő inkább az apja beszéd stílusát örökölte. Hiába, hogy születésétől fogva velem élt, ezt valahogyan a genetika is hozza.  
- Elég ha azt mondom most kezdi lassan kis lázadó korszakát– jegyzem meg nevetve. Bár szerencsére olyan sok bajom nincsen vele. Szófogadó kislány. Bár néha azért feszegeti a húrokat, mint minden vele egyidős. - És ha belegondolok, hogy még hátra van az igazi tinédzser korszak. - teszem hozzá kislányom felé pillantva. - A te kisfiad mennyi idős? - - kérdezek vissza, azt látom, hogy némiképp kisebb mint az én hercegnőm.
Jaj de jó neki. Én is mennyire szeretnék még egy gyereket. Talán egy kisfiút a lányom mellé. Igaz ahhoz egy apuka is kellene, amit a legnehezebb találni úgy gondolom. Legalább is nekem nem sikerül olyan könnyen. Meglehet, hogy én vagyok távolságtartóbb, mióta a hercegnőm apja olyan csúnyán kilőtt velem. Már nem tudok egyszerűen csak megbízni egy férfiben, ahhoz előbb bizonyítania kéne. Azt pedig nem sok férfi képes megtenni, hogy olyan sokat gürcöljön értem. Hát ez van. Úgy tűnik nekem még várni kell a nagy Ő-re.
- Néhány utcával arrébb lakunk mi is. De gyakran járunk ide. Valamiért ezt a helyet kedveljük a legjobban. Na meg azért is, mert a lányom barátai közül a legtöbb itt lakik a közelben. - válaszolok a kérdésére. - Hát igen ha játszótérre kell menni, vagy azt lát akkor nincs mese meg kell állni. - ismerős ez többé kevésbé nálunk is így van. Szerintem többször jártam már játszótérre mint bevásárolni. De ez így van jól. A legfontosabb a kislányom és az ő igényei. - Egyébként hogy bírod, így két gyerekkel és a munkával? - csupán egy kíváncsiságból feltett kérdés volt ez. Nagyon sok orvostól hallom azt, hogy nehéz összeegyeztetni a munkát a családdal.

avatar
● ● Posztok száma :
14
● ● Reag szám :
7
● ● karakter arca :
Olivia Wilde


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Hétf. Május 07, 2018 5:44 pm

- Semmi baj, ilyen miatt tényleg ne szabadkozz. – legyintettem is egyet barátságos mosollyal az arcomon. – Megesik, hogy alapból félreértek dolgokat. Főleg, amikor legszívesebben ledőlnék az ágyban, mert már annyira fáradt vagyok. – ezt az érzést szerintem minden anya érti, vagy legalábbis a többség biztosan. Főleg, amikor háromfelé kellene szakadnunk. Mert lehet csak két gyerekem van, de ennek ellenére olykor van egy harmadik, még pedig a férjem, Lemon személyében.  Fáradtságnak köszönhetően otthon is olykor akadnak félreértések, de szerencsére mindig sikerül tisztázni a dolgokat még azelőtt, mielőtt túlzottan harapóssá válna a helyzet.
- Nem irigyellek, de gyönyörű kislány, mint az édesanyja. – akadna olyan, aki félreértené, de szerintem nők között se ritkaság már az, amikor elismerjük egymás szépségét. Egyébként is boldog házasságban élek, a nők meg sose vonzottak ilyen értelemben, viszont komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Volt egyfajta pozitív kisugárzása Scarlettnek, ami miatt még barátságosabbnak gondoltam és olyan könnyedén el lehetett vele beszélgetni. Legalábbis ez a pár perc is egészen kellemesen telt el. Remélhetőleg nem ez volt az első és egyben az utolsóalkalom se, hogy összefutottunk és beszélgettünk kicsit. – 6 éves, hamarosan 7 lesz, így szeptembertől már nagyfiú lesz elmondása szerint, mert iskolába fog már járni. – kuncogtam jóízűen, hiszen ha tudná, hogy még mennyi éve van addig, hogy nagyfiú váljon belőle. Remélhetőleg annyira remek ember lesz, mint az apja és akkor retteghetnek a női szívek is.
- Pontosan! Aztán meg jön az, hogy miért ennyire lassan értünk haza. Ha nem a játszótéren ragadunk, akkor a játékbolt, vagy éppen tuti egy cukrászda esik útba és nehéz nemet mondani nekik, amikor azokkal a hatalmas szemeikkel kérlelnek minket. – nem kapnak meg a gyerekeim se mindent, de egy cukrászdában is lehet egészen egészséges dolgokat kapni már, vagy egy pékségben is. Na, meg egy játékboltnál se kell arra gondolni, hogy mindent megvesz neki az ember, de attól még órákig képes néha eljátszani bent a boltban, vagy csak nézelődni. Én pedig türelmesen noszogatom, hogy lassan ideje lenne indulni, mert egy anyának ez is „dolga”. – Eleinte könnyebb volt, de most már egyre nehezebben. A kisebbik egyre rosszabbul viseli, hogy nem sokat vagyok vele, így esélyesen váltani fogok és otthagyom a kórházat. Neked hogy megy? – kérdezek vissza minden habozás nélkül, hiszen olykor egy-egy baráticsevej is sokat tud dobni az ember napján. Azt pedig nem tudom, hogy neki akad-e olyan, akinek elmesélheti egy-egy napját. Nekem szerencsére igen. Ott van Lemon és Sandy is. – Egyébként régóta élsz a városban, vagy mostanság költöztetek ide? – tettem fel óvatosan a kérdést, hiszen nem akartam rosszat kérdezni, de tapasztalat, hogy nem mindenki díjazza ezt a fajta kérdést. Inkább csak amiatt kérdeztem, hogy vajon mennyi ismerőse akadhat itt, hiszen az eddigiek alapján akár máskor is összefuthatunk. Talán még a gyerekek is jól ellenének.




Thank you for staying even if you had every reason to leave. Thank you for making it easier when life gets hard.
avatar
● ● Posztok száma :
64
● ● Reag szám :
53
● ● Keresem :
broken boy
● ● karakter arca :
Ana de Armas


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely •• Vas. Júl. 01, 2018 10:47 am

avatar
● ● Posztok száma :
2391
● ● Reag szám :
1570
● ● Keresem :
my babes
● ● karakter arca :
● ● Faceless


Témanyitás ✥ Re: Pihenõhely ••

Ajánlott tartalom

Pihenõhely
Second Chance frpg
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Városszéli szórakozóhely
» Pihenőhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Second Chance :: 03. Üdvözöllek Párizsban :: Külváros-